Hogy volt?

Survivor 4X32 – Robi háborgó lelkiismerete vagyok

2018. november 07. 12:48 - Bruti

Bayani törzs 37. nap. Robi lógó orral sétál a fövenyen, én sem a vjú, sem a tenger, sem a jó idő nem vigasztalhatja szörnyen háborgó lelkit. Emberünknek komoly lelkiismeretfulladása van, ennek megfelelően szól Tominak, hogy beszélniük kell. Ez a szigeten sosem jelent jót, főleg, ha a nagy igazmondó rohamában mást is bemárt – gondolja idegesen Fanni, és jól is gondolja. Róbert részletekbe menő, beismerő vallomást tesz: Az előző törzsi tanács előtt, barátja elleni szervezkedés bűntettében vett részt, miközben folytatólagosan arra törekedett, hogy csak más elsődleges genitáliája érintkezzen azzal a bizonyos csalánfélével. Bumburnyák meglehetősen higgadtan fogadta a bejelentést, nincs nagy dráma, nincs szülőzés, ami még jobban felbassza Robit. Legalább egy "kurvanyád" lenne, de Bumbi csak elsétál, Robi meg visszasunnyog a többiekhez és előadja a szitut.

01.jpg

Persze Fanni egyből agyfaszt kap, hisz ez neki nem annyira nem fasza.  A szöszinek nincsenek morális aggályai, ez itt nem a Mit tenne Teréz anya, hasonló esetben? című játék, ő még szeretné azt a kurva húszmilliót, hogy ne kelljen a nagybanin szopnia hajnal háromkor.
Kapcsolunk az Elhunytak szigetére, ahol az utolsó előtti párbajra gyűlt össze a megmaradt négy élőhalott. Dávidnak ugye nem kell ma harcolni, szóval Harcicsivava, Jeremiás és Konor Sára áll a kezdő pozícióba. A játék nem túl bonyolult: egy kötéllel a hasadon el kell jutni egy tűzrakóhelyhez, ahol tűzcsiholás után, elégetsz egy madzagot. Az így kiszabadult fáklyával lehet sprintelni a célba, amit felgyújtasz oszt’ ennyi. Viszont a tét elég nagy, így iszonyú sebességgel kezdenek bele a játékosok. Persze Jeremiás az, aki megint bénázik. Ő még mindig a kötéllel bajlódik, mikor a többiek már a tüzet rakják. Vera elégeti az összes gyújtóst, így majdnem kialszik a tüze, de a végén csak sikerül és elpattan a madzag. Úgy hadonászik az égő fáklyával, mintha medvét riogatna a Hargitákon, és megnyeri a versenyt. Másodiknak Csivava ér be, Jeremiás meg annyi szigeten töltött bénázás után végre kiesik a picsába. Aki 37 nap alatt sem bír megrakni egy normális tüzet, annak tényleg semmi keresnivalója nincs egy túlélős játékban. De tudja ő ezt és agyban inkább már a jövőbéli terveire koncentrál. Én bár sokat ekéztem, de alapvetően egy szerethető figura volt, csak hát a kézügyessége kb. mint Nick Vujicicnak.

02.jpg

Bumburnyák alig heverte ki Robi mea culpázását, most Xandrea nyaggatja a szerencsétlen, csupa szív gyereket. „Na, mit mondtam neked, he? Megérte odadobni az amulettet ennek a kreténnek?” Szegény Bumbi, csak a fejét fogja, és most éppen Xandinak kell igazat adnia. Fanni meg Robit szapulja, hogy lehetett ilyen balfasz, majd könnyített volna a lelkén pár nap múlva. De Robinak ez már nem fért bele. Bumbi megegyezik Xandival, mert még egy esélyt szeretne adni Robinak azzal, hogy a szavazásban ma ő lehet a mérleg nyelve. Így a terv szerint eldönthetné, hogy Fanni, vagy Tomi megy. Nekem kurvára nem fér bele a fejembe, mert miért tenné ki Bumburnyák magát ilyen veszélynek? Ennél még a döntetlen is jobb lenne, de nem én játszok, szóval hajrá!

03_1.jpg

A Purgatóriumban sem jobb a hangulat. Vera és Dávid, már azt latolgatják, ha bekerülnek a döntőbe, kik szavaznának rájuk és ellenük. No, ez milyen hülye játék! – gondolja Csivava, hiszen tisztában van vele, hogy ember nincs az Északi féltekén, aki rá tenné a voksát, a szigeteken meg pláne. Így ő nem bocsátkozna jóslatokba, de Vera nem hagyja annyiban a dolgot. Fasza kis veszekedés lesz a vége, és most Gábornak kell igazat adnom. Majd, ha ott lesznek, meglátják. Másrészről meg Vera tényleg el van tévedve morálisan. Komolyan elhiszi magáról, hogy erkölcsi győztese ennek a játéknak, pedig ami szart megkavart az elmúlt négy hétben, simán megkaphatná ő is a Fíreg titulust.

04_1.jpg

05_1.jpg

A szenzációs négyes összegyűlt, és megkezdődik az utolsó törzsi tanács. Illetve lesz még egy a fináléban, de azon már újra itt lesz az összes kiesett cickány is, szóval az más tészta. Xandi vigyorog, mint gipszkutya a komódon, de teheti, hisz ő védett. Robi pedig újra a tűéles helyzetfelismerésről tesz tanúbizonyságot:

„Lehet, ez az utolsó nap, hogy mi így együtt vagyunk”

Hm… okos gyerek. A törzsi tanácsok nem múltak el nyomtalanul benne, láthatóan kezdi összerakni, hogy innen mindig egyel kevesebben mennek vissza a táborba. Bence még beszélteti őket egy kicsit a semmiről, mert ugye négyen pillanatok alatt leszavaznak, abból meg nem lesz adás, csak ilyen kibaszott unalmas, mint ez. Így megtudjuk, hogy Tomi semmit nem bánt meg, még az amulettet sem, Robi örül, hogy mindent bevallott, hisz ha már egy béna fasz, akkor legalább ne nézzék szarfejnek. De jöjjön a szavazás: Az első név Tomié. A második Robié, majd ez még egyszer megismétlődik, szóval párbaj. Már sokadjára van az, hogy bemutatnak nekünk valami napközbeni susmogást a szerkesztők, a tanácson meg teljesen más történik. Persze értem én, kell valami izgalom a nap végére is, vagy csak tényleg megjött Bumburnyák esze.

06_1.jpg

De vissza a párbajra, ami megint erőpróba. Két másfél kilós bambuszkorsót kell tartaniuk, amíg bírják. Robi a párbaj közben is picsog, nem igazán tudja, hogy akarja ezt az egészet, meg ő már inkább menne, mert nem érdemli meg. Ja és akármi történik, szeretné, ha barátok maradnának Tomival. Én értem, hogy közel kerültek egymáshoz, csak akkor mi a picsáért nem teszi már le azt a kurva bambuszt? Még hat percig szenvednek, majd Róbert feladja. Nagy ölelés, pacsi, szóval Tomi nem tart haragot, Robi pedig megígéri, hogy holnap ő tér vissza a Holtak szigetéről. Ez minimum könnyelmű kijelentés, ismervén az ott tartózkodókat, de hagyjuk meg szerencsétlent ebben a hitben. Meg ki tudja, lehet nem erőpróba lesz, hanem mondjuk, vicceskedni kell sörcsapolás közben... akkor talán lehet esélye.

07_1.jpg

Címkék: survivor
219 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nevem senki. 2018.11.07. 12:52:21

Jók a képregényeid Bruti. :))

karoton 2018.11.07. 13:16:13

Így kell a sz*rból aranyat csinálni, a szöveg és a képregény is ütős lett :)

Még leírni is hihetetlen, de már szinte megsajnáltam Gábort, a törzsben Alexa játszott az érzelmeivel, itt meg egyetlen "barátja" veszi kutyába, aztán persze eszembe jutott a stílusa amíg ő volt nyeregben és rögtön elmúlt a szentimentalizmusom :)

Robi hatalmas drámája nem igazán érintett meg, ráadásul nem is igen értettem. Nagy barátja Tomi, egyszere már egy nevetséges indokkal kiszavazta, aztán a leveles lekenyerezés után szó nélkül átállt a "sötét oldalra", hogy ezek után ki akarta rakni, de a célszemély hülyesége miatt nem sikerült, akkor mi van? Menni kellett volna tovább, ahogy Fanny és Alexa teszi minden kudarca után - volt mindkettőnek elég :). De Robit kínozta a lelkiismerete, annyira persze nem, hogy ne tegyen megint Tamásra...

Tamás... Olvasom, hogy többen remélitek tanul a hibáiból, én egyelőre azt sem látom, hogy akár magának beismerné ezeket. Hol a szívére hallgatott - levélügy -, hol a sors akarta ezt -amulett - ő nem hibázott, nem bán semmit, mindent így tenne megint. Fejlődőképes személyiség :))

Az álomdöntőm nekem egy Fanny-Alexa lenne, inkább előbbi sikerével de szinte mindegy, Dávid a Gábor eltaszítás projektel nálam most emberileg leírta magát.

bElannaTorres 2018.11.07. 13:22:21

Nagyon jó lett az öfi :)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.11.07. 13:26:59

Jó lett Bruti!

Sajnálom Robit ismerve a döglöttek szigetén leledző élőhalottakat, szerintem egy perc alatt lerágják róla húst!

2018.11.07. 14:01:19

Bruti gratula ! #tapsvihar :))))

mindenévfoglalt 2018.11.07. 14:08:52

@karoton: Azért ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy amikor Alexa bajban volt, Gábor sosem segített neki, sőt, többször is rászavazott, míg Alexa sosem szavazott Gáborra, sőt amikor tudta, próbálta megmenteni, segített neki.

Dávidon nem lepődöm meg, ő már korábban is kifejtette, hogy örül, hogy Gábor elvégzi a piszkos munkát, ráadásul önkéntesen, hát miért ne hagyná. Ettől még gáz persze...

Fanni-Alexa döntőt remélek én is, és ott nem tudom, kinek szurkolnék.
Szerintem amúgy a 3 bent maradt közül mindenki verné azt, aki a holtaktól visszakerülne, bárki kerülne is vissza.

2018.11.07. 14:19:21

DicsőDávid nem gyengén elengedte HarciCsivava pórázát. A kis jószág meg bociszemeket meresztve rohanna a Gazdi után, az azonban le se sz@rja... Tetszik :)))

Jeremiásért egyáltalán nem kár. Remélem, azért még a magyar foci válogatottba befér, hiszen minden képessége megvan hozzá. Höhöhőő...

Tamásnak eddig volt 2 csodatétele a szigeten. A harmadik után szenté avathatják !!!

Vera elmebeteg.

Úgyhogy hajrá Fanni és AlexSándor !!! :)))

Jahhh.. Van még Robi... Azkiaz ?!

mézescsók 2018.11.07. 14:22:48

A holtak szigetéről Dávidot vagy Gábort tippelem visszatérni a főjátékba. Robi fizikailag (sem) erős, Vera igen, de ez azért az előzetesben mutatott feladat inkább egy erős karizmokkal rendelkező pasasnak áll, nem annyira nőnek. Vera amúgy se nyerjen, mert egy hárpia.
Dávid izomzata jobbnak tűnik Gáborénál. Gábort viszont a becsvágya jobban hajtja, és talán a mérge is, mert végig melózta a 40 napot - Dávid helyett is - aztán ejtik...
A trióból: nagyon függ, hogy milyen kihívás vár még rájuk. Tamás nem legyőzhetetlen, ez nem egyszer bebizonyosodott. Alexandra Gáborhoz hasonlóan végigjátszotta a játékot, volt fent is és lent is, de mindig feltápászkodott. Viszont nekem nem szimpatikus a csaj, ezért nem drukkolok neki.
Fanni meglepetés, az elején nem hittem volna, hogy eddig jut, de túlélt mindent. Józan, jól kiismeri az embereket, a megpróbáltatásokat sem sumákolta el. Neki drukkolok, de nem valószínű, hogy ő nyer.
Gábor - Fanni döntőt szeretnék, Fanni győzelmével. Ehhez képest Dávid - Alexandra, esetleg Tamás lesz szerintem és Dávid a befutó.
Gábor nagyot alakított, amikor odaszúrta Dávidnak és Verának, hogy nagyon tévednek a megítélésüket illetően. Rögtön felkapták a vizet. Ezek tényleg azt hitték, hogy őket a többiek kedvelik?

fujimo 2018.11.07. 14:37:15

@karoton: "Még leírni is hihetetlen, de már szinte megsajnáltam Gábort, a törzsben Alexa játszott az érzelmeivel, itt meg egyetlen "barátja" veszi kutyába, aztán persze eszembe jutott a stílusa amíg ő volt nyeregben és rögtön elmúlt a szentimentalizmusom :)"

+1 ...szinte sajnáltam... szinte... aztán eszembe jutott, h hogy bánt a lányokkal... többször is...

"Tamás... Olvasom, hogy többen remélitek tanul a hibáiból, én egyelőre azt sem látom, hogy akár magának beismerné ezeket. Hol a szívére hallgatott - levélügy -, hol a sors akarta ezt -amulett - ő nem hibázott, nem bán semmit, mindent így tenne megint. Fejlődőképes személyiség :))"

+1 ...teljesen impotens szellemileg... és bár a jó szándék vezeti, fogalma nincs róla, h hányadikán van elseje... képtelen az önvizsgálatra - önreflexióra...

"Dávid a Gábor eltaszítás projektel nálam most emberileg leírta magát. "

+1 ...igen-igen-igen!! ...eddig is mondtam (asszonynak leginkább), h le sem vizelném ezt a gumi-bájgúnárt, ha véletlenül öngyulladásba kezdene és lángra kapna... de most bújt ki igazán a szög a zsákból... hogy mennyire egy zéró emberileg... (tudom-tudom... ez a "taktikája"... de valahogy szerintem lenne sokkal kultúráltabb-hatékonyabb takitka is)

Berborosz 2018.11.07. 14:54:34

@fujimo: Az még tattika, hogy kihasználja Gábort, de hogy utána így viselkedik vele, az már nagyon trágya.
Dávid legalább akkora fíreg, mint Gábor. Ezt így gondoltam a kezdetektől fogva.
Meglátni és megutálni egy pillanat műve volt.

fujimo 2018.11.07. 14:57:52

@Berborosz: ...szerintem is... arra írtam, hogy ő azért határolódik el gábortól (nyilván azon túl, h marhára leszarja), mert rossz fényt vet rá, ha gáborral mutatkozik, ne adja isten azt lássák, hogy a fíreg még kedveli is...

...így még tattikailag úgymond... meg tudja indokolni, hogy miért határolódik el így a kis megszelidített rózsájától...

...szóval ugyanezt érzem és mondom... sőt... szerintem dév - the puppetmaster hatványozottan nagyobb csúszómászó, mint a natúr szelvényes csivava... :)

2018.11.07. 15:17:31

Időközben Vera kőkemény segge is puhot növesztett. Elfelejtett gyurmázni az őserdőben ?
Minden reality vége az, hogy mindenki belet / tomport növeszt ???
A Szőrvájvör is kezdi súrolni a TRASH műfaj határait.

Én kérek elnézést !

Sanda.Ipse 2018.11.07. 15:26:46

Egyfolytában töröm a fejem, hogy RK mit talált szerethetőnek Dávidban? (1.sz. Kibeszélő)

Kamiko555 2018.11.07. 15:31:24

Ejjde fognak hiányozni ezek a Bruti összefoglalók!!! ;( Ez is nagyon zsenire sikeredett!
Főleg a képek: Jeremy és az utolsó Robis kép, nagyon ütnek! :D

Kamiko555 2018.11.07. 15:32:57

@mentolos lecsó: én is azt néztem tegnap, hogy mintha nagyobb lett volna Vera segge, mint volt... De ez hogy?! :)

Kamiko555 2018.11.07. 15:43:19

@Sanda.Ipse: vagy a versenyek előtti sok csoki! :)

Kamiko555 2018.11.07. 16:03:05

@mentolos lecsó: szerintem el fogják mondani, hogy mi vagyunk a hülyék, mert kanapéról nézzük, és mindent rosszul ítélünk meg! :D Jajjde várom már ezt a mondatot!!! :)))

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2018.11.07. 16:13:15

@Kamiko555: Köszi :) Már írjuk a VV9-et, gyertek át oda is.

chilii · http://chilii.blog.hu 2018.11.07. 16:20:32

Tényleg csak a hogyvoltok fognak hiányozni a jövő héttől.

Berborosz 2018.11.07. 16:44:56

@Kamiko555: Egyedül Szandra, mintha fogyott volna.

Perah 2018.11.07. 16:56:57

@Bruti: Nagyon vicces a poszt (az összes, amit írni szoktál), és a képregény is :D. Szuper, ha te is írsz majd VV hv-t, sajnos a posztok nélkül csak a műsor nézhetetlen lenne.

@karoton: Nekem eddig Dáviddal nem volt annyi bajom, mint itt sokaknak. Viszont most nagyon gázul viselkedett Gáborral, ami mutatja, hogy milyen ember lehet. Érdekes módon kb. Tomi, az őt átbaszó Robit jobban megölelgette, amikor az kiesett, mint ahogy Dávid "örült" az eddigi "legjobb" barátja megérkezésének.

@Kamiko555: Én is néztem, hogy vagy a bikinije más, vagy nagyobb lett Vera feneke. Az is lehet, hogy eddig nagyon izmos volt, most meg, hogy nem edz annyit, lett rajta egy kis többletzsír, amitől nagyobbnak látszik. Persze, azért alakilag még így is rendben van, cserélnék vele, a melleimet kivéve :D.

karoton 2018.11.07. 17:34:16

@mindenévfoglalt: Dehogy felejtjük :) Alexa volt az aki rendre túllépett ezeken a húzásain és igyekezett jó képet vágva fenntartani az érdekközösséget, mert részéről ez csak az volt, Gábornál meg pont a kirohanásai mutatják, hogy többet képzelt bele, amit persze Alexa is levett.

karoton 2018.11.07. 17:39:57

@fujimo: Pont erre gondoltam én is Dávid kapcsán, a taktika az eltávolodásra megint jó húzás taktikailag, de a kivitelezése gyomorforgató.
Az a bajom, hogy ahányszor repedt Dávid érzelmi páncélja - Emese, Gábor, soha nem egy pozitív személyiség villant ki alóla, így hiába tetszik a hideg fejjel eltervezett és végigvitt játéka, emberileg előbb hidegen hagyott, most meg már kimondottan nem tetszik.

Berborosz 2018.11.07. 17:45:26

Annnnyira izgulok!

Mit csinálnak ma a holtak? Ki megy vissza? Még mindig Dávidnak áll a zászló?
Ki jön látogatni Fannikát?
Látni lehetett Szandrát, valószínűleg a barátjával, Tomit, talán a mamájával, de Fannit nem mutatták. A nagymamája, aki nevelte, már idős lehet egy ilyen úthoz. Talán valamelyik testvére?

Annnnyira izgulok!

karoton 2018.11.07. 17:56:23

Veráról meg majd el is fekedkeztem, az a Gáboros vita epic volt.
Gábor aki sosem szúrt hátba senkit, mert mindig mindenki szemébe mondta a szavazatát - azért az agilásoknak Nórival az élen erről más emlékei lehetnek :)
Vera akinek idén az az unikális szavazatleadás is sikerült Emesére, ami egyszerre volt gyáva-ostoba-aljas, ezt így egyben emlékeim szerint senki más nem produkálta, de azért a folyamatosan hangoztatott erkölcsi "fölénye" még mindig megvan :))

Oh my... 2018.11.07. 18:38:27

@mentolos lecsó: csatlakoznék, fergeteges hv-t rittyentett ma ide is Bruti úr. :D

doktor faktor 2018.11.07. 18:42:17

@Bruti: En eskuszom, olvasni akartam, sot, meg meg is akartam nezni legalabb egy reszt, de elolvastam ket cikk alcimet az indexen, meg itt raneztem a kepre a hogyvolt cikknel, es rajottem, hogy en ehhez oreg vagyok, vagy nemtom.

Oh my... 2018.11.07. 18:56:47

@karoton: mindent leírtál, amit én is akartam volna, köszi :) talán csak a legvégét gondolom másként, én AlexaSándornak adnám a fődíjat, Fanni játéka nekem nem szimpi, soha nem volt az, mindig csak lapult, sunyított, soha nem állt bele semmibe - ebben Dávid stílusát hozta ő is - mással végeztette el a piszkos munkát, és senkivel nem volt lojális soha, mindig oda csapódott, ahová az érdekei megkívánták – ami persze nem gond, sőt, csak éppen nem szimpatikus. Na és a játékokon se nyújtott sokat, mondhatni semmit, leszámítva azt az egyetlen, nőknek fekvő védettségi játékot, amiben Alexnek eleve alig lehetett esélye (miután előző este lenyomott egy közel egyórás kés-kitartós párbajt Dáviddal). Ezen felül leginkább megúszósra vette a legtöbb játékot és feladatot. Na meg én... lehet, túl gyanakvó vagyok, mint Robicsek is volt, de valahogy nem találtam hitelesnek a hajnali piacozós sztoriját se, ahogyan azt sem, hogy nem látott még tengert ezelőtt... Vsz full kamu a csajszi, egy női Johnny Fairplay - na jó, az talán mégsem. ;)

Oh my... 2018.11.07. 19:00:32

@fujimo: megy a plusz tőlem is!!

Oh my... 2018.11.07. 19:11:08

@mentolos lecsó: Először nem értettem, miért eresztették rá a Survire a VV-t, aztán megvilágosodtam: kezdetektől trash-ezzük itt a Survivort, de most, elnézve a VV9-eseket.... azokhoz képest igencsak felértékelődik EZ a játékosállomány. ;)

doktor faktor 2018.11.07. 19:14:09

Bloeeee Vera fejezze mar be

doktor faktor 2018.11.07. 19:16:16

Hat ez nrm egy Robira optimalizalt feladat. En nem ertem, miert nem lehet egy vegyes kihivast betenni vegsonek. Illetve, persze, tudom, de hanyingerem lesz tole.

Oh my... 2018.11.07. 19:16:46

Amúgy én szívem szerint egy Alexa - Gábor döntőt várnék a legvégére, de ez biztosan nem lesz, mert az elhunytaknál, az előzetest elnézve sokkal esélyesebb a továbbjutásra Dávid, így valszeg ez lesz majd, Alex - Dávid (esetleg a Nagy Magyar Anya, aki egy terminátor, erősebb Gábornál, Robinál meg pláne!)...

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2018.11.07. 19:18:17

Régebben legalább a szavazás végén bemutatták, miért is alakult így a szavazás, de mostanra már érthetetlen katyvasz lett belőle.

csipcsiripp21 2018.11.07. 19:18:47

Vera viselkedésére már tényleg nincsenek szavak, folyamatosan fröcsög, az ápsis kígyó hozzá képest merő jóindulat.

Oh my... 2018.11.07. 19:18:54

@doktor faktor: eh, mire leírtam, már megy is az ultimate megmérettetés, ez most nagyon Dávidnak áll...

Sanda.Ipse 2018.11.07. 19:20:55

@oh..my..gosh!:
Ez nem egy sportvetélkedő. Így is több a személyi edző, mint kéne. Fanni azokkal szemben hiába akarta odatenni magát, az agya viszont végig jól járt.
"... senkivel nem volt lojális soha..." írod, de ez sem igaz. Pl. Tamást megmentette a biztos kieséstől a nyakbavalójával. Hogy jár-e hajnalban a nagybanira a játék szempontjából indifferens. Nem tesz hozzá és nem vesz el belőle.

doktor faktor 2018.11.07. 19:21:26

Gondoluk R.K. Reakcioibol, hogy David jut vissza, ez most megerosodni latszik, de en nagyon Robinak drukkolok, illetve, felolem barki nyerjen, csak ne David.

perszepolisz 2018.11.07. 19:22:22

Baromi kreatívok a szerkesztő úrék: Tartsd a kést, a korsót, a vasrudat.
Ennyi erővel négyütemű fekvőket is nyomhatnának időre.

Oh my... 2018.11.07. 19:25:08

@doktor faktor: a tavalyi elég jó volt; idén mintha túltolnák ezeket az erőből kitartós játékokat.... összetettebb feladat alig volt. Nézőként uncsi, a játékosokkal szemben részrehajló, igazságtalan.

bElannaTorres 2018.11.07. 19:29:13

Igazságtalan, én is ezt érzem, nagyon akarjak hogy illiász -2.0 győzzön, csak azt nem látják, hogy illiász sokkal szerethetőbb karakter volt

MegaTron963 2018.11.07. 19:29:45

Mennyire etikus ha mondjuk tudták, hogy Gábor válla nem bír semmit akkor ilyen a végső feladat a Holtaknál...?

Oh my... 2018.11.07. 19:30:10

@Sanda.Ipse: Csakis számításból mentette meg a seggét, mondta is, és rá is tette a cetlijét, köze nem volt ehhez lojalitásnak. Amúgy részemről oké, mondtam, lehet ez egy stratégia, játékstílus, nincs vele gondom, csak NEKEM nem szimpatikus.
Alexa sem de még mindig inkább ő, mint Fanni. Alex többet jazszott es jobban

MegaTron963 2018.11.07. 19:31:06

S összejött amit a többség...

Oh my... 2018.11.07. 19:31:14

Bocs, szal Alexa többet játszott és jobban, mint Fanni. Teszem hozzá, szerintem.

Oh my... 2018.11.07. 19:32:00

@MegaTron963: nem volt nehéz kitalálni a végét... ;))

perszepolisz 2018.11.07. 19:34:12

Mindenki arról papol, hogy megváltozik az élete ettől a játéktól és hasonló lózungok. Egyedül a Robin érzem azt, hog ő tényleg megrogyott itt érzelmileg. Kíváncsi vagyok hogy ez a néhán nap tényleg változtatott-e rajta valamit.

doktor faktor 2018.11.07. 19:34:24

Ha bejut David a dontobe, az osszes holt ra fog szavazni. :/ nezni sincs tovabb kedvem. :/

Oh my... 2018.11.07. 19:34:27

@bElannaTorres: erre nagyon nagy LIKE!!! Pont ezt akartam írni én is, Iliász abszolút pozitív, szerethető karakter volt, Dávid a közelében nincs, semmily3n szempontból.

Rémület 2018.11.07. 19:37:39

Dávid hirtelen milyen barátkozós lett újra Gáborral. Pfejj

Lynette21 2018.11.07. 19:38:05

@doktor faktor: Ugyanezt gondolom. Ez igy egy szar.

doktor faktor 2018.11.07. 19:38:42

@oh..my..gosh!: Meg kell nezni egy ameriaki kihivast, ott szinte mindig van vagy haromfele tipusu feladat es abbol jon ossze az egesz. Sem a teljesen benak, sem a tokhulyek nemigen tudnak nyerni, kiegyenlitettebbek sokkal az eselyek. Neha beraknak egy emeld fel a karod, meg allj ki a colopre tripet, de jellemzoen ezek azok, amiket sokszor aztan kitartasbol megnyernek nagy meglepetesre az Alexandrak.

Lynette21 2018.11.07. 19:38:49

@Rémület: Kell a szavazata. Undorito!

csipcsiripp21 2018.11.07. 19:38:58

egyértelműen Dávidnak lejtett ez a pálya. blööö.

Fíreg: elhomályosuló tekintettel Dávid felé "szereztem egy barátot".
hahaha

Dávid meg kicsim felkiáltással öleli magához Verát.
LOL

Oh my... 2018.11.07. 19:39:48

@MegaTron963: na jah, viszont a Fííreg 2.0 (Dávid) üzembiztosan elbukta Gábor szavazatát azzal, ahogyan a hóttaknál állt hozzá... Legalábbis, remélem, hogy így lesz.

Chuck Νorris 2018.11.07. 19:40:09

jo gyorsan letudták ezt a hóttas döntöt. utálom az ilyet beteszik ezt a hóttak szigetét hogy kitöltsék a napi adást, aztán egy ilyen fos egyszerü döntövel elintézik.

karoton 2018.11.07. 19:40:39

@oh..my..gosh!: köszi :)
Ha a két lány döntőzne, nekem már igazából mindegy lenne.
Fanny valóban nem irányította az eseményeket, de a játék eleje óta, már az agilánál is, megbízhatatlannak tartották a társai, az egyesülés és Nóri kiesése után meg végképp célkereszt került rá, a nyilazáskor még saját extársai - Eszter nem - ellene mentek és még Gábor vérszívását is folyamatosan "élvezhette". És ehhez képest nem volt soha komoly veszélyben, sőt még szavazatot is alig kapott, azért ezt így végigcsinálni nem semmi. Ráadásul Gábort leszámítva komoly személyes konfliktusa sem volt, nem emlékszem, hogy bárkivel emberileg vállalhatatlan lett volna. Viszont a játékokban nem mutatott sokat és a túlélési képességei felől is komoly kétségeim vannak.
Alexa hihetetlen küzdő. 2 megnyert párbaj, jutalom és védettségi játék siker, kevesen tettek ennyit a döntőért. De azért voltak hibái: érzelmi hullámvasutazás Gáborral, nem mindig szerencsésen időzített szövetségváltások, kétkapus játék, banángate, legutóbbi Robis ügy. Ami nálam a legnagyobb negatívum, hogy a banánügy után lélekben feladta - bár Balázs töredéknyi lelki "terror" után adta fel, mint amit ekkoriban Alexa kapott. A párbaj észhez térítette, azóta játszik ezerrel, de nem olyan profin mint Fanny. Az ő játékában több szív és kevesebb (jó) taktika volt, ellenben jóval több fizikális teljesítmény.
Ha nekem kellene döntenem köztük komoly bajban lennék, talán a kevesebb hiba miatt van előnyben némileg Fanny.

doktor faktor 2018.11.07. 19:41:35

Vera hogy hanyt anno tole, most meg oribarik lettek.

Oh my... 2018.11.07. 19:41:55

@csipcsiripp21: ... és hol van ilyenkor Mókica a konténereivel?? ;DD

Chuck Νorris 2018.11.07. 19:42:45

jo szar döntö lesz 4 semmilyen alakkal, biztos véresre harapom a szám izgalmamban,

Lynette21 2018.11.07. 19:44:22

@oh..my..gosh!: A! Ez utan a bucsuzkodas meg olelgetes utan?! Szerintem biztosan Davidra fog szavazni Gabor.

bElannaTorres 2018.11.07. 19:45:26

Hogy sajnálják most Dávidot azok akik utálják a lányokat :)

Chuck Νorris 2018.11.07. 19:45:57

ez a nagyképü dávidka, is egy jo nagy seggfej

Hori1 2018.11.07. 19:46:38

Kieső nem lesz mán? F*szdávid önelégült fejét nem tudom még 2 órán át nézni.

bElannaTorres 2018.11.07. 19:47:20

Világos volt hogy Tomi megbocsát Dávidnak, és még a szavazatát is nekiadja, mert azt akarja hogy jóember győzzön, neki az szerintem nem lány

Rémület 2018.11.07. 19:47:32

Ez a Tamás mindig annak hisz, akivel utoljára beszél.

Lynette21 2018.11.07. 19:48:43

Kar hogy a lanyok nem szinkronizaltak a ket idiota fiu parbeszedet! Vicces lett volna...

doktor faktor 2018.11.07. 19:49:02

@Lynette21: Ja, Davie odalokte neki foghegyrol, hogy majd kint meg folytatjak es erre konnyekig hatodott. Szegeny, halal szanalmas volt. :/ majdnem megsajnaltam.

perszepolisz 2018.11.07. 19:49:02

Nem hiszem el ezt a Tamást.

Kinai Cuccok · http://kinaicuccok.eu 2018.11.07. 19:50:24

Ahogy Iliász volt az előző műsor favoritja, most Dávid lesz a fő esélyes.
Beni is ha kicsit komolyabban tolja, eljut a végéig.

Lynette21 2018.11.07. 19:50:29

@Rémület: Ezek utanrenelem ott lesz Tamas az utolso kibeszelon es elmondja hogy azok utan hogy vegignezte az adast mi a jo budos francot gondol David huzasarol!

Voltmárjobbis 2018.11.07. 19:51:53

Istenem, de megtámogatnám Dávid arcát egy szaroslapáttal!

Chuck Νorris 2018.11.07. 19:52:08

a 2018 as survivor gyenge kezdés, halovány folytatás, pocsék végjáték, még a tacalyinál is unalmasabb karakterek.
jövöre hozzák inkább a celeb vagyokot Pákoval azon legalább lehet röhögni.

MegaTron963 2018.11.07. 19:55:02

Fannin és Alexan érezni lehet ha nem lenne megkötve a kezük akkor már kimondták volna amit gondolnak erről a visszajövetelről. Így is az alkohol valamennyire azért hatott - "Semmi esélyünk ha ezt adta elő a Holtaknak is."

Ilyen alapon akkor most késes feladat már nem lesz, mert abban Dávid veszített :(

Marad valami alapból férfinak lejtő, ott meg Tamás nem ellenfél.

Lynette21 2018.11.07. 19:56:14

@Chuck Νorris: Nincs mar annyi celeb, aki vallalna. Mar mindet elhasznaltak. Havsak nem termelnek ki ujabbakat pl. a VV-ben de a mostaniajat eleg egy musorban vegigszenvedni.

csillagporszem 2018.11.07. 19:56:15

@Lynette21: szerintem meg tavaly Feri volt a favorit, őt nyomatták végig mindenhol és hoppá kikapott.
Idén Dávid a favorit, róla beszél RK állandóan, szóval ő se fog nyerni.

@bElannaTorres: mi volt Iliászban szerethető? :)

bElannaTorres 2018.11.07. 19:57:04

@oh..my..gosh!: r. K.-n kívül mindenki így gondolja :) remélem tanul belőle és jövőre nem hoznak egy még rosszabb utánzatot.

Aahh ránézni is alig bírok :D

Lynette21 2018.11.07. 19:59:49

@csillagporszem: En nem irtam hogy ki volt a favorit. Mondjuk en Ferinek szurkoltam az igaz. :)

doktor faktor 2018.11.07. 20:00:13

Vajon idehoztak az osszew vegso holt csaladtagjait is

Lynette21 2018.11.07. 20:01:33

@MegaTron963: A ket csaj fenyevekkel jobban atlatja a jatekot.

Lynette21 2018.11.07. 20:02:28

Siman elhozhattak volna David hozzatartozojat. Ugyis tudtak hogy o jon vissza.

Chuck Νorris 2018.11.07. 20:02:41

@doktor faktor: ln is ezen gondolkodtam, de lehet már van lehetöség pár nap alatt vizumot intézni. :)

doktor faktor 2018.11.07. 20:02:43

Tegnap az elozetes alapjan azt hittem, Tominak az a csaja :D:D:D

Chuck Νorris 2018.11.07. 20:03:41

kár hogy FireGábor nem jutott a 4-be, jöhetett volna a kutyusa a bozotbol :)

Lynette21 2018.11.07. 20:03:59

@Chuck Νorris: Tavaly Iliasz se kapott rokont...

Oh my... 2018.11.07. 20:04:03

@karoton: jól összefoglaltad, egyet is értek vele, csak... nálam mégis inkább Alex felé billen a meleg nyelve, neki lényegesen hosszabb ideig kellett a lelki terrort tűrnie, még "békeidőben" is, mert a két fííreggel azért nem volt könnyű dolga mást a Gagambában sem, rengeteget nyelt - igaz, takrikából ő is -, de eközben Fanninak biztonságos aranyélete volt az Agilában, amit a nőszövetség uralt biztos kézzel. Neki nehezebb napjai csak az egyesülés után volt, miután a nőszövetség fejét lecsapták a Gagambások, de az sem tartott sokáig, hosszan kapott egy extra segítséget, amikor a védettségi medállal megvehette Tomi lojalitását - aki azota sem neheztel rá, hogy kiderült, Fanni is benne volt a kirakását célzó szervezkedésben. Szumma, ő kapott meghatározó külső segítséget, míg Szandrát kiállították egy olyan párbajora, amit józanul nézve esélye nem volt megnyerni Dávid ellen.... Mégis behúzta. És ez nálam hatalmas fegyvertény. És még persze ezután is voltak nehéz pillanatai, miután kirakták Gábort, és tökegyedül maradt az exagilásokkal...

Chuck Νorris 2018.11.07. 20:04:39

@doktor faktor: én némitva nézem, ezekszerint nem a csaja? pedig be is terpesztett neki :)

Oh my... 2018.11.07. 20:06:27

@bElannaTorres: één is, basszus!! Rendesen viszolygok a látványától, és amit most is alakít a visszatérése után... blöeeeee!

Lynette21 2018.11.07. 20:06:51

@Chuck Νorris: Az anyja. Aki ezt mondta: Tudod mitol feltem? Hogy elengedtem a Tomikamat es felno! De latom hogy nem hisz tudsz meg sirni!

Chuck Νorris 2018.11.07. 20:07:16

@Lynette21: lehetne best off celeb vagyok :)

doktor faktor 2018.11.07. 20:08:47

@Lynette21: En azota is ezen sirok. :-o nem lesz itt kihasznalas, mert ha jonne egy menyecske, a kedves mama lekaparja a fejet egy fogpiszkaloval. :D

Chuck Νorris 2018.11.07. 20:08:49

@Lynette21: pff jo hogy nem hallom,máűr okádnék :)
szegény lehet hogy eddig egy burokban élö mamakedvence volt, azért ilyen naiv :)

perszepolisz 2018.11.07. 20:09:07

Engem az zavart meg Tomival és az anyjával kapcsolatban, hogy kézenfogva sétálgattak a tengerparton.
Ez a jelenet nyilván sokat elárul Tomi játékáról. Fogadok nincs testvére.

bElannaTorres 2018.11.07. 20:09:53

Az a szomorú, hogy Fanni elhiszi hogy nyerhet, aztán majd kiderül hogy Dávidra lesz szabva a feladat

MegaTron963 2018.11.07. 20:10:48

Alexa úgy tűnik off...

perszepolisz 2018.11.07. 20:12:29

@MegaTron963: Vagy zért spoilereznek, hogy úgy tűnjön off, közbe meg pont ő nyerte az első játékot.

Lynette21 2018.11.07. 20:13:52

@doktor faktor: Na az tuti. Sajnos az ilyen fiuk borzasztoak parnak. Es sosem valtoznak. Ennyi. En el is engedtem ezt a Tomi temat. Pedig azt hittem ha megnezi a musort anbol tanulni fog, de mar latom hogy abbol sem.

Oh my... 2018.11.07. 20:15:06

@Lynette21: .... Akkor már semmin nem csodálkozom...

doktor faktor 2018.11.07. 20:17:53

@perszepolisz: Nagyon remelem. Valojaban holnap azonnal ki fog derulni, mi a szitu, amint megtudjuk, hogy melyik jatek volt az elso kor.

MegaTron963 2018.11.07. 20:17:56

Tamást ölelés után egy pofonnal kellett volna észhez téríteni az anyjának, hogy mit művelsz ember...

Kíváncsi vagyok mennyit mondhattak nekik azzal kapcsolatban, hogy mi történt a hátuk mögött.

bElannaTorres 2018.11.07. 20:18:19

@Lynette21: pedig még volna esélye, de ha nem tanul belőle csak rosszabb lesz, eljön az idő mikor már mindenki ráhagy mindent

doktor faktor 2018.11.07. 20:18:42

@MegaTron963: Semmit, Ember! Ugyanis azt ok is most nezik, nem volt kemmuholdjuk nyaron. :D

Oh my... 2018.11.07. 20:19:40

@MegaTron963: csak figyelj, majd jön megint egy naaaagy csavar! xDD Az eddigi előzeteseket mindig úgy vágták, hogy totál más jöjjön le belőle, mint ami valójában történni fog...

Viszont az nem kétséges továbbra sem, hogy ki lesz a végső befutó, annyira a Fííreg 2-nek lejt az összes rohadt pálya!

Kinai Cuccok · http://kinaicuccok.eu 2018.11.07. 20:20:00

Szandra bőgése a végén nem utal túl sok jóra számára.

doktor faktor 2018.11.07. 20:20:55

@bElannaTorres: Amugy, azert azt fontos kiemelni, hogy Davidon kivul meg Fanninal nyultak bele eppen jokor a jatekba a szerkik ezzel a pluszamulettel, es akadalyoztak meg az Agila teljes leszalamizasat, plusz elotte is oket zabaltatta a retek hamburgerrel es pizzaval titokban, mermerne..

jóképűkirály 2018.11.07. 20:21:51

@perszepolisz: Van neki, amikor "véletlenül" szóba került nála a CSALÁD szó ,akkor említette, hogy van bátyja.

bElannaTorres 2018.11.07. 20:22:50

@doktor faktor: igen azon gondolkoztam, hogy attól még lett volna esély kiejteni őt vagy Robit egy átveréssel, de valamiért Dávid nem így tett

doktor faktor 2018.11.07. 20:22:52

En ugylatom, hogy ha Szandra bogott, akkor azt vegeredmenytol fuggoen bele KELLETT rakni az elozetesbe. Ettol meg persze ki is eshetett, de ha a maradek 98%-ban osszeszedett volt es vegul fenyes gyozelmet aratott, akkor is bele kellett, sot, annal inkabb.

Lynette21 2018.11.07. 20:24:59

@doktor faktor: Haha! Meg is jegyezte Fanni novere hogy nem fogyott. Sot! De Fanni szerint tegnap hizott vissza! :)

Chuck Νorris 2018.11.07. 20:25:07

lehet csak azért bögött mert öt is megcsipte egy kélgyó mint tavaly a véncsajt

Oh my... 2018.11.07. 20:25:49

@oh..my..gosh!: Aú, ennyi félrepötyögést, bocsi, a csúsztatva gépelés átka... ;))

Kamiko555 2018.11.07. 20:26:54

Megfejtettem a "láthatatlan" belenyúlást!!! Hát Dávidunk azért fog nyerni,mert őt nem gyengítették a család vonallal! Óóóó,hát ez hatalmas!

doktor faktor 2018.11.07. 20:28:23

@Lynette21: Sajnalom, Omi anyukajanak "marattolfeltemfelnottel"-je mellett ez csak masodvonalbeli nalam, de azon is jot rohogtem :D
-tisztelettel mindamellett, hogy Tomi alapvetoen cuki marslako es szeretnek en olyan segget, mint Fannikanak van. :D

karoton 2018.11.07. 20:31:09

@oh..my..gosh!: Már nem te vagy az első, aki Fanny külső "megmentéséről" ír. Tkp. igaz is, csak már maga a helyzet létrejöttéhez is külső beavatkozás kellett, amikor őt és Esztert kinyilazták. Normál játékmenetben vsz. Tamás, de akár Robi is előbb jött volna mint célszemély egy kiszavazáson. És azért maga a megszerzés-megjátszás sem volt egyszerű ügy: előbb Emesét kellett meggyőznie, hogy Eszter helyett ő maradhasson, majd Dávidhoz fordulnia amulettügyben, végül meg meghoznia a döntést Tamás megmentéséről. Ráadásul a szavazatával még Alexát is elásta Tamásnál :) Azért ennek összehozásához ő is kellett.
A levélügyben igazad van, nagyon mocsok külső belenyúlás volt Dávid mellett, ráadásul nem is az első. Még jó, hogy említetted, mert ezek szintén komoly érvek, miért nem neki adnám a győzelmet :)

Oh my... 2018.11.07. 20:32:46

@perszepolisz: anyuci picike fiacskája, pff... azért ez sokmindent megmagyaráz Tomi Darwin-díjas játékáról, mondhatni, mindent...

Berborosz 2018.11.07. 20:32:53

Hát ez az elődöntő-feladat nem nőnek való volt, az biztos.
Szandra vajon miért sírt? Ebből nem lehetett kiesni. A győztes megy a döntőbe. Csak nem Szent Tamás nyerte?
A maradék három csinálja a második elődöntőt. Na, ott már kettő kiesik.
Nem értem. Nem értek semmit.

Chuck Νorris 2018.11.07. 20:33:22

csoda hogy Fanni növére el tudodtt szabadulni a nagybanirol. bár lehet este már repült vissza nehogy megkukacosodjon a kolompér

csillagporszem 2018.11.07. 20:35:50

@Kinai Cuccok: remélhetőleg Szandi örömében sír :) Ha azért sírna mert vesztett akkor nem raknák be az előzetesbe, mert onnantól tudjuk nem jutott a döntőbe. Vagyis továbbjutott és azért mutatják, hogy sír, hogy azt higyjük nem jutott tovább :D Jaj nyakatekert, remélem igazam van :D

doktor faktor 2018.11.07. 20:38:46

@Berborosz: Mindket feladatot lathattuk, csak ugy vagtak meg, hogy ne tudhassuk, hogy melyik volt elobb, ezert mutattak paronkent oket, hogy ne tudjuk, melyik az, amelyikben mar csakharman vannak.

Lynette21 2018.11.07. 20:40:33

@Chuck Νorris: Jaajjj de hujjjeee vaagy! Viszont jot rohogtem!

bElannaTorres 2018.11.07. 20:42:01

@csillagporszem: szerintem azért sír mert nem bírta :/ pedig szívós, szóval grat a szerkiknek ha olyan feladatot találtak, amit egy ügyes kitartó nő sem bír

Chuck Νorris 2018.11.07. 20:43:00

@karoton: tuti van beépiterr ember akit folyamatosan instruálnak egy ilyen napi verziosban. öszintén szólva ha én lennék a szerkesztö a fele csapatom beépitett ember lenne, persze nem lennék idióta hogy átlátrszó mahinálásokkal zökkentsem ki a nézöket a 7 órás ropisörsurvivor imamalombol :)

bElannaTorres 2018.11.07. 20:43:31

Viszont Tamástól amit mutattak az derült ki hogy összekapta magát, és nyomta

Oh my... 2018.11.07. 20:46:46

@karoton: persze, értelek, csak nehéz amellett szó nélkül elmenni, hogy van egy sudden death game (jó, ez is egy ritka visszataszító játék volt abban a szituban, rögtön az egyesülés után), ahol az egyik kinyilazott kajakos azonnal kiesik, a másik pedig hátráltató medált kap - és ebből a hátrányt jelentő cuccból egyszer csak, minden előzetes tájékoztatás nélkül olyan előny lesz, amiből hosszútávon is profitálhat az elvileg hátráltatott játékos...
Erről nem Fanni tehetett, nem kérdés, de ha már összevetjük a két lány helyzetét, akkor ez egyértelmű külső segítség volt Fanni javára, amit ugyanakkor a másik lány nem kapott meg, sőt, őt mintha kieséses ítélték volna azzal az ordítóan részrehajló késes párbajjal – ezek miatt érzem úgy, hogy Alexa keményebben megdolgozott győzelemért... Ugyanakkor nem gondolom, hogy a lányoknak valós esélyük lenne a RK által favorizált Dáviddal szemben.

csillagporszem 2018.11.07. 20:48:00

@bElannaTorres: lehet, de jó lenne ha nem.
A felrakott előzetesből látszik, hogy az elsőt Dávid megnyerte és aztán a 2.ban harcolnak 3an Tomiék, ott már nem mutatják Dávidot.
Szerintem Fanni-Dávid döntő lesz és Fanni nyer. Egyiknek se tudok szurkolni, jó lenne ha Szandi jutna be Fanni helyett.

Oh my... 2018.11.07. 20:48:07

@oh..my..gosh!: "Kajakos" basszus, "játékos" akart az lenni ott!! :D

Oh my... 2018.11.07. 20:49:31

@doktor faktor: na ez az, pont ezt mondom én is! +1

Sanda.Ipse 2018.11.07. 20:51:53

@perszepolisz:
Valószínű van neki, mert a mama a levélben Öcsinek, Öcsikének szólította és nem a nevén. De ő lehet mama pici fia. Egy domináns anya, aki nem engedi a fiát felnőni.
Na, majd jön egy domináns lány, szegény tisztalelkű meg őrlődhet két nő között egész életében.
Szegény lúzer! Megint beszopta Dávid meséjét. Valaki ennyire nem lehet puhapöcs? (Bocsi! Ismét nem találok rá jobb jelzőt)

Chuck Νorris 2018.11.07. 20:52:18

mondjuk én ugy csinálnám a castingot, hogy a lábfétises expornost, meg a féliglibiai zsurpubit, áthelyezném kávét fözikézö, szppcsinyalcsi pozicioba, aztán lemennék egy krimoba , kicastingolnék pár arcot, akik napi három mondatot meg tudnak jegyezni aztán hadd szoljon.
Fülöpéknél esténként meg menne a suttogás, - Janikám ezt kell mondanod holnap. a szokásos konyakod ott van a banánfa alatt, ahol beletenyerelték tegnap abba a nagy kakába.
(hu de beleéltem magam, álmaim meloja.)

bElannaTorres 2018.11.07. 20:56:35

@Chuck Νorris: az inkább vv-s. Itt az volna a jó ha minél vegyesebb lenne korban és szakmákban akkor már nem is kell belenyúlni, max ha a legkedvelhetőbb játékos esne ki akkor hármas döntő a végén, vagy neki kedvezni egy feladattal

Sanda.Ipse 2018.11.07. 20:58:19

Szerintem Alexa örömében sír. Ha nem, akkor spoiler.

Oh my... 2018.11.07. 20:59:06

@bElannaTorres: arra azért ügyelniük kellett, hogy ne a Minden Szívek Hercege maradjon bent a végére mert ha vele ülne ott Fííreg2, akkor nagy a baj.... Mert valahogy kétlem, hogy a végső Jurynél a Szívek Hercege maradna alul a Fííreggel szemben.

doktor faktor 2018.11.07. 20:59:42

Tenyleg ott tartok, hogy baaaarki, csak ne David! (nem a leveles taktikazas miatt, azert jar a respect, bar egy eros mezonyben utolso kispalyas volna)
bar sajna R.K. legelso kommentarja ota azt gondolom, hogy o nyert.

Chuck Νorris 2018.11.07. 20:59:44

@bElannaTorres: hát kocsmábol vegyesebb arcokat lehetne castingolni mint az rtl plázábol. :)

Pillecukor 2018.11.07. 21:00:01

@Chuck Norris: szívemből szóltál.
Tegnap azon filóztam, mi lenne, ha felcserélnénk a VV gárdát a Survivor-re :)
Jó lenne, ha a lányok bejutnának!

Oh my... 2018.11.07. 21:03:13

@Sanda.Ipse: Sajnos vagy nem, abszolút jogos. Ilyenkor a fejem verném a falba legszívesebben, vagy inkább Tomiét...

bElannaTorres 2018.11.07. 21:05:39

@oh..my..gosh!: nála még a vicces Robi is jobb lett volna :/
@doktor faktor: én is

Oh my... 2018.11.07. 21:07:22

@Chuck Νorris: annak lenne is csúcsnézettsége, tuti, de MI biztosan néznénk - és micsoda hogyvoltok születnének az öfikból, ahh.... (én is beleéltemm magam;))

bElannaTorres 2018.11.07. 21:08:07

@Chuck Νorris: :D
amugy pláza idén még mindig jobb volt mint a tavalyi Fitnesztermi válogatás :) van kis előrelépés :))

hűholélek 2018.11.07. 21:12:04

@MegaTron963: Hónapokkal ezelőtt történt, a hozzátartozók is most nézhetik meg. Anyuka, meg más hozzátartozó sem tudta mi történik a játék folyamán. Időzavarba kerültél:D

Oh my... 2018.11.07. 21:16:21

@doktor faktor: igen, én is abból következtettem, na meg a jónéhány olyan belenyúlásból, ami egyértelműen Dávidot hozta helyzetbe, még a Holtakon is.

bElannaTorres 2018.11.07. 21:19:33

@oh..my..gosh!: .nekunk ez erőltetett de azoknak akik mindig ilyen karakterekre szavaznak a beszavazósokon azoknak ez igazságos és most örülnek

Oh my... 2018.11.07. 21:33:52

@bElannaTorres: szerintem is, ezzel a castinggal semmi gond nincs, jók a katakterek, érdekesek, nem ismeretlenek előttük a stratégia és taktika jelentősége, nem félnek bevetni sem, humor is van, etc... itt egyetlen gond volt: az ordító belenyúlkálások, amikre a világon semmi szükség nem lett volna.

Simán hagyhatták volna, hogy a sárgák levadásszák a lilákat, ha már így el szálltak Nórival az élükön, majd lett volna műsor abból (még érdekesebb is), ahogy a győzelemittas sárgák szalámizzák le egymást szépen, ahogy az lenni szokott... ;)

Tündérfürtöcske 2018.11.07. 21:34:33

Sziasztok, eddig csak olvastalak titeket, de most nem értem, hátha fel tudtok világosítani, hogy Vera mitől lett ilyen jóban most Dáviddal megint? Én még ott tartottam, hogy Nórival együtt fújtak a Dávid-Fíreg duóra.
Arról már inkább szót sem ejtek, hogy az rtlmost-on a mai rész kezdő képen Dávid ott virít már a bayanikkal, úgyhogy legalább izgulnom nem kellett ki jut vissza...

karoton 2018.11.07. 21:34:38

@oh..my..gosh!: Az az egész játékhelyzet többszörös belenyúlásos tipikusan magyaros rettenet volt :)
Szerintem mindkét lány legnagyobb hiányossága a kapcsolatépítés volt.
Fannyban senki sem bízott, még Eszter is azt mondta a kiejtése előtt, hogy megbízhatatlannak tartja, kb. ő a "biztos" szavazója.
Alexának jelenleg nincs biztos szavazója.
Ezek a mindenki ellen valószínűsíthető szavazataik, a többieknél attól függ, hogy kivel döntőznének.
A magyar Survivor vicce, hogy ha Alexa lesz az egyik döntős, akkor Jeremynek úgy kell döntenie róla, hogy egy percet sem töltött el vele, kizárólag mások elmondása alapján ismeri. Ezért kellett volna a kiesetteknek ott ülniük a törzsi tanácsokon vagy nem szavaznia annak, aki az egyesülésig nem jutott el.

Oh my... 2018.11.07. 21:43:37

@bElannaTorres: mindig azt mondják, olyan műsort adnak, amire igény van, azért olyan a kínálat, amilyen... miközben most, miután itt nem a nézői szavazatok döntenek, lett volna lehetőség valami mást mutatni a nézőknek, hátha az még jobban is bejönne nekik... ha soha nem kapnak mást, honnan tudnák, hogy mire lehetne még igényük azon túl, amit folyton elérjük tesznek?
Ha az edzőtermi és/vagy szexipart megjárt karaktereket igényelnek, arra ott VV, most is...

bElannaTorres 2018.11.07. 21:44:18

@Tündérfürtöcske: arra gondolok, hogy Vera azokat utálja a legjobban akik még játékban vannak, és hogy a holtakról Dávid ment vissza az meg jó neki mert a holtakról őt utálta a legkevésbé, mert meghúzza magát

Berborosz 2018.11.07. 21:46:14

@Tündérfürtöcske: Minden rész ugyanazokkal a - régesrégi - kezdő képekkel indul.
Verán én is csodálkoztam, még a szavazatát is odaígérte Dávidnak.
Tudja fene.

Oh my... 2018.11.07. 21:53:57

@karoton: hú, tényleg, erre nem is gondoltam... jó, hogy felhoztad, mert ez valóban nonszensz, ezért is kéne elfelejteniük már ezt a Holtak Szigeti bohóckodást, semmi értelme. Egynek jó volt, amíg nem tudtak a létezéséről a játékosok, de nem véletlenül dobták az ötletet egyszeri próba után az amcsik is... Egyébként, ha a két lány közül kerülne ki a győztes, örülnék neki, Fannit se bánnám, de Dávid... na neki nem. Akkor már inkább a Tisztalelkű, bár az is, nah, minimum bizarr lenne.

bElannaTorres 2018.11.07. 21:56:45

@Berborosz: Vera bírja a csendesebb fiúkat, Benit is imádta az elején, hogy mindent megcsinált amit kér.

@oh..my..gosh!: egyetértek, és most pont ezért reménykedek még, hogy nem olyan mindkét feladat amit egy erős sportos nő semm bír, mint múlt évadban.... hogy hátha Dávid visszahozásával csak izgalmasabbá akarták tenni, és nem megnyeretni vele :( eddig négyszer kedveztek neki, még kettő és meg is nyeri. Már ha a tűzgyújtós ugribugri feladat lett volna az utolsó nem Dávid nyeri a holtaknál

Nem Penny hajója 2018.11.07. 22:04:28

Jaj, gyerekek. Ha csak valami földindulásszerű változás nem jön, akkor ebben az évadban nem lesz dugás...

KnitKat 2018.11.07. 22:13:19

rtl.hu/rtlklub/survivor/survivor-a-tulelok-viadala-2018-11-08

Az rtl oldára feltöltött előzetes kicsit más, mint amit a műsor után mutattak. Ebben a 'kúszó-mászó' feladatnál ott vannak mind a négyen. Bár Dávid arcát verseny közben nem mutatják, de 0:20-nál szerintem az ő testét látjuk, Tamásnak a jobb kezén van ugyanis a kendő.
A másik játékban viszont Szandi az egyetlen, akit nem látni...
Egyébként csak most jöttem rá, ezért kell az egyen versenyruha, nehogy felismerjük őket ilyen esetekben :D

Amúgy hajrá, Xanaxandra!

Costanza 2018.11.07. 22:28:55

a reszegen beszologatos Alexandra volt a legjobb..
Ha egy cseppnyi esze lenne a tobbinek ezt egyszerre harman toltak volna.

Costanza 2018.11.07. 22:32:26

amugy meg ha a david nyer, az osszes szemellenzos, "en kemeny vagyok" "az igazsag" "csak a kitartas" "a csalad" "fuj taktika"-t fujo idiota nappalijaba szeretnek egy betekintest, amikor rajonnek hogy egy orszag rohog rajtuk az ostobasagaik miatt.
De gondolom a kognitiv disszonans/stockholm szindromajuk meg igy is megvedi oket attol hogy lassak, hogy csak CSICSKAK voltak

elektro013 2018.11.07. 22:44:22

A tartós feladat tűnik az elsőnek, amit egy szorosabb csatában Dávid megnyer. Mert a másik feladat végképp Dávidnak áll azt utca hosszal nyerné. Ilyen fajta ügyességi játékban a másik 3 sehol se volt korábban, nem valószínű, hogy Dávid most betlizne végig, pár hibával is fölényben lenne.

Grassest 2018.11.07. 22:54:10

@Tündérfürtöcske: 2 évad után azt mondom hogy jó taktika átkerülni a Holtak szigetére. Az ottani játékosok úgy élik azt meg mint a katonák akik közös bevetésre mennek. Illiász is ott volt most Dávid is aki Verát és Jeremyt már az oldalára állította.
Az Rtl be viszi majd dávidot a döntőbe, ahol még Tamás is rá szavaz mindegy hányszor csapja be.
Szerintem Szandi jut Dáviddal a döntőbe mert az előzetesben mutatták hogy küzd a kötelekkel utána pedig sír.

Sir Gombóc 2018.11.07. 22:56:41

@Berborosz: fogyott mindegyik. De ha valakit nap mint nap látsz, akkor kevésbé tűnik fel a változás. Össze kell hasonlítani az első napokban készült képeket a mostaniakkal.

Grassest 2018.11.07. 23:06:31

Az első elődöntőben azt a gerendát kell tartani, vajon ki fogja bírni legtovább..... Dávidra 1.001 es odds van.
A készítők mindig azt hangoztatják hogy előre le vannak papírozva a játékok. Nos tv-nek sose szabad 100% ban hinni, én elképzelhetőnek tartom hogy egyszerre több játék fel van építve és éppen ahhoz mennek ami nekik kedvező. Dávid megnyerte a vízben fekvőset ami után lehet a holnapi gerendatartó jött volna, de legyen inkább a tűzgyújtás, amin akár ki is eshetett volna a kedvencük ezért legyen most.

MegaTron963 2018.11.07. 23:11:36

"Tamás behozta lemaradását és már vezet...Szandi még mindig a kötelekkel bajlódik és képtelen eljutni a hídig" Nehezen tűnik úgy, hogy megnyerte volna.

elektro013 2018.11.07. 23:12:27

Számomra is teljesen hihető, a fogyás mértéke. Először amúgy is az izomzat szenvedi meg a körülményeket, akinek kevés volt eltűnt. Utána már a zsírpárnák szabadon terebélyesedhettek (pl.: bizonyos közösségi oldal hátsó fertály reklám arcának) :) Izmosabbaknál, ezért volt kevésbé feltűnő, ott maradt izom az alak megtartására. Plusz az izomzat is nehezebb, mint az utána maradt háj.

Nevem senki. 2018.11.07. 23:16:14

Vera önfegyelmet tanult. :))))
Igen Verocska láttuk. xD

bElannaTorres 2018.11.07. 23:36:29

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: lehet arra céloz, hogy szívesen megverte volna szandit, jeremyt, Gábort, Benit de mégsem tette :D

bElannaTorres 2018.11.07. 23:42:22

Beni szavazatán vagy a végső párbajon fog múlni, ha Dávid az egyik lánnyal lesz döntős

Nevem senki. 2018.11.07. 23:48:26

@perszepolisz: Vannak testvérei. Tomika a legkisebb. El is lett kényeztetve nem kicsit.

Nevem senki. 2018.11.07. 23:54:42

@Tündérfürtöcske: Én is az rtl moston szoktam nézni úgy hogy kezem a képernyőn, fejem lehajtom és már kattintok is hogy ne lássam a kezdőképet. :)

Nevem senki. 2018.11.08. 00:01:56

@Nem Penny hajója: Ebben az évadban nem volt hónapokra előre lefoglalva egy luxuslakosztály romantikázásra. Tavaly meg igen és lás csodát, Cetli meg a Júdás megnyerte.! :D

Grassest 2018.11.08. 01:25:30

@MegaTron963: Miután honlapon újranéztem az előzetest szerintem se fog nyerni. Elsőt Dávid nyeri, másodikban Fanni vezeti fog és Tomi behozza a lemaradást. Szandi meg sír a végén mert lemaradt a döntőről.
És ha Tomi lesz a 2. döntős akkor részben rajta ment el azzal, hogy Tomi kedvéért Robira szavazott.

Timi1983 2018.11.08. 05:17:57

Végre egy komplex feladat jön, már kissé unalmas a ki meddig tudja tartani játék

doktor faktor 2018.11.08. 05:31:51

@Timi1983: Helyesbitek: Egy komplex (bar puzzle, logikai feladat ebben sincs, tajekozodasban meg a nok bizpnyitottan gyengebbek.. az erosok szamtalan elonyt -nem is elonyt: lehetosget - kapnak a jatek soran, az okosok minimalisat)
+ egy eros es kitarto ferfira szabott (Tamas eddig minden ilyet bukott, marad David), tarts ellen a gerendanak a sajat sulyoddal feladat.

Costanza 2018.11.08. 05:46:13

@doktor faktor: nevetseges. nem is lenne szabad egyszemelyes jatekban erofeladatot adni jo hogy mar nem traktorkereket emeltetnek nokkel.
Ugyessegi feladat kellene meg kitartassal kapcsolatos, logikai, puzzle.
Szokasos 'unfair magyar modra' lesz mar most boritekolom

tar 2018.11.08. 06:42:51

@oh..my..gosh!: "ezzel a castinggal semmi gond nincs, jók a katakterek, érdekesek, nem ismeretlenek előttük a stratégia és taktika jelentősége, nem félnek bevetni sem, humor is van, etc"
Ezzel sajnos abszolút nem tudok egyetérteni - az eltévesztett cél ("taktikai szociális" helyett több ízben is "szerencse" játék) , az ordító belenyúlások (=nevezzük nevén: csalás valamelyik játékos javára), a szinte kizárólag fizikális feladatok mellett a szereplőválogatást tartom az idei Survivor leggyengébb részének.

Ahogy @bElannaTorres: is írta "Itt az volna a jó ha minél vegyesebb lenne korban és szakmákban akkor már nem is kell belenyúlni, max ha a legkedvelhetőbb játékos esne ki akkor hármas döntő a végén, vagy neki kedvezni egy feladattal"

Ennek nyoma nem volt a szereplőválogatásban: a játékosok nagy része 20-30 év közötti fiatal, nem kevesen közülük még csak értelmi/érzelmi "kamasz" szinten. Nem csak Tomira gondolok, hanem pl. arra, ahogy sem Jeremy, sem Beni nem volt képes semmi értelmeset kezdeni egy minden ok nélkül hisztériázó, vállalhatatlanul primitíven viselkedőnővel, vagy pl. Gábor végtelenül gyerekes sértődékenységét és beszólogatását.
Ezek a szituk valóban felnőtt, értett, (ne adj isten (több)gyerekes és családfenntartó), értelmileg és érzelmileg FELNŐTT nők és férfiak részvételével egész másképpen,sokkal vállalhatóbban és (megkockáztatom) érdekesebben zajlottak volna.
Azt hiszem összesen 2 idősebb játékos került be, ezek a korkülönbség miatt (mivel a többség fiatal) eleve hátrányból indulnak.
Tehát nyoma nincs a bEllana által említett (és általam teljes mértékben egyetértett) ideális castingnak, ahol: "minél vegyesebb lenne korban és szakmákban"

Ahhoz, hogy ez a formátum valóban (a formátumhoz méltó módon) érdekes legyen nem csak a 20-30 éves korosztály kellene személyi edzőkkel, pultosfiúkkal, menedzserekkel, hanem a 20+, 30+, 40+, 50+, (sőt talán 60+) korkategóriából, férfiak és nők kb. egyenlő eloszlásban.
Tehát lehetnek benne értelmileg, érzelmileg, viselkedésileg visszamaradott "kamaszok", de ezt ellensúlyozza kb. ugyanannyi érett gondolkodású felnőtt és akkor nem azt érzed végig, hogy egyfajta fura óvodát nézel, ahol valódi, komoly, tartós konfliktus helyzetben a túlnyomó többség még nem nagyon volt.
Ugyanez a felnőtt, érett, nyugodt, hideg gondolkodás és viselkedés (ami Vera hisztijének kezeléséhez kellett volna) lenne előfeltétele a valódi profi bátor taktikázásnak és annak megfelelő helyen történő kezeléséhez is. Ahol játékosok játszanak egymás ellen mindent bevetve, de sértődés és hiszti nélkül, vesztés esetén egyenesen és nyaltan elismerve a vereséget és gratulálva jobban taktikázó győztesnek (ez pedig kamaszos hisztivel és sértődéssel nem megy)

A másik nagyon kellemetlen része ennek, hogy a feladatok is egyértelműen szinte kizárólag ennek a 20-30 éves "személyi edző" kategóriának lettek kitalálva. Sehol egy az amerikai műsorban szokásos összetett feladat, ahol van egy erő, egy ügyességi és egy logikai rész, azaz ahol nagyjából minden kor és erőkategóriának van némi, több-kevesebb esélye.

Tehát ha érdekesebb, az eredeti formátumnak megfelelő és annak lehetőségeit jobban kihasználó Survivort akarnak gyártani és nem valóságsó-t ( bár sztem egyszerűen a szerkesztőknek nem ez a céljuk: ők tényleg valóságsót akarnak valójában, nem survivort), akkor a fentiekben (casting, feladatok, belenyúlás) mindenképpen kell egy 180 fokos fordulat, mert következőre megint kb. ugyanezt a színvonalat fogjuk kapni.

Somogyi Tamás 2018.11.08. 07:11:15

@Grassest: Én is így vettem le,de az egész műsor alatt jellemző volt,hogy képeket és hangot összevissza vagdosnak, és teljesen más irányba lehetett következtetni,mint ami a valóság (nem is érdekük a spoiler), szóval én még azt is el tudom képzelni,hogy Szandra döntős lesz

rathia 2018.11.08. 07:15:43

Nem bànom hogy Vera végül kiesett a stílusa a müsor végére több mint gusztustalan volt.
Viszont Robi eskü meghatott pedig sosem volt különösebben szimpatikus. Ez most mégis meghatott.
Szerintem Dàvid vasdarabjàt behegesztette a szerkesztöség oda. Nyert ügye van. Dávid megnyerte a játékot.

fujimo 2018.11.08. 07:30:10

ezt a tamást nézni olyan szekunder szégyen már, h ha csak meglátom elönt az arcpír...

...konkrétan annak hisz, aki utoljára beszél vele... szörnyen kellemetlen nézni, h adásonként 6an verik át és etetik meg valami végtelenül átlátszó bullshittel...

...ha én lennék mellette és látom, h bárki beszél vele, tuti utána odamennék hozzá, h visszaállítsam az "erkölcsi iránytűjét"...

...tipikusan az az arc, akivel atombombát is lehetne robbantatni, ha azt mondod mondjuk, h "ez az érdeke a családnak"... idiot..

Sanda.Ipse 2018.11.08. 07:30:16

@Berborosz:
Dávid ismeri a játékot. Pontosan tudta, hogy szüksége van minden szavazatra, ezért a hóttaknál mindenkivel aranyoskodott (kivéve Csicska-cimborát, aki úgyis rá szavaz), így lett jóba Jérémyvel, Nórival, Verával...

Sanda.Ipse 2018.11.08. 07:51:19

@tar:
Ismét nagyon jó az összefoglalód, de engedd meg, hogy ezt a pár sort kiemeljem, mellyel a legjobban tudok azonosulni:
:
"Ahhoz, hogy ez a formátum valóban (a formátumhoz méltó módon) érdekes legyen nem csak a 20-30 éves korosztály kellene személyi edzőkkel, pultosfiúkkal, menedzserekkel, hanem a 20+, 30+, 40+, 50+, (sőt talán 60+) korkategóriából, férfiak és nők kb. egyenlő eloszlásban. "

Annyira szembetűnő Dávid favorizálása a csatorna részéről, hogy még a döntőtől is elvette a kedvem. Sajnos nem tudok bízni abban ezek után, hogy más is megnyerheti.

Kameleontiná 2018.11.08. 08:16:42

@rathia: Dávid borítékolhatóan nyer. A szimpátia szavazason CSAK akkor veszít, ha Tamással kerül össze. Úgyhogy hajrá Tamás!
Vagy ne kerüljön Dávid a döntőbe és akkor hajrá Szandra!

Kameleontiná 2018.11.08. 08:23:18

Szerintem az egész játék során Szandra ment át a legnagyobb fejlődésen, mind fizikai, mind lelki értelemben. Ezért szurkolok neki. Sokat hibázott az elején, de tanult belőlük, nem úgy, mint Tamás. De bárki nyerjen is, örülni fogok, ha nem Dávid az! Dávid az első perctől kezdve ellenszenves nekem, mert sunyi és számító. Ez nem taktika, ez jellemvonás. Fíreg nyíltan volt geci, Dávid meg alattomosan. Amikor megtagadta Gábort a Holtaknál, na ott hánytam egyet..

csillagporszem 2018.11.08. 08:41:44

@tar:
Nagyon lehúzod a műsort, pedig szerintem van fejlődés. Az idei széria számomra sokkal érdekesebb és izgalmasabb volt, mint a tavalyi. Lehet, hogy annak aki amcsi survivor-ön nőtt fel annak nem tetszik, de nekem mezei nézőnek, aki egy amerikai évadot látott még nagyon nagyon régen valamelyik csatornán és már arra sem emlékszem mi volt benne, annak szerintem ez az idei sokkal érdekesebbnek tűnt a tavalyinál. Biztos lehetne jobb és remélhetőleg lesz is, de azért annyira nem volt ez rossz szerintem.

@Sanda.Ipse: Miért ne nyerhetné meg más Davidon kívül? A játékosok szavaznak, nem az rtl. Ha viszont megnyeri, mert rá szavaznak a legtöbben, akkor valamit nagyon jól csinált.

tar 2018.11.08. 08:53:28

@csillagporszem: "Nagyon lehúzod a műsort, pedig szerintem van fejlődés."
Én úgy érzem, hogy nem lehúzom a műsort, hanem olyan típushibákat/területeket sorolok fel, amiknél a szerkesztők (hacsak nem valóságsó-t akartak kihozni a műsorból) hibát követtek el és meg is határozom, hogy sztem hol hibáztak (lehet, hogy tévedek).
Igazad van: van fejlődés (pl. a szociális taktika kihangsúlyozása), taktikus játékosok jelenléte, stb.. - bár sajnos ennek jelentőségét a belenyúlás és a szerencse-faktor (ld. hirtelen halálos kiesések - nem zsákmányszerzés, hanem kiesés, basszus) megnövelésével hülye módon saját maguk csökkentették minimumra.

csillagporszem 2018.11.08. 09:01:18

@Grassest:
Szerintem meg Szandi nyeri az első feladatot. Előzetesben látszik hogy amikor Bence mondja hogy eljött az első elődöntő akkor Fanni fején nincs kendő, úgy is játssza végig az összetett feladatot. Ha a húzós feladat lenne az első akkor ott kellene lennie a fejém a kendőnel, vagy csak összevissza vágnak mindent :D
A másik feladatnál amikor nem mutatják Szandit csak a másik 3 játékost akkor Fanni fején már kendő van :D

csillagporszem 2018.11.08. 09:06:27

@tar: Akkot bocsi, lehet csak én éreztem úgy, hogy lehúzod :) Egyébként az amerikai survivorban minden évadban szuper casting volt? Nem voltak unalmas évadok?

doktor faktor 2018.11.08. 09:27:48

Szamomra pozitivum az idei kaszting, ami szerintem jobb, sokszinubb, eletszerubb lett, mint a tavalyi. De meg 90%-kal kene ezt megtolni, hogy tenyleg hozzaadjon magahoz a musorhoz a szocialis es korbeli heterogenitas. Ez segitene abban, hogy aki veletlenul nem huszonx eves szemelyi edzo, annak se kelljen ebbe a statuszba valtania mukodesileg, ha elni akar.

A negativum az egyertelmu hatszel mellett a Holtak szigete, ami tavaly is es iden is egy csapatepito tabor az onnan visszatero szamara, mikozben a leendo jury semmilyen szinten nem informalodik a fo sztori torteneseirol, taktikazasrol, pofaraesesekrol, vagy a szovetsegek alakulasarol. Max gy volna ertelme, ahogy az amerikaiak kiprobaltak, mielott kukaztak, hogy egyenesagi kieso rendszerben talalkoznak a kiszavazasok utan, megkuzdenek es a gyoztes halott ott ul tokegyedul a kovetkezo harom napban es agyal, mig nem jon az uj kieso, akivel megkuzdhetnek egymassal. Ez egyreszt rettenetes lelkieroproba, nem is menne egy halom eretlen szemelyisegu huszonevessel, masreszt igazsagosabb annyiban, hogy sminel kesobb esel ki, annal kevesebbet kell szopni a vegeig. Es legfokepp megakadalyozna azt, hogy gyuljenek ott az emberek, bandazzanak es egeszen szurrealis alternativ valosagok alakuljanak ki. 1v1-ben nem lenne ilyen merteku kapcsolatepites, ami jelenleg van, az egx rohej, minel regebben vagy halott, annal tobb cimbid lesz, mert a jatekban maradokat mindenki egyutt utalja.

doktor faktor 2018.11.08. 09:30:49

@csillagporszem: Nagyon keves olyan evad volt szerintem, ahol ne lettek volna zsenialis karakterek. Es nem egy-ket futottak meg kategoriaju. Szerintem tenyleg nagyon jol kasztingolnak, es nem hinnem, hogy ez penzkerdes. Ebben mondjuk en latok fejlodest itthon. Amit nem ertek, azok a feladasok, ami egy elore jol bejelezheto tendencia. Bar ebbol is kevesebb volt iden.

fujimo 2018.11.08. 09:56:23

@doktor faktor: ugyanez... báááárki csak ne dávid... és ne tamás... (ő annyira jószívűen hüJe, h már fáj)

...szóval a csajok valamelyike...

...a xandi-fanni konstelláció amúgy szupercuki volt, amikor becsiccsente kommentátorkodott a dávid-tomi beszélgetés lelátóján... :DD

fujimo 2018.11.08. 10:01:28

@Kameleontiná: "Ez nem taktika, ez jellemvonás. Fíreg nyíltan volt geci, Dávid meg alattomosan. Amikor megtagadta Gábort a Holtaknál, na ott hánytam egyet.. "

...ugyanez... bár hozzáteszem, h gábornál sem taktika... ott is személyiséget, habitust és jellemvonást láttunk kiviláglani...

...valaki írta is feljebb, h a repedések, amikor sérült dávid páncélja, mint ocsmány személyiséget engedett láttatni... ez is tökre igaz... ő sem tud veszíteni, beszólogatott féreg módon, sehol nem volt a kimért szamuráj pókerarc...

...aztán amikor bence rá is kérdezed, h "ideges vagy, eldobtad a bambusz tölcsért", akkor egyből visszarendezte a fapofát... :))

fujimo 2018.11.08. 10:02:47

bence előtt amúgy le a kalappal... messze a legértelmesebb műsorvezető... :))

...leszámítva, amikor zavarja a játékosokat a szövegeivel (nyilván nem véletlenül), akkor ecetes ráspolyra ültetném és megpörgetném... :D

lac64 2018.11.08. 10:35:28

@Grassest: "Miután honlapon újranéztem az előzetest szerintem se fog nyerni. Elsőt Dávid nyeri, másodikban Fanni vezeti fog és Tomi behozza a lemaradást. Szandi meg sír a végén mert lemaradt a döntőről."

Nekem úgy tűnik, hogy az akadálypálya az első verseny. Szandrát, Fannit, Tamást mutatják, egy villanásra látszik még látszik valaki, akin atléta van és a bal kezén van kendő. Az indulás előtti képen a lányokon sportmelltartó van, Tamásnak meg a jobb kezén van a kendő, így kizárásos alapon Dávid is versenyez (bár neki az indulás előtt a kendő a nadrágjára van kötve).
Aztán persze lehet, hogy nem úgy játszanak, mint tavaly, hanem az utolsó mindig kiesik, vagy Bence is indult :)

Berborosz 2018.11.08. 10:40:53

Dávid: Szandi, nem kérdeztelek!
A hajón mondja, miután visszatért a holtaktól. Rohadék.

bElannaTorres 2018.11.08. 11:09:23

Szandit Dávid is lenézte, ez kiderült ahogy rászólt, nemcsak Gábor,
Tamás meg megint hozta magát, a srác átverte de nagyobb haver a közös piálas után, mint a két lány akikkel végig itt volt,
Ezért sem tudom annyira jaó embernek nézni Tamást, meg én is azt érzem nála, hogy a szociális éretlenség oda viszi majd hogy elkezdi kategórizálni a nőket, férfiakat, világot, a könnyebb megértés kedvéért.

zorja 2018.11.08. 11:46:28

@bElannaTorres:
Ez egyébként valami elképesztő, ahogy Dávid rászólt Alexára, meg amikor Robi megérkezett a Holtakhoz, és mindhárman belerúgtak még egyet-egyet, pedig tudták, hogy hárman kiesnek és csak egy tér vissza, akkor ennek már semmi értelme nem volt, csak nyomták tovább a parasztot, teljesen értelmetlenül. Komolyan felnéztem Robira, hogy ennyire jól viseli, a többi meg még jobban leírta magát nálam, mint eddig, már amennyiben ez még lehetséges. Tomi viselkedése meg nonszensz kategória, én ennyire naiv, hülye embert élőben még nem láttam, hiába jószívű, akármi, nála nem lenne jó helyen a pénz. És igen, benne is folyamatosan érezni, hogy nem tekinti egyenrangú ellenfélnek a lányokat, innentől kezdve meg eleve nem szimpi....

Sanda.Ipse 2018.11.08. 11:52:01

@bElannaTorres:
"... egy ilyen városi cicababa, aki megpróbálja megmondani a frankót, na az ilyet nem nagyon szeretem."
Mondá Tisztalelkű a bemutatkozó kisfilmjében. Szerintem neki csak a mama az elfogadható nő. Akinek a szemében ő a megtestesült Mr.Perfect. Ugyanúgy lenézi a nőket, mint Dávid és a Fíreg.

Sanda.Ipse 2018.11.08. 12:04:51

@zorja:
Örültem is neki, hogy a megmérettetésben lealázta Verát és a Fírget. Valóban nem lett volna fair, ha ő nyer, hiszen 8 napja kiesett, de ez a csatorna döntése volt. Amúgy az a gyanúm, hogy a párbajban hagyta Tamást győzni, hiszen ez a feladat még nehezebb volt, mint a korsótartás és elég sokáig bírta. A legkedvelhetőbb karakter számomra Robicsek volt és maradt mindvégig.

fujimo 2018.11.08. 12:20:11

@Berborosz: dávid minden megnyilvánulása gusztustalan... már amikor megnyilvánul...

...szandi viszont nagyon cuki volt így beszólogatósban... én még jobban idegesítettem volna dávidot... rátettem volna vagy 60 lapáttal... :)

fujimo 2018.11.08. 12:22:32

@bElannaTorres: igen, tamás annyira fegyvertelen szellemileg, h az konkrétan ön és közveszélyes... jól fogalmazott egykor robi...

...és hiába érzem mellette, h tényleg jóindulatú... a pokolba vezető út is jóakarattal van kikövezve... :/

bElannaTorres 2018.11.08. 12:38:22

@Sanda.Ipse: ezt érzem vele kapcsolatban végig, aztán persze hogy megjárja majd a nőkkel, aki így áll hozza az hogy tudna normális kapcsolatot kialakítani, ha lenéz valakit annak a problémái mindig kisebbek lesznek mint az övé. Nem tud fejlődni pont a családja fogja vissza, @fujimo: igen és a mama is jóindulatból óvja a fiát, és nem jót tesz vele

Mindegy, remélem nem a két fiú lesz döntős, ha már robi az egyetlen szerethető kiesett, jeremy és Beni is az volt de még rosszabb játékot hoztak mint Robi

fujimo 2018.11.08. 12:44:17

@bElannaTorres: "igen és a mama is jóindulatból óvja a fiát, és nem jót tesz vele"

jah, pontosan... saját bőrömön éreztem ezt én is... felemás módon nevelkedtem és az egyik oldal pont ez a túlzott elkényeztetés volt... és nagyon sokáig kellett a szociális elmaradottságomat behozni... ha egyáltalán behozható... :)

"Mindegy, remélem nem a két fiú lesz döntős, ha már robi az egyetlen szerethető kiesett, jeremy és Beni is az volt de még rosszabb játékot hoztak mint Robi "

+1 :) ...bár zseremi ugyan olyan volt, mint valami szerencsétlenségi bajnokság győzelmi esélyese... így nem volt komolyan vehető, de benitől én is nagyon sokat vártam... aztán semmi... robinak most nagyon szurkoltam, h sikerüljön visszajutnia... :) :/

bElannaTorres 2018.11.08. 13:10:39

@fujimo: ez behozható tényleg, itt van Balázs aki az elején feladta szerintem be fogja hozni, mert önkritikus, magába nézett. Tomi nem biztos hogy olyan környezetben van ahol ezt lehet, elintézik azzal, hogy mindenki más hülye, meg gonosz
Beni meg is nyerhette volna ha mondjuk 5-10 évvel idősebb :) remélem a következőben figyelnek erre, ha már úgyis szépfiúval nyeretik, legyen szimpatikus is, nekem tetszik aki okos és szívvel is játszik, most nincs ilyen a döntőben :/

Őzláb Gida 2018.11.08. 13:49:47

@zorja: @Sanda.Ipse: mindenben egyetértek és csak annyit tennék hozzá, h Robi váratlanul, de főleg hősiesen helytállt. Sajnos Dávid ellen nem sok esélye volt, de öröm volt látni, ahogy Gábor és Vera elbukik, de Robi még versenyben van. Szerintem, ő mindenképpen sokat fejlődött, főleg a műsor elején mutatottakhoz képest. A végén pedig, egyértelműen hajrá csajok!

csipcsiripp21 2018.11.08. 13:57:26

@tar: köszi az összefoglalást. te mint survivor szakértő egyébként melyik évadot ajánlanád az amcsiból megnézésre. még egyet se láttam, csak a magyar version-t, úh. nagyon kíváncsi vagyok arra, h. az amcsiknál milyen karakterek/feladatok vannak stb. köszi.

tar 2018.11.08. 14:17:13

@csipcsiripp21:
"te mint survivor szakértő"
:DD, köszönöm a titulust, de csak anny, hogy szeretem a formátumot, szeretek elgondolkodni rajta, hogy hogyan működik, kielemzem magamban, de "szakértő" .... :D

Hűűű, az a baj, hogy pontosan már nem emlékszem mik történtek az évadokban. A 30 évad után szinte mindegyik tetszett, úgy rémlik mindegyikben voltak nagyon-nagyon izgalmas fordulatok, de:
- amit elsőként ajánlanék az a 35. évad "Survivor: Heroes vs. Healers vs. Hustlers" - ez a személyes kedvencem
- ill. a 34. évad "Gamechangers"
amikre így hirtelen még külön emlékszem, hogy volt bennük egészen kiemelkedő teljesítmény:
- 30. évad "white collar" vs. "blue collar" vs. "no collar" (Mike Holloway pokoljárása)
- 28. évad " "brawn" vs. "brains" vs. "beauty" Tony Vlachos teljesítménye
és hát a kihagyhatatlan villain:
- 19. évad: Samoa: csak annyit mondok: Russel Hantz színrelépése
- 14. évad: Fiji: Yau-Man játéka (megj: Fuck off DREAMZ)

csipcsiripp21 2018.11.08. 14:43:22

@tar: ne szerénykedj, néha-néha úgy tűnik, többet tudsz a formátumról, minta magyar szerkik. :P

köszi! megnézem, ezek közül melyik elérhető. :)

Sir Gombóc 2018.11.08. 15:24:31

@zorja: Robi előtt le a kalappal, komolyan. Ügyesen csinálta a játékot is, sajna a fizikuma nem volt elég. De legyőzte Szipirtyó 1-t is.
süti beállítások módosítása