Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

200 első randi – 25-30. rész

2018. november 14. 13:00 - Gillotte

A hét elején Félix élő adásban is bejelenti a rádiótól való távozását. Hallgatók tömegei telefonálnak be szinte zokogva, s kérlelik imádottjukat: ne tegye. Félix azonban hajthatatlan, még Adél próbálkozásait is csírájában fojtja el anélkül, hogy megnézné az összeget, amit a rádió tudna ajánlani. Hát igen, valószínű, hogy közelében sincs az egymilliós gázsinak, amit a tévé ígér. Csak nehogy két szék között a pad alá ess, Félix! Luca nehezen viseli a tényt, hogy Félix ott hagyja a rádiót, a terápiás csoportban sem tudja hosszútávon az érdektelenség látszatát kelteni, így végül könnyek közt fogyasztja el a csoportnak szánt csokis kekszet.

6_1.jpg

Zitát anyja és Erik viszik haza, ám ettől a lány hangulata nem lesz jobb, sőt. Míg távol volt rájött egy-két dologra: abbahagyja az egyetemet, és nem akar házasodni. Előbbit a szüleinek mondja el, s szokás szerint csak apjánál talál megértésre. Erik már nehezebb dió. Zita egy kávé mellett, a Rákos-patak mentén találja a legmegfelelőbbnek az alkalmat, hogy elmondja Eriknek: fiatalok vagyunk, még ne házasodjunk össze. Erik érthető módon kiborul, és bánatában rátol pár pohár whiskyre egy kis nyugtatót is. Ildikót viszont az esküvő lefújása teljes mertekben hidegen hagyja, hiszen úgyis neki lesz igaza, miszerint hülyeség, amit lánya kitalált, és Zita visszacsinálná majd az egészet. Ildikó amúgy sem akarja, hogy több hónapnyi munkája kárba vesszen, úgyhogy tovább szervezi az esküvőt, mintha mi sem történt volna. Dénesnek azért hosszútávon nem tetszik ez a felállás, hogy Zita csak teng-leng, úgyhogy fogja magát, és egy szó nélkül letiltja lánya hitelkártyáját, hiszen itt az idő, hogy saját munkájával keresse meg a pénzét. Zita először felháborodik, és elfogad Olgától egy hitelkártyát, de aztán felismerve korosztályának problémáit úgy dönt, ő is felnőtt akar lenni, aggódni akar a kirúgás, bércsökkentés, és anyagi csőd miatt, így nekiáll interjúkra járkálni, azonban hamar belátja, hogy ha igazat mond, sehova nem veszik fel.

6_2.jpg

Ildikó azért jót is tesz, hiszen tarthatatlannak ítéli, hogy lányai a Félixes csók-história miatt nem állnak szóba egymással, így Lucát a házukba csalja, az ajtót bezárja és a kulcs elrejtésével kényszeríti idősebbik gyermekét, hogy hallgassa meg a húgát. Nem lennék Zita helyében, de csak sikerül meghallgatásra bírnia Lucát, úgyhogy elmeséli az egyetem abbahagyásának történetét és azt is, hogy nagyon úgy tűnik, vége Erikkel. Luca nem gondolta volna, hogy ekkora a gáz, úgyhogy el is felejt mindent, nagy ölelés, amibe Ildikó is csatlakozik, hiszen természetesen az egész beszélgetést végighallgatta.

6_3.jpg

Ildikó lányait tehát többé-kevésbé rendben tudja, ám a szex még mindig hiánycikk a háztartásukban, és ez nagyon zavarja. Felveszi a ’84-es veszprémi szépségversenyen viselt ruháját, jelezvén, hogy még mindig tökéletesen passzol, hátha ez elindítja a vért Dénes fejéből, ám csalódnia kell. Dénes ennek ellenére nagyon odafigyel magára, egyedül vásárol magának inget, nyakkendőt cserél, ha az nem megy az inghez, sőt, a telefonja tanúsága szerint még egy Klára nevezetű nővel is gyakran beszélget. Ildikó ezt nem bírja idegileg, úgyhogy emlékezteti Gézát, hogy amilyen könnyen megengedte neki, hogy náluk lakjon, olyan könnyen ki is rakhatja, úgyhogy Géza a híd alá költözést elkerülendő követi Dénest, s látja, amint egy nővel találkozik. Annyira azért barátnak tartja magát, hogy bevallja Dénesnek tettét, akinek természetesen nem esnek jól a hallottak. A történet ezen szála a golfklub vacsoráján tetőzik be, ahová Olga a szépen felöltöztetett Gézával érkezik, és legnagyobb meglepetésükre Ildikó és Dénes is feltűnik a színen, úgyhogy nyilvánvalóvá válik, hogy Olga és Géza nem közömbösek egymásnak. Géza a vacsorán megpillantja azt a nőt is, akivel Dénest látta találkozni, ám Dénes jelzi neki, hogy emiatt nem kell aggódni. Géza mégis megelőzve az esetleges balhét, szívrohamot színlel, hogy Dénesnek ki kelljen kivezetnie. Ildikó felismeri Géza megjátszott szívrohamát, úgyhogy Olga sem aggódik, hanem ,,okosan” elmondja barátnőjének: erre valószínűleg azért volt szükség, mert itt van a nő, akivel Dénes találkozott – majd rámutat a nőre. Ildikó nem mondanám, hogy botrányt csinál, csupán felszólítja a nőt, hogy szálljon le a férjéről. A nő magyarázza, hogy urológus, és Dénes emiatt kereste fel, de Ildikó nem hall semmit, csak magát kihúzva elvonul – meg ki is dobják.

6_4.jpg

Most, hogy ilyen szépen ,,dióhéjban” leírtam, mi történik a családdal, lássuk, mi van Luca lelkével! Röviden: semmi jó. Továbbra is eszi a fene Félix miatt, úgyhogy szakít Viktorral – pontosabban a fiú elengedi Lucát. ,,Kár érte, kiváló ügynök volt”. Luca tehát tiszta lelkiismerettel bánkódhat Félix távozásán. Még jó, hogy vannak jó barátok, akik elterelik figyelmét. Márk például ad neki egy általa készített rádiós demót, hisz érdekli Luca véleménye. Lucának tetszik, úgyhogy odaadja Adélnak a pendriveot, hogy mondja meg, ő mit gondol az ,,ismeretlen” feltörekvő tehetségről. Adélnak nagyon tetszik Márk demója, szerinte a férfi kiváló rádiós lehetne, hiszen van hozzá hangja, lendülete, stílusa. Adél az apjának is megmutatja a felvételt, akinek szintén tetszik, de más tervei vannak: Félix beolvas egy levelet a rádióban egy idősebb úrtól, és noszogatja Lucát, hogy menjen el vele randizni, mi történhet. Lucának fogalma sincs, kivel találkozik, de rettentő ideges. Az idős úr hamar biztosítja róla, hogy nem randi, nem kell félni, csak meg szeretett volna ismerkedni Lucával. Luca ettől ellazul, vicces, és nagyon kis kedves, ekkor coming outol az öreg: én vagyok a rádiód tulajdonosa, és azt szeretném, ha te lennél a Délelőtti gyors műsorvezetője!

6_pluszegyeskep.jpg

Luca köpni-nyelni nem tud, de egyelőre nem is kell, hiszen másnap délután 3-ig kap gondolkodási időt. Hát kell is neki, hiszen nem tudja, készen áll-e erre. Felhívja Gézát, aki a következőkkel biztatja leégéstől rettegő gyermekét: ,,mi Molnárok világéletünkben balfékek voltunk, hozzá vagyunk szokva az égéshez…” Szerencsére ott van Dénes is, aki szerint csak folytatnia kell Lucának amit és ahogy elkezdett és menni fog. Ildikó is amellett van, hogy fusson neki Luca, ha már ilyen lehetőséget kapott, és ezt egy piros cipővel szemlélteti: visszaemlékeznek arra, hogy Luca az általános iskolai ballagásán nem akart felvenni egy szép piros cipőt, nehogy mindenki őt nézze. Ildikó most előveszi a piros cipőt, hiszen azóta is tartogatta, mert ahogy a piros cipő Lucára várt, úgy a műsorvezetés is. Összeborulás, jaj, hát mégis nagy szíve van ennek a nőnek!

6_5.jpg

Luca tehát amellett dönt, hogy elfogadja az ajánlatot, bár Adél próbálja megtorpedózni, hiszen személyeskedésnek veszi, hogy az apja nem amellett dönt, akit ő javasolt (Márk mellett) de Márk lebeszéli, hiszen szerinte Luca a rangidős, és alkalmasabb is. Luca este az üres rádióban elmondaná Félixnek, hogy ő lesz az utódja, ám Félix megelőzi, ugyanis neki is vannak hírei. Megállapodott a tévével a feltételekről, mely a következő volt: csak akkor írja alá a szerződést, ha Luca lehet a tévéműsor társ-producere. Lucának túl sok jó hír jutott mostanában, de ez a kérdés kifejezetten nehéz, hiszen most nem csak két munka közül kell választania, hanem a műsorvezetés és Félix között. Artúr, a terapeuta utasítja Lucát, hogy ha jót akar, hagyja elmenni Félixet, mert csak így gyógyulhat ki belőle. Luca végül a rádió mellett dönt, de Félix még próbálja megingatni ebben a döntésében.

6_6.jpg

Adél és Márk kapcsolata egész jól alakul, leszámítva, hogy Adél folyton lopott pillantásokat vet Rolandra, követi a konyhába, és cseszegeti a rossz műsora miatt, holott azt sem tudja felidézni, miről beszélt Roland a rádióban. Roland egyébként összerakja, hogy Márk és Adél együtt van, úgyhogy bármilyen nehezére is esik, ,,szakít” Adéllal, hiszen nem bírja a gyötrő lelkiismeret-furdalást, amit azért érez, mert lényegében megdugta Márk barátnőjét. Ez pláne azok után rettenetes tudat, hogy Márk mennyit segített neki a levélírásban a titkos szerelmének (Adélnak).

6_7.jpg 

Bence továbbra is vergődik a fénymásolós srácon, Lalin. A focirajongó fénymásolós elhívja őt meccset nézni. Bence átmegy, és hárman nézik a meccset Lalival, és Bibivel, a barátnőjével. A meccs közben Bibi kimegy sörért, és pont ekkor születik egy gól, amit a nagy örömködésben Lali úgy ünnepel meg, hogy megcsókolja Bencét. Ezután a barátnő is visszatér, úgyhogy ő is kap egy csókot. Bence nem tud napirendre térni a dolog felett, ezért találkozót kér Lalitól, ahol megkérdezi, hogy tulajdonképpen most akkor ezt így hogy?! Lali a gólörömre fogja a csókot, ám Bence állítja: te öcsém meleg vagy, mint a kályha, csak ezzel a macsó stílussal palástolod, mert magadnak sem mered bevallani.

6_8.jpg

Elérkezik Félix utolsó napja a rádióban: a hallgatók sírnak, Luca könnyezik, sőt, konkrétan sírva rohan ki a stúdióból. A búcsú bulit abban a bárban tartják, ahová mindig járnak, ,,sok szerencsét!” felirat, lufik és társaik, Karesz sokat kivett a költségvetésből a buli miatt. Mindenki elmegy az irodából, bár Rolandot hamar elveszítjük, hiszen leáll smárolni egy szőkével, aminek láttán Adélnak hirtelen megfájdul a feje, úgyhogy hazaviteti magát Márkkal. Mire Luca odamegy, már szinte senki sincs ott, csak Félix. Érzelmes pillanatoknak vagyunk szemtanúi, ugyanis Luca vall Félixnek: azért nem akarja követni a televízióba, mert látja azt, hogy Félix nem viszonozza az érzéseit, akkor meg minek. Félix megöleli a lányt, és a végén megcsókolja, amit Luca természetesen viszonoz.

6_9.jpg

Mint látjátok, rengeteg dolog történt a héten, és Krisztiről még szót sem ejtettem, ugyanis jön egy új takarítónő a rádióhoz, aki korábbról ismeri Krisztit, Krizantának szólítja, és… és tulajdonképpen semmi konkrétat nem tudunk még meg, úgyhogy majd ezzel folytatjuk a jövő héten!

Címkék: 200 elso randi
4 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KapitányG 2018.11.14. 13:46:34

Jó lett ez, Gillotte! :)
Rákos-patak, meg a 77-es troli :) Remélem, szegény Géza valahol máshol talál aláköltözni való hidat, ha egyszer Ildikó tényleg kipaterolja a házból.
Mennyire tudtam Félix televíziós szerződéséről, hogy kaki lesz a palacsintában! (Bocs, ha spoiler)

A_Rézi 2018.11.14. 14:24:45

Szuper HV, köszönjük!

@KapitányG: Szerintem ez nem spoiler! A tévében is simán bejátsszák az epizód végén a következő rész fontosabb eseményeit (kedves Viasat3, szokjatok le róla, mert nagyon IDEGESÍTŐ!!!!), és néha elfelejtek gyorsan átkapcsolni, szóval ebbe most belefutottam, és rögvest felment az agyvizem. A hétfői rész poénjainak lelövése nélkül: ha Luca most nem tér észhez Félix kapcsán, akkor inkább költözzön másik bolygóra, mert tényleg menthetetlen...

Bár szerintem néhányan még sorba állhatnának a pofonért Félixen kívül is: például ez a Lali gyerek, akinek az idegesítő habogása akkora bullshit, hogy csak na; vagy nyársatnyelt Erik, aki mindent fekete-fehéren lát, és nem fogta fel, hogy a "nem lesz esküvő" az nem feltétlenül jelent szakítást...

Gillotte 2018.11.15. 22:08:28

Köszi, hogy szóltál múlt héten! KapitányG: A lektor :D

Gillotte 2018.11.15. 22:09:49

@A_Rézi: Most járunk a hetedik hétnél, és még mindig Félixnél tartunk, rettenet... Remélem én is, hogy ez elég nagy pofon volt Lucának!
süti beállítások módosítása