Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9x42 - Búgócsigaláb és csokicsalamádé

2018. december 16. 17:23 - lulu1.0

Anikó ma este feltűnően lánynak volt öltöztetve, rózsaszínbe (biztos a tegnapi fiús szettre tett megjegyzésünk okán) és szép estét után azt mondja, valaki nagyon elhúzott, mármint nem a villából, hanem a párbajszavazás során. Adri és Krisztián között zajlik a párharc a kedves nézők és olvasók kegyeiért, ha pedig ennyi még nem lenne elég mára az izgalmakból, újfent megtudhatjuk, hogy itt kérem, most már piszokmód felpörögnek az események, hiszen a párbaj után – KAPASZKODJ – azonnal jön a szám szerint NEGYEDIK kiválasztás, amit a villalakók nem is sejtenek, szóval lesz itt még ma este visongás meg jajongás.

1_44.jpg

Elsőként határmenti csúcstalálkozóról beszél Ani, utalván ezzel a még mindig életben, de be már nem annyira tartott demarkációs vonalak meglétére.  A történet kábé annyi, hogy Reni és Csoki valami felhúzott vagy fel nem húzott ágynemű issún problémázik.  Nem teljesen tiszta számomra, hogy ebben most mi az ügy, de Reni valamit meglesett, ami szerinte nem úgy volt, ahogy azt Csoki állítja, és akkor Csoki biztos trükközött, hogy aztán mégis úgy lett, ahogy Csoki mondja, annak ellenére, hogy Reni nem azt látta, meg ilyenek. Mivel a szöveg része nem köt le, van időm elgondolkodni, hogy Csoki fején mindeközben mi lehet az a csillogó? Tán esetleg tápláló éjszakai krém erősen túltolva?

2_39.jpg

Adri, Reni, Greg és Zsu a nyugiban esélyeket latolgat, Krisztiánt ekéz. Lássuk be, mindig marha nehéz dolgunk van, amikor a szürkébb karakterek vannak épp porondon. Ha ők se nagyon tudnak bent semmi érdekfeszítőt produkálni, mit szóljunk mi, akiknek ezen kéne szórakozni?! Jómagam Adri kapcsán a body ügy óta nem tudok történést említeni. Elnézegetem, hogy milyen tipikus mozdulatai vannak szájrészen, a picit befelé dőlő fogsora miatt, ahogy azt is, hogy szinte mindig azt vágják be belőle, ahogy egy tükörrel a kezében ül és valamit az arcára ken épp, olykor szempillaspirállal a kezében magyaráz, de itt meg is áll az egész. Most azt kéne írnom, hogy Krisztián suttyó karaktere képernyőkompatibilisebb, de hadd maradjak őszinte, ha mindketten kiesnének, akkor is üveges tekintettel bámulnék tovább. Adrinak valamerre el kéne mozdulnia. Nem bántóan buta, csupán nem ő a legélesebb kés a fiókban, tipikus langyos víz. Az előbb említett mimikai sajátosságokon túl nincs benne semmi említhető. Tipikus tuja.

7_23.jpg

Lefekvéskor Reni  - gondolom a már emlegetett vonalak okán – nem a hálóban hajtja álomra a fejét, ezért Era már oda is avászkodik Csokihoz és megkezdődik a masszírozásnak álcázott maszatolás. Era zéró hitelességgel próbálja rávenni az önmegtartóztatásra az akkor már mindenhol matató fiút. Csoki saját bevallása szerint most már ott tart, hogy kábé mindenkit kíván, a legyet is röptében, vagyis ha már egyszer sátrat állít, akkor igen-igen kempingezne is végre.  Pár perc  takaró alatt zajló himihumit követően riadtan hallgatják, hogy Reni hangja szűrődik be az ajtó mögül. Era, mint a nyúl, úgy ugrik le Csokiról, nehogy sivítozás és hajtépés áldozatává váljon. Valahogy ehhez most nem volt hangulata. Ani meg azt mondja nekünk erre, hogy Csoki egy jó nagy csalamádé. Az este további része nem rejtett izgalmakat, vagy ha igen, akkor azt nekem már nem mutatják.

4_38.jpg

Nem kéne újra és újra leírnom, hogy szájszagos jóreggeltre ébredünk, mert egyre többször fordul meg a gyomrom, amikor az igen éles szaglással bíró orrom felküldi az agyamba az imputot, hogy ugyan, képzeld csak el milyen lehet, amíg ezt a gazda papírra veti és az agyam cseszik tiltakozni, csinálja. Vizionál, ha kell, ha nem. Levél érkezik, amelyben az áll, Csokicsalamádé, Mazsola és Tádé, ja nem, Hunor és Roli külső körletre távozhatnak ezen a csodálatos napon. Tejben és vajban lesznek fürösztve vala, hiszen mind közül voltak ők a legokosabbak, aha. Roli azt mondja őrült izgalom tört rá, hogy itt hagyhatja végre a csordát. Én pedig hálás vagyok neki, hogy elköveti a mai első képzavart, miszerint

Járt a lábam, mint a búgócsiga.

A távozók búcsúztatása mérsékelten hisztérikus, számottevően inkább a férfiszerelem manifesztációját követhetjük nyomon. Hunort és Rolit a fürdőben mutatják hosszan, ahogy egymás haját állítgatják a nagy útra, Krisztián pedig Csokival búcsúzkodik olyanformán, hogy nekem aztán senki se mondja, Gabóval az csak azért volt, mert kellett a pénz. Ilyen szeretetettel teli pillantásokat egy nőneműre nem vetett még itt ez a fiú. Nincs is ezzel semmi baj, sőt! Mennyivel izgalmasabb karakter lehetne, ha nem az elfojtásból eredő agressziót követhetnénk nyomon, hanem egy coming out-ot. Kár, hogy még nincs a felismerés azon szintjén, ahol már nem szükséges azzal hitegetni magad, hogy te egyébként csak egy tévelygő hetero vagy. Persze az érzelmi töltet mellett azért beszélgetnek pasisan is (nehogy elhidd), hogy majd amíg Csoki nem tér vissza, addig szívni fogja a Reni vérit, hogy Csokin már tuti csajok hada fetreng, meg hogy igazából nagyon fog neki hiányozni Csoki, meg szívesen kibaszna innen mindenkit, hogy csak ők maradjanak végül, kettesben, meg, hogy

Nem nagyon vannak itt vagány csávók (Csokin kívül), a lányok se vagány csávók, unalmas mindegyik.

5_32.jpg

A kényeztető program tartalmaz egy ezüst Vivaro-val történő szállítást, egy rohadtulnemeztvárták thai masszázst és egy menőétterem látogatást. A masszázsszalonban egy büdös szót sem tudnak kommunikálni a rájuk váró hölgyekkel, ezért bevetik az ilyenkor szokásos, jellemzően filmekből, rajzfilmekből tanult fordulatokat: érkezéskor konicsivá, távozáskor kúlámátátá. A masszőrnők elsőként hátra fektetnek, mert a talppal kezdenek. Csoki már a popsitörlőkendős áttörölgetéstől a halálán van. Na, nem ott! A talpán, mert, hogy Csoki csikis, nem csak csalamádé.  Az ez iránt érdeklődőknek jelzem, hogy a happy finish itt az lesz, amikor ezek a húzott szemű, cincogi csajok végre leszállnak a hátukról, a talpmasszázs ugyanis csak a beugratós előjáték volt. Amikor belendültek, már csak a taposás és a ropogtatás maradt. Fiaink mosolya nem őszinte. Hunor feje például olyan, mint ha legalábbis a proktológián imádkozna, hogy mielőbb túl legyen a rá várón.

6_31.jpg

Mindeközben a villában Lacika megtáltosodik. Vagyis nem, csak egy tipikus viselkedési forma érvényesül. A hangadó hímegyedek bizonyos hányada nincs jelen, így most úgy érzi, eljött az ő ideje.Egyszer Krisztiánnal beszélget és ilyeneket mond a többiekről, hogy

Egy társasjátékot nem tudnak megnyerni, nemhogy a Való Világot, geci.

Máskor Adrinak osztja az észt, hogy itt tényleg mindenki vakon van. Ugyan neki érettségije sincs -  és én mélyen egyetértek a Zsu szerint pingvinjárású fiatalemberrel, hogy az oktatási intézményekből szerzett, végzettségeket bizonyító papírok nem jelentenek minden esetben hozzáadott értéket, úgy, mint tudás, hogy az intelligenciáról már ne is beszéljünk – de az élethez igenis ért. A suli az nem ment, oké, nem is érdekli, de azt ne gondolja senki, hogy ő vakon van itt a napi folyamatokban, történésekben.

8_17.jpg

Adri meg azt mondja, nem taktikázik, ám de. Jó, hát nem éppen frappáns, meg szerintem nem is különösebben célravezető módját választotta annak, hogy felkeltse a nézők érdeklődését, de legalább próbálkozik. Kicsit szárnyaszegetten, kicsit reményvesztetten, de már sokadjára mondja ki a száján csak ebben az öfiben, hogy ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni..!  Gondolom, úgy van vele, hogy egyszer csak bevágják ezt adásba, és akkor már kijutott az üzenet a nézőknek, és lehet reménykedni, hogy valakit majd elkezd kedélyileg birizgálni, vajon milyen izgalmakat tartogathat még ez a lány!? (NEM)

3_43.jpg

A masszírozás után puccos étterembe viszik a srácokat, ahol jön a lazac meg a kaviár. Gyermekeink riadtan pillognak a sok evőeszköz és az ismeretlen étkek láttán és én őszintén elhiszem, hogy ez egy kurva nagy flash a KFC-n és Burger King-en szocializálódott emberkék számára. Azt meg egyenesen áhítattal hallgatom, hogy a kaviár hatására, vagy csupán a hely szelleme, de az egybites ficsúrokból majdnem gondolkodó és gondolatokat egymással értelmes mód megosztó urakká váltak. Hunor hosszabban is kifejti, miért lehet veszélyes az, hogy Csoki után most Krisztián is magára pakoltatta a jeleket. Igyekezett nézői síkra helyezni magát és ellamentált azon, vajon nem unjuk mi ezt idekint?! (DE!)

9_15.jpg

Visszakapcsolunk a villába, ahol kiderül, hogy Adriban a saját emberei sem bíznak igazán. Egyszerűen nem tudják elhinni, hogy Adri nem kettősügynök. Erről nem tudok többet írni, mert nem hangzik el további érdemi.

Hazafelé az autóban a fiúk a szerelmi életükről beszélgetnek. Hunor azt mondja, hogy most már kéne valamit himihumizni Adrival?!, amit nem igazán értek, ezért visszatekerem a nevet, de csak Adrit mond másodjára is. Az utolsó értesülésem még az volt, hogy Zsura volt rápörögve. Na, mindegy. Adrival állítólag van is egy megállapodás, miszerint esténként lehet összebújás, napközben viszont mindenki megy a dolgára. Csoki a Renivel való állapotokat emlegeti fel, megfűszerezve némi Era kontenttel.

10_14.jpg

A villába visszatérőket elsőként a palacsintát sütő Lacika és Vivi üdvözli. Csoki az udvaron még összeszedhetett valami kavicsot, mert most épp arra kapom fel a fejem, hogy Vivi halálosan boldog az ajándékával. Igen, a kaviccsal. Oké, lapozzunk. Csokit Era üdvözli másodikként és a masszázstechnikáról érdeklődik, hogy sikerült e elsajátítani, merthogy este most már igazán történhetne valami, ami inkább tűnt himihumi ismétlésre buzdításnak, sem mint a thai masszázs rejtelmei iránt való őszinte érdeklődésnek.

11_15.jpg

A nyugiban többedmagával punnyadó Reni figyelmét Adri hívja fel Csoki visszatértére, aki először lendületből felül az ágyon, de pár másodperces bútolás után, ki a faszt érdekel felkiáltással visszahanyatlik. Gondolom, szerelmes asszonyként érzékenyen érinti, hogy a hazatérő férfi nem hozzá sietett be elsőként élményt osztani.

12_13.jpg

Lacikának és Csokinak  khm, csokizni kell, egy időben. Mondanám, hogy irtó helyesek, ahogy megvitatják, kin van rajta erősebben az inger, és hogy ki megy előbb, majd a másik közvetlenül utána, de NEM. Mindegy is, Ti most koncentráljatok inkább a hamarosan kezdődő őrületes összecsapásra. Ki-ki tegye le a voksát a számára szimpatikus mellé és szórakoztassátok el magatokat az ilyenkor szokásos kommentcunamival, ha már az RTL ismét ilyen megúszósra vette a figurát. Hevönájszívning!

 

 

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.12.16. 17:37:00

Eddig azt mondtam, hogy hajrá Laci, de inkabb elásnám a kertben, akkora suttyó proli gyerek. Beszélni nem tud, de ő a legokosabb, mindenki helikopter. Bevallom, meglepődtem rajta eddig, hogy viszonylag “kultúrált” volt...Hát eddig tartott az álca. BTW remélem Ánusz kiesik, mehet svájcba “dolgozni”

ibsen 2018.12.16. 17:47:13

@Cleveland55: Lacika elsunnyogott a játékban idáig. Mivel nem oszt, nem szoroz alapon nem nagyon láttak benne ellenfelet és mindenkivel elvolt nem basztatták, de ő azért sok infóhoz jutott mindkét oldalon. Most meg hogy csak egy fiú maradt próbál szerepelni, okosakat mondani. csak az a gáz hogy ő sem vitte semmire eddig a szaros kis életében.

Zabkása 2018.12.16. 17:50:09

Remélem mindenki Adrira szavaz, hogy maradjon, na nem azért, mert annyira szórakoztató és szimpatikus, viszont én ezt az idegbeteg Ánuszt nem tudom tovább nézni.
Nameg én mindig azt nézem, az izgalmasabb eseményeket és viszonyokat szül bent, ha a jobbnak vélt játékos marad kint.
Az a doki, aki Zsu-t és Ánuszt beengedte a játékba, remélem kibasszák, egyik összeomlik, a másik előbb-utóbb megkésel valakit.

Ami még bennem megfogalmazódott, hogy ezeknek a balheréknek direkt mondják, hogy beszéljenek magukban, vagy szándékosan narrálják magukat és a gondolataikat? Pl Greg az udvaron milliószor, vagy Zsú a szaunában zsörtölődve.
Annyira harmat gyenge már megint az évad, hogy hiába láttam a tegnapi adást, most a HV közben szinte új infók birtokába jutottam, mert szerintem átmentem alfába. Egyedül Era ugrálása maradt meg tegnapról, meg a balfasz masszázs halandzsázás, de az nem számít, mert az az alőzetesben is benne volt.

Pamutbojt 2018.12.16. 17:51:00

@Cleveland55: Hát igen. Lekvár tesa jobban járt volna, ha továbbra is csendben marad.

Van der Waals 2018.12.16. 17:55:59

@Pamutbojt: még a végén tényleg csoki nyer. Tán Zsuzsun kívül más emlékezetes karakter nincs is, még era után az özvegyet is parittyázza és majdnem teljes lesz a kollekciója.

Pamutbojt 2018.12.16. 17:57:24

Tény, hogy ma már nem egy nagy mutatvány érettségizni, illetve az érettségizettek tudása, intelligenciája is megkérdőjelezhető....NA DE: amikor valaki mindig erre hivatkozik, amire László, akkor azok a példányok jutnak eszembe, akik jogsi nélkül kocsikáznak, mondván: az autó nem jogsival megy, meg jogsi nélkül is tud ő vezetni...
A hiányosságot előnyként feltüntetni szintén tipikus sötét megnyilvánulás...

Pamutbojt 2018.12.16. 18:01:15

@Van der Waals: Remélem, nem Csokival akarják megnyeretni. Jó kis üzenet lenne: elég a 8 osztály, a nőket tárgyként kell használni, büszkén vállalni a sötétséget, majomkodni, káromkodni...és te leszel a legmenőbb. Milyen értéket képvisel?

2018.12.16. 18:03:37

@Zabkása: Ginu azt mondta,hogy Zsu undorítóbb, mint gondolnánk. Megvárja, amíg a kamera odafordul hozzá, és utána beszél : m.youtube.com/watch?v=pLf7IAsrmr0

Zabkása 2018.12.16. 18:05:29

@Cleveland55: hanyadik percnél? No way, hogy ezt végignézzem :D

Van der Waals 2018.12.16. 18:06:53

@Pamutbojt: akkor nézz szét: fosoma, aurélió, pákó, győzi, aranyásó feleségek, baukó, kiszeltünde, update norbi, vajnatimi.. holnap reggelig lehetne sorolni a prosztó lényeket, erre van igény sajna. Értéket itt ne keress én se azért nézem.

2018.12.16. 18:07:34

@Cleveland55: 12:30 tól kezdodik a resz amit mondok

Angora Cardi 2018.12.16. 18:33:31

@" írd be a mai tippem: Adri megy vissza (remélem)

Mindekinek Lekvár és csokis palacsinta Radnóti módra *

Sanda.Ipse 2018.12.16. 19:43:45

@Cleveland55:
Nagy újdonság! Mindegyik ezt csinálja, mióta a világ világ.
Illetve mióta van Való Világ.

Angora Cardi 2018.12.16. 20:12:08

@Angora Cardi: @" Eszembe jutott lesz uj kihivott is, legyen a tippem Roli.

Perah 2018.12.16. 20:20:59

Mindenkinek szép jó estét kívánok!

Lulu, nekem nagyon tetszett a posztod, sokszor ugyanazt gondoltam, mint amit te írtál :D. Teljesen igazad van, mert szerintem is azért agresszív a csajokkal, hogy palástolja, valójában nem is őket szereti, de ezt nem meri nyíltan felvállalni. Őszintén mondom - bár gondolom, hogy ezzel egyedül vagyok :))) - szívesebben nézem KrisztiÁnuszt olyankor, amikor Csokira néz szerelmes szemekkel, mert akkor valós érzelmeket látok rajta.

Valószínűleg Adri megy vissza nagy különbséggel, csak attól félek, hogy nehogy ugyanaz legyen vele, mint anno Erával volt. Mivel utalt is rá, hogy a párbajig befogja a száját, de utána majd jól kioszt mindenkit, amitől ki fogom tépni a hajam. Legalábbis attól, ha ugyanúgy elszáll majd, mint az Era. Az furcsa, hogy Hunor éjjel dugja Adrit, nappal meg az ellenfél mögé áll be, de pasi gondolkodással megértem, hogy miért teszi ezt. Simán kihasználja Adrit, aki ezt hagyja is neki. Zsu jól látja, hogy ez inkorrektség, és azt gondolom, hogy ő például nem tűrné el ezt, amit értékelek benne.

Viszont Zsuzsutól sajnos akkor is rosszul vagyok, ha néha jól lát dolgokat. Egyszerűen idegesít az affektálása, és az oda nem illő pofavágásai. Vajon miért alakult ez ki nála? Erre nagyon kíváncsi lennék, mert ilyet még soha nem láttam, pedig már nagyon sok helyen jártam, dolgoztam, stb... Valakinek valami ötlet pszichológiai nézőpontból?

Perah 2018.12.16. 20:23:47

@Angora Cardi: Neked is lekvár :). Kíváncsi leszek a mai kiválasztásra, de remélem, hogy Era lesz az, és bárkit hív majd ki, ellene fogok szavazni!

,, 2018.12.16. 20:24:26

@Angora Cardi: szevasz lekvárka, beírlak.
@Perah: OCD

C.Chauchat 2018.12.16. 20:30:22

@Perah: változatos okokból, de ezek a teremtések nem voltak képesek személyiséget felépíteni (elnyomó szülők, érzelmi elhanyagolás és énvédelem miatt), így szerepekből voltak kénytelenek identitásra szert tenni. Tették ezt olyan szerepkeből, amelyek körülvették őket rövidke életük során. Zsu-nál ez megrekedt úgy 3-4 éves (dac) kor körül, amikor szavak híján pl. grimaszokkal kommunikálunk.

Perah 2018.12.16. 20:37:46

@C.Chauchat: Köszi! Én is valamilyen gyerekkori dologra gondoltam, és a szülőknél kerestem a kiinduló okokat, csak ilyen jeleket még tényleg nem láttam. Az számomra egyértelmű, hogy az apával való kapcsolatában lehetett valamilyen súlyos gikszer, mert nagyon feltűnő, ahogy nem jön ki a pasikkal. Valahogy mindegyik úgy érzi, hogy folyamatosan csesztetnie kell, ami miatt sajnálni szoktam Zsuzsut. Csak egy hímneművel jön ki jól, az is inkább nőként viselkedik (Greg). Ha Zsu visszanézi ezeket az adásokat és esetleg rájön, hogy le kell szoknia erről a nevetséges mimikáról, talán még lehet belőle normális felnőtt nő. Remélem, hogy nem lesz belőle egy 2. BB-Évi - mint már többen is írták a hv-n.

Angora Cardi 2018.12.16. 20:40:05

@,,: köxi :*
@Perah: Erára tippelek de ha bevédi magát marad Roli, így logikáztam

C.Chauchat 2018.12.16. 20:46:06

@Perah: érdekes lehet(ne) lehántani mindegyiküknél a felvett manírokat, s megnézni, mi az, ami megmarad. Valahol ott gyökerezne az önazonosságuk. Ugyanakkor ez csak abban az esetben fog megtörténni (a változás), amennyiben az jövedelmező számukra. Amíg a környezetük a másolást jutalmazza pl. ValóVilágba beválogatás), ez a túlélésük záloga, nem lesz érdekük abban, hogy önmaguk legyenek.

Pamutbojt 2018.12.16. 20:51:11

@Van der Waals: Teljesen igazad van. Csak néha rámtör ez az értékkereső hülyeség, de már vége van. :-))))

Perah 2018.12.16. 20:53:36

@C.Chauchat: Hát, kíváncsi vagyok, hogy a jövőben miket hallunk róluk. Amúgy én minden évadot ilyen szemmel néztem, egyszerűen érdekelnek az emberek (még azok is, akiket nem kedvelek). Mindenkiről szívesen megtudnám a családi és gyerekkori hátterét, mert úgy jobban megérteném a viselkedésük mozgatórugóit. Imádom a pszichológiát :).

@Angora Cardi: Remélem, hogy Era sehonnan nem fogja megtudni, hogy őt akarják megdobálni jelekkel, és így nem fogja tudni bevédeni magát! Szerintem elvileg még Vivi is kaphat jeleket, ha kint marad a "szerelme". Roli most jól összejött a többi sráccal, rá szerintem max. Adri és pár lány tenne. Kíváncsi leszek, hogy alakul és hogy mennyire fognak meglepődni a mai kiválasztáson.

@,,: Mit jelent az OCD? Bocsi, de nem tudom :).

,, 2018.12.16. 21:00:11

@Perah: kényszercselekvés bizonyos helyzetekben, pl amikor szorong vki, ilyen lehet a tikkelés, vakarózás, torokköszörülés, vagy a grimaszolás, stb.

nicu71 2018.12.16. 21:02:14

Ancsánk milyen csini.

Van der Waals 2018.12.16. 21:04:31

@Pamutbojt: ha ilyenre vágysz nézz meg egy Lehetetlen c. műsort, pl. Gregor Józseffel, nekem nagyon tetszett!

MosóMaca 2018.12.16. 21:04:46

@Perah: nekem olyan érzésem van,hogy Zsu nem esett még át azon,hogy elfeletkezzen a kamerákról és szerepben van. Mintha egy zs kategóriás,tehetségtelen színésznő manírjaival akarna többet mutatni. Csak ezzel kb önmaga karikaturája lett...

Lynette21 2018.12.16. 21:04:49

@nicu71: Igen! Szuper a szoknyaja! Elfogadnam, bar rajtam nem igy allna... Irigylem hogy milyen vekony!

Cimili 2018.12.16. 21:09:15

ánusz megint köcsög módon viselkedik, kint kell maradnia.

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 21:10:20

megint agresszorkodott a buzigyerek.
figyeltétek a száját meg az öklét?

nicu71 2018.12.16. 21:10:59

Úristen a dili trió, kifekszenek a hideg földre az udvaron nézni a havat. Normális???

2018.12.16. 21:14:14

1. Ánusz kimegy, 100%
2. Fasz ki van mar vele, hogy az valakinek problema, hogy belefekszik a hoba...Teljesen kezdenek megkattanni, Roli is. Nyilvan, ezen emberek is pl. Vivike, nem tudja 18 evesen ertekelni az apro oromoket, csak a baszast, meg a vasarolgatast.

2018.12.16. 21:14:47

Jah, hógolyózás az felsőbbrendű tevékenység.

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 21:14:57

Jelentkezem! Miről maradtam le???? (Fodrásznál jártam és barátnőztem!

tvbuzi 2018.12.16. 21:16:06

Konténeres párbajestet kívánok

Ego0123 2018.12.16. 21:17:03

@Nyuszomuszo83: Vasárnap fodrász?? Ja tudom, amikor ráér+ a körmös is. Semmi különös.

Cimili 2018.12.16. 21:17:28

késtetek, de megbocsájtok. :))))))))

2018.12.16. 21:17:52

@tvbuzi: kívancsi vagyok Ánusz baratnoi, Soma es Gabo ott lesznek-e a studioban.

tvbuzi 2018.12.16. 21:18:43

Laszika zavaróan sokat szerepel

,, 2018.12.16. 21:19:04

@Angora Cardi: Lacika jordanesen dobta!

Ego0123 2018.12.16. 21:19:51

Ez jó volt, a meleg srácnak elolvadt a kezében a hógolyó.

nicu71 2018.12.16. 21:20:23

Lacika végre brillirozik az olimpiai dobásban, a kis lekvár bravó

Rozsgyi 2018.12.16. 21:22:02

@Nyuszomuszo83: ne nézd vissza mert agyvérzést kapsz. Zsu, Reni, meg Greg (a harminc éves, erteeeed!?) kimentek cukiskodni a hóesésbe, és ez a felsőbbrendű Eranak meg Vivinek (aki már 18 évesen is komolyabb ennél, csak baszni szeret gyerekeskedni nem!) nem tetszett mert, hogy minek képzelik már magukat ezek. Majd snitt és mutatják hogy Era hogolyozik, no comment...

,, 2018.12.16. 21:22:31

Nem lesz netem úgy tűnik, off leszek (tipit nyugodtan lehet írni, majd bevésem utólag)

tvbuzi 2018.12.16. 21:22:39

Az az undor Zsu fején:DDD

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 21:23:06

zsunak fej mi volt?
bükfürdőői undor.:D

2018.12.16. 21:23:20

Már megint Zsu time...broaff

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 21:23:48

Jó estét. Kissé csúszva érkezem.
Nem FarÁnusznak kéne viselni a zöld kendőt?

2018.12.16. 21:24:42

Mi ertelme mar megint ennek a beoltozosdinek?

Cimili 2018.12.16. 21:25:55

@tvbuzi: fura lenne a nélkül.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 21:26:42

@Cleveland55: EKG. Hóban fetrengeni az a műsoridőért megy, a dugás az meg puszta létfenntartás. A hógolyózás infantilisan vihogva meg szuperfelnőttes.
Én is örültem a hónak, akkor én se kapok műsoridőt? :)

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 21:27:15

ez nagyon komoly lesz végig nézni buzikrisztián halálát a 80-20 után.:D

mocskosmacska 2018.12.16. 21:28:22

Nem nézem, csak a hogyvoltokat olvasom. Szóval, ha jól értem, akkor era kufircolt vagy majdnem kufircolt csokival az után a lealázós levél után?

2018.12.16. 21:28:26

@Csakazértis én vagyok a királynő: tegnap reggel kb 3 orat havaskodtam a kutyammal. Volt hoban fetrengés, sőt, dombról legurulás is

Rozsgyi 2018.12.16. 21:29:32

@Cleveland55: ilyen idősen, hát mit képzelsz magadról?!

2018.12.16. 21:29:50

@mocskosmacska: majdnem de nem akart Renivel konfliktust (wtf), beugrott Ánuszhoz az ágyba, mikor azt hallotta, hogy Reni kozeledik a halohoz. Vegul nem lett belole semmi

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 21:31:01

@,,: Adriii visszamegy, Ánusz haza! Majd visszaolvasod! Puszaaa
@Rozsgyi:
Kösziiii, nem nézem vissza akkor!-Debilek!

2018.12.16. 21:31:04

@Rozsgyi: hülyegyerek! Mondaná a 18 éves VVV és Hógyolyózó Era.

tvbuzi 2018.12.16. 21:32:21

Vajh' mikor lesz eredményhirdetés? Hisz' ma jelpakolás is lesz.

2018.12.16. 21:32:36

Lacika amikyen girnyó, akkora bele van

Lynette21 2018.12.16. 21:34:07

Kapnak szolariumot? Vagy mi az a reklam az elejen?

2018.12.16. 21:34:12

@tvbuzi: lehet rovidebb lesz a parbaj, mondjuk fel ora. Brutalnagy a kulonbseg, szoval felesleges 1 orat szarakodni a semmin. De lehet, mar megint tobb iqt latok osvath zsoltek fejebe.

mocskosmacska 2018.12.16. 21:34:39

@Cleveland55: @Pamutbojt: @tvbuzi: Hát erre már nem tudok mit mondani. Mindjárt felugrok az smpixie oldalra, megkérdezni azokat a domokat, akik kifejezetten a nők lealázását szeretik, hogy ki szokták-e a vv9-re verni a farkukat?

tvbuzi 2018.12.16. 21:35:29

Mi a fasz? Reni nem 3cm vastag szemöldököt rajzolt magának??

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 21:35:30

@Csakazértis én vagyok a királynő:

botrányos a műsorszerkesztés/ihlet a bentieknek.
mit is kéne csinálni a gyerekeskedésen kívül.

ettől még az is jobb, ha reggeltől estig isznak, mint alekoszék.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 21:35:54

Csoki és FarÁnusz nem vesz részt a feladatban? Húzzon haza mind a kettő.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.16. 21:36:05

Csokit basszák már ki a villabol.

pomac 2018.12.16. 21:36:43

én napról napra jobban uuutálom zsut ezzel az affektálásával mimikáival , én megértem a benn lévőket emiatt :D

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 21:37:10

Kééérem a kontit! Vki tartsa a fejem!

Angora Cardi 2018.12.16. 21:37:25

Lacika IS pocakot eresztett.
Közepesen vicces ez a szárazon vízibalett.

Maximista vagyok 2018.12.16. 21:37:33

Adri vissza, Era megy szépen párbajozni :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 21:37:39

Vivike drága prémium nélkül él? Oszt hogy? Minden reggel ledobja magáról?
Sztem fingja nincs, mi a nő és mi a vicc.

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 21:38:09

@pomac: naaa én vagyok a Zsu ellenesek elnök asszonya! Befogadlak! :)

tvbuzi 2018.12.16. 21:38:44

@pomac: a bentieket Zsuval büntetik

2018.12.16. 21:38:45

Vvv nek a festett szorrel is baja, van, undorito...komolyan mindig van lejjebb

nicu71 2018.12.16. 21:39:44

@Angora Cardi: de legalább Lacika élvezte, szerintem

tvbuzi 2018.12.16. 21:39:46

Még Lilu kezdte az egészen elképesztőzést?

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 21:40:00

@,,: Era a következő párbajozó!

C.Chauchat 2018.12.16. 21:40:01

@Csakazértis én vagyok a királynő: eddig vakon voltunk. Nem a csicskagechizés az alázás, hanem a szőr.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 21:40:08

Csokinak nincs bünti? Ez megint milyen gumiszabály?
Ginu egyszer késett a feladat kezdésnél és egy napig hordta az úszógumit.
Remélem, elveszik Csokitól a képességét büntiből.

2018.12.16. 21:40:21

@Nyuszomuszo83: vezess minket a Zsutól való megtisztulás útján!

Mók_Ica 2018.12.16. 21:40:39

sziasztok, vagyok :)))) konténerek is itt vannak, gyertek :))))

vvvribi egy igazi hülye pitsa...... az ő ordibálása és ghettttó sztájl rikácsolása undibb, mint ez vicc-prém..... pffffff

2018.12.16. 21:41:03

@Nyuszomuszo83: és kinn marad Zsu ellen

Lynette21 2018.12.16. 21:41:28

Fuuuuj! Anusz csalodott hogy nem PP van, es Anikoval IS elmelyiti a kapcsolatat?!?

Cimili 2018.12.16. 21:42:24

@Mók_Ica: végre már, mostanáig tartogattam! :)

Mók_Ica 2018.12.16. 21:42:38

kíváncsi leszek csoki arcára, amikor adri fog benyitni a párbaj után.....

Angora Cardi 2018.12.16. 21:42:51

@nicu71: hasával együtt lekváros cukorfalat :))) Jól uszikált :))
Megbelesedett ott mind :DDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 21:43:48

@Nyuszomuszo83: tartom. :) A hajad is, nehogy összekoszold. ;)

Cimili 2018.12.16. 21:44:12

meg ne dugja csokit búcsú közben!!

Mók_Ica 2018.12.16. 21:44:28

@Lynette21: pornóbajuszra ráizgult már :)))))

@Cimili: drága, most már nyugodtan kiadhatod magadból..... :)))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 21:44:29

@Pamutbojt: az is volt? Azt nem láttam. Anno narancsért kizárás járt.

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 21:44:30

de komoly sírás rívás lesz geci.

2018.12.16. 21:44:43

@Mók_Ica: bogni fog, meg ordibalni Renivel. Szerintem Csoki is meleg, a járása, beszede, mozdulatai, Ánusz olelgetese, puszilgatasa...

Lynette21 2018.12.16. 21:44:45

@Pamutbojt: Semmit. Az megideologizaltak, hogy nem akart senkit sem bantani, es nem kozvetlen kozelrol dobta a palackot.

pomac 2018.12.16. 21:45:34

@Nyuszomuszo83: :DD nem is tudtam hogy van ilyen "tömörülés" :D
@tvbuzi: az a gond lassan engem is

Mók_Ica 2018.12.16. 21:45:49

@tvbuzi: majd jól megnézzük :))))

@Commodore: dikk

@Cimili: há' majdnem sikerült.....

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 21:46:27

@Mók_Ica: én várom már!
@Csakazértis én vagyok a királynő: de drága vagy! Köszönöm szépen! Frissen festett vágott most, 10 cm repült!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 21:46:36

@Mók_Ica: jaj, kösziköszi, már nagyon kell. De lehet, behányok inkább a szerkik közé. Oda való.

2018.12.16. 21:46:39

Soma ottvan, gondolom Radics nincs ott

beepbeep kedvemszotty 2018.12.16. 21:47:00

Szerintem Csoki büntetése a lila kendő levétele lesz. Már alig várom a döbbent arcokat mikor Adri belép :D

2018.12.16. 21:47:06

Aniko kerdese....

Cimili 2018.12.16. 21:47:11

pumpedet nem tom a nézők között.

Hümmögő Hammogó 2018.12.16. 21:47:18

Sziasztok!
Kezdődjék a móka mára!:)
Remélem Ánusz ma este már otthon motyog...
Mik a megérzéseitek? Van rá esély, hogy Adri megy vissza??

Angora Cardi 2018.12.16. 21:47:22

Mókus örs az elmúlt 6 hétben mindenki látta, ahogy seggbekukkantott a haverod, aki nincs is jelen a párbajon.

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 21:47:41

@pomac: én utálom Zsut kezdetek óta kaptam én már ezért hideget meleget! :)

Pamutbojt 2018.12.16. 21:47:55

@Csakazértis én vagyok a királynő: Bizony, emlékszem. Egy ásványvizes palackot dobott a sötétben Greg-Zsu-Adri felé, amikor zavarta, hogy énekelnek Adrinak. Még mondta is, hogy hú,mi lett volna, ha eltalálja Adrit...

Mók_Ica 2018.12.16. 21:47:59

@Cleveland55: de legalábbis bi..... sztem ez ma már divat.... (ancsa is megjegyezte a szoros barátságot :))))) )

@Cimili: új neve lesz.... vvvribi2szerözvegy :))))

Tündérfürtöcske 2018.12.16. 21:48:01

Sziasztok!
Vesszen Ánusz, aztán jöhet Era.

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 21:48:05

fúúúú de szar még kint is. eltűnt a vagányság, érdekes.

2018.12.16. 21:48:19

@tvbuzi: en sem lattam, csak Somat

Cimili 2018.12.16. 21:48:20

@Cleveland55: nem láttam ott radicsot, csak somát.

Perah 2018.12.16. 21:48:46

@,,: Jaa, azt hittem, hogy ez is valamilyen hv-s rövidítés, mint pl. az EKG... :))) Obsessive compulsive disorder, így már rögtön beugrott. Szerinted ez az lenne Zsuzsunál? Én azt vettem észre, hogy Adrinak lehet, hogy Tourette-szindrómája van, mert csinál olyanokat néha a szájával és szemeivel, ami a tikkelésre és akaratlan mozgásokra emlékeztet.

Egyébként szerintem - és tényleg minden bántás nélkül - senki sem teljesen százas, aki egy ilyen műsorba jelentkezik. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy teljesen normális emberek bevállalnák azt, hogy többszázezer ember előtt élik a mindennapjaikat, és hogy ennyire kiadják magukat, stb...

@Cleveland55: Én is kiakadtam azon, hogy elkezdték őket ekézni azért, mert kifeküdtek nézni a hóesést és közben énekeltek. Szerintem tök szép volt a hóesés tegnap, nekem meg pont jó érzés volt látni nézni az ablakból, ahogyan a parkban felnőttek és gyerekek hógolyóztak és élvezték a havazást.

Erát szerintem most a féltékenység hajtja, mert azt hiszi, hogy emiatt a kertes jelenet miatt őket többet fogja mutatni a kamera. Máskülönben el nem tudom képzelni, hogy miért akadt ki ennyire ezen a hóesésben éneklésen... :/ Hacsak nem az van, hogy azért állt bele pont Adriba, mert frusztrált Hunor és Adri kapcsolata miatt, és most Adrin tölti ki a haragját.

A villalakókkal egyre jár a hv-olvasók agya - legalábbis abban - hogy azon filózik mindenki, hogy vajon Vivi összejön-e Krisztián kiesése után Csokival. Ami valószínűleg így lesz.

Mók_Ica 2018.12.16. 21:49:00

ancsa outfit-je teCCik :)))) csak a tetkó a karján nem illik hozzá.....

@Tündérfürtöcske: így-így :))) de mehet zsu is

2018.12.16. 21:49:09

@Mók_Ica: jaja, felrenyeltem a kolat Aniko kerdesenel

C.Chauchat 2018.12.16. 21:49:33

Greg az igazi nő! A búcsú pillanataiban is frizurát igazgat

nicu71 2018.12.16. 21:49:34

Ancsa nem valami kedves Anusszal, szinte Lilut idézi . mondjuk meg tudom érteni

Cimili 2018.12.16. 21:49:44

hunyor nem adrinak adott puszit, hanem a levegőbe. de utálom az ilyet.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 21:49:59

Ancsa nagyon imádás. :)
Érzékenyen búcsúztál Csokitól. Érzékenyebben, mint Vivitől.
FarÁnusz: ő áll hozzám legközelebb. Ő a legjobb barátom.
Ancsa: hm. Milyen diplomatikusan fogalmazol. :)
Ezt a selyempapírba csomagolt masnival átkötött megfogalmazást imádom. :)
A hangsúlyt mellérakva = buzievagyédesfiam.

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 21:50:01

Hunyi arcán mily őszinte vegytiszta szeretet volt Adri megpuszilásánál, nem, meg se puszilta Adrit!

Lynette21 2018.12.16. 21:50:04

@Pamutbojt:” Bár mindkét esetben repülő tárgyról beszélünk, de a két eset merőben különbözik egymástól.
A ValóVilág negyedik szériájában említett esetben Zsuzsi közvetlen közelről, kifejezetten villatársára célozva, többször, minden keze ügyébe akadó tárggyal megdobálta Olivért. Tettének a többiek közbelépése vetett véget. A mostani eset egészen más. Három lakó a hálószobában alvókat hangoskodással, énekléssel zavarta meg az éjszaka közepén. A hangzavart többszöri kérés ellenére sem szüntették be. Így Csoki – bár nem a legjobb módszert választotta – figyelemfelkeltés céljából az ágya mellett lévő palackot a nyitott szobaajtónak dobta. A három hangoskodó csak erre reagált és vonakodva bár, de abbahagyták a rendetlenkedést.”

Cimili 2018.12.16. 21:51:06

@nicu71: bunkó volt ánusz. megint.

2018.12.16. 21:51:28

@Perah: Énis eszrevettem mar Adrinal, hogy amikor kimond valamit, mindig ilyen furan mozgatja utana a szajat.

2018.12.16. 21:51:56

Huha, Ánusz fejen latszik, hogy be van fosva

tvbuzi 2018.12.16. 21:52:06

Adrit többen várták?

C.Chauchat 2018.12.16. 21:52:21

Az összes PUA-akadémikus csápol

Mók_Ica 2018.12.16. 21:53:34

@Cleveland55: sztem is jó volt :))) megérdemelte ánusz..... aztán lehet, hogy volt ott még más is, amit nekünk nem is mutattak.... :)))

@Csakazértis én vagyok a királynő: ugye, milyen jó volt? ráadásul sokkal jobb is volt, mint lilu.... liluról sütött, hogy mennyire utálja/lenézi a bentieket..... anno Attilának is próbált beszólni.....

Hümmögő Hammogó 2018.12.16. 21:53:56

@Mók_Ica:
Ma szerintem is tök jól öltöztették fel Ancsát! Végre...:)

nicu71 2018.12.16. 21:54:41

@Nyuszomuszo83: Ancsa ebben az évadban megérkezett. Komolyan, frenetikus.

ibsen 2018.12.16. 21:54:45

@Lynette21: Meg tegyük hozzá hogy sötét volt amikor Csoki dobott.

Krisztián tiszta halvér. Meglepődnék ha ő menne vissza. De Adri meg egy nulla.

Pamutbojt 2018.12.16. 21:55:02

@Lynette21: Köszi, ezt nem olvastam eddig. Érdekes magyarázat. :-)))) Ugyanakkor aggasztó, hogy ennyire védik. Mit látnak benne vajon?

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 21:55:10

@Lynette21: ja. Gumiszabály. Mert még kell egy Vivi meghágása. Aztán mehet.

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 21:55:41

azért remélem előbb utóbb az összes kiesik.:DDD

Cimili 2018.12.16. 21:55:55

@Mók_Ica: ancsa rengeteget fejlődött. az is lehet, h olvasott itt minket pőlő a farmnál, amikor savaztuk és tanult belőle.

Lynette21 2018.12.16. 21:56:39

@Pamutbojt: Remeljuk hogy nem a gyoztes szemelyet....

2018.12.16. 21:56:57

@Szepvoltfiuk: éninkabb bezarnam ezt a sok selejtet orokre oda. Adjunk nekik kajat is, csak ne kelljen koztuk elni nap mint nap

Mók_Ica 2018.12.16. 21:57:18

@Hümmögő Hammogó: máskor is öltöztethetnék jobban :))) látszik, hogy jól is érzi most magát ebben a cuccban

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 21:58:20

@nicu71: szerintem is!-és csini Ancsa ma nagyon!

ibsen 2018.12.16. 21:58:33

Viszont Vivit most megértem hogy tudni akarta ki kavarta szart ezzel a Csokis lefekvéssel. Greg ugye.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 21:58:45

@Cleveland55: nagyon. Nem látja Radicsot se, Pumpit se.
Soma mintha ott lenne. Meg az első sorban egy korábbi VV-s. De csendesebb a csapata.

Lynette21 2018.12.16. 21:59:34

@nicu71: Lehet, hogy Ancsa azert ilyen jo, mert megjott az onbizalma attol, hogy PP ilyen bena.

Mók_Ica 2018.12.16. 21:59:39

@Szepvoltfiuk: és mi nyerjük a pénzt :))))

@Cimili: sztem most is..... ennek a szériának az elején sem volt még elég magabiztos.... most már kifejezetten jó..... bezzeg pornóbajusz nem olvas, nem tanul..... ámde hadonászik és illeg-billeg, plusz suttog.....

ibsen 2018.12.16. 22:00:05

Krisztián mondta ha kiesik inkább elmegy az országból, ha ennyien utálják....Hát lehet hogy jobb lenne eltünni egy időre.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 22:00:18

@Lynette21: sok mindent elárul, hogy bünti nélkül szeg szabályokat, míg más megkapja.
Kíváncsi leszek, ma este mit kap a feladat kihagyása miatt.

2018.12.16. 22:00:33

@Csakazértis én vagyok a királynő: este mar pumpalhatnak harmasban. Gyorsan lezavarjak a dolgot, szerintem 22:30 kor mar elkezdik a kivalasztast

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 22:00:39

@Mók_Ica:

adhatnák nekünk. állítom itt komolyabb show megy, mint az rtl 2-n.

Pamutbojt 2018.12.16. 22:01:09

@ibsen: Ezt a többiek is megígérhették volna..Nem is rossz gondolat.

pomac 2018.12.16. 22:01:36

ez nagyon gyors párbaj ,ami nem is baj
,

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 22:02:02

Ma fél 11-ig lezavarják a párbajt, 11-ig a kiválasztást! 11-től BV!

Mók_Ica 2018.12.16. 22:02:05

@Csakazértis én vagyok a királynő: vajon azt hiszi-e, hogy radics azért nem jött el, mert ribire mászott??? bnője vajon ott van-e????

már most kortárs beszéd????? mivel töltik ki az időt 10-ig?????

Hümmögő Hammogó 2018.12.16. 22:02:45

@Mók_Ica:
Ugye?! Tök magabiztos az egész nő! Már csak az emlékeinkben fos9-es...;)

Valaki világosítson fel lécci,h minek a rövidítése a PUA, mert olyan mesüge vagyok,h nem bírok rájönni... Azt tudom,h Adri valami "tanácsadó" izé a kinti életben, de nem tudom pontosan mit értsek ezalatt? ;)

2018.12.16. 22:02:46

Latszik, hogy Csoki es Anusz egy kulon szubkultura. Nekik a flegma bóknak szamit.

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 22:02:46

csoki a legnagyobb formának tartja magát.

pomac 2018.12.16. 22:03:05

@Mók_Ica: kiválasztással unalomig ismételt kisfilmekkel

Mók_Ica 2018.12.16. 22:04:02

@Szepvoltfiuk: igen, ez már az előző szériánál is így volt..... :))))

csoki kortárs beszéde....... jó kis önreklám..... hülye ez.....

@Nyuszomuszo83: köszi..... ezt el is felejtettem..... remélem erára kerül a zöld kendő

C.Chauchat 2018.12.16. 22:04:11

Köszöntök szépen mindenkit!

Cimili 2018.12.16. 22:04:21

@Mók_Ica: már elmúlt 10 teeeeee! :)

Hümmögő Hammogó 2018.12.16. 22:04:37

@Nyuszomuszo83:
Bakker tényleg, ma már kiválasztás lesz! Ezt elfelejtettem... Köszi!:) De ők odabent nem tudják ugye??

nicu71 2018.12.16. 22:05:09

De unalmas greg kiselőadasa..

Cimili 2018.12.16. 22:06:08

újabban mé nem mutatnak fantomképes állást???????????

Hümmögő Hammogó 2018.12.16. 22:06:56

Talán azért lesz ilyen hirtelen kiválasztás,h ne tudjanak felkészülni és befejezzék odabent ezt a nagy "taktikázgatást" és saját magukra jel-pakoltatást...?

Mók_Ica 2018.12.16. 22:07:19

@Hümmögő Hammogó: a fos9es még mindig vicces :))))
puacamp.com/hu/mi-az-a-pua/
PUA, azaz a Pick Up Artist szó jelentése: Ismerkedő és vonzalomteremtő művész, férfi.

ribi egyre csúnyább.... a sminkje is egyre gázabb.....

tvbuzi 2018.12.16. 22:07:36

@Cimili: valamelyik nap mutattak: 80-20

etikette 2018.12.16. 22:07:45

Adtok lecci egy elo linket? Köszönöm

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 22:07:47

@Cimili: gyanus nekem ez... Remélem nem kavarnak a szerkik! Bár ez a bejátszás mindkettőt savazza!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.16. 22:07:49

@,,: Erat fogjak kivalasztani. tippem szerint
nem vagyok, majd visszaolvasok

pomac 2018.12.16. 22:08:25

@Hümmögő Hammogó: lyukat beszél a a hasadba , magát szakértőnek(férfi/nő) nevező egyén :)

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 22:08:44

@Hümmögő Hammogó: aha, szerintem megunták a szerkik!

2018.12.16. 22:08:53

A mai ofit hozzarakva a tegnpi allashoz minimum 90-10 allassal menne vissza Adri, ha nem hazudnanak az allasrol. Nyilvan fognak.

Mók_Ica 2018.12.16. 22:09:10

@Cimili: köszi cicusom, 11et akartam írni :))) asszem lassan elérem azt az értelmi szintet, hogy beköltözzek a villába...... de akkor mindig szavazzatok vissza, légyszi :))))

Tündérfürtöcske 2018.12.16. 22:10:08

Viviribi rikácsolásától tisztára kivagyok idegileg.

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 22:10:17

Udvariatlanbolondom megint nincs. Tüntizik???

úgymond olvasó mmkk 2018.12.16. 22:10:38

vagyis vagyok, csak nem nezem

Cimili 2018.12.16. 22:11:00

@Mók_Ica: az tuti, mmkk számíthatsz ránk! :) <3

Mók_Ica 2018.12.16. 22:11:48

@Tündérfürtöcske: nem vagy vele egyedül.... gyere nyugodtan a konténerhez hányni :)))

Cimili 2018.12.16. 22:12:07

@tvbuzi: azt tudi, de régebben mintha a párbajokon is mutatták volna. vagy rosszul emléxem?

Mók_Ica 2018.12.16. 22:12:23

@Cimili: aztán majd osztozunk :)))) <3

Mók_Ica 2018.12.16. 22:13:15

@Cimili: mutatták bizony.... volt, hogy nem is egyszer

2018.12.16. 22:13:35

@Cimili: mutattak regebben, bar az elozon sem mutattak, gondolom mivel akkora kulonbseg volt, hogy nem lehet rajta valtoztatni

Hümmögő Hammogó 2018.12.16. 22:13:38

@Mók_Ica:
Értem...művész :) Köszi!!

Ha VvRibit látom-hallom igencsak örülök a jelenlévő konténernek...;)))

Mók_Ica 2018.12.16. 22:14:03

@Cleveland55: gyere :))) ha kéred, még a homlokodat is fogom :)))

Cimili 2018.12.16. 22:14:21

@Mók_Ica: ugyeugye. akkor jó a memóriám.

Lynette21 2018.12.16. 22:14:22

@Cimili: Szerintem olyan szempontbol nincs jelentosege, hogy mar nem lehet sms-ben szavazni, es igy nem lehetseges olyan nagy fordulat. Marhara kevesen tehetik at a jelet egyikrol a masikra...

úgymond olvasó mmkk 2018.12.16. 22:14:33

@Cimili: mert a sztarban sztart neztem eddig, de a kibaszott tinilanyok megint megnyertek, es most kivagtam a tvt az ablakon :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 22:14:51

Csoki szájalt a leghangosabban, hogy ne jöjjön Adri Ánusz magánéletével. Mert ő is érzékenyen érintett hasonló dologban.
De ha nem a kinti élet, itt a benti.
A legjobb haverja után becsukódott a villaajtó, a nője meg ki se száradt, már ráugrott.

Mók_Ica 2018.12.16. 22:15:27

adri haja olyan, mintha megtépték volna....... vagyis: a haja is milyen :)))))

ánusz nem tud értelmesen beszélni.....

Cimili 2018.12.16. 22:15:50

kiráz a hideg ettől az állandó igazából-tól. blöe

2018.12.16. 22:16:00

Na jon az eredmeny, kozjegyzo

Lynette21 2018.12.16. 22:16:13

@úgymond olvasó mmkk: Miert? Csak nem a Freddie nyert?!?

Mók_Ica 2018.12.16. 22:16:39

off: Freddie nyerte a Sztárban sztárt :))))

SzabadEzANév? 2018.12.16. 22:17:01

Az idei VV alcíme mintha #metoo lenne, szinte nincs olyan helyzet amikor fel ne hoznák ezt a "hogy beszélsz a nőkkel" témát - csak az a baj hogy nem tanulnak belőle...

Hümmögő Hammogó 2018.12.16. 22:17:08

@úgymond olvasó mmkk:
Ó jaj... Akkor gyűjtsünk új TV-re?:)

Mók_Ica 2018.12.16. 22:17:36

no..... 23,13-76,87
remélem adri

2018.12.16. 22:18:10

Juhujjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj! :-DDDDD

Mók_Ica 2018.12.16. 22:18:14

ánusz már örül.... nézzük az arcát

úgymond olvasó mmkk 2018.12.16. 22:18:34

@Hümmögő Hammogó: soha tobbet nem nezek tvt. tegnap az usnk, ma freddie, hat kesz vagyok

C.Chauchat 2018.12.16. 22:18:57

Hiába, ni. Lábat köll mosni, nincs mese.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.16. 22:19:01

remelem az ozvegy goreny visitani fog

Mók_Ica 2018.12.16. 22:19:15

adri már majdnem kétségbe esett a százalékok láttán...... aztán idegállapotba került :))))

Ego0123 2018.12.16. 22:19:38

Na jönnek mindjárt a gyíkarcok!

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 22:19:51

visítás lesz mindenhol.
de ha ez is elhiszi magát, akkor világgá megyek.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 22:19:54

Nem, babám, épp átjött, amit csináltál. Azért vagy kint.

tvbuzi 2018.12.16. 22:20:16

Lássuk a vellalakók arcát

Angora Cardi 2018.12.16. 22:20:17

Rátoltuk, túltoltuk Béláim.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 22:20:35

Jaj, de várom Ribi fejét. Viszont némítom a tvt

Mók_Ica 2018.12.16. 22:20:36

ánuszka..... bezony ezt jól benézted.....

nézzük ribi orcáját is..... ismét megözvegyült..... csoki fogja vigasztalni :))))

2018.12.16. 22:20:39

VVV orditani es visitani fog, megint musirassal...

uramatyám 2018.12.16. 22:20:44

@Mók_Ica: Azért egy bajukós hempergést még levághatott volna.

2018.12.16. 22:20:44

És még most jön, hogy anál-erotikus színészként ismeri már őtet az ország. Hehhehe!

Pamutbojt 2018.12.16. 22:20:58

Ánusz szerint az embereknek nem ment át, amit csinált. De. Átjött.

Hümmögő Hammogó 2018.12.16. 22:20:58

Bár ez valószínűleg megint inkább Ánusz utálat volt, mintsem Adri szeretet... De annyi baj legyen! Éljen, nincs többet széttártlábú Krisztiánusz!!:)

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 22:21:01

Ki lett a sztárban sztár?????

tvbuzi 2018.12.16. 22:21:09

Ánusz együtt vonatozhat a barátnőivel

agimano 2018.12.16. 22:21:14

Fúúúú, bassza meg, megnyugodtam, hogy nem kell ez az undorító fíreg az embereknek. Mekkorát koppant krisztián. Nem is értem ezt a gyereket, mi a faszt hitt, hogy az a viselkedés szimpatikus lesz bárkinek is. remélem, hogy a barátnője otthagyja a picsába.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 22:21:17

Arra lehet tippelni, hogy Ribi mikor ugrik új faxra?

Commodore 2018.12.16. 22:21:35

Megy vissza melegpornozni.

2018.12.16. 22:21:45

A konkluzió jeles! Változtassá'!

Lynette21 2018.12.16. 22:21:52

@úgymond olvasó mmkk: En sem terek, es tertem magamhoz.... meg szerencse hogy itt Kriszanusz tavozott... legalabb ennyi...

Hümmögő Hammogó 2018.12.16. 22:22:15

@Pamutbojt:
Én is pont ezt mondtam neki válsznak! Pontosan átjött...

Mók_Ica 2018.12.16. 22:22:16

óóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó.......ánusz önkritikát gyakorolt, leesett neki, hogy ez nem nyerő viselkedés és stílus :)))))

2018.12.16. 22:22:16

@tvbuzi: ezen kiegtem baszd meg

nicu71 2018.12.16. 22:22:20

Ancsa remek. Komolyan mondom

Tündérfürtöcske 2018.12.16. 22:22:26

Legalább akkora öröm nézni Ánusz leszakadt pofáját mint annak idején tudjukkiét....
Csak az fáj, hogy a megint lesz egy egész rész az özvegy² agóniájáról.
Bár megtehetné azt a szivességet, hogy nekiesik a visszatérő Adrinak, aztán zárják ki a 'csába!

Pamutbojt 2018.12.16. 22:22:27

@Hümmögő Hammogó: Persze. Most végignézhetjük Adri ámokfutását is.

agimano 2018.12.16. 22:22:30

Vivi felkészül a hiszire

2018.12.16. 22:23:09

Na meg a vegen Roli dugja VVVt

Angora Cardi 2018.12.16. 22:23:18

Vivien fog a pinád átka.

2018.12.16. 22:23:37

Úgy fest Roller Qrja meg ma (lekkésőbb holnap) az özevegyet!

ibsen 2018.12.16. 22:24:11

Ez durva, főleg Vivien.

Cimili 2018.12.16. 22:24:21

era te is repülsz nemsokára!!!!!!!

2018.12.16. 22:24:36

Era volt a legjobban kiakadva. Pedig ő is így jött vissza. Az a nő(?) SZÉGYEN!

2018.12.16. 22:24:40

@szociál: jajj hihetetlen, nem gondolja, hogy amikor a kamera kozelrol veszi latszik, hogy fake?!

tvbuzi 2018.12.16. 22:24:52

@Cleveland55: ugyanannyi esélye van rá mint bárki másnak

Mók_Ica 2018.12.16. 22:25:00

@Nyuszomuszo83: Freddie

ribi ismét könnyek nélkül sír..... inkább hisztizik.... vajon neki leesik, hogy változtasson???? bár az ő fejében lehet ebből annyi lesz, hogy rolira vagy laszikára fog rápusztulni.....

nicu71 2018.12.16. 22:25:03

@Mók_Ica: pontosan. Era bemutatta. Ő Vv Kinga 9es reinkarnációja. O de utáltam Kingát uristen!!!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 22:25:14

Muhaha. Ribi előadás. Ájulás, összeesés, könny nuku. Mindenki elkerülte, Roli lett a támogató áldozat. Csoki dühöng, Ribi megmássza. No, van két jelentkező vigaszra.
Fúj, de gonosz vagyok. :)

Pamutbojt 2018.12.16. 22:25:21

Vivi műbalhéja jó kínos.

Hümmögő Hammogó 2018.12.16. 22:25:31

@Csakazértis én vagyok a királynő:
Letölti a 24 órás gyászévet, és máris pikk-pakk!:)

Mondjuk azt nem értem Roli most miért ölelgeti annyira...

Cimili 2018.12.16. 22:25:45

@tvbuzi: Jaj a májad:DDDDDDDDDDDDDD

MosóMaca 2018.12.16. 22:25:51

Vvv összeesik,támogatni kell.... necsinádmááá. Roli meg ugrik a lepattanóra?

Angora Cardi 2018.12.16. 22:26:08

@nicu71: én kis baukót is látok benne néha

ibsen 2018.12.16. 22:26:34

Ez nem Adri győzelme nem ekkora spíler a csaj, de érdekes lesz mit tud ebből kihozni. Akinek bent van esze tudja hogy Krisztiánt nem bírták a nézők és nem Adri az Ász. Radicsnál már tudták.

ibsen 2018.12.16. 22:27:13

@MosóMaca: Csak normális volt vele, ennyi.

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 22:27:25

@Commodore: köcceee, közben ránéztem
@Mók_Ica: Jááááj hát belátta kicsiánusz a nagy szar viselkedést! Brávó, üljön le, egyes!
@Csakazértis én vagyok a királynő: Lehet! Lehet Rolié jön, ne maradjon ő sem ki a csodapinából! Amúgy Ribi történelmet irt már most! Egyik vvs csaj sem tekeredett rá ennyi faxra, föleg ha meglesz a harmadik is!

agimano 2018.12.16. 22:27:56

Era szerintem reszben azert is volt annyira ketsegbe esve, mert nem erti, hogy a nezok miert nem az o oldalan vannak, miert nem azt tamogatjak, akit o, amikor o kint hagyta Radicsot. Most remelem, hogy tenyleg rateszik a jelet a villalakok, ahogyan azt beszeltek korabban. Era is kint maradna a gheciben.

Angora Cardi 2018.12.16. 22:28:00

Ez a legnagyobb pofára esések vv-je?

MosóMaca 2018.12.16. 22:28:06

@ibsen: bízzunk benne... ennyire sötét csak nem lehet

ibsen 2018.12.16. 22:28:06

Lacika menet pinát nyalni Adrihoz! :-)))))))))))

Adamadam 2018.12.16. 22:28:19

Az a baj ez megint egy Radics-Era kaliberű párbaj.
Nem Adri miatt szavaztunk, hanem Kriszitán ellen. Így megint elhiszik, hogy Adri milyen erős, ahogy Era is elhitte magáról. Közben meg ezek ellen a szaunaajtó is visszament volna. Kár, hogy mindkettő nem eshetett ki, mert Adri a lányok közül (Zsuzsuval fej-fej mellett) a legvisszataszítóbb.

2018.12.16. 22:28:25

@Hümmögő Hammogó: Rollernek 3.14-nahiánya van. És ott a 3.14-na.

2018.12.16. 22:28:28

@ibsen: igen, de akkor Csoker es Lacika is veszelyben van, mert eleg parasztok tudnak lenni. Mondjuk egy Zsu szerintem siman kirakna Csokit, mert o a bolondlany akit mindenki bant. Szerintem 3.nak odaer majd

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 22:28:40

@Hümmögő Hammogó: Roli annyira bízik magában, hogy rajta nem fog a pinaátok, hogy míg Ribi nem tér magához, szerez egy nőt. :)

nicu71 2018.12.16. 22:28:52

@Angora Cardi: hát talán a hadarás... De valahogy baukot én bírtam, meg a nép egy része is. Era meg csak szimplán kinos, es sohasem vicces.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.16. 22:29:07

@agimano:
Eranak most esik le mennyire vakon volt :)

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2018.12.16. 22:29:12

Kétszeres özvegy VVVivien. Gyakorlatilag egy mérgező HALÁLOS FEKETE LYUK. Akivel kúr az kiesik :D

Pamutbojt 2018.12.16. 22:29:39

@ibsen: Igen, de itt Csoki-Ánusz páros kb. ugyanaz volt bent. Most jól össze lehetnek zavarodva, hogy akkor most mi van.
...

2018.12.16. 22:29:42

@Adamadam: Nekem most az összes nő(?)közül még Adri a legelviselhetőbb. Hunyor is erre a megállapításra jutott. Így már ketten vagyunk. Legalább.

Mók_Ica 2018.12.16. 22:30:12

@nicu71: szörnyű volt.... én is utáltam és nem értettem, hogy Attila miért van érte annyira oda.... és a végén még a jutalom nyaralásra is őt vitte el...... pedig kinga többször vele ultrabunkó......

@Hümmögő Hammogó: 24 órás gyászév :)))) és tényleg..... (röhögök)

@ibsen: pontosan.... én is kíváncsi vagyok, hogy valaki rájön-e erre és változik-e valami....

ibsen 2018.12.16. 22:30:26

@szociál: Adri mellé nem is állt volna, Krisztiánnal egy ideje jobb a viszonya ill, nem volt rossz.

Cimili 2018.12.16. 22:30:33

@ibsen: de ezt adri is megmondta előre, h ha vissza is egy, az lehet, h azért lesz, mert ánusz nagyon nem szeretik kint. talán nem felejti el.

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 22:30:45

@Cleveland55: Cölöp lesz, több lesz az árfolyam, bár ennyir sem ér! Amúgy ma mesélte barátnőm faszija, jogy még anno mikor Kelemen Annácska nem Kannácska volt-nem volt bóticsöcse-partyba vágták! És fapina! 60e/koponya, szállodai szoba, don perignon pezsi volt az elvárás! Csak egy kis érdekesség! :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 22:30:58

@Cleveland55: abból azért nehezen kaparja össze a következő félmillás hajat. :)
Lehet, ráfanyalodik Renyhe levetett hajára. :D
Fúj, egyre gonoszabb vagyok. :)

Adamadam 2018.12.16. 22:31:12

@Spitzbauer: Adri azért tűnik elviselhetőnek, mert nem csinál semmit. Ettől függetlenül mikor sikítozik, és azt hiszi, hogy ő a fő taktikus, hát engem kiakaszt.

Rozsgyi 2018.12.16. 22:31:29

Erat nem mérik főleg az után hogy Adri hasonló esélyekkel jött vissza. Szerintem Roli lesz.

C.Chauchat 2018.12.16. 22:31:35

Hát nektek semmi egy igaz szerelem!

2018.12.16. 22:31:42

Ez epic!!! Hogy rögtön kiválasztás. Teccik, na. Egész héten erre vártam. Kis túlzással.

MosóMaca 2018.12.16. 22:31:43

Ha valami csoda folytán ribike nem reppen azonnal a következőre, azért kíváncsi lennék,hogy mit tud egyedül ebben a játékban. Mert eddig egyetlen percet sem töltött úgy,hogy ne valaki oldalkocsija lett volna

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 22:31:43

Azért Radics után legalább elfolyt a smink. :)
Itt nem volt idő előadni.

tvbuzi 2018.12.16. 22:31:47

A nézők röhögnek Vivin

Tündérfürtöcske 2018.12.16. 22:31:49

Na, csak kiizadt egy könnycseppet :D

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 22:32:13

könny sehol.

óriási.
fél studió röhögött.:D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.16. 22:32:27

@ibsen:
A vesztes csapatba állt, Roli is benezte, neki is kattog az agya most.

pomac 2018.12.16. 22:32:41

ez aztán nagy büntetés :D

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 22:32:45

Ki nem savazhat és miért???

tvbuzi 2018.12.16. 22:32:46

Marha nagy büntetés volt Csokinak

Rozsgyi 2018.12.16. 22:32:49

Csoki feje a "büntetés" hallatán :) kb. Mint az enyém :D

Mók_Ica 2018.12.16. 22:33:01

@Bruti: a ribi átka :)))))) lehet, hogy most már hiába is mászna másra, senki nem akarja majd megdugni :))))

ribi fájdalmat érez..... gyászol..... pont, mint ratyisnál :)))

és most jön az új kiválasztás.... de előtte csoki büntit kap, mert nem vett részt a feladatban.....drágáim, még-még írjunk ötleteket és észrevételeket, figyelembe vesznek minket :))))

2018.12.16. 22:33:35

@Nyuszomuszo83: allitolag mostmar olcsobban meg lehet kapni a rosszlanyokon

tvbuzi 2018.12.16. 22:33:38

@Nyuszomuszo83: Csoki, mert szart a feladatra

ibsen 2018.12.16. 22:33:51

Ez most kurva nagy büntetés Csokinak.Vicc.

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 22:34:07

na, végre egy csavar.:D

2018.12.16. 22:34:10

Csak megszurta magat valamivel, villaval, tuvel, azert konnyezik

C.Chauchat 2018.12.16. 22:34:22

Sokkos állapotban seperc alatt végigszámolta az esélyeit bakker

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 22:35:41

era vajon kiszopja a faszt?

tvbuzi 2018.12.16. 22:35:44

Zsu a biztonság kedvéért a klotyón ír

C.Chauchat 2018.12.16. 22:36:08

Mrs. Pua Tourette nem ünnepel(tet)heti magát a kiválasztás miatt... Poéngyilkosok

Cimili 2018.12.16. 22:36:16

@Nyuszomuszo83: mert nem vett részt tegnap a szárazúszós feladatban.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 22:36:30

@Adamadam: az nem baj. Ezzel legalább összezavarodnak. Az nem baj. Elhittek vmit, nem úgy van, jön a következő, az se úgy van. Legalább van benne csavar.

2018.12.16. 22:36:38

@tvbuzi: @Rozsgyi: A szerecsennek ez ajándék volt. E ööm, bodottá! Nem kell senkivel konfrontálódnia. Pfhejjj. Nagyon tolják a szerkik, na.

Mók_Ica 2018.12.16. 22:36:43

kevés lesz az idő az indoklásra...... fuss renyhe....

tvbuzi 2018.12.16. 22:36:43

@Nyuszomuszo83: nem, a szinkronúszós feladatot nem csinálta meg

nicu71 2018.12.16. 22:37:13

Huha vajon ki lesz a kiválasztott?? Roli vagy era?

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 22:38:08

@Cimili: jaaaa arról lemaradtam! :D csak a műszőrme kilógását láttam! :D kösziiii a fényt a sötét fejemben! :)

2018.12.16. 22:38:18

@nicu71: Era vagy Roli? :-D

Mók_Ica 2018.12.16. 22:39:01

@Nyuszomuszo83: az úszós feladatban nem vett részt.....ezért kapott büntit..... bár ez olyan "utolsó pillanatban" kitalált vmi lehetett..... sztem tuti olvasnak minket :)))) itt merült fel, hogy anno ginut megbüntették, csokit meg miért nem....

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 22:39:36

@Szepvoltfiuk: tisztában vagyok vele! De a vvben egyik sem hívta még kortesbeszédnek!

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 22:40:08

vivinek szóljatok be, hogy várom kint.

tvbuzi 2018.12.16. 22:40:47

Remélem, ma kapnak egy csomó alkoholt

Pamutbojt 2018.12.16. 22:41:25

@Szepvoltfiuk: Vv-lakóknak kortárs. :-)))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 22:41:53

@C.Chauchat: annyira egy számító riherongy. Körbejárta az udvart, ki vigasztalja. Senki nem ment oda, belebotlott Roliba, aztán rámászott Csokira.
Biztos kiment a konyhába hagymáért, hogy legyen könnye
De most sajna nem lesz kiválasztott, mert most sajnálják.

Mók_Ica 2018.12.16. 22:42:25

özvegyribi nagyon szarul néz ki...... vajon mi járhat a fejében????

era semlegesben van csokival???? hát a levél után volt a majdnem parittya.....

tvbuzi 2018.12.16. 22:42:39

Era: nem tudom, hogy tisztáztuk-e de egy kis petting volt azóta

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 22:42:59

@Mók_Ica: hát de nem? Most milyen jó lenne, ha Ginu bent lenne. Ott lenne még a helye.

pomac 2018.12.16. 22:43:02

de jó hogy már tudjuk ki kire rakott :DD

Lynette21 2018.12.16. 22:43:05

Csoki nem erzi magat ferfinak, mert sosem mozdul meg a tablaert!

ibsen 2018.12.16. 22:43:27

Lacika lesz most Csoki spanja? Most derül ki mekkora király:))) Szerintem Vivire rámozdulna mert nagyon bejön neki.

Mók_Ica 2018.12.16. 22:43:37

@Szepvoltfiuk: megdugod, oszt majd jól kiesel..... kell ez neked?? :)))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 22:43:46

@Mók_Ica: mi járhatna? Felméri a faxállományt. :D

Adamadam 2018.12.16. 22:44:22

Roliék megbeszélik:DD
Nagy formák

Cimili 2018.12.16. 22:44:43

megelőzték, h magára pakoltassa valaki a jelet.

Van der Waals 2018.12.16. 22:45:15

@ibsen: ha így lesz végleg vège neki is. Fog az átok!

Mók_Ica 2018.12.16. 22:45:16

@tvbuzi: igen, ez fura volt nekem is.....

@Csakazértis én vagyok a királynő: hát igen...

agimano 2018.12.16. 22:45:49

@Mók_Ica: Kinga ás Attila utána titokban még sokáig jártak is

perszepolisz 2018.12.16. 22:46:31

Itt bazmeg mindenki minden vitát megbeszélt egymással. Szóval mindig csak beszélgetnek.

Cimili 2018.12.16. 22:46:44

lacika ha szemben jönne velem egy sötét utcán, tuti, h átmennék a túl oldalra.

tvbuzi 2018.12.16. 22:46:48

Vivi feje most horror

Mók_Ica 2018.12.16. 22:47:45

@agimano: szüleinek is bemutatta??? volt egy nagyon durva beszólás anno kinga részéről......

Cimili 2018.12.16. 22:48:05

@tvbuzi: ölni tudna a szemeivel.

Van der Waals 2018.12.16. 22:48:42

Na mi van má, van dráma a hirtelen jelosztás miatt?

Mók_Ica 2018.12.16. 22:48:51

@tvbuzi: igen...

ribi idegbeteg..... pffffejjj.....

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 22:49:25

Ha mindenki egy jelet kap, akkor Reni dönt. Ő meg Erára rakott.

Cimili 2018.12.16. 22:49:51

ha mindenkinek 1jele lesz, renyha erát fogja választani.

MosóMaca 2018.12.16. 22:49:55

Ahh feltartottak,nem figyeltem. Mi lett csoki büntetése?

Mók_Ica 2018.12.16. 22:50:26

zsunak van 2 jele már

pomac 2018.12.16. 22:50:53

zsu lesz remélem :D

MosóMaca 2018.12.16. 22:51:15

Azért jobban kidomborodnak a viszonyok így,hogy nincs egy idióta,aki magára rakassa

pomac 2018.12.16. 22:51:18

ja nem mert reni választ :D elfelejtettem

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 22:51:34

na, zsut kijelölik, remélem a szemüveget kicibálja és kint hagyja a gecibe.
vagy roli és ugyanígy.

MosóMaca 2018.12.16. 22:51:49

Köszi a válaszokat! Pacsi

Mók_Ica 2018.12.16. 22:51:55

roli megy párbajozni

2018.12.16. 22:52:13

Na akkor jovohet hetvegen Renyhe is kitakarodik.

ibsen 2018.12.16. 22:52:20

Nem Erát pakolták meg.Érdekes. Rolit jobban utálják.

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 22:52:27

Greg- Roli
Hunor- Lekvár Lacika
Lekvár Lacika- Hunor
Renyhe- Era
Roli- Renyhe
Vivi- Zsu
Adri- Vivi
Era-Zsu
Zsu-Roli

Renyhe dönt: Roli vagy Zsuzsu!
ROLI

BESZARÁS! Pontot buktam! Rolira repül a szavazatom! Most!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.16. 22:52:45

@úgymond olvasó mmkk:
:)

Remélem Roli kiesik, elengedtem a kezét.

Ego0123 2018.12.16. 22:53:01

ha kiviszi VVV visszamegy

Mók_Ica 2018.12.16. 22:53:02

@Szepvoltfiuk: vigye erát..... oszt hagyja kint a gheccibe' :)))

Van der Waals 2018.12.16. 22:53:14

Hú már megijedtem Zsuzsuka miatt:)

nicu71 2018.12.16. 22:53:15

Era most mi a fenét hisztizik?? A hülye.

Rozsgyi 2018.12.16. 22:53:26

Annyira tudtam hogy ez lesz, a szemét banda kisirja Roli elől Reninek a villa mesterséget, ő jofejsegbol meg mert nem akar konfliktust nem tiltakozik, ezt meg most jól megszivja. A jófejseg elnyeri méltó büntetését.

ibsen 2018.12.16. 22:53:28

@Ego0123: Hogy ugatott hogyha visszamegy Erára pakolják a jeleket...most meg az özvegy:)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.16. 22:53:41

Néha az atv - re is kapcsoljatok

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 22:54:09

és még vár ránk josé luis felipe.:D
nem hiszem el.:D

Adamadam 2018.12.16. 22:54:22

Rolira megy is a szavazat. Vihet akárkit rajta is marad.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 22:54:23

@ibsen: nem beszéltek össze, ki rák Erára. Túl gyors volt, lehet, reménykedtek, hogy majd a másik.

ohgodohman 2018.12.16. 22:54:25

go Roli!
Vigyed a zsiroskenyeret, pliz!

perszepolisz 2018.12.16. 22:54:34

Igazából ez a szavazás nekem csalódás volt: Mindenki tulajdonképpen leszarja, hog kire tesz, vagy hogy ki megy, csak ő benn maradjon.
Nem érdekel ezeket semmi, előre gondolkodni, vagy kombinálni meg nem tudnak - és szerintem nem is akarnak.

C.Chauchat 2018.12.16. 22:54:37

Sztem kitakarítják ezeket a villából, azt beköltözik Poppy Lingerie, a Konkurencia, Cipo és Baxx

Cimili 2018.12.16. 22:55:05

@szociál: köszi, ott van a fiam is.:(

Cimili 2018.12.16. 22:56:07

@perszepolisz: hogy tudnának előre gondolkodni, sík buták.

ibsen 2018.12.16. 22:56:13

@Csakazértis én vagyok a királynő: Akor meg nem csinálok segget a számból tök mindegy hogy gyors volt e vagy sem ez a kiválasztás. Csak a bla bla megy...

úgymond olvasó mmkk 2018.12.16. 22:56:48

@szociál: én az egész műsort elengedtem :)

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 22:57:07

áááá.
roland ha kiviszi a táncosnőt, nem jön vissza.

muszáj lesz a szakadtfejű szemüveget vinni.
sőt, kötelező! mindannyiunk érdekében.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.16. 22:57:10

@Adamadam:
Túl puha Roli, anusz mögé áll?
Vicc a pali.
Meguszos.

C.Chauchat 2018.12.16. 22:57:19

@szociál: úristn, még tart... Köszi!

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 22:57:50

Jaaaj tudom hol van udvariatlanom!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 22:58:35

@Ego0123: á, nem. Ribi egy nap alatt lerombolja a minimális szimpátiát, amit a gyásza kreált. Holnap már fax után vizslat, ha Rolit választja e célra, akkor a pinaátok erejét akarja, ha Csokit, akkor Era lemegy meg taplóbba, hogy leütötték a nehezen megszerzett nugátszeletről. Így Era lesz a kihívott. Vagy Ribi. Mindkettő kint marad.

ibsen 2018.12.16. 22:59:10

@szociál: Roli most megmutathatja.

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 22:59:41

@szociál:
ez igaz.

egy lefölözött tej.

ettől még erát szeretném kint látni mihamarabb. aztán kezdjen magával valamit az életben, de ne lássam többet a szakadt okoskodó fejét.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.16. 22:59:43

@szociál: azzal kezdeném, hogy alágyújtok a parlament megfelelő termeinek :)))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.16. 23:00:52

@Szepvoltfiuk:
Ha erat vagy vivit viszi akkor Rolira szavazok, még csoki ellen is

Adamadam 2018.12.16. 23:00:55

@szociál: Igen, beállt Krisztián mögé. Semlegesnek kellett volna maradnia. Ettől függetlenül még mindig a legszimpatikusabb játékos. Vigye Erát, Zsuzsut mi csak nyerhetünk ha Roli visszamegy.

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 23:01:20

na, nézzük armando ronaldo mit alkot.
73-17?

ibsen 2018.12.16. 23:01:27

@Csakazértis én vagyok a királynő: Nézd vissza nyugodtan, Adri elmondta többeknek, Roli és Hunyor is ott volt hogy ha visszajön, ha nem Era lesz megdobálva jelekkel. Most lényegtelen hogy kamuzott e de ez volt.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.16. 23:01:41

@úgymond olvasó mmkk:
Most a koztevenel vannak, de ez is loboghatna

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.16. 23:02:23

@Adamadam:
Kapja össze magát mert ez a sumakolas nem játék.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 23:02:42

@ibsen: igen, tudom, ezt vártam én is. Csalódás.
Egymás nélkül nem tudják tartani magukat a tervhez?

tvbuzi 2018.12.16. 23:02:49

Ánusz sírt az ajtó mögött?

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 23:02:50

ha csak egy picit is intelligens a róland, akkor felismeri, hogy rühelljük az erát bőven.

Cimili 2018.12.16. 23:02:53

@Nyuszomuszo83: én szocitól kaptam a simit, te meg tőlem.

ibsen 2018.12.16. 23:02:53

De miért nem veszi észre senki hogy Greg a legnagyobb színész itt már egy ideje...

pomac 2018.12.16. 23:03:22

roli tutu nem erát válassza , remálem zsut :D ,de nincs olyan szerencsém

úgymond olvasó mmkk 2018.12.16. 23:03:37

@szociál: azt is felgyújtanám, a maradékát ledózeroltatnám és sóval hinteném be a helyét, csak mert olyan cukor vagyok :)

Hümmögő Hammogó 2018.12.16. 23:03:50

Hááát... Hajrá Roli!:) Remélem kint hagyja Erát vagy Vivit!

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 23:04:29

@Cimili: Köszönöm! Ez jól esik! Érzékeny vagyok kissé mostanság!

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 23:04:59

már vállfogást alkalmaz a róland.

vivien meg szereti.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 23:05:04

Ánusz feje tanulmány. Retteg kimenni.

agimano 2018.12.16. 23:05:09

Vivi: hagyjál már amúgy, Győzike:DDD sírok

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.16. 23:05:09

@úgymond olvasó mmkk:
Vivike könny nélkül is tud zokogni :))))
Brazil szappanopera

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.16. 23:06:01

@úgymond olvasó mmkk:
:))
Ne politizaljunk, mert pofán fújnak Chilivel :)

Rozsgyi 2018.12.16. 23:06:03

Roli nem merte Erara rakni, pedig ha rá rakja akkor Renyhe Erat választja. Mondjuk akkor még Era választja Rolit szóval tok mindegy...

ibsen 2018.12.16. 23:06:06

@C.Chauchat: Neki ez a taktikája. Az a baj hogy sokan beveszik.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 23:06:12

@pomac: Zsuval nem jár jól. Nagyon kétséges. Remélem, Erát, vagy Vivit viszi.

Mók_Ica 2018.12.16. 23:06:31

ki támogatta hátulról a könny nélkül zokogó özvegyet???? aki annyira szereti ánuszt, hogy el sem tudta mondani.... haggyá' má' győzike..... pfffffff

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 23:07:06

@pomac:
ha zsut választja, akkor jövőhéten már otthon vakarja a seggét. ez 100 százalék.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.16. 23:07:11

@Rozsgyi:
De elotte le kell irniuk kit választanak, nem lehet utólag kombinálni

Hümmögő Hammogó 2018.12.16. 23:07:30

@ibsen:
Egyébként kivihetné Greget is, tőle úgyis kapott jelet! (És remélem Greget nem védi a csatorna a "mássága" miatt...)

2018.12.16. 23:07:38

@szociál: EKG! Lássuk kit visz ki. Era, Ribi, Laszika, Buzipán és Pákó ellen Rollerre savazok. Renyhe kérdéses, Hunyor és Zsuzsu esetén Roller mehet a levesbe.

ibsen 2018.12.16. 23:07:51

@Rozsgyi: Megmondta amíg nem szúrja hátba addig nem tesz be neki. Hunyor sem Erára dobta a jelét. Sőt még úriember is volt mikor a némberről kérdezték.

perszepolisz 2018.12.16. 23:07:55

Holnap - kb 12 óra múlva! - a Blikkben olvasói kérdés:
Krisztián, szerinted lehet köztetek valami Viviennel a villa után is?
Krisztián: Nem, nekem már a villa előtt is volt barátnőm - ezt Viviennel is megmondtam, ő is tudta.

pomac 2018.12.16. 23:08:05

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem baj :D csak adja meg az esélyt hogy ne kelljen néznem tovább ,nálam betelt a pohár zsu terén :D

tvbuzi 2018.12.16. 23:08:09

Ánusz a kommentek olvasása után indul Ausztráliába?

Hümmögő Hammogó 2018.12.16. 23:08:17

@Mók_Ica:
Szerintem Laszika, ha jól láttam...

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 23:08:17

@Mók_Ica:
ki más?
róland. ott írtam.

agimano 2018.12.16. 23:08:23

Roli nagyon vissza akar menni, szóval szerintem azt választja, akit a leggyengébbnek hisz. Nem tudom, hogy az ő fejében ki lehet a leggyengébb. Era, Vivi ellen tuti, visszamenne, de szerintem Erát nem meri kivinni.

haha, Krisztián nem hiszi, hogy a nőkkel szembeni viselkedése volt a baj, hanem Adri erős karakter.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 23:08:25

@Rozsgyi: ha nem írták volna le előtte, az első Era jel után lett volna több is.

pomac 2018.12.16. 23:08:41

@Szepvoltfiuk: azért nem lennék ebben olyan biztos :)

perszepolisz 2018.12.16. 23:09:30

Szerintem legközelebb egy lány esik ki. Az RTL kínosan ügyel arra, hogy a végén is ugyanannyi fiú. mint lány legyen benn.
Szóval Roli nyerőben van.

ibsen 2018.12.16. 23:09:46

Lacika mennyire nem tényező még mindig...

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 23:10:02

Soma. Na, este lesz parittya. De ki lesz a nő?

Cimili 2018.12.16. 23:10:06

ánusz vágja, h probléma volt a nőkhöz való hozzáállásával és ocsmány beszédével.

C.Chauchat 2018.12.16. 23:10:23

Lefelé nincs határ...

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 23:10:26

jött soma, lesz party este.
gabót felhívják? tippek?

nicu71 2018.12.16. 23:10:28

@ibsen: az a baj amugy hogy greg tényleg egy utálat, de fb közösség elementáris erővel támogatja, Zsu, Csoki után ő jön. Aztan Hunyor.

tvbuzi 2018.12.16. 23:10:57

Még szerencse, hogy nem Gabó jött be. Indult volna a sunday gayday.

Hümmögő Hammogó 2018.12.16. 23:12:35

Én sem vagyok benne biztos,h Zsuzsu ellen visszamenne... Az első pár hétben még lehet, de mostanában a fele műsoridőt Zsuzsu tölti ki... (Tudom, mert így szerkesztik:) )

Rozsgyi 2018.12.16. 23:12:41

@szociál: ezt tudom, csak még a héten kombinaltak humorral hogy Erara rakják a következőt, de úgy látszik ez nem volt komoly.

Ego0123 2018.12.16. 23:12:53

@tvbuzi: Azt hittem én is, hogy Pumped jön.

Mók_Ica 2018.12.16. 23:12:58

soma szerint a kommentelők álszentek és otthon nagyon sokat káromkodnak és verik a feleségüket....... höhöhöhöhö

ibsen 2018.12.16. 23:13:36

@nicu71: Mert Greg bár az iskolahéten leszerepelt mert sötét az alapvető műveltséghez is, de tud kombinálni, szerepet játszani.

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 23:13:39

én a magyar jókai mór! az jön most nem?

Cimili 2018.12.16. 23:14:12

@Mók_Ica: nem normális, nem is értem, hogy nyerhetett anno.

agimano 2018.12.16. 23:14:20

haha, győző hogy bekérdez

tvbuzi 2018.12.16. 23:14:29

Róland az elején Renyhét akarta kirakni. Erre célzott Renyhe amikor rárakta a kendőt. Szeretne Rolanddal párbajozni.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 23:14:50

De nem érti, nem a csúnya beszéd volt a baj, hanem akinek címezte. A sima káromkodás mindegyikből folyik, de ahogy a másikhoz viszonyul, az a gáz.

Van der Waals 2018.12.16. 23:15:03

Soma beszéljük meg ki kit ver itthon:) utána ha lábra tudsz állni megdug ánusz!

Mók_Ica 2018.12.16. 23:15:12

győzi feltette a kérdést: vajon ribi rárepül-e egy következő f@szra??? höhöhöhöhö

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.16. 23:15:14

@Rozsgyi:
Hunor is fura, ujjazza Adrit erre anusz mögé áll :)
Nem értem :)))))

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 23:15:58

előétel utóélet főétel.

Hümmögő Hammogó 2018.12.16. 23:16:01

Ja és Erát szerintem sem meri kivinni! Mert az elején jóban voltak. És ugye ő már megnyert egy párbajt, tehát bizonytalanok lehetnek az erejét illetően...

Akkor egy hét múlva újra párbaj, vagy hogy' lesz a menetrend??

Rozsgyi 2018.12.16. 23:16:35

Vagy Renyhet vagy Zsut viszi Roli, és sajnos bármelyik ellen kiesik

Mók_Ica 2018.12.16. 23:16:48

@Szepvoltfiuk: meg kodolányi..... aki sok szépet írt :))))

@Cimili: én sem értem.... de csillámpóni volt a másik opció.... én nem szavaztam.....

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 23:16:56

@szociál:
az a másik madár.
ezért mondom. nem tudsz itt már jóízűen egyiknek sem szurkolni.
maradt a bükfürdői beutalt.

Van der Waals 2018.12.16. 23:18:09

@szociál: nem tudna lábra állni van rá egy dörmimacim..

Ego0123 2018.12.16. 23:19:32

Kemény önkritika, rájött, hogy közutálatnak örvend.

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 23:19:51

Roli Renyhét viszi, hangoztatja egy ideje az ellenszenvét és most is rá rakta a jelet!
Ánusz menjen a jegesmedve jégbevert facára!

Lynette21 2018.12.16. 23:20:07

Azert azt nem lehet elvitatni, hogy Krisztian sokkal normalisabban viselkedik most, mint a sertett Radics.

agimano 2018.12.16. 23:20:08

Krisztián, akkor irány Ausztrália. Amúgy Soma is jól tudja, hogy mi volt Krisztiánnal a baj bent, és szerintem el fogja mondani. Amúgy a Krisztián valahol nem lenne hülye gyerek, ez most is látzsik. Nem értem, hogy miért így akarta végigvinni a játékot. De a nőkkel szembeni magatartása minősíthetetlen. Nem tudom, hogy fejlődőképes-e, és tud-e ezen változtatni.

Haha, krisztiént Sittes Krisztián és Soma készítette fel.

C.Chauchat 2018.12.16. 23:20:25

Soma&Ánusz egy kultúrkörből valók

Mók_Ica 2018.12.16. 23:21:33

ez a két ember - soma és ánusz - mennyire hasonlóak..... egyformán beszélnek...... sztem járnak :)))

MosóMaca 2018.12.16. 23:22:20

Szerintem azért vett ennyire vissza,mert már tudja,hogy kiderült a homoerotikus karrierje

2018.12.16. 23:22:38

Gy.Z. többször volt ilyen helyzetben, mint Ánusz lesz Fruzsival. Szegény Baja asszony! Ezek szerint többször csalta...

tvbuzi 2018.12.16. 23:22:48

@Mók_Ica: Gabónak és Somának közös Ánusza van

Hümmögő Hammogó 2018.12.16. 23:23:02

Győző: "Krisztián találd meg az életedet"

No comment...

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 23:23:16

Félórája azt mondta, Vivit megvárja, most még Fruzsi. Szép hárem lesz. :)

ibsen 2018.12.16. 23:23:22

Azért durva hogy így is be lehet jutni egy Soma által... ennyi is volt.

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 23:23:29

Na, a magát papnak képzelő győzi, gratulál az ifjú párnak!

Mók_Ica 2018.12.16. 23:23:38

@Lynette21: igen

@agimano: sikerdíjban reménykedtek :)))

@C.Chauchat: pont ezt vettem észre én is... egyébként barátok....de elég hasonlóan beszélnek - hanglejtés, intonáció, stb.

Hétkilenced 2018.12.16. 23:24:06

Hát basszameg, én megsajnáltam ezt a majmot, persze nem bánom, hogy kiesett végre. A nedvesbugyis baszatlanok meg ne nézzenek sztárbansztárt, vagy nekem nem kéne, de mocskosul kiakadtam.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.16. 23:24:21

@Szepvoltfiuk:
Zsu lehet hogy befut, csokit kifogjak dobni ha megint kiveszi magát a feladatokbol.
Hunor hurkale, Roli most megmutsthatja tud e játszani.

agimano 2018.12.16. 23:25:07

@Spitzbauer: igen, csalta.

Nekem a múltkor valaki azt mesélte, hogy Beja is rámegy kis fiatal fiúkra. Ennek nem tudom, hogy van-e igazságtartalma.

@Mók_Ica: Bent is lehetett hallani, hogy tök ugyanúgy beszélnek, enkem ez az elejétől feltűnt, mert mindig azon röhögtem, hogy a Soma hogy beszélt a riportban.

ibsen 2018.12.16. 23:25:45

Krisztiánnál több minden egy védekezés volt. Hogy nem mutatja ki az érzelmeit nem beszél róluk stb. De nem egy olyan "egyéniség" mint Radics volt. Bár az is egy csomó mindent kompenzált.Plusz még az hogy Soma révén került be ez gáz.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 23:25:47

@Nyuszomuszo83: mondjuk Reni folyton azt hangoztatja, hogy az esélyt se akarja megadni és megkapni, hogy kimenjen párbajozni, sztem könnyen meggyőzhető lenne és nem hangoztatná, ha Roli mást vinné, pl. Erát, akire ő is rakta a jelét.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 23:26:59

Vagy olvasnak a szerkik és látják, hogy Renit nem viheti, mert kint marad és vhogy kimondatják vele Reni nevét.

Mók_Ica 2018.12.16. 23:27:16

@MosóMaca: vagy eggyel több agysejtje van, mint ratyisnak .... ő rögtön rájött mi volt a baj és miért nem ő nyert...... bár erre már ratyis párbaja után is rájöhettek volna.....

@Csakazértis én vagyok a királynő: még plusz 3at akar....

egyébként ez a "rájött és megbánta" sztem műsor volt...... annyi esze van, hogy tudja mi a társadalmi elvárás..... de a villában elvesztette a realitás érzékét is kijött az igazi énje.....

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 23:27:35

@Csakazértis én vagyok a királynő: én Erát is már kinn látnám! Ez a hadarásos rikácsolás az agyamra megy! :)

ibsen 2018.12.16. 23:28:06

Roli kicsit okosabb a többinél viszont sunyi és megúszós. Ez a baj vele. nem tudja kihasználni ezt a többiek ellen plusz nem meghatározó ember aki után mennek hanem szürke.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 23:28:15

@Nyuszomuszo83: viszont lehet megkövezbi, de nálam Renyhe jön fel. Ahogy a feladatokhoz hozzááll, meg néha még értelmes ember látszatát is kelti.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 23:29:15

@Mók_Ica: lehet, hogy megkapta a telefonját és beleolvasott a kommentekbe

Szepvoltfiuk 2018.12.16. 23:29:34

@Nyuszomuszo83:

pedig bármilyen meglepő, én még szeretném bent látni a lotyót.

míg pl a szakadt arcút nem.

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 23:29:38

Jó éjt Mindenkinek! Holnap jövök! Puszi! A tüntetőknek és családjuknak kitartást és sok erőt!

ibsen 2018.12.16. 23:30:04

@Nyuszomuszo83: ne gondold hogy amit látsz mondjuk 5 percbenaz megy egész nap. Semmit se csinálnak és amikor műsor van azt adják le. ha beszélgetnek a családjukról az nem téma.

Mók_Ica 2018.12.16. 23:30:26

@agimano: mindkettő totál leszedáltnak tűnik beszéd közben.....

@Nyuszomuszo83: vigye özvegyribit, akkor legalább hamar összeköltözhet ánusszal :))) éljen a szerelem :))) a karit már ünnepelhetik is együtt :))))

Rozsgyi 2018.12.16. 23:30:58

@ibsen: azért elég hátrányból indul egy ilyen kigyurt barmok és rikacsolo kurvak uralta szubkultúrában, de valóban lehetett volna több esze nem beallni Anusz mögé.

ibsen 2018.12.16. 23:31:47

Most kezdődik az élet... Ginu pasija is félrekúrt míg az bent volt. Hát majd megbeszélik.

Mók_Ica 2018.12.16. 23:32:38

@Csakazértis én vagyok a királynő: de jó lenne :)))

@Szepvoltfiuk: én is... renyhe van talán a legjobban képben a vv-kkel kapcsolatban...... a többiek sztem nem is néztek vissza egyet sem......ribi megérett a kiesésre

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 23:32:54

@Csakazértis én vagyok a királynő: ezt tudod beszéltük, hogy nálam is jön fel, a csajok közt egyedül ő az aki néha szórakoztató! Nem kedvenc, de inkább ő mint egy Zsuzsu féle!

ibsen 2018.12.16. 23:33:03

@Rozsgyi: Igen, mégha Adri a Ginus csapatban beszólt neki. És volt benne igazság.

Nyuszomuszo83 2018.12.16. 23:37:21

@Mók_Ica: támogatom írásbeli interpellációd! Hajrá! Éljen a karácsony! Bár én jelenleg Grincsre kezdek hasonlítani!-

agimano 2018.12.16. 23:42:27

Nem is tudom, hogy ki mondta meg az elejen, hogy Roli egy VV Attilanak hiszi magat, de nincs meg igazabol semmi kepessege, hogy ezt vegig is vigye. Ez szerintem is igaz. Igazabol sokkal okosabb, mint a tobbiek, de nem kiemelkedoen okos, csak a benti szinthez kepest. Azonkivul nincsenek nagyon szovetsegesei, es nem is tudja mozgatni a szalakat. Tenyleg mindig a meguszasra jatszik, es mindig odaall, ahol jobban el tudja kerulni a kofliktusokat. Most pl Adri moge kellett volna allnia, de megis Krisztian moge allt, mert ot hitte erosebbnek. Szerintem Zsu es Reni ellen is kiesne. Vivi ellen mindenki visszamenne, ahogy Era ellen is, de pl szerintem Roli Erát nem meri kivinni, pedig az lenne a legjobb választás a részéről.

Krisztián tényleg nagyon kompenzál és elnyom magában valamit. Szerintem, ha önmagát adta volna, akkor lehet, hogy lett is volna valami esélye bent. Felvette ezt a nagy flegma stílust, azt hitte, hogy ott bent egy tök más világ van, mintha azoknak a cselekedeteinek nem is lenne hatása a kinti életére, és mintha a nézők nem is látnák, hogy ő miket csinál.

Amúgy lehet azzal viccelődni, meg szívatni őket, hogy buzik, de igazából egyikőjük sem meleg, csak szerepeltek meleg filmekben, mert csóró gyerekek, és kellett nekik a pénz. Jó ötletnek tűnt, és egymást vitték bele a baráti körükben. Jól kibasztak magukkal.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 23:45:42

@Rozsgyi: mondjuk nem tudom, de nem az volt, hogy nem lehetnek semlegesek? Hogy vhova állni kell? Mármint az első választásnál? Hogy nem volt olyan opció, hogy semleges, csak utána állt ki egy-egy ember a támogatott mögül?
De lehet, én emlékszem rosszul.
Mondjuk ettől függetlenül se Hunor, se Roli nem szerzett jó pontot Ánusz mögé beállásával.

Hümmögő Hammogó 2018.12.16. 23:45:44

@Mók_Ica:
@Nyuszomuszo83:
Reni nagyon alpári és egyszerű mint a faék, de ennyi bunkó között az is számít, ha valakinek jó a szíve, és Reni vitathatatlanul jószívű... Szerintem nem is igazán játsza meg magát (talán még ahhoz is túl egyszerű,h bármilyen szerepet/álarcot magára öltsön), ő ilyen lehet otthon is. Ami a szívén-lelkén, az az arcán-száján.:)
És kihozza a maximumot a feladatokból is! Még ha borzadva nézzük is időnként,h mit művel...

ibsen 2018.12.16. 23:47:42

@agimano: Az a durva hogy Krisztián nem sértődött volna meg ha Roli nem mögé áll be, ahogy Hunornál sem szerintem. Jobban szerette volna ha Reni viszont őt erősíti. Roli ráadásul azt "szúrta hátba" akivel egy matracon aludt sokáig és sok mindent elmondott neki... és még össze sem vesztek hogy ne álljon mögé.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 23:48:09

@Hümmögő Hammogó: pontosan. Ezért inkább ő, mint Zsu. Era, Ribi még fel se érnek hozzá, barmennzis hangoztatják, hogy mennyivel jobbak.
Adrit meg nem tudom hozzá mérni, eddig nem sok.

agimano 2018.12.16. 23:48:35

Most nézem vissza a tegnapi rész végét. Csoki épp most fejtette ki, hogy ha eki már nagyon dukhatnékja van, akkor nem küld el senkit, aki rámászik. Remélem, hogy a Vivi rámegy, lenne feszültség Era-Reni-Vivi-Csoki fronton.

Hümmögő Hammogó 2018.12.16. 23:49:29

@agimano:
Rolinak tényleg Adri mögé kellett volna állnia.:( Csalódás volt.
De bízom benne,h most még villant valamit a zöld kendőtől feltüzelve!:) Én még nem engedtem el teljesen, bizakodom...:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 23:50:16

@ibsen: azért az egy cirka kéthetes kapcsolat volt, Ánuszé ennél több volt. És nem egyszer kúrt félre, hanem kétszer. Az első után jajdemegbánta, aztán öt perc múlva ráugrott a legjobb barátja levetett nőjére.

nicu71 2018.12.16. 23:51:08

@Hümmögő Hammogó: maximális ekg! Reni szerethető példány/kivéve amikor a csokifasz bűvöletében elveszti az önkontrollt/ a feladatokhoz való hozzáállása az pusztitő erejű /a stuart máriás gyepen imádkozás a középkorban,most meg ez a műhajbol tépett fanszörzet a szárazuszásban .még mindig sírok rajta.
Elborzadva néztem, könnyesen vinnyogva :DDDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 23:51:43

@agimano: na, ott még lesz akkor lealjasodás, lehet, hogy hullanak a póthajak is. :)

agimano 2018.12.16. 23:52:10

@Csakazértis én vagyok a királynő: Azt mondta most Krisztián, hogy valószínűleg nem fogják folytatni a barátnőjével, mert ha folytatniuk kellene, akkor a benti dolgok nem történtek volna meg. remélem, hogy a csaja nem egy olyan önbecsülés hiányos lány, hogy megbocsájt neki, és folytatja vele.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 23:53:33

@nicu71: és ezzel tök jól elterelte a figyelmet a rengeteg hurkáról, meg a kezdetleges koreográfiáról. :)
Sztem jó poén volt. Morbid, de jó. :)

Hümmögő Hammogó 2018.12.16. 23:53:34

@Csakazértis én vagyok a királynő:
Adri szerintem sem. Csak azért szavaztam rá,h Ánuszt kint lássuk...
Nem tudom mennyire érzik ők ezt bent,h Reni erős, de Era és Ribi nem... Szerintem tök máshogy látják. Jó lenne üzenni nekik.:)

ibsen 2018.12.16. 23:55:20

@Csakazértis én vagyok a királynő: Én azt gondolom ugyanaz. Max ha megbeszélik hogy ok nem gond ha félrekúrsz a játék során. De kinek mi fér bele. ha túllendülnek ezen akkor nincs gond.

pomac 2018.12.16. 23:55:52

nem értem hogy miért mondjátok hogy reni mögé kellett volna állni , nem kellet volna csak állhatott volna oda is , de azt már elfelejtitiek hogy adri veszett össze vele mikor ginu mellé állt és jól leoltotta pedig addig roli védte adrit, és volt még vitájuk az asztalnál is és fúrta rolit a háta mögött is és még mi minden lehetett amit nem adtak le ,úgyhogy mi is vakon vagyunk mi folyik benn úgy mit ők velünk kapcsolatban pont,, :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 23:56:39

@Hümmögő Hammogó: dettó. A lányok közt nekem a legelső Era volt, aki szimpi, de a mélységes csalódást már nem hozza helyre. Zsu bolond, és sokszor megjátszós, meg jópárszor irigy, Adri semmilyen, Vivi ócska. Reni néha vicces, csoki viszont a rossz oldalát hozza ki. Nekem Ginu volt a kedvenc, azóta keresek nőnemű szimpi játékost, de nem megy.

agimano 2018.12.16. 23:56:52

@Hümmögő Hammogó: szerintem nem érzik az erőviszonyokat, azt tudják, hogy Csoki erős, de a többit pont fordítva látják. Szerintem Zsu is erős, őt szerintem nagyon gyengének látják, Kriszt és Radicsot pedig nagyon erősnek hitték.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.16. 23:58:56

@ibsen: ok, elfogadom, de a félrekúrás az a Cintike volt, a Vivi az már kapcsolat. De ez az én meglátásom.
Míg Ginu az egy alkalom után nem repült rá másikra.

Hümmögő Hammogó 2018.12.17. 00:01:24

@agimano:
Zsu szerintem is erős, még ha meg is oszlanak itt róla a vélemények... Nekem sem a kedvencem, de tudnak rá műsort építeni. És sokkal inkább az ő grimaszolása, szerencsétlenkedése, mint VvÖzvegyasszony kotkodácsolása, rikácsolása, okoskodása!

agimano 2018.12.17. 00:03:03

Kár, hogy a Ginu is tök idiótán viselkedett az elején, utána már egész normálisnak tűnt. Nem értem, hogy mi megy végbe ezeknek az embereknek a fejében. Miből gondolta a Ginu, hogy jó ötlet pár nap után megbaszatnia magát egy olyan emberrel, akinek amúgy egy másik lány is tetszett. Ráadásul még pasija is volt kint. Nem tudom, hogy ez melyik párhuzamos valóságban tűnhetett jó taktikának.

Hümmögő Hammogó 2018.12.17. 00:04:42

@Csakazértis én vagyok a királynő:
Era nekem is kedvenc volt az elején! Gondoltam végre itt egy nő, aki megnyerheti. De lezuhant, nagyon-nagyon mélyre, és már nem hiszem,h nyújtanám neki a kezem,h visszamásszon.:( Ha csak nem történik valami csoda. És azt mondják, csodák pedig nincsenek.:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.17. 00:06:34

@Hümmögő Hammogó: bármilyen csoda érkezne, én inkább Reninek nyújtanám a kezem. Era nagyon leírta magát.

agimano 2018.12.17. 00:09:19

haha, most nézem a tegnapi belevalóban Krisztián eszmefuttatását a 20-80 arányról és a külföldre költözésről

Hümmögő Hammogó 2018.12.17. 00:09:58

@agimano:
Igen, Ginuból alakulhatott volna valami, mert nem volt teljesen hülye, de sajnos az elején szó szerint elba...ta :(

Hümmögő Hammogó 2018.12.17. 00:27:31

És ha Roli megkérné Hunort,h vegye le Adriról a lilát, és őt vinné?? Elvileg simán kinthagyná... Csak Hunor még lehet,h parittyázgatni akar Adrival:)

2018.12.17. 00:32:07

@Hümmögő Hammogó: 77%-23% után kétlem, hogy Roller átlátná ezt így.

Hümmögő Hammogó 2018.12.17. 00:34:48

Era pedig gondolom, amint veszélyt érez, felrakja a lilát... Bár Hunor róla is leszedheti,h Roli kivihesse!:)

Egyébként nem igazán jöttek be ezek a szuperképességek, vagy nem tudom mennyit vártak ezektől a szerkesztők... Nincs semmilyen cserélgetés, alkudozás, ráhagyományozás, stb. Mondjuk a vacakabbakat már úgyis elhasználták, a jobbakkal meg kivárnak... jogosan!

Hümmögő Hammogó 2018.12.17. 00:37:41

@Spitzbauer:
Igen, egyetértek, sőt, tuti,h nem látja, és nem lesz ilyen.:) Csak jópofa ötletnek tűnt részemről.:)

Hümmögő Hammogó 2018.12.17. 00:39:45

@Hümmögő Hammogó:
@Spitzbauer:
Ha valaki visszajön nyertesen egy párbajról, valószínűleg senki nem vinné ki. Nem hiába vigyorgott boldogan Adri.

Hümmögő Hammogó 2018.12.17. 00:40:18

@Hümmögő Hammogó:
Mármint nem azonnal a következő párbajon.

Hümmögő Hammogó 2018.12.17. 00:42:45

Én is lépek, jó éjszakát Hogyvoltosok!:)

Adamadam 2018.12.17. 00:45:23

@Hümmögő Hammogó: egyáltalán ezt kérhetné így? Mármint a műsor végén Anikó elég határozottan közölte, hogy nem mondhatja el senkinek, hogy kit hív ki és nem is tehet rá egyértelmű utalást. Viszont ezt valahogy csak meg kéne mondani, hogy vegye már le Adriról a lila kendőt. Aztán ha “vedd le de nem biztos, hogy őt viszem” akkor meg Hunor attól félne, hogy elpazarolja a szuperképességet. Viszont Roli meg nem mindhatja, hogy “bízz bennem tesó, vedd csak le” mert az egyértelmű utalás:D
Vagy erre lenne valami kibúvó?

Sargabogre 2018.12.17. 04:12:23

van igazság a Földön! Vivi úgy sírt, mintha élete szerelmét veszítette volna el. Bizony, most már soha többé nem mondja neki Ánusz, hogy 'te geci' meg 'csicska 18 éves'. én is megkönnyezném.

Angora Cardi 2018.12.17. 05:23:52

Roli az elejétől jól látja bent az embereket, biztos a sötét oldalról választ, látja, hogy nem kell a radics-ánusz banda a nézőnek.
De nem hiszem, hogy Renit vinné inkább özvegy Vivit, vagy felméri, hogy Era, Adri (sajnos lila), nem saját jogon nyertek.
Felőlem Reni is kieshetne hamarosan, nekem semmi szimpatikus vagy szórakoztató nincs benne.

Hajrá Lacika :) és egyelőre Roli is.

,, 2018.12.17. 08:09:11

jó reggelt! beírtam mindent, mindenki szerzett 1 pontot, Angora Cardi 2-t, és ezzel átvette a vezetést!
@Angora Cardi: nagyon ügyi voltál!:)

csincsilla72 2018.12.17. 08:10:09

@Sargabogre: Vivi úgy sírt, hogy egyetlen csepp könnye sem jött. Micsoda egy ócska színésznő :-)
@Adamadam: Nem hiszem, hogy Adriban gondolkodna. Most jött vissza, közel 80%-kal (éljenéljen:-))). De megint ugyanaz a helyzet, mint Eránál: nem Adri erős, csak Ánusz volt annyira gyenge és közutálatnak örvendő, hogy Adri is jobb választás volt nála. De ezt Roli nem tudja, mert nem olvassa a hogyvoltot. Ami nagy hiba.:-) Szerintem Renyhe lesz a választottja, akkor pedig szoros lesz. Bár nálam Roli mindenképpen nyerőbb, mint bármelyik másik, Zsuzsut kivéve. De azért reménykedem egy Erában.

,, 2018.12.17. 08:10:29

@Csakazértis én vagyok a királynő: ha van rá igény, arra is lehet:) kérdés, hogy milyen határidővel, félek, hogy már ma elkéstünk:)

csincsilla72 2018.12.17. 08:13:38

@Angora Cardi: Ha ez a gyökér Csoki kiesett volna, akkor teljesen világos lehetne neki, hogy a Radics-Ánusz-Csoki trió nem nyerő. Így viszont nem lehet biztos benne. Csokinak az a szerencséje, hogy Ginut jobban rühellték, mint őt.
Laszika nálam addig volt nyerő, amíg ki nem nyitotta a száját. De Laszika is mocsár. Kihullhat a francba.

,, 2018.12.17. 08:14:53

@Csakazértis én vagyok a királynő: én sem kövezlek, én Rolinak és Reninek drukkolok, de ha Roli Renit hívja ki, akkor Renire szavazok. Roliba azt hiszem, többet látok, mint ami van benne, így visszagondolva nem villantott semmi extrát ezalatt a pár hét alatt.
Roli hívja ki Black Widowt, és akkor nem lesz gond.

,, 2018.12.17. 08:16:05

ja és egyébként egész jól működik az elméletem idáig arról, h kiknek szól a műsor, és miért...

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 08:32:26

Sokkal jobb reggelt!

@,,: Brühühüüüü, lecsúsztam a második helyre akkor mostan???? Vagy már még lejjebb vagyok!

(Kurva mérges vagyok, elvettek a szabadságomból egy napot mert átsorolgatnak összevissza! Nem értem ez hogy lehet! :( )

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.17. 08:32:31

Jó reggelt!

Az egész öfit átpörgettem! Ennek ellenére úgy érzem nem maradtam le semmiről se!
A kiválasztásnál érdekes volt, hogy sokan már összebeszéltek erát pakolják meg, mégis era csak renyhétől kapott jelet.

Mikor lesz ánusz a blikkben? :D

,, 2018.12.17. 08:37:09

@Nyuszomuszo83: második helyen vagy, az élmezőben:)

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 08:38:44

@,,: Naaa szuper, legalább onnan nem csúsztam le! Kezdem magam bukott diákként értelmezni! :(

Bekkara 2018.12.17. 08:55:44

Ha Roli tényleg annyira okos, mint hiszi magáról, taktikából kellene döntenie, és Vivit vagy Lacikát vinnie. Szerintem az még benn is látszik, hogy ők rohadt gyengék, és nincs is velük annyira jóban, hogy szemen köpje magát. Szerintem Renit nem fogja, túl erősnek tartja, a szerelmi izéje miatt Csokival, Zsút fogja vinni, az a gyanúm, és kinn is marad.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.17. 08:59:03

@Bekkara: vagy Vivit, aki szintén Adrival volt nagyon rosszban és most, hogy kiesett mellőle a nagyon erősnek hitt társa, Roli talán észreveszi, hogy ez a vonal gyenge és viszi őt. Talán. Remélem.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.17. 09:00:40

@,,: ha lehet, én Rolira tippelek, Ribi van annyira számító, hogy látja, veszélyben van és rákúszik, hátha akkor nem őt viszi Roli.

csincsilla72 2018.12.17. 09:01:36

@Hedo a nokedli szaggató: Köszi :-))
@,,: Roli nagyon egyedül van. Ő az a típus, aki tudna tattikázni, de ehhez kellenének a többiek. Egy jelrakást nem tudnak összehozni. Most azért a sötét oldal rendesen meggyengült. A két főkolompos kitakarodott, Csokinak ez el fogja kenni a száját, mert ő is elkezd majd azon gondolkodni, hogy ez biztosan jó irány-e. És valszeg ő is el fog jutni oda, hogy kizárólag annak köszönheti a visszatértét, hogy Ginut jobban utálták, mint őt.
Arra vagyok kíváncsi, Era és Ribi mit fognak most lépni. Era visszakullog vajon, ha Roli nem őt viszi?

Androido 2018.12.17. 09:16:20

Most néztem vissza párbajt... Most csak Reninek és Ribinek jutott fodrászműkörmös? Adrinak most (is) nagyon putris volt a feje. Műhaj ide, műhaj oda, ő is elég igénytelen. Kicsit kiábrándultam Hunorból, hogy ezt a némbert parittyázná.
Jól sikerült a jelrakás...

csincsilla72 2018.12.17. 09:29:50

@Androido: Adrinak nincs műhaja, Eráé ellenben meg volt mosva és fésülve. Reninek pedig végre leszedték a póthaját, talán nem lesz annyira undormány a feje. Vivin a fodrász sem segített.

,, 2018.12.17. 09:31:23

@Csakazértis én vagyok a királynő: és hogy döntsük el, hogy mikor valósul meg a tényállás?

Androido 2018.12.17. 09:32:35

@csincsilla72: Szeirntem van. Eddig azt gondoltam én is, hogy nincs, de most látszott, hogy hátul bizarrul néz ki neki is. A teteje ilyen tépettre van vágva, hátul meg lóg egy hosszabb rész, amit nem tudok hová tenni. Az olyan természetellenesen állt ott, látszott, amikor ölelgette valamelyiket. De ha az neműhaj, akkor levágnám a fodrásza kezét, hogy ilyen ocsmány "fazont" vágott neki.

Maximista vagyok 2018.12.17. 09:36:54

Hajrá Roli :) most kell kirántani nemvagyokordaskurvacsicskagechi Vivit vagy 2pacszobanövény Lacikát

2018.12.17. 09:42:46

Szasztok

@Androido: Hunyor nem parittyázná, hanem parittyázza Adrit. Kétszer minimum megvolt, mutatták, ha figyeltétek. Ezt üzenem lulu1.0-nak is, mert a posztból számomra az derült ki, hogy számára ez nem derült ki.

Tegnap még gondolkodtam, de ma már biztos: Renyhe ellen is Rollerre savaznék. Renyhe egy tapadós, túlpörgős, idegesítő p*csa. Azt írjátok, hogy benne van a játékokba, meg lelkes, de ő egy rossz kombinációja a hülyeségnek és a szorgalomnak. A sötét oldalról egy picit ugyan eltáncolt (a helyére betáncolt Era), de szörnyen zavaró, ahogy nyomul, nyomja a hülyeségeit, meg a műcukizást. Persze nem rosszindulatú, csak rosszul szocializálódott.

bel ami 2018.12.17. 09:45:36

Utcára nyílott a villaajtó.
Kikullogott rajta Krisztián bátyó.
Magára rakatott sok-sok jelet,
Hát nem volt jó ötlet, hazamehet.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 09:46:27

soha ne igyatok osztrákiában katzenpunschot. ismétlem, soha.

Androido 2018.12.17. 09:49:07

@Spitzbauer: Köszi a tisztázást (annyira nem követem szorosan a dolgot, csak fél füllel-szemmel). Hát, akkor mondhatni kiábrándultam Huniból, hogy felhúzza ezt a szutyok nőstényt (de ugyanez lenne bármelyikkel).

Kapott egy Alt + F4-et a belevaló, okádok Győzikétől, miért van ez képernyőn???

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 09:51:10

@Androido: Egész egyszerűen szarul van levágva, nincs póthaja, egyszer velem is kibaszott a fodrász, csak nekem a tetejét sikerült úgy megkurtítani hogy kb én is ilyen őrült profra hajaztam (hehe) reggelente ébredés után. Igaz én ráztam meg a pofonfát, elszerettem a vele frissen szakított (ex)pasiját, csak nem tudtam, hogy ezt már mindenki tudja, mert a gyökér mindenkinek elmondta! :D :D :D Úgyhogy lehet vágni ilyen raklap szart, ami nem áll sehogy reggelre!
Amúgy Renyhe póthaját Lacika vágta le egyenesre, azt ha begöndörítjuk ekkora lesz mint tegnap Renyhéé volt. Vivi meg Vivi, 18 évesen 60 éves kiélt kurva fej. Azért hagymát megint beledörgölte a szemébe, de lehet csak virághagyma volt, mert két csepp könnynek sikerült kibuggyanni.
De szeretnék egy Roli Renyhe párbajt!
Roli ha tartja a szavát akármekkorát csalódott Erában nem biztos hogy kiviszi a hóra. Renyhe nagyon esélyes még. Zsuval való konfliktus nem láttunk vészesen sokat. Inkább Egy Renyhét, Vivit vagy talán Erát vizionálok! Ha esze van Vivit viszi és kinn is hagyja. Menjen csak Ánusza után!

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.17. 09:52:01

gyááá he, mutasatok má felvételt, ahogy ánusznak leesik mindenki tud a viszonyáról gabóval!!!

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.17. 09:52:47

szent szilvaszósz!!! Jobban várom a holnapi blikkes kérdés cunamit, mint a karácsonyt :) pedig nem is tudom mit fogok kapni!!!

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.17. 09:55:00

@Nyuszomuszo83: most ne vigyi vvvt-t, majd miután befeküdt csoki alá és renyhe erával kézen fogva szaggatja le a póthajat a 60 éves kiélt kurva fejéről!
vigye laszikát, most, hogy már megszólalt neki se szurkolok

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 10:01:19

@Hedo a nokedli szaggató: Benne vagyok, nekem Laszika sunyi, az a sunyi szempár.... na mindegy...
Én úgy gondolom most fog kiderülni, hogy Roli ésszel vagy szívvel játszik-e. Mennyire tattikus. Ha szívből játszik Renyhét viszi mert zsigerből rühelli, ha viszont taktikázik és biztosra megy akkor egy gyengébbet visz. Hiszen ha esze van rájöhetett hogy sem Radics, sem Ánusz nem volt sikeres ezzel a viselkedéssel, és mindkettő kihullott, akkor barinőjük sem lehet túl népszerű idekinn. De lehet csak én gondolkodom másként! Tény, hogy ő a valóságtól és a realitástól már elrugaszkodtak némileg!
Amúgy Greg milyen szépen örült Adrinak, pedig nagyon drukkolt hogy visszajöjjön Ánusz, mégis Adrihoz állt. Egy álszent, kétszínű, hazug affektáló köcsög! Ezzel nem fog megnőni a hetero társadalom szemében, de még a melegekében sem!

BarBwire 2018.12.17. 10:02:43

Mosolygós jó reggelt a mosolygós bandának!

Hát cép napra virradtunk. Gondolom Krisz már mindent tud, és rájött hol rontotta el.Azért jó volt látni vvv arcát mikor Adri lépett be.

csincsilla72 2018.12.17. 10:04:03

@Nyuszomuszo83: Macskapisi-szagú? :-) Uhhh:-(((
@Hedo a nokedli szaggató: Én is megnézném, ahogy megtépik. És repülnek is mind a ketten. Vivi meg elbujdokol szégenyében. :-) De ha szerencsénk van, ez még a héten megtörténik. Aztán Roli viheti is ki a gheccibe :-)

Androido 2018.12.17. 10:05:16

@Nyuszomuszo83: Úristen, derossz. Nagyon kib*sztak vele (meg veled is :D)! Eleve kicsit fura feje van a csajnak, és így, ezzel a hajjal büntet.

csincsilla72 2018.12.17. 10:06:04

@BarBwire: Tudta ő már tegnap is:-) Soma valszeg felvílágosította rögtön, hogy
1. csúnyán beszélt a lányokkal
2. Ánusz az új beceneve :-))

csincsilla72 2018.12.17. 10:07:20

@Nyuszomuszo83: Laszika sunyi és ostoba is. Ha őt viszi Roli, Lacika kiesik. Addig volt népszerű, amíg ő volt a vellaajtó. Amikor megszólalt, kiderült, mekkora gyökér ő is.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 10:08:35

@Nyuszomuszo83: a tej meg a rum kib@szott rossz együtt. azóta is kavarog a gyomrom. azt mondta a faszi, hogy keine Alkohol, majdnem rosszul lettem, mikor láttam, hogy de mégis teszi bele a rumot

Maximista vagyok 2018.12.17. 10:16:06

@úgymond olvasó mmkk: :D

A rétinégert én kizártam volna a picsába. Mi az hogy ő semmit nem akar csinálni? Mégis mi a fasznak ment akkor be?

Nbl 2018.12.17. 10:24:00

@agimano: Sztem azt kompenzálja, h ha egy csepp esze van, tisztában van vele, h már rég mindenki látta ahogy Pumped farbapumpálta ... persze simán el tudom képzelni, h vhol azért győzködte magát h mégsem, de ahogy kiderült a szavazatkülönbség, egyből levette, h ebből nem kis részt az a videjó hozott neki.

csincsilla72 2018.12.17. 10:26:56

@Maximista vagyok: megmondta: parittyázgatni és gádzsizni ment be. Én csak azt nem értem, ki szavazta vissza ezt a gyökeret. Ribinek jó esélyei vannak, ha Csokin múlik, jut még neki joystick, amibe beleülhet. Ha túléli Renyhét és Erát.
Kérdés, mit lép arra, hogy Ánusz kiesett a francba, 23%-kal. A következő héten jó nagy összezavarodásoknak leszünk tanúi :-)

BarBwire 2018.12.17. 10:29:03

@úgymond olvasó mmkk: :-D :-D :-D a rum nem alkohol...

szegényke.

Nbl 2018.12.17. 10:29:24

@csincsilla72: Jah, ahogy előadta a nagy dumát, h egyesek taktikázni akarnak, miközben egy társasjátékot sem tudnak megnyerni ... amiben még igazság is lenne, csak az ő szájából nem hangzott túl hitelesen a dolog :)

BarBwire 2018.12.17. 10:30:39

@csincsilla72: gondolom hogy minket átkoz, hogy hogy lehetünk ilyen képmutatóak, hiszen kellett a pénz neki.

Nbl 2018.12.17. 10:31:23

@csincsilla72: De ez mekkora hülyeség már, parittyázgatni meg gádzsizni ... nehogymár itt a vellában nagyobb legyen a merítési lehetőség mint odakinn ... főleg, h mennyiszer hangoztatta, h neki kint mennyivel jobb női voltak.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 10:35:44

@úgymond olvasó mmkk:

kaptál rumos cicatejet ? :)

kakajó való neked bástya :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 10:38:46

Véleményem szerint akik szóba jöhetnek Rolinál, Renyhe, Vivi, Greg és Era, ha Zsut viszi kint marad, mert Zsun röhögnek a nézők, még ha rohadt idegesítő is "néha".
Roli helyében Vivit vinném, Renyhe lehet erős, mert mindenütt ott van, ő pörög a legtöbbet.
Roli szemében Csoki brutál erős, de ha elgondolkozna kint maradt az erősnek hitt Ánuszka 30 százalékkal akkor vághatja hogy Csoki is harmatos.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 10:43:30

@Maximista vagyok:

sztem kapni fog egy utolsó figyelmeztetést kuntakinte, utána kibasszák mint macskát

és ez címlapon fog jönni, generálni fogja az eladásokat, én meglépném az RTL helyében

WICKEDWITCH 2018.12.17. 10:53:24

Sziasztok! :)
@pomac: ekg. Én is ezt akartam írni, de megelőztél. :) Pár adást nem láttam, szóval lehet, hogy lemaradtam valami nagy kibékülésről, de azok után, ahogy Adri néha beszélt vele, én tuti nem álltam volna be mögé Roli helyében.
@Spitzbauer: szintén ekg. :) Remekül megfogalmaztad, hogy mi a bajom Renyhével. Csak az pozitívum benne, hogy odateszi magát a feladatoknál, és valószínűleg tényleg nem rosszindulatú, de én nem igazán tudom elfelejteni, amit Radics kampányánál művelt...

Szóval részemről jelenleg bárki ellen hajrá Roli! De ha tanácsot kellene adnom neki, özvegyribit (ezt lopom @Mók_Ica: , nagyon jó:)) vagy Erát javasolnám neki. De Greg sem lenne rossz választás, és még rá is rakta a jelét. Mondjuk nem tudom, őt mennyire tolják, amiért meleg, de engem egyre jobban idegesít.

Ay Mama, Que paso 2018.12.17. 10:56:01

@szociál: ha Rolinak van egy kis esze és jó memóriája, akkor végiggondolja az élő bejelentkezéseket és kiviszi Lacikát, többször utaltak rá a műsorvezetők, hogy Lacika nincs játékban
ha Roli következetes, akkor Renit viszi,őt meg Radicsot akarta kint látni, amióta bement

csincsilla72 2018.12.17. 10:58:57

@Nbl: Laszika vár a Nagy Lehetőségre. Ami nem tudom, micsoda. Gondolom, a terve az, hogy ha már nem marad hímnemű egyed a villában, akkor csinál valamit. Tattikából lebunkózza a csajokat. Esetleg meghágja a jelentkezőket. Mostanra aludta ki magát, felébredt, körülnézett, megszólalt. Kár volt.
@BarBwire: Somával felmostam volna tegnap este legszívesebben a stúdiót. Ő lehet, hogy bunkó nőverő, de jobb lenne, ha nem sértegetne ezzel másokat. Maradt ugyanaz a kisköcsög, aki volt.
@szociál: Reménykedjünk egy Ribi-Roli párbajban. Erát nem fogja kivinni, még mindig lojális (érdemtelenül). Pedig megünnepelnénk. Bár Ribi eltűnésének is örülni fogok. Egy Radics és egy Ánusz-bukta után remélhetőleg Roli eljut odáig, hogy Ribi sem lehet túl népszerű idekinn. És forrón remélem, Csokit kibaccák. Önfejű kis barom, aki nem tartja be a játékszabályokat.

csincsilla72 2018.12.17. 11:01:53

@Ay Mama, Que paso: EKG :-)
+ Lacika sokszor azonosult Ánusszal véleményileg. Ami, mint megtudták, nem népszerű.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 11:05:06

@Ay Mama, Que paso:

Az a baj hogy Lacikával olyan jól elbeszélget kint a bagóban.
Pedig ha nem vak láthatja hogy esélye nem lenne Lacikának, hiába prezident :))

@csincsilla72:

VVvivi is kapna kb 20%-ot Roli ellen :)
Csokit meg kajakra ki kellene dobni, megakad a lemez önmagát ismétli mindig, halál unalmas már.
Nem vicces.
Csapják ki, mint focis a taknyot.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 11:09:01

@szociál: nekem semmi sem való, ami tejes, de aki hülye, az haJJon meg

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 11:09:48

@BarBwire: hát az osztrák szerint nem. de aztán kerülte a tekintetem, biztos nagyon szépen nézhettem rá, haha

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 11:09:57

@úgymond olvasó mmkk:

nekem is csak laktózmentes

tápos baba vagyok

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 11:10:56

tippem sincs, ki lesz a következő az özvegy görénynek

Sanda.Ipse 2018.12.17. 11:11:08

A videón, amit megnéztem éppen Roland az, aki ölelgeti vigasztalóan a duplán özvegy VVV-t, tehát nem várható, hogy őt viszi ki.
Greg és Zsu rakott rá, Renyhének köszönheti, hogy kiválasztott lett.
Feltehető, hogy hármójuk közül választ. Én a helyében Greget vinném. Greg hiányától Zsuzsu meggyöngülne, fordítva ez nem valószínű. A 2 lány ellen nem biztos, hogy visszamenne.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 11:12:46

@szociál: piros lesz a szemem, kinőnek az ördögszarvaim a vámpírfogaimmal karöltve, és osztrákul kiabálok, hogy sájsze :)))))))))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 11:13:19

@WICKEDWITCH:

Roli Era ellen is simán visszamenne, mert Era hátba szúrta őket, és most a csaj érzi a vesztét, hogy Csoki maradt aki meg fogyatékos mert mindig kivonja magát mindenből, szóval rezeg a léc.
Talán a riportban súgnak Rolinak Era és Lacika ügyben, hogy jó választás e lehetne e :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 11:14:33

@úgymond olvasó mmkk:

szóval te vagy az antikrisztus drakula farkasember :)

akkor inkább arrébb sétálok :)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 11:18:49

@szociál: örülök, hogy végre egy állásponton vagyunk valamiben :)

Sanda.Ipse 2018.12.17. 11:19:13

Amúgy mindenki téved, aki azt hiszi, hogy a duplán özvegy nekikeseredése hamis volt. Nagyon is őszintén sírdogált. Csak éppen nem a pasit siratta, hanem önmagát. Kétszer is a bent legerősebbnek vélt kanra ment rá, mindkétszer tévedett.
Érzi, hogy ez a későbbiekben a saját vesztét okozza. Lelki szemei előtt látja elúszni a 36 millát.

Maximista vagyok 2018.12.17. 11:20:04

Jaj de jó lenne ha szó szerint hátba szurkálnák egymást....

MosóMaca 2018.12.17. 11:22:32

Én Anikó helyében azért olyan tanítónénisem felkérdeztem volna Csokoládé uraságot,hogy szerinte 36M Ft-ért nem érdemes megmozdulni?! Vagy tényleg azt gondolja,hogy kaja,pia,cigi parittyán kívül semmit sem kell tenni?! CSsak,hogy tudja hányas a kabát...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 11:22:40

@úgymond olvasó mmkk:

sátánista vagyok, bejössz bástya.

@Sanda.Ipse:

Rossz volt az előadás, látszik hogy kamu a rinya, sztem titkon remélte hogy kiesik Ánusz mert már annyit alázta meg a csávó, most hogy kiesett a réparágó eljátszhatja a vígözvegy 2.0-át.

Jelezném korrekt volt Ánusz beismerése hogy elbaszta az egész játékot, pozitív csalódás volt, Radics hozzá képest egy óvodás kretén.

Sanda.Ipse 2018.12.17. 11:25:06

@Sanda.Ipse:
Amúgy ő maga meg Renyhére pakolt.

MosóMaca 2018.12.17. 11:25:29

@Sanda.Ipse: arra vagyok kíváncsi,hogy még hány kan elfogyasztása szükséges a “lehethogycsak18évesvagyok,de qrva okos” kis fejének,hogy elkezdjen azon godnolkodni,hogy tán csak nem őt utálják annyira a nézők,hogy direkt szivatják a folyamatos f@szfosztással?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 11:25:39

@Maximista vagyok:

:)))))))))))))

VV10-ben engedik a testi erőszakot is , könnyűtestisértés bele fér, és csak romák jelentkezhetnek a játékra.
Főnyeremény Bangómargitos koncert jegy két főre, Kisgrófós koncert jegy két főre, és egy 15 éves BMW leültetve, splilerrel, fólijázott üveggel.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 11:26:39

@MosóMaca:

Vivi átok fog :)))
Sztem többi pali már nem meri megközelíteni :))

hereverő heverő 2018.12.17. 11:27:38

Lóreggelt. Na erről van itt nagyba szó, kedves MókusÁnusz. Somának üzenem: nem csak férfiak kommentelnek te szerencsétlen fasz. Avagy a nők csak csendben élvezik ahogy őket veri a férjük.
Rolinak sok jó döntése lenne. Renyhét és Hunyort talán nem viszi, Era lesz a legesélyesebb, de Zsuzsu is elkezdthet gondolkodni azon, hogy mikor is indul Bükfürdőre a késő esti személy. Roli helyében én Greget hívnám, a villában nem oszt nem szoroz és Zsuzsi összerogyna nélküle mint Pumped farka szteroid nélkül

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 11:29:13

@szociál: ne adj ötleteket a szerkesztőknek, te sátánista

Sanda.Ipse 2018.12.17. 11:29:39

@szociál:
Szerintem az őszinte megbánás helyett inkább ezúttal az esze működött. Csokitól tudhatta, hogy a párbaján nem volt jelen Radics. Most konstatálta, hogy az övén sincs ott. Kebelbarátja, Soma felvilágosíthatta, hogy az Rtl és Radics szakítottak. Ő még szeretne ebből valamennyit profitálni, így átment bűnbánóba. Holott benn a villában csak önmagát adta:)

Sanda.Ipse 2018.12.17. 11:31:10

@MosóMaca:
Szerintem átfutott a fején:)

WICKEDWITCH 2018.12.17. 11:31:18

@szociál: vissza hát. Ezért is javasolnám neki. :) Era nagyon mélyre süllyedt. Talán egyedül özvegyribi ellen szavaznék rá. Zsunál, Gregnél, Csokinál hezitálnék rajta... Nálam most ilyen halmazos a népszerűségi lista: alul van özvegyribi, aztán Era-Csoki-Zsu-Greg halmaz, aztán Reni-Adri, és végül Roli-Hunor halmaz. Lacikával nem tudom, mit kezdjek, nem szimpi, de amíg ezt a szellem dolgot tolta, vicces volt, de most állítólag megszólalt - amit én nem láttam, de azt mondjátok, nem kellett volna, szóval egyelőre passz.

Maximista vagyok 2018.12.17. 11:31:27

@szociál: :D:D:D nem bömös kell oda, helyette legyen zöldséges merci, az nagyobbat üt :D

hereverő heverő 2018.12.17. 11:31:59

@Sanda.Ipse: Szerintem nem megbánás, hanem mosakodás. Ez tuti nem szerep volt hanem a valós ember. Csak hát mindenki hülye ugye, és ő a repülő

Sanda.Ipse 2018.12.17. 11:33:19

@hereverő heverő: "Roli helyében én Greget hívnám,..."
Ugyanezt írtam:)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 11:33:56

@hereverő heverő:

:))
Greg is jó döntés lenne, de ő azzal jönne hogy ő szeriz mindenkit, és ez hátba szúrás Roli részéről...ha seggbeszúrás lenne örülne Pánpéter ;)

@úgymond olvasó mmkk:

De adok farkaemberlány

@Sanda.Ipse:
Lehetséges.
Vivike hány éves korától űzheti az ipart, 14 -től ő már hardcoreban tolhatja a dugást.

hereverő heverő 2018.12.17. 11:34:28

@Sanda.Ipse: bocsi, nem olvastam vissza mindet vagy épp elkerülte a figyelmem. De akkor EKG :)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 11:34:35

@Maximista vagyok: @szociál: ha most miattatok elcseszek valamit, mert röhögök a koncentrálás helyett, akkor mindkettőtöknek csúnya vége lesz :))))

Sanda.Ipse 2018.12.17. 11:36:26

@szociál:
Nem nevezheti hátba szúrásnak, hiszen ő Rolira tett

hereverő heverő 2018.12.17. 11:37:18

@szociál: csakhogy ez játék, itt nem a szerizésre osztanak 36 milkát, hanem pont a hátulbasz.. na majdnem elírtam a csudába is..

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 11:38:36

@WICKEDWITCH:

képlékeny halmazok vannak, most már bárki bárkit seggbeszúrhat :)

ezek a jó kiválasztások a meglepetésszerűek, nincs taktika, mindenki kapott egy jelet :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 11:41:25

@úgymond olvasó mmkk:

nenevessé, komoly dolgokról beszélünk !

cica rúgja meg !

@Sanda.Ipse:

jah akkor alap hogy greget pakolnám meg...vagy vivit, de inkább Erát.
Ez kimaradt nálam tegnap.

@hereverő heverő:

Survivorban se vágták mi a játék, mindenki sértődött ha megpakolták :))

BarBwire 2018.12.17. 11:43:32

@szociál: vvv nyomhatja korábban is, csak azt büntetik,

hereverő heverő 2018.12.17. 11:44:11

Na jót ne halljak rólatok, a hétfőt meg hágja meg az Ánusz vazelin nélkül

Sanda.Ipse 2018.12.17. 11:44:23

Kíváncsi vagyok milyen "AFTER VV" interjút csinál Zsolt a youtube-on Krisztiánnal.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 11:44:33

@szociál: szegény cicát mire akarod kényszeríteni? gyalázat!

hereverő heverő 2018.12.17. 11:46:15

@Sanda.Ipse: " Krisztián, itt a mikrofonom, ebbe beszélj bele kérlek"

Sanda.Ipse 2018.12.17. 11:46:53

@szociál:
Greg, Zsuzsu és végül Reni Rolira tett.
Era és VVV viszont nem. Nehéz lenne megmagyaráznia.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 11:49:09

@Sanda.Ipse:

az a baj hogy későn kapcsoltam át, mert elfelejtettem hogy kiválasztás is lesz.

Akkor Greget és Renyhét simán kint hagyhatja, Zsu keményebb falat lenne.

@úgymond olvasó mmkk:

szaunázz kicsit sátánkölke :P

Maximista vagyok 2018.12.17. 11:50:15

@úgymond olvasó mmkk: legalább nevetsz hétfőn te retek :D

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 11:50:18

@Androido: Így van, szörnyen néz ki szerencsétlen! :D
@úgymond olvasó mmkk: Úristen de szar az! Fúj! Te szegény, ittál volna ha alkoholt akartál volna pálinkát, az nem hazudik! Hiába cicás dolog ilyet nem iszok az szent! :)
@csincsilla72: Én tudtam, hogy kis Lekvár egy sunyi kis görény. Lazán esne ki a picshába, mert eddigi teljestíménye egyenlő volt kb a szobanövényével!
Tök mindegy kit hív Roli, szavazatom rajta tegnap este óta és nem sáfárkodom vele! Szerdán kiderül mennyire taktikus. Kár, hogy nincs olyan mellette akivel egy sunyi taktikus gonoszkodó játékot lehetne űzni. A vérbe tudná szívatni a gyökereket! :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 11:51:56

@szociál: munkaidőben szaunázni? melyik bolygón élsz, te sátánista? :P

@Maximista vagyok: az igaz, de nem magyarázom ki, ha az iratba bekerül mondjuk a zöldséges merci vagy a retek :DD

Maximista vagyok 2018.12.17. 11:54:50

@Nyuszomuszo83: az én savazatom is marad Rolin ;)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 11:55:34

@úgymond olvasó mmkk:

akkor gyors elfoglalom, mehetsz a nyugiba farkasemberdenevér

BarBwire 2018.12.17. 11:57:55

@Nyuszomuszo83: Miről maradtam le Lekvárnál? Mit csinált a délceg thuja?

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 11:59:22

@szociál: a nyugiba majd este megyek, sátánistakatica

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 12:10:20

@BarBwire:

délceg thuja :))))
vagy én is lemaradtam vagy nem hittem a szememnek és nem dolgozta fel az agyam :)

@úgymond olvasó mmkk:
vegyél be egy nyugit, akkor nem kell estig várni :)

BarBwire 2018.12.17. 12:11:38

@szociál: bekapcsolt a predátor üzemmód

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 12:13:23

@szociál: most zokogok, olvasom a velveten, hogy vajna timinek beszólt az anyja az instán

Maximista vagyok 2018.12.17. 12:19:32

@BarBwire: ha a predátor mód azt jelenti, hogy előbújik belőle is a vadcigány, akkor inkább kussoljon. ez az Adriba beleállás is elég érdekesen nézett ki. ültem azt néztem hogy akkor most mi a geci is van? se füle se farka nem volt az egésznek. gondolom nehéz lehetett eddig is visszatartani a nyóckeres stílusát...

Maximista vagyok 2018.12.17. 12:20:34

@úgymond olvasó mmkk: biztos anyukája is rá akar mozdulni a Télapóra :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 12:22:05

@Maximista vagyok: anyukának nem tetszik, hogy Tímea asszony félmeztelenül síelget Aspenben, és a kivillanó mellbimbói helyére szellemeket rak. minő dráma!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 12:22:09

@Maximista vagyok:

predátor mód az mikor láthatatlanná válik :)

swarci is csak nézte a lombokat azt sörra kitépkedte a szívűket a predi.
Lacika is láthatatlanul fogja kivégezni az összest, meglekvárja őket.

@úgymond olvasó mmkk:

Biztos annyira szomi lesz hogy elutazik Beverly Hillsbe vásárolgatni szegény

BarBwire 2018.12.17. 12:26:00

@úgymond olvasó mmkk: és milyen jól teszi! én is megmondtam volna neki, hogy öltözzön fel rendesen.

Alauda Arvensis 2018.12.17. 12:29:17

Én se örülnék ha Zsut vinné, de az a baj, hogy ezek az alapján mérik fel a kinti erőviszonyokat, hogy bent milyen hierarchiát sikerült kialakítani egymást közt, és folyamatosan abban a hitben élnek, hogy az általuk választott alfahímek és nőstények azonosak azzal, akiket kint kedvelnek. Roli most mutathatja meg, hogy valóban van esze, amit annyira szeret hangoztatni, azzal, hogy leesik neki az, hogy attól h ott Zsut gyakorlatilag mindenki lenézi (időnként az önjelölt lovagja Greg is keresztülnéz rajta), attól még a kintiek számára szórakoztató, pont az miatt amivel a bentieket irritálja: a butaságával, a gesztusaival, az idióta viselkedésével és a széthullott személyiségével; ráadásul annyit bántották már, hogy némi szánalmat is éreznek iránta nézők. Ezért nem szabadna őt választania, de tartok tőle, hogy őt fogja.

Maximista vagyok 2018.12.17. 12:29:29

@úgymond olvasó mmkk: micsoda problémák kérem szépen :D:D:D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 12:31:08

@szociál: kitörölte a kedves mama kommentjeit, még szerencse, hogy a velvet szerkesztői ilyen szemfülesek voltak, csináltak képernyőfotót, és így tudósíthattak erről a világrengető breaking newsról

@BarBwire: szomi volt a kedves mama

@Maximista vagyok: ugye? krisztiánuszról egy sort nem olvastam ma még :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 12:31:45

@Alauda Arvensis:

akkor magára vessen, egy Roli vs Zsu párbajon a fogyi kislányra szavazok, ő legalább tökösebb volt mint Rolika.

csincsilla72 2018.12.17. 12:38:32

@Alauda Arvensis: Remélem, emlékezni fog arra, hogy akit benn bántanak, azt a nézők megsajnálják. Lehet, hogy Zsu kattant és nehéz vele együtt élni, de sokszor igen egyenes. Ánusznak simán beolvasott. És imádtam a tízpontos kérdését is: mi lesz VV Ribivel, ha Ánusz nem jön vissza? :-)
@Nyuszomuszo83: EKG. Marad nekem is Rolin a szavazatom. Zsu kihívása esetén is. Mégiscsak 36 milláról van szó. Zsu érdekében. Nem akarok még egy BB Évit.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.17. 12:39:33

@,,: tippeljünk időt és személyt külön. :) Aki mindkettőt eltalálja, dupla pontot kap.

Maximista vagyok 2018.12.17. 12:41:24

kiválasztás mikor lesz?

,, 2018.12.17. 12:41:50

@Csakazértis én vagyok a királynő: de mi legyen az elkövetési magatartás?:) pl takaró alatti tapi vagy fullparittya?:D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.17. 12:43:00

Jó, hogy már a harmadik párbaj után felpörgették szerkik a párbajrotációt.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 12:44:14

@csincsilla72:

Szerintem pornózni akar Timike, pénze már van, most mást is kiakar próbálni.
Mi másért vetkőzne ?

Maximista vagyok 2018.12.17. 12:44:26

@csincsilla72: Na ott az utolsó képen viccből meglöktem volna oldalra, guruljon egy kicsit a finom hóban.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.17. 12:44:56

@csincsilla72: "...Zsu érdekében. Nem akarok még egy BB Évit." Azért ez eléggé előítéletes megközelítés, sztem.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 12:47:13

@Maximista vagyok:

meg a nekrofília is, tata már félig halott

Maximista vagyok 2018.12.17. 12:48:32

@szociál: huhúúúú, most nézem a BL sorsolást, lesznek érdekes mérkőzések :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 12:49:25

@szociál: azt gerontofíliának hívják, te buta, amíg a tata szíve ver :)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 12:50:40

@Maximista vagyok: shalke-city, ajaj. liverpool-bayern, dupla ajaj

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 12:51:39

@úgymond olvasó mmkk: escéhá, bmg, hülyeleány, tanultál németül, azt írni nem tudsz

Maximista vagyok 2018.12.17. 12:51:54

De gonoszak vagytok. Timike szerelmes az öregúrba :D Lássuk be elég jó az ízlése Timinek, nem lehet rossz látvány meztelenül a bácsi. Bármelyik nő aládobná magát.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 12:52:57

@úgymond olvasó mmkk:

de a hullákkal szexelő az nekrofil :)

@Maximista vagyok:

A legkeményebb párosítás ever :)
Mondjuk a MU - PSG az egyértelmű , de hála istennek utálom mindegyiket Cityvel együtt.

Maximista vagyok 2018.12.17. 12:52:59

@úgymond olvasó mmkk: én tartok a Tottenhamtől, bár verhetjük őket ha minden jól megy.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 12:54:24

Atletico - Juve kétszer 0-0-ás X :))

Maximista vagyok 2018.12.17. 12:54:35

Szerintem az Ajax kirakja a Realt. Az a Liverpool-Bayern meg iszonyat durva :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 12:55:05

@úgymond olvasó mmkk:

pool - báyern annyira nem ajjaj, mert a Báyern pitsafüst a Poolhoz képest idén.

csincsilla72 2018.12.17. 12:55:21

@VV Erőlegény: Előítéletes, vagy sem, ezt a kislányt nem lett volna szabad beengedni a vellába. Nem tudom, 36 milla mit tenne vele. Remélhetőleg vannak értelmes, szerető szülei, akik nem engednék, hogy kiforgassák. Mondjuk én nem félek attól, hogy megnyeri. Zsu nem tud taktikázni, ezt a játékot nem lehet szívvel végigjátszani. Tuján igen, de ő nem tuja, beleáll a vitákba, sérül, sír, időnként összeomlik. Bár az is igaz, hogy 36 milla már semmire sem elég, talán egy lakást tud belőle venni Bp-en. ha egyáltalán akarna ott élni valaha. Vidéken többre megy vele.
Én kedvelem, de jobban szeretném egy lelkileg stabilabb ember kezében tudni a nyereményt. Aki mondjuk nem a Velencei-tavat akarja belőle kicsempézni... (jájj, Era...)
@Maximista vagyok: EKG :-))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 12:55:40

@Maximista vagyok:

jah ajax meccsen befigyel a bunda, hideg lesz :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 12:56:44

@csincsilla72:

ha a nézők végig trollkoják akkor Zsu nyeri :)
ha az RTL dönti el ki nyerje akkor nem ő fogja.

Maximista vagyok 2018.12.17. 12:57:12

@szociál: én már annyival megelégednék ha valaki eltörné a rámosz orrát

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 12:58:39

@BarBwire: Mikor Adriba beleállt érdekes volt, nem voltak ott a kis barátai aki mellett kussolt eddig mert kiment Csoki ugye az ajándék progira. Ez Lekvár meg beleállt Adriba. Nem Adrit védem, csak ugyanolyan ocsmány volt a megnyilvánulása mint a többi véglénynek! Kis sunyi, aztán kussolt mint aki jól végezte dolgát!
@csincsilla72: Zsu alapjáraton retard, BB Évi ennyire nem volt mikor a BB ment, őt utána részegítette meg a pénz amitől megbomlott az elméje! Zsu alapjáraton nem normális, a pénzzel nem tud bánni ahogy az életével sem, fogalma sincs hol a helye a világban gyakorlatiasság benne nulla. De szerintem eddig a bükfürdői barlangban élt azért nem tudja sok mindenről mit hogy, ellenben kurva okosnak hiszi magát dolgokban!
@VV Erőlegény: Inkább előrevetítése akár annak a jövőnek ami várna egy Zsura. Aki egy párbajról visszatértnek úgy üvölt és visít, mint egy malac. Értem én az örömöt, de viselkedésképtelen a drága!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 13:00:17

@Maximista vagyok: nem kételkedem az őszinte, tiszta szerelmében. az, hogy ez mi iránt van neki, az más kérdés (fúj, de genya vagyok, befordulok a sarokba gondolkodni)
az ajax picsázza ki a realt

@szociál: a bayern szempontjából ajaj :)

Maximista vagyok 2018.12.17. 13:02:56

@úgymond olvasó mmkk: szerintem ha a bácsi kőműves lenne, a szerelem akkor is összehozta volna őket Timikével. Timike rühelli a pénzt :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 13:03:08

@Maximista vagyok:

Csak az orrát ?
Ha a Cityvel össze kerülnének akkor Otamendi még a térdét is eltörné, az egy állat, nem is értem hogy nem kapott a VB-n 5 pirosat :)

@úgymond olvasó mmkk:
Jól mondod gólyaveréb :)

,, 2018.12.17. 13:03:33

@Nyuszomuszo83: a BB Évi úgy költözött be, hogy legnagyobb álma, célja a műsorral, hogy pornószínésznőként felfedezze Kovi...egy szellemi toprongy volt eleve, semmi önbecsülés, semmi önreflexió, motíváció, csak egy nagy tátongó sötétség.

WICKEDWITCH 2018.12.17. 13:04:11

@szociál: nekem is tetszett ez a tegnapi "hirtelen halál" megoldás, meglephetnék őket többször is. :)
@csincsilla72: ha jól emlékszem, a bemutatkozó lapján azt olvastam, hogy 11-12 évig Bp-en élt...

Maximista vagyok 2018.12.17. 13:07:03

@szociál: áááá nem Otamendi kell oda, mutatom:

youtu.be/MmFKnDef9Pk

Na, ő egy állat, rámoszt ketté rúgná :D

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 13:07:32

@,,: Igen, szellemileg sötét volt, de lelkileg nem ütköztek ki rajta ennyire a problémák, hogy egy paprikaszeletelésen sírógörcsöt kapjon és még sorolhatnám a mindennapos hisztiket amik végeláthatatlanok és totál feleslegesek!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.17. 13:08:18

@Maximista vagyok:

Jó de ő nem aktív már :)))
Keane is jó volt.
És Cantona, mikor megrugdosta a közönséget :))

,, 2018.12.17. 13:08:24

@Nyuszomuszo83: hát nem tudom, nekem nagyon negatív személyiség volt. Zsú meg egy energiavámpír sztem továbbra is.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 13:14:15

@Maximista vagyok: ordít róla, hogy nem kell neki a pénz. jaj de gonosz vagyok, pedig aztán ismerek olyan párt, ahol nagy a korkülönbség, és még csórók is, aztán mégis dúl a láv tizenvalahány éve.

@szociál: tudom. mindig igazam van :)

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 13:15:08

@,,: energiavámpír IS! :D BBÉVI-re sok meglátásom nincs mivel 2002-ben ment az egész ha jól emlékszem, talán szeptemberben kezdődött, addigra tényleg rohadtul más érdekelt és az nem a tv volt! :D

csincsilla72 2018.12.17. 13:15:16

@Nyuszomuszo83: Zsuzsu nem kognitív deficittel vagy mentális retardációval küzd, hanem irgalmatlan mennyiségű komplexussal és frusztrációval. A vellában csak a gátlástalanok nem sérülnek. Még egy egészséges embernek sem könnyű, Zsuzsunak pláne nem. Lehet őt nem kedvelni, tény, hogy nehéz vele együtt élni, de nem retardált. Ezt a szót nem rá alkalmaznám. Nagyon kellene neki egy rendes pszichológus, mert ennek szomorú vége lesz.
BB Évi skizofrén volt már a beköltözésekor is. Ezért is borulhatott meg teljesen.

bElannaTorres 2018.12.17. 13:20:44

nekem továbbra is Zsu a kedvencem, nem gondolom azt sem hogy irigy - azért mert földrajzból jobb jegyet szeretett volna, nem a többiekkel volt baja, hanem azzal hogy szerinte a tanár nem volt vele igazságos. Ha tudna úgy hazudni mint roli akkor nyilván azt mondja, hogy jó lett volna jobb, de hát ennyi lett. És mikor megkapták a jutalmat a fiúk, akkor még ez járt a fejében. Tegnapiban is kiderült, mikor greg meg reni mellett ült, hogy nem velük volt baja, teljesen más járt a fejében azért nézett úgy maga elé. BB évire meg nem emlékszem, de nem gondolom hogy a fődíj tette tönkre, szerintem maga a műsor volt neki sok.

,, 2018.12.17. 13:22:34

@Nyuszomuszo83: mi tesómmal néztük előtte iskolásként az első deutsche big brothert is napi szinten, kicsit foscsi érzés, h ahhoz képest mára már teljesen elfelejtettem németül:/

bElannaTorres 2018.12.17. 13:24:05

Mondjuk Zsu meg is kérte Krisztiánt, hogy ne szóljon hozzá, szóval csak az nem tud vele együtt élni aki direkt baszlatja. Még csak nem is kötelező vele barátkozni bent, szóval nem igazán értem miért nem lehet vele együtt élni, én simán tudnék. Sokkal nehezebb együtt élni direkt köcsögölősökkel mint vivi, krisztián, vagy olyanokkal akik hátbaszúrnak úgy hogy nem számítasz rá, amire roli célzott, vagy amit gregben látni.

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 13:27:51

@csincsilla72: De szerintem retardált valamilyen szinten, mivel ezt a szót azokra használjuk akik a fejlődésben- agy- megrekedtek és ő látványosan megrekedt. Az információi az életről nagyon csekélyek. Szerintem többszörösen beteg. Ahogy írod komplexusos- hol a családja- ahogy írom szellemileg visszamaradott, hozzá egyfajta ideggyengeséggel is küzd. Az hogy egyfolytában birizgálja a kezét, vágja a pofákat utal arra hogy súlyos komplexusai vannak, szorong egyfolytában, az hogy csak úgy tud saját meglátása szerint érvényt szerezni a saját szavainak, hogy feláll és mutogat, véleményem szerint súlyos személyiségzavarban szenved! Igen, nagyon jó pszichológusra lenne szüksége!

Ay Mama, Que paso 2018.12.17. 13:32:40

@bElannaTorres: lehet, hogy Zsu nem irigy, cserébe egyszerű mint egy fakés
abba bele tudna örülni, ha megkérdeznéd merre folyik a Duna, le vagy fel

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 13:35:12

@Nyuszomuszo83:
közszolgálati pillanatok következnek
2011 óta nem használhatóak a retardált, imbecillis és idióta kifejezések, rögtön buktatás járt érte bármilyen gyógypedagógiai tantárgy kapcsán, pedig a tananyagban még szerepeltek. ciki volt.
közszolgálati pillanatok vége

,, 2018.12.17. 13:38:03

@bElannaTorres: azért nem lehet ilyen emberekkel együtt élni, mert ezek a folyamatos hisztik teljesen leszívják az embert, soha nem tudod, hogy mire bukik ki, mire kezd el őrjöngeni, teljesen kiszámíthatatlan, mindenki másnak kell alkalmazkodnia őhozzá, nehogy a kis érzékeny lelkét megsértsék (az más kérdés, hogy szerintem erre rá is játszik). kibaszottul fárasztó és megterhelő lelkileg.

moletty 2018.12.17. 13:40:06

Erőt egészséget, gecik !Akarom mondani Tesók... Vagyis az ugyanaz szóval jó reggelt na ! :)
A szutyok előjött a csatornából aztán visszamászott ! Nekem az tűnt fel, hogy a csávó olyan tök nyugis, szerintem közölték vele előre, hogy ő megy! Ezzel győzött az erkölcsi többség, asszony alázó kilőve, a csatorna is tisztult stb. !
Ezt a lusta hisztis niggert meg csak így lehet vezérelni : ütni kell mint a lovat ! (büntetni stb. )
Szegény amerikai ültetvényeseknek mi meló lehetett, mire ezeket munkára tudták nevelni...

Maximista vagyok 2018.12.17. 13:40:30

Zsut le kell foglalni és akkor nincs vele baj. Hétfőn adsz neki egy zsírkrétát és azzal el van szerdáig.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 13:40:59

@Nyuszomuszo83: mindig előhozod a főiskolai emlékeimet :D :D

WICKEDWITCH 2018.12.17. 13:41:28

@bElannaTorres: én nem szoktam senkit direkt baszlatni, ennek ellenére két nap alatt megőrülnék Zsuzsutól. Hogy lehet együtt élni valakivel, aki előtt folyton vigyáznod kell, hogy mit mondasz, mert képtelen különbséget tenni poén és nem poén között, nem ért szavakat/kifejezéseket (és nem is érdekli, mit jelentenek), és nincs vitakultúrája? Ha pedig valami rosszat/általa rossznak tartottat mondasz, kész a cirkusz? Ez persze nem azt jelenti, hogy a többi általad említettel együtt tudnék élni... :)

bElannaTorres 2018.12.17. 13:41:45

@,,: dehogy kell, nem kell belekötni, normális hangon lehet vele beszélni.
@Ay Mama, Que paso: nem hiszem amúgy, én nem látom ennyire vészesen, annyit piszkálják, tényleg nem lehet neki könnyű.
Nem kell őt a villában annyira félteni, idekint is megkaphatta már a baszogatásokat bőven a normálisaktól - ebben azért van egy kis vicces is

moletty 2018.12.17. 13:42:09

VVV-re egy szó illik : a romlás virága ! Ilyen fiatalban én még alig láttam ennyire aljas, számító züllött kis kurvát ! Ezt nem lehet tanulni, erre születni kell!
Kíváncsi vagyok kire megy rá... én Hunort tippelem!

WICKEDWITCH 2018.12.17. 13:42:48

@úgymond olvasó mmkk: akkor azt lehet mondani, hogy dilis? :DDD

bElannaTorres 2018.12.17. 13:43:07

@WICKEDWITCH: lehet kicsit autista, a fura hanghordozás, az hogy nem tud különbséget tenni, hogy néhány szabály szerint halad és ebbe van belemerevedve

bElannaTorres 2018.12.17. 13:44:54

@Maximista vagyok: Így van, a sulit is milyen komolyan vette, ő egyedül aki sose viccelte el
Úgy volt vele, hogy ez iskola, csöndben kell lenni és tanulni :D

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 13:45:45

@úgymond olvasó mmkk: :D :D :D köszönöm a javítást, amúgy ezt tényleg nem tudtam, de a HV falán elfér! :D De hívhatom szefósnak vagy gyépésnek is, a lényegen nem változtat! Az a durva az egészben, hogy általánosságban egy cociálisan érzékeny ember vagyok, a tipikus Teréz anya, aki segít mindenkinek, a bajbajutottnak, akik lelki szemetesládának használják, én vagyok aki feláll átadja a helyét a kismamának és rosszalló megjegyzést tesz a többiekre, aki inkább elkésik a munkahelyéről mert vak lány kísérget a metrónál vagy a fogorvostól mert előtte esik össze a bácsi akivel egy buszon utazott. De! Mivel senki nem szorította a fejéhez a kalasnyikovot, hogy márpedig takarodsz a vellába, így elmondhatom a véleményem is róla, akár szakszavakkal vagy anélkül! Irritál és ez van! És ha Tivy a videójában beszélt arról hogy sokuk járt pszichológusnál a retek által, de volt aki nem, akkor vagy megkérdőjelezhető a pszichológus véleménye vagy nem volt Zsu ilyenen. Mert doktori disszertációt lehet írni erről a lányról. akire nagyon nehéz élet vár ha kijön! És ennyiből eszméletlenül sajnálom!!!!!

,, 2018.12.17. 13:47:13

@bElannaTorres: máshogy látjuk, de elengedem a témát:)
@moletty: remélem egyszer fordítva lesz az usában, megnézném h a hófehérkék hogy dógoznak az ültetvényeken:)

csincsilla72 2018.12.17. 13:48:23

@Nyuszomuszo83: ne haragudj, nem a vita kedvéért, de ez a szakmámba vág...:-)
Az ideges viselkedés SZVSZ a stressznek köszönhető inkább, ami benn sokkal fokozottabban jelentkezik Persze, fura, hogy gyakorlati dolgokkal nincs tisztában, ami lehet egy túlzottan tyúkanyó mamának is köszönhető, aki mindent a popója alá rakott. Vagy egyszerűen otthon nem használnak körömcsipeszt, van fürdőköpenyük és nem törölközőbe tekerve sétálnak otthon. Meglepődnél, ha tudnád, hány értelmes fiatal nem tudja megkötni a cipőfűzőjét, mert világéletében bebújós és tépőzáras cipője volt. Fura, de ez egy ilyen világ.
Zsu híján van a humorérzéknek, sokat bántották gyermekkorában a kortársai, ami nyomot hagyott a személyiségén, de amiről te beszélsz, az más.

Ay Mama, Que paso 2018.12.17. 13:50:36

@moletty: legalább róla már írt verset Baudelaire, melyik villalakó mondhatja magát ennyire ösztönzőnek?

@bElannaTorres: Zsu zsákutca, csak nincs kitáblázva

WICKEDWITCH 2018.12.17. 13:52:39

@bElannaTorres: lehetséges. Viszont ettől még nem lesz elviselhetőbb a számomra. Nem feltétlenül az a bajom, hogy nem tud különbséget tenni, hanem az, hogy óriási hisztit csinál belőle.

Ay Mama, Que paso 2018.12.17. 13:53:37

@Nyuszomuszo83: ha vakokkal utazol, mint a kísérője ingyen szállít téged is a BKK
így van, Zsunak kint sokkal nehezebb lesz VV után, mert ennyi idősen már nem kerülhet óvodai csoportba

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.17. 13:54:49

@Csakazértis én vagyok a királynő: szerdai öfiben fogjuk látni ahogy egy kis vigaszért kuncsorog csokinál XD

csincsilla72 2018.12.17. 13:56:51

@Nyuszomuszo83: Még egy dolog: te cirka 45 percet látsz és hallasz belőlük naponta, de nem nem vagy ott. Nem érzékeled, hogy néznek rá, hogyan (nem) válaszolnak neki, hogyan nézik levegőnek. Nem tudjuk. Én sem tudom. De a metakommunikációtól nagyon is szenvedhet. Jó pillanataiban valahol pimpikézik, rossz pillanataiban reagál a környezetére. :-) És egy perc kétséged ne legyen, hogy az Ánusz-Csoki-Vivi-bagázs rendesen betesz szegénynek.
Nehéz lehet ott benn. Izoláltak, nincs könyv, film, barátok, család, bármi, ami könnyíthet a stresszen.

Ay Mama, Que paso 2018.12.17. 13:58:15

@csincsilla72: a könyvél?ugye kifestőre gondolsz?

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 13:59:18

@csincsilla72: Nem tudom, bújtam szakirodalmat e kérdésben és amit találtam az mind a személyiségzavarra utalt! Biztos így van ahogy írod, de számomra ezek megmagyarázhatatlan dolgok, mert máshogy lettem egyszerűen nevelve! Igaz az én személyiségem rohadt erős és kőkemény, ilyen sem lehet mindenki, de ez a lány az életre alkalmatlan! Nem lesz egész életében mellette anyuci, de szerintem nem a segge alá lett minden dugva, hanem inkább le lett szarva, a gyerek nőtt, csinált amit akart, aztán ez lett belőle! Ahogy mostanság látom sok szűlőnél, ad a gyerek kezébe valami kütyüt aztán nem kell vele foglalkozni! Ezt a lányt ha bántották a társai az is le lett tojva szülői részről mert nem kérdezték így nem mondta el, elfojtotta és ilyen lett! De ez az én józan paraszti véleményem!

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 14:00:24

@Ay Mama, Que paso: :D Köszi drága, hogy nem egyedül vagyok a véleményemmel! Ezen jót kuncogtam!

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 14:04:44

@Ay Mama, Que paso: Nem, én munkába igyekeztem és a lány egyedül volt kutyával, de nem tudta merre is menjen igazán mert volt akkor átépítés talán a Blahán történt ez, levezettem a lépcsőn kérdeztem merre menne, elmondta nem volt vak, nem rég vakult meg mindig van kísérője is, a kutyussal most szokják egymást egy hete van nála. Ezért kísértem el, az Árpád hídig ment. És közben elkéstem. Volt egy kis ejnye-bejnye, de megérte! :)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 14:05:00

@Nyuszomuszo83: nem kijavítani akartalak :) kicsit érdekes volt, hogy a tananyagban még benne volt, de ki merted ejteni a szádon, és bukta :D

csincsilla72 2018.12.17. 14:06:20

@Ay Mama, Que paso: Képregényre :-) Vagy egy nyomogatható telóra, bármire, amivel kicsit kilép a környezetéből :-)
@Nyuszomuszo83: Kevés az infónk, nem ismerjük őket normál környezetben és nagy a stressz. Óvatosan ítélkeznék, mert odabenn nagyon meg tud változni a viselkedésük. Gondolj bele, lényegében börtönben vannak, egymással folyamatos versengésben. Igen, ők vállalták, de senki sem tudja, mit vállalt, amíg meg nem tapasztalja.

Pamutbojt 2018.12.17. 14:12:57

@Alauda Arvensis: Pontosan ezért engedem el Rolit, ha Zsut viszi. Akkor egyértelműen gyáva, ráadásul totál hülye a játékhoz.

Angora Cardi 2018.12.17. 14:20:33

@úgymond olvasó mmkk: én is lekvárlak :D
Hajrálekvárlacikák :)))

bElannaTorres 2018.12.17. 14:26:38

@WICKEDWITCH: van olyan, hogy valaki nem szimpatikus.
nekem roliék nem azok még, úgy látom sokkal több jót kinéznek roli-hunor párosból, mint fele ennyi kétszínűségért adriból. Gondolom mert kevesebb konfliktusba kerülnek
Vivi ha beléjük kötne, még ők is megemelnék a hangjukat, de vivi csak a lányokba köt bele

Rozsgyi 2018.12.17. 14:27:13

Zsurol nekem mindig valahogy Butters jut eszembe a South Parkbol.

Roli meg nem tud sok mindent tenni, Erat valszeg nem viszi mert akkor "megszegne a szavat" és nem tudatja hogy ez hogy csapodna le a nézők nel, ráadásul Era egyszer már nyert párbajt. Greget azért nem meri mert egy fekete ló, ki tudja hogy vélekednek róla kint. Vílivi az ozvegysege miatt lehet szánalmas kelt a nézők én azért nem érdemes. Marad Reni és Zsu. Reni a kézenfekvőbb hiszen rá rakta a jelet és ő miatta lett kiválasztott.

Ha tudta volna hogy ez lesz a villamesteri versengés öl lehet nem adja oda könnyen Reninek...

csincsilla72 2018.12.17. 14:29:09

@bElannaTorres: Roli nekem pusztán azért szimpatikus (még), mert ésszel próbál játszani, nem hangerővel. Aki a baszás-ordítás vonalon mozog kizárólag, az mocsár. Persze ilyenkor magamból indulok ki. :-)

bElannaTorres 2018.12.17. 14:42:14

@csincsilla72: nekem nem tetszett hogy krisztián mellé álltak, gyávaság és érdek is volt, ha baja van adrival akkor semleges is maradhatott volna, de igen még ő az aki úgy ahogy szimpatikus tud lenni nekem a fiúk között

MosóMaca 2018.12.17. 14:46:09

BB Évire reagálva! Én néztem és nagyon emlékszem, hogy a műsor elején egy rettenetesen ostoba, primitív nőcskeként viselkedett (talán elsőként sexelt is) Aztán volt egy hét, amikor kaptak állatkákat és halálosan odaáig volt értük, nagyon gondozta, szerette őket. Ekkor dönthetett úgy a csatorna, hogy vele nyeretik meg, mert onnét csak a szerethető, érzelmes oldalát mutatták az öfikben, a műsor első felében megjelenő személyisége, mintha nem is lett volna....

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 14:47:07

@,,: szerintem titokban látó.. lassan érik, hogy kérek tőle 5 számot :D

csincsilla72 2018.12.17. 15:28:44

@bElannaTorres: Roli és Hunor valszeg folyamatosan egyeztet. Matekoznak, hogy juthatnának előrébb. Ebből pedig látunk hetente pár percet. Ez azért nagyon zavaró, mert fogalmuk sincs az érveikről. Ánusz nem volt különösebben okos, viszont a sötét oldalra volt ráhatása. Központi figura volt odabenn. És egyben manipulálható volt. Roliéknak ez nagyon kapóra jött volna, ha ő jött volna vissza, mert kellett valaki, akin keresztül egy irányított jelrakás átvihető. Ha nagyon izolálódnak, akkor kiesnek a játékból, nem tudnak bekapcsolódni a döntésekbe. Csoki visszajött, szerintem mindenki azt hitte, Ánusz is visszajön. Nem így lett, de ők ezt benn nem tudhatták. Gondolj bele, Adri az első hetekben az utolsó helyen volt Cincikével karöltve. Rolinak Adri egyébként is tüske.
Szóval a fiúk nem grál-lovagok, hanem próbálnak tattikázni a maguk módján.

csincsilla72 2018.12.17. 15:30:31

@csincsilla72: fogalmuNK sincs az érveikről. A francba...

bElannaTorres 2018.12.17. 15:41:35

@csincsilla72: persze hogy nem azok, de nekik felénk is kell “játszani” nem biztos, hogy a taktikát értékelik a nézők kevésbé szimpatikusaknál nem is ezt a szót használják hanem hogy sunyi. szóval jobb taktika lett volna semlegesnek maradni és roli hivatkozhatott volna arra, hogy krisztiánnal nem tud azonosulni, adrival meg volt már vitájuk. Igaz akkor is adrinak volt igaza , de mindegy. Hunornak meg adri mellé kellett volna állnia , vagy nem kellett volna dugni, ott van krisztián akkor ha dugni akar :) bent taktikáthatnak kint meg meglesz a véleménye az embereknek, ennek ez a hátulütője

csincsilla72 2018.12.17. 15:44:40

@MosóMaca: A mostani széria szerkesztése is nagyon egyoldalú. Parittya és ordibálás, balhé a köbön. Ugyanakkor semminek nincs előzménye, nem látjuk a bocsánatkéréseket, a megbékélést. Nincsenek a képernyőn taktikai egyeztetések, egyszerűen nem lehet ezekről a szereplőkről semmit sem megtudni. Néha-néha hallunk valamit a kinti életükről, de ennyi. Tényleg a folyamatos cirkuszok közepette kéne megértenünk, ki miért dönt odabenn úgy, ahogy?

Basszus, szerkik, mutassatok már mást is, ne csak a századik dugást, a százegyedik kutyázást és a béna feladatokat! A középjátékban vagyunk már.
Vagy ha az a terv, hogy az általatok összerakott kép alapján döntsünk, kvázi ti kívánjátok eldönteni, ki nyerjen, akkor spóroljátok már meg magatoknak a dellát, nevezzetek ki egy győztest, és jöjjön valami értelmesebb műsor.

csincsilla72 2018.12.17. 15:47:00

@bElannaTorres: Lehet, hogy "játszanak nekünk", elmondják az érveiket, csak éppen a szerkik szarnak rá. Helyette nézheted az egészségügyi parittyákat és azokat a "vitákat", ahol úgy ordít egymással a társaság fele, hogy szavukat nem érted. :-(

bElannaTorres 2018.12.17. 15:51:43

@csincsilla72: lehet, de úgy vagyok vele hogy lányoknak drukkolok, őket is annyiból ítélik meg amit látnak :))

Pamutbojt 2018.12.17. 15:54:04

@Rozsgyi: Ha Roli tényleg olyan okos, ahogy állítja, akkor átlátja azt, amit Hunor már hangoztatott is: a párbajt nem Era nyerte, hanem Radics bukta. Rolit Era többször is elzavarta, bontotta a szövetséget stb.
Ánusz és Radics veresége alapján foghatná, hogy özv. 3V is harmatgyenge.

csincsilla72 2018.12.17. 16:02:38

@bElannaTorres: nekem tegnap, amikor a kiválasztás folyt, tűnt fel, hogy fél mondatos utalásokkal kommunikáltak, a tábláért indulás előtt pedig pusztán azzal, hogy egymásra néztek. Azaz rohadt keveset látunk a megbeszéléseikből. Ráérnek, nyilván mással sem foglalkoznak, mégsem kapunk ebből semmi infót. Taktikai megbeszélésekből lehetne képernyőn sokkal több, akárkihez tartozik. Laszikából is hirtelen elkezdtünk többet látni. Nyilván nem azért, mert eddig csendben aludt egész nap. Csak a szerkik nem tartották elég fontosnak, hogy bemutassák BÁRMILYEN megnyilvánulását.

MosóMaca 2018.12.17. 16:03:02

@csincsilla72: igen! Qrva idegesítő,hogy minden üvöltve csicskagecizős veszekedést bevágnak,amiből egy szót sem lehet érteni. De beszélgetést vagy nem,vagy ha mégis,akkor zenei aláfestéssel,amitől sz@rt se érteni

csincsilla72 2018.12.17. 16:03:25

@Pamutbojt: remélem, eljut ide. De ő sajnos még mindig nem olvassa a hogyvoltot és az okosságainkat :-)

bElannaTorres 2018.12.17. 16:08:41

@csincsilla72: mutathatnák pedig, nem tudom miért érzik , hogy erre van igény

Pamutbojt 2018.12.17. 16:11:09

@csincsilla72: Amúgy igen, pont ezt néztem én is: mintha próbálták volna megbeszélni... Ilyeneket szeretnék látni minél többet, de most sem számítok semmi érdekesre.
Gondolom a fekete özvegy majd tolja a drámát ezerrel, Adri pedig megkezdi a megmondogatós ámokfutását, mert most ő a "hű de erős játékos"...

Rozsgyi 2018.12.17. 16:12:20

@Pamutbojt: ez bentről szerintem nem ilyen egyértelmű. Persze mondanak mindenfélét, de amikor jelraoasra kerül a sor, akkor azért próbálnak valamilyen felteltezett nézői erkölcsi mércenek is megfelelni. Szerintem Roli ezért fog visszarettenni attól hogy Erara rakja, nem akar hatbaszuronak mutatkozni.

Egyébként érdekes az is hogy egyes embereket ugyanolyan vagy hasonló cselekedeteket mennyire másképp itelunk meg. Pl. Roli sunyi, meguszos volt hogy beállta Anussz mögé és nem a törpet tamogatta. Ugyanakkor meg Hunor meg le is fektette és úgy nem állt ki mellé, mégis Rolit gondoljuk inkább sunyibbnak mint Hunort. Le fogadom hogy ez bent is így van.

csincsilla72 2018.12.17. 16:20:01

@Rozsgyi: Az Anusz mögé beállás teljesen egyértelmű volt. Pillanatnyi megingás sem volt Hunor részéről. Ez meg volt beszélve kettejük között, nem érzelmi megfontolásból történt.
@Pamutbojt: Én azért reménykedem, hogy nem teljesen feleslegesen írogatunk ide, olvasnak a szerkik és érzékelik ebből a közönségigényt. Ugye így van, kedves szerkik? :-)
@bElannaTorres: talán próbálnak nyitni olyan tévénézők felé, akik a trasht igénylik. Eddig nem sok sikerrel. Ez legyen számukra jel a jövőre nézve :-)

Maximista vagyok 2018.12.17. 16:30:50

Én továbbra is hiányolom a cigi megvonást. 1-2 hétre mondjuk.

Maximista vagyok 2018.12.17. 16:31:25

Sőt, még a vizet is elzárnám 2 hétre.

Pamutbojt 2018.12.17. 16:37:38

@Rozsgyi: Valamennyi kis sunyiság egy ilyen játékban alapkövetelmény. Roli túlélni akar, ez érthető.

,, 2018.12.17. 16:40:32

Skacok, ez a retek app fagyasztotta le más telefonját is, vagy simán szar a telóm?

Maximista vagyok 2018.12.17. 16:54:32

@,,: milyen teló? nálam eddig "jól" működött az enyémen

mentorosh lecsó 2018.12.17. 17:02:58

@csincsilla72: amikor, manapság már nem nagy kunszt és anyagi befektetés, hogy 720p vagy 1080i minőségű stream-eket kicsapjanak a netre, akkor miért nincsen 0-24 on-line stream ???
(az összes eszköz rendelkezésre áll hozzá a stúdióban / vezérlőben)

Talán csak nem azért, hogy ne láthassuk, hogy az RTL hogyan nyúl bele a folyamatokba ?!?!

Maximista vagyok 2018.12.17. 17:05:20

@mentorosh lecsó: persze hogy azért, és nálam itt veszti el a hitelességét ez az egész reality...

,, 2018.12.17. 17:07:33

@Maximista vagyok: áhh nem égetem inkább magam a márkájával, nem egy ájfón szegény:) asszem a 2. lesz a helyes válasz

mentorosh lecsó 2018.12.17. 17:08:14

@Maximista vagyok: EKG ! :D
azért, még MINK egyszerű lelkek jól szórakozunk... majdnem... :)))))

Maximista vagyok 2018.12.17. 17:11:50

@,,: az ájfon szar, vagyis inkább úgy fogalmaznék hogy nekem az :)

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 17:12:31

@mentorosh lecsó: halihó Tesa! Egyetértek! Akarom mondani EKG Tesó! De azért nincs stream, mert túl sok infonk lenne és elspoilereznénk a másnapi öfit! Amit csak azért nem értek mert régen kurva jó volt!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 17:13:01

@Maximista vagyok: két évig volt ájfonom, életem legrosszabb döntése volt :D

WICKEDWITCH 2018.12.17. 17:14:04

@csincsilla72: @bElannaTorres: Rolival én úgy vagyok (meg valamennyire Hunorral is), hogy még ők a legnormálisabbak. Nem feltétlenül értek egyet azokkal a dolgokkal, amiket csinálnak, de tényleg nagyon keveset mutatnak nekünk a mozgatórugókból. Azt mondjuk megértettem, hogy Roli miért nem állt Adri mögé. Amúgy nem tudom, hogy van a szabály, de mintha valaki azt írta volna, hogy idén nem lehetnek semlegesek (vagy ennél, vagy az előző posztnál.)

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 17:15:17

@Maximista vagyok: Nekem a hüvely telefon, mi más kérdés is?

Maximista vagyok 2018.12.17. 17:15:57

@mentorosh lecsó: azért szükség lenne a 0-24 órás dologra mert így nagy sok dolog ködös, van hogy lófaszt nem értek a szituációkból mert se eleje se vége az egésznek. ez így nettó faszság. kezdem azt hinni hogy bent egész nap amúgy forgatás megy rendesen forgatókönyvvel, ugyanazt felveszik 20-szor ha nem elég "jó", stb. pl itt ez a faszkalap aki most kiesett, az egy dolog amit mutattak belőle, de én nem egy rövid időre bevágott résznél láttam, hogy hiába leplezi vagy megkérték hogy leplezze, de magasan neki a legmagasabb bent az IQ-ja. sőt, valaha tanult is és nem csak bejárt az iskolába.

mentorosh lecsó 2018.12.17. 17:16:04

@,,: akkor ÉN égetem magam helyetted ! :))))

egy Symbian-os, ősöreg Nokia 5230-at használok... :)))
Hogy miért ? Azért mert a névjegy kezelését egyik "divatos" rendszer sem tudja. Sok kollégával, beszállítóval, fejlesztővel kell a kapcsolatot tartanom. Tudom hogy Symbian, tudom hogy sz@r, de nekem azt nyújtja, amit elvárok egy gyors telefontól. Igaz, én nem a telón nézek videót, és nem telón netezek... :)))

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 17:18:03

@WICKEDWITCH: ugyanígy emlékszem, mert Radicsnál ketten is,semlegesek voltak, Zsu meg Adri. Erához a balhéjuk miatt nem akart beállni Zsu, de Radics mögé sem aki az első 5 percben parodizálta is, Adri szintén nem állt be mögéjük asszem! Talán után lett hogy nem lehrt semlegesség!

Maximista vagyok 2018.12.17. 17:18:11

@úgymond olvasó mmkk: sokan belefutottak már ebbe a hibába :D

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 17:21:34

@Maximista vagyok: ha venni kell újat akkor is Huawei! A Samsung nekem csalódás volt, a családban mindenki samsungos-a Hugom mióta nekem ez van már a második Samsungot gyepálja, pedig ő nem netezik annyit mint én, játék sincs neki rajta, nekem van és még a színező app is erre van letöltve! 32 G memória összesen és törölnöm még nem kellett! :)

mentorosh lecsó 2018.12.17. 17:21:38

@Nyuszomuszo83: @Maximista vagyok: engedékeny hangulatban vagyok ! :))))))

Ne legyen 0-24 !
De legyen mondjuk napi 8 óra stream, 16-24h között...

,, 2018.12.17. 17:22:25

@Nyuszomuszo83: @Maximista vagyok: az jó, mert olyanra akarom lecserélni majd ezt a Lekvár márkájút.

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 17:22:54

@mentorosh lecsó: az is tök jó lenne, de ne olyan szar mint Debilióéknál, ami ritkán müködött vagy hang se volt!

Maximista vagyok 2018.12.17. 17:24:11

@,,: az jó döntés, nem fogod megbánni :)

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 17:24:13

@,,: és ez csak egy P8 Lite...

mentorosh lecsó 2018.12.17. 17:24:42

@Maximista vagyok:

"Egy Hüvely mind fölött, egy Hüvely kegyetlen, egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen."

WICKEDWITCH 2018.12.17. 17:29:21

@Nyuszomuszo83: lehet, már lassan minden szabály gumiszabály...

Maximista vagyok 2018.12.17. 17:29:23

@Nyuszomuszo83: a P8 Lite-nál sajnos típus hiba volt a WiFi IC hiba, lehet hogy el fog nálad is hasalni, a cseréje sem egy nagy cucc, 15 körül van. Én most váltottam P9 Lite-ról P20-ra. Durva egy jószág :D

mentorosh lecsó 2018.12.17. 17:33:02

@Nyuszomuszo83: a kölköknek Sááóóómii telója van, de csak ezért mert ismerős van a márkakereskedésben. A Zasszony kénytelen Szifónt használni, az a melójához kell...

Akármelyiket adják a kezembe... Villogó, használhatatlanan pixelhalomnak tűnik Nekem... :)))

WICKEDWITCH 2018.12.17. 17:33:17

@Nyuszomuszo83: nekem 3,5 éves a Samsungom, és az előző is sok éves volt. :) Mondjuk játszani a tableten szoktam...

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 17:35:05

@Maximista vagyok: választanom kellett, samsung vagy ájfon. az ájfont választottam. aztán amikor megszabadultam tőle, vettem egy huaweit. elvagyok vele, de nem szeretem

Maximista vagyok 2018.12.17. 17:36:37

@úgymond olvasó mmkk: beszélgess vele többet, hátha beleszeretsz :D

mentorosh lecsó 2018.12.17. 17:41:00

@Maximista vagyok: ezért is szoktam elkobozni SAVAZÁS idejére !!!! :)))))

(műszaki emberként lenyűgöz a mostani telók tudása, de NEM ÉRDEKEL :))) )

Maximista vagyok 2018.12.17. 17:47:39

@úgymond olvasó mmkk: bármit, sokkal jobb beszélgető partner mint Laszika :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 17:49:44

@Maximista vagyok: az autón kívül egy eszközömmel sem beszélgetek, és nem becézem őket. az autóval viszont elég sűrűn kokettálok :DDDD

mentorosh lecsó 2018.12.17. 17:54:02

@úgymond olvasó mmkk: minden autónak saját (!) jelleme / lelke van, amit ki kell ismerni ! :))
én is beszélgetek a motoros paripáimmal ! :))))))))

(a melóhelyen egy "neutron forrás" is tud "hisztis kurv@" lenni, ezért el kell vele beszélgetni! :D )

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 18:17:15

@mentorosh lecsó: az enyém egy geci, mint a gazdája, haha :D

Maximista vagyok 2018.12.17. 18:18:53

@úgymond olvasó mmkk: én szoktam többel is, most akivel beszélgetni fogok az szerintem a karácsonyfa tartója lesz :D

mentorosh lecsó 2018.12.17. 18:20:50

@úgymond olvasó mmkk: a "tiéd" egy kis becsületes, szolgalélek.... ! :)))

nem hiába védted úgy a múltkor, amikor analízisbe kezdtem... :D :D :D

mentorosh lecsó 2018.12.17. 18:23:13

@Maximista vagyok: :D
ez a "problémakört" lehet kiváltani a műfenyővel és a karácsony / rénszarvas illatú spary -vel !

:D :D :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 18:24:36

@mentorosh lecsó: vérbeli köcsög. de imádom :D

@Maximista vagyok: azzal nekem hálisten semmi dolgom, az illetékes meg beszélgessen vele nyugodtan. engem az érdekel, hogy időre álljon a helyén, és hadd díszítsem fel szépen :D a háziállatokkal is szoktam kommunikálni, de azok meg kiröhögnek :D

Maximista vagyok 2018.12.17. 18:29:32

@úgymond olvasó mmkk: :DDD

Idén elengedhetetlen kellék a díszítés során, hogy random elbaszott műhajat kell rádobálni.

Azt a hisztit figyeljétek majd amikor ezek a félkegyelműek bent karácsonyoznak. Már most kérném bekészíteni a konténereket. Nekem külön egy egészet.

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 18:32:21

@WICKEDWITCH: én mindent ezen, utalástól elkezdve a netezésig, most is telefonról vagyok, munkában vagyok csak gépnél! :) nekem tényleg az életem!

WICKEDWITCH 2018.12.17. 18:57:39

@Nyuszomuszo83: én csak telefonálás, facebook, messenger, youtube, endomondo, néha gmail. 2 játék+sorozatok a tableten, munka+ide írogatás+ügyintézés+böngészés laptopon. Jó, ha muszáj, akkor telóról is netezek, de az nagyon ritkán fordul elő. :)

mentorosh lecsó 2018.12.17. 19:01:59

@Maximista vagyok: @úgymond olvasó mmkk:

pár évvel ezelőttig Dec.24 reggele az alábbiak szerint nézett ki a Kicsikacsaládban :

08:00: Apu, galaxis pusztító szemekkel és tekintettel vonul az erkély felé, kezében a borotválkozásra is alkalmasra fent csontvágó bárddal...

08:01: a Kicsikacsalád tagjai menedékjogot kérnek a szomszédoktól, illetve kaméleon módjára próbálják a parketta és a tapéta mintázatát magukra ölteni, mert csontvágó bárd van a kezemben b@@@zzdmeg... :))))

08:02: Apu, a Teremtő Káoszélmélet hírességeit szóban felvonultatva kezdi el csapkodni a kurv@ fenyőfa, kurv@ szárát, hogy belefarigcsálja a kurv@ fenyőfatalpba...

08:20: a Zasszony megjelenik és a "művet" jelzőkkel illeti. Balra dől, jobbra dől, stb...

08:21: Apu megfontolja Anyu másvilágra küldését a BÁRD által...

08:50: heveny mennyiségű faforgyács gyártása által, a fenyőfa áll mint: "Katiban a gyerek"

09:07: Apu baromi büszke... A Kicsikacsalád előmerészkedik a rejtekéből...

09:10: Apu megkéri Anyut, hogy "mára hagyjál békén a f@szomba, és hozzáámáááá egy sört"

Műfenyővel ugyanez:

08:00: Apu, kicsomagolja és összeszereli a műfenyőt... (még szúr is a beste!)

08:15: Apu nyugodt, és nem kívánja élőlények halálát...

08:32: Apu és Anyu egymásra mosolyog és reggeli parittyázásba kezdenek...
mert az JÓÓÓÓ ! :)))

Maximista vagyok 2018.12.17. 19:06:46

@mentorosh lecsó: :D

Engem nettó 5 perc után már az agyvérzés kerülget. A műt azt nem szeressük. Az igazinak van feelingje, nálam ez egy rituálé ahol előre tudom hogy idegbeteg leszek de valamivel karácsonykor is kell pótolnom az ügyfelek kedvességét :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 19:08:51

@Maximista vagyok: akartam pont mondani, az élő karácsonyfa végleges állapotba hozása felér 20 ügyféllel :DD

WICKEDWITCH 2018.12.17. 19:12:13

@mentorosh lecsó: :DDDD Nekünk is műfenyőnk van sok éve, és még mindig gyönyörű dús. Igaz, nincs igazi szaga, de legalább nem vagyok szomorú, hogy lepotyognak a tüskéi és ki kell dobni/el kell égetni. :)))

Maximista vagyok 2018.12.17. 19:13:05

@úgymond olvasó mmkk: igazából két ünnep van amit én szeretek,kari meg a tökfaragós. Ezeknek megadom a módját :)

WICKEDWITCH 2018.12.17. 19:15:15

Ja, így a fiúknak már csak egy idegbetegséget okozó feladata van: ellenőrizd az égősorokat... :DDD

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 19:17:49

@Maximista vagyok: én is nagyon szeretem a karácsonyt, főleg, amikor szenteste éjfélkor egymásra borítjuk az asztalt, mert valamelyikünk csalt a társasjátékban, vagy egymásra célzunk a darts nyilakkal :DDD
viccet félretéve, tényleg szeretem, szeretek készülődni rá, szeretem a hangulatát, sütiket sütni, ajándékot adni, satöbbi :)

mentorosh lecsó 2018.12.17. 19:19:24

@Maximista vagyok: megértelek tényleg... !!!!!!! :D :D :D
Nekem is hiányzik a fenyőgyanta illata...
Mindazonáltal EMBER soha nem vesz rá többet, hogy fenyőfát csapkodjak belefelé egy talpba...

A Zasszony veszik a piacon fenyőágat és teleaggatja a LAKÁSTOT vele...
Fenyő és "karácsonyszag" van mindenütt, de meg van kímélve a lelki békém... :)))))))))))

,, 2018.12.17. 19:20:36

@Maximista vagyok: töklámpást faragni (tök) jó:) és utána menőzni is vele:)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 19:22:24

@,,: szerintem is menő, én tuti levágnám 3-4 ujjamat közben, amilyen kétbalkezes vagyok :D de nézegetni szeretem

mentorosh lecsó 2018.12.17. 19:24:11

@WICKEDWITCH: le kell fújni rénszarvas illatú spray-vel és az élmény tökéletes lesz !

Minden másra ott a MasterCard ! :D :D :D

,, 2018.12.17. 19:26:01

@úgymond olvasó mmkk: nem mindig az jött ki, amit szerettem volna, de a rondákat is büszkén kitetettem az ablakba a közönségnek:) illetve volt egyszer amikor mindenáron Gandalfot szetettem volna, az vállalhatatlan lett:) de nagyon jókat röhögtem magamon:)

,, 2018.12.17. 19:31:39

@úgymond olvasó mmkk: de amúgy nem vágnád le. Jövőre majd csinálunk egyet-egyet és élőzzük egymásnak az eseményeket:)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 19:44:04

@,,: én kiakadok, ha valami nem úgy sikerül, ahogy megálmodom :D

WICKEDWITCH 2018.12.17. 19:45:19

@mentorosh lecsó: na, olyannal még nem próbáltam. A fenyő illatú WC-spray-t beteszteltük egyszer, de az minden volt, csak tökéletes nem. :DDD Azóta mi is a fenyőágas illatosítást preferáljuk...

,, 2018.12.17. 19:47:47

@úgymond olvasó mmkk: ajaj:) akkor lehet h mégse csinálunk:DD

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 19:50:58

@,,: egyszerű, azt kell megálmodnom, hogy nem vágom le az ujjaimat, és akkor semmi gond :D

Nyuszomuszo83 2018.12.17. 20:42:06

Felnéztem, hátha van posztcsi, de konstatáltam szomorúan, hogy nincs!
Én idén kapom a karifenyőt,1,70 m magas nordmann lesz, soha nem volt ilyenem, tavaly a luc megadta magát 4 nap alatt, remélem ez nem fogja! Mivel ennyi diszem nincs mehetek beszerezni még! :D

moletty 2018.12.17. 20:43:47

Mi ez az OFF Tesók ? Milyen ünnepről beszélgettek ?
(Én kínai eszkimo zsidó keverék vagyok és nem nagyon értem az ünnepeiteket. Ti mohamedánok néha olyan furcsik vagytok....

WICKEDWITCH 2018.12.17. 20:53:44

@moletty: hát, ha nincs új poszt, muszáj elszórakoztatnunk magunkat valami más perverzióval... :DDD

mocskosmacska 2018.12.17. 21:07:01

@WICKEDWITCH: Én is megértem, hogy Roli mi miatt ánusz mester választotta. Inkább egy stabil ellenség, mint egy barátból lett ellenség.

tvbuzi 2018.12.17. 21:09:07

mi az, hogy ezek a cshicskák még nem írtak új posztcsit?!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.17. 21:15:18

@tvbuzi: köptél is remélem, úgy hiteles
süti beállítások módosítása