Hogy volt?

911 LA 2x07 – Szellemek

2018. november 07. 17:00 - szde

Temetőbe hoz virágot egy nő, Buck közben narrálja nekünk, hogy mit tanult meg a munka közben. A hölgy a szülei sírjához jön, és végre eldöntötte, eladja a házat. Ekkor mászik elő az egyik távoli sírból (?) egy élőhalott, én pedig nem tudom, hogy most mit nézek… iZombie-t, True Bloodot vagy Walking Deadet. Kiderül, ez mégiscsak a 911, jön a csipetcsapat, két férfi egy sírhelyet készítettek elő, az egyikük az előhalott, a másikuk meg bentrekedt. A föld meg olyan volt, mintha magát ásná, Chim mondja is a választ: víznyelő, a földregés után sok keletkezett. Hőkamerával bemérik, hol ássanak, majd amikor megmozdul alattuk a föld, Hen veszi át az irányítást és markolóval segíti elő az ásást. Másik tag megvan, Hen pedig reméli, hogy a többi lélek ott lent megérti, hogy miért tették. Végszóra a markolót is betemeti a föld.

vlcsnap-2018-11-01-19h05m24s939.png

vlcsnap-2018-11-01-19h05m51s954.png

Hen kórházba jön, Karen már várja, a mentős édesapjáról van szó, akivel vagy 9 éves kora óta nem beszélt. Tegnap hozták be eszméletlenül, az intenzíven van, csak a gépek tartják életben, és most dönteni kell arról, mi legyen az apukával. Maddie-t egy hegymászó hívja, a vonal elég gyenge. Hen már munkában mondja Chimney-nek, hogy nem is ismeri azt az embert, nem tud dönteni élet-halál-kérdésben. Megérkezett a csapat a sziklákhoz, elég szép a táj, Buck és Eddie ereszkednek lefelé, Chim szegény megint csörlőzik. Valahol a sziklák sziklájának sziklája alatt egy csontvázat találnak, mellette egy zsírúj mobillal, meg is van a mászó, csak kicsit alább. Nyílt csonttörés, a pasas pedig nem is hívta a 911-et, rég eldobta a telefonját.

Athena, Bobby és a gyerekek tököt festenek, Öcsit ijesztgetik hangulatvilágításnál, Ex-férj mindjárt itt lesz a kiskorúakért, Bobby pedig elsztorizza a rendőrnőnek, hogy Buck azt hiszi, egy csontváz hívta a nővérét. Athena egy munkatársát hívja a csontok miatt, és ez még mindig a 911, nem pedig a Bones.

vlcsnap-2018-11-01-19h06m18s912.png

vlcsnap-2018-11-01-19h06m49s254.png

Eddie és Carla iskolát néznek meg, ja, a csávó öltönyben nem néz ki jól, és hát a suli se jön be neki annyira, mert Christopher boldogsága a legfontosabb. Az iskolának meg a gyerekek a legfontosabbak, van is egy Dawn-os kislányuk, és már csak a szülői interjú van vissza, azaz Mrs. Diaz megismerése, ami probléma lesz. (Amúgy mi ez már, hogy ha arra jutnak ki, hogy nem veszik fel a gyereket, mert nem a hagyományos családmodellben nő fel?) Ugyanis nincsen gyerekfelügyeleti megállapodás, ugyanis – dobpergés – Eddie és az ismeretlen nő még házasok.

Pár halloween-i ijesztegetésre jön, sosem értettem ezeknek a létjogosultságát, de hát minden ember egyéni, és valakiknek ez a szórakozás, így nyilván jól beszarnak, amikor kiderül, hogy a denevérek igaziak. A tizenhárom hónapos húgom az állatkert denevérházában annyira nevetett, amikor repkedtek az állatok, hogy nem győztük csitítgatni, csak mondom. A pár férfitagja beverte a fejét, de itt vannak Bobby-ék, hogy megoldják a szitut. Athena meg jön a központba, Maddie rögtön meglátja, és mennek együtt a helyi rendszergazdához, hogy keresse elő a hat-hét évvel ezelőtti hívást, eldobható, lenyomozhatatlan mobil, megvan a hívás, ami tök ugyanaz, mint Maddie tegnapija, csakhogy azon nincsen hang, mármint a hívó féltől, ami ugye a nőnek volt. Vicces.

vlcsnap-2018-11-01-19h07m00s255.png

vlcsnap-2018-11-01-19h07m18s768.png

vlcsnap-2018-11-01-19h07m26s054.png

Buck és Maddie vacsorát csinálnak, a jegygyűrű mozgatja a fantáziájukat, amit a csontvázon találtak, de hét év alatt meg van a halottá nyilvánítás is (emlékszünk, Homeland), és nem volt elvárható a másik féltől, hogy várjon. Ezzel máris Buck magánéletéhez kanyarodunk, meg az Abby-szálhoz. Hen és Karen előbbi apjának lakásához mennek, egészen rend van a kecóban, ahol van egy láda, meg egy doboz, végakarat még nincsen, de van egy három évvel ezelőtti újságcikk Henről.

Megérkezett Diazékhoz Mrs. Diaz, akinek az első dolga bemennie a fia szobájába, és örülnie a fotóknak. Christopher amúgy nem kérdezett már egy ideje anyuról, a suli meg eléggé előkelő, anyu nem is gondolta, hogy ebben a férje benne van. Anyu beszélne is a fiával, de hát két éve nem látta, merthogy a nő elment az anyját ápolni, az meg mi, hogy Eddie meg a gyerek nem mentek vele? Tök jogosan akadsz ki, anyám (nem). Anyunak amúgy Eddie kellett volna, de a szemétje dolgozni mert, egy másik kontinensen volt, Afganisztánban, jajj istenem, mesélhetek én is a katonacsaládban való felnövésről.

vlcsnap-2018-11-01-19h07m44s918.png

vlcsnap-2018-11-01-19h08m14s182.png

vlcsnap-2018-11-01-19h08m34s288.png

Athenánál Hen vendégeskedik, a rendőrnő a döglött ügyön dolgozik, a nőnek rémálma van egy gyerekkori eltűnéses esetről, a kislány sosem lett meg, a szülők pedig megtörtek, és Athena ezért lett rendőr, hogy az ilyen kislányokat megtalálja. A csontvázat is szerette valaki, Hen pedig nem tudja eldönteni, mit csináljon az édesapjával. Sms, megvan a csontváz neve, 22 éves volt, fél éve szabadult a börtönből, latino.

Eddie Snake Plisskennek öltözött be, Carlának nem az esete, de mivel cukin néz ki benne a tűzoltó, engedélyezett a ruha viselése. Carla szerint jó lenne összejönni anyuval, a kisfiú amúgy Farkasnak öltözött be az X-Menből. Halloween-buli, 2.0, gyerekek és felnőttek vegyesen, amíg ki nem tört a balhé, és a rendőr lova elvágtázik. Jól idomított (nem). Eléggé megsérült a ló, fájdalmai vannak, és a tulajdonosa tudja, hogy nincsen más választás, mint elaltatni. Hen nem tudja elvégezni a műveletet, így Bobby adja be a morfint a lónak.

vlcsnap-2018-11-01-19h08m51s511.png

vlcsnap-2018-11-01-19h09m19s257.png

Athena jön a csontváz feleségéhez, és visszaadja neki a gyűrűt. Van egy hatéves-forma kisfiú is, Eddie pedig másnap várja anyut az iskola előtt, aki elment az interjúra, és nem tette tönkre a kissrác bekerülései esélyeit. Eddie monológja: miért ment el anyu? Anyu nem tudta, hogyan csinálja, hogyan legyen anya, hogyan álljon a családja elé, és ő a hibás, hogy Christopher ilyen lett. Eddie szerint a kissrác szereti anyut, és hiányolja, ja, meg ő is hiányolja anyut, anyu is hiányolja őket. Csók. Amit Eddie megszakít, majd mégis folytat.

Buck Carlával beszél, mondja el Abby oldalát is. Carla nem pártol senkit, mindkét félt szereti, de Buck tudni akarja, mi van, ő tovább akarna lépni, Abby meg csak nincsen még készen arra, hogy újra hazajöjjön, és lehet, hogy egy időre a testvéréhez fog költözni. Hen a kórházban van, az apukájához beszél, akit nem ismer, blabla, meg azért megbocsát az apjának, és elengedi.

vlcsnap-2018-11-01-19h09m46s192.png

Buck soraival zárunk: mind űzöttek vagyunk, azok által, akik szeretnek, a döntéseink által, közben pedig Abby-nek ír levelet, Hen apukáját pedig lekapcsolják a gépekről. Buck nem várhat többet, Abby már a múlt, tovább kell lépnie, hiába forgatta fel a nő az életét, és hiába lett általa jobb ember. Örökké szeretni fogja, de ki kell találnia, kicsoda ő valójában a nő nélkül, ezért a lakásból is elköltözik.

Címkék: 911 911 LA
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.