Hogy volt?

SURVIVOR 37X12 – Mennyire érzed magad szerencsésnek?

2018. december 15. 13:00 - Laura Ingalls

Volt itt minden múlt héten, ármány és szenvedély, vér és verejték, csók és könny, büszkeség és…na jó befejeztem. Gabby kiesésével fölénybe kerültek a Góliátok, mert mondjon bárki bárakármit, itt bizony megmaradt a nyitó felállás, legalábbis Góliát oldalról mindenképp és ha így haladunk tovább, a megmaradt három Dávidnak nem túl jók az esélyeik.

0_00_nyito_2.jpg

Christian összegez a tanács után, hogy bár kijátszotta a rejtett védettséget és játékban maradt, de mégis öt szavazatot kapott, tehát nem nyugodhat meg. Erre ráfűzve vágják be Nicket, aki arra számít, hogy újabb védettséget rejtenek el valahol a szigeten és emiatt hamisat gyárt elterelésnek. Ezt az ál-rejtett védettséget aztán még este megtalálja a többiek (Filmes Mike, Christian és Princess) előtt a saját valódi idoljának a papírjába csomagolva. Úgy tűnik mindenki elhiszi. Nick azt reméli, hogy ezzel elkerüli, hogy más kutasson rejtett védettség után, ami megnyitja a lehetőséget számára a valódi nyaklánc megtalálására.

02_29_nick.jpg

Ezen a szigeten nincsenek titkok, legalábbis ha Filmes Mike ott van ahol a történés, nagy eséllyel más is megtudja mi történt. Most is ez a helyzet, még a sötétben megkeresi Karát és Davie-t és elmondja nekik mit talált Nick. Gyakorlatilag csak Dr. Alison nem tudja.
Davie viszont azt mondja erre a riportban, hogy ugyan este született, de nem tegnap este és inkább megnézi magának azt a rejtett védettséget nincs-e elrejtve mégis, mert Nicktől kitelik, elég okos ahhoz, hogy csak úgy tegyen mintha… Davie körbe szaglászott este és reggel is, de nem talált semmit, így azt a lehetőséget sem akarja kizárni, hogy Nicknek mégis két rejtett védettsége van. Ám ha így van, akkor veszélyes és ebben az esetben erősítés kell, méghozzá Christian. Megbeszélik, hogy Nicket kell eltenni az útból és Christiant ez megnyugtatja, hogy valaki más a célpont helyette.

05_04_d_es_c.jpg

Játék. Jutalomért. Feladat: a játékosok derekára egy kötél van erősítve. Az első dolguk, hogy ebből a kötélből minél többet gyűjtsenek, tekerjenek le egy építményről. Ha úgy érzik elég hosszú már a kötelük négy gáton kell átfutniuk alul-felül váltogatva, majd egy 15 darabból álló piramist kell lerombolniuk célba dobással amihez korlátozott számú homokzsákot kapnak. A győztes jutalmat kap: helikopterrel elviszik a Malo Malo Beach Clubba ahol bármit kérhetnek a menüről, lesz surf 'n' turf (valamilyen tengeri herkentyű (általában vörös) húsétellel kombinálva), sliders (mini hamburgerek), sült csirke, szendvicsek, üdítők és a táborba teljesen feltöltődve mehet vissza. Ezért megéri küzdeni!

05_30_reward_1.jpg

06_34_reward_2.jpg

Jeff jelére indul a verseny. Először mindenki megpróbál elegendő hosszúságú kötelet gyűjteni, hogy a feladat legvégéig elérjenek vele. Legelőször Davie érzi úgy, hogy tovább tud indulni, így ő kezdi meg a második szakaszt leghamarabb. Davie már elkezdi dobálni a homokzsákokat mire Dr. Alison és Princess, majd Nick is megindulnak a gátakon keresztül. Davie miután célba dobott velük, elindul a zsákokért, de csak kettőt ér el, ezután ennyivel kell dolgoznia. Közben mindenki elkezdi az utolsó részt. Davie mellé Nick jön fel és fej-fej mellett haladnak. Princessnek és Karának vissza kell szaladniuk a pálya elejére kötélért, mert nem érik el az elhajított homokzsákokat. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ezzel ők ki is estek.

Davie-nek és Nicknek két-két darabja maradt a piramisból. A többiek le vannak maradva mögöttük. Először Davie-nek van lehetősége befejezni a feladatot, de túldobja. Nick dob és magasba ugrik, de elnézte, mert az utolsó darab nem esett le az asztalról. Ezzel szemben Davie eltalálja az utolsó darabját is, övé a jutalom. Választhat maga mellé egy társat. Princess nagyon bűvöli, sírós kiskutya szemek. Nicket választja, mert viszonozni szeretné az előző családos jutalmat. Erre Princess presszionál vigyorogva, hogy kettejük döntése volt. Davie választhat még valakit. Jeff felajánlja a lehetőséget a többieknek, hogy érveljenek maguk mellett, miért őket vigye Davie. Mindenki hallgat. Jeff megszólal…majdnem, mert Princessnek nem kell kétszer mondani, hogy kampányoljon maga mellett és előhúzza a „rizset szereztem az egész törzsnek azzal, hogy nem vettem részt a védettségi játékon amit TE NYERTÉL Davie nagyonbüszkevagyokrád” kártyát. Davie bármennyire is meg van hatódva Princess önzetlenségétől és a cselekedettől amit azóta egyszer sem (csak mindig) emlegetett fel nekik, mégis Karát választja. Kiskutya fej kuka, álmodban foglak megölni fúria fej rulez.

09_09_nick_azt_hitte.jpg

10_14_davie_chose_n.jpg

10_32_p_megint_hulye.jpg

Princess nem tudja túl tenni magát Davie döntésén, a táborban fárasztja a többieket azzal, hogy milyen mérges most. Megint kihangsúlyozza, hogy nem várt hálát (de igen) azért, hogy nem vett részt a többiek által rég elfeledett - talán igaz sem volt - védettségi játékon, hogy mindenkinek legyen rizs a pocijában, de ezt igenis elvárta, hogy Davie őt válassza (hálából amit a törzsért tett és egyébként is most azonnal kezdeményezni kellene a boldoggá avatását, hogy mire már a reunion lesz úgy nevezhesse Jeff, hogy Szent VédettségetRizsértFeladóHálátNemVáró Princess).

12_37_p.jpg

Davie Nicket választotta, mert közel akarja tudni magához az ellenséget és Karát, mert a barátját még közelebb. Davie a Godfellas-ra utal és úgy fogalmaz, hogy jól kell bánnia Nickkel, hogy miután jól lakatta vághassa majd el a torkát. Nick túltolta a kajálást, kicsit elmegy ejtőzni. Ez lehetőséget ad Davie-nek, hogy megoszthassa Karával a tervet. Nickre kell szavazni, mert Nicknek talán két rejtett védettsége van. V e s z é l y e s érti maga? Kara érti és elfogadta az indítványt. Olyannyira, hogy a táborba visszaérve szól Dr. Alisonnak, hogy ők négyen (Davie, Christian és a két lány) ki fogják szavazni Nicket.
El ne mond ám Filmes Mike-nak és Princessnek, mert elárulják a tervet Nicknek. Négyünk közt kell maradnia! És vajon mi az első dolga Dr. Alisonnak? Jól gondoljátok, tovább adja az infót Filmes Mike-nak, hogy biztosítsa őt arról, Dr. Alisonnal bizony lehet együtt dolgozni, sőt bízni lehet benne. Filmes Mike röhög a markában, hogy a Dávidok egymásnak mennek. Az a helyzet, hogy a jelenlegi felállásban én is csodálkozom ezen.

12_42_erkezes.jpg

12_53_erkezes_2.jpg

13_59_d_es_k.jpg

Davie-t csak nem hagyja nyugodni, hogy talán a rejtett védettség odakinn van valahol a dzsungelben. Hajnalban újra keresésbe kezd, szó szerint mindenhol. S tudjátok hogy van a régi mamanucai mondás: ki korán kel, nagy előnyt lel. Vagyis egy kis iránymutatást ahhoz, hogy valóban birtokba vehesse az áhított előnyt - legyen az bármi is. Booyakasha!
Az előny a merge helyszínén várja Davie-t, aki megtalálta a megfelelő pillanatot az indulásra. Megint esik az eső a kis túlélőkre és ez jött kapóra Davie-nek, mert amíg a többiek a menedék alatt vacognak, addig ő nyugodtan elindul messze le a parton.
A jutalma a rejtett védettség, de nem akármilyen. Ezt a rejtett védettséget csak a következő tanácson használhatja fel. Azonban ha elég merész, kockáztathatja a szavazatát azért, hogy meghosszabbítsa az idol élettartamát. Négy urna van előtte, 2-2 soronként. Az egyikből húzva elveszti a szavazatát, a másik urna meghosszabbítja a védettség lejárati idejét egy tanáccsal. Kétszer húzhat. Davie hosszan indokol, hogy mit kellene csinálnia, majd jelre vár az Úrtól. Arra vár, hogy a mellette lobogó láng megvilágítsa azt az urnát amit el kellene törnie. Majd a szél az urnákkal ellentétes irányba fújja a lángot, ezért mosolyogva úgy dönt nem kockáztatja a szavazatát.

17_18_clue.jpg

20_10_d_and_the_temptation.jpg

Védettségi játék. A feladat egyszerű: egy vékony lécen állva kell egyensúlyoznia a játékosoknak kezükben egy tálcával amin egy golyó van. Bizonyos idő elteltével egy második, majd később egy harmadik golyót is fel kell tenniük a tálcára. Ha valaki elveszíti az egyensúlyát, vagy valamelyik golyóját, kiesik. Az utolsó állva maradt túlélő nyeri a védettséget, aki este egyedüliként biztonságban érezheti magát.
A feladat indulásával mindenki próbálja megtalálni az egyensúlyát. Dr. Alison folyamatosan remeg. Az első részt mindenki teljesíti, ezután két golyót kell egyensúlyozni. Ez már sokkal nehezebb, Kara esik ki elsőként, Princess követi. Ezután Davie, Christian, Nick sorrendben esnek ki a többiek, Dr. Alison és Filmes Mike marad. Ők tovább lépnek a harmadik körre, három golyóval játszanak tovább. Dr. Alisonnál az egész védettségi játék alatt megmaradt a remegés, Filmes Mike is ügyeskedik. Aztán hirtelen megindulnak a golyók Dr. Alison tálcáján, Filmes Mike nyeri a védettséget.

22_57_immunity_2.jpg

26_07_a_es_m.jpg

26_52_win.jpg

A védettségi játék után Nick elgondolkozik azon, hogy Dr. Alison nagyon jól teljesített megint és Filmes Mike nyert. Mindketten Góliátok és bizony több Góliát van, mint Dávid szóval nem maguk közül kellene kiszavazni valakit. Karának, Princessnek és Filmes Mike-nak mondja el, hogy fél Dr. Alisontól, rá kellene szavazniuk este. Deal. Persze Kara a riportban mást mond. Ahogy Filmes Mike is. Ő ugyanis Christiantől akar megszabadulni még mindig. Szól Dr. Alisonnak, de ő nem lelkesedik. Karának is szól, de ő sem. Mindkét lány inkább Nickre szavazna. Nicknek is szól, aki annyit válaszol, hogy gondolkozik rajta.

28_58_c_fejszevel.jpg

29_54_kara.jpg

Davie és Nick beszélgetnek. Davie nem szeretné, ha két Dávid maradna négy Góliáttal szemben. Nick erre elmondja, hogy egy rejtett védettsége van. A másik kamu volt, hogy senki ne keresse a rejtett védettséget. Davie-t ezzel megvette, már nem haragszik rá, hiszen őt nem verte át, vagyis az esti jelölt Dr. Alison. Ezt Christiannel is megbeszélik és ez a sok chit-chat feltűnik Filmes Mike-nak, aki igazán ki akarja rakni Christian szűrét a játékból.
-Te figyu Nick, Davie és a többiek ki akarnak szavazni ma este! - így Filmes Mike.
-Nem hiszem el, köcsögök! Davie megkörnyékezte Karát amikor a rewardon voltunk? Akkor Davie-re kell szavaznunk este! - feleli Nick.
-Szerintem inkább Christiant kellene megcélozni, majd ráérünk utána Davie-vel foglalkozni. - válaszolja Filmes Mike.
Ha nem történt a háttérben valami amit nem láttunk, Davie és Christian nagy bajban vannak.

30_23_n_es_d.jpg

Tanács. Érkeznek a túlélők, majd a zsűri. Jeff azt kérdezi, hogy konzervatívabb lett-e a játék azzal, hogy közel a vége? Nick szerint épp ellenkezőleg, inkább agresszívabb játékhívást igényel. Megint előkerül, hogy ez egy egyéni játék, de mégsem tudsz eljutni a végéig a többiek nélkül és senki sem bízhat senkiben, mégis bízni kell valakiben. Szóba kerül a hűség, a bizalom és a „voting blocks” kifejezés is elhangzik, ami talán az előző évadban került elő először. Ez azt jelenti, hogy igazán bebetonozott szövetségek nincsenek, hanem érdekcsoportok találkoznak tanácsról tanácsra és a szorosan vett szövetség, mint olyan nem feltétlenül létezik, sokkal jobban fellazult ilyen szempontból a játék és nagy fejlődésen ment keresztül az évek során. Ebben a szezonban Davie volt az aki jól alkalmazta ezt a taktikát és nem csinált problémát egy-egy szavazásból, ő tényleg tanácstól tanácsig gondolkodott.

34_12.jpg

34_36_jeff.jpg

35_38.jpg

A fenyegetésekről van szó, Dr. Alison saját magát említi, de azt mondja, hogy ha sikerül túlélned néhány tanácsot és elkerülni a kiesést még nagyobb célponttá válsz. Jeff rákérdez igaznak érzi-e ezt magára Christian? Ő szeretné, ha a többiek inkább lehetséges szövetségesként tekintenének rá és kifejti, hogy egyébként is már rengeteg szavazatot kapott többet, mint szeretne, így nem kér többet. Ideje kideríteni mi rejtőzik a sok beszéd mögött!
Szavazás után Jeff megszámolja a szavazatokat és megkérdezi van-e rejtett védettség. Davie elmosolyodik, majd feláll és odaadja Jeffnek az idolját, amit saját magára használ fel. Nick és Filmes Mike aggódó arcát vágják be. Majd Nick is feláll és odaad Jeffnek egy másik nyakláncot. Megdöbbenés a játékosok körében, öröm a zsűriben. Davie mondja Nicknek, hogy meg kell mondanod kire használod fel! Mire Nick közli, hogy amúgy az egy hamis nyaklánc, csak látni akarta hogyan reagálnak rá a többiek és úgy olvassa a játékot, hogy fel kell használnia az igazit - bár Princess azt mondja, szerinte nem kellene.
Az első szavazat: Davie, nem érvényes. A következő sem, az is Davie. Majd Dr. Alison. Aki bólogat, számított erre. A negyedik szavazat: Christian. Majd újra Dr. Alison és hogy kerek legyen Christian. 2-2. Az utolsó szavazat: Christian.

36_54_no_more_please.jpg

40_56_zsuri.jpg

41_07_bye.jpg

A survivor 14. kiesője és a zsűri 7. tagja Christian. A játékosok megnyugodtak, főleg Dr. Alisonon látszik, hogy nagyon izgult. Nick kijelenti, hogy elvesztegette az idolját, bosszankodik. Davie kivételével mind boldogok. A zsűri sokkot kapott, mindannyian értetlenül állnak a dolog előtt és talán csalódottak is. Christian dicséri a többieket, jól játszottak. Egy hét múlva szezonzáró plusz reunion. Kiderül, hogy Dr. Alison, Kara, Princess, Davie, Filmes Mike vagy Nick nyeri meg ezt a fordulatos évadot. Tartsatok velem akkor is, érdemes lesz!

5 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enzo23 2018.12.15. 21:06:44

Eh.
Szép nagy káosz volt itt, és nem igazán értem, hogy lett ez a kimenetel. Na de menjünk sorban.

1. Nick fake idol csinálása érdekes, nem is tudom, volt-e már ilyen, hogy valaki azért csinálta, hogy eljátszhassa a megtalálását. Szép színészi teljesítmény, bár jobban belegondolva a végeredmény ugyanaz: a többiek tudnak 1 nála levő idolról. Én meg frankón elfelejtettem, hogy tényleg van nála egy igazi is, ezért nem értettem, hogy Davie miért mondja, hogy Nicknek 2 idolja van :D
2. Davie amúgy egyre szimpatikusabb, most is ügyesen rájött Nick tervére, talált egy saját idolt némi kockáztatós közjátékkal és isteni segítségkéréssel (az se volt semmi jelenet) – és az nekem furán jött le, hogy Nick vallomásának hatására azonnal letett a rászavazásról.
3. Angelina bazzeg... bármibe lefogadtam volna, hogy felszólal a rewardért :D

Mike rendesen felkavarta a nyaklánc miatt érzett nyugalmában a dolgokat, ritka az ilyen, hogy 7-ből 4-en is veszélyben legyenek. Nick szépen elpazarolta az 1+1 idolját, de ezek szerint tényleg nem sikerült leolvasnia a jeleket – rendesen felhúzott, hogy pont a Nick-tervből nem maradt egyetlen szavazatnyi sem, miközben Mike meg olyan jól elhintette ezt a Christianra szavazást, hogy az idolok kijátszása nélkül is a srác ment volna haza. Ráadásul pont Mike meg nem szavazott rá, eskü nem értem, hogy ki végül miért döntött így. Innentől csak kevésbé és jobban szimpatikus játékosok maradtak, nincs kedvencem, Christian meg nagyon remélem, hogy visszatér AllStar évadra, nagyon rég volt olyan játékos, akinek ennyire tudtam szurkolni. A mostani részben kicsit háttérbe is került, bár ez lehet csak a vágás műve.

enzo23 2018.12.15. 23:33:30

Junkieról hoztam egy hosszú Gabby interjút, ami elég érdekes: van benne minden, Carl kiszavazásának tervezgetése, a hat órás immunityről vicces háttérinfók, vagy épp Gabby kétfajta könnyeiről is egy vallomás - a múltkor ugye eléggé kiveséztétek a lányt, hátha ez kicsit tisztázza a szitut.
www.hollywoodreporter.com/live-feed/survivor-david-goliath-gabby-crying-drama-carl-blindside-more-1165698

Laura Ingalls 2018.12.17. 11:15:24

@enzo23: nekem sem maradt kedvencem. Christiannek nagyon szorítottam, hogy döntős legyen. Ha szívemre teszem a kezem, akkor azért azt kell mondjam nem lepett meg, hogy kiszavazták, sőt erre számítottam. Valahogy nem tudom elképzelni hogyan és miért tartották volna játékban. :(
(Egyébként az rossz volt, hogy végig olyanok voltak a vágások, végig olyan képeket adtak Christianről és kulcs pillanatokban vágták be az arcát, hogy már a reward elejétől azt éreztem ki fog esni és komoly meglepetés lett volna ha nem így történik. Nick és Mike beszélgetése a tanács előtt, meg az a néhány snitt Mike-ról ahogy a lányokkal beszél miután beszélt Nickkel nekem nagyon árulkodó volt. Sajnálom.)

A szavazásnál szerintem csak annyi volt, hogy simán megosztották a szavazatokat Davie és Christian között. Ha Christiannek van rejtett védettsége Davie megy, ha Davie-nek akkor Christian. Egyenlőségnél meg arra szavaznak legközelebb aki nem volt védett. Az meg, hogy Mike mégsem C.-re szavazatt lehet akár véletlen, vagy volt benne egy kis zsűrimenedzsment, plusz így nem haragszik meg rá C. ha mégis ő marad játékban.

Most Davie-nek szorítok, hogy másszon ki a kutyaszorítóból. :)

Lesz mostanában all star évad? Mintha pihentetnék kicsit a dolgot.

A cikknek a védettségi játékos része érdekes volt, szeretem az ilyen "nézzünk be a kulisszák mögé" dolgokat.

Costanza 2018.12.18. 22:45:39

Ugyis lesz meg Christian kesobbi showba be-castingolva kesobb, mert nagyon jo arc es tok sok jo pillanata van... de gondolom a tobbiek sosem hagyjak messze menni.
Gabbynak nem kellett volna meg ellene fordulnia, es akkor lehet meg mindketten bent lehetnenek.

Laura Ingalls 2018.12.19. 09:08:42

@Costanza: igazad van, valamikor (ha ő is belemegy) vissza fogják hívni, mert az amcsiknál is nagyon népszerű. Szerintem meg fogja kapni a reunionon a legnépszerűbb játékosnak járó díjat. :)

A Gabbys dolgon én is gondolkoztam és oda-vissza változik bennem, hogy vajon mi lett volna a jó döntés. Biztos nagyon nehéz eldönteni mikor lépjenek, melyik a megfelelő tanács, melyik a legmegfelelőbb pillanat. Inkább arra hajlok amit te is írtál. Nagyon elszúrták az utóbbi szavazásokat. Bár kívülről könnyű okosnak lenni. Lehet ők nem érezték annyira összetartónak a Góliátokat. Innentől nagyon kíváncsi vagyok ki fog nyerni és nagyon remélem, hogy nem lesz teljesen érdektelen a vége, mert eddig szerintem nagyon jó az évad.