Fanni törzsitanács-elemzésével nyitunk, és a rövid összefoglalót – mindig megbeszélünk valamit, aztán még véletlenül sem úgy lesz – követően rögtön ki is bukik belőle a számára legnyomasztóbb újdonság:

Csak ez nem szokott lenni, hogy fogalmam se legyen semmiről.

Most tényleg nincs, meg a helyszínen sem volt, úgyhogy meg is környékezte a bűntudat réme, amikor a tiszta lelkű Tamás felállt és megtette, amit a szíve diktált. Hihetetlen, hogy a fiú így levágta a szitut, Fanni emeli kalapját, és még tippelni sem tud, hogy …ez…így… hogy.

Éjjel megjelent egy angyal RTL-es pólóban, és azt suttogta „Tamááás ez fordulatok játéka. Meeeentsd meg Robiiiit”? Nem tudja senki, vagy aki tudja, az hallgat, mint a dalban. Tomi tovább erősíti a misztikus vonalat, mondván, "érezte, hogy lesz valami”. Figyelte a metakommunikációt, a jeleket, és poirot-i magasságokba emelkedve olvasott bennük. Különösen, amikor Gábor bőszen mutogatta Robi háta mögött, hogy kampec. "Komolyaan?" csodálkozik rá Alexandra, meg mindenki más a kis szürkék hirtelen fellángolására.

Robi a döbbenettől és a lelkiismeret-furdalástól alig tud megszólalni, pedig muszáj neki, mert most jönnek a kínos kérdések, és nincs itt az ügyvédje.  Ha az volt a terv, hogy mindenki Gáborra tesz, akkor ki szavazott Szandira? És miért? "Hát, mert nem tudhattam, van-e Gábornál amulett, és azt akartam, hogy ha igen, akkor legalább igazságos párbajjal záruljon az este", indokol Robi. "Nekem meg az volt a célom, hogy előkerüljön az amulett", hazudja Alexandra, akit már senki nem ment meg a „hét hátba támadója” címtől. Viszont ő foglalja össze legjobban a tűz körüli meeting lényegét: mindannyian tartózkodtak a történtek mélyeb feszegetésétől, mert mint egy jóféle kisvárosi krimi-drámában, mind bűnös titkokat őriznek.

A Holtak Szigetén Gábor érkezése rondít bele a reggeli kollektív tengerparti kómába. A kellemetlen fejleményt először Vera észleli, sűrű tejóistenezés és lófújtatás közepette. Gyorsan felkészíti a mellette relaxáló Nórit is, nehogy agyvérzést kapjon, amikor gyanútlanul kinyitja a szemét, és ott áll fölötte AZ. A fitneszanyuka minden keresztényi erényét egybe sűrítve kívánja, hogy az illető fulladjon már meg, de tényleg. Vera kérdésére, miszerint kiszavazták, vagy másképp került ide, Gábor azt válaszolja, hogy ez bonyolult, mire Nóri  verbális hadjáratot indít:

Nem hinném, hogy bonyolultabb, lenne amit te csináltál ott.

Húha.

Hallgassuk meg, mit fog előadni a Gábor!

ragaszkodik Vera a tisztességes eljárás elvéhez.

Gábor el is kezdi a mesét, Nóri rosszmájú, ám igaz megjegyzéseitől kísérve. Utóbbiakat nem sokáig tűri, hamar elérkezünk a politikai vitaműsorokból jól ismert, idegbajos „hadd mondjam végig” pillanathoz. Há’ mondjad, csak én meg beszólogatok közben, ragaszkodik saját koncepciójához Nóri. De nem is árul el sok érdekeset Gábor, a lényeg, hogy ő már számított a költözésre, nem izgatta magát túlzottan.

Vera - önmaga szónoki képességeit túlbecsülve - komplikált monológba bocsátkozik arról, hogy Gábor nem maradt ember vele ellentétben, inkább féreggé taktikázta magát, holott pont ő hirdette régen ennek ellenkezőjét. Amikor viszont odaér, hogy:

Mindig oda csapódtál, ahol láttad a hullámokat,

Gábor megragadja az alkalmat, hogy a valóságshow-ba keveredett Veiszer Alinda módjára pontosítást kérjen: "Micsoda? Milyen hullámok? Mit akarsz ezzel mondani?".

"Hát, ahol láttad, hogy jobb a part", teszi hozzá Vera, és ennyiben maradnak.

Elhangzik még néhány napraforgóvagy, ezegyilyenjáték, csalódtunkbenned, elárultadacsaládot, aztán Vera inkább elmegy feltölteni a D-vitamin készleteit. "És te Dávid, élsz még?", jut eszébe Gábornak cimborája, de utóbbi nem kíván érdemben nyilatkozni, remekül van, minden szép, boldog karácsonyt kíván. Gábor továbbra is elképesztően nyugodt, nem nyúl a machetéért, nem kezd el varánuszokat kínozni, de legfőképpen nem sértődik meg, mert ő azt sosem szokott. Az ugyan kicsit rosszul esik neki, hogy Dávid meg őrá tesz magasról, de nem haragszik, tökre megérti.

Megjön a levél a következő párbajról, amelynek során az egyik „legalapvetőbb ősi, emberi félelemmel” kell majd szembenézni. Mi lehet az? Sötétség? Bezártság? Hogy elkáromkodjuk magunkat a gimis irodalomtanárnőnk előtt? Most még csak annyi derül ki, hogy mentális és fizikális erőre is szükség lesz. Gábor csak nem bírja megállni, hogy félrehívja Dávidot, mert úgy érzi, megorrolt rá valamiért. Á, dehogy, ne hülyéskedj, mondja a haver. Különben meg nem kell egymásért rajongani, nem Schobert Lara musical.ly-s közönségtaliján vagyunk, ez egy kemény harc, itt a végjáték, majd simizzük egymás fejét később. Gábornak mindebből azt szűri le, hogy Dávidot megszállta a közöny, nem érdekli semmi, talán már egy cicás videó sem tudná visszahozni az apátiából. Pedig lehet, hogy tényleg csak belőle lett elege.

Visszaugrunk a Bayanikhoz, ahol sor kerül az utolsó védettségi játékra. Egy sziklafalra erősített tákolmányon, a tenger fölé nyúló, szűkülő pallókon kell majd vezényszóra mindig eggyel előrébb lépni, aztán aki lezuhan, vagy nem helyezkedik el 30 másodpercen belül, az kiesik. A nyaklánc a biztos top3-as hely mellett bónuszként azt jelenti, hogy a győztes elmehet látogatóba a Holtak Szigetére, és az ottani párbajon is megvédhet valakit.

A feladat keménységét át tudom érezni, én valószínűleg akkor is azonnal lezuhannék, ha Bencus nem lihegne közben a nyakamba. A bayaniknak azonban nincs ilyen szerencséjük, Fanninak például a majdnem elfelejtett tériszonyára hívja fel a figyelmét, Szandival közli, hogy kicsit remeg a lába, és folyamatosan emlékezet a forróságra is. „Egyetlen rossz mozdulat, és a mélybe zuhantok.”, biztat bájosan, és megérteném, ha itt már maguktól ugranának le sikítva, csak hogy hagyja abba. Először Tamás pottyan le (nem direkt), majd Robi, aztán Fanni nem ér időben a kijelölt pontra, úgyhogy Alexandra fölényesen győz. Mindenkinek plusz pont jár azért, hogy Bencét nem lökték le.

Tamás kifejti, hogy büszke magára, hiszen:

Az egyensúlyérzékem nem mondom azt, hogy nagyon jó volt…sőt, nagyon rossz volt.

Tovább is mondaná az okosságokat, de Robi félbeszakítja a Fannira borulva abszolvált, keserves zokogásával. Rajta ugyanis most jön ki  a szusikészítős képregényből  ismerős életérzés, amelynek lényege nagyon röviden: „nem értem el semmit az életben, nincs mire büszkének lennem, holott már HARMINC vagyok, ráadásul még egy ilyen hülye játékot sem tudtam megnyerni és ha egy kommentfalon nekem szegeznék a kérdést, hogy mit tettem le az asztalra, akkor bizony kénytelen lennék meghúzni magamat és visszaszívni minden csúnyaságot, amit Steven Seagal mimikájáról mondtam, és beköltözni a kuka mellé, a patkányok közé, hátha ők majd tisztelnek.”  Persze én is csak azért viccelem el, mert ez most kicsit megérintett, és ha komolyan belegondolnék, akkor már a szőnyegen feküdnék felvágott erekkel, a friss macskahányástól néhány centire.

Bezzeg Szandi boldog, erős kontrasztot képezve örömködik, ami szintén érthető. A többiek meg mély emocionális gödörben vergődnek, mert már csak egymásra szavazhatnak, és miután Tomi nemes lépésével jól bekavart, a bajtársiasság és összetartás szinte kicsinálja a Robi-Tamás-Fanni triót. Tomi a fel-feltörő könnyektől mukkanni sem tud, jó lett volna ha igaz barátaival mehet a legjobb háromba, akik csak majdnem szavaztatták ki, és most ez meghiúsult, pedig szipp…annyira szeret…hüpp…mindenkit. Szerintem most kéne bejátszani Tori Amos 1000 Oceans című dalát.

A férfiak mindig érzékenyebbek, mint a nők,

jelenti ki Fanni, aki hősiesen tartja magát, és vigasztalja a gyengébbik nemet.

Tamás azért annyit még el akar mondani Robinak, hogy…hüpp… döntsön úgy, ahogy…szipp… a szíve diktálja, ne foglalkozzon a …szlorty….tegnap estével. Zsepit amúgy kapnak, vagy falevelekbe kell taknyolni?

Fú, de utálom ezt a  játékot!

állapítja meg Robi.

Jaj, nem bírom, hüpp,

teszi hozzá Tamás.

Robit gyötri a bűntudat, mint Colin Farrellt a Kasszandra álmában, óh, mit tett, és hogy fogja ezt elmondani a jóságos tesójának?

E drámai pillanatban térünk vissza a Holtak Szigetére, ahol lehull a lepel a rémisztő megpróbáltatásról. Ketrecek alá kell feküdni a tengerben, miközben a dagály miatt folyamatosan nő a vízszint. Aki először adja fel, ájul el, vagy hal meg, az már mehet is haza. Utóbbi két lehetőség elkerülése érdekében Bencus ellenőrzi majd, hogy mindenki magánál van-e, és ha valaki nem teszi fel a kezét, amikor hangjelzést ad, sajna kiesik, akkor is, ha csak elbambult. Szandi érkezik motorcsónakon, mosolyogva, amit Vera nem győz nehezményezni. "Mosolyogj, fényképeznek", dünnyögi gúnyosan, aztán koppan, mikor megtudja, hogy nem adhat elő valami jó kis alázós, cicerói kioktatást, mert bizony a gyógyszerész csak látogatóba jött, megmenteni valakit. Annyira feszült pillanat, tényleg, nem is sejtem, hogy vajon ki lesz a szerencsés. Hát Gábor. Ne bassz! És még a érméjét is visszakapja.

A fulladozós játékot Nóri adja fel először, amit meg tudok érteni,  tényleg para. Vera jön másodszor, majd Jérémy, úgyhogy Dávid lesz a győztes, aki a következő párbaj alól felmentést kap, hogy kipihenten vághasson neki  az utolsónak. Gábor bevallja, hogy nem sokáig bírta volna, a gyengébb idegzetűek most Szandit átkozzák. Nóri elbúcsúzik, szép volt, jó volt, nem bán semmit, bizonyította, hogy karakán csaj, várja otthon a család. Még Gábor is kap tőle puszit, mert megbeszélték a dolgokat. Állítólag…