Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy volt?

ValóVilág 9x07 - Hunor offolta a kombózást, avagy egy majdnem parittyázás története (18+)

2018. november 11. 17:02 - Dzsudibí

Gyermekeim az Úrban. Már megint eltelt egy év, pedig mintha tegnap lett volna; még tisztán cseng a fülemben, ahogy primiTivi a hálóban üvölt, mint a sakál, hogy ez egy faszszopó hálószoba geci; ahogy putridomb koronázatlan királynője, alias VV Dina szájából kecsesen hullanak alá a rágatlan fél rántott húsok a földre, amikor éppen két falat között kellett elküldenie valakit a geccibe; vagy Vivi, drága Vivi, aki azóta már minden bizonnyal okleveles bolygókutató. Jobban vártam ezt a napot, mint a karácsonyt, és nem hiába, mert az idén igazán kitettek magukért az rtlnél, és minden idők legótvarabb társaságát válogatták össze nekünk gondosan, még akkor is, ha a mai adás elég vérszegényke lett. No de.

1_14.png

KrisztiánÁnusz és Radics taktikai konferenciájával nyitjuk a mai összefoglalót, még mindig azon megy a vekengés, hogy a villamester melyikőjüket fogja úgy hazabaszarintani, hogy a fal adja a másikat, ejj geci, sóhajtja KrisztiÁnusz, de nem tudhatjuk, hogy a kialakult helyzetre vonatkozik-e a fájdalmas felkiáltás, vagy csak hiányzik neki Gabó gyengéd ölelése. Radics szerint Adri itten a villalét rohasztója, mert nem kétszínű, nem háromszínű, de még csak nem is hétszínű, hanem egy kaméleon. De abból is a butább fajta, mert csapódik mindenhova, mint a jégcsap, amely hasonlat felett én igen sokáig ültem ostoba bamba fejjel, de nem sikerült megfejtenem, hogy a jégcsap miért és hogyan csapódik. Ezt megerősítendő egy hosszabb bevágás következik Adri és Radics vitájáról, melyben mindenki arról igyekszik meggyőzni a másikat, hogy ő a nagyobb semmi, Radics odáig merészkedik, hogy Adrit egy finghoz hasonlítja, én pedig egy rövid pillanatig elmélázom, hogy egyszer majd megbeszéljük Radiccsal egy bögre meleg tátratea felett, szemantikailag a fing semmi-e vagy mégiscsak valami, de aztán elvetem a gondolatot. Era szakítja meg a bambulásom, aki tiszteletteljes kollektív felhívást kezdeményez a ház uraihoz, hogy nem-e lehetne-e, hogy amikor a hölgyekkel diskurálnak, nem kötőszóként használják a gyökér, kurva és faszszopó szavakat, és a polkorrektség jegyében már majdnem hozzáteszi, hogy tisztelet a kivételnek, de aztán elharapja a mondatot, mert minek fárassza magát feleslegesen, ha nincs címzettje a felmentésnek. 

2_10.png

3_9.png

4_8.png

Ezen a ponton már Greg is beszáll a vitába. Greg, aki nem lány és nem fiú, ami nagyjából azt jelenti, hogy a benne lakozó nő még nem döntötte el, hogy a faszt vagy a pinát preferálja-e inkább, Greg, akit egyébként ebben a vitában senki senki nem kérdezett. Nos ez a Greg, aki ugyan nem férfi, most mégis megszólítva érzi magát, hogy ő ugyan itt senkit nem kurvázott le, és különben is, őt senki ne nevezze férfinak, majd sértetten odébbvonul a rózsaszín pelikános köntösében, én meg hálát adok, hogy drága nagyapám ilyenkor már biztosan alszik, és a leghalványabb sejtése sincs arról, hogy mi folyik itt Gyöngyösön.

5_6.png

24.png

Pornóbajusz még papírról olvassa a lakók neveit, még így is csak rövid gondolkodás után megy neki, de ha Anikó belejött a dologba, akkor ezek után bárki képes VV-t vezetni, Peti, ne add fel. Adri tölthet el egy éjszakát a nyugiban Hunorral, aki valóban annyira csodálatosan össze van rakva, hogy ihajj, csak ne szólaljon meg. Adri nagyon örül, hogy kettesben lehetnek, mert tetszik neki a nézése meg a járása, meg a szeme, meg az izmai, meg a haja, meg a minden. Ja, és persze, hát majd biztos tudnak beszélgetni is, mert az is fontos. Mindenesetre masszázzsal nyitnak, mindketten szigorúan bugyiban, mert a mély, érzelmes beszélgetések első lépése mindíg, minden körülmények között az, hogy a sötétben odadörgöljük a picsánkat a másik seggcsontjához. Aztán következik a takaró alatt ujjazás, óvatos faszcibálás, illetve egymás megerősítése verbális formában is, hogy itt ma nem lesz semmi:

"Én nem azért jöttem ide, hogy szexeljek, én rengeteget szexeltem már." (Hunyor)

Mindenesetre, mivel az egyetemes villaszabályzat kimondja, hogy a lehetséges parittyázást megelőzően, illetve ha úgy alakul, akár aközben szünetet tartva, de mindenképp értesíteni kell a többi lakót is a behatolás tényéről, ezért Hunor két bugyin keresztüli ujjazás között kirohan, és a nappali ajtajában várakozó Csokit és Radicsot tájékoztatja az elvárásoknak megfelelően, hogy hamarosan be fogja akasztani a lompost. Má úgy romantikusan. 

Következő reggel folytatjuk ott, ahol abbahagytuk, Adri és Hunyor fekszenek az ágyban, nem tudom eldönteni, hogy Adri nem vette észre, vagy szándékosan pattintotta ki a kirakatba a csöcsöket csábítási szándékkal, mindenesetre a párizsi mell számomra új értelmet nyert a mai napon. Míg a fiúk a konyhában szorgoskodnak, Adri a többieket tájékoztatja, hogy ez a csávó (értsd Hunor) mindenkit végig fog dugni a villában, mondjuk hogy Csokinak hogy veri be, arra kíváncsi leszek, mindenesetre Greg reménykedve néz a távolba maga elé vízionálva Hunor lelkét, jó nagy álló fasszal. Álmodozásához aláfestő zeneként Adri meséli a részleteket, mimözben egy négyszemélyes quechua sátort megszégyenítő méretekkel rendelkező bugyival játszadozik. Eközben bent is hasonló vonalon megy a témázgatás, Hunornak jól jött volna egy fújás (lásd még szopás szócikk) tegnap, dehát egyem a lelkit, anyukájának megígérte, hogy nem kanol össze orrba szájba mindenkit válogatás nélkül, és akkor már inkább nem Adrira pazarolja a töltényt, vállalva ezzel a sarokban térdeplést otthon. Mondjuk a beköltözésnél meg azt mondta, hogy zsánere ugyan nincs, de a műhajtól kivan, ami nem szerencsés, tekintve hogy a villa nőinek 99%-a rendelkezik idegen szőrzettel, a lehető legigénytelenebb és leglátványosabb módon felcsomózva, ahogy az ebben a szubkultúrában dívik, mert a műhaj az új paplanszáj. 

17.png

18.png

19.png

Roli tart eligazítást Hunornak, vannak itten a menő csávók itt hárman, azt hiszik, hogy minket kiközösíthetnek, de lófaszt, mert mi már Zsuval és Erával előbb kiközösítettük őket, és ha akarsz beállhatsz közénk, Hunor meg meggyőződés nélkül bólogat, hát majd hülye lesz beállni a kriplikhez, amikor tartozhat a kemény maghoz is, és ott még a nők is jobbak. Eközben Csoki a halálán, hát már 7 napja itt vannak, a hajához meg egyszer sem ért fodrász azóta, Reni győzködi, hogy ő úgy levágja neki, mint a picsa, és ha elrontja, esküszik, hogy cserébe leszopja a csokifaszt, de rendesen, miközben megnyalja a száját és már előre feltérképezi, hogy hol fog ordas módon belenyírni csoki hajzatába. Kicsit műkanolnak, de nem igaziból, ami azért szerencse, mert 2 perccel később Csoki már Dzsinun hentereg a hálóban.

20.png

21.png

22.png

23.png

Era brillírozik, előbb kifejti, hogy a bicikli kereke szelel, majd irgalmatlanul megküzd a gyamra... gyartam... gyarmasotís... gyarmatosító szóval, de minek, mert utána küzdhet tovább a jelentésével is, és hogy akkor ha őt gyarmatosították, akkor az a személy a gyarmatosító-e, avagy más, de hogy mégis mi a bütykös véreres lófaszt ért ezalatt, az végül nem derül ki. Gondolatmenetének levezetéséhez mindenesetre a legjobb partnert választotta Zsu személyében, aki tökéletesen egyetért vele abban, hogyha a gyarmatosító gyarmata gyarmatosodott, akkor a gyarmat gyarmatosítójának személye mindenképp a gyarmatosító kell hogy legyen, nem lehet másképp. Menjünk is tovább, párbaj a villamesteri poziért, egereket és csótányokat kell számolni, megint Roli nyer, mert Hunor nem mínuszosította (értsd levonta) a számokat egymásból, hanem pluszosította (értsd összeadta). Erről többet nem is tudok mondani, ugrunk a lényegre, BULIKA. Ginunak szülinapja van, ezért bezavarják őket Cintivel a nyugiba, hogy pezsgőzzenek, míg a villa átalakul Bank Dance Hall-á. És amikor két ilyen elme összetalálkozik! Én nem vagyok benne biztos, hogy tudom követni, hogy ki milyen izét offolt a hogyishívjákkal ÚGYMOND, de a parittyázás után két új kifejezéssel is bővül a szókincsem, kombózás illetve stabil a szett, előbbi a szettelés egyik szinonimája, utóbbi pedig egy kedves bók arra vonatkozóan, hogy az illető minden bizonnyal testhosszal nyeri a kamionosok és kurvák jelmezversenyt, és nem, nem a kamionos kategóriában. A nagy taktikai megbeszélés közben Cinti elkezdi izomból tekergetni az orrkarikáját, amitől én majdnem ki-offolom az ebédemet, de aztán visszanyelem, mert úrinő vagyok, bassza meg.

Ezalatt megérkeznek a partikellékek, a jelige szpsz, mivel Dzsinu imádja az autókat, ha esetleg valaki nem emlékezne rá a kisfilmjéből. A gyökerentyűknek be kell gyakorolnia valamilyen táncot, kapnak hozzá jelmezt, meg fejenként két csík kólát is, csakhogy garantált legyen a veretéssel beoltott kiagecimvagyte. A tánc fergeteges, engem mondjuk inkább emlékeztet az új-zélandi rögbiválogatott hakájára, mint valódi táncra, de ez már az én bajom, mindenesetre van itt minden ami kell, elsődleges és másodlagos nemi szervek ritmikus rázogatása, imitált szárazbaszás, illetve Ginu gondosan körbepisálja Csokit többször is, megjelölve a területét, és jelezve ezzel Reninek, hogy jobb lesz ha offolja a kombózást, különben kurvára nem lesz stabil a szett. 

nov_-11-2018_16-43-33.gif

nov_-11-2018_16-43-57.gif

nov_-11-2018_16-44-18.gif

Na és akkor, akik csak a csöcs és fasz kontent miatt jöttek ide, azoknak itt van Adri és Hunor majdnem parittyázása, illetve mangina és zuhany.

 nov_-11-2018_16-46-45.gif

852 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gia 2018.11.11. 17:11:44

Jó lett,köszönjük!

Zabkása 2018.11.11. 17:13:57

Sziasztok!
Mielőtt még az aktuális adásba belemennék, kikívánkozik belőlem az, hogy ma belenéztem a VV1-be, és másoknak is ajánlom. Nem kell sok, csak pár kisvideó, de a különbség, hogy az emberek ott összetett mondatokban beszéltek, nem tesózás meg gádzsizás ment 0-24 max a csácsumicsá, az is csak egy embertől. Egy kiválasztás is ég és föld...
És a fájdalmas felismerés ott jön, hogy ott sem az eszükért mentek be az emberek.

Na bocsi, kikívánkozott :D

Gonosz Thorpe 2018.11.11. 17:27:53

Ismét egy jó poszt a primitív gúnynevek nélkül.
Köszönöm, Dzsudi!

Angora Cardi 2018.11.11. 17:40:22

Dzsudibí :D egész héten vártalak!

Angora Cardi 2018.11.11. 17:52:55

Miért érzik ezek kötelezőnek két perc ismeretség után azonnal kanolni egymással?
PUA mesternőnél azért az a téliszalámi...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.11. 17:53:17

Dzsudi bele adta a szívét :)
Ügyi :taps

Zabkása 2018.11.11. 17:54:28

@Angora Cardi: és még büszke is azokra a parizerekre...

VV Erőlegény 2018.11.11. 18:03:29

@mentolos lecsó: Dzsudibí mindig, de erre most rá is készült! :-D Én ezt az idézetet választottam tőle: "Ginu gondosan körbepisálja Csokit többször is, megjelölve a területét, és jelezve ezzel Reninek, hogy jobb lesz ha offolja a kombózást" :-D

Zabkása 2018.11.11. 18:04:13

Most vajon az elszólás volt Petikétől, hogy villalakóK fognak távozni és beköltözni? Ergo két ember fog kiesni?
Kérlek Uram, Radics legyen köztük!!!

VV Erőlegény 2018.11.11. 18:05:33

@Angora Cardi: Sztem PUA-nak az egyetlen esélye volt visszajönni a játékba, így nála némiképp érthető, csakhát nagyon fantáziátlan...

csincsilla72 2018.11.11. 18:09:43

@Zabkása: Szerintem nem. Ketten mennek. Remélem, Radics viszi magával Ánuszt is. Sőt, kicsempészhetnék Cincit vagy Csokit is.

Jó kis poszt, köszi :-)
Engem azért megdöbbentett, hogy PUA hogy erőszakolta rá magát Hunyorra, aki csak azért nem rúgta fel a csajt a holdig, mert az erőszaknak minősül, és nyilván balhét sem akart első este. Ez a csaj egyszerűen katasztrófa.

VV Erőlegény 2018.11.11. 18:11:57

Dzsudibí, csak egy véleményeddel nem értek egyet: "....minden idők legótvarabb társaságát válogatták össze nekünk gondosan, még akkor is, ha a mai adás elég vérszegényke lett..." Sztem a tegnapi műsor nagyon jól sikerült, kivéve a kicsit hosszúra nyúlt villamesteri párbaj részt.

Angora Cardi 2018.11.11. 18:12:30

@VV Erőlegény: @csincsilla72: Nekem valahogy mindegyiküktől gáz ez, ahogy másznak a palikra azonnal. OK nyertek egy együttalvást és kötelező azonnal kombózni? Vagy ezeket mind valami bordélyból rángattak haza, hogy szex márpedig mmkk kell legyen?

Gia 2018.11.11. 18:12:51

@csincsilla72: Erán kívül az összes csaj katasztrófa.Semmi tartásuk nincs.

Angora Cardi 2018.11.11. 18:13:35

@ascii: Szépek a tojtoj budik a háttérben.

Gia 2018.11.11. 18:15:12

Hehe..A csajok idegesek lesznek az új vellalakótól..

Cimili 2018.11.11. 18:15:56

Köszi Dzsudibi, egy élmény volt az öfid, gratula!! :)

VV Erőlegény 2018.11.11. 18:16:42

@ascii: Könyörgöm, hogy csakis Adri helyére a nők közül! Bízom az rtl-ben, hogy mindegy, hogy mi lesz a valós szimpátiaeredmény. :-) @Angora Cardi: Én már immunis vagyok erre, az érvényesülés részeként értékelem, illetve kiváncsi vagyok, hogy igaza lesz-e Adrinak abban, hogy összejön valamelyik szereplőnek a villaszex Grand Slam ! :-)

csincsilla72 2018.11.11. 18:18:26

@VV Erőlegény: Adriban ennyi volt. Csakúgy, mint Krisztiánban is. Szerintem ők ennél többet hozzátenni nem tudnak. Ordibálás, káromkodás, kefélés. Kimaxolták a szuperképességeiket, mehetnek haza.

ascii 2018.11.11. 18:20:18

@Angora Cardi: próbáltam stílusos képet választani, Sandro Botticelli Vénusz születése kép előtt csak nem pózolhat

ascii 2018.11.11. 18:21:54

@csincsilla72: apropó szuperképességek, mikortól lesznek? gondolom az első párbaj visszajövetelékor

Angora Cardi 2018.11.11. 18:31:25

@ascii: Tökéletesen kidomborítottad az értékeket a képen :DDD
@VV Erőlegény: egysejtűek ..

csincsilla72 2018.11.11. 18:41:13

@ascii: Tudom, ismeretlenül nem szép dolog bírálni, de látva ezt a finom társaságot valahogy kétlem, hogy bármelyiküknek is igénye lenne arra, hogy halhatatlan művek előtt örökítse meg magát. Vagy egyáltalán lássa őket. Maximum a firenzei Meki előtt tudom a csajt elképzelni. Nem gondolnám, hogy ennél közelebb jutna valaha is Botticellihez:-)

Adamadam 2018.11.11. 18:41:43

@ascii: Ha jól tudom ez a csaj nem más mint Berbatovci Valentina, aki VV Soma és Dazis (trashvideós youtube-on) videóiban igénytelenkedett.
Kb annyit csinált ezekben a videókban, hogy fehérneműre vetkőzött.
Ha tényleg ő megy be a villába akkor megvan a következő lány aki beleülne a csokicsőbe:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 18:44:19

@ascii: Ginu nemcsak körbepisili, hanem körbe is szarja Csokit és gyorsan villant neki némi puncit, de még az is lehet, hogy gyors szex is lesz. Értem az új csaj külsejére.

Amúgy most ez az idei évad casting-feltétele, a minél nagyobb testfelületen tetoválás?

Madam. 2018.11.11. 18:49:54

Nademost a bringa szelel vagy ereszt? Mármint a kereke.

,, 2018.11.11. 18:56:12

Tipmix érdeklődés hiányában elmarad:(

ortiba1 2018.11.11. 18:59:33

@Dzsudibí a legjobb, a tobbi egy fos.

tvbuzi 2018.11.11. 19:04:23

Na, ki fog kiesni? Era? Greg? Zsuzsu?

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 19:09:38

jó estét, jó szurkolást, hajrá Kimi!
zseniális lett ez az öfi :)))))))))

Angora Cardi 2018.11.11. 19:09:57

@tvbuzi: Zsuzsu talán..
@,,: Esetleg ha már kicserélődött a most kieső?

Angora Cardi 2018.11.11. 19:13:58

@úgymond olvasó mmkk: Hajrá!

Miért két órás ma? És még BV is?

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 19:15:26

@Angora Cardi: már kezdődnek az ápoltak? gondoltam, ma belenézek, de a Forma-1et nem vagyok hajlandó kihagyni miattuk :)))

,, 2018.11.11. 19:16:34

@Angora Cardi: ha lesz érdeklődő, perszehogy.

Cimili 2018.11.11. 19:22:57

@úgymond olvasó mmkk: jó, h mondod, aszittem ma is 10kor kezdenek. Én is csak az F1 után vagyok hajlandó nézni. Go Kimi Go! ❤

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 19:23:59

@Cimili: Verstappen igazán megelőzhetné Hamiltont

Cimili 2018.11.11. 19:25:46

@úgymond olvasó mmkk: Úgyúgyúgy! :) utána a ferrarik is. :)

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 19:27:11

@Cimili: hogy ezek a rohadt merci szerelők egyszer sem cseszik el a kerékcserét :)))))

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 19:29:30

szerintem Radicsnak kacsaszája van

AmanEdi 2018.11.11. 19:33:10

Sziasztok új vagyok itt de nagyon szeretem olvasni amit az oldalra tesztek és köszönöm szépen
Segítséget szeretnék kérni nem tudjátok hol tudnám telefonon nézni az rtl2? Való világ miatt Köszönöm szépen a segítséget előre is

AmanEdi 2018.11.11. 19:36:02

@Angora Cardi: Kiválasztás,Valaki vagy valakik mennek jön még más villa lakó is

Angora Cardi 2018.11.11. 19:36:18

@,,: Majd marketingezünk :D

Cimili 2018.11.11. 19:36:19

@úgymond olvasó mmkk: meg ahogy dülleszti a szemeit, s közben látszik, h arra gondol, h ő mennyire nagy macsó, a csajok elalélnak tőle. nagyon szánalmas.

Angora Cardi 2018.11.11. 19:39:19

@AmanEdi: El leszünk látva eseménnyel...

Cimili 2018.11.11. 19:40:00

@AmanEdi: biztos lesz valaki, aki tud segíteni neked. üdv köztünk! :)

Cimili 2018.11.11. 19:41:51

nna, legalább dobogós a kimi. :) jöhet a vv9.:)

ascii 2018.11.11. 19:42:19

Nadekérem, egyesek mit képzelnek itt, hogy Forma 1-es posztokkal szpemmelik körbe a szrídet, miközben izzadságosan próbálnánk megfejteni a buckalakók szerelmi násztáncait?

(hajrá barrichello)

AmanEdi 2018.11.11. 19:43:10

@Cimili: Nagyon jó lenne mert mindjárt kezdődik

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 19:46:11

@ascii: elnézést bocsánat sajnálom pardon szánom-bánom

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 19:46:51

@Cimili: Ocon vajon mennyi lovettát kap a Mercitől ezért a manőverért, úgymond?

AmanEdi 2018.11.11. 19:47:48

Remélem Adri ma megy

Cimili 2018.11.11. 19:49:22

@úgymond olvasó mmkk: hamut szórtál a fejedre? :DDDDDD

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 19:50:03

@Cimili: lementem a pincébe száraz kukoricáért előbb, hogy azon tudjak térdepelni hamuszórás közben

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 19:52:21

@Cimili: pont, mint Glocknak 2008-ban.. kis rohadék!

@ascii: mit kántáljak hamuszórás közben?

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 19:55:03

Lewis nyert, remek. :-) Jöhet a VV!

tvbuzi 2018.11.11. 19:57:26

Erára és Hunorra szavaztam.

Amikor utoljára forrna egyet nézzen Senna nyert.

tvbuzi 2018.11.11. 19:58:53

@tvbuzi: nem tudok írni
Szóval
Amikor utoljára néztem forma egyet Senna nyert.

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 19:59:30

Senna az etalon, de a mostaniak közül Lewis a legjobb.

ascii 2018.11.11. 20:01:21

@Adamadam: nemvágom ezt a nyomorultat, ámdebár ad így egy freudi csavart a dolognak, h ismeri kránusz előéletét, életét, életéhez hasonló vmiélyét

ascii 2018.11.11. 20:01:46

vv lacika, kicsoda? most fog beköltözni?

Cimili 2018.11.11. 20:02:46

ó ancsa, dobhatnád a stylistod!!

Lynette21 2018.11.11. 20:03:15

Mutassuk meg is a tablat. By Bujusz

tvbuzi 2018.11.11. 20:04:09

VV Maunika műanyag szoknyában van?

Cimili 2018.11.11. 20:04:48

a hálóban cigiznek?

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 20:06:11

Jaj, Csokinak egyre Gyáuzikésebb a kiejtése

Lynette21 2018.11.11. 20:06:33

Jajj de szar ez a korai idopont! A beszeduk haromnegyedet nem fogjuk erteni, mert kisipoljak!!

Angora Cardi 2018.11.11. 20:08:12

De Csoki csak parittyázna lányok mit vagytok úgy odaérte.

,, 2018.11.11. 20:10:53

Elnézést de ez a sípolás nagyon vicces:)

Angora Cardi 2018.11.11. 20:10:54

Reninek a pofája az az ócska két forintos kiélt kurva aki az első adások egyikében kijelentette, hogy neki az a munkája hogy iszogat? Igazi olcsó kis bordélyos kurva.

tvbuzi 2018.11.11. 20:10:55

Tegnap még taktikai okokból akart dugni csokival a Ginu, most ez taktikai düh?

Spitzbauer 2018.11.11. 20:10:59

Kijött a Dzsinn víííre, tezstvíreim!

Schlomo Goldberg 2018.11.11. 20:11:38

szeretem az ilyen csajokat akikben van tartás
meg nőiesség

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 20:12:07

Hehe, szarik a Ginu Csokira, az zavarja, hogy nem ő a legfőbb kurva.

Lynette21 2018.11.11. 20:12:36

@,,: Meg az is amikor beleszivnak a cigibe, azt kiblorozik... Vicc az egesz!

,, 2018.11.11. 20:13:30

@Lynette21: én folyamatosan röhögök:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 20:14:16

Hát ez most sztem Reni malmára hajtja a szimpátiaszavazásokat. Meg hogy Ginu Porsche?

Spitzbauer 2018.11.11. 20:14:22

Xar, manipulatív czigánylány. Bocs.

,, 2018.11.11. 20:14:39

Bíp bíp bíp bíp bíp bíp bíp bíp bíp bíp bíp

Angora Cardi 2018.11.11. 20:14:44

Jó isten ez a sok rívás és sípolás mindjárt szétbaszódik az agyam.

Cimili 2018.11.11. 20:15:12

télleg nézhetetlen a sok kisípolás miatt

Schlomo Goldberg 2018.11.11. 20:15:38

mindjárt összeborul a két ribanc, és öribarik lesznek

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.11. 20:15:49

@Lynette21:
Trafikokat is foliazzak, a bagosokat is lekene foliazni.

tvbuzi 2018.11.11. 20:16:37

Renivel ijesztgetni lehet.

Schlomo Goldberg 2018.11.11. 20:16:51

Emlékszünk még azokra a régi időkre amikor büntit kaptak a káromkodásért?

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 20:17:07

"Lettél volna annyira intelligenss bazdmeg..."

Angora Cardi 2018.11.11. 20:17:36

Bajszi a porondmester. És Ani a bohóc.

Schlomo Goldberg 2018.11.11. 20:18:55

Aniko szoknyáját nagy kék ikeás táskából varrták

Angora Cardi 2018.11.11. 20:18:59

Miért érdekes hogy Hunor van az első helyen, Ani, még mindig tinilányok szavaznak a legtöbben, ennyit sem tanultál?

tvbuzi 2018.11.11. 20:19:14

VV Maunika milyen poént sütött el

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.11. 20:19:49

Radics a második :(
Kik szavaztak?

Mók_Ica 2018.11.11. 20:21:13

szasztok kommentelők :))))) még nem olvastam a posztcsit, most értünk haza.... éppen kezdésre.... a konténerrel sokat küzdöttem.... extra xxxxxxxxxxxl-es méretűt hoztam mára :))))

tvbuzi 2018.11.11. 20:22:12

@Mók_Ica: szeretnék tépni egy sorszámot

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 20:22:18

imádkozzatok, hogy menjen a TV GO, rávettem magam, hogy belenézzek

Mók_Ica 2018.11.11. 20:22:25

adrika jól is teszi, hogy izgul ..... ma este már otthon alszik a kis pua instruktor.... vagy szintike?

Angora Cardi 2018.11.11. 20:22:31

Nézzük az arcraesést.

,, 2018.11.11. 20:22:33

Cincike hajánál gusztustalanabb nincs

tvbuzi 2018.11.11. 20:23:41

A két lány gyorsan leszopja Rolit

Angora Cardi 2018.11.11. 20:23:42

Na kislányok nem jött be a pinával tattikázás.

Mók_Ica 2018.11.11. 20:23:44

@tvbuzi: vip helyre? :))))

@Csakazértis én vagyok a királynő: biztos voltam benne, ezért a méret.... :))))

vajon roli kit küld haza? sztem adrit fogja

Lynette21 2018.11.11. 20:24:09

@Schlomo Goldberg: Nem csak elo adasban nem lehetett karomkodniuk?

nicu71 2018.11.11. 20:24:34

@szociál: én is radicsra savaztam.még ne essen ki

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 20:24:39

@Mók_Ica: az első hely az enyém a konténernél :)))

Lilith.Inanna.1 2018.11.11. 20:25:28

Remélem Szintike repül a fészekből.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.11. 20:25:47

@tvbuzi:
:))
@nicu71:
Csinálj egy új profilt, dakota tinilany nikkel :)

,, 2018.11.11. 20:26:30

@nicu71: jogos. Kell a feszkógenerátor. Pl nekem tetszett h Era kiosztotta

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.11. 20:26:36

@Lynette21:
Tíz után lehet káromkodni, előtte nem.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 20:26:52

@Mók_Ica: míg a konténerre vártam, használnom kellett a felmosóvödröt. Beleönthetem?

VV Erőlegény 2018.11.11. 20:27:14

@Lilith.Inanna.1: Én szerintem is ő fog ebből a kettőből, de valahogy most az az érzésem, hogy a szerkik vissza fogják küldeni. Azaz csak 1 új lakó lesz, és a meglepetés az lesz, hogy Szintit visszaküldik a játékba.

,, 2018.11.11. 20:28:00

Cincike menjen, csúnya a haja és Adri érdekesebb

Lynette21 2018.11.11. 20:28:17

@szociál: Meg dohanyozni i scsak 10 utan lehet...

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 20:28:25

@szociál: jó lenne, ha lenne valami bünti tényleg, mert vagy a sípolás, vagy a mocsok.

Schlomo Goldberg 2018.11.11. 20:28:49

@Lynette21: Nem csal az élő adásban való káromkodást szankcionálták, határozottan emlékszem egy jelenetre, amikor stólbuci bejelntkezett, leültették az agyhalottakat, közölték velük hogy a villában csúnyán megszaporodott a káromkodás és nem erről kell szóljon, elég komoly büntetési tételeket vezettek be. Talán a második, harmadik évad volt magassága volt.

VV Erőlegény 2018.11.11. 20:29:35

Azért az idegesítő, hogy egy Hunor úgy tud 20% szimpátiaszavazatot kapni, hogy gyakorlatilag eddig még az úgymond "szépségén" kívül csak annyit villantott, hogy az első éjszakán majdnem kombózott a villa legtepsibb csaját.

Gia 2018.11.11. 20:29:43

Mivel Roli együtt aludt Adrival lehet,hogy bent tartja.Bár kínos is lehetett a nyomulása.

Mók_Ica 2018.11.11. 20:30:03

@úgymond olvasó mmkk: vip helyeim vannak, dakota tinilányok fogják a homlokunkat broáf közben :)))))
@Csakazértis én vagyok a királynő: mmkk :))))

@Lilith.Inanna.1: szia babám :))) puszi

Lynette21 2018.11.11. 20:30:09

Nem azt mondtak, hogy az egyik hazamegy, a masik meg lila kendot kap? Es ma meg kivalasztas is lesz...

Schlomo Goldberg 2018.11.11. 20:30:38

Cintike csak marad, szopik baszik, mi kell még

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.11. 20:30:41

@Csakazértis én vagyok a királynő:
Legyen halkabb a sipolas mert szetcseszi a dobhartyam.

VV Erőlegény 2018.11.11. 20:30:58

@VV9 Velőtrázó Vélemény: Amúgy én sajnálnám, ha repülne, mert nem volt ő egy rossz karakter ebben a felhozatalban eddig....

Mók_Ica 2018.11.11. 20:31:20

2 új beköltöző lesz ma

Lynette21 2018.11.11. 20:31:36

@Schlomo Goldberg: Aha. Koszi. En erre mar nem emlekeztem.

,, 2018.11.11. 20:32:04

@Gia: várjál, az Hunor volt, a szépfiú

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 20:32:11

@VV Erőlegény: Egy tizeddel maradt le Ginu mögött. Őt kidobtam volna, Cintikéért kár szerintem is. Ő jó játékos volt eddig.

Mók_Ica 2018.11.11. 20:32:39

bakker, ki horkol úgy, mint egy medve???
mekkora dzsuva van a villában......
krisztián sírdogál egy kicsit.....

,, 2018.11.11. 20:34:32

Reni hajléktalanokat fürdet?

Mók_Ica 2018.11.11. 20:34:38

renike buta..... a hasonlatod sántít.....

Mók_Ica 2018.11.11. 20:35:05

@,,: meg új ruhát is ad nekik.....

WICKEDWITCH 2018.11.11. 20:35:51

"Ha itt bent úgy viselkedek, ahogy illik..." by KrisztiÁnusz. :D :D :D Erről már lecsúsztál, öcsém...

,, 2018.11.11. 20:36:15

Na mi van azzal, hogy nincsenek társadalmi nemek a pánszexuálisoknál? Azért a nő dolga hogy takarítson, haha

Schlomo Goldberg 2018.11.11. 20:37:02

@WICKEDWITCH: főleg hogy Cintike már le is szopta

,, 2018.11.11. 20:37:13

@Mók_Ica: igen, ki gondolta volna!:)

Gia 2018.11.11. 20:37:25

@,,: Igazad van,rá gondoltam csak összekevertem a neveket.

Gia 2018.11.11. 20:39:20

Erának kár egy hülyével vitatkoznia...

Mók_Ica 2018.11.11. 20:39:29

@Mók_Ica: oszt hirtelen meg is változnak..... renike pedig meglepődik

Schlomo Goldberg 2018.11.11. 20:40:28

"Radics a legeslegellenszenves és legprimitívabb" - Era

Mók_Ica 2018.11.11. 20:40:54

@Gia: lesüllyed a szintjére, oszt radics győz a rutinjával.....

Schlomo Goldberg 2018.11.11. 20:41:20

meg kell küzdeni a nagy fekete faszért

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 20:41:43

@Gia: de utálom az ilyen embereket, akikkel még vitatkozni se lehet, mert ilyenek.

Mók_Ica 2018.11.11. 20:41:48

radics mégis 2dik a szimpátia savazáson...... :((((((

Cimili 2018.11.11. 20:41:57

csoki ráröpülhet az új csajra, oszt ezek marakodhatnak tovább

Mók_Ica 2018.11.11. 20:42:31

ancsi szoknyája olyan, mintha ikeás szatyorból csinálták volna....

nicu71 2018.11.11. 20:43:31

@szociál: megfontolom :DD viszont egyre gázabb radics ,áá nekem akkora csalodás,annyi potenciált láttam benne,de csak infantilis gyökérkedést mutat folyamatosan.Viszont ma az első kiválasztáson boritékolom hogy benne van a pakliban /hogy stilszerű legyek

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 20:43:55

@Mók_Ica: remélem, nem a valódi szimpátia miatt, sokkal inkább a feszültség-generálás miatt.

Angora Cardi 2018.11.11. 20:44:00

csoki nagy pofával meijedt a buláktól
ő csak szájjal parittyázik

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 20:44:13

Roli ne ülj fel erre a mindenkinek igazat mondok vonatra!

Gia 2018.11.11. 20:44:31

Ginu egy maszkmester. :-D

Mók_Ica 2018.11.11. 20:45:13

krisz 1 értelmes összetett mondatot nem tud elmondani..... izé, érted és egyéb kötőszavak viszont elég nagy számban előfordulnak...... pfffff

WICKEDWITCH 2018.11.11. 20:45:58

Komolyan sajnálom Erát és Rolit, hogy ennyi hülyével kell kínlódniuk...
@Schlomo Goldberg: és akkor a többi "illendő" megnyilvánulásáról még nem is beszéltünk

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 20:46:10

Radics vagy Krisztián kapja az első kiszavazó kendőt, ez szinte tuti. Megy is a levesbe bármelyik.

Schlomo Goldberg 2018.11.11. 20:46:17

hogy kuncsorog pua mester a bentmaradásért

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.11. 20:46:37

@Mók_Ica:
:))
Első nap levarrta a csajt erre most jut eszébe hogy van kint csaja.
Full kamu a csávó.
Szinmuvesz.

tvbuzi 2018.11.11. 20:46:56

Szomcsis a mókusfiú:((((

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 20:48:12

Egy nő azt szereti, ha híres vagy. -by Radics.
Akkor ő meg nem volt nővel?

Angora Cardi 2018.11.11. 20:49:17

Ennyi bárgyú szájhős díszfaszt mind depis.

,, 2018.11.11. 20:49:33

Nem lehetne hogy csoki essen ki, mert ebből a ketfájtból már most elegem van

Mók_Ica 2018.11.11. 20:49:52

@szociál: nem tud hogy kihátrálni a szintikés helyzetből....

Schlomo Goldberg 2018.11.11. 20:49:54

radicskától még egy vicces mondatot nem hallottam

Mók_Ica 2018.11.11. 20:51:29

csoki is beszopta ezt a helyzetet.....

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 20:51:52

@Schlomo Goldberg: Bármi ami az ő győzelméről szól az vicc

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 20:52:45

Szerintetek ki nem unja ezt a triót?

Angora Cardi 2018.11.11. 20:54:01

@VV9 Velőtrázó Vélemény: húzódozik mert G csak parittyázna
ez egy vicc

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 20:54:24

Milyen "szerelmi" háromszög? Ez pozícióharc.

,, 2018.11.11. 20:54:29

@VV9 Velőtrázó Vélemény: ezt képtelenség lenne még hetekig hallgatni

nicu71 2018.11.11. 20:54:48

ANcsa szettje valami hátborzongatóan ótvar.Most csodálkoztam rá,belenézett vajon a tükörbe ,mielőtt kilökték a LIVE-ba???

WICKEDWITCH 2018.11.11. 20:54:59

@Schlomo Goldberg: vicceset én sem, röhejeset annál inkább

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 20:57:26

A paddockban is "cicaharc" ment, Verstappen lökdöste Ocont.

WICKEDWITCH 2018.11.11. 20:59:07

Én nem bírtam felállítani a szimpátiasorrendemet, mert úgy kezdődik, hogy Era, Roli..... Reni, Krisz, Radics a vége, közte meg mindig változik, hogy éppen melyik mennyire hülye...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.11. 20:59:51

@VV9 Velőtrázó Vélemény:
Ezt a csoki szálat elengedhetnek, hot unalmas.

mocskosmacska 2018.11.11. 20:59:59

Ebben az évadban esett le nekem, hogy itt már tényleg csak a trashra mennek rá. Az első párban még voltak szereplők, akire rá lehet mondani, hogy valami értéket hordoztak, de itt már tényleg csak arról van szó, hogy kit lehet legjobban kiröhögni.
Roli nekem szimpi, ha Hunornak van egy kis esze, akkor inkább hozzá csapódik, mert RAdicsékhoz. Lehet, hogy menőnek tűnnek az egyszerűbb emberek szemében, de pár adás és velük is az lesz, mint az összes villa macsóval. (Dukai Gergő, meg a köpködős szériában Zsolttal) Ülnek és zabálnak, oszt ennyi. Radics a leggázabb. Érdemes megnézni a facebook profolját, tele van olyan képekkel, ahol telepi adoniszként feszít, az ötvenes nőismerősei meg kommentelnek: "Te eggy isten vaggy." "Ojan jó passi vaggy" stb. Szóval van rajongótábora. A Krisztián az elején még jó volt, legalábbis nálam szerzett egy nagy pirospontot, amikor odament Zsut vigasztalni a nagy lecsóbotrány után. Ráadásul baromi jól előadta magát azzal a kicsi a farkam témával. Ha ezt a vonalat nyomja, akkor nekem ő nagy kedvencem lett. De sajnos úgy néz ki, hogy is csak egy lesz a picsogós műmacsók közül. Zsuzsa szerintem központi karakter lesz. Olyan Edina feelingem van, hogy először mindenki lesajnálja, aztán már ő a műsor húzóembere.

VV Erőlegény 2018.11.11. 21:00:33

@VV9 Velőtrázó Vélemény: Furcsa, de nekem Ginu is jó karakter. Pl jelenleg Roli, akivel amúgy talán a legjobban tudnék azonosulni a bennlevők között, full unalmas. Nem csinál semmi mást csak a háttérben szervezkedik... Krisztián és Anett az, akiket zívesen beáldoznék, a többiekben látok játékfantáziát, sőt igazából még Hunort, és igazából Greg is tuja eddig még... Mit képvisel eddig Greg a játékban?

WICKEDWITCH 2018.11.11. 21:01:13

@Mók_Ica: én szemeteszsáknak néztem :D

tvbuzi 2018.11.11. 21:02:23

Adri hasonlít a fogorvosomra.

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 21:04:00

@VV Erőlegény: Ginu jó karakter, de attól még egy számító rideg kurva.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 21:04:35

@VV9 Velőtrázó Vélemény: Verstappennek komoly gondjai lesznek, ha nem bírja visszafogni az indulatait

tvbuzi 2018.11.11. 21:04:41

De vártam már ezt az izgis zenét ami akkor szól amikor kiszaladnak a riportszobába.

Angora Cardi 2018.11.11. 21:06:15

Cinti ezért érdemes volt baxni.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 21:06:31

@Csakazértis én vagyok a királynő: a youtube-on láttam 10 másodpercet egy videójából, ahol a "normális" lányokat hasonlította össze a "ribanc" lányokkal, hát okádnom kellett tőle

Spitzbauer 2018.11.11. 21:06:39

Ilyen ha p*nával taktikázik valaki...

Schlomo Goldberg 2018.11.11. 21:07:06

Szintike pedig szopott is és erre meg, nincs igazság a földön

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.11. 21:07:09

Horcsogfejut minek olelgeti?
Alarugnek azt csa.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 21:07:17

Na, Cincike megy, kint majd összebarátkozik Krisz nőjével és ketten várják a kiesését. :)

tvbuzi 2018.11.11. 21:08:11

Mókust megvigasztalja a mai beköltöző

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 21:08:25

@úgymond olvasó mmkk: én nem merem, mert félek, hogy óvadékra kell gyűjtsek.

Madam. 2018.11.11. 21:08:47

"találkozunk kint". Félelmetes...
"Hajjatok meg"

Cimili 2018.11.11. 21:09:02

nna egy lotyival kevesebben vannak.

mocskosmacska 2018.11.11. 21:09:56

Mi történt? Az utolsó kettő közül kellett a villamesternek választania?

Schlomo Goldberg 2018.11.11. 21:10:37

@mocskosmacska: ja, és pont a legszebb seggű lányt küldte haza

mocskosmacska 2018.11.11. 21:10:47

Ha ott bent megtudták, hogy Adri és Cinti a két utolsó, akkor leesett valamelyik agysebésznek, hogy nem érdemes a bentmaradásért kúrni?

mocskosmacska 2018.11.11. 21:11:30

@tvbuzi: köszi
@Schlomo Goldberg: köszi, de nyugalom, úgyis meg fog jelenni róla egy-két erotikus fotó, ha máshol nem akkor a facebook oldalán.

,, 2018.11.11. 21:11:45

@Cimili: még jön egy beköltöző, attól tartok ugyanott leszünk:S

Angora Cardi 2018.11.11. 21:12:53

Milyen szánalmas ez, a búcsúfilm és a legjobb pillanatok ugyanaz a pár jelenet.
Pofára esett ez a kis ribi azért szépen.

Mók_Ica 2018.11.11. 21:13:02

@Csakazértis én vagyok a királynő: az is a Zikejából való biztos, ők az új szponzor :))))

KnitKat 2018.11.11. 21:13:34

lemaradtam az elejéről, most ez a kendő védettséget is ad?

nicu71 2018.11.11. 21:14:33

basszus .megint egy hajhosszabiitott műpillás ribanc készülődik.Fuck!

,, 2018.11.11. 21:15:06

@Mók_Ica: húbaszki. Hát ez nem minőségi csere lesz

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 21:15:08

@Mók_Ica: a lakóké ki? Van szponzor titokzokni, szponzorszemüveg, szponzortetoválás.

VV Erőlegény 2018.11.11. 21:15:17

@mocskosmacska: Adri azzal magyarázta, hogy szte ő azért volt ott, mert a többiekhez képest kevésbé produkálta magát. Hát ha valaki fullba nyomta a női kretén játék + tujaság kombót az első napokban... ? :-)

Mók_Ica 2018.11.11. 21:15:22

no, ezért kellett szintikének mennie.... látjátok milyen csajt küldenek be? erre rá fog ugrani krisztián és csoki is..... igazi műpicsa....

Angora Cardi 2018.11.11. 21:15:49

@Csakazértis én vagyok a királynő: másik 50 a baszás

18 évesen ekkora plasztik biccs vagy bazmeg?

candyperfumegirl 2018.11.11. 21:16:37

Ezt nem hiszem el, hogy beküldenek újabb plasztikmacát...
Pedig az ilyen első kiesés utáni beköltözőkkel szemben nagy remények vannak, mert ők ugye kimaradtak ebből az első kieséses sztoriból.
És ez 18?????

Mók_Ica 2018.11.11. 21:16:53

@Csakazértis én vagyok a királynő: sapka / köntös pizsi szponzor van..... enerdzsi drink szponzor is van.... a többi lehet, hogy titkos :))))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 21:16:55

Jesszus, Vivien. Szihológia szak, és média. Benyújtotta burkolt igényét a műsorvezetői posztra.

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 21:17:06

Hát nekem nem tűnt cukinak Vivien.

Madam. 2018.11.11. 21:17:19

A MTA sürgősségi ülést hív össze.

Angora Cardi 2018.11.11. 21:17:47

@candyperfumegirl: Ha ilyenek a mai 18-asok az nem semmi.

Na nesze nekünk itt egy másik nagyarcú fax.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.11. 21:18:03

Jézus még egy debil csávó :(

WICKEDWITCH 2018.11.11. 21:18:06

Úgy érzem, Ancsa sincs oda attól, amit ráadtak... Szegényeknek nincs beleszólásuk???

Mók_Ica 2018.11.11. 21:18:07

ez a fickó is kisebbségi??? óóóóóó

tvbuzi 2018.11.11. 21:18:30

A metrószexuális Szándokán

VV Erőlegény 2018.11.11. 21:19:55

@VV Erőlegény: Ó, rögtön kettő is! Lehet, hogy be kellene vezetni a numerus clausust? :-) Na jó, ebből fullra látszik, hogy kinek szól ez a műsor leginkább! :-)

Mók_Ica 2018.11.11. 21:20:08

@tvbuzi: ez de jó :)))))

@Angora Cardi: de nem is svéd :))))

nicu71 2018.11.11. 21:20:26

vv lacika...ujabb agyontetovált person... radics 2.0?

tvbuzi 2018.11.11. 21:20:32

Nem kérdezted Petikém

candyperfumegirl 2018.11.11. 21:20:40

@Angora Cardi: komolyan szomorú vagyok.
Tök jónak (és tudatosnak) tűnt az a koncepció, hogy először feltöltötték a villát totális agyhalottakkal (sőt, azonos szubkultúrából érkezőkkel), és amikor már nagyon faszagyereknek érezték magukat, beküldték a normálisabbakat a végére. Erre itt van újabb 2 paraszt, akinek a klónjaiból már van 3-4 a villában.

Cimili 2018.11.11. 21:20:40

lacikánál jobb felső 5ös??

Mók_Ica 2018.11.11. 21:20:45

@Schlomo Goldberg: inkább 50%, ha megnézed jobban őket.....

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 21:21:10

Hogy fog Vivike parittyázni? Leveszi a gyűrűt, hogy ne legyen gond.

Angora Cardi 2018.11.11. 21:21:18

Jaj de jó lesz a sok szöszmöszös macis picsa meglátja ezt a plasztik macát lesz jajveszékelés.

tvbuzi 2018.11.11. 21:22:07

Lacika máris megreccsent

Gia 2018.11.11. 21:22:13

Mennyi szigány..

Mók_Ica 2018.11.11. 21:22:26

vivike vajon főz mos takarít???

,, 2018.11.11. 21:22:36

@VV Erőlegény: sixxnek volt valami felmérése, a városi értelmiség nézi leginkább, nem viccelek.

Cimili 2018.11.11. 21:22:38

hogy hívathatja magát egy pasi lacikának??????????

Angora Cardi 2018.11.11. 21:22:48

@candyperfumegirl: Még nem értem a koncepciót, de az ajvékolást várom, ahogy majd szűkölnek a picsák ezeket meglátva.
A pasi sajnos Radicsékhoz fog csapódni, félő, hogy erős tengelyt alakítanak majd a "többiek" ellen.

Schlomo Goldberg 2018.11.11. 21:23:08

Lassan átlényegül a show Maunikásba, célzok itt a szereplőgárda összetételére

Angora Cardi 2018.11.11. 21:23:11

@Cimili: Anyuka hívja úgy. Ő csak megszokta.

Mók_Ica 2018.11.11. 21:23:13

@Schlomo Goldberg: én is azt latolgattam..... sztem van benne vmi.....

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 21:23:17

Vivike nagyarcú. Mire? Hogy 18 éves kora előtt már külön élt a pasijával?
Benne is van vonó, nem?
Meg póthaj, pótmell....

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 21:23:20

Rolinak és Erának ezt a mi vagyunk a beküldött kritikus nézők szerepet kell tolni és akkor döntőzni fognak.

Madam. 2018.11.11. 21:23:32

Honnan, kérdezem én, honnan a geciből veszik ezeket elő?!

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 21:23:54

@Cimili: biztos az apukája is Laci, na! az én keresztnevemet is kicsinyítik néha bizonyos családtagok, mivel nem én vagyok az egyetlen, aki ezt kapta a szülőanyjától :)))))

tvbuzi 2018.11.11. 21:23:56

Petike naon beindult

Angora Cardi 2018.11.11. 21:24:02

Ja hogy már kis is lesz valaki választva...

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 21:24:10

Lacika Radics csereként megy be valszeg.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.11. 21:25:20

@Csakazértis én vagyok a királynő:
Vivike és a rapper is dakota :(
Roliek egyedül lesznek.

tvbuzi 2018.11.11. 21:25:40

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ha még nincs is benne vonó... majd lesz.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 21:26:05

@Madam.: Jó nagy konténer az is, azonnan halásszák ezeket

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 21:27:04

@VV Erőlegény: Most kiválasztják Radicsot és kint is marad a párbajon.

Angora Cardi 2018.11.11. 21:27:40

@Gia: Nálam ez volt a nap hsz-e, azóta is ezen röhögök :D

Cimili 2018.11.11. 21:27:50

@úgymond olvasó mmkk: akkor jól tippeltem :) #kacsint#

WICKEDWITCH 2018.11.11. 21:27:51

Közben rájöttem a pánszexualitás lényegére: Xandír tegnap rinyált, hogy őt ne vegyék egy kalap alá a férfiakkal, ma meg közölte, hogy a takarítás a nők dolga. Így kell kibújni minden alól, ami alól ki akarsz bújni. :D

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 21:28:56

Szerintetek Cintike megmászott azóta valakit a stábból?

VV Erőlegény 2018.11.11. 21:29:29

@VV9 Velőtrázó Vélemény: Aham, értelek, de ki ellen marad kinn, jelenleg második a népszerűségi listán, és azért mégis csak jutuber, és ő választ majd ellenfelet is....

Cimili 2018.11.11. 21:29:40

@WICKEDWITCH: ügyes a fijúlány:DDDDDDDDD

Gia 2018.11.11. 21:29:40

@Angora Cardi: örülök ha megmosolyogtattalak. :-)

Angora Cardi 2018.11.11. 21:29:48

@VV9 Velőtrázó Vélemény: Esetleg Ánusz haveri köréből, akik már a beköltözéskor is nagyon gusztálták?

Angora Cardi 2018.11.11. 21:30:34

@Gia: Nagyon :D Potyogtak a könnyeim ettől az ártatlan szejpítészbe oltott valóságtól :D

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 21:30:55

@VV Erőlegény: Van 12,6% szimpátia szavazata. Szerinted hányan utálják?

Cimili 2018.11.11. 21:31:09

@VV Erőlegény: na akkor lesz facagyerek roli, ha mégis őt jelöli.

Angora Cardi 2018.11.11. 21:31:53

Na Csoki el is élvez mindjárt a kis 18 éves Vivikétől.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 21:32:07

@VV Erőlegény: mivel egy szájhős, dehogy viszi ki Rolit, viszi Zsut.

,, 2018.11.11. 21:32:20

Fú, hát én most elbizonytalanodtam, hogy ezt nézzem-e tovább. Én nagyon bírok itt mindenkit, de sajnos így el fog menni a műsor és kommentfolyam is egy olyan irányba, amit én nem szeretek ... én nem akarom hogy "mások" és "nem mások" közti klikesedésről szóljon az egész. úgyhogy én leléptem:(

Mók_Ica 2018.11.11. 21:32:36

találtam egy ilyet.... a lakók eddigi "aranyköpései" az rtl2 szerint:
VV Krisztián: „Ha kicsi a f*szom, nem várom meg, amíg más mondja. Én nyomom, hogy milyen kicsi a f*szom, oltom magamat.”

VV Csoki: „Sőt, még kisebbnek mondja!”

VV Krisztián: „És akkor meglepődnek, hogy van 10 centi!”

VV Radics: „Egymás csaját kell megk*rni. Az a legnagyobb fun!”

VV Cintike: „Hogy fogom leborotválni a p*n*mat?”

VV Csoki: „Az amúgy az én feladatom, nekem szóltak a vezetőségben, hogy azt nekem kell csinálni, én vagyok a p*n*borotváló.”

VV Greg: „Úgy érzem, mintha Lipóton lennénk. Mintha be lennénk zárva egy bolondok házába.”

VV Zsuzsu: „Nem a papír számít, hanem a szürkeállomány.”

VV Csoki: „A hajnak mindig patikának kell legyen.”

VV Csoki: „Szavazzatok rám, mert néger vagyok. Nem tudom, mi lesz a Villában, de egyet ígérhetek: ott is néger leszek.”

VV Krisztián: „A férfiakat magam alá gyűröm, a nőkkel pedig a lepedőt.”

VV Greg: „Köztem és Ken baba között igazából rengeteg hasonlóság van, csak nekem f*rkam is van.”

VV Cintike: „Das ist rántott hús."

VV Zsuzsu: „Akinek nem tetszek így, az nyomja el magát a hamusban.”

VV Radics: "Az artikulása, a mimikája annyira érdekes..."

Angora Cardi 2018.11.11. 21:32:56

Ginu rámegy Lacikára?

Cimili 2018.11.11. 21:33:16

má mutogatja a réz gyűrűjét.:DD

Lynette21 2018.11.11. 21:33:21

Viviennek milyen a haja oldalt a fulenel? Pajesza van, vagy mi?!

VV Erőlegény 2018.11.11. 21:33:29

@VV Erőlegény: Én pl jelenleg jónéhány játékos ellen nem őt szavaznám ki. Nekem nem a jó és a rossz, valamint az általam vélt igazságosság fontos a játéknak ebben a szakaszában.

Madam. 2018.11.11. 21:34:03

@WICKEDWITCH: köszi, rávilágítottál, a szexuális tévelygés alapján válogattak. Reni transznemű-, krisz bi-, greg pán-, a bejövő metro- és transznemű, adri nimfomán, roli aszex, többiek koitománok

Mók_Ica 2018.11.11. 21:34:17

vivike nem lopta a szívembe magát...... pffffff

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 21:34:54

Ginu rohant megvédeni a körbepisilt Csokit.

Cimili 2018.11.11. 21:35:10

na ezek meg luksógorok

Angora Cardi 2018.11.11. 21:35:20

Ez egy baráti kör, és Vivike palija már bekapta Gregnek, mindenki ismer mindenkit! Ez így szép kerek.

tvbuzi 2018.11.11. 21:35:33

Jerry Springer valahol felsikított

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 21:35:34

És most miért nem kapcsolják le az adást, élőben megy és hogy?
Büntit, azonnal.

AmanEdi 2018.11.11. 21:35:59

Ennek a hülyének mi a baja Greggel hogy ordít?

Angora Cardi 2018.11.11. 21:36:07

@tvbuzi: Lehet, hogy bi. Vagy pán. Bár ha bekapta a faszt akkor nem a lelke tetszik neki, akkor nem pán.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.11. 21:36:16

Anikó le van sokkolodva.
Mondja ő az Anikó show házigazdája :))))))

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 21:36:17

Vagy ilyesmi... médiatörténeti pillanat én is megkavarodok.

nicu71 2018.11.11. 21:36:29

uristen mi folyik itt?? rögtönzött Maunika -show már csak a hajtépés hiányzik

Lynette21 2018.11.11. 21:36:31

Haha! Az elot nem lehet kisipolni, mi?! Na erre racsesztetek rtl!

Angora Cardi 2018.11.11. 21:37:30

@AmanEdi: Pasija bekapta a faszt amihez Gregnek valamilyen szinten köze volt ,vagy az övé volt vagy közös ismerősé ez majd a bulvárból megtudjuk.

Madam. 2018.11.11. 21:37:51

@Angora Cardi: a pán mintha nem baszna, csak a művészetit szereti a másiknak

Cimili 2018.11.11. 21:38:35

@Mók_Ica: ez jóóóóóóó :DDDDDDDD

Mók_Ica 2018.11.11. 21:38:38

@Lynette21: ezen röhögtem én is :))))

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 21:39:05

@Madam.: de, a pán üzekedik, szerintük nincs olyan, hogy férfi meg nő, csak ember.

Cimili 2018.11.11. 21:39:46

na roli, rajtad a "világ" szeme

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 21:40:00

@Angora Cardi: a pánnak mindegy, hogy szop, vagy nyal :DDDDDDDD

VV Erőlegény 2018.11.11. 21:40:15

Ez a meglepetés kiválasztás azért érdekes, mert így nincs lehetőség egyeztetni.

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 21:40:18

@nicu71: Hajtépés? Több kinti ember haja van bent mint villalakóé!

Cimili 2018.11.11. 21:40:52

@Cimili: ja nem, má megkavarodtam én is. :)))))

AmanEdi 2018.11.11. 21:40:54

Vajon ki lesz a kiválasztott?

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 21:41:19

És ha valamelyik nem tud írni, mert ezekből kinézem.
Az lerajzolja. :)

WICKEDWITCH 2018.11.11. 21:42:04

@úgymond olvasó mmkk: ehhez képest női munka az van... ehhh...

naezjó... 2018.11.11. 21:42:23

@Csakazértis én vagyok a királynő: Még a "számold össze, hogy mind megvan-e" is kihívást jelent.

Adamadam 2018.11.11. 21:42:34

Anikó, hogy keménykedik:D

Mók_Ica 2018.11.11. 21:42:40

ancsika miért hunort b@sztatja? dzsinu még hunor után hozta.....

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 21:42:49

örüljetek neki, hogy Greg nem demiszexuális!

Schlomo Goldberg 2018.11.11. 21:42:51

hunyor rendőrmúltja kijött, egy perc alatt nem sikerült leírnia egy nevet és borítékba tennie

Angora Cardi 2018.11.11. 21:43:37

@Madam.: @úgymond olvasó mmkk: Na jó de akkor minek él együtt a másik fiúval? Néha megizélik egymás lelkit?

Mók_Ica 2018.11.11. 21:43:45

@Schlomo Goldberg: többen még nála is lassabbak voltak

Mók_Ica 2018.11.11. 21:44:38

@tvbuzi: idegállapotba' vagyok, Máóuni----ka :DDDD

Spitzbauer 2018.11.11. 21:44:58

Kicist megcsúszott az adás. Most ez igazán tresss lesz...

Adamadam 2018.11.11. 21:45:06

@Mók_Ica: Persze, Anikó nevetséges

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 21:45:35

Roli és Radics ugyanannyit kap, akkor Roli hogy dönt? :-P

tvbuzi 2018.11.11. 21:45:46

VV Maunika mint egy őrmester

naezjó... 2018.11.11. 21:46:17

na, most túlcsordulhat a tattika. Roli meg kiszavazta a nyakát.

Angora Cardi 2018.11.11. 21:46:20

@Madam.: Ahhoz nem kellene együtt élni senkivel :D Kamu ez sima homoszexuálisok ezek.

Madam. 2018.11.11. 21:46:40

"először indokoljatok" - nem túlzó elvárás ez?

tvbuzi 2018.11.11. 21:47:12

Azt hittem Róland Radicsra rakja

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 21:47:28

@Angora Cardi: ha demiszexuális lenne, Platónra vagy Einsteinre gondolva verné ki magának, miközben filozófiai értekezéseket üvölt nyögve. a jelenlegi állapota tán egy fokkal jobb :DDDDDDD

Madam. 2018.11.11. 21:48:04

@Angora Cardi: ott a pont. Ezeknél buzi, aki nem buzi.

Adamadam 2018.11.11. 21:48:38

De utálom, hogy így siettetik az indoklást.

Mók_Ica 2018.11.11. 21:49:02

@Adamadam: annyira gyökér stílusban nyomják.... ráadásul ők batyták el és a lakókat siettetik..... pffff

Schlomo Goldberg 2018.11.11. 21:49:23

Reni nem érti hogy kussoljon
többi se nagyon

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.11. 21:49:38

Roli miért nem Radicsra rakott?

AmanEdi 2018.11.11. 21:51:11

Szavazat egyenlőség

AmanEdi 2018.11.11. 21:51:52

Na Radics-Roli párbaj vasárnap biztos

Cimili 2018.11.11. 21:51:59

radics, nagyképű hülye pöcs!!!!!!!

Mók_Ica 2018.11.11. 21:52:35

radics kiviszi rolit.... :((((

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 21:52:35

Magára kellett volna raknia, és ő választhatott volna. Simán visszament volna. Mondjuk lehet még kihívott.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.11. 21:52:53

@Mók_Ica:
Ha Radics megy vissza akkor kibsszom a tv-t a zárt ablakon.

Mók_Ica 2018.11.11. 21:53:31

@Cimili: sajna a szimpátia szavazáson elég elöl állt..... előrébb, mint roli.....

Madam. 2018.11.11. 21:53:40

Tudnánk-e alkalmatlanabb párost a műsor(?)vezetésre?

tvbuzi 2018.11.11. 21:53:47

Parittyázás hangjai voltak?

nicu71 2018.11.11. 21:54:15

@Mók_Ica: ööö radics nem hunyort emlegette? /hogy kiviszi/

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 21:54:17

@Mók_Ica: viszont Hunor szavazói talán Rolira raknak.

tvbuzi 2018.11.11. 21:54:42

Rádics nem a Hunort viszi?

Mók_Ica 2018.11.11. 21:54:49

@VV9 Velőtrázó Vélemény: az jó, mert akkor radics kint marad :)))))))))))

Lynette21 2018.11.11. 21:55:04

@VV9 Velőtrázó Vélemény: Az jo lesz, mert akkor tutira Hunor megy vissza.

Angora Cardi 2018.11.11. 21:55:06

@úgymond olvasó mmkk: El ne jussunk ide :D
@Madam.: Nálam is buzi aki nem 'nem buzi', az hogy épp mivel fűszerezi... most belemehetnék de még nincs tíz után :D

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 21:55:14

Radics csak a szerkik jóvoltából maradhatna, de már beküldték az utódot.

naezjó... 2018.11.11. 21:55:31

@Madam.: Gáspár Győző és Baukó Éva pl.

tvbuzi 2018.11.11. 21:55:48

Ha Hunort viszi kiesik Rádics

Cimili 2018.11.11. 21:56:01

@tvbuzi: az avatarod találó :)) nem hiába nagy a füled:DDDDDDDDDDD

Schlomo Goldberg 2018.11.11. 21:56:48

Azért ez a balfaszkodást, semmi respektje nincs anikónak és bajusznak, mindegy mit mondanak, le se szarják őket, amatőr balfasz banda, egy telibebaszott kiválasztást nem lehet tisztességesen levezényelni

tvbuzi 2018.11.11. 21:57:04

Borzasztó ez a reklám a Káleszível

VV Erőlegény 2018.11.11. 21:57:18

@AmanEdi: Miért olyan biztos? Sokkal kevésbé biztos így, mintha Roli magán tartotta volna a kendőt. Miért nem magára kötötte a jellembajnok? Így valamennyi esélyt adott magának, hogy ne őt hívja ki.

Gia 2018.11.11. 21:58:07

Radics tudja,h.Adri a végén végzett a szimpátia szavazásnak.Ha van esze őt viszi.De ne legyen,mert akkor visszajön..

AmanEdi 2018.11.11. 21:58:12

Ne hogy elkapcsoljatok mert jön Hose Armando

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 21:58:41

@tvbuzi: délután láttam, szörnyen szörnyű! (Harry Potter a Coolon :P)

Gia 2018.11.11. 21:58:46

Jah,Adri védett.

ascii 2018.11.11. 21:58:47

gratulálok rtl2 szerkesztők, időmenedzsmentből csillagos ötös, menjetek be légyszíves a villába, ki szeretnélek titeket szavazni! szerencsétlen társaság!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.11. 21:58:48

@tvbuzi:
Radics gyáva xar, lehet Zsut viszi :))

tvbuzi 2018.11.11. 21:58:57

@Gia: Adrinak védettsége van

adamskij · http://ekonomikrefugeeinwien.blogspot.com 2018.11.11. 21:59:05

@Zabkása: ah, pár órával hamarabb az előző posztnál ugyanezt a megfigyelést tettem, tényleg igen mélyre zuhant már a szint (szint? kútmély) de biztos vagyok benne, hogy a 9es széria még lejjebb kerül.

ascii 2018.11.11. 21:59:07

@Cimili: aki azt a parfüm reklámot énekli

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 21:59:12

Győzike mit agyalhat azon, hogy miként tud még a mai élő alá lemenni.

AmanEdi 2018.11.11. 21:59:36

@VV Erőlegény: Hát hogy miért nem magára kötötte az jó kérdés de szerintem azért mert egymásra tettek

tvbuzi 2018.11.11. 21:59:52

@Cimili: a Trónok harcából a szőke csak a sárkányon

Cimili 2018.11.11. 22:00:15

@ascii: ja, rólam leperegnek a reklámok, oda se nézek.

Cimili 2018.11.11. 22:00:46

@tvbuzi: na majd megkukálom legközelebb.

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 22:00:56

Hát ha lányt visz, az csak a kiesési arányt növeli.

Adamadam 2018.11.11. 22:01:12

Rolinál mi lett volna a jó döntés szerintetek?
Ha magára teszi és kivisz valakit akit gyengének hisz, vagy ez, hogy Radicsra tette?

tvbuzi 2018.11.11. 22:01:15

Cintike megnézheti a filmet amiben előadja Mozart varázsfuvoláját

Spitzbauer 2018.11.11. 22:01:23

Bennem még az is felmerült, hogy az új csaj, (Vivi?) nem is csaj. Lehet, hogy csak plaszikázták itt-ott, és egyébként a Ken ligájában játszik.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 22:01:24

@tvbuzi: Tyrion is szőke, nem? vagy ő még nem ült sárkányon?

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 22:01:58

Zsuzsu mindig a Belevalóban a legjobb.

Zabkása 2018.11.11. 22:02:28

@adamskij: igen megy ez még a szakadék mélyére... de tényleg brutál. Pedig eskü élvezném, ha normális taktika menne, nem pedig a "megudgatom magam mert akkor majd jól megvéd" és társai. Meg ha a vita nem arról szólna, hogy ki tud hangosabban csúnyábbat mondani, mert itt más nincs.

VV Erőlegény 2018.11.11. 22:02:40

@VV Erőlegény: Furcsa, hogy amellett, hogy érzésre hosszútávon Rolival tudnék talán a legjobban azonosulni a játékosok között, nem igazából szimpatikus a játéka, és azt sem tartom bölcsnek, hogy már az első perctől kezdve elkezdett taktikázni. Jelenleg még Radiccsal szemben sem biztos, hogy ő a nyerő, sok függ attól, hogy a héten mit látunk játékban az új belépőktől, illetve Hunortól. Szerintem dramaturgiailag egy Radics féle ellenpólus kell a csapatba.

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 22:02:40

Győző imádta az egész percét a mainak.

AmanEdi 2018.11.11. 22:02:40

Adri védett tehát ő nem mehet maradt Era,Roli,és még a másik aki rá tett csak most nem tudom már ki

tvbuzi 2018.11.11. 22:02:49

Vivike kissé tudálékos

Madam. 2018.11.11. 22:03:03

Balett és rúdtánc mint sport.

Spitzbauer 2018.11.11. 22:03:19

@Spitzbauer: Most nézem a fimjét. Lehet, hogy tévedtem, bocs.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 22:03:26

kéne hogyvoltot írni a harry potterből

Angora Cardi 2018.11.11. 22:04:08

A 18 éves ha bepiál lányra fiúra egyaránt rámegy, saját állítása szerint.
Miféle kurva világ ez?

Madam. 2018.11.11. 22:04:13

@Spitzbauer: lásd fentebb a tipológiát. Transzi. Nemváltó.

AmanEdi 2018.11.11. 22:04:30

Ez a csaj 18 évesen nagyon beképzelt

Angora Cardi 2018.11.11. 22:04:58

@úgymond olvasó mmkk: Már annyiszor láttam, hogy szinte kívülről tudom :D

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 22:04:58

@Angora Cardi: 7-8 évvel ezelőtt is voltak ilyenek, csak akkor még nem volt menő

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 22:05:11

Van még kétely hova tartozik Vivien?

Schlomo Goldberg 2018.11.11. 22:05:17

Gyémántos Vivike, ahogy nézem

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 22:05:44

@Angora Cardi: én is, halálra idegesítem a körülöttem lévőket vele :DD

Angora Cardi 2018.11.11. 22:07:51

@úgymond olvasó mmkk: Igen mintha ezek ezzel menőznének, mi a szuperképességed? 18 évesen már végigkúrt mindenki aki szembe jött. Ez a menő világ?
Kérem kis konténer elém gurítását..

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.11. 22:07:58

Ezek nem szerepeltek az anikonal?
Ennyi dade bmg

Cimili 2018.11.11. 22:08:02

Lacikát már most nem csípem.

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 22:08:44

Mondom én, hogy Lacika váltja Radicsot.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 22:09:11

@Angora Cardi: nemhogy 18 évesen, a 16 évesek között is előfordul ez a faj

tvbuzi 2018.11.11. 22:11:40

Ezzel a konkurencia cuccal minden nő megvan áldva.

Cimili 2018.11.11. 22:11:57

cintike reniről: agyilag nincs rendben.:)))

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 22:12:19

Milyen párbajra lehet szavazni? Még csak kiválasztás volt. :-)

Madam. 2018.11.11. 22:12:24

@tvbuzi: azé mer az egy márka.

VV Erőlegény 2018.11.11. 22:12:49

Szintinek volt egy kapcsolata már amikor egy kicsit lejjebb ment az egoja, hát most Krisz után biztos emelkedett... Szegény lány...

Mók_Ica 2018.11.11. 22:13:11

@Adamadam: hülye lett volna magára tenni, mert akkor tuti párbajozik.... a bennmaradás feltétele, hogy elkerüld a párbajt :)))) bár radics nagy valószínűséggel rolit viszi, de lehet hogy mégse :)))

VV Erőlegény 2018.11.11. 22:13:42

@VV9 Velőtrázó Vélemény: Radicsra már ráteheted a szavazatodat bárki ellen.

Angora Cardi 2018.11.11. 22:14:07

@úgymond olvasó mmkk: Á de már csak a végét látom emiatt a szar miatt :D

Madam. 2018.11.11. 22:15:36

Epic.
A baszás téma alatt Bach: Air-ja szól.

Mók_Ica 2018.11.11. 22:16:20

szintike megnézheti azt a maszatolást :)))

tvbuzi 2018.11.11. 22:16:52

Milyen jogon szopjak le valakit ha nem nyal ki??

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 22:17:26

@Angora Cardi: végigkommentálom hangosan az egész filmet :DDDD

Angora Cardi 2018.11.11. 22:17:37

Na remélem büszke vagy magadra Cintija.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 22:18:01

@tvbuzi: remélem csak lemaradt az idézőjel

Angora Cardi 2018.11.11. 22:19:41

@úgymond olvasó mmkk: :DDD
Legnagyobb sóman-ról maradtam le emiatt.

Angora Cardi 2018.11.11. 22:20:14

Cinti büszke a teljesítményére.

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 22:20:49

Ez az Imperial March óriási volt, már csak az "Én vagyok az apád" kellett volna.

tvbuzi 2018.11.11. 22:21:51

Most, hogy Győző elmagyarázta, már én sem értem.

Nbl 2018.11.11. 22:22:03

Nem tudom mennyire instruálják a szerkik ezt az ostoba Győzőt, eddig csak egy buta fasznak tartottam, de most inkább hánynom kell tőle

tvbuzi 2018.11.11. 22:22:45

Integetünk Cinti:DDDD

Angora Cardi 2018.11.11. 22:23:11

@úgymond olvasó mmkk: Dehogy... Csak a végére már nem akarok bekapcsolódni, inkább holnap megnézem egyben.

Madam. 2018.11.11. 22:23:21

Vigyázzatok magatokkal by Győzi

AmanEdi 2018.11.11. 22:23:53

Jó volt a rész mindenkinek jó éjt

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 22:24:21

@Angora Cardi: Igazad van, ezt folyamatában kell venni.

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 22:24:40

Előre sajnálom, hogy nem Candy írhat erről...

Zabkása 2018.11.11. 22:24:47

Gecc ez a Győző hogy érti meg egyáltalán azt, hogy a villát hogy kell használni? Egy mondatot nem tud befejezni, világát nem tudja, de még azt se, ami 5 perccel előtte történt abban a műsorban, amit elvileg VEZET?!
Milyen szavazás van már? :D

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 22:24:47

@Angora Cardi: az ápoltak biztos értékelnék, hogy őket nézted :D

csincsilla72 2018.11.11. 22:24:59

Ha most Radicsnak van egy csöpp esze (nincs), akkor végiggondolja mennyire népszerű az értő közönség szemében a kefélés, mint tattika. És ennek megfelelően olyat választ, aki ezzel volt elfoglalva egész héten, mert ellene van esélye visszajönni. Jelen pillanatban még fogalmuk sincs, hogy ki mennyire erős, PUÁt kivéve. Úgyhogy Cincike kiesésén el kellene gondolkodnia.

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 22:28:06

Radics maximum akkor marad játékban ha Krisztiánt vagy Csokit viszi ki.

mocskosmacska 2018.11.11. 22:30:30

@Mók_Ica: Nem biztos. Az első két szériát az nyerte meg, aki folyamatosan párbajozott. Baukó Évát is mindig kiküldték, aztán mindig visszajött.

ascii 2018.11.11. 22:31:24

@Zabkása: az a szomorú h ez a szellemileg fogyatékos ember magasabb értékrendszerrel rendelkezik, mint ez a retkek retke, gondolom ausztriában is ősi mesterséget űzött, azért nem tud egy kukkot németül

mocskosmacska 2018.11.11. 22:31:33

@csincsilla72: Nem reménykedem, hogy van ennyi esze.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 22:34:09

@ascii: jaj már, hát nem biztos, hogy éjszakai pillangó volt, biztos takkerolt osztrákiában!

VV9 Velőtrázó Vélemény 2018.11.11. 22:34:34

Na megyek aludni, regenerálódniuk kell az agysejteknek.

Angora Cardi 2018.11.11. 22:35:04

@úgymond olvasó mmkk: minden bizonnyal :DDD dolgozni akartam még este de kezdek ásítozni, úgy tűnik, öregszem..
@VV9 Velőtrázó Vélemény: :DD fő az akkurátus hozzáállás

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 22:36:50

@Angora Cardi: kétoldalú munkaundoritiszben szenvedek már most :(

VV Erőlegény 2018.11.11. 22:39:47

@VV9 Velőtrázó Vélemény: Nem így látom, még Rolival szemben sem (jelenleg 50-50%-ot érzek). Nagyon sok függ a következő hét alakulásától is. Honnan tudod, hogy kik nézik, és szavaznak a játékban, és mi a szavazási preferenciák? Mi itt a Hogyvolton lehetünk, vagy max 100-an kommentelők, illetve néhány ezren olvasók, ráadásul sokan közünk nem is szavaznak.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.11. 22:40:22

Félek az a sok indián Radicsot vissza szavazza, a csatornáján szinte mindenki imádja :(

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 22:40:23

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): nem a sztoriról szólna, hanem a kommentárjaimról

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.11. 22:41:20

@Cimili: szeretem is, sárkányos róla. Ha fiú lennék, Havas Jont választom. :D

Zabkása 2018.11.11. 22:41:29

@ascii: nem értek egyet, de nem is kell versenyeztetni őket, hogy melyik milyen értékrendet képvisel. Bár hiszem azt, hogy Győző, mint audiovizuális disztroj káros évtizedek óta, míg ez a Cintike meg már decemberben el lesz felejtve.