Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9X24 – "Ebből kint van a fél pinám!" (+18)

2018. november 28. 15:51 - Bruti

borito.jpg

Pornóbajuszkirállyal kezdünk, és faguriga legyek, ha nem kezdem teljesen megszokni azt a hülye szőrzetet Péter fején. Ebben mondjuk sokat segített, hogy éppen most néztem a moziban Freddie Mercury életét, és hát ott sem mentek a szomszédba egy kis bajuszért. De nézzük mai fő témánkat, Csokifasz vergődését.

vlcsnap-00002_1.jpg

Miután négusunk Pákó 2.0, nem bántóan okos módon magára pakoltatta a jeleket, lehetősége nyílt megünnepelni két pizzával és némi vivőanyaggal. Társaságnak Rúdlényt, Ánuszt és a VV Ribit választotta, akik boldogan tettek eleget a meghívásnak, és két pofára pusztították a pizzát, miközben hallgatják emberünk nagy megfejtéseit. A négus semmitől nem fél, csak attól, hogy valójában ő egy fehér ember. No, ettől igazán nem kell tartania, hisz a csávó kívül-belül sötét, mint a vakond belső zsebe, de legalább szórakoztató.

vlcsnap-00004_1.jpg

Dzsinu és Adri rászálltak Hunorra. Kevesen tudják, de Hunor és Lacika beköltözéskor kaptak a szerkesztőktől egy titkos szuperképesség kártyát, amit már az elején felhasználtak. Ez a Láthatatlan Ember kártya és igen hasznos, mert ha akarod, akkor teljesen eltűnhetsz a picsába, akár egy szarrá kamerázott villában is. És a mai adást látva jöttem rá, hogy felesleges is tovább néznem az évadot, mert hótziher, hogy HUNOR FOGJA MEGNYERNI.
No, de ne rohanjunk ennyire előre. Szóval a két kiéhezett csatakanca kóstolgatják a srácot, főleg a mulyasága és persze Era miatt. Ekkor belép a hálóba az emlegetett nőstény és egyből leveszi, hogy róla van szó. Kiosztja a csajokat, majd kimegy a nappaliba puffogni. Ott Kebab még a fülébe teszi a bogarat, hogy Hunor a háta mögött fikázza őt. Addig stuffolják a nőt, amíg az beront szembesíteni Hunort, Adrit és Dzsinut a vádakkal. Ebből aztán fasza nagy veszekedés kerekedik, de Hunor nem hagyja magát, óvatosan aktiválja a szuperképességét és beleolvad a tapétába. Így már csak a három nő veszekszik, de olyan hévvel, hogy még Kebab is felbassza magát. Nem érti, hogy egy ilyen alsókategóriás nő, mint Era, mit akar egy istenkirály Hunortól. Zsu a legnagyobb vita közben feláll egy stokira és a kameraablakok tükrében próbálja megfejteni, miért mondák rá, hogy nagy a segge.

the_scream.jpg

vlcsnap-00001_1.jpg

Reggel hajszálas tükörtojás készül, miközben azon megy a vita, ki fingja tele a hálót. Majd reggeli közben kezdetét veszi, a „Ki Kit dugna meg” kvíz, amiben Roli őszintén vall érzelmeiről Adrinak, aki egyébként előnyére változott mostanában, és leszokott a sertés módra való visításról.
A dohányzóban Era még mindig a tegnapi balhét emészti, most éppen VV Ribivel. És itt szeretnélek benneteket megkérni, hogy valaki magyarázza már el, hogy mi a faszom ez a póthaj mizéria? Most akkor Erának, nincs haja, vagy van, csak nem látjuk a parókától, és alatta förtelmes gubicsok türemkednek ki a fejéből, vagy mi a jó isten van? Mert mindenki ezen lovagol, mintha nem lenne semmi más idegesítő benne. Végül odáig fajulnak a dolgok, hogy Era félrehívja a Láthatatlan Embert és közli, hogy kilép a szövetségükből, mert őt nem becsülik meg eléggé. Na, pafffff –gondolja Hunor és rá van írva az arcára, hogy legszívesebben azonnal menne vissza tujáskodni a hálóba. De nem teheti, mert kell a szövetség, azért három mondattal lecsitítja a rinyáló gádzsit.

vlcsnap-00012_1.jpg

vlcsnap-00013_2.jpg

És akkor induljon az idei tematikus hét, ahol a játékosoknak végig kell csinálni az emberré válás folyamatát az őskortól a napjainkig. Ez egy nagyon találó, hisz az ősemberekhez itt aztán van alapanyag. Kiosztották a jelmezeket, mindenki kapott szőrméket, bőröket, meg harisnyát bazdmeg! Nekem valahogy nem áll össze a kép, ahogy az ősemberek harisnyában verték agyon a mamutot, majd idegesen konstatálták, hogy megint felszaladt egy szem a harisnyán...


„Az ősemberekről igazából az a véleményem, hogy voltak többféle fokozat…”

- nyilatkozza frappánsan Zsuzsu a riportban, ahol próbálta összeszedni az ötödikes törióra emlékeit. A legtöbben egyébként elégedettek a ruházatukkal, de van két előember, akinek semmi sem tetszik. Persze az egyik Zsuzsu, aki: „Ebből kint van a fél pinám” felkiáltással riadtan járkál a nappaliban, a másik meg a Négusunk. Szerinte az ő cucca nem menő, ezért bemegy a hálóba duzzogni.  Persze hamar kiderül, hogy nem is a ruha miatt duzzog, hanem azért, mert már bánja, hogy magára rakatta a jeleket. Egyébként nem értem miért csinálják ezt? Minden évadban van egy-két ilyen hülye, de sose szokott jól elsülni.

vlcsnap-00020_4.jpg

Levél érkezik, amiből kiderül, hogy ma három törzsre oszlanak, és az előző „Ki ismeri legjobban a villanyomorékokat” játék három első helyezettje Rúdlény, VV Ribanc és Csoki lenne a törzsfőnök. Viszont! Mivel Csokinégerfasz megint hülye volt, ezért őt offolják, helyette Dzsinu alapíthat törzset. A tét nagy, a nyertes törzs nézői kommenteket ismerhetnek meg minden játékosról.
VV Ribi csapata: Ánusz, Csoki, Era. Rúdlényé: Kebab, Zsú, Roli. Dzsinu törzse: Adri, Lacika, Hunor

vlcsnap-00015_2.jpg

vlcsnap-00016_2.jpg

vlcsnap-00018_2.jpg

Rúdlény igazán szerethető, de fullbolond a csaj. Halál komolyan veszi a törzsalapítást. Nevet keresnek és szerinte ők nagyon ritka faj, tehát ritka név kell. És mi a ritka még? Hát a fehér ló! Jóvanakkor. Ribiék csapata "Gangulé" nevet kapja, ne kérdezzétek miért, a harmadik csapat meg tán "Farkasok" lesznek.
De ezzel még nem zárunk, mert még meg kell szerezni az elsőbbséget egy tűzgyújtási versenyben. A Survivor kellékekből megmaradt secondhand tűzgyújtók most jól jönnek. A csapatok nekiállnak tüzet rakni, és elsőként Rúdlénynek sikerül a csiholás, így ők kapják a nyereményt is, ami a tűzhely használata, illetve ők alszanak a hálóban. A többiek csak magvakat és gyümölcsöket tolhatnak az arcukba, illetve a nyugiban és a nappaliban alhatnak. Ennek a négus örült a legkevésbé, dűt, borít, mint Gáláék kocája. A hisztit végül egy takaró alatt folytatja, ahová sorban járulnak a barátai megnyugtatni. 



 

Címkék: 18+ vv9
742 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyuszomuszo83 2018.11.29. 11:05:30

@Udvariatlanbolond: Mármint? :D Mire gondolsz ezzel kapcsolatosan, hogy beszélni is ennyire tudok-e!?

Nyuszomuszo83 2018.11.29. 11:06:07

@BarBwire: Neeeeeecsináld! Juhhhuuuuu! ::D Buli lesz!!!! Lesz ám színes szivárványos vuk! :D

Udvariatlanbolond 2018.11.29. 11:07:42

@Nyuszomuszo83: Úgy pörögsz kincsecském, mint a búgócsiga! Csak úgy sziporkáznak az ötletek belőled,, hát nagyon imádlak!!!DDDD

bel ami 2018.11.29. 11:15:13

Ég az izgalomtól teljes VV villa,
párbajra megy Csoki, a szerecsen alfa.
Hím ő a javából, „férfias” járása…
Sok tini puncinak lett tőle folyása.

Ginu lett a céltárgy, kit egyszer meghágott,
de nem lett folytatás, a szerelem ugrott.
Bosszút áll most Csoki az indián lányon,
Kiviszi, kint hagyja, (nem fél tőle nagyon).

Angora Cardi 2018.11.29. 11:19:36

@bel ami: :DDDDD
@úgymond olvasó mmkk: cica rúgja meg :D
@Udvariatlanbolond: Ha levizelik nagyobbra nő :D

Udvariatlanbolond 2018.11.29. 11:19:39

És az a mondatfoszlány Renitől? "Lehet renoválni, mint az autóversenyzőknél (Pl. kiesett a kerék)"
Elsősorban, a technikai sportok kedvelőinek hívnám fel a figyelmét! ( Úgymond olvasó?)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.11.29. 11:21:17

@Hedo a szadista szexista anyuka: hát igen az "élő emberen" én is fennakadtam, mint száguldó vakond a kerti csapon...

úgymond olvasó mmkk 2018.11.29. 11:21:34

@Angora Cardi: hat ezaz, hogy nem rugja bokan egyiket se

@Udvariatlanbolond: renovalni, kiesett a kerek. uristn! :D

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.11.29. 11:24:59

@Nyuszomuszo83: Nem "lektorálta" hanem ledarálta a pályaművedet :)

Udvariatlanbolond 2018.11.29. 11:27:41

@Brigante: De, hogy egy kibaszott ékezetet nem szúrnak ki, ötszöri elolvasás után sem???
Ketten!!! Amitől az egész mondat értelmetlen..., hááát élő ember!!,,eleve külön!!!
Beáldozok egy tisztet a sakktáblán!!!Nem bíííírom...legalább a Gunyor ne lenne ennyire oktondi!!

Nyuszomuszo83 2018.11.29. 11:35:39

@Udvariatlanbolond: Jaaaaj, drágám, amúgy személyesen sem vagyok egy Lacika! Extrovertált személyiség vagyok, a társaságot is húzom magammal és amikor jó kedvem van ilyesmi sziporkáim vannak. Sírva az asztalra borulós röhögésbe torkollva. Viszont nem nyomom el a másikat a beszélgetés során, de határozott véleményem van és ha találok hozzá partnert is az maga a csúcs! :D Én is imádlak mazsolám! :* <3

Nyuszomuszo83 2018.11.29. 11:40:01

@Brigante: Dehogy darálta, felkérést intézett felém, hogy megírja a memoárjaim, de megmondtam neki hagyjon a fenébe a hülyeségével, ezerszer jobbat írok, mint ő, csak időm nem volt még rá. Kérlelt erőszakosan, menjek a sulijába előadónak, de megfenyegettem szemeim forgatva, keresztet formázva ujjaimmal, hogy távozzon tőlem, mert #metoo lesz. Azóta sem láttam, komolyan vette, pedig csak vicckültem vele! :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.29. 11:46:21

@úgymond olvasó mmkk: @Nyuszomuszo83: @Hedo a szadista szexista anyuka: @Angora Cardi: @Brigante: @Udvariatlanbolond:

Mondjátok meg őszintén.
Van annál szebb dolog mikor Ánusz áll a villaajtó előtt és Csokit várja vissza és Ginu toppaNIK be a villaajtón ? :)
Hát ezt a pillanatot elvennétek tőlem ? :)
Greg hogy össze fog omlani szegény :)))))))))
Zsu pedig újfent ugrálni fog örömében, mert ő mindennek örül :))))))

Nyuszomuszo83 2018.11.29. 11:46:42

@szociál: Aztán most várod hogy cserébe ültessenek? :D
@úgymond olvasó mmkk: Agyonverném a tefal serpenyőmmel! :D
@Udvariatlanbolond: arra nanááá, de még ez évben jelezd édesem mikor megyünk nyaralni mert a fönököm szigorú embör aztán megver szemmel! :D

Nyuszomuszo83 2018.11.29. 11:49:14

@szociál: Dehogy akarom, én legalábbis, elvenni tőled ezen öröm forrását! Már készítem, a szotyolát, hogy köpködjem a magokat! :D :D :D Addig győzködtök itten míg úgy sáfárkodom az egy szavazatommal hogy megyen dzsinura! :D

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.11.29. 11:49:16

@Udvariatlanbolond: ehhh ne is törődj vele. Nem az eszük miatt nézzük ezt a műsort. Helyzet komikumnak azért nekem bejött :)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.11.29. 11:54:34

@szociál: Csoki nem rossz karakter. Mókás. Ginu kevésbé az. Hezitálok, mert Ánusz arcát megnézném, de ha végig akarjuk nézni akkor Csoki ne most menjen a levesbe mert az élvezeti faktora a műsornak csökkenne a kiesésével.

Amúgy Ginut is kedvelem..

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.29. 11:55:10

@szociál: a kék kendő nem dobta fel zsuzsut :D :D :D :D

Csoki maradjon kint! Vegyék észre a lemmingek, hogy nem kell nekünk lavsztori, tattikai simi... blöeee

összeesküvés, meg kibeszélés és sok sok stratégia kell :)

Udvariatlanbolond 2018.11.29. 11:56:48

@Nyuszomuszo83: ÓÓÓÓ,,, gyulladásom bársony kamillája! Rajongásom epicentruma, a lehengerlő temperamentumod! Ne fujj visszavonulót!

Nyuszomuszo83 2018.11.29. 11:57:06

@Brigante: Naaa ugyeeee, hát ezért nem tudom kire reppenjen jelem! :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.29. 11:57:47

@Nyuszomuszo83:

ez nekem olyan lesz mind a drog, csak most adjatok egy fecskendővel, többet nem kérek tőletek, csak Ginut szavazzátok vissza, meghálálom :))
Ánusz és Vivi feje, Renyhe meg szerintem kiszalad a villafalon Csoki karjaiba :P

Nyuszomuszo83 2018.11.29. 11:58:26

@Udvariatlanbolond: Kellek én neked mint kelésre a párakötés, tudom én! :D

BarBwire 2018.11.29. 12:00:04

@Nyuszomuszo83: Olyanom még úgyse volt :-D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.29. 12:00:22

@Brigante: @Hedo a szadista szexista anyuka:

Csoki azért essen ki hogy érezzék a súlyát, kiejtették a haverjukat, rárepültek a csajára (vivike) mi kell még a megsemmisüléshez ?
Pedig tegnap kezdtem pozitívan csalódni Renyhében, tetszett a dolgokhoz való hozzáállása, oda tette magát, és vissza is szólogat Vivinek....kicsit sajnálnám azért.

Udvariatlanbolond 2018.11.29. 12:01:27

@Hedo a szadista szexista anyuka: Nem tudom meghatározni az ellenszenvem miértjét Ginuval kapcsolatban, ellenben Csokkerral való szimpátiámat meg tudom indokolni...
Kampányt indítok Csokikaki mellett!

Nyuszomuszo83 2018.11.29. 12:01:58

@szociál: Á-á, Renyhe szétver mindent és kibasszák a vella falain kívülre. Amúgy is érik a ghecikurvázás Vivivel, az előzetesben láttam én! #márváromazestit #dörzsölömatenyerem
Kérlelj még egy kicsit, de csak finoman, mert az uram féltékeny lesz, @Udvariatlanbolond: aztán kiűzet a paradicsomból, és rádobom a szutykos jelet Ginura! :D

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.29. 12:02:06

@szociál: renyhe sokkal jobban szívná vivike vérét csoki nélkül, hisz buzogna benne a féltékenység

Nyuszomuszo83 2018.11.29. 12:02:57

@BarBwire: Eljött az ideje! Egyszer élünk, de akkor bizony nagyon, hogy Döglégy Zolit idézzem! :D

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.29. 12:03:33

@szociál: hol a hozzászólásom????
nah, mégegyszer:
renyhe sokkal jbban szívná vivike vérét, ha csoki kiesne, mert akkor rohadt féltékeny lenne arra, hogy vivike egész nap fasz közelben van!

Udvariatlanbolond 2018.11.29. 12:03:54

@szociál: Ok,most húzzunk vonalat Ginu és Csoki érdemei mellett, és tegyük mérlegre!
Hallgatom!

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.29. 12:04:27

@Udvariatlanbolond: hajrá! nekem aztán nem oszt nem szoroz melyik megy vissza :) de én már a fantomképre szavaztam csoki ellen :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.29. 12:04:59

@Nyuszomuszo83: @Hedo a szadista szexista anyuka:

mit akartok akkor lesz műsor :)
ha ez nem kell az RTL-nek akkor mi ?
olyan kedvcsináló teasert lehetne összerittyenteni hogy 50.000 emberrel többen néznék a VV-t :)
Csak a csoki kiesése dobná fel a villa életét :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.29. 12:05:33

Csoki kiesése után érezné mindenki mennyire kemény megszerezni 36 millát, mert az esélyesek sorra esnek ki :)

Udvariatlanbolond 2018.11.29. 12:07:26

@Nyuszomuszo83: Lassan a testtel egyetlenem! Érvek nélkül nem győzök meg senkit, még magamat sem!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.29. 12:07:27

@Udvariatlanbolond:

Nem kell érdem szerint dönteni, hogy ki pozitívabb.
Azt nézd meg mi lenne ha Csoki esne ki, és mi lenne ha Ginu.
Ha Ginu esik ki akkor nem történik semmi, csak kicsit erősebbnek fogják érezni magukat Csokiék, de ha Csoki esik ki akkor mindenki beszarik :)))

Nyuszomuszo83 2018.11.29. 12:11:18

@szociál: Ha abból indulok ki micsoda fényes örömmámoros bulikát csaptak radics távozására. Az volt aztán az igazi halotti tor! :D Ha kiesik a Csoki Era már a szobanövényekkel is smárolni fog nem csak a fiúkkal/lányokkal! :D Zsu ismét pucérra vetkőzik és dísztáncot jár a stokin! :D Renyhe megveri Vivin kívül Zsút is! :D

Nyuszomuszo83 2018.11.29. 12:12:47

@Udvariatlanbolond: Érvelek én neked háááá nem látod???? Annyi érvet felhoztam miért lenne jó csokesz kiesése, vért ne adjak, nevemre ne vegyelek kicsikém ( az a te dolgod lesz)? :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.29. 12:14:25

@Nyuszomuszo83:

Ha kiesik Csoki akkor Ánusz utolsó napjai megvannak számlálva, és rommá közösüli a villaporstit :)
Renyhe befordul és végig bőgi a villalétét.
Zsu megtépi Greget, vagy fordítva.
Roli hátra dől és kacag.
Hunor és Era pedig hassimizik egymást tovább.
Lacikát majdnem kihagytam, ő pedig csak jártatja a száját ahogy eddig :)

Nyuszomuszo83 2018.11.29. 12:17:19

@szociál: helytálló meglátás! Totális egyetértés! Lacikát ki ne hagyd a vella meghatározó személyisége, nélküle nem is lenne, olyan benn mint hasmenéses embernek a széntabletta! :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.11.29. 12:19:34

@szociál: Nem tudok dönteni Isten bizony, de az tény, hogy most nem ennek a két embernek kellene párbajoznia egy optimális dramaturgia és forgatókönyv esetében. Persze lehet, hogy a végén az lesz ennek a szériának a csattanója. hogy egyszer csak Lacika elviszi a showt a nagy csendben. :-D

Udvariatlanbolond 2018.11.29. 12:19:50

@szociál: Igen , igen, van benne racionalitás, de vaj, ki örülne Ginu megerősödésének Adrin kívül.
Kell a frakciózás, az éles ellentétek fenntartása. Én is beszarnék, ha Csoki kiesne! Tartanék a homogenitástól...

Nyuszomuszo83 2018.11.29. 12:22:31

@Udvariatlanbolond: arany szívem akkor csokira köll savazzak? Beszéljük eztet meg nem ám válóok lesz! :*

Udvariatlanbolond 2018.11.29. 12:22:39

@VV Erőlegény: Úgy legyen!!!Lacikát a köv. Szellemirtók castingjáról irányították át, az éles kontúrok miatt!!!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.29. 12:24:03

@Nyuszomuszo83:

Lacika nélkül nem is lenne VV a VV :)

@úgymond olvasó mmkk:

Múltkor is elvetted a szotyimat mikor kiesett Ratyics, rágtam a körmöm helyette :(

@VV Erőlegény:
Majd én döntök, passzold ide az okostelód :)

@Udvariatlanbolond:
Te is add oda a telódat, szavazok jól :)

úgymond olvasó mmkk 2018.11.29. 12:28:03

@szociál: muszáj neked mindig lebuktatni? :)

Nyuszomuszo83 2018.11.29. 12:32:22

@szociál: Lacika a kés a fiókban! Nagy tetteket várok még fiatal barátomtól! Benne van az erő, a lendület, a temperamentum. Hátán viszi a sót. Lacika for president! :D

Udvariatlanbolond 2018.11.29. 12:33:52

@Nyuszomuszo83: Kis csinostárnicskám, pitypangos berkenyém...A kekeckedésem által ne hagyd magad befolyásolni... A szilárdnak vélt deszkák azért recsegnek a lábam alatt, mert a tajparaszt Radics- kiesés miatt dervis táncot lejtettem! Ezúttal nem érzek hasonlót, a kis szerecsen távozását illetően..innen a kétely!!!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.29. 12:34:47

@Nyuszomuszo83: fiatal barátom :DD hány éves egyáltalán?

Udvariatlanbolond 2018.11.29. 12:41:53

Csoki együgyű, de van lelke, ami nem megjátszott.(szerintem).Az, hogy a sebek nyaldosása közben magát nézi, még a fényesre polírozott ajtókilincsen is, az a fékevesztett hiúságának a reflexszerű eredménye...

Nyuszomuszo83 2018.11.29. 12:43:34

@Udvariatlanbolond: Jumurdzsák büszke lett volna a dervis táncodra! :D Számomra evidens hogy a Csokivonalat akarják húzni és ez ránk nézve nem mézesmadzag hanem kondenzcsík. Mert az üvöltést istenuccse megnézném renyhétől! Úgyhogy befolyásolás érhet de a döntés mmkk az enyém! :D

Udvariatlanbolond 2018.11.29. 12:45:16

Csoki nagyjából figyel másokra(Reni is,ok), a legőszintébb, és fene nagy farka van!

Nyuszomuszo83 2018.11.29. 12:46:31

@Udvariatlanbolond: amúgy igen végtelenül hiú, nekem a durrogó fajdkakas jut eszembe róla, az csinálja ezt mikor párzani szeretne, meg magát mutogatni leendő tojásai rakójának! Mikor táncikál a kamerába. Jakot imitálva, egyértelműen játszik, ami számomra néha még szórakoztató is. És valljuk be inkább őt nézegetném mint Roli táncát vagy Greg vonaglását, esetleg Ánusz erőszakba torkolló fenyítését! (a pöcsfej)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.11.29. 12:48:58

Ebben a szériában egyébként Radics kiesésével az a helyzet alakult ki, hogy nem alakult ki a hagyományos fehér-fekete pólus, akik csak akkor beszélnek egymással, ha pl. a külső szerkesztett feladatok miatt ez elkerülhetetlen. Sok az átjáró emberke a csapatok között. Egyedül Rolit érzem egyfajta pólusként állni a közösség egyik szélén (nevezzük ezt a játék kedvéért balnak), a többiek a centrumban vannak, és akörül keringenek kisebb-nagyobb amplitudóval keringve akörül. Hogy politikai kategóriákkal érzékeltessem ezt, valahogy Roli pozícionálta magát egyfajta marxista baloldalra, hozzáképest Radics lett volna a szélsőjobb, aki egyébként szívta magához a jobbközepet (VVV, Ánusz, Csoki), jobbliberálisokat (Reni). Ha bennmarad, akkor Roli is szívta volna magához a balközepet (a szociáldemokrata Hunort, és a pragmatikus Ginut), meg a balliberálisokat (Era). Az alapból pragmatikusan jobbközepes Ginu kilépett a frakcióból és talán számításból, átevezett a balközépre, és akkor van még 1-1 ingadozó zöldek pártban (Greg), a politikailag kiszámíthatatlan anarchisták közt (Zsuzsu), és van egy teljesen apolitikus Lacika. Szóval, ha Radics bennmarad az lett volna az a klasszikus játék, hogy a két pólus, mágnesként vonzza a sajátjait, savazza egymást ahol tudja, és harcol az ingadozókért/bizonytalanokért/apolitikusokért/ másként gondolkodókért. De Radics kiesett, így Roli maradt gyakorlatilag fixen egyedül, a többiek meg sodródnak ide-oda, nincs ellenpólus, sokkal kiszámíthatatlanabbak az erőviszonyok és alkalmibbak a szövetségek, viszont ezáltal valahol kifinomultabb a játék.

Udvariatlanbolond 2018.11.29. 12:49:48

@Nyuszomuszo83: Ejjgen, de a nyomorult epilepsziás rikácsolása, már most előttem van!
Miért kell esztet átélniiiii??? Vagy jobb túlesni rajta hamar, mint a foghúzáson?

Nyuszomuszo83 2018.11.29. 12:51:22

@Udvariatlanbolond: a kicsi de játékost úgysem kedvelem, de lehet én vagyok elkényeztetett és hedonista! De a csokifac nem kéne!

Nyuszomuszo83 2018.11.29. 12:52:35

@Udvariatlanbolond: az idő majd gyógyítja sebeit, essünk túl rajta hamar, nem szeretem én sem sokáig húzni a dolgokat elvesztem az érdeklődésem, és ez a szerelmi vonal már úgyis elcsépelt! :D

Udvariatlanbolond 2018.11.29. 12:53:20

@Nyuszomuszo83: Na, hát amikor tegnap megindult Era felé, avval a hónaljbavágott görögdinnye járásával...Úgy vágtam volna pofán egy kerítésléccel, hogy tolókocsiban vitték volna a kiszavazásra!!!GRRRR!!!

Udvariatlanbolond 2018.11.29. 12:54:10

@VV Erőlegény: Olvaslak Erő,,, mérvadó a véleményed,,pill!

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.11.29. 12:56:21

@szociál: nekem ennyit nem ér meg az alázás! Ha Ánuszról lenne szó a hangomat nem hallanád! Vagy ha valamelyik olyan ebert hívott volna ki aki még érdekessé teheti a villát.

Azt mondom még ha Adrit hívta volna ki akkor is másra szavaznék.

Ginu karaktere valahogy nem jön át....

Betettem őket a mérlegbe ... legkésőbb vasárnap eldöntöm..., de inkább Csoki most még. Viszont ha ezt a stílust nyomja tovább akkor Ginu lesz kínomban a választottam...

Nyuszomuszo83 2018.11.29. 12:58:44

@VV Erőlegény: hmmm a hasonlat nagyon pöpec! :)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.11.29. 13:01:59

@VV Erőlegény: neeeee Greg nem Zöld... ő a tipikus liberális budapesti fiatal. Ha Zöldben gondolkodsz, Era tipikusan az. (mindenkinek megmond mindent mert az ökopolitika a megoldás a nemtudommire, de megoldás a nemtudom mért... mert ökopolitika az aztán a válasz, ha nem tudod, hülyevagytelierálfasiszta (tapasztalatból beszélek) )

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.11.29. 13:03:26

Ha nem esik ki Csoki most, akkor saccolok egy Csoki, Hunyor, Roli végjátékot.

Udvariatlanbolond 2018.11.29. 13:03:52

@VV Erőlegény: Ez az analizáció zseniális, testvérem! Én a politika szót, le se merem írni itt, ám ebben a kontextusban brilliáns!!! Adri személye kérdéses,,,,talán illiberális, unortodox! :))))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.29. 13:04:29

@VV Erőlegény:

ez szép gondoltam volt, Roli a Merkel, Ánusz a Löpen :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.29. 13:05:15

Bár nem mert Merkel a niggákat is magához édesgeti, pont fordítva, Ánusz a Merkel, Roli a Löpen :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.11.29. 13:07:34

@Brigante: Azért soroltam Greget Zöldnek, mert szerintem a Zöldek is liberálisok, csak nem a jobb-bal oldal, hanem egy másféle "ügy" mentén. A zöldet itt most ne környezetvédőnek tekintsd, hanem a külön ügyet. Greg esetében ez a másság. Ánusz esetében pedig még azt is mondanám, hogy ő az a jobb közepes, aki mellesleg illiberális is. :-)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.29. 13:08:40

@Brigante:

Én se csípem Ginut, télleg xarkeverő, de a legnagyobb xart az keverné ha Csoki kiesne :)
Nekem nem hiányozna a parittya rohadtul nem.
Azt akarom hogy omoljon össze Ánusz és Vivike, Renyhe mag alapból szét fog zuhanni .
Greg is húzni fog Roli felé, de baszhatja :))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.11.29. 13:09:38

@VV Erőlegény: külön ügyet értsd: külön ügy mellett érvelő liberális

Udvariatlanbolond 2018.11.29. 13:11:48

@Brigante: Era metoo aktivista,,, igazi vezérhüvelyes!!!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.11.29. 13:12:08

@Udvariatlanbolond: Ja tényleg Adri kimaradt (ez valahol Freudi), ennyire fontos a jelenléte a villában sztem. Adri szerintem a panelproli szocdem balos.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.11.29. 13:12:55

@VV Erőlegény: Viszont könnyen radikalizálható. :-D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.29. 13:13:33

@VV Erőlegény:

télleg Adrit én is kifelejtettem, Lacikára jobban koncentrálok :))

Udvariatlanbolond 2018.11.29. 13:15:47

@VV Erőlegény: Pontosabban " Ügyek mentén"!-az jobban hangzik!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.11.29. 13:17:09

@Udvariatlanbolond: Az unorthodox beütéseket részben Renin lehet észlelni (urbánus), részben Zsuzsun (népi), amikor nincs teljesen elborulva . :-)

úgymond olvasó mmkk 2018.11.29. 13:19:04

@szociál: Lacika biztos boldog lenne a tudattól, hogy rá koncentrálsz

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.29. 13:21:33

@úgymond olvasó mmkk:

Aludjon veled a Hozé Ármándó a gyümölcs almafa alatt :)

Angora Cardi 2018.11.29. 13:22:38

@úgymond olvasó mmkk: Lacika enyémtől is boldog biztos :DD ha tudná mekkora rajongótáborvezető vagyok

úgymond olvasó mmkk 2018.11.29. 13:23:47

@szociál: betömöm a szájadAT maxikinggel, macskajancsi :*

BarBwire 2018.11.29. 13:27:45

@VV Erőlegény: Legyen inkább szivárványos, úgyis minek mondja magát, Pán Péternek?

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.29. 13:45:03

Sziasztok.
Tegnap átaludtam a műsort, most nézem újra.

OriginalBlackMamba 2018.11.29. 13:45:47

egy kis ízelítő a most érkezett sajtóközleményből:

A Médiatanács idén is figyelemmel kíséri a Való Világ új szériáját

A hatóság idén is hétről hétre számszerűsíti és a Való Világ-barométer oldalán közzéteszi az RTL II valóságshow-jának egyes, gyermekekre aggályos jellemzőit: a trágárságot, a dohányzást, az alkoholfogyasztást vagy a megjelenő szexualitást. Ezek közül a gyakorisági rekordot a káromkodás tartja: az egyik adás negyvenöt perce alatt kilencvenegy – azaz percenként több mint két – ilyen esetet regisztrált az NMHH.

Oh my... 2018.11.29. 14:00:24

@csincsilla72: hmm, nem... nem, hogy nem bontotta meg, de adott neki plusz adásidőt - ami rájuk is fért, mert igen beletujulak már ők is a tapétába, ami ugye a villapárok szokvány sajátossága -, exponálta ezzel Hunyort, akiből vége hallhattunk valamit - és igen pozitív dolgokat, mert egyszer jól reagált a két áskálódó villatyúkra, másszor pedig ahogyan a szaunában kezelte a széteső Erát, az zseniális volt..... ja és a szétdúlni kívánt páros szövetsége nem hogy nem roggyant meg, sokkal inkább megerősödött Ginu próbálkozása által, szóval.... nyerőnek bizonyult akkor ez a taktika?
Nagyon nem, szimpla öngól.

Oh my... 2018.11.29. 14:05:34

@OriginalBlackMamba: gondolom, ezért is szüntették be a délutáni ismétléseket, mert este tíz után már nem beszélhetünk "gyermekekre" gyakorolt káros hatásokról...

csincsilla72 2018.11.29. 15:19:30

@oh..my..gosh!: Én máshogy láttam :-) Ott bizony nagy törés keletkezett. És a helyzet fokozódni fog. Idővel :-)
süti beállítások módosítása