Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9x01 - Beköltözés, avagy szavazzatok rám, mert néger vagyok!

2018. november 05. 14:09 - sixx

untitled_8.jpg

Kilencedikre nagyot köll gurítani a szarból is, tartja a közismert albán tévés mondás, és azzal folytatja, hogy egyébként csak szétkenődik a (mű)gyepen, amivel messze egyetértünk, sőt, szóval a lakókkal szemben nagy elvárások vannak támasztva. A műsorvezetéssel szemben is, a Belevalót a rutinból hozott taplóságra építik majd, Győzike adja a savát, Boglyasfejű VV Éva meg a borsát. A fősodrot meg VV Anikóra, akinek a lábai között továbbra is át tudok hajtani egy traktorral, és VV Bajuszra, aki Puskás Peti néven is ismert, és kábé annyi köze van a műsorvezetéshez, mint nekem a harangöntéshez. És akkor egy coming out: kurva szar harangot öntök. És egy kulisszatitok is, ha már itt tartunk, én úgy szoktam írni a hogyvoltokat, hogy egyszer végignézem a csajommal, hogy a fílingérzést vissza tudjam majd adni, ill., hogy a Timitől lopott poénokkal színesíthessem a cuccot, majd amikor effektíve írom, akkor megint megnézem. Na, ez a megint nézés, ez lesz itten esélytelen szerintem, és ezt a műsoridőből eltelt nettó 4 perc után mondom.

Új évad, új díszlet, tudjuk meg, de a VV7-ből ismert(?) szuperképességek visszatérnek, és lesz vlogolás is by agyhalott lakók, VV Tivy baszki, de nagyon rossz évadba jelentkeztél annak idején, most arathatnál. A műsort nyitó fasztkilences kisfilm nekem tetszett egyébként, nem cink, komolyan, VV Bajusz mindent kihozott a karakterből, bárcsak a műsorvezetéssel is így lenne, ill a levegővétellel, ami készségszinten megy neki, hiszen még él, de konferálni nem tud tőle. Jó, a Celeb vagyok...-ban látott ámokfutásnál sok fokkal beljebb vagyunk, de a megugrott szint ezzel még mindig csak az ohatpusztakócsi kultúr VV Mici hasonmásversenyének levezetése, bár az is igaz, hogy ez a VV9, nem egy olyan szofisztikált műsor, mint a Szenzációs négyes, ez nem igényel olyan szakmai magasságokat, ahová Bencus jutott el mostanra. És ha már VV Mici, VV Krisztián #2 oldalán ő is visszatért, az applikáció kezelését magyarázza, tök érthető. VV Micinek mintha nőtt volna a bóti csöcse, de ez most mindegy, a lényeg, hogy ő póverednek ejti a műsor címét, Anikó póverdnek, szavazzunk, melyik jobb!

A nézőtéren ott a krém, VV Maci, VV Dennis (végig kapucniban!), VV Krisztián, VV Soma, VV Dina - összehordta a szemetet a szél, mondaná egy troll a neten, de elhamarkodná, mert a villát Boglyas és Győzi mutatja be, van itt minden, Boglyas kiteszi a bóti csöcsöket, ha már vannak, ugye, és imitált szopás is belefért, amit VV Mici és párja is abszolvált korábban, remélem VV Anikó és VV Bajusz nem ugrik bele egy ilyenbe.

Na, költözzünk.

Jön VV Reni, aki szőke, sztriptíztáncos, a szemöldökét zsírkrétával rajzolták a fejére, és a látványától Anikóból előjön a falu, és aszongya csalaaad, azzal a palócos ájával, amit egyébként én bírok. VV Reni nem túl érdekes, régen volt neki bajusza, meg 45 kiló súlyfeleslege, most meg vetkőzik, asszem ezt lehet karriernek nevezni. A kisfilmjének legjobb jelenete az volt, amikor az anyja úgy baszta bele a bokorba, mint a szart, mert aszonta neki, hogy támadj, anyu, védekezek. És VV Reni az a csaj, aki a XXI. században azt hiszi, ha aszongya csingcsengcsang, és hozzáteszi, tudok kínaiul, az vicces. Nem az. Saját bevallása szerint szép a pinája, és csak két pasit izé, szeretett nagyon szájjal, és igen, a szopást eufemizáltam. 

Jön egy újabb gyökér, VV Adri. Akkora, mint egy kutya ülve, és folyamatosan üvölt, a felsőtestét egy csipkés basz fedi, a fejét sárga sminkréteg, és a bevonulás előtt kaphatott két csík valamit, mert úgy pörög, mint Tony Montana a Scarface-ben. Sokat kúrt, és most faszikat tanít csajozni, azaz escortlánynak gondolnám, de ahhoz nem elég izé, exkluzív. Csipkés bugyiban takarít otthon, reggel kukorékol és üvölt. Ezek a skilljei, azaz pont jó lesz a VV-be. A következő lakó egy faszi, VV Csoki, aki, ki tetszettek találni, fekete. Érted, Csoki. Ráragadt a név, mondja. A luvnyáknak örül, de nem látványosan, zsánere nincsen, és ő is kapott a szolgálati kokainból, ahogy a haverjai is, akik a nézőtéren üvöltenek neki. Anikó aszongya, Csoki, érintsd már meg Adrit a kezén, de szexisen, mire a csávó a csaj combjába markol. Magyar anya és elefántcsontpárti apa van a családban, a gádzsi szót szereti és olasz tolmács. Hetente kétszer jár fodrászhoz, VV Józsi volt ilyen, fel is adta a játékot.

Szavazzatok rám, mert néger vagyok!

Újabb VV Krisztiánt kapunk, őt VVK#3-nak fogom hívni innentől, mosolygós tetovált csávó, Anikóból előjön a benne lakozó Liptai Claudia, és pont olyan öblös parasztasszony hangon kezd el beszélni, mint a TV2-es kolléga, ez vajon mitől van, így jelzi a faszinak, hogy csinálná, vagy mi? VVK#3 csendesnek tűnik, neki nem adtak kokaint. Bezzeg a kisfilmje, abban azzal nyit, hogy ő Budapest legvagányabb faszija, egy igazi gyúrós köcsög, VV Somával span, és a pletykák szerint Pumped Gabóval szexelt orálisan egy művészfilmben. Az életfilozófiája:

Bemegyek, megtetszik, megbaszom.

Oké.

Anikó aszongya, sokat tanult a kisfilmből, Adri szerint a gyökérnek jó teste van, Csoki meg kóstolgatja picit a csávót, aki nem hall semmit saját magából, mert a nézőtéren mindenki üvölt, mint egyszeri nyugdíjas a gázszámla "ön ennyit takarított meg" részét olvasva. És a legjobb az egészben: amikor VV Bajusz aszongya, Soma nem a legjobb támpont tanácsilag, hiszen a nyereményének is a seggére vert egy hét alatt, akkor VV Dina így reagált:

untitled1_2.png

Ezt a vlogolás ez nagyon erőltetve van, mutatják, mit vett fel spontán az első négy delikvens a szállodában:

  • Reni papuccsal telefonoz,
  • Csoki szarik és egy szelet Tibivel kannibálkodik,
  • Adri bemászik egy bőröndbe,
  • VVK#3 meg a matraccal és egy székkel gyúr.

Mindez pont annyira természetes, mint az az üvöltés, amit a vellába beszabadítva az első adag hallat, ÚRISTEN, riokoltja valamék, MEGHALOK, kontráznak rá, és a legszörnyűbb valahol az, hogy amit látnak, az nekik tényleg a luxus netovábbja. Újabb két gyökér jön, de csak a nagggyon rövid szünet után, mert Anikó így ejti a nagyont, PROBLEM? Zsuzsu jön, a nő, akire az adás előtt adtak magassarkút először, és kész szerencse, hogy nem esett le a lépcsőn. Tíz osztálya van és egy OKJ-s tanfolyama, pincérlyány Felsőbükön, ami egy falu. Sajnos a tájszólása lófasz, pedig naggyon kéne egy VV Dina vagy VV Edina a műsorba. A feje kicsit VV Evelinre hajaz egyébként.

Akinek a lába között fasz van, az nem normális (Zsuzsu)

Újabb beköltöző, az eddigi legalacsonyabb VV-játékosnak tűnő Szintike, akinek pornós szemüvege és orrbavalója van, nem akar felnőni sose, agyilag egy óvodás szintjén van, és, KAPASZKOGGYÁL, három évet melózott Ausztriába', AMIT NEM SOK MINDENKI TUD ELMONDANI MAGÁRUL. Ők is vlogoltak a hotelben, a videóból az derült ki, hogy Zsuzsuból sose lesz modell, de beszédtanár sem, Szinti meg hiába megy le hídba, úgysem lesz érdekes, piercing ide, baszatnám magamat attitűd oda. A monológok itt is előre megírt szarok, ki a faszom mond olyat, hogy addig áztatom a hátsómat, amíg lehet, és fúj közben buborékot habfürdőből? A vellába alig bírnak bejutni, mert a már bent pocoló négyes viccesen támasztja az ajtót, haha, hehe, welcome to the fucking madhouse bitches. Csak beengedik őket, aztán ivás van, meg bekóstolás, az események odabent a konyhára fókuszálnak. Zsuzskó és Sztripperreni hamar egymásra kattannak, előbbi kezd úgy viselkedni, mint a VV történetének egyik legtuskóbbb játékosa, VV Dina, és legalább annyira nem tud magassarkúban járni, mint ő, utóbbi meg éppen menstruál, ezt onnan tudom, hogy mondja kérdés nélkül is.

A hetedik beköltöző Greg, a magyar Ken baba, aki úgy néz ki, mint egy telibe szart búvárruha, hogy egy klasszikust idézzek, az arcán több a smink, mint Anikóén, de így is csillog, baszdmeg, nem értem. Ápolóként dolgozik, és most itten közbevetném, hogy VV Bajusz csak nem lett jobb, nem akarom a műsorvezetését tovább hallgatni. Érdekes, de egyelőre Greg, az elméletileg és papíron a legmegosztóbb személyiség a legnormálisabb eddig, ő legalább tud összetett mondatokban kommunikálni, és kellő öniróniával bír. Pánszexuális, azaz nem a nemek érdeklik baszásilag, hanem a lelkek, és nagyon nincs jóban VV Bajusszal, ami nekem kifejezetten bejön. Na, irány a vella, VV Bajusz meg át a vezérlőbe, onnan meg majd rohanhat az RTL székházba át X-Faktorni. De addig is megmutatja a vella vezérlőjét, bemegy a kameracrossba, beszél a vellamanóval, aki bedobja az évad első löevelét a helyire.

Odabent Sztriperreni nyitná a postaládát, de kifog rajta, a két faszi mér félmeztelen, a hang meg olyan szar, hogy ln sírok, semmit nem hallani semmiből, mintha nem minden port működne rendesen. VVK#3 olvassa fel a levelet, és láthatóan rém büszke magára, hogy sikerült neki. Greg érkezése nem arat osztatlan sikert, vagyis de, a csajok örülnek egy újabb barinőnek, a faszik meg röhögnek rajta, és baszki, most esik csak le, hogy Greg = HP Baxter aus Scooter. Máris megy az üvöltözés a ki hol alszik témára felfűzve. Na, ez ennyi lett volna mára, a műsor végén betolt BeleValó felszopóról én ugyan nem írok, mindennek van határa, így is kibaszott hosszú 107(?) napunk lesz (az előző évad ilyen hosszú volt).

Címkék: vv9
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zabkása 2018.11.05. 14:24:53

Éljen éljen, ezt vártam már a tegnapi adáskezdéskor! :D

Mikornyitsz Márki 2018.11.05. 14:50:27

Ebben az egészban az a szomorú, hogy inkább nézem maga a VV-t mint a Belevalót. :(

veszetthörcsög 2018.11.05. 14:51:58

Nézegetem ezt az Adrit, nézegetem, kurva ismerős valahonnét, dugni biztos nem dugtam, aztán egyszer csak beugrott: a sexchatponthu oldalon lehetett aprópénzért nézni, ahogy szeretgeti magát.
Szívesen Blikk/Bors, ez most ingyen volt!

hereverő heverő 2018.11.05. 15:02:28

Hát üdv minden mazochistának (velem együtt) aki nézni fogja ezt a fostengert, és üdv a hogyvoltozó régi és új közönségnek.

Sixx, köszi az önfeláldozást és előre a hogyvoltokat neked meg Dzsudibinek, Hoppancsnak, Brutinak és Chat Gézának is.

... hát hajrá.

2018.11.05. 15:10:40

Jóóóóóóóóóó Regggggelit ! Kedves régi és új Olvtársak ! :)))
(@hereverő heverő: neked külön örülök, hogy itt vagy / leszel) :))))

Júhhhhéééé, elindult végre az igazi TRASH !

Remélem, sok fuldoklásba hajló röhögésben lesz részünk itt ! :))))
(a legelső poszt előrevetíti ezt... :))) Hajrá Sixx és a szerzők népes tábora!)

2018.11.05. 15:18:56

@Angie Dee: mesélj... milyen oldalakra látogatsz még ?! :))))
A linkek jöhetnek nyugodtan! Az elmúlt évek bebizonyították, hogy a Hogyvolt olvasók / kommentelők fényévekre járnak előtte a bulvár lapoknak...

2018.11.05. 15:22:02

Már elhangzott az első kibeszélőben, hogy "Izécske több f@szt fogott, mint kilincset..." :))))
Jóóó lesz ez ! :)))

2018.11.05. 15:23:28

Hogy ejccsük?

Helyesen: "pááóóóvered báááj"

2018.11.05. 15:28:22

2018-ban egyetlen nyomorul kamera képét sem tudják kib@szni on-line streambe ???
Mitől félnek ?
Jahh, hogy ismét fodrosbélig megb@ssza őket az MMHHVMVHMHVV ?! :)))

ascii 2018.11.05. 15:31:17

@mentolos lecsó: nem azért:
"ez már nem probléma, az RTL II, ha minden igaz, a luxemburgi médiatörvény hatálya alatt működik, ahogy a többi RTL-csoportos kábeladó is""

hereverő heverő 2018.11.05. 15:39:41

@tvbuzi: @mentolos lecsó:

Adrikának jó csöcsei vannak, Szintike (nem a hangszer) és a Zsuzsu jól össze van rakva csak hát az eszük minden hónapban vérzik egy kicsit.
A pasik meg mindannyian járhatnának úgy mint a vas: addig ütni amíg meleg. (Rejtő Jenő).

Ay Mama, Que paso 2018.11.05. 15:41:01

VV Greg gyomorgörcsébe szorult szuperképesség vagyok

Sziasztok!

Zacskóstej 2018.11.05. 15:43:00

Annyira szánalmas,
- hogy az összes csajnak az különleges képessége hogyaszongya: sikoltozik,üvöltözik,degenerált,pörög és úgy tesz mintha alapból egy idegbeteg lenne
- hogy fasziként muszáj rommá gyúrva lenned széttetoválva és 5 perc bentlét után félmeztelenül inni a pezsgőt.

Kajak bírtam annó hogy volt bent egy Oki meg hasonlók.

g-ko 2018.11.05. 15:44:07

Sixx szokott szuper színvonalon szervíroztad.
Bukótér befér mellé azért?

2018.11.05. 15:57:33

@ascii: értem én ! Olvastam az idevonatkozó írást...
De luxiban nem szopn@k a kurv@k ???

Vagy máris elővettük az Utolsó cserkészt ?
- Nem szopik a rib@nc...
- Áhh, nem is jó az éhgyomorra...

2018.11.05. 16:00:18

@hereverő heverő: Már vágod a neveket, te perverz média vadállat ?! :)))
Ehhez nekem kell még legalább 3-4 epizód... :)))

mindenévfoglalt 2018.11.05. 16:05:51

Sixx, Király poszt volt, de szerintem túl vajszívű voltál a delikvensekkel.

Azt az extra szenzációt megemlíteném, mivel a posztból kimaradt, hogy VV Gina karrierje csúcsára ért.
Tavaly a harmadik lett a VV-ben, most pedig már Villamanó!!!!!!! A feladata a levelek bedobása a villalakóknak. WTF?! Ez egy munka? Komolyan? Ezért fizetnek is? CV-jében hasznos lesz a későbbiekben mindenesetre...

2018.11.05. 16:09:09

Remélem, píííísszzzííí leszek és nem bannolnak az első epizód után...

Azért, ez a "mandingo harcos" eléggé KIS harcosnak tűnik. Meg lennék lepődve, ha a koton-automatánál a Góliát méretet pöttyintené be...

2018.11.05. 16:10:07

Helló Mindenki!
Hurrá VV9!
@sixx: Q. yó a poszt. Sokkal jobb, mint a műsor. Egyelőre.
@mentolos lecsó: páuőd báj - szerinten. Nincs v benne. Írva se.

2018.11.05. 16:15:19

@Spitzbauer: Szia Spitz!
Igazad van ! Meghajlok ángélus nyelvi tudásod előtt...

Fogunk-e jókat röhögni ??? Remélem...

Cimili 2018.11.05. 16:16:17

Üdv mindenkinek! :) Szerintetek lesz normális fazon is a vellában???
Sixx, köszi a hávét! vv bajusz télleg borzalmas, még Ancsán is túltesz.

2018.11.05. 16:21:03

@Cimili: Cicabajsza is megérkezett... :))) Jóóóó lesz a Hogyvolt fórum ! :D

2018.11.05. 16:25:00

@mentolos lecsó: Én már tök jókat röhögtem sixx írásán, nagggyon viccásss, télleg - ahogy a Nikó mondaná!

2018.11.05. 16:26:06

@Spitzbauer: Tartsuk magunkat ehhez a jó szokáshoz ! :D :D

hannamontanna 2018.11.05. 16:28:30

:-)))) ez jó volt. Annál is inkább mert lemaradtam róla. PPeti miért erőlteti ezt? Ami nem megy, azt nem kell.

Cimili 2018.11.05. 16:29:55

@mentolos lecsó: :DD Mókicát is nagyon várom, asszem szükség lesz a konténereire.:D
Erre a szuper képességre egyáltalán nem emléxem, télleg volt ilyen az előző vvkben?

hereverő heverő 2018.11.05. 16:34:14

@Cimili: Szia Cimili :) Nem lesz. Aki normális, az hogyvoltot olvas és nem megy be a villába. Illetve de, bemegy csak tankkal.

@mentolos lecsó: Még nem vágom, meg kellett nézzem mindhárom csajszi nevét.

2018.11.05. 16:34:27

@hannamontanna: GépPuskásPeti maga az egyszemélyes TRASH ! Kell ennél több ???
Nádai "Fos9-es" Anikó már csak a sz@rhab az ürülékből rétegezett tortán.

Cérnahuszár 2018.11.05. 16:34:51

Nem bírom rávenni magam hogy megnézzem :S

moletty 2018.11.05. 16:35:19

@hannamontanna: Mer az énekléshez se ért :) Mega megastárkodáshoz se :)
Amúgy jónapot öreg rókák ! :D
Joleszez, meglátjátok, sok barom egyben. Majd amikor a seggtúró elkezd csajozni :D

Cérnahuszár 2018.11.05. 16:38:59

@moletty: pont attól ráz a hideg legjobban, a bemutatkozó filmben ahogy mozog...uhh

nagy óvatosan néztem azt is, nincs még lelkierőm ehhez
kellene egy vvsimon féle karakter hogy ledőljenek nálam a falak

2018.11.05. 16:40:42

@Cimili: a teljes entrópiába teleportálható hányókonténerekre nagyobb szükség lesz, mint valaha... :))))
Kroki is itt ólálkodik a Szőjvárver környékén. Nézi még vki azt a sz@rt ??

Cimili 2018.11.05. 16:41:24

@mentolos lecsó: Télleg, fos9-es. :DDD Még jó, h emléxel a nevére, én már teljesen elfelejtettem.
@hereverő heverő: szia Heverő! :)
@Cérnahuszár: nézzed csak, mi is erőt vettünk magunkon! :)
@tvbuzi: szia te is! Irinát már dobtad? :D

Cimili 2018.11.05. 16:42:57

@mentolos lecsó: Az első 2 hétről lemaradtam, utána csak néha néztem bele, akkor is csak a Bencus miatt.:)

Lynette21 2018.11.05. 16:44:01

Helloooo mindenki! Tegnap ota ezt varom, de jo de jo! Szupi lett sixx! Alig birtam nezni a tegnapi adast az uvoltozestol kesobb pedig a rossz hangtol de azt hittem csak en suketultem meg, ezek szerint nem. En sem orulok VV Bajusznak, nem ertem miert sztaroljak ennyire az RTL-ben?! Egyetlen jo pasi sincs a musorban, ami komoly hiba.

Lynette21 2018.11.05. 16:47:05

@Cérnahuszár: Jajj de imadtam VVSimont!! Nem is ertem o hogy kerult be, aztan meg jol ki is zartak. :(

hereverő heverő 2018.11.05. 16:47:22

@Lynette21: Naaaa, a Ken baba sem az? [broáf]

2018.11.05. 16:48:50

@Cimili: Fos9-re megint ráférne néhány szalámis zsömle ! :)))

hereverő heverő 2018.11.05. 16:49:31

@mentolos lecsó: én letettem róla. Nagyon unalmas volt, a szalontúlélőktől meg borsódzott a hátam

tvbuzi 2018.11.05. 16:52:05

@Cimili:
Irina már avétos. :D

A pucér vellalakók vajon belehánytak már a dzsakuzziba tegnap este?

zsocek 2018.11.05. 16:56:09

Én soha nem néztem ezt a trágyadombot, nem is fogom (ez nem képmutató büszkélkedés, vagy sajnálkozás, csak a tényszerűség végett jelzem), de a Hogyvolt-ot, meg a kommenteket ezentúl mindig elolvasom, mert halálra röhögtem magam rajtuk, szóval köszi, és csak így tovább!

Cpeti654321 2018.11.05. 16:57:19

Köszi Sixx. Jó lett.

FájAzÉletÉsAVilágIs 2018.11.05. 17:14:56

Én Krisztián #2-n nagyon meglepődtem az elején. Egyáltalán nem olyan börtöntöltelékesen néz ki, mint amire emlékeztem.

Lynette21 2018.11.05. 17:28:18

@hereverő heverő: Bazingaaaaa! ;) Az a Ken fiu lesz talan a legertelmesebb fazon kozottuk. De mint ferfi ertelmezhetetlen. Sixx irasa elott azert utana kellett neznem a pánszexualitasnak, de mar ertem. Azt hiszem...

Laura Ingalls 2018.11.05. 17:30:26

Nem tudom miért, de az első képen BajuszPetiről Günther jutott eszembe és a Ding Dong Song... :D

etikette 2018.11.05. 17:38:02

En birom a Mr Bajusz puskasot. Szerintem cuki. Es hat most komolyan kit akarnatok musorvezetonek ehhez az antiertelmisegi fosprimitiv musorhoz? Kedvenc jelenetem eddig mikor a kiscsajt a mutter bebaszta a susnyasba. Esk 3x megneztem. Kar hogy nem az anyja jelentkezett a musorba...

etikette 2018.11.05. 17:39:17

@Laura Ingalls: jesszusom tenyleg! Tacs maj trallala

dreamhotep 2018.11.05. 18:08:10

sixx: ez erős kezdés volt...törölgetem a könnyeim. legalább értelmet nyert ez az egész vécékilenc, de azért a buksit ne hanyagoljuk el azért mert a néger már behúzta

Mók_Ica 2018.11.05. 18:15:13

Sziasztok kedves régi és új komment-társak :) HanSolo-val már tegnap itt voltunk, a legutolsó VV poszt alatt..... nagyon hiányzott a nyitó posztcsi :)

Drága Ciili, természetesen itt leszek és szállítom a szükséges nagyságú és mennyiségű konténert, úgy látom kelleni fog :)

A posztot köszi Sixx :) szokás szerint így jobb volt, mint a tv-ben.... Bajusznak adok egy esélyt, remélem belejön műsorvezetésbe.... de most nagyon béna volt és még sztem az is lesz egy darabig. Fos9-es meg.... hát fos9-es :)

Puszi nektek, később jövök még :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.05. 18:20:22

Én ezt nem fogom nézni !
Nincs is tévém, csak könyveim !
Internetem sincs, ezt is faxon küldöm :P

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.05. 18:22:18

Remélem VV Izát megint beválogatják :)

Laura Ingalls 2018.11.05. 18:23:46

@hereverő heverő: NICE! XD
Nem esik útba és a sört sem szeretem, de ilyet vennem kell! Lol. XD

Lynette21 2018.11.05. 18:33:13

@etikette: Ki kegyen a musorvezeto? Pl. Enb Lali? (Bazingaaaa termeszetesen!) Amugy komoly valaszom nincs, de nem ertem PP mit tud, mert Aniko mit tud azt szerintem ertem.

perszepolisz 2018.11.05. 18:40:54

Én is bejelentkezem:
Végignéztem már vagy hat évadot és most először éreztem azt, hogy a csajokat nem megdugnám, hanem rájuk terítenék egy lepedőt azzal , hogy öltött már fel kislányom!
Szóval 35 évesen húsz évvel vagyok öregebb a célközönségnél.

etikette 2018.11.05. 18:43:13

@Lynette21: engem szorakoztat a tre. A szenzacios 4est is neztem ergo felolem enbplali is lehetne a musorvezeto

Lynette21 2018.11.05. 18:56:46

@etikette: Persze, nem vagyunk egyformak. Nna Tillat es Majkat en sem birom, de nekem egyszeruen hianyzik Balazs vagy Bence pimaszsaga es humora!

ascii 2018.11.05. 19:10:37

@szociál: itt is itt vagy homofób haverom? :D

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2018.11.05. 19:17:52

Érdekes, hogy megint nem a heterók villantanak...IQ-t legalábbis! :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.05. 19:27:18

@ascii:
Fura is lenne ha pont én ne lennék :)

etikette 2018.11.05. 20:00:55

Lesznek meg bekoltozok? Tudoditsatok lecci en csak holnap tudom visszanezni. Tegnapi belevalo milyen volt? Latta valaki? Ha nem hal meg tole par agysejtem akkor nem nezem vissza

charlie 2018.11.05. 20:23:34

Felsőbük Bük egyik része az meg város. Bár ma már minden településnek osztogatják ezt.

Androido 2018.11.05. 20:50:48

@Laura Ingalls: Ugyan kérlek... Soha nem érhet fel a mesterhez és a művészetéhez :D

csincsilla72 2018.11.05. 20:57:17

Szép estét, hát összegyűltünk :-)
Micike szépen kikerekedett, mit ne mondjak. Fos9 és Bajusz még nem volt a helyzet magaslatán, de nem aggódom, úgy a századik rész környékén már egész gördülékenyek lesznek.

haXXXor 2018.11.05. 21:20:57

Érdekes lesz ez az évad is, ahogy nézem :D

Laura Ingalls 2018.11.05. 21:35:33

@Androido: Nos igen, ahhoz a művészethez nem sokan érnek fel. :D

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2018.11.05. 21:53:42

Cintikét sunáznám... bármilyen buta is! :D

Mók_Ica 2018.11.05. 22:05:15

én egyiket sem sunáznám höhöhöhöhöhö

Mók_Ica 2018.11.05. 22:06:14

bakker..... új "koktél" energiaital + pezsgő...... pffff

Cimili 2018.11.05. 22:06:43

@Mók_Ica: :DDDDDDDDDDDDDDDD
@tvbuzi: mé nem csodálkozok? :)))))))

Mók_Ica 2018.11.05. 22:08:24

@Cimili: sziamiau :) hoztam ám konténert :) ;)

Mók_Ica 2018.11.05. 22:09:36

no, már ágyra sem tellik a reteknek?? mik ezek a földre dobott matracok??

Cimili 2018.11.05. 22:10:05

Cintike kívül szeret aludni, erre rámutat a belső ágyra. Jobbkéz-balkéz megvan neki? :D

tvbuzi 2018.11.05. 22:10:53

@Cimili: ugye milyen édes? *_*

Cimili 2018.11.05. 22:10:55

@Mók_Ica: Jól tetted, tuti szükség lesz rá!!

Cimili 2018.11.05. 22:11:40

@tvbuzi: Nagggyon, kedvencem máris. :DDDDDDDD

tvbuzi 2018.11.05. 22:12:21

A műanyag srác odabasz

Cimili 2018.11.05. 22:13:46

@tvbuzi: télleg imádom!!!!! Azt akarja kitúrni, aki befogadta. Nagy fazon! ?)

Mók_Ica 2018.11.05. 22:14:07

csokifiúnak nem jön be kenbaba..... ő "ilyenekkel" nem érintkezik.... höhöhö

Mók_Ica 2018.11.05. 22:15:11

még be sem költöztek rendesen, már kiteszik egymást :)))))))

tvbuzi 2018.11.05. 22:15:24

Szegény niga csávót már fúrják :DD

Mók_Ica 2018.11.05. 22:17:22

milyen párhuzamot fedeztem fel: fos9-es vezeti a vvfos9-et :))))))

Lynette21 2018.11.05. 22:17:43

@Mók_Ica: Hasonlo a hasonloval. Csak az egyik bevallja a masik meg nem.

Mók_Ica 2018.11.05. 22:18:20

szobában kotonsapi a fejen - ismét előkerült :))))

tvbuzi 2018.11.05. 22:18:24

Ancsáról akartam írni valami vicceset de nem megy:(((

Mók_Ica 2018.11.05. 22:19:32

@Lynette21: van idő, majd kiderül bent :)))

Mók_Ica 2018.11.05. 22:20:20

@tvbuzi: annyira merev szegénykém..... nincs benne semmi vicces

Commodore 2018.11.05. 22:20:38

Sapkaszponzor ma' van. Én is pornós akarok lenni!

Lynette21 2018.11.05. 22:21:46

@Mók_Ica: Ugyanazt akartam irni! Elokerultek a kotelezo szponzor sapik!!!

Mók_Ica 2018.11.05. 22:22:53

ancsát apácának öltöztették.....

Lynette21 2018.11.05. 22:23:03

Ezek alparisagban minden eddigi musort felulmulnak.

Cimili 2018.11.05. 22:23:21

csak ámulok és bámulok. akarom ezt nézni??????

tvbuzi 2018.11.05. 22:24:13

Hogyhogy pornós akar lenni?? Nem pornós??

jóképűkirály 2018.11.05. 22:24:19

Az első két bejátszó után: Te jóságos atyaúristen.

Lynette21 2018.11.05. 22:24:31

De az milyen volt mar, hogy be akartak kapcsolni eloben a villaba, es VV Bajuszt hallhattuk!?Eloszor azt hittem o is bekoltozott!

Cimili 2018.11.05. 22:24:34

@Lynette21: és ez még csak a kezdet.

2018.11.05. 22:25:38

Jó lesz ez gyerekek! Ennyit rég röhögtem. (Délután :-))))

Commodore 2018.11.05. 22:31:55

@Spitzbauer: Kifulladnak 3 nap alatt...

2018.11.05. 22:33:12

@Commodore: Addig legalább jó lesz :-)

Lynette21 2018.11.05. 22:34:39

@Mók_Ica: Mi masert vennenek fel sapkat egy villaban?! Szerintem igen, es kotelezo hordaniuk.

Mók_Ica 2018.11.05. 22:34:42

@Commodore: én arra vagyok kíváncsi.... milyenek lesznek 3 nap múlva??

tvbuzi 2018.11.05. 22:38:22

Mondhatni nagy forma=kövér?

Mók_Ica 2018.11.05. 22:38:46

vajon csoki is meg fog lepődni, hogy veszik a kamerák? :)

Lynette21 2018.11.05. 22:38:51

En azt hittem ez a Ken fiu lesz sok, de ez a Csoki gyerek az abszulote sok(k). Megkockaztataom, hogy a Ken fiu a legertelmesebb koztuk.

Androido 2018.11.05. 22:39:34

Ez egyben dermesztő és lenyűgöző.
A korábbiak is ilyen erősen kezdtek? Néztem, de nem rémlik.
Asszem a Pánszexuálisnak szurkolok.

2018.11.05. 22:40:41

Csoki Pákóra itta magát :-D

Lynette21 2018.11.05. 22:42:12

@Androido: Szerintem en ilyet meg nem lattam...

tvbuzi 2018.11.05. 22:42:13

Leszopta a jakuzzit?

Commodore 2018.11.05. 22:42:49

Na bemegy Radics gigi!

Cimili 2018.11.05. 22:43:19

@tvbuzi: lehet mást is, csak nem mutatták. :)

Mók_Ica 2018.11.05. 22:43:23

@Androido: ahogy Commodore kommtárs írta, 3 nap és kifulladnak.... na utána előbújik az igazi énjük.... :) nem kezdett így egyik széria sem..... egyébként én is így érzek, ahogy te írtad :) ekg

no, gyün vv radics....

Mók_Ica 2018.11.05. 22:44:18

@Spitzbauer: jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó :)

WICKEDWITCH 2018.11.05. 22:44:31

Sziasztok! Én is megjöttem. :) És az első reklám alatt kimentem borért... Attól tartok, sok fog kelleni belőle. :D

Cimili 2018.11.05. 22:44:37

Radics a győzike 2.0

Mók_Ica 2018.11.05. 22:45:03

@Commodore: már idegesítő..... állandóan kiabál.....

Mók_Ica 2018.11.05. 22:45:50

@WICKEDWITCH: te tetted jól.... :)))) én csak teát főztem.... :)

Mók_Ica 2018.11.05. 22:46:54

PP bajsza nagyon üt..... de nem jó értelemben.... borzasztó!!!

Androido 2018.11.05. 22:47:06

@Mók_Ica: Igazából nem szeretném, ha kifulladnának. Ha már beindítottak egy ilyennel, akkor tolják végig rendesen trashbe :D

@Spitzbauer: Besírtam, tényleg xD :'D

Cimili 2018.11.05. 22:47:25

@WICKEDWITCH: hali:) én csokival tankoltam fel, máshogy nem bírom ki ezeket. :)

Lynette21 2018.11.05. 22:48:14

Tudom hogy annyira nem fontos, es nem sokat vesztek, de engem marhara irrital, hogy alig hallom mirol beszelnek.

Cimili 2018.11.05. 22:49:17

Na a 2 szőke luvnyából az egyik leszállhat csokiról, s ráröpülhet radicsra.

tvbuzi 2018.11.05. 22:49:20

Ken is kapott két puszit, Rádics nőnek nézte?

2018.11.05. 22:50:04

Nem vagyok egy romafan, de ez a Gigi eddig szimpi!

Ay Mama, Que paso 2018.11.05. 22:50:22

lehet ez lesz az első vv ahol úgy lehet bent lenni, hogy első napon nem találkozol mindenkivel

Commodore 2018.11.05. 22:50:51

Mindenki ismer mindenkit... nem pornósok!

Androido 2018.11.05. 22:51:29

Lesz még pikánsabb a jacuzziszopásnál?

2018.11.05. 22:51:54

A Nikó egyik lába Ó, a másikat meg ki se lehet olvasni :-DDD

Commodore 2018.11.05. 22:52:32

@WICKEDWITCH: rengeteg, + tömény. Odabasz a száraz novembernek.

WICKEDWITCH 2018.11.05. 22:52:37

@Mók_Ica: @Cimili: fú, azok mind jöhetnek, de ilyen kezdéshez úgy éreztem, bor kell :D :D :D

tvbuzi 2018.11.05. 22:52:56

Jájj, az lyány már sír

Mók_Ica 2018.11.05. 22:53:54

@Spitzbauer: :)))))) (röhögök)

@Lynette21: nem artikulálnak rendesen

Cimili 2018.11.05. 22:54:18

@tvbuzi: tán meg kéne vigasztalni.:DDDDDDD

Pillecukor 2018.11.05. 22:54:37

Ez a Radics - eddig - üde színfolt. Legalább tudtam rajta mosolyogni.
A többi....

tvbuzi 2018.11.05. 22:54:44

Azt hittem Szimpikét az első este megcsinálják:(((

jóképűkirály 2018.11.05. 22:55:07

a bükkfürdői luvnya hamar megadta magát.Amúgy kritikán aluli a mostani brigád.A face-n lázadás lesz, mert a különböző hírportálok a csemegéket azért lefogják hozni, és a csaknatgeot nézek nép fröcsöghet 0-24be.Mondjuk a mai felhozatalt elnézve talán most jogosan először.

Mók_Ica 2018.11.05. 22:56:02

@WICKEDWITCH: aztán majd jön a tömény is :)))

@tvbuzi: hiányoznak az otthoniak..... régóta van már bent.... érzelmileg mélypontra került..... a vv9-ben minden sokkal gyorsabban történik :))))

Lynette21 2018.11.05. 22:56:13

@Mók_Ica: Hat artikulalni nem artikulalnak, suttognak, hadarnak stb. Az osszes beszedhibat hozzak, es csak akkor orditanak, ami pont nem erdekel, legfokeppen amikor epp karomkodnak.

Mók_Ica 2018.11.05. 22:56:59

@tvbuzi: most fog kiderülni a belevalóból :))))

WICKEDWITCH 2018.11.05. 22:57:07

@Commodore: ha így folytatódik, még arra is sor kerül...

Berborosz 2018.11.05. 22:57:18

@Lynette21: A survivorban sokkal jobb mikroportok vannak. Szemre is mások.
Én se értem a dumák felét se...

2018.11.05. 22:58:26

Reméljük, nem a Gyözi lesz!

Pillecukor 2018.11.05. 22:58:37

Szerintem jobb, hogy nem értjük. Elég a látvány is :)

Cimili 2018.11.05. 22:58:39

@Lynette21: egymást kiabálják túl, mindegyik a középpontban akar lenni, ezért is olyan érthetetlenek.

2018.11.05. 22:59:09

@Spitzbauer: direkt rövid ö, úgy jobban hozza a karakterét (számomra).

Lynette21 2018.11.05. 22:59:52

@jóképűkirály: Csaknatgeot nezo nep! Ez de jo! Hahaha! Nekem az osszes ismerosom ilyen, csak en vagyok ilyen elfajzott! Es most meg a belevaloba is belenezek! :D

2018.11.05. 23:01:33

@Lynette21: Rólam minden ismerősöm azt hiszi, hogy viccelek, ha azt mondom, hogy nézem ezt a fost. De ha egyszer sokkal jobb, mint bármi. Meg ez a blogolás Veletek, PRICELESS!

Gyögyőke, a faxom!

Mók_Ica 2018.11.05. 23:01:56

@Spitzbauer: ráadásul Jose Armandó.... :)))))

Pillecukor 2018.11.05. 23:02:07

Hozéármándó eskü jobb, mint Mr. Bajusz!

jóképűkirály 2018.11.05. 23:04:12

@Lynette21: :) pedig ez megy.Én is nézem , belevaló kötelező :) .Nem is értem,hogy lehetek a társadalom hasznos tagja adófizetőként.

2018.11.05. 23:04:24

@Mók_Ica: Áármáándóó. A panyolok meg öngyik lesznek ettől a kiejtéstől...

Schlomo Goldberg 2018.11.05. 23:04:39

Végre ismét minőségi szórakozás, látom a törzsgárda is összegyűlt a vérszagra.
Streamet tud valaki esetleg privátban, megköszönném.

jóképűkirály 2018.11.05. 23:06:04

Ne kisfilmeket adjatok hanem extrákat, bár nem tudom h lehet még fokozni a normál adás tartalmát.

2018.11.05. 23:06:20

Nekem ez a Zsuzsu begyün. Ha emléxetek így volt ez Evcsivel, meg Zsuzsával is. Azért az életben jobban választok. (Remélem. :-)

Lynette21 2018.11.05. 23:06:21

Nalunk a upc lekapcsolta az rtl2-t! Hahaha!

uramatyám 2018.11.05. 23:07:21

lakoklakoklakoklakoklakok

WICKEDWITCH 2018.11.05. 23:07:24

@Mók_Ica: ja, durva első nap... :)
Na, én el is köszönök, mert Győzit aztán végképp nem tudom elviselni. További jó szórakozást annak, aki még marad!

Mók_Ica 2018.11.05. 23:07:37

@Pillecukor: sose gondoltam, hogy ezzel egyet tudok érteni :)))))

@jóképűkirály: @Spitzbauer: @Lynette21: ez a mi kikapcsolódásunk :))) kommenteléssel együtt az igazi :))))))

jóképűkirály 2018.11.05. 23:08:07

@Schlomo Goldberg: "minőségi szórakozás" :):) te jóég.

Ken Adams79 2018.11.05. 23:09:17

BRÉKING!!!
Győzike (majdnem) jól használta azt a szót, hogy kellette magát!!!

Mók_Ica 2018.11.05. 23:09:30

@Lynette21: nemá' nálam is upc van és megy az rtl2

@WICKEDWITCH: jó pihit :) majd olvass vissza, nehogy lemaradj a fontos dolgokról :)

2018.11.05. 23:09:44

Gyözkén ugyanaz a 3000 forintos kínai cipő van, amelyet tegnap "viselt" az öltönyhöz/szmokinghoz.

Pillecukor 2018.11.05. 23:10:13

Na megkaptuk a választ! Nem volt keksz Cintike és VVK#3 között.

Mók_Ica 2018.11.05. 23:11:45

szintike kedvenc száma ..... alulművelt vagyok, én ezt nem ismertem.....

2018.11.05. 23:13:50

Most bocs, hogy ezen a szerencsétlenen "ugrálok", de 1 hete láttam valami bulvárban, hogy belenéz a tükörbe, és Bekemet (Beckham) látja.
Szerintem meg pufi. Kerek a feje. Xar a haja. De lehet, hogy csak szemműtétre vár.

Ken Adams79 2018.11.05. 23:14:04

Győzinek mi az az antenna a fején?

Pillecukor 2018.11.05. 23:14:43

Csokis pénisz! :) Vinnyogok! :)

Androido 2018.11.05. 23:15:21

Van valami gusztustalan és taszító abban, ahogy Gőzeke a nőkről és egyes szerveikről beszél. Nagyon rossz. :D

Commodore 2018.11.05. 23:16:46

Hölgyejim és urajim annyi csöcs fasz van a neten ,húúu üvegezni fognak...

2018.11.05. 23:17:04

Szegény Krisztiánnak kicsi a pöcse. Pákóhoz képest. Ezt a szopást...!

Mók_Ica 2018.11.05. 23:19:08

firkavillát ismeri vki? sztem kenbaba inkább xandir :)))

drawntogether.fandom.com/wiki/Xandir

Lynette21 2018.11.05. 23:19:19

@Cimili: Nem tudom. Mas csatorna van csak rtl2 nincs. De kicseleztem oket van a mobilomon digi!

2018.11.05. 23:19:26

Hát télleg szopásról lett szó :-DD

Androido 2018.11.05. 23:19:42

@Mók_Ica: Basszus, tényleg! Ezer éve nem láttam már! :D Holnap be is szerzem.

Mók_Ica 2018.11.05. 23:20:10

@Androido: eCCerű, mint a bot..... ennyit tud

Mók_Ica 2018.11.05. 23:20:43

@Androido: megint adják a comedy-n :))))

Cimili 2018.11.05. 23:21:11

Hú de fos a belevaló!!!

2018.11.05. 23:21:23

És olvassa, bammeg!

2018.11.05. 23:21:52

Gatyájimot (=gatyáimat)

Mók_Ica 2018.11.05. 23:22:06

gyözikejoséármááándó nem vicces, ámde buta.....

Pillecukor 2018.11.05. 23:22:59

Holnap nem lesz az "élet", nézhetjük Évikét

2018.11.05. 23:23:17

Gyögyő közbe' pappá szentelték, vagy mi?

Cimili 2018.11.05. 23:24:11

@Mók_Ica: akkor már inkább az aurélijót pakolták volna oda!

Commodore 2018.11.05. 23:24:17

Filmekben van az a gondolatjelenet amikor agyonversz valakit, ólmosbottal! Gáspár Gy.

jóképűkirály 2018.11.05. 23:25:11

Ezek közül (feltételezem a többi is majd ezt a nívót fogja képviselni) valakit megdurrantanak 36millióval. Azért az komoly.

Pillecukor 2018.11.05. 23:25:45

Én végigröhögtem a mi életkénket. Ugyanolyan gyökér, mint a műsor. Passzol hozzá.

Oh my... 2018.11.05. 23:25:49

Szép jó estét, becsekkolnék én is, ha már a Survi is a végét járja.... Azt mondtuk, az VV powered by Survivor? Nah, Rubint Kristófék ezennel bemutattak a fanyalgóknak: EZ ITT kérem a VV, az origin TRASH, és basszus, télleg. Nem hiszem el, amit látok, a nyolcas szériás csillámfaszláma Vivien itt nem hogy nem lógna ki, de még lájti is lenne ebben az eresztésben....

Jut eszembe, azt láttátok, hogy a levéldobáló Gina mellett a 8-as szériából Zsótika is a jelen szerkesztőgárdát erősíti?

Lynette21 2018.11.05. 23:26:16

@Ken Adams79: Uuuuu de jo kis nickneved van!! Gyozike egy teletabi, es az az antennaja.

Mók_Ica 2018.11.05. 23:26:21

@Cimili: hááááááááááááát, nem tudom, hogy jobb lenne-e.....

Mók_Ica 2018.11.05. 23:28:28

@jóképűkirály: vv8-ban sem adtuk volna egyiknek sem.....

Cimili 2018.11.05. 23:30:26

na lépek, talán meg tudom emészteni amit láttam. jó éjt mindenkinek! :)

2018.11.05. 23:30:51

Jó volt ma itt Veletek. 'Cakát!

Oh my... 2018.11.05. 23:31:15

@jóképűkirály: Az tuti. De 36 milláért ne is várjunk mást, az kb pont a gazdagréti panelem ára jelenleg. Ennyiért értelmes ember nem járatja le magát egy életre.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2018.11.05. 23:36:49

Győzike vajon tudja mit jelent a Yesterday!? :D Mindenre ezt mondja! :D

Oh my... 2018.11.05. 23:39:30

@JunkieeeBoy: Neem, az "jessz tu déj!" - jelejtsen ez bármit is... xD

ewita 2018.11.05. 23:46:36

@WICKEDWITCH: hát nem tudom lesz-e elég? :D
ez a folytonos üvöltés basszák meg, ez a korosztály tényleg így kommunikál?

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2018.11.05. 23:51:50

@oh..my..goosh!: jaaaaa nebaasz... én rögtön arra asszociáltam - az állt legértelmesebben legközelebb hozzá - bár ugyebár annak sincs semmi értelme, ahogy a Jingle Bells meg minden egyéb baromságnak, amire rázendít! :D

Azon mondjuk csodálkozok, hogy nem lett írva, hogy páran már rögtön az UTCA ajtón aktak ki/bemenni! :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.05. 23:52:55

Istenem ez a vévé Anikó, mióta csinálja ezt hogy semmit se fejlődött ?
Mint egy vak buszsofőr , köze nincs hozzá.

Oh my... 2018.11.05. 23:58:37

@JunkieeeBoy: Nem vagyok biztos benne, hogy eredetileg nem a yesterday-re gondolt, mindenesetre nem ritka nála, hogy random szavakat teljesen inadekvát módon használ, sztem azt gondolja, ez a specialitása /akarom mondani, szuperképessége.. ;)

Jah, igen az utcaajtó... mókásak voltak, ahogy ott tobzódtak a baszomnagy UTCA felirat előtt... xDD

Oh my... 2018.11.06. 00:03:23

@szociál: Egyszerűen tehetségtelen ehhez, van ilyen. Valaki szólhatna már neki, hogy ez így kínos, mert tegnap még VV-Bajusz is jobb volt nála, ami pedig lécnek igen alacsony, tegyük hozzá.

Oh my... 2018.11.06. 00:07:48

De megfogadtam, hogy idén nem fogom ezért bántani, mert elmondta, hogy olvassa a kritikákat, frusztrálják is rendesen, amitől csak még görcsösebb lesz.... azt meg már csak nem akarhatjuk, ez is sok, amilyen görcsös most...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.06. 00:13:06

@oh..my..goosh!:

Valamiért nem lehet kirobbantani az RTL-ből.

Szegény Krisztián a legsötétebb villalakó, kisbuzinak hívja a csajokat, ha valamelyik kiosztaná akkor vissza venne az arcból, csak eddig egyiknek se volt bátorsága.
Legyen mostantól kisbuzi a Krisztián :P

Oh my... 2018.11.06. 00:21:25

@szociál: Tény. Csak tudnám, ki és főleg miért tolja ennyire, mert hogy nem a tehetsége miatt van ott, ahol, az vitathatatlan. Az a pszeudo Maunyika show is.... botrányosan gagyi benne, mondjuk a műsor is.

Oh my... 2018.11.06. 00:29:26

@szociál: "kisbuzi", ahaha, a Pumped Gabóval közös portfóliója után simán kijár neki..

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.06. 00:35:35

@oh..my..gosh!:

Pumpi haverja ?
Egyre jobban utálom :)

Oh my... 2018.11.06. 00:39:08

@szociál: az meg hagyján lenne, de mondjuk úgy, a "kollégája" is... (nem láttad, amit belinkeltek, asszem ide, korábbi kommentben? Igazi konténer-pozotív anyag)

Oh my... 2018.11.06. 00:43:37

@oh..my..gosh!: A credit az előzőhöz *ascii* kommtársat illeti.

Oh my... 2018.11.06. 00:55:23

Sixxnek mondom még, hogy a poszt rohadtjó, jobb, mint a show maga, remélem, a továbbiak se lesznek gyengébbek, mert ez a trash csakis a hv-kkel együtt elviselhető; a kiejtésre meg nemtom, mire kéne szavazni, hogy melyik viccesebb? Mert az opciók közt nincs ott a helyes megfejtés....

Schlomo Goldberg 2018.11.06. 08:13:48

Bajusz teljesítményének fényében szárazpinájú Anikó megváltás, azt kell mondjam.

WICKEDWITCH 2018.11.06. 08:14:00

@Mók_Ica: feltétlenül :) és ken baba tényleg xandir!!! eztán lehet, így fogom hívni :))))
@ewita: beosztom :) ezt az ordibálást én sem értem. vannak emberek, akik azt hiszik, hogy attól lesz igazuk, ha ők üvöltenek hangosabban, de hogy ide mindig csupa ilyet sikerül beválogatni???@oh..my..gosh!: sem tegnap, sem tegnapelőtt nem láttam a legelejétől a legvégéig, de én meg pont úgy érzem, hogy Anikó jobb, mint Bajusz. teljesen szubjektív az indokom: Anikó nem idegesít, Bajusz igen :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.11.06. 08:20:54

Az első három benyomásom a második összefoglaló megnézése után (az elsőt kihagytam): 1. Radicsnak jó ütős volt a bemutatkozó videója és az antréja a villában. 2. Csoki hihetetlenül hozza a Fekete Pákó karaktert + 30 kilóval. 3. A 9-es szériára elérkeztünk ahhoz a szinthez, hogy nincs már egyetlen tattikákzás nélküli másodperce sem a szériának, ezáltal alapból kicsit veszít az egész a diszkrét bájából.

Proctor Ingram 2018.11.06. 08:22:35

Sziasztok! Kulfoldrol kovetem a valovilagot, probalom kicsit enyhiteni a honvagyam :( regota olvasom a hogyvoltot meg a kommenteket is, gondoltam most en is hozzaszolok, miert ne...
Egyetertek, hogy Puskas Peti sz@r, persze hogy az, de az o feladata az volt, hogy legyen ripacs es pojaca, ezt a feladatot jol megoldotta. Igy is fenyevekkel jobb, mint Aniko, neki azota sem sikerult megtanulnia musort vezetni. Minden egyes mozdulata es mondata rohadt kinos, hozzateszem ugyanezt erzem az x faktorban Ramonanal, rohadt kellemetlen nezni. A jatekosokrol sokat nem tudok nyilatkozni, sok meg nem derult ki roluk, nem voltak provokativak csak max nagyon-nagyon ostobak, raadasul gondolom mindenki valakinek a valakije, ezt ket bemutatkozo kisfilmben is lathattuk, azon sem csodalkoznek, ha paran mar ismernek egymast, mint anno az Eden hotelben...nalam a szekunder szegyent egyertelmuen Aniko vitte ebben az adasban. Amit a kozonseg muvelt az egyszeruen alpari volt, elkepeszto, hogy ezt igy leadtak tvben, az egesz musorban ezt a csurhet lehetett hallani. A panszexualis gyerek volt az egyetlen, aki ertelmes(ebb)en tudott beszelni, a musor vegen a Gyozikes paradetol konkretan leszakadt az arcom, nem ertem, ezt miert kellett, egyszeruen szanalmas, ennek tenyleg van ma celkozonsege?
Osszefoglalva elveztem, erre vartunk, csak igy tovabb! Ja, bocs, hogy nincs ekezet :(

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.06. 08:37:47

@Proctor Ingram:

Puskásbajusz nem azért hozz a ripacs és pojácát, meg az ironizálót ,mert ez a szerepe, hanem ezekkel próbálja ellensúlyozni a bénaságát, mint ha direkt lenne bénaf*sz.
Anikó meg közben letolt egy Farmot meg Anikó showt és ugyan olyan mint ha először adnak mikrofont a kezébe, amatőr.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.06. 08:45:29

Attilás Alekoszos Aureliós szintet ez nem fogja hozni, félek éppen annyira gáz évad lesz mint a 7 és a 8.

Puncylla 2018.11.06. 10:00:33

@szociál: Attól függ, mennyi pénzt szánnak rá.
Ha rendeznek egy boxmeccset pl. Csoki és Radics között, meg két lány között, az olyasmik dobnának rajta.
De ha csak punnyadnak meg gyűlölködnek a vellában, akkor 7 meg a 8.

hereverő heverő 2018.11.06. 10:08:15

@4Oo2AlpylasSTxGR: Légy kedves, takarodj ki a blogod promotálásával bárhova. Köszcsyke.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.06. 10:16:15

@Puncylla:

Régieknél az sms-ből bejövő lóvé óriási volt, most csak aplikációs szavazás van, ez a lóvé ugrott, szóval falunapos lesz az összes VV mostantól.
Sztem a Balázs is csak akkor vállalta volna ha látja a felhozatalt, de tudták hogy bulsshit gárda lesz megint, egy hetet adok nekik addigra mindenki beköltözik, ha fullba nyomják a kretént akkor elengedem a VV-t.

Ken Adams79 2018.11.06. 10:19:20

@szociál:
Szerintem PP-nek ez a meló derogál.
Nem is csodálom.
Nem azt mondom, hogy olyan, mintha Antal Imre vezetné a VV-t, de azért ő (PP) ennél értelmesebb.
Az ilyen műsor vezetése Anikónak, Balázsnak, Istenes Bencének tökéletes, ők annak is örülnek, ha leköpik őket, mert attól elhiszik, hogy valakik.

Azon sem csodálkoznék, ha 1-2 hét után, arra hivatkozva, hogy sok az elfoglaltsága, lemondaná az egészet.

Nyilván a pénz nagyúr, de az ilyen műsort szerintem (egy bizonyos szint fölött) nem lehet úgy vezetni, hogy reggelente ne gondolkozz el azon, hogy tudnak-e annyit fizetni, hogy ezzel a moslékkal kapcsoljanak össze az emberek.

Magentax 2018.11.06. 10:20:32

Uff...Azt hittem, a múltkori társulatnál ostobább véglényeket nem lehet találni - nos tévedtem.
Ez a macsógyerek, a Krisztián még beszélni sem tud, csak összeszorított foggal dünnyög.
Csoki nyilván Aurélió babérjaira tör, hogy rögtön a farkát mutogatja.
Ez a Radics pont olyan nagyarcú gyökérnek tűnik, mint a Tivtivy - jutuber! LOL!
A PánGregKen egyelőre egy nyúlbéla - de hát Zsótikánk is kussban kezdett, aztán hogy kinyílt a csipája.
A lányok vérfagyasztóan ostoba ribancok, élükön Adrival, aki már széttattikázta az agyát, azt hiszi, szövetséget kötött macsókával és együtt jól kicsinálnak mindenkit. Valamiért VV Edinára emlékeztet...
A bulikában keresgéltem Szintikét, de ő - jó kisóvodás lévén - hamar lefeküdt csucsukálni, míg macsóka rá nem mászott.
A legunalmasabb lány a Zsuzsu, se nem érdekes, se nem szép, naggyon mesterkélten beszél

Magentax 2018.11.06. 10:22:27

@Ken Adams79: Szerintem túl elfogult vagy PP-vel. :D
Nem nézed az X-faktort?

Ken Adams79 2018.11.06. 10:25:06

@Puncylla:
+ sok szex.
SMS-ből nem jön lóvé, maradnak a reklámok.
Mikor fog odakapcsolni a jónép... ha lesz szex.

Nem tudok elképzelni olyan társas beszélgetést (vad idegen emberek között), amikor 3 óra után azzal dicsekszik valaki, hogy körbe ment a kollégái között egy olyan videó, ahol szopik.

Erre rátesz egy lapáttal, hogy a FB-n is ez a fos ugrik fel. "A magyar lányok a legszebbek" oldal is ezt promózza és ettől már csak egy lépés, hogy a "Szeretlek Magyarország" és az "I Love Budapest"-en is megjelenjen.
Szomorú

Magentax 2018.11.06. 10:30:29

@Ken Adams79: Pedig ott is alakít, meg volt régebben az a dzsungeles celebvetélkedő, ahol Ramonával karöltve bemutatták a televíziós műsorvezetés legalját.
Nekem énekesként sem jön be, de inkább maradna annál, a beszéd finoman szólva sem az erőssége.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.06. 10:34:52

@Ken Adams79:

Puskás még a Celeb vagyok ments ki innent is elvállalta, JÁTÉKOSKÉNT !
Ennyire nem az ő szintje :)
Előző faktorból megnéztem pár adást az elején....Malekék után egy vicc az egész, szánalom.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.06. 10:37:27

@Magentax:

Ki talál ki egy olyan nevet a zenekarának hogy Biebers ? :))))))))))
Ennyi erővel lehetne The Coldplays, vagy The queens :))

nautilus123 2018.11.06. 10:44:07

Hm. Aki szerint ez durva, az nézzen meg egy szimpla Geordie shore vagy inkább The valleys (ezzel tényleg óvatosan) részt lehetőleg az első pár évadból.
Bár erről már Sixx is írt.

Ken Adams79 2018.11.06. 10:45:09

@szociál:
Sajna nekem azok kimaradtak.
Azt hittem, ennél értelmesebb és csak vicc(es)re veszi a figurát.

Magentax 2018.11.06. 10:46:20

@szociál: Igen, felettébb figyelemfelkeltő név :))))

Schlomo Goldberg 2018.11.06. 10:48:35

Azért még látok lehetőségeket, eddig még semelyik nem próbált meg kereszetülszarni a nokedliszaggatón, nem szabad ilyen korán elengedni az évadot.

ascii 2018.11.06. 10:56:10

PP-nek nem való a műsorvezetés, lehet jó énekes, meg lehet tinibálvány, de a műsorvezetésre egyszerűen nem jó a hangja, halk, nincs jó orgánuma, vagy csak szimplán unalmas.

Bencus végre kiforrott, végre nem tenyérbemászó, végre van egy jó trash reality műsorvezetőnk, erre itthagy minket, ez sajnálatos.

Ancsában némi változást vélek felfedezni, nem annyira merev mint régen, én nem utasítom el őt már mint ti

Győzikének gulágban, Baukónak meg szanatóriumban a helye, de semmiképp nem egy mikrofon mögött.

Magentax 2018.11.06. 11:02:01

Hány beköltöző lesz összesen, nem tudjátok?

WICKEDWITCH 2018.11.06. 11:06:24

@Schlomo Goldberg: milyen optimista vagy! :D Viszont az egyik szőke csaj (Adri?) állt már mamuszban a konyhapulton, és visított egymagában, mint a fába szorult féreg. Azóta sem tudom, hogy miért. Ez éppen csak egy hangyabokányival jobb annál, amit te írtál... :D :D :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.06. 11:29:32

Ha trash lesz a VV akkor abban a megyét nézettségi rekordot dönt ahol 99% volt a Fidesz szavazatok aránya :P

Ken Adams79 2018.11.06. 11:36:28

@ascii:

Győzi 2 okból kell szerintem ide.
1. az (ál)értelmiséginek.
aki amikor hallja beszélni, akkor örül annak, hogy ő nem ilyen buta. (És némi felsőbbrendű érzés is elfogja)
2. a "sajátjainak".
Akik tökéletesen megértik és semmi kivetni valót nem találnak abban, ahogy beszél és amiket mond.

MacákékIcukája 2018.11.06. 12:29:06

Jaj itt vagyok, puszcsi mindenkinek <3
Koszi sixx az elso posztot :)

nookedli 2018.11.06. 12:33:24

@Spitzbauer: Mit ármándózik ez a semmirekellő? Fogja fel mindenki, ezek nem spanyolok, nem olaszok, nem brazilok, hanem cigányok. Nem dolgos nép, hanem minden másra nyitott semmirekellők. A bűnözés és a börtönök 99%-a velük van tele. Nem építenek, hanem elvesznek, rombolnak. Roma? Mi az? Tudtommal embert jelent, tehát aki nem roma az nem ember szerintük, nyugodtan ki lehet rabolni, megölni, stb... A roma kifejezést néhány évtizede terjesztették el, mert a cigánynak rossz volt a jelentése a tapasztaltak szerint.

moletty 2018.11.06. 13:09:43

Győzike egymaga többet tesz a cigányok alacsonyabb rendűségének bizonyításáért mint száz jobbikos skinhead :)

,, 2018.11.06. 13:18:19

@nookedli: @moletty: én a baukóból is sok következtetést le tudok vonni a magyarokra nézve. tökéletesen hozza a főbb jellemvonásokat.

Oh my... 2018.11.06. 13:45:35

@Proctor Ingram: Minden szavad kincs, én is így láttam, látom..

Oh my... 2018.11.06. 13:58:02

@ascii: Győző egy született ripacs, ehhez ért - nem is tagadja, nem is próbál másnak látszani -, ezt szereti, ez az élete, legalább önazonos, max nekünk kell megtanulnunk elviselni, részemről ő oké, trash műsorhoz trash műsorvezető, józanul belegondolva, nem is várhatunk mást. Na de Baukó?
Ő tényleg az alja mindennek, kb Kiszel T-szint, a világon semmi, de semmi keresnivalója nem lenne sehol, ami képernyős megjelenést kíván (a Havas ügy óta pedig részemről végképp nem, vsz az Rtl-t minősíti, ha teret ad egy ilyen ... eh, nem minősítem, megteszi ő maga, nap mint nap). Részemről semmit nem nézek meg, amiben ő benne van.

Zabkása 2018.11.06. 14:11:19

@Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka: Hogy emlékszel :)
Már hosszú évek óta itthon :) De hazaköltözéskor egy ír multinál kezdtem itthon, akkor még sokat jártam vissza üzleti utakra :)

Oh my... 2018.11.06. 14:46:17

@Ken Adams79: Ez látszott Anikón is a tegnapi öfi alatt, hogy nem győz szégyenkezni, hogy mihez adja az arcát, ez már neki is sok - a bejátszók közti kommentjeiből szinte ordított ez.... Megsajnáltam, komolyan.

Oh my... 2018.11.06. 14:55:41

@szociál: Nemtom, nálam simán nyílik... esetleg, ha masik böngészőben próbálnád..?

Magentax 2018.11.06. 15:19:03

@oh..my..gosh!: Tényleg, kiköpött Sarki Kata :)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.11.06. 15:28:58

@szociál: Várd ki a végét, már elkezdték a taktikázást. Lehet, hogy meglepetés lesz az évad...

2018.11.06. 15:53:40

@Magentax: Ez nem egy czigánylány inkább? Vagy csak sötét a monitorom? ;-D

Sanda.Ipse 2018.11.06. 16:40:55

@nookedli:
Többféle cigány létezik (oláh, beás, stb.) Annyit tudok, hogy nem minden cigány szótárában létezik a "roma" szó és konkrétan a beások továbbra is cigánynak nevezik magukat.

Sanda.Ipse 2018.11.06. 16:48:58

Belenéztem az új VV-be. Ez már annyira trash kategória, hogy nézhetetlen. Ráadásul nem értem, mit beszélnek. Valószínű, hogy ezzel nem veszítek sokat. Mindenesetre rengeteg a "kötőszó", az értelmetlen üvöltözés, magamutogatás. Már a VV8 esetében is inkább csak az összefoglalókat olvastam. Azok némelyike szellemes volt.
Egy dologban segítenek: kigyógyulnom a (reality) függőségemből. Ez négy hónapon keresztül elvesztegetett idő a szórakozás legkisebb lehetősége nélkül.

Magentax 2018.11.06. 16:49:01

@Spitzbauer: Igen, lehet benne egy-két vonó :)

Sanda.Ipse 2018.11.06. 16:51:56

@Magentax:
Inkább maradna távol a szórakoztatástól minden szinten:)
Az új külseje meg ezzel a lenyalt hajjal, bajusszal riasztó!

Magentax 2018.11.06. 16:56:26

@Sanda.Ipse: Nekem nem hiányozna, az biztos :)
Borzalmasan néz ki, nem is értem, a sztájlisztok direkt szivatják ezzel a külsővel?

Sanda.Ipse 2018.11.06. 16:57:53

@jóképűkirály:
Havi bontásban kapják. A haveri kör segít elkölteni hónapról hónapra seperc alatt.
A régi nyeremények (lakás+kocsi+pénz) sokkal többet értek.

ascii 2018.11.06. 16:59:29

nem jön az új hv, akkor szállítom a pletyit:

bit.ly/2JHIbSI

tivadarunk büszke apaként tecceleg

Sanda.Ipse 2018.11.06. 17:01:16

@Ken Adams79:
Értelmes? Egy lóti-futi munkakörre azt mondja, hogy karbantartó. Alapvető fogalmi zavarai vannak, sok esetben beszél oltári hülyeségeket. Humora nulla.

Lynette21 2018.11.06. 17:04:44

Kar hogy nem lehet a kommenteket kulon lajkolni mert igy nagyjabol mindenkivel egy velemenyen vagyok es igy nehez kulon-kulon leirogatni, meg tok felesleges is. De megis. Szoval kar! ;)

ascii 2018.11.06. 17:07:49

@Lynette21: az elmult 30 évben sajnos nem fejlődött ez a forummotor

de közben meg is jött az új hv

É2I 2018.11.06. 17:21:45

Hali!

Késve de nem lemaradva:

-PonróbajuszPéter eddig csak balfax volt, most már ciki is. Lehet úgy gondolták, hogy ez a megjelenés most pont aktuális, de roppant gáz. Nem vicces, nem frappáns és végképp nem ide való.
- Fos9 még csak-csak, de valami talpig ruhát aggathatnának rá, mert....hát mert csak :D
- A beköltözők tényleg az ordibálós VVDina fíling, de ez ide akár jó is lenne - szólni kellene a technikusoknak, hogy harcoljanak már ki valami normál technikát, mert gáz.

Egyelőre a beköltözöttekről a véleményem vegyes - volt jobb és rosszabb -, majd elválik. Alapól mind idevaló(világ)
- Bár a belevalót csak beharangozóig bírtam - néztem - gőzeke meg b(a)unkó éva részemről felejtős kategória. Bár tényleg kötsögök - de aulália még mindig egy szinttel feljebb van. (Sose gondoltam, hogy ilyet leírok :boo: )

@Sixx!

Remélem azért nem csak heti egyet nyomsz, mert ez dulva jó lett, sírtam! :D :D :D

Angora Cardi 2018.11.07. 12:00:21

üdv.
Egy kifogásom van, Soma és haverjaiból nekem már sok.
Egyébként jó lesz ez, színvonal alatt vagyunk ismét, Renikét már némítom ha ordít.
süti beállítások módosítása