A halál az, amiről a pénz, a szex meg a vallás mellett nem szeretünk beszélni, még akkor sem, ha már ott áll a sarkon és türelmetlenül kocogtatja a kaszáját, hogy idő van, Lajoskám. A Csillagainkban a hiba meg az a film, ami megtanítja a tiniknek, hogy mi az az elfogadás. És persze végigbőgöd.
Az alapja egy könyv, ami a filmhez hasonlóan, illetve azt megelőzően futott be szédületes karriert és adtak el belőle vagy húszmillió példányt, és amit a mozira picit átdolgoztak, de a különbségeket hagyjuk, a lényeg ugyanaz: van egy csaj, a tizenhat éves Hazel Grace, aki tüdőrákos, és a kis oxigénpalackja nélkül sehová nem mehet, és aki mindezt, meg azt a tényt, hogy hamarosan meg fog halni, olyan iróniával viseli, hogy csak nézünk. A szülei szerint viszont ráférne egy önsegítő csoport, így elmegy és megismerkedik Augustusszal, a fiúval, akinek műlába van. A többit nagyjából ki lehet találni.
Kicsit giccses, kicsit túl színes, kicsit túl kiszámított film ez, de hálistennek van benne annyi dráma, hogy a végén ne csak a popzenei betétekre és a fűben fekvő szerelmespárra emlékezzünk. A film arról szól, hogy ami van, ha kevés, ha sok, az is lehet jó, és értékes, és szerelmes, és boldog. Hazelt az a Shailene Woodley alakítja, akinek ez, és az Utódok című George Clooney-film hozta meg a sikert, de teljesen jogosan, mert egy teljesen természetes, ösztönös színésző. A fiút Ansel Elgort hozza, dettó jól, de nekem súlytalanabb mint Woodley, és azóta sem jutott a B-listán túl, szóval nem velem van baj.
Nem ez a film, amit többször vissza akar nézni az ember, de ha csak egy filmet akar látni a tiniszerelemről, akkor ez legyen az.
Tetszik, amit olvasol? Nézd meg a filmet a UPC Filmtárban, és egy 4K-s Thomson TV is a tiéd lehet! Regisztrálj itt, filmezz a Filmtárban!
(x)
Facebook kommentek