Hogy volt?

SWAT 2x08 - LeBron James nem szélhámos

2018. november 20. 15:00 - szde

Az előző rész margójára: az 1974-es ügy tényleg megtörtént, egy másik sorozatban is emlegették, ezért kerestem rá, akit érdekel: bővebb információ itt.

Hondo és Nia utaznak este, a pasas felhívta a hotelt, hogy fedezze a kárt, de a nő már megtette helyette, és még egy ok, hogy Hondo kiakadjon, meg elmondja, hogy az anyukája őt nem ilyennek nevelte. Másnap Chris és Kira találkoznak, kávéznak, Chris megérti, hogy miért akar a barátnője hozzámenni Ty-hoz, és tök nyitott a dologra, de/ámbár/csakhogy fél, hogy mit fognak mások gondolni. Kira szerint, ha most nem érzi ezt okésnak, akkor a későbbiekben annak fogja?

vlcsnap-2018-11-18-19h08m32s430.png

Jess és az unokahúga egy partin vannak, amit egy Tiffany nevű vlogger tart, aki csak tavaly 13,3 millió dollárt keresett azzal, hogy ruhákat próbált fel, és ezekből videót csinált. Unokahúg tervei is ilyesmik a jövőre nézve, mert hát ő jobb ennél. Most belemennék egy elemzésbe, hogy azért nem való mindenkinek a vloggerkedés, mert ahhoz mondjuk beszélni is tudni kéne, de cserébe látunk az említett Tiffany-ról egy élő adást, mert épp úton van a saját bulijába. És tényleg semmi extra nincsen benne, ráadásul még spanyolul sem tudja elmondani az én házam, a te házad baromi nehéz mondatot, és igen, Tiffany-t is  megtaníthatná valaki rendesen artikulálni. Az élő után lövések dördülnek el, Jess-nél szerencsére van fegyver, a betörők pedig rózsaszín tablettákat akartak ellopni. A csapat úton, Luca fodrásznál volt, majd el is üt egy tagot.

A két betörő közül az egyik szerint egy rossz ötlet volt (az), Hondo-ék már a helyszínen, Jimmy is velük van ugye, a szőke lófarkas megadja magát, a másik menekül, de Jess kint várja. Tiffany nővére/menedzsere telefonon mondja, hogy a vloggernek ehhez nincsen semmi köze, mármint a drogokhoz és fegyverekhez, de szerencsére van egy lista a gonosz kommentelőkről, akik vagy megmondták az igazat, vagy pedig csúnyákat írtak a 21 éves lánynak, aki mondjuk, online öltözködik, szóval magának keresi a bajt. Tiffany amúgy nem az elkerülőn halad, hanem Vegasban volt, csak a nővér/menedzser nem volt vele, hogy időben felszálljon a gépre. Jess ki van akadva, hogy órákat állnak sorba az emberek, aztán Tiffany meg leszarja őket, ilyen ez a popszakma, kedvesem.

vlcsnap-2018-11-18-19h09m22s350.png

vlcsnap-2018-11-18-19h09m36s130.png

vlcsnap-2018-11-18-19h09m39s022.png

vlcsnap-2018-11-18-19h09m57s100.png

vlcsnap-2018-11-18-19h10m22s938.png

Az elütött csávónak eltört a karja meg pár bordája, és máshogy emlékszik az esetre, mint Luca, lehet, hogy ő a hiányzó lövöldöző alak? Jimmy mindent bevállal, Jess meg ideges, hogy unokahúgát meg is lőhették volna. Az ő felügyelete alatt. HQ-n kihallgatás van, a lófarkas vall, ő nem tudott a több kilónyi drogról, önvédelem volt, a hiányzó lövész a hálóból jött ki, eleinte azt hitte, hogy biztonságis volt, de hát nem. Jimmy és Chris a lány új kapcsolatáról beszélnek, Ty szerinte nagyon szexis, na, a Skjern 2-es mezszámú átlövője, na, ő nagyon szexis, de Ty egyáltalán nem. A közösségi oldalakon semmi extra nincsen, és érkeznek Lucáék, akik még nem tudnak Ty létezéséről. Csak Kiráról. Ez a két középkorú fehér férfinek sok, mármint az egész hármas-dolog, Deac gyorsan vissza is vált az ügyre.

Tiffany-nak lakása is van, nem csak háza, most éppen ott van, indul is a csapat maradék fele oda, de Hicks megállítja őket, hogy Luca jogsiját visszavonják. Ugyanis az elütött csávó a polgármester lányával jár. Hicks amúgy a mindent megtesz Lucáért, aki nem tudja, hogy mióta nem ült csak kocsiban úgy. Tiffany rögtön videót csinál a nővér/menedzserrel, és természetesen saját magát is belevonja, hogy MI LETT VOLNA, HA Ő IS OTT LETT VOLNA. Egy értelmetlen celebbel kevesebb a földön? Megjöttek a többiek, de a vloggert épp a vlogger pasija hívta, aki csak a kamu-pasija, mert így egymás követőinek reklámozzák a másikat. A srác amúgy prankekben utazik, Hondo ad is neki egyet, azaz kinyomja a készülőket. Tiffany nem hiszi el, hogy ez vele történik, és a videó nem élőben megy.

vlcsnap-2018-11-18-19h10m28s168.png

vlcsnap-2018-11-18-19h10m44s011.png

vlcsnap-2018-11-18-19h10m54s924.png

Chris felhozza Deac-nek az esetet, hogy látta az arcát, hogy ellenzi a dolgot. Deac-nek ehhez semmi köze, nem az ő dolga, de Chris szeretné hallani a férfi véleményét. Akinek tömören röviden az, hogy ebből nagy szakítás lesz, mert a házasság felülírja majd a lányt. Well said, Deac. Gyanús ember sétál az utcán, Tiffany aggódik, de a kamera forog tovább, nem sajnálnám tényleg, ha agyonlőnék. A gyanús alak fegyverrel amúgy menekül, a többiek utána, de a nagy sietségben elhagyta a fegyverét, ami egyezik a reggeli lövöldözésnél talált töltényekkel.

Tiffany új videója felkerült a netre, Luca jár már Wendy doktornőnél, a pszichológusnál, és egészen eddig tökéletes jogsija volt, mert a SWAT-ban tökéletesnek kell lennie. Ahogy Jimmy-nek sem, és ezt csak Lucától fogja elfogadni, mármint, ha elmondja, hogy ne erőltesse túl magát. Wendy jön Jess unokahúgához, aki egész nem evett és Tiffany miatt aggódik. Jimmy nem talált semmit, és Luca látja, hogy sokat dolgozik. A fegyverek pucolását sem hagyta abba, még 5 hónapja van a próbaidőből. Ráadásul két lakást kéne fenntartania, ami nehezebb, mint gondolná. Mielőtt Luca elunná magát, érdekességet találnak, a menekülő törött végtagú csávót.

vlcsnap-2018-11-18-19h11m07s770.png

vlcsnap-2018-11-18-19h11m42s154.png

Jess a konyhában, ahol Tiffany is éppen örül a fejének, hogy mennyien nézik a videóját. Jess egyedül akar beszélni a lánnyal, aki nem is törődik a rajongóival, pedig milliók felnéznek rá. Tiffany annyira buta, hogy szerinte ennyi erővel el lehetne ezt mondani egy színészről vagy LeBron James-ről, ráadásul 15 éves kora óta űzi az ipart, és elvárják tőle, hogy ilyen legyen. Mondjuk, szerintem tizenöt évesen nem ennyi sminkkel kéne léteznie bárkinek, meg amúgy huszonegy évesen se. Megvan a gyanús alak neve, Jimmy pedig megtalálta a videót, ami igazolja Luca állítását, így a kulcsok máris nála landolnak.

A gyanúsított lakásához jönnek, kéri a jelvényt a kukucskálóhoz, a pasas fiához jönnek, aki eléggé egyenruha-ellenes, fegyvere is van, mert hát ez mégis csak Amerika, és bár széfje nincsen, mindkét fegyvere az atombiztos fiókokból eltűnt. A csávó, Pete, amúgy azt hiszi, hogy egymásnak lettek teremtve a vloggerrel, így azok után megy, akik távoltartják tőle őt. Mint a kamu-pasi, aki épp egy újabb pranket próbál ki, amikor is megjelenik Pete. Akinek a telefonja annyira okos, hogy jelzi neki, hogy bementek a rendőrök a házba, és lelövi a vloggert, majd el is viszi a telefonját.

vlcsnap-2018-11-18-19h11m58s641.png

vlcsnap-2018-11-18-19h12m07s249.png

Tiffany tovább adja a hülyét, nem is állította le a partijait, a nővére pedig a party-buszhoz ment, mert ezt üzente a kamu-pasi. Aki meghalt. A cameraman és nővér/menedzser a buszban vannak, az eseményt meg videózni kell, a teljes LA SWAT meg a busz után eredt, ezért vannak itt költségvetési problémák. Szerencsére Pete élőzik, szóval mindig tudják, hogy merre van. Tiffany-t máris érdekelni kezdi az egész, Pete pedig az egymillió nézőre vár, hogy kinyírja az áldozatait. Leállítani nem akarják a videót, és máris hétszázezernél jár a számláló.

Hondo-ék előreszáguldoznak, jesszusom, ez a fekete a party-busz? Azért ennél jobbra számítottam, na. Megvolt az ütközés, már csak ötezer néző hiányzik, és amint meglenne az egymillió, Victor beveri az ablakot, Hondo pedig lelövi Pete-et. Mindkét túsz megmenekült.

vlcsnap-2018-11-18-19h12m16s025.png

vlcsnap-2018-11-18-19h12m41s808.png

Jess unokahúga Wendy-vel pizzázik, akinek hiányoznak az ikerlányai (egyetemre mentek), Tiffany pedig még itt van, ha a lányt érdekli. Akit már nem, mert fontosabb dolgokról akar vlogolni, mint például a nagynénjével. Luca és Jimmy rendezik a dolgokat, Luca csak azért keménykedett a másikkal, mert vele is keménykedtek, ráadásul egy két hálós házat vett meg, amit ugye fel kell újítani, Jimmy pedig benne van.

Hondo és Nia megint egy hotelben találkoznak, nincsen ezeknek lakása? Az ügyésznő tök odavan fő-főhősünkért, mert belátja a hibáit, és elfogadja azokat. Azonban ennek nem csak egy ember volt a kiindulópontja, hanem egy egész sereg van a kommandósban felépítve. Chris a párjaival találkozik, a napjáról mesél, Ty szerint fantasztikus viccei vannak (mármint Ty-nak). A lány elmondja Deac-issue-t, meg azt, hogy igaza volt, és Kira meg Ty arcáról még mindig nem olvadt le a vigyor, majd végülis beadja a derekát, hogy elkezdjék a kapcsolatot.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.