Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy volt?

Való Világ 9X03 – Kiábrándító józanodás és Nagy Lecsódráma

2018. november 07. 16:15 - Bruti

1_12.png

vlcsnap-00006.jpg

Ez még csak a harmadik adás, de nekem folyamatosan azon jár az eszem, hogy ugye nem ezeknek kell majd megkeresni a nyugdíjamat, mert, ha igen, kurva nagy bajban leszek húsz év múlva. Külön gratula a castingért, mert ilyen alpári büdösgyökereket tényleg gondosan válogatni kell. Ezért bizony keményen meg kellett küzdeni, mert még a mai beteg világban sem jönnek csak úgy velünk szembe az utcán, az ilyen világnyomorultjai. Nagy levegő, vágjunk bele!
Érkezik Suttogó Pornóbajusz, akivel egyszer találkoztam vagy tíz éve a debreceni Friss Rádióban. Illedelmesen köszönt és elmondta, hogy ő Puskás Peti. Mondtam neki, hogy nem baj, csak állj arrébb, mert nem férek a hűtőhöz. De azóta sok víz lefolyt a Dunán, a homlokomon meg pláne, mikor látom műsort vezetni a jobb sorsra érdemes Pétert. Állítása szerint nem érte különösebb sokkhatás a beköltözőshow alatt. Kurva jók az idegeid Bajszi, vagy faszák a cuccok, amit szedsz, mert szerintem nincs az országban még egy ember, aki ne tragédiaként élte volna meg, te ráadásul fél méterre voltál tőlük. Még hadovál valamit a csoportdinamikáról, meg taktikáról, majd kapjuk az első adagot a villából.

pornobajusz.jpg

csungo.jpg

Egy rózsaszín pizsamába öltöztetett, szőke, csüngőhasú kisdisznó visít a hálóban, de olyan intenzitással, hogy Zuzu, meg a nemzet Ken Babája (ezentúl csak Kebab) riadtan rezzennek össze egy sarokban. Miközben a két legszolidabb lakó kibeszéli Csüngőhasút, az cigit lop a néger dzsekijéből. Jön Krisztián, leteperi, majd rövid enyelgés után smárolásba fognak. A srác, a riportban elmondja, hogy őt aztán kurvára nem érdekli a malactestű, csak gondolta kipróbálja, hogy nyáladzik. Érdekes, hogy Krisztiánnak valamiért az egész fején csak a szája körüli izmok mozognak. Lehet lefejelt egy botoxos tűkkel teli orvosi szekrényt, vagy egyszerűen csak sztrókot kapott, mikor Pumped Gabó seggbe kurta abban a bizonyos meleg pornóban. Csüngőhasú másnap már állítja, hogy nem tudja, hogy ez a smár álom, vagy valóság volt. De mindegy is, mert KrisztiÁnusz már az orrkarikást fűzi: „Ha lekurlak, kiszeded ezt a szart az orrodból ok?” próbál meg úriember módjára udvarolni. Még bókként felröppen egy két „rohaggyámeg” és Szinti már omlik is Ánusz karjaiba. Azt est, egy kiadós értelmetlen részeg üvöltözéssel ér végett, amit Csüngőhasú és barinője a Táncos Rúdlény lány abszolvál nekünk, és a minden bizonnyal hálás szobatársaiknak.

Reggel Csüngőhasú ugyanúgy üvölt, mint az éjjel. Szerintem még mindig részeg, vagy csak egyszerűen egy kibaszott idióta. A többiek fejében egyetlen érzés motoszkál: Nincs akkora szívlapát, mint amilyennel legszívesebben pofán basznák ezt a szerencsétlent, de azért kizárás jár. Szinti a riportban egyértelműen gyűlöli a visítozót, pláne, mikor kiderült, hogy csókolózott Krisztiánusszal. Számon is kéri a lovagját, de az mindent tagad. Orrkarikás viszont nem hagyja annyiban, mert fél, hogy a kisdisznótól elkapja a száj és körömfájást. Így, egy darabig nincs smaci, megvárja a lappangási idő leteltét.
Visszakapcsolunk a stúdióba, ahol Pornóbajusz egy idióta szemüveggel a fején téblábol a virtuális díszletben. Nem véletlen, mert az első feladat az lesz, hogy a lakóknak fordított szemüvegben kell megkeresni két aranyvillát. A megtalálók közt dől el a Villamesteri cím. Ki tudja mióta bénáznak, mikor Krisztiánusz rálel az elsőre a jakuzziban. A második villa Szintié lett, szóval jöhet a párbaj.
Nem bántóan nehéz kérdésekre kellett helyesen válaszolniuk. Krisztiánusz gond nélkül vette az akadályokat, míg Szinti egy első osztályos matekpéldát is simán elbukott, szóval a Villamester mától Krisztiánusz.

krisztianusz.jpg

Reklám után jön az első dráma. A lakók lecsót főznének, amiből Zuzu is kivenné a részét. Ő a paprikát szeleteli, és bár senki nem várta tőle, hogy julienre vágja, de az öt centis szeletek, kicsit durvának tűnnek. Rúdlény (aki mielőtt táncolni kezdett, konyhán dolgozott) meg is szólja a kézilányt, Csokifasz meg úgy röhög, hogy majdnem megfullad a szendvicstől, amivel éppen tömi a kerek fejét. A büki séf csak nem hagyja annyiban, MERT Ő IGENIS TUD FŐZNI! Sajnos ezt rajta kívül senki nem gondolja, így mikor már mindenki rajta röhög, elvonul a nyugiba sírni. De nem sokáig lehet nyugta, mert segítségére siet a villa két motivációs trénere, Csoki Gy. (aki saját bevallása szerint már 21 éve néger), és Dr. Krisztiánusz a meleg belügyek szakértője. És végre közel három epizód után, én is tiszta szívvel és tele szájjal röhögök, mert ahogy ez a két balfasz próbál segíteni, úgy senki más nem tud.
Pro tipp Csokitól: - Ha leoltanak, én még jobban még leoltom magam! Krisztiánusz: - Ha kicsi a faszom, nem várom meg, amíg más mondja, én nyomom, hogy milyen kicsi a faszom. - Sőt még kisebbnek mondja! –tromfol rá Csoki Gy., akkora húsfasszal, mint amekkorát legutóbb a Róma c. sorozatban láttam. Zuzunak, ez a gondoskodás sokat jelent, kicsit meg is hatotta. Deviszontközbenmeg a Rúdlény is érzékeli, hogy fordult a kocka, most Csokiék őt tüntetik fel rossz színben. Mondja ezt úgy, hogy a villában elmaradhatatlan rózsaszín köntösben, pacuhán, kidüllesztett hassal főzi a lecsót, amitől úgy néz ki, mint egy nyolcgyermekes, negyvenes cigányasszony. Mutatom:

rudleny.jpg

Zuzu némi bőgés után kimerészkedik a nyugiból, egészen a fürdőig, ahol rátalál Rúdlény és leülnek megbeszélni a dolgot. Kijelenthetjük, hogy a Lecsódráma hamar lecsengett, mindenki lenyugodhat a picsába!
Érkezik Pornóbajusz bejelenti az új lakót, aki VV Radics néven látta meg a napvilágot. Valami trendi jutyuber a lelkem, és ennek megfelelően végtelen önbizalommal, és a villára kipattintott felsőtesttel érkezik. Páran megismerik, amitől még magabiztosabb, és egyben tuskóbb is lesz. A bemutatkozások után Csoki Gy. és Ánusz megmutatja hol fog aludni. Ők a Csüngőhasú ágyára mutogatnak, és felajánlják neki reszelésre, de emberünk inkább a villa nőinek és javainak újrafelosztását szeretné. Kebabnak és Szintinek kurvára nem jön be Jutyuber, mert a tavalyi prosztó, VV Tivy jut róla az eszükbe. Csoki a néger valahol örül is, meg nem is, de szerinte csalamádé a srác, akkor meg mi baj lehet?


„Mán akkor tudtam, hogy nekem jóban leszünk nagyon.” /Csoki a néger/

Jutyuber kijön a hálóból és egyből beleáll Zuzuba, akinek szerinte furcsán áll a szeme. Tanulva a lecsókalandból, Zuzu most nem szívja tüdőre, inkább próbálja viccesen lereagálni, mondanom sem kell, hogy kevés sikerrel. Szegény arcán látszik, hogy mindjárt szétbassza az ideg. Kebab meg szánakozva konstatálja, hogy kurvára nem ő lesz itt a legfurább alak, pedig előzetesen minden esélye megvolt rá.

trash.jpg

zuzukebab.jpg

Ma Anikó konferálja fel az új lakót olyan suttogós sztájlban, amit csak Pornóbajusztól tanulhatott. A kilencedik lakó nem más, mint VV Dzsinu, aki így kinézetre tovább erősíti a villa kreol közösségét. Kisfilmje szerint VV Dzsin egy igazi ribanc, ezt bizonyítván két büdös nagy csöccsel kezdi a bemutatkozást. Majd jön a kemény csaj, aki letolja az útról a köcsög BMW-t, meg cserbenhagyja a zebrán járókeretező mamikákat. Saját bevallása szerint kurva jó nő, így mindent elér a testével, amit akar. Pénzt, ruhát, telefont, bármit. De ez nem azt jelenti, hogy kurva, inkább hívjuk a Nagy Manipulátornak. Cserébe a saját apja se veszi fel neki a telefont, amin egy kicsit sem tudok csodálkozni. Anikó suttogva engedi útjára, a Villa Dzsinje pedig bebújik a palackba. Holnap friss kalandokkal és két új agyhalottal jelentkezünk.

Címkék: 18+ vv9
641 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.11.11. 22:12:11

@úgymond olvasó mmkk: jó, általánosságban az én számaim 98, 47 százalékban legyőzik a tieidet:p

úgymond olvasó mmkk 2018.11.11. 22:16:39

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): nem a számokat általánosítom, hanem a pasikat :P

úgymond olvasó mmkk 2018.11.12. 21:03:10

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): annyi önbizalom nincs a világon, mint amennyit belém kellene önteni a minimális szint eléréséhez :P

úgymond olvasó mmkk 2018.11.12. 21:49:40

nem mindegy, hogy kókler vagy óne :P

úgymond olvasó mmkk 2018.11.14. 18:22:42

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): következtetéseket vontam le a korábbi tapasztalataimból. nyilvánvalóan te is :P

úgymond olvasó mmkk 2018.11.14. 19:24:48

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): és természetesen itt sem fogod kifejteni ezeket :P

úgymond olvasó mmkk 2018.11.14. 21:21:09

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): szörnyet halsz, mielőtt még megvalósíthatnád :)))))