Hogy volt?

Berlin Station 3x01 – Az észt küldetés

2018. december 13. 13:00 - szde

Eredeti cím: Aut Concilio Aut Ense

1989-ben járunk, a berlini fal ledöntése idején. Titokzatos figura halad a kamerának háttal az utcán, mivel Daniel ekkor még a homokozóban lelkesen szórta a fejére a homokot, gondolom, Stevie az, legalábbis a szemüveg is ezt sugallja. J37, mondja neki egy rendőr, aki máris indul nyugatra, de vissza semmiképp se megy. Titokzatos figuránk a Stasi főhadiszállására igyekszik, ahol szintén káosz van, így senki sem kérdez tőle semmit. Megtalálja a J37-es cellát, ahol egy férfi imádkozik kék melegítőben. Titokzatosnak még van egy kis dolga, mielőtt mennek, így egy szobába zárja, amit egy létrával barikádoz el. Az irattárban a Diver nevű mappát nyúlja le, ez gondolom ő, közben profilból is mutatják nekünk, elég erős a gyanúm, hogy Stevie az. Mire visszaér a kékruhásért, azt már egy orosz viszi el, de Titokzatos/Diver/Stevie lelövi. Kifelé menet meg még a tűzre dobja a mappát. Átjutva a falon kékruhás az örömtől/szabadságtól a földre roskad és sír, miközben egy fotós dokumentálja az eseményeket.

vlcsnap-2018-12-09-16h53m05s545.png

Kellemesen mély férfihang mondja alá a későbbieket, kékruhás neve Henrik, és sosem látta volna a napot újra, mert a KGB előbb elvágta volna a torkát. Visszatért Észtországba, ahol a nemzet saját Mandelája lett: elűzte az oroszokat, függetlenséget hirdetett, és elvezette őket egy jobb életbe. Diver az életét kockáztatta, hogy megmentse Henriket. A reggel már Danieléknél ér minket, Esther lakásán, ahol reggeli ébresztőként Daniel ezt a mesét hallgatja. Július 4-e van, a nő születésnapja, meg a függetlenség napja. Este pedig barbecue-ra mennek, ahol csak profin lehet viselkedni, nem tudhatják meg a többiek, hogy együtt vannak. Esther nem hiszi el, hogy Daniel még mindig ezen a podcasten pörög, a férfi szerint sok hihető van a dologban. Diver 83-tól 89-ig Berlinben volt a CIA hitmanje, utána meg eltűnt. Esthernek lenne kilenckor egy meetingje, de simán lemondja azt egy reggeli menetért. Daniel nagyon ott van a vágy megölésében, még mindig Diveren pörög, hogy ha létezik, akkor a németeknek van róla anyaguk, és lehet, hogy ez az ember ölte meg az anyját. És hát kéne neki az az akta. Esther pedig kideríti, hogy létezett-e egyáltalán a pasas. Cserébe megkapja az ajándékát, Spy vs. Spy képregényt, a rossz hír pedig az, hogy Danielnek megjött a kedve a szexhez nem fog beérni a reggeli meetingre.

Daniel már a munkában, Robert hozza a szokásost, az első mondata öt szóból áll, amiből 3 a „fuck”, April telefonál, Valerie pedig a főnök lett. Máris ráfókuszálunk, mert Varsóból kap egy hívást, ugyanis az észt állomáson egy Torres nevű tag egyedül van, és szerinte az oroszok elindultak Észtország felé. Valerie erről nem hallott semmit, Henrik pedig nemsokára lebontaná a szovjet emlékműveket. A nő nem örül neki, hogy harminc évvel később is az ő dolguk az észt vezér bébiszittelése, de ez van, a varsói jön neki egy itallal, ha Németországban jár.

vlcsnap-2018-12-05-11h00m49s858.png

vlcsnap-2018-12-05-11h02m43s172.png

vlcsnap-2018-12-05-11h04m43s940.png

Az észt-orosz határon antipatikus fiatalember oroszul osztja az észt, miközben minden pasasra egy sárga kitűzőt rak, mostantól ők az oroszok emberei. Rodion a neve, egy másikkal majd a fővárosban találkoznak, az egyik security-s meg azzal a szomorú hírrel jön, hogy az egyik új katona meglépett. Az erdőben menekül, amikor is belefut egy döglött malacokkal teli gödörbe, és Rodion utol is éri. Gunnar, a megpattant katona, nem akarja ezt, tisztelettel vissza is adja a kitűzőt, de a Szent György rendből nem lehet csak úgy kilépni. A döntéséért kap is egy késszúrást a hasába, és a disznók közé esik. Főcím, hosszabban és jobb képekkel összevágva, mint eddig.

Az esti barbecue-nál Robert vicces kalapot visel, és képes két mondatot elmondani fuck nélkül, fejlődőképes. Már készül a japán életére, amikor is befut Daniel és Esther, nyilván egyszerre, és csak egymásba futottak a liftben. Legalább érkeztek volna külön. Úgy fél óra különbséggel. Valerie itt sem szakad el a melótól, update-eli a csapatot az észt helyzetről, közben megismerjük Torrest is. Akit nem tudom, miért nem a madridi állomásra küldtek, ilyen kinézettel. Botrányt csap egy kocsmába, és nem hittem volna, hogy a Happy birthday, Mr President-t alul tudja múlni valaki, hát ez a pillanat is elérkezett. Torrest jól megverik egy tag kivételével, jé, ez mintha egy magyar utca lenne. Vissza a partira, Robertről lekerült a kalap, és Daniellel együtt mehetnek Tallinnba, hogy lebeszéljék Henriket a szobrok ledöntéséről.

vlcsnap-2018-12-05-11h06m16s987.png

vlcsnap-2018-12-05-11h07m57s066.png

vlcsnap-2018-12-05-11h12m18s336.png

Tallinn, Torres egy sikátorba rántja azt a tagot, aki nem verte meg. Ez tényleg olyan, mint egy magyar kapualj, és igazam is van, Sopronban forgatták ezeket a jeleneteket, mármint azokat, amik Észtországban játszódnak. Meg Budapesten, de erről később. Torres nyer, a vállán viszi a tagot el. Valerie szembesíti Danielt, hogy tudja, mi van Estherrel, és tudja, hogy mi a dolga. Ha hazajött, akkor meg neki is állhat. Esther is beáll a társalgásba, toastot mondanak Amerikára (Amerikára! Egészségedre!), Diver pedig létezett. Az akta meg eltűnt. Daniel majd utánakérdez Henriknél, addig meg nézzék a tűzijátékot.

Fiatal lány igyekszik a kávézóba, elkésett, közben Danielék is beérnek a nagykövetségre, ahol a dögös katonának adhattak volna több sort is. Torres nem várja őket, az állomás üres, és csak egy címet hagyott. A katona kicsit ismeri, egy bazi nagy sóhajtás, Robert szerint ez egy csodálatos barátság kezdete lehet. Meg is érkeztek a baromi titokzatos safe house-hoz, ami a kikötő egyik épülete, és biztonsági technikának eléggé híján van. Torres már várja őket, a bekötött szemű, kikötözött taggal együtt. Torres engedélyezte az akciót, a főnöke pedig Tampában éli az életét. A kikötözöttnek leégették az ujjlenyomatait, és nem is ért oroszul. Akkor meg honnan tudja, hogy oroszul beszéltek… Torres látott egy orosz bérgyilkost, de két hete se híre-se hamva. A pasast úgy választotta ki Torres, hogy ő volt az egyetlen, aki nem verte meg, valamint szintén egyetlen Szent György szalagot sem viselt. Danielék most mennek Henrikhez, és mire visszajönnek, nem akarják itt látni a tagot. Torres megígéri, de tudja, hogy nem téved.

vlcsnap-2018-12-05-11h15m49s597.png

vlcsnap-2018-12-05-11h18m47s378.png

A korábban látott kávézóban beszélgetnek Henrikkel, aki még mindig tartozik az amerikaiaknak, még akkor is, ha Obama személyesesen ígérte meg neki, hogy az amerikai hadsereg megvédi őket az oroszoktól. Azóta sok minden változott, konstatálja Daniel. Szőke nő, Sofia jön, vezérigazgató, meg van tízmillió követője Twitteren, nem mellesleg Észtország következő miniszterelnöke lesz. A kompót után sétálnak, Sofia nem megvesztegethető, Divernek kéne benne lennie a történelemkönyvekben, nem Henriknek. Egy fotóra állítják meg a miniszterelnököt, majd utána összeesik, szívroham-gyanús. Tipikus magyar kórházban vagyunk, Robert ezt nem hiszi el.

Torres valaminek a tetején van a bekötött szeművel, aki végül mégis elmondja a nevét, egy orosz kérdésre adva válaszként. Torres még üzeni Sergei-nek, a bérgyilkosnak, hogy jön, aztán jól otthagyja egy épület tetején a tagot. Robert Valerie-t update-eli a történésekről, Torresben nem lehet megbízni, és hiába van az egekben az IQ-ja, a módszerei megkérdőjelezhetők. Márk apja az Oltári csajokból közli az összegyűlt médiával, hogy sajnos nem sikerült megmenteni Henriket. Még Rodion is befut, keresi a két embert, akik behozták Henriket, de nekik már hűlt helyük van.

vlcsnap-2018-12-05-11h24m41s091.png

vlcsnap-2018-12-05-11h26m34s867.png

vlcsnap-2018-12-05-11h27m42s541.png

A pincérlány sétál hazafelé, amikor látja a híreket. Daniel beöltözik orvosnak, hogy mintát szerezzen el elhunyttól, akit testőrök őriznek. Szerencsére talál egy belsőségekkel teli takarítókocsit, azt tolja maga előtt, és a szagtól még securitysok is elfordulnak, így szabad az út a boncterem felé. Közben pincérlány is hazaér, valahogy nem hatja meg annyira a vezér halála. A lakásban a női családtagokon kívül még ott van Sergei is, az a Sergei, akit Torres látott. A bátyja pedig nem más, mint Gunnar, akit a rész elején kinyírtak. Ezért nem veszi fel a telefonját, amin a kishúga hívja, de nyilván kell a kaja plusz szállás a bérgyilkosnak, így a kiképzésre fogja a megválaszolatlan hívásokat.

Daniel végre megtalálja Henrik hulláját, és a gyógyszerét egy hajszállal kiegészítve elrakja, ahogy a 89-es fotót is, amin Diver is látható. Hátulról. Még épp időben távozik, majd az utcáról hívja Robertet, hogy a vasúton találkoznak. Berlinben Valerie April anyukájáról érdeklődik, aki már túlesett a szívműtéten, és otthon lábadozik. April hazamehetne, de épp egy ügy kellős közepén van, és amint azt lezárja, elmegy szabadságra. Daniel hívja telefonon, hogy vegyen April két jegyet a vonatra, Valerie-vel meg majd már a tömegről fog beszélni.

vlcsnap-2018-12-05-11h30m50s512.png

vlcsnap-2018-12-05-11h33m06s046.png

vlcsnap-2018-12-05-11h35m01s630.pngDanielt megtalálta Rodion, be is törnek egy ablakot, miközben valaki videózza őket. Daniel menekül, de Rodion ismeri az erdőn át vezető utat, így egy antikvár könyvesnél állnak neki verekedni. Majd a nyári vásáron, ahol középkori kardokat is lehet kapni, a rendőröknek a hátán meg nem cserélték ki észtre a feliratot. Daniel felugrik egy buszra, se jegy, se bérlet, ccc, de szerencsére a dobozka megvan. Annyira ügyes, hogy máris a Nyugatiban van, Sopronból ez nem is teljesítmény helyi járaton. A háttérben világító Libri felirat se semmi, de Robert már ott várja, és el is mondja neki a Rodion-sztorit. Robertnek nem tetszik ez az egész, és Danielnek vissza kell mennie Berlinbe, mert túlképzett a testőrszerephez. Daniel persze meg akarja védeni Sofiát, így hát nem száll fel a vonatra, mert Rodion meg rendőrbarátai máris a nyomukban vannak.

A vonatról Robert tájékoztatja Valerie-t, aki nem örül a hírnek. Daniel közben a peronon menekül, be a dzsindzsásba, mert a magyar közmunkások még nem kapták meg a nyári pollen-felszólítást, Rodion és a rend éber őrei meg zseblámpákkal keresik főhősünket.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.