Hogy volt?

Survivor extra - kiesve, de törve nem #11: Gábor

2018. november 08. 14:30 - sixx

Mentálisan vagy fizikálisan volt nehezebb játszani a Survivort?

Úgy gondolom, hogy fizikailag felkészült voltam, de ehhez a játékhoz mentális felkészültség kell. Mivel kész tervem volt, hogy miként akarom a végigvinni a játékomat, így fejben kellett mindig ott lennem, ami nagyon fárasztó volt.

Mi volt a legnagyobb hiba, amit elkövettél?

Túl sok mindent vállaltam magamra, és nem hagytam teret, hogy Dávid is érvényesüljön, így könnyen célkeresztbe kerültem. A kiesésemkor pedig taktikai hibát vétettem azzal, hogy túl hevesen próbáltam meggyőzni Tomit arról, hogy nincs mitől tartania a Törzsi Tanácson.

Mi az, amit nem láttak a tévében nem láttak belőled?

Mivel ez egy játék, ahová nem barátkozni mentem, így a jólelkű, kedves, jóindulatú részem kevésbé került előtérbe.

Azt kaptad ettől a kalandtól, amit vártál?

Sokkal többet kaptam, mint amit reméltem. Emberileg megerősített a játék. A megszerzett tapasztalatokat pedig mindenképpen kamatoztatni a tudom a jövőben.

Mit tanácsolnál a következő évadokra jelentkezőknek?

Ne a pénzért és ne azért játszanak, hogy kipróbálják magukat. Nyerni akarjanak és mentálisan legyenek felkészültek.

Címkék: rtl survivor
20 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zeruspont 2018.11.08. 15:17:20

"Mit tanácsolnál a következő évadokra jelentkezőknek?
Ne a pénzért és ne azért játszanak, hogy kipróbálják magukat. Nyerni akarjanak és mentálisan legyenek felkészültek."

Kis szpojler a játék végéről. RK Dévidről mondta, hogy (mentálisan) ő volt a legfelkészültebb. Illetve maga Dév is sokszor hangsúlyozta, hogy ő nyerni akar és csak erre koncentrál.

Fíreg gondolom ezekre reflektál savanyúaszőlő módon.

csillagporszem 2018.11.08. 15:25:45

Jó voltál Gábor, nélküled unalmasabb lett volna a műsor :) Ne foglalkozz a negatív kommentelőkkel, mindenki nem szerethet :D

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2018.11.08. 15:56:38

Én a hogyvoltokban sokat ekéztem, gyökér stílusa miatt, de igazából nélküle sokkal unalmasabb lett volna az évad. Sokáig ők vitték a szálakat, és pl. szerencsétlen Tomit úgy megforgatták a családi levéllel, hogy azt se tudta merre van arccal előre. Persze gané dolog volt, mint ember nem jött be, de mint játékos igen.

BBrigusz 2018.11.08. 16:12:41

@Bruti: Dettó ugyanígy vélekedtem a leveles sztoriról. Plusz nekem egy kicsit rafkósabb, taktikázó kis mitugrász még mindig nézhetőbb, mint a full primitív kihaénnem megmondóemberek. (Vera)

bElannaTorres 2018.11.08. 16:30:21

Szerettem ahogy játszott, azt kellett volna még előtte átgondolnia, hogy ne legyen ilyen durva a lányokkal, akkor sokkal tovább jut, mert jött volna neki is szerencse mint Dávidnak. :D

Zeruspont 2018.11.08. 16:34:53

@bElannaTorres: Így gondolom én is. A taktikai játéka nagyon jó volt, a Tamásos dolog se volt szemétség szerintem, ez egy ilyen játék, az egyik legjobb húzás volt a műsorban. Az egy másik dolog, hogy Bumbin kívül senkit nem lehetett volna így beetetni.

Ami miatt Fíreg Fíreg, az nem a sumákolós játéka, hanem a mások, főleg lányok és tűzmágus Robbancs felé mutatott viselkedése. Olyan ganéj megjegyzéseket tudott tenni, hogy az hihetetlen. Pl. problémázott, hogy "Szandra barátnőzik" vagy kvázi majdnem bármelyik megjegyzése Robinak (a vízes játéknál lehordta mindennek, aztán Dév kiesése után ment hozzá, mert ő az egyetlen, akiben megbízhat... xd), Fanninak, Eszternek, stb, stb...

És abban igaza van, nem barátkozni megy oda az ember, a taktika nem gond, de a megnyilvánulásai a személyiségét tükrözik, ez nem a játék miatt volt.

szociál 2018.11.08. 16:40:27

@Bruti:

Ezt már kiveséztük, játékban jó volt, emberileg gáz.
Alexát is elmondta mindenféle ruppótlan kurvának, és megesküdött( a piknikes buzuláson ) ha a döntőbe jutna rá szavazna, és itt kijönne megint a gané ember, mert tuti egy Dávid - Alexa döntőn nem Alexnak adná a szavazatát, hanem a szerelmének Dávidszobornak.

szociál 2018.11.08. 16:43:32

Szerintem az életben éppen ilyen, liliputikisf*szh, INCEL prototípus.

karoton 2018.11.08. 16:46:42

@Zeruspont: Tökéletes összefoglalás.
Mint játékost mindvégig kedveltem, nagyon kellett a műsorba is, mert nélküle nagyon karcsú lett volna az évad, de amit emberileg művelt... Ráadásul ez a játéka értékét is csökkenti, mert az is igen komoly követelmény a győzelemhez, hogy potenciális szavazókat szerezz, a viselkedése ezt teljesen ellehetetlenítette.

Laura Ingalls 2018.11.08. 17:31:27

Szerintem Gábor jó karakter volt, igenis kellenek a villainök a survivorbe.

doktor faktor 2018.11.08. 18:47:21

Kell ilyen karakter is es o jol hozta. Bajom soha nem a bent felvallalt szerepevel volt, hanem azzal, amikor nem birta a stresszt es idegbol kitort belole a bully. De en pl igenis latni velem az erzekeny oldalat, csak ez nem mentseg, mint ahogy az sem, ha a bantalmazo amugy, ha nem bant, akkor kedves es utana hoz viragot. En tokre fejlodokepes szemelyisegnek latom, ha picit hajlando lenne magaba nezni es tenni ezert, szoval hajra, boldogabb ember lenne tole, amit szivbol kivanok.

csipcsiripp21 2018.11.08. 19:20:12

@bElannaTorres: valszeg ő ezen nem gondolkodott, ilyen a személyisége.
nem mint játékos, hanem mint ember volt antipatikus.

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.11.08. 23:40:49

A Survivor-be kell a gané mert anélkül szart sem ér az egész.
Igaz Fíregabcsicska? :)

Costanza 2018.11.09. 03:46:28

Pitlaker egy figura. Egy mondattal sem tudja levetkozni hogy milyen kicsinyes, mindig elarulja magat, ugyhogy ebbol a szempontbol sok vizet nem fog zavarni sehol.

Szemleletes foto.

Hogy kerültem én ide? 2018.11.09. 09:19:11

Igazi szararc volt a kisköcsög. Gratula a többieknek, hogy kibírták a 40 napot anélkül, hogy elásták volna valahol a szigeten; én biztosan szájba vertem volna ezt a gyökeret, rögtön az első fölényeskedő ugatása közben.

spájdernecc 2018.11.09. 10:11:08

@doktor faktor:
35 éves. Irányító-mániás. Küldetéstudatos.
Szerinted hova tud fejlődni?

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.11.09. 10:43:00

Kedves Gábor! Ha olvasod, egy olyan karakter hoztál ami kell egy ilyen játékhoz! Mert kellenek a gonosz karakterek is! Annak tökéletes voltál! A legnagyobb problémám, hogy Dávid téged tolt előre és te, teljes átéléssel végigtoltad profi módon azt amit elterveztettek. Anélkül, hogy belegondoltál volna a dolgok emberi vonalába. Ha te jutottál volna a döntőbe, sajnos ezért nem nyerhettél volna.

bElannaTorres 2018.11.09. 13:04:20

Ez amúgy nagyon jó kép