Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9x32 - Törtvonal és mínusz jel (18+)

2018. december 06. 13:12 - Dzsudibí

17_5.png

Mindenekelőtt engedtessék meg nekem, hogy azzal kezdjem, hogy ma hajnali 4-kor keltem, hogy minőségi kontentet produkálhassak nektek. Nem volt könnyű, de ha menni kell, menni kell. Nagyjából 9-re készen voltam mindennel, képekkel, gifekkel együtt, nagy volt az öröm, megvolt az ellenőrző átolvasás is, majd nyomtam egy mentést, mire egy sor kivételével a teljes írásom eltűnt. Ezúton szeretném kinyilvánítani tehát azon kívánságom, hogy a gyász bassza rojtosra a blog.hu ánuszrózsáját, de nagyon. Köszönöm. (Kérlek, írjátok majd meg kommentben, hogy legyen mindig biztonsági másolatom.)

Tehát. Ma Anikó vezet minket át azon a 12 sávos autópályán éjnek évadján, melyen csak kamionok járnak világítás és fék nélkül, zebra sehol, és amelyet úgy hívnak, hogy iskolahét a villában. Ancsa nyúlja Bruti poénját, mely szerint Lacika mostantól VV Lekvár néven fut tovább háttéralkalmazásként, tegnap óta egyébként már én is igeként használom, miszerint én lekvárok, te lekvársz, ő lekvár (na ugye!), mi lekvárunk, ti lekvártok, ők lekvárnak. A mai kérdés a nézőkhöz ismét csodálatos, vagyis Ánusz és Vivi kapcsolata a játék végeztével is folytatódhat-e, nem vagyok nagy párkapcsolati szakértő, de nem tennék sok pénzt arra, hogy ezek együtt öregszenek meg, de még csak arra sem, hogy Ánusz még ott lesz Vivi következő félmillás hajhosszabításánál, tekintve, hogy Vivikét alig egy hónapja ismerhette meg a nagyközönség, ám ez idő alatt már a harmadik ágaskodó faszt engedi közel kicsiny öhm…. szívéhez.

ke_pernyo_foto_2018-12-06_9_00_08.png

A villamesteri pozícióért megy a harc, a lányok és a fiúk először külön mérkőznek meg, egy medicin labdát kell kitartani, akinek a legtovább sikerül, nyer. Lányoknál a végére Vivi és Zsu marad, Ánusz azzal bíztatja Zsut, hogyha ő nyer, akkor megtiszteli legbecsesebb barkácseszközével, ám ezzel olyan boostot ad Vivinek, hogy végül ő nyeri a versenyt, hát azért az mégsem járja, hogy csak ilyen könnyen átengedje szerelmét Zsunak. A fiúk következnek, Greg nem bízik magában, mire a többiek azzal bíztatják, hogy ő egy sellő, menni fog neki ez is, mert hát a sellők egyébként köztudottan kurva jók medicin labda kitartásában.

4_37.jpg

dec_-06-2018_08-52-40.gif

“Szöget jobban verek, mint…” (Greg)

Erősen vizuális típusként nekem ez egy kicsit erős így, pláne hogy nem a szögverés vizualizálódott előttem. Mindenesetre a fiúk végül hagyják nyerni Greget, aki nagyon örül, de Vivi túlságosan ott van fejben a döntő párbajon, így végül ő lesz a villamester.

“Én úgy gondolom, hogy a fájdalom az egy olyan dolog, ami mentálisan dől el, ha fáj 30 másoperc múlva, ugyanúgy fáj 3 perc vagy 1 óra múlva.” (Vivi)

Erre alapozva:

“Maximum 5 percig bírtam volna, hogyha nagyon nagyon mentálisan kikapcsolok. “ (Vivi)

5b.png

5a.png

Zsu puffog, hogy egy ilyen nő ellen vesztett, mint Vivi, szerinte 18 évesen az ember még nem érett meg a villamesteri feladatok ellátására, mely véleményét szerencsétlenségére Ánusz és Vivi előtt deklarálja. Ánusz nem hagyja, hogy szerelmét bántás érje, finom és visszafogott úriemberként kel védelmére, amikor Zsut a “te degenerált geci” szavakkal illeti. Adri szerint Ánusznak nem kellene így beszélnie, mellyel szerintem azt egészen biztosan nem érte el, hogy Ánusz ne böfögjön fel a szájüregéből 3 kiló habos fost időnként, azt viszont igen, hogy Vivi és Ánusz egy emberként esnek neki, és elhangzik az eddigi VV számomra legszofisztikáltabb mondata is, melyet legalább tízszer néztem vissza, és minden alkalommal egyre többet röhögtem:

“Mer egy hazug geci vagy, aki egy kétszínű fasz” (kommunikációszakrajárok Vivi)

dec_-06-2018_08-53-38.gif

6_8.png

7_7.png

Csoki, Reni, Greg és Zsu kintről hallgatják az óbégatást, Csokinak nem kéne ilyen nő, mint Vivi, mert neki nem kell kutya, Reni pedig egyetértően bólogat, akinek kutya kell, az vegyen magának. Ánusz bocsánatot kér Zsutól, na nem akárhogy, mert szerinte Zsu degeneráltnak degenerált, de a geci azért az erős volt, Zsu pedig, mindenki kapaszkodjon meg, megbocsájt, mert azért mégiscsak bátor dolog volt Ánusztól, hogy bocsánatot kért tőle. Úgy tűnik egyébként, hogy ezekből az agyhalottakból még az iskolahét sem hoz ki annyi szennykontentet, ami 45 percre elegendő lenne, legalábbis nem hiszem, hogy egyébként betennének még 10 percet arról, hogy Era és Greg azon vitatkoznak, ki a csicskább kettejük közül és főleg miért.

dec_-06-2018_08-54-47.gif

19_5.png

20_5.png

Na de, a Mikulás végre meghozta, amit a legjobban lekvártam, vagyis megkezdődött az iskolahét a villában. A gyökerentyűket két csoportra osztották, az egyikben azok vannak, akinél az agyrágó bogarak 98%-os feldolgozottsági szintnél járnak, a másik csoportban pedig azok, akiknél már éhenhaltak az agyrágó bogarak is. Előbbi csapattal kezdünk, irodalomóra az első, bevezetésnek valami egyszerű feladat, határozzuk meg az irodalom fogalmát!

“Az irodalom az egy tantárgy, vagy egy olyan mű, amiben többfajta dolgot lehetne… olyan iromány, amelyben ez érzéseinket fejezzük ki.” (degenerált de nem geci Zsu)

9_6.png

Laci bácsi a táblára a szerelem, szex, szeretet halmazokat rajzolja fel, és elköveti azt az ordas hibát, hogy a szexről Renit kérdezi, aki kihasználva az alkalmat rögtönzött és kellemetlenül részletes beszámolót tart saját szexuélis életéről. Eközben a másik csoportnak matekórát tartanak, szintén az alapoktól indulunk, vagyis megállapítjuk, hogy a számológép kijelzőjén nem mínuszjel, hanem a készülék bekapcsolt állapotát illetve a bevitel aktuális pozícióját mutató kurzor villog.

16_8.jpg

Énekóra következik, Csoki előadásában meghallgathatjuk a “én mostan téged baszni viszlek kisangyalom” című afrikai népi nótát, melyet náluk otthon esküvőkön, a nászéjszakára hangolódva szoktak elénekelni és táncolni. Erkölcs és illemtan órával folytatjuk, és én most annyira magasnak érzem ezt a labdát, hogy nincs is kedvem lecsapni. Adri arcára ráült a gyász, ezért sűrű elnézések közepette közli Kozma tanár úrral, hogy ő most így inkább nem venne részt az órán, melyet a tanár maximálisan támogat, mint a szépre és jóra érzékeny ember, maga sem kívánja Adri lilára püffedt arcát nézni 45 percen keresztül. Kozma tanár urat előre figyelmeztették az agyhalottak értelmi képességeire vonatkozólag, ezért amikor azt kéri tőlük, hogy egyenként mutatkozzanak be a villában használt beceneveikkel, segítségképp prezentálja is a “Bubu vagyok” példával. Renit azonban sikerül csak még jobban összezavarnia, aki ezek után nem tudja eldönteni, hogy akkor most a tanár úr neve Kozma Dániel vagy Kozma Bubu. A végére marad a tesióra, ahol megtudhatjuk, hogy Csoki a bukfenc koronázatlan királya, álmából is tigrisbukfenccel ébred, tud állásból, ülésből, fekve és szaltóból is bukfencezni, de a sima bukfenc, na az nem megy neki. Mára ennyi jutott, és maximálisan kiégtem, pláne, hogy kétszer kellett megnéznem és megírnom mindezt, úgyhogy gyorsan elolvasom a Bűn és bűnhődést, hogy mentsem, ami menthető.

Illetve a végére a válasz a kínzó kérdésre:

ke_pernyo_foto_2018-12-06_7_06_05.png

482 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.07. 11:56:29

@moletty: nem vagyok sellőunikornis, hogy csak a lelket igényeljem :))

úgymond olvasó mmkk 2018.12.07. 12:11:46

@Udvariatlanbolond: vajon a sellőunikornisok születésüktől fogva sellőunikornisok, vagy létezésük retardáltságuknak köszönhető?

@Angora Cardi: baby shark ♥

2018.12.07. 12:26:07

Azért ahogy tegnap egy párszor mutaták Renyhét, hát ő gyarapodott a Vellában a legtöbbet testsúlyügyileg. Már jó kis narancsbörisek is lettek a comb és farszivacsai

Angora Cardi 2018.12.07. 12:31:09

@moletty: Erre elfelejtettem válaszolni, de amióta elindult arra várok, hogy mikor lesz csak egy minimálisan értelmesebb társaság bent, ilyen magas műveltségről, amit leírtál, álmodni sem merek :DD

úgymond olvasó mmkk 2018.12.07. 12:33:05

@Angora Cardi: majd ti beköltöztök, és akkor lesz :D

2018.12.07. 12:37:11

A tenger csak sós lehet by Greg. Anno a volt jugóban nem volt édesvizű az Adria?

Angora Cardi 2018.12.07. 12:37:44

@úgymond olvasó mmkk: Én csak esőkabátban zuhanyoznék szigorúan.

Maximista vagyok 2018.12.07. 12:38:22

@Telepácia Paic Róbert: nincs igaza Gregnek! vannak sonkás és szalámis tengerek is.

Udvariatlanbolond 2018.12.07. 12:38:24

@úgymond olvasó mmkk: Sellőunikornisok márpedig vannak! A felfedezések idején, néhány kiéhezett tengerész fókákat dugott. A felbőszült kanfóka felszarvazva érezte magát és védve a territóriumát, végig kefélte az egész nöstényfarmot.

Hercegnő21 2018.12.07. 12:42:18

Bocsássátok meg, hogy nem olvastam vissza sok kommentet, de azt látom sokan felháborodtunk ennek a nyomorult Krisztiánnak a viselkedésén. Biztos vagyok benne, hogyha ez a balhé nem kamerák előtt történik a pad helyett Vivit ütötte volna le. De ahogy beszélt vele az is borzasztó volt. Én ezt nem szeretném sehol látni, ez verbális agresszió, abózus!

2018.12.07. 12:48:13

Ariel sellő lány is sósban élt nem?
Varangyot nem fogja idekint várni VVV családja?

Udvariatlanbolond 2018.12.07. 12:48:57

@Maximista vagyok: Sőt! Fehérek, Feketék, Kelták, meg ne fogd a Tirrén farkát! DDD

Udvariatlanbolond 2018.12.07. 12:54:11

@Hercegnő21: A szomorú, hogy láthatóan van gyakorlata a tetűnek!

Nyuszomuszo83 2018.12.07. 12:54:27

Zsunak nem volt egyértelmű, ha egy helycserés támadás volt, és nem az ő nevét mondták akkor marad a kis picsáján a helyén????? Egek nyíljatok meg! Sírok! :D :D :D

Udvariatlanbolond 2018.12.07. 13:00:50

@Telepácia Paic Róbert: Laszika, pedig denaturált szeszben él...

bel ami 2018.12.07. 13:05:21

@Nyuszomuszo83:
ZsuZsu bolondság,
ZsuZsu mennyország!

bElannaTorres 2018.12.07. 13:17:05

@Hercegnő21: szerintem is. És mégis lehet hogy megnyerne egy párbajt adri vagy Era ellen. Sőt Vivi ellen nagy százalékkal nyerné.
Szóval sokaknak belefér amit Krisztián csinál, ahogy Krisztián is mondja amit neki lehet azt nem lehet a nőnek

Nyuszomuszo83 2018.12.07. 13:17:58

Nyaaa, végignéztem, megszültem, nehéz volt! Már mindent is értek! Krisztián fejében akkora sötétség honol hogy a fekete lyuk kutya fasza ehhez képest! Vivike helyében nemhogy egy ágyban nem aludnék vele, szóba sem elegyednék ezzel a kreténnel! Komolyan mi a búbánatos véreres apja faszát képzel ez magáról, hogy bassza meg egy talicska apró majom! Fúúúú, az ilyeneket kellene agyonverni. Era... Era egy gyökér, kibaszott okosnak gondolja magát közben semmi agya nincs. pedig az elején még fűztem hozzá szép reményeket, de szertefoszlottak! Greg áspiskígyó. Hunornak volt kb 3 mp jelenete, Laszikával egyetemben! Roli parkolópályás volt ismét! Csoki egy nagy fasz, semmi kétség. Ha kidobja Renit a szerelemből lesz ám sírás! Nagyon kiváncsi vagyok ki let neveznek meg vasárnap, hogy megint magára pakoltatja-e valamelyik a jelet (add hogy Ánusz megsorozzák Istenem) vagy saját maguk csökevényes agytekervényeit és elkorcsosult szívüket használva döntenek. (abban az esetben tipcsizek ismét egy Erát).

Angora Cardi 2018.12.07. 13:19:45

blikk idézet

Nem mondható épp kedvesnek az, ahogyan VV Krisztián Vivien tudomására adta, hogyan is kellene hozzá méltóan viselkednie. A fiatal srác tulajdonképpen a saját poénján húzta fel magát: azt mondta a 18 éves lánynak, hogy helyette inkább Renit választja alvótársának. Vivi erre visszavágott, hogy ebben az esetben ő Csokival alszik, ami Krisztiánnak nem tetszett.

„Nem tudom, ki a g.cinek hiszed magadat. Én hülyéskedek, te nyomorék. Senki nem mondta, hogy menjél onnan. Azt mondtam, hogy mehetsz a g*cibe. Nem az ágyból, tőlem. Békén fogjuk egymást hagyni a g.cibe, megmondtam, hogy te nekem ilyennel ne viccelődjél. Nem valami csicska f.szszopó vagyok, b*zd meg. Ne b.zd fel az agyam. Megmondtam, nem a csicskg.ci 18 éves kis nyomorult barátod vagyok, hogy te velem szórakozzál” – vágta oda Vivinek Krisztián, majd még az asztalra is rácsapott dühében, miközben a lány mosolyogva tűrte a sértő szavakat.

Gia 2018.12.07. 13:21:23

Csak vasárnap lesz kiválasztás?De kár..

bElannaTorres 2018.12.07. 13:24:30

@Angora Cardi: vivi csak látott már ilyet, hogy picit erőltetetten, de tudott mosolyogni.
Ha dobja Krisztiánt nálam fel fog jönni, de szerintem nem fogja

Nyuszomuszo83 2018.12.07. 13:25:28

@bel ami: Te szerelmetes trubadúr! Teee! :D :D :D :D

Nyuszomuszo83 2018.12.07. 13:27:17

@Angora Cardi: Ejjj milyen választékos ez a nyomorék! Kazinczy díjat neki ízibe! A kurvaanyját! Én kérek elnézést!

Angora Cardi 2018.12.07. 13:29:44

@bElannaTorres: Szerintem az eddigiekből ítélve, ilyen palijai lehettek, sőt az a típus aki büszke rá, hogy ilyen "alfákat" szed össze és szívatja őket. Na persze ez a fantáziám szüleménye, de ha kiderülne, hogy igaz, nem lepődnék meg.

@Nyuszomuszo83: Megmutatnám neki az utcaajtót szarcsimbóknak.

Udvariatlanbolond 2018.12.07. 13:35:13

@bElannaTorres: Példa erre, az illemtan szintfelmérő!!! NA,aaaz!!! Pfejj!

katica88 2018.12.07. 13:37:57

@Udvariatlanbolond: az ilyen kis nyomorultaknak mint Ánusz a farkába kéne áramot vezetni minden hasonló megnyilvánulásánál...
aannnyira dühít, hogy nagyjából szó nélkül megtehet mindent...
amikor a sztriptízes feladat volt és cibálta meg dobálta a lányokat azt sem gondolta egyik hülye sem problémásnak.. pffejj

Angora Cardi 2018.12.07. 13:40:05

Azért azt röhögném, ha Ánusz az ánuszkuresz videóért kapott pénzt elbacta volna pár tetkóra és ennyi, se látszata, se semmi :D

Udvariatlanbolond 2018.12.07. 13:40:35

@Angora Cardi: Duhh, kár volt visszaidézni, mert megint elöntötte a szar az agyamat...
Szegény anyja!!!

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.07. 13:41:49

@bElannaTorres: nem dobja, mert csoki foglalt, hunort összepiszkolta era más csávó, meg nem játékos nála. eddig ratyis miatt hitte magát nyeregben, most ánuszka adja neki ezt

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.07. 13:42:40

@Udvariatlanbolond: méteres lófasz az illemtanárka seggébe keresztbe! Ott és akkor kellett volna leállítani és elmondani, hogy ez kimerítii az erőszak fogalmát!

Thats What She Said! 2018.12.07. 13:43:17

Ánusz minősíthetetlen. Ez tény. De azért Vivike se kutya. Ezt egy no sem érdemli meg, hogy így beszéljenek vele, de a normalisabbja nem is kezd ilyennel, mint ez... és azért már O is szepen bemutatkozott. Gyakorlatilag a vella két allatjaval sikerült megdugatnia magát. No comment.

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.07. 13:44:51

@Thats What She Said!: ő maga is állat, normális férfival nem is tudna mihez kezdeni, az ócsak játszmái se jönnének be, mert igazi férfi szóba se áll vele ...

Udvariatlanbolond 2018.12.07. 13:47:16

@katica88: Elektrosokk-terápia,,,!!! És folyamatosan változtatni az áramerősségen, mint köcsögmérő!!! Lenne bőven jelentkező, aki a potmétereket kezelné!!!!

bElannaTorres 2018.12.07. 13:47:41

Ánusz egy pöcsfej, mindig lesznek ilyenek, csak oda kéne eljutni, hogy ne legyen ez normális az embereknek. Kíváncsi leszek ha kivisz egy lányt mennyi százalékot kap majd.
Csoki sokkal jött vissza, de vele azért ki lehet jönni, meg vicces, ő inkább az aki lelép, de Krisztián az üt is.
@Hedo a szadista szexista anyuka: Hunor neki túl független, elsőre észrevette, más taktikája meg nincs sajnos, pedig egész jó volt a belépője gyűrűvel

Udvariatlanbolond 2018.12.07. 13:50:24

Ezennel ÁNUSZKERESZTES hadjáratot hirdetek!!!!

Udvariatlanbolond 2018.12.07. 13:53:12

@Hedo a szadista szexista anyuka: Úgy-úgy!!! És nem röhögcsélve bagatellizálni!!! Itt Abibi!!

Udvariatlanbolond 2018.12.07. 14:03:28

@bElannaTorres: Az a gond, hogy ezek a barlangból jött "normális embereknek" tűnő kretének közöttünk vannak, a pék előtt a sorban, a trolin, az étteremben, a forgalomban.

Ken Adams79 2018.12.07. 14:11:53

Weinstein óta tudjuk, hogy erőszakoskodni nem szabad a nőkkel.
Spacey óta tudjuk, hogy a férfiakkal (fiúkkal) sem.
Ánusz most rávilágít arra, hogy beszélni sem szabad így a nőkkel... egyre több a szabály, ezek a nők így el fognak szemtelenedni... ajajjajjj...

Angora Cardi 2018.12.07. 14:12:31

Szóval a versekből választ kaptam a kérdésemre...

Hunor verse:
500 ezer ment tetkóra 500 meg szteroidra

Szal cca 1 millát keresett Ánusz a seggbekukucs videóval, de akkor túl sok megtakarítás nem lett mégsem a pénzből... :D

Csoki verse ütött főleg a vége: most már szarok bele..
micsoda rím.

Angora Cardi 2018.12.07. 14:17:50

Versek még:

Vivi gyakorlatilag szerelmet vallott.
Ánusz meg versben IS szépen kifejezte mekkora műmacsó. Kemény ahogy ez a gyerek kompenzál.

2018.12.07. 14:28:52

@Hedo a szadista szexista anyuka: köszi a linket ! én is bejelentettem...

Angora Cardi 2018.12.07. 14:30:39

Az ominózus Ánusz-Vivi vita a délutáni napközis foglalkozáson történt, nem az illemtan tanár volt bent (fentebbi megjegyzésre hivatkozva).
De tényleg undorító volt. Egymás szemébe nézve szólogatnak be egymásnak, miközben Vivi nevet, és eldurran Ánusz agya, beleöklöz a padba.
A tanárnő egyébként számon is kéri azonnal, hogy mi volt ez.
Vivi szerint Ánusz egy poénon akadt ki.
Tanárnő azt javasolja beszéljék meg (igen gyenge megoldás...), miközben Vivi rikácsol, hogy JÁJDEVELE nem lehet egyenrangú félként viselkedni.

Minden mást leírtatok. Valszeg ezt is csak végre láttam és leírtam én is. :D

Angora Cardi 2018.12.07. 14:33:14

@katica88: Köszönön :))

Meg kell mondjam, tetszett :D Bódi László verse.

2018.12.07. 14:34:09

@szociál: nekem is viszket a tenyerem a "farturóféreg" láttán, saját szórakoztatásomra szívesen tartanék neki egy kis Krav Maga bemutatót ! :))))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.07. 14:37:47

@Ken Adams79:
:))
Már a kecskekkel is szépen kell bánni, semmi muszlimozas :)

moletty 2018.12.07. 14:39:17

@Angora Cardi: Nos igen, Vivi is a nagypofájú retkes cigányasszony prototipusa, aki mindenkinek beugat ocsmány állat módon foggal-körömmel védi a kanját, de annak földig becsicskul!
(l. kórházakban ha bevonul az egész gané banda, vagy a szegény tanár megölése bivalybasznádalsón stb.)

2018.12.07. 14:40:16

@szociál: de a x.... kerületi rendőröknek az már biztosan nem tetszene.... pár évvel ezelőtt ugyanis már "elbeszélgettem" egy a játszótér körül ólálkodó személlyel... :P :))))

moletty 2018.12.07. 14:40:39

@szociál: kecskebaszó arab pásztorról beszélünk ?:) (l. pl A LATOR )

2018.12.07. 14:43:23

@szociál: véletlenül (!) úgy estem rá, hogy eltörött a térde... ;) :)

Udvariatlanbolond 2018.12.07. 14:46:42

@Angora Cardi: Az illemtanórán más durva eset történt...A tanultak alapján Ánusz, egy színházi előadás után felsegíti a kabátot és kikíséri a kedvesét, ajtó nyit stb. A szituációs gyakorlat jól sikerült..OK! A tanár kérdése: "a valós életben is így csinálnád Krisztián?"
Erre ez a picsakúrkász bemutatta a saját botrányos verzióját.
Nem részletezem, mert minősíthetetlen!

moletty 2018.12.07. 14:49:01

@Udvariatlanbolond: Nem vagyok homovideo szakértő, de amit annó belinkletetek azt megnéztem. Ott nekem úgy tünt, hogy Pumped volt a fiú, hörcsög meg csak szopott,vert, seggbe-kúrattatott magyarul ő volt a köcsög ! HA jól emlékszem... (nem néztem meg 2x :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.07. 14:49:52

@Udvariatlanbolond:
Majd lecsó raesik a terdere :)
10%-al fog kiesni a farturo.

Maximista vagyok 2018.12.07. 14:50:27

@moletty: állítólag olyan jóra sikerült az a videó, hogy leadják a PAX-on is

2018.12.07. 14:51:08

@moletty: ne hasogasd az Ánusz szőrszálát ! :))))

2018.12.07. 14:52:22

@szociál: nem lehet tesssaa.... vagy fel kell öltenem egy Inkognitót ábrázoló álarcot !

Sargabogre 2018.12.07. 14:53:38

Krisztiánnak nem volt gyerekszobája? ez a nő se normális, hogy hagyja, hogy így beszéljenek vele.

Udvariatlanbolond 2018.12.07. 14:57:39

@moletty: Nekem mindegy, hogy ki Greggizált kit, hogy Ánusz, vagy Bénusz volt,,, a buznyák az buznyák, a köcsög meg köcsög, feléllástól függetlenül..mind fizikai, mind mentális értelembe !!!

Udvariatlanbolond 2018.12.07. 14:58:45

@Maximista vagyok: DDDD!! Mááárgitt!!! Normááálisss???

2018.12.07. 14:59:58

@Sargabogre: kérlek ne nevezd a nevén ! Ha így teszel, minden élt, élő és születendő Krisztiánt megsértesz... Vivike meg egy egyszerű "utcai" söpredék, semmi több.

Angora Cardi 2018.12.07. 15:46:14

@moletty: Na igen sajnos egymást provokálja ez a két típus mégis ragaszkodnak egymáshoz mert egymás nélkül nullák.

Angora Cardi 2018.12.07. 15:49:16

@Udvariatlanbolond: Igazad van, visszanéztem ezt is, na igen, neki ez a csicskageci stílus nagyon bejön. Nyomorult.

Angora Cardi 2018.12.07. 15:50:53

@moletty: Olyan naív vagyok, én el akartam hinni, hogy csak "eljátszották" és igazi behatolás nem történt.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.07. 15:54:09

dikk, elhoztam haza a csomagjaimat, es az egyikhez kaptam szponzor energiaitalt. kar, hogy nem iszom meg..

Angora Cardi 2018.12.07. 16:06:23

@úgymond olvasó mmkk: fuj én sose innám meg, látszi hogy nem ezen nőttünk fel

Sargabogre 2018.12.07. 16:08:43

@mentoros lecsó: szerintem Vivike nem olyan primitív mint aminek mutatja magát. Ánusznál meg nagyságrendekkel értelmesebb, bár őt nem nehéz túlszárnyalni. Csak büszkesége/tartása nincs ezek szerint.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.07. 16:10:01

@Angora Cardi: skybaby. az a vellaszponzor, nem? (gyuvok mindjart)

Maximista vagyok 2018.12.07. 16:16:14

@úgymond olvasó mmkk: azt nem meginni kell te retek, bele köll önteni a szemedbe :D esetleg megdobálni vele valakit az uccán!

Angora Cardi 2018.12.07. 16:21:45

@úgymond olvasó mmkk: nemtom, lusta vagyok utána nézni is :D

0.5 bit 2018.12.07. 16:25:00

@Nyuszomuszo83: "Roli parkolópályás volt ismét!"

Gondolom nem mondott egetverő baromságot és nem ordítozott.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.07. 16:34:08

@Maximista vagyok: megdobállak vele téged, te retek :D

@Angora Cardi: megnéztem, igen, sponzor. ha innék energiaitalt, akkor sem innám meg ezután :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.07. 16:41:26

@Angora Cardi: ajándék lónak ne nézd a fogát. írok a cégnek, akitől kaptam, hogy ugyan már, nem lett volna egyszerűbb ennek a sz@rnak az árát levonni a rendelésem végösszegéből?

Angora Cardi 2018.12.07. 16:51:47

@úgymond olvasó mmkk: én nézem a fogát, mégiscsak pofátlannak áll a világ :D

Angora Cardi 2018.12.07. 17:01:39

@úgymond olvasó mmkk: nem, ők csak azt hiszik hogy nekik :D

2018.12.07. 17:05:24

@Sargabogre: igazad van !
nagyságrendekkel primitívebb Vivike, mint amilyen szerepben most tetszeleg...
számtalan példa volt rá az epizódokban...

A Dohány utcában és környékén biztosan nagyon népszerű, a pajesza miatt... ;)

Darwin negaTÍV, de Sugar Daddy poziTÍV a lény (lány). Lesz olyan 40-50-60 éves aki boldogan kifizeti a fél-millás (haha!) műhaját... egy kis szop@sért cserébe...
Ppppffffeejjjj.... Hagyjuk már... !

Még Reni lenne a "menthető" kategória, de ő is csak alulról súrolja a határt...

Maximista vagyok 2018.12.07. 17:49:02

Lehetne már hétfő. Lendületbe vagyok erre megakasztanak ilyen hétvégékkel...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.08. 09:52:45

9 x 33. rész hova tűnt ????????????????

Blogmotor behányt megint ?
süti beállítások módosítása