Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9x29 - Elszabott szemöldökök erdejében jártam én (18+)

2018. december 03. 21:05 - sixx

3.PNG

1.PNG

14 perc.

Ennyi kellett a "kofa vagyok, de csak deréktól lefelé, afölött diszkós bige" stílbe öltöztetett Ancsának, hogy kibuggyanjon belőle az első igazi tájszólásos á hang. Remélem, nem direkt tartja vissza, vagy mondják neki, hogy ne beszéjjémáparasztosan, mert ha igen, akkor, és tudom, hogy olvasod, Ancsa, szarjál már rá, eresszed elfelé Mohácsot, mert kurvajó. Na, de nem ezért vagyunk ma itten, hanem mert nincs jobb dógom, mint a tegnap esti szeánszot/szeánszt/szeánsztot hajnal ötkor krónikáljam részben az RTL Most, részben meg a Note9-es teszttelefon képernyőjére vetett kézírásos jegyzetek alapján. Nagy lecke ez, emberek, az okostelefon csúszós képernyőjének vékonka műanyagtollal való baszkurálása, mert kiderül belőle, hogy a parittyázással ellentétben kézírni igenis el lehet felejteni, sőt.

A párbajadás azért szopó alapesetben, mert ugye két óra, és a kedves olvasó előre örül, hogy kétszer olyan hosszan szórakoztatja majd a hogyvoltozó droid, de ebben a ma reggeli esetben ez elég nagy felelőtlenség lenne, egyrészt időhiány végett, mert mennem kell dógozni, másrészt meg hát azér', mert a tegnapi műsorban annyira nagy truváj nem volt. A realityszereplőkkel kapcsolatban van pár dolog, amit el szoktam gondolkozni, azon pl., hogy miért szop le valaki egy tök ismeretlent másfél napos, óvatos ismerkedés után, aminek során az "oszt nem vagy écces-e?" el sem hangzik, de éppúgy foglalkoztat az is, hogy aki most bent vannak, azok tényleg nem láttak még ilyen műsort? Nem most értem, hanem a vellalét előtt. Hogy a felkészülés során az obligát tetováltatás-ánuszfehérítés-herevasalás-hajbevarrás édesnégyeshez nem lehetett volna odapasszírozni valahogy egy beköltözés, egy kiválasztás, egy kihívás meg egy párbaj megtekintését? Legrosszabb esetben is 5 órányi kontent, azt ki lehet bírni valahogy.

Azért kérdem, mert a tennapi műsor első felében látott, hóttunalmas, hóttrutin jelenetek nagy része azért van, mert a lakosság odabent azt hiszi, hogy amit csinálnak az számít. Hogy van jelentősége annak, hogy ki, kit támogat, ki mögé áll, kiért korteskedik, sőt, azt is, hogy egy ilyen párbajra fel köll készülni. Ez nagyobb kamu, mint a kommunikációs szak volt a Debreceni Tanítóképzőn, ott ahol a NAGYON KOMOLYAN VETT angol szak első kiadásának első szemináriumán azzal nyitottunk, hogy kiderült: a kicsit bandzsa barna csaj, akivel nyitott gyomorszája végett rettentő nehéz volt beszélgetni, egy szót sem tud angolul. Akkor sírtam először a magyar felsőoktatásból kifolyólag, de nem utoljára.

vlcsnap-2018-12-03-06h43m30s762.png

Szóval ki kinek a támasza. A nagy megmondások pillanata ez, a térdzoknis (vagy térdharisnyás?) Ginu, akinek a fejére a szemöldököt vékonyan, de nagyon csodálkozó ívben rajzolta fel az ismeretlen(?) mester(??), illetve Csoki, aki abból él, hogy néger, de úgy beszél, mint itt a nyóckerben szoktak, most megtudja, mennyit ér. Mivel ezt mindenki tudta, ezért nem nagy meglepetés, hogy Csoki mögött csak úgy sorakoznak az értékes voksok, köztük Reni, akit asszem mostanában pocsékolgat (de lehet csak fújatás volt?); Krisztián, aki már két vellastrigulánál tart, és az ötödik perc után legközelebb majd akkor szólal meg, amikor Ancsa beszól nekik kintről, hogy élőben vagyunk, ne legyetek teljesen gyökerek; Greg, akinek az affektálásával a világból ki lehetne kergetni; meg még páran akikről olyan sokat nem tudok, mert,

és most coming out,

ezt az évadot az átfutott hogyvótok, blikkcímlapok és elcsípett belevalók segítségével követem így pontosan nem tudom, hogy ki az a két körszakállas tetovált a villában, aki nem Krisztián.

Ginu kevesebb, de minőségibb támogatót kap egy őt szerintem régóta dugni akaró, első ránézésre pedpofil iskolatitkárnak tűnő, vizenyős tekintetű, tésztaképű faszi és a PUA-oktató szőkelyány személyében, aki egyébként menten kitűnik a társulatból azzal, hogy Ginuhoz hasonlóan képes egész mondatokban fogalmazni, és a fasz, pina, geci, kurva, baszdmeg sormintából ésszel válogat, legalábbis abban a két percben, amit eddig láttam belőle. Azt érzem, hogy itten mélyen gyökerező gyűlöletnek hitt érzések feszülnek egymásnak, Ginut a többség hazug szarnak tartja, Ginu meg tudja, hol baszta el, de most már mindegy, beleáll, kinemszarjale. Ha jól értem, a problémák között az is felmerül, hogy Ginut kint várja valami ember, vagy várta (nagyjából eddig), és ennek tudatában beleülni a faszba odabent, az ejnyemár kategóriás vétek. Mivel ez a két dolog, a ribanckodás meg a hazudozás nemigen szimpatikus a nézőknek sem, a végeredményt meghatározhatja, amit Ginu már nem tud befolyásolni.

Nem a párbajon dől el a dolog, de hát minek magyarázzuk évek óta, nem hallgat ránk lófasz se.

Szóval csapatállítás, majd elvonulás jön, Csokiék a hálóban, rögtönzött Anikósó készül, Greg alakítja Anikót, Reni Ginut, Csoki meg marad Csoki, és ezzel elvannak egy ideig, láthatóan vidámak és röhögnek, ők a Marvel-univerzum, a komorabb, depisebb DC meg beköltözött a nyugiba, ahol hárman csikorgatják a fogukat, Ginu, Adri meg Roli. Na, lapozzunk. A következő szegmens az ún. panasziroda, ami annyit takar, hogy aki akarja az odamehet valamelyik párbajhőshöz, és megmondhatja neki, min baja egészen pontosan az illetővel. Nem, én sem értem, hogy mi a különbség a kedd délután elejtett gyeremárcigizni után üvöltve kipakolt sérelmek és eközött, de a műsorkészítői szándékot értem: valami kis feszkót vinni egy alapvetően érdektelen és unalmas napba. Csokihz PUA megy, azaz a bohócsminkes Adri, akit Csoki NAGYON meg akar baszni, ott helyben, és aki egyébként pasikak oktat nőfelszedést. Nem tudom, mi volt a panasza, kajakra, pedig most néztem vissza harmadjára. Zsu, egyem azt a kétbites kis fejit, a naivitás, a fődsötétség és zsigeri rosszindulat két lábon járó szobra, nagyon frankó képet festene le a társadalmról, ha nyerne 36 millát, bár itten már faszhelikopterrel is lehetett talicskányi pénzt hazatolni.

Ginu a fogadóórán jegyzetel, és van a fejin egy fekete keretes szemüveg, amiben nagyon messziről, hunyorítva emlékeztet az Orange Is The New Black Vause-jára, aki Laura Preppon alakít. Hozzá Reni jön, a Kibékíthetetlen Ellentét, aki szerint Ginu gonosz cselekedeteket produkált, és csak azért kúratta szét magát Csokival, hogy ezzel kibasszon Renivel, mer' ezek szerint Reni nagyon rövid idő alatt tud nagyon mély érzelmi kötődést kialakítani minden jöttmenttel, és szerelmes tán Csokiba. Ginu nyom egy ólint, mert már úgyis mindegy, te, Reni, te most asszed, hogy Csoki veled NEM sajnálatból foglalkozik? Hogy a hozzád közel állók is ezt mondják, de neked nem akarják, mert félnek a falctól? Ginu szarik az ilyesmibe, elmondja Reninek, kerek, egész, logikus mondatokban, hogy Reni álomvilágban él, és nemárbazdmeg, térj magadhoz!

11_13.jpg

Reni Greget és Zsut be is viszi a nyugiba, ez meg miafasz, kérdezi tőlük (a válasz terelés, kamuzás), és én is ezt kérdeztem tennap este a tévé előtt állva, Reni, MI A FASZOM EZ A FEJEDEN? Ez:

Ennek így köll kinéznie? Lenövőfélben lévő, szőkésbarna hajhoz fekete szemöldök? Ilyen vastag? Ezt festik? Mivel viszik fel a fejre? TÉNYLEG van akinek ez bejön?

EZ NEM MOZOG, BAZDMEG.

Mivel én az eddigi drámát kihagytam, a kommentekből tájékozódva arra jutottam, hogy Greg, aki ötvenes amerikai háziasszonynak fazonírozva fetreng az ágyon egy piros plüsspizsiben és Zsu, az észvesztő ostobaság élő szobra hazudik Reninek, a szemöldök gazdájának, gondolom, önös érdekből, vagy TAKTIKÁBÓL, mert ezeknek a taktika = hazudozás, bárcsak beszélnének valami halottlátón át Machiavellivel. Bár mindegy, úgysem értenék.

vlcsnap-2018-12-03-15h53m35s908.png

Ezek után van valami állathangos izé van, amit nem vagyok hajlandó kommentálni, de az egyik pillanatában Csoki Jackót halandzsázik, PUA valamit titkol és ezért a szájbabaszott kurva anyjába küldi el Rolit, Csokit meg legyúrja Reni, akinek a szemöldöke (MEDZSIK) megint viszonylag normális. PUA és Roli viszonya eszkalálódik, PUA hazugsággal vádolja Rolit, Ginu meg csak ül, és úgy van vele, hogy basszátok ti meg, szarok én ebbe bele. Közben a műsorban Ancsi nem mutat állást, a sziluettemberek rendesen hiányoznak már. A kampány legutolsó eseménye egy riszaviadal, amiben Ginuról kiderül, hogy nem tud táncolni, és amikor ez már rém kínos lesz, akkor leveszi a pólót, mert csöcs = siker, de nem, Csoki agyonbassza virtuálban. Videón üt ez igazán, tessék:

Az este lezárásaként Ginu mögé odakucorodik egy Hunor nevű faszi, aki a lepattanó pinát pont annyira szereti, mint az állandót, simi-himi-kucor van, de elhálás nem. Na, bezzeg a Csoki-Reni vonalon, ott van baszás, Csoki behúzza a strigulát, de erősen. Közben a nézőtéren VV Sittes Kárszeg Krisztián és VV Soma is ott bassza a rezet, Való Világ royalty, emberek. Ancsa szavazni biztat mindenkit, de erőteljesen, viszont sziluett, na az nem van egy sem. Bekapcsolunk a vellába, szarospista effekt beindul, ami elég meredek dolgokat eredményez, Cintike haja magyarázatra szorul, Renire már az L-es blúz is kicsi, Greg szemöldökét ugyanaz csinálta, mint Reniét, csak vele nem akart kibaszni, Krisztiánt nem látjuk, csak halljuk, hogy Ancsának udvarol ("Neked mi hiányzik legjobban" "Te.") , és amikor a kamera Renit és Csokit teliben mutatja, az az a pillanat, amikor nagyon elkezdtem röhögni, Reni ijesztő, Csoki meg retteg a visszatéréstől.

Csoki búcsúzik, Reni úgy nézi, mintha a földre szált faszisten lenne,

ezek szerint tegnap NAGYON sikerült a produkció, good for you. Kimegy, közben legjobb pillanatok, smár és baszás Ginuval, szárazbaszás Renivel, Jackózás, kikészülés, poénkodás, kecsketejivás, ami nem feketéknek való. A stúdióban sokkal kevesebb az üvöltözés, Ancsa felteheti a váratlan, milyen érzés ez itt kérdését, ezt már nagy biztonsággal hozza. Csoki nem bánt meg semmit, Ginuval nem bír együtt élni, mert hazudik, szarkever, és vagyővagyén. Ancsa sarkon fordul, kapcsoljunk, Ginu indulj. A csaj nem nagyon köszönget, csak elhúz, császtok, a lábán Gerg térdzoknija feszül. Az ő legjobb pillanataiban vannak ijesztők, meg egy olyan is, amiben búvérszemüvegben tolja, illetve az a jelenetsor, amiben egy jégtömböt akar szépre szopni/melegíteni, ("mint egy faszt" - kapja közben a tanácsot valakitől, aki eddig CSAK téglatest alakú farkakat szopott) illetve egyik all-time kedvencem az idei pácsó Hunorral és Ginuval.

 6_30.jpg

Stúdijó, Ginu bejön, heló, veti oda Ancsának, nem üvölt, bámul a nézőtérre, ott ül a muter is, de mellette szerintem az a pasi, aki akkor még nem tudta, hogy egy VV Csoki nevű arc dugja majd meg a csaját, amikor elhozta a castingra a leültetett hármasbömösben vagy fél éve. LIFE'S A BITCH. De az is lehet, hogy egy random statiszta, esetleg vadakat terelő juhász vagy tűzoltó. Ginunak olyan tokája van mint nekem, ha elfogad egy tanácsot, szakállal jól lehet takarni. Ginu szerint Csoki kavart, Csoki szerint Ginu, sőt, olyannyira, hogy csak úgy tudott gitározni esténként, ha bekavart valakinek. Ancsa nem érti, gitározni, azmiafasz? Hát maszti, Ancsa, mondja Csoki zavarban, Ginu meg olyan mosolyal bólogat az arcán, ami azt mondja, hogy ÉRTED MÁR MIVEL VOLT TELE A TÖKÖM ODABENT? A vita, ha lehet így nevezni, teljesen civilizált mederben folyik, nem történik semmi, épp ezért nem is kifejezetten érdekes, bezzeg a tévében mutatják, mekkora üvöltözés ment a vellában. Ancsa pl. beszól Csokinak, hogy nem kéne parasztnak lenni a csajokkal.

Megint valami besztof megy, faszom, nem lehetne ezt a párbajt megszüntetni? Ancsa rákérdez, hogy Renivel most mi van, mire Csokker annyit bök ki kb., hogy kúrunk, legalábbis részemről, mire Anikó Reni ökölbe szorult vaginája lesz, és rámered a gyökérre, hogy mit, kérdezi egész testből, ha van nála egy fejsze, Csoki nem megy vissza a villába, az tuti, de ez nem a Farm, hanem a VV. Csoki szopatja Renit, de nem mondja el neki rendesen, mert hogy mondja el, hogy csak dugni kell neki, és csak addig, míg más nem iszik eleget? Ginu fejére rá van írva minden erről, tessék:

vlcsnap-2018-12-03-17h19m14s691.png

vlcsnap-2018-12-03-17h22m03s842.png

Fantomkép hol a faszba van? Sehol! Ancsa viszont szopatja őket, és kezdi élvezni a melót, EMBEREK, ebből még bármi lehet a végén, műsorvezetés is, míg PuskásP menthetetlen. Kortárs beszédek jönnek, Reni alig kap levegőt, hülyeséget beszél, összeszedetlen és idióta, PUA bezzeg tudja, mithogy, összeszedett, értelmes, halálra van ítélve Ginu. Még egyszer felteszem a kérdést? MINEK SZOPATJÁK EZEK A FÉLKEGYELMŰEKET EZZEL A KORTÁRSBESZÉDDEL IS, HA A VÉGE UTÁN 4 MÁSODPERCCEL LEZÁRJÁK? Meg eleve, élő ember nincs, akinek a véleményét ez változtatja meg. Egy sem. DE HA VAN EGY, NEM MINDEGY?

Na, elég a hisztiből, Csoki megy a vellába, Ginu haza, nagyon nem tűnik csalódottnak, szerinte ő nyertes. Baszki, most látom csak, hogy Ginu feje kétszer akkora, mint Ancsáé, baszki. Na, besztof, asszem harmadjára ugyanaz, amit már láttunk kétszer. Nem, ez rosszabb. A végén búcsúzzunk a beköltözés utáni 47. másodpercben betolt, Ginu féle, csöcspina kombóval.

Címkék: 18+ vv9
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bejni 2018.12.03. 21:10:13

Már megérte hozzászólnom, Sixx post a jutalmam :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 21:11:06

még nem olvastam el, de Sixx, jajdejó, juhú, öhő és bódottád, konfetti!

Angora Cardi 2018.12.03. 21:12:35

Ezt a Röné szemöldököt szemöldöksablonnal csinálják, nem mintha tetszene a fejin.

,, 2018.12.03. 21:27:14

"láthatóan vidámak és röhögnek, ők a Marvel-univerzum, a komorabb, depisebb DC meg beköltözött a nyugiba"
+ OINTB utalás
->na ezért a kedvencem sixx, nem tehetek róla, de tudja, hogy kell hozzám beszélni:)

Angora Cardi 2018.12.03. 21:30:12

pontosan nem tudom, hogy ki az a két körszakállas tetovált a villában, aki nem Krisztián

Ki más mint LACIKA a kis tuja - a másik lehet Csoki és Roli, mivel Csokit kizárhatjuk, marad Roli :D

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 21:32:44

Sixx Drága mester, hangosan röhögtem, köszi, köszi, köszi, Még mindig imádás van!

Sabina Pohl 2018.12.03. 21:34:11

Na látom végre megcsináltàk a hajukat, hurrà

bElannaTorres 2018.12.03. 21:36:43

Köszi az öfit, nagyon jó lett :)

Renike jó lesz most már rendesen kiszolgálja Csokit, ha nem akar majd ő is repülni :D

,, 2018.12.03. 21:37:44

Ma Hugh Jackmanek és Christian Bale-ek vannak a tévében, a gitározásról jut eszembe

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 21:38:41

Semiféle szemöldöksablon nem kell, másiknál irtam, fogpiszkáló és fülpuci ennyi kell a festéken és oxin kívül. Kivánt formára felvisszük a festéket, a fülpucival az elmaszatolódást leszedjük. 15 percig áll a festék,vattával letöröljük. Ennyike! Kész a festett szemöldök. Két hétig bírja az enyém. Kb. 600-800 Ft. Ami 4-5 alkalomra tuti elég. Az enyém kozmetikus csinálja! :) Szívesen! :)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 21:44:32

@,,: Hugh Jackman, uuuu, aaaa, uuuuaaa

Angora Cardi 2018.12.03. 21:47:43

Zsu, egyem azt a kétbites kis fejit, a naivitás, a fődsötétség és zsigeri rosszindulat két lábon járó szobra

Nincs több kérdésem, de végtelen tetszik, hogy egyformán gondoljuk :D

Angora Cardi 2018.12.03. 21:48:04

@,,: Én is láttam itt és ott. :D

Angora Cardi 2018.12.03. 21:49:08

@,,: :DDDD

btw nekem is átjött Vause utalás :D csak hogy villogjak

tvbuzi 2018.12.03. 21:50:22

A metaforák odabasznak sixx

,, 2018.12.03. 21:52:38

@Angora Cardi: én örök hálával tartozom annak, aki felhívta a figyelmem arra a sorira:)

bElannaTorres 2018.12.03. 21:52:47

@Angora Cardi: én már Tamást is utáltam a survivorben, mondtam is hogy Zsu jó feleség lenne neki. De mivel a lányok közt ő az esélyes, mert nálunk valamiért nagyon szeretik a debileket, neki kell drukkoljak :)

bElannaTorres 2018.12.03. 21:54:07

@Angora Cardi: nekem is átjött:D ha Zsu fejéről eltűnik majd a babaháj, sokkal jobban fog hasonlítani - ha nem hízik meg addigra :D

,, 2018.12.03. 21:55:07

@Angora Cardi: volt egy kis Russell crowe észlelésem is, ő is meg tud pendíteni bennem húrokat (kicsit fiatalabb állapottyában)

Angora Cardi 2018.12.03. 21:55:09

@,,: Fel kell zárkózzak, egy ponton lemaradtam, 1-2 utsó évad azt hiszem.

@bElannaTorres: Én Tamásnak drukkoltam hehe. Nyugodtan drukkolj neki te drága, nekem nem a világom de látod én a tujalacit kedvelem :DD

Angora Cardi 2018.12.03. 21:57:41

@bElannaTorres: majd ha kijönnek lefogynak mind :D

@,,: Ó igen :D Szegénynek leégett a hollywoodi háza a tűzben...

nicu71 2018.12.03. 22:01:07

Kezdődik!!! Gyertek!!!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 22:01:32

@úgymond olvasó mmkk:
Az lett volna jó ha a tesztbeszedben Bangó Margit lezug arról az apró dobogóról hanyatt.
Nem is értem hogy nem tudnak nagyobbat eszkabalni.
On

tvbuzi 2018.12.03. 22:02:04

Peti egyre többet mutogat bazmeg

Angora Cardi 2018.12.03. 22:03:17

@szociál: kedvenc műsorom lett azonnal

Cimili 2018.12.03. 22:03:37

ánusz állandóan döglik??????????

Cimili 2018.12.03. 22:04:27

@tvbuzi: tuti, h olvas minket és juszt is csinálja.

bElannaTorres 2018.12.03. 22:04:49

@Angora Cardi: Lacikát én is kedvelem amúgy. Zsu nekem viccesebb mint Tamás, akiben több rosszindulatot láttam, Zsu meg inkább csak hülye.
De bármelyik lány nyerhet tőlem, még Vivi is, nem érdekel, most hogy Csokker visszament ilyen nagy százalékkal.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 22:05:14

@szociál: nem offolok, mert valaki kérni fogja a törlésemet, és akkor mi lesz veletek nélkülem? :)))

tvbuzi 2018.12.03. 22:06:17

Gregnek miért baj ha valakinek férfifeje van?!?!?!

bElannaTorres 2018.12.03. 22:06:31

Csak a mostról tudom nézni :(

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 22:07:42

Miért nem szól vki a nőknek -mondom ezt nőként-hogy ez a mintás nadrág akkora segget és combot csinál mint az állat!
Greg a banánt szopta! Fúj! Adri és Greg kibeszélő show Era gonosz és csunya, Greg Renyhét védeni fogja Erával szemben!

Angora Cardi 2018.12.03. 22:07:45

@bElannaTorres: Próbálom úgy nézni őket, kit nem utálok. Zsut nem, csak ezt a butaságot én nemigen viselem el. De vannak ott bent páran akiket, nem bírnék megtűrni magam körül, nem is örülnék ha nyernének.
(Tamásról: végül is nem tujulhat mindig mindenki ezekben a műsorokban, kell valaki aki kavarja a kakit nem?...)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 22:07:59

@tvbuzi:
:))

@Angora Cardi:
Ja elég jó, kár hogy mindig elfelejtem.

@úgymond olvasó mmkk:
Ha kiraknak visszahozlak.

Angora Cardi 2018.12.03. 22:08:43

@Nyuszomuszo83: köszi a közvetétést, Nyuff, én máshol vagyok de olvaslak.

tvbuzi 2018.12.03. 22:08:48

Hát a sűrűség nem mindegy, az biztos.

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 22:08:54

3 perc szex, az már teljesítmény!

Angora Cardi 2018.12.03. 22:09:02

@szociál: majd valahogy megjegyezzük

Maximista vagyok 2018.12.03. 22:10:52

Bástya bástya...faszom tele Ánusz-Vivi produkciójával!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 22:11:31

@Commodore: ne offolj te is, mert téged is töröltetnek :))

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 22:11:44

Reni szemöldökét tediber hengerrel csinálták...!!!

tvbuzi 2018.12.03. 22:11:51

Reni fejét nem lehetne kiblörözni pls

OriginalBlackMamba 2018.12.03. 22:12:42

Időrendben nagyon nem stimmel ez az öfi. Adri és Vivi is az előbbi bejátszásban már sminkben van, haj megcsinálva, Vivienen a cucc is ugyanaz mint este a párbajon, most meg mindegyik smink nélkül, haj nincs megcsinálva, stb...

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 22:13:05

Puskást kéretik kényszerzubbonyba öltöztetni! Csoki szerint Ginu gonosz, irigy. Táblán fel vannak soroéva a tulajdonságok és ki kell fejteni ki milyen. Taktikás, kétszínű, gonosz Ginu, aki nem érti, de Csoki szerint érdekből volt vele. Elismerte Ginu hogy goni.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 22:13:49

@Udvariatlanbolond:
Reni szemöldöke egy szigetelő szalag?

Párbaj napján kellett volna ezt bevagni csokirol egy az egybe Radics.

Rozsgyi 2018.12.03. 22:13:55

"EZ NEM MOZOG, Bazdmeg"

Ezen nyihogva röhögtem :D

bElannaTorres 2018.12.03. 22:14:05

@Angora Cardi: szeretem ha valaki úgy kavar, hogy közben nem képzeli szentnek magát, Gáborral emiatt nem volt bajom, csak annyi hogy túltolta a bunkózást.
villából nekem se szimpatikusak sokan, Csokiféle faszokkal el tudok sörözni, az öcsém is hasonló alfahím, de ő legalább nem fosik az állatoktól :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 22:15:03

És ezt kell még két hétig nézni, ezt a fejet, ezt az önelégült idióta csimpánzt.

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 22:15:46

@Angora Cardi: probálok Nyuszi!
Csoki gonosz, hisztis... Ginu szerinte még nagyképű sem tud lenni nem taktikus, nem öszinte, egy hantás.

nicu71 2018.12.03. 22:15:54

Ginu milyen szelíden tűri ezt a mocskolást... Respect.

Cimili 2018.12.03. 22:16:22

Csoki most tisztára úgy beszél, mint a radics.

Mók_Ica 2018.12.03. 22:17:21

renyhét a lash & lashes szponzorálja..... de úgy tűnik, még nem szokta meg az új pillákat ....höhöhöhö

Maximista vagyok 2018.12.03. 22:17:43

Reni milyen "kapcsolatról" beszél? :D jaja de cukin gecibuta!

MosóMaca 2018.12.03. 22:18:14

Komoly szerkesztés,hogy ezeket a párbajhoz kapcsolódó feladatokat a párbaj után adják le....

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 22:18:31

Reni és Ginu beszélgetnek! Era a téma hogy bekavarna a csokis kapcsolatba. Erával akar hármast a Csoki Ginu helyett. Erát bekérdezik. Igy van-e! Csoki magyarázza a bizonyítványt!

Maximista vagyok 2018.12.03. 22:19:01

Alakítsunk egy hármast! De legyen inkább huszonhármas

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 22:19:10

@szociál: De ez mikor történt? Reny úgy néz ki, mint egy Bondarcsuk film epizódszereplője....

,, 2018.12.03. 22:19:26

Ezek normálisak? Fürödni sem hagyják?

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 22:20:48

Era is magyaráz, ő nem ment bele a hármasba. De terel mindegyik! Kamu banda. Miért most kell ezt lejátszani? Era Reni vitáznak a Csoki faxán! Istenem, szánalom!

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 22:21:12

@Nyuszomuszo83: Magam is nyívok a szerecsenmosdatás láttán!!!

Mók_Ica 2018.12.03. 22:21:13

@,,: borzalmasak...... respect ginunak....

Cimili 2018.12.03. 22:21:45

era hadarása követhetetlen

,, 2018.12.03. 22:22:03

De undorítóak b+
Egy meztelen ember eleve a lehető kiszolgáltatottabb, és beállnak elé basztatni

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 22:22:04

És bemennek a pucér Ginu mellé és egyik se zavartatja magát. És Era letagadja.

nicu71 2018.12.03. 22:22:04

Ez meg mi már. Bemennek hárman pampogni a tusoloba Ginu meg halál nyugodtan tusol pina csöcs nyiltan kimutatva.. Erát üssék mar le...

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 22:22:50

@Udvariatlanbolond: Szia Baby! Nem hagyták fürödni sem! Borzalom!

Maximista vagyok 2018.12.03. 22:22:57

Ginu cicije tényleg szép. A többit nem értettem.

pirosnyuszi 2018.12.03. 22:24:04

@Nyuszomuszo83: jaj nyuszko, pont valamiben megszakerthettem volna ezt a szart de megeloztel :D nem medzsik az sixx apánk hanem festék, letörli és voilá!

makosnudli 2018.12.03. 22:24:06

Nem tudom melyik a bizarrabb, az hogy sutyicsoki pocsen vitatkoznak ketten, mikozben ő a harmadik csunyajat lesegeti sandan, vagy az, hogy mindekozben Dzsinu a hunaljat beretvalja rezignaltan. Vagy ugy az egesz. Csodalatos

Cimili 2018.12.03. 22:24:11

@Nyuszomuszo83: kizavartam volna őket a pichába.

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 22:24:35

@Udvariatlanbolond: Babám sskk nem hármas kombozunk vésd a buskidba kicsim!

ibsen 2018.12.03. 22:25:24

Jó estét

Ginu bekavart ahogy látom, de hogy miért nem küldte ki ezt a 3 alakot a fürdőből...azok meg mint a falusi banyák ott veszekszenek.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 22:26:06

És az egész ezen a központi faszon pörög.
Mert nem bír egyetlen őszinte lépést tenni. Ó ugrált ágyról ágyra, szájról szájra. És utána a másikat mocskolta, mert pontosan kiismerte Reni neki mindent megbocsátó, másikat szidalmazó jellem(telenség)ét. Így akármit csinálhat, abból Reni mindig kimossa. Ezt szívta meg Ginu.

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 22:27:41

@Maximista vagyok: női szemmel is pedig nem szeretem a lányokat! A 3 nyomorékot úgy kivágtam voltam a fürdőből hogy lábuk nem érte volna a talajt. Era egy féreg! Kezd T9 Viki görny viselkedésére hajazni!

,, 2018.12.03. 22:28:10

@Mók_Ica: konténerkompatibilisek
@Angora Cardi: gáz!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 22:28:27

@Mók_Ica: egyik se szokta meg. Erán mindig úgy áll, mint ami épp le akarja vetni magát a mélybe.

Angora Cardi 2018.12.03. 22:28:38

@bElannaTorres: hehe én inkább kerülnám csokit
nem néztem ilyen élyen a survivort de a kavarásnak örültem, hogy nem csak punnyadás volt

ibsen 2018.12.03. 22:29:23

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ginu azt szívta meg, hogy taktikából kezdett Csokival ez ki is derült, el is mondta. Onnan kezdve mosakodhatott... Reni hol szerelmes feleség hol egy fúria, ez megy.

Angora Cardi 2018.12.03. 22:31:00

@,,: igen és a másik hsz-ed is +1 a kiszolgáltatottságról

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 22:31:24

@Angora Cardi: Ááá én csak próbálok irni, néhéz néha! :)
@pirosnyuszi: nyuszi, bocsiiii! Mi nyuszik szakértünk a szemöldökben!

,, 2018.12.03. 22:31:40

@ibsen: ha nem ment volna rá csokira, akkor az lett volna a baj...csoki nagyon hiú

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 22:31:41

@Mók_Ica:
Baszhatjuk a respektet ginunak ha a banán rágó mankee jutott vissza :(

nicu71 2018.12.03. 22:32:02

@Csakazértis én vagyok a királynő: Mert eredendően férfifeje van, ledobja magáról a nőies szponzorszarokat

Maximista vagyok 2018.12.03. 22:32:51

Dikk! Csoki ideges ha felöltözik. Na ja, a dzsungelbe ez szokatlan te paraszt!

tvbuzi 2018.12.03. 22:33:01

Reni mint egy alkesz takarítónő

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 22:33:23

Volt már idén egy elbaszott szavazás...ezt se lehet revideálni?

Angora Cardi 2018.12.03. 22:33:58

nem akart megkapni, te erőltetted magad alá reni

Cimili 2018.12.03. 22:35:32

bele hiteted magad a rosszba -by zsuzsu

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 22:35:49

Hmmmm. Ha Reni bánja meg a parittyázást, akkor azt lehet. Ha Ginu, akkor kétszínű.
Hányas mérce? Ja, kettős. Aha.

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 22:36:03

Reni zsuhoz fordul a parittya után mert lelkifurkája van és vekeng hogy csoki vasárnap nem foglalkozik vele. És sajnálatból varrta le őt csoki. Zsunak jók a tanácsai! (Isten óvjon tőlük) Erával beszélget Csoki máglyára karóba mindkettő! Ne gondolj Ginura belehiteted a rosszat magadba!-by Zsuzsu tanácsa! Rinya, vigasztalás.
Csoki telefonál vmi 3 éveseknek való játékkütyüvel!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 22:37:23

@Angora Cardi: ezen dolgozott az eleje óta. Mindenki gonosz, irigy és az ő Nugátszeletére akár rámenni. Csak azt nem veszi észre, hogy a Nugátszeletet kívánkozik mindenki más szájába.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 22:37:25

@Maximista vagyok:
Parducmintas osemberes gunyaban jobban érezte magát.

BarBwire 2018.12.03. 22:37:36

@Nyuszomuszo83: 3 perc3 perc !!! Ha a bakocskám ennyit teljesítenie, kipenderiteném lantozni a hóra.

Angora Cardi 2018.12.03. 22:37:50

@,,: és nyelvével fújja a füstöt úúúááá

Maximista vagyok 2018.12.03. 22:38:56

@Csakazértis én vagyok a királynő: kapsz egy kibaszott nagy +1-et sárkányos csajszi!

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 22:39:03

Renyhe bevallja szerelmes! Lacika és Csoki cigiznek! Vekeng Reni, összeveszik Csokival, mégse, mi van ha kiesik, és ha visszajöna! Meg kell beszélni ha visszajön. De már nyignak Csoki Zsu és Renyhe. Sir Renyhe!

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 22:40:04

@BarBwire: kár hohyhogy nem mondta csoki neked is ugyanannyi időd volt, igy jártál! :D

Mók_Ica 2018.12.03. 22:40:11

nem bírom én ezt a csoki renyhe duót..... csoki tapinacijától hányok....

,, 2018.12.03. 22:40:12

@Csakazértis én vagyok a királynő: majd sok mindent észrevesz, ha visszanézi egyszer az egészet:)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 22:40:21

nem szoktam kurva anyazni, de a joedeskurvaanyjukat, azt.
holnap vissza se nezem. retek banda

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 22:41:22

@Udvariatlanbolond: én is tégedet!! Egyem a buskid!

tvbuzi 2018.12.03. 22:42:38

PUA-girl hogy imbolyog a cipőben

BarBwire 2018.12.03. 22:42:51

Ezt az üvöltözest, és ha majd a havert hagyja kint?

,, 2018.12.03. 22:43:13

Jövő héten szavazzunk már ki valakit ebből a nagyarcú gangből

ibsen 2018.12.03. 22:43:34

csoportszex az udvaron:-)

Rozsgyi 2018.12.03. 22:43:51

Szegény Zsu annyira buta hogy nem lehet megszokni, minden adasban meglep...

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 22:44:20

Utoljára a horvát válogatottat láttam a vébén őrjöngeni!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 22:44:58

Anusz már menne parbajozni :))))
Mindenki kint hagyja :))

BarBwire 2018.12.03. 22:46:06

@szociál: küldjék ki, meglátjuk.

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 22:46:11

@tvbuzi: ööö lehet telefonon nem megy a vakon gépelés! Bocsi!

Adri csokit is imádja! Hunornak: esküszöm isteni érzés teso! De jóba vannak...
Csoki meséli a kisretek élményeit. Rossz érzés lehet kiesni ghecci!
Zsu bekérdez! Ginu azt mondta neki hogy ha ő nem lett volna akkor Zsut vinné-e!! Igen! Nem hazudott Ginu!
Csalamádé Zsu imét tutul!

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 22:46:21

Hopphopp!!! Zsu megvilágosodott!!!

OriginalBlackMamba 2018.12.03. 22:46:26

Hol a lila kendő? Szabályok már abszolut nincsenek?

bElannaTorres 2018.12.03. 22:47:13

@Angora Cardi: hát én is arra drukkolok, hogy kiessen , de most sokáig nem fogja kivinni senki :/ nézhetjük a döntőig a hisztiskedését

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 22:47:14

@Udvariatlanbolond: de én nagyon szurkoltam nekik! :)

BarBwire 2018.12.03. 22:47:32

@Nyuszomuszo83: komolyan arra hallok, hogy nyerje meg Zsu

Lacikaaaaaaaa!

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 22:47:42

Szegény Zsu, kiesik a saját száján...

Cimili 2018.12.03. 22:47:46

zsu szerint csoki gyerekes. áááááááá, akkor ő mi a faxom?

ibsen 2018.12.03. 22:49:07

Ez a Krisztián menyire sötét....

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 22:49:13

@OriginalBlackMamba: igaz, hol van?
Ánusz örül Vsokesznak! Hátha megparittyázza őt is??? :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 22:49:25

@BarBwire:
Lacikat látta valaki?
Most komolyan :))))

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 22:49:38

Egyértelmű volt..,najoh!, most baszom le a laptop tetejét!!

OriginalBlackMamba 2018.12.03. 22:49:55

Krisztián komolyan azt hiszi, hogy azért, mert Soma kispajtása, megnyerheti ezt a szériát? Év vicce...

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 22:50:02

FarÁnusz magára akarja pakoltatni a jeleket? Ok. Tegye. Hajrá. Kint is marad.

Maximista vagyok 2018.12.03. 22:50:05

@szociál: persze, rappelek vele pont a szaunában

Cimili 2018.12.03. 22:50:21

@szociál: reménykedjünk, h bátor lesz és magára pakoltatja a jeleket. :DD úgy kint marad, mint a sicc.

BarBwire 2018.12.03. 22:50:23

Ánusz nagyon biztos magában, nem lehetne névtelen levelet be küldeni? Kedves villalakók, ánusz két kapura játszák.

ibsen 2018.12.03. 22:50:59

@szociál: Süt meg hajat vág egyszerre:-))))))))

Cimili 2018.12.03. 22:51:11

na renyhe már királynőnek képzeli magát, csoki meg az ő királya.

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 22:52:18

@BarBwire: @,,: bebaszna! Olyan sötét hogy a negró világit a szájában! Inkább b+ Lacika!

Ánusz +Renyhe a cigisbe vekeng, hogy szexelt és sirt és érez csoki iránt!

Rozsgyi 2018.12.03. 22:52:25

Renyhe, dzsizösz...

Maximista vagyok 2018.12.03. 22:52:49

Fiúk/lányok! Ti mikor szoktatok szex után sírni? :DDDDD

BarBwire 2018.12.03. 22:52:58

@szociál: na mát pornóbajusz is megemlítette.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 22:53:03

Lacikával összeért a lelkünk a kanapén. :)

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 22:53:23

Holnap ismét mutogatós petya lesz! Yeees iskolahééét!

makosnudli 2018.12.03. 22:53:53

Iskolahét! Van isten :)

ibsen 2018.12.03. 22:54:26

Ez a Peti gyerek annyira szerencsétlen ebben a szerepben...

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 22:54:50

@Maximista vagyok: én a pókember vagy az oroszlánkirály láttán tuti sirnék! Ákoskázás után is!

tvbuzi 2018.12.03. 22:54:55

Mókusánusz kivel akar phárbajozni?

bElannaTorres 2018.12.03. 22:55:20

@tvbuzi: tippre adrit mondanék, még lehet meg is nyerné..

makosnudli 2018.12.03. 22:55:45

@Maximista vagyok: Renyhe szexualis elete meglehetosen katartikus lehet, ha a haromperces szex utan sir egy jot

ibsen 2018.12.03. 22:57:33

@bElannaTorres: Adri ellen szerintem most mindenki visszajönne.

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 22:57:55

tyűűű isihét...,újabb támadás az értelem ellen! Nem maradhatna az őskori ruci, az iskolaköpeny helyett?

Maximista vagyok 2018.12.03. 22:57:57

@makosnudli: szerintem abba a 3 percben már benne volt a cigi is

mandarinos csoki 2018.12.03. 22:58:45

@tvbuzi: én úgy értettem, hogy Erával.

Maximista vagyok 2018.12.03. 22:59:09

@tvbuzi: :DDDDDDD nem jó a sör orrba bazdmeg!

ibsen 2018.12.03. 22:59:15

Reni szerelmes...Vagy friss az élmény hogy az "ura" visszajött. Krisztián biztos visszamondja majd Csokinak de nem fog rohanni ezzel:-)

KnitKat 2018.12.03. 22:59:22

iskolahét, hurráááá!
ennél már csak az lenne jobb, ha krisztiánusz tényleg magára pakoltatná a jeleket. így, hogy csoki ilyen nagy fölénnyel jött vissza, biztos elhiszi, hogy neki is sikerülne:D

tvbuzi 2018.12.03. 22:59:27

@makosnudli: gondolom azért sírt, mert csak 3 perc volt

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 22:59:43

@ibsen:
Kizart.
Homár Anuszt kint hagyja.
Még Lacika is :)

makosnudli 2018.12.03. 23:00:14

@szociál: Szivembol szoltal :)))
és Lacikarol is lesz talan netto fel perc ertekes kepsor

bElannaTorres 2018.12.03. 23:00:21

@ibsen: inkább legyen kavarás, mint ánusz féle döglés, plusz vivi is teljesen eltűnt amióta ilyen kis szerelmesek , de hát nem az én szavazatomon múlik

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 23:00:24

@tvbuzi: saját magadnak fizetsz? bal kezed a jobbnak? :DDDDD (ne haragudj, szercsi van, tudod!)

,, 2018.12.03. 23:00:25

Akkor kapjon Adri védettséget, mint legjobb tanuló, és akkor a gyökerek még lesznek lőve

Maximista vagyok 2018.12.03. 23:00:47

@úgymond olvasó mmkk: hát de mit vársz ezektől te retek? levegőt nem képesek venni maguktól!

ibsen 2018.12.03. 23:01:37

Röhögnék ha most Krisztián Csokit ismételné és belebukna ebbe az egészbe...

tvbuzi 2018.12.03. 23:01:45

Végre egy jó zene- kép összhang

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 23:02:27

@Maximista vagyok: semmit, de ez a fürdős jelenet a legaljának a legalja volt

MosóMaca 2018.12.03. 23:02:34

@tvbuzi: én erát hallottam,mikor az ágyon tespedt és ecsetelte mesteri tervét

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 23:02:48

@,,:
Ebredos best Off Adrirol meg ér egy vedettseget :)

tvbuzi 2018.12.03. 23:03:01

@úgymond olvasó mmkk: jobb a balnak. ballal olyan mintha más csinálná (állítólag)

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 23:03:05

Azt irtam múlt nap hogy Adrira nem igaz az az aki szép az reggel is szép Charlie örökérvényű! Nincs mit basdzátok meg az ötletért! Gheccciiikkk!

Maximista vagyok 2018.12.03. 23:03:32

@úgymond olvasó mmkk: az biztos, kurva isten hogy az ajtóval vertem volna őket halálra

MosóMaca 2018.12.03. 23:04:03

Amivel aztán jól meg leszünk lőve.... mert ánuszt nagggggyon ki akarjuk savazni,de era is offolta magát mostanság úgymond

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 23:04:14

ÓÓÓÓ,,nem ezt már neeemmmm,,jó éjt,,holnap,halnap!! Csók mindenkinek,,ez a nyomorult talárban...bláááá!!

Maximista vagyok 2018.12.03. 23:04:57

@tvbuzi: rá kell ülni, akkor elzsibbad, az olyan mintha más csinálná (állítólag)

Maximista vagyok 2018.12.03. 23:06:27

Győzit látta már valaki értelmes hajjal?

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 23:06:30

@Maximista vagyok: nyertem volna pár évtizedet Márianosztrára

,, 2018.12.03. 23:06:49

@MosóMaca: krisz jobban fájna nekik, és kíváncsi vagyok, kire menne rá vivi. Era még maradjon, ő jó főgonosz lett

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 23:06:54

@Udvariatlanbolond: Kicsim! Szép álmokat Rólam! Holnap ütközünk! Ez a talár megcsúfolása! :(

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 23:07:24

@Maximista vagyok:
Mint egy féléves akit szoptatnak olyan győzi frizurája

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 23:07:34

@Nyuszomuszo83: de miért csak ezt csinálják meg, amit itt olvastak? A tegnapi szavazást is olvashatták.

ibsen 2018.12.03. 23:08:04

Műköröm hegyek...főzésnél praktikus. Zsu nem szereti ha főzés közben nézik.Titkok derülnek ki:D

MosóMaca 2018.12.03. 23:09:06

@,,: igen. Én speciel hányok ánusztól,annyira,hogy inkább elviselem még era kereplését. Hacsak☝️ Fel nem használja a kendőt és jöhet a B terv.

Cimili 2018.12.03. 23:09:18

mit nyulazik ez a pöcs?

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 23:09:21

@Maximista vagyok: úgy híjják, hogy idegen kéz. :) De csak hallottam vhol, vkitől, eskü. :)

Maximista vagyok 2018.12.03. 23:09:37

Ha nyúl, akkor költészet. Igen Győzi! Mindjárt olyat mondok hogy a TEK fog nálam kopogni bazdmeg!

OriginalBlackMamba 2018.12.03. 23:09:40

Lacika beszél a VV vlogban

ibsen 2018.12.03. 23:09:58

Zsu még a végén férjhez is mehet ha kiszabadul innen (és van aki elveszi) megtanul főzni pl. :-)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 23:10:12

@szociál: számomra a Zsu és a főz szavak érthetetlenek egy mondaton belül :)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 23:10:13

@MosóMaca: fel fogja használni, mert gyáva. Hunor viszont nem fényszóró és nem veszi le róla, ergo még marad.

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 23:11:51

@Csakazértis én vagyok a királynő: mert ötletet könnyebb innen lopni mint véleményt figyelembe venni! :) Nincs ötlet már, elpuffogtatták őket, igy egyszerűbb, nem kell agyalni, meetingelni, be lehet dobni az itt olvasottat.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 23:11:52

@Maximista vagyok: engem úgyis állandóan megfigyelnek, átküldöm őket hozzád egy kicsit, jó?

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 23:12:06

Szóval ez a Lacika titka. Az ajakír. Eddig miért nem használta? :)

BarBwire 2018.12.03. 23:12:09

@ibsen: egy párszor már kiröhögték, szerintem ezért.

Maximista vagyok 2018.12.03. 23:12:20

Na, Lacikának a szerkesztők adtak egy utcát :D

Cimili 2018.12.03. 23:12:30

eccer beszél a lacika, s pont nem figyeltem. :((

MosóMaca 2018.12.03. 23:12:59

@Csakazértis én vagyok a királynő: nekem igazából mindegy,csak ánusz takarodjon el. Mondjuk egy 99%-al. Az ellen %-át meg majd Hózentróger kiszámolja

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 23:12:59

@Nyuszomuszo83: értem én, de nem akarom. :)
A szavazás állása is remek ötlet volt. Erre tessék, megfordítják. :)

nicu71 2018.12.03. 23:13:10

@OriginalBlackMamba: rohanok nézem megfele.
Almafa rettenetes ebben a talarban

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 23:13:12

@úgymond olvasó mmkk:
Lacika bemenet Roliekhoz és lefagytak, egymondat volt csupán :)))))

Maximista vagyok 2018.12.03. 23:13:34

@úgymond olvasó mmkk: az nem biztos hogy jó lesz nekem :D de cserébe küldöm a sajátjaimat!

BarBwire 2018.12.03. 23:14:31

@szociál: halálos, mint a raptor, vagy mi.

Cimili 2018.12.03. 23:14:35

lacika szerint a vella legjobb nője a greg. :DDDDDDDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 23:14:45

Lacika humorkodik: a villa legjobb nője Greg. Mennyi ajakírt használt el?

tvbuzi 2018.12.03. 23:14:53

Lacika milyen poénos

Maximista vagyok 2018.12.03. 23:14:58

Lacikának tuti drogot adtak. Adjanak neki többet belőle! Hajrá Laszikaaaaaa!

Angora Cardi 2018.12.03. 23:14:59

Lacika szerint a villa legjobb nője Greg.
Várom, hogy ez humor legyen.

,, 2018.12.03. 23:16:04

@Csakazértis én vagyok a királynő: vvzsóti nem olvassa a hogyvoltot, mert az PRIMITÍV!! (Ugye zsóti? Amúgy szarok vagytok, pocsék "munkát" végeztek, kiheréltétek azt az elemet, hogy legalább mi nézők mindent lássunk!)

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 23:16:17

@Csakazértis én vagyok a királynő: Lehet Csoki együttműködőbb a szerkiutasitások tekintetében, Ginu kiégett ezért inkább hazaküldték! Látnak benne még potenciált! Lofasz van benne!
@Maximista vagyok: Láár András megborult elméjének szüleménye volt! Jó szar vers!

Maximista vagyok 2018.12.03. 23:16:17

Vivike! Hány kiló 4 centi?

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 23:16:19

@szociál: Lacika for president :)))

@Maximista vagyok: holnap tuti lefagyasztják a mobilnetemet, amiért el akartam küldeni őket. vagy, valami még rosszabb: ügyfeleket küldenek rám :O

ibsen 2018.12.03. 23:17:23

@Angora Cardi: Csak a többi csaj meg ne tudja ezt mert tuti balhé lesz belőle:-D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 23:18:23

@Maximista vagyok:
Vivike nem nyeri meg a sulihetet az a sanda gyanúm :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 23:18:30

@Nyuszomuszo83: bocsi, tévedsz. Nincs benne lófasz, bárcsak lenne. :) Na, az hozná nézeCCSéget. :)

Cimili 2018.12.03. 23:18:42

@tvbuzi: ne röhögjél ki, inkább írtad volna meg, h mit mondott!!!! :)))))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 23:19:09

@Angora Cardi:
Nem viccelt Lacika Greg neki telleg nő :)

Maximista vagyok 2018.12.03. 23:20:53

Vivike állathangja egy seggberakott delfin volt szerintem, de legyen szúnyog...

,, 2018.12.03. 23:21:22

Jaj a betelefonálóval lettem ekg-n:S
Ez már a vég:S

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 23:21:26

@Cimili: felmutatta az ajakírt és mondta, hogy aki ezt használja, tud majd beszélni és akárkit el tud küldeni melegebb éghajlatra. Kb. ezt mondta, annyira meglepődtem, hogy nem tudtam szó szerint memorizálni.
Ja, és mondta, hogy többféle van neki, csak szóljanak, ha kell.

Maximista vagyok 2018.12.03. 23:23:25

Szia Győzi! Húzzapicsába!

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 23:24:22

@Csakazértis én vagyok a királynő: oké elismerem tévedtem! Azzal növelné a nézeccséget!
Megyek jó éjt cigizni! Holnap jövök újra az agymenéseimmel! Puszi&pacsi

ibsen 2018.12.03. 23:24:39

Greg felsőteste....:-)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 23:24:49

Édesfaszom. Na, hétvégi buli után én is így fogok vetkőzni. :)

Angora Cardi 2018.12.03. 23:24:58

@ibsen: hehe műhajtépés
@szociál: csak rá ne fanyalodjon
@nicu71: megnyugodtam

Maximista vagyok 2018.12.03. 23:24:58

Greg felsőteste mint egy 8 éves kisfiúé...jók azok a 17-es karok!

Angora Cardi 2018.12.03. 23:26:14

Ma lacika sziporkàzott :)))

ibsen 2018.12.03. 23:26:18

@Maximista vagyok: A testi fejlődésben azt hiszem megállt:-D

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 23:27:34

@Nyuszomuszo83: bazzeg, ha jövő héten lesz lovas jelenet, pénzt fogok kérni az ötletért. Mert ahol ló van, itt lófasz is. :)

Cimili 2018.12.03. 23:30:53

na lépek én is, jó éjt nektek, az uccsó kapcsolja le a villanyt!

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 23:37:44

@Csakazértis én vagyok a királynő: kérjünk! Borítékolom, hogy lesz! Jó éjt Mindenkinek! Villanyt lekapcsoltam! Gyújtsatok gyertyát ha látni akartok vmit! De itthagyom a szentjános bogarakat is világításként! Puszcsiii! :D

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 23:39:18

@Csakazértis én vagyok a királynő: én felöltöztem köntös +nagykabát+sál! Protkót is mostam!

Maximista vagyok 2018.12.03. 23:39:54

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem kicsit! Na de jó éjt mindenkinek, holnap is meg kell őrülni!

Costanza 2018.12.04. 06:39:01

tenyleg tiszta Alex Vause, csak a coolsag meg a meltosag hianyzik belole.

Costanza 2018.12.04. 07:08:24

aha, szoval az eros egyeniseg unibrow rikacslany attol fel, hogy ha most szexelt, akkor mar oda kell adni ezentul kotelezoen rendszeresen az ura parancsolojanak a nunust.
Errol kupaktanacsot is kell tartani, ahol megallapitjak, hogy akkor csak heti egyszer kell odaadni a nunust, es az kibirhato na. OMG ilyen labtorlo egybites idiotakat.

,, 2018.12.04. 07:32:11

@Costanza: az unibrow szemöldök, ahogy a neve (uni->1) mutatja, azt jelenti h vkinek teljesen összenőtt a szemöldöke középen

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.04. 08:16:19

@Costanza:

Rúdtáncos Renyhe próbálja manipulálni a nézőket, mert furmányosak a roma nők.
Ez a szponzor műszempilla meg az agyamra megy, Survivorban is boldog boldogtalan viselte, sztem Dávidnak is volt.
Renyhe kb úgy nézett ki mint SV Vera a döntőn , tökéletes smink :))

@úgymond olvasó mmkk:
Csitt a szaunában :P

Sargabogre 2018.12.04. 08:23:31

szegény Renit már most rossz nézni, fog még sírni Csoki után. valamennyi méltósága azért lehetne, vagy ennyire nem látja, hogy full leszarja?

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 08:25:25

@szociál: engedélyt kérek kukoricán térdepelni :P

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.04. 08:29:13

Jó reggelt kedveskéim :)
Rohadtul le vagyok maradva, kis segítségre lenne szükségem.
Miről folyt a diskurzus vivike és anuszka között? ki fog legközelebb párbajozni? ki az akitől fél vivike, hogy őt viszi ki?
Köszönöm szépen

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 08:32:02

@Costanza: A szélsőséges narratívák közt átívelő híd a kompromisszum...kvázi ,ha heti egyszer vegyül Csokkerral, attól még nem kurvincs, csak jól tartás végett, egy kis laza póráz.
Ahogy Renyike azt elselypegte, egyfajta jutifali, amolyan heti örömóda, mint a kedvenc sorozatod, amire éhezel...Ennyit még a mami is tolerál!

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.04. 08:33:29

@Udvariatlanbolond: szerintem renyhe azt hitte varázs pina van alatta, hogy ha egyszer csoki belemártja a pöcsét, akkor másba már nem tenné be. Én meg egyre inkább érzem, hogy ánusznak is berakná csókimóki

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 08:39:24

@Hedo a szadista szexista anyuka: Kemény három percet szánt Renyke csodapunijára...
Nem várt kisülés, amit egy radiátorbordában is abszolvált volna a csődör...,de hát itt van már megint a szerelem..DDD

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.04. 08:42:00

@Sargabogre: @Udvariatlanbolond: @Hedo a szadista szexista anyuka:

Vagy nincs agya vagy színház az egész amit leművel.
Pár napja még Vivit osztotta ki hogy kikefélte magát a VV-ból, most meg éppen ezt teszi ő is Csokival.
Rafinált gyévocska ő.

@úgymond olvasó mmkk:
Miért kukoricán, ha van rajzszög is a világon :)

Sargabogre 2018.12.04. 08:44:21

@szociál: szerintem ilyen bonyolult gondolkodást és színészi teljesítményt ne nézz ki belőlük :D Reni teljesen magán kívül volt az örömtől, miután Csoki végre ráfanyalodott.

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 08:44:46

@szociál: A szponzor ajakpírt is a csajoknak küldték, de Lacika uncsiból megkóstolta...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.04. 08:45:45

@Sargabogre:

akkor csupán áldozattípus.
akárhányszor megbántja Csoki visszarinyálja magát hozzá ez a "nő".
Mondjuk most épp úgy viselkedünk mint Greg Erával szemben :)

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 08:46:07

@Hedo a szadista szexista anyuka: Csodálatos Bizottság a Kukta Bözsikével...Hmmmm!!!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.04. 08:47:07

@Udvariatlanbolond:

Polihisztor a mi Lacikánk, főzés mellet még tudja kenegetni a száját is VÁU :)

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.04. 08:52:10

Ne legyünk álszentek! Nekem is (gondolom másnak is) volt már részem egy éjszakás kalandban. Nekik ez bent nem adatik meg, mert kevésből kell elsőre jól választani, ami ritkán sikerül.

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 08:54:51

@szociál: Baszna ez a lányka rendesen, de hát ugye a fékek és ellensúlyok, meg hát mit szólnának a külföldiek, meg a 60 millió !!! Viszket az, de nagyon, meg aztán a méretes faltörő sem kalimpált a kuckóajtóban....Végre egy patent fallosz a culágerhez,,, csak ez a sok rühes kamera!!!

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 09:04:13

@szociál: Lacus a Napkeletik egyike, perzsa-féle Menyhért ..közeleg a karácsony...megérkezett Betlehembe..A bölcsnek a villa a Messiás-váróterem...Láttad már, hogy stíröli Renyke hasát?

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 09:06:40

@Hedo a szadista szexista anyuka: Nekem is volt..bent tartottak a köcsögök 18 órát...DDD

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.04. 09:10:00

@Udvariatlanbolond: mert renyhe olyan, mint egy vonatbaleset: csúnya is, borzasztó is, mégse tudsz nem oda nézni!

hereverő heverő 2018.12.04. 09:11:25

Lóreggelt mindenhogyvoltozónak, Sixxnek külön a posztért.
Induljon jól a nap:
www.youtube.com/watch?v=PxVatRTVyGc

Megyek visszaolvasni, visszanézni, stb. Kávét kell főznöm...

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 09:18:15

- társadalmi célú hirdetés -
tegnapelőtt volt a szajoli vonatbaleset 24. évfordulója, egyébként.

hereverő heverő 2018.12.04. 09:19:28

@Hedo a szadista szexista anyuka: Hallgass Kröwnn-t. Dallamos olasz zümmögés, haboskakaós babazsúrzene. Link fennebb.

hereverő heverő 2018.12.04. 09:20:13

@úgymond olvasó mmkk: obazz, de öreg vagyok. Még emlékszem rá.

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 09:20:18

@Hedo a szadista szexista anyuka: Akkor egyértelműen megállapítható, hogy Renyke a két lábon járó perverzió! A tenyeredet a szemedhez kapod, és csak a rések között kukucskálsz!

hereverő heverő 2018.12.04. 09:21:21

Körkérdés: Ezek a gyökerek tényleg a Nessun Dorma-ra ébredtek, vagy csak a szerkik tették be nekünk?

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 09:21:48

Jóóóó reggelt! Kedd van már! Telik a hét! Jó reggelt Leendő Uram!
Renyhének semmi önbecsülése és női büszkesége nincs. Anno Ginuval is megbeszélte ma te alszol vele holnap én! Három mondom 3 egész percért nem tepernék a szerecsen után. Lehet megmondtam volna neki, köszi, de azt hiszem bekérek a szerkiktől egy womanizert és elvonulok a nyugiba. Nagyobb tüzijáték lett volna! Amúgy olyan még úgysem volt a vellában hogy nő gitározott volna! Dikkkk! :D (Remélem vmelyik sexshop beszáll szponzinak és megszánja Erát, Renyhét, Adrit és Zsut. Vivinek nem kell ő a kicsi de játékossal is beéri! :D )
#rosszgoninyuszomuszo

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 09:25:40

@hereverő heverő: Nekem is becsengett a fülem...Játék és muzsika, vagy csak valaki fintorból?

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 09:25:43

@hereverő heverő: és milyen kevéssel megúszták a felelősök. az egyik asszem 5,5 évet kapott, a másik kettő meg 1,5-2 év körül. megöltek 31 embert.

hereverő heverő 2018.12.04. 09:26:20

@Nyuszomuszo83: gumibaba-hetet! Ennél a szarkavarásnál még az is érdekesebb lenne. Mert amúgy jó lenne a "tattika" de sajnos olyan szereplőkkel mint ezek, ez reménytelen. Ha kettővel kevesebb az IQ-juk, már növények lennének.

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 09:26:43

@Hedo a szadista szexista anyuka: Hát drága ha erre kéne fanyalodni akik a villában vannak akkor inkább a jégcsapretek! :D

hereverő heverő 2018.12.04. 09:27:35

@úgymond olvasó mmkk: Elég nekik a tudat, hogy rajtuk szárad ennyi élet. Csak félek, hogy annyira nemtörődöm emberek, hogy nem érdekli őket

Magentax 2018.12.04. 09:28:45

"Bekapcsolunk a vellába, szarospista effekt beindul, ami elég meredek dolgokat eredményez, Cintike haja magyarázatra szorul, Renire már az L-es blúz is kicsi,......"

Vajon kire gondolhatott Sixx Cintike említésekor?

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 09:30:00

@hereverő heverő: Tuti érdekesebb lenne még az is! De inkább igyanak brómos teát! Nem akarom nézni hogy Csoki megparittyáza GumiBrittanit! Ánuszé meg szóra sem érdemes! :D

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 09:30:55

@Magentax: ez nekem is feltűnt, de Vivire amúgy! És nem is tévedett nagyon Vivi már Cintike 2, Anusz mindkettőt meghúzta! :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 09:31:24

@hereverő heverő: aki annyira nem képes, hogy ellenőrizze, ellenőriztesse a váltókat (tulajdonképpen hogy ne végezze el rendesen a munkáját), az nem hiszem, hogy azóta is azon őrlődik, hogy 31 ember meghalt

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 09:34:05

@Magentax: Sixx belekeveredett az első sorba....

hereverő heverő 2018.12.04. 09:34:21

@úgymond olvasó mmkk: Ezért kellene automatizálni a vasutat, mint a világ boldogabb felében. És az emberek csak az automatákat ellenőrizzék. Aki ért hozzá és lélekkel dolgozik abból legyen vezető, a többit meg küldjék el a picsába kapálni.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 09:35:03

@hereverő heverő: elvennéd egy csomó ember munkáját :)

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 09:35:04

@úgymond olvasó mmkk: Istenem! :( engem az ugyanúgy megrázott mint a pörbölyi tragédia, ami 1993. 02.13-án volt. A pörbölyi közel volt hozzám, így ha elmegyek arra az emlékműnél összeszorul a szívem! :(

Magentax 2018.12.04. 09:35:21

@Nyuszomuszo83: :DDD
Köszi, nem tudtam, kire gondolhatott. Amúgy imádom Sixx posztjait, humorát, de ezt most tényleg nagyon összecsapta.

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 09:38:55

@Magentax: Én elnézem Sixxnek! Volt már jobb írása is de jó volt ez is! Mindig azt mondom, hogy ha nem írnának nem lennénk itt, nem beszélgetnénk... haladna a munka és nem kéne folyamatosan citromot nyalogassak hogy letörjön a képemről a vigyor! :D

hereverő heverő 2018.12.04. 09:40:04

@Nyuszomuszo83: Ott gyerekek haltak meg, dupla tragédia :((

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 09:40:06

@Nyuszomuszo83: Ezért váltott a bemeneti nyíláson,,Azt hitte, ha valaki hátulról fedezi, attól megnő az övé is..., mint a kétujjas kesztyű...JÓ reggelt gyöngyvirág!

Magentax 2018.12.04. 09:41:18

@Nyuszomuszo83: Eléggé kiakadtam, hogy ezt a nagyképű, otromba bunkó senkit kergették vissza a vellába. Már komolyan elgondolkodtam azon, hogy nem nézem tovább, kifejezetten unom, hogy mást se látni/hallani, mint ezek az egybitesek nyulak módjára b@sznak reggeltől estig.
Nekik ez a műsor.
Ennél sokkal érdekesebb volt Ginu, mert ő legalább kavarta a szart és ezzel jó kis indulatokat keltett.

hereverő heverő 2018.12.04. 09:43:14

Jesszus, Zsuzsunak mekkorára dagadt a feje... Lesz sírás, ha beküldenek nekik egy mérleget. Esetleg a tornaórákat lehetne kezdeni békaügetéssel, fekvőtámasszal. Parittyázás nem számít tornának, és Zsu amúgy sem égetett így kalóriákat, hacsak egy kis gyors mutatóujjmozgatással nem... Nem csak a feneke terebélyesedik, de kb mindene. Hogy sokan legelészhessenek rajta :)

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.04. 09:44:06

@Magentax: eddig is rohadék volt csoki, most meg el is száll magától, cudar idők jönnek :(

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 09:44:20

@Magentax: Most egyébként visszafogtak rendesen, szerintem külső utasítás!

hereverő heverő 2018.12.04. 09:45:20

@Magentax: EKG. Csoki ahogy az örök klasszikus mondta: olyan mint egy fasz, csak kisebb.

Magentax 2018.12.04. 09:45:33

@Nyuszomuszo83: Ez feltétlenül így van, én még a számomra teljesen ismeretlen leányzó posztjának is örültem. :D
Csak Sixx-től nem ezt szoktam meg, ezért volt picit fura - de hát Brutitól olvashattuk, hogy túlvállalta magát, nagyon elfoglalt - és már csak emiatt is maximum respect, hogy egyáltalán bevállalt egy öfit.

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 09:45:52

@hereverő heverő: nagyon dupla tragédia és a falu még mindig viseli a nyomait! Nehéz ott az élet! Polgármester jó barátom szokott mesélni, hogy még mindig pattanásig feszültek az emberek... A tied miért nem halt meg az enyém miért.... borzalmas....

@Udvariatlanbolond: Jó reggelt Kedvesem! Vagy lehet azt hitte ha hátulról csinálja és elbacca akkor kezdheti előröl! Nyominger ez! Csak tudnám ki küldte be neki a dicsérő kommentet. Buta, primitív, szánalmas alak, akit ha megijesztenék a sötétben összeszarná magát. Nem férfi ez, csak pöcst növesztett, abból is csököttet! (Lehet borogatná csikló lenne) De gonosz vagyok!
Beállok a sarokba és sírok! :D

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 09:47:44

@hereverő heverő: Lesz itt nyafi a héten, mindegy nem spoiler...

Magentax 2018.12.04. 09:47:53

@Udvariatlanbolond: Nekem már attól is hányingerem van, ahogy az a Nyálas Ánusz folyton VVV fején cuppogtat.

Magentax 2018.12.04. 09:50:34

@hereverő heverő: EKG :DD
Eddig is el volt telve magától, mi lesz most? Atyaég....

Angora Cardi 2018.12.04. 09:51:24

Hajrá Lacika a szájfények őrzője, pékek gyöngye, fodrászok álma..

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 09:51:53

@Magentax: A humor nehéz dolog mert vagy vevő rá a közönség vagy nem. Ezek a posztírók bebizonyították, hogy nagyon jók. Ehhez kell szókincs, türelem, utánajárás és hogy ne random pakolgassák a szavakat egymás után mint ápolt barátaink. Ha belegondolok, itt mi kommentálunk, de mint én is évekig megbújva csak olvastam... Hányan és hányan nevetnek egy-egy poszton az emberek. És az én baráti/ismeretségi körömben nem ismerik a hogyvolt oldalát! Ezért nagy tisztelet nekik, hogy napról napra nevettetnek minket, illetve nekünk, hogy egymás agymenésein tudunk nevetni. Lököttek vagyunk, de ehhez is kell intelligencia, mert sokan nem értik! :) Én köszönöm! :)

Magentax 2018.12.04. 09:53:47

Ánusz visszaigazolásnak érzi, hogy GettóCsokker visszament.
Milyen fasza, hősies dolog már magunkra rakatni a jeleket?! Így bárkit kivihetünk és kint is hagyhatunk, mert a nézők ezt kamázzák.

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 09:54:00

@Angora Cardi: Nyusz, tudom én bejön neked Lacka, kijön az első sorban fogsz csápolni, neked még fizetnie sem kell a reteknek önként vállalod a csápolást! Nem baj kicsim, lehet süt neked péklángost! Szeretlek! Tudooood! :* :* :*

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 09:54:52

@Nyuszomuszo83: Ezt a flegma pózt uralja, mintha valami bekerített dobogón állna...Az öntévedés ott rejlik, hogy ő nem alfa- hanem gammahím...,Ezzel az indolenciával leplezi a töketlenségét!

Magentax 2018.12.04. 09:56:28

@Nyuszomuszo83: Maximálisan egyetértek veled. :)

hereverő heverő 2018.12.04. 09:57:17

@Nyuszomuszo83: Akinek humora van, mindent tud. Akinek nincs humora, mindenre képes

Magentax 2018.12.04. 09:59:49

@hereverő heverő: Adrit kiszúrtad esetleg? Valami fekete alapon fehér mintás kötött gatya volt rajta és amikor hátat fordított, akkora volt a segge, hogy betöltötte a teljes képernyőt. :D Szerintem plusz 5-10 kiló rá is felugrott.

hereverő heverő 2018.12.04. 10:01:59

@Angora Cardi: van neked fent youtube link. És Lacika a szájfények őre, a csókkirály... minden rapperek bálványa, úgy fog kiesni az utcaajtón mint jómunkásember a kocsmábul.

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 10:02:08

@Udvariatlanbolond: Az lehet, csak engem ezzel lehet felbőszíteni! Ha csipogok pl mint egy napos csibe és rá sem basznak... Biztos jó a teljes közöny, de én ezt Pesten sem tudtam megszokni!
Tényleg tökéletlen egy manus! Szeretném látni mikor kihullik, hogy akkor is közönyös lesz-e, gyanítom igen! Vivi fejét hogy akivel ő parittyázik az mind kieső! :D Vajon eljut ez a tudatáig a hercegnőnek avagy sem!???

BarBwire 2018.12.04. 10:02:51

Boldog nevemnapját mindenkinek! és....

Lacikaaaaaaa

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 10:03:37

szerintem vannak olyan nok is a foldon, akik rohadtul orulnenek, ha csak annyira lennek "koverek", mint Zsuzsu meg Adri

hereverő heverő 2018.12.04. 10:03:40

@Magentax: De Adri előnnyel indult, neki már beköltözéskor akkora segge meg pocakja volt mint Kiss Ernő ny. dandártábornoknak.

hereverő heverő 2018.12.04. 10:06:56

@úgymond olvasó mmkk: itt nem a kövérség számít, hanem a hízás. Hogy nem figyelnek magukra, elengedik a kilókat és magukat. Vagy pedig vállalják be, és egyenek bármit de ne sírjanak, hogy nagy a seggük mint Zsuzsu a sámlin.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 10:08:07

@BarBwire: boldog nevunknapjat magunknak! a tobbieknek kellemes husveti unnepeket.

Magentax 2018.12.04. 10:09:04

@úgymond olvasó mmkk: Itt most nem pl. hormonális problémákról van szó, hanem azért teszi szóvá az ember, mert ezek fiatal, egészséges emberkék. Legtöbbjük teljesen normális testalkattal költözött be, még azt is megkockáztatnám, hogy Zsu pl. kifejezetten csinos volt - na ehhez képest eltelik pár hét és szétfolynak a nagy semmittevéstől. Eszükbe nem jutna sportolni, edzeni valamit, sőt még a takarítás, mosogatás miatt is halálosan felháborodnak.

Angora Cardi 2018.12.04. 10:11:10

@hereverő heverő: Juj ez nagyon jó kis zene, szeretettel fogadom :D Legalább jól indul a hét (tegnap nem dolgoztam, nekem ma indul) :D Még a Nessun Dorma-t is meghallgatom a hsz-edből ihletet merítek.

Lacika nem baj, ha kiesik ha nem, megérdemli az önzetlen rajongótábort :DDD Még mindig inkább Lacika mint Sheeegglyuuuuk :D

@Magentax: Én is jobban örültem volna Ginunak..

@Nyuszomuszo83: Nyuszika én a rajongótábor önkéntes vezetője vagyok :D Lelkesítek, szurkolok :DD

@úgymond olvasó mmkk: morning :D

@BarBwire: Boldog neved napját drukktárs!

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.04. 10:11:32

@Magentax: milyen nagyon jó lenne, ha ánusz magára kívánná a jeleket és a szauna ajtó kint hagyná ezt a kis takonygombócot a gheczhybeeeee

Magentax 2018.12.04. 10:11:49

@BarBwire: @úgymond olvasó mmkk: Na hát akkor boldog nénapot kívánok a Barbaráknak, Borbáláknak (a naptárom szerint). :)

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 10:11:57

@Magentax: Ezt írtam tegnap mikor közvetítettem az öfit, mint a muraközi lónak akkor segget és combot csinálnak ezek a kötött mintás gyatyók! Én tudom abban vagyok erős, nincs az az Isten amiért felvenném, inkább kivágnám egy fekete kukás zsák alját és két oldalát, fejnek és karoknak, manila madzaggal megkötném övnek és jobban néznék ki mint ebben a förmedvényben! :D
@BarBwire: Drágaaaa Barbink! Nagyon boldog névnapot Neked erőben egészségben! Legyen csodás napod! :*
@úgymond olvasó mmkk: Igen, de a stílus maga az ember! :)

BarBwire 2018.12.04. 10:12:13

@Magentax: nincsenek hozzászokva, vagy úgy gondolják, hogy most itt kipihenik magukat, mint pl Krisz. Egyébként ő meddig villamester? Mert kb két hete az, vagy nem?

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 10:14:03

@úgymond olvasó mmkk: Ha ma akkor néked is boldog neved napját! Én majd nyáron megiszom a mojitot mindenki egészségére! :D Amúgy mindenkinek boldog neve napját egész évre elosztva! Vegyétek úgy mindenkit megköszöntöttem a napján! :D :D :D

Angora Cardi 2018.12.04. 10:14:04

@Magentax: Nagyon elpihennek, alig páran mozognak, talán Hunor néha, én Roli helyében beállnék mellé edzeni és kipattintanám magam.

Magentax 2018.12.04. 10:14:47

@Hedo a szadista szexista anyuka: Csokker után én már nem reménykedem. :(
Képes és a végén még tényleg megnyeri.

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 10:15:12

@BarBwire: Szerintem új héttel már nem az, tuti leváltották, az új tematikus hét miatt is!

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 10:16:06

@Angora Cardi: tudom hogy te vagy az elnök asszony ez nem is volt kérdés! Legalább hozod az elvártat! :D

Angora Cardi 2018.12.04. 10:17:18

@Nyuszomuszo83: mmkk teljesítem a napi penzumot

Magentax 2018.12.04. 10:20:27

@BarBwire: Igen, nekem is éppen tegnap jutott eszembe, nem hetente kéne váltani? Régen így volt. Most az egész villamester lét valahogy elsikkad, az eddigi évadokban sokkal nagyobb jelentőséggel bírt ez a szerepkör. Jókat veszekedtek, ki, mikor, mit takarítson, kik főzzenek, mit és mennyit rendeljenek kajából, cigiből és egyebekből.
Bevezethetnék újra a villakrajcárt, be kéne osztaniuk a pénzt, lenne nyígás, amikor elfogy a cigi. :D

BarBwire 2018.12.04. 10:22:06

@Magentax: meg még: Boriska, Boróka, Ada, Adelinda, Alinda, Babett, Ciklámen, Hágár, Adelina, Armida, Bettina, Emerita, Hannó, Reginald, Móric, Mór, Péter,

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 10:23:05

@Nyuszomuszo83: Jajj, Erzsike az "Elnökasszony",ezt minden cicanyuszi tudja..:)

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 10:31:16

@Udvariatlanbolond: Pontosan Erzsi for president! Az első könyv megvan, magát a cicát imádom, a szöveget már annyira néha nem! Nekem Másám a president! De én még a kanadai szfinxért is rajongok! :D Minden cica gyönyörű és minden nyuszi pihepuha! :)

Magentax 2018.12.04. 10:33:17

@BarBwire: Atyavilág! Akad egy-két fura név :))
A neten nem néztem utána, csak rápillantottam a papírnaptárra az asztalon....

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 10:33:34

Figyelem, figyelem, újabb szolgálati közlemény! Lányok, asszonyok, fiúk, pasik, kutyák, macskák, nyuszik és egyéb négylábúak, vagy puhatestűek! Felhívom minden rajongó szíves figyelmét Jason Momoa (Khal Drogo,kinek hogy) új filmjére, az Aquaman-re, mely dec. közepétől a mozikban!!!!

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 10:33:45

@Magentax: Lesz az még tematikus hétnek, mert Rolié a villapengő vagy mi a rossebnek hívják most!

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.04. 10:34:53

@Magentax: lesz villakrajcár/fillér/tallár akármi, mert Roli szuperképessége 20ezer fitying

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 10:38:41

@Nyuszomuszo83: Van benne egy két jó sztori, de néha valóban izzadságszagú...,de ügyes fiú ez a Gergely. Így kell egy középszerű írónak témát találni...,A Mása jó név!:)

Magentax 2018.12.04. 10:39:35

@Nyuszomuszo83: off...
Abszolúte egyetértek. A cicák és a nyuszik a világ legpuhább, legaranyosabb teremtményei. :D
Nekem 5 cicám van, 3 kicsi és anyuka, apuka. Alapvetően kertbe kijárók, de hidegben, esőben és éjjel a kazánházban lakolnak, napközben a kanapén, fotelben, kosárkában szunyálnak.
Nem én akartam, ők választottak. a mamacica kóbor volt, hozzánk szegődött, majd lebabázott nálunk. Azóta ivartalanítva lett. :)

on...

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.04. 10:39:52

@Nyuszomuszo83: nekem hófehér kék szemű nyuszim van :) oroszlánfejű

Magentax 2018.12.04. 10:41:44

@Udvariatlanbolond: az én cicáim: Mircu, Korom, Poci, Picúrfi, Franci... :)

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 10:45:14

@Magentax: Nekem egy Brit rövidszőrűm van,,,amennyire gyönyörű,annyira antiszociális!

BarBwire 2018.12.04. 10:45:49

@Hedo a szadista szexista anyuka: Törpe kosorrú, pasi, morcos és csak akkor lehet simogatni, amikor ő akarja.

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 10:46:34

@Magentax: Én csak köcsögnek hívom..DDD ,, egyébként Melvin...

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.04. 10:47:11

@BarBwire: Vazul néni (a nyuszi neve) nem szereti, ha simogatják, de boldogan zúgva ugrál körbe amikor leülök hozzá a földre.

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 10:48:06

@BarBwire: Na, ettől vagyok kiborulva, ugyanakkor ezt az öntörvényűséget bírom!!!

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.04. 10:48:52

@Udvariatlanbolond: XD XD XD nálunk Vazul nénit szokás kakagyárosnak és szőrcsomónak hívni

Magentax 2018.12.04. 10:50:11

@Udvariatlanbolond: :DDD Amíg Bp-en éltem lakásban, nekem egy európai fehér fiúcicám volt.
20 évet töltöttünk együtt, többé-kevésbé békességben és szeretetben :)) Az ő böcsületes neve Medve (Maci) volt, úgy nézett ki picinek, mit egy kis jegesmedvebocs.

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 10:51:41

@BarBwire: Pedig a nyuszák szeretik a simit..jééé!!

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 10:56:02

@Udvariatlanbolond: EKG Babám! Másának én neveztem el. Orosz nevet kerestem, mert ő Ukrajnából jött. Olgát nem akartam, nem illett szerény kis pofijához, a Másenka tetszett mindenkinek, így lett Mása. Utána lett közkedvelt mese a Mása és a medve! :) Megyünk moziba??? Popcornt veszünk vagy tortilla chipszet? Kólát is iszunk???? :D

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 10:57:25

@Magentax: Ez is pasi...Jobban el van szédülve magától, mint a Csoki!
Fene nagy arca van! 20 év? Szép kor, biztosan vigyáztál az etetéssel...Az elválás szörnyű, az élet ebből a szempontból is igazságtalan..Bezzeg az a nyamvadt teknős! Elél vagy 150 évet!
Hacsak nem baszod ki az ötven fokos teraszra napozni!DDD

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 11:02:05

@Nyuszomuszo83: Na, tegnap voltam,,,Ott láttam a tökélyt az óriásplakin! Ami láttam filmet csak erős idegzetűeknek ajánlom!!

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 11:03:15

@Magentax: Ó mentettkéd van! Imádlak! Nekem ez melengeti a szívem! És megnövelted az életét, hogy ivartalan lett! :*
@Hedo a szadista szexista anyuka: Úristen gyönyörű lehet!
@Udvariatlanbolond: Ez komoly édesem? cicád van??? És brit rövidszörű? Ha eddig vacilláltam hozzád megyek-e, eldőlt! Hozzád! Imádom őket (is) nyugodt, csendes, antiszoc, ha akarja, de ha úgy gondolja, jön, nem igányli a folyamatos baszlatást! De ő nem szedi szét a lakást, elvan egész nap, de este kell a játék és a simi!
@BarBwire: Cukiiii, morcos bácsi!

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 11:06:00

@Udvariatlanbolond: Majd elbújok a mellkasodba és a csukott ujjaim közt kukucskálok. Amúgy annyira nem vagyok félős nyuszi, bevallom a Fűrész utolsó részeit már nem tudtam megnézni, az nekem sok volt már! Vagy lehet csak nem nézek elég beszaratós filmet mostanság! :D

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 11:07:53

@Nyuszomuszo83: Pontosan így van, de azért én néha több kölcsönhatást igényelnék...
Melvin egy esztétikai élmény, mindazonáltal időnként egy kiállított műremekre emlékeztet, egy ingerszegény múzeumban.

Magentax 2018.12.04. 11:10:14

@Udvariatlanbolond: Az én macsekom sem ment a szomszédba egy kis önérzetért. "Hol a kajám szolga, már 5 perce ennem kéne" típusú kis drága volt.
Az biztos, hogy nagyon figyeltem rá, félévente doki ellenőrzés miatt (dokinénit ismerte, nem félt tőle), mindig a súlyának és életkorának megfelelő típusú és mennyiségű kaja pontos időben - ráment a fél fizum. :D
Teknőssel és halakkal is kísérleteztem, nekem egyik sem sikerült, pedig próbáltam úgy tenni mindent, ahogy elvileg kell.

Mit láttál a moziban? Én spec. imádom a scifit, horrort, thrillert - már csak ilyen gyengéd érzelmű leányzó lennék. :))

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 11:13:49

@Nyuszomuszo83: Ez a film aberrált, bitang művész! DDD Vagy tizenketten jutottunk a 150-es terembe...,de sajnos szeretem a rendezőt,, kötelező gyötrelemDDD

Magentax 2018.12.04. 11:14:29

@Nyuszomuszo83: Az életkor mellett azért az sem volt utolsó szempont, hogy mit csinálnék félévente 3-4 kiscicával? :D Mert hogy én nem bántok semmilyen élőlényt, az is biztos, A legyet, darazsat, pókot, büdösbogarat is csak kizavarom, de nem ölöm meg. :)

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 11:16:02

@Udvariatlanbolond: Skót logófülű. De a húgomnál van, én csak pesztrálni szoktam, nyaral nálam welnnessel! Imád nálam lenni, igaz a szőrös valaga ki van nyalva a 100%-os tonhal konzervvel, meg a csak 60% feletti husis kajákkal, néha nyers csirkemáj . Már közölték páran következő életükben macskák akarnak lenni, nálam! Én körmét lenyírom, bundit fésülünk, mivel az ő füle érzékeny és lelóg én figyelem hogy nincs e benne semmi- fülrüh atkával kerül hozzánk, kigyógyíttatuk, én kezeltem minden nap, csepegtettem töröltem a fülecskéjét, majdnem meghalt, így maradt nálunk ingyen, amúgy 80 ezer lett volna... Meghálálja a gondoskodást.

BarBwire 2018.12.04. 11:16:12

@Hedo a szadista szexista anyuka: a mienknek a neve Selymes Popó Rowan
@Nyuszomuszo83: Az nem is írtam, csak a minőségi műanyagot szereti rágni, mint tupper edények, és crocs papucs. Már egyik sincs otthon.

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 11:17:44

@Magentax: A ház, amit Jack épített. Nehogy megnézd!!!DDDD
Iszonyatosan beteg a faszi!

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 11:19:37

@Magentax: Alapjáraton én sem vagyok gyilkológép, de a legyet lecsapom, a szúnyogot is, a büdibogarat ha tudom kiteszem a bűze miatt! Pókot kitessékelem, soha nem ölném meg! A darazsakat kerülök, allergia miatt! :)

Magentax 2018.12.04. 11:20:20

@Udvariatlanbolond: Wow! Már olvastam a neten, hogy kábé miről szól és felcsillant a szemem :D
Majd letöltöm...psssszt...

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 11:25:15

@Magentax: @Nyuszomuszo83: És van kiskutyám is,,(,bolognese), bizonyos Sisa,,,aztán van szakállas agámám, őt Rogán úrnak hívom, és van nehány kishalam is...bibibi!!

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 11:32:10

@Magentax: Addig készülj fel rá lelkileg, nagyon naturális...Bevezetőnek a Melankóliát ajánlom, illetve a Táncos a sötétben...Elborult, alter, de kevésbé obszcén... A Nimfomániás már ütősebb, az Antikrisztust, már az én rózsaszínmalac lelkem se kultiválta...Mindegyiket egy faszi rendezte.
Totál hibbant,,,de hát művész a lelkem!

Magentax 2018.12.04. 11:33:24

@Udvariatlanbolond: Az igen! A kis állatkerted hogy jön ki egymással? Cicus nem videózik az akvárium előtt? ...hogy a kis sárkányról már ne is beszéljünk.
Szegény kutyus lehet a legelnyomottabb a csapatban. :)

Magentax 2018.12.04. 11:34:52

@Udvariatlanbolond: a Melankóliát láttam, nagyon-nagyon tetszett. Felkeltetted az érdeklődésemet, utánanézek a többinek is. :)

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 11:39:40

@Magentax: Látom van tapasztalatod,,,DDD Melvin kizárólag egy sárga algatisztítóra reagál(Ő Yellow Submarine), a többi hal hidegen hagyja..., továbbá Rogán úr etetése nyűgözi le,,,na, ott aztán van kapkodás!

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 11:40:42

@Magentax: Akkor csíped a borúlátást...mehet!!!:)))

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.12.04. 11:43:11

@Magentax: ne aggódj, Ánusz magára rakatja a jeleket, de mivel nem képvisel szórakoztató faktort megy haza a levesbe...

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 11:43:17

@Magentax: de a kutyus a góré,,,a kedvessége mellett, egy bernáthegyi reinkarnációja!DDD

hereverő heverő 2018.12.04. 11:44:02

@Udvariatlanbolond: és @Nyuszomuszo83: és @Magentax: Akkor én is beszállok, nálunk van egy retriever, egy talált cirmos (Zokni a neve), egy tengerimalac (Pocak, a társa daganatban elpusztult a nyáron) és egy papagáj. Meg autonóm pókok a szekrények mögött, illetve hangyák, jó sok. A kertben meg tetves vadgalambok, aik szarnak mindenre.

Magentax 2018.12.04. 12:00:15

@hereverő heverő: Anyósom cicájának is Zokni a neve :D
Neked is van mindenféle lakótársad, te is jó ember vagy. :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 12:00:32

@hereverő heverő: a kutya tegnap kinyirt ketto, azaz ketto darab galambot. nem dicsertem meg.

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 12:00:37

@Udvariatlanbolond: Kisállat téma! Szobanövények, 17-en, Mása csak néha! De imádnám a kutyust is, nagy állatbolond vagyok még ha nincs is!
Film! Utána néztem. Sorozatgyilkosos, amiket én szeretek, bírom a fullasztó filmeket, ahol gondolkodhatok és borzonghatok. Nem a zombis vackokat. Megnézném ezt a filmet lehet néha rázna a hideg de akkor is. Feszegeti a határaim. Ha jól láttam a Nimfomániás is a rendező filmje, múltkor volt szó róla és megnézném, csak nem jutottam el odáig még! :)

Magentax 2018.12.04. 12:02:55

@Udvariatlanbolond: Mondjuk van benne valami, a kistestű kutymákok szeretnek rettentőnek látszani. :)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 12:04:05

akkor mar en is beszallok: van egy tacskom, meg egy horcsogom. meg az udvaron sunok, de ok szabadok, nem az en haziallataim. a szembeszomszedom szomszedjaban (ami mar a masik utca) van egy lakatlan haz, annak az udvaran meg van vagy 50 macska, azok kozul is at szoktott jonni nehany. birom oket.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 12:04:45

@Magentax: a tacskom evekig egy farkaskutyanak udvarolt :DDDD

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 12:05:40

@hereverő heverő: Pókok az erkélyen, büdibogár ha berepül, néhány harlekin mocsok... Ennyi az állatfarm! De jó emberek vagytok, mindenki állatbarát! :*

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 12:06:46

@Magentax: De nagyon bírom, csak szegényt mindig kinevetem, amikor feszeng!

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 12:10:39

@Magentax: mert komplexusosak, mint az alacsony emberek. A csivavákat, yorkie-kat ezért kezelem fenntartással, pedig mindet tudnám dögönyözni, és kiskutya imádó (IS) vagyok. Ha lenne akkor vagy egy tacsit kérnék vagy foxit vagy egy mopsz esetleg francia bulldog, a havagnese, westi vagy a törpe mini yorkie is szóba kerülne. Ha cica akkor skót logófülü, brit vagy orosz kék, keleti rövid szőrű esetleg a szfinx. Ennyike! :D

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 12:11:37

@Nyuszomuszo83: A hazudozás a huszonegyedik század közös valutája,,,!! Ezekben a kis nyomorultakban sohasem csalódsz,,, mindig őszinték!
DE nem kezdek bele megint a filóba, mert mindenkit elhervasztok...DDDD

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 12:14:55

@Udvariatlanbolond: Abszolút igaz, Mása legőszintébb, feltétel nélküli szeretete mindent megmagyaráz. Apámnál egy puli van, Borcsa engem szeret a legjobban, én simiztem mindig a legtöbbet! A macskák öntörvényűek és kaja legyen, de amikor odatelepszik a lábamhoz és azt átkarolva alszik a világ legjobb dolga!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 12:15:37

@Nyuszomuszo83: 12 eve van tacskom, imadom, de rettenetesen nehez termeszetuk van. az enyemnek kulonosen, amellett, hogy szeretetbomba, hihetetlenul okos (a fajtarsaihoz kepest is), sertodekeny, fafeju, onzo es feltekeny. es kivalo szineszi kepessegekkel rendelkezik, kenterbe veri Blaha Lujzat es Jaszai Marit is

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 12:18:56

@úgymond olvasó mmkk: na, az a legnagyszerűbb,,Amikor lekúrod őket,ők nem voltak,ők nem hallottak, ők ott sem voltak!DDD

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 12:19:57

@Udvariatlanbolond: eloadta a "szegeny kiskutyat mindig csak bantod" maganszamat, en meg nem tudtam nem megdogonyozni a rohadekot a szidas utan :DD

Magentax 2018.12.04. 12:30:54

@Nyuszomuszo83: Nekem is volt fajmacsekom, fentebb írtam, egy európai fehér, volt sziámi, volt angóra, volt perzsa - de az a vicc, hogy az összes közül a kóbor (most már nem) cicamama kitudjamilyen kis kölykei a legtündéribbek, aranyosak, "beszélgetősek", törleszkednek, ölbe másznak, fülsiketítően dorombolnak, játszanak - velem is! - hoznak zsákmányt nekem (giliszta, egér, pocok, csiga, veréb) - szóval nem olyan kimértek és lenézők, mint pedigrés fajtársaik. :D

Magentax 2018.12.04. 12:33:29

@úgymond olvasó mmkk: A tacskókat én is nagyon bírom (meg a vizslát), de kicsi a kert, kutymák már nem fér el. Meg aztán elég sokat mozgunk, épp elég találni valakit, aki a cicákokat pátyolgatja.

BarBwire 2018.12.04. 12:35:37

@Udvariatlanbolond: vannak még bohócok, akik nem hazudoznak össze-vissza. Én például már abban a korban vagyok, hogy nem is érdemes :-DDD

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 12:51:48

@szociál: az egyetlen igazi prezi Lacika :)))

@Magentax: nálunk még elférne 2-3 kutya simán, de őurasága nem tolerál más kutyákat, amióta a farkaskutya elutasította a közeledését :)))))))))

mézescsók 2018.12.04. 12:53:57

Az iskolaheteket kifejezetten unom. Először a ruhák miatt fognak üvöltözni, aztán a csajok Lolitáknak öltöznek be. Lesz üvöltözés, szellemesnek tartott idiótaságok, beszólogatás, valakinek eltűnik a könyve vagy a táskája, esetleg összefirkálva kerülnek elő, Csoki és Reni a hátsó padban vagy fogdossák egymást, vagy kiabálnak – felváltva, néhányan fel sem kelnek az órára, nekik aztán a tanár könyörög majd, hogy fáradjanak ki, ahelyett, hogy valami büntit nyomna rájuk. A végén vizsga, és nem Kattos Zsuzsika lesz Steinmann, a grófnő.
Tartanának nekik inkább tánc- és illemtanórákat, különös tekintettel az evőeszközök használatára, a nyitott szájjal evés „szépségeire”, a nők tárgyiasítására (elemi udvariasság, stb.). Háztartástan is rájuk férne – esetleg személyre szabottan: Zsuzsikát meg kéne tanítani a kés, Renit a porszívó használatára, és mindenkit a bőr állapota és a táplálkozás összefüggéseire. A nőket úgy általában – an block – sminkelni.
Az opera ellen ne berzenkedjünk, a gregoriánt is megkaptuk, és itt merült fel, hogy mivel lehetne szivatni őket!

A fürdőszobai jelenetet nem értem:mire alakult volna trió – bármelyik felállásban – szexre vagy a játékbeli szövetségre? Tulajdonképpen miről hablatyolt Era?

Ánusz nyugodtan rakosgassa magára a jeleket. Még Adri ellen is simán kint maradna, mint a pinty .Kivéve, ha Radics haverja megszervezi a szavazatokat, mint ahogy szerintem Csoki esetében is tette.

Hajlok rá, hogy Lacika lesz a kedvencem, üdítő a csendje. De inkább Predatornak hívom a jövőben, mert a Lacikától megőrülök.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.04. 12:56:00

@úgymond olvasó mmkk:

Van a házunkban egy tacskó, de ki nem bír engem, mindig visít ha jövök, pedig engem minden kutya szeret, de ez nem :)

hereverő heverő 2018.12.04. 12:57:57

@Magentax: a mienk is pont ilyen volt kicsinek :) Most nagyban is mindig dorombol, akár még evés közben is, ha ott vagyok. És a kutyán szeret aludni :) Meg néha egy tálból esznek, mindig érdekli, hogy mit kapott vacsira a kutyus.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.04. 12:58:23

@mézescsók:

Én ezekből az állatokból kinézem hogy Vivi a hátsó padban kiveri Ánusznak, viccen kívül.
Ezek ekkora állatok :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.04. 12:59:15

@mézescsók:

Elég ha csak Prezidentnek hívod :)
Arról tudni fogjuk :)
Vagy Lezli :)

hereverő heverő 2018.12.04. 13:00:30

@mézescsók: EKG. Viszont sokat lehet derülni a hülye de őszinte válaszokon. A többi érdektelen lesz, ahogy írod.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 13:00:32

@szociál: az enyém a férfiakat úgy általában nem tolerálja :)

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 13:02:42

@úgymond olvasó mmkk: Igen, volt pasimnak az van, nem szeret... Odajön hozzá, rám néz, szemrehányó tekintettel, mintha azt mondaná te dög elvetted az uram, nem velem aludt néha, de én nyertem, és isten bizony mosolyog rajtam, kajánul, gonoszan. Szuka. Majd fejét felszegve tovább sétál. Múltkor mikor összefutottunk megálltunk beszélni pár szót, belebújt a gazdiba, csipkedte a lábát menjenek már. Röhög rajtam és megvet! Okos rettentően. Le szoktam hajolni hozzá, megszagol, de mint egy finnyás kisasszony elhúzza az orrát! Hatalmas forma! :)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 13:03:42

@Nyuszomuszo83: az exemet megrángatta párszor, meg micsoda féltékenységi rohamokat rendezett, te jó ég :DDDD

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 13:03:48

@szociál: Engem is szeret minden kutyu, kivéve volt pasim kutyuskája!

Maximista vagyok 2018.12.04. 13:04:44

@Magentax: a tacskó az tulajdonképpen az ültetett vizsla, sokkal stabilabb a kanyarokban

hereverő heverő 2018.12.04. 13:05:23

@Nyuszomuszo83: jobb lábbal, belsővel csavarba a bal felső sarokba!

(nem is, de akkir is a nénikéjét az ilyen fennhéjázónak :)))

mézescsók 2018.12.04. 13:17:05

@szociál: @hereverő heverő:
Csoki - Reni, Ánusz - Vivi: mindegy, valamelyik pár megteszi.
Lezli - tökéletes.
Őszinte, de hülye válaszok: elhangzik a kérdés, és előre tudni fogjuk, hogy mit mondanak. Már az idiótaságaik is kiszámíthatók, de mindegy, majd inkább csak olvasgatlak benneteket.

Más: a lányomnak van egy 7 hónapos maincoon cicája, fiú és már most nagyobb, mint a kutya. De jó fej!

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.04. 13:18:52

@mézescsók: csatlakozom hozzád, én is utálom az iskola hetet.
szurkolok, hogy ánusz csoki sikerén felbuzdulva magára rakassa a jeleket. szeretném ha kiesése után baukó évával együtt nézzék vissza a pumpedes filmjét a belevalóban :)

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 13:19:05

@úgymond olvasó mmkk: Itt is az megy, csoda, hogy még nem harapott meg! :D
@hereverő heverő: Azt! szoktam neki mondani bújj is bele apádba, nem ám megint elszeretem véletlenül, aztán mikor hazamegy tőlem, szagolhatod az én szagom! Érti, halál biztos, hogy érti, azt a mély megvetést a képén ahogy rám sandít sunyin... Már én szégyellem magam. Kiröhögöm amúgy. Ex meg élvezi, hogy megy két "nő" közt a cicaharc! Ha anyós sétáltatja mindketten játsszák a sértett dámát! Komikus látni őket! :D :D :D :D Múltkor fel is röhögtem! :D :D :D

hereverő heverő 2018.12.04. 13:20:11

Hölgyek urak, cicák kutyák, illetve: Ember, disznó, teknős, rovar, béka, serke, gyíkok, csíkok, tetvek,
Patkányok, aranyderes versenyparipák, sertésvészes idilli kullancsok,
Keselyűk megnevezhetetlen iszonyú tetvei,
Gyilkosan támadó afrikai kutyahadak, a dzsungel kóbor rinocéroszai,
Óriási vadkanok, hatalmas gigászi elefántbikák,
Kosok, sasok, karvalyok, lepények és sünök és labdacsok.

Most elköszönök, sok a dolog. Este talán benézek, addig pedig rosszalkodjatok!

(Aki fejből vágja, annak pacsi. A többieknek ott a gugli

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 13:20:19

@Hedo a szadista szexista anyuka: Nekem a babás hét a kedvencem, az iskolahét annyira nem, de jókat röhögök néha rajtuk. Csatlakozom, simán kinézem Viviből hogy kiveri Ánusznak Irodalom vagy töri óra közepén! :D

Magentax 2018.12.04. 13:25:18

@hereverő heverő: Ugye? Mintha hálásak lennének a befogadásért. Pedig az enyémek már úgy születtek, hogy egyből abajgattam őket (május végiek, most fél évesek). Valahogy ezek a keverék cicák elfogadóbbak, mint túltenyésztett társaik.
Azért egy ragdoll cicával még bepróbálkoznék, én imádom, ha egy cica egész nap rajtam lóg. :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.04. 13:25:46

@mézescsók:

Ánusz lesz az első aki bele kulázik valakinek a táskájába, mert ő viccesnek találja, ő a legsötétebb a VV történelmében, még Gyúrós Józsinál is aki csak kondizni és szolizni szeretett.
Sulihetet remélem hozza Roli, de Adrinak is van esélye a jó helyezésre.
Renyhét megszánják, kidumálja magát.

Magentax 2018.12.04. 13:27:17

@Maximista vagyok: :DDDD akkor azért a második kedvencem a vizsla.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.04. 13:27:19

@Nyuszomuszo83:

Babás hetet Zsófika egyedül vitte végig a VV 6-ban ?
Teljesen ki volt, nem aludt ,mindig bőgött a gyerek :)

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.04. 13:27:35

@szociál: miért mondtok ilyeneket?
kiveri meg belekulázik?
ki sem mászik az ágyból, tanult ő már eleget, pont leszarja a suli hetet ez csak egy gecis valóvilág

mézescsók 2018.12.04. 13:31:53

@Hedo a szadista szexista anyuka: Óh, de szép lenne.... Még szavaznék is!

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 13:34:38

@szociál: Az az, én azon annyit röhögtem, az egyedülálló mintaanya! :D :D :D Ne bömbölj mááááá, nem bírrroooom! :D

Magentax 2018.12.04. 13:35:19

@szociál: Lehet, hogy meglepődünk és nem Roli szerez jó helyezést. Nekem ő még mindig kicsit zagyva - hol full ostoba (vagy csak megjátssza), hol okoskodik. Nem egyenes, mindenkinek azt mondja, amit az hallani akar.
Adri tárgyi tudásáról sem vagyok meggyőződve. Nagyon röhejes dolgokat tud mondani, mint pl. a két kaptafára játszik, de több ilyen gyöngyszem is kigurult már a száján.
Kövezzetek meg, de nekem Vivi gyanús. Az általános iskola ötödik osztályos tananyagát talán még nem felejtette el. Néha megvillan, de gyorsan visszafogja magát.

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 13:37:00

@szociál: Szerintem Roli köpőcsövezni fog Csokival együtt. Era enni fog sunyiban az óra alatt. Ánusz kimegy de a padra borulva folytatja az alvást. Vivi megmutatja mennyire okos! Zsuzsu és Renyhe halál komolyan veszik és jelentkeznek egyfolytában hogy ők ezt tudják!!! :D

Magentax 2018.12.04. 13:40:21

@szociál: Az SUV-t eddig autókkal kapcsolatban hallottam - szabadidőautó? Vagy valami ilyesmi... Már fáradt vagyok, mire gondoltál?

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 13:40:33

@Magentax: főleg a gyönyörű kék szemük... Egy bajom van a sok szőr, nagyon sok odafigyelést igényel. De mikor már én leszek a bolond öregasszony- ha megérem- akkor alapkellék lesz legalább 4 macska, abba belefér! :D

Maximista vagyok 2018.12.04. 13:41:24

A kreatív szerkesztőnek üzenném, hogy rengeteg üres hely van pl a kereskedelemben. Elég szarul végzi a munkáját, minden szériánál ugyanazokat a szarokat tolni nem kreatív.

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 13:42:46

@Magentax: Azért egy ilyen kiskobold is jöhet, meg a többiek is! :D Nagyon durván én leszek a bolond macskás öreglány! :D

www.amarqt.com/allatok/macska/keleti-rovidszoru/

Magentax 2018.12.04. 13:44:23

Ezzel az iskolahéttel és úgy általában az egésszel, az egyik fő problémám, hogy ez qrvára nem a való világ.
Ha a tényleges való világban valaki úgy viselkedik, mint ezek az agyhalottak, pofánverik őket, kirúgják a munkahelyükről, elviszi őket a rendőr, stb, stb.
Régebben kaptak is mindenféle büntetést, ha áthágták a szabályokat, most meg mindegyik azt csinál, amit akar, minden következmény nélkül.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.04. 13:47:44

@Nyuszomuszo83:
Pont így lesz, Renyhe lesz az eminens.
Ánusz el fog késni mindig az órákról.
Lacika.............. ?

@Magentax:

Ha a tacskó egy ültetett vizsla, akkor egy vizsla egy SUV a tacskóhoz képest :)

Angora Cardi 2018.12.04. 13:51:50

@mézescsók: Látod én sem véletlenül Lacinak drukkolok..

Radics állítólag megtudta Ánuszka múltját és vele kint már nem kíván haverkodni, szóval neki semmiképp nem szervez szavazatokat, csak ezt még FarÁnusz nem tudja.

Minden más meglátással egyetértek, EKG.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 13:53:02

a tacskóm tanítás nélkül ismeri a "csípd meg" és a "nyakra" utasításokat, csak úgy mondom

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 13:55:59

@Angora Cardi: a szegény, ártatlan Radics, bepiszkolódott az angyali lelke ettől az információtól :hányóssmiley

Magentax 2018.12.04. 13:56:22

@Nyuszomuszo83: A ragdollnak nem olyan nehéz kezelni a szőrméjét. A perzsa, na az igen. Fésülés után 5 perccel már gubancolódott a pocakja. De ez is a törődés egy formája, a legtöbb cicám imádja a kefélgetést, fésülgetést, hangosan dorombolnak hozzá akkor is, ha egy-egy csombék picit húz. :))
A keleti típusú cicák tényleg gyönyörűek. Valamelyik tv adón szokott lenni ilyen macskafajtákat bemutató műsor, ott múltkor csupa ilyen bengáli, abesszin és még ki tudja milyen hasonló cicákat ismertettek, egyik szebb volt, mint a másik.

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 13:57:04

@úgymond olvasó mmkk: Cukiii kutyu lehet! :D :D :D Nem hiába mondják minden állat a gazdijára hasonlít! :D :D :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 13:59:05

@Nyuszomuszo83: én szelíd, ártatlan kislány vagyok :)

@Angora Cardi: jaj, de sajnálom

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 14:01:23

@Magentax: igeeen, vágom azt a műsort, kutyákkal is van! Számomra minden cica gyönyörű, de tényleg még a szfinx is ami ugye csupasz. olyan mint egy kis ördög, de akkor is imádom őket! Egyetlen egy tetoválást tervezek, ha lesz egyszer bátorságom megcsináltatni, boka fölé... ebben benne van az imádatom, a játékosságom, egy kicsit a mesevilágom: i.pinimg.com/originals/ba/1f/30/ba1f30442469859ad8f54f4cd30c6ce6.jpg

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 14:03:06

@Angora Cardi: zokogok. annyira megviselt, hogy itt sem bírok maradni, fel kell dolgoznom

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 14:03:41

@Nyuszomuszo83: na majd jön valaki, és megerősíti, hogy szelíd vagyok és ártatlan (be kell fenyítenem a megfelelő személyt..)

Magentax 2018.12.04. 14:05:13

@Nyuszomuszo83: Jópofa :D Kolléganőm is macsekbolond, ő a lábfejére tetováltatott cicalábnyomokat, mintha egy cica sáron lábbal átgyalogolt volna rajta. :DDD

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 14:07:06

@úgymond olvasó mmkk: Én tudom, hogy zörd kérged érző szívet takar! Szeretünk is ez által! :*
@Magentax: Az max tarkóra, de mivel abban satír van, fájdalmasabb, a hozzáértők ezt mondták! :)

Magentax 2018.12.04. 14:10:39

@Nyuszomuszo83: Tényleg, gondolom ismered a Simon's cat rajzfilmeket. Macskabolondoknak kötelező. Aki rajzolta, látszik, hogy nem egy cicával élt már együtt, annyira meg tudja ragadni a jellegzetes dolgokat. Én szakadok rajtuk a röhögéstől. :D

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 14:12:11

@Magentax: Áááááá imádom, 10 év alatt szerintem kivégeztem az összes részt oda vissza! <3

BarBwire 2018.12.04. 14:21:19

@Nyuszomuszo83: Szerintem ember válogatja, én kifejezetten élveztem a tarkóra varrást.

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 14:27:26

@BarBwire: Nyuszipajtás! Nagyon félek a tűtől! Vérvétel is egy kínzás. Csak kézfejben van véna, rosszul vagyok, sírok... Barátnőm azt mondta csak leitatva visz el varratni, akkor bírni fogom. Szerintem nem, nuku fájdalomküszöb! :)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 14:33:23

@Nyuszomuszo83: ez nem igaz, kikérem magamnak, én egy kőszívű, gonosz, érzelmektől mentes nő vagyok :D nem szeretek senkit!

mézescsók 2018.12.04. 14:38:22

@szociál: Ánusz azt hiszem, hogy az első villamesterséget valami "szellemi" vetélkedőn kapta meg. A kérdésekre nem emlékszem, de minden választ tudott. Ettől függetlenül gyanítom, hogy nem ő lesz a legkiválóbb. Vivire tippelek inkább. A csajt nem látom amúgy tökhülyének, de nagyon rosszul fogta meg ezt a játékot. Ő is benézte, mint Radics és innen kimászni nem nagyon tud. Viszont nemrég végzett, ha egyáltalán végzett, lehet még frissebb a tudása.
Mindenképpen frissebb, mint mondjuk Csokié, akinek sosem volt.
Adri sem teljesít rosszul, ebben biztos vagyok. Roliból nem nézek ki különösebb tárgyi tudást, neki inkább az emberismerete lehet jobb, mint a többié, ezt viszont nem osztályozzák.
@Hedo a szadista szexista anyuka: Egyetértek, Ánusz fel sem kel, pont rá gondoltam, akinek majd rimánkodni kell, hogy ugyan fáradjon már ki...
Reni szerreplési vágya ijesztő nekem, tele lesz vele a hét.
Zsu mindenáron be akarja majd bizonyítani, hogy nem hülye, hanem okos. Szórni fogja a gyöngyszemeket, aztán majd elbőgi magát, a tanári kar meg kórusban vígasztalja.
.@Angora Cardi: Lezli (nekem marad, mert a pasi egyáltalán nem Lacikás) jól csinálja ezt a hátérjátékosságot. Lám, szinte nem csinál semmit, aztán mégis tele van vele minden cikk, blog, stb. Nem kavar, nem veszekszik, nem erőszakol ki műsoridőt, mindenkivel jóban van, nem hordja a pletyit, nem taktikázik, kicsit pikirt humort villantott tegnap, amit imádok (a legjobb nő Greg!), nincs ott sehol, de mégis mindenhol ott van.... Ügyes, na.... Látványnak sem utolsó. A szellemi képességeiről meg semelyik irányban sem tudunk semmit. Talán nem egy szellemóriás, de ehhez a játékhoz nem is az kell. Látok lehetőséget benne a győzelemre.

BarBwire 2018.12.04. 14:45:05

@Nyuszomuszo83: én se bírom a tűt, sosem merem nézni, ha vért vesznek tőlem, de bevállaltam, :-D

bElannaTorres 2018.12.04. 14:53:45

Iskolában szerintem is a vivi lesz a legjobb, meg Zsuzsi és Reni is majd bizonyítani akar
ánusz kit akar kivinni? Nem hallottam mit motyogott, Erát?
Az a baj, hogy Erát és Adrit is kinthagyná. Amúgy adrival mi a nagy baj amiért ennyire utálják?

Angora Cardi 2018.12.04. 14:53:48

@mézescsók: Én is abszolút látok lehetőséget Lezliben, meglátjuk, tud-e élni vele. A humorán tegnap szakadtam :D És a kis villantásokon, szájfény :D Nem konfrontálódik, nem túl aktív, észrevehetetlen, de egy párbajon sem sok fogás lenne rajta, nem szélsőséges, tuját meg ugye láttunk már győzelemre menetelni. A külseje is abszolút elfogadható a benti fiúk között abszolút nem utolsó a sorban.

Angora Cardi 2018.12.04. 14:54:39

@bElannaTorres: Adri rémlik hogy őt akarja vinni Ánusz, talán még emlékszik, vagy Vivi súgott neki, hogy első héten a két leggyengébben benne volt Adri.

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.04. 14:56:10

Ha én producer lennék ánusz ez csak egy kibaszott szar geci valóvilág kirohanására küldtem volna egy levelet:

Kedveském, köszönjük a nagy semmit! Van 2 percet, hogy elhagyd a villát. gong az eleje, gong a vége!

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.04. 14:57:11

@bElannaTorres: az a baj, hogy adri mindkét oldallal beszél és egyik sem tudja mit mond róluk a másiknak.

Maximista vagyok 2018.12.04. 14:58:24

Na, a mai napon is elég magas nálam az egy főre jutó parasztok száma. Lehet inkább beköltözök a villába, ott kevesebb van.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 14:59:27

@Maximista vagyok: megyek veled, ma megint front van, jönnek a hülyék

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 15:02:48

@BarBwire: Áááá se nézni, se érezni. A hideg kiráz, az ájulás kerülget és sírok! Igaz az utolsó kettőn nem kellett sírni, de utána rosszul lettem, kaptam csokit és jobb lett! :D Ügyes vagy én meg... hát nyuszika! :D

bElannaTorres 2018.12.04. 15:02:59

@Angora Cardi: köszi, jó lenne ha magára pakoltatna Ánusz :)))
@Hedo a szadista szexista anyuka: igen csak már lefossa őt mindkét oldal, szóval hiába akarna kavarni nagyon nem megy neki

bElannaTorres 2018.12.04. 15:06:11

@Hedo a szadista szexista anyuka: amúgy köszi:) én is valami ilyesmit láttam, hogy ide is oda is jó akar lenni, csak nem értettem kint miért utálják annyira, hogy még Ánusznak is volna esélye ellene. Annyira nulla a játéka amióta bent van, de ánusz meg irritáló és sokat döglik meg vivi is eltűnt amióta ilyen szerelmesek

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 15:06:51

@Hedo a szadista szexista anyuka: Imádnám, amennyira érdektelen számára az egész... Ez tényleg azt hiszi megnyeri??? Szegény hülye. De majd felkel mert a segge hozzáért a hideg falhoz!

Honnan tudjátok hogy Ratyis levette a kezét róla??? Van videjó a vloggertől? Látni szeretném mit mond a kis kétkapus barátjáról aki még a benti nőjét is levarrta! Ez aztán a barátság kérem szépen! Áááá miről beszélek? Barátság 2 hát után. Na menjek én a picshába míg finom vagyok meg nőies! :D :D :D

@úgymond olvasó mmkk: Én undok, utálatos és kiállhatatlan vagyok, de ezt csak az ellenségeim terjesztik rólam! :D :D :D :D

bElannaTorres 2018.12.04. 15:08:36

@Nyuszomuszo83: ebben a szubkulturában egy óra is elég a spansághoz, két hét a komoly barátsághoz :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.04. 15:09:18

@Nyuszomuszo83: rólam mindenki, aki ismer, nincsenek barátaim ;) :DDD

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 15:10:22

@mézescsók: Szóról szóra így lesz,tökéletes szcenárió...Meg sem kéne tartani az iskolahetet!

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.04. 15:11:50

@bElannaTorres: adrikának is juthat kuki, csak ő finnyás
meg nem tattikai simi kell neki, csóri hamar bebukta a saját hülyeségét

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.04. 15:13:56

@Nyuszomuszo83: azt mondta a férjem, ha nem lennék ilyen ügyes az ágyban elhagyott volna a hárpia természetem miatt.

tééényleg azt a videót megnézném ahol ratyis szembesül ánusz filmes múltjával

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 15:13:57

@bElannaTorres: Igaz, na meg a komoly sírig tartó szerelemről ne is beszéljünk! :D :D :D Ha jól tudom Kárszeg és Mici kapcsolata még ami megvan a többi már rég lement a wcn kint a felfordult guppik. Ha olyan stabil lenne a kapcsolatuk mint Micike lábai lehetne rá építeni! :D

mézescsók 2018.12.04. 15:14:03

@Hedo a szadista szexista anyuka: Belevalót nem nagyon nézek, de a látványért érdemes lenne elviselni Gáspárt vagy Baukót. Ánusz szerintem most, hogy Csoki visszajött, abszolút esélyesnek tartja magát. És az a helyzet, hogy esetleg Adri, Era vagy Vivi ellenében, akit azért talán nem hívna ki, bár ki tudja, még vissza is mehetne. Ettől mentsen isten!

@Angora Cardi: Az rajta a fogás, hogy nincs rajta fogás. Kell valami. Robinnak is akadt csöpp szépséghibája.

Magentax 2018.12.04. 15:14:37

@Hedo a szadista szexista anyuka: inkább az a baj, hogy hordja, viszi a híreket a két tábor között és meglehetősen elferdítve adja elő azokat. Ő sokkal nagyobb kavarógép, mint Ginu, csak óvatosabban, okosabban keveri a szart.

mézescsók 2018.12.04. 15:17:23

@Udvariatlanbolond: Hát, ez az! Kb. három Vv szériát láttam (hellyel-közzel), de lassan ott tartok, hogy mondj egy játékot, én megmondom, hogy mi fog történni. És vannak ezzel igy még páran.

bElannaTorres 2018.12.04. 15:19:51

@Hedo a szadista szexista anyuka: csak hát baszósok nem kellenek, ezt tudja adri, de ha lett volna esze akkor odacsapódik roli mellé szövetségesnek.

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 15:28:49

@Hedo a szadista szexista anyuka: EKG! Engem soha nem azért hagytak el, legutóbbi pláne nem! :D Már ketten néznénk meg Ratyis videóját, komolyan feláldozom értékes időm, de megnézném! :D

pástétom 2018.12.04. 15:30:26

Zsuzsit vágnám gerincre. Felülről, alulról, elölről, hátulról és persze oldalról...

Ennyi a magvas véleményem az rtl kettőre száműzött Züllöttség póvered báj Silányságról, a Kolosi-művek által a legifjabb Y-generáció szórakoztatás gyanánt és bevétel céljából mutogatott eme nem tanuló és nem is dolgozó jeles képviselőiről.

Minden kedves olvasónak további sportsikereket kívánok, és Boldog Karácsonyt.

Angora Cardi 2018.12.04. 15:38:24

@bElannaTorres: dörzsölnénk a tenyerünket :D
@mézescsók: Max ez egyelőre, hogy tuja, és passzív, de ha még humorkodik kicsit akkor megszeretheti jobban a nagyérdemű.

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 15:38:37

Most akartam írni valami frappit, de lebénultam...DDDD

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 15:42:19

@Nyuszomuszo83: Pörögsz-forogsz kincsecském? Te, ilyen kis ügyi vagy?

Maximista vagyok 2018.12.04. 15:43:20

@pástétom: én gerincen :D

nem kérek elnézést

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 15:50:56

@Udvariatlanbolond: Babám, panasz még nem érkezett, pörgök, forgok, ott szorítok és engedek ahol kell! :D :D :D :D Ha lenne gyomrom, lehet a legújabb Audiban vagy BMW-ben feszítenék és nem az irodai székben ülnék csinovnyik módjára gályázva! :D

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 15:53:16

@Maximista vagyok: Én szájba, minimum kétszer, szívlapáttal! :D :D :D

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 15:58:42

@Hedo a szadista szexista anyuka: 87-ben egy német kölök a Vörös téren landolt, kijátszva az akkori szovjet légvédelmet...Cink lett volna kipicsázni, mert a nemzetközi sajtó felkapta..
Mit volt mit tenni, Áment mondtak rá...Nincs új a nap alatt, a régit meg már mi is tudjuk!DDD

Udvariatlanbolond 2018.12.04. 16:04:56

@Nyuszomuszo83: Áhhá!, Tehát, ha a technikai tudás értékét mérlegelnénk, félredobván a kellemetlen fizetős hónaljszagot, akkor a legújabb ...ööö,,,bármi!!!

Nyuszomuszo83 2018.12.04. 16:09:36

@Udvariatlanbolond: Ugyan Drágám én csak azt adom amit el is várok! :D a technikai tudásról nem engem kell megkérdezni, de nem gondolom hiba lenne ilyenben bennem, bár nem mindent és nem bármi áron! :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.04. 17:42:03

@mézescsók:

".... Ánusz azt hiszem, hogy az első villamesterséget valami "szellemi" vetélkedőn kapta meg. A kérdésekre nem emlékszem, de minden választ tudott. Ettől függetlenül gyanítom, hogy nem ő lesz a legkiválóbb. Vivire tippelek inkább. A csajt nem látom amúgy tökhülyének, de nagyon rosszul fogta meg ezt a játékot. Ő is benézte, mint Radics és innen kimászni nem nagyon tud. Viszont nemrég végzett, ha egyáltalán végzett, lehet még frissebb a tudása...."

Úgy tudom a kérdésekre meg voltak a válaszok csak memorizálniuk kellett, valami barlangrajzról beszéltek amit én nem láttam.
Ánusz keksz evéssel nyerte meg a villamesterséget úgy tudom :)

bElannaTorres 2018.12.04. 18:04:22

@szociál: igen de csak a fejét használhatta :D

DFK 2018.12.04. 18:25:21

Naná, hogy pc módon Csoki ment vissza...

Costanza 2018.12.04. 18:48:03

@,,: en tisztaban vagyok vele hogy mi az.. viszont csak egy fel-fel centivel kellett volna tovabb tetovalni ahhoz hogy uni legyen, igy is nagyon elbaszott ahogy tulmegy a termeszetes iven, ezert is van bohocarca

Costanza 2018.12.04. 18:54:00

@Udvariatlanbolond: eppen azt sejpegte hogy nem akar kamerak elott kurni, viszont nem fog tudni ellentmondani a pasinak, mert az valoszinusithetoen nyomast fog ra gyakorolni, es ilyenkor igent kell mondani, es amilyen balfaszra van nevelve az osszes no, ilyenkor a beke fenntartasa vegett igent fog mondani mert szolgalelek es igy van kondicionalva.

Es ezt fel sem fogja, hogy valami olyat csinal, ami neki amugy nem koser/nem akar. Es ez szomoru.

Costanza 2018.12.04. 18:56:03

@szociál: azt nem tudom hogy roma-e vagy sem. Eleg hullaszinu a bore, vagy olyan mint aki szurke a sok cigarattatol. Vegtelenul ostoba ez teny.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.04. 19:13:54

@Costanza:

nézd meg az orrát, a szemét.
Renyhe szőkecigány 100%

Costanza 2018.12.04. 19:22:50

@szociál: elhiszem neked... es miert renyhe amugy?

Csillepityu 2018.12.04. 22:32:13

Mélyen tisztelt villamosmérnök kollégám! A tacskókról úgy írnak a szakkönyvek,hogy vannak a kutyák,meg a TACSKÓ.Nekem a törpe tacskó kategória egy törzskönyvezett példánya van,mely a lakókörzetem valamennyi ,vele nagyon barátságos vizsluka méltó vetélytársa az általad "vélt"hátránya meghazudtolására..Tudom,ez nem a témakörhöz tartozik,de kérlek, a villamos mez böcsületét ne rongáld avval,amiben valószínűleg nincsen életszerű tapasztalod. Különben a VV 9 HSZ ,és más témakörben a meglátásaid szuper jók,mi több megfogalmazásaid értelmezése néha tényleg "villamos logikát"is igényel.Ennek hiányában néha "el"értelmeznek.Nem baj,csak ebből én levonom,hogy ..21,22.23.......Továbbra is a "Komplex számok és a Bool algebra ismerőjének mindenben EKG,amiben becses véleményedet közzé teszed!

mézescsók 2018.12.04. 23:14:45

@Angora Cardi: Majd talán kialakul. A felmérőn különben síkhülye volt, de ezzel sem tűnt ki a nagy átlagból. Egyelőre bizalmat szavazok neki.
@szociál: A kekszevés később volt, mint amire én gondoltam, de lehet, hogy rosszul emlékszem. Annyira nem érdekes.

Angora Cardi 2018.12.05. 09:19:00

@mézescsók: Abszolút egyetértünk, Lacika a villa értelmi szintjével megegyezően teljesít. :D

Csillepityu 2018.12.05. 17:30:26

@hereverő heverő: Kedvenc villamosmérnök kollégám!Nekem törpetacskó szupim van,melyről elmondhatom,hogy egy nagy vizsluka barátjával felveszi indulási "a" -ban a versenyt.Amiben nem,az a szófogatottság.Teljesen öntörvényű,fenyítésére rá sem hederít.Igazat írt az a kutyakönyv szakíró,akinek bevezető sora ez:"Vannak a kutyák és a TACSKÓ.Különben minden másban szinkron EKG Veled a kétsugaras szkópon,
süti beállítások módosítása