Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Minden, amit tudni akartál Han Solóról, meg az is, amit nem

2018. december 10. 18:00 - sixx

solo-expandededition-hardcover.jpg

Fan: elvtelen rajongó, a fától nemhogy az erdőt, de egy egész bolygó flóráját is képes nem látni, hiába mondják el, mutatják meg, bizonyítják be, éneklik meg és morzézik le neki elképzelései hibáit, konokul tolja a mantrát. Rá építik a Star Wars-franchise-t.

Fan vagyok. Han Solo fan is, de inkább Star Wars-fan, az első két film maga a csoda, a Jedi addig, míg az ewokok meg nem jelentek. A gyártásilag középsőnek tekinthető trilógiáról nem veszek tudomást; Az ébredő erőt úgy is szerettem, hogy remake; Az utolsó Jedik szerintem mesteri volt; a Zsivány egyes a harmadik számú kedvencem; és a Solo: Egy Star Wars-történetet sem rühelltem, sőt.

Ez az a film, ami eleve hendikeppel indult, mert ikonikus karakterekről, hozzánk nőtt legendákról nehéz úgy forgatni, hogy a legendával összeforró színész ne szerepeljen a filmben. Harrison Ford a Soloban értelemszerűen nem szerepelhetett, így a filmet már azelőtt hegymenetbe kellett kapcsolni, mielőtt egy kockát leforgattak volna belőle. Ha az új színész nagyon hasonlít Fordra, az a baj, ha nem, az. Ha úgy beszél, jár, olyanok a gesztusai, akkor abba kötnek bele, ha nem úgy rántja elő és tartja a sugárvetőt, mint Ford, akkor meg abba. Nyertesen ebből – elméletileg – nem lehet kijönni.

Ráadásul sem a szereposztás, sem a film munkálatai nem haladtak túl biztatóan, a főszerepre beválogatott Alden Ehrenreich mellé színitanárt kellett fogadni, az eredeti rendezőket kirúgták, szóval ha a Solo egy rossz film lett volna, azon sem lehetett volna csodálkozni. De nem lett az. Egy lineárisan haladó, a főhős útját és jellemfejlődését bemutató film lett, aminek a hangulata megidéz pár westernt, a Firefly című tévésorozatot és nyomokban az Ocean's-trilógiát is. Viszont tud valami olyat, amilyet a többi Star Wars-film nem.

AZT, HOGY NEM OLYAN, MINT A TÖBBI.

Ennyire akcióközpontú, a klasszikus kalandfilmek felépítéséhez és szerkezetéhez hasonló SW-film még nem készült. Ez az első film, amihez a Birodalom csak a hátteret adja, amiben nem sokkal több, mint díszítőelem. Nincs gömbalakú szupefegyver, a birodalmi rohamosztagosok kis túlzással közlekedési rendőrökké lettek lefokozva, van viszont ezek helyett egy haverfilm, amiben Han és Csubi országos cimborák lesznek, és egy másik haverfilm, amiben Lando pontosan olyan, mint a Bespinen volt A Birodalom visszavágban, és szigorúan véve így a Solo neki legalább annyira eredetfilmje, mint Hannak. És a két férfibarátság előtt, között és után meg kapunk menekülést, zseniális pilótáskodást, nyaktörő akciókat, némi emberkedést, még több akciót, drámát, szerelmet és csalódást, még több és nagyobb akciót, majd egyszer csak vége az egésznek.

Tetszik, amit olvasol? Nézd meg a filmet a UPC Filmtárban, és egy 4K-s Thomson TV is a tiéd lehet! Regisztrálj itt, filmezz a Filmtárban!
(x)

Címkék: upc advent
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2018.12.11. 23:37:51

Alden Ehrenreich kurva jól hozta Solot, nekem kifejezetten tetszett a film. Talán még jobban is, mint az Utolsó Jedlik :)

tar 2018.12.12. 08:40:29

Az új trilógiát (Ébredő Erő, Utolsó Jedik) sajnos nagyon elcseszettnek érzem (és nem, nem azért, mert nem olyan, mint az eredeti széria, de ennek kifejtése nem kicsit hosszabb lélegzetvételű, elemző poszt lenne), viszont a Solo nekem is bejött.
Én fél évvel a kijövetel után néztem meg és ezalatt a fél év alatt annyi rosszat halottam róla, hogy teljesen egy szar filmre készültem. Ehhez képest egy egészen szórakoztató, gyors sodrású, akcióközpontú, tisztes Star Wars iparosmunkát kaptam, elnézhető, nem nagyon zavaró "hibákkal", és nagyon fasza (néhol már-már cyberpunki sötétségbe hajló) látványvilággal.

Charlie100 2018.12.12. 14:58:21

@tar: Pont így jártam én is vele. Jól lehúzták, aztán egész jó kis film volt a végén. Az általad is említett új trilógi részek gyengék voltak. A Zsivány egyes sikerült nagyon jól, szerintem azt nagyon eltalálták.
süti beállítások módosítása