Robi távozása után tehát immáron már csak Fanni, AlexaSándor, és - Bruti tökéletes névválasztását elirigyelve - Bumbi szotyizgatnak a parton, Bumbi levelet hoz, gratula a top 3-nak, kapnak vacsit, amit maguknak kell megfőzniük, de kivételesen most nem AlexaSándor féle esőkabátos banán és rizs babbal illetve bab rizzsel lesz a menü, hanem kimehetnek a piacra, Fanni szomorúan biggyeszti az ajkait, mert ha ezt tudja, akkor a kabalának nem brumit hozza, hanem a bolygókerekes banyatankot. Mindenesetre ő megy elől, már ismeri a járást, Bumbi és AlexaSándor csak néha jutnak mellette szóhoz (Szori, ő, háu meni pezó?), AlexaSándor azért a bizti kedvéért belebasz a kosárba egy kurva nagy fürt banánt is, mert járt utat a járatlanért el ne hagyj. A grillpartit egy hajón tarthatják meg, de külön szopatás, hogy nem állhatnak még neki, mert várják a negyedik vendéget, a zombit, kinek kilétét számukra még homály fedi, így van idő találgatni, és főleg álmodozni, hogy bár Fíreg térne vissza, mert ellene bármelyikük ki mer állni a végső törzsi tanács elé.
Eközben a holtaknál még hátra van az utolsó párbaj, akinek a nyertese mehet majd hajókázni, remélem, nem valós időben és sorrendben mutatják az eseményeket, mert szerencsétlen Bayanisok felfalják a hajóskapitányt, ha még ezt is ki kell várniuk. Bencus, Székelyföld Igazságosztója, Fíreg és Spori egy domb tetejére vonulnak fel, hogy legyen értelme utólag azt mondani, hogy megérte elcipelni a világ másik végére a drónokat. Bencus prezentálásában meghallgathatjuk, hogy a survivor az lófasz, de ez a holtak szigete, ez igazi kőkemény túlélés, a szopások között is a legdurvább mélytorok kategória, és még nincs vége, mert hogy a domb tetején 4 asztalka van, ti meg csak hárman vagytok, jön még hozzátok valaki a Bayanitól, akinek ilyen rövidke hírnév adatik meg a hulláknál: vagy nyer, és akkor milyen jó, hogy eljött hozzánk, mert mehet is vissza a picsába, vagy veszít, és akkor meg irány a szálloda. Vera, aki a szigeten megélt harmincvalahány nap alatt energiájának 94,5%-át bólogatásra pazarolta, most is úgy billegteti a fejét, mintha ezért legalábbis pluszpont járna. Érkezik Bártendör, a nagy visszatérő, akit az istennek nem tudnak kibaszni ebből a műsorból sehogyse, úgyhogy nálam már mindenképp szörvájvör közönségdíjas, Vera a székely vendégszeretet és az összetartozás jegyében mordul fel: - Most megöleljük, vagy mi?
Bártendört ezek után olyan buzdító kortáRs beszédekkel tunningolják a párbajra, ami többet mond minden ölelésnél, a Bártendör iránt érzett együttes megvetés és gyűlölet hirtelen minden vérségi köteléknél szorosabb egységbe kovácsolja az ex-holtakat. Székely Xena a leghangosabb, mer ugye Bártendör mekkora kis gané már, hogy ide meri tolni a pofáját, hogy egy másodpercig nem mélytorkozott a holtak szigetén, és egyébként is, hajaismilyen, de mindenekelőtt és leginkább nem is erős játékos, csak azért van itt, mert jól taktikázott. - Hát azért az is fontos, nem? - kérdezi fel Bencus a Kárpát-Medence Erős Asszonyai Társaság alapítótagját - Há fontosnak fontos, csak nem értékes - jön a velős, ám bölcs székely válasz, majd röptében elkap egy arra járó kósza sast és fogaival tépi fel a madár torkát, prezentálva, hogy őt itten az erő repítette idáig a játékban, nem a taktika. Én most hirtelen nem látom magam előtt, ahogy ezek pár hét múlva összeülnek a sarki presszóban nosztalgiázni egyet egy mackófröccs felett, de nem legyen igazam, mindenesetre következik a játék, melynek neve A VAS, lomisok ezreinek dobbant nagyot a szíve ebben a pillanatban a szeretett szó hallatán. A feladat nagyon egyszerű, egy vasrudat kell a levegőben tartaniuk, melynek titka, hogy két fogót kifelé kell húzniuk, miközben a kezeiknek 90 fokos szöget kell bezárniuk a testükkel.
A mérhető, exakt szabályzatnak ezen a ponton vége is van, mert Bencus szerint NÉHÁNYSZOR fogja csak figyelmeztetni a játékosokat, ha lejjebb engedik a könyöküket, utána vége. Abból kiindulva, hogy Dávid a múltkori párbajon csak egyszer engedhette volna lejjebb a kezét, oszt mégis volt vagy 40 utolsó figyelmeztetés, nem tudom, meddig fog ez tartani. Mindenesetre Bencus még be sem fejezi a bemelegítő szöveget, Fíreg keze már remeg, olyannyira, hogy még néhány másdoperc, és el is ejti a vasat, melyet Spori lesajnáló tekintettel nyugtáz. - Mi vót a baj Fíreg, mi történt? - kérdi Bencus empatikusan - Hát leesett a vasam baszki, az vót a baj - mondja Fíreg, meg valami vállproblémákra hivatkozik, amiről én eddig nem hallottam, de apropónak jó. Székely Vera annyira koncentrál arra, hogy vérszomjas szemmel vizslassa ellenfeleit, hogy a vasról elfeledkezik, ami így leesik, bájbáj Vera.
Marad Bártendör és Spori, míg utóbbi rezzenéstelen arccal és testtel álldogál, mintha csak a buszra várna itt a hegytetőn, éppen csak nem fütyörészi a No woman no cry-t unalmában, addig Bártendör küzd. És gyerekek, amikor azt mondom küzd, akkor értsétek úgy, hogy ez a szerencsétlen még szerintem életében nem küzdött (így) soha semmiért, a disznó a jégen hozzá képest piruettező balerina, asszem felszívta magát most nem kicsit, hogyha már ilyen barátok veszik körül, akkor valamit villantani kell, és ő most itten prezentálni fogja nekünk a világ nyolcadik csodáját, és legyőzi Sporit. Én eddig egy másodpercig nem drukkoltam neki sehol, semmilyen játékban (a közelébe se volt soha, hogy nyerjen bármit is), de itt most megszánom, mert nekem is van szívem, és amúgy meg valamiért úgy rühellem ezt a Spori gyereket, hogy a belem kifordul, aki egyébként időről időre olyan lenézően tekint ki a Hajdu mosógépeket megszégyenítő remegéssel vonagló Bártendörre, hogyha én lennék Bencus helyében, magam basznám ki a kezéből a vasat egy döglött hallal, amit aztán meg is etetnék vele.
Ejj, kicsit elkalandoztam, szóval Bártendör vasa miliméterről miliméterre csúszik kifelé, és még így is küzd, és nem adja fel, pedig teljesen egyértelmű már, hogy mi lesz a vége, hacsak Bencus elő nem veszi azt a halat ködmönkéje alól. És akkor egyszercsak Bártendör vasa kihullik, drámai pillanatok, amit a biztonság kedvéért lassítva nézhetünk végig, Bártendör pedig a vas lehullása után néhány másodperccel maga is a földre rogy.
Vera és Fíreg csaholó kiskutyaként örvendezi körbe Sporit, miközben Bártendör a szemerkélő esőben a sárban kucorog, Fíreg életreszóló barátságot emleget, Dávid úgy bólogat, ahogy Vera legszebb napjain sem, Vera ilyen messzire nem merészkedik, de azért biztosítja Dávidot, hogy mostmár neki kell megnyernie, Dávid meg belemegy a játékba, mert kellenek majd a szavazatok, a végén még egy gyere kicsim is belefér Verának címezve. Bártendör a maga végtelenül egyszerű kis szókészletével megpróbálja kifejezni érzéseit:
"Ahogy telnek majd az idők, biztos vagyok benne, hogy más szemmel fogok nézni erre a versenyre, és bízom benne, hogy majd átgondolom ezeket a dolgokat."
A végére már sír is, gondolom azért, mert a dolgok átgondolásának gondolata is elszomorítja most. Bencus felkérdezi Verát is, hát Verocskám, te itten egy erős játékos voltál, járt a pofád, ha kérdeztünk, ha nem, leszóltad Bártendört, oszt a végső játékban csak legyőzött téged, nem szar érzés? A szükséges kérdések után búcsú, Gábor zokog, de asszem nem is amiatt, hogy neki vége, hanem most 3 napig nem láthatja legjobb barátját. Bencus és Spori balra el, a többiek meg szimbolikusan az ellenkező irányba, a kiesettek gondolatait halljuk, miközben elhajóznak a naplementébe, Gábor fejben játszotta ezt a játékot, ami eddig volt elég, Vera beszédében a kemény szót névelőként használja, keményen jött ide, de még keményebben megy haza, és igyekszik majd ezt a keménységet a fiának is átadni, hogy ő is kemény legyen (remélem ez nem azt jelenti, hogy kibassza valamelyik lakatlan Duna-szigetre túlélni szerencsétlent), Bártendör már egy kicsit reálisabban szemléli az állást, a játék valószínűleg azért nem formálta újra személyiségét, de reméli, ad egy jókora löketet a továbbiakhoz. Eközben Dávidot egy hajóra baszták ki egyedül, evezzél magad, remélem kurva sokat kell megtennie a Bayanisok hajójáig, had' fáradjon a rohadék.
Mindezalatt a grillrácsok már izzanak, Fanni szúrja ki a hajó felé evező Sporit, AlexaSándor ex-Gagambás haverját meglátva azonnal a szponzor pia keresésébe kezd, mert ezt józanon nem bírja feldolgozni. Dávid érkezésének ténye mndenesetre úgy bassza el a bulit, mint szabadtéri goafesztivált egy váratlan drograzzia. Előkerül a már emlegetett szponzor pia, ennek a jelenetnek párszor neki kellett futni (Tomika, úgy tartsad már a kurva üveget a kamera felé, hogy látszódjon, hogy Kalimba), AlexaSándor már most be van csiccsentve rendesen, legalábbis Tomi tósztjára válaszolva úgy hadarja el, hogy íd'legyed, mintha 3 napja tartana a buli, szerinte nem itta magát túl, csak most jött ki a 40 nap feszkója, hát rajtam is mindig így szokott, hogy úgy artikulálok, mintha egy adag vizes vatta lenne a számban. Dávidot hamar körbeállják, hogy hogy is volt ez a dolog Bumbi átbaszásával, de Dávid tartja magát ahhoz a verzióhoz, hogy igen, ez taktikának indult, de ő végül egy érzelmi döntést csinált belőle, mert amit elmondott Bumbinak a CSALÁDról, az mind igaz volt, és 0% taktikát tartalmazott. Dávid végül mindent legjobb barátjára, Fíregre ken, hogy itten tulajdonképpen mindannyian az ő ördögi tervének áldozatai, Bumbi szegénykém meg olyan nagyon egyszerű, mint az angolszász jogrendszerben az esküdtszék intézménye: mindig annak van igaza, aki utoljára beszélt, így azzal zárjuk az estét, hogy Bumbi már nem haragszik Dávidra, mert nem csinált semmi rosszat. Fanni és AlexaSándor eközben a hajó egyik sötét szegletében kuksolva kezdik kapiskálni, hogy Spori minden bizonnyal szerzett magának támogatókat a holtaknál, és nem lesz könnyű dolguk vele a végjátékban.
Tomika, tarcsad má egyenesen azt a kurva üveget.
Másnap visszatérve a szigetre már Bencus várja őket, sötét jövőképet vázolva a következő két napról, és a nehézségekről, amik még a játékosora várnak. - Két nap múlva már mindenki beszélhet a családjával - mondja, mire Bumbi süvölt fel - DE?! - mert ő már sejti, mi következik, mert ugyan Bumbi ő, de ha a CSALÁDról van szó, vág az esze, mint a beretva. Fannihoz érkezik először a nővére, akinek olyan szakadt a szettje, mintha őt is egy szigeten tartották volna az elmúlt 40 napban, de legalábbis megküzdött volna egy barlangi medvével reptéren, majd AlexaSándor öccse, és végül Bumbi anyukája, aki kis túlzással a csaja is lehetne első ránézésre, és akit úgy mutat be, hogy ő az anyukám, akiről beszéltem, nehogy a többiek azt higgyék, hogy a másik, akiről nem beszélt. Sporihoz ugye senki nem jött, neki marad Bencus, a többiek meg elhúznak romantikázni szeretteikkel. Fanni a két legfontosabb dologgal kezdi a hogyvoltozást, tegnap volt PIAC, illetve megcsípte a seggét egy tűzlégy. AlexaSándor 40 napja nem gondolt szerves kémiéra, ami elmondása szerint is para, akkor mi lenne, ha tudná, hogy én az elmúlt 15 évben nemhogy enm gondoltam rá, de a létezéséről is teljesen elfeledkeztem. Bumbi sír. Megható zene, és a legmeghatóbb pillanatokban becsúszik balról a szponzorpia reklám is, hogy azok, akik nem bírják a feszkót, tudják, van mivel könnyíteni magunkon. Holnap első elődöntő, AlexaSándor sírni fog, ami sok jót nem jelent, de ne legyen igazam.
Facebook kommentek