Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9x28 - Fodrászok és pékek

2018. december 02. 17:29 - lulu1.0

Anikó csinos a farmer szettjében és a félretűzött hajával plusz hatalmas beleéléssel, ennek köszönhetően legalább három pével mondja, hogy ez itt már megint a póverbájbigbrádör. Egyem a szívét, izgul is. Már, hogy holnap kiválasztás. Csoki és Ginu csap majd össze a mi kegyeinkért. Aham. Eldönthetjük majd, hogy Csoki vagy Ginu, Ginu vagy Csoki, lesz az, aki tovább küzdhet a 36 millióért, hát őőőrület! A lényeg, hogy szavazzatok!

1.jpg

Az Era és Hunor között eszkalálódó konflikttal kezdjük a öfit. Mialatt Krisztián a cigizdében sarkallja a lányt jobb belátásra, addig Hunort a rökamién Adri épp megérti. Ide érkezik meg Ginu egy mesteri seggriszával, amely cselekedetével meg is akasztja az egyébként épp stenkben lévő Hunort (értsd: már két egész mondatot is elmondott egymást követően) Mindeközben Era minden fórumon elmondja, hogy

Lófasz sem vagy Hunor, nem, hogy érdekes játékos! Ha nem az én hátamon kapaszkodnál, érdektelen lennél, kábé a hajad szépsége tart benn, oké!? S figy, ha már őszinteség, férfiként sem teljesítesz. Szorrika de ez van, hiába smárolgattunk, nem lett nedves a bugyim, pedig nem vagyok egy bonyolult lány. Eddig bárki rámjött, attól pffff, érted!? Te nem ugrod át ezt a lécet!

Esti pihiszuszira készülődést mutatnak. Ahogy az a seggrisza után előirányozhatóvá vált (meg mert Anikó is utalgatott rá a felkonfban, hogy Hunornak új alvómaci van kinézőben), Ginu már ajánlgatja is a társaságát egy kis bújcira, amit emígyen interpretáltak:  

Hallod Hunor, odabújhatok hozzád egy picit?

Hát gyere, bazzzzdmeg!

Tényleg!? De aranyos vagy!

Ginu helyében én sem tudnám visszafogni a vágyakozást, hogy menten odakucorodjak. Hunornak az úri modor mellett valami bajság lehetősége is felviláglik, és kérdezgeti is, de semmi. No történés, no izgalom. Semmi tattika, csak egy kis matatás, de még csak nem is szexuális, csupán csontropogtató. Szépen lassan mindenki visszakucorodik a helyére és kezdetét veszi a nyálcsorgatva alvás.

6.jpg

Zenebonás, szájszagos, püffedt fejes reggelre ébredünk as usual. Készülődés közben Reni Gregnek vélelmezi, hogy valaki fésülködésre használhatta a fogkeféjét, mert mintha a kelleténél eggyel szőrzetdúsabb lenne, mint eddig. Greg egyetért, nekünk meg már a szemünk se rebben. Era Adrinak és Reninek taglalja mindeközben, hogy a fentebb elhangzottakat, vagyis, hogy Hunor nem tudta felizgatni, csak taktikából mondta, és semmi valóságalapja. Ginut akarta ezzel tesztelni, vagy mi, és hogy be is igazolódott a nem tudom mi. Megnyugtat, hogy Anikó pont annyira nem érti Era tetteit, mint én. Mondjuk eddig sem kezdtem életlen kiskanállal eret vágni, ha épp messze gurult tőlem a valóvilág gombolyaga.

5.jpg

Era igazából mindenkit azzal nyomaszt, hogy ő itt a basszájba. Ha nem lenne, tán műsor se lenne. Nem azzal van a baj, hogy ezt gondolja. Az a baj, hogy ki is mondja. Majd ha visszaolvasod ezeket kedves (mert tudjuk ám, hogy vissza szoktátok), korai volt. Roli egyébként annak ellenére, hogy neki is ezzel a senkiselennél ha én meg a Hunor nem lennénk melletted szöveggel jön, arról biztosítja, hogy nem támadná hátba. Leszarja, hogy a szövetségben belső feszültségek vannak, benne a lojalitás érzése egyik fél irányába sem változott negatívba.

7.jpg

Egyébként Anikó megvilágította a tényt, miszerint kábé semmi értelme nem volt az Era Hunor balhénak, mert onnantól számítva fél napot ha ki kellett bírni delikvenseinknek a modern kor vívmányai nélkül, úgy mint arcmaszk, magas sarkú pipők, áram, avagy mosógép. Vivien egyébként tán még soha ilyen boldogságot nem érzett az ő kicsi szívében, mint most, amikor újra ölelhette a szandit. Nem a tínédzser lámúrost, hanem a lábra valót. Anikó arra is esküszik, hogy szakértőik már dolgoznak az olyan – egyszerű halandók számára – értelmezhetetlen kifejezések visszafejtésén, hogy

Hunor két kaptafára játszik by Adri.

8.jpg

Én pedig esküszöm, hogy Anikó közölései lassan de biztosan szórakoztatóbbak számomra, mint a műsor egyéb elemei, ami nagy dicséret, annak fényében,  hogy olybá tűnik a vv9 és a szórakoztatás az a két párhozamos sík, amelyek soha és semmilyen körülmények között nem metszik majd egymást, fenébe az affin szemlélettel!

Szünet után a modernkorba jutás verseny jutalmazását tekinthetjük meg, ami abból áll, hogy a győzteseknek lehetősége lesz nézői kommenteket megismerni majd dönteni, hogy mire használják fel a megszerzett információt.

10.jpg

Csoki elégedetlenségét fejezi ki a szerelmi élete kapcsán. Hiányolja a törődést és abajgatást de csak módjával, mert azt nem állná, ha egyfolytában rajta lenne ez a lány, akit egyébként a való életben úgy offolna, mint a szart, mert egy ilyen gádzsira rá se néz, állítja most ezt Krisztiánnak, aki mindeközben imádnivalóan bebandzsít, amikor teátrális mozdulatokkal beleszív a cigarettába.

9.jpg

 Az a helyzet, hogy Csoki pont annyira hiányol valamit Reniből, mint ahogy én hiányolom a határozóragok helyes használatát a kibaszott mondataikból. Hát, de most komolyan, nem lehetne tematikailag beküldeni hozzájuk Grétsy tanárurat? Vagy, ha mondjuk, idős korára való tekintettel nem sokkolnánk azt a drága embert, akkor nem lehetne levadászni valami lelkes követőjét, aki mondjuk egy napon keresztül annyi büntetést oszthatna ki, ahány helytelenséget megtapasztal? Légyszi -légyszi, légysziiiiii!

Vissza a nézői vélemények felhasználásához. Pont olyan unalmas, az álló vizet nem megkavaró lapos infókat kaptak, mint amilyen a műsor maga. Amikor már egy ilyen mondat is felbirizgálja a kedélyeket, hogy Greg kavard a szálakat, ahogy eddig, így kell játszani ezt a játékot, a néző meg konkrétan együttgondolkodik ezután szerencsétlen Greggel, hogy milyen szálak, mivaaaaan?! Na, szóval akkor azért már tényleg nehéz érdekfeszítőnek titulálni itt bármit is. Aki erről nem így gondolkodik, az meg majd úgy is jól megírja a kommentekben, amit innen is köszönünk és hajrá! :-P

Mindenki kapott hideget - meleget, ám nem, nem fogom ide beidézni szó szerint, max. ezt a Lacikának szólót, mert ezen együtt tudtam mosolyogni a lakókkal:

„Én nem tudtam, hogy ez a fodrászok és a pékek szakmunkás műsora. A gyerek csak hajat vág meg sütöget.”

Egyébként jól fogadták és értelmezték a személyre szabott véleményeket, except Era, aki olyan szinten a maga hatása alá került attól, hogy valaki azt írta neki, példakép vagy anyám, hogy utána még hosszú percekig tolja az öntömjénezést. Krisztiánnak átment, hogy flegma, de bírják benne, Csokinak, hogy ő meg jószívű, bár olykor seggarc, (Z)susu bolondság, Greg és Roli szálmozgatók, Adri lényeglátó és majdani meglepetésokozó, Renike meg szerelmes.

11.jpg

Édes kis szívem azért érzi, hogy valami nem gömbölyű ebben a kapcsolatban. Bár meg tudnám nyúvasztani azért, ahogy a szavakat ő is valami építőkockának gondolja, amiket ha kiborítanak eléd, akkor vagy sikerül belőlük összerakni valami értelmesnek tetszőt, vagy nem, és esetében inkább nem, na, szóval azért ennek ellenére cuki, ahogy neki az érzelmi aspektusok a fő motivációs mozgató rugók. Elmondása alapján, s annak ellenére, hogy nem vakul el a szerelemtől, szánmára kábé az itt mindennek az alfája és az omegája, hogy melyik luvnya akar még rajta kívül csókolózni Csokival.  Más egyéb nem izgatja fel különösebben. Na, jóóóóóó, az, hogy ha Csoki csak robotkézként tekint rá, azért az bosszantaná.

12.jpg

Zárónak még végignézhetjük Reni és Csoki nagybeszélgetését az ágyban, ahogy a fiú épp lelkiismeret-furdalást keltő tipik műsorszámmal finoman (nem) brífeli a lányt, hogy is kéne vele valójában bánnia. Hogy kéne óhaj sóhajt lesnie, simiznie, gondolatot kitalálni, éhséget telepatikus képességekkel monitorozni, hogy aztán a megfelelő pillanatban és intenzitással kiszolgálásra jelentkezhessék. Gondolom azzal, hogy most már szemtől szembe is elmondta, eddig csak jobb női voltak, mint Reni, szintén csak azt óhajtotta megtámogatni, hogy a lányban növekedjék a motiváció.

A végére megint Anikó mondja a legjobbat:

Csoki tipikus férfi, ha foglalkozol vele az a baj, ha nem, akkor meg az. LOL!

977 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.02. 18:18:43

a 4 az egyik kedvenc számom, hah! a másik az 5, és mindkettő én leszek

bElannaTorres 2018.12.02. 18:28:35

Na hetes. Nem én vagyok hetes, de ő nem jön ide :)
Köszi az öfit!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.02. 18:29:02

@Csakazértis én vagyok a királynő: a pékes komment, amit Lacikának küldtek, tetszett :D

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 18:29:19

Jaaaj köszi a posztcsit Lulu, már rájöttem semmit nem hagytam ki, hogy inkább társasági életet éltem!
Várjuk az estét! Remélem Anikó vezeti nem kacor király Petya!

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 18:30:38

Én vok a 10-es! Yeeeesssss!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.02. 18:31:26

Puskás Petinek üzenném, hogy december 2 van, igazán leoperálhatná magáról azt a bajuszt

OriginalBlackMamba 2018.12.02. 18:34:30

Nekem ez a poszt most nagyon tetszett, többször kacagtam :D

"olybá tűnik a vv9 és a szórakoztatás az a két párhozamos sík, amelyek soha és semmilyen körülmények között nem metszik majd egymást"

"Az a helyzet, hogy Csoki pont annyira hiányol valamit Reniből, mint ahogy én hiányolom a határozóragok helyes használatát a kibaszott mondataikból."

"Bár meg tudnám nyúvasztani azért, ahogy a szavakat ő is valami építőkockának gondolja, amiket ha kiborítanak eléd, akkor vagy sikerül belőlük összerakni valami értelmesnek tetszőt, vagy nem, és esetében inkább nem"

:D :D :D :D
Nem tudok sajnos továbbra sem elmenni amellett, hogy Era rohadt idegesítő lett, és hogy most a példaképes "nézői üzenet" után is frankón elhitte, hogy ő itt ezt az egészet megnyeri. Szerintem Lacikát a VV10ben is láthatjuk, mert félő, hogy ott felejtik a villában miután lement a széria, annyira láthatatlan a csávó. :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.02. 18:40:56

@szociál: annyira jó ma megint a hejes irássod

Angora Cardi 2018.12.02. 18:44:44

Éljenek a pékek és fodrászok :)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.02. 18:46:53

@OriginalBlackMamba: Lacika azt mondta, Predátor lesz. majd vadászhat a porcicákra, ha mindenki kiesett

@szociál: irigy vagy, hogy nekem van? :)

Mate4182 2018.12.02. 18:46:59

nem hittem volna de tegnap mar az is atfutott a fejemen hogy anno hiba volt Erara dobni azt a voksot ... komolyan mondom Radics ota nem irritalt senki ennyire mint ez a no. sot ez a no rosszabb mert a Radicsrol ranezesre lehetett tudni hogy eletkeptelen retardalt, de ez a no az elejen meg olykorolykor normalisakat is szolt ... erre most mi lett belole?

Nem tudom eldonteni mi a szanalmasabb es/vagy idgesitobb:
ahogy ugy beszel Hunorrol mint egy szanalmas pocsrol aki az o hatan maszott fel, mikozben minden szavabol sut a remenytelen szerelmes, aki nem kapta meg a szerszamot amit csabitgatna hetek ota, ezert is mond ilyeneket hogy hunor mennyire nem izgatta fel (nagy budos francokat volt az taktika, cask azert masitotta meg masnapra mert rajott hogy mekkora kurvaba ment at ...)
vagy az amikor tenyleg azt hiszi magarol hogy o a legerosebb mert kinnhagyott valakit aki ellen egy ures szeket is visszaszavaztak volna a nezok ... ez a tegnapi marhasaga is hogy o itt barkinek a peldakepe?! az baszna meg be ...

Angora Cardi 2018.12.02. 18:48:22

Megkockáztatom, hogy Era jól lát dolgokat pl amikor Ginunak burkolt tanácsot adott mit hozzon fel Csoki ellen. Illetve ügyesen sokkolja a társait bent. Ettől még persze nem szimpi a viselkedése az utóbbi napokban, de mindig kavar egyet a szaros biliben, ami végső soron a cél. Én még nem írtam le játékosként.

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.02. 18:48:40

Ugye csak rosszul hallottam, hogy győzi vezényli a párbajt? Lázas voltam meg minden

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.02. 18:49:49

@úgymond olvasó mmkk:
Lacika tényleg ott lakik, fizeti a rezsit meg minden.
Többiek csak vendégek :)

OriginalBlackMamba 2018.12.02. 18:51:24

@Hedo a szadista szexista anyuka: Győzi csak a BV-t vezeti ma, ha jól tudom Anikó lesz ma a párbajon. De nem tuti.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.02. 18:51:38

@Mate4182:
Az tuti hogy csaj nem nyeri ezt az évadot annyira kereten az összes :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.02. 18:54:19

@Angora Cardi:
De úgy is mozog, gyerekek van mindenkinek itala?
Mint egy jó házigazda :)

Maximista vagyok 2018.12.02. 18:59:53

Dikk megpróbáltam magam töröltetni de azt mondták nem lehet mert bjutiful vagyok. Na evvan. Akkor maradok kombózgatni...

0.5 bit 2018.12.02. 19:08:58

@úgymond olvasó mmkk: "Lacika azt mondta, Predátor lesz."

Azt hiszem ez telitalálat volt.

Ha nem csal az emlékezetem, akkor a predátor miközben vadászgatott az emberekre láthatatlanná (áttetszővé) tudott válni.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.02. 19:11:43

@Maximista vagyok: ezért holnap kölcsönadom a szaunát :D

@0.5 bit: milyen kis cseles ez a Lacika

Angora Cardi 2018.12.02. 19:11:53

@0.5 bit: Hozza is amit ígért :DDD

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.02. 19:15:27

@Angora Cardi: @úgymond olvasó mmkk:
De az szemétség hogy össze parittyazzak a kis agyikoit :)

Angora Cardi 2018.12.02. 19:16:22

@szociál: Legalább vele is parittyázna valaki..

bElannaTorres 2018.12.02. 19:16:49

Era amúgy most nekem is tetszett ahogy ginunak segített, viccesek voltak azok a nagy nézések :D teljesen meghülyült :)) de még mindig jobb tanácsadó mint Reni Radicsnak, akik előttünk beszélték meg, hogy mit hazudjanak majd:D
Most hogy era arca már így is hatalmas, és még példakép is lett, kíváncsi leszek mivel mutat nekünk példát legközelebb :))

úgymond olvasó mmkk 2018.12.02. 19:24:40

@Angora Cardi: @szociál: megérdemelne egy stabil parittyát minimum

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 19:34:57

@Angora Cardi: Szia Nyusz! A 18 jó szám! ;)
Most ugye az vicc hogy hozentrógerármándó lesz a levezető???!!!

Angora Cardi 2018.12.02. 19:42:24

Lacika igazából Chuck Norris.
Chuck Norris rejtett tehetsége a láthatatlanság.

Angora Cardi 2018.12.02. 19:48:04

@úgymond olvasó mmkk: @szociál:

Chuck Lacika Norris miatt mosolyog a Mona Lisa.

Angora Cardi 2018.12.02. 19:48:34

@Nyuszomuszo83: Nem lehet. Különben sztrajkolunk.

Angora Cardi 2018.12.02. 19:49:30

@bElannaTorres: Lehet még lehiggad, eléggé felzaklatta a haja annak tudom be az őrjöngést.

0.5 bit 2018.12.02. 19:50:12

"Predátor vagyok"-hoz kapcsolódan:

A szerkesztők valahonnan kölcsönözhetének egy hőkamerát és lehetne vele "predátor nézetes" felvételt csinálni (a meleg fehér/vörös a hideg kék/fekete).
Esetleg, ha nem mozog a kamera, akkor a "régi" képkockából rámásolni Lacikára a hátteret. Jönne egy Lacika sziulett, előtünik, majd vissza átlátszóba amikor tovább megy. Ez lenne a VV Predátor.

Mit a predátor filmben volt:
youtu.be/Y1txEAywdiw

Haruka san 2018.12.02. 19:53:29

Na, akkor most kire kell szavazni?

bElannaTorres 2018.12.02. 20:00:33

@Angora Cardi: kíváncsi vagyok rá, hogy értelmezi a példaképet
Vivi nem kapott kommentet? Megkímélték biztos, most nagyon visszavett amióta Reni szólt neki, hogy nem lehet túl szimpi a nézőknek. Bedobhattak volna neki is egy pozitívat :)

Mók_Ica 2018.12.02. 20:00:37

sziasztok drága komment-társak :)))) a mai napon feldíszített mega-giga-hiper-szuper nagy konténert hoztam, plusz Lecsó kolléga kölcsönadott 2 csillagrombolóját :)))) az első adventi gyertya is meggyújtva :))))
remélem mindenki kezében ott az ital :))) kocc-kocc
kezdő-dikkk

Mók_Ica 2018.12.02. 20:01:31

baszki.... még csak az ismétlés kezdő-dikkk :))))

Mók_Ica 2018.12.02. 20:02:18

@bElannaTorres: vivi ráadásul nem is szerepelt túl sokat tegnap

Mók_Ica 2018.12.02. 20:04:15

addig nézem még egy kicsit a sztárban sztárt :))))

0.5 bit 2018.12.02. 20:10:03

@Haruka san: "Na, akkor most kire kell szavazni?"

Ha benti állóvizet kellene felkavarni akkor Ginu, ha a nyertesre akkor meg Csoki.

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 20:10:40

@Angora Cardi: Úgy biza! Nézem az ismétlést. Era idegesít ezzel a Hunyor vekengéssel. Jó lenne leszállna már a körhintáról. Olyan mint egy kereplő!
Adri feje kabaré.

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 20:11:53

@Mók_Ica: Sári Évi és Völgyesi Gabi a favorit! Kinek drukkolunk Móki????

bElannaTorres 2018.12.02. 20:15:23

@Mók_Ica: biztos azt hitte minden róla szól, erre nem írnak neki semmit, csak annyit Ánusznak, hogy őt lehúzza Vivi , mondjuk Vivit is megnézném hogy térne vissza egy párbajról, kár hogy ilyen nem lesz, visszatérne a nagy arca amivel bejött

Haruka san 2018.12.02. 20:16:34

@0.5 bit: Én a komplett bagázstól agyvérzést kapok, úgyhogy a köz akaratát követném. :)

Mók_Ica 2018.12.02. 20:18:38

@Nyuszomuszo83: mind a két lány NAGYON jó :))) én még Freddie-t is bírom :)))
Völgyesi Gabinak drukkolok, hogy nyerje meg

@bElannaTorres: nem tudom ki ellen szavaznék vivire..... nálam ő elég legalja....

@0.5 bit: én ezért szavaztam ginura :))

bElannaTorres 2018.12.02. 20:24:29

@Mók_Ica: nálam is mondjuk ánusz felett van, de radiccsal eléggé lehúzta magát, utána Ánusszal még jobban

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 20:27:43

Sziasztok!
Csoki vagy Ginu, Ginu vagy Csoki...???
Nem tudom... :-//

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 20:31:29

@OriginalBlackMamba: @Mók_Ica: Igeeen! És a fiúk közül Freddie... Freddie -Soul Asylum-ként, hááát bevallom férfiasan sírtam! Mind a hárman megérdemlik. De ott lányt szeretnék végre győztesként látni!

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 20:33:10

Még mindig nem tudom melyik ápoltra savazzak! Csoki vagy Ginu? Ginu vagy Csoki? Olyan bizonytalan vagyok vagy mégse???

Cimili 2018.12.02. 20:34:33

73dikk nemtom ki menjen vissza, egyiknek se kéne.

OriginalBlackMamba 2018.12.02. 20:36:30

@Nyuszomuszo83: Freddie is jó igen, de már zavaróan jóképű az a gyerek és félő, hogy ezért ő nyeri. De szerintem most valamelyik lány jobban megérdemelné. Sári Éviről én például nem tudtam, hogy ennyire jó énekesnő. Egy hamis hangja nincs, és nem utolsó sorban egyébként azt gondolom, hogy ez a három ember az, aki emberileg is jóval a többiek felett áll. :)

Mók_Ica 2018.12.02. 20:36:42

@bElannaTorres: többet képzel magáról, mint ami..... ő még egy "kislány", de nagyasszonynak akar látszani.....okosnak gondolja magát, de csak okoskodik...... a selypegő beszédétől pedig feláll a szőr a hátamon..... a kétévegyűrűsmenyasszony antré utáni azonnali parittyázás radiccsal, utána meg ánusszal végképp az utolsó helyre tette őt nálam......

OriginalBlackMamba 2018.12.02. 20:39:14

@Mók_Ica: ja, és továbbra is imádat és rajongás Papp Szabi ☺️

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 20:39:15

Alapvetően Csokival nincs bajom, mert nem rosszindulatú (csak kicsit zavar,h néha dunsztom sincs miről beszél, mert alig érteni a "mondatait"), viszont nem szeretem ezt a "pakoljátok rám a jeleket" játékot, és nem akarom,h azt érezzék bent,h ez kifizetődő...:( És azt sem akarom,h Ánusz meg az "új Era" és Vivike örüljön! Brrrr!
Úgyhogy azt hiszem Ginu...
De a francnak pakoltatta magára a jeleket a Csoki!:(
Mindegy, azt hiszem Ginu kapja a szavazatomat.:)
De hangsúlyozom, most nem nekik kellene párbajozni!!!
(Egyébként szerintem Csoki fog visszamenni, az jobb a szerkiknek...) Pedig Ginu visszatérése nagyobbat szólna!!;)

Mók_Ica 2018.12.02. 20:48:21

@Hümmögő Hammogó: igen..... mi a francért rakatott magára jeleket csoki??? és igen, ginu visszatérése nagyobbat szólna :))) én is ginura tettem a szavazatomat

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 20:50:10

@úgymond olvasó mmkk: Jaaaj de jó volt! Kösziiii!
@OriginalBlackMamba: EKG! Nekem Sári Évi a Splash Tedd fel a kezed, Húzz magadhoz ha fázol számok által maradt meg, ssztán én azt hittem süllyesztő, utána néztem, komoly karrierje van. Imádom ahogy mindig tökéletest hoz,Gabi a Uniqueból, szintén a legsokoldalúbb, tökéletes hanggal! :)

OriginalBlackMamba 2018.12.02. 20:51:38

@Nyuszomuszo83: Kállay-saunders esetében most Majkának volt teljesen igaza. Borzasztó volt sajnos az aws, egyáltalán nem találta a ritmust...

úgymond olvasó mmkk 2018.12.02. 20:51:53

@Nyuszomuszo83: a sziszák mindig meglágyítják a kő szívemet

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 20:51:54

@Mók_Ica:
Akkor örülök,h nem vagyok egyedül a gondolatmenetemmel.:) Inkább Vivike esne ki!

Néha én is helyet kérnék a konténerhez, ha szabad...?:)

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 20:52:17

Követelem, hogy ne fehérrel feliratozzanak, nem értem, de még elolvani se tudok! Dikk! Irgum--burgum!

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 20:55:12

@úgymond olvasó mmkk: Imádom őket. A húgom sziszája nálam nyaral, wellnesszel, itt is mindene megvan. Ő egy skót logófülü. A világ legöszintébb szeretetét adja, nincs benne rosszindulat, vadság, csak szeretet! De ez a videó jól esett most kicsiny szívemnek! (Simon macskáját is imádom)

Mók_Ica 2018.12.02. 20:56:21

@Hümmögő Hammogó: mmkk van helyed a konténernél :)))) vivi essen ki, ekg

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 20:56:23

@OriginalBlackMamba: nem szoktam Majoros úrral egy húron pendülni de én is bólogattam szzavai hallatán! ;)

ibsen 2018.12.02. 20:58:33

@Angora Cardi: Era idegbeteg és féltékeny de ezek közt tényleg szinte doktorandusz.

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.02. 20:59:43

@Hümmögő Hammogó: minden adás a hangos veszekedésről szól! Ha ginu megy vissza, renyhe naponta többször beszól neki.
Sőt, ánusz és vvv becsokiznak, mert már 2 alfát is elvesztettek

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 20:59:54

@Mók_Ica: Vivi essen ki! Már irom a transzparenst! :D

ibsen 2018.12.02. 21:01:20

@Nyuszomuszo83: Jó lenne a műsor ha Majoros nem játszaná az agyát az ő speciális de szar pontozásával illetve nem értem Gesztesi hogy került be egyáltalán mikor az exe zsűritag és még egy sohajtásától is elájul.

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 21:02:12

Rájöttem miért kapnak hajvitamint! Hajuk nincs, póthajuk van, növeszteni kell, kapnak vitamint. Tudom üljek le, egyes!

bElannaTorres 2018.12.02. 21:02:32

@Mók_Ica: igen szegény teljesen hülye, nálam Ánusz a dugd fel magadnak az öklödet miatt van vivi mögött, meg amiatt hogy majdnem kitekerte zsuzsi nyakát a szexi táncánál :D
Emiatt a nyakszorítás miatt hunort sem bírom, de nála más is van.

OriginalBlackMamba 2018.12.02. 21:03:05

Miért nem mutatnak állást?

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 21:03:21

@ibsen: kissé összeférhetetlen, de ott is gumiszabály van biztos! És EKG! :)

Mók_Ica 2018.12.02. 21:03:29

@ibsen: azért azt nem értem, ha ennyire szereti, akkor miért váltak el?

@Nyuszomuszo83: mitsegíCCSek-mitsegíCCSek???? :))))))

Mók_Ica 2018.12.02. 21:04:27

ánusz drágaszág, te NEM fogod megnyerni!!!!

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 21:05:25

@Mók_Ica:
Köszönöm!!! Akkor igyekszem rendes lenni és mmkk viszonylagos tisztaságot hagyni magam után:))))

,, 2018.12.02. 21:06:54

Roliban van betyárbecsület, pluszpont!

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 21:07:05

@Hedo a szadista szexista anyuka: Greg a korallzátonyra teszi-vagy mit mondott a pöcöröjére! De remélem beszáll az alpecine meg a viagra esetleg veet is!

Mók_Ica 2018.12.02. 21:07:30

renyhe milyen friss és fitt, akkorát ásít, hogy bekapja csoki fejét.....

ginu mögé áll adrika és roli...... hunyor miért csoki mögé állt????? no már csak ezért is ginu menjen vissza

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 21:07:40

Zsuzsu szóóóóóólt egyet:)))

ibsen 2018.12.02. 21:08:15

@Nyuszomuszo83: Egy a baj vele hogy egy versenyző éppen jó produkciója bánhatja ezt a baromságot.

Mók_Ica 2018.12.02. 21:08:39

@Hümmögő Hammogó: ne aggódj :))) simán kitakarítom :))))

@,,: igen :))))

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.02. 21:09:06

@Mók_Ica: és ginu mellett van a minőség a mennyiséggel szemben.

Tényleg azt hiszik számít, hogy ők kit várnak vissza???

Mók_Ica 2018.12.02. 21:09:52

@ibsen: Gesztesi nem fog nyerni...... ott van egy Sári Évi, egy Völgyesi Gabi és egy Freddie :))))

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 21:09:57

@Mók_Ica: megszültem! Nem is volt nehéz! Huss és pöcc! :D

Mók_Ica 2018.12.02. 21:11:21

@Hedo a szadista szexista anyuka: vakon vannak és annyira bénák, hogy nem néztek vissza ezek szerint egy vv-t sem...... hogy hogyvolt-ot és kommenteket sem olvastak a korábbiakról, azon már meg sem lepődök....

Mók_Ica 2018.12.02. 21:11:59

@Nyuszomuszo83: gyors vagy mint a szélvillám :))) :*

,, 2018.12.02. 21:12:04

@Mók_Ica: Sári Évi nagyon ügyes, de SütőEnikő minekvan?

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 21:12:23

@Hedo a szadista szexista anyuka:
Igen, szerintem azt hiszik!:) És nagyon örülnek maguknak:)
Amúgy engem is zavar,h Era ilyen hamar elfelejtette,h Rolin és Hunoron kívül csak Ginu támogatta... Ja és,h Csokiék ELLENE voltak!!!

cudarka670 2018.12.02. 21:12:31

@Mók_Ica: mert Ginut nem csípi, mondta többször is....
Greg Pinokkionak képzeli magát, hogy ilyen szerkót vesz, ugye ez nem divat?!

ibsen 2018.12.02. 21:12:39

@Mók_Ica: Tudom. Lehet a Claudia beprotezsálta.:-)

OriginalBlackMamba 2018.12.02. 21:12:40

@,,: azt én sem értem, hogy neki mi a szerepe...

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 21:12:47

Era mennyire szenilis! Elengedtem! Fíreg lett a szememben! Pfej!

Mók_Ica 2018.12.02. 21:13:19

off: visszakapcsoltam.... felicita :)))))

Todd Chavez 2018.12.02. 21:13:40

Kire rakjam? :/ Csokit még nem basznám ki így az elején, de nagyobb lenne a káosz, ha Ginu jönne vissza.

Dr.Zé 2018.12.02. 21:14:21

Győzzön az értelem ! GINU .Tied a mandátumom.

2018.12.02. 21:14:27

Ginura nyomok. Minél kevesebbszer szeretném hallani a “ kamáz, gádzsi, raj, sukár, parittya” szavakat. Ráadásul a tegnapi öfi végén Csoki megmutatta, hogy számomra undorító módon viszonyul a nőkhöz. Menjen este bulizni Radiccsal a nyolckerbe.

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 21:15:04

@,,: Dísznek, hogy mutogassa magát és pénzt kapjon a nagy semmiért!

Mók_Ica 2018.12.02. 21:15:53

@,,: jó kérdés.... eddig nem volt.... most is minek???

@cudarka670: arra jó volt, hogy masszírozgassa..... mindegy is.....
greg már tegnap is ebben a fura zokniban volt..... ez is a nemértem kategória :))))

cudarka670 2018.12.02. 21:17:59

@Todd Chavez: Én Ginura tettem, de lehetne 50-50, és akkor mindkettő mehetne...
A sötét oldalra nem szavazok, viszont Ginu kavarása se vmi szimpi az utóbbi időben....
Zsu: Csoki azt akarja mondani, hogy fogyi vagy, az zavarja

,, 2018.12.02. 21:18:17

@OriginalBlackMamba: @Nyuszomuszo83: @Mók_Ica: megnyugodtam, azt hittem, csak én nem értem!

Cimili 2018.12.02. 21:19:15

most ez az uncsi lesz a párbajig?

Maximista vagyok 2018.12.02. 21:20:17

Anikókámat a faszért öltöztetjük cigányasszonynak faszom?!

cudarka670 2018.12.02. 21:20:58

@Mók_Ica: tényleg, Reni meh is nézte, hogy ugyanaz a @mindenévfoglalt: a zokninak

Todd Chavez 2018.12.02. 21:21:08

Ginué lett akkor a voksom. Azt érzem, hogy ez a párbaj picsafüst lesz az Era-Radicshoz képest. Csoki, mi a faszért pakoltattad magadra, hagytad volna, hogy természetes kiválasztás (pun intended) legyen inkább..

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 21:21:13

@cudarka670: 50% sskk nem lesz!
@,,: én se vágtam! :) de elfér a levegőben amit beszél. Bár soha nem volt szimpi a nő, egy affekta majom!

Mók_Ica 2018.12.02. 21:21:28

ginu felvilágosítja renyhét..... renyhe arcán látszik, hogy próbálja felfogni amit hall..... kattognak-csattognak a kerekek.......

cudarka670 2018.12.02. 21:21:37

@cudarka670: bocs, bezizzent a teló....

úgymond olvasó mmkk 2018.12.02. 21:21:58

@Maximista vagyok: neked az se teCCene, hogyha a konyhaajtót adnák Anikóra :D

Maximista vagyok 2018.12.02. 21:22:45

Gregnek is kurva stabil a szettje...a meleg HP Baxter bazdmeg!

cudarka670 2018.12.02. 21:23:12

@Mók_Ica: nem is hiszi el.... És Gregék adják alá a lovat

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 21:23:13

@Mók_Ica: én is láttam, volt nyikorgás a fogaskerekekben! :D

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 21:23:21

@Todd Chavez:
Szerintem sem kellene még Csokinak kiesnie, ezért is gáz,h magára pakoltatta a jeleket, de ha már így alakult, menjen vissza Ginu!!! Legalább hallunk pár alany-állítmány-tárgy mondatot, nem csak azt,h gádzsi is gecci...

Mók_Ica 2018.12.02. 21:23:52

zsu és greg (rózsaszín kotonpizsiben).... renyhét bátorítják: ginu nem mondott igazat.....

cudarka670 2018.12.02. 21:24:16

@Maximista vagyok: és kiszőkült.... Kívül-belül :p

ibsen 2018.12.02. 21:24:47

Ginu már kavarja a szart. Essen ki. Csoki még maradjon aztán tipli.

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 21:25:02

Csoki átmegy Buddhába!

2018.12.02. 21:25:13

Hu de unalmas ez az ofi. Szerintem azert nem mutat meg allast a retek, mert meg nem tudjak kit rakjanak ki

Mók_Ica 2018.12.02. 21:25:36

@Maximista vagyok: néha elég jól eltalálják ..... ancsa fiatal, fiatalosan kéne öltöztetni és nem ilyen öregasszonyos ruhát ráadni....

Lynette21 2018.12.02. 21:25:47

Oljetek meg nyugodtan, de ma nekem tetszik Aniko szoknyaja.

mindenévfoglalt 2018.12.02. 21:26:10

@cudarka670: köszi, akkor nem csak szimplán lemaradtam róla.

Furcsa, hogy az előző párbajnál már hét közben is mutattak %-kat, most meg még a párbaj előtt egy órával sem...

ibsen 2018.12.02. 21:26:32

Adrinak mekkora lett az arca... Húzzon haza.

Mók_Ica 2018.12.02. 21:26:56

ki esik ki ma a sztárban sztárból? a zsűri pontjai alapján Reni állt az utolsó helyen.....

,, 2018.12.02. 21:27:09

@mindenévfoglalt: biztos kedvező nekik az állás

cudarka670 2018.12.02. 21:27:16

@Cimili: Legalább nem "egész hét" a párbajról szólt.... Mert a múltkori játékok, stb

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 21:27:58

@Lynette21:
Csak ez az arany kabát-féle fura hozzá, nem...?

Mók_Ica 2018.12.02. 21:28:25

@Lynette21: sskk nem ölünk meg téged :))))

@mindenévfoglalt: a "ki ki mögé áll" választást is sokkal hamarább szokták csinálni......

@ibsen: sajnos nem ő párbajozik.....

2018.12.02. 21:28:43

@cudarka670: igen. Az a het vegig egymas gyuloleserol illetve egymas arcaba ordibalbol allt. Eleg szar volt

cudarka670 2018.12.02. 21:28:59

@mindenévfoglalt: ja.... Ez nekem is feltűnt, de azt hittem csak én maradtam le.... De minek mutatnák??? Almafa kiszámolta 73-17%

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 21:29:05

@Lynette21:
Amúgy sskk nem ölünk meg senkit;)))

Mók_Ica 2018.12.02. 21:29:11

@,,: a retek sztem csokit tenné vissza.... :(((

cudarka670 2018.12.02. 21:29:49

@Cleveland55: EKG, így is veszekednek eleget

ibsen 2018.12.02. 21:29:59

Ginu már azért kieshetne mert taktikából feküdt le Csokival. Ez más csajnak se jött be eddig. Pláne hogy a palija meg várja.

,, 2018.12.02. 21:30:01

@Mók_Ica: szerintem is:( nagyon nagy lesz az arca

mindenévfoglalt 2018.12.02. 21:30:02

@cudarka670: :D :D ja, tényleg! Én kérek elnézést!

Mók_Ica 2018.12.02. 21:30:36

ha csoki megy vissza, durván nagyobb arca lesz, mint erának lett...... sanszos, hogy utána senki nem meri majd kihívni.....ill. kiküldeni

cudarka670 2018.12.02. 21:30:53

@ibsen: itt már mindenkit kisavaztunk, akkor ki nyeri meg?!

ibsen 2018.12.02. 21:31:12

@cudarka670: Még nem tartanak ott hogy balhés legyen az egész hét. Era is pihen:)

2018.12.02. 21:31:21

@ibsen: Csoki mar azert kieshetne mert ugyanolyan presszocigany, mint Ratyis.

Mók_Ica 2018.12.02. 21:31:29

@,,: pontosan.... ezt írtam én is :))) durvább lesz, mint era...

mindenévfoglalt 2018.12.02. 21:31:40

@ibsen: de megbánta, és ez egy jelentős jellemfejlődés bizonyítéka, a többiekhez képest legalábbis

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 21:31:47

@cudarka670:
Almafa kiszámolta?? Arról lemaradtam. Almafát nem igazán bírja a gyomrom...

Mók_Ica 2018.12.02. 21:32:13

@cudarka670: laszika, a tuják tujája :)))))

cudarka670 2018.12.02. 21:32:27

@ibsen: ha megbeszélték, hogy nem gond, akkor nem gond

2018.12.02. 21:33:15

Csoki szerint a szamar hangja: “bee-ee”

cudarka670 2018.12.02. 21:34:10

@Hümmögő Hammogó: enyém se, itt olvastam, próbálták tán felhívni a figyelmét, hogy 73+17 az nem 100, de nem esett le neki

Mók_Ica 2018.12.02. 21:34:56

@Cleveland55: biztos ő csak olyat látott a nyóckerbe' :))))))

Mók_Ica 2018.12.02. 21:36:34

@cudarka670: súgtak neki a szerkik..... kb. 10edszerre meg is értette, hogy mi a gond.... szürreális volt, ahogy minden bv elég szürreális, amit ő vezet.... évának vannak jó pillanatai, de ő sem 100as

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 21:36:49

@cudarka670:
Értem. Ezt mondjuk nem csodálom:))

cudarka670 2018.12.02. 21:37:06

Dikk, a hülye pics....k kikezdik, aki melléjük áll, szegény Roli, hová keveredett....

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 21:37:16

@Mók_Ica: Gesztesit nem lehetne inkább? Tenyának már örültem múlt héten!
Tuti Csokit küldik vissza!

,, 2018.12.02. 21:37:30

Adri miatt Ginu veszített most kb
5%ot

OriginalBlackMamba 2018.12.02. 21:38:31

Én esküszöm nem értem ezt az összefoglalót... és azt sem értem, hogy mi a f@szért nem mutatnak egy állást.

bElannaTorres 2018.12.02. 21:38:51

@Mók_Ica: Évának nem kéne erőltetnie a lazaságot, nem az. Állandóan be van feszülve mikor lazát játszik.

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 21:38:52

@Mók_Ica:
Valahogy Évát én is jobban elviselem. De mindketten...ááá hagyjuk:)

2018.12.02. 21:39:27

@,,: ja... végtelenul undorito kis patkany az a no... ha kijon, szerintem kb ugyanaz lesz, mint anno veraval...mehet majd kulfoldre dolgozni

cudarka670 2018.12.02. 21:39:52

@Mók_Ica: ha nem lenne olyan fárasztó Győző, tán még vissza is nézném

Mók_Ica 2018.12.02. 21:40:06

@Nyuszomuszo83: én most még nyomtam egyet Völgyesi Gabira :))) ő már biztosan marad :))))

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 21:40:17

@,,:
Igen, Adri most idegesít... Miért nem marad nyugton??

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 21:40:44

Zsu: Stádium van! Néger szinészt hord! Beszarok! Jééézusom!

Cimili 2018.12.02. 21:40:47

@cudarka670: nem normálisak!!! essen ki a kétszínű ginu. majd valamikor később csoki is.

Dr.Zé 2018.12.02. 21:40:55

stádiumhoz elérkeztünk - te szaros élet , sem semmi

tvbuzi 2018.12.02. 21:41:21

Ki ez a sukár romagádzsi a mikrofonnal a kezében dikk?

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 21:41:31

@Mók_Ica: Azt még nem töltöttem le, de jövő hétre megteszem! ;)

cudarka670 2018.12.02. 21:41:54

@Nyuszomuszo83: most Adri próbál saját csapatot építeni, ez a jósnő hatása....

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 21:42:52

Szerintem bárki megy ma vissza, el fog szállni... Mondjuk Csoki méginkább, és vele együtt Ánuszék is! És ezt nem akarom:((

Tündérfürtöcske 2018.12.02. 21:42:53

Szép estét mindenkinek! Most néztem vissza a tegnap előtti ill. tegnapi öfiket, hát... Csokitól eddig is a hideg rázott, de a tegnapi után még a két régi telefonomat is előástam a szekrény mélyéről, és +2 ment Ginura :P
De most már Era ellen is garantált 3 szavazatom kivéve egy Viviribivel szemben.
Kár, hogy nem innen a hogyvoltról küldtek be nekik kommenteket, lett volna nyígás :D
Sajnos mára túladagoltam magam vvvel, így az agybajt, akarom mondani párbajt ma simán kihagyom, de hajrá Ginu.

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 21:43:14

Bv-nél Évát nem mute-zom, de Hozentrogert igen! :)

cudarka670 2018.12.02. 21:43:35

@Cimili: mindenki húzzon a g...be....

ibsen 2018.12.02. 21:44:23

@cudarka670: Ennyi erővel ajtót is mutathatnának Rolinak. Adrinak miért most nagy a szája? Plusz feszkót vitt be.

Mók_Ica 2018.12.02. 21:44:25

@bElannaTorres: igen, egyetértek :)))

@Hümmögő Hammogó: ekg :)))

@cudarka670: kommentelve, konténerrel felszerelve, kibírjuk :))))

off: Kállay Saunders esett ki

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 21:44:26

Greg feje büntet! Kiégett a retinám! Konténert telehánytam és hol van még a vége....

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 21:45:11

@cudarka670: jaaaa, elég szarul csinálja! :D

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 21:45:42

Ez is elég szerki belenyúlás gyanús... Pont táncverseny, amikor tudjuk,h Csoki jól táncol?!!?!?

Cimili 2018.12.02. 21:46:35

@ibsen: adri mindig okoskodik.dikk

Mók_Ica 2018.12.02. 21:46:42

@Nyuszomuszo83: van még 2 csillagrombolónk is :))))

cudarka670 2018.12.02. 21:46:44

@ibsen: amúgy Adri érdekes, néha még kedvelni is tudnám...

Mók_Ica 2018.12.02. 21:47:23

ánusz miért hallgatózik??? olyan sunyi...... pfffff

Lynette21 2018.12.02. 21:47:35

@Hümmögő Hammogó: Nnna ujra mert kozben elment a netem es torolte a kommentet asszem legalabbis... a kabatka nekem se tetszik, a szoknya igen. De tutuira oregszem, es hordanek ilyen szoknyat. Ancsanak pedig lagalabb nem latszik benne hogy milyen ultra vekony, amiert egyebkent mmkk irigy vagyok!

Cimili 2018.12.02. 21:47:38

ánusz hallgatózik? először azt hittem, h a sarokba pisil. :D

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 21:47:44

@Hümmögő Hammogó:
Jó, mondjuk poénra vették....

Krisztián meg ott hallgatózik???

nicu71 2018.12.02. 21:48:12

@Hümmögő Hammogó: kétségtelen hogy Csoki megy vissza, méghozzá nem is lesz szoros. Én Ginura tettem, de nem dőlök a kardomba ha csokifasz libben vissza.

Mók_Ica 2018.12.02. 21:48:22

hunyorka megint ginu ölébe hajtja álomra a fejét...... miért nem csokival alszik???? pfffff

tvbuzi 2018.12.02. 21:49:14

Reni a legszörnyűbb

Mók_Ica 2018.12.02. 21:50:04

@Lynette21: ancsit tök jól lehet(ne) öltöztetni, pont mert vékony + fiatal.... de néha olyan béna szetteket adnak rá.....

@nicu71: sskk nem leszünk öngyik, bárki megy vissza :))))

Mók_Ica 2018.12.02. 21:50:53

mondjuk ginu nem hazudott renyhének.....

2018.12.02. 21:50:56

@Hümmögő Hammogó: de ha el kellett volna mondani sajat magukrol, hogy miert o menjen vissza kaphattuk volna elo a lovari szotarat. Mellesleg minden sotet oldalhoz tartozo jatekos nyomja a Ginu irigy es rosszindulatu propagandat a nezoknek. A tegnapi ofiben Csokker elmondta, hogy Renyhe oruljon, hogy egyaltalan foglalkozik vele. A regi vv lacci- ádiná hanyinger cukker par jatekot kezdik csinalni. Mindenre ok és valasz lesz, hogy masok irigyek, meg mindenki veget akar vetni az oszinte szerelmuknek....broafff

tvbuzi 2018.12.02. 21:51:30

Hunor megmondta az őszintét

Mók_Ica 2018.12.02. 21:51:39

hunyor is degecen született..... pffff....

nicu71 2018.12.02. 21:51:43

Amugy, bar regi hogyvoltos vagyok, muszáj megkerdeznem mert nagyon izgat es erre nem emlékszem

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 21:52:21

@nicu71:
Igen nagyjából én is így érzek.

Mók_Ica 2018.12.02. 21:53:23

óóóó.... renyhe megkapta a csokif@szt mikulásra???? remélem nem ficamodott ki a válla megint....

ibsen 2018.12.02. 21:53:27

Reni "szüzességét" elvették :-D

ibsen 2018.12.02. 21:54:12

Hunorka az "ellenféllel" hetyeg az ágyban:-D Na ezt látná az Era...

2018.12.02. 21:54:13

@tvbuzi: kimaxoltak mindent, ami visszakuldi csokit. Tancverseny, bolondlanynak megbocsatas, parittya

Angora Cardi 2018.12.02. 21:54:15

@nicu71: @Hümmögő Hammogó: ekg = egy hullámhosszon vagyunk, egyetértünk

tvbuzi 2018.12.02. 21:54:21

Renikém, baszósok ide nem kellenek

d0oriii 2018.12.02. 21:54:40

és mivan azzal a videóval ahol Reni ecseteli Rolinak hogy pasi volt?
-confused-

mindenévfoglalt 2018.12.02. 21:54:46

"Baszósok ide nem kellenek" by VVReni

Mók_Ica 2018.12.02. 21:54:58

@nicu71: valamelyik vvlakó használta ezt a kifejezést arra, hogy egyetért vmivel..... - egy ekg-n vagyunk - ezt mondta.... talán pont ancsiék szériájában hangzott el

Cimili 2018.12.02. 21:55:07

@tvbuzi: majdnem leköptem a moncsimat. :DDDDDDDDDDDD

2018.12.02. 21:55:26

@d0oriii: hat az csak szopatas volt amikor Roli bekoltozes volt

Todd Chavez 2018.12.02. 21:55:38

Nagy spíler ez a Hunyor

ibsen 2018.12.02. 21:55:38

@Hümmögő Hammogó: Azt mondta dec.10-ig nem szexel. Hunornak is hiánya van.

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 21:55:46

@Lynette21:
Ancsa vékonysága tényleg kész!! Megnézném egy napját,h mennyi táplálékot vesz magához?:)) Bárcsak én is kibírnám ilyen kevés kajával.;)

2018.12.02. 21:56:01

@d0oriii: mondjuk elegge transzbfeje van

Dr.Zé 2018.12.02. 21:56:20

Csak beakadt a lompos , kigondolta volna.

Lynette21 2018.12.02. 21:56:41

@Mók_Ica: Miert miert miert nem esik mar ki Gesztesi??! Hisz o maga is szarra unja a produkcioit, es senki sem meri neki megmondani hogy milyen szar!! Egyedul Buci fikazta nagyon szolidan! A! Nem ertem...

ibsen 2018.12.02. 21:57:27

@Mók_Ica: Sok nedves bugyi fog lepattanni Hunorról ezután....

d0oriii 2018.12.02. 21:57:37

@Cleveland55: ja én teljesen elhittem :D akkor még nem nagyon néztem...de jó megvilágosodni :D

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 21:57:48

@Mók_Ica: Igeeen, tudom! Lecsó kartársé! Ígérem tisztén adom vissza, Mit mondtam kedd környékén????Péntek/szombatra vizionálom a parittyát! Nyertem egy piros hangszórót!

ibsen 2018.12.02. 21:58:45

@Lynette21: Kolléga. Én sem értem miért kell tőle elájulni.Majka konkrétan semmit nem tudott hozzászólni?És az ilyen zsűrizik meg ugat le másokat....

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 21:59:22

@Cleveland55:
Ezt tényleg kimaxolták.:(
Pont ez a bajom Csokival amit írtál (lovári szótár:)) nem igaz,h nem bír normálisan beszélni?!?!

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 22:00:00

@Angora Cardi: Az nyuszim! Én megjósoltam előre! ;)

nicu71 2018.12.02. 22:00:21

@d0oriii: azon én a mai napig szakadok. Strandra se mehet mert kilog a szerszám..

,, 2018.12.02. 22:00:29

@Angora Cardi: milyen kis aktív volt:)

Cimili 2018.12.02. 22:00:49

Állás?????????????

ibsen 2018.12.02. 22:00:54

Ha Ginu kiesik Adrika odasomfordál majd Rolihoz...

Angora Cardi 2018.12.02. 22:01:12

@Nyuszomuszo83: gondolom Csoki végigorditja ma, félek nem bírja ezt már a fülem

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 22:02:05

@Mók_Ica: Debilió használta az EKG kifejezést! Azóta szállóige a HV lakók közt!

Angora Cardi 2018.12.02. 22:02:13

@,,: Figyeltem, bal lábára jobban koncentrált, a jobbal csak kisegítőtáncol, dörzsölt. :D

Cimili 2018.12.02. 22:02:14

Ancsa ne húzd az időt, a végén meg miattad keverik le a műsort!!

C.Chauchat 2018.12.02. 22:03:36

Lacima kész pszichó.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.02. 22:03:46

fyi: csoki messze van a lovaritol
essen ki mind a ketto
majd tudositsatok

OriginalBlackMamba 2018.12.02. 22:03:50

Reni kihízta az ingjét...

Cimili 2018.12.02. 22:03:50

vivi újabb borzalom frizurájában gyönyörködhetünk.

,, 2018.12.02. 22:04:20

@Angora Cardi: tartalékol a predátor-üzemmódra az energiával:)

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 22:04:25

@Cimili:
Ha így haladunk állást majd csak a Belevalóban mutatnak!:)))

nicu71 2018.12.02. 22:04:32

Lacika egyemmeg de jót szólt

Mók_Ica 2018.12.02. 22:05:00

@Lynette21: kell a pénz a gyerektartásra :)))) nyerni tuti nem fog

@ibsen: "megdolgozott" érte.....

@Nyuszomuszo83: :)))

@nicu71: jól nyomod tesa :)))

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 22:05:39

@Angora Cardi: Tartom a buskid mikor hánysz csillagom, majd cserélünk. A füldugók is bekészítve!

tvbuzi 2018.12.02. 22:06:07

Ne menjen má vissza Csoki

Mók_Ica 2018.12.02. 22:06:34

@Cimili: hogy néz ki??? befestették a haját vagy levették a félmillás műhajat???

@Hümmögő Hammogó: felröhögtem :))))

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 22:07:56

@tvbuzi:
Szerintem se menjen vissza dikkk! De valszeg vissza fog :(

d0oriii 2018.12.02. 22:08:06

de kínos volt nézni, hogy Krisztián konkrétan egy normális mondatot nem tudott kinyögni Anikónak

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.02. 22:08:34

Jóestét. Megérkeztem a bolondokházába. :)

Hajrá Ginu. :)

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 22:08:41

Na, még a kecskés nénit is láthattuk:D

tvbuzi 2018.12.02. 22:09:04

Csoki megparittyázza Ancsát a belevalóban

,, 2018.12.02. 22:09:14

@Mók_Ica: sztem annyira le van törve neki, h ez a festés-vágás már a katasztrófaelhárítás kezdete... mondta vlogban h vállig érőből tört le neki arra a pár centisre, ami hátul van neki

Mók_Ica 2018.12.02. 22:09:19

csoki azt baTYta el a legjobban, hogy magára pakoltatott.....
a nézőtéren a nyócker színe-java..... ott ül vv8krisz és soma is.....

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.02. 22:09:42

Mit keres ott BerkiVasalthereKrisztián? Ő Csoki Gabója?

Mók_Ica 2018.12.02. 22:10:28

csoki nem a szavak embere.... random pakolgatja a szavakat egymás után......

@Csakazértis én vagyok a királynő: szeva, hajrá ginu :)))

tvbuzi 2018.12.02. 22:10:34

VV Kárszeg jelenlétével emeli az est fényét

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 22:10:46

Ebből tényleg üvöltözés lesz...

Ki az a napszemüveges piros felsős fószer az első sorban??? Ugye nem VV8 Krisztián? Vagy igen?

tvbuzi 2018.12.02. 22:11:14

@Cimili: hozzá a csücsörítés

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 22:11:21

Petya ingjét megkapta ma estére Ginu???

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.02. 22:11:21

@Csakazértis én vagyok a királynő: hogy kell törölni hszt? Összekeverem a Krisztiánokat névileg, VV8-ra gondoltam.

,, 2018.12.02. 22:12:29

Én még mindig Rolival shippelném Ginut

Mók_Ica 2018.12.02. 22:12:43

@Csakazértis én vagyok a királynő: ő is ott van? mingyá megkuksizom....

ginu felvette greg combzokniját..... :o

renyhe arca amíg ginu búcsúzott..... kimerítette a szemmel verés tipikus esetét...... (pedig nem ginu hívta ki csokit.... láCCik, hogy renyhe nem túl okos.... )

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.02. 22:14:00

@Mók_Ica: összekevertem VVKárszeggel, bocsi. :)
De egykutya. :)

2018.12.02. 22:15:06

Aniko Csokinak : forditsd le..

nicu71 2018.12.02. 22:15:31

@Hümmögő Hammogó: az Krisztián bizony, más néven Papi

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.02. 22:15:46

Új szó: gitározás.
Köszi, Csoki, már nem éltem hiába.
MeNNYél haza.

Mók_Ica 2018.12.02. 22:16:01

csoki egy igazi buta suttyó.....

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 22:16:01

Gitározás! Bassszzuuus, már megérte ma felkelnem, új szót tanultam ismét!

Angora Cardi 2018.12.02. 22:16:12

Ott volt Ginu anyu ha jól láttam a hasonlóságot.

Angora Cardi 2018.12.02. 22:16:39

Volt bent manikűrös, mindenki kapott selyemfényű manikűrt.

Mók_Ica 2018.12.02. 22:16:56

@Csakazértis én vagyok a királynő: egyik kutya, másik eb :)))

@nicu71: imhol... használd nyugodtan :)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.02. 22:17:04

Csoki drága meg nem tudja, hogy a kamerák azért mindent IS látnak?

Dr.Zé 2018.12.02. 22:17:23

Szegény Hendrix , biztosan átfordult a sírjában.

Mók_Ica 2018.12.02. 22:18:11

@Angora Cardi: fodrász is volt, ha jól észrevételeztem....

mindenévfoglalt 2018.12.02. 22:18:14

Állást sosem fognak mutatni?

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 22:18:47

@Ay Mama, Que paso:
Óóóóó....piroslik a szemem:))) De nagyon köszönöm!:)

Angora Cardi 2018.12.02. 22:18:53

@Mók_Ica: Ó máris megszemlélem a műhajakat ahogy rájuk megy a kamera :D

Mók_Ica 2018.12.02. 22:19:11

@Csakazértis én vagyok a királynő: vv8 vivi is rácsodálkozott, hogy ITT KAMERÁK VANNAK???? :DDDD

Mók_Ica 2018.12.02. 22:20:05

kár, hogy renyhe még nem látta az iménti felvételt.....

makosnudli 2018.12.02. 22:20:07

De jó olvasni titeket, szinte már olyan, mintha nézném. De leginkább jobb :) Én nem jutok a tvhez, férjem misönimpászibólt néz. Sutyicsoki mennnnnyé haza!

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 22:20:13

@nicu71:
Tényleg, Papi!:) Nekem úgy van a fejemben,h ex-Mici:)

2018.12.02. 22:20:15

Jóóóóóóóestét!

Szavazzuk má' vissza Dzsinut, lécci! Az tényleg meglepő és mulatságos lenne.
Renyhe prájszlesz lesz/lenne. Pedig még a csúnyáját is odatartotta... Már megérné!

Angora Cardi 2018.12.02. 22:20:20

@,,: Ó az érdekes lenne, az IS másik része, bár mindenen lehet kupálgatni, szóval még akár. :D

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 22:20:28

@Mók_Ica: Azzzz azzzz! Csudás! Tetszik hogy Ginunak sincs fogalma miért utálja ennyire Csoki! Tikkelő szemek!

agimano 2018.12.02. 22:20:39

miert nem mutatnak allast vajon? azert mert ugy alakul, ahogy ok akarjak, vagy azert, mert annyira egyoldalu?

Angora Cardi 2018.12.02. 22:20:58

Azt szeretném kérdezni, hogy a régi fába szorult féreg módjára üvöltözést idén megtiltották nekik? Csak mert túl csendes és kulturált immár a 2. párbaj.

Mók_Ica 2018.12.02. 22:21:58

@makosnudli: kicsi Ivy, minden fontos dolgot megírunk itt, nehogy lemaradj a történésekről :)))
(mylord rajongó vagy? :)) )

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.02. 22:22:00

Radics nincs az első sorban? Vagy kifizeti a büntit a retekklubnak?

Angora Cardi 2018.12.02. 22:22:16

Kérem a holnapi címében az IGAZÁBÓL mmkk szerepeljen.

Dr.Zé 2018.12.02. 22:22:20

Fejlődtél te a jó nénikédet , agyhalott.

Mók_Ica 2018.12.02. 22:22:59

@Spitzbauer: mi már szavaztunk ginura :)))

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 22:23:10

@Angora Cardi: ez érdekes tényleg, tuti szerki urasítás lehet, de még nincs vége.

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 22:23:45

@Spitzbauer:
Rajtam nem múlik, ment a szavazat Ginura. Nem is csak egy...;)

Ay Mama, Que paso 2018.12.02. 22:24:42

@Angora Cardi: a káromkodásokat nem számítva az a szó hangzik el legtöbbet a műsorban

2018.12.02. 22:24:47

@Nyuszomuszo83: Köszi! Egyébként aki a szerecsent kedveli, az is Dzsinura szavazzon, mert senkisem akarhatja, hogy Renyhéhez vissza kelljen mennie. Itt a végső érv. Tessék. Szívesen ;-)

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 22:25:24

@Csakazértis én vagyok a királynő: Radicsot ignoráljáj, úgymond levette a kezét róla a retek és nem kívánatos személy lett! Szerződésszegés és a retek perel ilyenért! :) !(Remmélem Radics szaros gatyáját is elviszi a végrehajtó)

Angora Cardi 2018.12.02. 22:25:38

@C.Chauchat: Erre figyelni fogok, jól kiszúrtad.
@Ay Mama, Que paso: Ezt is kifütyölnék nem értenénk őket.

2018.12.02. 22:26:17

@Nyuszomuszo83: ugy tudom a szuleivel lakik, nincs rendes munkahelye

makosnudli 2018.12.02. 22:26:56

@Mók_Ica: nagy kedvenc sorozat. Igazából Mabel a favorit, de róla nem készült jó profilkép :DD

ibsen 2018.12.02. 22:27:21

Megkérdezném Ginától ha van barátja miért zuhanyzott első este egy másik pasi mellett és aztán szexelt vele. A nagy őszinteség... Csoki elég béna de legalább azt adja amit mutat.

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 22:28:19

@Spitzbauer: én látnám Rengyhe fejét, ha Ginu lép be az ajtón! Csak azon vacciláltam hogy Ginu semmi extrát nem mutatott! De Renyhe fejéért mindent! Vivike is sírni fog, ha így lesz és vigaszként Csoki emlékére beleül Ánuszba! :D

Angora Cardi 2018.12.02. 22:28:52

@Nyuszomuszo83: Remélem Vivi odaszúr Reninek, hogy na mivan baszósok ide mégse kellenek?

Ay Mama, Que paso 2018.12.02. 22:29:19

@ibsen: Csoki mondta,hogy "olyanok legyetek,amilyenek vagytok" ezt ő betartja

Oh my... 2018.12.02. 22:29:24

hellóbelló komtársak, én voltam figyelmetlen, vagy tényleg nem mutattak állást? és ha nem, vajon miért?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.02. 22:29:37

Nem tudom miről beszéltek, mezzot nézek.

hűholélek 2018.12.02. 22:30:06

Tényleg nem mutatnak állást, Nincs Rtl 2-m itt +nézem" amit közvetítetek.

2018.12.02. 22:30:27

@oh..my..gosh!: nem mutattak meg mindig

Mók_Ica 2018.12.02. 22:30:30

@makosnudli: találkozón voltál-e? (én igen :))) )

ibsen 2018.12.02. 22:30:34

Ginu még a szülinapján elmondta Cintikének hogy megbosszulja Csokinak ezt a húzását hogy mint nőt megalázta. Ok Csoki nem volt egyértelmű, de ha ennek a spinének van egy kis tartása leszarja és kész nem picsog mint egy szerelmes akit megcsaltak. és foglalt is ráadásul. Miről beszélünk?

makosnudli 2018.12.02. 22:30:48

Az a kérdéskör foglalkoztat most, hogy ha volt bent fodrász, akkor vvribinek félmilliós pótszart tettek vajh’ a fejére?

Mók_Ica 2018.12.02. 22:32:26

@OriginalBlackMamba: az egyik sem is kapott már 9%nyi szavazatot :)))) még a végén tényleg 73-17 lesz a végeredmény :))) mi meg lehülyéztük hozéármándót......

Oh my... 2018.12.02. 22:32:53

@Cleveland55: köszi, hát ez érdekes... ennyire elhúzott valamelyik, vagy mi?

nicu71 2018.12.02. 22:32:57

En is nyomtam anyu telcsijéről Ginura. Amugy ő vv szinten olyan szépen erthetően, jol artikulálva beszél, észrevettétek? Ezenfelül ez a párbaj elég uncsi.

Angora Cardi 2018.12.02. 22:33:47

csoki most estél ki: reni barátság extrákkal

2018.12.02. 22:34:03

@ibsen: szerintem nem ugyanaz, hogy a kinti baratjaval elore megbeszel valamit, mint hogy a vellaban megdugja Ginut Hamilton, majd gondol egyet es csak ugy atmegy Renyhere

C.Chauchat 2018.12.02. 22:34:47

Mingyá #metoo choky, baz...

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 22:34:55

@Angora Cardi: Bagoly mondja bögölynek, hükye bögöly dögölj meg! Mondja az aki egy nap után ugrált, majd már a másodikba ül bele! :D már mindegyik beleülne benn...

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 22:35:50

@nicu71:
Igen vv szinten tök jó a beszéde, szerintem ma este meg különösen figyel rá! És nem akar lealacsonyodni.:)

Dr.Zé 2018.12.02. 22:36:06

Anikó miről vakersz???? Kamázom hát nem érted???

makosnudli 2018.12.02. 22:37:15

@Mók_Ica: nem jutottam el sajnos :( De úgy hallottam nagyon jól sikerült. Rendkívül irigy vagyok most. Elmentem sírni, mindjárt jövök

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.02. 22:37:25

@oh..my..gosh!:
Véletlenül megmutattak hogy Ginu vezet 70-el.

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 22:38:16

@Angora Cardi: Úgy van!
Most Ginu feljött! Csoki belekeveredett mint majom a cérnába!

Angora Cardi 2018.12.02. 22:38:18

ne reniről szóljon már a párbaj

Mók_Ica 2018.12.02. 22:38:23

@Dr.Zé: hát ezért is mehetne csoki kifelé......

Oh my... 2018.12.02. 22:38:46

@Spitzbauer: és annak is van valami jó kis érved, aki nem éppen Csokker-fan, csak sokkal érdekesebb játékosnak tartja, mint a full tapéta-kompatibilis Ginut, ezért küldené vissza? ;PP

Mók_Ica 2018.12.02. 22:39:18

ancsi jó vagy :))))

Oh my... 2018.12.02. 22:39:43

Ancsánk sziporkázik, jeeeej! ;DDD

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 22:39:52

Ancsa határozottan jó, már már Lilu bunkóságát látom, imádom! :D

Ay Mama, Que paso 2018.12.02. 22:40:40

Ginunak már nem is kell a 36 millió?

tvbuzi 2018.12.02. 22:40:57

Kortárs beszédek, jeee

2018.12.02. 22:40:58

Kortárs után gyorsan záróra lesz.

2018.12.02. 22:41:01

@szociál: de hol latod te ezt?

ibsen 2018.12.02. 22:41:13

@Cleveland55: Nem hiszem hogy megbeszélte és taktika volt részéről ezt elmondta

tvbuzi 2018.12.02. 22:41:15

Renit biztos nem hallgatom

Oh my... 2018.12.02. 22:41:47

@szociál: ahaha, próbálom elhinni... ;DDD (neeeem megy!;)

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 22:42:05

Renyhe ki tudta mondani! Kortesbeszéd!

,, 2018.12.02. 22:42:10

@Cleveland55: telepáciával látja:)

2018.12.02. 22:42:13

Renyhe kortársa csak rontja a négus esélyeit. Hogy néz ki Renyhe? Elbaxta az eszét! Nem is volt neki.

Angora Cardi 2018.12.02. 22:42:16

Hát büntetnek a frizurák.

2018.12.02. 22:42:20

@szociál: jajj basszus. Csak lenemitottam, kozbe netezek, mondom basszus pont nem lattam...

mindenévfoglalt 2018.12.02. 22:42:23

Ha eddig Csokit akartam volna visszaküldeni, most Reni beszédének hatására biztosan megváltoztatnám a szavazatom, extra gáz ez a nő.

Mók_Ica 2018.12.02. 22:42:24

@makosnudli: nagyon nagyon jó volt.... én már 2016-ban voltam londonban is, talizni mr12trees-zel, teddy-vel és rose-zal.... :)))

renyhe idegállapotba' került a kortársbeszéd alatt....

Ay Mama, Que paso 2018.12.02. 22:42:26

Csoki tud nevetni a saját viccein, még ha az nem is vicces - érvelt Reni Csoki mellett

Ego0123 2018.12.02. 22:42:32

10 ember feladja a játékot...azt megnézném

tvbuzi 2018.12.02. 22:42:43

Reni miatt én is átkapcsoltam a mezzora, majd mondjátok ki nyert, kösz

Cimili 2018.12.02. 22:43:00

szal aki mellett adri kampányol, arra nem tok szavazni. menjen csoki vissza.

Dr.Zé 2018.12.02. 22:43:15

Mecsoda dekoltázs??

Mók_Ica 2018.12.02. 22:43:37

@Nyuszomuszo83: én lilut nem kedveltem.... ancsi már most jobb

2018.12.02. 22:43:44

Most sáfárkodjatok!!!

Oh my... 2018.12.02. 22:43:47

Jézusom, Renyhe és Era így megcsinálva, két másik ember.... :o Adri viszont ugyanolyan gáz.

C.Chauchat 2018.12.02. 22:44:03

@Spitzbauer: olyan, mintha transzi lenne

úgymond olvasó mmkk 2018.12.02. 22:44:06

@Angora Cardi: a-a, megbomlott az elmem, es valami romantikus szart nezek

Mók_Ica 2018.12.02. 22:44:20

közjegyző a radics???? :)))))

2018.12.02. 22:44:25

Má' megin': kHözjegyző

Todd Chavez 2018.12.02. 22:45:08

“Csoki színt vitt a villába” :DDDD

2018.12.02. 22:45:57

Hallgathatjuk tovabb az egesz napos ghecchi, raj es gadzsizást...tokjo

OriginalBlackMamba 2018.12.02. 22:46:32

Ekkora kamut b+. Törlöm is az appot

Cimili 2018.12.02. 22:46:32

na megmondtam, ginu uncsi volt bent.

Oh my... 2018.12.02. 22:46:33

YESSS! (bocsi a Ginu-fanoktól) ;)

,, 2018.12.02. 22:46:39

Hát ezért nem mutatták az állást.

C.Chauchat 2018.12.02. 22:46:43

Prikézsia.
Zárják ki mer odament.
Szökik a málna

makosnudli 2018.12.02. 22:46:43

@Spitzbauer: a Lilu kHümmögött így mindig. Ritka idegesítő volt

Ego0123 2018.12.02. 22:46:51

Ginu is elcseszte a múltkori hazamenős dumájával, amit a szerkesztők most is előhoztak.

Mók_Ica 2018.12.02. 22:46:53

rohaGGYon meg a retek.... ezért nem mutatták az állást.... jól sejtettük.....
holnaptól nézhetjük a nagy arcát....... megyek hányni.....

Pillecukor 2018.12.02. 22:47:05

Megy vissza a nyócker :(

Ecotrans 2018.12.02. 22:47:10

Ehhh baxamegakutyaélet!

2018.12.02. 22:47:37

Meg legalabb ket hetig nezhetjuk ahogy ordibal ez a marha. Remelem Eraval versenytorditanak, hogy ki a legerosebb, meg ki kit hagyott ki

Cimili 2018.12.02. 22:48:13

na most lesz jó, kurv@ nagy arca lesz csokinak, ez lesz a veszte. remélem a legvégén fog kizuhanni.

Oh my... 2018.12.02. 22:48:26

@Cimili: de most nem? én nem bírom Csokit, Renyhétől meg a hideg ráz, de basszus, ez a lány... sorry, de egy nagy nulla volt.

2018.12.02. 22:48:44

@szociál: szerintem enis elolvasom az ofit, de nezni nem fogom

ibsen 2018.12.02. 22:49:19

Ginu ha nem így kezd ahogy kezdett neki drukkoltam volna.Csoki nem a kedvencem de ő a bolondgomba.

Ecotrans 2018.12.02. 22:49:34

Na vajon hányszor fog elhangzani a "ghecci" szó, mikor a gyapotszedő visszamegy?

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 22:49:44

@Mók_Ica: én sem kedveltem, de Ancsa jön fel nálam!
Várható volt hogy a retek a 8.keres négercigót nyomja! Lesz éjjel parittya ismét, meg bulika, talaj részegre isszák magukat és két napi öfit kitesznek a részegséggel! Hjaaaj de szíp lesz!

nicu71 2018.12.02. 22:49:48

Tuttttam. Csoki. És nem volt szoros. Ancsinak egy nagy gratula,semmi gorcsot nem látni rajta, a beszolasai már már a klasszikus elődök szintjét hozzák.

2018.12.02. 22:49:51

Egyébként (C)soki aranyos meg minden, de Renyhe arca tényleg megérte volna, hogy kiessen. Meg a magárarakatás, meg az összes többi, amit írtok itten...

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.02. 22:49:51

@,,: kell az aljadék ide. Ebből lesz műsor.

Oh my... 2018.12.02. 22:49:55

a legjobb Ginu-pillanatok odab@sznak.... xDDDDD

Mók_Ica 2018.12.02. 22:49:59

no drágáim, azért nem leszünk öngyik és depisek :))) ginut sem szerettük annyira :)))
itt mi jól megvagyunk és ezután is jól megleszünk itt :)))

Angora Cardi 2018.12.02. 22:50:05

@Cleveland55: inkább 4... nem küldik ki hamar sztem

makosnudli 2018.12.02. 22:50:55

Itt már csak egy dupla iskolahét segíthet. Hátha sutyicsoki megint behisztizik és feladja magától

Mók_Ica 2018.12.02. 22:51:22

ánusz a kertben magáévá teszi csokit....

Ego0123 2018.12.02. 22:51:33

"Ghecci, ghecci, ghecci"

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.02. 22:51:59

@Ecotrans:
Anusz a gyepen meg is parittyazta hirtelen

2018.12.02. 22:52:08

@Angora Cardi: vegulis, VV Karszeg is eljutott a top 3 ba

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 22:52:40

Erának nincs hosszabb szoknyája??? Mindig látunk mindent, aztán meg szemérmesen húzkodja lefelé....

,, 2018.12.02. 22:52:40

behúztam a pontokat, a táblicska alján van egy aktuális állás rész

Mók_Ica 2018.12.02. 22:52:44

csoki már tuti döntős..... senki nem akar párbajozni vele.....

Cimili 2018.12.02. 22:53:03

@Mók_Ica: ez szép összefoglalólezárás vót, ekg :)

Oh my... 2018.12.02. 22:53:16

@Spitzbauer: az az egy igen, de csak ezért nem fogok egy tujára szavazni.... a Csoki oldal majd most jól elszáll, és lesznek megint történések, megint megindul a szétszakadás...

Angora Cardi 2018.12.02. 22:53:24

@Cleveland55: igaz.. sokra nem vitte vele
@,,: ó "angelszmájli"

Gyózót nem nézem. Félek rámászik Ginura.

Dr.Zé 2018.12.02. 22:53:28

Ez ugyanolyan szarság évek óta. Semmit nem változott. Kedves néző/szavazó te csak azért vagy,,,,,

2018.12.02. 22:53:38

@Mók_Ica: mert mindenkit megparittyaz

ibsen 2018.12.02. 22:53:50

Greg meg Adrika már Erát fikázzák...

Oh my... 2018.12.02. 22:54:11

@nicu71: igen, nagyon jó volt Ancsa, grat neki!!!! :)

,, 2018.12.02. 22:54:15

@Angora Cardi: én sem, megyek aludni:)
jó éjt!

bElannaTorres 2018.12.02. 22:54:26

Ginura küldtem kettőt, bár nem tudta volna megnyerni. Remélem Csoki bunkóskodásai felhúzzák a lányokat, és akkor volt értelme visszamennie :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.02. 22:55:37

@Hümmögő Hammogó:
Sokáig nem kell nézni, Hunor leveszi róla a lilat és mehet is parbajozni

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 22:55:38

@Hümmögő Hammogó: EKG, egyfolytába húzgálja, huzzon fel maxit, nem kell cibálni! :D
@,,: ügyesen tppcsiztem, megveregettem a vállam! Köööszziiii!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.02. 22:55:47

@Angora Cardi: nekem mar -2, a kivalasztottat sem talaltam el, meg a parbaj gyozteset sem. jovo heten lepek egy mereszet, es hasitok

OriginalBlackMamba 2018.12.02. 22:56:29

Sokan írjátok, hogy Ginu nem csinált semmit, meg egy 0 volt, csak ne felejtsétek el, hogy a szerkesztők úgy vágják össze az adást, ahogy akarják. 24 órából látunk nettó 40 percet, amiben azokat az embert tolják, akit ők akarnak...

Oh my... 2018.12.02. 22:56:37

@ibsen: minfen okuk megvan rá, sajnos... Era amúgy most tuti befurakszik majd Csoki mellé, hogy párbajt nyert, ráadásul nagyobb különbséggel, mint ő.... borítékolható a cicaharc Renyhével.

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 22:56:51

@ibsen: Era volt akit fikáztak??? De sziiip! Vegytiszta szeretet volt benne!-

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 22:57:01

@makosnudli:
Iskola hetet nagyon várom, remélem hamarosan lesz!:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.02. 22:57:37

@Hümmögő Hammogó: nem nyerhette volna meg Ginu a játékot valóban, de sztem még simán maradhatott volna. Van jópár másik, akiknek kint lenne a helye.

2018.12.02. 22:57:42

@szociál: de mivel kb senki nem rakna csokira, nem latom, hogy ot valasztanak ki

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.02. 22:59:03

@OriginalBlackMamba: ez így van. És közben kiderül egy-egy elszólásból, hogy nem is. Csak mondjuk ő nem viselkedik szélsőségesen, és közönségesen.

ibsen 2018.12.02. 22:59:20

@OriginalBlackMamba: Ginu nem emiatt esett ki mert nem mutattak róla többet. Csoki meg amiatt eshetett volna ki hogy állandóan volt róla valami.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.02. 22:59:45

@Cleveland55: majd Reni. Ha úgy összevesznek. Az is fincsi párbaj lenne. Vagy Roli Csoki.

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 22:59:50

Jó éjt Mindenkinek! Holnap jövök boncolni!

katica88 2018.12.02. 23:00:05

@Hümmögő Hammogó: egy katonai hettol is boldog lennek. ok nem annyira...

ibsen 2018.12.02. 23:00:21

@Nyuszomuszo83: Az vegytiszta. Vitriollal:-)) Adrika teste konkrétan egy teleszart zokni ennyi idősen...

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.02. 23:00:25

Na, folyt köv.
Felkészül Adri és Era.

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 23:00:40

@Csakazértis én vagyok a királynő:
EKG! Pl.Vivi, Krisztián, Adri,tán még Greg is, és Era új énje...

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 23:01:12

@Angora Cardi: Greg szerint csúnya, de ő nem csak a külsöségeket nézi a lelke is...Adri szerint is!

OriginalBlackMamba 2018.12.02. 23:01:28

@ibsen: én nem azt mondtam, hogy amiatt esett ki. Hanem pl az olyanokra, hogy ginu búcsúfilmje milyen lapos volt, hat ha nem vágnak be róla az összefoglalóba semmit, akkor ez egyértelmű, hiszen olyan kockát nem raknak bele, ami nem ment le adásban.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.02. 23:02:02

@Angora Cardi: mindenkeppen. ejszaka kitisztul megbomlott elmem

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 23:02:21

@katica88:
Tényleg:) Hiszen a civilizációt is nehezen viselték:D

Pamutbojt 2018.12.02. 23:02:25

Óóóóó dikkkk. Meddig kell még nézni ezt a primitív majomembert?

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.02. 23:02:26

@Hümmögő Hammogó: egyetértek.
Hajrá a továbbiakban Hunci és Roli. Ja és Lacika. Hát őt majdnem elfelejtettem. :)

2018.12.02. 23:03:22

Vagy Dzsinu tényleg haza akart menni, és a riportszobában elmagyarázták neki, hogy párbajon a lehető leghamarabb kiejtik.

makosnudli 2018.12.02. 23:04:07

Köszi mindenkinek a közvetítést, jobb, mintha néztem volna :) Megyek iskolahétről álmodni :) Jóejt

2018.12.02. 23:04:14

@Pamutbojt: rosszul latod. Ő “érdekes, vicces..”

Nyuszomuszo83 2018.12.02. 23:04:54

@ibsen: telefosott búvárruha! :D
@Angora Cardi: Jó éjt Nyunyu!
Győzi 73-17! Még mindig nem számolta ki az mennyi! Idióta, ostoba egysejtű!

ibsen 2018.12.02. 23:05:17

@OriginalBlackMamba: Tudom. Csak egyszerüen nem ezen múlt hogy mit mutattak Gináról. A párbajon ő volt az összeszedettebb de kevés volt.

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 23:07:50

@OriginalBlackMamba:
Szerintem is nagyban befolyásolja a nézőket (minket:), h mit mutatnak! Nagyon rövidek az összefoglalók, ebbe az alig egy órába (reklám+stúdió, stb.) alig fér bele valami... Gond nélkül mehet a "manipulálás",h kit hogyan állítanak be. Csak 40 percet látunk a 24 órából, bakker...! Na.;)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.02. 23:07:59

Édes istenem. Azt hittem, mindent láttam.
Pudinggal, bazmeg?
És még utána ott is hagyta az asztalon kibontva.
Idióták.

KnitKat 2018.12.02. 23:09:13

@Pamutbojt: sajnos valszeg a döntőig :(

2018.12.02. 23:09:14

@Hümmögő Hammogó: abbol a fele Csoki ordit+ zsuzsu ertetlenkedik

ibsen 2018.12.02. 23:10:01

@Hümmögő Hammogó: Ez nem a való világ és nem most derült ki...

Cimili 2018.12.02. 23:10:09

@KnitKat: de megnyerni már nem fogja, nagy koppanás lesz. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.02. 23:10:35

@Hümmögő Hammogó: az ok. De a néző el tudja dönteni, hogy ki szimpatikus. Még így is. Nekem se a szívem csücske Ginu, de benne láttam még lehetőséget, hogy nem ordítozós-baszós-gecizős játékot fog játszani.

Mók_Ica 2018.12.02. 23:10:36

rájöttem, azért győző vezeti a bv-t, mert normális ember nem vállalta el :))))

Pamutbojt 2018.12.02. 23:10:47

@Cleveland55: hja, sajnos van az a réteg, akinek igen...

bElannaTorres 2018.12.02. 23:11:36

Hunor sem jobb mint Ginu ha azt nézzük, hogy nem sokat lehet bevágni róla. Ahogy ginunak Csoki úgy hunornak era csinált egy kis műsort

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.02. 23:12:21

@Hümmögő Hammogó: ja, meg a nézők nagy része a bv-t nem nézi, mint ezt is pl, ahol Csoki ismét megnyilvánul, mint "kincs".

OriginalBlackMamba 2018.12.02. 23:12:34

@ibsen: nyilván nem most derült ki ez, eddig is tudtuk, nem értem ezt a lekezelő stílust. Ez egy fórum, ahol beszélgetünk a műsorról. Pont. Leszarom, hogy ki ment vissza, minden évadot láttam ebből a fős műsorból és ezt is végig fogom nézni.

Mók_Ica 2018.12.02. 23:12:35

renyhe mekkorát fog koppanni ha ezeket visszanézi.....

Mók_Ica 2018.12.02. 23:14:44

hozéármándó mekkora egy hülye......

ibsen 2018.12.02. 23:16:49

@OriginalBlackMamba: Nem vagyok lekezelő. Ginuról is voltak jó bevágások. Szerintem Csoki sem állandóan idióta nem is bírná. Szerkesztett műsor, és a normális beszélgetéseket nem fogják biztos mutatni.

Mók_Ica 2018.12.02. 23:17:23

tegye fel a kiskezét, akinek ginu emiatt a videó miatt lett a kedvence.....

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 23:18:44

@Csakazértis én vagyok a királynő:
Ezért nyomtam én is Ginura. És a szimpátia dologgal egyetértek abból a szempontból,h tényleg el lehet, el tudom dönteni már az alapján is,h ki mennyire szimpatikus,h hogyan nyilvánul meg... Néha elég hozzá egy mondat.:)

d0oriii 2018.12.02. 23:19:20

@Mók_Ica: az se fogja észhez téríteni... csoki gyakorlatilag a szemébe mondta, hogy csak jobb női voltak, ma meg mutatják hogy lefeküdt vele.. ez a nő egy cseppet sem tiszteli saját magát

Mók_Ica 2018.12.02. 23:19:50

mit érzel most érzelmileg?

OriginalBlackMamba 2018.12.02. 23:21:25

@ibsen: nekem csak az a bajom, hogy minden egyes széria egyre gyengébb, már ami a játékosokat illeti. Anno izgalmasan össze lehetett vágni az összefoglalókat, az utolsó két széria viszont csak az ágyon fetrengésről, a szexről, meg az ordibalasról szól. Egy normális mondatot nem tudnak összerakni. Plusz régen volt éjszakai közvetítés, oké hogy ott is elvették a képet a szerkesztők, amikor akarták, de mégis volt egy olyan érzésed, hogy csendben figyeled ahogy x ember összezárva él 90 négyzetméteren. :)

Mók_Ica 2018.12.02. 23:21:39

@Csakazértis én vagyok a királynő: hihihihihihi

@d0oriii: ezáltal magát sem szereti......

pomac 2018.12.02. 23:21:40

na ez égő volt hogy ki lehetett hallani hogy mondják győzinek hogy ölelkezzenek :DD

Puncylla 2018.12.02. 23:22:49

@Mók_Ica: Azt, hogy igazából megmondom őszintén.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.02. 23:23:14

@Hümmögő Hammogó: pontosan.
Az ilyen Csoki-Radics-FarÁnusz-Greg-Adriféle emberektől hányok.

Mók_Ica 2018.12.02. 23:24:26

@OriginalBlackMamba: ekg

@Ay Mama, Que paso: dr hozéármándójókaimór mingyá meggyógyít :)))

ibsen 2018.12.02. 23:24:46

@OriginalBlackMamba: Ez így van.Trash lett belőle. Szerintem fel kellett volna pörgetni ezt a játékot tényleg személyiségekkel, profibb kivitelezéssel, tartalommal. nem véletlen hogy az RTL 2-re került a műsor... De szerintem nálunk nincs az a reality őrület mint a briteknél, ahogy a BB-ből az X-edik rész megy már. Ez olyan mint a szegény ember eledele.

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 23:25:02

Elköszönök, jó éjt mindenkinek!
BV-t most én sem nézem, mert szegény angyal türelmű férjem a vv-t is nehezen viseli, Győzőtől meg legszívesebben nemhogy a szobát, de a lakást is elhagyná.:))
Ami egyébként szomorú, mert néha tök jó bejátszások vannak benne, igazán találhattak volna két valamennyire értelmesebb embert:(

Mók_Ica 2018.12.02. 23:26:51

@d0oriii: + még azt is elhiszi, hogy megérdemli ha megverik, sőt ő tehet róla..... (mondjuk ezt mondta is) -> pont erának.... lesz itt még cicaharc

ibsen 2018.12.02. 23:27:02

@pomac: Ez az egész a végén Győzikétől ahogy puncsolt a csajnak....Minek?

Oh my... 2018.12.02. 23:27:48

@Mók_Ica: xDDDDDD kasszik Győzi.... de mi volt ez az ölelkezős sutyorgás, Ginunak is megajánlott egy takkernői állást - hogy ha már annyira hangsúlyozta, hogy ő apaként néz rá, akkor már ki is mentse a szexmunkás munkaköréből?

Mók_Ica 2018.12.02. 23:27:57

@Hümmögő Hammogó: a konténer mmkk itt van, használjátok nyugodtan :)))

Maximista vagyok 2018.12.02. 23:27:58

Megmondom az őszontét neketek. Szereztem egy pontot :D bár jobb lett volna ha nem szerzek. No de sebaj, robog tovább a szopóroller, hajrá trash!

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 23:29:35

@OriginalBlackMamba:
Szerintem a VV8-hoz képest ez most egy fokkal jobb, mert van bent egy Roli, meg egy Hunor... Előző szériában Dávid a szépfiú sem sokat mutatott, még Zsolti próbálkozott az elején, csak aztán sajnos bekattant neki valami.

bElannaTorres 2018.12.02. 23:30:19

@ibsen: lenne ha jól csinálnák meg, mint pl a Viasat az első két édent :(

Mók_Ica 2018.12.02. 23:30:29

@oh..my..gosh!: biztos tett neki egy ajánlatot..... a takkernői állásra... :)))
de mivel én szeretem az összeesküvés elméleteket a vv-vel kapcsolatban, sztem ginu tényleg haza akart menni és inkább így tette ki a retek..... lehet erről sutyorogtak

Hümmögő Hammogó 2018.12.02. 23:31:51

@Mók_Ica:
Nagyon köszönöm, jó érzés Hozzátok tartozni!:)

De mára tényleg elköszönök, rövid volt a hétvége.

Legközelebb újult erővel!;) Pá-pá!:)

ibsen 2018.12.02. 23:32:57

@bElannaTorres: Az egy kicsit más jellegű volt de profibb volt ez tény

Mók_Ica 2018.12.02. 23:33:25

@Hümmögő Hammogó: jó éjt :)))

megyek én is.... mingyá holnap és megyünk a gyárba.... jó éjt!!

ibsen 2018.12.02. 23:34:41

@Hümmögő Hammogó: Hunor egyelőre az aki a legkevésbé instabil és normális. Roli nálam elég kettős...

bElannaTorres 2018.12.02. 23:36:36

Nálam lassan a fiúk közül Lacika lesz elől, de még ezt a részt nem láttam :)

ibsen 2018.12.02. 23:36:37

Jó éjt mindenkinek!

MacákékIcukája 2018.12.02. 23:36:52

Jaj ne, visszament ez a gyaszkoporso Csoki? :( Annyira unom mar a suttyozasat, hihetetlen... Van megint appom, szavaztam en is...

@Hümmögő Hammogó: ekg, Roli tenyleg nagyon jo bar meg nem lattam a ma esti reszt. Nekem o a kedvencem.
Ugy alt. veve ebben a szeriaban tobben akarnak taktikazni/tobb intrikus jatekos van mint a 6-7-8-ban, ez bejon. Ezert lett volna jobb ha Ginu megy vissza.
Csoki meg Anusz mehetnenek a fenebe, egyik sem erdekel.

OriginalBlackMamba 2018.12.02. 23:41:30

@Hümmögő Hammogó: Roli és Hunor sem egy lángelme. Roli azért jó ebben a közegben, mert nem jó pasi, ergo nem a szexről szól nála minden (aztán ki tudja mi lesz még), Hunorban pedig az, hogy 0 erzelemmel tolja és leszarja a társaságot, meg hogy kinek milyen nyűgje van és az eljutott az agyáig, hogy ide nem barátokat szerezni kerul be az ember. De ez kevés ahhoz, hogy valódi tartalommal tudjak megtölteni a műsort. A mai összefoglalóból én pl alig értettem valamit, az adás 2/3 nálam konkrétan teljes black out, néztem, hallgattam, de egyszerűen nem fogtam fel hogy mi történik (lehet velem van a baj)

Oh my... 2018.12.02. 23:45:35

@Hümmögő Hammogó: nekem ezek közül egyik sem volt szimpi, ezért döntöttem az alapján, hogy ki teszi oda jobban magát a játékban, ki mozgatja meg jobban a szálakat, ki kavarja meg az állóvizet odabent, ki szolgáltat használható alapanyagot a műsorhoz, amiből lehet viszonylag nézhető öfit csinálni - ez utóbbi igazán művészet-számba megy ebben a szériában, mert az emberanyag ritka silány....

Oh my... 2018.12.02. 23:49:03

@Mók_Ica: :)) akkor mutattak volna állást szerintem...

Maximista vagyok 2018.12.02. 23:53:26

Szerintem azért nem annyira szar a helyzet mint azt sokan leírták. Csokinak nem ez volt az utolsó párbaja szerintem. És a soron következőnél megy is haza. De majd meglátjuk. Sok van még hátra.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.02. 23:54:34

Jóéjt. Konténer kimosva, kikalapálva, újrafényezve. Idegállapotba kerültem, kicsit megrugdostam hányás közben.
Bocsikah.

Oh my... 2018.12.02. 23:58:38

@ibsen: ugyanez nálam is, maxi ekg... sajnos Era az, aki a legnagyobb pofára esés volt nekem, sokkal többet láttam bele – valszeg színészkedett erősen, és mostanra foszlott le róla teljesen az álarca, csak egy kis diszkomfort kellett hozzá — már ezért megérte a tematikus hetet bevetniük a szerkiknek, na meg azért, hogy Hunyor végre lepattintotta magát róla, iszonyat uncsi volt már, ahogy egymás s3ggében voltak, Hunyort szinte kivette a játékból ezzel Era...

0.5 bit 2018.12.03. 00:33:34

@Maximista vagyok: "Csokinak nem ez volt az utolsó párbaja szerintem."

Bármi lehet, de én inkább azt mondanám most már párbaj nélkül jut el a top 3-ig.

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.03. 06:20:17

@MacákékIcukája: mehetnének, de most fosnak őket kivinni

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.03. 06:44:22

Nem szavaztam, mert nem tudtam eldönteni, nálam egál volt. Az egyik harsány, minden lében kanál, a másik a vége felé időnként tapétává váló hátulról kavaró intrikus, de látom nem ezen múlott, meglepően nagy volt a különbség, és ami még érdekesebb a kmmentelők között érzésem szerint pont fordított volt a preferencia képlet. Ezzel együtt sajnálom Ginut (mint ahogy Csokit is sajnáltam volna), mert maradtak még benn bőven náluk gyengébb karakterek. Ennek a párbajnak 2-3 körrel később kellett volna jönnie.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.03. 06:53:05

@0.5 bit: Abban az esetben, ha a megnyert párbaj nem fogja megváltoztatni a személyiségjegyeit. Ha továbbra is úgy játszik, mint eddig, akkor igazad lehet, ha úgy mint Era, kilép a korábbi kereteiből, elkezd zsarnokoskodni és főlényeskedni, akkor Roli (Hunor segítségével) még még kifúrhatja. Másban nem érzem az erőt, esetleg még Zsu tudná kiverni egy párbajon. Greg és mnindenki más nagyon megúszósan játszanak. Amúgy Ginu segítségével Hunor megúszott egy kamerás szexkalandot, és én inkább azt prognosztizálom, hogy helyreáll majd Hunor és Era között a béke, minthogy Era bemegy Ginu helyére a Csoki Reni "édes"hármasba.

tvbuzi 2018.12.03. 07:42:20

Csúnya volt a 70-30

tvbuzi 2018.12.03. 07:43:20

@VV Erőlegény: kinek veri ki Zsu egy párbajon?

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.03. 08:15:42

engem nagyon untat ez a szerelmi szál! csoki egy buta, de nagyon feltűnő pávahere, renyhe meg egy gusztustalan majomhányás.
Era vajon ráugrana a csokirúdra, ha nem lenne renyhe???
csoki még hangosabb és még irritálóbb lesz azt vízionálva, hogy ő ott a kiafaszom?

bel ami 2018.12.03. 08:52:51

@tvbuzi:
Kerek a Zsuzsu feneke,
jó lenne ha rapnibele!

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 09:00:58

@,,: URISTEN! Neeeem!!! Királyság! :D Rém büszkén veregetem a vállam! :D

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 09:01:55

Jóóóó reggelt Pajtások! Még van egy rakat melóm! De amint tudok kalózkodni érkezem is! :*

BarBwire 2018.12.03. 09:28:26

Szép napot mindenkinek! Átaludtam a hétvégét, mi volt? Azt álmodtam, hogy a Csoki ment vissza, és lekaszabolt mindenkit a parittyájával.

hereverő heverő 2018.12.03. 09:31:49

@BarBwire: Lóreggelt. Az utóbbit még nem mutatták.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 09:36:31

just singing in the raaaaain what a glorious feeeeling and fuck this shit again
kolto vagyok

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 09:41:56

@hereverő heverő: ne nevess, inkabb gyere korcsolyazni a parkoloba :)))

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 09:42:38

Jó reggelt mindenkinek! Annak is, aki jön és annak is, aki már nincs itt...
Egyetértve Hereverővel, távozóról vagy jót....,vagy jókat írt. Egy ideig követtem Ariadnét, de aranyfonal-gombolyaggal zsombítani az egybegyűlteket, fenemód veszélyes vállalkozás.
Különösen akkor, ha a labirintusba keveredés "hogyvolt"-jának miértjét keressük a felületen...
Itt szabad a pálya, a szeretetet honol, a méreg lakol... Akinek inge, vegye!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 09:45:28

@Udvariatlanbolond: istenem, ennyi bolcsesseget nem birok befogadni hetfon hajnalban :DDDD

BarBwire 2018.12.03. 09:46:54

@Udvariatlanbolond: csüngök szavaidon, mint Csoki a kecsketőgyén.

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 09:50:53

@Nyuszomuszo83: Szia nyuca! Eltűntél, mint ködben..., én meg szurkálok a setétben.
Zúzós volt a hétvége kincsem?

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 09:56:30

@Udvariatlanbolond: legkozelebb megkerdezhetned tole, hogy felismerte-e mar a dolgok vegso okait :DDD

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 09:56:31

@BarBwire: Óóóó, a mi Csokink tőgyet vált, a győzelem mámorában...Lesz ma ünnepi hancúr, meglásd!

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 09:57:08

@Udvariatlanbolond: Édes egyetlenem, vártam már hogy keress, de nem kutattál, én meg nem vagyok selyemmajom, hogy csimpaszkodjak rajtad! :D De bavallom úgy hiányoztál mint embernek a só! Na kamázlak drágám, nem tudom már máshogyan szavakba önteni szívemben burjánzó érzéseim. Pedig még pore, ööö poertriki, a pecsába néger sem vagyol, aztán mégis beléd esek itten mint vak ló a gödörbe!! :D A hétvége nagyon barátokkal nevetős volt. Amúgy új kifejezéseket tanultam. Remélem nem kerül fel a vellalakók repetróárjára. Mivel durván 18+-os a dolog annyit mondok pókemberezés és oroszlánkirály! Tessék utána nézni! :D SSKK nem akarom kipróbálni őket! :D :D :D :D :D :D

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 09:58:49

@úgymond olvasó mmkk: Minduntalan ezt feszegetem, de Platónra mutogat!DDD

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 10:02:49

@Udvariatlanbolond: Platon menjen a francba, fuj de utaltam orakon keresztul hallgatni azt a sok okossagot, amit letrehozott es amivel befolyasolta a filozofia fejlodeset. aGGYatok egy kontenert :DDDDD bezzeg Schopenhauer!

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 10:03:21

@Udvariatlanbolond: Megvolt már a parittya, ez már az üdvözlő lesz. Úgy fognak toszni mint a nyuszik! :D

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 10:07:01

@Nyuszomuszo83: Halvány sejtelmeim vannak, amennyiben elborongok a szexuális fantáziám megkövesedett világában... A pókember fel van szegelve a plafonra, és a feszület alatt a szorgos bocs lakmározgat? Oroszlánkirály? Hmm..Héja-nász az avaron? Forródrót a balesetivel?
Eztet nemtom..nyif-nyif!!

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 10:09:30

@úgymond olvasó mmkk: Hááááát, innen a zsigeri pesszimizmus!!!DDDD

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 10:12:16

@Udvariatlanbolond: este 7-kor kezdodott a filozofia szeminarium anno, szerinted mennyire voltam optimista es elegedett? :DDDD

BarBwire 2018.12.03. 10:13:35

@Nyuszomuszo83: a nyuszikat meg szeressük!

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 10:14:03

@Udvariatlanbolond: Az est folyamán nekem gurult el a gyógyszerem egy sex és new yorkból vett szösszenet végett... Majd addig boncoltuk a kifejezéseket amíg megkérdeztem legjobb barátom a google-t. És merészelte nekem ezen cikket kidobni! ripost.hu/cikk-pokemberezes-es-pulykazas-egyre-bizarrabb-a-magyar-szexszleng

Azóta röhögünk rajta amúgy! Tanulj édesem! Lehet majd kikérdezem! ;)

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 10:15:46

@BarBwire: Nyuszikat és a sziszákat! Én még a pingvineket is mert olyan csodásak, a totyogásuk édes és hűségesek! :* :* :*

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 10:27:37

@Nyuszomuszo83: Atyagatya!!! De miért Ákosodás? Egy bizonyos Ákos megtréfálta a barinőjét szunya közben, mert permanensen fáj a feje aktus előtt? Mennyi mindenre lehet használni az ondót? Tartok magamnál egy tasaknyi adagot vetőhálónak!D

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.03. 10:28:29

felvilágosítást kérek, mijaza gitározás?

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 10:32:37

@Udvariatlanbolond: ja, egyebkent az elobb szolt a radioban a Coldplaytol a Christmas lights, eltunt a pesszimizmusom, es valami mas vette at a helyet :DDDD

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 10:33:23

@úgymond olvasó mmkk: Egy filozófus veszett el benned..!DDD
Mondj egy időpontot kérlek az üdvözítő hallgatóságra!DDD
Jó, az értekezés idejére Gazsit földeljük el...., Remélem nincs itt, mert gurítana egy fejtágítást az egzisztencialistákról...DDD

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 10:34:50

@Udvariatlanbolond: csutortok del korul szokott elobujni belolem a filozofus, majd visszaterunk erre akkor :DDD

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 10:38:04

@Hedo a szadista szexista anyuka: "Nagy munkát vállal az magára, ki most a kezébe lantot vesz"
Önpengetés a húrok szárnyán! DDD

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.03. 10:39:39

@Udvariatlanbolond: sokoldalúan felhasználható! leszárítja a pattanásokat, kiváló hajzselé helyettesítő, a sűrített tejet is kiválthatod veled.

BarBwire 2018.12.03. 10:39:58

@Nyuszomuszo83: Öreg vagyok én már ehhez...

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.03. 10:40:33

@Udvariatlanbolond: köszönöm! de miért volt szüksége erre? nekem úgy tűnt renyhe szívesen szopogatja?!

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 10:41:23

@úgymond olvasó mmkk: Beírom a naplómba és felkérdezlek az apokalipszisről..! DDD

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.03. 10:42:20

@Nyuszomuszo83: elolvastam és fúúúúj! életemben először vagyok hálás az unalmas szexuális életemért! eskü inkább ez a kiszámítható szerda szombat 19:00tól 19:12ig szopi, nyali, csatt, hú áá ó igeeeen. mint ezek a vadságok :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 10:43:24

@Udvariatlanbolond: ahhoz a csutortok pont idealis, instant apokalipszis az a nap altalaban :DDDD

Maximista vagyok 2018.12.03. 10:44:13

@Hedo a szadista szexista anyuka: állítólag az ha magadhoz nyúlsz, tegnap is tanultam valamit :D

BarBwire 2018.12.03. 10:44:34

@Hedo a szadista szexista anyuka: ugye? minek még nevet is adni neki, bár az tetszik hogy ékes anyanyelvünknek mindenre van egy-két másik szinonímája.

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.03. 10:45:25

@Maximista vagyok: ez mindkét nemre érvényes, vagy a lányok esetleg gordonkáznak?

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 10:45:26

@Udvariatlanbolond: Filozofálni akarsz menni, hát féltékeny leszek ám, mostmááá!
Akkor meghívsz teázni? :D :D :D :D Kérlek, a vetőháló helyett, keresztelj meg, majd emelj az ég felé és üvöltsd, hogy Simba! :D :D :D
@Hedo a szadista szexista anyuka: A gitározás a női önkielégítés! :D Ugye ma is érdemes volt felkelni és új szavakat tanulni! :D
@BarBwire: Dehogyis! :D :D

Amúgy Rúdlény megkapta Csoki rudamcseppjét! Erre játszott úgyis! :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 10:45:37

perverz vandalok, igy nem lehet dolgozni, meg a vegen felkerdezem az ugyfelet, hogy szokott-e pokemberezni a hites uraval/asszonyaval

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 10:46:34

@Udvariatlanbolond: De szeretlek, milyen csodás megfogalmazás! :D

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 10:48:52

@Hedo a szadista szexista anyuka: De nem Ginut vádolta az önsimivel?
Valamilyen véletlen elsülési ívpálya folytán, már ragadt cucc a hajamba, de drótvágóval kellett sarabolni...Tonzúrára kapedlit hordtam...,kevésbé volt feltűnő egy adott kerületben...DDDD

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 10:49:15

@úgymond olvasó mmkk: Már le nem mosom magamról hogy árad belőlem a cekcualitás és csak azon jár az agyam! :D :D :D Barátnőm ovónő, szerinted? Jön a farsang, minden kiscsákó pókember lesz! Már most retteg! :D

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 10:50:47

@Udvariatlanbolond: Úgy akarta kifejezni magát Csokesz, hogy arra élvezkedik, ha bánt másokat meg keveri a szart, csak szarul fogalmazott, próbált szépen, a gitározással, csak Ancsa bekérdezett! :D :D :D

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 10:51:06

@Hedo a szadista szexista anyuka: Minő álszerénység Anyu...Vakon többet feltételezek rólad!!!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 10:51:40

na jol van, bizonytalan idore tavozom az eterbol, majjovok, es elnaspangolok mindenkit az ostorommal, a pasikat ketszer is

Maximista vagyok 2018.12.03. 10:52:59

@Hedo a szadista szexista anyuka: a lányok zongoráznak a férfiak gitároznak, persze a Csoki mérete alatt inkább ukulele

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 10:53:37

@úgymond olvasó mmkk: DDDDD!!!!És told az orra elé az okfejtést!!!

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 10:56:29

@Nyuszomuszo83: Ahhhaaa, átvitt értelemben honosította az önkifejező szakkört!
Értem mán,,,ÓÓÓÓ, én hebehurgya!!!

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 11:00:00

@Nyuszomuszo83: Kicsikém! A múltkori randipartnert télakoltad?

BarBwire 2018.12.03. 11:01:06

@Nyuszomuszo83: Csak nem beteljesült, aminek be kell?

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 11:04:00

@BarBwire: A szex-orientált témakörben pláne! Briliáns a magyar nyelv. Úgy tudom a legtöbb kifejezés a dugás témában, a magyar nyelv a koronázatlan király.

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 11:12:05

@Udvariatlanbolond: Édesem elhajtottam mint a magzatot! Aki nem mer megszólalni azzal mihez kezdjek? :D Kuka volt, repült is! :D Ezért gondoltam most már a lakodalmunk előtt elviszel egy igazi vacsizós romi randira! :D
@BarBwire: Ha Csokeszékra gondolsz akkor megtörtént aminek meg kellett történnie! :D

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 11:17:41

@Nyuszomuszo83: Drágám, az egész nyüves élet egy adagnyi filozófia, ne leplezd féltékenységed az eszmék futtatása közepette..., Aki együtt dőzsöl titkos szünposzionokon az éltető gazdatesttel max Belfegort kapja ajándékba...Míg kerülöm a derűt, a titkos kijáratokat kutatom. Csak ennyi!

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 11:18:53

@Nyuszomuszo83: Viszont a borhoz értett,,,piros pont!

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 11:23:16

@Udvariatlanbolond: Mert megsúgtam neki mi a kedvenc borom, különben nem tudta volna! :) Borban is jó vagyok amit a vacsihoz ivott én ajánlottam neki, finoman, nem nyomás által! Csak a kacsához vagy vörösbor dukál vagy max. rosé így azt javasoltam. Én cirkét ettem, cserszegit ittam! :D És nem vagyok sznob pedig! :D (Megjegyezném hogy az úr pincérnek mondta magát, de lövése nem volt ezekről... )

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 11:24:47

@Nyuszomuszo83: Belátom, a párbeszéd hiánya a lassú erózió előfutára...érdemesebb elhajtani a magzatot, mint idő hiányában feleslegesen vajúdni. Ne te szabj egy egy megfelelő körképet az ideálról..., az vagy van, vagy ne keresd benne. Csak vesszőfutás a végtelenbe!

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.03. 11:27:40

@Udvariatlanbolond: az megboldogult lány koromban volt! Akkor nem számított, hogy a szombat esti partner férfi, nő vagy fémvázas szilikon!

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 11:29:28

@Udvariatlanbolond: Ideál már rég nincs, kémia van, vagy működik vagy nem, arany középút nincs! ;) Általánosságban akik meghatározóak voltak életemben nem minden esetben voltak Adonisz kinézetűek, de volt mindben valami ami megfogott. Lehet a gondolkodása, volt, hogy a kinézete....Összetett személyiségem van! :)

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 11:29:54

@Nyuszomuszo83: A cserszegi háza táján a Szekszárdi Cuvée nagyon ott van, de kevés helyen vagyon...csakhogy fényezzem a makkom!DDD

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 11:31:16

@Udvariatlanbolond: Jól beszélsz, látod tudod te hova kell menni a királylányért! ;) ;) ;)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 11:32:38

@Udvariatlanbolond: szép jó reggelt. :)

Ezt a remekbeszabott megfogalmazást még el kell olvasnom párszor, annyira annyira..... :)

2018.12.03. 11:36:59

@Udvariatlanbolond: @úgymond olvasó mmkk: apokalipszis az a fa amelyiken a Kóla Macik legelnek ?

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 11:39:38

@Hedo a szadista szexista anyuka: Szokássá vált volna az étvágy? Szerénke vallomás a libidó- gátlótól....Nem hiszem én azt biza! Kegyed örök jánykorban maradt!

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.03. 11:41:50

@Udvariatlanbolond: áh, van rajtam 30kg felesleg, örökké álmos vagyok! Nálunk már megszokott frázis, hogy verd a pohárba, majd reggel megiszom.

2018.12.03. 11:43:36

Jóóóóó Rhhheeeegelit ! :)

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 11:45:25

@Csakazértis én vagyok a királynő: Hogy a félszeg Cyrano orrát takarjam, Zorro maszkulin álarca van rajtam...:))))

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 11:47:54

@Hedo a szadista szexista anyuka:Hát besza-behu tőled!!! Kész vagyok!!!DDDD
Imádom, hogy ilyen nyers vagy, tele humorral és öniróniával!

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 11:49:22

@Nyuszomuszo83: Édeském!! Egy hete rostokolok az Üveghegyen túl....

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 11:49:25

@Nyuszomuszo83: jesszuskám. Ezek a kifejezések. :)
Érdekességképpen: egyik se a nőről szól, vagy az együttlétről, látszik benne a mai fiatalok kapcsolati szokása.

,, 2018.12.03. 11:53:19

off: a héten jön Mrs. Maisel, sállállá

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 11:55:31

@Udvariatlanbolond: a lélek szépsége úgyis kiviláglik, takarja bármilyen álarc. ;)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 11:57:41

@Hedo a szadista szexista anyuka: erre jutottam. Teletömködni minden nyílását, aztán meg meg is alázni.

Amúgy meg maga az elnevezés találékonysága vicces, csak én nem tudok nem mögé gondolni.

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 12:01:08

@Udvariatlanbolond: Mikor viszel magaddal???? Én itt ücsörgök a leszüretelt szőlőtőkék lankás dombságának közepén miközben várom a hercegem aki az üveghegyen él és megkéri a kezem! Az üvegcipőellőm már készen áll hogy a sárga köves útra lépjek! :D
@Csakazértis én vagyok a királynő: Miért is csodálkozunk a parittyázás, kombózás, gitározás kifejezéseken innentől kezdve? :D

Magentax 2018.12.03. 12:12:22

Sziasztok! Jó sok komment van megint. :D
Bírtam, hogy Adri mennyire osztotta Rolit, hogy hazug, kétszínű, stb - erre milyen buzgón helyeselt Gregnek, amikor az Ginut szapulta, pedig állítólag öribarik lettek Ginuval. Undormány, kétszínű, hazug dög. Nem értem, ezek elfelejtik, hogy a nézők látják, hallják őket és ezek alapján véleményt alkotnak?
Amúgy mi a fene az a pöttysorozat a szeme alatt? Külön, valami fehéres izével még alá is volt kenve neki.
Reni új szemöldöke pusztító.Így most már igazi, tipikus cigánylány lett.

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 12:13:12

@Csakazértis én vagyok a királynő: Hang nélküli pukedli...,csak próbálok valamiféle ember maradni a felkorbácsolt falánkság és a szálkásra gyúrt, egoképezte gátlástalanság világban.... amolyan sárfogó:)

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 12:16:25

@Nyuszomuszo83: Csak nem Bakony lankás tájain csepegteted a nektárt?

,, 2018.12.03. 12:24:52

@Magentax: az a festék volt a szemöldökén:)

Magentax 2018.12.03. 12:29:56

@,,: De nem a szemöldökén, hanem a bal szeme alatt, az arccsontján vannak valami pöttyszerű izék neki - talán szemölcs, anyajegy? - és a tegnapi öfiben az a rész fényes fehéren virított.

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 12:30:59

@Nyuszomuszo83: Ahogyan írtad : "csak finoman, nem nyomás által" javaslom.., a kvalitásodnak megfelelően bogarázd az "életreszólót"! A biztonság mellett, a "felnézek rá" marad az örököt éltető táptalaj...

,, 2018.12.03. 12:31:21

@Magentax: azt nem tudom, én Renire írtam, volt egy jelenet, amikor vastag fekete volt a szemöldöke ->festék

Magentax 2018.12.03. 12:42:19

@,,: Igen, arra írtam én is, hogy pusztító látvány volt. Gregnek is tejfölszínűre mázolták az egész fejét. Csak nem fodrász és kozmetikus járkál titokban hozzájuk? :D

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 12:43:47

@Udvariatlanbolond: Drágám ez bizony nem Bakony. Olvasd fentebb melyik bort említetted, ott rejlik a titok nyitja! :D Én felnézek mindenkire a 158 cm-es mélységemmel! Ráadásul ha megcsillantja értelmi képességeit, sziporkázik, mellesleg még humora is akad, ráadásként szebb az ördögnél két fokkal és képesek vagyunk beszélgetni nem cromagnoni ember szinten akkor már lehet esély bármi másra IS! Onnantól talán engedélyezem a táptalajba vetni a magokat! :D

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 12:45:04

@Magentax: Nekem kiégett a retinám tőle, pusztító, egy napos csibe jutott eszembe róla. Renyhe szemöldökén festék volt! :D

Magentax 2018.12.03. 12:53:55

@,,: @Nyuszomuszo83: Ha ez tartós festék, gyorsan szavazzuk ki Renyhécskét, mert okádék látvány ránézni

Maximista vagyok 2018.12.03. 12:54:07

Na, megint lecsúsztam.... pont ma akartam jelentkezni a cejura :(

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 12:58:07

@Nyuszomuszo83: Ok, lokalizáltam...napszálltakor, szakajtó szív a takaró alatt...Ellenőrizd! :)

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 12:59:07

@Magentax: Mikor felkenik nekem is hasonlítok Szörnyellára, majd 15-20 perc döglés után lemossa a kozmetikusom és csodás szemöldököm lesz! Lehet ezt otthon is, mint Renyhe csak nekem macera, egy kis festék oxi, egy pici feles pohár, fülpucoló pálcika és egy fogvájó kell hozzá. A fogvájóval szépen lehet igazítani, nem kinyomni a szemet kell! :D Ennyi a trükk, olcsó megoldás! Én inkább fizetek, de szórakozik vele a villám!
Amúgy Csoki most történelmet írt? Hiszen ő vitte ki Ginut és kint hagyta... Eddig aki magára pakoltatta a jeleket az mind kint maradt nem?

,, 2018.12.03. 13:00:32

@Maximista vagyok: inkább dolgozz a rapkarriereden, nem kellett volna már egy másik rapperrel összeveszned nyilvánosan, és üzengetni egymásnak a médijában?

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 13:00:37

@Udvariatlanbolond: Majd bekukkantok a takaróm alá, de ha nem találok semmit, nem lesz parittya! Maximum kezek a paplan felett! :D

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 13:06:48

@hereverő heverő: Nem tudom eldönteni, hogy hétfőn lehet egyáltalán olyat mondani, hogy jó reggelt? Kicsit olyan, mintha sértegetni akarnánk ezzel, mert hát a HÉTFŐ, ugye?

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 13:08:25

@Udvariatlanbolond: de, lehet hétfőn azt mondani, hogy jó reggelt. annak, aki szabadságon van :DDD

BarBwire 2018.12.03. 13:09:27

@Nyuszomuszo83: @Hedo a szadista szexista anyuka: üdeség benneteket olvasni, a magam nyomora már nem is olyan nyomorult, vidámságotok feltölt lelkileg.

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.03. 13:13:14

@Udvariatlanbolond: holnap után már szerda! ez a hét is gyorsan elszaladt!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 13:16:22

@Maximista vagyok: hozzam kozel van Becs, beadom a jelentkezesedet jo penzert

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 13:19:42

@úgymond olvasó mmkk: A hétfő mindenhogy szar...,,tele nyomasztó elvárásokkal, meg a nyamvadt időpontokkal...paranoiás vagyok, vagy csak a hétfőre fogom? DDDD

Magentax 2018.12.03. 13:21:00

@Nyuszomuszo83: Nekem viszonylag sötét a szemöldököm, így soha nem festettem még, csak kiigazítottam a rakoncátlanabb szálakat.
Jaja, Csokker "történelmet" írt. Bánatos vagyok, mert rühellem az önelégültségét, a nagyképűségét, holott randa, mint egy majom (NEM azért, mert fekete) és különösen idegesítenek azok az ostoba pofavágások, szemforgatások amiket vág a rángógörcsei alatt. Nekem ez egyáltalán nem vicces, egy picikét sem.

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 13:22:59

@Udvariatlanbolond: Ahogy Maximistát olvasgatom, talán a metoo aktivizmus diszkriminatív hatásait javasolnám...DDDDD
Így dzsenderhétfőn! DDD

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.03. 13:25:39

@Magentax: az én szemöldököm szőke, nem is csinálok vele semmit se, láthatatlan :D :D :D
csokker mennyen a picsába, akár a renyhéjébe is

Magentax 2018.12.03. 13:25:55

@Hedo a szadista szexista anyuka: Ez olyan, mint amit nagymutti mondogatott: Január, február, itt a nyár.

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 13:26:16

@úgymond olvasó mmkk: azt én is kiszagolom, de csak a jó bort! A Dankó és társai nem érdekelnek! Egyenesen hárpia leszek mikor meghallom hogy valaki édes vörösbort akar inni! :D :D :D
@BarBwire: Én már örülök, ha valaki tud röhögni a néha agyament faszságaimon! :D Nyomorom nekem is van-a többieknek is tutira- de itt ki tudom kapcsolni az agyam és szállhat szabadon! :D

csincsilla72 2018.12.03. 13:30:00

@Hedo a szadista szexista anyuka: Még egy szőke szemöldök jelentkezik. Tökmindegy, mit csinálok vele, nem látszik. Evvan.

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 13:32:36

@csincsilla72: Hehe az enyém seszínű fakó barna! A hajammal együtt az lenne! :D :D :D

hereverő heverő 2018.12.03. 13:33:03

@Magentax: én se festettem még sose, a hajamat se. De holnap vörösre fogom festetni a hónaljszőröm.

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 13:33:30

@Magentax: Az én szemöldököm Sztálinista, jómagam csinovnyik vagyok. Azt mondják a mindentudók, hogy az férfias és határozottságot sugall...meg kurva sok fűkaszát...DDD

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 13:35:05

@Nyuszomuszo83: Őzbarna az kicsikém, ne "degradáld" magad!

hereverő heverő 2018.12.03. 13:36:27

@Nyuszomuszo83: szvsz ez ordas nagy kamu ez a cikk. Mit élvez bármelyik fél abban, ha pókembereznek vagy pulykáznak? Vagy pedig kiba. öreg vagyok.

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 13:37:27

@Udvariatlanbolond: maximum megszedem kicsit! Semmi bajod nem lesz csak formát adok neki, nem buzisra szedem! :D

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 13:37:33

@hereverő heverő: A világoskék fanszőrrel én is kacsalódom...talán húsvétkor a tojások mellé!

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 13:40:01

@hereverő heverő: Baromság! A szerző a Csillag böri egyik hosszútávú társbérlője....

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 13:43:12

@Udvariatlanbolond: A lábam nem őzike! Kecsesnek sem kecses, de legalább nem szőrös drága uram! A tojások festése maximum vörös rúzzsal történhet a korona ékszereket védeni kell mmkk! :D

@hereverő heverő: Élvezet tuti nincs benne, valaki ilyet tenne, agyonverném és jó helyen lennék Kalocsán a nőibe! Csak a répát nem szeletelve kérném! :D Képet valahogy mellékelj! :D

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 13:45:10

@Nyuszomuszo83: De babuci, áruld már el nekem légyszíves, vagy bárki, aki szakavatott a témában! Mi a bánatos lófütty értelme van annak, hogy a nők teljesen kiszedik a szemöldöküket, na, majd a helyére rajzolnak, vagy tetováltatnak egyet?

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 13:49:10

@Udvariatlanbolond: Annak semmi, azt én sem értettem soha! Amúgy arra szoktak hivatkozni nem kell szedni ha tetovált! Dehogynem, pláne ha pár év után szép kékesszürkére kikopik, gusztustalan! nekem szőr van, csak formára szedve! Mert Brezsnyevé nem tetszik! :D

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 13:49:58

@Nyuszomuszo83: Kirúzsoznád a heréimet? Úgy nézne ki, mint egy pirosfülű elefánt, amikor elszégyellte magát a tükörben...

hereverő heverő 2018.12.03. 13:53:06

@Udvariatlanbolond: Csakhogy az elefánt fel is tudja ám emelni az ormányát!

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 13:55:02

@Udvariatlanbolond: Persze,Húsvétkor szigorúan! Játék határok nélkül! karácsonykor csepegtetek rád viaszt. Május elsején ágyba nyíló májusfa lesz, kötök rá szalagot! Hagyománytisztelő vagyok! :D

Amúgy megosztom veled/veletek kedvenc viccem, kicsit hosszú remélem nem bacarentanak ki:
3 szőke csaj a mennyország kapuján csenget. Kijön Szent Péter, s mondja nekik, hogy ha egy
egyszerű kérdésre tudnak válaszolni, akkor beléphetnek.
Megkérdezi az első szőkeséget:
- Mi az a húsvét?
A szőkeség így válaszol:
- Oh, ez könnyű, ez amikor este mindenféle tűzijátékokat lehet látni, és ekkor sütnek új kenyeret.
- Nem., sajnos rossz! - mondja Szent Péter, és a második szőkeséghez fordul.
Felteszi neki ugyanazt a kérdést:
- Mi az a húsvét?
A második így válaszol:
- Húsvét egy ünnep decemberben, amikor egy nagy fát feldíszítünk, ajándékokat adunk egymásnak, megünnepelve ezzel Jézus születését.
- Sajnos ez sem a helyes válasz. - mondja Szent Péter, majd kissé elkeseredetten és lemondóan a harmadikhoz fordul:
- Mi az a húsvét?
A harmadik titokzatosan mosolyog, Szent Péter szemébe néz, és így szól:
- Én tudom, mi az a húsvét.
- Oh, igazán? - kérdezi Szent Péter kissé rosszat sejtve.
- Húsvét egy keresztény ünnep, ami ugyanakkor van, amikor a Zsidók Peszah-t ünnepelnek. Jézus és a tanítványai az utolsó vacsorát ették, majd nem sokkal ezután Jézust elárulta az egyik tanítványa, és a rómaiak kezébe adta. A rómaiak elvitték, töviskoronát tűztek a fejére, kigúnyolták, majd egy hatalmas keresztre szögezték. Miután meghalt, egy közeli barlangba temették, amelyet egy hatalmas sziklával zártak el.
Szent Péter megkönnyebbülten mosolyog, és örül, hogy a nő tudja a választ, de a szőkeség ekkor így folytatja:
- Minden évben a sziklát elmozdítják a barlang elől, hogy Jézus ki tudjon jönni, és ha meglátja az árnyékát, az azt jelenti, hogy még nincs vége a télnek...

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 13:58:37

@Hedo a szadista szexista anyuka: Ez szokta Hókefélke is mondani a törpék után nem? :D

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 14:02:11

Megöltem a bulit! Én kérek elnézést! :(

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 14:03:09

@hereverő heverő: Bassz, az elején azt hittem, egy Lars von Trier filmet ollóztál be!

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 14:06:25

@Hedo a szadista szexista anyuka: Bocsesz! :D :D :D :D
@Udvariatlanbolond: Meglocsolhatsz engem, nem elég? :D Amúgy ajtó zárva, nem vagyunk itthon, nem veszünk semmit! :D

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 14:06:57

@hereverő heverő: Van itt idomár, kérem tisztelettel!

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 14:13:32

@Nyuszomuszo83: Jaaaa, tudom, olyan Ákoskásan, amikor alszol...DDD

2018.12.03. 14:15:20

Jópofa, hogy amiket néztem internetes szavazásokat (5-6db Easypol), majdnem mind 70-30 volt...
De Ginu javára !!!

Most megint lesz 2 nap ordítozás a Vijjában mire lenyugszik a szerecsen ?
(vmelyik adás teljesen "normális" volt, nem ordítottak csak beszélgettek, taTTikáztak...)

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 14:15:34

@Udvariatlanbolond: Oroszlánkirály bejövősebb a meséket jobban szeressem! Elviszel meseországba? :D

Maximista vagyok 2018.12.03. 14:18:17

@mentoros lecsó: figyi, én nem a jópofa jelzőt használnám :D már többször üzentem innen a szerkesztőknek, hogy kit nézzenek hülyének :) de ezek a "jópofa" dolgok se ennél a szériánál kezdődtek...

2018.12.03. 14:24:59

@Maximista vagyok: sztoikus nyugalomba süllyedtem b@@@zmeg :))))
le vagyok szedálva ! :)))

(MindÉg csak az adott szériával foglalkozom, a többire egyszerűen nem emlékszem. Pedig az 5/6-tól végigbámultam az összeset...)

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 14:25:35

@Nyuszomuszo83: Hakuna matata, vagyis no stress, ahogy Zöldfokin hallottam..ez minden harmadik szavuk,,,DDD Téboly!
Mehetünk a mesébe!

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 14:28:20

@hereverő heverő: Sőt könnyezni is tudnak az elefánik! :D

2018.12.03. 14:30:52

A mai topik, egyik "tematikus" témájához kapcsolódva:

www.youtube.com/watch?v=bdoR1-dxCyQ

én kérek elnézést !

Maximista vagyok 2018.12.03. 14:31:38

@mentoros lecsó: maradjunk annyiban, hogy hasonlóan működik SZERINTEM a VV, mint idehaza pl. egy közbeszerzés :D

2018.12.03. 14:32:26

@Nyuszomuszo83: "Sőt könnyezni is tudnak az elefánik!"

Az ormányukkal ? :)))

(mondjuk igaz... helyrajzi kérdés)

csincsilla72 2018.12.03. 14:32:29

@mentoros lecsó: Ja, itt Csoki visszatérte kurvára tattika volt - az RTL részéről. Ginu haza akart menni, hazamehetett. De akkor minek ez a színjáték?
Csokit az első perctől kezdve utálom. Magamutogató, primitív bunkó, összeborulhat Radiccsal a nőkhöz való hozzáállását illetően.

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 14:33:03

@Udvariatlanbolond: Hurrrááááá, Te vagy az én emberem! Az üveghegyen túl ahol a kurvafarkú marac (k)túr! A hakuna matata jelentése a szard le csak virágnyelven? :D

2018.12.03. 14:33:41

@Maximista vagyok: SSKK nem politizálok ! :)))

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 14:34:15

@mentoros lecsó: Igeeeen! Én már láttáam ám olyantot! :D :D :D :D :D

2018.12.03. 14:36:56

@Nyuszomuszo83: Milyen helyekre jársz te ? ;) :D

2018.12.03. 14:39:03

@Nyuszomuszo83: @Udvariatlanbolond: Kedves Feleim ! Menjetek szobára ! :P :))))

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 14:42:13

@mentoros lecsó: Könnyező ormányok országa..lehetne egy Kovi filmcím is..DDD

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.03. 14:44:18

@Udvariatlanbolond: nem rég találkozott Monique Cuvee-vel! Akár igazi retro film is lehetne :D

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 14:44:35

@mentoros lecsó: A közös nevezőn belül keressük a baszobát...Úgy Vianosan!!!

2018.12.03. 14:44:59

@Udvariatlanbolond: Ez tetszik ! :))) Megvettem :))))

hereverő heverő 2018.12.03. 14:51:41

@Udvariatlanbolond: Már akinek spriccel. Nekem már csak a meleg levegőt fújja. És trombitálni már csak zsepibe.

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.03. 14:55:30

@hereverő heverő: nem is porzik? egyébként nem baj az ha nem maszatol, így nem kell minden másnap ágyneműt cserélni, vagy azon vitázni ki aludjon a nedves folton!
Már csak ezek alapján is jó pasi vagy ;)

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.03. 14:56:33

Megfáradt gitár művész keresi parittyázni tudó Dávidját!

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 15:04:56

@mentoros lecsó: Ha te azt tudnád?! :D Irigykedsz ránk én tudom! Savanyú a szőlő! :D :D :P :P :P
@Udvariatlanbolond: Én is vizesedni szoktam! :D :D :D :D Ha már filmcím! Nem vagyunk mi angyalok! :D Látod milyen irigyek! Pedig te pókemberezhetsz is! És ha új szó akkor a következő a pikachuzás lesz! Pikachu téged választalak! :D :D :D :D
@hereverő heverő: Krémek krémje! :D

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 15:06:19

@Angora Cardi: Nyusz! :D :D :D Mentolos krémes! Chipszes tejszínhab! :D :D :D :D

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 15:13:28

@Hedo a szadista szexista anyuka: Pedig az vicces, alkalmi topográfia a lepedőn..Ni! Ez Ausztrália, jé ez Olaszország! Mint a felhő-kontúr keresés, csak ez gyertyafényes közben!

hereverő heverő 2018.12.03. 15:16:17

@Udvariatlanbolond: Jééé, ez itt meg a Toldi első éneke kézírással!

BarBwire 2018.12.03. 15:25:31

Ne röhögtessetek, mert nem tudom megmagyarázni a főnökömnek, miért vicces egy-egy beadvány (légyszi ne is áruljatok el)

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 15:27:26

@Hedo a szadista szexista anyuka: Jóóóó is! :D Nagyon régen láttam már, de jókat nevettem rajta!

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 15:29:35

@BarBwire: Hallgatunk mint a sír ígérem! Nekem hetek óta nem lehet lemosni a vigyort a képemről, nehéz palástolni az átjáróházban, hogy mi vidámságom tárgya. Lassan azt hiszem itt fognak állni, hogy amit tolok abból adjak nekik is! De mivel egy irigy hp vagyok, nem adok! :D :D :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 15:30:34

@hereverő heverő: imadom a szlav nyelveket :)

na majd jovok

Angora Cardi 2018.12.03. 15:32:40

@Nyuszomuszo83: Vellában már csak ehetetlen keserűcsoki van.

hereverő heverő 2018.12.03. 15:35:24

@Udvariatlanbolond:
Kókadt kanóc pöcse gubbaszkodva hallgat,
Nem kíván az pinát, csupán nyugodalmat.

Hajdanában ő volt bordélyházak bakja,
Most unottan lóg le bús, penészes makkja.

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 15:37:17

@Angora Cardi: Kesrű méz...és "az ilyen rigmus két irányba néz, a fele epe,a másik fele méz"...

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 15:40:37

@Angora Cardi: Majd Renyhe megköpüli és lesz belőle mentolos tejszínhab! :D ÉS mondhatja mint a wick vaporub reklámban: Mellemre is mami! :D

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 15:41:41

@hereverő heverő: Uhhhh benned egy költő veszett el! Jó mélyen! :D Meghajolok nagyságod előtt! Szebb mint egy Shakespeare szonett! :D

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 15:42:35

@Udvariatlanbolond: Ezt már Péló Barna megénekelte, nemde? Keserűméz! Sálálálálá! :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 15:43:01

@Angora Cardi: keserucsokiba forgatott banangolyo (van 10 percem most)

BarBwire 2018.12.03. 15:44:38

@Nyuszomuszo83: Sőt Kinguci meg is énekelte a VV5-ben, fonomenális volt.

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 15:45:46

Majd visszatekergek...pusszancs!!!

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.03. 15:46:27

@hereverő heverő: van egy régi vicc is, amikor a nőgyógyász a bíróságon magyarázkodik:

hétfőn 24 órás ügyeletben voltam, kedden a magán praxisomat csináltam, este üldögéltem a parkban, élveztem a nyári éjszakát, a csendet, a nyugodt magányt. Erre oda jött egy nő és megkérdezte akarok-e pinát látni! Megfojtottam!

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.03. 15:47:11

@BarBwire: nekem a teljes vv5 kimaradt. Talán pótolnom kellene, ha máshogy nem is de HV-vel tutira

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 15:47:56

@hereverő heverő: Naaa vazzzzeeee egy alul iskolázott barom vagyok, de Isten az atyám én ezt még nem olvastam, pedig jó néhány ilyen iromány megfordult már kezeim közt. (Mint például János vitézünk, de a Toldi még nem, eddig sosenem!) Na de majd most! Köszönöm elvtársnő hogy felnyitotta csukott szemem az irodalom eme gyöngyszemére! :D

Udvariatlanbolond 2018.12.03. 15:49:10

@Nyuszomuszo83: Ha már Skakespeare..ő már előbb mézezett, mint Péló..,ottan feljebb az idézet...:)

BarBwire 2018.12.03. 15:49:14

@Hedo a szadista szexista anyuka: Csak javasolni tudom, annyira más és annyira normális volt akkor minden, bár én Attila fan vagyok.

hereverő heverő 2018.12.03. 15:51:41

@Hedo a szadista szexista anyuka: Mit mond a nőgyógyász, amikor hazafelé bemegy a kocsmába?
- Arcok...!

2018.12.03. 15:55:55

@úgymond olvasó mmkk: @hereverő heverő: ez egy téNNleg sz@r hétfői nap ! :(
12 perce kaptam a hírt, hogy egy "második apámként" szeretve tisztelet személy is itthagyott bennünket...
Apu után, Ő lesz a második aki a Szigetközben lel majd örök nyugalomra...
Készen vagyok teljesen... :(
A Zasszony tudja, a gyerekek tudják... Valszeg most picit le fogom magam inni, mert igazságtalannak tartom a helyzetet...
Kérlek, ne haragudjatok, hogy Veletek osztom meg a hülyeségeim....

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 15:56:12

@BarBwire: Akkor én még zsenge fiatalkorom éltem és nem a négy fal közt bámultam a tvt! Éltem világom és repkedtem mint egy kis pillangó! Úgyhogy kimaradt, bár néha el- el csíptem részeket! Crisztofel gyónása a fingadizásról. Veronika a kacsa szájával....
@Udvariatlanbolond: Drágám Spakespeare nagy arc volt! :D Ő durván mézezett meg ópiumozott! :D
@Angora Cardi: Örülök ha jól szórakoztál! :D
@Hedo a szadista szexista anyuka: Most mééééé? A legdrágább testápoló! :D

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 15:59:04

@mentoros lecsó: Őszinte részvétem Lecsó mester! Enyhítsen kicsit az alkohol a bánatodon! Sajnálom! Kitartás Neked! :(

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 16:01:21

@Angora Cardi: kikerem magamnak a lecukizast, en egy atokszoro szemetlada vagyok :DDDD

mentem, puszipa, majd jovok ismet

2018.12.03. 16:03:27

@Nyuszomuszo83: Az a "legnagyobb" baj, hogy nem tudok, erre az emberre gyásszal gondolni... Róla mindig a jókedv, kacagás, és a határtalan tudás ugrik be...

Ér egyébként nevetve gyászolni ?! Nem tudom... Én kérek elnézést !

BarBwire 2018.12.03. 16:05:34

@mentoros lecsó: "veled vagyunk tesó", öntsd ki a szíved.

2018.12.03. 16:08:47

@BarBwire: Ha "kiönteném a szívem", akkor az folytatásos epizódokban történne... Amiről pedig külön Hogyvoltokat lehetne írni... :))))

hereverő heverő 2018.12.03. 16:09:53

@mentoros lecsó: Öregem, hülye dolgo ezt mondani, mert piszokul elcsépelt, de: részvétem és együttérzésem. Vigasztaljon a gondolat, hogy ez is az élet része, elválaszthatatlanul.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.12.03. 16:19:12

@mentoros lecsó: @csincsilla72: Az nekem is feltűnt, hogy a HV kommentelők párbajpreferenciái köszönőviszonyban sem voltak a tényleges eredménnyel, ezzel együtt nem gondolnám, hogy a szavazást az RTL manipulálta volna. Valószínűleg arról van szó, hogy más célközönség szavaz és más kommentel a HV-n.

Oh my... 2018.12.03. 16:23:52

@Hedo a szadista szexista anyuka: imádom a lényeglátó nyerseségedet bari, ekg minden szavadra! ;)

Oh my... 2018.12.03. 16:35:28

@mentoros lecsó: fogadd együttérzésem Lecsó, es gyászold úgy, ahogyan neked a legkönnyebb elviselni, ő is biztosan ezt tanácsolná neked, tuti...<3

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 16:37:58

@mentoros lecsó: ér, mert ha ő sem akarná a sírást akkor ne sírj! Csak a lelked nyugodjék meg. Az emlékezés nem attól függ milyen ruha van rajtunk vagy sírunk vagy nevetünk...attól mennyire van szívünkben az aki itt hagyott minket! :( Veled vagyunk lélekben!

2018.12.03. 16:42:57

@Nyuszomuszo83: @BarBwire: @hereverő heverő: @oh..my..gosh!:
Szívből köszönöm Nektek TasssaaaNők és TessssSák! Egyem meg a f@szotok !

40 év ismeretség után, szerintem Ő így távozik:
(nagy hangfal és nagy erősítő, valamint megbocsájtó szomszédság kell hozzá :))) )

www.youtube.com/watch?v=9vbeilE0UrQ

Hedo a nokedli szaggató 2018.12.03. 16:46:11

@mentoros lecsó: okosat mondani nem tudok, de hallgatni nagyon! Itt vagyunk, amiben tudunk segítünk

2018.12.03. 16:46:38

@Nyuszomuszo83: röhögve sírok... :)))) :((((
Ha jajveszékelnék Ő lenne a legelső, aki úgy seggbe rúgna, hogy MŰHÓD-ot mehetnék levadászni... :)))

hereverő heverő 2018.12.03. 16:47:01

@mentoros lecsó: Óbazz.. Egyik kedvencem. És -a sors fintora- ajánlom figyelmedbe ezt a wiki cikket. Most.
en.wikipedia.org/wiki/Michael_Lee_(musician)

2018.12.03. 16:49:17

@Hedo a szadista szexista anyuka: ezer +1 pusza !!! :)))
Már az (!) segítség, hogy a HV lökött társaságában lehetek, és kiírhatom magamból a dühömet, úgymond... :)))

2018.12.03. 16:52:08

@hereverő heverő: Óóóóóó b@@@zzz ! :))) :(((
Telebőgöm a fejemen a bilit ! Megfullasztasz Tessssaaaa ! :)))

2018.12.03. 16:56:21

@hereverő heverő: #koccint... (Pilsner Urquell) ;)))

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 16:59:04

@mentoros lecsó: Igyál drága! Ne csak sört vmi szíverősítőt is! Már fentről figyel téged és mondja a magáét! Vigyáz rád! Koccintok veled virtuálisan az emlékére! :(

2018.12.03. 17:05:29

@Nyuszomuszo83: Éééénnnnmááááánnn csak sörözöm ! Semmi vadulás...
Közben a fejemen a füles és együtt lélegzek a régi nagyokkal a ritmusokra...

www.youtube.com/watch?v=APwkK9xRuzo&list=PL73PSe-5PCaoKx6X3-2Kre5gt4wx4o77K&index=2

2018.12.03. 17:10:21

@VV Erőlegény: tul sokat tudok a kertévékről, hogy ne röhögjek kommented egy részén..

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 17:16:05

@Angora Cardi: köszönöm, a kérdöjel akart lenni, csak már telefonról vagyok! :)

2018.12.03. 17:16:57

@Maximista vagyok: orulok, hogy legalabb te erted, mire gondolok a “szavazassal” kapcsolatban..

2018.12.03. 17:20:40

@hereverő heverő: kööötttsssöööggg ! :))) A Sztálkerrel annyit jáCCottam, hogy beleéget a moncsiba... :)))))

hereverő heverő 2018.12.03. 17:22:19

@Maximista vagyok: "nem tartalmazz hazùgság elemeket" :))))))) Málna produkció még most is heJJessen ír, mit mindÉg

hereverő heverő 2018.12.03. 17:25:19

@úgymond olvasó mmkk: Beezony. Ezt az "embert" le kellene küldeni megnézni a Titanic alját.

Maximista vagyok 2018.12.03. 17:32:24

@hereverő heverő: már látta, kétszer is :D leúszott és csak szöktek a málnácskák! sőt, állítólag nem is a jéghegy volt a ludas, hanem Tivy rúgta ketté a Titanicot...

2018.12.03. 17:33:07

@hereverő heverő: az "ember" alja is duplafenekű ?!?

hereverő heverő 2018.12.03. 17:36:27

@Maximista vagyok: Chuck Norris elszámolt a végtelenig. Tiv Tivi elszámolt a végtelenig - kétszer.

2018.12.03. 17:37:37

@hereverő heverő: a NatGeo-n láttad az "elhallgatott szénraktár tüzes" epizódot ?
Egyből más megvilágításba helyezi 100 év konteóit a katasztrófáról...

Cameron újraforgathatja az a sz@rt ! :))))))

Maximista vagyok 2018.12.03. 17:43:42

Mondjuk borítékolható volt ez a Tivy-Titanic dolog, amennyi negatív volt azon a hajón...

hereverő heverő 2018.12.03. 17:44:21

@mentoros lecsó: Láttam - és szerintem marhaság. Lehet, hogy volt szénraktár tűz (bár nem hiszem, oxigén híján tűz nem lehetett, mx. izzás. Az izzó szenet egyszerűen belapátolják a kazánokba, csak gyorsan kell dolgozni. A hajótestet meg egy egész óceán hűti, amíg azt felmelegíted (sok sikert hozzá) addig nem fog meglágyulni a hajótest.
Már a hajótest eltörése (és hogy visszazuhan a tengerbe a tat) is fikció - egyszerűen nem tudják mikor törhetett ketté. Az a legvalószínűbb, hogy a felszínen kettérepedt, aztán még egyben elmerült és kb 200 méteren vált ketté a két rész. A mythbusters pedig bebizonyította, hogy Leo is életben maradhatott volna :)))

hereverő heverő 2018.12.03. 17:46:52

@Maximista vagyok: például a hőmérséklet. Negatív 12 fok volt, a tenger meg negatív 2 fokos. És voltak náluk zseblámpák, fehér, piros, zöld és fekete fényűek is. Ez utóbbi érdekes, mert valamire rávilágítasz vele, és ott sötét lesz. Ez a negatív baszki, ezért nem látták az amúgy fehér jéghegyet.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 17:52:45

@hereverő heverő: amúgy, asszem a titanic kiállításon is volt arról szó, hogy nem egészen úgy történt, mint ahogy a filmben mutatták, de szokás szerint valami mással voltam elfoglalva, nem figyeltem oda rendesen

2018.12.03. 18:03:10

@hereverő heverő: oké értelek :))) és nagyon jó, hogy van ellenvélemény is !!! Örülök neki !
Úgy tudom, a szénraktáraknak lamellás szellőzői voltak a szénpor robbanás nyomáshulláma elleni védelemként... amik viszont a szabad égést (izzást) nem gátolták !
Én se hittem mindent el, de elgondolkodtatott a dolog... !
Jelenleg olyan mérésekkel foglalkozom, amik az adott anyag (különböző acélok és ötvözetek) hőmérséklet változásra adott "válaszát" vizsgálja... (persze én atombuzi vagyok, tehát engem a különböző hőmérsékleteken mérhető neutron befogási keresztmetszet érdekkel... :)) )
Nincs benne sok hülyeség ! :)))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 18:11:14

@Nyuszomuszo83: nabammeg, kiköptem a cigim. :D
Ezt a viccet meg nem hallottam, pedig szőkenőként sokat begyűjtöttem. :)

Maximista vagyok 2018.12.03. 18:14:32

@úgymond olvasó mmkk: dikk! tuti így volt mert Tivy már a szerencsétlenség másnapján felrakta zsütübre. láttam :D még kommenteltem is alá csak az nmhh leszedette vele.

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 18:17:21

Ööööö sokkot kaptam! Keresem a szavakat, úgymond, dikk! Megnéztem retardot, böcsülettel végig mind a több mint 25 percet.... Biztos mond igazat, de beszélni nem tud, igaz nem vártam mélységeket -olyan mélyen van tényleg mint a Titanic-de beszélni nem tud, retard! Azért érdekes volt hogy Gina 1 hónapig volt eldugva a hotelben, ergo fel kellett adnia vkinek a mókát. Másik, pszichológusnál jártak.. nem mind! Hááát Zsuzsu tuti nem járt ott! Vagy ha igen és nem azt mondta a pszichómókus hogy mentálisan beteg, akkor az a doki vágja ki a diplomáját sürgősen a ganyédombra, magát meg ássa el!

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 18:22:09

@Csakazértis én vagyok a királynő: Yeah! Azt hittem Lecsó kartárson kívül csak én dohányzom! Már néha kezdem magam úgy érezni mint ha boszorkányüldözés lenne. Pedig én szeretek cigizni!Úgyhogy ki ne köpd! De örülök, hogy tetszett! Megyek bagózni ez alkalomból! :D

2018.12.03. 18:22:48

@Maximista vagyok: rosszul tudod ! :)) Az nem az NMHH volt, hanem az "ego".... :)))
Olyan "szavakat" használtál, amit 50 év tanulás után sem sajátítana el...
Fogalmazz egyszerűen gghhhheeeecc... ! Azt a Szökő Málna is megérti... majdnem....

2018.12.03. 18:27:01

@Csakazértis én vagyok a királynő: @Nyuszomuszo83:
Rossz és undorító szokás (dohányzás) ! Pppppfffujjjj...

#rápöffentKékPallMal-ra... :)))) :D :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 18:28:23

@mentoros lecsó: részvétem. :(
Ér nevetve gyászolni. Úgy emlékezz rá, amilyen volt, úgy emlékezz meg róla, ahogy élt. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 18:29:54

Csesszétek meg, itt fuldoklok a röhögéstől az iskolában, hogy magyarázom ezt meg? Azt hiszik, bolond vagyok. :)

2018.12.03. 18:30:30

@Csakazértis én vagyok a királynő: ezer +1 pusza TeNéked !
Sírva vigadok, mint a magyar gghhhhheeeccchhiik....

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 18:31:04

@Csakazértis én vagyok a királynő: az egyik már kapott, a másik meg egyébként is fél tőlem, most már nyugalom lesz :DDDD (azért az ostort előkészítettem)

2018.12.03. 18:39:27

@Nyuszomuszo83: a kölykök szájából kipofozod ugye ???! :)))
SSKK nem szeretném ha olyan elb@szottak lennének, mint a szüleik...

a Zasszony leszokott már... úgymond...
A büdös kölkök abból tudják, hogy "szex" volt, meeeerrrrrr rágyújt a Zasszony is... :))))

Én kérek elnézést ! :)

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 18:47:39

@mentoros lecsó: Saját nincs, másét nem üthetem, sajnos! :D
Szex után mmkk rá kell gyújtani, ha szar azért, ha jó, akkor meg még a szomszéd is kimegy elszívni egy cigit!

Maximista vagyok 2018.12.03. 18:51:41

@úgymond olvasó mmkk: az ember próbál itt történelmet tanítani erre verik. mingyááá töröltetem magam :D

Maximista vagyok 2018.12.03. 18:52:42

@Nyuszomuszo83: és gitározás után mi a javasolt?

2018.12.03. 18:53:37

@Nyuszomuszo83: :))))) :P :)))))
Ahhhamm.... értem.... nagyjából... úgymond ! :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 18:55:38

@Maximista vagyok: töröltesd, te retek, de előtte gyere ide még egyszer a sámliddal :D

MosóMaca 2018.12.03. 18:56:54

Hali! Kicsit sűrű nap volt,ezért most keresem a friss postot. De jól látom,hogy nem látom?

2018.12.03. 18:58:25

@Maximista vagyok: kiFELÉ verik ?!!? mmmeeer azzz nem feltétlenül rossz dolog ám ! :)))
Ha viszonzásképp fürge a nyelved...

Maximista vagyok 2018.12.03. 18:58:25

@úgymond olvasó mmkk: á, most már csak messziről vakerázok neked :D

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 18:59:20

@Maximista vagyok: megijedtél, mi? pedig még az ostoromat nem is láttad, azzal szoktam fenyegetni az üffeleket :D

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 18:59:52

@mentoros lecsó: Mester, gyereket sem lizingelek, idegenét nem üthetem! Gitározás után mindig kell, hát szar lenne ha az ember már magától is hányingert kapna! De én nem tudom, csak hallottam, mikor mesélték!

2018.12.03. 19:02:11

Vagy a blogmotor sz@rcsi... Vagy az "izgalmak" és "érdeklődés" hiányában, az unalom mocsarába fullad ez az egész "IZÉ"...

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 19:02:22

@Maximista vagyok: Tivy még a színen sem volt, amikor én már ostorral fenyegetem a népeket :DD

MosóMaca 2018.12.03. 19:05:30

... vagy még nincs 5 óra

2018.12.03. 19:07:19

@Nyuszomuszo83: a "nagyobbikat" kedvező banki feltételekkel lízingelheted pár hónapra... (14 éves, hímnemű... eddig hetero érdeklődésű)...
Meeeerrrrr a Zasszonynak is kijár a "nyugalom".!. :))))) :D :D

2018.12.03. 19:10:00

@MosóMaca: vóóóóót mááá olyan, hogy 13h-kor kaptuk meg a napi "dózist" ! :))))

MosóMaca 2018.12.03. 19:12:10

@mentoros lecsó: valóban... nem türelmetlenkedek,csak biztos akartam lenni,hogy nem én vagyok a vakegér. Mondjuk abból leeshetett volna,hogy még mindig itt aktívkodik a komment szekció... De a logikus gondolkodáshoz ma hétfő van

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 19:13:42

@mentoros lecsó: Mester 18 alatti, ha 18 múlik küld el hozzám villoghat velem a haverok elött. Hejjj haaa tudnád!

2018.12.03. 19:14:38

@MosóMaca: valszeg nincs igazam... de tényleg elb@szott Hétfő van.... :)))

2018.12.03. 19:20:00

@Nyuszomuszo83:

1. olyan bomba "ciciket" nem tudnál villantani, mint az anyja... :))

én kérek ismét elnézést !

2. nem "párosodásra" kértelek fel, hanem gyermeknevelésre... :))

hatványozottan kérek elnézést !

MosóMaca 2018.12.03. 19:30:28

@úgymond olvasó mmkk: ha statisztikailag megvan,akkor minden rendben

Marcsee 2018.12.03. 19:32:54

Gondoltam megkérdezem már, hogy hol van az új posztcsi, mert amikor nagy ritkán, évadonként kb. 2x beenged a blogmoci (telóról sose) és rákérdezek, akkor rendszerint már réges régen van, csak nekem nem tűnt fel :)
Szóval
Van már új, gyerekek?
3..2...1..

bElannaTorres 2018.12.03. 19:33:24

Jöhetne már a napi adag :DD

temperepempe 2018.12.03. 19:40:51

Befogom perelni a hogy volt blogot a poszt elmaradásért úgy mond. És az előfizetésemet is lemondom, az tuti

,, 2018.12.03. 19:46:13

Sixx töröltötte magát egy adminnal, azért nincs poszt

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 19:49:28

@,,: biztos ő is regényt írt egy poszt alá, és senki sem értett egyet vele. érdekes, pedig állítólag a férfi nem ragyogó és kevésbé ragyogó képviselői nem szoktak megsértődni. ( :DDDDDDDDDDDDDD )

,, 2018.12.03. 19:52:20

@úgymond olvasó mmkk: vagy Tivi megint beperelte a Hogy Volt online magazint:)

hereverő heverő 2018.12.03. 19:53:37

@mentoros lecsó: na, pont most. Előtte azért Tinára egy fülelést Lecsó :) Bár, szerintem má vót, de akkor is ügyes.

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 19:53:53

@,,: gyűjtést szervezek az óvadékra

hereverő heverő 2018.12.03. 19:58:15

Én is elköszönök kedves hogyvoltlakók, majd az új posztot elolvasom telefonról. Ideje hazamennem a gályapadról.
Legyetek jók és szobatiszták, és tanuljatok, hogy olyan okosok és intelligensek legyetek mint Tivy és Radics haverja együtt [köp]!
Lóéccakát

bElannaTorres 2018.12.03. 20:08:21

@mentoros lecsó: annyira türelmetlen mint egy egész klingon, csak nem mutatja ki mindig :D

bElannaTorres 2018.12.03. 20:09:02

Dél óta várom az új posztot csak nem szóltam :DDDD

Perah 2018.12.03. 20:13:07

Szép jó estét mindenkinek! Mostanában leginkább read-only üzemmódban vagyok itt, de most látom, hogy nem látom az új posztot. Biztosan sok az írók dolga, de nagyon hiányzik az új öfi, röhögni akarok

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 20:19:10

@Nyuszomuszo83:

Nem biztos hogy ezt végig akarom nézni, miről fecseg ez a fogyatékos ?
Remélem megbaszcsizza ezt is az RTL ;)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 20:23:40

@szociál: megláttam a fejét az első másodpercben, és ki is kapcsoltam

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 20:44:12

@úgymond olvasó mmkk: én végignéztem. :) 10mp-es tekerésekkel. :) Semmi újat nem mondott, de azt qva sokáig. Szebb se lett, okosabb se, ellenben maradt hülye. :)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 20:44:33

@Angora Cardi: jer ide, jer, ha mondom, rontom bontom

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 20:44:56

@szociál: én mazochista vagyok! :) annyira nem volt szörnyű, csak retard!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 20:45:27

@Csakazértis én vagyok a királynő: ennél szebb, és okosabb nem lehet, mint amennyire most az :D

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 20:46:32

@szociál: jaaa már lejárt a titoktartási szerződése igy mert beszélni ez a fogyi!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 20:46:58

@Angora Cardi: de meg ne moccanj, mert különben meg talállak csípni

OriginalBlackMamba 2018.12.03. 20:49:51

@Nyuszomuszo83: végignéztem a konyhafőnök reklám blokkjai alatt. Kész, kiégtem.

Bejni 2018.12.03. 20:55:10

Sziasztok!

Már évek óta passzív olvasó vagyok, nagyon szórakoztatóak vagytok :D

De most muszáj írnom. Hol a napi hv adag? Drámaaaaa!!!!!

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 20:55:41

@OriginalBlackMamba: Én szóltam elöre! :)
@mentoros lecsó: Áááá ebbe ne is menjünk bele idióta a rendszer! Ez megint más élethelyzet mint az enyém! És érthető is hogy szerető családotokba szerettetek volna egy pici lányt is! Minden tiszteletem a tied, de ezt már írtam! Lehet hogy nekem is csak a pofám nagy, mert szokták volt mondani a szív nem válogat! Soha nem mondom soha, de jelenleg ágálok ellene! Arra még nem állok készen! :)

Angora Cardi 2018.12.03. 20:56:14

@úgymond olvasó mmkk: Így ni! Ugye fáj? :D Hát ne kiabálj!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 20:57:56

@Nyuszomuszo83:

Én meg azt hittem táncolni fog, vagy valami kívánságműsor és azért bömböl a zene a háttérben.

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 20:58:48

Ma posztcsi nélkül maradunk, de majd ezért holnap kárpótolnak minket vmi jó hosszúval és két nap eseményével! Én toleráns vagyok megértem az irókat!Örüljünk, hogy néha szarból várat építve írják meg a viccesebbnél viccesebb posztokat, képregénnyel stb baszva a rezet! :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 20:59:04

@Bejni:

Köszönöm dicséreted.
De a többiek is jók, nem csak én.
Hozzájuk is szólj pár kedves szót ;)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 21:01:31

@Angora Cardi: amúgy utálom Petőfit, szóval miért is idézgetek tőle? :D

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 21:02:51

@szociál: jaaaj te kis huncut! Gogot vártál Tivytől? Arra ott van Renyhe! Ő is szar, lehet vasalás közben ha twerkelek és rázom magam jobbat tudok mint ő hivatásosként!
Énkérek elnézést!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 21:03:10

@úgymond olvasó mmkk:

Petőfi ?
Mibe szerepelt, x faktorban, vagy a Ninja warriorban ?
Ennyi celebet....pfff

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 21:04:07

@úgymond olvasó mmkk: idézz József Attilát és sinen leszel-nekem ő a kedvenc!

Bejni 2018.12.03. 21:04:14

@szociál: nyilván Te vagy a legjobb, ehhez kétség sem férhet, de a többiek is valahol a sarkadban ;)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 21:04:26

@Nyuszomuszo83:

Renyhe és a rúdtánc muhaha :)
Viviből kinézem, de Renyhéből nem igen.

Bejni 2018.12.03. 21:04:43

@szociál: nyilván Te vagy a legjobb, ehhez kétség sem férhet, de a többiek is valahol a sarkadban ;)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 21:05:09

@Bejni:

megnyugodtam :)

puszit nem küldök mert sztem pali vagy

Angora Cardi 2018.12.03. 21:05:30

@úgymond olvasó mmkk: Lacikának dedikáltuk a mai versikét

Angora Cardi 2018.12.03. 21:05:59

@szociál: cak szemmi buzulász, buzulász szemmi :D

Bejni 2018.12.03. 21:06:38

mindent kétszer, mindent kétszer..

MosóMaca 2018.12.03. 21:07:11

Sixx lesz az egyik vendég a ma esti Tesztbeszéd c műsorban... FYI

MosóMaca 2018.12.03. 21:08:36

Na,csak emlegetni kellet

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 21:08:38

@úgymond olvasó mmkk:

Elég nagy :))

@Nyuszomuszo83:

Tudom, de még se hiszem :)
Vannak lepattant rúdtáncosok is, pl az Ozarkban lehet látni néhányat :) (sorozat)

@Angora Cardi:
Apropó buzizás, mikor derül ki bent hogy Ánusz izélt faszikkal ?
Ekkora titok ?

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 21:09:11

@szociál: amúgy tényleg milyen kis szerény vagy eszem a kis szíved barátom! Te is ha megmurdelsz sütőlapáttal-péklapáttal Lacika-veri agyon a pofikádat!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 21:10:12

@sixx:
mér ilyenkor kell szólni ? :O
veszem , első rész is jó volt.

Angora Cardi 2018.12.03. 21:10:32

@sixx: @MosóMaca: szuper köszi, nézem :)))

@szociál: nem küldtek be neki megfelelő üzikét a beépített üziírók

Nyuszomuszo83 2018.12.03. 21:11:05

@szociál: én vártam üár egy igazi gogót töle, erotikusan, vetkőzve, szexin popót rázva. De ez tesco gazdaságos csak!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 21:11:35

@Nyuszomuszo83: @úgymond olvasó mmkk:

nézzétek a Tesztbeszédet, ne itt csipogjatok :)
utána beszélünk :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.12.03. 21:17:00

@Angora Cardi: @Bejni:

mindent kétszer, ahogy a szájjnyaldosós gombolkozós könyöközős nyakkendőzős kretén mondja

Angora Cardi 2018.12.03. 21:18:12

@szociál: Én nem írtam kétszer csak Benji kartársnő :D

Ragyogóan szép vagy :)

Bejni 2018.12.03. 21:18:13

@szociál: meg én és a blogmoci..na új posztcsi on!

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 21:21:49

@szociál: tudod mit fogok most mondani, ugye? ne mondd meg, mit csináljak, lepkególya

Perah 2018.12.03. 21:42:02

@sixx: Köszi az új posztot! A Spektrumon pedig vissza foglak nézni, mert későn szóltál (olvastam a kommentedet), és már nem tudom felvenni az elejéről :).

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.12.03. 21:51:21

@mentoros lecsó: mondanám, hogy adok kölcsön boszit, de sanszos, hogy sírva hoznád vissza. És nem a gyerek sírna. ;)

úgymond olvasó mmkk 2018.12.03. 21:55:11

@szociál: pedig most akartam kijonni a sarokbol

iTink 2018.12.06. 09:49:17

Grétsy for prezident! Az iskolahét sem fog javulást hozni.
süti beállítások módosítása