Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9x38 - Jelentés az X1683ZQ anyahajónak a Naprendszerből

2018. december 12. 16:14 - Dzsudibí

ke_pernyo_foto_2018-12-12_15_57_17.png

38. nap

Küldetésünk 38. napján továbbra is a NR4 (továbbiakban Föld bolygó a helyiek nyelvén) egyik legprimitívebb, az emberi faj egyedeinek vizsgálati anyagát továbbítjuk a X1683ZQ anyahajó felé. Vizsgálatunk tárgya egy 10 fős (javítás földi idő szerint 23.34-kor: 11 fős - Lacika egyed kimaradt az első numerációból) populácó, melynek egyedei egy Villa nevű lakóegységben élnek. A vizsgált populáció alapján megállapítható, hogy a fajra igen jellemzőek az erőteljes kiadott hanghatások, illetve a test felületén különböző, valószínűleg törzsi eredetű primitív motívumok tartós felfestése, melynek vizsgálata még folyamatban van szakértőink és elemzőink segítségével, de valószínűsíthetően a szaporodással illetve a kezdetleges hierarchikus rendszer reprezentációjával állunk szemben. A faj nőstény egyedeinek fejszervén továbbá jellemzően idegen egyedektől származó szőr pótlékok találhatóak, melyek szakértőink szerint egy globális, jelentős szőrveszteséggel járó járványos megbetegedés folytán szükségesek.

dec_-12-2018_15-21-37.gif

A csillag, mely körül a bolygó kering, ciklikusan világítja meg a Föld egyik, majd másik oldalát, így a bolygó tengely körüli megfordulása egyik felében a csillagtól távolabb eső fele sötétségbe borul. Ezt a napszakot az emberi egyedek jellemzően mozdulatlanul töltik, ebből kövektezik, hogy valószínűleg a sötétséget szervezetük kevésbé tolerálja. Ezt támasztja alá a mozdulatlan periódust megelőző igen erős, magas frekvencián kiadott hangok elegye, mellyel az egyedek egymásnak üzennek minden valószínűség szerint. A sötétség által kiváltott diszkomfort érzet különböző formában és intenzitással jelenik meg a különböző egyedeknél, a legerősebb és legszembetűnőbb hatást Krisztián nevű egyedből váltja ki, amely a sötétség által kiváltott szorongását enyhítendő Csoki nevű egyed testének dörgöli testét. A mozdulatlansági periódust az egyedek többnyire párosával töltik, illetve Greg, Reni és Zsu egyedek törzsi táncot és éneket is prezentálnak, melyben egy cápa nevű lény a szemei által fogyasztja el áldozatát a szerelem tengerének nevezett földrajzi egységben. A lakóegység állapota alapján minden bizonyossággal kijelenthető, hogy az emberi egyedek a mindennapi életük során keletkezett hulladék, szervezetükből származó különböző végtermékek illetve a testükön napközben hordott textíliák rendszertelennek tűnő káoszában érzik magukat komfortosan.

dec_-12-2018_15-18-20.gif

dec_-12-2018_15-18-44.gif

1_23.png

2_18.png

3_15.png

dec_-12-2018_15-20-17.gif

dec_-12-2018_15-21-08.gif

A mozdulatlan periódus végét a csillag által keltett fény jelzi az embereknek, úgy tűnik, az Adri nevű egyed keletkezésének valamiféle napfordulóját ünneplik a populáció tagjai. A ceremoniális megemlékezés azonban félbeszakad, ugyanis a Greg, Reni és Zsu egyedek csoportos táncos és énekes esti rituáléja a populáció egyes egyedeit zavarta a mozdulatlanságukban, ezt beszéd formájában elemzik ki. A mozdulatlan fázist felváltó, szintén rituális szokásnak tűnő módszer, hogy az egyedek fejüket fedő, állati mintás palástokban foglalnak helyet a szabad téren, és egy fehér színű hosszúkás szerkezet segítségével füstöt lélegeznek ki és be. Szakértőink és elemzőink egyelőre hiába próbálták megfejteni ennek a szokásnak az eredetét és célját, ugyanis az emberi faj a földi légkörből elsősorban az oxigént hasznosítja, ám vizsgálataink alapján az eszköz száraz leveleket és papíranyagot tartalmaz, mely nem alkalmas az oxigén magasabb koncentrációban történő bevitelére. Reni és Adri egyedek párbeszédet folytatnak az esti táncos énekes rítus jelentőségéről, Reni egyed szerint - idézet - ha más szarik arra, hogy ők felkelnek, akkor ők is szarnak rá. Elemzőink a kijelentés értelmét még vizsgálják, a szarás kifejezést a faj a táplálkozással bevitt anyagok megemésztésének kiürítésére használja, így ezek alapján megállapítható, hogy az egyedek néha egymáson végzik ezt az ürítési tevékenységet, melyben igen fontosnak tűnik a kölcsönösség elve.

9_7.png

10_8.png

Reni és Adri egyedek egy külön helyiségben egy párbaj nevezetű eseményt emlegetnek, mely az eddig összegyűjtött információk alapján szintén valamiféle, a hierarchikus sorrend fellálítására szolgáló esemény lehet. Reni egyed mindeközben a falból folyékoly halmazállapotban lévő dihidrogén monoxiddal permetezi magát, mely jelenség előtt még szakértőink is értetlenül állnak, hiszen köztudott, hogy a dihidrogén monoxid erősen maró, mérgező hatású. Eközben Greg és Era nevű egyedek különtárgyalást folytatnak a lakóegység egy félreeső zugában, Era egyed szerint Reni egyed nem rituális okokból énekelt és táncolt a sötétség folyamán a mozdulatlanságra szolgáló lakóegységben, hanem Csoki és Era egyed lehetséges párzási rítusának megtörténtét kívánta ellenőrizni.

11_9.png

Az egyedek ezek után újabb törzsi szokásnak vélt tevékenységnek hódolnak, egymásra szalagokat akasztanak, mellyel értelmezésünk szerint a valószínűségszámítás alapjait figyelembe véve annak eshetőségét prezentálják, hogy mely társuk vesz részt a párbaj nevű rituálén Krisztián egyed párjaként. A rítus közben Era és Reni egyed között konfliktus alakul ki arra vonatkozóan, hogy Reni egyed használta-e Era egyed rúzsnak nevezett használati tárgyát, Reni egyed szerint - ismét idézet - Era egyed azt a faszt szopja, melybe ő korábban már beleült. A fasz egy szervet jelöl, mellyel a hímegyedek rendelkeznek párosodás céljából, így ez alapján Reni egyed kijelentése rendkívül hasznos számunkra, ebből világossá vált ugyanis, hogy a fasz szopása - azaz orális úton történő izgatása vagy kunnilingvációja - különleges értékkel bír a párosodni kívánó egyedek között, és a rivalizáló nőstények ezen technikával versenyeznek a kiszemelt hím egyedek figyelméért. A faszba beleülés kifejezés jelentéstartalmát igyekszünk mihamarabb dekódolni, ugyanis a szerv méretéből adódóan a benne való helyet foglalás az általunk ismert fizikai törtvények szerint nem lehetséges. Greg egyed aztakurva felkiáltással nyugtázza a párbeszédet. Érdemes egyébként ezen a ponton megemlíteni, hogy az emberi faj verbális, kommunikációt szolgáló eszköztára primitivitásukhoz képest milyen bámulatos, a fasz, kurva, geci, izé és tesó szavakkal lényegében bármilyen jelentéstartalmat hordozó üzenetet képesek átadni társaiknak.

A legtöbb szalagot egyébként Adri egyed és Zsu egyed kapja, nem tudjuk biztosan, hogy a szalagok száma összefüggésben áll-e Adri egyed keletkezésének napfordulójával. Vivi egyed valószínűsíthetően valamiféle kommunikátor szerepét tölti be a populációban, melyre a fejszervére erősített adó-vevő készülékek jelenlétéből következtettünk. A szalagosztó ceremónia végeztével Era és Reni egyed között tovább folytatódik Csoki egyed nemzőszervéért folyó harc, Era egyed szerint Reni egyed nem tudja melyik bolygón van, vagyis nyilvánvaló, hogy az emberi egyedek egy részének annyira limitált az agyi kapacitása, hogy még azzal sincsenek tisztában, hogy a Naprendszer mely bolygóján élnek. A konfliktusba időnként Greg egyed is beleszól, aki mindeközben az emésztés folyamatából visszamaradt melléktermékeket üríti szervezetéből az erre szolgáló helyiségben, miközben Reni egyed a fejszerére erősített idegen szőröket simítja egy szerkezet segítségével.

Az emberi egyedek bizonyos szuperképességekkel is rendelkeznek, melyet Krisztián és Csoki egyed kommunikácójából következtettünk ki. Krisztián egyed feltett szándéka, hogy Zsu, Era és Hunor egyedek szuperképességét szeretné elhasználni, mely terv része egyébként valamilyen lila kendőnek nevezett tárgy is, amely a beszélgetések alapján valamiféle védőpajzs szereppel bírhat harci események során.

22_6.png

23_6.png

A fent összegzett jelentés alapján várjuk a X1683ZQ anyahajó további parancsait a Föld nevű bolygó obszervációját illetően, további utasításig a jelenlegi, megfigyelői státuszunkat tartjuk. A jelentés megértését facilitáló vizuális anyagot mellékeltük.

SÜRGŐS ÜZENET AZ OBSRVR01 MEGFIGYELŐ LOPAKODÓ SZEMÉLYZETÉNEK

 

  • Megfigyelő státusz azonnali felfüggesztése STOP
  • Pozíció azonnali hatályú elhagyása STOP
  • GREG fedőnevű beépített ügynökünk azonnal hatályú kimenekítése a Föld nevű bolygóról STOP
  • Föld bolygó totális megsemmisítése az azon élő egyedek extrém mértékű kezdetlegessége és a világűr békéjét veszélyeztető primitivitása miatt STOP

 

SÜRGŐS ÜZENET VÉGE

Címkék: valóvilág rtl2 vv9
353 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Angora Cardi 2018.12.12. 16:16:54

Sürgős üzenet IS jó volt.

mentorosh lecsó 2018.12.12. 16:30:09

Dzsudibí-t végleg elvesztettük ! Hiányozni fog... :(((
Megbomlott az elméje... :D :D :D
(Ez az RTL hibája! Ügyvédek perre fel !!!)

Hatalmas írás !!!!!!
Egy Metagalaktika novelláskötetben lenne a helye ! #türelmetlenülToppant

mentorosh lecsó 2018.12.12. 16:42:58

"A csillag, mely körül a bolygó kering, ciklikusan világítja meg a Föld egyik, majd másik oldalát, így a bolygó tengely körüli megfordulása egyik felében a csillagtól távolabb eső fele sötétségbe borul. Ezt a napszakot az emberi egyedek jellemzően mozdulatlanul töltik, ebből kövektezik, hogy valószínűleg a sötétséget szervezetük kevésbé tolerálja."

Ha az alapgondolat Asimov: Leszáll az éj... ,akkor hivatalosan is szerelmes vagyok Dzsudibí-be!!!!!!!!!!!

MosóMaca 2018.12.12. 16:49:08

Ez minden idők egyik legjobb VV hogyvoltja. stop.

mentorosh lecsó 2018.12.12. 16:52:43

Van benne egy kis Pirx kapitány is !! :D :D :D

Ma este biztosan parittyázás leszen ebből ! Felolvasom majd a posztot a Zasszonynak és ha ettől sem csöppen bele a bugyijába, akkor nem tudom mitől fog ezután... :P :)))))

Dzsudibí ! Köszönöm.... :P :D :))))

bElannaTorres 2018.12.12. 17:00:45

Dzsudibí köszi ez nagyon vicces lett:) nekem olyan Douglas Adams-es kicsit :)

Erről jut eszembe, Era talán attól fél, ha nem jártatja a száját folyton talán összenő

hereverő heverő 2018.12.12. 17:07:07

Dzsudi, szuper poszt! Magamat ismétlem: Remélem, hogy te is olyan örömmel prezentálod ezeket nekünk mint ahogy mi olvassuk, és remélem nagyon jól esik az elismerésünk.

@MosóMaca: EKG.

@bElannaTorres: Majd a Csoki tesz bele valamit, hogy nehogy összenőjön.

mentorosh lecsó 2018.12.12. 17:07:31

@bElannaTorres: Szívem FélKlingon Szöttye ! Ez nem a Mátrix 1. vallatási jelenete ! :)))

ui: Era "kereplése" már tényleg agyzsibbasztó... Tényleg nem szeretem ezt a jelzőt női ivarú személyekre aggatni, de Era tényleg kerepel.... úgy hogy pofán b@sznám a nagy tenyeremmel néha... nossshh.... most jöhet nekem a #metoo mozgalom összes Szent Harcosa ! :))))

hereverő heverő 2018.12.12. 17:08:28

Mellesleg mi NR3 vagyunk, az NR4-et Mars néven ismerik a földlakó parasztok. Már amelyik ismeri...

mentorosh lecsó 2018.12.12. 17:10:49

@hereverő heverő: ééééssss hol a költői szabadság Heverő Köttsssög ??? :)))))))

É2I 2018.12.12. 17:14:29

Yepp!

Akkor olvasok.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.12. 17:15:01

prezentálom a mai második zenét, amit hallottam. az elsőt mán ellőttem az arckönyvön

www.youtube.com/watch?v=xZF30xBgLRY

köveket az ajtóm elé kérem

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2018.12.12. 17:15:18

@hereverő heverő: A Naprendszer objektumainak eredő gravitációs középpontja körül keringő nagyobb méretű égitesteket tekintve a Föld a negyedik. A Nap az első. :)

mentorosh lecsó 2018.12.12. 17:16:18

@hereverő heverő: és mi van akkor, ha Dzsudibí faja a rendszer objektumait belülről kifelé számozza (függetlenül a központi csillagtól) ???
A csillag = 1. Akkor máris Mink vagyunk az NR4.... :)))))))))

mentorosh lecsó 2018.12.12. 17:17:31

@Le Petit Prince: egy helyen, akciósan vettük az agyunkat ??? míííííjjjaaaaf@@sz ?! :)))))))

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2018.12.12. 17:17:43

@hereverő heverő: és szegény poszter ezért módosítta a posztcsit? :)

,, 2018.12.12. 17:18:10

Nagyon király lett!

bElannaTorres 2018.12.12. 17:20:37

@mentorosh lecsó: ha egyszer tényleg kerepel, túl gyorsan beszél, de keveset mond, és baszik odafigyelni a másikra. Nem hittem el, mikor a riportban arról beszélt nem érti Renit. Mindenki érti renit, valahol még csoki is, de Era csak pislog hogy mi van. Hát majd ő is ugyanennyi megértést várjon

mentorosh lecsó 2018.12.12. 17:24:14

@bElannaTorres: hiszen kiejtette a Nagy Párbajon Ratyicsot !

Ő a NémberVán...

várjunk csak egy pillanatra... számoljunk... értelmezzünk...
mmmííííjjjjjjaaaafff@@@szról beszélgetünk ?!? :))))))

úgymond olvasó mmkk 2018.12.12. 17:26:10

Greg, Reni meg Zsuzsu úgy ugrálnak a gif-en, mint a teletabik

É2I 2018.12.12. 17:26:41

Savazás lezárva Adri behozhatatlan előnye okából.
STOP

hereverő heverő 2018.12.12. 17:28:11

@mentorosh lecsó: például a kunnilingválásnál.

@Le Petit Prince: Mindenki tudja, hogy a Nap a Föld körül kering. Neked amúgy annyi kis bolygód van, rózsával meg rókával, igazán tudhatnád.

mentorosh lecsó 2018.12.12. 17:30:28

@É2I: "Adri" az a valós személy aki a hamutartó helyett megyen ki a pphhhhhárbajra ???
És kint hagyja a gghheeecchhibbe a FaronTúrtat 98-2 beeeee ???

mentorosh lecsó 2018.12.12. 17:31:49

@hereverő heverő: EKG !!! :D :D :D
(nagyon hülye vagy !!!) :)))))

bElannaTorres 2018.12.12. 17:36:39

@mentorosh lecsó: kiderült, hogy amiket radicsnak mondott azok csak arra voltak jók, hogy azzal támadjon, ánuszka is ugyanazt csinálja mégis erával haverok, aztán megnézném a fejét ha krisztián mégis őt hívná ki

UdvariatlanBolondvagyok 2018.12.12. 17:46:58

Óriási, fantasztikus, ötletes, szellemes, tökéletes poszt!
Mit mondjak még? A Földig hajol a tiszteletem!

hereverő heverő 2018.12.12. 18:01:53

@úgymond olvasó mmkk: Félek hogy nem a mi időnkben. Azaz: sosem.

hereverő heverő 2018.12.12. 18:08:47

Vége a dalnak feleim szümtükkel. Mára. Holnap leszek, éjszakai műszaknak külön üdvözletem, Cimili, Móki, Macákicuka, TVBuzi, s valahány név a naptárba, visszajövök hozzátok viszontlátásra pajtá
..
..
..
kisgecik!

mentorosh lecsó 2018.12.12. 18:13:12

@hereverő heverő: CSáááááá Tessaaa !! Egyem meg a f@szod ! :)))

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.12. 18:41:13

Na szóba került, hogy reni mondta erának, azt a faszt szopod, amibe beleültem. Era helyében rávágtam volna, hogy olyan pincsi vagy, még a szaros seggem után is leszopnád, csak fél percig rád figyeljen!

Más! A nők nagyon aljasak tudnak lenni! Pl Pityu mindig féltékenykedett, ok nélkül. Ez Böbit zavarta és megfenyegette Pityut, hogy a következő jelenet után meg fogja csalni. Pityu nem bírt magával. Böbi megdugatta nagát Jóskával, telibe gumi nélkül. Majd így,se fürcsi, semmi, Böbi kinyalatta magát Pityuval és utána elmesélte, hogy fél órája rakta tele gecivel Jóska. A szerelem véget ért.

Remélem lesz még renyhe era vivi csörte!!!

mentorosh lecsó 2018.12.12. 18:50:23

OFF
@hereverő heverő: nesze neked egy kis analóg... Te bithelyesen pontos hülyegyerek ! :)))

www.youtube.com/watch?v=9OSQnIgT8eo

(egy kis háttértörténet: Amikor '94-ben itt járt Budapesten, akkor az EREDETI terv az volt, hogy a Gellért-hegy alatt lett volna a színpad egy a Dunán félig úszó stégen. A Gellért-hegyet leburkoltatta volna egy lepellel és arra ment volna a vetítés és rajzolt volna rá a lézer. A koncertet a rakpartokról lehetett volna nézni... Két okból nem jött létre ez a konfiguráció:

1. Budapest egyik fő betápjáról sem tudták megoldani a KÉRT energiaigényt...
2. a WW1-2 előtt-közben épült épületek nem bírták volna a tervezett hangnyomást...

Ezért lett "beszorítva" a Népstadionba a koncert... Ahol mellesleg nagyobb hangnyomást mértek, mint a következő bécsi stadion koncerten...
Soha előtte-utána nem volt ennyire "széttekerve" a Népstadion betonja...
ON

mentorosh lecsó 2018.12.12. 18:56:55

@Hedo a nokedli szaggató: +1 ! EKG !
A nők (ösztönből talán?) sokkal sértőbbek és aljasabbak tudnak lenni egymással szemben, mint a férfi-nő / férfi-férfi viszonylatok...

Ez miért van ez ??? :))
Komolyan érdekel engem !

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 18:58:12

megnéztem a tegnapi első felét. azért jó ez a kis szutyok vivike valahol. nem bánnám, ha itthon így mászkálna a koszvadék.:D

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 18:59:24

más. a tippem vasárnapra: 113-17.

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.12. 19:01:00

@mentorosh lecsó: passz! Nézni izgis, de benne lenni nem akarok

Van der Waals 2018.12.12. 19:01:22

Fú a címlapfotó... blöeee
Aztán az a "csaj" a fesűvel blöeeee^6
Aztán kenbaba váá blöeeee^99999999999×6×10^23

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.12. 19:02:44

@Szepvoltfiuk: vasárnap este rohadtul megzuhan majd, kárál, vonyít, átkozódik, fincsi lesz

bElannaTorres 2018.12.12. 19:04:55

@Hedo a nokedli szaggató: igazából Era felkóstolta a rúzzsal, mit számít ha használja a rúzsát azok után hogy csokit is használja ? :))
De inkább csokira kéne pipa legyen.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.12. 19:06:00

@mentorosh lecsó: az első munkahelyemen én voltam az egyetlen állandó nőnemű dolgozó a főnin kívül, a többi állandó mind pasi volt. az igaz, hogy nem volt aljas egyik sem, ellenben nem lehetett nekik semmit sem elmondani, mert elpletykálták. mondtam valamit a hétfői műszaknak, szerdára már a másik banda is tudta

MacákékIcukája 2018.12.12. 19:06:46

@hereverő heverő: jaj de cuki, pedig ma még nem is gyüttem! Jó munkát!

mentorosh lecsó 2018.12.12. 19:09:11

@Hedo a nokedli szaggató: az csak műsor lesz a kameráknak !

2 másodperc, mire a relék átcsattognak a pici agyában, hogy "ez nem jött be" !
Következő kérdés... melyik f@szba üljek bele a bent maradásért még legalább 2 hétre ?

és így tovább, és így tovább...

Gondolom, Monique Woods ügynökei is már sorban állnak a "tini" testéért...

én kérek elnézést !

Cimili 2018.12.12. 19:09:52

Dzsudi, csúcs volt a poszt, köszcsi!
Este nem leszek, majd visszaolvasok.

Van der Waals 2018.12.12. 19:12:31

@úgymond olvasó mmkk: nálunk sokkal több a kan, de a pletyka nem nemfüggő egész nap a másikkal foglalkoznak, természetesen a munka helyett. Unalomból olyan összeesküvéselméletek születnek mintha maguk a vv9 szerkik írták volna.

bElannaTorres 2018.12.12. 19:14:03

És az aljasság sem nemfüggő , úgyhogy én igazságos vagyok ha valaki fasz az fasz mindegy nő vagy férfi

mentorosh lecsó 2018.12.12. 19:14:06

@úgymond olvasó mmkk: tudod jól, ÖrökSzerelmem, hogy nem erről beszélek ! :)))))

(Szűrd le ebből a következtetést ! A "legkevésbé pletykások" szeretnének a legjobban megparittyázni TeTégedet!) !!! :))))))))))

Androido 2018.12.12. 19:15:44

Nem láttam az öfit két napja, kérem tisztelettel valaki homályosítson fel: Greg miért beépített? Nem az a konszenzus, hogy ő is pont olyan szakadék, mint a többi? Lemaradtam valahol?

Amúgy istenkirály a poszt, imadtam! <3

úgymond olvasó mmkk 2018.12.12. 19:17:43

@Van der Waals: komolyan nem értem, mi jó van abban, ha olyannal foglalkozunk, aki nincs éppen ott. (kivéve ha a főniről van szó, mert a főnök, mint olyan, ezért van :DDDD)

@mentorosh lecsó: tudom, csak az aljasságról jutott eszembe. és nem, nem akartak megparittyázni, egyik sem :DDD

etikette 2018.12.12. 19:19:03

Hat ez szenzacios lett Jutka! Koszonjuk. Amugy felolem az egesz kocerajt kilohetik az urbe de felek azonnal visszapattintak oket az idegenek...

mentorosh lecsó 2018.12.12. 19:19:43

@úgymond olvasó mmkk: "nem akartak megparittyázni, egyik sem "

a balga hülyék... :P :))))))

mentorosh lecsó 2018.12.12. 19:22:28

@etikette: dehogy is ! épp ellenkezőleg ! :))))

az UFOkok mindegyiket "megszondázzák" keményen és cudarul ! :))

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.12. 19:23:31

@mentorosh lecsó: persze, műsor :) de mi a műsor miatt nézzük ;)
Mi lett a szavazás eredménye? Melyik faszba ül vígasztalódni?

bel ami 2018.12.12. 19:24:35

Puskás Peti „műsorvezető” figyelmébe

Mondd meg Zsuzsunak, hogy imádom őt,
ha arra jársz.
Mondd meg, hogy nem láttam még ilyen nőt,
ha arra jársz.
Nézz be majd kérlek, a VV villába,
ha arra jársz.
Mondd meg, hogy elfogja testemet-lelkemet
az izzó, néma láz.
Öleld meg Zsuzsut, én drága Zsuzsumat
helyettem, ha arra jársz!

Van der Waals 2018.12.12. 19:26:36

@úgymond olvasó mmkk: mer sokkal egyszerűbb pofázni és irigykedni mint azért megmozdulni hogy kicsit is jobb legyen. Az unalom csodákra képes és fikázni a másikat plusz ebben társat is találni olyan jó mint 10 retardáltat nézni a tv-ben. 20 forintért vér folyik:)

Van der Waals 2018.12.12. 19:27:29

Csoki parittyázta ánuszt???? Jól látom?

etikette 2018.12.12. 19:27:48

@mentorosh lecsó: hu akkor csodalkozom Greg es Krisztian meg nem jelentkezett onkent...

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.12. 19:28:48

@Van der Waals: én is azt kamillázom! Csokinak is mindegy csak lyuk legyen rajta

moletty 2018.12.12. 19:29:01

Az jutott eszembe hogy Era és Reni imigyen békülnek :
Gyere Era szívjuk el a békepipát
Menjünk Reni !
ÉS PIPPANTANAK EGYÜTT ! :D :D :D

moletty 2018.12.12. 19:30:22

@Hedo a nokedli szaggató: Ehhze kapcsolódva: Ez a két vadkan tényleg ennyire fostak a sötétben a mászkáló Vivitől ? (Mondjuk ezt jól játszotta. lehet , már volt víziszörny kiskorában)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.12. 19:30:36

@Van der Waals: nekem iszonyat nagy szerencsém van, és ezt hangoztatom is mindenhol. a munka olyan, amilyen, viszont a társaság megfizethetetlen. (közösen fikázzuk a főnökeinket, ha ha. jó, nem, csak akkor, amikor megérdemlik) a munkakörülményekből adódik nyilván, de nincs rivalizálás, mindenki százhuszadik senki közöttünk, és ez megbonthatatlan egységet hozott létre :D

moletty 2018.12.12. 19:32:24

Egyébként nem azért számozott Judy úgy ahogy mert a MArson vagyunk ?
Én eddig ezt hittem... (vagy hogy a faszba hívják ezt a geci bolygót itt )

mentorosh lecsó 2018.12.12. 19:32:47

XX és XY kromoszómás HV kommentelők !
(a pán- metro- és LEKVÁRszexuálisokat is beleértve !)

Öröm olvasni benneteket ! :))) Mindenkinek jóóóóóccccccaakááát kívánok !
Lecsó balra el....

ui: legyetek ROSSZAK (!), hogy holnap bekommentelhessssssüüüK ! :))))

moletty 2018.12.12. 19:33:35

@mentorosh lecsó: Az erő legyen veled és a fasz álljon beléd Tesó ! :D

moletty 2018.12.12. 19:35:42

Egyébként a lekvár tényleg ige lehet, hiszen soxor mondjuk: "lekváros kenyér"
ahogyan ezt is "menő cucc" és a MENNI is ige ! hát akkor a levár ... ugye hogy ugye ! Grécsi LACIKA ! :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.12. 19:35:46

@moletty: kettőnk közül én leszek az okos, te meg a szép, jó? :))))))

moletty 2018.12.12. 19:37:26

@úgymond olvasó mmkk: Úgy érzed nem én vagyok a legélesebb kés ? DE jó vastag a pengém ! :D D Egyébként nekem nincs póthajam... sőt valódi se ok :D

etikette 2018.12.12. 19:37:27

Mar csak azert is megeri kiszavazni a Krisztiantot hogy lassuk Vivi utana kinek ajanlja fel magat. Azt nem tudom elkepzelni hogy f*sz nelkul maradjon akar 1 orat is!

moletty 2018.12.12. 19:38:04

@moletty: Jah és kibaszottul romantikus vok !

moletty 2018.12.12. 19:39:31

@etikette: Szerintem Hunor gyönne neki sorba avagy Csoki, ami nem lenne semmi Renike nem tűrné ezt már :)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.12. 19:39:58

@moletty: ahelyett, hogy azt látnád meg, hogy azt mondtam rád látatlanban, hogy szép vagy.. :D

moletty 2018.12.12. 19:43:08

@úgymond olvasó mmkk: Kedves vagy királynőm, de ez jelenthette ha azt is h. Te geci ronda vagy, amihez képest én már csak szép lehetek! Elnézést de logikaliag ez benne van!

etikette 2018.12.12. 19:43:09

@moletty: uristen mekkora lenne! Csoki akkor mar vegleg elszallna magatol ha 3 ilyen “jo” no harcolna erte

Van der Waals 2018.12.12. 19:43:43

@Hedo a nokedli szaggató: nem vagyok szakértője a fiú-fiú akciónak ezért mem merek állást foglalni

moletty 2018.12.12. 19:45:10

OFF:
Most olvastam hogy a rohadt fasiszta geci kormány megszavazta a rabszolgatörvényt !
És a féreg azt mondja, hogy ez jó a munkavállalóknak , mert többet kereshetnek !...
Faszomba már tényleg GECI ! aztán 3 év múlva majd kifizetik....
NA EZEK AZ OCSMÁNYAK, nEM A VV9-esek !!!!
ON:

úgymond olvasó mmkk 2018.12.12. 19:45:37

@moletty: nekem megvan saját magamról a véleményem, ami stabil, mint Csoki szettje, és kikezdhetetlen, mint Vivien erkölcsei :DDD

moletty 2018.12.12. 19:51:08

@úgymond olvasó mmkk: Ez utóbbi jó kis hasonlat, át fogom venni :)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.12. 19:51:44

@moletty: mit várunk azoktól, akik pl. a saját dolgozóikkal is ott basznak ki, ahol tudnak és nem szégyellnek? (tőlem elvesznek egy hét szabadságot, mer' nehogymár a kurva ügyintéző otthon üljön, mikor benn is csak kávézgat, megemelik a heti munkaóráim számát, mer' kávézgatok egész nap és nem elég a heti 40 óra a melóra, amúgy nem is szeretem a kávét, de ez most lényegtelen. ja, és nem lesz több a fizetésem a túlórától, hanem majd szépen valamikor lecsúsztathatom, ha éppen a GG kegyet gyakorol, és megengedi)

moletty 2018.12.12. 19:54:51

@úgymond olvasó mmkk: SzegényDrágám, az államnak dógozol ? :(
Én mondjuk a zárton vagyok, de nagyon érzékeny vagyok szociálisan..
pl. most együtt örülök azokkal geci fasz Tesókkal, akiknek nagy geci gázolajso autójuk van, mert péntektől 2ft-tal ócsobb lesz ! (ezt is most olvastam, mert művelt is vagyok kibaszottul)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.12. 19:57:28

@moletty: annak, dobáld rám a köveket :)

MacákékIcukája 2018.12.12. 19:58:12

@moletty: @úgymond olvasó mmkk: sajnalom, ami Mo.-n megy, nagyon rossz kedvem van ma... kb soha nem lesz eselyem hazakoltozni.

moletty 2018.12.12. 19:59:46

@úgymond olvasó mmkk: Fossam le a sáladat ? Hányjam teli a retikülödet ? Dugdossak apró fikadarabokat a füleidbe ? Gyújtsak kis papírfecniket a lábujjaid között ?
NEm teszem, mert toleráns vagyok és ilyesmi eszembe sem jutna :) És mert kedvellek...

moletty 2018.12.12. 20:00:48

@MacákékIcukája: TE nem ezen a szemétdombon élsz ? Ide ne gyere, itt csak a hülyék maradnak... meg én eddig :(

úgymond olvasó mmkk 2018.12.12. 20:03:12

@MacákékIcukája: most mondjam azt, hogy nem veszítesz semmit?

@moletty: még a végén zavarba jövök :) azért mondtam a kődobálást, mert általában az az első reakció. vagy a keresztre feszítés.

2018.12.12. 20:05:49

Hali!

Beqkk!
Családok éve van csak ha apu anyu 14 és fél hónapot dolgozik ki van a gyerekkel? Aki többet szeretne dolgozni inkább vállaljon másodállást. A munkáltatói visszaéléseket meg nehéz egy dolgozónak bizonyítani, . Ha meg sikerül utána nem veszik fel sehová.
On jó a posztcsi le a kalappal érte. Ezek a szórakoztató dolgok nem a műsor.

moletty 2018.12.12. 20:09:25

@úgymond olvasó mmkk: Zavarba ugye ? :) A költői képeim láttán biztosan....
Egyébként szóba jöhet tőlem a "sorjásra erőszakolás" is, ha nincs ellenedre ( de semmi sex csak büntiből alapon (illetve demonstrálás végett)! :)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.12. 20:11:14

@moletty: az ártatlan lelkemet könnyű zavarba hozni

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.12. 20:12:53

@MacákékIcukája: ne érezd magad rosszul!!! Neked most jobb, mint nekünk.

moletty 2018.12.12. 20:14:57

@úgymond olvasó mmkk: Értem mit mondasz én is gecire ilyen vagyok, csaj'e ! Faszom mindjárt sírok Tesó! Sok kurva érzelemtől a taknyom folyik a klavira má tisztára ! :(

Tündérfürtöcske 2018.12.12. 20:15:29

Meg kell mondjam nagyon rég nem röhögtem ennyit, főleg egy ilyen foscsi napon. Köszi Dzsudibí! :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.12. 20:19:16

@moletty: romantikus is vagy, érzékeny is vagy, minden nő álma vagy :D

Van der Waals 2018.12.12. 20:19:37

@úgymond olvasó mmkk: örülj neki! Mind rabszolgák (és egyéniségek) vagyunk.XD

moletty 2018.12.12. 20:20:42

Kicsit el kell mennem : nyalom torkotokat (egyem a faszotok) drágáim !
Este aztán nézzük az eseményeket! Ki lesz a párbajtárs ?
( Egy a nyomorult vén komcsi geci bajszos szar, meg fenyegetőzik, hogy döglene meg az ocsmány férge! Mint egy kibaszott házmester, hogy égne rá T. ház ! faszopó komcsi vén szar !)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.12. 20:21:35

@Van der Waals: ti mind egyéniségek vagytok! én nem.

moletty 2018.12.12. 20:22:19

@úgymond olvasó mmkk: szép szavak egy szép lánytól, csak ismételni tudom magam : nyalom a torkod, egyem a farkad könnyek közt búcsúzók, de leszek még (ha ki nem tiltanak :)

moletty 2018.12.12. 20:23:33

@úgymond olvasó mmkk: EKG van ! én is tudom ám mit írtok :D
(mit is adtak nekünk a rómaiak?? Na hadd menjek ! :D :D )

,, 2018.12.12. 20:41:04

Skacok lesz még vkitől tipi? Mert eddig csak Angora Cardiét és Maximistáét láttam (+heverő beírta magát)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.12. 20:41:40

@,,: én is mondtam, hogy Adri :) beírnád akkor?

,, 2018.12.12. 20:48:14

@úgymond olvasó mmkk: óó akkor bocsi, persze! -o-

úgymond olvasó mmkk 2018.12.12. 20:50:12

@,,: köszönöm :) kell a pont :D

Laurebelle 2018.12.12. 21:00:15

Hú Dzsudibi, nagyon szeretem, amikor Te írsz a hogyvoltba, de ez nem hogyvolt, hanem szarvolt..

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.12. 21:14:04

Láttam Lacikát a színpadon beatboxolni. :D
Ja, nem, ez a Fun Factory. :)
És a Total Dance. :)

Szép estét nektek, az enyém csodaszép, rosészínű. :

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.12. 21:15:48

Tippem Adri. ;)

Iszom és bulizok tovább. :)

Szerizlek titeket. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.12. 21:19:48

@,,: ottan van, csak jön Dr. Alban, megnézni a fogaimat. ;)

Adamadam 2018.12.12. 21:21:16

@Laurebelle: Egyetértek. Ezt a posztot kínszenvedés volt olvasni, nem is olvastam végig. Ez a stílus remélem nem fog elterjedni itt a hogyvolton.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.12.12. 21:28:40

Adrit fogja hívni Ánusz...

Az hiszi ő lesz HAdriAnus,

Jé ez még rímel is :)

Intruder71 2018.12.12. 21:39:49

@Adamadam:
Ezek szerint nem én vagyok az egyetlen, aki nem tudta végigolvasni a posztot. Pedig nagyon igyekeztem, de ez kínos és erőltetett volt.

Angora Cardi 2018.12.12. 21:41:14

Elhoztam az esti értő közönségnek is az elcsípett löevelet, melyet a 2 db rajongóm már oly kedvesen méltatott. Nekik innen is külön pacsi.
***

Mikulás napi hazalöevél a villából

írta Bódi László levele

Anyu!
Itt vagyok, elvagyok, csendbe’ vagyok, nem vesznek észre. Az a jó, nem kapok jelet se. Eszek, iszok, alszok, mindig azzal, aki mellém fekszik, mikor melyik matracra küldenek, cigizek, eszek, ja az már volt, szerencsére mindig van is mit. Mondjuk ezek a lányok nem is nagyon tudnak főzni, én szoktam itt pizzát sütni, tetején sajttal, sonkával, mégis pék vagyok, legyen mit egyenek a haverok. Mindig fenyegetek a riportba’, hogy előjön a predátor, de még visszafogom, hagyom a népet izgulni, kicsit félek is kiereszteni, hátha nem lesz rá szükség, ebben reménykedem.
Anyu hiányzik a palacsintád meg a házi baracklekvárod, küldjél már be Karácsonyra, ha az ertéelesek megkeresnek, hogy lehet beküldeni ajándékot.
Vannak már barátaim is, mind a kerületből, kicsit hangosak, de amíg odaszavazok nekik, nem küldik rám a jeleket. Mélyebben azért nem engedném őket a bizalmamba. Lány is mindig akad, egyik-másik néha odatolja az alfelét, vagy megengedi markolászni a mellét, volt már aki a nyakamat is harapdálta.
Baràtom Csokinak is lenyírtam a haját, mégis fodrász is vagyok.
Kaptam Mikulásra LÁTHATÁSI mellényt. Nem sértődtem meg, aludtam tovább, szeretnek kint, ebből megértettem.
Ne felejts el édesanyám nézni a tévebe’, neked játszok, a 36 millából még el is költözhetek a végén, drukkoljál, csókolom a családot, barátokat, szerető fiad, Lacika.

***
Kémeink jelentése szerint Bódi anyuka már írja válaszlevelét fiának.

Angora Cardi 2018.12.12. 21:42:29

@,,: èn komolyan veszem a feladatot :)

,, 2018.12.12. 21:48:50

@Angora Cardi: megint elolvastam, megint tetszett:) ❤

Angora Cardi 2018.12.12. 21:50:03

@,,: mert a kèt rajongó mindig hozza az elvàrtat :DDD ❤️

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 21:55:25

Ideértem az esti műszakra! Uff!
Utáljatok, gyűlöljetek, de annyira rühellem a sci-fit, imádom Dzsudibít, de ez az irás annyira nem az én vonalam, de tuuudooom, egy utálatos, undok némber vagyok, aki még Zsut is rühelli (nem csak a sci -fit.) Bocsánat, bocsánat! Jaaaj szegény fejemnek! #nyuszószomorú #nyuszósírkínjában

Angora Cardi 2018.12.12. 21:59:19

@Nyuszomuszo83: nah örülök, 3-ra nött az olvasòk szàma

tvbuzi 2018.12.12. 22:00:33

Banzaiiiiiiiiiiiiiiii

tvbuzi 2018.12.12. 22:01:14

Peti, baszd arcon magad

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 22:02:54

megvaaaan!
www.twitch.tv/maunika002

na nézzük HónaljRózsa első körben hogy hiszi el magát, hogy aztán vasárnap kiszopja a faszt.

tvbuzi 2018.12.12. 22:03:10

Van néhány akciós bojler a vellában

Mók_Ica 2018.12.12. 22:03:12

halihó, épp hogy ideértem :)))
@Angora Cardi: ezt elolvastam, nagyon jó :))))) grat :))))

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 22:03:43

a szutykok megint egymásnak fognak esni, megint buli van.

Mók_Ica 2018.12.12. 22:04:46

óóóó......bakker felpillantottam a képernyőre.... renyhe akár egy transzi..... brrr..... kezdem a hányást.... csatlakozhattok, hely van bőven :))))

OriginalBlackMamba 2018.12.12. 22:06:00

Krisz majdnem lesmárolta Greget...

Mók_Ica 2018.12.12. 22:06:10

lufiból jósolnak... ánusz szerint greg lesz az utolsó, aki bent marad...... remélem nem....

Mók_Ica 2018.12.12. 22:07:25

zsuzsu mindjárt ledörzsizi renyhe szépség pöttyét...... sírok..... (nem is.... röhögök)

Ego0123 2018.12.12. 22:07:26

@Nyuszomuszo83: Ez a stilus nekem sem jött be.

Mók_Ica 2018.12.12. 22:08:33

@tvbuzi: gyere drága :))) van itt minden, kényelmes fotel, popcorn, ki mit szeretne..... és persze A konténer :))))

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 22:08:41

áááá. krisztiánnak mi ez a viselkedésváltozás?

puncsolgat jobbrabalra.

tvbuzi 2018.12.12. 22:09:09

Ánusz lehugyozza a lufikat a zuhanyzóban ghecci

,, 2018.12.12. 22:09:23

@Mók_Ica: én egyszer le akartam szedni egy nő arcáról egy szempillát... nem szempilla volt...

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 22:09:47

kellett nekem írnom, lehugyozta a lufit a zuhanyban.:D
hát, mindjárt megbaszom magam, amolyan pumpedgabósan.

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 22:10:50

greg lefingotta magát és a renit. komoly színvonalemelkedésnek nézünk elébe.

vivien meg már visít.

BarBwire 2018.12.12. 22:10:53

Csak azért jöttem hogy megmondjam: xfaktort a villába!!!!!!

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 22:11:14

Bódi Margó levele szeretett egyszem kisfijának!

Drága Fijam!
Mivel írni nem tudok, csak két x-et így megkértem a szomszédos putriból Manyit, hogy a mükörmei segítségével, sűrű müszempilla rebegtetés közepette írja meg levelem a vellába!
Most kérdezed ki az a Manyi??? Jaaaj fiam, sötétben dörgölőztél hozzá, de nappal nem merted meglekvározni. Igaz nappal Péter volt éccaka meg Manyi mikor átváltozott csajjá! Na de hagyjuk Manyit!
Látom kicsi fiam nagyon kened vágod a vellában, énekelgetsz néha, párszor láttam a szád is mozogni, csendes gyerek vagy te szentem! Szeretnek itt kinnfele, nyuszilányok serege fogja várni érkezésed!-Nyerd meg a milliókat, mert aztán itt mellettem nem parittyázhatol! Öreg vagyok én már, az nekem már csak nosztalgia, mostanában meg már nem ilyeneken jár az agyam. Gitározni is elfelejtettem míg Csoki barátod nem említette!
Én rendben vagyok, szabad az életem, egész nap járom a várost, na nem azért mert csak úgy sétálgatok, dehogy fiam nincs nekem időm, inkább tenyérből jósolok, az jobban mén! Láttam a jövőt a sajátomban is, sok péz üti a markom ha eljársz haknizni mikor kikerülsz győztesen!
Na de Manyi már nyíg és dobálja mű sörényét, hogy ne húzzam már! Az apjának kellett volna gumit húzni, akkor nem nyekeregne, hogy a rosseb egye meg a lépit!
Na fijacskám ügyes vagy csak így tovább! Szeretünk itt errefele! Küddöm a baracklekit, aztán jól nyald ki a palacsintákat! Én kis lekvározós Lekvárom!
Csókol sokszor:
Anya és Manyi

Mók_Ica 2018.12.12. 22:11:32

na most mindenki sugárban hány... ha jól látom...... ánusz a zuhanyba hugyozik, "azért vannak a jóbarátok" -ra sírva-ríva ölelgetik egymást..... wazze.... 2 hét után öribarik..... pffff

era csoki mellett színes lóf@szt szopkod...... feliratozzzzzzzátok!!!!!!!!!!!!!!

Angora Cardi 2018.12.12. 22:11:36

@Mók_Ica: <3
Èn a nèvreszòlò kontimba hànyok ma köszönettel.

Mók_Ica 2018.12.12. 22:14:03

@,,: jobb, mintha a fehér angóra pulcsi elejéről egy hajszálat.....az se az volt :)))))))))))))))

@Nyuszomuszo83: :)))))))))))))))))) Manyi.... aki nappal Peti..... röhögök :)))))

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 22:14:23

era beleszáll roliba, egy poénba geci.

Mók_Ica 2018.12.12. 22:15:29

era basszus felkérdezi hunyort, oszt lebassza, hogy mér ideges..... kedves lány ez az era.... (nem is)

Hétkilenced 2018.12.12. 22:15:38

Figyelemre méltó poszt lett. A vv banda pedig annyira agyhalott, hogy a borg sem asszimilálná őket. Érdektelenek.

Mók_Ica 2018.12.12. 22:16:56

ez a csendélet a nappaliban, roppant igényes......

@,,: :DDDD

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 22:17:11

puskás visszavett a kézzel való célzásból, ahogy nézem.

,, 2018.12.12. 22:17:26

@Nyuszomuszo83: nyusszi mi lesz a tipi?

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 22:17:49

@Mók_Ica: Mókim ki nem hagyhattam! :D viszont ezek benn... Vivi galuskás még mindig és hárpia mert nem kapot minirudit!

Mók_Ica 2018.12.12. 22:18:32

ánusz éhes, ezért vvvribi húzzon a konyhába reggelit csinálni.....

Rozsgyi 2018.12.12. 22:18:34

Ez a "gondolatolvasó vagy" kivételesen egy jó riposzt volt. :)

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 22:18:35

na, krisztián már követelőzik geci.

MacákékIcukája 2018.12.12. 22:18:52

Anusz is olyan soviniszta gyoker mint csoki, elvarjak h kitalalja a nojuk h mikor ehesek :D

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 22:19:41

a kis szutyoknak kilátszott a felsőteste, vinném amúgy.

tvbuzi 2018.12.12. 22:19:55

Adri reggeli feje utánozhatatlan

Mók_Ica 2018.12.12. 22:19:56

@,,: adrika lesz sztem is....

@Nyuszomuszo83: ribi is mehet ánusszal kifelé az utca ajtón.....

MacákékIcukája 2018.12.12. 22:20:54

Reni beleall a hugyos zuhanyzoba tusolni inkabb :D

Mók_Ica 2018.12.12. 22:22:04

@BarBwire: csak "kedvesen" visszaszólt ánusznak.....

zsuzsukám levest eszik reggelire.... egyem a zúzáját...... (broáf)

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 22:22:11

@Mók_Ica: ribi amúgy maradjon még. nem lesz jó test a villában.

tvbuzi 2018.12.12. 22:22:15

Zsu mi a faszt csinál bazz?

BarBwire 2018.12.12. 22:22:23

Zsu még tornázni se tud.

MacákékIcukája 2018.12.12. 22:22:51

Jaj Zsu... nem igy kell edzeni, menten sirok

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 22:23:09

Hehe, én még mindig fel tudom tenni a nyakamba a lában, oszt már rég nem vagyok 20-on éves! Ehhh Lekvár!

Mók_Ica 2018.12.12. 22:23:21

@MacákékIcukája: még jó hogy nem látta :)))

@Ego0123: nono....ánusz egy hímsoviniszta pöcs

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 22:23:37

csillámpónis nyerítéseket remélem mindenki hallotta?

MacákékIcukája 2018.12.12. 22:23:50

@Mók_Ica: leveske pedig tok jo masnaposan, buli utan

Mók_Ica 2018.12.12. 22:24:12

@Nyuszomuszo83: ennek örülni fog udvariatlanka ;)

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 22:24:25

@Mók_Ica: én engedélyezem, szeretném ha együtt nyilna nekik a vellaajtó!

Mók_Ica 2018.12.12. 22:25:18

@MacákékIcukája: még nem voltam másnapos :)))) reggelire a levestől lehet, hogy az lennék.... de hogy utána nem tudnék tÓnázni, az is tuti :))))

BarBwire 2018.12.12. 22:25:25

Ennek a sok orditozásnak mi értelme? Hogy bírják ezt 0-24-ben az operatőrök?

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 22:25:26

@Mók_Ica: Jah hajlékony vagyok, ha nem is guminő! :D Remélem szívem bogara visszaolvassa!-

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 22:26:34

na, várjuk a második félidőt a kézilabdában. remélem 73-17 lesz, közte 100-al.

MacákékIcukája 2018.12.12. 22:27:00

@tvbuzi: az má jó régen vót!

@Mók_Ica: :DDDD hat alapbol tenyleg fura, viszont a kaposztaleves hagyomanyosan pont erre valo :))

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 22:27:01

@MacákékIcukája: délután 2-3-4 körül, advil + C-vitamin után pár óra múlva, húsleves, a legjobb!

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 22:29:18

@Mók_Ica: állítólag a korhely leves jan. elsején, de én mindig babot vagy lencsét ehetek, ha akarom, ha nem!A babona...csak jöhetne már igencsak az a csilliárdnyi pénz amennyi babot,lencslt megettem eddig!

Ego0123 2018.12.12. 22:29:40

@Mók_Ica: néha nem ő volt a hím!:):):)

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 22:30:28

@BarBwire: nyusza barát ezt fejtsd ki, szőke vagyok! :) bocsiiiiii

Mók_Ica 2018.12.12. 22:31:24

hairbunny hajvitamin az újabb támogató...... röhögök.... nagyon.....

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 22:32:13

Dehogy vett vissza Peti az activityből! Ez ugyanolyan mint vót! :(

BarBwire 2018.12.12. 22:32:59

@Nyuszomuszo83: Sandra Bullock film, két hét múlva örökké, abban volt hogy olyan hajlékony az ágyban, hogy perecet is tud csinálni.

BarBwire 2018.12.12. 22:33:36

@Nyuszomuszo83: spórolt a második félidőre

Mók_Ica 2018.12.12. 22:34:02

ánusz figyelmesen hallgatta greget..... (nem is)

zsu magában beszél......

BarBwire 2018.12.12. 22:34:25

Greg mondata irtó jó: Ánusszal tud azonosulni, ha tudná.....

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 22:35:04

@BarBwire: azt nem láttam azért nem vágtam, de a perec nem megy!Ha menne nem itt irogatnék hanem cirkuszban mutatnának mint szenzációt! :D

Mók_Ica 2018.12.12. 22:35:52

@tvbuzi: én most figyeltem fel csak rá :)))) mondjuk akkor eddig nem nagyon használt.... szóval nem jó reklám ez nekik :))))))

BarBwire 2018.12.12. 22:35:59

@Nyuszomuszo83: depis napra megfelelő film, ajánlom.

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 22:37:14

@BarBwire: akkor remélem sokára fogom megnézni! :D De megnézem, ígérem, köszönöm a tippet!

Mók_Ica 2018.12.12. 22:37:36

ó bassz.... az élet nagy problémái..... vvvribi és ánusz

tvbuzi 2018.12.12. 22:38:50

Vivien fejmozgása...

BarBwire 2018.12.12. 22:38:53

@Mók_Ica: de most azért veszekednek mert nem kent meg egy kenyeret a vvvr?

Mók_Ica 2018.12.12. 22:40:03

milyen értékes lett zsu foscsi szuperképessége..... idióták

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 22:40:06

Méghogy Laszika viszi az infókat??? Hát kenbaba mi a retkes véreres faszt csinál??? Ánuszt felszopja majd Adrit nyalogatja! Hááányooook!

Mók_Ica 2018.12.12. 22:41:49

@BarBwire: hármat..... és ánusz ezért akarja a hazugságvizsgálatot, hogy megtudja, ribi szerelmes-e beléje igazándiból...... vihar a biliben :))))

Adamadam 2018.12.12. 22:42:02

Zsuzsu csak szerintem BB Évi feeling? Ha valami csoda folytán köztudatban marad, akkor tuti tönkre fog menni, mert nagyon ostoba szegény

,, 2018.12.12. 22:42:25

@Mók_Ica: epic fail:) kirúgnám a marketingest azonnal:)

Maximista vagyok 2018.12.12. 22:42:25

Jaaaj valaki fogja meg a kezemet!!!!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.12. 22:42:37

schmitteles miatt igenyelhetek kontenert?

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 22:42:38

én már ezt nem értem.
igazából a titkos tervről már mindenki tud.

Mók_Ica 2018.12.12. 22:42:47

@Adamadam: a hasonlat már többször felmerült.....

nicu71 2018.12.12. 22:42:53

@Nyuszomuszo83: hát greg a legnagyobb szrkavaró. Oszt Lacikát savazta a multkor. Fuck.

Ego0123 2018.12.12. 22:43:00

megint az üvöltés

tvbuzi 2018.12.12. 22:43:30

Zsu elvesztette a fonalat

Adamadam 2018.12.12. 22:44:09

@Mók_Ica: Akkor elkerülte a figyelmem. Ettől függetlenül szerintem akkor járna a legjobban ha minél hamarabb kiesne és szépen eltűnne a köztudatból

Mók_Ica 2018.12.12. 22:44:18

@,,: remélem nem era haja lesz a címlapjukon :))))

@úgymond olvasó mmkk: hát persze :))) *-*

@Maximista vagyok: itt vagyok....

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 22:44:51

@Adamadam: erröl volt már szó, fejtegettük többen is! ;)

csincsilla72 2018.12.12. 22:44:55

Ez elviselhetetlen. Agyonütni mindet.

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 22:45:33

mi a faszom ez de tényleg?

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 22:46:12

@csincsilla72:
ez tényleg mi a hányás volt?

Mók_Ica 2018.12.12. 22:46:21

@Adamadam: teljes az egyetértés ebben a kérdésben.....

csoportos idegállapotba kerülés tipikus esete forgott fenn a hálóban...... zsuzsu arca priceless volt, ahogy próbálta felfogni a dolgokat

tvbuzi 2018.12.12. 22:46:28

Petinek nem ártana egy kis Xanax

úgymond olvasó mmkk 2018.12.12. 22:46:45

@Mók_Ica: koszcsi :****

@,,: a schmittelok orszaga vagyunk. (kozben nezem a nap esemenyeit, es most mar amiatt okadok sugarban)

,, 2018.12.12. 22:46:56

láttátok a FB kommentet?

,, 2018.12.12. 22:47:30

@úgymond olvasó mmkk: én pont a nap eseményei miatt szoktam VV-t nézni:)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.12. 22:49:02

@,,: elengedtem ezt az evadot, ugyis tudom, mi zajlik, mert megirjatok :)

BarBwire 2018.12.12. 22:49:23

Reni SSKK nem lesz villa mester.

Maximista vagyok 2018.12.12. 22:49:45

Kaptam két strokeot. Ánusz ugye belehugyozott a zuhanytálcába, az epic. A másik ami beleégett az agyamba amikor boxerba és magassarkúba pózolt a kályha. Geciiiiiiiiiii!

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 22:49:53

Reni feje a hernyózás közben! Hááát sírok a röhögéstől!

Maximista vagyok 2018.12.12. 22:52:04

Így fóliában azért ásóval szépet lehetne ütni gerincre. Élével. De felbasztam magam, mindjárt magamra mászok dikk!

Mók_Ica 2018.12.12. 22:52:09

@,,: neeeem..... másold be léCCi :)))

@BarBwire: mindenki más leszarja, csak ő akar nagyon az lenni...... :)))))

BarBwire 2018.12.12. 22:52:21

@Maximista vagyok: tedd a kezed a szívedre, és valld be, hogy te is hugyoztál már a zuhanytálcába.

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 22:52:21

Most már szent a béka Renyhe és Csoki közt??? Békülő szex volt???

úgymond olvasó mmkk 2018.12.12. 22:53:09

@,,: a sotetek nem mindig tehetnek rola, hogy sotetek :)

Mók_Ica 2018.12.12. 22:53:40

na bassz, hogy hogy mégis renyhe lett a vellamester????

Adamadam 2018.12.12. 22:53:44

Reni és Era miért gondolja úgy, hogy a löttyedt seggüket mindenáron mutogatni kell ezekkel a pics@gatyákkal?

tvbuzi 2018.12.12. 22:53:59

Reninek azért volt csak három szexpartnere, mert többen nem akarták megcsinálni (?)

Maximista vagyok 2018.12.12. 22:54:07

@BarBwire: bevallom, de én kézenállva háttal!

Mók_Ica 2018.12.12. 22:54:44

@,,: hol nézzem??

@BarBwire: majd lesz hiszti, hogy milyen fárasztó munka ez...... höhöhöhöhö

,, 2018.12.12. 22:55:45

@Mók_Ica: ennél a posztnál a kommentek felett

Mók_Ica 2018.12.12. 22:55:59

@BarBwire: gondolom zuhanyozás közben sok emberrel előfordul...... de így, ahogy ánusz nyomta.... ez undi volt.....

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 22:56:56

@BarBwire:

nincs azzal gond, de nem így, meg nem 500 ezer ember legnagyobb örömére, egy ÁnuszRózsaként.

Mók_Ica 2018.12.12. 22:57:19

@,,: köszi.... asszem nem tudja, milyen rendezvényen van :)))))

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 22:57:59

@Mók_Ica:
igen.

amúgy ez az egy wc a 12 emberre direkt van? még a 6 fős turista apartmanoknál is ciki, nemhogy 12-nek.

Mók_Ica 2018.12.12. 22:58:28

@Adamadam: amikor megvették, még feszes vót a seggük.... oszt beköltöztek és belöttyedt.... :)))))

Maximista vagyok 2018.12.12. 22:58:49

@Ego0123: ki mit tapasztal a környezetében, de nehogy már ez legyen a természetes amit ekkora közösségben csinálni kell bassza meg. az általánosítás meg mehet a fa alá, ez meg az én véleményem.

Mók_Ica 2018.12.12. 22:59:05

@Szepvoltfiuk: van még egy wc a mosókonyhában :))))

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 22:59:18

Óóóó fönt beszót egy néne hogy miért nem leveleznek egyesek privátbana hogyvolt blog oldala helyett!
Csókolom! Csak! Azééé mert bőr az egér oszt csont a farka meg, hogy kiskegyednek legyen mit kérdeznie!

BarBwire 2018.12.12. 22:59:43

@Szepvoltfiuk: kettő van de az is kevés.

,, 2018.12.12. 23:00:14

@Mók_Ica: össze kell kapnunk magunkat!:)

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 23:00:17

@Mók_Ica:
érdekes, azt nem látjuk használni.
szerintem ők is elfelejtik, de így még inkább proli a Rózsika.

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 23:01:19

@Nyuszomuszo83:
pont mert ez egy blog, és a kommentoldal, azért.

BarBwire 2018.12.12. 23:01:55

Peti kopaszodik, hogy így fésüli a haját?

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 23:02:34

na nézzük PumpedGabot.

,, 2018.12.12. 23:02:34

@BarBwire: ő sem szedi a Hairbunnyt:DD

Mók_Ica 2018.12.12. 23:03:32

renyhe buta, ámde nem okos......

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 23:03:59

@,,: Köööösssziiii, végreee, ez elismerés! :D

,, 2018.12.12. 23:04:09

Öööööö.... van új poszt....

Mók_Ica 2018.12.12. 23:05:27

@,,: felröhögtem :))))))

@Szepvoltfiuk: amikor vvvribi részeg volt, akkor pl ő ott pisilt és körbeállta csoki és ánusz.... akkor is ordibált a kis visszafogott stílusában.....

@Nyuszomuszo83: várjuk a kedves hölgy válaszát :))))

Ego0123 2018.12.12. 23:06:45

@Maximista vagyok: Jogos. Nem ez a normál "ország-világ" előtt.

tvbuzi 2018.12.12. 23:07:02

Reni azt hiszi Peti a tévéből nézi?

Mók_Ica 2018.12.12. 23:07:52

@tvbuzi: nála is azt érzem sokszor, hogy beszél, de nem mond semmit.... ilyen még győzi és baukó éva is

Rozsgyi 2018.12.12. 23:07:58

Dzsizösz, ennek a Reninek tényleg az volt az eletcélja hogy villamester legyen... Olyan boldog mintha most nyerte volna meg a lottó ötöst.

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 23:08:43

@Szepvoltfiuk: de a néni nem tudja milyen oldalra tévedt! Amúgy üzenem neki még! Kedves Néni! Udvariatlanom, ha egyszer összekaparja magát és megprivátol -heh huncut,neeem uuugy még- e-mail formátumban első körben, majd a személyes talinkra meghijjuk, hogy tarcsa a gyertyát! Dikkk!

Mók_Ica 2018.12.12. 23:09:48

@,,: nemá.... aszittem viccelsz :))))

ezért van :)))) (vki sztem tegnap reklamálta itt :))) )
Na, asszem ilyen sem volt még, a kilkencedik etapra a dadaista káoszt a trashrealitytörténelem legjobb pillanataival, csöccsel, pöccsel, Boglyasfejűvel és Győzővel vegyítő BeleValóVilág is kap hogyvoltot így harmadtávnál. Egészségetekre.

Adamadam 2018.12.12. 23:10:07

Kövezzetek meg, de mikor Krisztián Zsuzsura rakta a jelet, az baromi jogos és összeszedett volt. Valóban vigyáznak mit mondjanak Zsunak, nehogy megsértődjön és még a dícséretet is el kell magyarázni, hogy ez most tényleg pozitív, ne kezdj el ordibálni. Nevetséges

tvbuzi 2018.12.12. 23:11:17

Hiába látjátok az erőviszonyokat bent??

Mók_Ica 2018.12.12. 23:11:23

vvvribi is nagyon okos..... (nem is)

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 23:12:24

a néni lehet frusztrált, mert nem parittyazott még decemberben.

Mók_Ica 2018.12.12. 23:13:09

zsuzsu rövidlátó.... nem lát jól és ezért hunyorog ennyit.... szemcsije pedig nincs ....

tvbuzi 2018.12.12. 23:15:50

Ánuszról sem kéne közeli

Szepvoltfiuk 2018.12.12. 23:16:11

menjünk át a josé armando-s posthoz.

Maximista vagyok 2018.12.12. 23:16:22

A hónalj szaglást azt be kellett vágni.

Mók_Ica 2018.12.12. 23:16:44

pornóbajusz nem tud leállni az integetéssel és lépegetéssel..... idegesítő

Ego0123 2018.12.12. 23:17:11

Krisztián megcsinálja Petit.

Mók_Ica 2018.12.12. 23:18:12

@Maximista vagyok: a zuhanyba hugyozás bezzeg nem volt..... :))))))))))

Adamadam 2018.12.12. 23:18:39

Ennek a beszélgetésnek a riportban annyira nincs értelme. “Nem mondhatod ki a nevét, és nem is utalhatsz rá” akkor mi a f.sznak beszélgetnek a kihívásról?

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 23:19:13

@Adamadam: Igaz, akkor ott jól látta, mimóza lelkű zsuzsikát!
@Szepvoltfiuk: nem lepődnék meg ezen, ahogy elnézem!

Maximista vagyok 2018.12.12. 23:19:15

@Mók_Ica: azt nem, az teljesen hétköznapi (nem)

pomac 2018.12.12. 23:21:37

lófaszt okozott nem meglepetést

MacákékIcukája 2018.12.12. 23:21:55

Pfff vaooo de izgii voooolt vaoooo beszartaaaam

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 23:22:20

Nyertem, nyertem, újabb pontom van! Jupiiijééé!
Amúgy mit lehet nyerni, nálam ez még rejtély! De a vállveregetés is megteszi!

tvbuzi 2018.12.12. 23:23:23

Petit is be kéne zárni a villába

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 23:23:48

Úristen Zsuuu! Nnnaaa noooormááááliiiissss????

,, 2018.12.12. 23:24:28

@Nyuszomuszo83: :D majd kitalálunk valamit:)

csincsilla72 2018.12.12. 23:24:29

Meglepődtem.Ja, nem. Rühellem PUÁt és Ánuszt is. De Ánusznak kell mennie. Adri, az ordítozós, szarkavarós Adri fényévekkel magasabb polcon ül, mint ez a véglény.

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 23:26:27

@tvbuzi: ha belga meggyes vagy sok citromos soproni jöhet, ha egyik sem akkor mégkérdem a zuramat! Aztán ő eldönti kikkel issza meg közületek az éééénnnn nyereményem!

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 23:27:32

@,,: juhhhuuuhhhuuuhhuuu, akkor próbálkozom, szeretem az ajándékokat! :D

Nyuszomuszo83 2018.12.12. 23:30:16

Most áttértünk a bv posztcsira vagy kettészakadtunk mint a véres hurka????

bel ami 2018.12.12. 23:31:06

Megvédem Ánuszom nyálas fröcsögőktől:
hé, el a kezekkel kedvenc köcsögömtől!

Pumped Gabó

Commodore 2018.12.12. 23:44:07

@Nyuszomuszo83: Nemtom mi és hol a bv poszt. Bocsi.

kvadrillio 2018.12.13. 09:30:21

AZ IT AZT GONDOLNÁ: MENNYXI KURVA ÉS STRICI GYŰLT IS ITT ÖSSZE EGYRAKÁSON !!!!! :o) AKIK A PÉNISZÜKET ÉS A NŐK NEMISZERVÉT MUTOGATJÁK, MAJMOK MÓDJÁRA A KAMERÁNAK !!!!! DE ETTŐL SEM OKOSABBAK, SEM SZEBBEK NEM LESZNEK ! :o)))))

Sanda.Ipse 2018.12.13. 10:29:33

Ennyi műkóc az összes VV-ben nem volt eddig. Ha egy fodrász ezzel kívánt promózni, ellentétes hatást ért el. Azon kívül, hogy randa alkalmas a saját haj hazavágására, elvékonyítására. Szerencsére a barátnőm látva ezeket a műsörényeket, egy életre lemondott a haj ilyetén hosszabbításáról.
Remélem, Ánusznak vasárnap megmutatják az utcaajtót, amerre távozhat. Pumped már várja.

Sanda.Ipse 2018.12.13. 10:47:06

@Mók_Ica:
Azért időnként az asztalt is veri két ököllel.
Ánusztól tanulta.

Sanda.Ipse 2018.12.13. 10:51:20

@Mók_Ica:
Egyébként vedd le a hangot teljesen a felkomfja alatt. Akkor még élvezheted is a koreográfiáját, csak nehogy megijedj, mert a nézőket is szokta az ujjával fenyegetni:)

katemoss 2018.12.13. 12:55:55

BESZT POSZTCSI EVÖR!!!! :)
Nagy gratula az írónak!
süti beállítások módosítása