Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani. Amikor ezt George Bernard Shaw először mondta ki, tuti nem arra gondolt, hogy te, Yeats, ne verselj már állandóan, inkább menjünk ki libikókázni a játszótérre. Márpedig a Haverok harca című vígjáték kábé erről szól, illetve arról hogy vannak olyan meglett férfiak, akik negyvenévesen is simán fogócskáznak, de nem akárhogy.
A sztori alapja egy 2013-as újságcikk, amiben a The Wall Street Journal újságírója egy olyan, tízfős társaságról ír, aminek tagjai akkorra már 23. éve fogócskáztak egymással. A sztori, ha bővített mondatban gondolkodunk, annyi, hogy a haverok annak idején nem tudtak jobbat kitalálni arra, hogy kapcsolatban maradjanak egymással, mint azt, hogy aláírtak egy megállapodást, miszerint minden év februárjában mindenki szabad préda, és bárkit, bárhol el lehet kapni, megérinteni (KÉZZEL!!!) és a fülébe ordítani, hogy te vagy a fogó (visszanyúlás NINCS!!!). És aki a hónap utolsó napjának végén fogó marad az úgy járt egy évre, és ő maradt a fogó.
Az alapsztorit a forgatókönyvírók még tovább faragták, a tíztagú társaság létszámát ötre redukálták, és négyüknek adtak egy mondvacsinált motivációt is: a társaság egyik tagja, Jerry (Jeremy Renner) 30 év után úgy dönt, kiszáll a buliból, és nem játszik tovább, de mivel ő az egyetlen, akit eddig még soha nem kaptak el, azaz nem volt még fogó, a többiek elhatározzák, hogy márpedig lesz, és hazamennek a szülővárosukba, ahonnan csak Jerry nem költözött el az elmúlt 30 évben, hogy elkapják. Mert esküvője lesz, és ha ott nem tudnak hozzáérni, akkor tényleg végérvényesen bénák.
Jerry ugyanis a fogócska világának Jason Bourne-ba oltott nindzsája, egy olyan pasi, aki civilben fitneszguru, ügyes, atletikus, minden pácból kiutat talál, de kissé pszichopata és soha nem mernék mellé ülni a repülőgépen. Az üldözők között van egy állatorvos, Hogie (Ed Helms), aki olyan megszállottan szeretné Jerry arcába üvölteni, hogy te vagy a fogó, hogy a néző zsigerből Jerrynek szurkol vele szemben (pedig a doki elég sok mindenre hajlandó, hogy elkapja, spoiler nélkül annyit mondok, álbajusz, virágos otthonka, járókeret); egy leginkább csak a betépéssel foglalkozó lúzer (Jake Johnson); egy nárcisztikus üzletember (Jon Hamm) és egy neurotikus ötödik (Hannibal Buress), akiről annyit tudni, hogy lassan beszél.
Vannak a filmben női szereplők is: Annabelle Wallis alakítja az újságírót, aki elkíséri a társaságot az esküvőre (a cikket a valóságban egy férfi írta), Isla Fisher az állatorvos nejét hozza, aki csak azért van a filmben, hogy legyen valaki, aki vérmesebb, mint a főszereplők, Rashida Jones játssza a vidéki csajt, akibe annak idején ketten is szerelmesek voltak hőseink közül, Leslie Bibb-re meg Jerry menyasszonyának szerepét bízták, aki a hollywoodi közhelyszótárban az "ostoba, de a jövendőbelijéért mindenre képes, az esküvőjét 12 éves kora óta megszállottan tervezgető szőkenő" címszó alatt szerepel.
A film néhol egész vicces, az egymást mindenen átgázolva üldöző szereplők, a lassított felvételben mutatott ütések, ugrások, hihetetlen menekülések és konvencionálisnak nem nevezhető fegyverekkel való küzdelem képsorai szórakoztatók, Isla Fisher elszánt gyökérségén és Hannibal Buress beszólásain jókat lehet röhögni, a legeszementebb fogócska-jelenetek (szülőszoba, temetés, stb.) meg ráadásul igazak is, csak éppen az első félórában ellőnek minden, de tényleg MINDEN ötletet, és utána nem marad más, mint ezek ismételgetése. Egynek azért elmegy.
Tetszik, amit olvasol? Nézd meg a filmet a UPC Filmtárban, és egy 4K-s Thomson TV is a tiéd lehet! Regisztrálj itt, filmezz a Filmtárban!
(x)
Facebook kommentek