A Mentőexpedícó, amit eredetileg a The Martian (A marsi, A marslakó) címen képzelt el Andy Weir regényíró, később meg Ridley Scott rendező, egyszerre szól több olyan dologól, ami iszonyú mélyen belénk van kódolva, és amiktől nem menekülhetünk, még ha akarunk sem, és most nem az életösztönről beszélek, az egy dolog.
A vörös bolygón rekedt botanikus történetében keveredik a mérhetetlen kalandvágy és kíváncsiság az egyik legbelsőbb, legösztönösebb félelmünkkel, a magánnyal, azzal a rettegéssel, amihez foghatót utoljára Paksi Endre az Ossian énekese érezhetett a jó pár évvel ezelőtti debreceni koncerten, akkor, amikor a zenekara levonult mögüle, ő meg ott állt a színpadon nagyon egyedül és csodálatosan csatakrészegen. Mark Watney űrhajós nála még magányosabb, hiszen őt nem a Lovarda színpadán hagyták ott, hanem a Marson.
A lényegében kamaradrámának tekinthető, jó színésszel és díszlettervezővel akár egy színházban is előadható történet azzal fogja meg a nézőt, hogy a főhőse cseppet sem hősies. Nem az emberiséget menti meg, még csak a szomszéd falut sem, csak saját magát igyekszik életben tartani egy olyan helyzetben, aminél reménytelenebbet tényleg nehéz lenne kitalálni. És az, ahogy elkezd krumplit termeszteni a Marson, az annyira vicces, felemelő és inspiráló egyszerre, hogy még az is megtapsolja, mint én, aki nem rajong érte.
Matt Damon remek választás volt a szerepre, ahogy Scott is a rendezésre - ha csak egy, Marson játszódó filmet akar megnézni életében, ez legyen az.
Tetszik, amit olvasol? Nézd meg a filmet a UPC Filmtárban, és egy 4K-s Thomson TV is a tiéd lehet! Regisztrálj itt, filmezz a Filmtárban!
(x)
Facebook kommentek