Hogy volt?

Csaj, balhé, csajbalhé

2018. december 13. 18:00 - sixx

oceans-eight-5b5ffa3cbe12e.jpg

Cate Blanchett, Sarah Paulson, Anne Hathaway, Helena Bonham Carter, Rihanna, Mindy Kaling, Awkwafina és Sandra Bullock. Azaz Ocean (Bullock) és a többi nyolc csaj, ugye. Az Ocean's 8: Az évszázad átverése egyszerre az Ocean's-filmek (11, 12, 13) folytatása és különálló, a franchise-ba szépen beilleszthető, újabb sorozat első része, aminek főszereplői között csupa csaj van, 11 Oscar-jelöléssel és 4 megnyert szoborral. Ezt csak azok kedvéért, akik netán ennek alapján választanának filmet.

Az eredeti trilógiában szemérmesen hallgattak róla, de Danny Oceannek (George Clooney) van egy testvére, aki szélhámos és sittes, és eddig azért nem láttuk, mert bent volt kóterben, ahol kiötölt egy valójában teljesen feleslegesen túlbonyolított tervet a Met-gála kirablására, ahol több az egy főre jutó gyémántkarát, mint bárhol a világon, kivéve Amszterdam belvárosát. Ehhez kell neki társ, és lesz is, az egyik e szervezésben jó, a másik hekkel, a harmadik jó zsebtolvaj - a recept ismerős lehet az Oceans'-filmekből.

A megvalósítás viszont néhol döcög, Gary Ross az Éhezők viadala-franchise első filmjében akciót rendezett remekül, de karakterizálni annyira nem szeret, és nincs meg benne az a lazaság, könnyedség és sárm, amitől ez a film több lesz, mint egy jó heist-film, jó színészekkel, szép díszletekkel, tonnányi A-listás celebcameóval és pár, nem túl bonyolult csavarral. Ettől még érdemes megnézni, mert Blanchett, Hathaway és Bonham Carter állati jók benne.

Tetszik, amit olvasol? Nézd meg a filmet a UPC Filmtárban, és egy 4K-s Thomson TV is a tiéd lehet! Regisztrálj itt, filmezz a Filmtárban!
(x)

Címkék: upc advent
1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2018.12.14. 04:24:22

Elég gyenge produkcija.
süti beállítások módosítása