Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

911 LA 2x09 – Hen

2018. november 26. 13:00 - szde

A mai résznek a témája Hen sztorija, ennek megfelelően egy vacsorán indítunk, ahol úriemberek várnak valakire, mégpedig a következő 43 perc főszereplőjére, akit úgy öltöztettek fel, mintha most jött volna a Számolás joga forgatásáról, és rögtön valami gyógyszerről kezd el beszélni, főleg meggyőzni az úriembereket, hogy megéri befektetni. Az egyikük eléggé bizalmaskodni kezd, de Hen leoltja, és a kollégája aggódik, hogy elszúrta az üzletet. Hen utálja ezt a melót, ez nem ő, és még az embereknek sem tud segíteni, ahogy elképzelte, így felmond. Ez a semmiből jött, a kolléga meg is lepődik rajta.

vlcsnap-2018-11-23-18h13m43s737.png

vlcsnap-2018-11-23-18h13m58s931.png

Hen állásinterjúra tölt ki egy motivációs tesztet, ezt nekünk 12-ben is odaadták, nekem állatorvostól a zoológusig minden munkát felajánlott, ami létezik és rajzkészséget nem igényel, Hen tanácsadója pedig csak simán széttépi a lapokat. A teszt ugyanis csak akkor működik, ha igazat mondanak a válaszok. Fordítsuk meg a helyzetet, mi idegesíti Hent? A zaklatók, a gyökerek, akik kihasználják a gyengéket. Tehát segítenie kell a szegényeknek. A döntésnek pedig belülről kell jönnie. Tanácsadó rosszul lesz a motivációs beszéde közben, így Hen máris hívja a 911-et.

Tanácsadó neki köszönheti az életét, a gyors újraélesztésnek, Hen pedig gimi alatt vízi mentő volt. Máris megvan, minek kell mennie. Még Evával él együtt, aki büszke a barátnőjére, de azért nem kéne isteni jelnek vennie. Hen szerint az isteni jelet 16 évesen kapta, amikor meglőtték, és túlélte. A mentősöknek kemény kiképzésen kell részt venniük, de Hen nagyon motivált, és a tűzoltóság amúgy sem a fehér férfiak klubja már. Hen meg akarja próbálni, Eva pedig mindenben támogatni fogja.

vlcsnap-2018-11-23-18h14m21s070.png

vlcsnap-2018-11-23-18h14m45s549.png

vlcsnap-2018-11-23-18h15m05s012.png

Elméleti és gyakorlati kiképzésről kapuk képeket, közben az is kiderül, hogy Hen haja csak paróka, ami jól le is esik egyik életmentés közben. Végül – mint tudjuk – Henből mentős lett, és meg is érkezik az állomásra, ahol a csodálatos fehér férfiak bebizonyítják, hogy a hímsovinizmus még él. Off: az csak nem Rocker a galérián? Egyedül Chim szól hozzá kedvesen, majd újabb bizonyíték a fehér férfiak felsőbbrendűségére, csak úgy odaba*ák Hennek a cuccokat. Étkezés, az egyik ember rá van indulva Kristen Stewartra, hát istenem, nem mindenki lehet tökéletes, és ezért Twilight-maratont fog tartani a szabadnapján.

Érkezik Hen, aki szintén szereti Stewartot, ha 911-Rocker pedig Jacobnak szurkol, akkor tuti meleg. Én a nagydarab dögös tesónak szurkoltam, de ez annyira érdekli az embereket, mint Hen véleménye. Chim beszélgetni kezd a nővel, a kapitány pedig kiakad azon, hogy a 8 felvett nőből sikeresen levizsgázott 3 közül miért pont az ő állomására került egy, amikor még 105 másik van Los Angelesben? Jajjistenem, még több hímsoviniszta bullshit, és ez a rész 8.5-öt kapott imdb-n, hát eddig csak a fejemet verem a falba. Verném a kapitányét is, ha itt lenne.

vlcsnap-2018-11-23-18h15m29s491.png

vlcsnap-2018-11-23-18h15m35s087.png

vlcsnap-2018-11-23-18h15m49s278.png

Anya-lánya párbeszéd, kint szakad az eső, be is törik a lakás üvegfala, sárral borítva el a lakást. Henék jönnek, az anyuka nincsen meg. Csodálkozom, hogy a kapitány és emberei nekiállnak a mentésnek, elvégre csak egy nőről van szó. Anyuka eszméletét vesztette, közben nem tudják kimenteni. Hen elrohan egy célszerszámért, amivel a dagályt meg tudja akadályozni, kint pedig Athena irányítja az embereket. Segít is Hennek a tömlőt bevinni, amivel sikerül kimosni a sarat, anyukát meg ki tudják emelni. Azonban megmenteni már nem tudják, szóval a kapitány gratulál a nőnek. Athena még megadja a számát a távozó mentősnek, hogy hívja fel.

Chim segít Hennek a mosogatásban, és a férfi hiába kisebbség, még mindig férfi, tehát kedvező számára a rendszer. Hennek barátokra van szüksége, Chim szerint, és ha nem ő az, valakivel mindenképpen beszélje meg ezeket. Hen szorgoskodik, a frissen mosott kocsira a kapitány paraszt módon felrakja rá a sáros cipőjét, majd még jól be is fenyíti a mentőst, hogy ha még egyszer a parancsot nem teljesíti, akkor ki van rúgva. A következő hívásra sem megy, hanem átgondolja a dolgokat… vacsorakészítés közben.

vlcsnap-2018-11-23-18h15m56s799.png

vlcsnap-2018-11-23-18h16m15s983.png

vlcsnap-2018-11-23-18h16m18s166.png

Hen egy bárba jön, ahol Athena és baráti várják, a nő nemtudom hol dolgozik, de a pasas a 115-ösöktől a meleg tűzoltó, kár, jó csávó. Akinek szintén szar az élete, a nő szintén rendőr, évfolyamelső volt, mégis paraszt főnököt kapott. Jönnek a többi sztorik a másságról, majd a végén közös koccintás. Másnap Hen nyomja a dudát, mire mindenki megjelenik, és belekezd a nagy mondandójába. Tudja, hogy hogyan néznek rá a munkatársai. Egy nőt látnak, egy fekete nőt, egy leszbikust? Nem várja el, hogy szeressék, kedveljék, csak annyit kér, hogy őt lássák, ahogy ő látja őket: a megmentőket, akik a bajbajutottakon segítenek. És ha valakinek bármi baja is van vele, akkor kérje az áthelyezését, mert Hen nem megy sehova. Paraszt kapitány lassan tapsol, de szól a csengő.

Party-limo borult fel, öten vannak benne plusz a sofőr, aki meghalt. Hen és Chim szerint van még egy kocsi, mert sárga festéket találtak, de Paraszt kapitány nem engedi a keresést, így a parancsot megtagadva mindkét mentős elindul megkeresni a másik járművet. Az egyikük kiesett, a másik meg a vízbe esett, 8-10 éves kisfiúról van szó. Hen újraéleszti, de nincsen pulzus, majd a sokadik Stayin’ Alive-ra a kisfiú vizet köhög fel.

vlcsnap-2018-11-23-18h16m57s708.png

Hen jön az állomásra, 911-Rocker meg Stewart-fan megdicsérik, Chim pedig azzal a rossz hírrel érkezik, hogy Paraszt kapitány várja az irodájában. Hen már búcsúzkodik, de egy másik kapitányhoz és társához jön Hen, ugyanis sokan panaszt adtak be Paraszt kapitány ellen. A kollégák kiállnak a mentős mellett, így Paraszt lemondott, és most ez az új tag lesz a főnök.

Címkék: 911 911 LA
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása