Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9x22 - Képregény, tesó! (18+)

2018. november 26. 18:15 - Dzsudibí

0.jpg

Hát itt vagyunk újra. Petinek ma véletlenül a női kellékes szertárból hozták fel az öltözékét, és lusták voltak visszamenni újért, úgyhogy beadták Petinek, hogy igen, ez egy száz százalékosan férfi ing és nem egy női blúz, aztán röhögve kimentek kávézni a büfébe. Era gongat, Greg szuperképességére fáj a foga, ugyanis attól fél, hogy valakire rákötné a lila kendőt, Greg hiába esküdözik, hogy ő maximum magára kötötte volna, azt is inkább a végén, de még valószínűbb, hogy nem is használta volna, hát miért, MIÉÉÉRT. 

1_43.jpg

 A villa bölcs asszonyai (értsd Reni, Dzsinu, Adri) egyetértenek abban, hogy ez patkány húzás volt Erától, és ők soha, még csak hasonlót sem tennének, Dzsinu bedobja a cifrafosás egyes számú alapszabályát is véleményének megerősítésére:

"Ha menni kell, akkor menni kell."

Máhogy párbajozni. Mert ezek a bátor és bölcs asszonyok nem félnek, és ha eljön az idő, bátran mérik majd össze erejüket az arénában, bólogatnak teljes egyetértésben, miközben a távolban Greg reményvesztett szűkölése visszhangzik a hálóból. 

2_38.jpg

3_42.jpg

Adri is kedvet kap egy kis dingdonghoz, így érkezik a jósnő, akivel nem szabad magázódni, mert akkor elromlik a csí, Reni a zárt ajtók mögött üvölt, mint a fába szorult cigány, hogy JAAAAJDEARANYOSAK, JAAAAJDIK, majd Adri és a jósnő bevonulnak a nyugiba.4_36.jpg

Nem tudom, ki mit várt a jóslástól, én nagyjából egy átlagos áprilisi napon várható időjárás-jelentéshez tudnám hasonlítani a dolgot: vannak a villában jók és rosszak, Adri alapvetően inkább csak magában bízzon, mert képes elérni a céljait, Hunor-Era-Roli csak addig erős, míg Adri egy erősebb szövetséget nem alapít valaki mással, illetve Vivi gonoszságát valamilyen időutazó okozza, de basszon meg a jegesmedve a seggemnél fogva, kétszer is visszanéztem és nem értem miről van itt szó, úgyhogy azt gyanítom, Zsu tényleg ki tudja majd tegnap is mosni a pólóját legközelebb. Eközben a nappaliban Reni tanítja Dzsinut és Greget telepátiára, ami valahogy így néz ki:

5_31.jpg

nov_-26-2018_17-57-32.gif

6_29.jpg

Van itten nagy taktikai megbeszélés is, aminek szokás szerint csak annyi a vége, hogy Krisztián elküldi a faszba Renit, akit nem érdekel Vivi, Adri szerint Dzsinu megy, Dzsinu alszik, Csoki magát nézi a tükörben, illetve Lacikát egyszer majdnem mutatja a kamera, de aztán rájövök, hogy csak a fogasra dobta rá valaki a kabátját. 

"Eddig nem gondokoztam, most tegnaptól kezdtem el, és nekem ez..... áhh." (Reni)

8_16.jpg

12_12.jpg

11_12.jpg

Csoki szerint Zsu segge elég nagy, melyek Zsu úgy kíván megtorolni, hogy lefröcsköli Csokit. Ebből aztán ordenáré nagy locsolkodás lesz, egyre nagyobb és nagyobb edényekből, egyre több ember és élelmiszer bevonásával, van itt kérem narancslé, kóla, mustár, reggelizőpehely, miegymás. Dzsinu szerint gusztustalan dolog az étellel így játszani, merthát vannak családok, ahol nem minden vasárnap tudják lazaccal megsdobálni egymást reggelinél, éppen ebből a megfontolásból a következő bejátszásban ő csak egészen visszafogottan csinál szökőkutat egy flakon fantából.

nov_-26-2018_17-57-48.gif

nov_-26-2018_17-58-21.gif

És akkor az összefoglaló végére még egy képregény, amit nem én feliratoztam, hanem az élet.

ke_pernyo_foto_2018-11-26_17_16_22.png

ke_pernyo_foto_2018-11-26_17_16_28.png

ke_pernyo_foto_2018-11-26_17_16_29.png

ke_pernyo_foto_2018-11-26_17_16_41.png

ke_pernyo_foto_2018-11-26_17_16_45.png

ke_pernyo_foto_2018-11-26_17_16_36.png

KIVÁLASZTÁS

Újra megkapjuk a kvintesszenciáját az elmúlt hétnek, baszósok ide nem kellenek, menjél cigizni magadnak, csipeszgate első, második, és huszonharmadik felvonás, majd a szokásos körök után végre eljutunk a lényegig, Csokinak annyi barátja van a villába, ami már gombócból is sok, és mind annyira szereti, hogy a végén csak ő lesz a kiválasztott.

14_12.jpg

És még mindig nincs vége, mert gruppenmasszázs!

 

875 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Angora Cardi 2018.11.26. 18:25:37

Gruppenmasszázs jaj ne :(

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.26. 18:30:03

Dzsudi mostantól csak képregényest csinájjá :))))))))))))
Beszabefostam awwwwwwww :)

Angora Cardi 2018.11.26. 18:34:42

Fater méltó utódja a mi kis Dzsudink :)

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 18:34:46

A legnagyobb: " hát neked se fogom megdugni a lelked!" DDDDD!!!

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.26. 18:35:37

Nagyon hálás vagyok ezért a fajin öfiért! Köszönöm

etikette 2018.11.26. 18:35:52

Tok jo lett a kepregeny! Lol meg minden! Bravo!
Krisztian azert szeretne olyan partnert akinek van diplomaja (minimum1) mert neki sosem volt es soha nem is lesz. Ugy legalabb a kezeben foghatna egyet...
Csak akkor vagyok hajlando Csokira szavazni ha a felmillas ringyo kocbabat vinne ki, amugy marad a szavazatom rajta...

Maximista vagyok 2018.11.26. 18:36:00

Dzsudibí elmész te tudod hova :D tuti azt hiszik a buszon, hogy gyépés vagyok, így nem lehet utazni :D

Lynette21 2018.11.26. 18:37:02

Jajj de jo volt Dzsudi! Kooooosziiii! A tegnapi resz megnezve szornyen uncsi es fantaziatlan volt. Igy kepregenyben tuti jo!

Maximista vagyok 2018.11.26. 18:38:05

"illetve Lacikát egyszer majdnem mutatja a kamera, de aztán rájövök, hogy csak a fogasra dobta rá valaki a kabátját." Ez a rész olyat váltott ki belőlem, hogy elég sokan értetlenül néztek rám :D

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 18:38:21

Dzsudi, te istennőkirálylány!

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 18:40:54

Ki az aki ott hátul fűrészeli a kispárnát telepákia közben, a Dzsinu feje mellett?

Maximista vagyok 2018.11.26. 18:42:06

@Udvariatlanbolond: aki biztos nem lehetett az a Lacika, bárki más igen.

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 18:43:54

@etikette: Ez valamilyen teljesíthetetlen státuszszimbólum Ánusz köreiben..Csak azt nem értem, hogy mi alapján várja el?

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 18:44:49

Krisztián, baszod, nekem van másfél, de miattad letagadom

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 18:45:23

@Maximista vagyok: Igazad van,,nem volt a seggfejen baseball sapka!

,, 2018.11.26. 18:46:07

@úgymond olvasó mmkk: szerintem ez irónia volt tőle, csak valahogy senkinek nem jött át:D

Maximista vagyok 2018.11.26. 18:46:42

Félreértitek Ánuszt. Vagyis szarul fogalmazott, 8 általánost akart mondani csak összezavarta a sok gondolat a fejében.

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 18:46:48

@úgymond olvasó mmkk: Előbb tagadnád le őt! Képzeld pl. egy ilyen rokont!

Maximista vagyok 2018.11.26. 18:49:01

Az se rossz, hogy ha nem tanulsz jól, akkor Ánusz nem parittyázik veled... Így marad a felsőoktatásban résztvevő lányok névsora. Akik mint tudjuk, erre buknak.

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.26. 18:50:00

@etikette: még ki is tudná dumálni :) azé a vivihen, mer odaki rí érte a ratyis

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 18:50:10

@Angora Cardi: Benne maradt a tempóban,, rövidre zárt az automata...
De az egy párna, vagy a Lacika feje?

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 18:51:42

Dzsudi: Istennő vagy leborulok a lábaid elé! Puliczer-díjat Neked izibe!
Amúgy az első gif-en ki parittyázza a kanapét??? Sírva röhögök még mindig! Köszönöm!

etikette 2018.11.26. 18:51:47

Amugy Eranak az a sajat szemuvege? Vagy beadtak neki hogy neszehordjad? Annyira elonytelen bazi nagy az arcahoz kepest es malacszemet csinal neki borzalom...

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 18:53:16

@etikette: Vagy vett magának az Ecserin.., a cimbijének is van éreccségije!

Schlomo Goldberg 2018.11.26. 18:55:04

Fasza, jó lett a képregény

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 18:56:02

@Nyuszomuszo83: Ezt nyomozom én is, drága arám! Asszongyák Csokker, de az baj, mert a Laci!
De Hunyor is képbe jött!

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 18:56:17

@úgymond olvasó mmkk: Nekem egy + egy okj-s felsőfokú én is letagadom, sőt még a titkosügyiratkezelői vizsgám is! :D
Leribancozta Vivit ez meg ül tovább, édes Istenem, fel sem fogta, utána meg bacik vele, azt a hétszentségit!

juan88 2018.11.26. 18:57:06

A hörcsögképű melegpornója már volt téma?

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 19:00:02

@Udvariatlanbolond: drága uram, kinagyitottam a kéoet és az első képen látható hogy Hunyoron van ilyen mohaződ naci! Ráérett a kangörcs Era nem ért rá így a kanapé is kivánatos lett neki! Szerencsétlen hülye!

Angora Cardi 2018.11.26. 19:02:00

@Udvariatlanbolond: Helyesbítek, Hunyor. Pár fotóval fentebb látható, hogy ő van olyan színű naciban egyedül. Zöldben.
@Nyuszomuszo83: Kinyomoztam, Hunyor.

etikette 2018.11.26. 19:02:33

@Hedo a szadista szexista anyuka: hopp de jo otlet! Bar igy lenne es kivinne a kis retkest...

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 19:03:08

@Angora Cardi: Nyuszim ismét EKG! Egyszerre! Én is közben!

bElannaTorres 2018.11.26. 19:04:17

:D ez nagyon jó lett Dzsudi :))
Képregények szuperek :D

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 19:04:55

@Udvariatlanbolond: Ember kezdelek félteni, itten! Nem ám elrabulnak tőlem! Úgy járok mint Renyhe a képregényben!

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.26. 19:06:29

Szakértők, segítsetek! Ánusz a videóiban ad, vagy kap? Köszönöm

etikette 2018.11.26. 19:08:52

Hunor anyukajanak vajon ok hogy a fia a kanapet parittyazza inkabb mint a lanyokat?

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 19:11:24

@úgymond olvasó mmkk: Gondolom lassan halad az idő, a társaságában! Azonban felmotiválható, hogy jelentkezzen a következő szériába!

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 19:14:14

@Nyuszomuszo83: A legnagyobb duma azért továbbra is a "neked se fogom megdugni a lelkedet"!

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 19:15:23

@etikette: Így lesz a párnából kis-párna!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 19:15:27

@szociál: vidraróka

@Udvariatlanbolond: abban a pillanatban egy kiadatási egyezménnyel nem rendelkező szigetre költöznék

etikette 2018.11.26. 19:15:45

@Udvariatlanbolond: es nem csak a tompora hanem a beszede a mimika es a mozdulatai is inkabb noiesek...vagy ez a metro?vagy gender? Vagy mi a tokom...bezzegazenidomben

Van der Waals 2018.11.26. 19:15:46

Kebab az első locsolós gifen nagyon kemény:)

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 19:16:23

@,,: nem nézem ki belőle az iróniát :D

2018.11.26. 19:19:32

@úgymond olvasó mmkk: ezzel prüntyögjél... :))))

www.youtube.com/watch?v=6WaiURHGZIU

Ennyire igényesen kompresszorozott zene ritkán akad az egyszeri hallgató fülébe :))))
Minden track a helyén van, és jelentéstartalommal bír (zenei szempontból).
2000 óta nem gyártanak ilyen zenéket sajnos :(((((

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 19:21:43

@Udvariatlanbolond: Az, meg a Csoki mikor nézi a tükörképét az ablakban: Téged is megparittyázlak tesó, geci!

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 19:21:47

@Udvariatlanbolond: Dzinu szösszenete is megér egy misét, miszerint ő undorítónak tartja az ételdobálást, a következő képen pedig sugárban nyomja a bambit!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 19:22:15

@mentoros lecsó: Mókuscicákkal szoktam prüntyögni :)) milyen zenéket ismersz te :D

@Udvariatlanbolond: köszönöm, ma már harmadszorra mondtam, legalább valaki elismeri :)))

@szociál: szívesen, varjúvizsla :)

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 19:24:27

@Nyuszomuszo83: Napjában többször is megkívánja magát, folyamatosan a vakablakok előtt pózol....És hát, az isteni haja!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 19:25:01

@Nyuszomuszo83: van TÜK-öd? te vandál, jóég :DDD

etikette 2018.11.26. 19:28:12

Lehet hogy mar volt de Csokinak az rajzolt haj?

2018.11.26. 19:28:25

"ordít mint a fábaszorult cigány" Kiégtem :)) Jó lett nagyon!

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 19:29:38

@mentoros lecsó: Brutál, de ez valamilyen cuccos muzsika...

2018.11.26. 19:30:25

@úgymond olvasó mmkk: én kérek elnézést !

ha ez esetleg jobban fekszik a mai lelki állapotodhoz:
www.youtube.com/watch?v=6CBjJhDDunQ

2018.11.26. 19:30:30

@etikette: meg mellé a kendő úgy deréken Kató nénisen felkötve. Nagyon "zekszi"

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 19:30:54

@Udvariatlanbolond: még az a jó ha magát kívánja, mehet akár a tenyér parittya is! :D
@úgymond olvasó mmkk: van TÜK, egy állat vagyok, tudom, ne is mondd! :D Ki nem néznéd belőlem!

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 19:30:55

@etikette: Valóban, gyanúsan gyorsan kipendült....,cipőbox!!!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 19:31:24

@mentoros lecsó: imadom a faith no more-t :))) az elozon csak meglepodtem

2018.11.26. 19:32:32

@Udvariatlanbolond: ha a gin-tonic -ot "cuccnak" lehet nevezni !!! :))))

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 19:32:42

@Nyuszomuszo83: nekem még nincs, de 100 lóval sem tudnának elvontatni a képzésre :D

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 19:34:07

@etikette: Valóban, feltűnően gyorsan kipendült a haja....Cipőbox?

2018.11.26. 19:34:27

@etikette: Szerintem kb úgy csinálták Csokkancs haját, mint ahogy mostanában 35 éves korig szokták csinálni a "férfiak" ezt az ún. "spártai szakállat" . Barbershopban festik, befeketedik a bőr is alatta és olyan, mintha tényleg lenne normális szakálla. Egyik ismerősöm egyébként "buziszakállnak" szokta nevezni. igenyesferfi.hu/wp-content/uploads/2015/02/szakallfestes_2.jpg

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 19:35:17

@mentoros lecsó: Ez estben kérdéses a mennyiség...!

2018.11.26. 19:35:53

@juan88: Áh... Majd ha kijön... Addig hétpecsétes.

2018.11.26. 19:36:31

@Udvariatlanbolond: Mint a Mi kis falunkban... :)

etikette 2018.11.26. 19:38:07

Nyugtassatok meg hogy adagolnak nekik parittyapulya gatlot? Nem mintha nem szeretnem ha szaporodnanak...inkabb csak oket feltem...meg olyan fiatalok

Angora Cardi 2018.11.26. 19:38:10

@Nyuszomuszo83: :DDD Nyuszu ma nem nézem, te nézed? Közvetícc?

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 19:38:15

@Cleveland55: Győzi gyerek is ilyennel nyomult egy időben, a Hozéármándós korszak előtt.., mert mint tudjuk, a brazil szappanosoknak nincs szőr a képükön!

Angora Cardi 2018.11.26. 19:39:13

@Hedo a szadista szexista anyuka: Én nem tudom a fax melyik oldalán szokott lenni.

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 19:39:15

@úgymond olvasó mmkk: naaa most fogsz megkövezni! Imádtam a képzést és szín ötösre vizsgáztam, kiemelték a végén a teljesítményem! Tudom tök gáz vagyok!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 19:40:26

@Nyuszomuszo83: egyáltalán nem kövezlek meg, de én az idén mindenféle formátumban "élvezhettem" az nke "kiváló" képzéseit, ölégvót :D

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 19:40:27

@etikette: Pedig mindegyik asszonykának lenne egy krémszínű babája!

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 19:40:45

@Angora Cardi: nézem Nyussz, próbálok közvetiteni! De a kartársak és kartársnők is kommentálni fogják hotzicher! :D

etikette 2018.11.26. 19:40:56

@Cleveland55: ez annyira borzaszto! Sajnalom nekem azonnal a koncsita vurszt jut eszembe rola semmi mas...

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 19:42:00

@Nyuszomuszo83: Na, akkor most hogyan Ánuszkodjak? Még ebben is tökéletes vagy?

2018.11.26. 19:42:13

@,,: Hát nekem sem, inkább szomorú.

2018.11.26. 19:42:13

@úgymond olvasó mmkk: kizárólag, altató nótának ! mmmeeeeerrrrrr vigyázok rád MMKK!!!

www.youtube.com/watch?v=n4AlYVFC4RM

Ecotrans 2018.11.26. 19:42:28

Ezt a gruppenmasszázst nem értem. Most az a triszexuális izéke, az odafeküdt taperolni, és várta mikor lesz belőle akció? Egyik pillanatban mintha alájuk-közájük akarna nyúlni. Hát én biztos ráordítottam volna miszerint eriggyagéptül!

2018.11.26. 19:42:59

Huh, gyerekkori álmom volt hogy bekerüljek a Hogyvolt Villába és széttaktikázhassam magam a kommentek között. Remélem be tudok épülni közétek, őshonos villalakók közé!
A lépés ami a beköltözésre sarkallt, az Lacikának az érthetetlen fel-felbukkanása és az erről alkotott teóriám. Szent meggyőződésem, hogy valami kivételes eljárásban a bíróság engedélyezte számára, hogy a napi 1 órás körlet sétáit a börtönudvar helyett, kiválthassa 1 órás villasétákkal, azzal a feltétellel, ha betartja, hogy nem kommunikál. Ezidáig tényleg jó a magaviselete! (+ Azon a gondolatmeneten is osztozni tudnék, hogy ő a közjegyző. :D Ezt valaki már írta!)
@Nyuszomuszo83: szerintem az van a Viviennel, hogy amit Krisztián mondott neki az olyan mélyen bántó és érzelmileg kezelhetetlen, - főleg ugye annak függvényében, hogy a ribancozásban bőven van igazság -, hogy egyszerűen erre muszáj nem reagálni, és úgy tenni mintha nem érintené meg a dolog, elterelni a témát. Ez egy ilyen visszás helyzet; mindenképpen rosszul jár...

Kábel Barát 2018.11.26. 19:43:10

Ez volt eddig a legjobb hogyvolt!

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 19:43:26

@úgymond olvasó mmkk: ejjj azok a szíp idők! Nekem is van egy csomó szarságom, a korrupcióellenes volt a kabaré köztük! ;) 3 éve már nem nyüvöm, de hiányzik néha! :) Jo kis e-learningek! :D

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.26. 19:43:55

TÜK? Tyű, nekem egy caros közig alapom van :(

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 19:44:42

@Nyuszomuszo83: ne káromkodjál, az isten áldjon meg, ne is említsd a korrupcióellenes e-learninget, lécci! :DDDD (nekem nem hiányozna, bárcsak..)

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.26. 19:44:56

@Kábel Barát: az biztos, ráadásul egy rirka szirszar adásból született!

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 19:45:07

@Cleveland55: És persze kik mások, mint a Lakatos-Kolompár duó!

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 19:46:25

@VV Társadalomkutató: igazad lehet, de szerintem pusztán nem jutott el az agyáig, hogy ribancnak titulálták-jogosan- más ezért a fejébe húzott volna valamit minimum vagy otthagyja a picsába, nem még parittyázik vele!

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 19:48:06

@Udvariatlanbolond: ó ezzel nem lenne gondod, totál nimfo vagyok, csak birnod kell, kenterbe verem az egész vella női parittyarészlegét!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 19:49:55

ezek meg már virtuálisan parittyáznak, szép

bElannaTorres 2018.11.26. 19:51:53

@VV Társadalomkutató: mondjuk krisztiántól vicces az egész. Ő is a második emberrel fekszik le, haverját verte át, és állítólag nagyon szerelmes a kinti nőjébe, ezért dobta cintit olyan parasztosan. Inkább csak így kezdi leépíteni Vivi önbizalmát

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 19:52:02

@úgymond olvasó mmkk: Bocsánat, ez valami Transparencys mahina, és aztán becsszó be is fejeztem...

2018.11.26. 19:57:31

@bElannaTorres: Mindig gyülöltem a kettős mércét. A csaj kurva- a srác menő. Krisztián is egy kurva.

2018.11.26. 19:58:03

@úgymond olvasó mmkk: adjunk egyet az 1/32-nek is !!! :))) Lábdobbal ! :)))

www.youtube.com/watch?v=bWnSkVnqniE

Maximista vagyok 2018.11.26. 19:59:48

@VV Társadalomkutató: üdv itt, jó szórakozást dikk geci parittyaaaaaaa!

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 19:59:57

@VV Társadalomkutató: Szerbusz kolléga...itten aztán van megfejteni való, az egysejtűek életének szabályszerű folyamatainak törvényszerűsége fölött!!!DDDD

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 20:01:11

@Nyuszomuszo83: Most annyira megszeppentem, hogy bebábozódtam!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 20:01:11

@Udvariatlanbolond: csak vicceltem :)))))) @Nyuszomuszo83: süt rólam az irigység? :D

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 20:04:14

@Udvariatlanbolond: akkor kénytelen leszek vmi afrodiziákumot vagy búgatóport csempészni a kajádba! :D
@úgymond olvasó mmkk: Ánusz is megmondta Adrinak! :D

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.26. 20:06:45

@úgymond olvasó mmkk: ja és mivel már férjhez mentem, akár meg is hízhatok!

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 20:08:38

@Udvariatlanbolond: Áááá, még látatlanban is felszívom magam, mint egy bürrögő harciborz!
Egyenesítem a csíkom!

Angora Cardi 2018.11.26. 20:12:10

@,,: Á a zombikat nem überelik az ápoltak sskk :D

ibsen 2018.11.26. 20:12:54

Szép estét!

Jó lett ez a kis képregény:)

,, 2018.11.26. 20:13:02

@Angora Cardi: :(
Akkor én is inkább olvasok:(

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 20:14:16

@úgymond olvasó mmkk: Still they try and break me.... csodálatossss!!!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 20:17:10

fos9nek mindig ilyen irritálóan nyávergós hangja volt, vagy csak a konyhafőnökben nyomul ezzel?

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 20:20:08

@Udvariatlanbolond: Olaaaaj,, Átvette a Zsútól az affektálást...

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 20:20:41

@Udvariatlanbolond: de röhögtem volna, ha ecetet önt olaj helyett

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 20:22:10

@Udvariatlanbolond: Ezeket az "egyperceket", én kurvára nem hiszem!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 20:23:07

@Udvariatlanbolond: lemaradt a sonkachips, jajj mamma, oda a kiskutyanézés Rácz Jenőtől

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 20:26:12

@Angora Cardi: Pedig én már készítem az egyenlőségjelet!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 20:31:39

@Udvariatlanbolond: szerintem dr. Júdás Panyik dr. Anitát előbb megparittyázza

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 20:35:37

@úgymond olvasó mmkk: Dr. Panyikon már túl van.., közvetlenül a portás után!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.26. 20:37:50

@úgymond olvasó mmkk:
Azok a kibelezett malackak ugy neztek ki mint a pulton mint az újszülöttek.
Lehet egyik black mirror évadban benne lesz a konyhafonok kannibál módra.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 20:37:54

@Udvariatlanbolond: szenvedélyes kanca, jézusúristenkém, ez majdnem rosszabb volt, mint Greg telefonszexe

Angora Cardi 2018.11.26. 20:40:43

@Udvariatlanbolond: Az a baj tudom ki fog ma meghalni és a saját szememmel akarom látni. Ezt a parittyázás nem überelheti.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 20:43:11

@Udvariatlanbolond: :DDDDD

@szociál: add el az ötletet, és meggazdagszol :)

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 20:45:30

@Udvariatlanbolond: azon gondolkodom, hogy ezt vajon melyik gondolhatta komolyan közülük

Gia 2018.11.26. 20:49:21

Anikó nem túl stabilan jutott tovább..

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 20:51:18

@Gia: ha jól matematikázok, akkor 10-en maradtak, ha holnap a második körben kiesik, akkor megint lehet fos9es

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 20:54:12

Drágáim én inkább a Sex és Nex York ismétlést néztem, ott legalább tanulhatok is sushi Samanthától!

Angora Cardi 2018.11.26. 20:57:52

@Nyuszomuszo83: Kiválasztás utáni ordibálásra lehet úgyis csak számítani.

Maximista vagyok 2018.11.26. 20:58:01

@úgymond olvasó mmkk: aha, bezzeg amikor átköptél a számba...

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 20:58:20

@Udvariatlanbolond: kancatanya, soma a főkanca, sárközi ákos meg a zsoké

Dauda András 2018.11.26. 21:01:52

Vicces, hogy még a képregény nélkül felirat is passzol. :)

BarBwire 2018.11.26. 21:02:26

Sziasztok, a hogyvolt köz érdekében feláldoztam magam. Ánusz nem véletlenül ánusz.

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 21:03:30

@Angora Cardi: Nyussz a kettő közt van egy óra-ez a sorozat a Sony Max-on, nem maga a film- akkor adom át magam a tisztálkodás és SPA élménynek. Utána jöhet az ordítás! Mert az most lesz, olyan foscunami lehetett tegnap a kiválasztás után, hogy csoda lesz va nem verte meg egyik a másikat! :)

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 21:05:19

@Udvariatlanbolond: de miért? hát olyan kis aranyos lélek

Angora Cardi 2018.11.26. 21:05:32

@Nyuszomuszo83: Ehehe értelek már kis aranybögyörő, én meg azt hittem Te is ejted őket :DDD

jóképűkirály 2018.11.26. 21:08:02

Sok volt a meló szóval kiszakadtam a minőségi szórakozásból de a kiválasztást megnéztem.Biztos volt róla szó de ami végén volt arra nem találok szavakat.Csoki lett a kiválasztott, erre Puskás na jól van szevasztok.Semmi vedd fel a zöldkendőt :) óriási.

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.26. 21:09:28

@BarBwire: felkavarták bene az előző napi ebédet?

Legközelebb ő lesz lakipier ;)

2018.11.26. 21:09:39

@úgymond olvasó mmkk: Már oda is berakta a sponzor?

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.26. 21:10:49

@jóképűkirály: látványosan gyűlöli a vv-t! Megbánta már ezt a melót, szerintem.

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 21:11:28

@Angora Cardi: Csoki kiakad és értetlenkedik....hogyvót-mivót?

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 21:14:33

@Angora Cardi: Olyan doromboló -dübörgő...Dörmögő- dőmötör után szabadon!

BarBwire 2018.11.26. 21:18:22

@Hedo a szadista szexista anyuka: inkább bennem, de azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha ezeket az infokat csak úgy bedobálnák a vv-be.

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 21:18:56

@jóképűkirály: Elfogyott a nyomorult ideje...fontosabb a fogyasztói társadalom zsibbasztása a 23. torokköszörűvel!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 21:19:58

@Cleveland55: hát ha még látnád, micsoda társaságot válogattak össze mellette, eszméletlen

2018.11.26. 21:21:30

@úgymond olvasó mmkk: ha van időd kedved írd le. .én nem érzem magamban az erőt, hogy odakapcsoljak, de gondolom jól bejáratott celebek és/vagy csókosok és valakijük. Csak sejtés ;)

jóképűkirály 2018.11.26. 21:26:09

@Udvariatlanbolond: persze elfogyott, de egy komolyabb műsorvezető felveteti még ennek ellenére is a kedőt.óriási.amúgy bírom a gyereket de nagyon amatőr.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 21:34:28

@Cleveland55: Anikóval egy csapatban van Kiss Ramóna (Barátok Közt), Markó Róbert (asszem táncos), Risztov Éva, Soma, Balogh Edina (Barátok közt szintén), Peller Mariann, Jaskó Bálint (színész), Csocsesz, Dammak Jázmin (fogalmam sincs), Kocsis Dénes (színész ?), meg Ernyey Béla. Béla ma kiesett, a másik kiesőt pont nem láttam

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 21:35:51

@jóképűkirály: Ezt a szájsörtét is azért eresztette, hogy komolyabban vegyék...
Nem tudom, nekem mindig az a kis srác jut eszembe róla,,,..Tudod a 6/B-ből, az a na...hogyis hívják?

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 21:36:15

@Udvariatlanbolond: biztos Hozé Ármándó kiabált már a fülébe, hogy ő akar jönni :)

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 21:40:47

@úgymond olvasó mmkk: a másik Barátok közt-ös csajszi,, a fekete hajú...

Angora Cardi 2018.11.26. 21:48:24

@Udvariatlanbolond: Inkább arczoskodást vizionálok...

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 21:49:45

@Udvariatlanbolond: szegény Bajusz, mi meg itt szidjuk, ki tudja, mit hallgat a fülében :)))

@Cleveland55: :DD (ki leszek innen rakva, annyit spammelek más műsorokról)

Öribari Szerivan 2018.11.26. 21:50:13

@jóképűkirály: Egy komolyabb műsorvezető folyamatában is pörgeti a műsort, így nem fogy el az idő a végére. Azt a kurva táblát pl. miért nem lehet előre bevinni?

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 21:54:36

@Maximista vagyok: én inkább befejezem a könyvemet, úgyis tudósítotok, mi történik két ordibálás között :))

jóképűkirály 2018.11.26. 21:58:38

@Udvariatlanbolond: kiderült már ,hogy ez agytröszt ilyenkor mit akar kimakogni?

Yes, today
or
Yesterday

jóképűkirály 2018.11.26. 21:59:48

@Öribari Szerivan: igen ,amikor pakolgatták csokoládéra a jeleket tudjuk miért, ott azért elvárható lett volna egy komolyabb műsorvezetői megjegyzés.Stohl,Balázs és még talán Bence azért más szint.

2018.11.26. 22:01:04

@Öribari Szerivan: enis ezen gondolkodtam. Elmegy az ido a semmire, el sem lehet mondani ki kiert rak kire...

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.26. 22:02:25

Jóestét. :)
Kezdődik. :)

Én meg nem tudom, a nagy lánykérős lakodalomban maradt-e nekem sütike. :)

2018.11.26. 22:02:31

@szociál: jag, halalra dolgozta magat, aztan meg ez is :/

tvbuzi 2018.11.26. 22:04:53

ÉN IS KÉREK REGGELIT!!!

Rozsgyi 2018.11.26. 22:05:02

Jajj de kis cuki ez a buta liba...

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.26. 22:05:07

Ennyi majom. Ez a szerencsétlen egyszer akár vmit, megkéri, ne menjenek be, erre mindenki csakazértis.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.26. 22:05:40

@Cleveland55:
Biztos nem a szerkik ötlete volt hogy Reni főzzön reggel.

De

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 22:07:04

@uramatyám: neked is három csillag a jelszavad? :o

Rozsgyi 2018.11.26. 22:07:28

Na hány másodperc kell hogy ordenáré uvoltozesbe fajuljon a cukiskodas?

uramatyám 2018.11.26. 22:07:43

csak dobtam egy reggelit itt a mindannyióknakhez.

tvbuzi 2018.11.26. 22:08:34

Zsu mekkora köcsög:DDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.26. 22:10:14

Ginu csak akkor különálló személyiség, ha nem meg, reggelizni, de mikor egyedül sikálja a retket, akkor azt lehet.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.26. 22:13:03

Erának mi baja van Ginuval? Mindig ő provokál. Ezt mondta. Akkor ő is hergel Ginu ellen. De ő miért? Ó is a Nugátszelet miatt?

tvbuzi 2018.11.26. 22:13:24

Isten óvja a férfiakat a Reniktől

Rozsgyi 2018.11.26. 22:14:16

Mecsoda tattika! "ne rakd rá a Csokira a jelet, de lécci lécci! " Egy zseniális stratéga ez a nő! Még több ilyet a villaba!

Mók_Ica 2018.11.26. 22:16:15

sziasztok :)))) kő' konténer, ghecccik? :)))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.26. 22:16:46

@úgymond olvasó mmkk:
Zsut gyogyszerezik teljesen kész, zombiland

Mók_Ica 2018.11.26. 22:17:16

magánnyomozó??? höhöhöhöhöhö.....

tvbuzi 2018.11.26. 22:17:43

Kérdést raktak fel.

Mók_Ica 2018.11.26. 22:18:06

@Csakazértis én vagyok a királynő: láttam napközben is hasznát vettétek volna :))) vip helyet kapol :))))

Mók_Ica 2018.11.26. 22:20:01

bűvész trükk :))))

nicu71 2018.11.26. 22:20:45

ez a bácsi nagyon unja ezt a hülyeséget :))

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 22:21:17

@szociál: simán beleillene a most olvasott könyvem főszereplőjének, höhö

Mók_Ica 2018.11.26. 22:21:48

@nicu71: mi is..... ez már lassan 1 hetes történet.....

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 22:22:26

@úgymond olvasó mmkk: na bmg, fogalmazás. szóval simán lehetne

Lynette21 2018.11.26. 22:22:34

@nicu71: En elszor azt hittem hogy a Tarlos bacsi az...

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.26. 22:24:35

Háháhá, Csoki már viszakozik. ;)
Kezdem érteni. Era meg szimplán féltékeny. Most Ginura. Hunor miatt. Ha már a Csoki nem lehet az övé, legalább a Hunort meg akarja tartani.

nicu71 2018.11.26. 22:25:28

@Mók_Ica: hát ez az kurva unalmas :_)))

@Lynette21:jé Tarlós bácsi se érti hogy mi ez az egész :)))

BarBwire 2018.11.26. 22:25:49

@nicu71: régi motoros a bácsi, de a Zsu névnél megbicsaklott a hangja.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.26. 22:28:35

@úgymond olvasó mmkk:
Milyen hazigsagvizsgalat az amin csak egy játékost kerdeznek?
Nem az összest kellett volna kikerdezni?
Így az életbe nem derül ki semmi :(

tvbuzi 2018.11.26. 22:29:35

@Mók_Ica: lökjed gyorsan elém ghecci!!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.26. 22:29:59

@Udvariatlanbolond:
Laci szavalt és táncolt is, eddig róla szólt a műsor.
Kár hogy lemaradtal.

Udvariatlanbolond 2018.11.26. 22:32:39

@szociál: Viszem baszki a poligráfot, vigyázzá!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.26. 22:32:53

@szociál: erre megy ki a játék, hogy egyesével lője el a kártyákat.

Mók_Ica 2018.11.26. 22:33:18

@tvbuzi: nesze :))))

@nicu71: most már téLLeg derüljön ki, mi a f@sz történt......

Angora Cardi 2018.11.26. 22:33:20

@szociál: ó én se láttam :DDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2018.11.26. 22:34:11

meggyütt az eredmény, gheccccók :)))

Mók_Ica 2018.11.26. 22:35:10

videJó üzenet.... így legalább nem kell olvasni, mivel az úgysem megy...... pffff

Lynette21 2018.11.26. 22:37:58

Ani egyre termeszetesebben nyomja ezeket a felkonfokat.

Mók_Ica 2018.11.26. 22:39:21

roli új szövetségese ginu..... együtt ekézik erát

Schlomo Goldberg 2018.11.26. 22:39:33

Hunort (Era) kiközösíti saját maga céljára - Ginuka

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 22:40:09

@szociál: szerintem minden szuperkepesseg egy emberre szol

Rozsgyi 2018.11.26. 22:40:12

Azért milyen szemét egy banda, ártatlanul megvadolnak valakit, amikor meg kiderül meg ők vannak felhaborodva

uramatyám 2018.11.26. 22:41:37

Vajon meddig fog menni még ez a zsutól ki lopta el a semmit téma?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.26. 22:41:51

@Rozsgyi:
Ezért kell csokit kiszavazni hogy Reni megzuhanjon.

Mók_Ica 2018.11.26. 22:42:13

ki kér paRacsintát? :)))))

nicu71 2018.11.26. 22:44:25

@Lynette21: abszolút jogos.Tényleg jo most folyamatosan hiba nélkül konferál,megkockáztatom ,egész cuki.A kis színes bigyók is tetszenek amik rá vannak varrva.
EZ a Méhkirálynő hasonlat egész találó Eránkra,Adri meg tényleg a fiatal Kalán néni,már nem tom ki mondta de rohadt jo xdxd

tvbuzi 2018.11.26. 22:44:38

Hunor jól leoltotta a csajokat

tvbuzi 2018.11.26. 22:45:07

@nicu71: én mondtaaaaaaaam ghecciii:DD

Lynette21 2018.11.26. 22:46:14

@nicu71: Jajj de imadtam azt a meset! Csipi csipi csipi csupi csodak!

Mók_Ica 2018.11.26. 22:48:06

ne haragudj renike, hogy csokif@szra tettünk..... brühühühü

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.26. 22:48:29

Konténeeeeert, bazmeeeeeeeeg, konténeeeeeeeeeeert.

Mók_Ica 2018.11.26. 22:48:30

@Lynette21: parancs :)))) fogom a homlokod :)))

mézescsók 2018.11.26. 22:48:32

Renike, a gyászoló özvegy.

nicu71 2018.11.26. 22:48:39

@tvbuzi: bazmeg gecii, de kamázlak nagyon fain vagy testvérem haljjakmeg báter ezt nagyon szépen mondtad nagyonnagy igasság.

tvbuzi 2018.11.26. 22:49:06

Ánusz a pszichomókus

Rozsgyi 2018.11.26. 22:49:20

Éra minek vigasztalgatja azt a hülye p.. ööö noszemelyt?

Mók_Ica 2018.11.26. 22:49:41

ezek konkrétan idióták..... aSSe tuGGYák milyen műsorba mentek be..... pfffff

@Csakazértis én vagyok a királynő: itt van, fogom a homlokod :))))

tvbuzi 2018.11.26. 22:50:44

@Mók_Ica: nekem fogd hátra a hajam ghecciii:))) köszcsikeh

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.26. 22:51:06

@tvbuzi: ez tök szimpi volt a Hunortól. De pont ezért nem kéne Erával szövetkeznie, sokkal inkább Ginu és Roli. Era öt perc alatt szélkakas

Lynette21 2018.11.26. 22:51:18

@Rozsgyi: Era is atment irritaloba... Sajnos.

Mók_Ica 2018.11.26. 22:51:20

igen, ancsi egyre jobb :)))

uramatyám 2018.11.26. 22:51:55

szherdán, phárbajozni.

Lynette21 2018.11.26. 22:52:04

@Mók_Ica: Ugy latom, elg sok a dolgod!

Mók_Ica 2018.11.26. 22:52:11

@tvbuzi: höhöhöhö..... ok ghecccci, fogom :)))))

Todd Chavez 2018.11.26. 22:52:36

Én értem, hogy a párbajramenetel +10 centivel növeli a péniszméretet, de akkor is, gecc 36 MILLIÓ a tét, nem rajoskodunk.. Faszért kell magára pakoltatni.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.26. 22:53:00

@Mók_Ica: köszi, drághhhha. :)
Komolyan hányok ettől a nőtől. Innentől kezdve Era is takarodjon. Hajrá Roli, Hunor, Lacika, Ginu.

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 22:53:04

@Mók_Ica: én kértem többször napközben!

Civilizáció hete! Beszarok!

Mók_Ica 2018.11.26. 22:53:10

@Lynette21: szeretem a munkám.... öööööö....... khmkhmkhm..... :)))))

tvbuzi 2018.11.26. 22:53:13

Jajjmivoltezittavéginbakker

uramatyám 2018.11.26. 22:53:20

@Todd Chavez: Akkor még idegállapotban volt.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.26. 22:53:22

Civilizáció heten elég ha magukat adják, nem kell rajatszani hogy tulkok.

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 22:54:30

Azt hiszem Erát elengedem a szélbe! Lacika-Hunyor-Roli! :)

Mók_Ica 2018.11.26. 22:54:41

@Todd Chavez: mert egy idióta és már meg is bánta.....

@Csakazértis én vagyok a királynő: szivi és ekg :)))

@Nyuszomuszo83: hagyok neked mindig egy tartalék konténert a sarokban :)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.26. 22:54:45

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem akar senkit megvédeni a lila kendővel. Azért vette el Gregtől, mert félti a seggét. Következő kiválasztás előtt fel fogja használni.

Lynette21 2018.11.26. 22:55:56

@tvbuzi: Azt hiszem ez a kis porformansz inkabb lesz kinos mint szorakoztato.

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 22:55:58

@Mók_Ica: Annyira drága vagy, hogy csakis kristálytisztán adom majd vissza! Nem lesz benne sárgarépa! :D

Mók_Ica 2018.11.26. 22:56:00

@Lynette21: csak miattatok :)))

civilizáció hete.... mi a francért vannak ősembernek öltözve??????

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.26. 22:56:46

@Nyuszomuszo83: Nyuszó, nappal itt vannak Lecsó tartályhajói. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.26. 22:57:17

@Mók_Ica: mert ők eddig jutottak az evolúciós létrán.

Androido 2018.11.26. 22:57:57

@Csakazértis én vagyok a királynő: igazából mindegy, hogy van-e kendője és egy héttel tovább vergődik bent. Teljesen leírta magát ezzel a kb. 3 mondattal (legalábbis nálam).
Max az kár, hogy ezzel később lehetett volna tattikázni. De ezektől a papucsállatkáktól amúgy se telik ilyesmire.

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 22:58:08

@Mók_Ica: az öskor primitív, gondolom hétvégére jutnak el a homo sapiens-ig! Bár ezek megrekedtek a homo primitivnél!

Mók_Ica 2018.11.26. 22:58:20

@Maximista vagyok: izzítottad a telefont? :))))

@Nyuszomuszo83: puszcsi :)))) <3 *-*

Mók_Ica 2018.11.26. 22:59:55

@Csakazértis én vagyok a királynő: :)))) (nagyon röhögök)

@Nyuszomuszo83: jaja :))) homók is és primitívek is a lakók :))))

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 23:00:38

@Csakazértis én vagyok a királynő: igaz, igaz! Majdnem elfelejtettem, mert ma nem ajánlotra fel számomra használatra! De már van sajátom! :D@Angora Cardi: Nyussz, tematikus hét vagyon. Civilizáció hete! Érted?!

nicu71 2018.11.26. 23:01:57

@Lynette21: tuti .Mondjuk Reni nem a szivem csücske,de ha idétlenkedni kell meg szerepjátszani ,akkor a jelenlegi villaszinvonalon kimagasló ,én szoktam rajta röhögni.
Amúgy tényleg nem lesz nehét megjátszani nekik a civilizáció előtti állapotokat,hiszen azt sem tudják mi az.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.26. 23:02:11

@Androido: nálam is. Pláne, hogy most előadja a monodrámáját Hunornak, aki nem lesz megértő

ibsen 2018.11.26. 23:03:29

Lehet Csoki hazamegy? Ennyi jelet magára pakoltatni..7 volt? Szerintem Ginu élvezi a helyzetet mert őt vinné ki, de persze nem mondhatja ki. Reni totál ki van ez lesz egész héten.A hites urát harcba küldték:D

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 23:04:00

Éva titkárnős ceruzaszoknyásan nyomja, nekem tetszik az áutfitje! Én is elöszeretettel bújok ilyenbe! :D

Maximista vagyok 2018.11.26. 23:05:35

Era nálam kuka, mehet a gecibe. Lacika hatalmas, fingja nincs melyik rendezvényen van. Zsebhamilton menjen a faszba, maradok a fantomképen. Zsu nem csak hülye, hanem szar ember is (tudjuk be annak hátha szar körülmények között cseperedett). Greg vakvágágyon van.

nicu71 2018.11.26. 23:06:07

jaj Lacika zuhanyzik ,de szeretem!! ,pont olyan kis esetlen mint a nappaliba :))))

FájAzÉletÉsAVilágIs 2018.11.26. 23:06:34

Jól látom, hogy Éva mögött a táblán elbaszták a jeleket?

tvbuzi 2018.11.26. 23:06:48

Mi ez az akcentus? Hova valósiak ezek?

Maximista vagyok 2018.11.26. 23:06:55

Na itt a Baukó b+ hol a xanax?!

Mók_Ica 2018.11.26. 23:06:57

@Nyuszomuszo83: bűvészpálca nélkül, ugye? :))))))))))))))

@Csakazértis én vagyok a királynő: így, így :)))) ekg..... és ők is őszinték.... höhöhöhöhöhö

Ecotrans 2018.11.26. 23:07:06

@ibsen: én annyira szurkolok hogy ne ez a neoprimitív pákóutánzat félember jöjjön vissza. Már a hangját is utálom a buta állatjának.

Mók_Ica 2018.11.26. 23:09:20

@FájAzÉletÉsAVilágIs:egy kicsinykét igen :)))

@Maximista vagyok: eddig elég visszafogott :)))

reni feltette a helyes kérdést: miért akarsz kimenni párbajozni, ha bent akarsz maradni?? - hát ez a vv lényege, kerüld el a párbajt és maradj bent végig .....

Maximista vagyok 2018.11.26. 23:10:12

Na. Ki az aki be tud szerelmesedni?

Angora Cardi 2018.11.26. 23:10:40

Ki ez a két trottyos csávó?

Mók_Ica 2018.11.26. 23:10:47

@tvbuzi: nyócker külső... :)))))))))

ibsen 2018.11.26. 23:10:50

Én Erát nem írnám le. Játszik. Volt lehetősége élt vele. Az más kérdés hogy nem most kellett volna. Greg amúgy sem használta volna a kendőt csak rájátszott mert most Csokira pakoltak a kendőre semmi szükség nem volt. Egyébként meg Hunor sem az a kibaszott őszinte. Csak Adrinak mert elmondani meg hogy mit gondol a többiekről. Ginu leoltotta volna mégha igaza is van. Ő ezt a meglapulós taktikát választotta, nem keresi a balhét elvan figyeli a többieket pár emberrel kommunikál elvan.

Androido 2018.11.26. 23:11:34

@Ecotrans: lehet nem 3 volt, csak egy hosszú, rosszul tagolva. Mikor savazta Ginut (nem figyeltem, kinek), hogy "nééééézd a ribanc, mit csinál, hát szivecskéket küld Hunornak!" Elég szánalmasan adja elő.

Mók_Ica 2018.11.26. 23:11:42

@Angora Cardi: csoki barátai

@Maximista vagyok: még jó, hogy csak barátok.... höhöhööhö

Angora Cardi 2018.11.26. 23:13:08

@Mók_Ica: zörnyű!

Évának üzenem cerkaszoknya alá elvágólagos bugyogót velvenni olyan mintha ketté lennél vágva ember.

nicu71 2018.11.26. 23:13:09

@Angora Cardi: feltétlen nézd meg a visszanézőn :)) de lesz benne Era beszappanozott kerek hasa is amint viccesen riszálja.Meg Krisztiánusz farka is .hajjak meg nem is kicsi az. :)))

ibsen 2018.11.26. 23:13:25

@Ecotrans: Hát egy "lamúrral" kevesebb akkor. Csoki tényleg primkó Renivel egymásra találtak, de egy ösztönlény.

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 23:13:29

@Mók_Ica: Móki, megtaláltam a kettétört bodzapálcát, sokkal szebb mint Éváé, de nem mutogatom!

Mók_Ica 2018.11.26. 23:14:24

@Maximista vagyok: várom, hogy halljalak a telefonban :)))

Angora Cardi 2018.11.26. 23:14:29

@nicu71: cak a lacika érdekel :DDD

Maximista vagyok 2018.11.26. 23:14:36

Azért nem rossz ez a két ELTE hallgató akit meghívtak... Nekem nagyon tetszett amit mondtak csak kurvára nem értettem.

ibsen 2018.11.26. 23:15:44

Engem Adri irritál de borzalmasan. Már Rolit is kóstolgatja a háta mögött aki pedig őt tartotta benn Cinti helyett. Nem kis dolog. Annyira nézhetetlen és még okoskodik meg játssza a mindentudót.. Szar lehet így léteznie benn. Kínban van állandóan.

Angora Cardi 2018.11.26. 23:16:01

Zsézösz ez a két díszfasz bászéjé mán érthetőjen köpd ki zsemlyét mert nem értem.

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 23:16:26

@nicu71: vér vagy hús?
Én kérek elnézést!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.26. 23:16:27

@tvbuzi: Aubuda. :D
De inkább nyócker, vagy Szabolcs. :) Kis Sálgótárjan beütéssel

ibsen 2018.11.26. 23:16:38

Baukó ezzel a szemüveggel sem lett okosabb :D

Mók_Ica 2018.11.26. 23:16:49

@Maximista vagyok: csak mer' te nem az ELTE-re jártál.... azé' nem érted :))))

Maximista vagyok 2018.11.26. 23:16:59

Á, le kell nyugodjak mert érzem hogy jönne ki az állat.

nicu71 2018.11.26. 23:17:15

@Angora Cardi: akkor nézzed megfele az rtl vv lapon a vlogját. :)))mert CSINÁLT :)))

Ecotrans 2018.11.26. 23:17:32

Jáájistenem, az a festettszakállú majom, hát hogy húzhat ilyen gatyát föl, akinek ilyen bojler teste van?

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 23:17:39

@Mók_Ica: HP MMKK! Huss és pöcc! Vingardium leviosa! :D

Mók_Ica 2018.11.26. 23:18:48

sound of silence - adri és zsu tartalmas beszélgetése alatt :)))) (sírok)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.26. 23:19:06

@nicu71: Lacika viszont vagy jól eldugta, vagy neki kicsi. :D

Angora Cardi 2018.11.26. 23:20:12

Ebből annyit értek höá höá höá höá.

Mók_Ica 2018.11.26. 23:20:26

csoki azt várja el a baráTTYától, hogy ne basszák fel..... :)))))) tényleg ELTE hallgatók :)))

@Nyuszomuszo83: :DD

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 23:20:35

avada kedavra. crucio. sectumsempra.

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 23:20:41

Új szót tanultam! CSAVARGÁLNI!

Maximista vagyok 2018.11.26. 23:21:06

Led panelt borítani ér?

Mók_Ica 2018.11.26. 23:21:46

én most erát sem értem..... mármint a beszédjét.....

Angora Cardi 2018.11.26. 23:21:59

@nicu71: azt láttam, puci teste érdekel megnézném magamnak

tvbuzi 2018.11.26. 23:22:32

Ezek ketten úgy beszélnek mint Maradona

coub.com/view/1ioic9

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.26. 23:22:39

Era kezd úgy beszélni, mintha párkapcsolat lenne közte és Hunor közt. Ezzel kvázi legyalulja ezt az akármilyen viszonyt.

Angora Cardi 2018.11.26. 23:23:14

@szociál: @tvbuzi: :DDDD
Megint itt vannak.. höá höá.

Mók_Ica 2018.11.26. 23:23:42

krisztián fodrász..... hmmmm...... én nem bíznám rá a hajam.....

@Maximista vagyok: csak a stúdióban.....

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 23:23:43

@úgymond olvasó mmkk: perfecto patronum! Nox, lumos, esküszöm rosszban sántikálok, csíny letudva! ;)
Újabb szó: dumánztunk! Feladom!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 23:23:44

oppugno. confundo. expulso. obliviate. reducto. furunculus. densaugeo.
az osszesre lottem mar atkot?

Mók_Ica 2018.11.26. 23:24:49

én szeretem a csokit.... csak nem ezt a csokit..... :))))))))))))

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 23:25:04

@úgymond olvasó mmkk: imádom! Minden könyv, Elátkozott gyermek, Bogár Bárd meséi megvannak!

Mók_Ica 2018.11.26. 23:26:03

na, ma nem volt kiborítóan közönséges baukódzsi..... (ez egyébként mi volt???? )

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 23:27:04

tudok meg. langlock. tarantallegra. confringo.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.26. 23:27:22

@Angora Cardi:
Civilizáció hete lesz, ezek a majmok

nicu71 2018.11.26. 23:27:25

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem kicsi nézd meg mégegyszer nagyonis jo xdxdxdxdxd

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 23:27:33

legyaltam az osszes vellalakot

Mók_Ica 2018.11.26. 23:27:47

@tvbuzi: és valóban.... legközelebb akár őt is meghívhatják a bv-be..... :))))) csak az a kérdés, hogy melyik villa lakónak drukkol??? :))))))))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.26. 23:27:49

@Mók_Ica: nem tudom, hogy nézel ki, de nem biztos, hogy jól állna olyan haj, mint a Csokié.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.26. 23:28:11

@Mók_Ica:
Nézhető volt a Bv, armandoval ultra szar lett volna

Nyuszomuszo83 2018.11.26. 23:28:38

Jó éjt Mindenkinek Pajtik! Holnap folyt.köv! Legyetek rosszak!

szmoti 2018.11.26. 23:29:08

Krisz pisilt egyet zuhanyzás közben? Vagy csak optikai csalódás volt? :D

Mók_Ica 2018.11.26. 23:30:05

FB - Knap alias VV Attila
Attila hivatalos oldala
13 perce ·
BaukóG Éva a valóvilágok balógyörgye lett. Nekem nagyon tetszik, hogy BaukóG. figyelembe veszi, és hivatkozik is arra, hogy a facebookon kommentelők mit gondolnak. Ez egy innováció. BaukóGé egy újító. Ezt el kell ismerni.

Mók_Ica 2018.11.26. 23:31:44

@Csakazértis én vagyok a királynő: hát ez az.... az én hajam pont az ellentettje csoki hajának :))))

@szociál: armandót nem bírom....

@Nyuszomuszo83: jóéjt :))

ibsen 2018.11.26. 23:32:05

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ehhez is ketten kellettek.Hunor azért eléggé Kezdeményezett vele és együtt is alszanak... Nekem senki ne mondja hogy ezt a helyzetet nem élvezi. Egyébként meg ha Era nagyon nyomulna leállítja ha akarja. Ott benn eléggé be vannak szűkülve kapaszkodó sok minden.

Maximista vagyok 2018.11.26. 23:34:20

Ez a két ork azért ad némi magyarázatot. Miközben néztem nem tudtam eldönteni hogy fantasyt nézek vagy a vidám vasárnapot.

ibsen 2018.11.26. 23:34:49

Komolyan most hogy Ginu éledezik és jelen van ismét megnézném hogy kavarna be a villában hogy esetleg ne ő menjen ki vagy hogy Reniék összevesszenek (amihez nem kell sok) lehet még a végén Csoki mást vinne ki.

ibsen 2018.11.26. 23:37:46

@Mók_Ica: Ezt segítség nélkül írta le?:D Hiánypótló...

Maximista vagyok 2018.11.26. 23:42:07

@úgymond olvasó mmkk: holnap tattikázzunk a szaunában hajjámeg dikk!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.26. 23:45:37

@ibsen: mikor Roli mondta, hogy távolabb tartsa Erát, mondta, hogy neki ez így kényelmes, vagy vmi hasonló, és hogy nem lesz semmi, szóval ilyen lagymatag semmilyen válasz. Nyilván jó neki ez a langyos semmi, de csak hogy ne legyen egyedül, meg nem kell tennie ezért semmit.

,, 2018.11.27. 00:07:34

Nekem semmi bajom nem volt Csoki haverjaival, a fodrász egész kis helyes volt.

Adamadam 2018.11.27. 01:10:25

Nem tudom ki, hogy van vele de engem Adri meztelen testének a látványa mindig egy kicsit megöl.
26 éves, ráadásul férfiakat tanít csajozni és akkor így néz ki. Lehet nem tehet róla, de na. Era ízlésesen megoldja bikiniben a fürdést, Adrinak meg nem tudom hogy a hasa vagy a mellei lógnak jobban.

mézescsók 2018.11.27. 02:04:29

Hunornak respect. Udvariasan, egyértelműen,csöndesen és szabatosan elmondta, hogy a villában
nem szeret senkit. egyik nőjére sem hajt-
A villatársakat nem gyülőli és nem kedveli, mert nem ismeri őket- Akikkel a villában együtt kénytelen élni, azokat a kinti világban nem ismerné.

agimano 2018.11.27. 04:40:45

Ghhheci jó lett a mai hogyvolt! Sírtam.

Costanza 2018.11.27. 06:12:18

Hungarian Mike Ehrmantraut.

Costanza 2018.11.27. 06:52:30

na vegre, hamarosan teljes valojukban lathatoak ezek a neandervolgyiek

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 07:26:47

@mézescsók:

" Hunornak respect. Udvariasan, egyértelműen,csöndesen és szabatosan elmondta, hogy a villában
nem szeret senkit. egyik nőjére sem hajt-
A villatársakat nem gyülőli és nem kedveli, mert nem ismeri őket- Akikkel a villában együtt kénytelen élni, azokat a kinti világban nem ismerné. "

Ez nekem is tetszett Hunortól, nem mismásol és kavarja a szart, Csokival ellentétben akinek csak akkor jó egy csaj ha ájuldozik tőle, ha már nem akkor kiakarja vinni párbajozni.
Ki kell szavazni a gecbe, akárkit visz ki :)

ficekence 2018.11.27. 07:44:00

Ez eddig a legjobb Hogy volt. Köszi.

etikette 2018.11.27. 07:51:02

@szociál: pontosan! Nagykepu ostoba antiferfi. Ilyenkor mindig arra gondolok hogy vajon a csaladja szegyelli magat miatta? Vagy elfogadjak hogy „hat o ilyen“....

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 08:18:10

@etikette:

A neveltetés miatt ilyen, ezt a mintát látja a környezetében és ez bejött neki.
Piás és agresszív szülők gyerekei szoktak pl állatokat kínozni, verekedni mert így adják ki a dühüket, fatert nem tudja elcsépelni, ezért a kisebbeknek esik neki, tipikus.
Én a szülőket is felelősségre vonnám ilyen esetekben.

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 08:18:55

én már nem tudom kinek szurkolok

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 08:43:09

Szörnyű milyen sivár a cekcuális kultúrájuk! Az a szopás pl... háááááát, ahhoz képest, hogy 90%uk fizetős lány abszolúte nem ügyesek!

Fogalmuk nincs milyen ha lassan nyalogat egy kemény makkot, ujjbeggyel cirógat egy herezacskót, kicsi kezével nem cibálja a fa szt, hanem csuklóból mozog, körkörösen!
Hagyjuk, jó szex jelenet biztosan nem lesz a vellában :(

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 08:44:24

@szociál: Hunor nálam ingadozó! Eleinte azt mondtam hogy külsőre elmegy, de megszólal és gáz. Most meg mond jókat is, közben lapul. Bár eleinte a besimulás a jó tattika.

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 08:44:49

Ez a tematikus hét nekem egyelőre nem tetszik!

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 08:54:09

@Hedo a szadista szexista anyuka: Freud kikönyökölt a szerkik száján...A civilizáció hete!DDD
Érzik,hogy szar van a palacsintában...DDDD

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 08:55:33

Ezt többször megnéztem...Greg a szemétből óhajtott reggelizni? Nem is értem!

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 08:57:27

@Udvariatlanbolond: én azt úgy értelmeztem, hogy a szemét alapján igyekszik rájönni mi lesz a reggeli.
Én nem szeretem a felvágottat, virslit, a tojást csak átsütve. Engem nem vett le a lábamról renyhe, csöppet se.

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 08:58:35

Naggyon teccik, hogy csoki becsokizott, má meg még se biztos, hogy ginu, lehet, hogy zsuzsu, mert hiába kérte csoki, hogy rá tegye a jelet, zsuzsu csak azért is vvvre tette.
Már majdnem izgalmas

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 08:58:48

@Hedo a szadista szexista anyuka: Pont ezért, mert a 90% fizetett kielégítő...No érzelem, csak a begyakorolt sémák...A végeredmény előbb-utóbb ugyanaz!

mézescsók 2018.11.27. 09:00:54

@szociál: Józan megállapítás ez Hunor részéről a villában, ahol mint tudjuk életreszóló barátságok és örök szerelmek születnek első pillanatra. Szimaptikus nézőpont az övé, és ebbe még a játék is belefér.
Csoki nekem nem fog hiányozni, főleg az üvöltözései és a mocskos szája, bár nem ártott annyit a hangulatomnak, mint országos cimborája, aki már kintről látja a való világot. Viszont ismét előfordulhat az az eset, ami Eránál, hogy a szavazatainkkal nem mellette szavazunk, hanem Csoki ellen.

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 09:01:42

@Udvariatlanbolond: de köztük van valami, tudod, olyan jóleső langyos izé, gheczy he, hogy nem érted, hajjon meg rozi néni foxija

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 09:03:20

@Hedo a szadista szexista anyuka: Zsu gránitszilárd jellem! Képtelenség megtörni. Csokker beszart, mint amikor a helyi kocsmában feláll a hátsó asztaltól a keménymag. Visszavett csöppet a tányérpofiból....

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 09:06:42

@Udvariatlanbolond: Nekem ez nagyon bejövős!
Vajon másoknak hogyan csapódik le, hogy renyhe már akkor siratja csokit mikor az még azt se mondta meg, hogy kit akar kivinni??? Ezek szerint reni úgy érzi a szauna ajtó is visszajönne csokival szemben! És jól érzi, akivel szemben csoki visszajönne, azt nem viszi ki, mert cimbora meg izé. Várom a holnapot! Pedig színházban leszek, lemaradok a kihívásról :(

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 09:08:47

@úgymond olvasó mmkk:

media.giphy.com/media/GCvktC0KFy9l6/giphy.gif

@Hedo a szadista szexista anyuka:

Azért ő nem annyira faék, csak kezdi felvenni a fordulatszámot, eddig mély álomban volt.

@mézescsók:

Csoki amennyire vicces, annyira seggfej is, amit felépít reggel azt lerombolna este, szóval nem kár érte ha kihal a villából :)

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 09:09:05

@mézescsók: A hiba ott van, hogy Hunyor ezt idő előtt kiadta magából, és közkinccsé tette...Ha valakiben nem bízok, akkor nem teregetek..Ha a nézőknek szól a tattika, hogy "kemény vagyok, mint Toldi petrencés rúdja", akkor ezt más fórumon is le tudta volna nyomni!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 09:10:38

@Hedo a szadista szexista anyuka:

Azt tudja Renikeh hogy ez a legfosabb tattika mikor magadra pakoltatod a jeleket tattikaji szempontból, mert ő már látott VV-t ezekkel a gyíkokkal ellentétben :)

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 09:11:24

@Hedo a szadista szexista anyuka: láthatnánk ott emóciót szerintem a kamerák nélkül..,legalább is Ren részéről lenne bőven makk-simi!

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 09:12:33

Jó reggelt Pajtikák és Nyuszitársak!
Megettem a sajtos stanglim, iszom a két deci kv-m, hogy életben maradjak és most ti jöttök, hogy olvassam a kultúrát!
Az jutott eszembe, hogy Roli most úgy néz ki mint egy jól lakatott baseball satyis hülyegyerek, Tompika, sapka meg szemüveg nélkül. (Lassan kap ő is egy szponzor szemcsit) Milyen kis kölökgólya képe lett. Ettől függetlenül még drukk megy neki, míg el nem bacca mint Era. Az én meglátásom is az, hogy Era kurva féltékeny, Hunorral úgy viselkedik mintha már a felesége lenne. Szegénykém, eszméletlenül erősnek akar látszani, aztán közben tök szeretethiányos. De a Ginu savazása a Roli elleni szervezkedés nem tetszik. Roli és Hunyor jól látja a dógokat.
Lacikát látta tegnap valaki vagy csak én nem figyeltem pont fél másodpercig???
Amúgy még mindig nem tudom, ki lopta el a képet és a szupperképességet!???
Csoki rájött hogy jó nagy faszság volt ez a pakold rá a jelet bariból! Ráfarag erre a kis csoki, nem marad benn télapóra csokimikulás. Bár akkor tuti a farka lenne a virgács. Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró! :D

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 09:13:06

@Hedo a szadista szexista anyuka: Vivike esetében nagyobb a gáz...Nála semminek nincs értéke, csak ÁRA....Ez cink!

hereverő heverő 2018.11.27. 09:13:57

Lóreggelt.

Dzsudibi, ez fergeteges lett! Szeretném hinni, hogy te ezekeet a hogyvoltokat kuncogva és örömmel írod, és ugyanannyira jól esik a művet nekünk elküldened, mint nekünk olvasni és röhögni rajta. És a végén büszke vagy magadra, mert minden okod megvan rá. Köszönjük!

Megyek visszaolvasni cimborák, bár tetemes a munkamorált illető lemaradásom is, de leszarom.

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 09:14:23

@Udvariatlanbolond: legyen tattikai simi, hogy szavazzanak csokira és akkor takaró nélkül lesz parittya a konyha asztalon, fényes nappal. mit tudom én, ezen már nem tud javítani csokító

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 09:17:23

@szociál: Csókker a mondák világában él. Sziszifusz bejövős neki!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 09:18:07

@Hedo a szadista szexista anyuka:

Ha visszaszavaznak mindenkit megparittyázok a villában, még Krisszel is ágyba bújok, kérem szavazzanak rám.
Csoki

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 09:19:50

@Nyuszomuszo83:

Rolinak egyre nagyobb a bele, sztem felszedett 5 kilót.

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 09:20:16

@Udvariatlanbolond: az jutott eszembe, hogy az a hajszerű cirokseprű inkább 50ezer, csak vivike szarul kezeli a számokat.

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 09:22:43

@Nyuszomuszo83: Jó reggelt kismátkám!Kiváló összefoglaló! Rájöttem, hogy Lac köztörvényes bűnöző, akinek a fa mögötti figyelés a dolga. Még benne van a szerepben!

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 09:23:26

@Udvariatlanbolond: Jó reggelt vadházasságból származó férjuram! Ma már minden forintosítva van, a szeretet is! Az ilyen Vivi félék csak a fél millás hajban, fuxban, körömben, ruhában, autóban, vacsikban gondolkodnak! Az sem számít mennyi idős, hogy néz ki a másik csak Dagobert bácsi képe jelenik meg előttük. az ajándékok láttán pedig szemükben megcsillan a dollárjel, mint a mesékben! A sugardaddyk ezt használják ki. Meg sem lepődnék ha Vivi is így szponzorálná a villából kikerülés után a "tanulmányait", az életét. Szegény Fanni is később érettségizett le, Iza dettó. Persze egy ideig lesz modell kárrier is, de az tiszavirág életű lesz. Nem ítélem én el azt aki az ősi szakmát űzi, egy biztos elég erős gyomor kell hozzá!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.27. 09:26:05

@mézescsók: teljesen helyénvaló kijelentés. Kedvelem. Nem dugással akár bent maradni, de nem akar egyedül se lézengeni.

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 09:27:36

@Hedo a szadista szexista anyuka: Tudod ez, hogy szokott lenni, az adott körökben. Az úr, aki sutyiban kifizette az ötvenest, balhé esetén az első, amit a fejéhez vág: "Az a kurva hajad is 500-ba került!"

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 09:28:11

@Udvariatlanbolond: Köszi édesem! Lac, szerintem a beépített könnyezőpálma! :D Figyel és hallgat. Néha dobnak neki egy kis vizet meg cigit és elvan- a cigi hamu jó a szabadon tartott növényeknek, ha a földjükbe kerül, mivel a kártékony kis dögöket megöli.
Vegyül a cimbikkel, de a légynek sem tud ártani. Jó gyerek! Megnyeri még a végén. konfliktusa nem lesz, a végén Soma lesz és párbaj nélkül ül a döntősöknek szánt műanyag fröccsöntött székbe! Ott majd megered a nyelve kiadja magát és viszi a 36 millát! Lesz habszidözsi! :D

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 09:28:12

@Csakazértis én vagyok a királynő: a végén Hunor és Lacika marad a döntőben, majd a szauna ajtó kiütéssel győz!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.27. 09:30:52

@Udvariatlanbolond: ki sőt korai, de a csajokkal szemben jogos. Egyik se ácsingózon rá, Era se azért van ott (az más, hogy Era ezt másképp gondolja).
Mi djuk ezzel azért lehet szövetkezni így, mert ha tartja magát a nemnyálasöribari szerephez, akkor a másik is tudja, mit ad, mit kap. Nincs zsákbamacska.

Maximista vagyok 2018.11.27. 09:31:13

Hagyjátok má Lacikát, neki a hazugságvizsgálat is jóslás. A 3 hónap alatt még kb lesz 2 mondata.

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 09:33:45

@szociál: Amúgy tuti, pedig Era mondta, hogy hűtőfüggő és eszik egyfolytában. A sok nasi megtette 3 hét alatt a hatását. Ha normális kajákat ennének, nem híztak volna ennyire. Amúgy Zsuzsu is hízott, szerintem Era is- mindig tele a hűtő nem is ő fizeti- és Renyhe is szedett fel a bojler testre! :D #gonosznyuszó

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 09:34:30

@Nyuszomuszo83: A vesebeteg kiscica L.A. -i útját kihagytad.):)
A fiatal pályakezdő kislányok esetében, pedig az a kérdés, ki mit áldoz fel és mire....

Maximista vagyok 2018.11.27. 09:34:53

@úgymond olvasó mmkk: vajon Lacika mit fog kezdeni ezzel a tematikus héttel? :D

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 09:36:17

@Maximista vagyok: az ősember sem beszélt többet, mint Lacika most :D

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 09:37:21

@Nyuszomuszo83: És felvarratja magára a három majmot valahová...ööö...izé...,talán a hátsójára!

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 09:40:09

@Csakazértis én vagyok a királynő: Adrinak tett színvallást? Jobb szócső nem is létezik..., amennyiben nem felejti el a lényeget..., szerintem amúgy Roliban bízik!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 09:42:56

@Nyuszomuszo83:
Attól a menutol hogy lehet hízni amit ezek a sztár szakácsok főznek, pl Zsu?
Én fogynek mint allat.
Igaz mozgásra lehetőség nem sok van.

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 09:43:08

@úgymond olvasó mmkk: Dehogy! Lacika most fog villantani! A 12 nyelv egyikéből előrántja a tolmácsot..., mint jeltolmács!

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 09:44:30

@szociál: Egyfolytában csokit zabálnak pizzával!

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 09:44:52

@Hedo a szadista szexista anyuka: De szép erotikusan írtad! Ezek cibálják mint süket a csengőt, pedig lehet többet látott némelyik már mint mi ketten együtt! :D Amúgy minden szavaddal egyetértek, a Hunyor meglátásában, a Reni általi siratás már most, pedig még ki sem hívott senkit. Oké biztos félti magát, hogy nem lesz többet parittya, de hogy ennyire ne bízzon szíve választottjában. Ha meg azt nézem hogy Reni látott VV-t és tudja hogy nem jó soha ha magadat akarok kint látni a vellából, mert akkor kint is maradsz aki jogosan kezdett el már most rinyálni!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 09:45:28

@Udvariatlanbolond: a 12 nyelv, hát persze, hogy is felejthettem el :DDD

@szociál: Mókuscica :)))

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 09:46:29

@szociál: A rengeteg szendvics, chipsz, tejberízs, mirelit pizza, tészta hizlal mint az atom! Mindent meg lehetne csinálni csak lusták mint a dög, ezért tömik magukba a sok szart!

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 09:48:20

@Nyuszomuszo83: hátha lesz mérlegelés :D meg fittnesz hét. Rájuk uszítanám a sóher házaspárt, de bentlakásosra :)

hereverő heverő 2018.11.27. 09:48:33

@szociál: Aki akarna, mozoghatna. Még Aurélió is nyomta a fekvőtámaszokat a kertben, ahoz akár a nappali is megfelel. De ha valaki mondjuk kiseperne napi háromszor, az is segítene a szélesvásznú valagokon. Az akarat, kéremszépen.

Nem mintha én sokkal jobban néznék ki mint ezek odabenn, de én legalább nem modellkarrierről álmodom. Roli lelki szemei előtt is Jabba a Hut formavilága lebeg mint elérendő cél.

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 09:51:41

@Hedo a szadista szexista anyuka: Ápdét 1 után lehet abáltszalonnáért könyörögnének! :D Én is bentlakásra adnám csak őket szigorúan!!! :D Az első pár napban élveznék majd fogyna a lelkesedés! Minden csoki, ropi, üdítőtől megfosztanám őket. Csak zöldséget és gyümölcsöt kapnának! Az a baj, hogy egy hét kevés lenne nekik!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 09:51:49

amúgy, azt álmodtam, hogy a régi munkahelyemen dolgoztam, és Andy Vajna jött méltányossági nyugdíjemelés igényléséhez segítséget kérni. kiégtem.

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 09:52:13

@Nyuszomuszo83: Az arab világban vannak ezek a fizetett siratók. Reni egy nagyra nőtt kislány, akinek el akarják venni a játékát és hisztizik. Nem komoly,mert a sírás határán permanensen ott bujkál a nevetés görcse. A képzavar onnan származik, hogy mindezt egy nagy culáger testből interpretálja.

hereverő heverő 2018.11.27. 09:52:58

@úgymond olvasó mmkk: A próféta beszéljen belőled, így legyen! :DDDD

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 09:53:14

@hereverő heverő: Szívemből szóltál tesa, dikkk!

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 09:55:16

@úgymond olvasó mmkk: Hahaha..ez nagyon szürreális.., mit vacsiztál? Kérem a receptet! Ezt én is végig akarom élvezni!

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 09:55:45

@Udvariatlanbolond: Szívem, itthon is voltak hivatásos sirató asszonyok a temetéseken. Hagyma a zsepibe és már folyt is a könnyük, ha kellett, ha nem. A hüppögés simán megy, a hisztéria meg kódolva van belénk! ;) ;) ;)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.11.27. 09:56:40

@Maximista vagyok: Azért arra kiváncsi vagyok, hogy a castingosok milyen fantáziát láttak Lacikában, vagy hogy hogy verte át a castingot.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 09:57:04

@hereverő heverő: ilyen sorsot kívánsz nekem? :DDD

@Udvariatlanbolond: bár nem látszik rajtam, nem szoktam túlzásba vinni a vacsorázást, tegnap melegszendvicset csináltam, meg kakaót ittam. biztos a kakaó volt a baj :DDDDD

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 09:58:57

@hereverő heverő: Roli feje nő a leglátványosabban! Már így is nehezen fókuszálnak a kamerák a teletabi kobakra!

hereverő heverő 2018.11.27. 10:00:49

@VV Erőlegény: Hát ő egy repper, nem mondták még? Csak nem a szájával, hanem a seggével rappel, minden éjjel a közös hálóban. Tud 3-4 hangot is egymás után, és utána néhányan felállva tapsolnak, majd megnézik mi maradt a hűtőben.
Komolyan: sejtelmem sincs. Ennyire tuja talán még senki se volt a VV történetében.

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 10:03:29

@Nyuszomuszo83: Ajj, kincsecském..pont ezért imádom a gyengébbik...illetve az erősebbik nemet... Vagy, hogy is van ez? Na, nem is Nem-ezelek, mert térképet csinálsz belőlem és a végén még belém látsz!:)

Angora Cardi 2018.11.27. 10:03:56

@Nyuszomuszo83: Én is kávézok :)

Napot mindenkinek!
Nem láttam tegnapit és ma sem tudom visszanézni így belőletek táplálkozom illetve az 5 órai posztból ami majd eljöve.
Hajrá Lacika.
Csoki menjen haza.
Én a helyükben biztos hogy tornáznék már unalom és feszkó levezetés ellen is.
Era szervezkedéseit nem láttam mindig mást néztem vagy aludtam de az elmeséltek alapján nem tetszik..

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 10:04:07

@hereverő heverő: gyerek osztálytársa nálunk volt és arról ment a vita, hogy milyen az igazán büdös, hangos fing. Azt mondja a kis srác: és egyszer apukám olyan recsegőset fingott, hogy anyukám 5 percig állva tapsolta. És apukám mondta, hogy minél büdösebb annál férfiasabb.
A leendő vejem és nászuram :)

Maximista vagyok 2018.11.27. 10:04:37

@VV Erőlegény: én tudom :) a castingon is 12 nyelven kommunikált. a stáb meg azt hitte hogy ez igen, ilyet kerestünk.

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 10:10:42

@Maximista vagyok: Lehet cak nem tudták megfejteni hogy arab vendégmunkás így hamar tanítottak neki pár mondatot és azokat szokta mondogatni! :D

hereverő heverő 2018.11.27. 10:11:17

Én ezt pedig a benti tujáknak ébresztő gyanánt küldöm:
www.youtube.com/watch?v=8YZ_fIQlvdQ

Maximista vagyok 2018.11.27. 10:11:51

@Nyuszomuszo83: a geci az már megy neki, néha hozzávágja hogy ja vagy izé.

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 10:15:11

@hereverő heverő: én nem szeretnék újra férfi lenni! Annyi fájdalmas műtétem volt mire végre nő lettem XD

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 10:15:14

@Angora Cardi: A kávé jó! Nálam napi 4 deci megy! :D
@Udvariatlanbolond: óóóó nem vagyok én ilyen, aki ilyen szépen becézget abból nem lesz ágyelő! Szeretem ha védve vagyok! Mit nem adnék ha egyszer egy randin nem nekem kellene határozottan megszólalni mikor asztalt szeretnénk! :D Én maradok nőies, csajos, keménységet nyomokban tartalmazok! :D :D :D

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 10:17:36

homo pornó meg társai, a vv jerzsi hova lett???

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 10:17:50

@Maximista vagyok: És a bólogatást is egyetemi szintre fejlesztette a drága hogy egyem a kis szívét nekije! :D :D :D :d

2018.11.27. 10:21:27

Jó reggelt! Örülök, hogy kezd konszenzus kialakulni az ügyben, hogy a szerecsen mehet a Tajgetoszra. Most néztem meg, tegnap már kaphattunk egy kis ízelítőt Renyhe ajvákolásából. Abban már nem vagyok biztos, hogy VVVribanc és a VVMisimókus is sírni fog, ők röhögve tették a jelet arra az idiótára, gondolván, hogy nem ők mennek, és 2 hetet még baxhatnak a jó melegben, meg geczizhetnek-férgezhetnek. A másik tábor még jó hogy rápakolt a niggára, ha már egyszer kérte, de a "szövetségesek" kissé elengedték a kezét.

Gia 2018.11.27. 10:22:11

Most olvasom,hogy lesz egy Dikh nevű tv csatorna...

2018.11.27. 10:23:52

@Udvariatlanbolond: Én a női nemnél csak egy dolgot szeretek jobban: a női igent :-))))

2018.11.27. 10:25:40

@Nyuszomuszo83: Nem tudoom ki fizetne érte mint "modell". Max mehet webcamozni ő is Krisszel :)

2018.11.27. 10:27:29

@Gia: Bezony. Ráadásul van "sikerwebsorozatuk" is a Minden Álmod. Az a csaj a főszereplője, aki az instrumentalját ellopva néhány külföldi számnak "énekel". A célközönség szerintem egyértelmű..

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 10:27:36

@Cleveland55: nekik az is jó! műbaszás a melegben, gondolkodni se kell. Egy lemmingnek ez komoly élet cél és igazi karrier

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 10:28:14

@Udvariatlanbolond: @Nyuszomuszo83: @hereverő heverő:

Lehetne szerződésük egy ételfutár céggel, reklámnak s elenne rossz nekik, és akkor nem csak pizzát ennének meg csokit, hanem levest és normális főételeket is.
Biztos lesz majd egészség hete, akkor hogy meg fognak zuhanni ha a napi csoki adagjukat nem kapják meg.
Ebbe magam is bele érteném mert van mikor megtudNÁK hóni egy kis sütiért, de kibírom napokig is ha nincs édesség a hűtőben.
Nyilván ha egész héten stressz éri őket, akkor valami boldogsághormonnal kell kompenzálni, mert ezek mellett kibírni, ahogy leüvöltik egymás fejét, nem biztos hogy az alma után nyúlNÁK :)

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 10:28:18

@Nyuszomuszo83: Lacika egyszerűen csak gátlásos, mint a kakiló kutya, amelyiket közelről nézted. A tetkók is a semmilyenség ellenpólusa...Asztalt foglaltam- rendeltem- az étel kiváló- a bor mennyei- a társaság kitűnő-...Pincér! Fizetek!+köszönöm az estét!

Maximista vagyok 2018.11.27. 10:29:17

@Spitzbauer: zsebhamilton most szerintem jó magasra felköpött. meglátjuk mi lesz belőle :)

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 10:29:19

@Spitzbauer: De mennyit kell érte brusztolni!DDDD

2018.11.27. 10:30:13

@Hedo a szadista szexista anyuka: Egyébként ezeken a Sugar oldalakon VVV nél is gyászabb kinézetű csajok vannak az egyik szennyoldal képei, cikkei alapján. Szóval van esélye. A celeb világban is nem egyről lehet tudni, hogy gyakorlatilag sugarkapcsolat, az, hogy gyereket szül valaki a sugardaddynak csak bebiztosítja. Még a végén VVV is vezethet valóságsóót kertévén...Ha érted.

mézescsók 2018.11.27. 10:30:56

@szociál: Szerintem sem kár érte, ha kiesik a villából, de azért nagyon sanszosnak tartom, hogy marad. Engem speciel nem nagyon szórakoztatott a humora, a szövege, a balfaszságai, de még mindig elviselhetőbb fazon, mint Radics valaha is volt. Nem hiszem, hogy akár értelmesebb lenne nála, sőt egyáltalán nem, de nem kampányol annyit maga mellett és nem annyira, vagy legfeljebb külsőségekben (frizura, stb.) hozza az önimádó formáját. Pl. nem hallottam tőle, hogy én vagyok a legjobb, én adom a műsort, én nyerem meg a játékot, én mozgatom a szálakat, ha én nem vagyok, nem történik semmi, stb. Azt hiszem, hogy a nézőket kevésbé irritálja. Azt már nem is említem, hogy sokat ront a játékán Reni (nem a szex vagy nem szex miatt, mert az nem érdekel), nélküle egészen szerethető figura lehetne.

.@Udvariatlanbolond: Megtarthatta volna még magának egy ideig, de bizonyos szempontból korrektebb az elején tudatni a dolgokat, mint később azzal takarózni, hogy de hiszen én nem ígértem semmit.
Ha jól emlékszem, kicsit kényezerhelyzetben volt. Hunor az udvaron ginmasztikázott, Adri és Ginu az udvaron kóstolgatták, hogy menmyire be van csicskulva Erának (aki egyébként bentről sasolta, mint az mostanában szokásává vált), hogy el van nyomva, stb. Ezt először a lapot véve kicsit humorosan (nem frenetikus humor volt, de valamilyen szinten mégis az) azt válaszolta, hogy tényleg el van nyomva, mintha valami ülne a mellkasán, alig kap levegőt, egyebek, majd komolyra váltott és mondta, amit mondott. Szerintem mindenkinek kell egy társ ott bent, akivel megdumálhat mindent, akit magához húzhat, ha nagyon egyedül érzi magát, akár egy kis laza petting, a baj ott van, ha valamelyik fél többet kezd érezni, ha rátelepedik a társára, ha többet képzel a kapcsolatba, és ilyenek. Szerintem ezek minél előbbi tisztázása fontos, mert senkit sem érhet vád, hogy mibe ment bele.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 10:32:05

@Spitzbauer:

A poén akkor lesz mikor a párbajhősök mellé kell állni :))
Roliék ki mellé állnak ? Csatába küldik a pajtit mert megkérte rá őket, de nem őt várják vissza, vagy mi lesz ? :))

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 10:34:14

@Udvariatlanbolond: Lacika gátlásos, a tetkók nekem nagyon műnek és álszentnek tűnnek, egy felvett imázs, mert ez a trendi, ez a divat, nekem van életcélom, közben meg sehol semmi. Semmi bajom a tetoválással, ami igényes. De soha nem fogom megérteni az ennyit, tudom függőséget okoz. Én szeretek más függőségeket amik nem járnak tű általi fájdalommal! :)
A rendelésem intézem, ha ismered az ízlésem, rendelhetsz bort, később akár már ételt is! Köszönöm, a desszert én leszek! :D

2018.11.27. 10:35:18

@szociál: Én egyébként megdolgoztatnám kőkeményen a lóvéért őket. 36 milla ma mo-n nem túl sok, de más 10-15 évig dolgozik érte, nap mint nap szenvedve. Ők meg 3 hónap alvás után... Szóval én csinálnék. Alkoholmentes hetet, Cigimentes hetet, Káromkodásmentes hetet, Főző hetet(mindenki a het egy napján főzne, vagy ha többen vannak, mint ahogy kijönne a matek, akkor csapatokban, a nemfőzők meg takarítanának), Box hetet mint a VV5ben, Állatmenhelyen önkéntes hetet(így felhívhatják a nézők figyelmét az örökbefogadásra, felelős állattartásra stb). Nekem ez az eszünk alszunk baszunk ez broáfff. Undorodok azoktól az emberektől is, akiknek ennyi az élet. Akár még valami japán féle "pénzért" mindent is beraknék esetleg, legyen trash is az alacsonyabb szinten tengődő nézőknek is.

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 10:35:21

@szociál: Mindegyik szériában híztak, mint a disznó...pont arra vannak kényszerítve, hogy találják fel magukat, ami persze nem műkszik! De nehogy má még étlapból rendeljenek! Dikk! A szentségit!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 10:36:22

@mézescsók:
Csoki buta, Reni lehúzza, mert veszekedés mindig lesz, és azt hiszi ezzel a műsorral sokáig el lesz a villában.
Sztem ezt a villában is mindenki tudja hogy Radics egy ultra szar játékos volt, csak nem merik megmondani még így sem hogy kiesett mert van egy csatornája ahol ekézhetné őket ha ezek meg bent ekéznék Ratyicsot.
Vicces volt mikor Roli és Ginu beszélgetett arról vajon Radics magát ejtette ki vagy Era volt erős és azért nyert.
Még az is tudja aki szatyorban él hogy Radics magát ejtette ki, ezt elemezgetni édes istenem...Roli bmg.

Gia 2018.11.27. 10:37:00

@Maximista vagyok: Kérlek ne hívd Hamiltonnak,ez sértés az igazira nézve.Csoki egy primitív kretén.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 10:38:28

@Udvariatlanbolond: nem szeretek főzni, szerintem nem is tudok, de ha rá lennék kényszerítve, inkább csinálnám, minthogy azt a sok mirelitet egyem

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 10:40:49

@Cleveland55:
Nincs az az állatmenhely amelyik a nevét adná ezekhez, megjelenne Ánusz azt gecizne egész nap a kamera előtt, mi ez geci kutyaszar ? A gondozok a háttérben fognák a fejüket.

Ha nem is egy hét káromkodás mentes hét, de legalább hétfőtől-csütörtökig, és ez az egészség hét is legyen 4 napos.
Közben persze tűnjön el valamelyik zoknija hogy lehessen nyomozni, mert nyomozás nélkül megáll az élet a vellában.

Egy éttermi menü se drága, olcsón kijön nem lenne nagy kiadás.

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 10:42:01

@Nyuszomuszo83: Jégborral lopakodom, az andalítóan bejövős...Desszert ügyben nem is gondoltam másra! A tetoválásról hasonló a vélemény, bár igen kevés decens, ízléses motyót látok a bőrökön. Ami mellett elfutnak a divatból varrók, az egyéniség, ami nélkül hiteltelen a viselő!

2018.11.27. 10:42:23

@Nyuszomuszo83: A tetkós, főleg agyontetovált embereknél ez általában divat manaság. Nézd meg Kriszt, meg Csokit. (mert hát régen egy közösséghez való tartozást volt hivatott jelezni pl a tetova lásd ejtőernyősök, vagy bűnöző gangek), hogy ráordít egy határozottabb ember a bokáját lefossa. Általában aki egy nővel olyan szinten képes ordítani, mint ez a két sutyerák, nem épp a határozottság, magabiztosság, férfiasság szimbóluma... A gyengébbet nem nehéz bántani. Egyszer belefutottam egy olyan szituba, hogy az utcán szembejövő család gyereke (Ignácka) azt mondta az apjának, hogy ha nem vesz neki fagyit akkor nem szereti. (szerintem kb minden gyerek mond ilyet, és? ) Erre úgy megpofozta a gyereket a bojlertestű apuka, hogy majdnem nekiesett a gyerek a kocsim oldalának. Mondtam neki, hogy engem üssél ha ennyire erős vagy... Nem tudta, hogy lavírozzon el a fal mellett...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 10:42:26

@úgymond olvasó mmkk:

A Kuntakinte meg a Kuntakintére lenne sértő, úgy se híjad hallod é :)

2018.11.27. 10:45:45

@szociál: Bocs. Igen. Az állatmenhely nem jó. Oda nem szabad ezeket beengedni. Főleg Csokkancs-Krisz duót.

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 10:46:15

@szociál: Ez csak tudat erősítő...Roli felmotiválja magát, mert kezd parázni Erától. Fingja nincs az erőviszonyokról, csak bíztatja magát, ezzel együtt másokat is hergel. Figyeld meg, hogy Era ellen fog fordulni két héten belül!!!!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 10:46:42

@Cleveland55:

Orosz börtön tetkót ütnek, kis templomok, csillagok, ahány templom csúcs van olyan rangban volt a "családban".
Aki ezeket hordja és tényleg nem maffiatag azokról szépen leégetik, vagy kivágják azt a részt :)
Döglégynek az a könnycsepp egy vicc baszki, poénból azért ilyet nem varratnék magamra.

2018.11.27. 10:47:31

@szociál: Egyébként Krisznek van kutyája. (szegény kutya)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 10:47:51

@Cleveland55:

Jájj kutya!!!
Nézd basznak geci, ott parittyáznak tesa !

lenne sipolás végig.

2018.11.27. 10:49:02

@szociál: Egyik "ismerősömnek" is van könnycsepp... Gangsta Zoli is annyira Gangsta, mint egy újszülött. Közlekedési bírsága nem volt a szerencsétlenjének kb...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 10:49:05

@Udvariatlanbolond:

Era ezzel begyengítette magát hogy átállt a sötét oldalra tattikai szempontból, még ha ideiglenesen is.
Roli sokáig bent marad, nem köpi szembe magát.

2018.11.27. 10:49:47

@szociál: Azután bemásznék a vellába , és beleraknám ezt a két csicskát a mosógépbe főzőprogramra... :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 10:51:16

@Cleveland55:

Annyira azért nem érzem kamunak a Gangstát, mert tényleg kijár argentínába meccset nézni, meg jégkorongozik, szóval nem puhul ő annyira, igaz nem igen varrják be a böribe, kb olyan sora lenne mint a Stohlnak nem basztatná senki.

Gia 2018.11.27. 10:51:57

Én sem tudom kinek drukkoljak.Roli-Hunyor nem elég ügyes-okos,de a többiekhez képest istenkirályok.Era mongyon le..

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 10:52:05

@Udvariatlanbolond: Juuuj, soha nem ittam még jégbort! Azt hiszem tényleg megtartalak ember! Pláne, hogy még a véleményünk is EKG! Lesz itt ásó, harang, nagykapa! :D :D :D :D
@Cleveland55: + 1 pont neked! Egyetértünk, ebben a divatban, meg hogy összefossák magukat ha már rákiabálsz! Amúgy ezért van az hogy az én korosztályomban lévő nők egyedül vannak és határozottak is! Volt olyan pasim aki sikító frászt kapott egy póktól meg egy büdösbogártól. Én röhögve fogom meg őket! Nekem férfi kell, nem pojáca! :D

Angora Cardi 2018.11.27. 10:52:44

@mézescsók: Jó, hogy leírtad mit mondott Hunor, lemaradtam róla, de tényleg korrektnek tűnik, kérdés Era fel tudja-e venni a tempót vele vagy így jártunk Erával.

2018.11.27. 10:52:51

@szociál: Era nekem mostmár Reni-VVV kaszthoz sorolandó. Ez az undorító Hunort magához láncolása... Meg nekem a Csokis dolog is az volt. Tattikáról szól ez a műsor, de ahhoz nem feltétlenül kell lesmárolni azt, aki elvileg mással "van". Attól mert Csokkancs szerint ez ok, attól még nem kell belemenni. De egyébként mi volt az indok erre?: Az hogy Hunor a felelsz vagy merszben megcsókolta Ginut. Erre Era kimegy és Csokit... Ha ez valaki tattikája, ok, belefér a szabályzatba, de tévúton van, ha azt hiszi ilyen dolgokkal megnyerheti.

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 10:53:11

@úgymond olvasó mmkk: Pontosan! És bele is állnál, mert ez a természetes....Amitől ki vannak térve a hitükből, az a másra főzés! Ez estben velem is megfordulna a világ...Hát már, nehogy már!
Csokk és Ánusz le is nyilatkozta: Ők azért basszák el a konyhai melót, hogy velük ne is kalkuláljanak! Enmagadra főzni meg szintúgy kellemetlen...szóval nehéz!

Angora Cardi 2018.11.27. 10:53:32

@Nyuszomuszo83: @Cleveland55: hát ezek a kecskétől is majdnem bokáig fosták magukat :D

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 10:53:48

@Cleveland55: volt egy üffelem, akinek két könnycsepp volt az arcára tetoválva, valószínűleg az életfogytot tölti a harmadikért

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 10:53:55

@Hedo a szadista szexista anyuka:
Döglégy régi neje aki boxol elég jól nézett ki, voltak is együtt a Halatortánban, megdobbant egy szív :)

2018.11.27. 10:54:10

@Gia: a helyesírásra figyelj legközelebb lécci. Monnyon le, ezt úgy kell mondani.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 10:55:25

@Udvariatlanbolond: de én jószívű vagyok, és főznék másoknak is (hadd szenvedjenek ők is, ha már nekem meg kell ennem a saját főztömet :DDDD)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 10:55:38

@Cleveland55:
Azért az cuki volt hogy borogatta a pociját a beteg Hunornak, Vivi oda baszott volna neki egy jeges kólás dobozt hogy szoríccsa a belére :)

Angora Cardi 2018.11.27. 10:56:06

@Cleveland55: Ilyen fogadás puszi miatt sértődött be Era Ginura?... jesus

2018.11.27. 10:56:25

@Angora Cardi: Jaja. Nagy Alfahímek. Aztán meg együtt beleültek a kádba....Basszus. Le sem tagadhatják... Krisz egyértelműű...De emlékeztek VVV kérdezte még az elején Csokitól, hogy ő meleg vagy biszex ja jól emlékszem...Nem lennék meglepődve. Tudom buli, meg fiatalság, de basszus... Egy kádban áztatni a szaros valagukat, ráadásul Csoki gatya nélkül... Hát lehányom a Macbookomat.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 10:56:34

@úgymond olvasó mmkk:

Az orosz sorozatgyilkosnak a seggéig értek a könnycseppek , megölt vagy 50 embert :)

mézescsók 2018.11.27. 10:56:39

@szociál: Ekg. Pláne, hogy Radics is tudja, hogy saját magát ejtette ki, bár nem kellett megerőltetnie magát, vannak veleszületett adottságok is.

2018.11.27. 10:57:13

@szociál: D :D :D :D :D :D "Nesze te köcsög" Repül a kóla, ki tugggya hun áll meg e

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 10:57:35

@Cleveland55:
Láttad Ánuszt a szoliban, hogy méregette a többi csávót :O
Majdnem rosszul lettem, ez melegebb mint Pánpéter.

2018.11.27. 10:58:15

@Angora Cardi: Hát én baromira így emlékszek. Ott voltak a nappaliban. És "számonkérően" nekiszegezte Hunyornak, hogy "smárótá a Ginuval?" Kiment és kb két mondat múlva smárol Era-Csokkancs.

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 10:58:46

@Cleveland55: Tudtommal a könnycsepp a börtönéletben jelentette az emberölést, minél több könnycsepp annál több gyilkosság! Azt a tetkóját Ganxsta Zolinak nem tartom helyén valónak a könnycsepp tetkót, ellenben a vatos locost, a hokit, igen, az élete! Van rajta a kislánya rajza is! Az a baj hogy némely tetkó olyan elcsépelt már az embereken. A volt pasim imádja az indiánokat, a kultúrát, azokat az értékeket és bölcsességeket, egy indián törzsfőnök van az alkarján, igényes kidolgozott szép munka, az még nekem is tetszett!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 10:59:10

@mézescsók:
Radicsnak már a stúdióban leesett, mikor kattogtak a fogaskerekek és a windóz lefagyott, semmire se tudott válaszolni ,mert még azon agyalt hogy lehetett ekkora láma hogy kiesik egy Era ellen :)))))))))

Angora Cardi 2018.11.27. 10:59:19

@Cleveland55: igen az az együtt fürcsizés nagyon gáz volt... nemtom hogy vagy/voltál valaha haverokkal de ennyire azért ne legyen forró a barátság... Igen Vivi bekérdezett nála hogy biszex-e ő meg már csak tudja mert a volt pasija és Greg ugye, van hozzá orra. Ez a nagy rajoskodás kanoskodás elfojtott hajlamokra utal?..

2018.11.27. 10:59:19

@szociál: Bazd, láttam. Lacika fejére olyankor ráközelítettek. MERT Ő IS OTT VOLT ÁM. Forgatta a szemeit, kb kiment volna szerintem, csak nem akart kiközösülni :D . Ő most a mindenkivel jóban van alvó csávó :D

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 11:00:34

@Cleveland55: Erának elgurult az önbizalma..A győzelem mámora ellendítette a realitástól. Semmi önkontroll , semmi természetes reflex, semmi önrevízió. Korán érzi magát biztonságban!
Roli motyogott neki valamicskét, de ez tudod milyen, mint aki megnyeri az ötöst!

Angora Cardi 2018.11.27. 11:00:39

Lacika cuki :) Én drukkolok neki hogy eltujálkodjon a végéig.

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 11:02:01

@Nyuszomuszo83: Jajjj, kicsikém, megmondtam! A lúúú, a Bandi gyeröké!

2018.11.27. 11:02:07

@Nyuszomuszo83: Úgy értem, hogy a művész családba születő, lakást segge alá megkapó Zolika nem lesz gengszter, mert elváltoztatott hangon beszél. A VALÓDI gengszerrepperek (mert hát ő volt már repper is meg gengszter...) azok voltak és mennek böribe. Lásd Magyarországon Wanted... Amerikai példát meg sokat lehetne hozni. Nem attól gengszter valaki mert a "gangsta" nevet adja magának..

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 11:02:23

@Cleveland55: Így igaz, számon kérte, meg hogy nem lesz 120-dikkk! Dacból smárolt a Csokival, ilyen kis sunyin lapult mikor visszanézték a videjót amiben azt mondta ő nem smárolt a csokival! :D :D :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 11:02:33

@Nyuszomuszo83:

Egyedül a könnycsepp kamu, a többit jogosan használja, maradona, argentína, finn hokicsapat, oroszok stb, velük azonosul.
De ezért könnycseppet varratni hogy minden határnál basztassák e végett, gyökérség tőle.
Kanadába be se akarták engedni.

Angora Cardi 2018.11.27. 11:02:52

@Cleveland55: OMG minden lényegesen elalszom :D Ebből is látszik milyen feszülten követem..
@szociál: OMG csak kapkodom a fejem...

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 11:04:38

@Nyuszomuszo83: Már varratom is a hollót a poppolómra...Edgar Allan után szabadon!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 11:05:45

@Cleveland55:
Dölgény még a faterja svájci hitelét nyögi, ő nem Pataky UFO hogy bemegy a tv-be ríni, hszitizik hogy milyen szemét az összes bank, erre Vitya egy hétre rá kipengeti ennek a Békemenetesnek.
Nem véletlenül vállal el mindent Gangsta, mert a hitelt is kell pengetni, piálni is szokott, fogadni is az Atleticora ami sose jön be neki.... :)))))

2018.11.27. 11:05:52

@Angora Cardi: Hát én ilyenbe soha nem mentem/mennék bele. Az, hogy egy szétklórozott Jakuzziban betolunk egy üveg whiskeyt, az belefér, nyilván fürdőgatyában. Aztán megy mindenki a saját szobájába. De ez bazd...Hát én max az aktuális barátnőmmel fürdenék együtt. Nem szeretnék ilyen szinten érintkezni mással, főleg nem férfival... Én egyébként bár biztos jót tenne a hátamnak, masszázsra sem megyek el, mert nekem az "undorító". Számomra idegen ember(nyilván csak nőhöz mennék, de akkoris), ha "fogdos" én nem tudok ellazulni stb... Én ilyen vagyok la.

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 11:06:11

@Nyuszomuszo83: Pontosabban, nem emlékszik rá...kac-kac...!

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 11:06:59

@Cleveland55: nem bizony! Amerikában ennek más is a feelingje azért! Lásd 2Pac-et. vagy a többi nagyobb rappert. Ott nagyon kemény utca harcok, bandaháborúk zajlanak, a muzsikák nem is abból születtek, hogy virágot szedtek a réten! Itthon ez 98-99-ben újdonság volt, majd a 2000-res évek elején a Helldorado albummal ismét taroltak, mert menő volt. De USA-ban ezt a reppet körbe röhögnék, ahol 12-13 éves gyerekek glockkal járkálnak az utcán! Wanted mellett Ogli G-t említeném meg! :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 11:07:28

@Udvariatlanbolond:
Én meg egy nagy méretes fa........khm.... izé faágat, mert Krisz vagyok ;)

2018.11.27. 11:07:59

@Nyuszomuszo83: igen. Nekem Erának az volt az első undorító jelenete , amikor visszajött, és "kint hagytam a legerősebb játékost". Na akkor kitéptem volna az ajtót, hogy mennyé teis. :) Meg ez a Csokis volt, amikor végleg "levettem róla a kezem" :D . Megkérdezték róla és áááhhh meg úúhhhh. NEEEM. Ő nem smárolt, há hogyne.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 11:08:17

@Nyuszomuszo83: Ogli G elmítésétől a zíkúm lezuhant a pincébe :)))

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 11:08:36

@Angora Cardi: Jajj,közel az egérlyukhoz...? Bocsánat...most, szemlesüti van nálam....

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 11:09:46

@Udvariatlanbolond: Felőlem! :D Nem zavar, csak ne csípje a feneked! :D Aztán amúgy leülni hogyan fogsz tudni a randin? Vagy hozzak neked poppipárnát??? :D

Maximista vagyok 2018.11.27. 11:10:00

Itthon aki legalább egyszer átsétált a Hős utcán már rappernek érzi magát.

2018.11.27. 11:11:00

@szociál: Nem feltétlenül az a "bajom vele", hogy ilyen meg olyan tetkója van a könnycseppen kívül. Nekem az "imidzs" ami hányinger. Ne akarjon gengszternek látszódni az, aki egyszerűen nem az. Aki gengszter, az nem hülye hangon vernyákol valamit valami falunapon 50 ezerér, hanem a sitten ül, vagy éppen szabadlábon folytat bűnöző életmódot. Mondom van itt Mo-n is ilyen, Wanted. Vagy Escobar. Nem szeretem őket félre értés ne essék. De attól mert azt, mondom magamról, hogy én egy modell alkatú, szépfiú vagyok még nem leszek az.

mézescsók 2018.11.27. 11:11:07

@Angora Cardi: Tegnap esti adás második felében volt. Nem szószerinti idézet. Az előzetesben valami olyasmi volt, hogy e tárgyban komoly beszélgetésre készült Erával, de lehet, hogy benéztem.

2018.11.27. 11:11:35

@úgymond olvasó mmkk: De ő viszont tényleg gengszter....Nagyon az volt.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 11:11:41

@Nyuszomuszo83:

Hát igen amit Ice Cube Dr.Dree meg a többiek letettek az az életről szólt, a drogról, a rendőri brutalitásról, a fuck the police számuk se volt gyengécske, mikor a koncerten meg volt nekik hogy bilincseb viszik el őket ha leadják a számot, nem fosiztak be egyből elkezdték, a tek meg vitte is el őket :)

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 11:12:43

@szociál: Uhh!! Még csak ne is említsd egy lapon a két figurát..

2018.11.27. 11:12:53

@Maximista vagyok: Keresztel megyek hetente 2szer a Hősön a kiskutyámmal. Gangsta vagyok... :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 11:15:22

@Cleveland55:

ez jogos.

egy orosz rapper hitelesebb , ők eleve úgy néznek ki mint a zombik, adidas mackóban vodkával a kézben hót lepusztult környezetben előadni egy dalocskát nem kamukéró :)

Maximista vagyok 2018.11.27. 11:15:35

@Cleveland55: elég jó az a környék, jók a programok meg minden. elég nyugodt családias hely, lehet veszek arrafelé egy lakást.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 11:15:51

majd gyüvök, mert most megyek :)

2018.11.27. 11:16:14

@szociál: :D :D :D Krokodilt nyomva ( ha érted :D ) ...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 11:16:23

@úgymond olvasó mmkk:

emlékszeK ráJa, még ezt se tudod leírni normálisan :)

:*

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.27. 11:16:55

@Cleveland55:

jah krákágyil elég durva cucc :)

na télleg húzok el

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 11:17:04

@Nyuszomuszo83: Az első randink a koripályán lesz! Úgy is vékony jégen táncoljuk azt a bizonyos keringőt. Talponállós, ismerkedési pásztoróra...,tekintettel a poppolóm állapotára..:)

2018.11.27. 11:18:41

@Maximista vagyok: Figyelj. Belénk nem kötnek soha. De hát láttam már késelést stb. A Rendőri jelenlét itt is mint mindenhol vicc. Állnak a frissen végzett kis pojácák a sarkon, a 60 kilós Rikárdó eltemeti őket. Egyszer az egyik előttünk ejtette el a pisztolyát, leesett valahogy az övéről...Pont felénk. Nem mert odajönni érte, mert fél a kutyáktól... Mellesleg kb a karom olyan vastag, mint a combja... Hatékony egy ilyen "gettóban"

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 11:18:48

@Cleveland55: Sunyi nagyon! Rafkós akar lenni, de nem jön össze!
@úgymond olvasó mmkk: Most mi a bajod OGLI DZSI-vel, oly szép ember,kopasz, kigyúrt, fux is van, amcsi kocsi is vót, fehér arany gyűrű barátságunk záloga! Megmondta a Magyarok lányában! :D Inkább ma egy Ogli G mint holnap egy Pain. (megjegyzem a TKO-t csíptem, Tyson volt benne!) Amúgy most is megy még az arcoskodás, Mr. Busta.... Na az, hogy ki van varrva, az arca, a szemöldöke... brrrr....

2018.11.27. 11:19:13

@szociál: Na és ismeri ! :) Mennyé ! :)

Maximista vagyok 2018.11.27. 11:19:20

@úgymond olvasó mmkk: nem vagy te olyan bátor, most se mersz bejönni a szaunába mert látod hogy itt témázok Hardy-val. Momoa-t átküldtük a mosókonyhába, pont helikopterezik.

Gia 2018.11.27. 11:19:43

Kivi leszek este Hunyor megvilágosító beszédjére Erához.Persze a csaj biztos nem adja fel.Hátha mégis megszereti.(Nem.)

Angora Cardi 2018.11.27. 11:20:31

@Cleveland55: Jó van az, én sem masszíroztatok, nem szeretem. A jacuzzi vagy termál fürdő témát is +1-ezem.
@Udvariatlanbolond: Nekem olyanom nincs :D

mézescsók 2018.11.27. 11:20:48

@szociál: Meg azon is agyalt, hogy ebből hogyan magyarázza ki magát. Kínos egy nagyközönség előtt bevallani, hogy barom voltam, túlbíztam magam, nem is vagyok akkora ász. Ha még azt mondta volna, hogy az előző szériákból leszürve azt látta, hogy a nagydumás, irányító típusú, vicces fazonok a nyertesek, a szex pedig mindig kell, mert azt kajálják a nézők, akkor is kiröhögjük a szerencsétlent, mert ezek ugyan nem nyertek (Robin?), de ő még hangsúlyozta is, hogy olyan, mint ő, még nem volt. Hát, ebben azért valami igaza volt. Ekkora balfék még tényleg nem volt.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 11:21:08

@Nyuszomuszo83: nem vagyok oda ezért az irányzatért, bevallom, nem követem mr. Busta és társai tevékenységét :DD

,, 2018.11.27. 11:21:09

@Csakazértis én vagyok a királynő: nekem is bejött ez az egyenes stílus. Már amúgy is nagyon untam az "én mindenkit annyira szeretek" "a szívem szakad meg, hogy rá kell tennem a jelemet valakire" c. ömlengéseket.
Remélem, a 2 csaj is felfogta és nem basztatják tovább (mert nem jó irány).

2018.11.27. 11:22:20

@Nyuszomuszo83: Nem vág most annyira az agyam. De jó hogy írtad Bustát. Ogli G az tényleg komolyan tolta a József utcában anno (8 ker). Busta meg benzinkutas volt Esztergomban. Ki akart a hívni a Wantedos Paja G(meghalt rákban azóta)verekedni a Westendben, az meg egyedül lószart nem mert csinálni, csak kihívta a rendőrséget...Paja G akkor éppen körözés alatt állt. Megvetem a bűnözőket, de attól még a tényt nem lehet vitatni . Egyik valóban az, a másik meg 17 kilós bitbú kutyákkal, 13 éves hülyegyerekekkel, meg optikai tuninigolt 206 os pözsóval a háttérben nyomja, hogy egyék meg a testnedveit...

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 11:22:33

@Udvariatlanbolond: Ezzel egyetlen egy probléma van még mindig nem tudok korizni és félek a jégen! Igy én kint állok, kezemben teával vagy forralt borral, te korizhatsz, róhatod a köröket, és ha már tangót járunk- el sem hiszem, ezt én szoktam így mondani a kis érzelmi civódásokra- akkor akár táncolhatunk is, ott sem kell lecsüccsenni! :D

Angora Cardi 2018.11.27. 11:22:48

@mézescsók: A ma estire szerintem hazaérek, rossz esetben hétvégi ismétlést a takarítással összekötöm, de többen említettétek, hiszek nektek.

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 11:29:05

@Nyuszomuszo83: A rokonlélek és a mindenható telepácia! Nos a korcsolyánál én is jobban kedvelem a táncot...."legyen tánc!"

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 11:29:06

@Cleveland55: Ismertem a sztorit azért is hoztam fel a dolgot. De ha már itt tartunk én Lory B-t imádtam, el is tünt a drogproblémái miatt a süllyesztőben, volt börtönben, rehabon, Isten felé fordult. Curtis nyomja most a Heroin nevű opuszt, aki szintén be lett sározva a drogproblémái miatt. Amúgy mindig is szerettem az amerikai rap-et: cypress hillt, Snoop dogg-ot, Dr. Dre-t nagyon, Luniz-t.... óóó milyen régi szép emlékek....

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 11:29:38

nem tudom, melyikőtök butatta a Baby Shark című opuszt, de baszki, 35. a BBC 40-es listáján. jézusom! :DDDDD

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 11:30:04

@Udvariatlanbolond: Legyen tánc! Vacsi után! És vacsi és tánc után desszert! :D

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 11:33:07

@Nyuszomuszo83: Cypress Hill? Te magasságos! Ki vagy te? Életem egyik legütősebb koncertje volt! Nagyon szaggattak!!!

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 11:34:31

@Nyuszomuszo83: Tényleg feleségül veszlek baszki! Most azonnal tedd takarékra a lángot! Hinnye!!!

hereverő heverő 2018.11.27. 11:36:07

most nézem, az MP3 könyvtáramban van egy "New folder" nevű együttes, 2017.11.06 óta :))))

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 11:36:26

@Cleveland55: 5 másodpercet hallottam belőle, azonnal be kellett tennem a heron obliviontól a your hollows-t, hogy megnyugodjanak az idegeim

2018.11.27. 11:37:20

@szociál: Legalább marad egy kis "izgalom" holnapra is.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 11:39:11

@Cleveland55: kevés vót, most jön a mindtól a sundrun hreyfingarlaus, de ha ez sem segít, akkor kiviszlek a ghecibe :DDDDD

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 11:40:42

@,,: Hunyor diplomatikus...Tűri a dörgölőzést, nem akar drasztikusan megbántani senkit. Viszont nehéz lesz Era közeledését féken tartani... A nőci birtokló-kisajátító, és ha elengedi az érzelmeit, még inkább belelovalja magát a vízióiba...Ezt már viszont nem lehet finoman kezelni!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 11:42:07

@hereverő heverő: köszönöm :))

@Maximista vagyok: mondtam már, nyóc általánosom van, két első osztály, meg hat második, kinézel belőlem izlandi zenét? na ugye, dikk, more, hajjámeg

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 11:47:26

@Udvariatlanbolond: Lehet hogy a férfiak találták fel a tüzet de a nők jöttek rá hogy kell vele játszani! Irigykedek a koncert miatt! Tequila sunrice a kedvencem tőlük! :D :D Akkor első randinkra gyűrűvel érkezel? :D

hereverő heverő 2018.11.27. 11:49:32

@Nyuszomuszo83: Mert a férfiak akkor már egészen mással játszottak. A nőknek meg nincs olyan, hát játszottak a tűzzel.

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 11:50:17

@hereverő heverő: Végül is ez is egy megközelítése a dolgoknak! :D

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 11:50:25

@Nyuszomuszo83: aztAT én is ismerem, milyen fejlett zenei kultúrával rendelkezem, hajjatokmeg mindahányan!

2018.11.27. 11:51:24

@Udvariatlanbolond: Lessz itt még Era- Hunor - Roli ordibálás. Hetek kérdése :D Szerintem előbb utóbb Era átáll a sötét oldalra. Az a kérdés, Hunor vele tart-e vagy marad Rolival, és kimennek többször párbajozni, és visszajövögetnek. Alekosz (bár ő azért egy egyéniség volt, még ha kicsit proli is) is volt párbajozni kétszer is ha jól emlékszem. Attila is többször. Nem azon múlik a nyerés, főleg mióta nem smsben kell szavazni pénzért, hanem ingyen alkalmazással. Nem "merülnek" ki a fanok.

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 11:52:54

@úgymond olvasó mmkk: nnnnaaaaa tessékk! A lowridert is ismered tuti! Mert az a másik bazi nagy kedvencem! Attól a számtól libabőr van! :D

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 11:54:59

De ha csajos vonal akkor de La Soul- All good! sajnos linkelni innen nem tudok, mert le van tiltva ezen a szutyok gépen minden! :/

Ay Mama, Que paso 2018.11.27. 11:55:37

off:
csak nehogy VV Lacikát hívja ki Csoki
mert akkor lesz aztán

2018.11.27. 11:57:53

@Ay Mama, Que paso: Meglepődnék, mert 1. szerintem nem is tudják, hogy van ilyen nevű lakótársuk 2. ha tudják is, nem találják meg, szóval tárgytalan

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 11:58:49

@Cleveland55: Én remélem hogy Hunor nem megy Era után, de mint tudjuk erős a nők hatalma mert nálunk van az össze punci! :D Ha van esze akkor inkább Roli felé húz és kiszórják az agyatlanokat! Nem bánná meg. Kezdetekben nem jött be Hunyor, most sem zsánerem, de látok némi értelmi szikrát nála! Erát elengedtem, mert nagyon kijött az az énje ami már nem szimpatikus! Alig várom hogy valaki Zsut vagy Vivit vagy Renit vigye! Ellene szavazok! Akárki vigye őket a szavazatom az övé! :D

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 12:02:03

@Nyuszomuszo83: Most ugrottam a Fragile!!-nevű dobozba és erősen átszalagoztam...Két lukacskát furigáltam és kémlelem a velem szemben kinyíló Dangerous ládikót....
Az ösztöneim veszélyt jósolnak, pedig ide be sem lépett a szélesvásznú javasasszony....
Röcögnek az antennáim, a tűz előtt a borogatást keresem....A szavak között csipegetem az adrenalint....Jajj nekem áldott endorfin! Hesshess!!!

2018.11.27. 12:03:15

@Nyuszomuszo83: Igen, tegnap meglepően jól kezelte Ginu és Adri szurkálódását. Félek énis, hogy a végén a pinahiány úrrá lesz rajta. Egyedül viszont Roli nem nyerheti meg. Mert egyszerűen nem tud "vicces" "jófej" stb helyzetekbe kerülni, és ráadásul meg a többiek akkor megsorozzák stb. Szerintem a Top 5-ig kell "szövetséges" Attinak is ott volt Peti, volt Kinga szál, meg Sehivel sem volt rosszban. Aleknek is ott volt Éva a végén.

Angora Cardi 2018.11.27. 12:03:55

@Ay Mama, Que paso: Lacika a spanja nem hívja ki szerintem :)

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 12:05:08

@Cleveland55: Ha valakiben, Hunyor kizárólag Roliban bízik...Rá fog unni a nyomulásra és Erát pattintja...Íme, megszületett a konfliktus!!! Egy hét!

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 12:05:16

@Udvariatlanbolond: Mi van veled leendőm??? Híjjam a pijócás embört? Miért hessegeted azt az endorfint? Milyen veszélyt észlelsz? Jajjj válaszoljááá, ne hagyj kétséges közt én udvaribolondom! :D

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 12:06:16

@Nyuszomuszo83: Zsut még ne! vvv meg renyhe mehetne egyszerre és szavazat hiányában maradjon kint mindkettő!

2018.11.27. 12:06:47

@Udvariatlanbolond: Remélem. Bár én Rolit szeretném győztesnek. Ne legyen már valaki azért nyertes, mert a bent lévőknél szebben veri vissza a fényt. Roli-Hunor-Lacika döntőt :D

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 12:07:06

@Nyuszomuszo83: Hunyor kicsit Collin Farrell-es..., nem?

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 12:07:54

Ha jól emlékszem az első vvben volt egy györgyusz, aki a barinőjének mondta, hogy ha szeretne egy barátságos párbajt, akkor vigye ki őt. És a két csaj vidáman párbajozott. Legyen csokinak is egy barátságos párbaja ánuszkával.

Ay Mama, Que paso 2018.11.27. 12:08:16

@Cleveland55: már látták magukat többször is tvben
ha valaki végiggondolja, hogy kit vigyen ki és mindenkit számításba vesz, akkor előbb utóbb rájön hogy Lacika valószínűleg nem szereplő

nagyon kíváncsi vagyok meddig jut el Lacika

@Angora Cardi: villabarátságok jönnek
villabarátságok mennek
csak a villa örök

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 12:08:37

@Hedo a szadista szexista anyuka: Csak én rühellem az ostobenkót ennyire? :D De legyen felőlem mehet mind a levesbe! :D

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 12:08:51

@Cleveland55: persze lány nem lehet a top3ban??? Mondjuk ezek közül én se tudnék egy értelmeset mutatni :(

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 12:10:06

@Nyuszomuszo83: lehet, de ahogy a szemét forgatja, meg elönti a fos az agyát, tök jó gifeket lehet belőle csinálni ;)

2018.11.27. 12:10:21

@Ay Mama, Que paso: Lehet beadta nekik, hogy ő csak egy Cameraman, aki leül néha cigizni közéjük, meg néha ott is alszik munka után. Lehet a végén Lacika megy egyedül a döntőbe, mert Hunyor meg Róland összeverekszik a döntő előtt, a többiek kiestek már előtte... :D

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 12:10:59

@Hedo a szadista szexista anyuka: dehogynem, csak könyörgöm ne a zsú legyen, bár utoljára a vivi is ott volt, azt is megszeretgettem volna, szívlapáttal!

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 12:11:23

@Nyuszomuszo83: Cunami? Lavina? Árvíz? Tűzvész? Mit szoktak a szemüveges tudósok diagnosztizálni, az emocionális vészkorszak esetében?

2018.11.27. 12:13:08

@Hedo a szadista szexista anyuka: Én szeretnék már női győztest. Na nem holmi kvóta miatt/alapján. De nem látom ki nyerhetné meg. Talán Era a legnormálisabb nő bent, de őt is úgy lehánynám, mint Mcfeely atya a franctudjakit a Horrorra akadva 2ben... : www.youtube.com/watch?v=ZOtIoBAxDUw

hereverő heverő 2018.11.27. 12:14:28

@Hedo a szadista szexista anyuka: „Te kivered nekem, én kiverem neked. Hogy oldjuk a feszültséget. De semmi buzulás! Buzulás az nuku!”

2018.11.27. 12:15:11

@hereverő heverő: Kedvenc Filmem(Filmsorozatom) :)) Hozé Lujísz

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 12:17:22

@Cleveland55: Era nagyon elbaszta, de nem tudom megfogalmazni, hogy konkrétan mivel. Sajnálom, jól indult.

2018.11.27. 12:18:14

@Nyuszomuszo83: Nekem nagy talány, hogy a retek, miért ejtette ki Dávidot, Vivit a döntőbe küldte, a kis homár Somával meg megnyerette. Nem értem de most komolyan miért nem Dávid nyerte. Bár el tudok képzelni holmi háttérben kialkudott szívességeket, amit Dávid nyilván nem tud teljesíteni... A mai napig nem értem, hogy egy olyan nyomorék, mint ez a Soma, hogy nyerhetett meg egy VVt. Mert Robin(aki egyébként Dávid) legalább normális volt relatíve. De Somával kapcsolatban a normális szót használni...

2018.11.27. 12:19:22

@Hedo a szadista szexista anyuka: Segítek :D : a 2 hete vele együtt kényszerülni alvó Hunyor felett uralkodás, meg a mára Radics x3 méretű pofája :D D :D :D

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 12:20:19

@Hedo a szadista szexista anyuka: Zsu excellent debil...már kifejtettem!
A paranoid skizofrénia mintapéldánya! Kajolja nép az idülteket!

Maximista vagyok 2018.11.27. 12:22:12

@Udvariatlanbolond: Zsu elég nagy prosztó. Nem elég hogy sík hülye, arra sem képes hogy normálisan elnézést kérjen a faszsága miatt.

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 12:26:47

@Maximista vagyok: Hát az a "saaajnáálooom akko"-na, az mindent vitt...Roli fiú el is húzott a csatakba, nehogy ráborítsa a kredencet!

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 12:29:02

@Cleveland55: Abban reménykedhetünk, hogy valamelyik agyhalott idő előtt feladja, és beküldenek a helyére egy normális nőneműt...,mert amúgy??? Ehhh!!!

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 12:30:44

@Cleveland55: Ejj, a csillámpóni ! Attól is izzadt a farpofám!

mocskosmacska 2018.11.27. 12:30:54

@Hedo a szadista szexista anyuka: Lehet, hogy nem Era baszta el, csak amíg bent volt Radics, addig olyan másnak látszott. Radics ellenfelét én is komálta, de hogy most már látom Erát is, rájövök, hogy őt annyira nem.

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 12:33:26

@Cleveland55: Bizonyára az éreccségije miatt billent felé a mérleg nyelve!!DDDD

Bryan élete 2018.11.27. 12:35:19

KÖNYÖRGÖM, VALAKI KÖTÖZZE LE PUSKÁSPETI KEZEIT, MERT SZERINTEM AZZAL A SOK FELESLEGES HADONÁSZÁSSAL HAJTJA KI MAGÁBÓL A SOK FASZSÁGOT, AMIT KIMAKOG .
EZ MÁR GYŐZIKE NÍVÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!!

2018.11.27. 12:35:24

@Hedo a szadista szexista anyuka: ;)

@Udvariatlanbolond: Bezonyára. Bár negyedikes koromban jobb volt a helyesírásom, mint neki, de hát na... :DDD

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 12:37:12

@mocskosmacska: Kvázi létjogosultságot szerzett a tényváladék! Nem Era nyert, (holott azt hiszi, pedig dehogy), hanem Radics bukott!

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 12:38:52

@Cleveland55: Igyekszik...,Ahogy ő mondta, holtig tanul!

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 12:40:18

@Bryan élete: A spurit legalizálták Puskásnál, ha élőben van!

bElannaTorres 2018.11.27. 12:43:09

@Udvariatlanbolond: normálisra azt mondanák, hogy unalmas, a survivorben is Fannika csak feküdt több mint a feléig állítólag, azátn meg görény volt mert evett a banánból :))
Hát ilyen pasik mellé ilyen nők járnak, még Roli az aki szimpatikus amúgy a fiúk között. Most jól megnehezítette neki Era meg Hunor is. Era tök féltékeny, Hunor meg marad a kényelmesbe erával, mert nyuszi szakítani, de egyébként ő is unalmas lenne :/

bElannaTorres 2018.11.27. 12:44:53

@mocskosmacska: ja igen nagy piros pont amiért kint hagyta Radicsot, de most már látszik hogy nagyon féltékeny az összes lányra, már kb az a taktikája hogy mindenki kiessen és ő maradjon Hunorral a végére. És akkor, ott akar bukni? Nem látok most normális játékot tőle

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 12:53:47

@bElannaTorres: Hidd el hogy rá fog unni Era nyomulására, Hunyor ilyen típus, túl jó pali! Tattikából ugye, parittya nincs, ellenben valakinek az ölelése jól esik, de ha a rátelepedés folyamán megneszeli a kisajátítást, Hunyor lépni fog, mert Era akadályt jelent a játékában!
Hunyor nem fogja beáldozni magát a himihumi árnyékában...Nem éri meg!

bElannaTorres 2018.11.27. 12:59:30

@Udvariatlanbolond: Hunor az aki kinti világban úgy oldaná meg, hogy eltűnik - se telefon, se üzenet semmi :D meglátjuk hogy oldja meg odabent :))) Erával kapcsolatban én is csak arra tudok gondolni, hogy azt hiszi a párbajt ő nyerte és nem radics bukta.

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 12:59:32

@bElannaTorres: Ezért is hangoztatta egyenes derékkal a nézeteit Adrinak (cigiző)...Prevenció!
Nincs haverfelvétel!!!!

Berborosz 2018.11.27. 13:02:10

@bElannaTorres: Rémhírterjesztésért beperellek!
Nem Fannika evett a banánból, hanem Vivi.

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 13:02:56

@Cleveland55: az én sem értettem, egyikkel sem éreztem semmiféle szimpátiát, inkább osztották volna ki a szegények közt. Somának a kis pöcsnek nem adtam volna egy árva vasat sem. Dávid tuja volt, de normális, a barátját az Attit utáltam, olyan volt mint egy rossz buzeráns- Debilió klón- és már megnősült! Múltkor láttam! :D
@Udvariatlanbolond: látom én kell neked a pijócás ember meg a cigány asszony aki jósol a jövődben! De gyere, teszek a hasikádra meg a buksidra borogatást. Kigyógyítalak érzelmi válságodból. Irántam táplált érzelmeid kergetnek? :D Akarsz róla beszélni drága kedvesem? :D

2018.11.27. 13:03:53

Jóóóóóóó Rhhheeegggelit !
Emberek mi folyik ott Gyöngyösön ???

Dzsudibí ez zseniális lett ! Még az öreg Stan Lee (R.I.P.) is tanulhatott volna belőle. :))))

Nagy büszkeséggel látom, hogy a komment szekció nem marad el a tervszámoktól :)))

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 13:05:23

@bElannaTorres: Legfeljebb a "jólbevált" alfahím duma..nem vagyunk egymáshoz valók, jobbat érdemelsz nálam, ect.. Itt nincs menekülő útvonal, nincs bepattanok a kocsimba, vagy felszállok a villamosra, csak a konfrontáció . Ettől óvja a Roli, jó a manus előérzete!

2018.11.27. 13:06:30

nem győzőm visszaolvasni, baromi jók vagytok ! :))))

bElannaTorres 2018.11.27. 13:08:34

@Berborosz: :D amúgy a végén mikor a tesója jött mutatta a banánokat és rossz szót használt, azt mondta innen szoktam csórni, na a Facebookon egyből undorító lopósnak mondták.

ewita 2018.11.27. 13:11:30

Semmi nem volt tegnap, csak a Zsu nyekegés, hazugságvizsgálat stb...
én má csak a candy crash adagom közben a háttérben nézem :D
A gőzikét nem bírom egy percig sem elviselni, amit az lenyom valami förtelem!
jönnek a tematikus hetek, kőbunkó ősemberek lesznek, adtak rájuk jelmezt is, csak nem tudom minek... eddig is azok voltak :P remélem paleo kaját is kell enniük !

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 13:12:37

@Nyuszomuszo83: Az ember egy hedonista állat, aki ráadásul szereti a fék nélküli száguldást!
Na nem én...én csak itt kuszán írogatom a butaságot, a desszert reményében!

2018.11.27. 13:13:12

@ewita: gondolom akkor már vízöblítéses budi sem jár nekik ! :)))

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 13:15:06

@Udvariatlanbolond: mikor lesz mán' esküvő? mennék lagziba :))

2018.11.27. 13:16:27

@Udvariatlanbolond: próbáltál már az M5-ön végigmenni fék nélkül ??? :))))

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 13:18:30

@Udvariatlanbolond: én száguldani nem szeretek, féltem a tyúkszaros életem! De desszertként jó vagyok- csak hogy turbózzam az árfolyamom! :D :D :D :D

bElannaTorres 2018.11.27. 13:18:32

@Udvariatlanbolond: lehet Hunor van annyira rafkós, hogy rájön, arra hogy ez az áldozatszerep Era mellett neki kedvez és nem fog szakítani amíg Era nem akar még többet.

2018.11.27. 13:22:29

@Nyuszomuszo83: vkit még a végén egy felvirágozott Birodalmi sikló visz el az esküvőjére... :)))

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 13:23:27

@Nyuszomuszo83: Már hovatovább? Súlytalansági állapotban vagyok! Kilóra megvettél!

ewita 2018.11.27. 13:26:52

@mentoros lecsó: húha elássák az udvaron? :D és zuhany sem meleg vízzel , remélem lesznek ilyen szopatások :D

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 13:28:53

@bElannaTorres: Addig biztos nem, amíg nem fullad tőle...Hunyor nem ennyire nyakiteki, egyszerűen csak korlátozza az Era a szabad mozgásterét és a csődör ettől besokall..
Szar lesz a közérzete...Hogy milyen módszerrel operálja le magáról, ez a jövő zenéje, de borítékolom, hogy nem lesz egy Örömóda!

2018.11.27. 13:30:43

@ewita: kinevezik a dzsakut pottyantós latrinának... és persze NO meleg wasser... :)))

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 13:30:43

@mentoros lecsó: A miénkre neked bérelt helyed van ezt már írtam!
@Udvariatlanbolond: Jaaaajjj hát már teljesen vörös vagyok a kis fekete alapon piros virágos ruhácskámban! Nem tudja a főnököm miért somolygok cukin a bajcom alatt! Úgy lesütöm a szeme hogy már odakozmált! @úgymond olvasó mmkk: kérdezte a lakodalmunk időpontját, nem sejti még, hogy ki kell nyitnia a bukszáját a menyecsketáncnál! :D De válaszolj neki te, ezt átengedem néked! ;)

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 13:32:00

@mentoros lecsó: Ez még csak kishajó, amolyan repülő hollandi!

2018.11.27. 13:34:54

@Udvariatlanbolond: aazzzzééééé drukkolni csak szabad, nem ?! :))))))

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 13:36:03

@Nyuszomuszo83: Ha felfázol nekem morci leszek! Mennyire kurta az a szoknya? Ilyen fránya időben ruhácska? Irgum burgum!

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 13:37:33

@Nyuszomuszo83: Most nehogy egy bizonytalan combfix-el gyere neked, mert havi bérletet váltok!

2018.11.27. 13:38:49

@Udvariatlanbolond: a kurta szoknyákról Gogolák elvtársnőt kell megkérdezni !

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 13:38:54

@Udvariatlanbolond: Kerengőzünk mint gólyafos a levegőben? :D :D
@mentoros lecsó: Drukkolj tesssaaa nem mentem még férhő sose, aztán lassan vénjány maradok! Árulom itten a petrezselymet szégyen szemre! Pedig nem vagyok ribanc mint a Vivijen oszt még diplomám is vagyon! Ááá jobb lett volna lehet ha elmegyek szoláriumba dogózni, ahhoz úgysem köll ész! Lenne is hosszú műhajam! De anyám csajt nevelt nem hülye picsát! :D

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 13:40:43

@Nyuszomuszo83: én úgyse megyek férjhez sose, legalább akkor lagziba hadd menjek :D

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 13:42:31

@Udvariatlanbolond: Befagyna a combfixben a sejhaj, ez most cérnaharisnya meg hosszú szárú magassarkú birodalmi lépegető! :D Felfázásból mostan gyógyultunk ki, nem kockáztatok, de a ruhácska szigorújan térd fölött 10-12 cm-rel végződik! :D :D :D :D De védesz kapsz egy piros pontot a plusz 1000-hez!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 13:43:10

@mentoros lecsó: sohasem, semmikor, soha, semmiképp, semmiképpen. több szinonima nem jut eszembe :))))

2018.11.27. 13:44:05

@Nyuszomuszo83: el sem hiszed mennyien keresnek "igazi csajszit" és nem csak "hülye pics@t"

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 13:45:12

@úgymond olvasó mmkk: nekem nem kell a cécó,nem ragaszkodom hozzá, vegyen gyűrűt, vigyen úgymond nászútra dikk, mennyit spórulunk! Csinálunk egy vacsit azt majd lehogyvoltozzuk! Jó lesz igy is? :D :D :D De ha ragaszkodtok az esküvőhöz, áááámmm legyen, nagy duzzogva benne vagyok!

2018.11.27. 13:45:18

@úgymond olvasó mmkk: "több szinonima nem jut eszembe"

akkkóóóó mostmáá férjhőőő is meheccc

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 13:45:58

@mentoros lecsó: Drága Pelikán elvtárs, Hogy egyem azt a nemzetközihelyzetet- fokozó, drága szívét!!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 13:46:29

@mentoros lecsó: nem

@Nyuszomuszo83: nászútra mindenképpen a járda-szigetekre menjetek, érdemes :D

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 13:47:34

@mentoros lecsó: Csak tudnám, hol vannak???? Várom a jelentkezőket! :D

Voyoshka 2018.11.27. 13:48:20

715-ként is leírom, hogy ez sírva-röhögős volt... itt vinnyogtam, a koleganőm meg csak lesett, hogy beteg-e vagyok-e....eeee :D

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 13:48:37

@úgymond olvasó mmkk: igen gondolkodtam azon is, de a pszichiátria is felötlött bennem! :D

2018.11.27. 13:49:24

@Nyuszomuszo83: aaassssztaaaakurrv@@@ beborult életbe, erről ugrott be, hogy a Zasszonyal nem is volt esküvőnk.... :))))

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 13:49:25

@Angora Cardi: nyuszi ha férhő megyek te is gyüssz! Nyuszi a nyuszit nem hagyja ki a mókából! :D

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 13:49:26

@Angora Cardi: kutyafáját, macskafarkát, nahát!

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 13:50:05

@mentoros lecsó: ti vadházasságban éltek???? a teremburáját! :D

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 13:50:53

@Nyuszomuszo83: Rögtön fejest!!! De szóba se jöhet Skandinávia, csak a jó meleg Afrika, ott fülledt az erotika....aha,aha,,,!

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 13:51:33

@Udvariatlanbolond: visszatáncolsz te is igaz, már megint itt maradok a szoknyácskámban, ölbe ejtett kézzel, nézegetve ama bizonyos elszáradt petrezselyem leveleket! :( brühhüüühüüü

2018.11.27. 13:51:43

@Udvariatlanbolond: a gyűrűt, ürgebőrbe vart dobozban adjad át neki !

Angora Cardi 2018.11.27. 13:51:50

@Nyuszomuszo83: Jövök. :D
@úgymond olvasó mmkk: Tyúkháját, magmiksz úr bajuszkáját.

2018.11.27. 13:52:59

@Nyuszomuszo83: hát jahh.... csak egymás mellé sodort minket az élet, és született 2 kis fattyú is...

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 13:53:47

@Angora Cardi: magnix van a legendás állatokban :))))

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 13:53:58

@mentoros lecsó: osztan miért pont ürge? Jó hogy nem nyulambulamat írtál! Ehhh kiviszlek a hóra! :D
@Udvariatlanbolond: Hidegbe nem megyek, hát fagyott nyulat akarsz te a nászutadon kóstolgatni? A sült nyuszi sokkal fincsibb! :D :D

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 13:54:40

@mentoros lecsó: nem a papír a lényeg hanem a bodottág!

2018.11.27. 13:55:03

@Nyuszomuszo83: "nézegetve ama bizonyos elszáradt petrezselyem leveleket!"

ez eufemizmus a szeméremajkakra ?!?

én kérek elnézést ! :)))

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 13:56:29

@Nyuszomuszo83: Nem vagyok én beszari bika! A hatodik tőr után is ugrom a pirosra!!!

2018.11.27. 13:57:34

@Nyuszomuszo83: jaaaaaaa ??!! hát az megvan gghheeeccc !!!!! :))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.27. 14:01:08

@Angora Cardi: volt még előtte egy tanc közben Csokira fonódása Erának, azt vette észre Ginu, abból jött a mosókonyhás balhé Vivivel és Renivel, hogy Era csókolózott Csokival. Utána jött a besértődése Hunorral, hogy ő meg Ginuval (meg a többivel) . Ugyanaz a szerep, mint Reni, itt se Csoki a hibás, amiért félremegy, hanem az összes többi. Itt is Hunort felmentette Era, Ginu a hibás.

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 14:02:30

@mentoros lecsó: júúúj te, nem, ez nem szépészeti eljárás! Ezen metaforát az általam áruba bocsátott fehér zöldség levelekre értelmeztem!
Eszembe sem jutott, hogy a Tanúban vagyon ezen idézet! :D
@Udvariatlanbolond: Piros a körmöm, piros az órám! Harmonizálva csakis az öltözékemmel! :D

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 14:03:14

@Angora Cardi: majd írd ám meg mailben, mit gondolsz, kíváncsi vagyok :)))

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 14:03:42

@mentoros lecsó: Akkor papír van csak fehér ruha, hacacáré, idegeskedés nem volt? De anyakönyvvezető igen?

Angora Cardi 2018.11.27. 14:03:49

@Csakazértis én vagyok a királynő: Nem értem ez a bezártság tényleg ennyire állattá teszi az embert? Még aki normálisnak indul is meghülyül... Köszi, hogy ilyen jól levezetted, még nem állt össze nekem, de így teljesen érthető a sztori. Mondjuk azon az estén mindenki mindenkivel csókázott legalább egyet, úgyhogy ezen is rágódni meg felfújni olyan röhejes innen nézve... Kíváncsi vagyok Roli miért nem beszél Erával direktben, hogy megmossa a fejét.

Angora Cardi 2018.11.27. 14:05:05

@úgymond olvasó mmkk: OK :) szükségem van most kicsit kiszakadni a fostalicskás deprenciós napomból.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 14:07:49

@Angora Cardi: küldök telepáciával csokit, az mindig segít

@Nyuszomuszo83: ugye? hozok haza magamnak egyet, házőrzőnek :D

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 14:09:52

@Angora Cardi: Szerintem Rolinak nem világosak még teljesen Era szándékai, szerintem még reménykedik a véd szövetségben amit kötöttek az elején. amúgy a másik, hogy szerintem Era tetszik is neki, csak ugye látható, hogy Era meg Hunyort favorizálja, és szerintem kivárja mi lesz abból és kihez álljon majd pártolónak! De ez csak női összeesküvés elmélet!

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 14:10:53

@úgymond olvasó mmkk: kiirhatod, hogy a kutya vérengző a macskában meg még én sem bízom! :D :D :D Na neki husi kell, sok-sok husi! :D

2018.11.27. 14:11:21

@Nyuszomuszo83: vmi olyasmi... :)))
Ott álltunk Miss Önkormányzat előtt, 2 tanú társaságában. Utána volt a barátokkal, szülőkkel egy kerti bográcsozós, grill party. A "nászút" akciós repjegyekből összeLegozott Európa nézés volt. 2 nap itt, 2 nap ott. A Zasszony előtte még nem repült. Ez egy fogadás volt ! Ha tényleg hozzám mer jönni, akkor megreptetem. Én nyertem ! :)))))

hereverő heverő 2018.11.27. 14:11:42

@Udvariatlanbolond: mmm, egyik kedvenc hajóm a repülő hollandi :) a másik a soling :P abban versenyeztem.

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 14:12:44

@mentoros lecsó: Nekem ez tetszik! Kaptok egy gigalike-ot!

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 14:14:05

@Csakazértis én vagyok a királynő: Én azon vagyok meglepődve, hogy ezek még nemrég dugtak. Hová datálható Csokiban ez értelmezhetetlen ellenérés? Talán nem volt jó a parittya Ginunak, és ellenállt a további felkérésnek? Ez lenne a pöcskirály nemtelen bosszúja? A hiúság máglyája?

Angora Cardi 2018.11.27. 14:15:02

@úgymond olvasó mmkk: Ettem sós karamellás fagyit :D de a csoki is jó lesz köszi :DDD
@Nyuszomuszo83: Jó elmélet, lehet benne valami. A sok döglésbe már ők is agyon unják és kombinálják magukat és egymást szerintem.

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 14:15:18

@hereverő heverő: Imádom a hajókat, a katamaránt és úgy általánosságban a vizet! Kilógatni a lábam és szelni a habokat.... Nyarat akarok!

hereverő heverő 2018.11.27. 14:18:08

@Udvariatlanbolond: Igen, itt a Balcsin. Külföldre menni nem volt pé... kedvünk. Pedig benne voltunk az országos válogatottban, ha lett volna zsé, mehettem volna címeres mezben a sydney olimpiai válogatókra.

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 14:19:14

@Udvariatlanbolond: Amúgy szerintem a férfiúi büszkesége benne lehet, hogy előtte akarta a ginu is aztán azonnal megbánta. Viszont ami érdekes hogy Renyhével tudtommal nem volt még meg a parittya csak egyéb dolgok, de a konkrétum elmaradt. így van benne egy kicsinyes bosszú, plusz a Reni ármánykodása is, hiszen a nők nem kedvesek a konkurenciával, és saját malmukra hajtják a vizet! Reni féltékenysége is már a kezdetektől megvolt!
@Angora Cardi: Mást nem nagyon tudnak, enni, inni, parittya, agyalás, de ha nincs mivel úgy nehéz. Reni is megmondta, két napja gondolkodik! :D

2018.11.27. 14:19:22

@Nyuszomuszo83: :)))) én csak egy 250 ccm-es "Moszkva" hajómotorra vágyom egy könnyű, üvegszálas építésű csónakkal.... :))))

katemoss 2018.11.27. 14:20:30

@Hedo a szadista szexista anyuka: pedig VVV jól megfogalmazta: Era "erkölcsi dolgai fényt vetettek"! ENNYIKEH! :D

bElannaTorres 2018.11.27. 14:21:46

@Nyuszomuszo83: Csak épp Renyhének és Erának is azt kéne látni, hogy így csak rövid időre tudják megfogni a pasit, a világ összes nőjét nem tudják elutálni mellőlük, bár itt a villában van egy kis esély rá :))) Szerintem ők kint is ilyenek

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 14:22:01

@Angora Cardi: most irigy dög vagyok, imádom a sós karamellás fagyit :))

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 14:23:07

@mentoros lecsó: Persze hogy bemenj a tó kellős közepére, távol a civilizációtól és lógasd a kukacod! :D Én amikor eveztünk a csónakban azt is szerettem. Mikor tanultam evezni néztem az örvényt amit kevertem, mikor nevettem, hogy körbe-körbe megyünk béna evezésem által! Igaz ez egy ladikkal történt. üvegszálas csónak is volt, de el lett adva...

hereverő heverő 2018.11.27. 14:24:29

@Nyuszomuszo83: Én is imádom, de a mi hajónkból nem nagyon kellene a lábad kilógatni, vizes lennél anélkül is. Így ülnek benne-rajta:
www.sail-world.com/photos/soling/yandy173732.jpg

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 14:24:50

@Nyuszomuszo83: Ahhh nyusza! Tudom,tudom, a fehérnemű is egyszínű! Nem kell ide metafora, hasonlat, költői kép, gyékény. Te magad vagy a szimbólum! Aki ezt nem veszi észre a környezetedben, az egy emeletes barom!!!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 14:25:27

@Nyuszomuszo83: kenuzni én is szeretek, de már idejét sem tudom, mikor voltam utoljára

bElannaTorres 2018.11.27. 14:25:38

@Udvariatlanbolond: belevalóban Csoki barátai azt mondták, hogy Csoki akkor utálhatta meg Ginut, mikor a csaj a szex után megzuhant, bőgött.

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 14:25:41

@bElannaTorres: Szerintem is, bár bevallotta Ginu, hogy ő ilyen, kell megszerzem típus!

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 14:28:18

@katemoss: a benne lakozó sötétség olyan mértékű, mint csillagtalan setét éjszaka a bantu néger szájában a kisvakond, s annak zsebében a negró! vagy még olyanabb

bElannaTorres 2018.11.27. 14:30:46

@Nyuszomuszo83: csak aki ennyire menne, az menjen is a fenébe :))) ráadásul Erának volt is rossz tapasztalata, nagyon nem lenne jó ha megint ő futna a pasi után...
plusz nekem ez a villaszerelem elég uncsi, főleg így az elején, de már három pár is van :O ez volt korábbi vv-kben is?

2018.11.27. 14:30:58

@Nyuszomuszo83: @úgymond olvasó mmkk:
a kicsi kacsalád rendszeresen jár evezni, főleg kenuval... igen, mink szeretünk eltávolodni kicsit a város zajától... ezt a kölkök is szeretik, mert olyankor "apu nagyon hülye" :))))

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 14:31:44

@bElannaTorres: megéljük, hogy renyhe és era öribarik lesznek
majd matatnak egymásnak a paplan alatt, mint szandika és ancsa

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 14:31:57

@hereverő heverő: júúúj de kemény ott lógnak kint, én belül ülnék inkább. De ez gondolom - laikus vagyok- a súly miatt szükséges, hogy fel ne boruljon.
@úgymond olvasó mmkk: kenuzni még nem voltam, a kajakot szerettem, az nagyon jól is ment! :)
@Udvariatlanbolond: Édesem köszönöm részegítő szavaid! A környezetem észre veszi, de házinyúlra nem lövünk. Szórakozni nem nagyon járok, ha mégis akkor nagyon megválogatom a helyszínt! Így marad sűrűn az otthon melege és védelmező négy fala! De majd ha elhívsz randizni kimozdulok! :D

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 14:33:15

@Angora Cardi: Az megerőltető! :D Egyél az enyémre is!

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 14:37:40

@bElannaTorres: ennyire gyorsan nem pufogtatták el a szerelem kártyát! Ilyen ne volt hogy az első napon kefélnek! Uncsi tényleg, bár mit várunk tőlük?
@mentoros lecsó: Én szeretem a természetet csak ritkán jutok ki sajnos és nem az én hibám, csak így alakul! Korlátozva vagyok, se jogsi, se autó....
@Hedo a szadista szexista anyuka: Nem akarom látni, az ancsa+szandi szerelmet ne követtem még, arról a szériáról csak innen informálódtam sokkal később!

Ay Mama, Que paso 2018.11.27. 14:38:42

@bElannaTorres: Több villaszerelmek vannak földön és égen mintsem bölcs elmentek álmodni képes. De hát szeretet nélkül minden ház üres.
még az villa is

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 14:39:51

@bElannaTorres: ez a vv a történelmet írunk vv! fúj, de rühellem, de az undoromnál erősebb a függőségem :( nézem, még a bv-t is! na jó, azt felvételről és a retardáltakat áttekerve. Ennek eredményeképpen láttam ánuszt zuhany alatt huggyozni, felemelő volt ...

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 14:41:16

@mentoros lecsó: tudom, hogy szoktatok erre jönni, mondtad :)

hereverő heverő 2018.11.27. 14:42:44

@Udvariatlanbolond: Köszi, de nem engem illet. Az a szomorú, hogy repülő hollandiban pl a Majthényi-Domonkos páros 12-szeres világbajnokok, az osztály történetének legeredményesebb sportolói, és mégsincs róluk semmi híradás. Solingban Litkey Farkas 3-szoros világbajnok, de ezt se nagyon tudják csak a bennfentesek. Azt viszont lehet tudni, hogy a focisták megint zakót kaptak, pl. Andorrától.

@Nyuszomuszo83: Nem tud felborulni, van súly az alján. VB vagy EB előtt a felméréseken ellenőrzik is, hogy benne legyen a hajó a limitben. Nagyon szigorú megkötések vannak ám egy ilyen one design osztályban.

bElannaTorres 2018.11.27. 14:43:45

@Hedo a szadista szexista anyuka: fúj :D Vártam volna egy kis taktikát, nem egyből szexet, de most már tényleg egyre kevesebb van aki még emlékszik, hogy ez egy játék is

2018.11.27. 14:44:25

@Nyuszomuszo83: télen, befagyott horgásztavon szándékosan beszakítottam magam alatt a jeget, hogy megmutassam a srácoknak, hogy hogyan kell kievickélni egy ilyen helyzetből.
Később az Ő kérésükre, mentőkötéllel a derekukon megismételtük a gyakorlatot. Ők zuhantak a jeges vízbe. Megismerkedtek az "emlős vízbe merülési reflexszel, amikor automatikusan záródnak a légutak". Ezzel az a célom, hogy mindenféle élethelyzetre felkészítsem őket... Már külön várják, hogy mikor állok elő a következő "baromsággal".

Maximista vagyok 2018.11.27. 14:45:38

@hereverő heverő: focisták? olyanok nincsenek idehaza.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 14:47:01

@hereverő heverő: ezek nagyon maximum fodbalisták, nem focisták

2018.11.27. 14:47:30

@úgymond olvasó mmkk: az idén komolyan és vigasztalhatatlanul sírva fakadtam, valóban !
A környéken lakó ismerős küldött képeket a Szigetközről és eltört a mécses...

hereverő heverő 2018.11.27. 14:47:43

@Maximista vagyok: ööö...tényleg. igazad van! szóval akkor a magyar nemzeti walking dead 11.

hereverő heverő 2018.11.27. 14:48:41

@mentoros lecsó: az emlős vízbe merülési reflex az az, amikor megkeményednek a mellbimbók?

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 14:49:49

@Hedo a szadista szexista anyuka: És milyen Ánusz hímtagja? Én olyan kis köpcös mokánynak gondolom....Most nem Greggelek, csak az ilyen szájhős palik, mindig beégnek a kukaccal!

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.27. 14:49:55

@hereverő heverő: igen, és ha a víz langyos, beindul a vizeletürítés is!

2018.11.27. 14:50:06

@hereverő heverő: hülye ! :)))
de nem jó a válasz !!!

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 14:51:22

@hereverő heverő: Ez a mellőzés minden sportággal így van, ha nem foci!

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 14:54:24

@Nyuszomuszo83: Óóóó, virágom szívének harmatja! Hát nem fedezi fel senki ezt a kincset?

Angora Cardi 2018.11.27. 14:56:36

@úgymond olvasó mmkk: Jó gondolat, csak nem valami tudóstól tanultad ezt a dolgot? :D

hereverő heverő 2018.11.27. 14:56:40

@Udvariatlanbolond: Így van sajnos. Van szerencsém barátomnak mondani világhíres vívót és ezt ő is meg tudja erősíteni. Pedig az elvileg még támogatott sport is. Elferdült világ ez.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 14:57:15

@Nyuszomuszo83: igazi antitalentum vagyok a kenuban isch, de azert szeretem :D

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 14:58:19

@Angora Cardi: nem, meg ezo-buzultam a @Maximista vagyok:ot, es az o fejeben lattam ezt a szot, teCCett es a magameva tettem (a szot, nem ot!)

2018.11.27. 15:00:46

@úgymond olvasó mmkk: pedig kenuval evezni nem agysebészet !!! :))))

én kérek elnézést ! :)))

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 15:01:54

@mentoros lecsó: jobban jarunk mindketten, ha en erre nem reagalok erdemben

Angora Cardi 2018.11.27. 15:02:13

@mentoros lecsó: Már azt hittem te is Prof Dr Zhu-Zhu Petals óráján nevelkedtél.

2018.11.27. 15:03:29

@úgymond olvasó mmkk: ezért is kértem előre bocsikát ! :))))

hereverő heverő 2018.11.27. 15:03:41

@mentoros lecsó: próbáltad már egyszemélyes versenykenuban? Wááááuuuu, na ha az megy, akkor azt mondom te tudsz valamit :)))

2018.11.27. 15:04:52

@Angora Cardi: assszztááán miiiéééé ? eszem, f@szom megáll...

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 15:04:56

@Udvariatlanbolond: Úgy látszik el kell jönnöd megmutatni ki az úr a gáton! :D A fijúkat a szürke penész enné meg, de már kezdenek hozzászokni, hogy a nyuszi nem lő a házinyulakra! Úgyhogy ne légy nyúl én édesegyetlenem! :D@hereverő heverő:
@mentoros lecsó: Jesszumpepi! Tényleg felkészíted őket és feszegeted a határokat, ennél én úgymond nyuszibb vagyok dikk! Gondolom tőkesúlynak hívják! (ezt a Pogány Madonnából tudom ám a Bújtortól! :D )

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 15:05:37

@hereverő heverő: Gondolom tőkesúlynak hívják! (ezt a Pogány Madonnából tudom ám a Bújtortól! :D )

2018.11.27. 15:06:30

@hereverő heverő: azt nem földi halandóknak találták ki ! :)))
a stégtől nem tudtam úgy ellökni magam, hogy 3x ne boruljak... a versenykenu a SÁTÁN találmánya ! :))))

hereverő heverő 2018.11.27. 15:15:22

@Nyuszomuszo83: Pontosan :) És azt a filmet mindig is nagy nosztalgiával nézegetem, rengeteg szereplőt, helyszínt és hajót ismerek belőle személyesen is.

@mentoros lecsó: Ugyehogyugye? :D Én is állandóan eldőltem vele, de egy nap után sikerült kieveznem a kikötő végéig és vissza.

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 15:21:38

@hereverő heverő: De jóóó neked! Nagyon szeretem Csöpi bácsi filmjeit amúgy, nem gondoltam, hogy egyszer ezen filmből szerzek ismeretet! De most vállon veregettem magam, hogy ez (is) tudom! :) Köszönöm a megerősítést! Amúgy én is gratulálok neked, mert ez egy nagyon komoly összeszedett tudást és precizitást igényel!

2018.11.27. 15:23:38

@hereverő heverő: én inkább kértem egy versenykajakot ! azzal békésen elvagyok :))))

Apám barátjának volt egy műa. öntött testű, 2 személyes úgymond túrakenuja. Az volt még oolyan instabil, hogy ha nem egyszerre pislogtál a két szemeddel, akkor a borultál a ggghheechhibe.
De azzal vhogy megtanultan gyorsan evezni és nagyon élveztem... :)))))

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 15:24:37

@hereverő heverő: Tíz évig vívtam az OSC-ben...Ismerem a dörgést... Szabad tudnom ki az?

2018.11.27. 15:28:06

@Udvariatlanbolond: miiiiijjjjaaaaf@sz ? összejöttek a vívók piknikre ?
én a Vasas-ban öttusáztam :)))))))

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 15:29:41

@mentoros lecsó: Én a profizmusomat Matulára fejlesztettem. Megtanultam rúddal lökni és irányítani a ladikot....Egyébként minden évben Felső-Tisza, minimum négy nap, túrakenuval...
Óriási challenge....

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 15:31:08

Juuuj nem vág éppen aktuális témába de megtaláltam ki trollkodott be anno ami miatt eltüntem és csak csendes figyelő voltam!
@mentoros lecsó: ugye nem Te voltál lebigmac nicknéven???!!!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 15:31:09

@Angora Cardi: ugyan, Zsuzsu hozzam kepest amator.

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 15:34:25

@mentoros lecsó: De kurvára irigyeltem mindig is azt a vivótermet!!! Többször voltam ott versenyen...Tőröztem egyébként, de szívesen vettem párbajtőröztem is sutyiban....Ha már öttusa!:)

Angora Cardi 2018.11.27. 15:35:39

@úgymond olvasó mmkk: Jó, nyissunk akkor mmkk szótárt :D

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 15:36:13

@Nyuszomuszo83: Mondjad gyönyörűségem,,, levadászom azonnal!

2018.11.27. 15:37:07

@Udvariatlanbolond: jómagam és a kicsi kacsalád, sátrazós túrák... Hármas-Körös, Szigetköz, Kis-Duna... :)))

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 15:37:40

@Udvariatlanbolond: olvastad a fenti hozzászólásom, hogy szeretem a kenut? Igaz hosszú útra nem vállalkoznék, de tök jó lehet egy ilyen! :)

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 15:37:53

@Angora Cardi: csinalok egy vudubabat, aranyom, es nekiallunk :D

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 15:38:33

@mentoros lecsó: ha jottok, szolj. hogy elmenekulhessek :DDDDDDD

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 15:40:21

@Udvariatlanbolond:Mézesmadzagom! Odaírtam a nickjét, de őt kitette Sixx apánk hamar gyorsba! :D De most itt vagy nekem Te, nem bántol! Meg a többi drágaszág!

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 15:40:30

@Nyuszomuszo83: Ezt miből gondolod kincsecském? Lecsó jó haver,ráadásul konyít a víváshoz!

2018.11.27. 15:41:02

@Nyuszomuszo83: a tiltásomig Mentolos Lecsó néven ragyogtam itt évek óta... jelenleg Mentoros Lecsó néven ismertek... :)))
(egy napig voltam Vadkacsa Befőtt, mert hülye a blog.hu regisztrációja)

Ennyikehhh...... :)))

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 15:42:24

@Udvariatlanbolond: Nem gondolom, csak ő írta hogy néha ki lett vágva már! :D Lecsó mestert szeressük! Vívni is tud, te is, én max az esernyőmmel hadonászom! :D

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 15:43:07

@mentoros lecsó: Mentolos Lecsóként emlékszem rád előző szériákből! :D

2018.11.27. 15:43:56

@hereverő heverő: leborulok előtted.... személyesen ismered a MESTERT ?

hereverő heverő 2018.11.27. 15:44:44

@mentoros lecsó: Én pedig a Dózsában, de csak fél évig mert a suli miatt abba kellett hagynom.

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 15:45:23

@hereverő heverő: Borulok térdre azonnal!!! A Gerevich a barátod? Berosálok...Minden értelemben über!!!! A nagy betűs ember...Sajnos az apukáját csak anekdotákból tudom,,,óriási egyéniség volt, a szakma csúcsa!!!!

hereverő heverő 2018.11.27. 15:46:46

@mentoros lecsó: Ne borulj le, de igen. Elég sok korsó sőrt lezavartunk egymás torkán, illetve Gyurival akinek sajnos touchét adott a rák, immáron 10 éve.

hereverő heverő 2018.11.27. 15:48:29

@Udvariatlanbolond: Lófaszt. Nem az én érdemem, hogy ismerek valakit aki letett valamit az asztalra. Ezért pláne ne ENGEM ajnározzatok, én egy senki vagyok.

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 15:48:54

@Nyuszomuszo83: Szép szerelmem! Önvédelmi célból az is megfelel egy parád-riposztra!
már úgy vivóul szólva!

2018.11.27. 15:50:16

@hereverő heverő: én "csak" Dobi Lajost tudom "felmutatni" :)))) Ő volt a vívóedzőm.
Fantasztikus ember és kiváló atléta. Példakép !
Külön kiváltságnak érzem, hogy tegezhetem. :))) Néha, itt-ott még összefutottunk és emlékezett rám, ami hatalmas megtiszteltetés számomra.

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 15:51:45

@hereverő heverő: A Nébaldot is ismerted? Hát milyen körökben mozogsz te fiú, fél éves vívás után?

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 15:52:13

@Udvariatlanbolond: ebben nem vagyok kompetens csillagom, de majd kiképzel! :)

Angora Cardi 2018.11.27. 15:58:51

@úgymond olvasó mmkk: OK nekem is egyet, van egy megvudiznivalóm.
:D

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 15:59:45

@Angora Cardi: nekem van vagy 10, egy baba annyit er, jol vigyazz :D

Angora Cardi 2018.11.27. 16:00:40

@úgymond olvasó mmkk: Ennek az egynek tíz vudubaba se lenne elég annyira gonosz.

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 16:01:48

@Nyuszomuszo83: Óóóó kicsikém, a vívás egy igazán izgalmas sport,,,persze a külső szemlélőnek rém unalmas...A másik kiismerése, a távolság megfelelő tartása, az ésszel való kitörés a megfelelő tempóban, a várható védekezés kicselezése, majd egy lerohanó támadással bevitt tus...

Nyuszomuszo83 2018.11.27. 16:06:54

@Udvariatlanbolond: Édesem, Mohamed Aidát láttam vívni anno, sőőőt azért néha szívesebben nézem meg. Némi rálátásom van azért, de szakkifejezéseket stb nem tudok, számomra a vívás egy középkori lovagi játékokra emlékeztető sport ami a férfiaké, ahol a hölgyek kezeiért vívnak meg és kápráztatják el szívük választottját.... Túl romantikus vagyok egyes témákat illetően! :) Folytatás az új posztcsihoz, de azt már otthon olvasom el! Addig is puszcsi!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 16:07:37

@Udvariatlanbolond: külső szemlélőként nem találom unalmasnak a vívást, lerágtam az összes körmöm, mikor Szilágyi Áron meg Szász Emese olimpiai bajnokok lettek :))

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 16:12:03

@Angora Cardi: vállalok szemmel verést is. tudok csúnyán nézni. @hereverő heverő: tudja tanúsítani :D

Udvariatlanbolond 2018.11.27. 16:18:37

@Nyuszomuszo83: Igen,,,meg lehet tanulni, lehet érteni még annak is, aki soha sem vívott..
Én csak a közvéleményt szajkózom, hogy a vívás nézhetetlen...Pl., néhány éve le akarták venni az Olimpiai sportágak közül...!!!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.27. 16:20:40

@Udvariatlanbolond: a világ legnagyobb baromsága lett volna
süti beállítások módosítása