Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Walking Dead 9x07 - Stradivarius

2018. november 21. 10:00 - hektor_

Na, feleim, elnézést a csúszásért, többnyire tartom a hétfőt, de hétvégén betöltöttük a harmincat, aztán az ember lánya ilyenkor már nem heveri ki olyan gyorsan a mulatozást, mint csikó korában. Lássuk, miből élünk. Rosita szalad az erdőben, immár egyedül, mindenhonnan hallja azt a rémisztő suttogást ami nálam maxra tekeri a lidércnyomás-mérőt, majd összeesik egy fa mellett. Nincs tökölés, főcím.

w1.png

Michonne-ék kísérik a jövevényeket a Hilltopba, Magna ahelyett hogy örülne hogy lesz fedél a fejük fölött, ráadásul szekéren viszik a seggüket odáig, végigrinyálja az utat mert a késeit nem kapta vissza. Az egyik új, akinek nem jegyeztem meg a nevét még, védi a barátnőjét, hiányzik neki a társunk, Bernie, akivel szerették bosszantani egymást, a csávó egy álló hétig hordott egy borzalmas inget csak hogy húzza az agyát. Utazás közben rátalálnak a társaság régi táborára, minden szét van zúzva, Magna sírva kotorászik Bernie cuccai közt, Mugli keresi a hangszereit, egyet Siddiq megtalál mire elmesél egy kedves gyerekkori sztorit. Michonne kiadja az ukázt DJ-nek hogy pattintsa fel az elveszem a fegyvereiteket remixet, ebből lesz egy kis összeugatás, és bár még csak egy és egynegyed rész telt el így, már én is kezdem unni a feka asszony hisztijét erre vonatkozólag, főleg hogy úgy akarja elvenni hogy mint kiderül, ő nem is szándékozik tovább menni a csapattal – mindenesetre az lesz, amit akar.

Ezalatt a Hilltopban The Jesus and Mary Chain húzza a talpalávalót, mit ad Isten, Jézus hallgatja épp a nótát, mikor jön Tara és véget vet a pihenésnek. A zsidók királyának arcáról ordít a „mi a faszomat akar már megint?”, a lány elmeséli az elintézendő dolgokat, illetve azt is, hogy Jézust ismét újraválasztották – hát igen, bejöttek a tippek, kedves kommentelők, kiderül továbbá az is, hogy Maggie lelépett a Földművelésügyi Miniszterasszony kolóniájába, gyerekestül. Később a srác kiszökik, majd egy mezőn puszta viccből összeverekszik Aaronnal, aki a műkarral azért odaver neki egy keményebb orrost – leülnek dumálni egy farönkre, épp érdekes lenne a beszélgetés, melyből kiderül hogy Alexandria kb teljesen kivált a pereputtyból, az embereknek még találkozniuk is titokban kell; mikor meglátnak nem messze egy jelzőrakétát, így megtalálják Rositát. Eugene egy pajtában van, mondja, de aztán későbbre halasztják a keresést, mivel kezd sötétedni, a zombik meg már ott hallgatóznak a fa mögött. Tara azért kiosztja este a hazatérő Jézust, hogy jó lenne ha itt lenne, az emberek számítanak rá, úgyhogy ne csináljon úgy mintha ideiglenes meló lenne a polgármesterség.

w6.png

w5.png

Carolék a Daryl-kempingben pocolnak, a csávó egyébként nem a szarral gurigázik, egy fáról kilő egy olyan kis kígyót, mint maga a nyíl. Lehull a lepel Carol tervéről, azért kereste meg ugyanis a férfit, hogy menjen velük a Hilltopba vigyázni Henryre, ha az magára nem tud, de Darylnek valamiért nem fűlik a foga a bébiszitterkedéshez. Estefelé Jamie Oliverbe megy át az íjászok pápája és rittyent egy kígyólevest, cserébe Carol levágja a haját, ami full ugyanúgy néz ki a nyírás után, mint előtte, ő meg elmeséli, hogy tudat alatt még mindig keresi Ricket. Lefekszenek aludni, később Henry zajt hall, és kimerészkedik a sátorból, majd belefut Darylbe aki a kutyáját (mert van neki) keresi, az állat beragadt a zombik közé egy kötélbe, bár nekem úgy tűnik mintha direkt lenne odakötve, mindegy, Henryt elzavarják, de végül mák hogy ott maradt, mert az utolsó pillanatban ő menti meg a férfit. Carol húrra illesztett nyíllal nézte végig az egészet a sötétből, de ami ennél sokkal fontosabb, az az, hogy vetkőzésnél látjuk hogy Daryl hátán is ott van egy ugyanolyan X sebhely, mint Michonne-én.

Egy pajtában húzta meg magát az új bagázs, Michonne éjjel zajt hall és meglátja ahogy Mugli neki háttal piszkál valamit a tűznél, ráüvölt hogy azonnal dobja el ami nála van, de az nem akarja, viszont mire megfordul, a szamurájasszony már rá is ver egyet a karddal.. és a következő kép amit látunk, egy kettévágott hegedű. Michonne, Michonne, drága nagyapám mindig azt mondta hogy az ijedősök azok, akiknek igazán van vaj a füle mögött, de a lényeg hogy jól beégtél most, anyukám. A hegedű egy eredeti Stradivarius (kimondták!) 1725-ből, Mugli hangszerimádata akkoris lerína róla, ha nem hangoztatták volna eleget, miután Siddiq kérdésére, miszerint miért utazgat a vonósnégyes-összessel az apokalipszis közepén, úgy válaszolja hogy „hát ez művészet!”, mintha azt kérdezték volna, kék-e az ég. Némi lecke az emberiség történelméről, majd reggelbe fordul a nap és Michonne utal rá hogy bár ez egy gyönyörű barátság kezdete, Maggie miatt akkor sem megy velük tovább, mire az indiai doki végre elköpi hogy Maggie már rég elment, úgyhogy – de ekkor jönnek a veszettek, szóval MÁR MEGINT NEM DERÜL KI HOGY MI AZ ISTEN TÖRTÉNT, a walkerekből tényleg ott van vagy negyven, de a feka nő még ekkor sem adja vissza a fegyvereket, úgy látom mindig kell egy idegesítő karakter a sorozatba, és Rick távozása után vele fogják kitölteni az űrt. Végül enged a negyvennyolcból, ekkor kerül napvilágra hogy ugyanez a horda támadta meg Magnáék táborát, ugyanis itt csoszog Bernie zombiként. Miután a srácot leszúrták, mennek tovább, Michonne még mindig nem akar gyönni, de Siddiq rávilágít hogy a meglévő gyerekei előtt is ígért valamit egy fiúnak, Carlnak – ekkor befut két hilltopi dárdás, közölve hogy náluk van Rosita sérülten, szóval nincs mese, most már vita nélkül mennek mindannyian, arra mondjuk kíváncsi lettem volna, a süketnéma lány mit látott az erdőben, feltételezem nem az operatőrt, hanem egy zombinak öltözött embert megbújni.

w11.png

w12.png

Daryléknél mindenki körbekamuzik a másiknak arról hogy milyen zavartalanul telt az éjszakája, majd Carol meglepetésére az férfi benyögi hogy tízperc és indulás, elég volt a remeteségből. Megérkeznek, nagy az öröm, ölelések, hátbaveregetések, majd indulás előkeríteni Eugene-t. Kemény midseason finálé vár ránk azt hiszem.

Csatlakozz a Hogyvolt Walking Dead csoportjához, ahol meg lehet beszélni a legvéresebb részleteket, a legforróbb pletykákat, és szembe jönnek a legizgalmasabb videók és a legviccesebb mémek!

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enzo23 2018.11.21. 22:35:11

Na bedobom ide is a sorozatjunkies kommentem szokás szerint, csak finomítva a már megválaszolt kérdések alapján.

(Ja és kezdek afelé hajlani, hogy Carol intézte a kutya odakötését, hogy Daryl és Henry egymásra találjon, odaát írták teóriaként, de egész hihető.)

Szóval:
Tényleg nagyon kis csordogálós volt a rész. A hilltopos montázst jó volt látni, van áramtermelős mosógép, kiskert, köcsögözés, meg minden földi jó, és ahogy sejthető volt, Jézus a főgóré. Merthogyugye Maggie nem meghalt, hanem lelépett Georgie néniékhez, és erről Michonne-on kívül tudott csak kábé mindenki, egészen mostanáig. A Whisperers-szálon minimálisat haladtunk előre, inkább csak apró kérdéseket kaptunk, meg a sorozat rosszabb korszakaiból ismerős beszélgetős jeleneteket. Ezeken kívül tényleg csak felsorolásszerűen tudok írni dolgokat a részből:

– Aww, Darylnek van egy Kutya nevű kutyuja. (De miért eszik zombit? Vagy hogy mi volt az a levágott lábfejes rész, nem jött át…)
– Apropó Daryl, azt hittem, végre megnyírják rendesen, de nem :(
"Carol levágja a haját, ami full ugyanúgy néz ki a nyírás után, mint előtte" :DDD
– Michonne tényleg rohadtul paranoiás, RIP hegedű.
– Hm, Darylen is van olyan X, mint Michonne-on, ez egyre jobban érdekel.
– DJ-re tényleg számítani lehetett, hogy a forgatókönyv feláldozza, de végül csak a Bernie-sztori lezárását kaptuk meg.
– Vajon Connie mit látott a bokorban? Egy újabb félbehagyott rejtély.
süti beállítások módosítása