Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9x19 - A farm, ahol félünk

2018. november 23. 14:34 - hektor_

v12_5.jpg

Puskás Péci van ma, egy olyan ingben konferálja fel az eseményeket, amiért remélem hogy valaki hamarosan felelni fog. Előző nap bent járt a villában és levezényelte a tippelős játékot: a lakók korábban szavaztak bizonyos kérdésekre a lakótársaikkal kapcsolatban, és most meg kell tippelniük, hogy melyik kérdésre melyik választ adták a legtöbben.

v1.jpg

Eredmények:

  • Kivel a legnehezebb együtt élni a villában: Ginu, kíváncsi lennék, milyen vizeket zavar, az Ánusz véleménye nem sokat nyom a latban
  • Ki a napraforgó: Adri, aki mindenkivel beszélget, jogos, nem tudom mit képzel, hogy nem csak 2-3 ember ostobaságait hallgatja naphosszat
  • Legtisztább szívű: A helyes válasz Reni, saját maga szerint is, de most a legtöbben Greget írták, aki sérelmezi hogy mégsem így van
  • A legkevésbé szerethető: Ginu, ő is tudta, szegény
  • A legmegbízhatóbb: Ánusz - hát ezt Radics tezsvéred biztosan egész másképp gondolja
  • A legönzetlenebb: Greg, aki csak azért nem írta saját magát harmadszor is, hogy ne égjen be
  • A legápolatlanabb: RÓLAND az igazság bajnoka, de Renit többen írták most, ki is borul, méghogy ő, micsoda dolog ez, ezek szerint még a véglények is tudják, hogy az ápoltság nem egyenlő a sminkkel és a póthajjal

Csoki, Reni (akinél még mindig be van akadva az ápolatlan-bakelit) és az Özvegy 9x találta el a helyes választ, szóval nem keveset vágtak ki a műsorból, mivel eleve csak 7 kérdés volt feltéve. Petyka lelép, miközben Ginu utánaordítja hogy „azt hittem, magasabb vagy”, és míg a villa különböző spotjain megy a szerecsenmosdatás, Róli, aki szarik a farmra meg arra is hogy a társai szerint ő a legigénytelenebb, Erával tárgyalja meg hogy most van itt az ideje behúzni a sebzett szívű Greget a szövetségükbe hatodiknak.

Ginu kongatja a harangot, szeretné felhasználni a szuperképességét, azaz E.T. hazatelefonálhat, és ugyanezt Ánusz is elsüti, aki Pákót viszi ki a romantikus légyottra. A cigizdében Kelly Róland Lacikát kérdezi fel, aki hajlandó vele titokban szövetkezni, én meg nagyon remélem hogy ki fog derülni a titkos paktum, mert kiváló gif fog születni belőle ahogy valaki rákérdez, és Lacika lassú pislogással keresi a fejében lévő légüres térben lebegő információt, hogy ki is volt az a srác, akivel koalícióra lépett.

v9.jpg

A CSIPESZ-GATE 1.rész

A csipesz. Az a kibaszott csipesz. Hányszor megmondtam már neked, hogy ne hordjad itt a villában? Hányszor?!

Röeggelre virrad, Zsuzsu keresi a szuperképességét, nincs meg, az öccse képe sem, mellesleg én úgy emlékszem, hogy BEZZEG RÉGEN nem lehetett bevinni személyes tárgyakat a villába egyáltalán, de mivel utoljára a VV második évadát néztem ez előtt, a szavahihetőségem erősen megkérdőjelezhető ezügyben. A csipesz is megkerül, Róland fiókjából.Megkezdődik a Columbot megszégyenítő nyomozás üvöltözéssel körítve, Rolit elkapja a két felfújt tyúk, Reni és az Özvegy, náladvót a csipesz, a fésűmet is te dugtad el, hazug szarember vagy, add elő Zsuzsu cuccait. Róli tagad, a szobában summázva a történteket:

Másnak a cuccához én nem nyúlok. Fasszopó vagyok, de féreg soha nem voltam.

Greg a fürdőben tárja Zsu színe elé a felfedezését, miszerint Roli folyton rá néz, rossz hírét akarja kelteni, pedig nem ő tette el a cuccokat, közben odabent az Özvegy is óbégat, tuti nem az volt akinél megtalálják, mert itt valami akkora összeesküvés van, amihez képest a Kennedy-gyilkosság háttere kutyafasza.

v11.jpg

v10.jpg

A RANDI

Amíg a két majom azt hiszi, hogy az Arató Diszkó VIP termébe mennek ahol várja őket tíz kurva a mejjükre kihúzott csíkokkal, addig a hölgy aki a valós helyszínen, egy tanyán várja őket, láthatóan azon gondolkodik a fiúk kiszállása alatt hogy bassza meg, annyit egész biztosan nem fizettek nekem, amennyiért ezt megérte elvállalni. Na, a nyomorultak hiába fordulnának vissza, mostmár muszáj kiszállni a furgonból, meg lehet fogni a faládát, és miközben Pákó hangos GYÁJJGECI kiáltásokkal üdvözli a futkosó kecskéket, a tanya úrnője megmutatja nekünk az idei VV cukiságbombáját, ami nem más, mint egy zsír új őzike.

v13.jpg

Továbbállunk a lovakhoz, Csoki fontosnak tartja feltenni a kérdést hogy az aktussal mi a helyzet

Szoktak előttetek is?

Átmennek a disznókat és kecskéket megetetni, és itt meg kell jegyeznem a tényt, amivel valószínűleg hölgytársaim többsége egyetértene, hogy van abban valami mérhetetlenül visszataszító, ahogy felnőtt férfiak sikítozva ugrálnak el, amikor egy állat hozzájuk ér vagy röfög egyet. Az utolsó része a kirándulásnak, hogy a gyökereknek meg kell fejniük egy kecskét, percekig tartó hiszti mellett sikerül a feladat, de ez nem elég, meg is kell innia a tejet és Pákó hiába visítozik, én a szegény állatokat sajnálom a legjobban. Nagy fintorogva megissza, szeretem a tejet vagy sem-kérdés ide vagy oda, egyszer az ilyen embereket remélem összegyűjtik és kibasszák valami mezőre egy szál faszban, hogy nesze, egyél földet akkor, oszt hajjámeg.

 

A CSIPESZ GATE – 2.RÉSZ

Az Özvegy vezeti tovább a vizsgálatot, Adri az új gyanúsított, aki a múltkor a cigiről is azt mondta hogy nem tud semmit, pedig benne volt a keze, Adri terel, Vivi meg úgy rongyol oda hozzá az arcába óbégatni, hogy azt hittem, meg is üti - a kárálása kibaszott idegesítő, úgyhogy utólagos engedelmetekkel ezt most áttekerem. Zsu meg Adri később megbeszélik a cigizdében, hogy a lány már senkiben nem tud megbízni, ezt követően a többiek Greg vezetésével a „Zsuzsu bolondság és kész a szerelem” hamis éneklésével vidítják fel az érintettet.

v18.jpg

Ennyi elég is volt a hétre, holnap már nem én vagyok a soros, úgyhogy azt, hogy ki volt végül is a tettes, Hoppancs fedi majd fel.

Péci, te meg jobb ha összehúzod magadon a gatyát:

678 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iTink 2018.11.23. 16:04:10

Nem bánom, hogy én már alszok, mikor ez a trash lemegy a tévében. Hogyvoltot olvasni sokkal szórakoztatóbb. Egyfolytában frissítem az oldalt, hogy hol van már a napi VV-poszt adag.

iTink 2018.11.23. 16:04:51

Nem bánom, hogy én már alszok, mikor ez a trash lemegy a tévében. Hogyvoltot olvasni sokkal szórakoztatóbb. Egyfolytában frissítem az oldalt, hogy hol van már a napi VV-poszt adag.

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 16:23:46

Van valami zavara zéterben..., vagy meggyógyult már?

hektor_ 2018.11.23. 16:25:55

@Udvariatlanbolond: Megoldottuk, köszi a türelmet!

Sargabogre 2018.11.23. 16:44:28

Vivike sipítozása már nekem is sok(k) volt, intravénásan kéne neki adni a xanaxot.

Gia 2018.11.23. 16:49:42

Nagyon találó a posztcsi címe.

Madam. 2018.11.23. 17:07:50

Epic vokt a farm-randi. Főként, h észre sen veszuk, mennyire a villalétük paródiája

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 17:13:14

hun a kommentem? akkor még egyszer:
az Özvegy rikoltozását pont láttam, borzasztó volt.
és köszönjük a posztot :)

Gia 2018.11.23. 17:19:21

Lacikával szövetkezni nem egy életbiztosítás..

pirosnyuszi 2018.11.23. 17:26:14

Én bírom Ginut amúgy, szerintem rendben van a csaj. Kár, hogy el fogja hinni magáról, hogy mekkora szar mert bent most mindenki betalálta, mert így kényelmes nekik.

Angora Cardi 2018.11.23. 17:38:51

Köszi hogy megszülted nagyon jó lett a lófax kontenthez képest amit bent produkáltak :D
"nesze, egyél földet akkor, oszt hajjámeg" :DDDDD

Tényleg vicces volt csak hogy ismételjem az előző alatti kommentemet, a két fasz ment hogy zene, pia, kurvák és SZOTYI - az kell a pofátokba szotyi.

Az én elméletem az, hogy Krisz és Csoki fújták meg a dolgokat, valamit motyogtak kifelé menet, tudják főleg Csoki hogy mivel lehet Zsut felidegelni, én rájuk tippelek.

A szomszédnak meg akire most jött rá a fúrás a kurva anyját.

Angora Cardi 2018.11.23. 17:40:14

@pirosnyuszi: Majd megerősödve visszajön egy párbajról. Én is jobban bírom egy-két másik libánál bent. Sőt Adri is elég jól tűrte Vivi rikácsolását.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 17:41:46

@Gia: a titkokat tuti nem osztja meg illetéktelenekkel

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 17:44:11

Sixx, ha esetleg olvasol neha kommentet: az Oroszlankiralyos cikked minden szavaval egyetertek, rohaggyon meg a Disney

pirosnyuszi 2018.11.23. 17:45:47

@Angora Cardi: Vivit jobban bírtam mielőtt Reni öribarija lett volna, mikor bement a villába úgy leosztott mindenkit, hogy majd’ le estem a székről kaján örömömben. Meg női szemmel nézve is nagyon szép, szóval Ginu ne őt vigye mert valami megmagyarázhatatlan oknál fogva bírom, egészen a következő ilyen rikácsolásig mert akkor kész, passz, annyi.

Angora Cardi 2018.11.23. 17:47:37

@pirosnyuszi: Sztem Renit vinné, de lehet hogy eszébe jut Adri is. Más lehetőségként még Greggel szemben is visszajönne. Radicson elindulva még Csoki ellen is .. remélhetőleg.
@úgymond olvasó mmkk: süt, süt, adni kell egy esélyt :DD

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 17:49:41

@Angora Cardi: amit láttam a tegnapi produkciójából, hát.. :DD

Angora Cardi 2018.11.23. 17:52:29

@úgymond olvasó mmkk: :DDDDD akkor legalább élcelődjünk rajta

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 18:02:05

@Angora Cardi:
Lacika, te drága,
gondolom most döglesz
az ágyba'.
Agyadban rapszövegek rejtőznek,
amíg a többiek ejtőznek,
addig a te agysejtjeid táncot járnak,
gondolatmorzsáid kiáltásra várnak.
Megfosztasz minket szavaidtól,
életminőséged messze lehet a tavalyitól.
Laci, anyukád mire tanított téged?
Hallgatni ugyan arany, de a vellában vétek.

Angora Cardi 2018.11.23. 18:31:21

@úgymond olvasó mmkk: hehehe nagyon találó!!!
Hirtelen nem is jön az ihlet, hogy übereljem. Mindjárt mozgósítom a kis fogaskerekeket.

Kamiko555 2018.11.23. 18:34:04

Azon gondolkoztam,látván ezt a VV részt,hogy ezeknek az embereknek a szülei mégis milyen nevelésben részesítették anno a gyermekeiket...?! Hogy lehet azt elérni, hogy ennyire életképtelen férfiak kerüljenek ki a világba???! És ezek az "alfahímek",akik szintén szaporodni fognak... Attól tartok,hogy nem csak ketten szaladgálnak így a világban... ;((

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 18:40:31

@Angora Cardi:
Lacika fogaskerekei,
hö, vannak olyanjai neki?
Bootol reggeltől-estig,
minden napja ezzel telik.
A start gombot ha megnyomja,
semmi sem történik, bárki megmondja.
Újraindítás sajnos nem lehetséges,
mivel nem olyan tehetséges.
Delete gomb létezéséről nincsen információnk,
ebben a témában nem lehet invokációnk.
Papagájkutya, pitbullveréb,
ebből a versből most már elég.

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 18:51:09

@úgymond olvasó mmkk: Szegény Laci te, hallod e! DDDD,,de nagyon jó..."hallgatni arany!DDDD

MosóMaca 2018.11.23. 18:55:01

Egy 15 éves hormontúltengéses,pelyhedző bajszú kiskamasznál még megértőem mosolyognék... Na,de,hogy két huszon éves “felnőtt” elmegy egy tanyára,ahol ezek szerint életükben először látnak lovat,meg kecskét és az legyen az első kérdésük,hogy szoktak-e ba..ni,meg mekkora a f@sza?! Mi van ezekkeeeel???Komolyan elgondolkodtam,hogy milyen lehet egy átlag hétköznapjuk

Maximista vagyok 2018.11.23. 18:55:46

@úgymond olvasó mmkk: dikk, erre használod a szaunát csaje?

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 18:56:27

@Angora Cardi: @Udvariatlanbolond:

Laci, neked vajon mi lehet a kívánságod?
hiszen tudod, van neked egy kiváltságod.
Ülsz a vellában oll déj, oll nájt,
látványod első blikkre nagyon fájt.
Két fülbevalód villogott okos fejeden,
azt kérem tőled, ennél több ne legyen.
Igen, azt mondtam, hogy okos.
De nagyjából annyira, mint egy faltörő kos.
Vagy kuss? Nem tudom már,
agyad a jövőben elénk mit tár.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 18:57:13

@Maximista vagyok: nem, a szaunában a négynégynégy kommentszekciójának írok levelet, dikk!

Maximista vagyok 2018.11.23. 18:58:25

@úgymond olvasó mmkk: és a rákért hánytad le a plafont? elfogom dugni a fésüdet!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 19:01:35

@Maximista vagyok: de a körömcsipeszem hagggggggggyadbékén!

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 19:02:42

@MosóMaca: Pontosan ugyanezt...divatból szexorientáltak, már-már mániákus szinten. Lehetetlenül szűk a látókörük, kvázi ez mozgatja a hétköznapjaikat.

hereverő heverő 2018.11.23. 19:10:25

@úgymond olvasó mmkk: :D :D :D Neked ez jól áll!

Kedves hogyvoltok, szép estét, jó szurkolást. Mókica biztos gondoskodni fog rólatok, meg az én tankhajómról is ami már háromnegyedig tele van, de még van benne hely ha valakinek megtelne a konténerje.

Hazamegyek itthonról és lecsukom a laptopot a pics.ba, pattintok egy sört és talán megfejem a kecskéket is. Jóéjt, sziasztok.

MosóMaca 2018.11.23. 19:10:50

@Udvariatlanbolond: igen. Ha nem dolgozik,nem tanul,nem olvas,nincs érdeklődési köre,marad ez... A dugáshoz mindenki ért

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 19:11:15

@hereverő heverő: majd költök neked is, ha méltóztatsz ráérni :)

bElannaTorres 2018.11.23. 19:14:02

@Kamiko555: ha apjuk is ilyen alfahím volt akkor apa nélkül nőttek fel, csokinál ez kiderült, de az még mindig jobb mikor alkoholista az apa.

bElannaTorres 2018.11.23. 19:15:38

@Udvariatlanbolond: azt gondolom ez azért van mert sok idejük van pihenni, más ilyenkor vagy tanul még, azt is sokat, vagy dolgozik 8 órában. Mindjárt más lenne ha csak az a pici hétvége lenne nekik is pihenni :))

bElannaTorres 2018.11.23. 19:17:39

@MosóMaca: igen :D még nem olvastam végig mikor írtam, de én is erre gondolok

Kamiko555 2018.11.23. 19:21:22

@bElannaTorres: az egy dolog ha apuka lelép,de attól még vannak körülötte felnőttek,meg elvileg jár iskolába,ahol szintén elvileg nevelésben részesül...Komolyan...egy lónak a f***a méreteivel meg a disznók párzásával van elfoglalva és életében nem látott kecskét?! Ez miiiiii?????! :)

MosóMaca 2018.11.23. 19:25:18

@Kamiko555: komolyan mondom,az IQ szintjük és a világra való nyitottságuk (illetve azok hiánya) miatt,frankón korlátozottan cselekvőképesnek nyilváníttatnám ezeket. Ne szavazzon,ne akarjon ügyelet intézni,csak parittyázgasson a négy fal között. De lehetőleg úgy,hogy ne szaporodjon!!!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 19:27:20

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): ma nem vagyok emberbarát hangulatban, ezért csak félve érdeklődöm, mi minden?

MosóMaca 2018.11.23. 19:27:24

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): :( de ha bármi máshoz igen,az már fél siker

Kamiko555 2018.11.23. 19:29:21

@MosóMaca: minden szavaddal csak egyetérteni tudok :)))

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 19:30:04

@Kamiko555: kapásból tudok legalább 20 embert, akinek lelépett valamelyik szülője, és mégsem lett ilyen. sokmindenre lehet indok az egyik szülő hiánya, de ezekre nem. ezek maguktól is ilyenek.

bElannaTorres 2018.11.23. 19:31:37

Laci te
Hallod-e
Szólalj meg
Szólalj meg ha mondom
Rontom-bontom
Ne ülj már a seggeden
Moccanj meg, mert különben
Kint találnak hagyni.
Ugye fáj?
Hát kiabálj!
Szájadat nyisd ki
Agyadat tárd ki
Tárd ki az a kis kaput
S meglátod mi fut
szemed előtt a villában
Taktikai kislepke
Szállj be Laci fejébe

moletty 2018.11.23. 19:32:21

Jessztudéj Tesók ! Csillámpóni - szirén -Jókai Mór - csöveskutya megérkeztem ! :D
Egy kérdés azt végül kivágták vagy bennmaradt amikor Csoki megparittyázta a kecskét ?
Vagy a vendéglátó nőt ?
Vagy Ánuszkát ?
Vagy mindhármat ?

MosóMaca 2018.11.23. 19:32:48

EgyéPként Shuttogópórnóbajusz ezzel az inggel,azzal a háttérrel, tényleg parádé

bel ami 2018.11.23. 19:33:34

Lacika, te drága
mit döglesz az ágyba’?
Roli vagyok, tán megismersz,
tudod jól, csak nekem hihetsz.
Szövetkezzél velünk,
s mindenkit leverünk!

Lacika a drága
az orcája kába.
Agya indul nyikorogva
nem érti, hogy merre, hova,
de a kezét adja.
Hogy mire, nem tudja.

Kamiko555 2018.11.23. 19:34:17

@úgymond olvasó mmkk: tudom,hogy nem a szülő hiánya okozza, de mégis valakiknek a "keze alól" kerültek ki ezek az emberek...Én azért rohadtul kíváncsi lennék,hogy mi ment ennyire félre ezeknél az embereknél...

moletty 2018.11.23. 19:35:13

@úgymond olvasó mmkk: Dikk Csaje ! Bírlak geci ! Lacika nem a Walking Dead ből egy statiszta ?
Olyan nem nagyon rothadt, de jó lassú...

MosóMaca 2018.11.23. 19:37:08

@Kamiko555: szerintem abban a hitben vannak,hogy ez menő és ők most baromi menők,fainok,rajok,gizdák akarnak lenni. És úgy tűnik,van is az a réteg akiket ez tényleg lenyűgöz...

moletty 2018.11.23. 19:37:32

Olvastam itt fentebb, hogy valaki VIVIt SZÉPnek látja ???
Én elmennék a helyében szemészhez azért !

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 19:39:01

@Kamiko555: nem tudom, mi mehetett ennyire félre mindegyiknél. túl sokminden lehet, a közös bennük az, hogy a családi hátterük nem olyan fényes.

bElannaTorres 2018.11.23. 19:39:07

@Kamiko555: Esélyes, hogy az anya is ilyen, ráadásul nem a legokosabbakról van szó, így nevelkedtek ők, nem gondolom hogy annyira erőltették nálunk a házi feladat megírását, vagy hogy ne hozzanak négyesnél rosszabb jegyet, mert elég volt sőt jó volt ha nem bukott a gyerek.

moletty 2018.11.23. 19:39:46

@MosóMaca: P. Petit szépen fokozatosan nagyon kezdem utálni...
Itt is, "dalolászós-hajjá meg"-ben is.
Én se tudok zenélni jól mégse akarok műsort vezetni !

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 19:40:21

@bElannaTorres: EZ Qrva nagyon jó!!! Nagyon csillagos ötös! Benned van az X tesa, ezt még a Sándor is kipipálná! Ja, és nem a Friderikusz!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 19:40:38

@moletty: nekem is eszembe jutott a walking dead :)))

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): idáig hallom a gondolataidat

MosóMaca 2018.11.23. 19:40:41

@úgymond olvasó mmkk: és hasonlókkal veszik körbe magukat,így jön semmi olyan visszacsatolás,hogy esetleg máshogy kéne...

moletty 2018.11.23. 19:40:49

@bElannaTorres: Azt hiszem rájuk illik a "panel-proli" alja szakkifejezés

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 19:41:55

@moletty: ha nem tudsz úszni, ne mássz fára, mert elüt a villamos, nem tudtad ezt sem? :))

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 19:42:43

@moletty: DDDD...Csak valamilyen fehér lét öntött egy bödönből a szájába!

MosóMaca 2018.11.23. 19:43:06

@moletty: hát,nem egy erős egyéniség. Tőlem is távol áll,tegyük rá a jelet!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 19:43:23

@MosóMaca: azt akartam pont mondani, hogy egy "normális" családban élőt is beránthat egy rossz társaság

moletty 2018.11.23. 19:45:07

@Udvariatlanbolond: :DDDD Tényleg volt ott egy bakkecske, mondta is a nő, hogy azt nem szokták fejni....
EDDIG :D

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 19:47:27

@Kamiko555: Elrohant mellettük a nevelés a második, harmadik műszakba, hogy a kis szarfaszúnak hétvégén, legyen mibű berúgni a diszkóba!!
Elnézést a vulgaritásért!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 19:50:46

@Udvariatlanbolond: szépen, kisujjat eltartva társalogj az úri közönséggel, különben rád csukom a masszázsmedence fedelét!

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 19:53:13

: @úgymond olvasó mmkk: Talán csak egy időre, de sokkal kisebb az esély...inkább a kíváncsiság, ellenben reményeim szerint ebben a korban már kialakul egy önkontroll...

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 19:54:52

@Udvariatlanbolond: a vellalakók önkontroll szintjén megakadtak valahol 5-8 éves koruk között

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 19:56:08

@úgymond olvasó mmkk: Igyekszem, de néha felkúrom a tehetetlenségen az agyam, ráadásul a meló révén szügyig benne vagyok+ összevissza írok,mert szerintem kurvára eltévedtem...DDDD!

bElannaTorres 2018.11.23. 19:59:58

@Udvariatlanbolond: egyem a szíved tesa, a lábamba tényleg benne van! :D

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 20:04:02

@úgymond olvasó mmkk: És ez az infantilizmus kiegészül a non-stop parittyázással!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 20:07:40

@moletty: mindenkinek más a szép. attól még láthatja valaki szépnek özvegyasszony Vivient, hogy úgy viselkedik, mint az utcán egymással perlekedő cigányasszonyok (vagy annak ellenére)

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 20:10:36

@bElannaTorres:Öööööö.... balett? Kérek egy demi pliét! :D

bElannaTorres 2018.11.23. 20:18:07

@Udvariatlanbolond: a balettet meghagyom a fiúknak, nekik jobban áll :D
youtu.be/mSJVEb-qljA
0.22-től :)))

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 20:22:33

@bElannaTorres: DDDDD!!!,Őrült nő, mint a szélvész!!!

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 20:35:36

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Mint illetékes adnék adekvát választ. Talán egy pasi véleménye mérvadó. Jó csaj a Vivi, de még elsőre is inkább csinosnak mondanám. A pofiján sajnos ott a stílusa, függetlenül attól, hogy fel van-e töltve a szája, felvarrt-e a haja, vagy,hogy ízléstelenül hosszú-e a műszempillája. A vonásain ott a gettó-barbár, kifejezéstelen a tekintete, csúnya a bőre, amit még a három centis makeup is alig takar. Nincs egybe ez a nő, a jelleméről nem is beszélve...tipikus Szőke özvegy!

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 20:37:58

És én imádom az okos nőket,azé vagyok itten! Csápuszicső tesókáim!DDDDDD

bElannaTorres 2018.11.23. 20:38:07

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Zsu a villában jobban tud repülni, mert ő egy madár :)

Vivi amúgy szerintem se csúnya, tényleg szép lány lenne, csak ez a műhaj, műszempilla nem kéne. Szája is töltve van kicsit? Reninek felül biztos van benne egy kis töltés

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 20:39:12

@Udvariatlanbolond: az lett volna a következő mondatom, hogy de ne engem kérdezzen, én férfipárti vagyok :D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.11.23. 20:50:40

@úgymond olvasó mmkk: na és? vagy szép külsőre, vagy belsőre(is). Mivel előbbiről van szó, utóbbit nem értékelheted, nem lehetsz szokásos nő, a kérdésben:D

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 20:52:22

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): gyereknapot tartok, legyen, nem értékelem utóbbit :)

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 21:09:26

@bElannaTorres: Zsu egy vadliba, Greg pedig Nils Horgersson!

bElannaTorres 2018.11.23. 21:16:48

@Udvariatlanbolond: :D tényleg jól egymásra találtak

Kíváncsi vagyok ki a kis tolvaj, akár Era is lehet, valahogy kimaradt a vitából.

bElannaTorres 2018.11.23. 21:21:27

@moletty: igen, szerintem is, nekem vannak a távoli rokonságban hasonlóak, a párnaszájú lány például sose veszi észre, hogy a Fb-ra kirakott képein a szoba, fürdőszoba mindig csupa kosz, kupi.

bElannaTorres 2018.11.23. 21:23:09

Sose értettem miért nem lehet annyira összepakolni, ha már pózolós képet csinálnak

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 21:25:41

@bElannaTorres: akiknek készül, azok valószínűleg nem a kupit nézik, hanem a párnaszájút :)

Projektmenedzser 2018.11.23. 21:34:34

Ha kíváncsiak vagytok arra, ki lopta el VV Zsuzsu dolgait, itt a megfejtés: www.youtube.com/watch?v=M7wO_rrJcmg

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 21:43:14

@Projektmenedzser: Ez valami szopatás, már a második percben gyászba borultam...!!

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 21:43:34

@Projektmenedzser: Ez valami szopatás, már a második percben gyászba borultam...!!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 21:45:24

@Udvariatlanbolond: te mikor másztál ki a dzsakuból? :))

Mók_Ica 2018.11.23. 21:51:34

szép jó estét, komment társak :)))
imhol egy korábbi vv nyertes, aki teljesen meghülyült az eltelt évek alatt (FB bejegyzés)
(a képet nem tudom idetenni..... a szokásos fecskéjében ül egy merciben, arcán még pppornóbajusz petiénél is rondább bajusz...)

Nagy Alekosz
Követem
November 13., 8:00

Holnap indulok Kecskemétre!

Egy jogszabálymódosítás részleteiről és kidolgozásáról egyeztetek holnap az üzem és részlegvezetőkkel a Mercedes-Benz autógyártó gyárban, aminek is a lényege az, hogy 2020-tól rádió nélkül kerüljenek le az autók a gyártósorokról.

Célom, hogy ne lehessen zenét hallgatni az autókban. Az autó, nem kaszinó! Az autó arra való, hogy A pontból B pontba vigyen bennünket, és nem pedig arra, hogy diszkót rendezzünk benne.

A számítógépekkel összerakott szintetikus hangzások, amit ma csak háuznak és árembínek neveznek, gyakran hordoznak magukban ijesztő, hirtelenjében kiugró, félelemkeltő hangi elemeket és effektusokat, amelyek veszélyforrásai lehetnek egy balesetnek. Veszélyt jelentenek mind a vezető, mind pedig a forgalomban résztvevő többi gépkocsivezető számára. Balesetveszélyes!

A háuz és az árembí hallgatása különben sem a tiszta tudatállapotra van megszerkesztve, józanul élvezhetetlen. Ittasan pedig gépkocsit vezetni Tilos!

Az ötmillió forint fölötti értékű autókban háuzt és árembít, míg az ötmillió forint alattiakban Klubrádiót hallgatnak. Kezdeményezem a 89.5 Music Fm péntek estétől hétfő reggelig való országos sugárzásának a lekapcsolását.

Az utakon nem lesz kaszinó!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 21:52:36

@Mók_Ica: azt hittem, nem lehet már hülyébb ez a faszi, és mégis bmg :))))))))

Cimili 2018.11.23. 22:01:18

vagyok. :) ancsára zsákot húztak.:)

Mók_Ica 2018.11.23. 22:01:22

@úgymond olvasó mmkk: ekg.....

ki lopta el zsu cuccait? remélem kiderül......

chiccodoro 2018.11.23. 22:01:34

jó estét mindenki, na épp csak sikerült beesnel és elolvasnom az öfit! Mi lesz ma? Csipeszgate? vajon ki a lopós? Tuti Vivi benne van... XD

evacat 2018.11.23. 22:01:53

Anikó felvett egy tápos zsákot :))

Mók_Ica 2018.11.23. 22:02:33

@Cimili: nem elegáns, de nekem teCCik ez a stílus :))) (oversize)

chiccodoro 2018.11.23. 22:03:32

Nahát, itt már villát is lopnak??? o.O

Ánuszék mindjárt bebújnak a nászágyba, aztán lesz ereszd el a hajamat!

Mók_Ica 2018.11.23. 22:03:33

melegfürdő...... röhögök.... :))))))

@evacat: @Cimili: a ruha Jaques Hordoux-tól van ;)))))))

Mók_Ica 2018.11.23. 22:05:28

@Cimili: zsákhordók :)))) (csengetett mylord sorozatban van ez a vicc)

Mók_Ica 2018.11.23. 22:06:21

bakker..... ketten beültek a kádba..... valódi melegfürdő......

Lynette21 2018.11.23. 22:06:30

@Mók_Ica: Nekem is tetszik ez a ruha, de csak Aninak all jol, mert marha vekony...

chiccodoro 2018.11.23. 22:06:52

Ó b+ MifoJJJJikgyöngyösön???? Csokiék egy kádban... Kiégetttem XD

Mók_Ica 2018.11.23. 22:07:21

gyors és lényegre törő volt a melegfürdő..... khmkhmkhm

Lynette21 2018.11.23. 22:07:33

@Mók_Ica: Ezt vajon feladatba kaptak, vagy maguktol talaltak ki, hogy egyutt furdenek?!

Mók_Ica 2018.11.23. 22:07:56

@Lynette21: hát ez az én bajom :)))))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 22:08:47

@Mók_Ica:
Rokazok ezektől, Greg anuszhoz képest hetero

Mók_Ica 2018.11.23. 22:09:41

@Lynette21: ha feladatba kapták, biztos nem kellett győzködni őket sokat....

no végre, meglett a cucc..... zsu már 2 napja csak pakolt....

nicu71 2018.11.23. 22:09:58

megvan a kép !!!!! hu de örülök ! :)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.23. 22:10:25

Szép estét mindenkinek. :)

Jesszus, mire érkezek.
Melegfürdő, Zsu balhé.

Mók_Ica 2018.11.23. 22:11:02

@szociál: azért nem gondolom, hogy maguktól bemásztak ketten 1 kádba...... kérték tőlük, ők megtették....

Lynette21 2018.11.23. 22:11:31

@Mók_Ica: Mondjuk en mar azt se nagyon ertem, hogy mi a bubanotos feneert jottek ki ok ketten erre az estere?!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 22:12:22

@Mók_Ica:
Gondolom anusznak nem kellett könyörögni :)

Mók_Ica 2018.11.23. 22:12:27

csoki úgy beszél, mint egy cigóba oltott pákó.... vagy pákóba oltott cigó???

Lynette21 2018.11.23. 22:12:27

@Mók_Ica: Ugye?! Szerintem sem ok talaltak ki, egyszeruen nem akarom elhinni!

,, 2018.11.23. 22:12:36

Mondja már meg nekem valaki, hogy miért titkos az a felvétel, amin ez lopás/visszalopás zajlik???

Mók_Ica 2018.11.23. 22:14:34

@Lynette21: hát én sem.... lehet azt gondolta vicces lesz luxusban hemperegni csokival.... oszt megszííítták....

@szociál: az tuti

Lynette21 2018.11.23. 22:15:31

@,,: Hat ezt azert talaltak ki, hogy fel legyen hasznalva ez a hazugsagvizsgalos szuperkepesseg, ami alapbol egy baromsag!

,, 2018.11.23. 22:15:39

És ez is tök magától játszik párducnőt.

Mók_Ica 2018.11.23. 22:15:56

@Lynette21: sztem se

reni is megborult..... vagy ivott megint???

,, 2018.11.23. 22:16:29

@Lynette21: most nagyon fel vagyok húzva. Undorító ha ezt a szerkik csinálták

,, 2018.11.23. 22:17:05

@szociál: a szerkiket zárnám ki

Mók_Ica 2018.11.23. 22:17:10

@szociál: végülis :))))

megakadt a kép.... biztos elszakadt a film :))))

chiccodoro 2018.11.23. 22:18:16

Annyira látszik, hogy instruálták öket... Nincs ezzel baj, csak ne akarják elhitetni, hogy Renike magától játszik fekete pa´rducba oltott takarítónöt... Pfff...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 22:18:51

@Mók_Ica:
Szia anya mennyire vagyok erős odakint?
Csá

Mók_Ica 2018.11.23. 22:19:07

@,,: @Lynette21: úgy érzik nincs elég feszkó, túlságosan betujult a társaság..... (genyóság volt)

Lynette21 2018.11.23. 22:19:54

Na ez egy jo tartalmas beszelgetes volt...

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.23. 22:20:04

@,,: legalább kitakarított. :)
Milyen mocskos volt a pulcsija utána.

Mók_Ica 2018.11.23. 22:20:08

háááát, ennek a telefonnak sem volt túl sok értelme....

Lynette21 2018.11.23. 22:21:13

@Mók_Ica: Igen ebben igaza van Rolinak, annyira ostobak, hogy muszaj ezt a feszkot gerjeszteni! Hat, kiment Radics, es nincs musoooor!

Mók_Ica 2018.11.23. 22:21:16

zsu megértő és együtt érző..... pffffff

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.23. 22:21:23

Na, Renyhe jó nagy szélkakas, most még ölelgeti Ginut.

katemoss 2018.11.23. 22:21:42

@Lynette21: Szerintem meg már a műsor 90%-a meg van rendezve... szomorú... ha ez így marad, én befejeztem.. már a tegnapi rész is nagyon uncsi volt, ez a mai még rosszabb...

Mók_Ica 2018.11.23. 22:22:21

@Lynette21: óóóó... téLLeg, nincs is azóta móka, kacagás a villában.....

Mók_Ica 2018.11.23. 22:23:50

zsu-gate folytatódik-dikk...... sajnos csak 1 hazugság vizsgálatra jogosít a kártya..... :))))

Lynette21 2018.11.23. 22:24:03

Jajj dikkk! Ez a “fonok” ez tipikus cigos beszolas! Szegeny Csoki malackakat kell lapatolnia! Hihi!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.23. 22:25:15

Kezd olyan érzésem lenni, hogy azt a képet senki se lopta el, csak felakadt a fiók túloldalán, mikor ez a szerencsétlen beletuszkolta minden szajréját, és mikor visszatolták, leesett.
Mámeg a ruháit is hordja más. Lassan muszájdzsekiben viszik ki.

Lynette21 2018.11.23. 22:25:22

@Mók_Ica: Nem haromra? Vagy csak egyszerre egyre?!

perszepolisz 2018.11.23. 22:27:22

Egyébként Ginura én is kb így reagáltam volna mint Zsu, csak talán diszkrétebben. Ugye Ginu itt kb két hete nem látta az anyját, szóval számomra is érthetetlen ez a fajta kiborulás.

jóképűkirály 2018.11.23. 22:29:34

Rossz volt nézni azt a két meleget a kádban.Egyik selypít és úgy affektál mint egy vakmeleg a másik meg tudjuk mit csinált korábban.pfej.Egyébként ha nekem egy szerkesztő azt mondja ,hogy menjek be egy ekkora kádba amiben egy meztelen néger már nyomatja a fürdést elküldöm a jó . k anyjába.De nem vagyunk egyformák.

Mók_Ica 2018.11.23. 22:34:12

@Lynette21: lehet, hogy igazad van :)))) ez esetben adrit is viszi zsu vizsgálatra :))))

Schlomo Goldberg 2018.11.23. 22:35:07

Herendi porcelán mosdókagylóba mossák a kecskeszaros cipőket

Mók_Ica 2018.11.23. 22:35:19

igazi kotonsapi :))) steril.....

Mók_Ica 2018.11.23. 22:36:37

sajtkészítés után mennek ganyézni.....

Lynette21 2018.11.23. 22:38:13

@Schlomo Goldberg: Erdemes volt lemosni! Mennek megint a cocak koze!

Mók_Ica 2018.11.23. 22:38:39

nem akarom meggyanúsítani...... pedig de!!! ezt teszed zsu

Ego0123 2018.11.23. 22:38:40

Zsu nagyon buta, nagyon, nagyon

Mók_Ica 2018.11.23. 22:39:50

adrika, a mi f@szunk is tele van ezzel a gate cunamival....

Lynette21 2018.11.23. 22:39:59

Lassan jo lesz vigyazni Zsuval, mert meg valakit ki fog nyirni ejszaka!

Mók_Ica 2018.11.23. 22:40:29

@Lynette21: ganyézás után mennek vissza sajtot csinálni.... :))))

Lynette21 2018.11.23. 22:40:51

Aaaaaa! Azt a fehet cipot most megsajnaltam!

jóképűkirály 2018.11.23. 22:41:08

Gyerekek ,eddig röhögtem a Zsun.De az uccsó jelenet , azokkal a szemekkel ahogy vergődik h megint valami eltűnt, egy pillanatra nem a villát hanem valamelyik erre szakosodott intézmény pszichiátriai osztályát képzeltem és totál beleillett.Ez már nem vicces.

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 22:41:10

A fehér nicében,,,ez betyár!!!

nicu71 2018.11.23. 22:41:38

bazdmeg mértnem kapnak egy kurva gumicsizmát?? komolyan nem vicces,én be nem mentem volna a disznóolba.

Schlomo Goldberg 2018.11.23. 22:41:57

azért az paraszt húzás hogy egy tetves gumicsizmást nem adtak nekik szartiprás előtt

katica88 2018.11.23. 22:42:38

nekem a Viharsziget c. film jut eszembe már erről...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 22:42:50

@nicu71:
Parasztoknal nincs egy pár gumicsizma szép

Mók_Ica 2018.11.23. 22:42:54

@Lynette21: @Udvariatlanbolond: majd lemossa a disznó ganyét is, mint a kecske szart.... :))))

@jóképűkirály: +10000000000 ekg

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 22:43:17

Ez kész, ez a nő,,totál flúgos!!!

jóképűkirály 2018.11.23. 22:43:34

@katica88: azaz....hasonló kategóriára gondoltam.DIKKaprió

Mók_Ica 2018.11.23. 22:44:09

az ok, hogy zsu bolond..... de reni miért üvöltözik????

Lynette21 2018.11.23. 22:44:12

Mondjuk azt nem annyira ertem, hogy ezek hogy mosnak? Egyutt? Vagy kulon, es hogy kulonbozteteik meg a cuccaikat?

chiccodoro 2018.11.23. 22:44:18

Szegény Zsu nagyon bolond és már túl megy egy határon!

jóképűkirály 2018.11.23. 22:44:27

de még rakják alá a zenét is .Ráz a hideg geciii ettől a bolondtól :)

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 22:44:35

@Udvariatlanbolond: ne mondd, hogy nem jonnek be a flugos csajok ;) :DDDDD

perszepolisz 2018.11.23. 22:44:39

A lányoknak végre összehangolódott a ciklusa. Amilyen állapotba kerültek.

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 22:44:44

A bolondon már nem is csodálkozik!!

Mók_Ica 2018.11.23. 22:45:21

de cuki a sajt-készítő néni :)))

Androido 2018.11.23. 22:45:23

@Mók_Ica: Ha ezt kéne hallgatnom, amit Zuzu tol, én is üvöltenék :D

Mók_Ica 2018.11.23. 22:46:09

gyerünk haza.... padlógáz :)))

nicu71 2018.11.23. 22:46:42

ja és most remélem bemennek a szaros cipővel a vellába .

Mók_Ica 2018.11.23. 22:47:13

@Androido: igen, ez zsigeri reakció.... de csak felerősíti zsu bolondságát.... olaj a tűzre

Androido 2018.11.23. 22:48:01

Miaf*sz ez a tattikás inkvizíció is...

Ego0123 2018.11.23. 22:48:05

"Jöttünk, hogy basszunk" Kivel?

chiccodoro 2018.11.23. 22:48:48

Ezt jól hallottam Ánusztól: "Jöttünk, hogy b@asszunk"?

Mók_Ica 2018.11.23. 22:48:52

cipődet rúgd le, az fog lebuktatni :))))) @nicu71: :)))

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 22:50:27

@Udvariatlanbolond: mar keszitik neki a helyet a vigyorgoban

Mók_Ica 2018.11.23. 22:50:48

bbjhjvhgjh..... geci....vj,vftfilhzojél......geci......őpkojhuztrsedertzui.......geci...... - ánusz beszámolója

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 22:51:30

@Mók_Ica: ez igazán érzékletes volt, Mutti :))))) :*

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 22:52:04

@Mók_Ica:

Faludi György beszélt így asszem.

perszepolisz 2018.11.23. 22:52:16

Most akkor nem is zárták le az ellopott cuccok történezét?

Mók_Ica 2018.11.23. 22:52:25

ez az öfi sem volt túl izgi..... :(((( szinte ugyanaz volt, mint a tegnapi

Lynette21 2018.11.23. 22:53:02

Era meg Hunyor hun votak ma?!

perszepolisz 2018.11.23. 22:53:27

@Mók_Ica: ez így egy dupla rész volt

Mók_Ica 2018.11.23. 22:53:41

@úgymond olvasó mmkk: @szociál: jóvan... még mondta, hogy azt is, hogy gádzsi meg bátya..... :))))

chiccodoro 2018.11.23. 22:53:56

@perszepolisz: Nem. Gondolom le akarnak húzni a témáról még egy-két bört...

Cimili 2018.11.23. 22:54:20

mégsenem voltam, fontos telóm volt, de holnap visszaolvasok, mert nem láttam az adást.

Mók_Ica 2018.11.23. 22:54:43

@Lynette21: vajon őket mér nem kereste zsu??? :)))

@perszepolisz: dejó..... ja, nem is :(((

pomac 2018.11.23. 22:54:51

ha nem rendezték volna meg ezt a nagy ki vett el mit kitől szarságot ,aminek semmi értelme sincs nem is lett volna miről szóljon 3 napont át! ez a nagy semmi műsor ,igaz így is egy nagy semmi eddig ez a széria...

Mók_Ica 2018.11.23. 22:55:45

@szociál: adrin!!! hát nem figyeltél??? :))))) )

@Cimili: kb ugyanaz volt, mint tegnap..... ne bánd :)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.23. 22:59:25

@,,: annyi esze nincs. Gondoltam én is erre, de az az ostoba bamba fej, amit vág utána, az bizonyítja, hogy fingja nincs, milyen előadáson van.

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 22:59:27

@pomac: Hideg-meleget fognak holnaptól játszani! Hatékony fejlesztő játék az óvodásoknak...

MosóMaca 2018.11.23. 23:00:23

Hunyor még bent van? Vagy Lacika kezdi kiszorítani a szépfiút műsoridőből? Őt ma mintha kétszer is láttam volna

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.23. 23:01:09

@Lynette21: szegény cipő, most már kívül is szaros lett.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.23. 23:02:09

Ez a degrenerált Győző meg pauszpapírt rakott a fejére?

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 23:02:19

@úgymond olvasó mmkk: Csernus a harmadik percben elzáratna magától minden szúró-vágó eszközt!!!

Mók_Ica 2018.11.23. 23:02:52

remélem hozéármándón van alsógatya, nehogy széttegye a lábait!!!!!

Oh my... 2018.11.23. 23:03:33

@chiccodoro: isstenem, ne már!!!! Rohadt uncsi az egész Zsuzsu-gate, a csaj teljesen kattant, és a holnapi öfi lesz már harmadik, amiben ezen az érdektelen sz@rsagon vergődnek! Most komolyan, kamerák nem látták, hogy mi történt?? Szerkik mi a szent sz@rért vannak ott, ha nem azért, hogy nekünk mindent megmutassanak?! Annyira idegesíítő ez így.

Mók_Ica 2018.11.23. 23:03:44

@Csakazértis én vagyok a királynő: az egy maszk, te :))) átitatva hidratáló cuccal

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 23:03:51

@MosóMaca: Az egy kabát volt a fogason, nem a Laca!

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 23:05:44

@Mók_Ica: Az egy plüssmajom a pöcsénél?

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.23. 23:05:54

És akkor Ánusz megdugja Vivit, utána sír a barátnője után és lekurvázza Vivit.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 23:06:01

@Udvariatlanbolond: Csernus feleségül kérné, nem tűnne ki az eddigi feleségei közül :D

Mók_Ica 2018.11.23. 23:06:31

remélem legalább győző érti, hogy miről beszél..... .hadovál össze-vissza.....

Oh my... 2018.11.23. 23:06:34

Nna a vígözvegy sokáig nem gyászolt..... xDDDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.23. 23:08:20

@Mók_Ica: hát, nekem zsírpapírnak tűnik, ilyet rakunk a pogácsa alá, és ráragad.

Mók_Ica 2018.11.23. 23:09:01

csoki teljes kiőrlésű lisztből csinál maszkot..... ja, mert ő sötét.... hunornak fehér liszt kell.... :)))))))

chiccodoro 2018.11.23. 23:09:31

Megnyílt Csoki házi szépségszalonja. A paradicsomos trükköt én sem ismertem! Most kicsit müveletlennek érzem magam... :(

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 23:10:20

@úgymond olvasó mmkk: Asztalrabasz úgyis, néhány trágár szó kíséretében....

Mók_Ica 2018.11.23. 23:10:32

@Csakazértis én vagyok a királynő: az szilikonos sütőpapír :)))

@Udvariatlanbolond: bakker.... plüss tehén :))))))))))) (ez hülye :))) )

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.23. 23:10:59

Bazzeg, ennyi trutyit elmúlt életem során összesen négy mentem magamra.
Mijafasznak adnak nekik luxuscikkeket? Dörzsöljék homokkal, vagy a törölközőjükkel.
Váááá, nyápic nyikhaj mind, leszbi leszek

Thats What She Said! 2018.11.23. 23:11:21

Most nem piálnak, nem is dugnak, offline üzemmódban vannak a kedves lakók. még jó hogy itt van Zsu, összeóbégatja a nézettséget, amíg a többiek feltöltik az aksijukat. Aztán mehet a “be-és-megbaxxok” lemez előlről.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 23:11:36

Ez a telefonbeszelgetes mindennek az alja

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.23. 23:11:53

@Mók_Ica: utána hadd tegyem be a fejüket a sütőbe, léciiiiiii.

Mók_Ica 2018.11.23. 23:12:22

gyerekek..... győzit nézve, zsu már nem is tűnik bolondnak.....

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 23:12:50

Amúgy most pont kurva drága az uborka! Jut eszembe!!!

Mók_Ica 2018.11.23. 23:13:51

@Udvariatlanbolond: szegény plüss..... bármi is legyen ő.... :))))

@szociál: az....

@Csakazértis én vagyok a királynő: oksa :))) a szerkik meg elfogyaszthatják :)))

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 23:15:10

Végre,, témánál vagyunk...Nem aludtam volna jól!!

Mók_Ica 2018.11.23. 23:15:52

lacika beszél......

Lynette21 2018.11.23. 23:16:13

Lacika szexelt a kigyok kozott, vagy mi?!

Mók_Ica 2018.11.23. 23:16:14

jááááj de kíííííígyóóóóóóóóóóóóó

jóképűkirály 2018.11.23. 23:16:51

Nem tudom ,hogy a betelefonálók fogyatékosabbak vagy a lakók.

Mók_Ica 2018.11.23. 23:17:01

@Lynette21: vagy kígyókkal???? a szerkik lenémították a végét....

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 23:17:20

@Mók_Ica:
Zsut vissza kell küldeni ha parbajozik :)

Lynette21 2018.11.23. 23:17:24

Ennek a betelefonalonak olyan gyerek hangja van!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.23. 23:17:41

@Lynette21: nem tudott, ha jól értettem, ideges volt a kígyóktól.

,, 2018.11.23. 23:17:41

Csak a köntös ne nyíljon szét

Mók_Ica 2018.11.23. 23:17:42

@jóképűkirály: most őszintén, ki az akinek eszébe jut betelefonálni???

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 23:17:50

@Lynette21: Ottan vót a kígyónak végződése, egy nagy organizmus személyében...

pomac 2018.11.23. 23:17:53

lehet hallani hogy gyözőnek mondják mit kérdezzen :DDD magától nem is tud beszélni :DD

Mók_Ica 2018.11.23. 23:18:21

@szociál: ő csinálja a műsort :))))

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 23:18:27

@,,: Nem ijednél meg tőle....

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 23:18:33

@jóképűkirály:
Lehet csak sötétek nézik?
Mi miért nem telcsizunk be? :)

,, 2018.11.23. 23:18:42

@Mók_Ica: pedig megkérdezhetné egy betelefonáló, hol a titkos felvétel

nicu71 2018.11.23. 23:18:51

ooh Lacika mesélt!!!! egy szexuális kalandjáróll a belevalóban ,egy csaj kajakra kigyók közé csalta randi ürügyén és ő félt ! egyemmeg deszeretem :)))))))

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 23:19:12

@szociál: eskuszom, megnezem, ha beletefonalsz :P

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 23:19:19

@Mók_Ica:
Ő készít ki mindenkit, kezdem szeretni a játékát :))))

pomac 2018.11.23. 23:19:25

lassan a bv összefoglalóban értelmesebb dolgok vannak mit az öfiben ez már szégyen

chiccodoro 2018.11.23. 23:19:29

@pomac: Szerintem neki még a kilégzést-belégzést is diktálni kell, különben elfelejti XD

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.23. 23:19:29

@,,: így is beleégett a retinámba a kép.
Szegény plüsst meg utána el kell égetni. Fertőző.

Mók_Ica 2018.11.23. 23:19:35

@pomac: valószínű nem szokta érteni, amit mondanak neki.....

szituáció van!!!!!!!

jóképűkirály 2018.11.23. 23:20:22

@Mók_Ica: hát nem tudom , kommentelni a műsorról is egy érdekes kategória :)

Mók_Ica 2018.11.23. 23:20:25

@szociál: lehet ez a titkos küldetése???!!! óóóóóóó

jóképűkirály 2018.11.23. 23:21:22

@szociál: én telefonálnék de nincs kimenőm.

Mók_Ica 2018.11.23. 23:21:33

@jóképűkirály: sztem ez nem ugyanaz, mivel mi nem agyhalottakkal beszélünk, hanem agyhalottakról :))))

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 23:22:32

Mikor vesznek ujjlenyomatot?

Mók_Ica 2018.11.23. 23:23:19

@szociál: nekem pl nincs telefonom.... mondjuk tv-m sincs.... :))))))))))))

@Udvariatlanbolond: :))))

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 23:23:27

Még az uborka is izzad, banyeg!!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 23:23:41

@Mók_Ica: honnan tudod, hogy mondjuk en nem vagyok agyhalott? :))))))))

,, 2018.11.23. 23:24:06

Fbm, azt hittem az lesz a kérdés hogy hol a titkos felvétel:(

Mók_Ica 2018.11.23. 23:24:47

végre egy értelmes észrevétel.... oszt győzi lerázza.... szóval, ha betelefonálnál @szociál: tuti lekevernének vagy be sem adnának a műsorba :))))

pomac 2018.11.23. 23:25:30

@chiccodoro: bele sem merek gondolni mi lenne ha véletlenül nem diktálnának neki :D
@Mók_Ica: valószínő azt sem éri amit neki mondanak kivétel erősíti a szabályt :)

,, 2018.11.23. 23:25:41

A Mambának megjavította végül Vanda a tévéjét?

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.23. 23:25:59

@,,: biztos levetítik nekik majd, de a szerkik is hasonló szinten vannak, mint a lakók, és még rágatják a gumicsontot pár napig.

Lynette21 2018.11.23. 23:26:01

@Mók_Ica: Igen, en is arra tippcsizek, hogy a telefonalok kozott is van elovalogato!

Mók_Ica 2018.11.23. 23:26:02

@úgymond olvasó mmkk: kicsi lyányom, ne kérdezz mán hüJJeségeket :)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.23. 23:27:54

@jóképűkirály: nem hiszem, nem látom a zuram kezében a telefont. :)
De lehet, hogy volt pár átmulatott éjszakám és véletlenül többször férjhez mentem. :)

Jár előnyökkel, ha az vagyok?

Mók_Ica 2018.11.23. 23:28:55

@Csakazértis én vagyok a királynő: király-királynő..... még jó hogy férj és feleség vagytok :))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.23. 23:30:13

@Mók_Ica: először nagyon ostobának kell tűnni (bamba tekintet, szőke női hang..... ).
Aztán mikor megvolt a beetetés, jöhet a kérdés. :)

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 23:30:32

@szociál: meglepődnél, ha hozéármándó megszólalna a telefon másik végén :)

Mók_Ica 2018.11.23. 23:30:42

@úgymond olvasó mmkk: azt tettem és ezért tudom :)))

@,,: ugye? :))

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 23:31:55

@Csakazértis én vagyok a királynő: Igen, átmentél a teszten, bemetsz a villábaD...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 23:33:11

@úgymond olvasó mmkk:
Megkerdeznen viszket e Beja asszonynak.
Ő is ezt kérdezte a betelefonalotol, seggfej.

,, 2018.11.23. 23:34:22

@Mók_Ica: még egy udvariatlanbolond is jelen van, teljes az udvar!:)

Jó éjt

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 23:34:34

@úgymond olvasó mmkk: El kéne intézni,, !! Nincs valaki jóban hozéval? Jessztúúdéjjj!!!

Mók_Ica 2018.11.23. 23:35:45

@,,: teljes :))) jó éjt neked is

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 23:37:48

Akkor fusson John Wick...Jóéjt!!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.23. 23:41:06

@,,: és az udvar körbe van rakva konténerrel. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.23. 23:43:07

@Udvariatlanbolond: már vasalom is az egyforma márkájú "bádikat".
Még pakolok pár bőrönd szempillát is.
Mi kell még?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 23:46:47

@úgymond olvasó mmkk:
Ő volt ekkora paraszt, csak visszaadnam :)
Ki a kedvenc játékosokra meg senki, mindenkit utalok választ adnám :)
Lefagyna :))

2018.11.23. 23:47:57

Na Mr Megbízható Mókus és a Radicsba halálosan szerelmes riherongy parittyaztak... Egyébként szerintem Zsut ki kellene hozni. Szerintem végtelenül undorító, hogy egy szerintem orvosilag igazolhatóan “problémás” ember vergődése keresi meg az új Mercire valót a retek vezetoinek. Ez mar nem vicc szerintem. A végén még odakerül mint szegény Bb Évi.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 23:49:07

@Cleveland55:
Meg kell zsuval nyeretni.
Nyerje ma a 36-ot

2018.11.23. 23:53:51

Szerintem az tenyleg kicsinalna. Szerencsetlent behalozna par szarka, eszre se venne, hogy odaadta a penzt masnak. En nem viccelek, a mai ofi utan tenyleg az volt az erzesem, hogy ha lenne valami emberseg a szerkikben, valahogy kiraknak, vagy legalabb titokban kuldjenek be pszichologust vagy valamit. Vegtelenul irrital Zsu, de nem tudok ra haragudni. Szerintem nala sajnos “van baj” nem is kicsi.

Belllaba 2018.11.24. 01:06:49

@Cleveland55: nekem is az jutott eszembe Zsuval kapcsolatban, hogy elég ciki lenne az RTL számára, ha még valaki BB Évi sorsára jutna. Remélhetőleg nem hagyják bent túl sokáig, látszik, hogy nem százas. Már most kettyósabb, mint Évi volt benn, mi lesz vele, ha kikerül?

Kamiko555 2018.11.24. 01:47:18

@fujimo: háhááá,már mindent értek! :-D köszi! :))))

Costanza 2018.11.24. 03:24:24

Krisztian azt hitte, hogy escort latogatason van, mi ez a homoerotika?

Angora Cardi 2018.11.24. 07:59:50

Unalomba és alvásba fulladt tegnap IS nálam az öfi, a kommentekből ítélve jobb is, szar az idei színvonal.

Pamutbojt 2018.11.24. 08:30:11

Szerintem is ki kellene "szabadítani" Zsut. Már korábban is írtam, hogy a beköltözésnél, ill. Zsu bemutatkozójából kiderült, hogy ő valószínűleg enyhén értelmi fogyatékos. A "nézésén meg a járásán" jól látszik...de csak van ott valami szakember, akinek feltűnhetett volna.
Oké, hogy ez a VV, de legyen már határ. Nem tudom, mi folyik az rtl-nél most, de nők alázását meg beteg emberek fájdalmas kínlódását nézni kurvára nem szórakoztató.

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 08:35:38

@Cleveland55: Az utóbbi Három nap eseményeit figyelembe véve, nekem olybá tűnik, mintha Zsú-ra épülne a műsor....Kizárt dolog, hogy kidobják szegénykémet, hiszen be sem engedték volna, ha egy szakszerű orvosi csapat vizsgálgatta volna az ép elméjére vonatkozó rendellenességeket. Ha ez megtörtént az a baj, mivel az ember nem vágja le az aranyat szaró tyúkot.(Ez esetben ez gáz).
Ha nem történt meg a pszichés-mentális felkészítés, akkor meg az a baj, mert egy idegileg gyenge, lelkileg sérült emberkét (ultragáz),felelőtlenség kitenni, egy "égből pottyant" szocializálódási folyamatnak.

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 08:52:44

@Pamutbojt: Van ebben egy "direktíva", amikor a gyengeelmélyűséget készakarva keverik a deviancizmussal. Nem hinném, hogy ennek a kislánynak volt már bármiféle közösségi élménye, az esetleges nyári táborokon kívül. A cél az, hogy mulassunk rajta...ez sikerült, beigazolódott.
A várható következmények?...., nem is tudom, de általában a "mosom kezeimet"!

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 09:05:56

@Pamutbojt: Még egy Adri is kiszúrta a paranoid skizofrénia tüneteit, pedig lássuk be, ő sem túlzottan kvalifikált.

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 09:20:38

Zsu óriási szerencséje, hogy Radicsot kikódolták az életkéjéből. Radics tipikusan az a bűnelkövető, aki unalomból, úri huncutságból, érzelem és empátia nélkül kegyetlenkedik a gyengébbekkel. Viszont hasonló hiénák még lesznek szegénykém létében.

aluria 2018.11.24. 09:56:52

Nekem a legnagyobb problémám az évaddal, hogy nem lehet nevetni. Nem vicces. Bár megkérdezte volna valaki VV "én vittem a show-t, többet tettem le az asztalra az első két hétben, mint bárki" Radicstól, hogy egy, de tényleg csak egyetlen egy konkrét példát említsen, amire MMKK emlékezni fognak... Ég és föld már a VV7-tel szemben is, ahol voltak szintén szörnyű szerelmi szálakkal próbálkozás, meg Fanni-Dennis szex, mégis hangsúlyozták, hogy idősebb korosztály és sokkal nézhetőbb volt.

Pamutbojt 2018.11.24. 10:06:19

@Udvariatlanbolond: Igen, Radics nélkül könnyebb a benti élete. De ettől függetlenül egyre durvább tüneteket produkál. Valóban felelőtlenség volt a beválogatása. Fejcsóválva várom mielőbbi kiválogatását, mert ha ez így megy tovább, akkor még jobban sérül szegény.

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 10:09:44

A szereplők kiválasztásának alaplényege, a jól elkülöníthető egyéniségek, látható kontúrjai lennének. Itt azonban, összemosnak mindent és létrehoznak egy egységes szürke mezőnyt, "állomány" nélkül. Ez esetben, tolódnak a határok a végtelenbe....Ahogy Roli elmésen megállapította: "ezek nem emberek"! Ez van sajna, ez az esszenciális tükörképe a rothadó társadalomnak. Szürke, mindenféle árnyalat nélkül, mint ez a nyamvadt novemberi időjárás...D

Pamutbojt 2018.11.24. 10:15:12

@aluria: Valószínűleg nem mi vagyunk a célközönség. Van akinek ez kell, láttam pár kommentet Radics új videója alatt. Illetve Nigáék gettópoenjaival is elégedett a célzott réteg. Ez van...

2018.11.24. 10:18:45

Adri Egyre szimpatikusabb, tegnap is higgadtan hagyta, hogy Vivike annyira felkurja magat, hogy inkabb kimenekult a szobabol. Egyébként szerintem a Zsuzsu gate nem jelentektelen, mert akar a kepet elrako bennmaradasa is mulhat rajta. Mindenki letagadta a dolgot, “magától” kerult oda. Az elején még azt hittem Roli volt, de amikor a riportszobában is mondta hogy nem, akkor eloszlott a gyanum, mert a nezoknek hazudni még egy Zsu értelmi szinvonalu ember szerint is ostobasag lenne szerintem. Amikor a képesség kártya odakerult a komod hatuljaba akkor csak Zsu es Vivi volt bent aludni. Szerintem Vivi vagy Vivi és Reni a tettes. Több okból is. Még amikor Ratyis bent volt, VVV már akkor mondta, hogy ki fogja készíteni Zsut. Aztán nagyon hirtelen és látványosan ugrott Rolinak Reni és VVV. Nekem olyan érzésem van, hogy Rolit akartak besarozni mindenki elott, mikozben Zsu is egyre jobban kivan, két fronton is jól járnának, csak mivel nem tul okos/okosak, nem gondoltak arra, hogy mi is az a szuperkepesseg, es hogy kikuldi Rolit “vizsgalatra”. Én a szerkik helyében amennyiben kiderulne, hogy Roli artatlan, megszavaztatnam a nezokkel, hogy “megmutassuk-e Zsunak, hogy hogy kelt lába a szuperképességnek?”. Összehivjak oket a nappaliba, megmutatjak, mindenki orditani kezd mindenkivel, über konflikt. Vivit kiviszi Ginu parbalyozni, ott felsorolja VVV osszes gennyes megmozdulasat, including sex with hörcsög 3 nappal az uj szerelmenek elvesztese utan, aki meg ugye két nap utan parittyazta meg az akkor még menyasszonkát. VVV kiesik. Azután következő párbaj Reni vs Roli.

temperepempe 2018.11.24. 10:21:03

@aluria: Radics pont akkor dugott a villában egy nőt, amikor egy másik félkegyelmű szintén ezt cselekedte. Ez bizony mádia történelmi esemény, amire örökre emlékezni fogunk... Sose vót még dupla dugás előtte.
Amúgy én azt nem értem, hogy rtl-nek a nézettség a legfontosabb, az alapján adják el a reklám időt, tehát patika mérlegen méricskélve állítják elő a tartalmat, hogy az a legtöbb nézőt vonza. Meg mindenféle felmérések, statisztikák alapján igyekeznek műsort csinálni. Ehhez képest belenéztem az rtlmoston a tegnapi adásba, és eltűnt csipesz, meg két hülyegyerek kecskét fej..? Ezért a tartalomért kellene végigszenvedni a tévében a reklámblokkokat, hogy aztán ezt kelljen nézni? Egyszerűen nem értem, hogy ki a célcsoportja ennek a műsornak...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 10:21:13

@Cleveland55: @Belllaba:

Ebben igazatok van, ha megnyerné Zsu véletlenül bár ezt kizártnak tartom, akkor hetek alatt behálóznák és utolsó filléréig lehúznák, az unokázósok ráengednének néhány szép fiút akik lehúznák egyenként, 2-3 millával alkalmanként és egy hónap alatt nulla az egyenleg.
Ezt nagyon elcseszte az RTL, de ha a kászting lényege az hogy fogyatékos legyen vagy egy brancsbéli mint a Soma meg a többi fogyatékos akkor baszhatjuk, itt nem lesz érdemi változás.
Elég megnézni kik vezetik a BV-t, mennyire sötétek már ezek a Győziék :O
Tegnapi műsor a perverz fejével....nincsenek szavak.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 10:23:41

@Cleveland55:
Az RTL helyében egy szavazást eszközölnék, legyen nyilvános a leleplező videó vagy sem.
Tegyünk pontot ennek a xarnak a végére, mert Zsu teljesen kész már, meg én is :)

Pamutbojt 2018.11.24. 10:25:33

@szociál: Nem tudom, mit látnak Győzőben, de valóban siralmas. Nézhetetlen.

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 10:26:01

@Pamutbojt: A zemberek sajnálatból szeretik az együgyű magatehetetlen népségeket, valószínűleg erre az alaptényre apellálnak a szerkik. Az előző évad Csillámporos Vivikéje a drasztikus példa. Ám, amíg Vivcsike mániákus depresszióval szalajtotta a népet a kilátástalanságba, addig Zsu egy keményebb műfaj. Tőle nem áll távol az agresszióra való hajlam, pusztán a védekezési mechanizmus okán. A bentiek is felmérték, hogy képtelen a konfliktusok kezelésére, ezért is szálltak rá. Pl. "nembaszokfélremertvölegényemvan" Vivi, aki kerek perec kijelentett, hogy ledarálja. Gyanítom "holazöcsémfényképe" tényváladékhoz is köze van.

Pamutbojt 2018.11.24. 10:28:39

@Cleveland55: Kedves szerkik! Itt egy jó ötlet! Ez a bejátszás is megkavarná a játékot, és hátha elmozdulnánk a kezdőkörből...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 10:29:57

@Pamutbojt:

Lassan megbotránkoztató, nagyon perverz pedofilosan tolja, a metoo évében pláne érdekes hogy hagyják ezt eddig elfajulni.
Rohadtul nem vicces a csávó, Baukó meg sötét mint a bánya.

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 10:30:20

@temperepempe: a 12-től 16 évig terjedő korosztály....

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 10:32:27

@Udvariatlanbolond:

van ebben valami, tényleg ez volt a tattikája hogy leamortizálja Zsut, és a fényképes eldugós próbálkozás majdnem be is jött, csak most nagy szar van a palacsintában mert ha kiderül hogy Vivi bugázta meg, akkor ultra nagy szarban van mert még Krisszel is megujjaztatta magát :)

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 10:36:01

fel szemem rajtatok, amig nem vagyok itt tenylegesen

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 10:36:18

A BV betelefonálók meg ugyan azt a szintet tolják mint Ánusz és Reni, tuti van előválogató, olyannal nem lehet élőzni aki zavarba hozz Baukót :)

Tegnap Ánusztól ez a szöveg a kecsketejre, mi ez kecskehúgy ?
Jézusom !!!!!!!!!!!!!!!!

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 10:37:15

@szociál: Én azon töprengek időnként, hogy ki adja neki ezeket a barom instrukciókat?
Hogy a picsben jelenhet meg egy turkálós köntösben, a pöcsén egy plüssbasszal, bekenve valamilyen ganés uborkákkal a pofáján?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 10:39:04

@Udvariatlanbolond:

kreatívok

ezekre futja, mint a Budapest tv, kb az a színvonal már

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 10:42:26

@szociál: Láthatóan előre menekül, hogy leplezze a gyanút. Ő maga indítványozta a hazugságvizsgálat forszírozását maga ellen...A kis bátor, tizenkilencre lapot húz, de a betlinek szaga van!!!

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 10:44:50

@szociál: Akkor követelem, hogy Baukó félmeztelenül konferálja a műsort!!!!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 10:46:02

@Udvariatlanbolond:

igen erős a gyanúm hogy Vivike nyúlta le.
ez a tényfeltáró videó most jó lenne a jelölés előtt.
megszórnák Vivit, ő kivinné Zs-ut Zsu meg visszamenne :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 10:47:21

@Udvariatlanbolond:

Nem fog ő meztelenkedni, láttad mit művelt a Havas lejáratási kampányban, őt nem így nevelték stb :))
Azt pakolja fel a fészbukra a farokállító képeket :)

2018.11.24. 10:47:27

@szociál: ez a forgatokonyv meg jobban tetszene mint az enyem :))

2018.11.24. 10:51:37

@szociál: viszont Vvv szerintem Ginut vinné inkább, mert a nezok mindig visszakuldik a martirokat. Ergo Zsu elsirhatnaa studioban, hogy mindenki szivatja, meg HÁT az ÖCCSE KÉPÉt is elrakta ez a riherongy! Aztan bejatszanak VVV “kapcsolatait”... Zsu visszamenne 80 százalékkal. :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 10:53:54

@Cleveland55:
Vivit mindenki kint hagyja, aki a Ratyics ellen szavazott az ezt a csajt kiszavazza a rákba :)

Tök jó ez a videó Ratyicstól, sztem leadja a Music TV, LGT nem tudna jobb számot írni.

2018.11.24. 10:56:16

@szociál: 1. Nagyon igaz. 2. Nem csalódtam benne, a cím és témaválasztásból kiindulva siker lehet az ő “szavazóinak” körében.

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 10:58:41

@szociál: Adrit vinné ki, ő a leggyengébb láncszem. Annyi gógyija van, hogy fosik az áldozat hibáztatástól. Ő követte el a gyermekded csínytevést, amiből egy őrült purparlé keveredett.
Elszámította a "jópofaság" következményeit. Nem sejtette, hogy Zsu leegyszerűsödött világában, a személyes holmi, egy köldökzsinór a túlélés reményében.Ráadásul kapva kapott az "őtet mindenki báncsa", kurzuson....Innentől Vivnek öngyilkosság lenne nekirombolni....

2018.11.24. 11:00:59

Adri is meg tudja lovagolni szerintem, hogy VVV milyen retek volt szegeny Zsuval. Szoros parbaj utan visszamehet szerintem ő is VVV ellen

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 11:04:08

@Cleveland55: Anya cukimuki telefonja után az is necces lenne....Ugyan Csokival prütykölt, de az félreértés volt, vagy tattika...,és a szerelme Balázs is várja (képzelem!)....Vivi építi a konfliktust Adri ellen. A "mútkorisedúgtadacigimette retek" is erre utal.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 11:05:23

most olvasom vissza a BV kommenteket, özvegyasszonyból víg özvegy lett?

2018.11.24. 11:06:45

Szerintem Ginuval meg Adrival is szoros parbajban maradna alul VVV. Valoban, nekem a Roliba és Adriba beleállás is nagyon erőltetett, izzadsagszagú volt. Az különösen megmosolyogtató volt, ahogy erkölcsi nullának nevezte Adrit...:)))

mindenévfoglalt 2018.11.24. 11:07:44

Jó reggelt!
Ha alvó földigilisztákat néznék naphosszat, az is szórakoztatóbb lenne mint ez a műsor. Engem inkább irritál és idegesít, csak átpörgetve tudom nézni.

Ha Vivi-Zsu, de kb. Bárki-Zsu párbaj lenne biztosan Zsu ellen szavaznék. Az ő érdekében is. Szomorú, hogy a benti spanjai nem világosítják fel arról, hogy változtatnia kellene a saját jól felfogott érdekében a konfliktuskezelési szokásain.

Én el tudom képzelni, hogy valóban Zsu 'bádija' volt Adrin, ha mindkettőnek van olyan, és mondjuk a Zsu kimosta a sajátját, és Adri szedte le a szárítóról, simán hihette, hogy az övé, mivel mint mondja, van neki 20 csipkés bodyja.
Összekeverhette könnyen, de akkor sem kellene Zsunak rögtön visítva, habzó szájjal dühöngenie.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 11:12:04

Akik nem kapnak jelet, Greg mert ó pánbuzi szeriz mindenkit.
Roli, mert ő Renitől kapna de most a csaj dilemmázik Ginu és Zsu között.
Csokis e kap jelet, mert vicces és fosnak tőle.
Hunyor se kap szerintem, Era meg nem kaphat mert védett.

Vagy Zsu vagy Reni kap sok jelet, ha Roli rábeszéi a többieket akkor Reninek összejöhet 4 jel, Zsura pakolhat az egész sötét oldal és még Adri is.
Ha megmutatják nekik a tényfeltáró videót akkor az kapja a legtöbb jelet, de Rolit az sem befolyásolná sztem.

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 11:14:07

@Cleveland55: Így van,, Vivi a vesztébe rohan a viszketegségével....Mert, ha csak az erogén zónái találnának megnyugvásra Ánusz személyében, a szőnyeg alatt kúri, még bocsátható bűn volna.
De a nő aljaskodik, egy kőbe zárt fájdalommal....ez gáz!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 11:15:18

hogy bírnak ezek ilyen ótvar retekben élni?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 11:16:16

@mindenévfoglalt:

Ez a szerkik dolga, a riport szobában felvilogsíthatnák egyenként a játékosokat, hogy lassan kész Zsu, beszéljenek vele.
De az is lehet hogy Zsu ezt direkt pörgi ennyire túl, mert így akkor maga mellé állít pár embert, és végig a központban van mert róla szól a történet.
Lehet annyira nem is viseli meg, csak egy szerep, lehet pszihopata :)
Ha nem ,akkor sajnálom a csajt és engedje el a Vv-t.

2018.11.24. 11:18:02

@úgymond olvasó mmkk: én a konyhában főzési és/vagy takarítási tevékenységet végezni még csak Rolit, Erát meg VVVt lattam eddig. :D

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 11:19:53

@mindenévfoglalt: Kísérleteket tettek rá, hogyan reagálja a konfliktusokat, ám az eredmény egy hatalmas falba rúgás. A body-gate, az üldözési mánia része, hisz még a márkája is ugyanaz!
Mondjuk ebben a kupiban azon sem csodálkoznék, ha valaki a fagyasztott pizzák közül rángatná ki a rongyot!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 11:22:24

@Cleveland55: én is szétszórt vagyok, meg szanaszét hagyom a cuccaimat, de ami a vellában van, az már túlzás :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 11:22:57

@úgymond olvasó mmkk:

Mit vártál Krisz a villamester, ő még kecskék között is elaludna igénytelen állat.
Mondta hogy ha ő lesz a villamester akkor nem kell takarítani.
RTL helyében megb*sznám valamivel.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 11:24:08

@úgymond olvasó mmkk:

jó de te nem 12 ember vagy :)
ha csak egy ember hagyná szanaszét a ruháit még nem lenne káosz :)

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 11:25:10

@szociál: az oké, hogy ő a villamester, de hogy még a pánsellőunikornisban sincs igény a minimális tisztaságra.. ehh

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 11:25:51

@szociál: Belemarkol a lecsóba...! Körülötte alakul ki minden probléma, basztatják, bolondnak titulálják, meglopják, alázzák. Fordítva ugyan, de megüli a lovat! Csak úgy reszelnek a kamerák a dübörgő léptei közt!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 11:26:13

@szociál: hanem 13 ;) :DDDD (ilyet nem mernék kijelenteni, hogy nem csinálok káoszt. majd megmutatom, hogy néz ki az íróasztalom pl)

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 11:26:46

@úgymond olvasó mmkk: A reggeli csendélet a legütősebb!!!!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 11:29:30

Nagyezsda Tábornokova aranyos kiasszony lenne hozzám képest, ha beszabadulnék egy napra a vellába

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 11:30:22

@úgymond olvasó mmkk: Mit vétettem? Csak nem a reggeli áriám a fürdőszobából?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 11:31:49

@úgymond olvasó mmkk:

Neki elég ha tiszta a pink rugdalózója , ő is éppen ennyire igénytelen mint a hátával felmosó Renike :))
Mekkora állat az aki végig kúszik háttal egy poén kedvéért (még ha a szerkik is találták ki) abban az ebolás dzsuvában :))

@Udvariatlanbolond:
Zsunak is be kell lassan állítani a gyógyszeradagját, mert ez így nem mehet tovább.

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 11:32:56

@úgymond olvasó mmkk: A káoszban van egy feltételezett rend,,,,de itt egymás hányásán ugrándoznak át! Pfejj!!!

,, 2018.11.24. 11:33:35

A törzsközönség kilétéhez az egyetlen dolog, amiből következtetést tudunk levonni, az az, hogy milyen reklámok mennek az adott sávban. A 200 ezres latte főzőt pl elég sokszor láttam. Szemben pl uebben a sávban az izaura v mi tévén tesco és báv zálog hirdetés megy

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 11:34:10

@szociál: Esne az Egis tőzsdei részvénye!!!!

2018.11.24. 11:34:25

@Udvariatlanbolond: azon a Reni lehanyta a matracot, ezert megforditottuk dolgon kiegtem...

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 11:35:38

@Udvariatlanbolond: tudomtudom, a zseni a káoszon is átlát :)

@szociál: az összeset fel kellett volna írni a "ki a legigénytelenebb" szavazáson, ugyanolyan gusztustalanul igénytelenek ( ebolás dzsuva :))))))))) )

2018.11.24. 11:39:56

@,,: én olvastam egy amerikai cikket, es abban az volt, hogy atlagban kb a realityk nezoinek fele diplomas, ertelmisegi ember. Lásd én :D

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 11:40:35

@,,: Ihhh,,meredek állítás! Szerintem a szponzorok feltételes reflexe mutatkozik. Ha Rtl, akkor mindegy milyen szart csomagolnak be,,,200 ezer alatt nincs nézettség, idősávtól függetlenül.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 11:45:12

@Cleveland55: bennem felmerült tegnap este, hogy lehet, senki se dugta el. Zsu állandóan tuszkolja a fiókba a cuccait, szedi ki, gyűri vissza. A kép(ek) becsúszhatott hátulra, felakadt a fiók hátulján, amikor kiszedték, hátul senki nem nézte, aztán mikor visszatolták, leesett pont Roli fiókjára/ba.
Lacikát is hasonlóképpen gyanúsította meg Reni.
Reni lehet, hogy nem volt benne, volt egy beszélgetése Vivivel a cigisben, amikor rákérdeztem, Vivi meg is sértődött, de azért nem úgy látszott, csak mondta. Tehát lehet Vivi és később beavatta rudas barátnőjét és így ketten terelik mindig másra a gyanút.
És Zsu kikészítése máris megvan.
Az Adri gate az már csak Zsu kiborult lelkiállapotát tükrözi. Én pl. Sose láttam Zsun átlátszó ruhát, Adri viszont csak olyanban van.

2018.11.24. 11:46:33

Erre nem is gondoltam. Jó meglátás!

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 11:49:02

@Cleveland55: Lassan annyi a ganyé azon a matracon, hogy szemüveges tudósok vonulnak be az éj leple alatt, és mikroszkóppal a kezükben igazolják, hogy a törzsfejlődés során egy új fajt fedeztek fel...Az egyszerűség kedvéért, csak genitália optera!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 11:52:29

@Udvariatlanbolond: ha levetítik és kiderül, hogy Vivi volt, egymásnak megy Zsu és Vivi, és valamelyik nagyon kikap. És bunyóért Vivit kizárják, Zsut meg muszájdzsekiben viszik a zártosztályra.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 11:56:51

@Udvariatlanbolond:

:)))
Nem az amazonasz mélyén kell keresni, lehet már a hányós laticer alatt kifejlődött egy új gekkó faj :)

@úgymond olvasó mmkk:

Roli legalább hangoztatta hogy gány van a villában és próbált is tenni ellene mikor villamájszter volt, de leszólták hogy mit keménykedik ahogy megkapja a hatalmat.
Ezért Krisz belefosik az egész villamester pozícióba és ezzel akar jó fejnek tűnni, hogy nem egy Caligula, hanem jó fej Teréz Muter.

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 11:58:26

@Csakazértis én vagyok a királynő: Báfff,,,előttem van a kép, ahogy a szaunába zárva tisztázzák, a körülmények ilyetén folyását....Persze úgy, hogy közben üzemel!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 12:03:03

@szociál: szerkik megtehetnék, hogy a riportban lejátsszák Zsunak a felvételt, és az a feladat, hogy vhogy rábizonyítsa, vagy rávegye a tettest a bevallásra. De mivel ostoba, választhat vkit, aki segít neki. Együtt megnézik, együtt kitalálják. Érdekes lenne, kit választana (valószínűleg Greg lenne), és hogy oldanák meg.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 12:04:19

@Csakazértis én vagyok a királynő:

Szerintem miért pont annak tűntek el dolgai akinél van a igazságszérum szuperképesség ? :)
Nem véletlen.

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 12:04:45

@szociál: Uff! A megengedő házmester! Ebben az esetben magára talál a központi téma. Minduntalan el fog tűnni, valakinek a valamije...ez is egy műsorkészítési koncepció!

jóképűkirály 2018.11.24. 12:04:56

Néha jó lenne ha nem a gheci, a parittya meg a pia lenne a központ.Számomra rejtély h x pali össze van zárva de még egy beszélgetést nem hallottam a fociról vagy autókról vagy nem vágják be.Pedig sztem egy 4-5perces normál beszélgetésre jobban vevők lennének az emberek mint az állandó üvöltésre.De lehet rossz műsort nézek.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 12:05:16

@szociál: valahogy rá kell kényszeríteni, hogy használja

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 12:07:37

@jóképűkirály:

VV1-ben mindenről tudtak beszélni, még a húrelméletről is mert nem csak retardáltakat zártak be.
Sanszos hogy Roli és Era nem csak a kúrásról beszél, de azt nem vágják be a szerkik, mert uncsi :)

@Udvariatlanbolond:
Ánusz lett Magdianyus

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 12:07:59

@Udvariatlanbolond: nem kell hozzá mikroszkóp. :)
Azt várom, mikor szégyelli el magát annyira az ágynemű, hogy saját lábán megy ki a mosodába és ugrik fejest a mosógépbe.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 12:09:20

@szociál: mert jó lenne, ha mindenki kijátszaná a sajátját. Egy hete se kapták meg.

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 12:09:24

@Csakazértis én vagyok a királynő: És beszerveznének néhány szabadnapos inkvizítort!!DDD

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 12:09:29

@úgymond olvasó mmkk:

Nyilván, ha Adrinak tűntek volna el cuccai, vagy Gregnek a szopiizéje és nála lenne ez a képesség akkor velük történnének hasonló rejtélyek.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 12:10:50

@Udvariatlanbolond: zárt ajtóval és maxra tekerve. ;)
Azt megnézném. :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 12:11:00

@Csakazértis én vagyok a királynő:

A VV végéig tartogathatnák, de mivel nem történik semmi ezért belenyúl az RTL.
Sztem a szerkik kérték meg Kriszt hogy használja fel a randi képességet, mert nagyon vicces lesz.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 12:12:09

@szociál: csak azt nem értem, hogy ha a víg özvegy tünteti el Zsu dolgait, akkor miért rikácsolt valaki mással emiatt? (nem emlékszem, ki volt az áldozat)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 12:13:54

@úgymond olvasó mmkk:

Láttál már brazil szappanoperát ?
Egy az egyben azokat a karaktereket hozza a vígözvegy :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 12:15:53

Vigyék be Pákót a villába és Csokival nyúljanak be állatkákkal teli dobozkákba.
Asszem lenne JÁJJ féleeeek !

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 12:18:18

@úgymond olvasó mmkk:

de tudod miről beszélek :)

én se láttam Barátokköztet mégis tudom ki a Magdianyus :)

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 12:20:36

@szociál: Na Magdi anyó vágna itten rendet, kérem szépen! A fülénél fogva csipeszelné ki az összes igényes lemminget a fregolira!

Pamutbojt 2018.11.24. 12:20:46

@jóképűkirály: Ha az általad említett témákról is beszélnek, és ezt nem vágják be, akkor egyértelmű, hogy nem az értelmiséget célozzák. Bár a parittyakirályok/királynők témái valószínűleg a kaja,pia,parittya,önfényezés és egymás kutyázása témakörökben ki is merül. Tőlük nem várható semmilyen értelmes eszmefuttatás. Egy összetett mondatnál már elveszítik a fonalat. (Pont mint egy lemorzsolódással veszélyeztetett diákokat felzárkóztató szakiskolai osztályban.)

bElannaTorres 2018.11.24. 12:21:37

Nem olvastam még vissza mindent, de szerintem Reni volt, fura hogy elkezdett nyomozót játszani, amúgy meg jól tud hazudni

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 12:22:44

@szociál: Debiliót kihagytad a nyúlkálásból...,de még a Gáspár akárkik is sorba állhatnának!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 12:23:23

@szociál: akkor ezentúl nem azt mondom rá, hogy perlekedő cigányasszony, hanem azt, hogy maria esperanza huanita :)

@Udvariatlanbolond: mindig az kiabál, akinek a háza ég. ez a nőszemély se normális

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 12:25:32

@Pamutbojt: Nem az értelmiséget célozzák. Képtelenség erre a szintre az értelmiséget felzárkóztatni!D

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 12:27:32

@úgymond olvasó mmkk: Aki természetesen vak,,,...vagy volt vak...,vagy lesz vak!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 12:29:30

@úgymond olvasó mmkk:

Mostantól így hívd Vivikét :))

@Udvariatlanbolond:

idő kell a felzárkózásra, mert nehéz értelmezni mit akarnak közölni ezek a szerencsétlenek :)

Ánusz : hallod geci, figyelj bástya úgy megparittyáztuk a bulákat geci, hogy segg nem maradt szárazon tesó.
Ezzel hogy csinál riportot a fókusz ? Mikor adják le a riportot éjfél után ?

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 12:30:01

@szociál: és tényleg nagyon vicces lett. :) Ja nem. :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 12:31:32

@Csakazértis én vagyok a királynő:

dakoták biztos nevettek a tv előtt, nézd hogy feji a kecskét muhaha :)

fogtam a fejem csak :(

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 12:33:18

@Udvariatlanbolond: vagy csak megjátssza, hogy vak, azért, hogy elszeresse fernandita luceriotól don matthiast

@szociál: ha nem nézném vissza a kommentem, már el is felejtettem volna, melyik 3 keresztnevet használzam :)

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 12:36:44

@úgymond olvasó mmkk: Ha Vivike csórt, akkor ez egy balulsült ízetlen tréfa volt. A szucsiképesség lenyúlása határeset, de a magántulajdon, személyes tárgy kérdéskör mindig is érzékeny pont volt a villatörténelmekben. Az előző szériákból is rémlik ilyesmi hiszti-cunami. Vagy nem nézett még VVt, vagy tényleg nem normális..Húzza magára a vizes lepedőt, de ezúttal nem lesz parittya....

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 12:37:39

@szociál: nem tudnak ezek semmiről beszélni, nem érdekli őket semmi, érdektelen primitív percemberek. Legyenek kielégítve az elsődleges szükségleteik, úgymint evés, ivás, alvás, ivarérettségtől függően a parittyázás és ennyi.
Arra nem csak képesek, hogy az általuk kitalált sztorit érthetően előadják. A többiek annyit hallottak, hogy á, meg ú, meg geci, meg izé. Ha most megkérdeznék a szerkik, szerintük mit csinált ez a két szerencsétlen a villám kívül, lenne 10 különböző sztori.

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 12:39:36

@szociál: Ha csak nem Márianosztrán fut a műsor, a délutáni csendespihenő helyett!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 12:40:31

@Udvariatlanbolond: azt mondta neki Anikó, hogy elveheti más képességét. Én ezt úgy értelmeztem, hogy vmilyen versenyben. Lehet ez az agyatlan azt hitte, hogy kierőszakolja a felhasználást. De ennyire hülye nem lehet. Így neki se jut.

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 12:42:03

@úgymond olvasó mmkk: Most már értem mi jár hozéármándó fejében! Heuréka!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 12:42:55

@Csakazértis én vagyok a királynő:

Nem lepődnék meg ha Anikó bejelentkezése után gecinek szólítaná Ánusz, annyira alap ez nála :)

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 12:44:55

@Csakazértis én vagyok a királynő: És az is a "milyenpózbanbasztam"a nemtom kit is! Beszűkült látókörű ösztönlények!

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 12:46:42

@szociál: A "jááájjgecire" már figyel!

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 12:50:13

@Csakazértis én vagyok a királynő: Gondolod, hogy úgy értelmezte, hogy egyszerűen ellopja?
Mert akkor ez a vég! Ezeket szokták a Rossmannban vezetőszáron az irodába kísérni, amíg nem érkeznek a szervek...!

Angora Cardi 2018.11.24. 12:50:58

Leírom újra az elméletemet: távozás előtt Csoki dugta el Zsu cuccait.
Valami sumákolás volt kifelé menet és imádja Zsut szívatni.

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 12:57:51

@Angora Cardi: Mondjuk abból ítélve, hogy pókerarccal nyomták a csajos-golfozós-teniszezős kamut a kecskefejés helyett....hát lehet benne valami! Csókkernek előző nap volt Zsúval egy habzószájú veszekedése. Kibaszcsiból megcsinálta volna?

Angora Cardi 2018.11.24. 13:00:37

@Udvariatlanbolond: én erre tippelnék, sőt azt is mondtàk tàvozóban, hogy mire visszajövünk Reni mindenkivel össze lesz veszve, úgyhogy R is be lehet avatva..

2018.11.24. 13:03:18

m.youtube.com/watch?v=aYT2qvh2nCA 18 percnel kezdodik. Kimegy Zsu, es csak Reni es VVV van a szobaban, majd hirtelen meglesz a régnemlatott csipesz, mikozben a két kígyó örömködve ölelkezik. Én továbbra is rájuk gyanakszom :))

bElannaTorres 2018.11.24. 13:06:01

@Angora Cardi: először erre gondoltam én is, de mikor megkerült a szuperképesség akkor még talán nem jöttek vissza Csokiék. Kivéve ha beavatta Renit. Vagy titkos küldetés, és akkor reni volt, még azt is mondták neki, hogy játszon nyomozót

mocskosmacska 2018.11.24. 13:11:42

A szerkesztők érzik a nézői igényt, hogy beállították a két szerencsétlent szart ganézni.

Angora Cardi 2018.11.24. 13:12:15

@bElannaTorres: Mindegyik verziót el tudom képzelni.

Milyen kár volt a hazugság vizsgáló kártyát erre pocsékolni de persze Zsutól nem vártam sokat.

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 13:12:33

@Angora Cardi: Amennyiben az a koncepció, hogy Anusz hirtelen jött romantikázása irányított volt, akkor van benne logika,,,vastagon!!! Valami eltűnt, de ők nincsenek ott!

Angora Cardi 2018.11.24. 13:14:29

@mocskosmacska:
Nem kell Kanye
Van itt ganyé.

Angora Cardi 2018.11.24. 13:15:45

@Udvariatlanbolond: semmiképp nem tűnik természetesnek az egész..

bElannaTorres 2018.11.24. 13:16:10

@Angora Cardi: :D mindet így fogja elpazarolni :))

Remélem Radics büszke a krisz haverjára, hogy megcsinálja a műsort ő is.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 13:19:07

@Angora Cardi: az se rossz. Vagy mindkét fiú és mindkét csaj beavatva. Ezek most együtt csinálnak mindent.

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 13:19:09

@Angora Cardi: Az egész bagázsra rá kéne kötni, még Anikóra is!

Angora Cardi 2018.11.24. 13:20:35

@bElannaTorres: szegény buta Zsu...

Igen megcsinálta a műsort és a kamunőjét is ahogy olvastam... önmagát adja :DDDDD

Angora Cardi 2018.11.24. 13:22:32

@Udvariatlanbolond: Anikóra miért? :DD

@Csakazértis én vagyok a királynő: sziámi ikrek... Igen lehet hogy mind benne volt és Eráék ellen irányult. 4 hülyét hazaküldeném.

bElannaTorres 2018.11.24. 13:23:08

@Csakazértis én vagyok a királynő: vivi nincs beavatva mert reni felkérdezte, mikor csak ketten voltak, akkor vivi kiakadt, hogy ezzel vádolja reni

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 13:34:33

Sziasztok posztolók! Tegnap szabin voltam és nem a gép elött rohadtam, majd estére beszerveztem egy randit, a kaja jó volt, a pasi félénk-nem ilyen vellabéli agyhalott és ajcsiba kaptam egy üveg eper-öszibarack bort (Mokos pincészet), ez a kedvencem, ez a reklám helye-így a végére értem haza csak a frenetikus Zsu féle idiotizmusra. A csaj nem gyengén idegbeteg, üldözési mániás, egyértelműen pszichopata jellegű. Én már lehet leöntöttem volna valamivel vagy fejébe húztam volna a fazekat! Szerintem Vivi-Ánusz-Csoki között kell keresni a szarkát. Ez üég gicces is lenne, ha ez az idegbeteg nem ajvékolna folyamat. Adri és Reni is belátta, hogy totál elmeroggyant a csaj.
Imádtam hogy a romi kirándulással rommá szivatták a két macsót. Falusi romantikus hétvége! :D Az én képzeletemben nem ilyen de a két nyominak nem volt választása és imádtam nézni.
Ginut kezdem sajnálni. Ő lesz a kiválasztott és rá fogok szavazni, mert kiváncsi vagyok a lemmingek megnyúlt képére. Amúgy a Baukót és Verát is utálták mindig mentek párbajozni és a nézők vissza is küldték őket rendre, bár a végén elbuktak!

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 13:34:43

@bElannaTorres: Anikó a titkot tudója!!!

bElannaTorres 2018.11.24. 13:36:07

@Udvariatlanbolond: úgy lehet, ha akkor mikor reni bagó közben felkérdezte mégsem ketten voltak, és másoknak ment a színjáték , mindig kint van cigizni a fél társaság

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 13:36:41

@bElannaTorres: láttam, de nekem nem tűnt nagyon őszintének. Tiltakozott ugyan, de sztem kamu. Lehet, csak azért látom így, mert alapvetően utálom a csajt.

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 13:36:57

És mára írni sem tudok a telefonon! :DAmúgy a versek szuperek! Egyetértek mindenkivel!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 13:41:40

@Nyuszomuszo83: irigyellek, sokkal jobb programod volt. :) Bor fincsi lehet.
Én a ma estit hagyom ki a Total Dance miatt. :)

Lora Sawyer 2018.11.24. 13:41:51

Nem olvastam még végig a hozzászólásokat, de biztos nem csak szerintem elképesztően unalmas ez az egész zsuzsu féle csipesz/fésű/body gate.. tényleg ennyire nem képes az RTL az ápoltakat mozgásba lendíteni, hogy ezt kell nézni "műsorként"? Renyhe kémkedése meg kritikán aluli..

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 13:42:50

@Nyuszomuszo83: Igen a stáb két napig azon agyalt hova is vihetnék őket? Lássuk csak,, múzeum?, ááhh dehogy,, színház?, ugyannn, mozi?, snassz, diszkó?,,minek, állandóan ott rohadnak. Azután az értelmi szintjüknek megfelelően született a döntés...Disznók! Hát ez az!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 13:48:01

@Lora Sawyer: de legalább kitakarított néhány helyen a pulcsijával. :)

bElannaTorres 2018.11.24. 13:48:16

@Csakazértis én vagyok a királynő: nekem mondjuk mint játékos elmegy, általában jobban kedvelem a bátrabb, határozottabb játékost, az alkalmazkodónál, ez már csak ilyen klingon dolog :) mondjuk van egy határ, pl. radics, de ő gyáva :D
ha mindketten benne vannak akkor csak úgy kérdezhette reni ezt ha mások is cigiztek ott, akiket nem láttunk és ezért látszott ennyire kamunak az egész :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 13:49:02

@úgymond olvasó mmkk: azzzzazzzzzz. :)
Meg Kozmix és még sok más. ;)
Azért beleolvasok két tánc közt. ;)

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 13:53:15

mentem időmérőt nézni, a fél szemem rajtatok

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 14:02:50

@bElannaTorres: másik verzió, hogy csak Reni volt benne, ki akarta puhatolni, hogy Vivi mennyit tud azzal, hogy meggyanúsítja. Aztán beavatta, hogy ő a ludas.
De mindegyik verzió észt feltételez, és azt sajnos nem nézem ki belőlük.
Ezért vagyok nagyon kíváncsi, mi a sztori valójában. Valószínűleg valami hótegyszerű lesz.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 14:04:52

@mentoros lecsó: ezt én is szerettem. Ama bizonyos szeletelős zene, úgy táncoltak rá anno. :)

2018.11.24. 14:06:07

@Csakazértis én vagyok a királynő: "Ezért vagyok nagyon kíváncsi, mi a sztori valójában."

Aztán bevágnak 5 másodpercet, hogy ZsuZsu volt a TETTES ! És csakis TATTTIKÁBÚÚÚ tette... :)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 14:07:14

@mentoros lecsó: hát akkor lefosom a bokámat és Zsu nyerje meg. :)

2018.11.24. 14:07:24

@Csakazértis én vagyok a királynő: azaz a jó kis "szeletelős" :))))
ma "gépnapot" tartok rocker létemre, most ez szól:

www.youtube.com/watch?v=8F3tmRXm8To

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 14:09:15

@Csakazértis én vagyok a királynő: uhhhh most én irigykedek! Tessék végig táncolni az egész estét a jó kis zenékre, nekem is az a favorit! Szipiszupi 90-es évek zenéi! Kérlek az It's my life-ot és a One love-ot orditsd végig Haddaway-en rázd a fejed! Juuuj nagyoooon irigy vagyok! Érezd nagyon jól magad! A bort egyszer kóstold meg a folyékony orgazmus kb! ;)
@Udvariatlanbolond: pár napja Lecsó kartárssal futottuk végig a tematikus hetek közé sorolható programokat, ebben szerepeltek a desznyók és kecskék. Tuti olvasnak minket onnan jött a romi kiruccanásra az ötletük! Amúgy a helyükben én is ezt tenném, csak a kurvaanyjukat ők súlyos pénz zsebelnek be a mi ötleteinkért! :D

Pamutbojt 2018.11.24. 14:14:23

@mentoros lecsó: ó, bárcsak... ki vagyunk éhezve az ehhez hasonló fordulatokra...

2018.11.24. 14:14:26

@Nyuszomuszo83: az elmúlt évek bebizonyították már számtalan alkalommal, hogy olvasnak Minket. Sok a későbbiekben megvalósított ötlet származik innen... :)))

Vmelyik Farm évadot egyenesen a Hogyvoltozók találták ki végig ! :))))

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 14:20:15

@mentoros lecsó: igen??? Na a farmos dolgot nem tudtad! Akkor remélem figyelembe veszik a szavazáskor is az igényeket! :)

2018.11.24. 14:23:05

@Nyuszomuszo83: a Farmban és a VV-ben is volt, INNEN származó ötlet, amit változtatás nélkül (!), szóról-szóra beemeltek és megvalósítottak a műsorokban... :)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 14:24:09

@Nyuszomuszo83: ha ezek mennek, hangosan üvöltöm, hogy hogyvóóót, meg konténeeeeeeert.

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 14:26:19

@Nyuszomuszo83: Hát az tény, hogy itt az első hat mondat elolvasása után több a kreativitás, mint eddig az egész szériában!

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 14:26:38

@mentoros lecsó: amúgy van még egy elméletem: R2D2 ment be titokban és lopta el, miközben kukában álcázta magát.

bElannaTorres 2018.11.24. 14:27:05

@Csakazértis én vagyok a királynő: igen az is lehet. Most már csak kiderül, kezd unalmas lenni, arra jó volt hogy zsuzsinak elhasználják egy hazugságvizsgálatát, mondjuk Reni nagyon biztatta hogy mindet használja el

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 14:30:23

@mentoros lecsó: bevallom csak vv-t, éh-t és pumpedékat olvastam itt-pumpedéket képtelen voltam nézni, de itt jókat nevetgéltem! A realityk szele csak pár éve csapott meg!
@Csakazértis én vagyok a királynő: Helyes! A konténert hagyd itt nekünk, ne hányd tele, holnap várom az élménybeszámolót, hadd egyen a penész! :D
Közben nézem az Élet vagy valami hasonlót Jolieval, nekem bejön ez a film! :)

2018.11.24. 14:31:02

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem hiszem, hogy ez történt ! :)))
szegény ÁááárrTúúú kerekeiből még most is szedegetnék a felszedett, betekeredett bugyikat, csöcstartókat. Nem tudna végigmenni azon a kuplerájon, leégne az összes mozgató motorja, a logikai áramkörei pedig kisülnének a látványtól...

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 14:32:34

@Udvariatlanbolond: igeeen, nem hiába, ez a csapat nagyon erős és kreatív! Bevallom hiányoztatok! #úgy lesütöttemaszememhogyodakozmált

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 14:33:25

@bElannaTorres: Ezután, pedig kilopják Lacit...,bár az fel sem tűnne!DDD

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 14:39:21

@Nyuszomuszo83: Én már régóta olvasgatlak benneteket, de még nem bátorkodtam írni....

bElannaTorres 2018.11.24. 14:39:23

@Udvariatlanbolond: :D még a végén tényleg meghúzza magát a döntőig

2018.11.24. 14:45:08

@Csakazértis én vagyok a királynő: :)))) de sajnos nem :)))
ha én bent jártam volna, annak egyéb, sokkal nyilvánvalóbb jelei lennének :))))

2018.11.24. 14:45:53

@Udvariatlanbolond: erre mondják, hogy: Ami késik, az még nincs itt...

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 14:46:44

@Udvariatlanbolond: én is most újra kommentelő vagyok, mert már ahogy írtam a Debiliós VV alatt bátorkodtam, csak egy troll nagyon durván személyeskedve írt vissza, osztott le így csak olvastam. Móki konténere az évadok alatt csilliárdszor lett ürítve. Dorothyt hiányolom, néha jön csak, régebben nagyon jókat mosolyogtam. A fiúk éjszakai online stream közvetítését imádtam. Morcz professzor volt egyikük. De örülök, hogy befogadásra leltem és itt lehetek irogatás ügyileg is! Úgymond! Dikk!

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 14:47:53

@bElannaTorres: Lehet, hogy Lacka Zsu eltitkolt öccse...Időnként eltűnik, mint a fotó!

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 14:48:25

@Csakazértis én vagyok a királynő: ki is nézném Lecsó kartársból, nem is ártana nekik, csak javítana rajtuk! :D

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 14:50:34

@Nyuszomuszo83: Dorothy a vörös cipellős,, vagy nem?

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 14:51:38

@Udvariatlanbolond: igen, Ő! Nagyon jó kis szösszeneteket írt ő is! :)

2018.11.24. 14:53:02

@Nyuszomuszo83: jómagam is sokáig csak read-only voltam :)) Ha jól emlékSZEM, akkor a VV6-től ugatolok bele a fórumba. Imádom az itteni közösséget. Tudom, hogy néha nekem is eldurran az agyam elég rendesen, mint pl. a Survivor4 alatt, de megkaptam érte a büntikémet (hozzáteszem, teljesen jogosan).

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 14:56:56

@mentoros lecsó: Rohadtul megkérdezném a miértjét, de ha leírod megint kibaszcsiznak!DDD

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 14:59:11

@Nyuszomuszo83: Egyébként Hereverő is egy őskövület...

2018.11.24. 14:59:51

@Nyuszomuszo83: "katonás üzemmódban" valóban szívesen tiszteletemet tenném a toprongyosok között...

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 15:01:50

Én normálisan kommenteltem, ahogy most is teszem, csak ott a troll, jött aztal hogy idióta vagyok, meg nem értem az egészet, aztán már mindenkivel kötözködött és sixxet is probálta baszlatni. Sixx szerencsére kivágta, majd más avatárral jött vissza, akkor is ki lett vágva. De akkor már nem is mertem semmit írni! Nem értek néha egyet mindenkivel, de arra nem reagálok, főleg ha nem vagyok megszólítva! Emberek vagyunk, a véleményünk különbözik és így helyes. Én szórakozom itt, ahogy mindegyikőnk! A lényeg hogy szeretés van!

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 15:03:44

@Udvariatlanbolond: Igen rá is emlékszem, szeretem a meeglátásait!
@mentoros lecsó: Mit nem adnék érte, hogy ott lássalak! Princess lenne! Überelhetetlen gigamega szopatás! :D

2018.11.24. 15:06:31

@Udvariatlanbolond: erre egyszerű a válasz ! A nyilvánvaló és a NÉZŐK által is sérelmezett "hátszél/nyomás" amit a műsor végső kimenetelére (a győztes személye) gyakoroltak a szerkesztők. Tényleg baromi dühös lettem, mert nagyon nem komálom, amikor nyíltan (!) hülyének nézik a NÉZŐT. A dühömnek nem megfelelő szavakkal és kifejezés láncokkal adtam hangot. Ennyikkkehhh... :))))

2018.11.24. 15:07:45

@úgymond olvasó mmkk: naahhhh, máááá megint a köötttsssööög Merci... nem hiszem el... :(((

bElannaTorres 2018.11.24. 15:07:47

@mentoros lecsó: én megértem, alig bírtam visszafogni magamban a klingont

Maximista vagyok 2018.11.24. 15:11:50

Üdv dikk! Ginunak tudNÁK szurkolni hacsak nem menne a gondolkodásommal szembe. Ne legyen már az normális hogy ha az kell a 36 misihez akkor lefeküdhet bárkivel, faszom geci! Ez nekem nagyon idegen...

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 15:12:51

@mentoros lecsó: Áhh, a nagyszerű Dávid "véletlen" győzelme...azon én is kiborultam. Jobban felkaptam a vizet, mint Zsu a csipesz miatt!

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 15:15:43

@Nyuszomuszo83: Az ottan egy látens vonzalom volt Troll úr részéről...Csak az udvarlási módszerei az oviban maradtak...Csak virtuálisan tudta a copfodat megcibálni...

2018.11.24. 15:19:20

@Nyuszomuszo83: csak és kizárólag azokat a mozgató elveket alkalmaznám, amelyek szerint engem is felneveltek. Nem szeretnék most itt közhely hegyeket felemlegetni.
Egyszerű, emberi értékekre vágyom, semmi többre.
A Zasszonnyal nem vagyunk klasszikusan SZIGORÚ szülők. De meghúztunk bizonyos határokat.
Vmiért mégis működik. :))) Nagyon sokat nevetünk és ugratjuk egymást, ugyanakkor mi melózunk, a gyereke tanulnak és sportolnak, mindenki teszi a dolgát... úgymond... :)))

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 15:19:28

@mentoros lecsó: esküszöm, holnap az asztalon fogok táncot járni, hogy vége lesz ennek a szezonnak

bElannaTorres 2018.11.24. 15:19:55

@Udvariatlanbolond: volt egy cikk amiben dávid elmondta a taktikája az volt, hogy ne derüljön ki róla, hogy sportoló.....
Még drukkolni is lehetne, ha nem ilyen konditeremi, saját szépségükbe belebuzult embereket hoznának szociális-taktikai zseninek...

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 15:20:06

@Maximista vagyok: 36 guriga, egy prütykölésért, azért meggondolandó!

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 15:20:14

@Udvariatlanbolond: az oviban sem tűrtem ezt, azzal nem játszottam, a töbnieket szépen magam köré vonva klikkesedtem! Ha ilyen vonzalom lett volna részéről valami nagyon el volt bacarentva az emeleten! :D

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 15:23:15

@bElannaTorres: Azért én Verocstól is vakaróztam...Bár a kaukuszt szeretem, de akkor is!

bElannaTorres 2018.11.24. 15:25:45

@Udvariatlanbolond: :D az igaz, volt egy film, ja igen tisztességtelen ajánlat :))
Verát utáltam, sajnálom a lányokat a tesióráján. Főleg a szebbeket.

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 15:25:49

@mentoros lecsó: EKG! Engem is így neveltek, húzogattam párszor az oroszlán bajszát, de tudtam a határt mikor kell abbahagyni! :) 16 éves koromtól szabadon jártam keltem! De a mai napig anyukám a legjobb barátnőm akivel mindent de tényleg mindent meg tudok beszélni! Ezek ezt nem ismerik, mert a szülők lemennek az ő szintjukre, megalázkodnak inkább, 0-24-ben melóznak, hogy a gyereknek mindene meglegyen és tudja majmolni a többieket, közben egy dolog marad el! Tisztelet, becsület, szeretet! A szeretet forintosítva lett! :(

2018.11.24. 15:26:05

@úgymond olvasó mmkk: a futamot csak felveszem és pörgetve megnézem... ez a sz@rt !

bElannaTorres 2018.11.24. 15:27:09

@Udvariatlanbolond: Radics olyan nőgyűlölő, hogy szerintem férfiakkal kéne dugnia.

Angora Cardi 2018.11.24. 15:27:26

Nézem a heti ismétlést, jájj..

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 15:27:42

@mentoros lecsó: élőben akarom látni, ahogy Alonso eltakarodik a náthásba :))))))

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 15:29:11

@Udvariatlanbolond: nem emlékszem a nevére! De R. nem látott egy részt sem és nem olvas hv-t. Az ő intelligenciája nem jut el idáig, nem értené amit olvasna! :) Ha Radics volt, üzenem neki: igy jártál hiába esküdtél Istenre hogy neked vissza köll menni! :D

2018.11.24. 15:35:17

@Nyuszomuszo83: +1 ! :)))
Erre nem is tudok jobb példát mondani, csak azt amikor az első "parittyázással" is kecsegtető randimra mentem még tini koromban. Séró belőve, higiénia/ruházat rendben, indulásra készen...
Izgatottan battyogok az ajtó felé, erre apu odaáll az utamba az előszobában. Nahhh - gondoltam - most jön a hegyibeszéd. Apu csak annyit mondott: "Ésszel !" és mosolygott. :)))

Mindketten tudtuk miről beszélgetünk ! Tudta hogy bízhat bennem és nem fogok baromságokat művelni.

ui: a randi jól sikerült, de "parittya" nem volt a végén :))))

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 15:36:46

@,,: Ginura tippelek, de megkockáztatom még Zsut is, a heti folyamatos foscunamiért! :) És szerinted ki lesz a befutó?

2018.11.24. 15:37:37

@úgymond olvasó mmkk: nem kedvelted Mr. Szemöldököt ???!??? :)))))

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 15:39:09

@úgymond olvasó mmkk: Csak a virágzó fajtát. A szúróssága ellenére, minduntalan rácsodálkozom a szépségére!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 15:40:46

@Udvariatlanbolond: én is szeretem őket, csak azért kérdeztem :)))

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 15:42:02

@,,: én tipcsiztem már? ha nem, akkor Ginu, ha igen, és nem ő, akkor átírnád nekem? *szépen néz*

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 15:42:31

@mentoros lecsó: tölem mindig azt kérdezték mikor jössz majd egyszer volt a válasz! A legjobb volt mikor apu meg a legjobb barátja mentek horgászni, barát rosszalóan: ezek a fiatalok, reggel fél 7-kor mennek haza. Apám nevetett rajta! Majd felkiáltva a barát nyugtázta, engem kísérnek haza 4-en a fiúk! :) ;) Biztak bennem tudták van eszem és nem teszek olyat ami nem átgondolt -soha nem ültem be részeg sofőr mellé!

2018.11.24. 15:45:42

@Udvariatlanbolond: sajnos igen ! :))))
már akkor is kifordult gondolkodású f@szkalap voltam ! :))))

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 15:46:32

@,,: Kiváncsi leszek bejön-e ha már ennyien őt vizionáljuk a párbajra! Bár a jelem Zsura raknám! Tudom nagyon fikázom szerencsétlen ostobenkó lányt, de jobban irritál, mint Reni vagy Vivi!

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 15:48:35

@mentoros lecsó: Köszönöm a +1-et. De az első parittya életre szóló emlék, így annak így kellett történnie! ;)

2018.11.24. 15:54:54

@úgymond olvasó mmkk: @Nyuszomuszo83: vki világítsa már meg a korlátolt felfogóképességemet !

Mitől lesz Ginu a kiválasztott ?????
Mit tett ? Mit nem tett ?
Olvasom vissza a vele kapcsolatos kommenteket, de nem tudom kikódolni. R2D2 segítsége kellene. :((

A mesterségesen feljavított látásom harci helyzetekben kiváló, de sajnos az emberekhez hülye vagyok. És ha még csak emberekről beszélgetnénk ! :)))))

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 15:59:22

@mentoros lecsó: a kérdéseknél kiderült vele nem tudnak együtt élni, elviselhetetlennek tartják, nem alkalmazkodó, nem szerethető! Én ebből gondolom Ginu kiválasztottnak! Ezért írtam őt! De tartom, hogy Zsu is esélyes a heti elmeroggyant viselkedése miatt!

2018.11.24. 15:59:56

@Nyuszomuszo83: @úgymond olvasó mmkk:
nem úgy "első" és nem amúgy az "első"... :)))
írásban nehezen megy át, amit mondani szeretnék... félreértettétek :(

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 16:01:09

@úgymond olvasó mmkk: Én is a finn alkesz örök híve vagyok!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 16:04:24

@Udvariatlanbolond: :)))) vagyunk itt egy páran Kimi fanok

Angora Cardi 2018.11.24. 16:05:27

@,,: én is módosítok Ginura

Angora Cardi 2018.11.24. 16:06:23

@Nyuszomuszo83: gyere nyuszim, elalvósok nézzük együtt <3

Angora Cardi 2018.11.24. 16:07:05

@úgymond olvasó mmkk: @Udvariatlanbolond: Már magyarul is kapható az életrajzi könyve.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 16:12:52

@Angora Cardi: írok a jesszuskának, hátha :))) (ha meg nem, akkor befáradok a libribe, és megveszem, tele mély bűntudattal)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 16:13:05

@Udvariatlanbolond: most néztem vissza, 3 éve kommentelek. Előtte csak olvastam.
De olyan jó ez a társaság. :)

2018.11.24. 16:14:18

@úgymond olvasó mmkk: Kimi örök kedvenc ! :))))

A titkos favoritom Verstappen. :)))
A fiatal és lobbanékony Senna-ra és Schumi-ra emlékeztet. Feltörnek vele kapcsolatban a Prost vs. Senna emlékek :))))

Tetszik a filozófiája: "Én autót vezetni és nyerni vagyok itt, a többi hülye bekaphatja..." :)))

ui: amióta 1.6-os Opel Astra motorokkal megy az F1, az én olvasatomban ugyanolyan TRASH mint a VV9 pl.

Én kérek elnézést !

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 16:15:01

@mentoros lecsó: lehet, de akkor is úgy volt a nagy könyvben megírva, nem volt parittya! Az egyik volt pasim anno mikor megcsalt azzal védekezett hogy minden kihagyott punci a pokolban az orrára fog nőni és ő azt nem akarja! :D

@Angora Cardi: szar ez a sok sípolás, én láttam amúgy majd mindennap, kettő maradt csak ki! ;) De a nyuszik együtt nézik mmkk!

jóképűkirály 2018.11.24. 16:15:17

@Pamutbojt: ok, de akkor valahogy az alapstruktúrát kéne megváltoztatni.Eggyel magasabbra tenni a lécet ami még mindig az alja -akik most vannak az a legalja- de már felfedezhető az értelem vagy az érdeklődés csírája.Az összefoglalók mellett meg bedobni egy sima 3 órás intervallumot a napból ami egy kicsit reálisabb képet ad, ezt adnák mondjuk 23.00-2.00ig.Aki akarja néz aki nem nem.De akkor jobban megismerhetőek lennének a lakók.Így az rtl dönti el h engem vajon mi érdekel.De mit a kommentekből kiderül nem az amit leadnak.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 16:16:01

@Maximista vagyok: én most Ginunak drukkolok, a parittyázát betudom kezdeti rossz indításnak. Azóta nekem normális. És azóta fikázza Csoki is, mióta lejött a nugátszeletről.

Angora Cardi 2018.11.24. 16:17:22

@úgymond olvasó mmkk: hehehe szuper, én az angol verzióra gyúrok

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 16:17:41

@mentoros lecsó: Verstappen nekem jelenleg a semleges halmazban van, néha kifejezetten tetszik, amit csinál, aztán két versennyel később meg a fejem fogom tőle. nehéz bekerülni a "kedvelem" meg a "rühellem" kategóriába :)

jóképűkirály 2018.11.24. 16:18:22

@szociál: uncsi szerinted is vagy uncsi a szerkesztők szerint ?

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 16:18:26

@Angora Cardi: azt majd letöltöm :))

@mentoros lecsó: jut eszembe, kérj is elnézést!

Udvariatlanbolond 2018.11.24. 16:19:33

@Angora Cardi: Azért csípem, mert nonkonformista..!!Magamra ismerek...DDDD

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 16:20:45

@jóképűkirály:
Mi uncsi?
Mert nem tudom mit írtam reggel :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.24. 16:21:25

@jóképűkirály: lehet, hogy nem akarják, hogy megismerjük a lakókat. Anno volt éjszakai, szerettem, aztán jött az irányítás, és mikor olyan volt, ami öfigyanús, kép el.

Angora Cardi 2018.11.24. 16:21:36

@úgymond olvasó mmkk: jó, én is
@Udvariatlanbolond: hehe hívjunk mostantól Kiminek?

bElannaTorres 2018.11.24. 16:21:49

@mentoros lecsó: ginuval kapcsolatban a legjobb tipp amit itt olvastam, az az volt, hogy Csoki nem bírta elviselni, hogy nem kell ginunak a dugás után, ezért ellenehangolta akit tudott, Renit nem volt nehéz, nagyon féltékeny. többiek meg beálltak mögé, még Lacika is pedig neki semmi baja vele. Volt egy szavazásuk, ott egységesen ginura nyomták ezeket a negatív dolgokat, hogy elviselhetetlen stb, amit nyuszi leírt. Puskás mikor bejött akkor tippelni kellett melyik volt a legtöbbször leírt név, de Ginut úgy igazán csoki meg reni utálja.

2018.11.24. 16:22:46

@Nyuszomuszo83: a férfiak "trófea vadászatát" sem értettem soha...
Igen, életem során volt pár szexuális partnerem, de kizárólag tartós kapcsolatból származóan !
Nem vagyok kódolva egyéjszakás kalandokra.
Én megmondtam hogy hülyegyerek vagyok ! :)))))

jóképűkirály 2018.11.24. 16:23:04

@szociál: hát hogy azért nem vágnak be mondjuk era-roli beszélgetést mert lehet értelmes (pl foci).

Angora Cardi 2018.11.24. 16:23:13

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ginut meghülyítette a csokirúd, bemutatkozójában is van, hogy ez a típus a gyengéje, de hátha visszajön a játékba.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 16:24:18

@jóképűkirály:
Mert a dakotak a parittyara kíváncsiak meg a feszkora.
Amit otthon látnak :)

2018.11.24. 16:25:39

@bElannaTorres: ahham... nagyjából értem... jahh, NEM :((((((
még mindig te vagy a kedvenc fél-klingonom ! #lávcsivan

jóképűkirály 2018.11.24. 16:26:04

@Csakazértis én vagyok a királynő: vagy az online vagy ez ,nem kell élőbe kivágnak egy 3 órás időt azt ha történik valami ha nem az megy.Persze akkor nem tudják irányítani a szavazást mert sokkal jobban megismernéd ki milyen.Lehet a Lacika is ilyen sztorizós gyerek mint amikor a kígyó ügyet mesélte de nem ez jön le az öfi-ben.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 16:26:34

@mentoros lecsó:
Akik dizsibe járnak mind skalpvadaszok, jössz topogni geco?
Légy büszke hogy nem valtod a csajaidat mint az alsó gatyad.
Csoki meg anusz skalpvadaszok kretén.

bElannaTorres 2018.11.24. 16:27:26

@mentoros lecsó: rá csak a csoki féle csapat szavazott, kíváncsi vagyok kire tesznek Eráék

jóképűkirály 2018.11.24. 16:27:38

@szociál: ezt adom ,de a csapból is az folyik ,hogy a fiatalok vannak megcélozva.De a fiatalok egyre nagyobb része nem néz tv-t ,nincs is tv-je.Ba..a telefonját szopja a youtube-ot ,nem vágom mire alapoz az rtl.

2018.11.24. 16:27:42

@úgymond olvasó mmkk: "jut eszembe, kérj is elnézést! "

Assszzztánn most megint miért ?!?

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 16:28:47

@mentoros lecsó: most éppen az astrás megjegyzésedért

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 16:29:02

@jóképűkirály:
A vv kivétel, az nem olyan mint a Sass kabaré, vvket mindig nézik.

bElannaTorres 2018.11.24. 16:29:12

Vagyis a jellemző tulajdonságoknál, ginura a csoki féle csapat szavazott, és rá is teszik majd a jelet eddigiek szerint, ha nem találnak ki valami mást addig. Eráék kire fognak tenni? Erre tippem sincs

2018.11.24. 16:33:04

@szociál: a '90-es években én is jártam dííízzzssibbe ! És ott "topogtam" a csajommal...
egyem a f@szod ! :))))

www.youtube.com/watch?v=IY5Ejus6kgc

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 16:37:01

@Angora Cardi: Támogatom a párt megalapítását! Nyuszik a csúcson!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 16:37:46

@mentoros lecsó:
Én nyocvanasban, akkor más idők jártak.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.24. 16:40:32

@Angora Cardi:
Reni Ginu parbajrol Ginu menne vissza mert a nézők szeretnek bekavarni, csoki csaj nélkül maradna :)

2018.11.24. 16:43:15

@úgymond olvasó mmkk: ezért SSKK nem kérek elnézést !!!!!

A mai F1 motorok gépészetileg a vicc kategóriát súrolják. Az F1 volt mindig a fejlesztések hajtómotorja.
Mára ez megfordult sajnos :((( Semmi újítás, csak a sz@rból épített várat próbálják fosból készült tapaszokkal szépítgetni...

Az európai gyártók mind lemondtak a kis hengerűrtartalmú szívó motorokról, mert hülyék hozzá. Mind menedzserképzőt elvégzett mérnöknek mondott pénzéhes f@szkalap.
Ehhez képest Koreában tudnak olyan szívó motorokat építeni, amik pörgősek és megfelelnek minden környezetvédelmi normának.

Angora Cardi 2018.11.24. 16:43:17

@szociál: szerintem is, bár Ginu talán nem vinné azonnal Renit hanem pl Adrit

Maximista vagyok 2018.11.24. 16:45:50

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem egyről beszélünk. Nem a parittyával van gond

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 16:47:38

@Angora Cardi: oszd be, hagyj belöle holnapra is!

Angora Cardi 2018.11.24. 16:49:54

@szociál: az tuti
Úgyhogy neki most ha kiválasztják nem lesz belőle dráma.

@Nyuszomuszo83: mmkk nyuszitárs, főleg hogy mindjárt kész az "ebéd"

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 16:53:52

@Angora Cardi: nyuszitárs most ebédeltem, két perce kb. :)

Angora Cardi 2018.11.24. 16:57:57

Szimpatizálok Lacikával.

2018.11.24. 16:58:42

@úgymond olvasó mmkk: igen, megsértettem !!!! Szándékosan !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Mert az Opelnél 20 éve nem tudnak megoldást találni a kenési problémáikra !
Már nem igaz, hogy: Az Opel sosem kop el !
Az összes gyártott sz@rjuk kenési problémákkal küzd, hiába vannak már hipi-szupi olajok.

Jahhhh, hogy garanciális időn túl is szeretném használni ?!?
Erről nem szólnak az Opel marketing anyagok !!!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 17:00:27

@mentoros lecsó: nerohaNNYámá ki, az enyémnek nincsen ilyen jellegű baja :P

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 17:00:48

@Angora Cardi: én mezei cuki nyuszi vagyok te angora cuki nyuszi vagy, de nyuszik egy EKG-n vannak müködik köztünk a TELEPÁCIA! :D

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 17:02:38

Csoki Zsu paródiája még mindig viszi nálam a pálmát! :D

bElannaTorres 2018.11.24. 17:04:48

@Angora Cardi: renire elég jó ötlet lenne rátenni

2018.11.24. 17:05:31

@úgymond olvasó mmkk: az utolsó használható "erős" motorjuk a '94-ben megjelent C20NE motorkódú változat volt. De arra is vigyázni kellett kenési szempontból !

A megbízható Astra motor az 1.7-es, népi nevén "kis-turbós" diesel motor volt. Ez a világból kiment meghibásodás nélkül. Ez pedig egy japán (!) ISUZU motor... No comment !

Angora Cardi 2018.11.24. 17:06:46

@bElannaTorres: Rolinak bögyében van és ők még eléggé együtt mozognak.
Roli Era Hunor Ginu ha ráteszik és esetleg mást behúznak vagy a többi random jelöl, már jó lehet.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 17:06:52

@mentoros lecsó: az enyém is 1,7es, további kérdés? :))

2018.11.24. 17:09:06

@úgymond olvasó mmkk: írjááááá nekem egy motorkódot egy km.óra állást és megmondom mikor fog otthagyni az országúton... és mennyibe fog fájni a javítás

nem vicc !!!!!!!

Nyuszomuszo83 2018.11.24. 17:10:34

Ha Renire kerül és kiesik majd Csokesz egyedül marad lehet visszakuncaorogja magát Ginuhoz, ha nem talál fogadó ölre még mindig ott van MokusÁnusz vagy SellőGreg!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 17:10:50

@mentoros lecsó: meg sem fordul az autó fejében az országúton otthagyás, mert megfenyegettem :))))))

bElannaTorres 2018.11.24. 17:14:26

@Angora Cardi: talán addig még Ginu is eléri hogy Lacika ne rá szavazzon, neki semmi baja vele, de amióta beállt radics mögé koslat csokiék után, csicska módon odaszavaz a végén ahová mondják neki

úgymond olvasó mmkk 2018.11.24. 17:21:59

@mentoros lecsó: rendszám, telefonszám esetleg mellé? :)))

Angora Cardi 2018.11.24. 17:45:05

@bElannaTorres: Még helyezkedik az elején, nem megy szembe az árral, ami nem is rossz taktika.
@Nyuszomuszo83: Tuti visszamászna Ginura Csoki sztem.

bElannaTorres 2018.11.24. 18:15:28

@Angora Cardi: taktikának jó, igaz. Nekem nem kedvencem, kuka kicsit, de amúgy a nézőknek biztos bejön. Amíg nem derül ki milyen hülye ő is mert nem szólal meg, addig jó is lehet.

Angora Cardi 2018.11.24. 18:20:15

@bElannaTorres: Jól leírtad :D Aztán a végén eltujálkodik a döntőig...
süti beállítások módosítása