Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 4x35 - Ez nem batyus székelynek való játék

2018. november 10. 09:00 - sixx

30_2.jpg

21_4.jpg

Nagy igazságok kimondásakor bátran bízzuk magunkat Survivor Verára, a nőre, aki miatt nem lett hótthalálosan unalmas az utolsó Survivor adás, az, aminek valójában akkor lett vége, amikor az előző rész végén, a Hany Istók Emlékfutam 2018 utolsó szakaszán Őszinte Tamás alulmaradt Nagybanipiacos Fannival szemben, pontosabban egy bambuszrúd végére erősített va,skampóval, pedig üvöltött mellé böcsülettel. Szóval abban a pillanatban, ahogy Bencus hitetlenkedve kihirdette, hogy bazdmeg Fanni, te meg döntős vagy, éppen azt is hozzátehette volna, hogy grat a nyereményhez, Dávid, majd igyunk egyet. A második újkori Survivor-évadot tehát megint egy inas, szikár, szakállas faszi nyerte, ha a következő évad elején meglátok egy ilyen fazont, tökön szúrom magam.

Na de történtek dolgok Dávid mennybemenetele előtt is.

a) löevél gyött, olvasták
b) az állt benne, hogy gyújtsák fel az egészet a picsába
c) hát jó, és el is tüzeltek mindent, még Robi padját is, amit Fanni úgy szedett szét 33 mp alatt, mintha hullámpapírból rajzolták volna
d) Fanni olyan sebességgel hordja a nyersanyagot a partra, hogy Dávid, aki szemmel láthatóan remek mérnök, alig tud vele lépést tartani.
e) Fanni a családjáért akar nyerni, mert szegények
f) de nagyon
g) könny is van
h) Dávid az egykedvűség álarcát háromszor 3,897 másodpercre vette csak le, de pont olyan fontos neki is a lovetta, mint a nőnek.

Bencus az ünnepló kék ingében mondja a felkonfot, és kibírja, hogy ne tegye hozzá a végin, hogy fasz se gondolt ilyen döntőre, de most már csináljuk. Gyertek csak befelé, keserű, csalódott, önsajnálatban fetrengő lúzerek, beszélgessünk. Itt hozzátenném, hogy ha valaki akar valami ISZONYÚ FURÁT megtapasztalni, az kérje el a hangkeverés előtti verziót az RTL-től, a csendben bevonuló zsűritagok és a csendbe szevasztokszigatlakókat beleüvöltő Bencus örökké kísérteni fognak.

Jó az illatotok. (Bencus)

A rendes Survivorban ez a szegmens nem van, mármint a magukról pofázó, bukásukat mindenki másra (csak saját magukra nem) visszavezethető zsűritagos. Gábor, taktikus játékosok vannak most bent? Ide senki nem jött szűzen. Tomi, ki nyerjen? A Határozatlan Ember most is habozásba fog, nem tudom, DE KÖLLL MÉRCE. AlexSándor, neked mi a túlélés? Elvek fel nem adása, embernek való leves. De kurva hosszú lesz ez így, baszki. Fitnesszmama elszabadul, a túlélő szónak új, hosszú, cirkalmas, értelmet ad, AKI TAKTIKÁZIK AZ NEM EMBER, JEREMY MEG NEM FÉRFI, VEROSKA IGAZAD VAGYON ITTEN. Robi szegény kap egy kérdést, ami jobban meglepi, mint maga a tény, hogy a legjobb négyben benne van, Fitnesszmami meg már csak sportból is leoltja, nehogy azt gondolja már valaki, hogy ő egyébként egy kedves nő, a faszt az. Tomi úgy csikorgatja a fogát, mintha kötelező lenne, és nem nyilvánít véleményt, pedig nagy volt a kísértés. Jöjjenek a hősök, a zsűriben tán Gábor az egyetlen aki vigyorog.

Oké, folytatja Bencus, ne szarakodjunk sokáig, nekem dolgom van még. Dávid előadja, hogy ő mentálisan és fizikálisan is kipattintotta magát, majd a hatalmasban két t-t is talál, amiért konkrétan meg tudnám ölni. Két tével. Bencus szerint nem véletlenül ők ketten ülnek a döntőben, ami úgy hangzik, mintha valóban ezt a kettőt tartaná a legjobbnak. Ami ebben a legzavaróbb, hogy Bencus az álkérdéseivel a zsűritől veszi el az időt, pedig ott vannak sarkos vélemények még. És mintha csak varázst ütöttek volna meg egy Népszava-kalapáccsal, a matyóhímzéses ünneplőben üldögélő Verus aszongya, várjuk csak. Lendületből küldi el Fannit a picsába, mer ő, mármint Vera azért esett ki, mert taktikázás folyt, ment, történt, zajlott. És hát ő még gyerekként M.Laci barátjától, akit az emberek mindig megbámultak, mert szőrös volt, PICI HORMONÁLIS ZAVAR VOLT, AMIRŐL NEM TEHETETT, NEM MEDVE VOLT, BASSZÁTOKMEG, azt tanulta, hogy mindenkinek segíteni kell, nem hazudva. erőből, Fanni meg szopja le, a családja szígyene.

Ne családozzunk!

A bili tovább borul, őszinteségi roham és tetemre hívás lesz belőle, minden mindegy alapon vádaskodnak, Vera mindenképpen a végére akar járni, hogy MILYEN ALAPON ÉS KI VOLT AZ, AKI ÚGY DÖNTÖTT, HOGY NEKI INNEN MENNIE KÖLL, de nem került közelebb az igazsághoz, mert olyan mondatok is elhangzanak Dávid szájából, hogy:

Valószínűleg hallottam arról, hogy téged akarnak kiszavazni.

Miközben ő találta ki az egészet. Vera felteszi a kezét, ez nem az egyszerű batyus székelyek játéka, hát nem, baszki. Volt még egy hasonló kör, amiben Gábor, a fíreg lett felkérdezve úgymond, hogy két népszerű valóságshow-s kifejezést is elsüssünk egy posztban, a téma a löevél volt, hogy akkor mi, kit kinek hazudott, és kurvára elsikkadt ennek az egész törzsi tanácsnak a lényege, az hogy a kiszavazottak kérdezhetnek a döntősöktől. Bencus már kurvára unja az egészet, pedig ha tudná, millyen ezt hajnal 2-kor, két kör szapora között íni, nem feszengene. Savazzunk, Béláim. DE. Van még itt valami, párbaj a neve, a jelige meg a "döntetlen nem lehet sehogyse"  Ha ad nekik egy-egy kést, megölök valakit. Nem az, toronyépítgetős játék, billegő asztalra kell nyolc hasábot felrakni, aki nyer, kibaszhat egy szavazatot a tízből. Dőlnek, borulnak a hasábok, aztán aszongya Bencus, elég lesz hat, mert mindjárt eret vágok magamon. Dávid lesz a befutó, Robi szavazata megy a levesbe.

Jó döntés volt, mert így 5-4 arányban Dávid megnyerte az évadot. Gratula innen is.

Az olvasóknak kösz a megtisztelő figyelmet, a blogról elmenni nem kéne, van tartalom bőven!

Címkék: rtl survivor
136 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BBrigusz 2018.11.10. 09:36:23

Hú ez szörnyen unalmas 55 perc volt. A játék is, a kérdezgetés is, minden.

Én hiányolom ebből az évadból a rovar és undormányevős feladatot. Vajon az miért nem volt @sixx?

Lynette21 2018.11.10. 09:44:04

Rohadtul idegesito es nezhetetlenul unalmas utolso resz lett. Az alapbol 70-es vernyomasom fel is ment 100-asra! Mindegy is, majd ha legkozelebb nem erzem jol magam, csak ezt kell visszaneznem.

Nem Penny hajója 2018.11.10. 09:49:20

Olyan volt számomra ez az évad, mint egy olyan akciófilm, amiben nincs happy end és a gonosz szereplő simán győzedelmeskedik a végén. Persze erre lehet mondani, hogy ez kérem egy reality, csak hát annyi ponton nyúlkáltak bele a szerkesztők, hogy ez inkább volt egy szappanopera. Annak pedig már milyen üzenete van, ha egy fikciós műsornak az a konzekvenciája, hogy ha szemrebbenés nélkül hazudsz és neked lejt a pálya, akkor bezsákolhatsz 20 milkát.

özv. Baldóver Béláné 2018.11.10. 10:06:00

Tennap Chucknorris úr aszonta, hogy látot egy 80 éves nénikét, aki Dávidnak drukolt. Hát az nemén vótam.
Fannika aranyom, te vagy a győsztes!

artax 2018.11.10. 10:15:22

Rubin Kristóf mondjon le!

Lynette21 2018.11.10. 10:17:31

Van uj kibeszelo az rtl moston. Meg csak az elso par percet birtam megnezni, nincs sixx es a ket rtl-es ember kerdez. Ezt igy minek? Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa! Azt az Andor nevezetut meg nezni is rossz. :(((((((

fujimo 2018.11.10. 10:26:37

akkó mán ide is :$ :)

fujimo 2018.11.10. 10:03:14
Nah így aludva egyet az "élményre"...

...nem megyek bele a folyamatosan lejtő pályára és hogy hol milyen csalásokat véltem felfedezni, sajnos ez nem érdekes már... :/

...ugyanakkor érdekes, hogy több ponton "ment el" fanni számára...

1 - Tamás
2 - Párbaj
3 - Vera
4 - Holtak szigete
5 - Utolsó rész "beszélgetései"

Az a helyzet, hogy a játék több szinten mutat olyan hiányosságokat, amik miatt a végeredmény több, mint aggályos.

4 - Holtak szigete:
Már említették néhányan, de tényleg több esélye van annak, aki a holtak szigetére kerül, mivel ott egy játékos olyan körülmények között találkozik a többi - összes kieső játékossal, ami sokkal kedvezőbb a végső szavazatok megnyerésére.

Ez önmagában nem feltétlenül baj, de nagyon egyoldalú és problémás, hogy a holtak nem látják a törzsi tanácsokat, párbajokat és nem kapnak külső információkat.

Nincs más alapjuk dönteni csupán annyi információ, amíg bent voltak és amit a kiesettek hoznak még.

Amúgy durva, hogy mennyire nem fogta fel mondjuk vera és nóri, hogy ott tovább folyik a szociális játék... sőt még szandi sem biztos, h belegondolt, h azzal hogy gábornak adta a védettséget, nem biztos hogy a legnépszerűbb lépést választotta.

Szóval ez (hogy a halottak nem kapnak részlet infókat) mindenképp hiányossága a játéknak.

5 - A végső törzsi tanács
Über gáz volt ez a keresztbe kiabálós, ki a hangosabb megoldás... hogy asszisztáltak vera végtelen agresszív primitívkedéséhez... hogy gábor "nem mondhatod el" hozzáállásához... és hogy hagyták, hogy sokan 1 szót se szóljanak...

...hiányoltam a teljesen körbejárt kérdezgetéseket ÉS azt, hogy minden kiesett kérhessen mondjuk egy általa választott pillanatot, amit megnézhetnek együtt... ez mekkora lehetőség és random faktor lenne már, ha mondjuk valaki pont beletalál a kérésével egy olyan beszélgetésbe, ami sok mindenről rántja le a leplet...

...de így... hogy megengedték, h 2 ember kígyót békát kiabáljon... és teljesen kiegyensúlyozatlan - szervezetlen és pláne agresszor mutyiszintű végső konklúziós "beszélgetés" alakuljon... lejáratták szinte az egész értelmét...

3 - Vera
...ez a nő katasztrófa, komolyan... rendkívül ostoba, cserébe leírhatatlanul önhitt... ultra gáz, h még rakta is alá a lovat az rtl... az meg külön az idiotizmus csúcsa, h úgy szavaz a dávidra, h előtte vált nyilvánvalóvá, h ő szövetségeseként segítette a kiejtését... :/ :)

2 - Párbaj
Az elődöntős és ez a végső párbaj is rengeteg kérdőjelet hagyott.... de mint mondtam ebbe már inkább bele se megyek... :/

1 - Tamás
Ez a gyerek minden kétséget kizáróan a legnagyobb szégyene a survivornek... adásonként 6an vágták át... semmiből nem tanul, de mégis érez felhatalmazást arra, hogy ítélkezzen... és percenként másképp ítél, attól függően, hogy utoljára ki beszélt vele... most éppen a törzsi tanácson dávid simult hozzá egy mondattal... és kész is az eredmény...

...összességében ez a rakás szar nem alakul így, hogy ennyire csalódást okozzon, ha a holtak több infót kapnak... részt vehetnek a törzsi tanácsokon... és a végső törzsi tanács is kulturáltan van moderálva és kellően sok oldalról ki vannak beszélve az események... akár választható jelenetekkel... (...mit beszélt a levélnél gábor és dávid? ...ki ejtette ki verát? ...hogy esett ki nóri, mit mondott gábor? ...stbstbstb... olyan kéréseik lehetnének jeleneteket érintően... huhhú...)

...ez így nagyon fals volt, borzasztóan visszatetsző, hogy a primitív-féreg-végtelenül ostoba vonal "érvényesül" és "nyer"... egészen elképesztő módon kiábrándító...

Chuck Νorris 2018.11.10. 10:39:32

@Lynette21: tegnap vki mondta hogy a langyi andor a kalandor, dávid zacsipacsi pajtija azért nyert :)

bluemonkey92 2018.11.10. 10:39:54

Nem hittem volna, hogy egyszer ide kommentelek, mert csak olvasni szoktam a hozzászólásaitokat, de a tegnap este nálam teljesen kiverte a biztosítékot. Soha nem néztem semmilyen magyar "reality"-t, vagy napi sorozatot, mert nem nekem valók, viszont a Survivor tavalyi szezonját gondoltam bepróbálom, mondván itt nem próbálnak sem énekelni, sem színészkedni... Maga a játék fogott meg, a tavalyi évad teljesen berántott, az idei még jobban, egészen közepéig, amikor is teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy itt a Dáviddal ha nem is nyeretik meg az egészet, a fináléba biztosan betolják. Én naiv bíztam benne, hogy a végén győz az "igazság", gondolatban már meg is bocsátottam az RTL-nek az összes Dávid-pusht, erre tessék. Csak abban bízom, hogy valamelyik szarházi szerkesztő ezt a kommentet is olvassa. Értem én, hogy orálisan - vagy ki tudja még hogyan - kielégíthette Dávidot, aki még akár jól meg is pocsékolta a nyeremény ígéretének hallatán, de az ilyen alávaló húzásoknak ott van a ValóVilág meg a többi istenverte szenny. Ne ezt a játékot tegyék már tönkre az ilyen felesleges, igazságtalan belenyúlásokkal és előretolásokkal. Ahogy olvasom a különböző fórumokat, mindenhol óriási a felháborodás, talán az RTL nem követ el többé ilyen hibát, viszont én már nem leszek ott. Tudom, "túléljük", csak a csalódottságomat akartam kifejezni, és azt, hogy teljesen átverve érzem magam. Nem bánnám, ha nem tabuként tekintene pl. sixx erre a témára, hanem rendesen kivesézné. Nekem marad jövőre a VOX-ra visszatérő német változat, és annak ellenére is bizakodó vagyok, hogy a csatorna az RTL Group része.

fujimo 2018.11.10. 10:46:35

@bluemonkey92: igen, azt én is várom, h jobban beleálljon sixx ezekbe... csak ugye ezt meg diplomatikusabban kell neki, ha akar a jövőben bármilyen közelségbe kerülni a riálitikhez az rtl-en... bár erről sixx biztosan többet tudna mondani, h miért vagy miért nem kényelmetlen...

Lynette21 2018.11.10. 10:48:25

@Chuck Νorris: Igen. En is emlekszek ra. Es van is benne racio. Fuj! Szerencsere Vera nincs itt a kibeszeloben. Na ra aztan abszulute nem voltam kivancsi.

bElannaTorres 2018.11.10. 11:17:19

Kibeszélővel kapcsolatban, most vagy a pofánkba hazudik a két kreatív vagy ennyire rossz emberismerők, mert nem az a kérdés hogy Gábor féle játékos nyerhet-e hanem az, hogy ebben a csapatban tudott volna nyerni, és nem.

Chuck Νorris 2018.11.10. 11:20:58

na megnéztem az uj kibeszélöt, hála istennek RK nem volt ott a játékosok végig tudtak mondani 3+ mpndatot, a két müsorvezetö fiuka nem vágott közbe, szal sztem nem volt rossz. :)

etikette 2018.11.10. 11:46:52

Döbbenten olvasom a történteket. Sajnos nem làttam a tegnapi adàst de így màr nem fogom visszanézni az tuti. Szégyen az egész irányított (részben) előre megírt mű-műsor! Gondolom aláirattak velük jò pár titoktartási szerződést szòval sosem fog kiderülni az igazság, de ha tényleg ennyire belenyúltak a nézettség és a havergyőzelem kedvéért akkor az ultra szánalmas. Csak remélni tudom, hogy Fanni,Robi kap valami lehetőséget a jövőben és azt is, hogy Dávidot és Gábort sosem látjuk viszont a képernyőkön.

Sanda.Ipse 2018.11.10. 11:47:40

@Chuck Νorris:
Szerintem sem volt rossz. Ismét hárman: Fanni, Robi és Alexandra beszéltek a legértelmesebben. Tamás még mindig nem tudja, hogy hol volt, búsképű nyertesünk úgy üli végig, mint egy biodíszlet, Gábor meg legalább nem tudja most a többiekbe fojtani a szót.

bluemonkey92 2018.11.10. 11:49:54

A lítiumról éppen leszokóban lévő Claire Danes-re sminkelt Vera és Tamás is olyan szinten játszotta az ostoba szukát/barmot, hogy könnyebben hinném el azt, ha kiderülne, a készítők szánták nekik ezeket a szerepeket. Nagyon kívácsi vagyok arra, mik folyhattak a háttérben, egy titoktartási szerződést pl. szívesen elolvasnék. Gyanús, hogy alig volt valami ebben a műsorban, ami valódi volt, nem irányított. Buziként szégyellem magam Andor és Kristóf miatt, hogy képesek voltak egy szopásért cserébe százezrek szórakozását elrontani. Soha többet magyar műsor, Fanni számomra az igazi nyertes.

n3spr3ss0 2018.11.10. 12:15:21

Az egész műsor szégyene a székely picsa volt, aki a szarkeverésen és ugatáson kívül semmit nem csinált. Még a magyart is románul mondja.

apro_marosan_petergabor 2018.11.10. 12:22:24

Nem tudom, miért szükséges az összefoglalóban gusztustalanul - és sokszor - trágárkodni.
Ezek a szörvájvorok amúgy sem a gerinc egyenesítésről szólnak, a résztvevők ennek ellenére nagyjából fegyelmezettek, s próbálnak emberi nyelven beszélni egymásal (ami az RTL-es műsorokban igen ritka...).
Annak ellenére , hogy az alapképlet igen egyszerű:
1) Tegyünk be egy falka férfit és nőt szép, de mostoha körülmények közé
2) Tűzzünk ki egy átlag ember számára komoly összeget díjnak
3) Képezzünk csoportokat(törzseket), küzdjenek egymás ellen
4) Csak egy maradhat, ezért:
5) Törzsön belül a képlet egyszerű, szövetkezek a többiekkel arra,
hogy kit szavazzunk ki majd(gennyes dolog), majd utána a maradékkal a következő kiszavazottra és így tovább (még gennyesebb) amíg van ellenfék
6) Imígyen a legalantasabb ösztönöket sikerül megmozdítani a küzdőkben
(Az én ellenségemnek az ellensége az én barátom - most - majd változik, stb...)
7) Ha ezt csinálod egy darabig, a végére egy pár küzd a jutalomért, s a részvevők jó része
megutál egy csomó másikat... (a vetélkedők ehhez csak diszletek)

Na most, ha ez amúgy is ilyen gennyes vetélkedő, minek akkor még trágárkodni is hozzá a kiértkelő cikkben? A kiértékelőnek, aki mindezt egy fotelből teszi...?
Nem lesz tőle érdekesebb a műsor, csak a viszonylag fegyelmezett versenyzőket húzza le a kommentátor!

mém 2018.11.10. 12:24:41

Én így látom (és bocsi, hosszú lesz.)
1. Van kies hazánknak, Abszurdisztánnak ez az egészen fura televíziós piaca, ahol egy kereskedelmi tv (RTL) vállal fel politikai-ellenzéki-tudatformáló stb. szerepet.

2. A tavalyi Survivorben, amikor Íliászt hozták ki nyertesként, és Bence végső összefoglalójával, ami inkább volt Társadalmi Üzenet, mint egy showműsor lezárása, ezt ki is hangosították, kb egyértelművé tették.

2.a. Lehetett látni (szerintem) már az elejétől, hogy több esetleges story-line-nal dolgoztak kint is, meg a vágószobában is: legyen középpontban vajon ez a rasszizmus téma? Hétköznapjaink homofóbiája? Nők?? És aztán a dolog kiforrta magát, izé, hála Ferinek és a szerkesztőknek. Lett téma, lett üzenet, és a műsor nem vala rossz. (Hogy Survivor-ként milyen volt, az egy másik téma, és ahhoz én nem értek, de végigolvastam mindent, amit itt írtatok.)
(Már ebből is látszik, hogy én nem gondolom, hogy nem nyúlnak bele, de nem is ez áll a mérgességem homlokterében. Hanem ahogy, és amiért, és ami ebből az egészből összeállt.)

3. Abszurdisztán még mindig Abszurdisztán, sőt, egyre inkább az. A televíziózás helyzete sem változott sokat, az RTL-t sokat is csuklóztatják. Tehát valószínű volt, hogy a magyar Survivor idén sem egy eccerű reality lesz. Elég hamar úgy tűnt, ebben az évadban a nőkre helyeződik a hangsúly. Dramaturgiailag. Nóri és az ő matriarchális szövetsége, az az ’órási’ férfi-nő ellentét, Szandi szivatása by Gábor (ha valakinek kell illusztráció egy szóbeli-lelki bántalmazó működéséről, nézze vissza bármikor ezeket a részeket.)

4. Ésde közben az RTL bár felrakja a térképre a női-férfi témát, láthtólag nem igazán tudja, mit kezdjen vele. Ahogy azt sem, hogy mit nevezünk ’esélyegyenlőség’nek. Pl. Rubin Kristóf a valamelyik kibeszélőben: hát mér baj, hogy Verának és Nórinak Bencét és Jeremiást kellett volna rángatnia? Férfiak és nők azok nálunk egyenlőek, punktum. Ugyanakkora súlyok, ugyanakkora akadályok járnak nekik.
Ez tök fals és káros megközelítés. Mert ez itt nem annyira a nemekről, hanem az egyes emberek közti (fizikai) különbségekről szól. Szerintem Gábor is megszívta volna Tomi ellen, pl.
Tehát ez itt nem esélykiegyenlítés, hanem hátrányteremtés, mégcsak nem is kizárólag nemi alapon. Tehát azt állítani, hogy esélyegyenlőséget teremtesz, miközben pont az ellenkezőjét csinálod... várjunk, hogy is hívják ezt?
Kedves Rubin Kristóf, talán jobb, ha adunk egy nevet annak, amit itt elkövettél, elkövettetek: intézményi erőszak. (És egen, jól látjátok, ez már itt egy feminista szótár, amit használok.)

És Vera nem ’femináci’, ha megszakadna sem tudna az lenni – mert borzalmasan hagyományos nemi szerepeket kért számon mindig, minden fiún. Jogosan sérelmezte, hogy nagyságban-kilóban ekkora különbség volt a versenyzők között, és ezzel tkp az RTL előre eldöntötte egy-egy játék kimenetelét, de milyen hülyeség már az, hogy őt azért hagyják nyerni, mert nő? és mert anya????
Vera agresszív és potenciálisan abúzív? Igen. Feminista? Tutira nem.

5. Ehhez csatlakozva: az utolsó kibeszélőt még nem néztem végig, de van abban valami visszatetsző, hogy a szerkesztők (és Gábor...) ennyire nem hallják meg, hogy a szereplők Gábor szóbeli bántalmazó magatartásáról beszélnek. Konkrétan. Nem azt mondják, hogy miér tattikáztá? Hanem azt, hogy mennyire sértő, lekezelő volt emberekkel. Gyanúm szerint inkább és főleg nőkkel szemben. Meg a gyengébbnek tartott fiúkkal szemben.
Szóval, vakságból, és felkészületlenségből jeles, RTL.
(tessék, egy tényleg feminista kérdés: amúgy miért nem volt nő a szerkesztők között?)

6. Mindebből milyen következtetést lehet levonni? Mit akart az RTL, és ehhez képest mit csinált vajon? Nem kontraproduktív ez így? A zemberek máris rátaláltak a homofóbiára, mint ami majd jól elvezeti az eredménnyel kapcsolatos feszültségeiket. Hát ez biztos jó lesz így, hajrá. Biztos ezt akarta a Társadalmi Misszió Kertévéje...

7. Hajrá Fanni, még most is!  (És egyetértek mindazzal, amit korábban leírtatok Szandi és Robi jellemfejlődéséről. Szerintem nagyszerű és kedvelhető karakterek.

mindenévfoglalt 2018.11.10. 12:26:39

Szar adás, szar poszt, szar "nyertes"...
Én nem tudok gratulálni.

Berborosz 2018.11.10. 12:43:58

@mém: Nagyon tetszett az írásod. Nem akartam már hozzászólni, de most mégis:
Igen, a szóbeli bántalmazó magatartás, a sértegetés, lekezelés, ezeket neveztük itt lelki terrornak, amit nem csak Gábor, hanem Dávid is művelt.
Ezekért utáltuk őket sokan, nem a tattikázásért.

sixx · http://comment.blog.hu 2018.11.10. 12:50:28

@fujimo: nekem semmi nem kenyelmetlen, lesz egy hosszu elemzes az evadrol, amiben minden benne lesz, amit nem ertek vagy faszsagnak tartok.

karoton 2018.11.10. 12:57:59

@mém: Érdekes szemszögből vizsgáltad az évadot, tetszik és a következtetéseiddel is egyetértek.
Vera és Tamás egy érem két oldala a nemi szerepek megítélése terén.
A homofób kirohanások nagyon nem kelletek volna tegnap ide, meg úgy áltálában sehova...
Gábor és a szerkesztők folyamatosan ezt a vonalat nyomják. A "magyar néző nem képes szeretni a kemény-bevállalós játékososkat" miközben hsz-ok százai születtek itt arról, mennyire bejött sokaknak a játéka - nekem az első naptól - de mennyire taszítónak tartják a megnyilvánulásait minden feszült helyzetben, különösen a nőkkel, gyengébb pozíciójű férfiakkal - Robi - szemben. Nagyon jellemző Gáborra, hogy mind a tv-ben, mind a fórumon erre a jó volt-e a szociális játékod, így szerezhettél volna-e elég szavazatot kérdésre az az egyenválasza, hogy a kieséséig nem is kapott szavazatot, így ezen a téren is jól teljesített, mintha bármi köze lenne ennek a népszerűséghez, ill. van köze, csak nem úgy ahogy ő értelmezi magának :)

karoton 2018.11.10. 13:16:34

@sixx: Gábornál is felmerült, hogy milyen lehetett volna az évad, ha nincs az a törzscsere közte és Tamás között az elején, ez akkoriban nem kapott nagy figyelmet, pedig ha kicsit jobban megnézzük, az egész évad várható színvonalát előrevetítte. 1. adás 1. játék, két embert azonnal kicserélnek, mi lehetett az oka:

1: a több fordulós rosta, fizikai felmérők és felkészítés ellenére képtelen volt a stáb felmérni az erőviszonyokat, így rosszul osztották be a törzseket, amikor ezzel az első játék után szembesültek, azonnal lépniük kellett és gyorsan cseréltek egyet

2: nagyon is jól mérték fel a képességeket, de határozott elképzelésük volt arról melyik törzset szeretnék a gazdag szigeten látni, ennek megfelelően alakították ki a két törzset, választottak játéktípust, amikor a győztesnél a mór - azaz Tamás - megtette a kötelességét, és gyakorlatilag egyedül magnyerte nekik, mehetett oda, ahova eredetileg is szánták

3. drámai hatáskeltés, a minden megtörténhet itt játékmenet prezentálása, csak ennek akkor lett volna igazán értelme, ha már meglévő szövetségek szakadtak volna így szét, a nézőkben meg már legalább minimális kötődés lett volna a játékosok felé, de ahhoz ez korai volt, így két meglepődött arcon kívül nagy hatása nem volt az egésznek

Tehát vagy dilettánsok voltak a szerkesztők, vagy egy erősen manipulált versenyt látthattunk, vagy egy a drámai hatás kedvéért hozott értelmetlen húzást. És ez a három variáció lengte be az egész évadod egy-egy értelmetlennek látszó készítői házásnál. Ennyire dilettánsok, ennyire belenyúlnak, ennyire csak a hatáskeltéssel törődnek? Gyakorlatilag minden hv kibeszélője ezek körül forgott...

rives 2018.11.10. 13:49:55

@sixx: abban az elemzésben tervezel kitérni a "vasas feladat-gate"-re, és az igazságtalan, kitartós erőfeladatokra is, amivel Dávidnak megágyaztak a döntőig? Mondanám, hogy R. Kristóftól is meghallgatnék ezekre egy magyarázatot, de inkább mégsem, biztos meg tudná oldani a magyarázkodás részt...

tar 2018.11.10. 13:51:35

@karoton: "a minden megtörténhet itt játékmenet prezentálása"

Én ebben a "bármi megtörténhet" elképzelésben látom azt az alapproblémát, amiből (szinte) az összes probléma fakadt, ugyanis ez a "bármi megtörténhet" (ahogy én látom) abszolút ellentmond az eredeti Survivor azon alapjának, miszerint a cselekményt a játékosok alakítják, sorsuk (kiesésük vagy bennmaradásuk) elsősorban saját maguktól, saját teljesítményüktől, saját játékuktól függ.
Ez a "bármi megtörténhet" lehetőséget adott arra, hogy a hangsúly ne a játékos saját képességein és játékán legyen, hanem olyan (az eredeti Survivor szellemiségének ellentmondó) váratlan, kiszámíthatatlan húzásokon, amelyekre semmilyen előrelátással, taktikával, stratégiával nem lehetett felkészülni/kivédeni és a bennmaradás (tehát nem jutalom, hanem maga a bennmaradás - a Survivor célja) nagyon gyakran ezeken a váratlan húzásokon múlott, nem pedig a törzsi tanácson és a szavazáson -> ergo: a váratlan húzások játszották a meghatározó szerepet a játékosi stratégia helyett.
És itt a fő különbség a magyar "Survivor" és az eredeti formátum között: az eredetiben a játékosok sorsa szinte 100%-ban a saját kezükben, a saját játékukban van, itt a magyarban pedig játszhattál akárhogyan egy ilyen váratlan húzás/döntés/ szerkesztői ötlet - lazán keresztbe tehetett neked olyannyira, hogy miatta ki is eshettél, anélkül, hogy beleszólásod lehetett volna.
Még egy érv a "bármi megtörténhet"-alapelv ellen: ez egyben felhatalmazást ad bármifajta belenyúlásra, hiszen "figyelmeztettünk: bármi megtörténhet..." Ez bejöhet az Éden Hotelben, de a Survivorban egy nagyon rossz üzenetet közvetít - "megfeszülhetsz, taktikázhatsz, játszhatsz akárhogyan, a sorsod nem a te kezedben van".

A másik meghatározó tényező a szereplőválogatás volt, amely (bár nagyságrendekkel jobb volt mint a tavalyi) még mindig egy meglehetősen homogén rétegre (20-30 közötti személyi edző, menedzser, stb) korlátozódott + ismételten többségében egyszerűen felkészületlen, a játékot és lényegét még mindig nem eléggé ismerő, nem értő játékosokat tartalmazott.

bElannaTorres 2018.11.10. 14:10:20

@karoton: nekem az jött le, hogy nem jó emberismerők, de még így is lehetne jól csinálni, ha legalább másolni tudnának , nem pedig csak elrontani a játékot. Megnézni amerikaiban milyen karaktereket válogatnak be, és elfelejteni a holtakat, utolsó játék nem döntő kéne hogy legyen hanem védettségi, lenne még egy kiszavazás a döntő előtt. Akkor tényleg szociális-taktikai játék lenne, így mindig csak megágyaznak a fizikailag legerősebbnek, kár hogy Dávidot még ezek mellett is sokszor segítették.

véleményM 2018.11.10. 14:55:46

Több sebből vérzett ez az egész évad, de ott dobtam be a törölközőt, amikor Dávidod egyeneságon egy tisztán erőléti feladattal benyomták a döntőbe, míg a második bejutásért az addigi legösszetettebb feladatsoron kellett átküzdeniük magukat a jelölteknek. Másodlagos, de nekem az is visszás, hogy egy vigaszágon, a holtak szigetéről visszaejtőernyőzött versenyző nyert, aki egyszer már kudarcot mondott közösségi alkalmasságával.

Hétkilenced 2018.11.10. 15:16:37

@véleményM: Ez tavaly is így volt. Iliász egy olyan feladattal jutott vissza a holtak szigetéről, amiben egy hegyomlás férfi ellen a többinek akkor lett volna esélye, ha akármelyik is több éve capoeirázik. Majd az első elődöntőben - ahonnan a döntőbe lehetett kerülni - tartsd magad egy állványon. Ellenfelei: Feri, akinek a válla le volt sérülve, Szandi, aki a tenyerét előtte nap baszta szét az előző játékkal, és Barbi aki meg Barbi, tehát akkor is rá szabták a döntőbe jutós feladatot, idén is a kiszemeltre. Másnap meg volt egy hasonlóan összetett feladat a 3 másiknak a másik döntős helyért. Ennek ellenére én vagyok a fasz, hogy az idei szériát is megnéztem, pedig már tavaly is hülyének néztek. Csak akkor annyira nem bántam, mert Iliász legalább szerethető, szimpatikus volt, ellenben ezzel a hideg, önelégült érzelemmentes fasz Dáviddal. Ha saját erőből nyeri, leszartam volna, de engem többet az rtl nem fog hülyének nézni. Ez zavarja az emberek többségét szerintem, nem is Dávid személye mint nyertes. Ez így nem valóságshow.

itteni 2018.11.10. 17:29:15

Az amerikai évadokat honnan lehet beszerezni?(tölteni)

karoton 2018.11.10. 18:26:36

@tar: Nagyon jól összefoglaltad, nem tudok mit hozzá tenni :)

Csillepityu 2018.11.10. 18:51:50

Ne várd,hogy sixx beleálljon ezekbe,még diplomatikusan sem.Az Ő bértollnoki tollát is más fogja és ír vele. Tudja Ő nagyon jól,hogy nem szabad beleharapni a kényéradó gazdi kezébe.Kár is Neki bármit összefoglalni,az nemcsak számomra lesz hiteltelen.A médiaszakmai mondanivalója,kritikája(egyébként mint újságírót tényleg hatalmas nagyra becsülöm),azt fogja sugallni,hogy ne haragudj gazdikám,csak kicsit harapok,hogy ne fájjon.Azért kíváncsi leszek a Neked adott válaszában ígért "Nekem semmi nem kényelmetlen", betartja e ?

Csillepityu 2018.11.10. 18:59:21

@fujimo: Bocsika ! A fentit Neked írtam,de masinám valamilyen okból nem címzett meg Téged.

Nevem senki. 2018.11.10. 19:01:06

@artax: Ne csak ő, hanem az egész stáb adja be a felmondását, ha ezt nem teszik rúgják ki őket.

Sanda.Ipse 2018.11.10. 19:12:19

@Hétkilenced:
..." Iliász legalább szerethető, szimpatikus volt, ..."
Ez a lényeg! Akkor nagyjából fele-fele arányban voltunk Iliász vagy Feri drukkerek. De még a Ferinek drukkolók sem utálták úgy Iliászt, mint most mi Dávidot. Nem volt ennyi belenyúlás a játékban, ami mindig egy irányba mutatott. Iliász egy szerény fickó volt, míg Dávid távolságtartó, lekezelő és lenéző a játékostársaival szemben. Biodíszletnek tekintette őket az ő diadalmenetéhez.
Így nyilatkozott a Blikkben: "Én úgy mentem ki, hogy nekem van kitalálva ez a játék, tudom, hogy megnyerhetem." Tény, hogy rajta kívül senkin nem látszott az a magabiztosság, hogy tudja, hogy nyerni fog. Ki tudja, Balázs mit neszelt meg, amikor feladta az elején a játékot. De azzal ment el, hogy tudja, hogy nem nyerheti meg, tehát nem marad. Márpedig a fizikai adottságai igencsak megvoltak. Érdekes lenne vele is egy interjú. Persze nyilván van titoktartási nyilatkozat.

bElannaTorres 2018.11.10. 20:57:21

Úgy lehetne ezt az egész csalást elkerülni, ha jövőre csupa szakállas személyi edző jelentkezne, és egy lány sem. Most minek menjen oda értelmes nő, vagy férfi ha úgysem nyerhetnek. Kirándulás nem biztos hogy megér ennyi csalódást, és rosszindulatot, amit minden szereplő megkap a Fb-on.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2018.11.10. 20:58:32

Azért az elég érdekes volt, hogy Fanni kirakta a 6 hasábot, majd eldőlt neki, Bence meg újraírja a szabályokat, hogy akkor mostantól hat is elég. Így Fanni úgy veszítette el, hogy előtte előbb teljesítette a feladatot, amivel nyerni lehetett a végén, mint Dávid.
Gondolom a játék végén otthon mindenki végignézi a műsort is és a haját tépi. Nem biztos, hogy a végső szavazás így alakult volna. Kár hogy nem a nézők döntenek.

Nevem senki. 2018.11.10. 21:03:07

@Kinai cuccok blog: jobb hogy nem a nézők döntenek, mert csak azt lehet igazán elcsalni.

al Dajjal 2018.11.10. 21:34:23

Huhh, ez qrva zagyva volt. Annyit értettem meg belőle, hogy valakik valamin balhéztak, s Dávid nyert.
(Nem nézem, csak a hogyvoltokat olvastam)

Nevem senki. 2018.11.10. 22:00:27

@al Dajjal: Bruti, Hoppancs vagy Dzsubidu jobbakat ír. Ők vicces hasonlatokkal operálnak. Brutinak bírom a képregényeit. Sixx inkább a trágárságot erőlteti.

hopp11 2018.11.11. 01:56:06

Hú, de sok baromságot összehortdtok itt.
Belenyúlnak a szerkesztòk a játékba, ezáltal segítve egyik vagy másik játékosnak? Képzeljétek el, hogy ez így van MINDEN vslóságshow-ban. Mert hogy szerintetek ennek a játéknak az amerikai változatába nem nyúltak bele? Dehogyhem, mkndegyikbe belenyúlnak, legfeljebb nem veszed észre, mert hülye vagy hozzá, vagy òk csinálják olyan ügyesen, hogy egy laikusnak ne tűnjön fel. Értsétek már meg, ezek tv-műsorok, a lényeg a nézettség, nem válalhatják a kockázatot, hogy majd úgy lesz, ahogy a játékosok csinálják. Fònökeik vanhak, akik elvárják a minél magasabb nézettséget, ezért úgy alakítják, hogy minél jobb legyen az ő mércéjük szerint. Nem szurkolnak òk különösebben egyiknek sem, a sztori szempontjából fontos, hogy egyik-másik karakter maradjon vagy sem. Pont, mjnt a Barátok közt-ben. A tapasztalat egyébként az, hogy a döntőig nyúlnak bele az eseményekbe, onnantól már nem, hisz nekik tök mindegy, ki nyer, nem szurkolnak senkinek. De amíg megy aamùsor, a fontos karaktereknek benn kell maradni, mert a nézettségròl szól minden.
De az éneklős, fòzòcskézős, modellkeresò, stb valósagshowkban ugyanígy megy.
2. A játékok közt vanhak fizikiiai erőt igénxlòk, de vannak kitartást igénylòk, vagy egyensúlyérzetet kívánók, vagy gyorsaságra, állóképességre koncentrálók, esetleg szellemi feladatok. De sok olyan van, amelyiknél fizikai feladat van, de ha jól látod meg a lényegét (szellemi), akkor tudod jol vegrehajtani. Hülyeség, hogy ezzel a férfiaknak kedveznek. Ha igy lenné, akkor nòk nem is indulnának, vagy olyan tornából felmentettek, mint most Robi. És akkor a taktikázásról nem is beszéltünk. Most az utolsó 4-ben 3 fizikailag gyenge, meg egy Tomi volt, aki erős, de nem túl ügyes semmiben, a többit mjndet kiszavazták. Ha ezek után nem volnának fizikai feladatok legalább olykor, akkor egy Való világ 2 lenbe a szabadban.

hopp11 2018.11.11. 02:15:03

Az a feminista idióta meg, aki szerint minden szegény nòk ellen van, az egész világ, de ez a műsor biztosan... Gábor meg lelkileg meg verbálisan bántalmazta szegény Szandit... úúú... Szandi egy minden hájjal megkent játekos, végig kiválóan taktikázott, orránál fogva vezetett mindenkit, Gábort is úgy forgatta jobbra-balra, ahogy és amikor akarta. Ha most valaki azt mondaná neki, hogy őt Gábor lelkileg bántalmazta, hatalmasat röhögne tiszta szívbòl.
Többször elmondta másoknak meg a kamerának is, hogy Gábort azért akarja a döntőbe juttatni, mert őt annyira utálják a többiek, hogy ellene rengeteg szavazatot lehetne kapni. Ò végig használta Gábort. A nőiességet is tudatosan használta, mindenki tudta, hogy mennyire tetszik Gábornak.

hopp11 2018.11.11. 02:44:40

Még annyit, hogy a játékosok kiválasztásanal már elkezdik alakítani a játékot, olyannak, amilyennek òk szeretnék. Nem gondoljátok, hogy nem találtak volna még 10 ilyen sportos, kitartó, eszes, stb fickót, mjnt Dávid. Vagy mint tavaly Iliász. Dehogyhem, úgy lehetettt vokna egy fej fej meloetti szoros küzdelem, de nézői szempontból érdekltelen lett volna. Kellenek a tornából felmentett szarkavarók (Robi), a csini eszes nagymellű csaj (Szandi), az öreg sportos csóka, a 49 éces nò, stb stb. A nézòknek is kellenrk azok, akikkel azonosulni tud, mert kb ő is olyan, vagy mert pont az ilyenbe tud szerelmes lenni a képernyő előtt stb.
Vagy mert annyira ellenezenves a játekos, hogy a nézò csak azért nézi, hogy ellene szurkolhasson. Ld. Jockey a Dallasból.
Az Xfaktor-tól kezdve az összes valósagshow így működik. Oda se azok kerülnek be, akik a legjobb énekesek, hahem azok, akikbòl reményeik szeriht majd nagy sztorit tudnsk csihálni. Akik kevésbé sztoriképesek, akikről meg a családjáról nem tud majd a Fókusz megrendítő tudósítasokat hozni, azok majd szépen kiesegetnek. Véletlenül olyan dalokat kapnak, amivel csak kiesni lehet. Van most a Sztárban sztár vagy hogy hívjákna Tv2-n. Véletlenül Gesztesi olyan dalokat kap, amiket jól tud éhekelni, ha mégsem elég jó, felpontozzák ezerrel, mert heki ott kell lenni. Bulvár okok miatt. Ott a volt felesége a zsùriben, családi dráma végtelenített folytatásban.

airsheep 2018.11.11. 03:33:24

@fujimo: minden szavaddal egyetértek

tar 2018.11.11. 06:53:23

@hopp11: "Belenyúlnak a szerkesztòk a játékba, ezáltal segítve egyik vagy másik játékosnak? Képzeljétek el, hogy ez így van MINDEN vslóságshow-ban. Mert hogy szerintetek ennek a játéknak az amerikai változatába nem nyúltak bele? Dehogyhem, mkndegyikbe belenyúlnak, legfeljebb nem veszed észre, mert hülye vagy hozzá, vagy ők csinálják olyan ügyesen, hogy egy laikusnak ne tűnjön fel."
:sóhaj:
Igen, belenyúlnak, de itt a mérték, a cél és a diszkréció a lényeg.

CÉL: Az amerikai változatban a belenyúlás ált. a játék érdekesebbé tétele, a beállt frontvonalak összekuszálása és a játék dinamikájának megőrzése (és nem 1 db konkrét kiválasztott játékos előrejutása/győzelme) érdekében történik a csapatjátékok szintjén ált. a törzsek véletlenszerű összekeverésével ill. a rejtett védettségi totemek betételével, amiről az összes játékos már az elején tud és bárki, aki elég bátor és bevállalós az megkeresheti őket.
Tehát nincs (vagy legalábbis nagyon-nagyon óvatos a) 1 db játékos érdekében történő kivételezés - minden játékosnak ugyanannyi esélye van, hogy jól vagy rosszul járjon ezekkel a "belenyúlásokkal" - igen, felül kell bírálnom egy előző állításomat: itt bizony azért befigyel a szerencsefaktor.

MÉRTÉK: Az esetleges belenyúlások nagyon óvatosan és finoman történnek: nagyon ügyelnek rá, hogy végeredményük ne a miattuk esetleges hátrányba kerülő játékos biztos kiesése legyen. Igen, kicsit módosulhat az erőegyensúly, valaki kicsit jobb/rosszabb helyzetbe kerülhet tőlük, de kieséssel (pláne tutibiztos kieséssel) egyik sem jár. Inkább max. esélyt adhatnak.

És, hogy ne csak a levegőbe beszéljek akkor egy konkrét és egyben a legdurvább példa olyan belenyúlásra, ami bizony 1 db konkrét játékos döntőbe jutása érdekében történt a 35. évadból. Ez a példa megmutatja, hogy a fentieket (még ha az 1 db konkrét játékos döntőbe jutása érdekében történik) az amerikaiak mennyire máshogy, fantáziadúsabban, finomabban és kulturáltabban intézik , mint a magyar szerkesztők:

1.) 4 játékos maradt bent, és közülük 3-nak is célja volt a 4. (Ben) kiszavazása -> ergo: biztosra vehető volt, hogy ha nem Ben nyeri a védettséget, akkor 3:1-ben kiszavazzák.

2.) az utolsó védettségi játék előtt A műsorvezető (Jeff) közölte, hogy a védettségi játék NYERTESE (figyelem a nyertes!) kap egy előnyt.

3.) A védettségi játékot Crissy -> Ben vesztett

4.) Az előny, amit Crissy kapott, az volt, hogy kiszavazás helyett a maradék 3 közül kiválaszthat 1 embert, akit biztosan magával vihet a döntőbe, a maradék 2 párbajozik a bejutásért.

No, most gondoljuk végig:
- Ez az előny jól jött a győztesnek, Crissynek, mert a maradék 3 játékosból 1-et (nyilván azt akiről azt gondolta, hogy kevesebb szavazatot fog kapni a zsűritől, mint ő) magával vihetett a döntőbe.
- Ez az előny jól jött Ben-nek, mert ő meg a tutibiztos kiszavazás helyett egy ESÉLYT (figyelem: CSAK ESÉLYT) kapott arra, hogy párbajban bizonyítson és döntőbe jusson

Tehát bár az egész nyilvánvalóan Ben döntőbe juttatása érekében történt, de
1.) nem csak ő profitálhatott belőle, hanem egy másik játékos is (annak ellenére, hogy Crissynek és a másik 2-nek nyilvánvalóan az lett volna a jobb, ha 3:1-ben tisztán kiszavazzák Bent)

2.) Ben pedig kapott egy bennmaradási ESÉLYT azzal, hogy párbajozhatott.
Hozzáteszem: amerikaiban a párbaj - ahogy emlékszem - mindig tűzgyújtás, tehát gondosan ügyelnek rá, hogy még csak véletlenül se kedvezzenek senkinek: a tűzgyújtáshoz sem, különösebb erő, sem különösebb ügyesség, sem különösebb ész nem kell - csak gyakorlat, amit ha aktívan gyakorolt az elmúlt 40 napban, akkor bárki elsajátíthatott: a csontkollekció, a féllábú, buta,az izomkolosszus vagy a tornászcsaj- BÁRKI.

Ez a sztori a mostani évadban látottak alapján a végtelenül fantáziadús és értő magyar szerkesztők rendezésében kb. így nézett volna ki:
1.)I. Bence a védettségi játék előtt közli, hogy VALAKI kap VALAMIT, ezért nem mindegy ki hol végez.
2.) A védettségi játék természetesen valami olyan játék lenne, amit a (z amúgy teljesen fiktív és általam kitalált) döntőbe juttatni kívánt játékosra (nevezzük mondjuk...ööö... hmm... francba... okés, nevezzük mondjuk az első néven, ami most hitelen eszembe jut... legyen mondjuk.. ööö... Dávid!) és annak képességeire terveztek.
3.) a védettségi játékon valami csoda folytán Dávid 2. lesz -> nem nyeri meg
4.) I. Bence közli, hogy ahogy előre jelezte nem mindegy, hogy ezen a játékon ki hányadik helyen végzett, mert most a 2. helyezett is kap valamit, átnyújt egy levelet Dávidnak, hogy olvassa fel
5.) Dávid felolvassa: "Gratulálunk! Ezért a helyezésért te is védett lettél!"

Tehát belenyúlás és belenyúlás ill. belenyúlás hatása és belenyúlás hatása között is van különség: Érted: CÉL, MÉRTÉK, DISZKRÉCIÓ

tar 2018.11.11. 06:53:59

@hopp11:
"A játékok közt vanhak fizikiiai erőt igénxlòk, de vannak kitartást igénylòk, vagy egyensúlyérzetet kívánók, vagy gyorsaságra, állóképességre koncentrálók, esetleg szellemi feladatok. De sok olyan van, amelyiknél fizikai feladat van, de ha jól látod meg a lényegét (szellemi), akkor tudod jol vegrehajtani."

Abszolút igazad van. Nagy kár, hogy a magyar "Survivorban" igenis többségében voltak a fizikai erőt és kitartást igénylő feladatok (amit - mondjunk egy szakmát... hmmm..ööö.. mondjuk a személyi edzők - nagyobb eséllyel teljesítenek, mint mások). Pláne szomorú, hogy pont a nagy jelentőségű (mondjuk a Holtak szigetéről játékba visszajutást ill. a döntőbe jutást jelentő) feladatok voltak ilyenek. (Erről már nem is beszélve: prohardver.hu/tema/re_vakegerke_survivor_4/hsz_402-402.html )

Még valami a feladatokról: az amerikai verzióban kevés olyan feladat van, ami teljesen egyféle képességre lenne kihegyezve - a feladatok ált. összetettebbek van fizikális és logikai készséget igénylő részük is.

DE még egyszer mondom: az esélyegyenlőséget biztosítandó elég, ha a legnagyobb jelentőségű a kiesést jelentő párbajt nézzük:
-amerikai verzióban tűzgyújtás: szinte kizárólag gyakorlati alapú - semmilyen fizikális vagy logikai adottság nem befolyásolja olyan számottevően és nagy mértékben, mint a gyakorlat. És megfelelő gyakorlat birtokában, erős vagy gyenge, üyges vagy ügyetlen, okos vagy buita, férfi vagy nő ugyanúgy győzhet benne - csak szorgalom és kis előrelátás (hogy már a játék közben gyakorold) kell

-nálunk: késtartás (ami azért nem kicsit fizikális képességeket is feltételez)

Szerintem a fentiekből érezhető volt a különbség az amerikai verzió mögött álló alapelv és a magyar verzió alapelve közötti ordító különbség.

Spiny_Norman 2018.11.11. 09:10:30

@tar: Elég ezt az egy feladatot megnézni: a linkelt képek teljesen egyértelműen bizonyítják, hogy nem biztosítanak egyenlő feltételeket a versenyzőknek. Ez elemi fizika, Dávidnak jóval kevesebb erőt kellett kifejtenie a fogók elrendezése miatt. Nem véletlenül mondta, hogy az örök időkig tudta volna tartani...
Ez nem belenyúlás, nem fizikai adottságnak kedvezés, ez csalás. Nem kell finomkodni :)

tar 2018.11.11. 10:15:45

Világos, csak szerintem nem ez a lényeg. Sztem Dávid győzelme, az ahogy győzött, ahogy ez az egész "Survivor"-nak nevezett komédia lezajlott az mind csak következmény - egy a legalapvetőbb szinten elcseszett, teljesen hibás koncepciónak a következménye -> már maguk a legalsó alapok rohadnak ebben a játékban és erre akarok valahogy rámutatni.
Arra, hogy a többség leragad azon a primitív szinten, hogy "Nem Fanni nyert" meg "Dávid meleg" és hasonlók, pedig ez a fajta magyar játékverzió akkor is alapjaiban elbaszott és szar, ha a végén véletlenül Fanni nyert volna. Szeretném megértetni, hogy semmit, de semmit nem számít, hogy ki nyert - ennél sokkal mélyebben van az alapvető probléma.
És ennek az alapvető problémának a következménye a szar főként fizikális jellegű, személyre szabott próbák, az átgondolatlan jutalmazások/büntetések, a többségében a Survivor nevű játékra még mindig teljesen alkalmatlan és felkészületlen szereplőgárda (itt Tomi és Vera a 2 kiemelkedő elrettentő példa, akiket semmilyen szinten nem lett volna a játék közelébe sem engedni) és a kicsúcsosodása az a szégyen, hogy a döntőben a zsűri olyan mint egy falugyűlés: leugatják egymást, a leghangosabb és legnagyobb pofájú zsűritagokról szól az egész és a lényege, hogy: ki szavazta ki a leghangosabb kofát (Verát), még véletlenül sem a 2 döntősről.
Basszus, ez volt a kicsúcsosodása az egész alapjaiban elcseszett trágyahalomnak és igen, pont így is nézett ki: primitív ordibálás, hangoskodás, leugatás, vádaskodás, és persze a leghangosabbnak van igaza - szép kis zsűrizés :/
És sztem a műsorhoz nagyoin méltó befejezés: a legfogalmatlanabb, legalkalmatlanabb, legantisurvivorabb karakter (Vera) mondja bele a végén a kamerába Lenke néni módjára a nagyszerű frankót a játékról; a játékról amiről - a látszat alapján a szerkesztőkhöz hasonlóan -semmi, de semmi fogalma nincsen, hogy miről kéne szólnia, hogyan kéne játszani, hogyan kellene benne viselkedni.
És basszus ez sztem mindent elmond erről az évadról.

ednet2023 2018.11.11. 10:52:55

@hopp11: Természetesen az lenne a jó, ha a szerkesztők nem nyúlnának a játék menetébe.
De ha már belenyúlnak, akkor az ne legyen észrevehető.
És ha már észrevehető, akkor értsem, hogy milyen erkölcsi üzenetet (mesét) találtak ki utólag narratívaként. Merthogy utólag vágták és tálalták elénk a történetet.
Most, ami lett belőle az egy katarzis nélküli eseménysor, ahol látszik: a szerkesztők próbálták irányítani az eseményeket egy karakter és küldetés nélküli szereplő megsegítésével.
Amikor kezdték vágni a felvételeket már tudták, hogy ki a győztes, mégsem tudtak pozitív történetet kanyarítani hozzá. Nem tudom, hogy ez kinek a hibája: gyenge volt a szerkesztői csapat, vagy Dávid volt olyan sótlan, hogy ez volt a maximum?
Tavaly Iliászt jobban tudták a pozitív karakter szerepébe helyezni a rasszista, homofób Feri ellenében. De ne felejtsük el, hogy amit látunk az egy vágott anyag. Ha a tavalyi részekből kivágják Feri beszólásait, nem biztos, hogy az a kép alakul ki róla ami.
Szóval értem, hogy elém tálalnak egy mesét, de akkor az legyen kerek egész, minőségi munka.

Berborosz 2018.11.11. 11:06:15

@tar: Teljesen egyetértek, valami az alapoknál van elcseszve.
De vajon mi az oka, hogy ennyire nem tudnak (vagy nem akarnak) fejlődni, sőt egyre rosszabb? Mi haszna van abból az Rtl-es szerkesztőgárdának, hogy idén már a zsűrizés is úgy zajlott, ahogy írod ? Miért olyan durvák és átlátszóak a belenyúlások?
- Mert nálunk a szerkesztők hülyébbek? Vagy egy korrektebb hozzáállás több munkát jelentene számukra?
- Mert nálunk a nézők hülyébbek?

fujimo 2018.11.11. 11:32:13

"és a kicsúcsosodása az a szégyen, hogy a döntőben a zsűri olyan mint egy falugyűlés: leugatják egymást, a leghangosabb és legnagyobb pofájú zsűritagokról szól az egész és a lényege, hogy: ki szavazta ki a leghangosabb kofát (Verát), még véletlenül sem a 2 döntősről.
Basszus, ez volt a kicsúcsosodása az egész alapjaiban elcseszett trágyahalomnak és igen, pont így is nézett ki: primitív ordibálás, hangoskodás, leugatás, vádaskodás, és persze a leghangosabbnak van igaza - szép kis zsűrizés :/"

ígyígy... szégyen és hányinger volt nézni... semmilyen történetet nem lehetett így értelmesen kibontani és mindenki által körbejárhatónak értékelni...

...a másik hasonlóan látványos pedig a holtak szigete és a holtak esete az információkkal... nincsenek ott a törzsi tanácsokon, nem kapnak sem infót, sem lehetőséget a megszerzésére...

@vandorszekely: kár a stílus, tökre igaza van

bElannaTorres 2018.11.11. 12:14:06

@Berborosz: mindkettő. Csak mi már annyira nem vagyunk hülyék, amennyire gondolják rólunk. A hiba az lehetett, hogy a legelején eldöntötték, hogy Dávid nyeri, illiászt kedvelték az emberek, nem lőhetnek mellé nagyon. Nem akarták észrevenni, hogy menet közben az derült ki, hogy nem ő a legügyesebb sem taktikailag, sem szociálisan. Ragaszkodtak az eredeti tervhez. Mivel a srác nagyon nem volt jó, ezért elég sokat kellett segíteni nekik.
Mondom, Emese (örülhettek volna hogy találtak egy ilyen karaktert, erős fizikailag, mentálisan, emberi és okos, de ők beáldozták) kidobása után, már csodálkoztam, hogy meg merik lépni, hogy rá szavazzanak. Lehet ezt magyarázni utólag, csak nehezen hihető. Kéne vészhelyzeti terv arra, ha a kedvencük mégsem jó, menet közben változtatni (plusz munka és kockázatos) megérte volna.

Berborosz 2018.11.11. 12:27:10

@bElannaTorres: De elég hülyék vagyunk.
Azt hiszem, rengetegen nézték. És attól, hogy itt kb. 10 ember kijelentette, hogy befejezte, jövőre is meglesz a nézettség.
Mert nekünk így is jó, és erre rájöttek.

bElannaTorres 2018.11.11. 12:59:15

@Berborosz: ez van ezt kell szeretni alapon.

Nem kéne a holtak, heti három rész nagyobbat nézettséget hozna, feszes és izgalmas lenne, idióta vv (Vera) drámák nélkül. De ők maradnak a még bevált megszokottnál. Sokkal kevesebbet csalhatnának holtak nélkül. Zsűri meg szerintem is üljön a tanácsokon, izgalmasabb is lenne az egész

tar 2018.11.11. 12:59:36

@bElannaTorres: "A hiba az lehetett, hogy a legelején eldöntötték, hogy Dávid nyeri,"..."Kéne vészhelyzeti terv arra, ha a kedvencük mégsem jó, menet közben változtatni"
NEM-NEM. ELEVE NE LEGYEN SEMMI SEM ELŐRE ELDÖNTVE: NE LEGYEN SE GYŐZTES, SE VESZTES, SE KIS KEDVENC, SE SENKI! (elnézést a nagybetűért, nem ordibálok, csak ki akarom emelni a lényeget)
Hagyják a kibaszott játékosokra a játékot, hagyják őket játszani, fondorkodni, taktikázni, szocializálódni, próbára tenni magukat, feladatokon játszani és ne pofázzanak bele! Ne tervezzék meg előre, hogy kit akarnak nyertesnek, ne akarjanak belenyúlni, se csaljanak, hanem hagyják végre maguktól kibontakozni a szerencsétlen játékosokat.
Ehhez persze olyan szereplőválogatás kellene, ahova FELKÉSZÜLT játékosokat válogatnak, akik pontosan tudják, hogy ez milyen játék, miről szól, akik mentálisan elég erősek és szellemileg elég ÉRETTEK, ahhoz, hogy elviseljék és kezelni tudják az óhatatlan konfliktusokat, az idegenek folyamatos társaságát, a család hiányát, a körülményeket.
Akik képesek játszani a játékot: és igen, ez nem a lelkileg éretlen kamasz szinten álló, konfliktusokat kizárólag agresszióval vagy gyáva meghunyászkodással lereagálni tudó 20-30 éves személyi edző és tornatanárnő korosztály.
Legyenek benne minden korosztályból és nemből minél többen és minél elszórtabban(nem 1-2 db szerencsétlen 40-50 éves elszórva a 10-15 db 20 éves között, és akik azonnal célkeresztbe kerülnek a korkülönbség miatt azért, hogy utólag a szerkesztők elmondhassák: "Mit sírtok? Hát voltak benne idősebbek is. Legalább 2 darab.") Legyen 2-3db 20+, 30+, 40+, 50+ férfi és nő vegyesen, hogy alapvetően mindenkinek lehessen korból és nemből fakadó természetes szövetségese és így egyből magától, hülye belenyúlás nélkül kialakulhasson egy összetett (koron és nemen alapuló) szövetségi struktúra, ami aztán harcolhat egymás ellen a törzseken belül is. Nem olyan kurva bonyolult ez.
De a legfontosabb a játékosoknál a felkészültség, hogy tudják milyen játékba jelentkeztek, mi a lényege és hogyan kell játszani. Ez itt ha 2-3 embernek volt meg nagyon halványan (mert valljuk be: akiknek megvolt azok is elég szarul nyomták. Amerikai verzióban egyik se élte volna meg merge-et. Ez a teljesítmény csak ide volt elegendő.)

Berborosz 2018.11.11. 13:24:17

@tar: Mégse ezt csinálják. Miért nem?
Úgy tájékoztatja őket valaki, hogy a magyar nézőnek ez így tetszik? Nem hiszik, hogy a nézettséget akár növelni is lehetne?
Kizártnak tartom, hogy ne láttak volna amerikai verziót, tehát biztos tudják, van más út is. Milyen érdekük fűződik ahhoz, hogy így legyen, ahogy volt?

bElannaTorres 2018.11.11. 13:38:07

@tar: ez lenne az ideális, de még tanulgatják, így én hosszabb távú célnak is elfogadtam volna, ha nem átlátszóan csinálják. Korosztály bakit idén már el lehetett volna kerülni. Személyi edzőket sem erőltetném. Jövőre meglátnak egyet a nézők már tudják ki nyeri. Ahelyett hogy előre mentünk volna én visszalépést érzek. Most még jelentkezett egy Szandra, Emese akinek jó a munkája és nem kenyérre kell, hanem kipróbálta magát, ezek után még kevesebb lesz, aki elmegy oda esélytelennek. Maradnak a sprotolók a rugalmas munkájukkal, hiszen ráérnek és reklámnak is jó milyen hogy erősek, kitartóak.

Nevem senki. 2018.11.11. 13:52:07

Egyáltalán miért érdeke az rtl-nek segíteni valakit? Ki ez a Dávid? Valamelyik bennfentesnek a valakije?

Berborosz 2018.11.11. 14:27:18

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy:
Hát ezt kutatom én is.
Persze akkor is kutatnám, ha Dávid helyett akárki mást toltak volna.
Kinek használ az, ha egy feladatban nem egyenlők az esélyek? A nézők többsége ettől csak bosszankodik.
Pl. a gerendák tartására gondolok, ahol egyik lány se nyerhetett, kisebb testsúlyuk miatt.

Grassest 2018.11.11. 15:49:38

A főszerkesztőket két okból is le kellene váltani. Egyrészt mert szerelmesek dávidba másrészt többször volt hogy mivel online néztem áttekertem részeket mert már előtte elspoilerezték az előzetesben vagy részen belül hogy mi lesz.
pl. Az első (elcsalt, unalmas) elődöntő nyertesét. Az évadzáróban Verát tették meg a mérleg nyelvének de már a párbaj első percétől látszott ahogy dávidnak szurkolt a háttérben, utána pedig drámaian megmutatták a szavazatát :D
Én nem is értettem, miért nem Tomira élezték ki a végét az ő szavazata volt a kétséges(mert manipulálható). Vera már részekkel korábban is dávid nyakában lógott.

Nevem senki. 2018.11.11. 16:38:00

@Grassest: A szerkesztők valszeg tudták hogy Tomit így is ekézni fogjuk, nem akarták őt a mérleg nyelvének beállítani. De hiába néznek hülyének minket, tudjuk hogy rajta múlott Fanni esetleges győzelme.

Berborosz 2018.11.11. 17:38:41

Most hallom, hogy fb-n a többség végesvégig Dávidnak szurkolt. Kénytelen vagyok elhinni annak ellenére, hogy itt nálunk nagyon más volt a helyzet.
Akkor a szerkik csak a közhangulatnak megfelelően cselekedtek, tehát nem csak Dávid, hanem a saját érdekükben is. Hisz láthatták: így jó ez a műsor.

fujimo 2018.11.11. 17:58:53

@Berborosz: háááát azért a survivor posztok alatt én több dávid + szerekesztők picsába elküldős kommentet látok...

...ill vannak még a tamás + vera... "nézzétek vissza az adásokat" szólamok... :))

...amúgy 10 millió mindenhez is értők hazájában... ápr8 után... már annyira nem lepne meg, h tényleg dávidnak szurkolt a tömeg... :/

Nevem senki. 2018.11.11. 18:05:29

@Berborosz: Még hiszel a fosbúkban? Neki szurkolt a sok kamuprofil. ;D
Nemrég tudtam meg hogy kb 10000 cenzor dolgozik a fosbúkon a világ minden tájáról. Szóval a lényeg ami lényeg, amit ott látsz az nem mérvadó.

Sanda.Ipse 2018.11.11. 19:02:00

@fujimo:
Egyetértek.
Amúgy az FB egyáltalán nem mérvadó. Ráadásul a nem tetsző kommenteket el is lehet tüntetni. Egyébként nem csak itt voltunk Dávid ellen és tételeztük fel a szerkesztői benyúlásokat. A 4 végjátékos holnap a Blikk Szerkesztőségének vendége lesz. Kérdéseket lehet feltenni előre írásban is. Érdemes megnézni azokat. Nem hemzsegnek a gratulációtól Dávid irányába, nagyjából velünk azonos véleményeket olvashatsz.

Sanda.Ipse 2018.11.11. 19:04:34

@Berborosz:
A szerkik nem cselekedhettek a közhangulatnak megfelelően, hiszen nem élő adásról, vagy párhuzamosan futó (mint a VV) sorozat-műsorról van szó.

Nevem senki. 2018.11.11. 19:30:26

@Sanda.Ipse: Nem szoktam vv-t nézni, de ott a szerkik a közhangulatnak megfelelően cselekszenek? Mert ha ennek megfelelően irányítják az ilyen műsorokat, akkor nem tudom miből gondolták hogy Dávid népszerű lesz a nézők körében.

Berborosz 2018.11.11. 20:03:52

@Sanda.Ipse: Ez igaz.
Akkor továbbra se tudom, mért volt a Rtl érdeke, hogy tolja Dávidot. (És ennek következtében úgy alakítsa a műsort, ahogy az sokaknak nem tetszett. Sokaknak? Keveseknek? Többségnek? Ki tudja)

Sanda.Ipse 2018.11.11. 20:20:43

@Berborosz:
Azt feltételezték, hogy szimpatikus lesz a figurája. Ahogy RK jellemzi őt az első kibeszélőben: "Dávid egy szerethető karakter".
Hát nem az! Mellényúltak.

Grassest 2018.11.11. 21:22:29

Még forgatás közben látniuk kellett volna hogyha nem is hazudna mindenki arcába, amit nem szeretnek a nézők akkor se szerette volna senki az unalmas, semmittevő karakterét. De hát elvakultak voltak.

A FB kommentek like aránya nem mérvadó, sok a néma néző.

Berborosz 2018.11.11. 22:22:21

@Grassest: Igen, kb. a 10. napon észre kellett volna venniük, hogy nem úgy viselkedik, ahogy a kasting alapján várni lehetett, és a nézők közül több ellenséget fog szerezni, mint barátot. Magának, és a csatornának is.

Nevem senki. 2018.11.11. 22:43:34

@Sanda.Ipse: Gáboron és Verán kívül, ki jobban ki kevésbé, de mindenki szerethető karakter volt. Ha ez a cél hogy egy szerethető karakter nyerje, akkor nem kellett volna egy embernek ekkora hátszelet adni. Evvel magát a Survivor-t (és Dávidot) tették nem szerethetővé. :(

hopp11 2018.11.12. 01:51:21

@ednet2023: Szerintem tévedésben vagytok, mikor azt gondoljátok, hogy kezdettòl a végéig csak azon dolgoztak, Dávidot kihozzák győztesnek. Valamiért ez a karakter fontos volt nekik a sztoriban, ezért nem akarták, hogy idő előtt kiessen. (mondjuk, csináltak egy titkos felmérést, hogy nézòk /nők/ kiért vannak oda leginkább, ki miatt nézik a műsort, és kiderült, hogy Dávid az)
Én is láttam több esetet, mikor Dávidot megmentették. 1. Kisésre állt a leendő szavazatok alapján, erre adtak nekik egy esélyt, hogy Tomit a csaladjától kapott levéllel átállítsák a saját oldalukra. 2. A szavazatok alapján kisett volna, de csináltak egy párbajt, ahol Emesével megküzdhetett a bennmaradásért.
De mindezek csak arra szolgáltak, hogy a szerkesztòk számára fontos karaktert benntartsák. Ti pl. utáltátok, azzal, hogy maradt, maradt a feszültség is benned, hogy még mindig ott van---> tehát nem unatkoztál, ugye, ugye...
De pl. nem a szerkesztòkön múlott, hogy a víz alatt dagálykor ő bírta legtovább. És amúgy is asszem, az összes játékban vagy elsò vagy masodik volt. Taktikában is élen járt. Tehát pont ide való játékos volt. Én ugyan nem értek a férfi szépséghez, de talán külsòre is a legjobb volt, a női nézòknél ez is számíthatott.
Mindezekkel együtt is, szerintem nem akarták vele megnyeretni, csak sokáig benntartani.
A végén, mikor a döntőbe jutásért volt a verseny, a valami rudat kellett fél kézzel tartani. Na, azt szerintem egyértelműen Tominak találták ki a szerkesztòk. Egyértelmù, hogy ez annak a versenyzònek kedvezett, aki a legnagyobb tömegű, legnagyobb izomzatú. Ez pedig Tomi volt. Őt akarták a döntőbe, a jófiút. Aztán a többiek lemeccselik a masik helyet egymással. Megvan a katarzis a végére, vajon a jó győzedelmeskedik? Igen, nem, talán igen, vagy mégsem? Erròl kellett volna szólnia a döntònek. De Dávid beleköpött a levesbe, azzal, hogy nyert. No meg Tomi, aki nem bírta megnyerni azt a játékot, amelyiket kifejezetten neki találtak ki.

Roxy11 2018.11.12. 06:13:56

@hopp11: Nem akarok sokat rugózni ezen a témán...., talán belefér addig, ameddig sixx nem zárja le az összefoglalójával.
Óvatosan, de véded a mundér becsületét. :D Nincs ezzel baj.
Próbálom elképzelni, hogyan zajlik a casting! Sokan jelentkeznek, akikkel az elbeszélgetésen túl kitöltenek személyiségre, önismeretre vonatkozó teszteket, kitalált szituációs helyzetről kérdezik a véleményüket. Szűkítik a kört, de a megjelenést is szem előtt tartják. Úgy tudom elképzelni, mint az xfaktorban (amit már nem birok nézni). Nézik a fotót, a hozzátartozó szempontok alapján. Kit ezért, kit azért találnak érdekesnek maguk és a leendő néző szerint. Ebben gyakorlatuk és rutinjuk van, ezért "szűz kéz" is meghívást kap (Klaudia). Mivel Ő megélte a tavalyit, jó ötlet. Ha én, a laikus, a tv előtt ülve látom a szereplőket, miért gyanakszom arra, hogy a legnagyobb esélyes Dávid, s persze van 1-2 aki követi, kismértékben. Mindjárt az elején! Nem vagyok látó! :D Úgy gondolom, nem vagyok ezzel egyedül. Amikor kiválasztják a szereplőket, ugyanúgy láthatják, mert ezzel foglalkoznak. A továbbiak pedig forgatókönyv alapján zajlanak. Szerintem, senkinek nincs azzal problémája, hogy szükség van az irányításra, a "belenyúlásra". Pontosan értjük, hogy ez így működik. Akik részt vettek ebben a játékban, azoknak is elmondták, hogy így fog működni. Fel kell építeni, irányítani, szerkeszteni, vágni, hiszen ez egy nézettséget hozó műsor. Nem szaladhatnak szanaszét, mint tyúkok a baromfiudvarban egy gilisztáért.
"Fulladós" feladat. Nórinak víziszonya van annyira, hogy tudható volt kiesik. Jeremy (szegény), ki nem sejtette, hogy rövid ideig bírja.
A "vasas" feladattal kapcsolatban szívesen megnézném a vágás előtt készült teljes felvételt, hogy eloszlassam a gyanakvásom. Ki, hogyan állt az asztalhoz? Volt-e jelentősége annak, hogy mit mondott nekik Bence a kezdés előtt? " Induljatok! Vera kezdi, stb"
Egy másik fórumban valaki elég részletesen leírta, hogy miképp lehetett előnye Dávidnak ebben a feladatban. Még mindig meggyőzhető vagyok, de nem az idő múlásával, vagy egy tartalom nélküli szóbeli cáfolattal RK részéről.
Emese kiejtése elég drasztikus volt, és biztosra mentek. Tamás manipulálása a "Család" vonalon kicsit súrolja a határokat, de Dávid személyiségébe belefért. Elhittem, hogy képes erre, de az ötlet tényleg tőle származik?
Nagyon belemélyedek, már kielemeztétek az egészet, de úgy érzem kell valaki, aki árnyalja a végkifejletet a Te személyedben. Ezért írok.
Nagyon szerettem ezt a játékot, fogom nézni jövőre is, nem tántorít el, max. elkeserít kis mértékben, hogy igénytelenül és egysíkúan foglalkoznak a formátummal.
Szerintem, Gábor az extra megnyilvánulásban hibázott, de jól építette fel a taktikáját.
Visszatérve! Dávid az első pillanattól potenciális nyertes volt a szerkesztők számára.
A nézőknek nemcsak a külcsín, hanem a belbecs is számít. A férfiszépség (?!) nem egy maszk, esetleg első pillanatban. Dávid érzéketlen, gátlástalan és annyira magabiztos, hogy már-már súrolja az önhittség határát. Az utolsó kibeszélőn már taszított, mert a hétköznapi énje is a játékos énjét mutatta.
Robi nem a "jó pasi" kategória, mégis sokkal szimpatikusabbá vált. Vele söröznék!

fujimo 2018.11.12. 09:33:21

@hopp11: "(mondjuk, csináltak egy titkos felmérést, hogy nézòk /nők/ kiért vannak oda leginkább, ki miatt nézik a műsort, és kiderült, hogy Dávid az)"

nem... tekintve, h felvételről x hónap elcsúszással sugározzák az adásokat

"Na, azt szerintem egyértelműen Tominak találták ki a szerkesztòk. Egyértelmù, hogy ez annak a versenyzònek kedvezett, aki a legnagyobb tömegű, legnagyobb izomzatú. Ez pedig Tomi volt."

tomi nem "jó"... maximum a szándékai... aggasztó volna, ha az rtl a primitív megvezethető bárgyú sötétséget akarta volna a végére pozitíva kihozni...

...amúgy meg a legnagyobb tömeget több energia megtartani... nem maradéktalanul egyértelmű, h kinek kedvez... (szandi szálkás, inas izomzatának mindenképp kedvezőbb... viszont kétségtelenül van súly szempont is a kérdésben) ...szóval távolról sem gondolnám, h tamásnak találták volna ki...

...ráadásul akárhogy is akarták, nagyon túlzásba vitték a játék pályájának döntögetését... mi a fészkes lótúró volt az a két elődöntő!??!? ...az első feladatot a holtak szigetén egy zsákmányért is kevésnek találtam volna... míg a második elődöntő konkrétan 4 külön évadot megért volna... akkora akadálypálya volt 5 kontinensen átívelően...

...hovatovább mindez nem csökkenti azon hiányosságokat, amik a holtak - holtak szigete - körüli információ áramlást érinti, valamint a kontrollálatlan keresztbe ordibálást és így az agresszor gyökerekhez történő asszisztálást jelenti.... gáborral és verával az élen... gáborkának fel kellett volna tolni mondjuk bencének egy mikrofon állványt, h "picit féreg, de bizony... fanni mondja csak szépen el a saját verzióját, na fojtsd bele már a szót ilyen tajparasztul"... és verát is képen kellett volna törölni, h ne ordibáljon már keresztbe minden mondatra... teljesen fullba nyomva a kretént...

...ennek már csak a csúcsa, hogy tényleg semmilyen kapaszkodója nem volt mondjuk zsöreminek arról, h mégis mi a frász történt a bentlévőkkel x héten át...

...emese kiejtése pedig tényleg csak hab volt a torta tetején... ://

...dávidot amúgy az elején még kedveltem is a mentális operációkhoz való hozzáállása miatt... aztán ahogy egyre többet láttam, "egyre több rész világlott ki a maszkja alól"... annál inkább vált visszatetszővé... és erre jött még a hátszél is... blöeee...

Berborosz 2018.11.12. 10:02:05

@Roxy11: "A "vasas" feladattal kapcsolatban szívesen megnézném a vágás előtt készült teljes felvételt, hogy eloszlassam a gyanakvásom."
Engem ez nem érdekel. Egy sorsdöntő játékban felhasznált eszközök legyenek egyformák, és kész.

Niké88 2018.11.12. 13:08:06

@Berborosz: EKG!!! Egy sorsdöntő játékot elcsalni óvást kívánna... ha lehetne ilyesmit ugye....

hopp11 2018.11.13. 03:39:45

@Roxy11: Nem tudom, jól értem-e, de mintha arra utalnál, hogy én valami belsős ember vagyok a műsor szerkesztőibòl.
Hogy én "védem a mundér becsületét", meg hogy "kell valaki az én személyemben, aki árnyalja a képet utólag"...
Ha így gondolod, tévedsz, semmi közöm hozzájuk.
Még annyit, hogy szerintem az ilyen valóságshowkba jelentkezők 99,9 %-a nem tudja, hogy a szerkesztòk kívülről irányítják a játék menetét. Fogalmuk njncs róla, a műsor készítői meg végképp nem közlik velük. Ha valakiròl véletlenül megtudják, hogy látja, mi megy, azt inkább be se válogatják. Nekik olyan bábukra van szükségük, akikkel nyugodtan lehet alakítani a sztorit a "rendezői szobából". Véleményem szerint az itt írogatók se tudták addig, amíg itt ki nem lett vesézve. De pl. a Való-világ-ban mi megy, 24 órából vágnak össze egy 45 perces anyagot. Akit tovább akarnak juttatni, az mjndig benne van az összefoglalókban, bőséggel, lehetőleg pozitívan, akit meg ki akarnak ejtetni, arról egy mp sincs, vagy olyasmi, ami negatívum. Szerinted az oda jelentkezòk tudják ezt? Igaz, hogy oda szinte csak idióták meg kretének jelentkeznek, vagy legalabbis ilyeneket válogatnak be.

Costanza 2018.11.13. 04:37:49

@hopp11: na pont te vagy a tipikus peldaja, aki megmagyarazza hogy egy no hogy erzi magat amikor ez meg ez tortenik vele.
Nem tudod, ugyhogy ne magyarazz mar itt noknek, hogy egy no hogy erzi magat.

Konnyen idiotazol azt latom viszont. Nyilvan nem lehetsz te sem a nok kedvence. Lehet idiotazni nyugodtan, mert mint a Gabor tipusnak, a hasonlo fajtajanak is pont annyit er a velemenye amennyire lathatoan ment vele. Csak igy tovabb.

hopp11 2018.11.13. 05:07:31

@Costanza: Hogy mennyire vagyok a nòk kedvence, azt inkább nem fejtem ki. Még szerénytelennek tùnnék.
Azt tudom, hogy mikor egy nő minden ok nélkül belém köt, úgy, hogy addig hozzá sem szóltam, az 10-bòl 9-szer azért történik, hogy felhívja magára a figyelmem, különben észre sem venném. Javítok, 10-bòl 10-szer.
Nézd, van esélyed, ha elég jól nézel ki és a közelben vagy.
Egy menetre.
A buta nőket nem bírom sokáig elviselni.

Costanza 2018.11.13. 06:08:28

@hopp11: kerlek erre mindig hivd fel elore a figyelmet, vagy mondj hasonlo okossagokat amivel hala az egnek elvegzed az ontisztito folyamatokat egy kalap alatt mindenki szerencsejere

Province 2018.11.13. 08:59:47

Zömében teljesen egyetértek a hozzászólásaitokkal, ami „műsor” gagyiságára vonatkozik, és kiegészítésként annyit tennék hozzá -talán még nem volt róla szó-, hogy szerintem nagyon csúnya benyúlásnak számíthat az állandó interjúztatás, egyrészt mivel a szerkesztés azt hoz ki belőle, amit csak akar, másrészt a „szereplő” megvezetésében is nagyon nagy szerepet játszik, mert irányított kérdésekkel bármit lehet sugallni. Pszichológuséknál ez bevett gyakorlat, de ott remélhetőleg a páciens állapotának jobbítása szándékával.
Én akár Tamás pálfordulásaiban is felfedezni vélném ezt, és az már csak hab a tortán, hogy ragyogó alany is hozzá.
Az egyik kibeszélőn rk :) azt mondta, hogy Balázst egyszerűen kicsinálták az agilások. Érdekes, nekem nem ez jött le a leadott anyagból.
Nagyon kíváncsi vagyok az „összegzésre”, ami sajnos szerintem csak maszatolás lesz, mert a vasazás nem magyarázható, mivel az szimpla csalás.

Berborosz 2018.11.13. 09:29:33

@Province: A vasazásról nem lesz szó az összegzésben, ne aggolódj.
Egyébként feltétlenül szükség volt rá, hisz nem számíthattak arra, hogy Dávid király a holtak szigetére kerül.

Nevem senki. 2018.11.13. 11:55:20

@Province: Interjúzást megszüntetném, hisz fontos információk juthatnak el X-től Y-ig a tudta nélkül. Balázs szerintem arra lett szerződve hogy 10 nap után feladja a játékot, úgy mint tavaly a viking. Tavaly 3-an adták fel ketten jöttek vissza, idén ketten adták fel és csak Robi jött vissza. Márpedig RK szerint a létszámnak mindig meg kell lenni az "előre betervezett" játékok miatt.

Nevem senki. 2018.11.13. 17:51:15

Tamás azt mondta, Fanni volt az aki utoljára szervezkedett ellene, ezért szavazott dávidra. Elképesztő!

bElannaTorres 2018.11.13. 18:41:52

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: kamu
Dávidka volt az igazi várva várt ellenfél, akivel megküzdhetett , már akkor tisztelte, most meg ki akarja magyarázni, mert fura módon nem ért vele egyet mindenki. (Otthon biztos)

fujimo 2018.11.13. 22:09:40

@hopp11: "Azt tudom, hogy mikor egy nő minden ok nélkül belém köt, úgy, hogy addig hozzá sem szóltam, az 10-bòl 9-szer azért történik, hogy felhívja magára a figyelmem, különben észre sem venném. Javítok, 10-bòl 10-szer.
Nézd, van esélyed, ha elég jól nézel ki és a közelben vagy.
Egy menetre.
A buta nőket nem bírom sokáig elviselni. "

...az kemény amit vállalsz... :o ...arcom-arcom széles vállam... :o :D

Nevem senki. 2018.11.13. 22:49:16

@bElannaTorres: Egy a lényeg, ha az utolsó ami történt volna vele, hogy Fanni megmenti az amulettel a kieséstől, akkor nála az az élmény rögzül legerősebben és akkor Fannira szavaz. Ennél a faszinál észrevehető, hogy mindig az utolsó benyomások számítanak. Az hogy mik történtek előtte, az nála egyre jobban homályba vész és csak egy kellemes emlék marad.
Tamás olyan tipikus pillanat embere.

csillagporszem 2018.11.13. 23:15:42

@hopp11: nagyon szépen megfogalmaztad a dolgokat, egyetértek szinte mindennel. Az rtl-nek csak az a fontos, hogy a nézők nézzék a műsort, ne fulladjon unalomba és ha belenyúlnak a dolgok menetébe akkor ez csak ezért van. A végén szerintem sokkal jobban örültek volna Fanni győzelmének. A kis vidéki lány akit szegénységben neveltek fel a nagyszülei de megmutatta hogy képes megnyerni a 20 milliót és ezáltal segíteni a nagymamáját. Erre nyert Dávid akivel sokmindent kezdeni nem lehet :) Nekem a döntő párbaj is úgy tűnt hogy Fannira van szabva, az ilyenek a nőknek jobban mennek. Azt nem éreztem hogy Tomit akarják a döntőbe.Szerintem ők is tudták ha Tomi bekerül akkor nem lesz igazán izgalmas a döntő. A második elődöntőn nagyon azt éreztem hogy Bence Fannit hajtja, neki szurkol :)

Province 2018.11.14. 07:47:12

Szerintem nemcsak a játékba való benyúlásoknál, a nettó csalásnál, de a még itthon pl. a kibeszélőkön is csúnyán kiderült, hogy Dávidot akartak győztesnek, hiszen folyamatosan azt nyomták, hogy Dávid meg Gábor értették meg igazán a játék lényegét. Bár szerintem szerencsétlen Gábor a nagy vesztese ennek az egésznek, hiszen nem nyert, közutálat tárgya lett, amit biztos nehezen visel, hiszen nem tudja elviselni a személyét érintő legkisebb negatív megnyilvánulást (nyilazós játékon való beszólások) sem képes elviselni még egy játékban sem. Szerintem ő tipikusan az az ember, aki felborítja a társasjátékot, ha vesztésre áll.
Fanni csak egy meglepő mellékzönge, biodíszlet volt, és talán Szandra lehetett volna a kitartásával, egyensúlyérzékével (kártyavár építése) a másik befutó, hiszen tavaly is egy műszempillás doktort, a júdáspanyikot futtatták nagyon átlátszóan. Igaz most nem volt romantikus szállodázás, csak piknik kosaras kirándulás pezsgővel 40 fokban.

tar 2018.11.14. 10:25:51

@Province: " [a szerkesztők] folyamatosan azt nyomták, hogy Dávid meg Gábor értették meg igazán a játék lényegét."

Akkor basszus, legyenek olyan kedvesek és a következő casting-on figyeljenek már erre oda és próbáljanak meg erre a játékra felkészült játékosokat beválogatni és ne Verákat meg Tamásokat, akiknek semmi közük nincs ehhez.
A többit, hogy ne nyúljanak bele (vagy legalább ne ilyen totál gáz mértékben és módszerekkel ), ne legyen hirtelen halál, a játékosok tényleg csak a törzsi tanácson történt kiszavazáskor eshessenek ki, ha már van Holtak szigete (ne legyen), akkor legalább a zsűri tagjai nézőként részt vehessenek a kiesésük utáni törzsi tanácsokon, a feladatok legyenek már kicsit összetettebbek, legyen logikai és erőnléti részük is, és ne ennyire "személyi edzőkre" legyenek kihegyezve, és a többi ordító faszságot, ami élvezhetetlenné tette ezt a verziót már nem is említem.

tar 2018.11.14. 10:31:56

Bocs, nem bírom ki, hátha átmegy: ha szinte kizárólag, túlnyomó többségében testileg 20-30 éves, de lelkileg éretlen kamasz-szinten álló játékosok lesznek a köv. évadban is, azok max. a VV jelleget fogják produkálni, elenyészően kevés Survivor-faktorral.
Ne féljetek az idősebbektől, gyengébbektől (bazmeg nézzetek Cohran-re, Yau-Manra vagy a mostani amerikai évadból Christian-ra) és a nem éppen fotómodell kinézetűektől. Ha értik a Survivort és felkészültek, akkor meglepően élvezhetőbb sót fognak produkálni maguktól, amibe nem is kell majd különösebben belenyúlni és motiválni, mert maguktól fogják nyomni.

Berborosz 2018.11.14. 13:13:24

@tar: Így is élvezhetőbb sót tudnának maguktó is produkálni, ha hagynák őket.
Gondolok pl. arra, amikor a 'Hatok' törzs elkezdte kiszórni az "Ötöket'. Leállították, pedig érdekes lett volna, ha sikerül. A 'Hatok' összekovácsolódtak volna, aztán...
...aztán elkezdhették volna kiszórni - egymást.

A játékosok komoly meglepetéseket tudnak okozni maguktól is.
Ki gondolta volna, hogy a girhes gyógyszerész nő tovább bírja tartani azt a kést, mint az izmos sportoló férfi?

Ezután volt szükség a vasazásra, ami a legalja.rtl.hu lett.

Amúgy pedig ne reménykedj, nem megy át!

tar 2018.11.14. 13:39:01

@Berborosz: " Így is élvezhetőbb sót tudnának maguktó is produkálni, ha hagynák őket.
Gondolok pl. arra, amikor a 'Hatok' törzs elkezdte kiszórni az "Ötöket'. Leállították, pedig érdekes lett volna, ha sikerül. A 'Hatok' összekovácsolódtak volna, aztán..."

Vagy pl. amikor Emese magától elkezdett szervezkedni Dávid kiszavazása érdekében, akkor pont a csatorna akadályozta meg mesterségesen ezt a spontán, igazi Survivor -fogást, és dobta ki gyorsan az egyetlen igazán Survivor pozitív játékost. Gratula :/
Mondjuk ezt is egy 49 éves nő kezdte el szervezni ugye - valszeg nem véletlen. Ugye, életkor, élettapasztalat és érettség...
De persze, hogy nem megy át: jövőre jönnek megint a 20 éves felkészületlen fotómodellek, személyi edzők és menedzserek, akiknek vagy halvány fingjuk vagy elegendő élettapasztalatuk nem lesz ahhoz, hogy tényleg játsszák a játékot. Kapjuk majd megint a "VV a dzsungelben" hungarian edition-t :/ (no és a kívülről mesterségesen gerjesztett, "taktikázásnak" csúfolt, megrendezett szánalmat - a spontán játékosi bevállalósság és bátor, spontán játszma helyett )

MegaTron963 2018.11.14. 14:01:55

Péntek óta most sikerült erőt vennem magamon...szavazás előtt már ki is kapcsoltam...csak felidegesítették az embert.

Viszont...ahogy korábban írtam, lehet okfejtést csinálni, a céljukat elérték: erről beszélünk, nézettség megvan, innentől nem érdekli őket a népítélet. Mindenre van magyarázat :)

Itt is az kellene minden sok más területen - össznépi "tiltakozás" jelen esetben "nem nézés", aztán lehet x összeget költeni a produkcióra amiben szinte semmi nincs a tavalyi "mocskot" evő feladatokból...ez az előző évaddal szemben voltam hátba szúrás...

bElannaTorres 2018.11.14. 14:35:46

@tar: nem baj, mert majd a nőkre ráadják a tangát és a kamerás elidőzhet a seggükön. Aztán szépen segítenek kiejteni őket, ha vélelten megint ilyen béna játékost néznek ki győztesnek, mint uncsi dávid. Aki az éhezéstől elfogyott, ezért nem is építgetett már szövetségeket, csak feküdt és tartalékolta az erejét a feladatokra végig. HIába magyarázzák, hogy taktikai-szociális játék, ha megint egy személyi edzővel nyeretik. Valami mást kéne csinálniuk survivor helyett. Lehetne egy fizikai kihívásos sziget, meg talán egy szar édent is tudnának csinálni.

@MegaTron963: azokat a nézőket megtarthatják, akik nem találnak valami jobbat a neten. Reméltem, hogy lesz valami fejlődés a múlt évihez képest ezért vártam idén, de befeszültem kb. a felétől nekem ez nem szórakozás.

tar 2018.11.14. 14:57:41

@bElannaTorres: "Valami mást kéne csinálniuk survivor helyett"
Igen, én is ezen tököltem, hogy még ha esetleg tényleg jót is akarnak, akkor is egyszerűen alkalmatlanok egy az eddigi VV, BB, ÉH, stb-színvonalon jóval túlmutató, "komolyabb", mondjuk "felnőttebb" (vagy szimplán: más) műsorhoz és hiányzik az a profi hozzáállás az újdonsághoz , amellyel esetleg elszakadhatnának a már jól megszokott formátumtól -> ezért rakják bele mindenbe ugyanazt és egyszerűen képtelenek normális survivor-t csinálni (bármennyire is szeretnének esetleg).

tar 2018.11.14. 15:10:13

@MegaTron963: "Itt is az kellene minden sok más területen - össznépi "tiltakozás" jelen esetben "nem nézés", aztán lehet x összeget költeni a produkcióra amiben szinte semmi nincs a tavalyi "mocskot" evő feladatokból...ez az előző évaddal szemben voltam hátba szúrás..."

Nem akarom én megváltani a világot - a szerkesztőknek igaza van: ha ez ide elég és ők sem éreznek valamifajta szakmai elégedetlenséget/szégyent/ bármit, ami tükrözi bennük, hogy ez azért finoman szólva nem volt a legprofibb produkció és nem gondolják, hogy ennél azért többre képesek vagy legalábbis többre kellene, hogy képesek legyenek.......
Nos, akkor nekem meg elég, ha ki tudom írni (pusztába tudom kiáltani :) a csalódottságomat :D

Province 2018.11.15. 07:27:42

@tar:
Az idei évadnak nem láttam az elejét, mert egyáltalán nem akartam nézni a tavalyi után, aztán egyszer valahogy ottragadtam, hogy megnézzem, hogy hátha......, de pocsékabb lett mint az előző, ami valóban teljesítmény.
A "Kibeszélő" meg a kritikán aluli az önfényezés miatt. Na, ne má!
Engem nem szórakoztat, ha hülyének néznek -és ráadásul jogosan-, és nem szeretek pusztába kiáltozni sem, így én a magam részéről itt befejeztem a "nézőségemet".
Tudom, hogy ettől nem fog összedőlni a retek székháza, de én legalább nem fogok bosszankodni a sok semmirekellő gagyi tákolmányán.
Uff

tar 2018.11.15. 08:29:25

@Province: "A "Kibeszélő" meg a kritikán aluli az önfényezés miatt. Na, ne má! "

Engem igazából már csak az érdekel, hogy vajon ők maguk tényleg komolyan gondolják, amit mondanak, vagy tudják, hogy ez szimplán nem igaz.
Mert ha csak a nagyközönségnek hazudnak, akkor van remény - azt "muszáj", hiszen nem lehet becsületesen és őszintén megmondani az igazat, hogy "hát gyerekek, ennél azért jobbnak kellett volna lennünk", mert hogy nézne az ki, ugye :/, de belül tisztában vannak vele, hogy innen még bőven van hova fejlődni.
Ez esetben van remény, hogy feltámad valami szakmai büszkeség/ saját magukkal szembeni minimális elvárás és "azért ennél a szarnál tudok én jobbat is és meg is mutatom (legalább magamnak)" alapon, profi módon, pontról-pontra végigveszik az idei "produkció" hibáit és szép sorban , szisztematikusan kijavítják őket (tipp: kezdjék az alapkoncepció átgondolásával "bármi megtörténhet" helyett "szabályok szerinti szociális taktikai játék" ill. a castinggal: "jól kinéző, eladható bulvár szépfiúk" helyett "játékosok" - hülyén hangzik, de egy jó játékhoz, olyan játékosok kellenek, akik szeretik és akarják és tudják játszani a játékot.).
Ha tényleg őszintén azt hiszik, hogy amit csináltak jó, akkor nincs remény - akkor itt nem lesz semmiféle hibajavítás, hiszen "ez így jó, minden rendben".

Berborosz 2018.11.15. 10:19:57

@tar: Hogy az alapkoncepció mennyire rossz (vagy nincs), az az idén jött ki igazán.
legalja.rtl.hu
(Kíváncsian várom sixx összefoglaló értékelését. Vagy már meg is írta, csak nem vettem észre?)

Wassermann Pozitív 2018.11.16. 08:05:53

@Berborosz:@Niké88: Én nem várom.
Látta, mi van, de azt nem írhatja meg. Mellébeszélni meg nem akar.

sixx · http://comment.blog.hu 2018.11.16. 09:25:01

@Wassermann Pozitív: a legjobb az a konteó, amit az ember kitalál magának, majd random dolgokkal alátámasztja. lesz ilyen poszt, de mivel van más dolgom is, ezért majd akkor lesz, ha lesz 6 órám leülni, és összerakni. azt fogom írni, amit láttam, nem mellébeszélni, de azt más most elspoilerezhetem, hogy az Operation David FTW szerintem faszság, nincs ugyaan a laposföldelmélet vagy chemtrail szintjén, de súrolja alulról.

lac64 2018.11.16. 14:01:16

@sixx: Lehet, de azért a holtak szigeti utolsó játékra lesz ugye ésszerű magyarázat? :)

bel ami 2018.11.16. 15:47:06

@lac64: Persze. Véletlen volt.

sixx · http://comment.blog.hu 2018.11.16. 22:14:09

@lac64: en az evadrol fogok irni, nem egyes jatekokat elemzek szarra, mert erre se idom, se hajlandosagom nincs - megteszitek ti helyettem, nagyon helyesen.

Nevem senki. 2018.11.16. 22:51:53

@sixx: Persze nem kell ezt kivesézni, CSALTAK azt ennyi. Bezzeg ha a TeVe2-ön lett volna, akkor lett volna időd is meg hajlandóságod is... Éés nem egy mondatban intézted volna el mint én, hanem hosszasan részletesen kielemezted volna, aminek többszöri görgetés után értünk volna a végére. :) Valld be. Ismerlek már annyira. ;D

Nevem senki. 2018.11.16. 23:44:28

@úgymond olvasó mmkk: Attól függ. Ha valami jó érdekében kuszálják a szálakat, akkor nem kell mindenről tudnunk. Csak sajnos ez a ritkább eset. De ebben az esetben kinek állt érdekében a csalás? Kinek állt érdekében hogy Dávid nyerjen? Kinek a kije ez a Dávid? A kibeszélőben, meg a Blikk interjúban is nagyon szűkszavú volt. Pedig már nem a játékban van. Mintha kínosan ügyelne arra, hogy ki ne derüljön valami. Miért hallgatnak a többiek? Miért nem viszik perre a dolgot? Vajon le vannak fizetve? Csurrant cseppent nekik is valami? Örüljenek hogy nyaralhattak egy jót a Fülöp-szigeteken? Miért hallgat az rtl? Miért nem faggatja őket senki? A szennylapok akik szeretik az ilyen sztorikat, vajon most miért nem toporzékolnak az rtl székház előtt hogy ők számolhassanak be címoldalon elsőként a csalásról? Megannyi kérdés válasz nélkül.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.16. 23:47:29

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: nem a sixxnek írt kommented miatt kérdeztem, hanem általánosságban

Nevem senki. 2018.11.17. 02:46:40

@úgymond olvasó mmkk: A kérdésedre nehéz egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolni. Ezért egy inkább igen választ adok. Bárcsak tisztán működne a világ és ne lenne szükség konteókra, de ha már vannak azért érdekelnek.

Berborosz 2018.11.17. 08:55:39

@úgymond olvasó mmkk: Ne általánosíts ennyire. Konteó és konteó között van különbség. Más a laposföld, és más a survivor 4.
Te láttad a műsort egyáltalán??

Berborosz 2018.11.17. 08:58:02

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy:
Azt gondolom, hogy az Rtl még szerepelteni akarja Dávidot valami komolyabb műsorban. Ehhez történt egyfajta előfényezés.

Dr. Sobry József 2018.11.17. 10:25:12

@sixx: Jobban járnál, ha nem írnál semmit.

bElannaTorres 2018.11.17. 10:29:12

@Berborosz: okosabb lett volna ha csak második lesz, akkor picit sajnálnák, és nem is utálnák sokan ennyire. Fannit meg szandit viszont szívesen látnám más műsorokban.

Nevem senki. 2018.11.17. 15:55:12

@Berborosz: De Dávid annyira sótlan. Nem lehetne vele műsort eladni.

Nevem senki. 2018.11.17. 15:58:28

Hitler összeroskadva mondja.: Kiderült a csalásunk. De legalább Dávid nyert.
Sixx, Rubint, és az emberei bent maradnak. A többi kifelé.
Hogy az anyátokba vették észre hogy azok a rohadt fogantyúk nem tudnak elcsúszni! Mikor Dávid kiesett a Bayaniból rengeteg pénzt kellett fizetnem hogy lecseréljék a puzzle játékot erre az erőfeladatra! Még szerencse hogy Vera megvehető volt és nem küzdött annyira.
De Robi! Ez az istenverte Robi! Nem hittem volna hogy ennyire nagy benne a küzdőszellem! Ha valami csoda folytán megnyerte volna, vehettük volna fel az egész jelenetet elölről!
(kint a folyosón Dávid jövendőbelije sír és a legjobb barinője vigasztalja)
Ne sírj Janka legalább milliomos lettél.
(vissza Hitlerhez)
És hogy a fenébe győztem volna meg ezt az együgyű Robit hogy ez a játék nem róla szól!
Még szerencse hogy Fanni nyerte a második elődöntőt. Tomi ellen nem lett volna esélyünk. Túl jó lelkű és tiszta szívű. Nem tudtam volna lefizetni az egész zsürit. Így is feléltük tartalékainkat.

Berborosz 2018.11.17. 16:07:43

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy:
Hitlert például jól el tudná játszani.
Emlékszem, mikor a banán-gate alkalmából ordítani kezdett Szandrával...

úgymond olvasó mmkk 2018.11.17. 16:19:23

@Berborosz: néztem, igen, de nem a survivor téma miatt kérdeztem, hanem a "sixx az rtl bértollnoka" miatt. nekem sem tetszett az, amivé tették a survivort, és simán el tudom képzelni, hogy Dávid valakinek a valakije, vagy hogy előre le volt zsírozva, csak erről azért nem írtam még 4000 karaktert, mert ti megtettétek helyettem, és egyet is értek velük mélységesen. azzal viszont nem, hogy sixx csak az rtl-es műsorokat dicséri.

Nevem senki. 2018.11.17. 16:52:07

@úgymond olvasó mmkk: Dicséri más csatorna műsorait is, de az rtl-t nem húzza le olyan szinten mint a közvetlen konkurenciát.

Berborosz 2018.11.17. 17:13:41

@úgymond olvasó mmkk: Így már EKG. Vagy másképp szólva: egy vastüdőn vagyunk.

sixx · http://comment.blog.hu 2018.11.17. 17:18:15

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: te se olvasol akkor engem surun. De leszarom, tenyleg, azt viszont tudatositanam, mar csak a hitleres komment miatt is, hogy nekem annyi kozom van a survivorhoz, mint rubinnak a hogyvolthoz. Ha ezt nem tudod felfogni, arrol nem tehetek.

Nevem senki. 2018.11.17. 17:33:23

@sixx: Igazad van már rég nem olvaslak sűrűn. Tudom hogy nincs semmi közöd a survivor-höz, de Rubinton kívül nem tudok több nevet. Inkább örülj hogy népszerűsítelek, még ha nem is vagy rászorulva. :)

Province 2018.11.20. 13:12:22

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy:
Ha véletlenül megtudod a választ, akkor írd meg, mert engem is érdekelne, mert így csak sejtéseim vannak, és azok nagyon csúnyák.
:)

Berborosz 2018.11.21. 09:39:39

@Province: A Kennedy-gyilkosság rejtélyeire könnyebb lenne válaszolni...

Nevem senki. 2018.11.22. 22:17:03

A várva várt botrány elmaradt. Ennek ellenére szépen nyugodtan lezajlott a blik nevű szennylap által szervezett riport is. Véletlenül sem kellett kínos kérdésekre válaszolniuk a bérkommentelők által feltett kérdésekre a játékosoknak. Mindenki aki részt vett ebben a szarban, jókedvűen asszisztált hozzá, és az élet megy tovább a régi kerékvágásban mintha mi sem történt volna.
süti beállítások módosítása