Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor extra - kiesve, de törve nem #13: Alexandra

2018. november 09. 15:00 - sixx

Mentálisan vagy fizikálisan volt nehezebb játszani a Survivort?

A kezdetben számomra a fizikális helytállás volt a nagyobb kihívás. Az, hogy szerves részét képezzem a csapatnak, helyt tudjak állni olyan feladatokban, ami mondjuk egy sportolónak kisebb kihívást jelent, mint nekem. Azonban, amikor elérkezett a bárbaj Dáviddal, akkor döbbentem rá igazán, hogy a játékban a mentális erő sokkal fontosabb. Az idő múlásával azt is megéreztem milyen nehéz együtt tölteni akár egy napot is olyan emberekkel, akikkel a való életben, nem biztos, hogy egynél többször találkoznék. Ezek alapján, így utólag a mentális részét mondanám keményebbnek.

Mi volt a legnagyobb hiba, amit elkövettél?

Visszatekintve a játékra, úgy gondolom, semmi sem sikerülhetett volna jobban. Semmin nem változtatnék, többek között azért sem, mert számomra nagyon pozitív véget ért a játék.  Mindent kihoztam magamból, amit csak tudtam és, amit csak szerettem volna.

Mi az, amit a tévében nem láttak belőled?

Azt érzem, hogy nem tudtam teljes mértékben átadni, hogy milyen is vagyok valójában. Engedtem, hogy elnyomjanak és nem álltam bele úgy vitákban, ahogy ezt a mindennapi életben tenném. Persze azt nem mondanám, hogy konfliktuskerülő voltam, de jobbnak láttam magam visszafogni. Ennél sokkal jobban ki szoktam állni magamért, az igazságért, azért amit helyesnek gondolok.

Azt kaptad ettől a kalandtól, amit vártál?

Igyekeztem elvárások nélkül nekivágni a játéknak, de még így is minden elképzelhetőnél többet kaptam a Survivortől. Nagyon sokat változtam pozitív irányban, amit a környezetem is észrevett. Nem mondanám, hogy a személyiségem változott meg, hanem inkább a gondolkodásmódom. Ma már meg merem magam dicsérni, megtanultam megállni egy pillanatra ebben a rohanó világban, lecsukni a szemem és elismerni, ha valamit jól csináltam, amiről mondjuk addig azt gondoltam, hogy teljesen természetes dolog, és más is könnyedén képes lenne rá.

Mit tanácsolnál a következő évadokra jelentkezőknek?

Tapasztalatszerzésnek, nézzék meg ezt és az előző évadot, tömbösítve. Reális önismerettel rendelkező egyének jelentkezzenek ebbe a játékba, akik felmérik milyen lemondásokkal, erőfeszítésekkel, kihívásokkal kell szembenézniük. Tanácsolom, hogy próbálják ki, milyen az hogy nem azt, nem annyit esznek, amennyit csak szeretnének, továbbá mentálisan készüljenek fel a megmérettetésekre.

Címkék: rtl survivor
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.11.09. 15:11:04

Kedves Alexandra ha olvasod!

Abszolut pozitív csalódás vagy nekem :)!!! Be kell valljam először nem kedveltelek, de ahonnan indulták és ahova értél az egy csoda! Gratulálok, hogy sikerült helytállnod és embernek maradnod!

2018.11.09. 15:28:59

Kedves Alexandra, ha olvasod...

Hatalmas GRATULA, te voltál az egyik legjobb játékos! Amit az egyesülés után mutattál, az számomra maga a Szőrvájver... :))) Taktikusan, de mégis finoman. Erőből, de a nőies bájod megtartása mellet.

TAPSVIHAR neked !!!!!!!!

bElannaTorres 2018.11.09. 15:32:14

Gratulálok neki, nagyon szép játék volt és szimpatikus ember, én is igazi túlélőnek látom :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.11.09. 17:07:10

@mentolos lecsó: Egyetértek veled. Nem követtem a survivort, de az utolsó néhány részbe belenéztem. Nagyon szép ez a lány miközben csinos, kisportolt, férfiakat megszégyenítően szívós és nőies is egyben, valamint mentálisan és taktikailag is felkészült. Az a lassított pillanat pedig a kötélen, amikor feladta, az filmszerűen megható és klasszikus volt.

karoton 2018.11.09. 17:09:59

Nem is az volt a meglepő, hogy idáig eljutott - láttunk már ilyet a kinti "potyautasoktól" nem egyszer - hanem, hogy játszva, két párbajt, jutalom és védettségi játélot nyerve, önálló taktikai döntéseket hozva tette mindezt. Sokkal többet tett le az asztalra így, mint jó néhány első ránézésre ígéretesebb játékos, egy tiszta versenyben talán a győzelemre is elég lett volna ez, a gratuláció így is jár.

Costanza 2018.11.09. 18:02:59

Korrekt mint mindig. Kar hogy nem o nyeri...

Grassest 2018.11.09. 22:38:43

Az elején nem volt szimpatikus, amikor gábor mellett állt és hagyta elnyomni magát a kis fíreg által. De a végére a kevés közül az egyik kedvelhető játékos lett belőle, kiderült hogy jól átlátja a dolgokat, van esze és sokkal többre volt képes mint amire számítani lehetett. És ő volt az aki végig segíteni próbált a sötét tamáson, kár hogy rajta semmi és senki nem tud.

Nevem senki. 2018.11.09. 23:22:59

Mikor vera megmentette a kieséstől, nem tetszett hogy ezt nem viszonozta sehogy. Így utólag azt mondom jól tette. :D

karoton 2018.11.10. 00:16:23

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: Azért ha visszagondolsz, az egy olyan sajátosan Verás "megmentés" volt: Viki ellen szervezte a szövetséget, de az amúgy is rá szavazó Alexán kívül csak Emesét tudta beszervezni, ezért úgy beijedt, hogy nem lesznek elegen, ellenben lebukik Dávidék előtt, hogy ő nem is Vikire, hanem az általa átszervezett Emesére rakott. Csak azért jött be a "terv", mert Beninek "elmentek otthonról" és Alexa helyett Vikire rakott. Az egész egy vicc volt :))
Vera erre persze nem emlékezett, amikor dobálózott az árulásos vádjaival ma.

Nevem senki. 2018.11.10. 00:32:44

@karoton: még annyit tennék hozzá, hogy Kittit is beszervezte amit a tábortűznél letagadott.

karoton 2018.11.10. 01:01:33

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: Kittit Emese ellen szervezte be, hogy ott mit gondolt, tényleg nem értem :)

Nevem senki. 2018.11.10. 01:29:51

@karoton: Téényleg!!! Igazad van. Ő volt a másik Emese szavazat.
A lényeg hogy Vera egy taktikai analfabéta volt.

Sanda.Ipse 2018.11.10. 08:08:41

Kedvelt játékosaim egyike voltál Fannival és Robival.
Szép volt!

Susogós Brendon 2018.11.10. 17:44:52

Én az elején azt gondoltam, hogy a leggyengébb játékosok fognak kiesni. De követve a részeket, egyértelmű volt, hogy ők fognak meglepetést okozni. Gratulálok az elért eredményhez és Robinak, hogy idáig eljutott, róla nem vártam volna, hogy ilyen sokáig bent fog maradni. :)

Chuck Νorris 2018.11.10. 17:55:31

szegény annyira hozzászokott a meleghez, hogx iutthon még vécére is a bundagallérjába megy :)

Sanda.Ipse 2018.11.10. 18:24:06

@Chuck Νorris:
Míg el nem kapják a sötétben az állatvédők:)
süti beállítások módosítása