Hogy volt?

SURVIVOR 37X07 – Merge Baby!

2018. november 12. 11:00 - Laura Ingalls

Viszlát színes törzsek, helló MÖRDZS! Nem, ez nem egy újfajta káromkodás, hanem egyesülés van kérem alássan. Most kezdődhet igazán a paranoia, ki-kivel van, Goliath strong vagy sem, az erősek félhetnek, aki eddig ellavírozott középen most levegőhöz juthat. Lássuk miből élünk, meglepnek-e minket valamivel a túlélők?

nyito.jpg

Csudiszép napfelkelte a 18. reggelen, ébredeznek, kávéznak a Zöldek, „szép az élet, ha nem kell tanácsra menni” hangzik el a mondat, ami bekerülhetne a „Minden napra egy bölcsesség Survivor edition”-be. Hallga’ csak! Halk morajlás zavarja meg az idilli reggelt, kiszaladva a partra motorcsónak és rajta integető emberek látszanak, nemcsak egy, hanem kettő is. A játék most kezdődik csak igazán – mondja Dr. Alison. Az egyesülés az ezennel megboldogult Tiva (Zöldek) törzs táborában történik.

02_00.jpg

Carl is osztja Dr. Alison véleményét, innentől kezdve, mindenki csak magáért játszik. Carl nem ragaszkodik a régi Dávid törzshöz, többek között azért sem, mert Cowgirltől hidegrázást kap. Megpróbál majd nyitni a többiek felé. Természetesen kizárólag csak azután, hogy megivott egy sört. Bizony ám, a merge magával hozza a szezon legnagyobb lakomáját, mindent ami szem szájnak ingere és még annál is többet. 18 nap éhezés után érdemes feltankolni, mert egyhamar nem lesz ilyen – azon szerencséseket kivéve, akik hozzájutnak majd néhány jutalom-evéshez.

03_47.jpg

02_54.jpg

Pankrátor John legalább 100 000 kalóriát számol az asztalon, neki ez a mennyország, mert már nagyon aggódott az izmai méretének csökkenése miatt. Tömi is a majmot serényen, nem kell neki biztatás. Közben viszont már azon gondolkodik, hogy ugyan nagyon kedveli RKT Christiant, de neki bizony Goliath strong van és egyenként fogják leszalámizni a Dávidokat, majd pedig lovagiasan és lovaginásan megküzdenek egymással, ahogy azt kell. (Most szólok, hogy nem lesz ilyen egyszerű.)

Egy jó kis pun-nal evezünk át Gabbyhez (Pun=szóvicc; Alec: Gabby, would you date me? Gabby: Oh, yeah! I double date you! – ez azt is jelenthetné randizna-e Gabby Aleckel, de Alec csak datolyát kért viccelődve Gabbytől, aki kettőt is adott neki.) Gabby is élvezi a lakomát, közben viszont árgus szemekkel figyeli az asztalt, hol lehet elrejtve egy rejtett védettségi medál, vagy egy ahhoz vezető üzenet. Ugyanis a készítők szokása, hogy merge-kor valamiben (szalvéta tartóban/szalvéták között, valamelyik kosárban, valaminek az alján stb.) elrejtik a rejtett védettséghez vezető levelet. Aki elég szemfüles, vagy adott esetben szerencsés, megszerezheti. Gabby egyelőre semmit nem talál. Úgy tűnik idén nem rejtettek el semmit.

03_59_gabby.jpg

Az asztalnál Carl elpletykálja Princessnek, hogy Alec intézte Natalia kiesését. Princess osztja tovább az infót és máris ott tartunk, hogy Alec megbízhatatlan, vele vigyázni kell, mert ha nem Góliáttal szavaz, akkor nekik kampec.
A törzset „Kalokalo”-nak (Stars) nevezik el Cowgirl javaslatára, mert a gúgül neki is barátja és rákguglizott erre otthon, hogy is van ez filippínóul . Erre bevágják Carl-t, amint S.W.A.T.-os Dannek duruzsol -és a többi Góliátnál is haknizik- hogy idegesíti őt Cowgirl, ki kellene szavazni. Naná, hogy Dan -és mindenki-benne van, ha nem egy Góliát, akkor neki(k) tök mindegy ki megy.

05_25.jpg

10_28.jpg

Mason-Dixon újra együtt, persze, hogy megbeszélnek mindent és RKT Christiannek Nicktől kell megtudnia, hogy Dannek, az ő Brochachojának van egy idolja (kettő, de ezt csak mi tudjuk egyelőre). Kara és Dan is újra együtt, sweet. Oh, mégsem, mert elvesztettük az okos Dant, visszakaptuk azt aki mindent elmond Kara-nak. Azt is, hogy talált egy másik idolt – most már nemcsak mi tudjuk. Kara egyből úgy nyilatkozik, hogy a „miénk” a medál, sőt a szövetségé. Oh boy!
Pincess azt mondja a többieknek, hogy Cowgirlre szavazni túl egyszerű, inkább amíg még többségben vannak RKT Christian-t kellene kiszavazni, mert ő a legerősebb Dávid. Alec bólogat, helyesel bőszen, majd megy az említetthez és anélkül, hogy említené a fenti beszélgetést, szövetséget ajánl neki, a válasz: deal!

Filmes Mike Aleckel és Dr. Alisonnal buddy-buddyzik és arról beszélnek, hogy talán az első 2 szavazásig tartanak Góliáttal, utána pedig elég nekik 6 ember a többséghez. A terv, hogy Nicket, RKT Christiant ás Gabbyt húzzák még be a szövetségbe. Alec megkeresi Gabbyt, aki nagyon nyitott és közben megérkezik Filmes Mike és Nick is. (Milyen érdekes, hogy mindannyian rész-szövetségben vannak a hatoson belül: Dr. Alison+Gabby, Gabby+RKT Christian, RKT Christian+Nick, Nick+Filmes Mike, RKT Christian+Alec és minderről csak részinformációik vannak, mégis sikerült összeakadniuk.) Szóval a terv az, hogy kiesik először 2 Dávid, aztán szépen sorban a többiek a Góliátból és ez a hat lemeccseli a dolgot a végén. Meglátjuk.

11_27.jpg

Cowgirl célja az, hogy egyben tartsa az eredeti Dávid törzset és az első célpontja Dan, mert este 2 órán át hallgatta Dan és Kara turbékolását és igencsak böki a csőrét a páros, túl erősek együtt. Mindezt a legjobbaknak mondja el, Carlnak, aki ki nem állhatja és Nicknek, aki az előbb beszélte meg a többiekkel, hogy Cowgirl megy haza először. Majd ezzel a lendülettel megy Alechez -szintén zenész- hogy mit szólna Danhez az első kiszavazás alkalmával. Persze Cowgirl, jó ötlet, gondolkodom rajta! – miközben mindene csuriban van. Alec ezután elregéli a Dan elleni ördögi terv részleteit Karának és Dannek. Dan először pánikol, majd bosszút esküszik.

15_51.jpg

Elérkeztünk a merge-öt követő első védettségi játékhoz. A feladat: a játékosok egy kis emelvényen állva köröztetnek egy ingát egy váz/keret körül, ami egy szobrot tart. Ha az inga nekiütközik a keretnek és a szobor leborul, a játékos kiesik. Az utolsó -állva maradt- játékos nyer, este rá nem szavazhatnak.

17_18.jpg

17_30.jpg

Mindenki elindítja az ingáját, mindegyik köröz már, a játék elkezdődött. Jeff a szabályokat ismételi: ha a szobor leesik kiesnek, ha lelépnek az emelvényről kiesnek, ha az inga megáll kiesnek, nekem meg erre az jut eszembe, ha 20-as vagyok az a baj, ha 30-as vagyok az a baj, ha 70-es vagyok az is baj, ha 80-as vagyok -az nem lehetek- az is baj. Az inga megütheti a keretet, csak ne álljon meg miatta és a szobor se essen le. Ugye milyen egyszerű? Pont annyira, hogy Filmes Mike ingája beleütközik a keretbe, amitől az inga megáll, ezzel az első kieső Filmes Mike.

Röviddel ezután RKT Christian is így jár és Carl is. Tízen maradtak és mire ezt leírom, már csak kilencen: Gabby is kiesik. Jeff megdícséri Cowgirlt és Pankrátor Johnnak azt mondja úgy néz ki, mint aki évek óta ezt csinálja. Válaszként Kara is kiesik. 10 perc telt el. Nick is kiesik. 15 percnél kezet kell cserélniük, az inga nem állhat meg közben, az irány változatlan marad. Davie-nek és Princessnek nem sikerül a csere, ütköznek az ingák, Princess és Davie balra el. Csak öten maradtak. Négyen. Hárman. Alec leütötte a szobrot, majd Pankrátor John lelépett az emelvényről.

20_43.jpg

Dr. Alison, S.W.A.T.-os Dan és Cowgirl vannak talpon. Dan bíztatja magát: Egész nap baby, egész nap. Koncentrálj. Mondogasd magadnak milyen nagyszerű vagy. Te vagy a férfi! – közben Cowgirl ingája ütközik, de játékban marad. Az ütközésre Dan annyira megörül, hogy egy „Oh, yeah!” kíséretében ő is odaveri az ingát, de az övé megáll. Ooops. Dr. Alison és Cowgirl maradtak. Hogy is volt ez, hogy Cowgirl lesz az első kieső? A már játékban nem lévő játékosok tűkön ülnek. Majd 1-2 izzasztó perc után Cowgirl ingája ütközik a kerettel és így Dr. Alison nyeri az első egyéni védettséget mindenki nagy örömére – na jó, Cowgirl nem örül. Dr. Alison extázisban, a többiek megtapsolják, bódoccság. Sort of.

A táborba visszaérve Goliath gyűlés rulez. Princess előadja újra, amit korábban is, Cowgirl nem jelent fenyegetést -talán egy kicsit- viszont RKT Christian határozottan fenyegető. Dávidék azt hiszik Cowgirl megy, szavazzanak hát Christianre. Princess azt hiszi feltalálta a spanyol viaszt, mert a férje katona és ettől ő is jó katonaságból, szóval katonai taktikát alkalmazva úgy beszél a többiekkel, szándékosan olyan nyelvezetet használ, hogy azzal feltüzelje őket, mintha csatába mennének. Este a másik 6 Góliát az ő vízióját fogja végrehajtani. Szerinte.

25_44.jpg

24_51.jpg

Az első akadály rögtön Dan. Először is, Dan hegyezi a ceruzáját, amivel Cowgirlt fog a papírjára írni este, másodszor Christian Brochacho és Dan nem evett meszet, hogy kiszavazzon egy Brochachót! A katonaságról meg annyit, hogy Princess nem katona, hanem a férje katona, szóval S.W.A.T.-os Dannek egy ilyen ne süketeljen katonaiul.
Alec és Dr. Alison vakargatják a fejüket, mert nem akarják kiszavazni Christiant, ugyanakkor nem tudják hogyan változtassák meg Princess véleményét. Megjelenik Dan és Pankrátor John a megoldással. Ők is Cowgirlt küldenék haza, Pankrátor John magára vállalja, hogy meggyőzi Princesst.

Pankrátor John tudatja a hírt Princess-szel, hogy mégis Cowgirl megy este. Oszt’ mér’? Mert mindenki egyetért azért. Problem? – kérdezi Dan. Jah, nincs, ok. – válaszolja nem túl meggyőzően Princess. Jól van, úgy szavazok ahogy a többség akarja, de azért szeretném tudni MIÉRT? Pankrátor John megsétáltatja Princesst. Princess levág egy csendes hisztit, hogy ez így nem pálya, nem így beszélték meg, a csoport döntött, miért megy Dan szembe a csoporttal és szavaznak Cowgirlre? Azért, mert nem a csoport döntött, hanem Princess döntött, aztán Princess nélkül a csoport meghozta a valódi döntést. Dannek tele már a zacsija Princess-szel, idegesíti a hisztije, ha valami nem úgy történik ahogy Princess akarja. Nah, ezért (is) hívom én Princess-nek.

30_06.jpg

30_36.jpg

Princess nem bír magával és beleszarik a palacsintába, szól Cowgirlnek, hogy a többiek ki akarják szavazni és bár nagy bajba kerülhet, de annyira szereti őt, hogy mindenképp el akarta neki ezt mondani, mert a szíve szakad meg a sok szeretettől és nyáladzás és picsogás és hányok. Cowgirl pánikba esik. Megy Carlhoz, de láthatólag őt nem hatja meg a dolog. (Miért is, ki akarja tenni a szűrét…) Gabby azonban felveti, hogy árulkodjanak a többi Góliátnak, hogy Princessnek lepcses a szája és akkor hátha kiteszik Cowgirl helyett. Úgy döntenek, hogy a tanácson hozzák majd fel Princess árulását.

32_41.jpg

Törzsi tanács. Újra előkerül a kérdés: Dávid Góliát ellen? Alec kicsit bizonytalanul válaszol, amire Jeff ráharap és megkérdezi Princesst is, aki szintén nehezen válaszol, de a végére csak kinyögi, hogy igen, Dávid Góliát ellen, Góliát erős. Erre Cowgirl lecsapja a bizonyos labdát: nem így van, hazudol! Na jó, ezt nem mondta, csak hogy Princess elmondta ma neki, hogy Góliáték ki akarják őt szavazni. Princess forgatja a szemét. Elkezdene Cowgirlhöz beszélni, de Dan és Dr. Alison közbeszól, hogy inkább magyarázza meg azt mire volt jó ez, ha nem akarja, hogy aggódjanak miatta. Dr. Alison egyenesen azt mondja, hogy Princess már a zsűri szavazatra játszik.

33_34.jpg

35_04.jpg

Princess mesél, méghozzá azt, hogy ő azt mondta Cowgirl-nek, hogy LEHET, hogy rá fognak este szavazni, ez még nem eldöntött. Mire Cowgirl visszakérdezett, hogy ő megy haza este? Amire azt válaszolta Princess, hogy nem tudja megmondani. Gabby elmondja, hogy Cowgirl azzal ment vissza a táborba, hogy őt szavazzák ki este. Princess nyomatja a süket dumát, közben a többiek sugdolóznak kettesével, kezd elszabadulni a gyeplő. Jeff visszakérdez a zsűri szavaztra. Dr. Alison kifejti, hogy úgy értette, hogy Princess már előre gondolkodott és csak azért játszotta a jótét lelket Cowgirlnek, hogy majd a döntőben Cowgirl rá szavazzon. Jeff erre azt mondja, hogy így játszanak a jó játékosok, ha megússzák, van egy szavazatuk. Princess nyitja a száját, végül inkább nem szólal meg.

Gabby megvédi Cowgirlt és sírva fakad, hogy nem várhatja Princess, hogy majd hagyják, hogy egyenként kiszavazzák őket, vesztes helyzetben vannak, de igenis meg akarják fordítani. Princessről leperegnek Gabby könnyei, azt szajkózza 5 perce, hogy Cowgirl és Gabby csak meg akarják törni őket (Góliátékat) és Princesst használják ahhoz, hogy szavazatokat szerezzenek, ne hagyják ezt! Erre Gabby kifakad, hogy azt hiszed itt ülünk majd némán és megvárjuk míg egyenként kiszavaztok minket?

Princess még esküdözik, hogy nem akarta ő menedzselni a zsűri szavazatokat -de- csak egyszerűen ilyen jószívű –nem- de ez már nem érdekel senkit sem. Cowgirl próbálja meggyőzni a törzset, hogy szavazzák ki Princesst, Princess kifejezetten arra buzdít mindenkit szavazzon Cowgirlre, mert ő azt fogja tenni. Ideje szavazni!
Ha valakinél van rejtett védettségi medál, most van itt az ideje elővenni – mondja Jeff, de természetesen nem kerül elő egy sem.

Első szavazat: Princess, majd: Cowgirl. Ismét Cowgirl, majd megint és a gyakorlott survivor néző itt már tudja, hogy csak műsor volt a tanács, a többiek belementek a játékba, mert Princess így elásta magát, de senkinél nem volt ez kérdés, hogy bizony Cowgirl megy haza, ő a 8. kieső és a zsűri első tagja. Cowgirl megtalálta önmagát, elköszön a többiektől, találkoznak a döntő szavazáson.
Uh, az előzetesben Pankrátor John Brochacho blindside-ot emleget, senki sincs biztonságban!

5 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tar 2018.11.12. 16:11:15

Eh, egyik szemem sír, a másik nevet:
- nevet: mert Gabby-nek végre volt elég esze (méghozzá az adás alapján egyedül), hogy az egyesülési lakomán figyelje az elrejtett védettségi totemet/előnyt (vagy a hozzávezető nyomot), és
-sír: mert nem vette észre vagy nem esett le neki, hogy az asztal előtti kis kosárban álló táblán lévő felirat "Everything you need for a perfect merge is right here" valószínűleg pont ennek helyére utalt.

Alec: kezdem azt hinni, hogy ügyes. Natalie kiszavazásánál csak annyit ismertem el róla, hogy elég merész és van vér a pucájában a váltáshoz (de nem tartottam különösebben okos húzásnak), de ahogy összehozta ezt az ex-törzseken átívelő hatos szövetséget az ismét nagyon tetszik és elismerő hümmögésre késztet. Ráadásul az, ahogy egyből beárulta Dan-nek, hogy Elizabeth őt akarja kiszavazni és ezzel talán visszaszerzett valamit a respektjéből néhány ex-Góliát tagnál is, szintén ügyes húzás volt. Talán ő az egyetlen, akinek mindkét törzsben elég szilárd pozíciója van (vagy legalábbis úgy tűnik)

Elizabeth: pedig baromira igaza volt a power-couple-vel kapcsolatban (és azt még nem is tudta, hogy az egyik tagnál ráadásul 2 védettségi totem van). Ha a többiek nem eszmélnek elég korán a Dan-Kara páros a vége felé nagyon nagy problémát jelenthet. Az ember reménykedik, hogy a beígért Brochacho-blindside Dan-re vonatkozik, de egyelőre inkább Christian az esélyesebb rá, sajna.

Princess: nagyon vicces volt, ahogy megpróbált főnökösködni és megmondani mindenkinek a nagyszerű frankót (a katonai utalásnál egyébként a zene átváltott dobpergésbe :D), majd a többiek nyugiban - anélkül, hogy bárki megpróbálta volna végigdominálni az eszmecserét - megbeszélték, hogy valójában kire kellene szavazni. Ha a csaj ennyire vezető szerepet akar magának egy nem éppen szolgajellemekből álló szövetségben, az nagyon gyorsan vissza fog ütni - ld. a 2 Natalie esetét.

enzo23 2018.11.12. 23:00:41

@posztreakció:
- Ez a "double date" szóvicc le se esett élőben, valahogy elkerülte a figyelmem, köszi :D
-Lol, pontosan ugyanígy felírtam a hatosban a részszövetségeket a junkie-s kommentben, mint te :D (lásd lentebb)

Szóval, 37×07:
A merge utáni részek mindig királyak, és ez most se volt másképp. Nagyon érdekesek voltak a szervezkedések, titkos szövetségek, érdekellentétek és folyamatok a részben.

Nem minden részletét láttam jönni ennek a Mike-Alec-Christian-Alison-Nick-Gabby szövetségnek, bár darabokban már eddig is megvolt: Mike(-rockstar-)Nick(-masondixon-)Christian(-aww-)Gabby(-múlthét-)Alison, igazából csak a flipfloppolásban lubickoló Alec csatlakozott. Nagyon remélem, hogy bejön a kis 3-3-as egyesülés, és a következő részben is ki tudnak rakni valakit, majd átveszik a hatalmat…de szép lenne. (Lenne.)

Angelinára gyorsan megorroltam, hogy Christiant akarja kirakni (persze, majd biztos immunityt nyer), és jót röhögtem, hogy kb rajta meg Karán kívül senki nem akarta ezt a Goliath törzsből, de 2 külön szövetség miatt (2 brochacho, 3 a fenti strike force-ból). Szerencsére ki is álltak a srác meghagyása mellett, és innentől micsoda vihar jött: meglepődtem, hogy Angelina egy váratlan húzással elmondta Elizabethnek a tervet (“ha már nem álltok mellém, akkor beleköpök a levesetekbe” alapon), azt meg végképp nem hittem volna, hogy ez pont rá üt vissza. Mondjuk figyeltétek, hogy igazából Gabby adta Eliz szájába Angelina nevét? Lehet, mégsem volt teljesen alaptalan, hogy anno valaki (Bi?) gyanakodott rá. Igazából persze Gabbynek ez morálisan nem szar ügy, csak Elizabethnek, elvégre Angelina szerintem tényleg jószándékkal mondta el neki a dolgot. Szóval nem csodáltam, hogy a tribalon mennyire kezdett szétesni a lány (Gabby sírásán is kicsit meglepődtem), ugyanakkor azért annyira nem fájt volna érte a szívem. Elizabeth-ben volt még potenciál, őt egy picit sajnálom, és főleg azt nem értem, hogy a Davidek mikor jutottak arra mindannyian, hogy rászavazzanak. Simán kinéztem volna azt a tribalos suttogásokból, hogy Angelina megy haza.

Darabkák:
– Carl hogy besúgta, hogy Alec flippelt a Natalia-vote-nál (mire jó az Exile-ról visszajövős tribal spectator mód, ugye), ez az infó még valszeg fontos lesz, most nem is került annyira előtérbe. Amúgy Carl pont elég titokzatosan viselkedett a részben, nem beszéltették, hogy mit akar. (Elizabeth meg többször is hozzá fordult, ez feltűnt, pedig elvileg nem csípik egymást.)
– Gabby igazán megtalálhatta volna a merge feast clue-t, így hogy nem mutatták, szerintem nem is volt elrejtve.
– Már akartam csodálkozni, hogy Dan miért nem Karával van meg miért nem hozzá bújik, amikor Angelina mellett heverészett, de aztán “helyreállt a világ rendje”.
– Christian ahogy felborította a faágat soundbite közben, majd visszarakta, az hatalmas volt :D
– Tényleg, mi történik akkor, ha valaki otthagyja egy személyes cuccát a táborban véletlenül, benne egy idollal? Mert ugye személyes cuccban nem nyúlkálunk, ugyanakkor nem “esett ki idollal a zsebében”…
– Davie nagyon háttérben van egy ideje, a swap utáni első tribal óta kb. el is felejtettem, hogy létezik.
– Immunity: ez a pendulumos kihívás meglepően innovatív valóban, és elég nehéznek is tűnt. Nem semmi, hogy a top 3-ba pont az akkor 2 legesélyesebbnek tűnő kieső került be.
– A jövő hétre csak annyit mondok, hogy remélem, félrevezető az előzetes.

#hétidézete
“Factorials, technically speaking.” :DD /természetesen Christian/

tar 2018.11.13. 10:44:13

@enzo23: "Angelinára gyorsan megorroltam, hogy Christiant akarja kirakni (persze, majd biztos immunityt nyer), "

Annyiból Angelinának igaza van, hogy Christian valójában sztem is erős játékos - ha eljut a döntőbe nagy valószínűség szerint megnyeri.
Eleve értékelni fogják, hogy a (fogalmazzunk úgy, hogy) nem túl sportos testalkata ellenére végigcsinálta, eleve egy kis szerencsecsomagnak tűnik, aki ha már végigcsinálta, inkább megérdemli, mint előnyösebb genetikájú társai, a jövendő zsűri több tagjával már most elég jó a viszonya, senkivel nincs különösebb konfliktusa, senkit nem nyom el és összességében egy szerethető figura.
Ha magamból indulok ki, akkor én, ha zsűritag lennék, egyelőre rá szavaznék - és ezzel valszeg nem vagyok egyedül.

Laura Ingalls 2018.11.13. 13:53:54

@tar: az idollal kapcsolatban én arra gondoltam, hogy most túl sok van játékban és nem akartak még egyet adni nekik, nehogy úgy járjanak, mint az előző szezonban, amikor Cirie azért esett ki, mert senki másra nem lehetett szavazni...

Alecen én is meglepődtem, mert az elején nem néztem ki belőle, hogy tud ilyeneket. Használja az eszét, nem csat mutiba' van ott. :)

@enzo23: annyira tetszett az a szóvicc, hogy le kellett írnom! :) A faktoriálison is gondolkoztam, azt végül kihagytam. Christian mindig nagyon jókat mond, de legtöbbször csak angolul vicces, túl bonyolult lenne magyarra átírni. :p
A hatosnál: egyértelmű volt, hogy leírom hogyan kapcsolódnak egymáshoz, sőt ábrát is rajzolhattam volna. :D

Én csak reménykedtem, hogy lesz valami fordulat, de sajnos nem lepődtem meg, hogy Cowgirl esett ki. A többiek végig nagyon jól mulattak a tanácson, másrészt egész végig erről beszéltek, mindenki erre a konszenzusra jutott, hogy őt szavazzák ki.

Princessnél én arra gondolok, hogy a saját tervét akarta menteni, nekem nem tudta eladni ezt a szívjóságból árultam el dumát. Nem is igazán értem mire számított.

Christian tényleg veszélyes mindenkire egy döntőben. A játékokban ügyes, többször fejezte be ő a törzsének a védettségi játékokat sikerrel, szociálisan érzékeny, könnyen megtalálja a közös hangot a többiekkel és bár nem látszik, de fizikálisan is versenyképes. Szerintem ő rendelkezik mindegyik survivor erénnyel: outwit, outplay, outlast. Mondjuk az outlast csak akkor, ha hagyják neki. :D

tar 2018.11.13. 15:23:15

Azért gondolom, hogy ott volt a kosárban, mert valahányszor szóba került a merge idol, a kamera abban a pillanatban sokatmondóan ráközelített az asztal előtt lévő kosárra és a rajta lévő táblára. Amin a szöveg sztem szintén árulkodó, hogynemondjam egy az idolhoz vezető nyom.
Aztán persze lehet, hogy tévedek.