Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való világ 9x20 - Melyben nem csak a szőrös lábak súrlódnak

2018. november 24. 17:19 - Hoppancs

bscap0006_2.jpg

 

Ezt a hogyvoltot olvasóbarát módon két részre osztottam, így akit már az előző epizódban is fárasztott Csokiék kiruccanása, az nyugodtan átugorhatja őket, akit pedig a villában el- és feltűnő tárgyak hagynak hidegen, befejezheti a művelődést, amint a srácok elhagyják a tanyát. Elmés megoldás, ugy

1. Csoki és Krisztián vidéki kalandja - Második, egyben befejező rész

Az ember azt hinné, egyértelmű, hogy ha valahová két romantikus randira érkező férfit várnak, akkor nem készülnek nekik topless masszőrnőkkel, mert…hát izé, feltételezik, hogy nem lesz rájuk szükség. Hőseink valamiért mégis ilyesmire számítottak, ezért még a szállásra érve is huncut mosollyal keresgélik a bujkáló bulákat, kacc. Csoki reklamál a kamerának, hogy ötcsillagos, jakuzzis királyság helyett egy tök hétköznapi tisztaszobát kaptak, béna pezsgővel és eperrel. Krisztián ellenben értékeli a meleget és a rendet, csak ne lenne útban az általa idehozatott haverja.

bscap0000_2.jpg

Azért mégsem kell kétszer mondani, hogy szálljon be mellé a – láthatóan egyszemélyes - fürdőkádba, persze alsógatyában, mert ha csak egyikük meztelen, az a vonatkozó nemzetközi egyezmények szerint nem valósítja meg a buzulás tényállását. És ha még arra is vigyáznak, hogy semmilyen nagy barna testrész ne kerüljön kontaktusba Krisztián bőrével, akkor ez a kád víz már biztosan nem moshatja le róluk a kőkemény macsóságot. Nem is tudnék mindebbe belekötni, ha nem kínozna egy kérdés, amely még annál is nyugtalanítóbb, mint hogy kihúztam-e a vasalót, mielőtt elmentem otthonról: vajon nem lehetett volna azt a kádat külön-külön is használni? Bár azt hinnénk, ilyen körülmények között kizárt, de a fiúk mégis fáznak, és nem találják a csap meleg oldalát, de mielőtt még EZ történne, pajkos spricceléssel keltik életre fagyos tagjaikat.

froccs.gif

„A fürdés nem tudom, hogy külső szemmel hogy jött le, de számomra gyors és lényegre törő volt. Minden testrészemet bevizeztem, és amint tehettem, elhagytam a placcot. ”

(Krisztián)

Bárhogy is történt, remélem, azért írtak egy legalább háromoldalas szerződést a közös beleegyezésről, nehogy pár év múlva baj legyen. Ráadásul még csak most jön a java, mivel nemcsak ágyból, de takaróból is egy van, így Csokinak „éreznie kell Krisztián szőrös lábát”. A sajátos élmény kihozza belőle a párkapcsolati tanácsadót: "ha komázod a gádzsit, akkor parittyázzatok", javasolja arra célozva, hogy Radics és Vivien elsöprő szerelme a gyászév (=egy villanap) elteltével már nyugodtan múlt időbe tehető.

„Olyan vagy, mint a Cinti, amikor baszni akart”,

céloz Krisztián arra, hogy cimborája lába talán mégis mintha szándékosan közeledne az övéhez. Aztán énekelnek. Csoki erre vonatkozó nyilatkozata nélkül is egyértelmű lenne: ez a kapcsolat visszafordíthatatlanul elmélyült, és amikor másnap együtt súrolják lábbelijükről a kecskekakit, érezzük, hogy innen már nincs visszaút, mint amikor Scully ügynök megmutatta Muldernek a szúnyogcsípéseit.
bscap0001_2.jpg

Az előző napi trauma után Krisztián reméli, hogy már csak valami jobb jöhet. Akkor ugyanis „állatokkal paráztatták” őket. (Az ezen a ponton bekapcsolódó nézők azt hihetik, hogy tigrisszülést kellett levezetniük, esetleg beoltani egy anyamedvét veszettség ellen, pedig....de nem vagyunk egyformák, valakinek az is rémisztő, ha rákacsint egy tehén.) És valóban, egy időre vége a szenvedésnek, a cuki Kati néni csupán a sajtkészítés művészetébe avatja be a fiatalokat. Beöltöznek munkaruhába, majd Krisztián loccsant a tejbe némi „állati eredetű természetes anyagotl”, amely nem kecskehúgy, ahogy ő feltételezi, de azért laikusok számára az sem derül ki, hogy pontosan micsoda. Beköszönt az idill, Krisztiánt a mamájára emlékezteti a kedves hölgy, aki még trágyával sem kente össze. Lám, valóban boldogok a sajtkészítők!

bscap0003_1.jpg

bscap0004_1.jpg

De sajna nem sokáig, mert amíg a produktum utolsó fázisát tölti, mehetnek a frissen letisztított cipellőikben a malacokhoz. Amelyek bizony ürítenek, erről kár lenne vitát nyitni. Sokat. Büdöset. Botrányos módon csak úgy a földre, amikor épp rájuk jön. A két bátor férfi a tojó galamb mozgáskultúráját magáévá téve gereblyézi az exkrementumot, miközben Csoki a lánymalacok felől kérdezősködik. Na, nem maga miatt, csak Krisztián bukik szerinte a 120 kiló fölöttiekre. Cinti épp most töri össze sikítva a család vadiúj, blekkfrájdéjos tévéjét. Vivi majd csak miután kiesett.

bscap0005_1.jpg

 Kati néni sajttal búcsúzik a vendégektől, akik végre kiszabadulhatnak ebből a pokoli börtönből, és visszatérhetnek rendezett, illatos otthonukba. Ennek örömére a kocsiban már Vivi és az ó pótlékjellege a téma, de rég nem figyelek, mert azzal vagyok elfoglalva, hogy gyóóóóó, micsoda szempillája van a teheneknek!

nyammm.gif

pilla.gif

2. Paranormal activity a villában – Második, de biztos nem befejező rész

Odabent eközben Reni és Vivien beszélget „őszintén és nyíltan”, mint nő a nővel, szőke a szőkével, VV a VV-vel. Az van, hogy Reni emlékszik az exmenyasszony kijelentésére, miszerint el fogja üldözni Zsuzsut a házból, és ezt borzongató logikával össze is köti a közelmúlt eseményeivel. Mert…tényleg, nem rosszból, vagy bántásiból, esetleg köcsögségből, de… mi van akkor, ha a kép eltüntetése már e furmányos terv része volt? Vivien köpni, nyelni nem tud, hát ő, tett volna ilyet, aki „emberileg bizonyította, hogy nem is akkora geci”? Nem jött át ez az üzenet? Talán el kéne még ismételnie a Célpont stábjának is szavanként? Vagy mi? Jó, jó, Reni sem gondolta komolyan, csak neki kötelessége az érdeklődés. Természetesen semmivel sem gyanúsítja Vivit, tudja ő, hogy feddhetetlen jellem, a társadalom hasznos tagja. De a jövőben is kérdezni fog - akár az ajtóból visszafordulva - ha kétségek gyötrik.

bscap0006_1.jpg

vivi_1.gifZsuzsu ezerrel keresgél, nem is eredménytelenül: Roli fiókja alól előkerül a fénykép és a szuperképességet igazoló okmány. Lehetne hepiend, de nincs, mert azt a fiókot egyszer már kiszedték, és nem volt ott semmi. Erre szemtanúk vannak. Valaki visszatette, úgy játszadozik Zsuzsuval, mint macska az egérrel, vagy Kund Abigél szegény Bárczi Benővel. Heves kajabálás indul abban a témában, hogy Ginu megmondta: itt valakit bizony félreismernek. Vivien benevezne a hazugságvizsgálatra, mert érzi, hogy a gyanúsítotti kör extra gyorsan szűkült le az ő személyére. A sértettnek ekkor beugrik, hogy Roli is járt a szobában, ahol ő és Vivi szunnyadt édesdeden, és ha ez nem lenne elég, a pasi szekrényében volt a lopott holmi. Valljuk be, zseniális bűnözői húzás lett volna részéről éppen oda tenni, ráterelve a gyanút egy őt besározni készülő ismeretlen tettesre.

bscap0007_1.jpg

bscap0008_1.jpg

Vivi tovább erőlteti a poligráfot, szóval vagy tényleg ártatlan vagy kapott valami speckó CIA-kiképzést. Roli is védekezik, mert csak egy percre nézett be, néhányaknak pedig rémlik, hogy Vivi egy ideig egyedül volt a szobában, mielőtt Zsu is csatlakozott. A bizalmatlanság rátelepszik a villára, mint Kormi a gazdi laptopjára, még Lacika is egy fokkal zaklatottabban kóvályog fel-alá. Reniben ezen a ponton valami megroppan, már nem bírja, hogy akárcsak a csillagkúti rendőrségen, itt sem tudnak semmit kideríteni. Ezért „nyomozóruhába” öltözve fetreng végig a villa padlóján, ami a mezei szemlélőnek olybá tűnhet, mintha a Macskákat próbálná egy olyan művelődési házban, amelytől az önkormányzat megvonta a támogatást.

1.gif

vivi2.gif

bukkkf.gif

A „megfigyelő akció” eredménye: Lacika viselkedik a leggyanúsabban, méghozzá azért, mert sehogy sem viselkedik. De Roli szemében is kigyúlt a rémület fénye, amikor meglátta Renit eszelősen vonaglani a földön, úgyhogy mégis neki kellene hazugságvizsgálatra mennie. Zsuzsu kongat, majd bejön egy lila háttér, a VV zenéjével kísérve. Anikó technikai hibát jelent be. A közjátékot követően visszakapcsolunk a villára, ahol Roli az alibije mellett érvel. Mivel végig kint ült a cselekmény elkövetésekor, és ha ezzel egy időben bent is lett volna, akkor épp most lennénk tanúi a sci-fi reality megszületésének.

"Ez akkora faszság, hogy még én sem hiszem el", mondja.

Egyelőre nem tudjuk meg az igazságot, mert Ginu szuperképessége aktiválódik, azaz beszélgethet a riportszobában az anyukájával. A mama szerint a kislánya „nagyon ügyes”, csak így tovább, ja, és Balázs, a párja is nagyon várja, hogy majd kijöjjön és „megbeszéljék a dolgaikat”. Ha Csintalan Sándor lennék, azt mondanám, nyilván a cseh kettőt nézik. Ginu pityereg, mindenkit szeret, satöbbi, megígéri, hogy megjavul, és Renit sem fogja most már bántani.

bscap0009_3.jpg

bscap0011_2.jpg

Anikó az Agatha Christie-féle Orient expresszéhez hasonlítja a villa nagy bűnügyét, amely ha nem lenne elég, a helyzetet még egy szabálysértés miatti bünti is súlyosbítja. Mivel Krisztián helyett indulás előtt Csoki írta fel az igényeket, másnap a lakók  nem kaptak meg semmit a rendeléseikből. Indul a Survivor Light Powered By VV. Adri azt álmodta, hogy két macska kergette egymást, de egyik sem ő volt, szóval nem kell attól félni, hogy Karinthy Frigyes szelleme kísért a villában, és ő rakosgatja el Zsuzsu személyes tárgyait.  Az álmoskönyv szerint ez azt jelenti, hogy két sunyi ember van most körülötte, szerintem meg azt, hogy szereti a cicákat.

„Nagyon feszült voltam, az idegeim csak úgy táncoltak”,

mondja Adri, és ekkor még nem sejti, hogy említett idegek rövidesen extasyval megtámogatott tiniként fogják ropni.

adriii.gif

Zsuzsu ugyanis először csak megemlíti, hogy neki is van egy uGGGYanolyan bodyja, mint amilyet Adri visel éppen, majd a fokozatosság elvét betartva először finomabban, majd határozottabban, végül egészen hisztérikusan célozgat arra hogy a lány lenyúlta a cuccát. Aki ezt a forgatókönyvet kitalálta (maga az élet, természetesen), bizonyára látta a Jóbarátok A folt című epizódját a 8. szezonból, amelyben Monica bebeszélte magának, hogy a takarítónő ellopta a nadrágját, ráadásul pont előtte hordja, elkövetve ezzel a tökéletes bűntényt. És valóban, ez már majdnem annyira rafinált, mint az, hogy Roli a saját fiókja mögé rejtette a Pinocchio-kártyát. Adri nem akarja elhinni, hiszen neki 8 000 000 azaz NYOLCMILLIÓ bodyja van, miért kéne a másé?

bscap0015_1.jpg

bscap0013_2.jpg

"Ne idegesítsél már fel!", üvölti vörösödő fejjel, és ezt, valamint a röpködő basszamegeket hallva attól tartok, már késő. Közben megérkezik a szakértői cetlivizsgálat eredménye is, mely szerint a márka is uGGGGYanaz, szóval ebből vádemelés lesz. Zsuzsu bodyja márpedig nincs meg.

"Ez a nő nem normális, hát a ruhááááámat hoooordja!"

"Húszmillió csipkés bodym van, húszmillió, baszd meg! Minek nézel te engem????" kiabálja Adri, akinek az idegei már a földhöz verik magukat a képzeletbeli a diszkó padlóján. Ráadásul az előbb még csak nyolcmillió volt. Honnan van a többi tizenkettő?

fogdos.gif

„Ezen a nőn látszik, hogy nem normális, ez elmebeteg”,

 motyogja továbbra is magában a szennyesben elborult arccal turkáló Zsuzsu, és ha valaki, ő aztán tudja.

ruhaaaaa.gif

"Bolond vagy Zsu", rikácsolja Reni.

"Miért lennék bolond, hát nincs a mosókonyhábaaaa’", őrjöng Zsuzsu.

Adri légzőgyakorlattal küzd az egyre közeledő agyvérzés ellen. "Akkor neked adom, legyen neked kettő", mondja, mire Zsu, mint akinél éppen most ütött be egy rendes adag lónyugtató, higgadtra váltva kérdezi: „de miért akadsz ki ennyire?” Adri kifejti, hogy ő először nem bírta Zsuzsut, de megkedvelte, mert megsajnálta, amiért bolond szegény. De most már a dolog kezd kellemetlenné válni, mint egy jóféle lakótársas thrillerben.

bscap0014_2.jpg

A két történetszál Krisztián és Csoki visszatérésével ér össze, Greg rögtön félre is hívja őket, hogy vázolja a kibontakozó ügyet. "Nem mi voltunk", mondják a kemény munkából hazatérő ifjak, majd megegyeznek, hogy egy ideig eltitkolják a szégyenteljes valóságot, inkább teniszezésről, koktélt felszolgáló nőkről és limuzinról szóló mesékkel etetik a népet. Krisztián csókkal üdvözli Vivient, meg azzal a felkiáltással, hogy most lehet, hogy elkezd paritty… taktikázni. Hajrá, elvégre ez eddig is mindenkinek bevált!

 

És egy kis közvéleménykutatás:

 

 

686 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.25. 15:58:11

@Maximista vagyok: akármennyire is rühellem, ez a bekísérés szép volt na

Perah 2018.11.25. 16:15:12

@bElannaTorres: Oké, hogy megsértődött rá, de az is mutatja, hogy milyen ostoba szegény, hogy Era azzal bántotta meg, hogy a tánca kurvás volt (ami igaz is), és ugyanakkor ő is alázta Erát a veszekedés alatt, szóval egálban voltak. Viszont Radics folyamatosan, minden nap többször is ba**tatta ok nélkül, és egy ilyet pasast nem támogatna egy normális gondolkodású nő.

@Nyuszomuszo83: Ja, szerintem is jópofák voltak, és akkor még nem is láttam az együtt fürdésüket és alvásukat :D. Biztosan sokaknál kiverték a biztosítékot, de szerintem komolyan olyan jelenetek voltak a romantikus randijuk alatt, hogy simán elmentek volna egy sírva röhögős filmvígjátékba. Egyedül az zavart, hogy nagyon féltek az olyan állatoktól is, amikhez én ujjongva szaladtam volna oda, hogy megsimogathassam őket. Mondjuk, én minden állatot imádok, még a malacokat is szerettem, amikor volt a mamáméknál kicsi koromban :).

Perah 2018.11.25. 16:25:50

@Angora Cardi: Igen, Greg nagy csalódás, pedig még azt is szerettem benne, hogy néha meditál és jógázik :). Viszont a sz**kavarás nem kellene, mert lealacsonyítja magát Zsuhoz.

Az a nő (Zsu), amit leművelt tegnap Adri body-ja miatt, hát én lehet, hogy levertem volna a fejét a nyakáról, ha velem csinálja ezt... Még akkor is, ha kizárnak érte. Ott egyedül Reninek volt egy kis esze, hogy ő is azt mondta Zsunak, hogy ez már nem normális dolog.

@úgymond olvasó mmkk: Igen, Gigi feje rá is hasonlított, meg a többi emberre is, akiket a többiek írtak. Pl. Peggy a "Rém rendes családból", meg a Majmok bolygójából a szereplőre :D. Nem tudom, hogy miért kell belőlük bohócot csinálni minden hétvégén. A múltkori turbános szerkó is gáz volt, mert szerintem Gigiben a haja a legszebb, pont azt nem kellene engednie, hogy eltakarják vagy fosul csinálják meg!

Perah 2018.11.25. 16:34:20

@MacákékIcukája: Nekem is nagyon hiányzik az előző évadokból, hogy ott többet beszéltek a lakók a riportszobában, és így több mindenről tudtunk mi is. Nem voltak a nézők ennyire vakon... Most például fogalmunk nincs már több öfi óta, hogy ki lopkodta Zsu cuccait, ki rakta vissza őket és miért? Vivi, mert ki akarta készíteni a csajt, ahogy ígérte? Vagy esetleg Roli, mert ilyen viccesen dugta el Reni fésűjét is első nap, vagy Adri, mert csak? Vagy a szerkik kértek fel valakit egy titkos küldetésre? De ha ez utóbbi, akkor mi miért nem látunk-hallunk semmit?! :(

Ez így unalmas, és ráadásul személy szerint én nagyon utálnám, ha bárki is hozzányúlna, ne adj Isten eldugná valamilyen személyes holmimat! Ráadásul ki sem derülne napokig, hogy mi a szitu, csak mindenki gyanúsítana mindenkit. Tök egyszerűen vissza lehetne nézni a kamerán, hogy ki volt az, de talán a szerkik nem akarják, mert ők kértek meg valakit rá, csak nem számítottak ekkora viharra az ügy miatt. Ha olvassák ezt RTL-esek, akkor jó lenne változtatni kicsit a koncepción, és vagy nem belenyúlni ennyire a műsormenetbe, vagy pedig tudatni a nézőkkel, ha igen!

Angora Cardi 2018.11.25. 16:38:40

@Perah: Greget elengedtem, nem lesz már belőle hős...

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.25. 16:40:42

Ki lesz a kiválasztott? Kit visz ki?
Tegnapit nincs idegrendszerem visszanézni :(

Köszönöm

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.25. 16:41:26

@Angora Cardi: ezzel én is így vagyok! ratyis apucizás után elvágta magát

bElannaTorres 2018.11.25. 16:46:18

@Perah: Era nemcsak azt mondta, a hülyegyerekezést is ő kezdte, és az egész tőle rosszabbul esett, mert közelebb álltak egymáshoz mint radicshoz. Aztán már radicshoz se szívesen állt be, én már ezen túl is léptem
Egyébként a nők sokkal jobban tudnak egymásra haragudni, főleg ahogy a Fb kommenteket olvasom. Direkt szembe megyek ezzel, mert szerintem ez nem jó így.
Csoki belefolytotta nagy ordibálva a szót már Ginuba kétszer és egyszer sem volt igaza, de ő vicces az embereknek. Nekem zsuzsi vicces, nem hajlik, nem beszél csúnyán - többiekhez képest, és nem ribiskedik.
Rendesen rászálltak a dolgai eldugdosásával, és szerintem Adrin tényleg az ő bodyja volt, de úgy láttam utólag meg is beszélték.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.25. 16:49:07

@Perah:

Most minden kiszakadt belőled :)

@Angora Cardi:

És még magamat ostoroztam az első napján, hogy oké adok neki egy esélyt hátha nem lesz túl buzis meg bunkó.
Erre nem az lett ? :)
Nekem volt igazam :)

@Hedo a szadista szexista anyuka:

Csoki magára akarja rakatni a jeleket hogy kivigye Ginut, és ezt a tattikát megosztotta Eráékkal, amiről roli még nem tud, de agyfaszt kap ha megtudja :)
Bárkit hív ki Csoki én Csoki ellen fogok szavazni, már csak poénból is, ne érezze már magát ennyire erősnek bakker.
Persze ha Csoki Renit vagy vivit hívja ki akkor a Csokira szavazok , de ez esélytelen.

Costanza 2018.11.25. 16:52:09

@Perah: a szerkesztok? vagy valaki szerkesztoi utasitasra, ami ki fog derulni kb 3 het mulva amig ezt a csontot lehet ragni. Mar reg meg kellett volna mutatni/leplezni hogy fent lehessen tartani az erdeklodest.

bElannaTorres 2018.11.25. 16:52:45

Ráadásul Csokika, csak mert Ginu nem akar már vele lefeküdni ellene hangol mindenkit bent. Valahogy már azt is elérték hogy Era is őt akarja kirakni, szóval hajrá Ginu! :))
Bár csokival szemben még mi is kiesnénk...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.25. 16:53:03

@Costanza:

jah szerintem is azért húzzák, hogy legyen valami történés, azt majd kiderül a nagy semmi mert témát váltanak, mi meg nézünk ki a fejünkből :))))))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.25. 16:54:38

@bElannaTorres:

Sajnos Csoki kint hagyja a f*szbah Ginut.
De nem baj mert elfognak szállni maguktól.

Maximista vagyok 2018.11.25. 16:57:12

@szociál: nem hiszem. az se biztos hogy menni fog a rápakolósdi. én ebben nem lennék partner.

2018.11.25. 16:57:54

@Hedo a szadista szexista anyuka: hát az a szar kep ellenere sem csipesznek, foleg nem egy fejméretű szuperképességkártyának nem tűnik.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.25. 16:59:09

@Maximista vagyok:

én se lennék az.
Azért ez parasztság hogy a Roli háta mögött kavar Era, csak saját megát sz*paSSA meg :)

bElannaTorres 2018.11.25. 16:59:56

@szociál: az a baj, hogy elszáll magától, aztán majd megint hozza a viccest és mindent elfelejtenek neki, de szerintem nem tudja megnyerni, mert Renikét hamarabb kiteszik mellőle és unalmasabb lesz.

bElannaTorres 2018.11.25. 17:01:03

Vagyis csak remélem, hogy nem nyeri meg :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.25. 17:02:01

@bElannaTorres:
Csoki amúgy is elszáll, ezzel nincs baj, hanem az hogy a sötét oldal fog elszállni, pláne Krisz, hogy sorba kint hagynak mindenkit.
Kriszt bárki kivinné kint maradna az Ánusz, csak fostosok, nem mernek bele állni :)

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.25. 17:05:04

@szociál: ej, ez még soha senkinek nem jött be!
Ha ápolt lennék, szövetkeznék Lacikával. ő rám rakja, én meg rá. Egyikőnk se lesz kiválasztott, és egyikőnk se tett a kiválasztottra, szóval nem mi leszünk a kihívottak :D

2018.11.25. 17:05:17

@szociál: Már “várom”, hogy melyik évadban fogynak el a “Somapajtás melegpornósok”, talán a VV15ben...

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.25. 17:06:14

@bElannaTorres: ha kiesne reni, meghúzná csoki erát?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.25. 17:07:25

@Hedo a szadista szexista anyuka:
:))
Lacika a prezident.

@Cleveland55:

Látod fent vannak a feszbukon egy brancsbol vannak ezek mind ismerik egymást. :(

Perah 2018.11.25. 17:10:03

@bElannaTorres: Hát nem tudom, de persze mindenki máshogy él meg dolgokat. Nem tudom, hogy abban a szituban én mit csinálnék, csak abból tudok kiindulni, hogy az életben milyen vagyok. Egy ilyen veszekedés után én valószínűleg előbb bocsátanék meg Erának, főleg, ha megbeszéljük és bocsánatot kér, mint egy Radicsnak. Akkor más lenne a véleményem róla, ha először sem áll mellé, és azt mondja, hogy inkább senkit sem támogatok. A body-t komolyan nem tudom elhinni, hogy bármilyen épelméjű nő kivenné a szekrényből és felvenné, ha az nem a sajátja. Lehet, hogy az a baj, hogy magamból indulok ki, és ezért tartom ezt kizártnak. Viszont jó lenne, ha egytől-egyig minden kiderülne, hogy pontosan mi történt (legalábbis a nézők számára): ki tüntette el a fotót és a szuperképességet, felvette-e Adri Zsu body-ját, vagy sem? Amúgy azt én kifejezetten utálom, ha valakire ennyire rászállnak. Ez már kb. az iskolai bullying kategória, ha tényleg a többiek szívatják folyamatosan Zsut. Ezért lenne fontos, hogy kiderüljön az igazság, mert az iskolában sem jó, ha ezt hagyják egyes diákoknak a tanárok, ezért itt is fel kellene lépni ellene!

Csokival kapcsolatban olvastam, hogy tegnap nekiment Ginunak, visszanézem nemsokára a tegnapi részt, hogy ne legyek ennyire vakon. Ha nem volt igaza, akkor bármennyire is kedvelem néha a hülyeségeit, akkor is Ginura fogok szavazni, mert utálom, ha valakivel igazságtalanok! Azt sem tudjuk, hogy ténylegesen keveri-e a szart, ahogy a többiek állítják, mert mi semmit sem látunk ezekből az öfikben. Most vagy hülyék a többiek, vagy félreértik Ginut, vagy kihagyják a szerkesztők ezeket a szitukat.

@szociál: Igen, kijött minden belőlem - legalábbis azok, amik nagyon zavartak :D. Azt már meg sem kísérlem, hogy ennyi kommentet egy nap után végig tudjak olvasni, mert nagyon sok. Sajnos a tegnapi öfit nem láttam, nem is voltam gép előtt, ezért válaszoltam mindenkinek csak most.

@Costanza: Ne is mondd, jó lenne, ha már lejátszanák legalább nekünk, a nézőknek, hogy mi hogy volt és ki(k) volt(ak) a "tettes(ek)". Majd minden évadot láttam eddig, de nem volt ilyen egyik évben sem, legalábbis nem emlékszem, hogy volt olyan titkos küldetése valakinek, hogy folyamatosan lopkodnia kellett egy másik személy cuccait. Ha most ez a koncepció, akkor az nagyon gáz...

2018.11.25. 17:12:55

@szociál: Igen, de nem értem, hogy attól még miért kell őket beválogatni. Ne mondja nekem senki, hogy a tobb ezer jelentkezőből ezek.... Most pl VVV Mici es Krisztiannal van joban. És ez miert indok a bekerulesre? Vagy Somának az, hogy Pumpás haverja, vagy Ánusznak, hogy Soma haverja és Pumpás barátnője? Valaki tán azért fogja nézni a VVt minden este, mert látni akarja, hogy Gabó “csaja” hogy alszik? Vagy Mici baratnoje hogy alszik? Lhet hulye vagyok, de valodi indokot nem velek felfedezni mogotte. De lehet én nem vagyok benne ebben a trash mindenki mindenkivel világban( tenyleg nem vagyok benne halistenek

2018.11.25. 17:15:35

@Perah: Osvát “baromi okos és kreatív vagyok” Zsótitol szerintem ne várjunk túl sokat. Egyébként Soma mit “dolgozik” az RTL nél?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.25. 17:15:54

@Perah:
Nyugi belőlünk is kiszakad :)) @Cleveland55:
Ember nem érti miért ilyen fogyatekosokat válogatnak, mindegyik hallod tesó, hallod geci, ezek együtt bagoznak a telepen.

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.25. 17:19:29

Ancsálknál még volt beszavszó, ugye?

2018.11.25. 17:21:17

@szociál: Nem láttam élőben, csak utólag az első két adást, csak olvastam a huszonnégyponthun rola cikket. Azt írták Csokira, hogy magyar-afrikai aki olaszban elt, es olasz tolmacs a civil eletben. Na mondom hatha lesz valami normalis is. Erre bemennek és “gechi bazmeg, gádzsi, bull, parittya, tesó, báttya” kifejezéseket használ. Hát mondom ez a csávó is kb a Nagy Fuvaros utcából esett be a vellába...

Nyuszomuszo83 2018.11.25. 17:21:30

Üdv Pajtik és Puszinyuszi társak!
Azt hittem már van új posztcsi, hátha megvilágosodom a tegnapi öfivel kapcsolatosan, de szomorúan konstatáltam, hogy nyista! Kiváncsi leszek ki lesz este a befutó!

Angora Cardi 2018.11.25. 17:21:36

@szociál: Én nagyon akartam neki drukkolni de már nem menne. Elengedtem mint a lapos fingot..

bElannaTorres 2018.11.25. 17:24:22

@Perah: Zsu nem teljesen normális, erre mentek rá többen, tényleg pont mint a suliban.
Csoki már korábban kezdte a bunkózást, akkor is ordibált ginuval mikor reni bemártotta az elején, és utána annyi nem volt benne, hogy ne haragudj. Inkább mindenkinek azt terjeszti milyen rosszindulatú a lány. Játszik rendesen igazából, ha abból a szempontból nézzük, még eléri hogy Eráék maguk közül küldjenek ki kettőt :O

Perah 2018.11.25. 17:25:25

@Cleveland55: Somáról nem tudtam, hogy az RTL-nél dolgozik. Zsoltit emlegették többször is, de ha VV-szerkesztő most, akkor innen üzenem neki, hogy majd legyen katonai hét, de előbb mutassák meg, hogy ki a kleptomán vagy bully a villában!

@Hedo a szadista szexista anyuka Igen volt, de ha jól emlékszem, akkor még az Éváéknál is. Azt nem tudom, hogy a legutóbbi VV-nél volt-e, de nem emlékszem rá. Szerintem sem Au-t, sem Robinékat nem a nézők szavazták be.

bElannaTorres 2018.11.25. 17:26:11

@szociál: jó de ha Csoki a fő tesa visszamegy Ginuval szemben, akkor a nézőknek megfelelő volt a válogatás, és következőre még ez alá is lehet menni :D

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.25. 17:28:26

@Perah: de baukó és ancsa nem egy brancs?

Angora Cardi 2018.11.25. 17:34:56

@Nyuszomuszo83: Koszosak igen, undi. Erről jut eszembe ma mennyi mindent csináltam :DDD
Nem akarom újra átélni ezt a sok heti szart... lehet csak a jelrakást nézem meg ..

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.25. 17:35:55

@Cleveland55:
:))
@Angora Cardi:
:))
@bElannaTorres:
Csoki vicces, csak nem csípem ezt a rakjátok rám majd kiviszem és kint hagyom mentalitást.
Jobb lenne egy Reni Ginu párbaj, Reni kint maradna mint a szél.

Perah 2018.11.25. 17:37:23

@Angora Cardi: Ez jó hasonlat :D .D :D

@bElannaTorres: Zsut néha megsajnálom, főleg, amikor valaki tényleg csak direkt provokálja vagy alázza. Ilyen volt, amikor Radics többször nekiment. Aztán sajnos mindig csinál valami egetrengető baromságot, és akkor nekem is elegem lesz belőle. Meg a gyerekes pofavágásairól leszokhatna, mert olyankor nevetséges és tényleg bolondnak látszik.

Valaki írta, talán pont te, hogy Csokinak az is baja lehet a Ginuval, hogy már nem akar tőle semmit, és ezt bántja a hiúságát. Sajnos ez is megmagyarázná, hogy ilyen bunkó lett vele az utóbbi időben, láttam már ilyet az életben is. Vagy az van, hogy a szerkesztők ennyire rosszul vágják össze az öfiket, és mi semmit nem látunk a sz**kavarásból.

Akiből nagyon elegem van, az a Vivi. Jó lenne, ha őt vinné ki Ginu párbajozni - már amennyiben ő kapja a legtöbb szavazatot - és akkor simán vissza is jönne szerintem. Persze csak akkor, ha nem beépített ember Vivi, mint ahogyan páran írták itt-ott. Viszont én kétlem, hogy pont egy ilyen tanulatlan, fiatal liba lenne a beépített ember, meg akkor jobban vigyázna arra, hogy ne dugjon már a második pasival 1-2 héten belül. Akiről inkább elhinném, hogy beépített ember, az a Roli vagy a Lacika, a néma Levente ikertestvére :D :D.

makosnudli 2018.11.25. 17:41:51

@Nyuszomuszo83: milyen szerencse, hogy BÉvának kell megítélni, hogy rend van-e a villában, hiszen ha jól emlékszem az ő szériájukban rendre leigénytelenkoszosápolatlanrendetlenezték. Otthon az új bejáratott pénzes kan lehet rendet vár... most meg visszaszorított könnycseppekkel és áhitattal nézi minden nap azt az ótvar mocskot a villában

Perah 2018.11.25. 17:44:27

@Hedo a szadista szexista anyuka: Basszus, kész vagyok én is, kellene Bilobilt szednem :D. Nem hogy egy brancs, ha jól emlékszem, akkor végül Baukó hagyta kint Anikót. VV-7 Robinéknál, Fanniéknál (RIP) sem emlékszem, hogy lett volna beszavazás, pedig az előttem van, ahogy örömködik a beköltözés előtt :).

bElannaTorres 2018.11.25. 17:46:45

@szociál: az tényleg jó lenne és csak azon múlik, hogy Rolinak sikerül-e visszafordítania Era agybaját.
@Hedo a szadista szexista anyuka: Erának most csak Hunor van..

Nyuszomuszo83 2018.11.25. 17:49:03

@Angora Cardi: akkor végére értél és minden tiszta! Én is, már a vasárnapu ebéd nyomait is eltüntettem! Nálam rántott cukkini volt meg sajtral töltött rántott husi, olvastam jogy nálad fasírt! :) Én is lehet csak a végét nézem ha leköt a sztárban sztár! :D cserélem a szart a fosra! ;)
@makosnudli: Alek miatt nem néztem azt a szériát. De jól beszélsz, a nosztalgia nagy úr, amúgy jól kikupálódott akkori kinézetéhez képest Éva. Most kinéz vhogy már nem boglya a feje! :) A tegnapi kék overallos szett a piros övvel trendi volt, nem is állt rosszul rajta! :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.25. 17:49:29

@bElannaTorres:
Talán a riportban jó útra terelik csokit hogy gondolja át még egyszer, ne kockaztasson mert kint maradhat, így vissza lép mert csokis lesz a gatyo és létre jön a Reni Ginu vagy Adri Reni párbaj.

cudarka670 2018.11.25. 17:50:19

@Perah: én a 7-től nézem rendszeresen, és ott már nem volt beszavazás, legalábbis nem emlékszem....

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.25. 17:51:44

@Perah:
Zsut bárki hívja ki mi vissza szavazzuk :)
Döntőig bent tartjuk Zsut :)

cudarka670 2018.11.25. 17:52:35

@szociál: szerintem Ginu most nem vinné Renit, most kibékültek, és Reni meg is védte tegnap...

Angora Cardi 2018.11.25. 17:53:27

@Nyuszomuszo83: Szerintem is jól állt Évikének a ruci tegnap.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.25. 17:54:09

@cudarka670:
Valaki hívja ki Renit és hagyja kint.
:)

cudarka670 2018.11.25. 17:54:14

@szociál: Hát attól is függ, ki viszi ki, de vsz a sötét oldal vagy Adri választaná, akkor "hajrá Zsuzsu!"

Nyuszomuszo83 2018.11.25. 17:55:00

@Angora Cardi: kell a bjuti, én is elmerülök szerontem egy kád fügés-vaniliás habfürdőben, és addig ülök benne míg ki nem hül. Most nyomtam egy kus meggyes joghurtot! Egészségünkre! Éljen a wellnesfitnessbeauty! :D

bElannaTorres 2018.11.25. 17:55:07

@cudarka670: vihetné vivit is, ánusz utána azt se tudná melyik nőjét pótolja jobban nagy szerelmében

cudarka670 2018.11.25. 17:55:46

@szociál: ezzel egyetértek, néha tök vicces amúgy, meg tegnap jól megmondta VVV-nek, hogy kint maradna, bárki vinné ki...

bElannaTorres 2018.11.25. 18:00:16

@cudarka670: csak aztán később nehogy a belevalóban lássuk mint műsorvezető:D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.25. 18:00:19

@cudarka670:
Zsunak lesz végre egy jó napja, feltolti a párbaj kicsit :)
Aztán két nap múlva kikeszit mindenkit :))

Ego0123 2018.11.25. 18:06:48

@szociál: Rajta látszik, hogy teljesen más környezetből jött, mint a bent lévők nagy része, de a hanghordozása, kirohanásai, dohogásai nekem nagyon ellenszenvesek.

cudarka670 2018.11.25. 18:28:01

@bElannaTorres: az nem zavarna, mert a bv-t nem nézem, még Évikét elviselném, de Győzőt? Kizárt! (Pedig a Győzike showt szerettem, de ez az sok elvont duma, hogy almafa, meg ilyenek....

cudarka670 2018.11.25. 18:30:39

@Hedo a szadista szexista anyuka: szerintem tökéletesnek, elvégre ő a villa legjobb nője, stb. Ha nem lenne a sok mű rajta, esetleg.... Nekem még Era is szebb, meg Ginu, főleg mióta ő se kiló vakolat alatt van....

hereverő heverő 2018.11.25. 18:32:29

@Nyuszomuszo83: Kell a bjuti, én most nyomtam egy nagy tál szalonnás babgulyást fehér kenyérrel, és azt hiszem egy barnasört is tolok rá. Aztán friisítő zuhany és befekszem egy nagy ágyikóba és olvasok, meg szarok a farmra :)

Közvetítsetek, nem nézem ma a kiválasztósdit, de Szörnycsi táblázatában én továbbra is fenntartom a Rolit - kiverte a Radicsot (mer az egy nagy fasz), és egyébként is őt látnák sokan kinn szivesen a villából. Nem hiszem, hogy véletlen volt a csipeszgate.

Szép estét mindenkinek, álmodjatok bajszos angyalokkal (nem Freddy Mercury...)

cudarka670 2018.11.25. 18:32:53

@Ego0123: nekem Zsuzsu volt a legszimpibb, amikor bement a studióba, hű mondom egy szimpi csaj, aztán elkezdődött a kisfilm, és elmúlt

Perah 2018.11.25. 18:35:23

@cudarka670: Én majdnem minden évadot néztem, bár inkább amolyan pszichológiai tanulmányként, úgyhogy nem emlékszem mindenkire, csak bizonyos emberekre és szitukra főleg. Most szerintem sem vinné Ginu Renit, sem fordítva, mert kibékültek. Vivinek kell mennie! Az most nekem is tetszett, hogy Reni megmondta az eddigi legjobb barátnőjének (Vivinek), hogy bárki ellen megy ki, kint fog maradni, mert (szó szerint) elbacta a renoméját :).

@szociál: Én alapvetően nem bírom Zsut, úgyhogy nem biztos, hogy rá szavaznék, illetve attól függ, hogy ki ellen párbajozna. Viszont most nézem vissza a tegnapi öfit, és az nagyon tetszett, ahogy Vivinek bemutatott, amikor az kiment a szobából :D :D. Ez nálam most egy piros pont, mert Vivit utálom. Megpróbál mindenkit megvezetni, és mindenki háta mögött keverni a sz**t, nem is értem, hogy nem látják ezt a többiek...

cudarka670 2018.11.25. 18:41:40

@Perah: óh, én arról a beintésről lemaradtam

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.25. 18:45:40

@cudarka670: ha csak a külsőt nézzük, akkor Zsu! Ha mindent együtt, akkor egyik csaj se szép.

cudarka670 2018.11.25. 18:52:11

@Hedo a szadista szexista anyuka: egyetértek amúgy, ha külső- belső számít, akkor nincs ott egy jó csaj se....
Adrin nem tudok még kiigazodni amúgy, hogy akkor ő milyen, valahogy besorolhatatlan, nem tudom eldönteni, hogy csípem-e, vagy nem....

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.25. 18:54:36

@Cleveland55: bocsika, csak kigondoltam, de nem írtam. Zsu jó csaj, a többi bentihez képest, de csak, mert nincs undormány műhaja!!!!

cudarka670 2018.11.25. 18:54:36

@Cleveland55: szép csaj.... Főleg most, hogy leesett a sok pilla meg azok a förtelmes körmök! Hátha mostmán fel tudja majd szelni a paprikát!

cudarka670 2018.11.25. 18:58:52

@Cleveland55: persze.... Amúgy úgy nem jön be, én jány vagyok, ő meg nem pasi....

Nyuszomuszo83 2018.11.25. 18:59:00

@hereverő heverő: Látom Norbi átdét1 dijétán vagy! Egészségedre! Én is a többieket fogom föként majd olvasni!
Én most Ginut, Adri, Vivi vonalat vizionálok, közülük megy párbajozni vki és én Ginut tippelem! Csokival ha megy visszaszavazom Ginut, nem azért mert ő a favorit, hanem megnézni Reni arcát, bár most éppen szar van a palacsintában mert féltékeny, de mint tudjuk cerelmes a lelkem, azért hisztizik!
Mit nem adnék ha a Zsu menne és kiesne, de erre 0, azau nulla esélyt látok!

Perah 2018.11.25. 18:59:35

@cudarka670: Ez a bemutatás még aránylag az elején volt, amikor Reni és Zsu beszélgettek az ágyban fekve, aztán Vivi bement hozzájuk, dumált valamit, kiment és Zsu bemutatott a háta mögött, és még mondott is valami olyasmit, hogy: "persze" - szóval átlátott rajta :). Azon én is meglepődtem, hogy egy november végi esős és hideg éjszaka után miért csodálkozik azon, hogy nyirkosak maradtak a ruhák reggelre. Lehet, hogy eddig burokban nevelték, vagy nem tudom.

@Hedo a szadista szexista anyuka: Amikor nem vág pofákat, akkor szerintem szép arca van a Zsunak. Engem néha emlékeztet a dr. Csont főszereplő színésznőjére, de csak akkor, amikor frissen mosott a haja és nincsenek nagy fekete karikák a szeme alatt :).
media.borsonline.hu/cikk/13/127131/big-lead/650x360/1136304_drbones.jpg

cudarka670 2018.11.25. 19:00:28

Megjött a 21. hogyvoltja!!!

2018.11.25. 19:01:34

@cudarka670: Hú nekem nagyon nem jön be... :/

Perah 2018.11.25. 19:04:22

@Cleveland55: @cudarka670: Nekem sem jön be, pedig frissítettem a főoldalt :S

2018.11.25. 19:07:41

@Perah: Linkeld már be pls , mert sehogy nem látom.

Perah 2018.11.25. 19:17:35

@Cleveland55: Na látom, meglett neked is :). Egyébként szerintem még sokan nem találták meg, mert ilyenkor már több komment szokott lenni, most meg csak 1 van :).

Cimili 2018.11.25. 19:39:54

@Perah: Én a reni helyében nem homályosítottam volna fel vivit. higgye csak azt magáról, h mennyire erős, oszt jól kint maradna.
@hereverő heverő: bajszos angyalok. :DDDDDDDD

Ego0123 2018.11.25. 19:45:13

@cudarka670: Én csak ellene kivéve, ha VVV, Krisztián, Reni megy ellene.

Perah 2018.11.25. 20:09:45

@Cimili: Igen, hülyeség volt Renitől, hogy meg akarta menteni Vivit

ibsen 2018.11.25. 20:21:45

@Perah: Vivi egy ribanc. 18 évesen egy kapcsolata kinn és összefekszik két palival egymás után hogy ki se hült az ágy. Olyan ostoba hogy még.

ibsen 2018.11.25. 20:24:09

Adrinak nem kéne annyira okosnak lennie. Nem sokan vannak mellette. Kapóra jött Viviennek a kinti baljhé jól bele is állt, persze az hogy ő mekkora napraforgó észre sem veszi.

bElannaTorres 2018.11.25. 20:41:32

@ibsen: engem nem zavar ez a része, igaz emiatt utálják sokan. De még így is jobb mint Krisztián.
Adri szeret jól kijönni mindenkivel, ilyen típus, ő nem az a veszekedős, beleállós, inkább konfliktuskerülő. Ha Era, Hunor Ginura tesz, semmivel nem jobbak az inkább hátbaszúrás. Nem úgy tűnik hogy ezek annyira tartós szövetségek, hogy már az elején el kéne dönteni kivel vagyok, miért ne lehetne el egyedül, végül is Lacika is csak annyiban más, hogy egyből beállt radicshoz és ott maradt. De már rolival szövetkezik ha felfogott valamit egyáltalán abból amit roli mondott neki.

Dauda András 2018.11.26. 16:11:18

@úgymond olvasó mmkk: Marad az alkesz finn meg a celebekkel hetyegő Hami.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.26. 16:33:14

@Dauda András: Hamilton nagyon nem a szívem csücske
süti beállítások módosítása