Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9x18 - Biztos hogy fogok másokkal is csókolózni, ha lesz még pia

2018. november 22. 12:43 - hektor_

v18.jpg

Nehezített pálya a mostani, mert garantáltan nem engem vártatok, de az van komáim, hogy sixx atyánk bokros teendői miatt sajnos kénytelen volt ideiglenesen lemondani a trashadagjáról, ezért mára az átlagon aluli színvonal meg az ócska viccek jutottak, dehát ezt a békát most le kell nyelni. Anikó van ma, abban a műszőr mellénykében konferál, ami már 2002-ben sem volt csinos, levéllel nyitunk, aminek már az első mondatában elhangzik Radics istenverte neve, amit remélem hogy már csak kurva kevésszer kell hallanom az életben. Végrendelet van egyenesen az Országos Nyilvántartásból pöcsételve, Radics fel nem használt szuperképessége az özvegyre száll, és előkerül a jó öreg, rongyosra járatott lemez az örök barátságról Reni, Csoki, és Ánusz ánusza irányába.

v1.jpg

Miután túl vagyunk a seggek körbenyalásán, Zsuzsu megmutatja az igazi arcát, ugrott a Big Lash Blowout, a körmök is odalettek, először csak félhalk istenemistenem károgás hallatszik, majd miután a többiek szándékosan kerülik a tekintetét, Lacika beleesik a csapdába és megkérdezi mi történik, mire elkezdődik a száj és körömfájás hiszti. Az ágyban fekvő Adrinak mutogatja a kezét, aki a gyönyörű kifejezést húzza elő arra a fertelemre, ami a lány mancsait díszíti - „Nem tudok körömcsipeszt használni, azt hogy kell egyébként” kérdez fel Zsuzsu, ezen rugózunk még egy darabig, végül Adri megsajnálja és nekiesik a csipesszel, miközben Donna helyettem kimondja amire gondolok: bazmeg olyan az egész, mint mikor a lovakat patkolják. Váltunk Rolira, aki Hunorral pörgeti a cigizőben:

„Olyan mintha nem is emberekkel élnénk”

Gyorsan körbepillantva a villában el kell ismernem, mond valamit a srác. Roli finoman célozgat, nem kéne Erával ezt csinálni haverom, mellette alszol, ennek üzekedés lesz a vége előbb-utóbb, nem fogja/fogod kibírni hetekig. Hunor hárít, de hát ő jött rám, én mondtam neki hogy cseréljünk helyet, nem akar, pedig mennyivel másabb lenne az ágy másik oldalán, ugye. Roli osztja a csajleadási tanácsokat:

„Hát mondd meg neki, hogy biztos hogy csókolózni fogsz itt másokkal is, ha lesz még pia.”

Anikó mesél, biztos nem sokan tudjuk róla, hogy volt egy viszonylag rövid, kilátástalan időszaka az életének, de mielőtt azt hinnénk hogy ez a mondat csak azzal végződhet, hogy ekkor jelentkezett a VV-be, erre valami szar manikűrös sztorit oszt meg velünk.

Így hogy a lakók százas cigiket szívnak, tovább lehet kint pofázni, Csokifasz már osztja is Ánuszt hogy Radics amugy kb tudta hogy kacsintgatsz majd a Vivire, Ánusz tagad, nem ment rá, nem lesz itt semmi – remélem a szerkik bevágják majd ezt a jelenetet mikor két hét múlva a Mikulásbulikán virgács helyett a faszát díszíti fel Vivinek piros szalaggal. Oh wait.. oké, tegye fel a kezét akit meglepett ez a VÁRATLAN FORDULAT, hogy ez már most megtörténik! Ginu puncsol Lacikának, kire szavazol, rámszavazol-e, de az ember semmitmondó válaszokkal hümmög. Hajnal pirkad, ébrednek a játékosok, a nap első sugarait Hunor egy bőséges okádással üdvözli, de az emberek még a csipát sem dörzsölték ki a szemükből, mikor Csokiék kitalálják hogy azon nyomban felhasználják a szuperképességeiket - úgyhogy kizavarnak mindenkit, Zsuzsu mondja mingyá megyek, ami másodpercek leforgása alatt váltja ki Csokiból a napi kiagecimvagyte óbégatást, üvölt hogy a pusztuljelrádteszemajelet, Zsu csillapítja, de nem megy, úgyhogy elkezd bőgni, Csoki nem tudván mihez nyúljon előveszi Zsuzsu táncát és utánozni kezdi, igazi semmi volt az egész különben -már a kiváltó ok- de műsor a reklámig csak erről szól,  asszem lapozhatunk.

v7.jpg

v9.jpg

Era Manónak hívja az ágyban vergődő Hunort és hideg törcsipakolást tesz a hasikájára, hiába az egész anyukám, megmondta hogy amíg van pia, más szájak is vannak, úgyhogy kár a gőzért. A párbajnak alig van vége, Radics szőre még ki sincs takarítva a lefolyókból, a lakók máris betolták a taktikaszekeret és megy a ki kit visz ki és hagy kint a gecibe. A fő vonal, hogy Donna odabent okoskodik Reniékkel a kanapén, míg Vivi a cigizdében fújja a Radicshoz hasonló, nagyképű ostobaságait a fiúknak („pakoljátok rám, kiviszem és fix visszajövök”), de mindkét oldalon egyaránt Ginát kutyázzák, aki meg szarik a farmra és húzza a lóbőrt a hálóban. Vivi-Ánusz-Reni-Csoki egy ágyba kerülnek, megy a cicázás, majd Csoki jósol egy velőset

- Engem Radics vár odakint (Vivi, miközben a seggét dörgöli Ánusz farmerba szorított lőcsének)

- Hát szerintem most már nem, de szerintem Krisztiánt se! (Csoki, de azért azt is hozzáteszi hogy "amíg ittvagytok, addig lehet")

v11.jpg

Na, ezt is meg kell tárgyalni egy cigi mellett, a villa négere előtte a riportban Ginura ugat, hogy micsoda szarkavaró - akit nem mellesleg az egész adás alatt egyetlen képkocka erejéig mutattak. A két nyóckeres majom, Csoki és Lacika már ki is beszéli hogy illendő-e avagy sem a haverod csajával maszatolni, amint az nincs szem előtt, jók ezek a kiteregető eszmecserék és kellenek is, mert ha Lacikán múlna, az ő adásideje kimerülne annyiban mikor reggel a kamera körbepásztáz a villalakók kipárologtatott alvásszagában, ő is ott durmolna valahol, viszont így mindig kap pár önálló vágóképet míg valaki beszél hozzá.

v12.jpg

JÖÁÁÁTÉÉÉK jön a villamesteri poziért, kekszes feladat, én meg átkozom a napot, amikor az Oreo kitalálta az istenverte reklámját, a gyökereknek a homlokukról kell eljuttatni a szájukig a kekszet, kézzel persze nem ér, az arcukat kell mozgatni – mindenkinek egyenlő esélyt adva játszhatnak, majd a genderek szerinti 1-1 nyertes méri össze az erejét. Na, végtelennek tűnő grimaszolás, pislogás és plafonbámulás után az Adri-Ánusz páros nyer, jön a nagy csata, Vivi, akinek a póthajáról még mindig nem rohadt le a gyászszalag, csillogó szemmel méregeti Ánusz nyelvét, aki miután eleget mutatott, benyeli a harmadik kekszet is, megnyerve ezzel a versenyt. Reni szájából kijön egy „gyerekkori álmom hogy villamester legyek”, én meg hallom ahogy a világ összes tűzoltója, űrhajósa és állatorvosa egyszerre sír fel.

Ennyi volt a mai eresztés, az előzetesben mutatják hogy holnap lesz egy újabb Zsuzsu hiszti, kíváncsian várom a fejleményeket, hogy ki dugta el a fésűt.

U.i.: A Belevalóból elcsíptem egy percet míg az rtlmostra vártam a képekért, míg Győzi szájáról kifolyt a spuri, Lacika interjút készített Donnával, Zsuzsu volt a menedzsere, akinek meglepő módon elsőre ment a provokálni szó, viszont a leacsaloalacsonyodik már nem; valamint Vivinek egy rövid vágás erejéig lekerült az arcát fedő kopásálló Hammerite.

És most lőcs, csecs, és Greg a bubikban:

 

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

uramatyám 2018.11.22. 13:07:55

Első, faszt (fos)kilences!

Pancsamanó 2018.11.22. 13:16:26

Köszi a posztot :)
Jaj ennek a Csokigyereknek vannak tök jó meglátásai (a részegség lenézése, a Krisztián-Vivi flörtike iránti rosszallás, Zsu idegbetegnek nyilvánítása stb.), csak ne lenne ilyen mocskosszájú és ripacskodó....eskü neki szurkolnék.

Angora Cardi 2018.11.22. 13:23:51

Sőt már oviban is villamester akart lenni. Szörnyű micsoda kárriertervek micsoda ambíciók...

uramatyám 2018.11.22. 13:34:52

@Angora Cardi: Hiába, na, karrierista. Bár most pua keresztül húzta a számításait a kiteljesedése rögös útján, de ő tud veszíteni, csak nem szeret.

Sargabogre 2018.11.22. 13:39:39

@Pancsamanó: +1. tök jókat mond, és próbálta őket lebeszélni a félkómás állapotra ivásról, csak néha bepörög és nem képes leállni :D a végén már szegény Zsut sajnáltam, hogy nem szakad le róla

bElannaTorres 2018.11.22. 13:41:00

Köszi az öfit!

Csoki nekem is vicces, főleg az elvei: három, négy nőt dughat egyszerre, azzal nincs gond, de két hete span exnője tabu:) amúgy jogos volt hogy kiakadt Zsura, minek mindig le harapni az ember fejét, akkor is ha normális, de nekem most emiatt meg úgy minden miatt Zsu a kedvencem!
Senkihez nem alkalmazkodik, akit nem sértegeti azt kedveli, csak a cuccait adják vissza :))

Utána Roli, Era, Csoki. Ginu is jó karakter, de most tényleg egész nap aludt.

Angora Cardi 2018.11.22. 13:43:42

@bElannaTorres: Csokinak miért lett hirtelen Ginu ősellenség? Nemrég még vígan dugta. Most meg már patkány?

bElannaTorres 2018.11.22. 13:44:29

Oh de utálok tabletről írni, valamit mindig elírok, vagy átír :/

@Angora Cardi: Reni most még idegesítőbb volt mint eddig. De azért ő tud veszíteni :D

Hogy van ez a műhajjal nem tudja valaki, csak az eredeti részt mossák, a mű részt soha? Ez nagyon undi:D

Angora Cardi 2018.11.22. 13:44:30

@uramatyám: Valahogy nem elég nagy elánnal veti bele magát a feladatokba, csak kárál utána :D

uramatyám 2018.11.22. 13:45:17

@Angora Cardi: Azt viszont túlzott lelkesedéssel.

Angora Cardi 2018.11.22. 13:45:28

@bElannaTorres: Csak veszíteni tudnak, hogy paraszt legyek..
Műhaj ügyben nincs tapasztalatom :D

bElannaTorres 2018.11.22. 13:47:32

@Angora Cardi: azt gondolom azért lehet, mert nem dugta volna meg, csak Ginu rámászott, ő már akkor Renit felé húzott, meg Ginu neki túl határozott, de ez csak tipp.

Angora Cardi 2018.11.22. 13:48:31

@uramatyám: Igen.. a kárálás részt én mindig némítom..

Angora Cardi 2018.11.22. 13:49:21

@bElannaTorres: Dehát nem mutatott ellenállást a kutyafáját :D Aztán ő hőbörög hogy megdugta saját akaratból a lányt? Elképesztőek ezek az emberek :DDD

bElannaTorres 2018.11.22. 13:53:01

@Angora Cardi: hát ahogy ő mondaná, ő már csak ilyen kocsog :D
De korábban mesélt olyanokról, hogy bulikákban a csajok csak úgy lazán ráfognak a pöcsére, válogathat bőven, odabent nem tudott nagyon, a parittya meg fontos :))) Reni miatt megbánta, saját magára kéne haragudjon, de rányomja Ginura :D kedves fiú:))

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.22. 13:55:47

@bElannaTorres: Ginu tattikára használta csokit, de dugába dőlt

bElannaTorres 2018.11.22. 14:01:04

@Hedo a szadista szexista anyuka: arra is, meg biztos be is jött neki, viszont igazad van, ezért is haragudhat. kicsit átverte érzi magát, de részben magának köszönheti, kell neki azonnal dugni, mikor renit is megdöntheti csak az picit több idő :))

Angora Cardi 2018.11.22. 14:01:08

@bElannaTorres: Mert Reni akkora fogás hogy miatta meg kell bánni :DDD
@Hedo a szadista szexista anyuka: Ezz jóóó :D

uramatyám 2018.11.22. 14:03:20

@Angora Cardi: Ráadásul úgy volt, hogy Ginu később jött, akkorra már rápattant rúdra, aki persze csak játszott először vele. De amikor bejött Ginu a vellaajtón, akkor egyből átpártolt. Aztán jött, hogy egyik nap egyik, másik nap másik. Majd jött a parittya Ginuval, aki aztán ezt nagyon megbánta. Végül dzsoki ki is szeretett belőle hirtelen. Most meg már patkány.

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.22. 14:04:12

@bElannaTorres: de azt a kufircot Ginu erőszakolta ki, nem csoki rámenősködött.
Mikor csoki előveszi a jobbik (nem jobbikos) formáját, akkor kimondottan sajnálom, hogy redvedékkel van együtt.

bElannaTorres 2018.11.22. 14:09:47

Nekem most megint tetszett Anikó, Baukó a múltkori belevalóban jó volt nagyon, mostaniban meg Győzi kicsit elviselhetőbb volt, még azt is elmondta, hogy nem kell vele lefeküdni a 18 éves lányoknak, hátha így már jelentkezik valaki. Meg hogy lerázta már a telefonálót aki másoknak drukkol mint ő, Győzi a radics féle csapat drukkere.

bElannaTorres 2018.11.22. 14:14:19

@Hedo a szadista szexista anyuka: igen mert amúgy értelmes, de senki nem kötelezte a dugásra, ezért ennyire haragudnia sem kéne.
Jó karakter amúgy, bár nálam most nem jobb mint Zsuzsi :))
Mennyire jót tett mindenkinek hogy Radics nincs.

mézescsók 2018.11.22. 14:15:23

@bElannaTorres: Nagyon oda kell figyelni a műhaj, beépített haj ápolásánál, 3-5 naponta illik megmosni, de mindennap ki kell kefélni, mert ott, ahol illeszkedik a saját hajhoz, gyorsan begöndörödik, illetve csomósodik. Spec. kence is kell hozzá, mert nem élő hajról van szó, nem biztos, hogy ugyanaz a balzsam, sampon, stb. jó neki ahhoz, hogy ne menjen tönkre idő előtt. A
A mosást lentről kell kezdeni és soronként felfelé haladni, de semmiképpen nem össze-vissza gyömöszkölni és szárítani sem dörzsölve kell, hanem inkább nyomkodva.
A keféléshez sem a hagyományos kefe az ajánlott, hanem eltérő szőrhosszúságú (by Juhász M., a fodrászom).

bElannaTorres 2018.11.22. 14:25:00

@mézescsók: :D köszi! Akkor viszont csóri Erának ezért volt zsíros a haja, mert nem volt sampon.

moletty 2018.11.22. 14:26:15

Na Gecik ! Megjöttem és kijelentem, hogy sellő vagyok, meg egyszarvú szivárvány póni!
Szóval tiszteljetek csöves gecik, mert mindenkit kiviszek a gecibe és kinn is hagylak, geci!
Nem szólok többet ! Jesztudéj (ahogy Jókai szokta volt mondogatni)

bElannaTorres 2018.11.22. 14:29:08

@Angora Cardi: szőke, irányítható, és mindent elnéz neki :)) Pont ilyen Reniféle csajokat dug szerintem kint is, mert csak sejtik, de nem akarják tudni, hogy van még rajtuk kívül három

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.11.22. 14:30:16

Köszi Hektor. Nem mondom, hogy Candy és Dzsudi szintűen az utolsó részletig kimunkált a mai posztod, viszont az előzőhöz képest szignifikáns a fejlődés, plusz méltányolom a helyettesítést, és a korai publikálást is! Csak így tovább! :-)

2018.11.22. 14:39:07

Jóóóóó Reggggelit !

Hát gghhhecik.... Amennyire a tegnapi epizód legalább nyomokban tartalmazott szórakoztató elemeket, annyira visszataszító és undorító volt ez a rész. Szavakat nem találok, hogy emberek (sic!) hogyan tudnak így létezni... Pppfffejjj....

Még ezen események kommentelésétől is elment a kedvem

2018.11.22. 14:41:55

@mézescsók: ostoba kérdéssel fordulok hozzá ! Ez a póthaj egyébként valódi emberi hajból van?

Beho, aki neha Bodri is 2018.11.22. 14:42:03

Kinzo kerdes: minek kell nekik annyi energiaitalt inni, ha egesznap csak heveresznek meg alszanak?

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.22. 14:42:54

@mentoros lecsó: minden vv-ben van holt pont, amin át kell esni! Előfordul, hogy a holt pont annyira a vége felé jön el, hogy inkább felgyorsítják a kiesést, csak legyen vége és ne zuhanjon tovább a csatorna nézettsége. Ennyike

mézescsók 2018.11.22. 14:43:30

@bElannaTorres: Ezt bizony Era mondta is üvöltözés közben, de Zsuzsika túlordította. És maradjon köztünk valóban kurvás volt a tánca, annak is szánta, mert mint Reni vágya a villamesterség, úgy Zsuzsikáé a táncversenyt megnyerése volt.

2018.11.22. 14:43:40

Az epizód egyetlen pozitívuma Ancsa műsorvezetése volt. Talán végre elkezd belejönni a csajszi.

2018.11.22. 14:45:15

@Beho, aki neha Bodri is: másképp a roh@dt életben nem kapnának vesekövet ! :)))
Hát ezért ! :))))

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.22. 14:45:43

@Beho, aki neha Bodri is: mert enélkül a saját és egymás orrából kibányászott turhát szopogatnák.

2018.11.22. 14:48:02

@Hedo a szadista szexista anyuka: értelek ! :))) Sohasem veszem vérkomolyan a VV-ket, egyszerűen TRASH-ként kezelem és agyzsibbasztásra használom :)))

De van egy határ... vagy már az sincs ?!

Angora Cardi 2018.11.22. 14:52:48

@bElannaTorres: Ezeknek a kitanult kurváknak még agysejtjük sincs..

úgymond olvasó mmkk 2018.11.22. 14:56:59

@Angora Cardi:
kitanult kurvák.
melletük tuják.
akik rémesen furák.
szerencse, hogy
az orrukat nem túrják.

2018.11.22. 14:59:11

@Angora Cardi: minek lenne ? Akkor nem arra használná a száját amire való !

én kérek elnézést !

úgymond olvasó mmkk 2018.11.22. 14:59:44

@Angora Cardi:
kitanult kurvák,
akik tudják,
melyik falu útján
kell menniük
az autók után.

2018.11.22. 15:03:05

@úgymond olvasó mmkk: nocsak ?
ismét megparittyázott az ihLET ???

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.22. 15:03:49

@mentoros lecsó: már nincs határ, wilkommen van!

Ha egy-két napon belül nem lesz tematika és feladom!

Ötletek?

- szexuális felvilágosítás, képekkel illusztrált kitérő a nemi betegségek felé
- farm hét: tyúkok, nyuszik, kecske fejés
- szakmai hét: tb ügyintéző gyorstalpaló/ pék/ elefánt inszemináció
- kézimunka szakkör: kötés, horgolás, gyöngyfűzés, gyöngyszövés, nemezelés

akármi, csak történjen valami

úgymond olvasó mmkk 2018.11.22. 15:06:35

@mentoros lecsó: most mondjam azt, hogy csak az ihlet? :DDDDDDD

2018.11.22. 15:07:15

@Hedo a szadista szexista anyuka: "farm hét: tyúkok, nyuszik, kecske fejés"
Szerencsétlen és vétlen haszonállatokat nem engednék ezek közelébe ! Akkor nemcsak a PETA, hanem jómagam is felrobbantanám a Vijjjját !

A többi jöhetne, sőt várom !

mézescsók 2018.11.22. 15:07:43

@mentoros lecsó: Lehet emberi hajból is, kívánság és pénztárca kérdése az egész. Az emberi haj is lehet európai, ázsiai, nyilván afró eredetű is, genetikai, környezeti, stb. okok miatt messze nem azonos minőségűek. De nem részletezte, mert megrökönyödött, ugyanis azt hitte, elment az eszem. Amióta ismer - osztálytársak voltunk általánosban - rövid volt a hajam és most is az.

2018.11.22. 15:07:59

@úgymond olvasó mmkk: megint huncut vagy ! :))))
jobb kedved van már ?

2018.11.22. 15:11:23

@mézescsók: ok értem ! nagyon köszönöm ! a témában nagyon járatlan voltam, eddig... :)))

úgymond olvasó mmkk 2018.11.22. 15:11:44

@mentoros lecsó: nem mondanám, de alakulok, fílendánkfürdájnefráge

Angora Cardi 2018.11.22. 15:12:19

@úgymond olvasó mmkk:

Hello geci
itt a cici
városszéli
parkba gyeri.

mézescsók 2018.11.22. 15:12:39

@mentoros lecsó: Ja, ha azt akartad tudni, hogy a benti csajoké milyen származású, akkor nem tudja. Érdekelné a VV, de este 10-re bealszik. A délutáni ismétléskor meg dolgozik.
Szerintem meg akár mű az a póthaj, akár emberi eredetű, sőt, akár póthaj, akár nem, ha nem ápolják, akkor ronda. Mint a villalakóké.

2018.11.22. 15:14:22

@úgymond olvasó mmkk: :))) de miért kell mindig csehszlovákul beszélni ? :)))

2018.11.22. 15:16:48

@Angora Cardi: +1 !!!
Egy olyan szögesdrótot zabáló, napalmot hugyozó, kőkemény "örmi"-vel, aki 0-24 velük van !

úgymond olvasó mmkk 2018.11.22. 15:16:52

@mentoros lecsó: addig örülj. amíg nem kezdem el lengyelül, hogy moim ulubjonim zverjencsem jeszt lísz

bElannaTorres 2018.11.22. 15:17:26

@mézescsók: igen, akkor is túlreagálta, de most pont ezt bírom benne, nem is nézi melyik oldal, teljesen független, Csokival szemben sem hagyta magát, pedig már elég ijesztően kiabált az is
a normális vonal se annyira normális, Hunor megbolondult era csöcseitől, meg azt is elhiszem neki, hogy a volt barátnői szerint érzéketlen, biztos megszokta hogy futnak utána, era is nagyon könnyen adta magát.
Egyik betelefonáló nem is értette miért nem vivit választja era helyett, hát úgy látszik azért mindent nem ér meg neki egy kör.

Angora Cardi 2018.11.22. 15:19:24

@mentoros lecsó: Egyik évadban volt a katonás hét és az volt a kedvencem :DDD

Owl La La 2018.11.22. 15:21:59

@bElannaTorres: "Zsu a kedvencem! Senkihez nem alkalmazkodik, akit nem sértegeti azt kedveli, csak a cuccait adják vissza"" Pont nem, Csoki is tegnap megkért mindenkit, hogy menjenek ki erre Zsu ok nélkül visít, mint malac a disznóvágáson, de mondhatnám a légvédelmi szirénát is. Már alig mernek neki mondani valamit, ahogy Csoki is fogalmazott, mert ordít, mint egy bolond. Egy (ideg)beteg ember inkább szánni való, mint mulatságos.
Erről jut eszembe Való világ helyett inkább SZÁNNI VALÓ VILÁG!

2018.11.22. 15:22:14

@úgymond olvasó mmkk: bírom a lengyel elvtársakat, sokat járok hozzájuk. :)))
De mink ángélusul kerepelünk velük. Sajna nincs fülem a lengyel nyelvhez :(

2018.11.22. 15:24:29

@Angora Cardi: az jóóóó volt ! :))) De csak napi pár órán át tartott.
Én olyanra gondoltam, hogy a kiképző örmi velük is lakik végig. :)))

úgymond olvasó mmkk 2018.11.22. 15:25:47

@mentoros lecsó: nekem nagyon tetszenek a szláv nyelvek (a lengyel meg a szerb különösen), de mindig a német marad a szívemcsücske

2018.11.22. 15:27:01

@Owl La La: :))))
"Erről jut eszembe Való világ helyett inkább SZÁNNI VALÓ VILÁG! "

Jó lesz az B@SZNI VALÓ VILÁG-nak is... :)))

bElannaTorres 2018.11.22. 15:29:13

@Owl La La: Csokira már régóta haragszik, elejétől kezdve utánozza úgy hogy Zsuzsi is látja. Most a végén elénézést kért Zsuzsi, mondta hogy hibázott, de Csoki akkor már nem bírt leállni

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.22. 15:29:43

Fehér A4es lapomat hasonló Audira cserélném! Ugyanitt finom mézeskalács receptet keresek!

2018.11.22. 15:30:42

@Hedo a szadista szexista anyuka: egy vastagnyakú kiképző örminél nincsen jobb ! :)))
magasabb rangban már mind primadonnák vannak :))))

Owl La La 2018.11.22. 15:32:35

Hunyor a Belevalóban: -Jó lenne, ha valakinek az életben legalább egyszer érdekelne a mondanivalója... Ne lennék ilyen semleges!
Era: -Egy üres ember sosem lesz tele.
Hunyor: -Igen? Akkor ilyen leszek világ életemben?
Era: -Aha.

Hunor olyan, mint egy díszcsomagoló papírba szépen becsomagolt ajándék, amit ha kibontanak, nincs semmi a dobozban.

2018.11.22. 15:33:58

@Hedo a szadista szexista anyuka: a Hogyvolt közösség, élő süteményes receptkönyvét és konyatündérét tudom javasolni : @úgymond olvasó mmkk: -t

2018.11.22. 15:35:19

@Owl La La: "Hunor olyan, mint egy díszcsomagoló papírba szépen becsomagolt ajándék, amit ha kibontanak, nincs semmi a dobozban."

Az olyan mint a díszf@sz ??? :))))

,, 2018.11.22. 15:35:29

@Angora Cardi: na ez a beszéd, jöhet, meg a boxhét is.
Egyébként a youtube tele van ötletekkel, amiket akár napi feladatba is lehetne csináltatni, de mit várok én egy kakkantós dorkától?

Angora Cardi 2018.11.22. 15:36:13

Nekem Ginu kevésbé ellenszenves mint Reni.

Angora Cardi 2018.11.22. 15:36:42

@,,: Jaj csak éneklős hét ne legyen azt is utáltam.

,, 2018.11.22. 15:39:15

@Angora Cardi: legyen makeover, de olyan amitől normálisnak néznek ki:)

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.22. 15:39:22

@mentoros lecsó: ó baszki! Ezt nem is ide akartam :D :D :D :D hanem fészbúkkra
hülyébb vagyok, mint a bentlakók, bocsi bocsi bocsi

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.22. 15:40:11

@Angora Cardi: reni mellett ginu kimondottan szimpi :D

ortiba1 2018.11.22. 15:41:16

@hektor_ azt nem tudhatod, hogy genderek szerint voltak elosztva. Ahhoz elotte meg kell kerdezni oket. Vigyazz, a misgendering egyes helyeken buntetendo.

2018.11.22. 15:41:29

@úgymond olvasó mmkk: dobhatsz egy puszit a húgomnak! bele van bolondulva a német nyelvbe, kár hogy Skóciában él már vagy 10 éve :))))))

Angora Cardi 2018.11.22. 15:42:17

@Hedo a szadista szexista anyuka: Nekem is... Nyilván mindnek van hibája, de azért még egymáshoz képest is vannak fokozatok. Nekem pl ezért ilyen érthetetlen Csoki hirtelen jött Ginu gyűlölete. Mert ignorálja akkor mostantól de patkányozni?..

2018.11.22. 15:42:59

@Hedo a szadista szexista anyuka: :)))
szerintem @úgymond olvasó mmkk: tud neked segíteni ! :))) írj neki privit !

,, 2018.11.22. 15:43:23

@Angora Cardi: nekem szimpatikus, de nem merek nyilatkozni, mert félek h elbassza (szó szerint)
pedig tudnék neki drukkolni, nagyon tetszett, hogy be merte vállalni, hogy a tutibiztosnak tűnő oldal helyett Era mellé állt.

Angora Cardi 2018.11.22. 15:44:05

@Ay Mama, Que paso: ehehehehehe kis gonosz
@,,: Az van minden párbaj előtt :D oszt mégse néznek ki sehogyse :DDD

Angora Cardi 2018.11.22. 15:44:26

@,,: Igen az is jó húzás volt pl.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.22. 15:45:29

nyomogatom itt a válasz gombot, nem működik, mondom mi az isten van, kinek kell szirénáznom? és utána veszem észre, hogy be se vagyok jelentkezve. sötétebb már én sem leszek. majjövök.

2018.11.22. 15:49:26

@úgymond olvasó mmkk: de te csak kívülről vagy sötét ! :))))

én kérek elnézést !

,, 2018.11.22. 15:50:30

@Angora Cardi: háttt én arra gondoltam, hogy leszedni mindegyik műhaját, műkörmét, műszempilláját, hajat visszafestetni az eredetire, xandírtól elvenni a highlightert, lacikától meg a bézbólsapkát, helyette öltönynyakkendő, lányoknak kiskosztűm:) lenne nagy sivítozás:)

Puncylla 2018.11.22. 15:53:52

@,,: Boxhét? Az pénzbe kerül.
Piákat beadni olcsóbb, attól is megvan a "műsor", ami hozza a nézettséget.
Úgy látszik.

katemoss 2018.11.22. 15:56:49

@Owl La La: nem értek egyet, ott az elején Zsuzsu még magához képest normálisan mondta Csokinak, hogy majd mindjárt megy. és amúgy tök igaza volt, mert ők most kitalálták, hogy mindenki menjen ki az udvarra azonnal, hát el megy a GECI-be, én se ugranÁk neki... :)
és ott Csoki már direkt provokálta, a szegény szefos meg úgysem bírja ki, hogy ne ugorjon.. és még tedd hozzá, hogy mennyire ingerszegény a környezet.
Szóval hajrá Zsuzsu , remélem még sokáig nem esel ki, nagyon jókat szórakozom rajtad... :D

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.22. 15:58:58

Ki vagyok éhezve egy hogyvoltos képregényre :)

2018.11.22. 16:03:16

@Hedo a szadista szexista anyuka: az előbb mézeskalács most meg képregény... Nagyon ki vagy éhezve ! :))) Csak nem... ... ... ??? :))))))

ismét én kérek elnézést ! :))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.22. 16:16:41

Zsut megszállta a démon, egy ördögűzés reá férne :)
Lebegne meg kitekeredne a nyaka, és senki se lepődne meg rajta :)

csincsilla72 2018.11.22. 16:18:46

@Angora Cardi: Egyetértünk, kedves szerkik: katonai hét!!!

Jó volt az öfi, nekem tetszett tegnap is. A költők már szarból építik a várat napok óta. Ezekből úgy látszik nem lehet jobbat kihozni.

2018.11.22. 16:20:09

@szociál: oszt' utána mi maradna belőle ?
egy holdvilág képű, vastag bokájú, egyszerű lányka... aki már nem VV9 képes :)))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.22. 16:22:13

@katemoss:

Csokker első reakcióján látszott hogy nem direkt basztatta Zsuzsut, hanem mikor Zsu jóvanmáááááááááááááááááá mingyár megyeeeeek olyan stílusú volt hogy belelovalta magát és elkezdte kiosztani a fogyatékos kislányt :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.22. 16:23:28

@mentoros lecsó:

egy tündér lenne, de éppen olyan fogyatékos :)

jókor veszem észre hogy van új poszt, pedig követem az oldalt :))

BarBwire 2018.11.22. 16:24:49

@Hedo a szadista szexista anyuka: lehet jelentkezni az elefánt inszeminációra?

hereverő heverő 2018.11.22. 16:26:18

@Hedo a szadista szexista anyuka: Házastársamat társasházra cserélném!

@szociál: Tök mindegy, de akkor sem beszélünk így egyetlen úrinővel sem, mert jólneveltek vagyunk. Szerintem is Zuzunak volt igaza amikor visszaszólt - aztán a két hülye egymásnak esett mert a nagy stressztől már pattanásig feszültek az idegeik (és mert Zsuzsut még senki se nyalta körbe alulról).

BarBwire 2018.11.22. 16:28:02

@mentoros lecsó: Végén a kiképző nyeri a VV-t.

hereverő heverő 2018.11.22. 16:29:20

Legyen máááár survivor hét! Beküldjük Jeremiást a focistát, a lányok nyájban fognak utána szaladni, miközben csíkot húznak maguk után mint a csigák. Jeremiás meg a szuperskilljével gyújt nekik tábortüzet, ahol felmelegedhetnek, Greg és Lacika pedig ÖSSZE. Ezek után nyárson megsütik a konyhában talált patkányokat, desszertnek pattogtatott cserebogárral.

2018.11.22. 16:31:46

@szociál: "egy tündér lenne, de éppen olyan fogyatékos"
- a tündér részét eddig is sikerrel falták fel az energiavámpírok :(((

"jókor veszem észre hogy van új poszt, pedig követem az oldalt"
- sz@rul "teggelik" a posztokat az utóbbi időben, tényleg nehéz megtalálni az újakat

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.22. 16:31:48

@hereverő heverő:

Szerintem tök vicces volt ahogy Csoki kiakadt, Radics két hét alatt nem tolt ekkora műsort mint Csoki mikor elkezdett Zsuval szájkaratézni :)
Az a nigga fej mikor elkezd vörösödni :))))))

Jeremiás kéne a villába, gyújtana egy kis tüzet végre :)

Angora Cardi 2018.11.22. 16:31:58

@,,: a highlighterért plusz pont
@csincsilla72: Egy emberként támogatjuk!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.22. 16:33:23

@mentoros lecsó:

a démon elnyomja a tündért Zsuban, de majd kirobbanik belőle ha megujjazza valamelyik kandúr :)

Madam. 2018.11.22. 16:33:41

Mondjuk olyasmi feladat, hogy holnaptól legyenek intelligensek. Vagy egy napig értelmes ill. megérthető mondatokat mondjanak.
Csokynak afroeredetű műhajat.
Úgymond.

bel ami 2018.11.22. 16:33:55

Akkor mész másik szobába,
mikor akarsz, Zsuzsu drága.
És ha Csoki belepofáz
jöjjön rád a sikítrófrász!
Küldd el öt a jó anyjába,
sőt tovább is, Afrikába.

2018.11.22. 16:38:25

@hereverő heverő: egyem meg a f@szotok és haaajjak meg, de a cserebogár tényleg finom ! :))
Persze nem nyersen.

mobilos perpetuum 2018.11.22. 16:40:32

@szociál: Az nem vicces, hogy a bolond néger bolondnak nevezi Zsu-t, mindezt fél óráig nyomja, Radics 2-t játszva. Gondolkodni nem próbáltak, miért eshetett ki a jutúber.

2018.11.22. 16:40:58

@szociál: a punciManó le fogja harapni az ujját annak aki odanyúl/nyal ! :)))

ewita 2018.11.22. 16:41:13

Vicces, hogy Csokled szerint Zsu túlreagálja, közben ő pörög és ordít egy órán keresztül rajta... :D

hereverő heverő 2018.11.22. 16:42:51

@mobilos perpetuum: hiszen tudják az okát: Radics volt a villa mozgatórugója meg hajtókarja, Era meg egy zsíroshajú kurva. Nyilvánvaló, nem?
Aaah, de jó hogy az a tahó kiesett és soha többet nem látjuk a hülye bandzsa grimaszát.

2018.11.22. 16:43:26

DVD-ről Stargate Atlantis-t nézni vérciki manapság ?! Mert erre készülök a nagy fiammal...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.22. 16:46:20

@hereverő heverő:

tényleg egy hétig rizs és bab, ez kell nekik.

@mobilos perpetuum:

Miért mit vártál Csokitól, hogy úgy fog beszélni vele mint egy angol lord ? :)
Kijött a nigga belőle, de vicces volt :)

@mentoros lecsó:
Az a puncika szűz marad örökre, puncimanó beheggesztette a bejáratot :)

hereverő heverő 2018.11.22. 16:46:51

Kedves hogyvoltlakók, gyűjtést rendezek a szerkesztőknek! Őtleteket várunk ide, milyen tematikás feladatok-hetek legyenek a VV9 vellában?

Eddig volt: Katonai hét, túlélőtábor (Jeremyvel, vagy nélküle ha nem akartok tál nehéz feladatokat), esszék és titkos küldetések (pl masszír vagy manikűr)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.22. 16:47:14

@ewita:

most jött ki Csokiból, eddig feszítette :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.22. 16:49:01

@hereverő heverő:

festészet volt mikor bejött Hunyor.
Versmondás kéne, vagy énekóra.
Tesi óra is jöhet.
Csövesek kontra Burzsujok hét is jöhet már.

2018.11.22. 16:49:34

@hereverő heverő: "Radics volt a villa mozgatórugója meg hajtókarja"
Te hol tanultál gépészetet édes ecccsémmm ? Hmmm ?
Az nem hajtókar, hanem hajtórúd ! :)))))

hereverő heverő 2018.11.22. 16:50:10

@szociál: Egy hét bab, és véletlenül romoljon el a szellőztetés! Garantált, hogy mindenki kinn aludna a műfüvön, dugóval a seggében. Ken hogy élvezné..

Madam. 2018.11.22. 16:51:18

@hereverő heverő: szépkiejtési verseny. Vagy szép kiejtési.

2018.11.22. 16:52:12

@szociál: aztán mi van akkor, ha a punciManó szereti a fekete, vastag kolbászt ???

2018.11.22. 16:52:58

@hereverő heverő: a retek is gyűjthetne pénzt a kommentelőknek ha már a szerkesztők kifulladtak

Amúgy milyen jó lehet már úgy aludni a hálóba hogy közbe jobbról és balról is kefélnek. Legalább mennének ki a nyugiba. Komolyan mint az istállóban a lovak, idehányok, Mókica help

hereverő heverő 2018.11.22. 16:53:42

@mentoros lecsó: Én csak nagy G vagyok. Gépész, ép ész nélkül. Amúgy meg villamos gépek és berendezések tantárgy még rémlik, de abban csak a háromfázisú csillag-delta átalakítások differenciálegyenleteire emlékszem. Illetve hogy azt tanították, emlékszik rá a pöcsöm se.

hereverő heverő 2018.11.22. 16:54:50

@Telepácia Paic Róbert: Tudod hogy van a vicc: Mire kell vigyázni a gruppenszexnél?

- hogy ki ne maradj belőle

2018.11.22. 16:55:06

@hereverő heverő: most mindenki csodálkozik rám a váróban :DDD

2018.11.22. 16:55:33

@Telepácia Paic Róbert: ezt kikérem a lovak nevében !!!!!!
Sokkal kulturáltabban udvarolnak és "szeretkeznek" mint ezek az véglények !

Angora Cardi 2018.11.22. 16:55:50

@Telepácia Paic Róbert: igen ezt a közös légtérben szexelést már én is nehezményeztem :(

hereverő heverő 2018.11.22. 16:56:43

@mentoros lecsó: csak óvatosan, ahogy a lovak basznak. Ősi dakota közmondás.

OriginalBlackMamba 2018.11.22. 16:57:34

@mézescsók: és ezt komolyan mondja már meg valaki, hogy ez megéri???

2018.11.22. 16:57:38

@hereverő heverő: mi van veled gghhhecccchh ? én leszek itten a hosszútávú memóriád ? :)))

Madam. 2018.11.22. 16:57:54

Ezeknek a "kinn" lehet, h a műfű...

2018.11.22. 16:59:17

@mentoros lecsó: az a hdd, vagy ssd, dvd, cd.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.22. 17:00:01

@hereverő heverő:

ezeket szerinted érdekli a fingszag ?
minden ragad a retektől, bagószaguk van annyit füstölnek, telibe rókázzák a laticert és fordítanak rajta :)
Ezek állatok :)

@Telepácia Paic Róbert:

:))
Azt nem értem miért nem dugnak nappal a szobába, éjjel ugyan úgy látják a kamerák :)

@mentoros lecsó:
Sztem a csokifaxt nem szereti nunimanó :)

hereverő heverő 2018.11.22. 17:00:17

@Madam.: Így már értem a "kiviszlek és kinn hagylak" lózungot. Csoki felkapja Renyhét a fekhelyről, kiviszi a műfűre 'oszt lehajítja és visszamegy. Ollé!
És már értem, hogy soha senki nem mondja ezt Rolinak...

2018.11.22. 17:00:58

És ha Kebab klónozná magát. Myself sex. Az is történelem lenne

hereverő heverő 2018.11.22. 17:01:40

@szociál: csak a szádban olvad, a kezedben nem.

2018.11.22. 17:05:16

Látom tessssááák, lassan szállingózik befele a délutános/éjszakás műszak...

Jó veletek Hogyvoltot olvasgatni és együtt nevetni, Ti vagytok a legjobbak !

Lecsó balra el...

ui: JÓT ne lássak/olvassak tőletek !!! :)))

2018.11.22. 17:05:34

Tematikus hétnek milyen jó lenne
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Milgram-kísérlet

Maximista vagyok 2018.11.22. 17:11:45

Pakoljátok rám a jeleket, Lacikát kint hagyom a gecibe! Amúgy lehetne egy olyan hét amikor pl kussolnak, vagy ha nem is kussolnak, de aki káromkodik az távozik a villából (2 óra alatt kiürülne a vella). Lehetne olyan is amikor a "férfiak" meg a "nők" külön légtérben vannak, bár akkor Kennel mi a picsa lenne...

hereverő heverő 2018.11.22. 17:15:48

@Maximista vagyok: az unikornis lenne vele, tök jól eltársalognának.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.22. 17:18:10

@hereverő heverő:

Gregnél mindenhol olvadna, annyira forró :)

@Maximista vagyok:

tényleg mikor sztriptíz volt a feladat, akkor greg vetkőzött ?
és melyik oldalon, pasiknál vagy a nőknél ?

hereverő heverő 2018.11.22. 17:20:14

@szociál: valami rózsaszín basz volt rajta és -ki nem találod!- a rózsaszín unikornis volt vele.

hereverő heverő 2018.11.22. 17:21:10

Én is elköszönök komtársak, az estieket külön üdvözlöm, sziasztok!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.22. 17:28:07

na majd este fajtalankodunk az öfi alatt, ha el nem ájulok megint

É2I 2018.11.22. 18:07:04

Most nem olvastalak végig benneteket, bocs.
De.
Ez az etap rámhozta a hányingert: ennyi cigányt egyágyban nem kívánatos látni, mát bocs retekklubb. Igen csak eleresztem ezt az évadot. Se nem viccesek, se nem érdekesek, de annál inkább büdösek és irritálóan degradálóak.
A mókusgörény különösen kezd mókospatkány lenni a csokiból is kijött a kisebbségi - szóval hányok, mint hunyor reggel.

És még mindig hagyjátok - szerkik - , hogy disznóólban dagonyázzanak. (Csak megjegyezném: benneteket is minősít. Ergo olyan sűrűséggel fürdetek ti is, mint a radics szemforgató tzigány ?)

Maximista vagyok 2018.11.22. 18:17:38

@É2I: Látom neked is tetszik. Gyere elmegyünk ketten a vellához és bedobálunk a kupola tetejéről B30-as téglákat. Esetleg felülről be is hugyozunk nekik.

mézescsók 2018.11.22. 18:18:54

@bElannaTorres: Túlreagálta, mint mindent. Én azt hiszem, megtébolyodnék tőle, ha egy légtérben laknánk.
Hogy mi a normális, azon lehet dilemmázni, nekem a hétköznapi és egyszerű dolgok a normálisak.
A Hunor - Era vonalat továbbra sem értem. Nem tudom, miért, de változatlanul nem érzem egymáshoz illő párnak őket. mondom ezt annak ismeretében, hogy az un.villaszerelmek nem szoktak örökké tartani. Hunor szerintem lazább, Era feszesebb annál, mint amit mutat. Mittudomén.
Hunor - Vivi: szerintem őket legfeljebb az a nézői óhaj celebrálná egymás mellé, hogy a jelen széria legmutatósabb párja jöjjön össze. Én is láttam, hogy dumáltak egymással, talán valami harmatgyenge flört is volt, de semmi több.

É2I 2018.11.22. 18:27:51

@Maximista vagyok: Várjál, beiszok még egy félliteres vodkát és hozom a ,38-st is .
Komolyan mondom én bírtam eddig ezt a trasht, de ahogy hagyják ezeket a KARAKTEREKET putri módon viselkedni - nehezen veszem meg. Műsornak meg kifejezetten sértőnek tartom.
Lehet ez a cél, ámbátor engem elvesztettek - tudom nem nagy veszteség: hogyvolton maradok.
Itt legalább lehet röhögni, no meg dühöngeni :P

(Szerkiknek: Gáz, hogy egy blog messzemenően lealázza a teljesítményeteket ;) )

cascade 2018.11.22. 18:28:51

@mentoros lecsó: Javasolnám Potrien őrmestert (Rejtő után szabadon)

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.22. 18:34:11

Tematikus hétre: süssenek sütiket karácsonyra hátrányos helyzetű, mély szegénységben élő gyerekeknek!

Maximista vagyok 2018.11.22. 18:41:18

@Hedo a szadista szexista anyuka: én ezeket egy gyerek közelébe se engedném. Meg hogy a faszba tudnának sütni amikor a háló közepére oda van baszva a kurva vileda vödör, közben meg megy a négyen fingjunk a takaró alá produkció. Arról már ne is beszéljünk hogy a táblás csokit ollóval bontja az elmeroggyant. Bent lennék már az asztalt rájuk borítottam volna.

bElannaTorres 2018.11.22. 18:41:49

@mézescsók: szerintem se normális, nekem vicces ahogy beszél, amilyen fejeket vág hozzá. Az is tetszik, hogy bátor. Amúgy rajta kívül erának drukkolok, azt már írtam, hogy lányoknak drukkolok :) kivéve ha a végére Reni marad
Hunor -era egyetértek, nagyon bele se kéne menniük. Vivi meg ugyanolyan határozott mint Era, de hogy Hunorral nem lett semmi, csak rajta múlt, már úgy látom Hunor bárkivel megcsinálta volna a műsort.

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.22. 18:44:38

Csúnya beszédért meleg víz megvonás!

Kuplerájért cigi megvonás!

Régen volt bünti, ezeknek meg csak behánnyák a cigit piát kaját oszt nesze basszatok. Siralmas

úgymond olvasó mmkk 2018.11.22. 18:50:26

nahát, egy kicsit nem vagyok itt, aztán már fajtalankodás megy? szép :)))

OriginalBlackMamba 2018.11.22. 18:51:02

Srácok nagyon nem ide való téma, de már nem tudok kihez fordulni :D Ma reggel óta nem működik a TV, Telekomos vagyok, Samsung smart tv. Ki van választva a megfelelő hdmi bemenet. A műsorújság betölt, mutatja az aktuális csatornát is, aktuális időt, műsorújságot, de maga a képernyő fekete. Minden zölden világít, net van, a set top box sem jelez semmilyen rendellenességet. Áramtalanítottam, újraindítottam már mindent 20x, de semmi. A telekomnál élő emberrel már nem lehet beszélni. Így le fogok maradni a mai öfiről... :D Valakinek valami ötlet? Köszi

Costanza 2018.11.22. 18:52:54

@bElannaTorres: yes. kar hogy ilyen keveseknek tunik fel pl az ilyesmi, kb itt az egyenlotlenseg alapja, ezert is nyerje mar meg egy nonemu, miert kell tuzon vizen ilyesmiken keresztulmenni ha a vegen nem kap erte lofaxt sem

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.22. 18:54:16

@OriginalBlackMamba: náluk júpíszi van, egyszer csinált ilyet. Van egy vészújraindító, de 2 emberes. Talán teleizével is működik.

Gyorsan előkeresem :)

OriginalBlackMamba 2018.11.22. 18:55:56

@Maximista vagyok: nagyon vicces... :D persze, működik rajta ainternet is :)

Maximista vagyok 2018.11.22. 18:58:57

@OriginalBlackMamba: van másik hdmi kábeled? Ha nincs próbáld újraszerelni, mozgasd meg picit,stb.

Sanda.Ipse 2018.11.22. 19:01:36

@OriginalBlackMamba:
A telekomot hívd. Éjjel-nappal működik a műszaki segítségnyújtás, el tudják hárítani a problémád.
Azért még egyszer próbáld ki a ki-bekapcsolást. Nem mindegy a sorrend!
- beltéri egység kikapcs
- WIFI kikapcs.
- WIFI vissza 1 perc múlva
- beltéri egység vissza 4 perc múlva

úgymond olvasó mmkk 2018.11.22. 19:01:40

@OriginalBlackMamba: nem akarlak elkeseríteni, de ez nálunk tv hiba volt, 30 darab ezresért javították :/

Avigal 2018.11.22. 19:01:43

@OriginalBlackMamba: én UPC-s vagyok, nálunk gyakran van ilyen. Ilyenkor csak a UPC központban vmi újraindítás segített.

OriginalBlackMamba 2018.11.22. 19:01:49

@Maximista vagyok: oké, de ha a hdmi kábel lenne rossz, akkor nem látnám a műsorújságot, meg semmit a képernyőn elvileg, nem? itt meg az van, hogy konkrétan mindent tudok csinálni, lapozgatni a csatornák között, mutatja is, de nem jön be az adás. a Tv is azt mutatja a HDMI bemenetre hogy oké, ilyen pipa van mellette. Amikor újraindítom az IPTV modemet, akkor bejön a rózsaszín telekomos cucc is a képernyőn, szóval tényleg nem értem.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.22. 19:03:23

@OriginalBlackMamba: legalábbis a T szerint volt TV hiba :)))))))

OriginalBlackMamba 2018.11.22. 19:03:50

@Sanda.Ipse: hívtam, beszélhettem Vandával, aki egy robot. Majd másodszor is felhívtam őket, ismét Vandával, a robottal beszélgettem. Vanda megkérdezte, hogy a korábbi hívás alkalmával sikerült-e megoldania a problémát. Mondtam neki, hogy nem. Erre elkérte a telefonszámomat hogy majd akkor a humán erőforrás segít, azok meg annyit csináltak, hogy küldtek két sms-t hogy dolgoznak a probléma javításán és kérik a türelmemet. Élő emberrel én akármit nyomtam, nem tudtam beszélni.

Nyuszomuszo83 2018.11.22. 19:04:48

@mentoros lecsó: Én mondtam hogy Lecsó úr menjen be katonai hetet tartani nekik, tuti ropogtatnám a popcornt! A tematikus hét végén szeretném ha Lecsó kartárs egy vállról indíthatóval megküldené őket! Légysziiiii!
Pékünk van! Lacika pék! :)
A posztcsi jó vót, a Donnára nem jöttem rá első körben, de megvilágosodtam aztán! :)

OriginalBlackMamba 2018.11.22. 19:05:03

@Sanda.Ipse: ezt megpróbálom így újra, köszönöm, hátha...

Avigal 2018.11.22. 19:05:42

@OriginalBlackMamba: pedig nálunk csak az segített. De amikor már 2 héten belül harmadszor hívtam őket, elég ingerült voltam.

Sanda.Ipse 2018.11.22. 19:08:04

@OriginalBlackMamba:
Akkor ez a Vanda valami új dolog. Nekem kb 3 hete volt TV problémám, akkor még lehetett választani nyomógombok segítségével. (1412)

,, 2018.11.22. 19:08:26

@OriginalBlackMamba: Vandát én is ismerem:) múltkor volt némi kommunikációs problémánk egymással, mire átkapcsolt az ügyintézőhöz, röhögőgörcsöt kaptam. De a srác is röhögött, mikor megkérdeztem, sokáig lesz-e Vanda:)

úgymond olvasó mmkk 2018.11.22. 19:09:17

@,,: én is konfrontálódtam vele :))))))

OriginalBlackMamba 2018.11.22. 19:09:58

@,,: azóta már azt is megoldották, hogy Vanda ne kapcsolgathasson ügyintézőhöz össze-vissza :D sms-ben írták, hogy folyamatosan tájékoztatnak a hiba elhárításáról, ez 4 órája volt és azóta is kussolnak :D Vanda amúgy kedves volt.

Adamadam 2018.11.22. 19:10:51

Kicsit Off: Anikót miért hívjuk itt a hogyvolton fos9-nek?:D
Gondolom valami vv4-es dolog kapcsán, de akkor még nem követtem a blogot.

OriginalBlackMamba 2018.11.22. 19:14:44

@Adamadam: Katemoss is kérdezte ma, akkor leírtam neki az előző blogban. ha jól emlékszem, volt az Ancsa szériájában is a feladat, hogy rangsorolják a lakók, kit tartanak a legerősebbnek és úgy megy a számozás lefelé, aki a leggyengébb. Anikót a 9. helyre rakták és a fos9-es azt hiszem az ő szájából hangzott akkor el.

Sanda.Ipse 2018.11.22. 19:15:41

@OriginalBlackMamba:
Mi van, ha azt mondod Randa Vandának, hogy kéred, kapcsoljon a műszaki segítségnyújtáshoz? Egy udvarias, jó robot minden kérést teljesít:)

csincsilla72 2018.11.22. 19:17:54

@Adamadam: @OriginalBlackMamba: Így van. Ő maga mondta, hogy ő csak egy foskilences :-)

Adamadam 2018.11.22. 19:18:11

@OriginalBlackMamba: Nem olvastam sajnos az előzőt, köszi szépen!:D
Már agyaltam rajta egy ideje, hogy vajon miért fos9

Sanda.Ipse 2018.11.22. 19:18:15

@OriginalBlackMamba:
A tévéd kikapcsolt állapotban legyen, miközben ki-be kapcsolod a cuccokat.

2018.11.22. 19:22:36

@OriginalBlackMamba: Vandának mindig NEM-et kell mondani, abból ért a digitális rib@nc !
még késő éjszaka is el lehet jutni élő kezelőhöz !

- a neted megfelelő sebességgel működik ? (mérőprogram, Google)

- ha "kábeles" vagy ellenőrizd a lánc legelső elemét, ami a SPLITTER. "T" alakú fényes dobozka a kábelen lógva... kontakt hiba lehet, a CISCO gateway-ek allergiásak rá !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

- a szintén a CISCO set-top-box -ok érzékenyek a "jelerősségre" is. Ha oxidálódott a csatlakozó, akkor drasztikusan csökken a jel erőssége.

Nem önreklám, hanem segíteni próbálok:
logout.hu/bejegyzes/trydium/koax_kabelnet_hibaelharitas.html?stext=cisco

ui: a TV-nek van önálló internet kapcsolata (akár kábeles vagy wifi-s ???)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.22. 19:24:57

@Angora Cardi: Ginu-utálatra van egy elméletem. Sztem durca. Hogy Ginu nem akar vele már semmit se, igy bukott egy jó nőt és parittyázásra maradt neki az igénytelen Reni, és Ginu megbánta azt is, ami történt, ez meg sértő neki, mert a pöttöm agyával nem érti, hogy nem az aktust bánta meg, hanem a tényt, hogy megtette, a családja miatt.
És mint majdnem minden pasi, hát ilyenkor illik kurvázni a volt nőt, mert az a menő

OriginalBlackMamba 2018.11.22. 19:25:40

www.google.hu/search?q=sagemcom&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwj9zbTKz-jeAhUNNOwKHVvqC7UQ_AUIDigB&biw=1366&bih=657#imgrc=V1tcYRtN1XbEAM:

ilyen cucc van nekem, most is laptopról beszélgetek, 3 számítógép (egy asztali, két laptop) megy párhuzamosan most, mindegyiken jó az internet, még a smart tv-n is, ami ugyancsak ehhez a cucchoz csatlakozik. Gyors a tv-n is a Google meg minden, egyedül ez a fránya képernyő+hang ami nincs.

2018.11.22. 19:26:18

@Adamadam: volt vmi verseny, vagy akármi és a 9-es sorszámot kapta / húzta...
És amikor erről kérdezték, ő mondta a szájával, hogy: Fos 9-es ! :)))))))

perszepolisz 2018.11.22. 19:31:16

A tegnapi rész legfaszább része az volt, amikor Csoki a riportban arról beszél, hogy Ginu egy csicskageci, kurva, állandóan kavar és különben is gonosz. Erre bevágták Ginu fejét, ahogy édesdeden szundikál.
Hangosan felnevettem.

Adamadam 2018.11.22. 19:34:26

@mentoros lecsó: Igen, közben sikerült is megtalálni mi volt: hogyvolt.blog.hu/2011/01/20/vv4_4x36
Egymást kellett rangsorolniuk, hogy ki milyen erős és annak mefelelően kellett élniük a villában. Anikó pedig elég hosszan hisztizett a kilencedik hely miatt.

Angora Cardi 2018.11.22. 19:39:23

@Csakazértis én vagyok a királynő: Lehetséges, mert kis egyszerű a lelkem. Tiszta szappanopera a társaság. És mennyivel jobb, hogy a ballaszttól megszabadultunk :DDDD

Angora Cardi 2018.11.22. 19:42:48

@mézescsók: Esetleg a bentiek közül mint legszimpatikusabbat fogadták el jobban egymást?

2018.11.22. 19:43:59

@Adamadam: ok, köszi ! :))) nagyjából emlékeztem rá :)))))

2018.11.22. 19:51:32

@perszepolisz: az RTL viszi a vezérfonalat, azzal hogy mit mutatnak meg a NÉZŐKNEK! :))
Ratyicsot is látványosan "elengedték", és olyan bejátszókat láttunk róla, ami az utolsó 2 napjában tökéletesen lejáratta a szavazók szemében...

Ezzel nem Ratyicsot védem !!! Sőt, ellenkezőleg !!! Örülök, hogy kiesett a gghhheecchibe...

Első olvasatban a térdkalácsát törném úgy össze, hogy Dr. Bubó se rakja össze többet !

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.22. 19:52:04

@Hedo a szadista szexista anyuka: Zsu és Vivi sütött. Azt inkább nem kéne embernek, de állatnak se adni. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.22. 19:55:13

@Hedo a szadista szexista anyuka: na, ezt díjaznám. A cigiért megvesznének. Fürdést lehet kihagynák.
Nekem cseppet se volt vicces a villamester pozícióért vívott csata, hogy azért Ánusz, mert akkor nem kell takarítani.

2018.11.22. 20:00:08

@Nyuszomuszo83: köszönöm a megtisztelő "úr" meghatározást ! Közel sem vagyok az... :)))
Még a "régi" hivatásomat is komolyan venném ha bevonulnék a Viiiijjjááába. Élő ember nem maradna, csak a mosatlan tányérokon vigadó Arthropoda törzsek :)))))

etikette 2018.11.22. 20:10:39

En meg mindig amondo vagyok hogy ne legyen lukszus. Nincs tobb cigi se kaviar. Legyen majkremes kenyer es csapviz. Tovabba szokjanak le a karomkodasrol. Szigorubb buntetesek. Nem holmi uszogumi...es rakjanak mar rendet! Felfordul a gyomrom attol ahogy kinez a villa. Hajnalban keles, napkozben nincsen alvas. Beszed es smink megvonas. Ez a valo vilag! Ja es dolgozhatnanak is valamit. Vagy kuldjenek be celebeket. Fogyjanak le! Nyugiszobaban es a kanapen se aludhassanak. Hu de g*ci szerkeszto lennek...

2018.11.22. 20:11:34

@Nyuszomuszo83: vállról indítható "én megmondtam" sajnos nincs raktáron :((((
Szűkös a Birodalmi költségvetés :(((
Leltár szerint, 2db Csillagrombolóm állomásozik geostacionárius pályán a Víííjjjjaaa felett (mi is ez a satnya bolygó ?? Föld ??? Sose hallottam róla...)

Jelenleg a kísérleti "Megparittyázlak" rakéták várnak bevetésre... Ha kioldjuk, és felrobbannak, akkor 30 km-es körzetben mindenkit meg fognak b@szni !

Én kérek elnézést !

úgymond olvasó mmkk 2018.11.22. 20:25:16

@mentoros lecsó: ideje lenne ráfrissítened a leltárra, egyet átalakíttattál konténerré

Cimili 2018.11.22. 20:27:03

@OriginalBlackMamba: Vandával szemben az a legjobb tattika, h nagyokat kell hallgatni, semmire nem szabad válaszolni. Egy idő után megunja és kapcsolnak az ügyintézőhöz. Időd van, úgyis ingyenes a számuk. Egyébként meg mindent pont olyan sorrendben kell csinálni, ahogy Sanda.ipse tanácsolta.

Cimili 2018.11.22. 20:28:30

sziasztok! ma végre élőben követhetem az eseményeket, este jövök is. :)

OriginalBlackMamba 2018.11.22. 20:28:33

@Cimili: Köszönöm neked is és mindenkinek, aki próbált segíteni, egyelőre feladtam a küzdelmet, mert az istennek se akar megjavulni... :((((((((((((

Angora Cardi 2018.11.22. 20:32:30

Megnéztem ratyics videoját, erősen céloz rá hogy az egész egy szerep volt "én mindent megcsináltam, úgy csináltam".
Nem hiszek neki akkor sem ha a megírt szerepeket más is leleplezte már előtte. Annyira ki nem állhatom már ezt sem hiszem el neki :D

Cimili 2018.11.22. 20:41:10

@OriginalBlackMamba: sajnálom. Ilyen nekem is volt és bár 72 órán belülre ígérték a javítást, már másnap kora reggel jöttek.

Cimili 2018.11.22. 20:42:57

@Angora Cardi: csak mosaxik, nem szabad hinni neki. egyszerűbb, ha másra keni, vagy legalábbis célozgat rá.

,, 2018.11.22. 20:43:49

@Angora Cardi: sztem 85%-ban magát adta, 15%-ban instruálták

Gia 2018.11.22. 20:44:09

Arra lennék kíváncsi,hogy Hunyorka csóközöne irányított volt-e vagy sem.Hangoztatta,hogy ez volt a feladat.De lehet,hogy csak Era előtt akarta kimenteni magát.Amúgy tényleg nem illenek össze.Era nagyot fog koppanni.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.22. 20:45:02

@Cimili: nálunk általában 71,5 óránál érnek ide :)

2018.11.22. 20:48:01

@úgymond olvasó mmkk: Szíííííívem, opálos fényben tündöklő, Örök Gyémántja !
A minap adtam át nektek szabad felhasználásra 2db (!!!!) konténerré átalakított Csillagrombolót !

A harci tevékenységeimről nem tartozok viszont beszámolni senkinek sem...
Igen, van 2db csőre töltött, parittyázásra kész rombolóm is a Vijjjjaaa felett. Ez meglep téged ?
Hiszen az elmúlt években is így volt...

zavaró adást is sugárzunk:
www.youtube.com/watch?v=WB_cXIM1xF0

,, 2018.11.22. 20:49:03

@Gia: szerintem is koppanás lesz. Era kb 6os, Hunor 8as külsőleg, belsőleg meg pont fordítva.

OriginalBlackMamba 2018.11.22. 20:53:45

valaki majd dobjon meg egy rtl2 streammel :D

úgymond olvasó mmkk 2018.11.22. 20:55:59

@OriginalBlackMamba: én is azt keresem napok óta, de nem találok. ha kapsz, átküldöd nekem is? :)

Costanza 2018.11.22. 21:03:05

Szerintem amikor a Hunyor ilyeneket mondd az Era jelenleteben, hogy "en nem vagyok erzelmes, stb" az burkolt leepites, ergo keszulj es pattanj le rolam

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.22. 21:09:29

'stét! Ma megpróbálom követni az öfit, a napokban mindig volt valami, ami miatt nem sikerült. Radics nélkül sokkal érdekesebb az egész, de nem csak azért mert több adásidő jut rájuk.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.22. 21:10:11

@Angora Cardi: megrendezett tuti volt, de ő sztem csak lapátolná vissza a szart a lóba. Orbitális baromságait másra akarja kenni. Egy dedós, aki sose hibás.

Angora Cardi 2018.11.22. 21:10:59

@Cimili: jogos
@,,: hehe
Elqrta a fiú.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.22. 21:11:47

@Gia: feladat alatt értették a Felelsz vagy mersz játékot. Az más kérdés, hogy azt maguktól találták-e ki, vagy szerkesztői sugallatra.

Angora Cardi 2018.11.22. 21:13:27

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ezt még nem hallottam de nagyon röhögök :DDDDDDDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.22. 21:19:31

@,,: azért eléggé burkolt a szöveg, hagy kiskaput. Elmondja, milyen, ha ezek után is marad, kvázi magára vessen. De azért nem mondja, hogy ne maradjon, mert mi van, ha sok szék közt pofára esik? Csak kell egy tartalék nő. Még akkor is, ha nem lesz parittya.

A besorolás stimmel, de a csajok egy része pl. hajlamosabbak magasabbra nézni sorszám téren, a pasik egy része még feljebb, ha kalandoznak/skalpokat gyűjtenek, de ha stabilabb párkapcsolat keresnek, inkább lejjebb, mert azt hiszik, így bebiztosították magukat a jövőre.
Ezt vhol olvastam.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.22. 21:20:15

@Angora Cardi: moNNYam, mit találtam a zinternet mély bugyraiban? Legendás állatok és megfigyelésük eredeti forgatönyve. kő? :)))

úgymond olvasó mmkk 2018.11.22. 21:21:43

@Csakazértis én vagyok a királynő: hát, ha választhatnék, akkor inkább ööö.. nem tudok választani, de semmiképpen sem lennék éjkirálynő :)

jóképűkirály 2018.11.22. 21:23:16

@etikette: adom amit mondasz, de lehet nem merik rommá szabályozni őket , mert még ennyi esemény se lenne , lévén ,hogy nem természetes közegükben vannak.Amúgy ebben az igénytelenségben hogy tudnak élni számomra rejtély.A plafon a szétrókázott matrac és nem jut eszükbe másikat kérni hanem megfordítják.egészen elképesztő.

Qqts 2018.11.22. 21:27:11

Derűs estét. Tegnap csöppet bealudtam, de ma már vagyok!

,, 2018.11.22. 21:30:38

@Csakazértis én vagyok a királynő: én is így gondolom, csak motoszkál bennem, hogy volt ebben egy szerkesztői koncepció, hogy összerakták őket, és nem feltétlenül az igaz szerelem kibontakozásában reménykedtek a castingosok:)

Mók_Ica 2018.11.22. 21:42:48

szevasztok kommentlakók :) lett új modemünk..... kicsit hosszúra sikerült a beüzemelés... így ma is majdnem csak kezdésre értem ide
tegnap én is jól bealudtam....
nekem teCCett a posztcsi, köszi hektor :))))

Fülig José 2018.11.22. 21:49:05

Figgyejjmá... nem kéne kiírni, hogy támogatott tartalom?! ( gy.k. REKLÁM) hát ki a faszom nézi ezt a szemetet még 15 ÉV UTÁN?! Hát nem unja...? Öcccsém, mindig van lejjebb... emberben is.

2018.11.22. 21:51:42

@Costanza: :))))
jómagam Era pártját fogom erősíteni ! Soha nem szerettem azt a szót, hogy "szeretlek". :)))
A Zasszony is tudja és ÉRTI (!!!) amikor úgy érek hozzá (nem "úgy" perverzek!!!). Ettől bensőséges és meghitt a kapcsolatunk... A mi kis titkunk ! :P
Komolyan sajnálom a jelenlegi 14-30 éves generációt, egyszerűen képtelenek megélni a pillanatot... (nem állatias b@szásra gondoltam)
Nem írom tovább, mert megint komoly károsodást fog szenvedni vmi IT eszköz a környezetemben...

Qqts 2018.11.22. 21:55:09

@mentoros lecsó: ezt azért megvétóznám. Azért a korosztály nem csak a villában élőkből áll.

evacat 2018.11.22. 21:57:15

@OriginalBlackMamba: Nem követtelek kezdetektől, de ha T- comos az előfizetésed, akkor a laptopon működik a tvgo.hu. Ott egyenesben tudod nézni az RTL-2 -t. Én már a kezdetek óta ezen nézem, most vidék alsón vagyok átmenetileg és az otthoni pesti előfizetésemhez tartozó go-n látok mindent amit otthon is.
Streamet egyébként nem találtam sehol.
Remélem tudtam segiteni.

nicu71 2018.11.22. 22:01:18

sziasztok! ma petivel indul az örület! :))))

Schlomo Goldberg 2018.11.22. 22:02:23

Bajusz balra jobbra himbálja magát miközben a háttér is mozog, tiszta szédítő, nézni is rossz

OriginalBlackMamba 2018.11.22. 22:03:34

@evacat: szia, igen, T előfizetésem van, de nekem azt írja a TVGonál hogy nem nézhetem az rtl2-t mert nincs benne a tvgo csomagomban. de nem úgy tűnik mintha felismerné az előfizetésemet vagy valami

Cimili 2018.11.22. 22:07:57

sziasztok! vagyok én is, bár már húznom kéne aludni, hajnalban kell kelnem.:(
eddig dög uncsi, bajusz monnyon le!!!

chiccodoro 2018.11.22. 22:08:01

Ginu lett a legkevésbbé szerethetö lemming... Hát nem tom, nálam többen versengenek ezért a címért...

verkli 2018.11.22. 22:09:20

@Adamadam:

A foskilences hiteles története:

hogyvolt.blog.hu/2011/01/20/vv4_4x36

"Anikó nincs megelégedve a hierarchiában elfoglalt helyével, hát ilyen fos vagyok? Hát kapja be mindenki, hogy higgyek magamban, ha meg vagyok bélyegezve? Én szívesen mosok, de azért mossak mert én vagyok a fekete kilences? És miért csak én hőbörgök ezen? És ezek után hogy legyen önbizalmam, ha csak szaros kilences vagyok?"

perszepolisz 2018.11.22. 22:09:26

Ez a rész eddig valami pszichológusnak lehet érdekes, aki megmondja, hogy mit jelentenek a táblákra felírt betk formája, mérete, stb.

tvbuzi 2018.11.22. 22:10:02

De hülye vagy Reni basszameg

Rozsgyi 2018.11.22. 22:10:03

Mi itt most a feladat, valaki nézte az elejétől?

2018.11.22. 22:10:12

@úgymond olvasó mmkk: @Qqts: okéééééé, értem ! És bocsánatot is kérek, komolyan !!!
De én kizárólag és MMKK a VííjjjjjaaaLakókról nyilatkozom, hiszen róluk szól a műsor... úgymond...

Qqts 2018.11.22. 22:10:24

Renyi szerint a Roli név hosszú “ó” (Róli)

chiccodoro 2018.11.22. 22:12:07

@Rozsgyi: Néztem, de nem tudom... Lefagytam!

perszepolisz 2018.11.22. 22:12:21

@chiccodoro: Ez a hét most valamiért Ginu párbajára van felépítve. Nyilván ő lesz az egyik stúdióban óbégató.

Cimili 2018.11.22. 22:12:29

greg hogy tud pisilni a kotonpizsiben?

Schlomo Goldberg 2018.11.22. 22:12:50

Reni a legápolatlanabb a többség szerint, ki van borulva

úgymond olvasó mmkk 2018.11.22. 22:12:55

@mentoros lecsó: eppencsak elfelejted hozzatenni, hogy a villalakokrol nyilatkozol ;)

Cimili 2018.11.22. 22:13:28

@perszepolisz: igen, nagyon úgy néz ki.

chiccodoro 2018.11.22. 22:13:56

@perszepolisz: Remélem kiviszi Renit és jól kint is hagyja... Nem mintha Ginu-fan lennék, de nálam per pill nem ö a legalja

perszepolisz 2018.11.22. 22:14:34

Közben felhívnám a figyelmet Roli zokni szandál kombójára.

Qqts 2018.11.22. 22:14:35

@Rozsgyi: kitöltöltöttek egy kérdőívet, aztán jött Bözsüsz. Mindenki kapott kis táblát és újra elhangzottak a kérdőív kérdései, mindenkinek azt a nevet kellett felírnia akit a legtöbben jelöltek meg.

chiccodoro 2018.11.22. 22:15:59

@perszepolisz: Padlóla a latollal, de dulván XD

chiccodoro 2018.11.22. 22:16:11

@perszepolisz: Padlóla a latollal, de dulván XD

Qqts 2018.11.22. 22:16:50

Roli szikret szöveCCSÉget ajánlott Casper-nek!

Cimili 2018.11.22. 22:17:25

lacikának mekkora önbizalma van. bár asse tudja, hol van.

chiccodoro 2018.11.22. 22:17:29

@Angora Cardi: "Tengelyhatalmak" ha találkoznak... Dzsízesz

hektor_ 2018.11.22. 22:18:13

@Qqts: “Róland, jól kibaszott veled anyàd ezzel a névvel, Róland!”

perszepolisz 2018.11.22. 22:18:19

Én nem szövetséget ajánlanék vele, hanem kihívnám oszt kinnhagynám. :D

chiccodoro 2018.11.22. 22:18:56

Ezt a konstans ipari kuplerájt... Pfujjcsi

Mók_Ica 2018.11.22. 22:19:19

kártya+kép keresés.... oszt meglett a lila csipesz :))))

Angora Cardi 2018.11.22. 22:19:26

@chiccodoro: végre valamit csinál a kis drága

Cimili 2018.11.22. 22:19:31

azé asse véletlen, h megint a Zsu nem találja a dolgait. nnnna megtalálta a lila csipeszét.

2018.11.22. 22:19:38

@úgymond olvasó mmkk: hhhmmmm... :((( Ha vmit szét kell csapni, abban jó vagyok !
Ha vmit írásban kell kifejtenem, abban sajnos rosszul teljesítek.

Kérlek, ne haragudjatok !

Qqts 2018.11.22. 22:19:40

Meg van a LILA csipesz!

Hála az égnek!

De ennek ellenére is elbaszódott Bizsu napja

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.22. 22:20:23

@Qqts:
Csoki krisz romantikus randi hála istennek dugnak

Mók_Ica 2018.11.22. 22:20:28

remélem kapnak pezsgőt eperrel a romantikás randin.... :)))))

chiccodoro 2018.11.22. 22:20:40

Csoki & Ánusz romirandi <3

Cimili 2018.11.22. 22:21:28

legyen zene, pia, meg kurvák-by mókus

bElannaTorres 2018.11.22. 22:21:32

@Costanza: hát így lenne igazságos. Nekem egyébként unalmas is már, hogy megint a szép, jófiú, (aki nem is annyira jó, de mindegy..) vagy az ügyeletes hülyegyerek nyerje. Olyan ez mintha 10 olyan vígjátékot néznél egymás után ami arról szól, hogy átlag férfiak elmennek bulizni és részegen miket művelnek. Egy-kettő még vicces, a harmadik rész már sose jó:)
Hunor ha tényleg leépíteni akar akkor csinálja már normálisan, mert így nem világos mit akar :)

Mók_Ica 2018.11.22. 22:21:37

@Cimili: há' kilógatja.... :))))

Qqts 2018.11.22. 22:21:42

@mentoros lecsó: részemről nincs harag. Csak azért kaptam fel a fejem, mert ezen korosztályt képviselem én is

Cimili 2018.11.22. 22:21:54

@Mók_Ica: megszavazzuk! :DDDDDDDD

perszepolisz 2018.11.22. 22:22:16

Ennél a romantikus randi megszervezésnél mi volt az előzetes koncepció? Mit akarnak ebből kihozni?

bElannaTorres 2018.11.22. 22:22:23

Megint csak mostról tudom visszanézni :/

Qqts 2018.11.22. 22:22:44

@szociál: azt én meg nem nézem!

WICKEDWITCH 2018.11.22. 22:23:36

Most az csak úgy csendben kérdezném, hogy ezek turkáltak Roli fiókjában???

Mók_Ica 2018.11.22. 22:23:38

radics elbújhat .... zsu az igazi szórakoztató faktor a vellában :)))))

csoki kecskét fej, romantikásan..... még jó, hogy....

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.22. 22:23:42

@Qqts:
Kecske fejes romantikus, muszlimos

tvbuzi 2018.11.22. 22:23:54

Csokiék átmentek a Farm-ba?

Schlomo Goldberg 2018.11.22. 22:24:16

ezt a két jóképességűt romantikus randi címén elvitték kecskét fejni
nem rossz

OriginalBlackMamba 2018.11.22. 22:24:58

@evacat: HATALMAS KÖSZÖNET, megcsináltam, legalábbis mobilon működik, a laptopn majd később megbabrálom. Nem is tudtam mi ez a TVGO, sosem figyeltem oda rá. De tényleg nagyon köszi!!! :)

Mók_Ica 2018.11.22. 22:25:00

@Cimili: én bekészítenék nekik néhány zacsi kotont is..... biztos, ami biztos .... :))))))

Qqts 2018.11.22. 22:25:05

Ki is kért kecskefejést? Reklám után megkapja

Ha még egyszer meghallom a magyar Jókaitól, hogy ő egy gyümölcs almafa műsorvezető...én nem tudom mit csinálok

chiccodoro 2018.11.22. 22:25:19

@perszepolisz: Nem tom, de kezdek aggódni a kekcse testi és lelki egéSSégéert... Már bocsesz... XD

Qqts 2018.11.22. 22:27:26

@szociál: Pincér! Egy konténert legyen kedves! Vagy egy tartálykocsit...mind1 csak hozzzzza mááár!

Qqts 2018.11.22. 22:29:49

@szociál: azt a tejet, amit egy bak kecskéből fejnek mind beleönthetik a KVjukba

2018.11.22. 22:29:51

@Qqts: Köszönöm !!!
a Zasszony visszaolvasta, és olyannnt b@szott a fejemre, hogy még most is kong rajta a vödör...
Nem vagyok feltétlen társasági lény, no... :)))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.22. 22:30:51

@Qqts:
Krisznek az is csaj kecske, csoki majd nézi.
Jó randi :)

Qqts 2018.11.22. 22:32:04

@mentoros lecsó: ne bántson, biztos vagyok benne, hogy nem volt benne szándékosság

Mók_Ica 2018.11.22. 22:32:59

@szociál: remélem megkérdezi a kecskefiú, hogy hová spricceljen :))))))))))) (én kérek elnézést:))))

tiszta hófehérke és a 7 törpe...... hogy került a fésű.... stb, stb

Mók_Ica 2018.11.22. 22:34:21

vki titkos küldetést kapott??? eldugdosott dolgokat????

Qqts 2018.11.22. 22:34:54

@hektor_: neeeeeee, ez eszembe sem jutott :’D

Róóóland, akarsz körszakált? Igen? Akkor kapd be a...

Qqts 2018.11.22. 22:36:16

@szociál: fordítva. A kecske választhat, hogy Ánusz ma kislány vagy kisfiú legyen...vagy sellő korallf*sszal

perszepolisz 2018.11.22. 22:36:17

Greg átment Poirotba - csak bajsza nincs.

Mók_Ica 2018.11.22. 22:37:25

krisz nyirkos padlás szobáról álmodik-dikk..... már mennének vissza a villába.... höhöhöhöhö

,, 2018.11.22. 22:37:29

@Mók_Ica: nem tudom, de ha ez is a szerkik műve, nagyon gáz... kinézem zsótiból.

Mók_Ica 2018.11.22. 22:38:07

@perszepolisz: ámde melle..... ebben az ingben totál úgy nézett ki, mintha lenne melle

chiccodoro 2018.11.22. 22:38:44

Már ott tartanak, ki kényeztet kit és mire jutnak szegény állatokkal... Hol vagy ilyenkor a Grínpísz???

agimano 2018.11.22. 22:38:58

jol kicsesztek veluk a szerkik ezzel a romantikus randival

agimano 2018.11.22. 22:39:18

@Mók_Ica: ugye, en is ezt neztem:)

Cimili 2018.11.22. 22:39:22

@Mók_Ica: ezt jól beszopták.:DDDDDDDDD

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.22. 22:39:27

@Qqts:
Véletlen lenne hogy pont csoki és krisz megy kecskét fejni randi helyett?
Ezt a szerkik találtak ki, és ezek is tudták hova mennek.

Lynette21 2018.11.22. 22:39:29

Ez a Csoki pont olyan beszari mint a Fekete Pako!

Mók_Ica 2018.11.22. 22:39:55

@,,: mesterséges konflikt generálás.... mer' maguktól nem tudnak konfliktot generálni :))))

őzike *-*

Mók_Ica 2018.11.22. 22:41:25

@agimano: sellő lány még a végén.... :)))

@Cimili: nem kicsit.... :))))

vendéglátó lányka..... van fasza.... khmkhmkhm.....

Cimili 2018.11.22. 22:41:26

nna a lovak pöcsének méretével vannak elfoglalva. :DDDD

perszepolisz 2018.11.22. 22:41:34

Most már csak az a kérdés, hogy ez a farmer nő vajon mit vár ettől a szerepléstől?
Vagy szegény mit követett el?

chiccodoro 2018.11.22. 22:41:54

Csoki össze akarja mérni a himbilimbijét a lóéval. Napasztmek...

Rozsgyi 2018.11.22. 22:41:55

Kicsit túlságosan belenyulnak a szerkesztők a műsorba. Egyre kevésbé hiszem hogy őszinték lennének a reakciók és nem instrualtak. Ez így nem lesz "fajin"

Mók_Ica 2018.11.22. 22:42:06

@Lynette21: kígyót is etessenek... léCCi :)))))

tvbuzi 2018.11.22. 22:42:19

Szerencsétlen nő a farmon, ezzel a két idiótával szopatják

,, 2018.11.22. 22:42:38

@Rozsgyi: pont így gondolom, nagyon nem tetszik

Mók_Ica 2018.11.22. 22:43:13

@perszepolisz: mindenesetre fura a kisleány.....

vivi, mint egy igazi cigányasszony..... pffffff

Qqts 2018.11.22. 22:43:40

Ánusz: ”... az történt, ami épp a fejembe’ volt: SZARLAPÁTOLÁS”

Vivi: “múzerolásképp”
Fordítok: mószerolásképp

Cimili 2018.11.22. 22:44:06

vivi adrinak: erkölcsileg hazudozol.

Ken Adams79 2018.11.22. 22:44:09

@Lynette21:
Vagy Győzi
Jajjj de kecske....

Ego0123 2018.11.22. 22:44:13

Erkölcsileg hazudozol- Atyaúristen

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.22. 22:44:37

Még mindig dilemma tárgya hogy Vivi dade vagy nem?

agimano 2018.11.22. 22:45:03

@Mók_Ica: azt hittem, hogy Puskas Petire irod, hogy mellei vannak. Neki is vannak abban a bena ingben.

Mók_Ica 2018.11.22. 22:45:04

@Cimili: kesztyű nincs??? :))))

van bak kecske.... remélem annál próbálkoznak :)))

Cimili 2018.11.22. 22:45:04

@tvbuzi: biztos van a pénz...

Mók_Ica 2018.11.22. 22:45:56

@agimano: ő is nőiesedik.... lehet, hogy ennek ellensúlyozására növesztett bajuszt :))))

perszepolisz 2018.11.22. 22:46:35

Istenem, két fővárosi ratyigyerek kecskét fej - és ezen kéne röhögnünk. Hát mi az isten folyik itt?

Ken Adams79 2018.11.22. 22:46:47

Azért az sem semmi, hogy gyakorlatilag egy vad idegen nővel (vagy nő előtt) úgy beszélnek, hogy minden mondat elejére - végére odateszik, hogy GECI, meg a lónak az a fasza...stb...

Ego0123 2018.11.22. 22:47:05

Mintha Pumped lenne...:):):)

Cimili 2018.11.22. 22:47:10

Mókus, megy ez neked, gondolj közben a pumpira! :DD

Mók_Ica 2018.11.22. 22:47:12

hát asszem nem ilyen randira vágyott ez a két p@csfej :)))))

chiccodoro 2018.11.22. 22:47:33

Csoki defibLLilátorért kiált kéCCSégbeesetten kecskefejés közben... o.O

tvbuzi 2018.11.22. 22:47:43

Mókusnak biztos furi volt, hogy nem faszt fogott

Schlomo Goldberg 2018.11.22. 22:48:02

most beugrott ahogy a Farmban a Gábor gyerek összemérnökösködte a kecskefejő állomást

Mók_Ica 2018.11.22. 22:48:06

@Ken Adams79: a lónak a faszát a vendéglátó kislány pottyantotta ki a száján....

Ken Adams79 2018.11.22. 22:49:00

@Mók_Ica:
De előtte azét a srácok kezdték mondogatni...

Mók_Ica 2018.11.22. 22:49:04

most csokinak mondták, hogy NYELD LE... höhööhöhöhöhöhö

tvbuzi 2018.11.22. 22:49:30

@Ken Adams79: hát nincs bennük kamerapara sem

Mók_Ica 2018.11.22. 22:49:53

@Ken Adams79: vendég a háznál, öröm a háznál..... :)))))

nicu71 2018.11.22. 22:49:56

@Mók_Ica: mint egy cigányasszony a mőnika showban -Vámpir Ági

Qqts 2018.11.22. 22:51:22

@szociál: szeretnék naív lenni. Képzeljük azt, hogy amikor a két agytröszt kiokumlálta, hogy randevúzni megy a szerkik végre vicces kedvükben voltak és megfingatták őket. Lehetetlen? Túlságosan elnéző lennék?

Mók_Ica 2018.11.22. 22:52:07

@nicu71: elég csúnya asszonyság lesz belőle pár év múlva.....mint vámpír ági :))))

tvbuzi 2018.11.22. 22:52:27

Mi az a bűntettes?

perszepolisz 2018.11.22. 22:52:33

@Qqts: Én hajlok erre - ez a farm az egyik szerkesztő sógoráé, vagy apósáé, szóval gyorsan le tudták szervezni.

Cimili 2018.11.22. 22:52:42

@Mók_Ica: ja azt néztem, h mennyit tol, meg villával eszi a paprikát.:)

Mók_Ica 2018.11.22. 22:53:16

na, holnapra előkerülnek zsu cuccai

tvbuzi 2018.11.22. 22:53:38

Ánusz kijátssza az agyát az ágyban

Ego0123 2018.11.22. 22:54:27

Azon gondolkodtam, hogy a többiek tudják-e, hogy milyen filmekben szerepelt Krisztián?

Cimili 2018.11.22. 22:54:32

na pátok, holnap, majd visszaolvasok. mindenkinek jóccakát!!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.22. 22:54:46

@Qqts:
És nem fura hogy pont zsunak tűnnek el a dolgai akinél van a hazugsagvizsgalo?

Schlomo Goldberg 2018.11.22. 22:56:23

ez a mai nagyon gyengén lett megszerkesztve

Qqts 2018.11.22. 22:56:30

@perszepolisz: micsoda kulisszatitkok birtokában vagy :)))
Imádlak titeket, ti mindent előkerítetek, mindent megtaláltok, olyan dolgokat észrevesztek, amiket én sosem:)))

Qqts 2018.11.22. 23:01:37

@szociál: megint megmagyarázom. Bizsu full flúg, ha vkit szivatni akarnék, tutttti, hogy vele kezdeném. Egy csipesszel ordibálásra lehet bírni. Lehet a nagy “védelmező” (még egy V) Vivi (VVVV) dugdosta el minden szarját, hogy összeugrassza azt a bagázst. Vagy túl dimenzionáltam őket és ennyi agyuk tuti nincs?

Costanza 2018.11.22. 23:01:53

@bElannaTorres: ez a dupla merce, amit erdekes modon a pasik nem latnak valahogy. Leepiteni sosem lehet igazsagos, de legalabb o becsomagolja szepen, jobb mint a huzzalelkopjlecsicska :)

Maximista vagyok 2018.11.22. 23:04:04

Éva, Éva...olyan kurva vicces vagy hogy az már szánalmas! Kínos nézni azt az ostoba fejedet.

chiccodoro 2018.11.22. 23:04:30

@Qqts: EKG! Én is pont arra gondoltam, hogy Vivit kellett volna megkérdezni, már ha mindenképp erre akarja elcsürni a superskilljét...

tvbuzi 2018.11.22. 23:04:41

Miért kell megegyszer megnézni a fejős jelenetet???:(((((

Mók_Ica 2018.11.22. 23:05:18

megsajnáltam a kecskéket......

Maximista vagyok 2018.11.22. 23:05:37

@szociál: forgatókönyv. Vitát is kb 10-szer vehették fel.

Qqts 2018.11.22. 23:06:28

@Maximista vagyok: EKG!szekunder szégyenérzet. Ezek szerint a Talmácsi se lehet egy észlény, ha ezt a nőt dugta egy ideig

,, 2018.11.22. 23:07:02

Nem bírom szutyok Évikét nézni, sziasztok

Maximista vagyok 2018.11.22. 23:08:02

@szociál: tuti az, nálam bejelez a radar :) nekem ez a szuperképességem :D

tg0329 2018.11.22. 23:08:46

szerintem eva butakurva watson és győzi verszácsi egymásra licitálnak, ki csinál szarabb műsort, az rtlnél meg épp az esti öfi utáni cigit szívják az udvaron és otthagyták a cuccokat ennek a két ostobenkónak...

úgymond olvasó mmkk 2018.11.22. 23:12:56

@Maximista vagyok: ezt ügyfélradarnak hívják, nem? olyanom nekem is van :)))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.22. 23:13:11

@Qqts: @Maximista vagyok:
Ez a BV nagyon üt :))))
A legalja ezzel a Baukoval :))))

Mók_Ica 2018.11.22. 23:16:35

@szociál: próbál okosnak látszani, de időnként kiesik a száján egy-két káromkodás.... ostobenkó....

Maximista vagyok 2018.11.22. 23:17:20

@úgymond olvasó mmkk: bizony, nagy pontossággal, kilométerekről, még álmomban is bemérem őket

Mók_Ica 2018.11.22. 23:18:57

lacika, hol a 12 nyelv??? ich möchte bitte..... aham....

Costanza 2018.11.22. 23:19:49

@mentoros lecsó: ha az asszonyodat tiszteled, akkor nalam mar jo vagy.
En csak azt latom hogy Era kozelit, de Hunyor jatssza hogy too cool for school, hogy nehogy beleszeressenek, kurasajto azert maradhat nyitva, de atlalaban o valaszt a nok kozul ez meglatszik.
Nalam is jo, egyenruhaban johet. ha van valami diszegyenruha a rendorsegnel. ? Uhh ahhh.

Mók_Ica 2018.11.22. 23:20:19

@szociál: problémát okoz neki két egybefüggő mondat.....

tvbuzi 2018.11.22. 23:20:28

Lacika Zsuzsikát karolgatta??

Qqts 2018.11.22. 23:20:31

Érzem ahogy pusztulnak az agysejtjeim

A tv se bírja ezt, folyamatosan szétesik a kép és a hang

úgymond olvasó mmkk 2018.11.22. 23:20:43

@Mók_Ica: úgy beszél 12 nyelven, ahogy én kifutómodell vagyok :))))

Mók_Ica 2018.11.22. 23:21:02

@tvbuzi: szétesett nálam is.....

Maximista vagyok 2018.11.22. 23:23:14

Én nyugodt ember vagyok és a konfliktusokat kerülöm, de amikor ez kis 18 éves kurva ott elkezdett üvöltözni, lehet hogy megküldtem volna az ajtóval. Minimum megpapucsoztam volna.

tvbuzi 2018.11.22. 23:24:15

Ez volt a legfosabb belevaló eddig

úgymond olvasó mmkk 2018.11.22. 23:24:46

@Mók_Ica: úgy tudom, nem :)))

@szociál: hogyne, befutok reggel a boltba :)

Maximista vagyok 2018.11.22. 23:24:54

Évának valaki amúgy súgja hogy na ez az most kurva jó amit csinálsz, 20 millióan röhögnek?

agimano 2018.11.22. 23:25:06

Miért erről szól az egész mai összefoglaló és a belevaló is? Rohadt unalmas, és ugyanazt nézzük meg már harmadjára. Szerintem az olyan beszélgetések, mint az előbb az idegennyelvekről, "tök érdekesek", de ezekből tök keveset lehet már látni, mert mindig csak a parittyázás meg a ghecikurvázás megy. Régen szerettem, hogy a neten lehetett ilyen beszélgetéseket nézni, de most már nincs is élő...

Mók_Ica 2018.11.22. 23:25:12

@Maximista vagyok: adogattam volna a papucsokat a kezedbe....

Maximista vagyok 2018.11.22. 23:25:36

A konyharuháink viccesebbek itthon

Maximista vagyok 2018.11.22. 23:26:41

@agimano: azt adom! Anno Olivéréken mennyit szakadtam :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.22. 23:27:22

@Maximista vagyok:
Meg krikettutoztem volna

@úgymond olvasó mmkk:
Én meg befutok az ágyba :integet

Mók_Ica 2018.11.22. 23:27:29

@úgymond olvasó mmkk: a múltkor az mondtad, modell leszel :))))

@Maximista vagyok: 60 millióan + trianontól elcsatolt részek.... bocsika....

@agimano: konkrétan nem sok mindenről szólt az öfi.....

Qqts 2018.11.22. 23:30:15

@Maximista vagyok: a tiétek is? A miénk is :))))

Ma mindent viszel egyébként. A megpapucsozom majdnem elejtettem a telefonom

Qqts 2018.11.22. 23:33:29

Lassan csörög a vekker kénytelen vagyok elköszönni.

Köszönöm a ma esti kis csevejt nektek

Maximista vagyok 2018.11.22. 23:36:25

Lacika megint elkápráztatott. Fogalma nem volt miről beszél Rolanddal... Szerintem azt se tudta hogy akivel beszél az kicsoda. Nem egy jelenetnél amikor közelit mutatnak róla, látszik rajta hogy bajban van, nem érti hogy ez most mi és ezek kik.

Maximista vagyok 2018.11.22. 23:38:02

Aztán az is lehet hogy a 12 nyelvből pont magyarral áll hadilábon...

nicu71 2018.11.22. 23:42:38

@Maximista vagyok: pont ez adja azt a diszkrét báját amiért annyira szeressük.Ne merd bántani mert már kurvára felidegelsz gheciii :)))))) kiviszlek párbajra oszt kiejtelek a picsába .!!
:))))

Maximista vagyok 2018.11.22. 23:44:35

@nicu71: á, én jól szórakozok rajta, inkább ő, mint azt nézzem ki kivel hol kefél mert azt pont leszarom.

nicu71 2018.11.23. 01:02:41

@Maximista vagyok: na ugye:) engem is eléggé lezsibbaszt ez az állandó parittyázás,meg a körítése,plusz még az állandósult gyanúsan szerkesztésgyanús ordibálás+feszkó .

Costanza 2018.11.23. 01:33:50

ma kisporoltak az adast az online feluletrol, se parittya se semmi, elaludt a stab?

Angora Cardi 2018.11.23. 04:33:32

Úgy látom az unalmas részeket átaludtam. Vicces, hogy a buszban még kurvákat, szotyit vizionált a két hülye aztán megkapták a kecskefejést.

Gia 2018.11.23. 06:27:16

Megdöbbentő,hogy két huszonéves srác megijed egy őzikétől..Még ha vérfarkas lett volna.Vagy egy grizzly.
Kár,hogy szöarét nem kellett nekik lapátolni.Megérdemelték volna.

Alauda Arvensis 2018.11.23. 07:24:42

@Qqts: Legutoljára a VV4-et néztem, de ott még nyílt titok volt (úgy rémlik még adásban is említették), hogy egy-egy játékosnak időnként a szerkesztők adtak" titkos feladatokat" a riportszobában, amelyekről nem beszélhettek a többieknek. Szerintem a Zsuzsa cuccainak eldugdosása is egy ilyen lehetett, illetve gyanús, hogy sok más mindenféle előzmény vagy felvezető nélküli konfliktusnak is lehet ilyen az alapja, ha meg mégsem akkor a trehány szerkesztés miatt nem érthető mi motiválja őket időnként.

,, 2018.11.23. 07:34:08

Nekem náciradarom van, és szintén nagyon pontos

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.23. 07:46:28

Legyen eszperente cselendzs! Nyerhetnek vele egeret, szelet kenyeret :) hetes este meg reggel eszperente nyelven hebeghetnek, veszekedhetnek, szexelhetnek, keverhetnek, lenne hehehe :D

Ha valami jó nagy tétje lenne, pl 2 személyes 1 hetes nyaralás Spanyolországban. Kezüket lábukat törnék, talán, reménykedem csak, mutogatnának, meg kínszenvednének. Engem szórakoztatna.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.11.23. 08:12:32

@Gia: A kecske is lehet kúrva pótló, hátulról. :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.11.23. 08:14:48

Kicsit sajnálom a mai posztírót. Sztem uncsi adás volt, tele műbalhékkal, és ezzel a romantikusan unalmas kirándulással...

Gia 2018.11.23. 08:22:34

@VV Erőlegény: Szerintem a kecskéset Angora Cardinak akartad írni.

Androido 2018.11.23. 08:29:04

@mézescsók: @bElannaTorres: kicsit off, póthaj: nekem (is) volt, nem ilyen csomózott, de hőillesztéses, európai haj (majdnem teljes fejen borotvált hajat növesztettem le). Nem kellett hozzá semmi spec kence, annyi volt a kitétel, hogy szilikonmentes legyen a sampon. Az egészet mostam. Nyilván nem lehetett úgy, mint a saját hajat, de soha nem alulról kezdtem, hanem a tövétől. Tőben fésülni nem lehetett, és nem használtam spec kefét sem, csak egy sűrű fogú hajkefét. Mondjuk SOHA nem kötöttem úgy fel, mint az ápoltak, max tarkón és mostam 3 naponta. Ezzel csak arra akarok utalni, hogy lehetne ezeket a hajakat szépen tartani, és másra nagyon nem is lenne dolguk, de IGÉNYTELENEK... igen, Reni főleg, aki úgy kikérte magának tegnap. :D

hereverő heverő 2018.11.23. 09:49:30

@Cimili: ÓÓÓ, kotonpizsiben is prímán lehet pisilni. Azután leszedik róla, anyukám is így tett régebben.

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 09:52:08

Hóreggelt!! Basszus, itt vagyok idegben, mert nem tudom megnézni a tegnap esti öfit, csak fiszem-faszom videókat. Még nincs fent az Rtl Most-on! Létezik ilyen, vagy én bénázok túl valamit.
Esetleg valakitől valami ötlet?

hereverő heverő 2018.11.23. 10:00:44

@Udvariatlanbolond: Nem bénázol, 404 error. Az RTL bacta el.

hereverő heverő 2018.11.23. 10:05:43

@mentoros lecsó: Na most olyat mutatok neked, hogy a légzőrostályodba fogod sugárban csorgatni a nyáladat:

www.youtube.com/watch?v=Z1guboipAA4&t=424s

itt az előző full album:

www.youtube.com/watch?v=q6kftVrEv-I

Többiektől elnézést, az ismerőseimnek ezt már elküldtem - Vader akkor igazolatlanul hiányzott.

hereverő heverő 2018.11.23. 10:16:44

Ezt meg @szociál: kollegának, aki a jazzt preferálja :))))) (tudom, valójában Adamskij kollega volt a jazz kedvelő rajtam kívül)
www.youtube.com/watch?v=Wl_8uotJAPY

Brad Mehldau pompás volt amúgy

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 10:17:52

@hereverő heverő: ezteT (amit szocinak küldtél), már mutattad nekem is, ez jó :)

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 10:18:09

@hereverő heverő: Akkor most nagyon hirtelen összeszaladt a derékszög-szemöldököm, és patakvért kiáltok. Hát, hogy lehet ezt megtenni az egyszeri hígvelejűvel? A harmadik levél xanax-ot legelem! Kimaradtam vón, amiből amúgy kilehet! Feni a bakó a bárdot, mert nem ér a számig a sár! Hogy mostan akkor Villonnal takarjam el a gyalázatot? Ezek a nyüves videjók itten, csak apró fodrok a ringatózó vízen. Kikészülök sebtiben, megyek a párnák közt eldőlve halni meg!

hereverő heverő 2018.11.23. 10:25:16

@úgymond olvasó mmkk: igen, neked is. Ha velem lenne a hordozható HDD-m a zenékkel, akkor elküldeném neked rögvest, így majd kicsit később.

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.23. 10:31:31

elég hülyén érzem magam, ez a kecske csöcs simi mióta romantikus? Én vagyok érzéketlen fatuskó? Ha elvinne az emberem kecskéket fejni, akkor bokáig csússzon a nedves bugyi???

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 10:35:36

@hereverő heverő: pont tegnap este tettem fel a pendriveomra a te mappádat :))

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.23. 10:54:58

@hereverő heverő: :D :D :D :D én fejem a kecskét, a kecske meg a férjem boldog
és ebből már sehogy se jövök ki jól!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 11:00:13

@hereverő heverő:

jazznak több alfaja van vagy műfaja, a durvábbik verzáját nem tudom sokáig hallgatni.
Bluesban is vannak jók, amiktől nem vágod fel az ereidet.
Reggiet úgy ahogy van nem bírom, ha Bob marley ha ladánybene, nekem nem gyün be.

egyébként bármit meghallgatok, Genesistől kezdve Men at workig, Perl Jamtől kezdve Gorillazig bármi jöhet.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 11:08:36

Greg hihetetlen szarul fest abban a pink telibeszart rugdalózóban, mindig feljön a kajám mikor meglátom.
Tényleg azt hiszi csábos, vagy mi ???

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 11:09:41

Vivi és Reni smink után 15 évet öregedik, kb mint a 30-as paráznabillegetők :O

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 11:10:26

Roli aputestére több alkalommal kicsaptam, jól állna neki a Superman ruci, azzal a piros előkével :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 11:11:52

Csoki egy az egyben Fekete Pákóként viselkedett, pedig csak kecskék voltak, nem egzotikus állatok, mi lett volna vele egy kistigris simogatóban ?
Vagy ha kígyót basznak a naykába ?
Azt majd Ánuszka, a randi éjjelén ;)

Maximista vagyok 2018.11.23. 11:12:27

@szociál: már most le van lakva mind a kettő rendesen

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 11:14:35

@Maximista vagyok:

ezek 40 évesen úgy fognak kinézni mint Geronazzo.
Reni Sebaj Tóbiásos száját még fel kéne tölteni szilkonnal, milyen cuki lenne :))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 11:23:52

@úgymond olvasó mmkk:

:))

Mint aki belesprintel arccal egy faltörőgolyóba egy építkezésen

Maximista vagyok 2018.11.23. 11:25:27

@szociál: Én Renit nagyon megkívántam amikor összehányta az ágyat.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 11:26:15

@úgymond olvasó mmkk:

még így is szebbek mint a helyi Pánpéter :)

Maximista vagyok 2018.11.23. 11:26:21

Vivire meg akkor gerjedek amikor a kötőszó is a geci/faszom

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 11:26:47

@szociál: Ja, Django elszabadult az állatsimizőben! Pöttyet túltolta a Pákó- hasonmást. Minden feka ilyen ügyifogyi mód szocializálódik, vagy ez csak egy felvett "jópofavagyok" cucc?

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 11:26:48

@szociál: annál még én is szebb vagyok :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 11:27:23

@Maximista vagyok:

Az lett volna a produkció hogy felhány és alá áll :)

Mint aki felköp és bekapja a csuláját :))

Maximista vagyok 2018.11.23. 11:28:01

@Udvariatlanbolond: egyáltalán nem ilyen a többség, de őt ugye a farkasok nevelték fel

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 11:28:42

@Udvariatlanbolond:

túljátszotta, egyértelmű :)
kamerák nélkül simán lefej egy tucat kecskét ha éhes :)

@úgymond olvasó mmkk:

szerintem szép vagyol, bár mék képet nem láttam róLLad :)

Maximista vagyok 2018.11.23. 11:28:43

@szociál: :D:D:D:D:D na azt megnéztem volna!

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 11:30:37

@Maximista vagyok: Hunyor is merevedett, amikor belökték alá az öntudatlan szájtátit a zuhanyban....Le-merevedett!

Maximista vagyok 2018.11.23. 11:31:26

Viviből amúgy ha bent lennék simán ki tudnám provokálni hogy megüssön :) rá is mennék erre a vonalra egy-két játékos helyében, de hát buták hozzá.

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 11:33:15

@szociál: Sőt, már hason kúszva, lasszóval nyomult volna!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 11:34:30

@Udvariatlanbolond:

szájtátit :))

@Maximista vagyok:

Szerintem nem jó tattika addig basztatni valakit amíg elpattanik egy húr, mert mi van ha nem pattanik el ?
Akkor a nézők aszongyák de paraszt ennyit cseszteti szegény lányt, simán fordítva sülhet el a tattika.

@úgymond olvasó mmkk:
majd visszaég :P

Maximista vagyok 2018.11.23. 11:39:18

@szociál: lehet azt okosan is csinálni. gyönyörűen ki lehetne forgatni önmagából a kis kurvát.

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 11:40:49

@szociál: Zsúnál ez adott esetben sikeredhet...Egyébként mi a túró van ezzel a "holazöcsém fényképe?"-szájbatekert monodrámával?Nem tudom megnézni a kibaszcsi összefoglalót, mert a retek nem tette fel a Most-ra! A Roli eldugta, vagy mi a frászkarika van itten?

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 11:41:18

@Maximista vagyok: sípolna az ügyfélradarod egész nap :D

@szociál: ;)

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 11:43:06

@Maximista vagyok: Kiforgatja a némber saját magát...Ha más nincs, önmagát kezdi provokálni, ami átmegy hisztibe!

Maximista vagyok 2018.11.23. 11:44:48

@Udvariatlanbolond: Leírom neked az én verziómat: forgatókönyv alapján bemutatott darab. Full kamu az egész, gyenge próbálkozás a szerkesztőktől, továbbra is tartom hogy anyukájukat nézzék hülyének.

@úgymond olvasó mmkk: :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.23. 11:46:35

@Maximista vagyok:

Okosan lehet, de ezek fogyik :)

@Udvariatlanbolond:

A belevalóban kész rejtély volt mit akar ezzel a Wattsonossal elérni Baukó, mert semmi ráutaló jel nem volt hogy ki dugta el, csak annyi hogy nyomoz ez a retardált nő :)
Fogtam a fejem, nagyon fárasztó volt.
A betelefonáló meg hiába mondta ennek az izének hogy szerinte Csokiék dugták el és ezért mondták hogy este buli lesz ezeknél, de ez nem jutott el Évike nyomozó agyáig :)

Maximista vagyok 2018.11.23. 11:50:12

Egyszer megnéznék már egy VV-t ahol normális emberek játszanak, vannak érvek, ellenérvek, stb. Nem azt mondom hogy atomfizikusok kellenek, de ennyire gyökereket sem kellene beválogatni. Alig hallottam az ideiben valami normálisabb értelmes beszélgetést játékosok között BÁRMIRŐL. Persze voltak ilyen játékosok, csak az a baj hogy elvétve. Kíváncsi lennék, hogy milyen amikor csak ilyen embereket raknának be. Szerintem egyáltalán nem lenne unalmas.

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.23. 12:00:35

Amíg Zsuzsunak velocyraptor karmai voltak én féltem tőle, ápolt lennék, messzire kerültem volna. Most már fegyvertelen, lehet vele kekeckedni, de nem gondolom, hogy ütne.
Vivikét hamarabb hergelném idegbeteggé :) és eskü tűrném, hogy megkarmoljon, de cserébe kihullik a gheczybe. Ehhez egy narancsdobálás is elég.

Régi VV annyi kreatív feladatot kaptak és olyan jó volt 0.24ben kukkolni!!! Pl reklám filmeket forgattak a szponzoroknak, műfű, szauna, kerti bútor, medence. Emlékeztek?

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.23. 12:00:46

Amíg Zsuzsunak velocyraptor karmai voltak én féltem tőle, ápolt lennék, messzire kerültem volna. Most már fegyvertelen, lehet vele kekeckedni, de nem gondolom, hogy ütne.
Vivikét hamarabb hergelném idegbeteggé :) és eskü tűrném, hogy megkarmoljon, de cserébe kihullik a gheczybe. Ehhez egy narancsdobálás is elég.

Régi VV annyi kreatív feladatot kaptak és olyan jó volt 0.24ben kukkolni!!! Pl reklám filmeket forgattak a szponzoroknak, műfű, szauna, kerti bútor, medence. Emlékeztek?

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 12:03:14

@Maximista vagyok: Nem lenne unalmas, valószínűleg értő fülekre találna a dialógus. Ám gyanítom rengeteg téma kizárva, mint például politika, világnézet, rasszizmus, drogok, meg egyebek, sorolhatnám a végtelenségig...., hiszen mindannyiunknak van tapasztalata azt illetően, hogy amikor értelmes kútfők találkoznak a szabadban, mennyi téma kanyarog és hová. Erősen kódolva vannak, legfeljebb néhány magánélet eszmecsere szüremkedik ki a párbeszédekből, de ez sem igazán. Élő eset Roli tegnapi kijelentése, hogy nem voltak szülei, kvázi a rokoni kapcsolatokat igen komolyan vesz. Hol volt ez a vallomás? Melyik adásban?

hereverő heverő 2018.11.23. 12:03:19

Tisztelt egybegyűrtek, felkerült a tegnapi összefoglaló az RTLmostra.

Az kifejezetten tetszik, hogy Pornóbajusz bemegy, szomorú képet vág és azt mondja: Szomorú hírem van, mehetünk haza. Lefújták a műsort mert kiesett a Radics.

:D :D :D

PP, ha olvasod (szerintem természetesen igen): nagy jópont neked!

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 12:07:53

@Hedo a szadista szexista anyuka: Egyszerűen lusták a szerkik ötletelni. Összelapátoltak egy full igénytelen bandát és arra várnak, miként falják fel egymást!

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 12:09:22

@hereverő heverő: NNNaaa végre, megyek megnézem, már elvonási tüneteim vannak a vakon tapiból!

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 12:15:16

@Hedo a szadista szexista anyuka: Amúgy Ginu körme sem semmi, úgymond! Olyan, mint egy tőle független testrész, aminek saját röppályája van a levesbe....

bElannaTorres 2018.11.23. 12:16:24

Hunyorka beteg, elkülönítették azért nem látni?

bElannaTorres 2018.11.23. 12:20:32

@szociál: Nekem is pákó jutott eszembe, meg győzi, azok fostoztak az állatoktól. Csoki ha meg akarna verni valakit egy műanyag pókkal el lehetne ijeszteni :))) vagy játék kígyóval :)

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 12:20:55

Roli szövetségezik Rolival....Muhaha!!!

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 12:21:54

Roli szövetségezik Rolival....Muhaha!!!

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 12:23:20

@Udvariatlanbolond: Debiliót nem lehet überelni e téren!

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 12:29:11

Zsú.: Valaki (Greg!) segít nekem megkeresni az öcsém fényképét ?
Greg közömbösen bámul maga elé, mintha ott se lenne....!!DDD
Nagy nehezen kapcsol a köldöknézésből...Segítsek? DDDD!!

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.23. 12:49:24

@Udvariatlanbolond: és ez hol, mikor, kinek, mennyi ideig szórakoztató?
eddig arról szólt a műsor, hogy ez híg fos, de lehetne belőle szar is és jujj régen mennyivel jobb volt, és emlékeztek amikor, és milyen j lenne ez vagy az ...
nem vagyok kitartó ember, sőőőőt, szóval engem hamar elveszítenek, mert ez így nézhetetlen. A hogyvoltot olvasom, mert arra szükségem van ;)

bElannaTorres 2018.11.23. 12:55:12

@Androido: köszi, nem értettem hogy van ez, mondjuk Vivinek lehet azért kellett műhaj amit itt már beszéltünk, hogy ami látszik neki eredeti az nagyon rövid olyan mintha leégette volna - mondjuk sok vasalás és szőkítéssel

hereverő heverő 2018.11.23. 12:59:07

Előre sajnálom a mai hogyvolt íróját. Most ebéd előtt végignéztem a tegnapi öfit és a belevalót is: 8 perc volt az egész, semmi igazán humoros vagy érdekes nem történt tegnap(előtt). Majd a holnapi romantikus eper-pezsgő kombó érdekes lehet, de azt hiszem inkább mégsem... Még a végén kiderül, hogy Mókust egy hónapja dobta Pumped, mert testi adottságai miatt állandóan fogazott.
Zsuzsi annyira együgyű, hogy nekem fáj, ez a csipeszgate pedig rémesem mesterkélt. Miért nem rendeznek inkább "ki tud messzebre okádni szivárványt" versenyt Reni és Hunyor között?

Thats What She Said! 2018.11.23. 13:01:40

@Maximista vagyok: egyetértek. Bár az a tippem, hogy ennek a műsornak ELSŐSORBAN az a célközönsége, aki a dugasokra, alpári viselkedésre kivancsi, és ilyen radics fele embereket tud majmolni. Anikó is így kezdte az elején, hogy hájpolta az eseményeket: húha, már micsoda dugcsisorozat volt itt kerem, és meg mi lesz mééég?!!! Ragyogó...:) pedig igazán kavarni, taktikát mi azok tudnának, akiknek van is a fejeben valami...

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 13:07:29

@Hedo a szadista szexista anyuka: Teljesen igazad van, csak szemezgetünk a tehéntrágyában...

Angora Cardi 2018.11.23. 13:08:39

Én még ennyire sem vagyok motivált mint ti, hogy végig nézzem a neten, inkább megvárm du az ismétlést, addig lapátolom a munkát inkább.

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 13:10:54

@Angora Cardi: Jaaaj bocs, csak közben szinkronban néztem...Bár ahogy elnéztem Lacus álmoskás zsákfejét, tulajdonképpen Roli magával kötött szövetséget, csak pont ott ült Laci!

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 13:12:54

@hereverő heverő: Ez a komi jobb volt, mint az öfi!DDDD

Maximista vagyok 2018.11.23. 13:14:01

@Thats What She Said!: elég szomorú ha erre a célközönségre építenek, de ez van mindenhol, HV-n vagyunk így nem kezdem el idekeverni, hogy más területen is ez megy, elég ha megnézed a... és itt fejeztem be :)

Valahol dühít, hogy vannak emberek akiknek ez szórakozás. Valamikor az volt, de nem ebben a formában.

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 13:18:35

@Angora Cardi: Viszketek a tetves reklámoktól....Azé!!!

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 13:23:24

@Maximista vagyok: Ebben az a dühítő, hogy ezt valaki gránitszilárdan komolyan veszi! Oké, mi persze elfikázunk rajta, de inkább kínunkban....

bElannaTorres 2018.11.23. 13:32:39

@Maximista vagyok: ezt nagyon meg tudom érteni, nem néztem vv-t eddig, de a survivort szerettem, és mikor elindult múlt évben el sem hittem, hogy a konditeremből válogattak :( idén meg a végére teljes a csalódás. Miért nem lehet jól megcsinálni?
Az hogy valakinek ennyi a szórakozás, hogy röhög mikor radics bevágja Vivinek, meg félelmetesen undorító hozzászólások vannak a Fb-n, inkább azért ijesztő, mert tudod, hogy köztük vagy mikor boltba mész, vagy villamoson utazol, postán stb ..

bElannaTorres 2018.11.23. 13:33:51

A belevaló meg majdnem nézhetetlen volt..

Pancsamanó 2018.11.23. 13:46:22

Én most néztem vissza (kis túlzással...ugyanis bele-bele tekergettem). Hát ez egyre unalmasabb.
A 2 diszhím a farmon töketlenkedik, meg kerengő dervis módjára ordít az etnikumi rikácskirálylány Adrival vagy épp a pszichozsuzsu mindenkivel. Áhh, ennyit tudott az adás. Ennyire semmi nem történik, hogy rájuk szóltak hogy "gyanúsítsátok egymást lopással és csináljatok minél nagyobb hangzavart!"?

Pancsamanó 2018.11.23. 13:48:49

@Pancsamanó: Ja amúgy a szípsíges Vivijen pont olyan gesztikulációval rikácsol, mint a rakottszoknyás cigányasszony az aluljáróban ha nem veszel tőle éppmostlopott Guccsi párfűmöt...

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 13:51:47

@bElannaTorres: Ezek a jelek tapasztalhatóak a közegen! Nézd meg hova veszett a tolerancia, a segítség, az egymásra figyelés, akár a vezetési morál...A villán kívüli világban is, egyszer majd az utolsó lekapcsolja a villanyt. Pedig nem vagyok szkeptikus, csak látni vélem a lét torzulását.

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 13:55:12

@Pancsamanó: A tapsikolós csípőre-tevős a legjobb...,mint valami haragos bolgár néptáncos!

hereverő heverő 2018.11.23. 14:02:24

@bElannaTorres: +1. Én totálisan így vagyok ezzel.

Pancsamanó 2018.11.23. 14:02:33

Lehetne már valami tematikus hét mert így belefulladnak a semmibe. A Star Academy anno le lett fújva ez az unalmas fos meg nem?! Én bevallottan VV néző voltam minden évben (csak nem kommenteltem itt), de ez a széria egy nézhetetlen hulladék. Talán kétszer maradtam fent este hogy megnézzem, ebből egyszer felénél aludni mentem.
Anno minden párbajt végigizgultam-drukkoltam (kivéve 1-2 alkalmat mikor számomra semlegesek párbajoztak), most meg azt is csak vissza-visszanézegettem, beletekergetve. Ezek az emberek odabent Nem.Érdekesek.. csak üvöltenek vagy smárolják-tapizzák egymást, ezt látnám egy elmaradottabb középsuliban is egy szimpla kedden, ez nem műsor.

bElannaTorres 2018.11.23. 14:06:35

@Udvariatlanbolond: amíg az a minta, hogy a szabályok nem mindenkire vonatkoznak, meg nem fontos az élet (egészségügy) addig csak rosszabb lesz.

hereverő heverő 2018.11.23. 14:08:01

@Udvariatlanbolond: Nem csak te látod így, sajnos a világot kezdi leuralni az IQdeficites réteg. Állítólag a neandervölgyi ember is így halt ki, pedig okosabb volt a homo sapiens sapientis-nél, de keveredtek.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.23. 14:11:00

lassan utolertek engem pesszimizmusban, ez nagy teljesitmeny

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 14:11:54

@Pancsamanó: A következő évadban már egy swinger club-ból fognak nyomulni, ahol egy szombat esti teltháznál, belakatolják a nagykaput, betolnak néhány kamerát és felkúrnak a falra egy VV táblát...

hereverő heverő 2018.11.23. 14:12:05

@úgymond olvasó mmkk: ...meleget! Egy kis meleget keres a szaunában

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 14:12:07

@Pancsamanó: A következő évadban már egy swinger club-ból fognak nyomulni, ahol egy szombat esti teltháznál, belakatolják a nagykaput, betolnak néhány kamerát és felkúrnak a falra egy VV táblát...

Maximista vagyok 2018.11.23. 14:12:34

@úgymond olvasó mmkk: bejöttem sírni, közben komponálom a következő rap turnémra a dalokat, oda kell figyelnem a karrierjeimre!

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 14:18:35

@bElannaTorres: Tyühühühűűűű,,,bele se menjünk, inkább fejest ugrok a három majom mindegyikébe egyszerre, mert tudnám napestig,,,de, mint tudjuk ez nem az a hely! maradjon is a béke szigete!!!

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 14:20:27

@hereverő heverő: DDDD,,,Csak tangás kecskék jelentkeztek!

bElannaTorres 2018.11.23. 14:23:09

@Udvariatlanbolond: igen, ezért is írtam én is ilyen röviden :)

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 14:24:08

@hereverő heverő: Akkor Zsú egy evolúciós félreértés? Nem tudom behelyezni az emberi törzsfejlődés szakaszába! Fujjj, de genya vagyok,,pöpö!

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 14:25:02

@bElannaTorres: De szeretlek! -ahogyan a villában mondanám...:))))

bElannaTorres 2018.11.23. 14:33:26

@Udvariatlanbolond: én is tesókám :) a HV villa a legjobb hely :)))

Az milyen volt mikor Csokiék elindultak, áhh de jó kijönni, azt mondja, aztán egy óra múlva - vigyétek vissza! :)
Viszont jó lapos volt ez a tegnapi rész. Annyi jó volt egyedül, hogy Puskás Petire női inget adtak.

Maximista vagyok 2018.11.23. 14:34:27

Egész jól haladok az új rap dalommal...

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 14:51:26

@bElannaTorres: Az átverés mondjuk szellemes ötlet volt! A többiek fejére vagyok kíváncsi, amikor elregélik a díszfaszok, hogy kecskét fejtek kimarcsin.

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 14:56:29

@bElannaTorres: Vajon mikor esett le a tantusz? Elmentek a Rio előtt, akkor még reménykedtek, azután kivágódtak az autópályára Simagöröngyös felé! Képzelem a sofőrre zúduló kérdésbombákat!

Maximista vagyok 2018.11.23. 14:59:37

@Udvariatlanbolond: én kiraktam volna őket a Hortobágy közepén, aztán helló szia!

Madam. 2018.11.23. 15:00:27

Van vmi új rövid posz

hereverő heverő 2018.11.23. 15:00:40

@Udvariatlanbolond: kimarcsi, de régen hallottam ezt, Lecsó Vader meg egészen el fog érzékenyülni :)

Én arra gondolok, hogy melyik díszfasz agyában született meg az a gondolat, hogy a romantikus vacsira a legjobb haverjával kell elmenni... how romantisch! Bár Mókusánusz előéletét ismerve tudom már a választ.

Angora Cardi 2018.11.23. 15:04:47

@Madam.: Mindig eltűnik mire rákattintok.

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 15:11:16

@hereverő heverő: Mentolossal még osztoztunk a bocskain. Bár nem szívesen nyilatkozom a nevében, de gyanítom...
A görbe esti rész, még nincs befejezve. Valamilyen egy-takarót cibálgattak egymás kezéből, a villanyoltás előtt...Összebújnak, meg hideg is van. Kell a boa-sál ilyenkor....

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 15:17:27

@Maximista vagyok: Képzeld a csordást hajnalban...!
Két degenerált ott kóricál a tarlón és azt prüszköli, hogy jó kis parittyázás ez gethhcííí!!!!

hereverő heverő 2018.11.23. 15:25:52

@Udvariatlanbolond: Igen, tudom. Vele ezt már kibeszéltük az előző (?) évad alatt.

hektor_ 2018.11.23. 15:33:01

@Angora Cardi: van vmi gáz a bloghun, kiveszi a poszt háromnegyedét, próbáljuk megoldani

bElannaTorres 2018.11.23. 15:43:24

@Udvariatlanbolond: még akkor is reménykedtek :D De azt én sem értem Ánusz hogy lehetett ilyen hülye hogy elviszi Csokit romantikázni, meg amúgy is ráért volna elhasználni ezt

Maximista vagyok 2018.11.23. 15:45:32

@Udvariatlanbolond: :D elképzeltem ahogy Csoki fut a szürke marhák elől, egy szál faszban

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 15:57:03

@hereverő heverő: Én még itt kopasz vagyok...!

Udvariatlanbolond 2018.11.23. 15:58:43

@bElannaTorres: Prütykölni indultak,,,aztán lehet, hogy egymásra fanyalodnak..DDD

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.11.23. 18:28:59

Én nem nézem ezt a műsort, ezért kérdem, hogy az utolsó képen ruhában fürdő nő a nagycsöcsginu?
süti beállítások módosítása