Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 4x26 - Jerémy nem férfi

2018. október 30. 07:37 - sixx

6_26.jpg

Bayani

Fanni indokolatlan tangás seggével nyitunk, és Tamás építkezési vállalkozóvá avanzsálásával folytatjuk - hogy egészen pontosan mit akar építeni a homokba ledöfött bambuszcölöpökből, azt innen nem tudom megállapítani, éppúgy lehet csillagvizsgáló, mint rendőrőrs. AlexaSándor majszol egy darab birsalmasajtot majd ő is indokolatlan tangás segget mereszt. Az építmény pad lesz, olyan, amilyenen Forrest Gump is várta a buszt, pont passzol Bártendörhöz .

Bencus megjön sárga Baywatch pólóban, és arat osztatlan sikert, eligazít, feladat lesz, Bártendör jól hallhatóan nyög. Top hat vagytok, mondja Bencus, gondoltátok volna? Neeeeem mondja a kórus, hát még mi, gondolták a szerkesztők magukban. Here comes the végjáték, mondja Bencus és megint megemlíti az amulettet, aminek a keresésére úgy kellett elzavarni az élhetetlen brigádot, bárcsak Russell Hantz hozzánk is beugrana haknitúlélni egyet az ausztrál évad után, az 3,5 perc alatt találna kettőt. Gábor, a fíreg talányos (pszichopata) mosollyal a fejin fejtegeti, hogy Tamás reakciójára kíváncsi lesz, majd ha elmegy amulettér'. Gábor, geci, vakon vagy.

Hagyjuk már a sehová nem vezető, viszont pánsípra hangolt konfliktusgenerálási kísérletet a picsába, mondhatná Bencus, de nem meri, így mondom én helyette, és közben multitaskolok és a fíreg szót hozzáadom a Sublime Text nevű világbajnok szövegszerkesztő szótárához, amiben egyébként a Bártendör sem szerepelt. Eddig. Bencus azért jött, mert viszi a népet, de nem védettségi játékra, hanem zabálni.

Mi az, hot dog? Vagy tortilla? (Bártendör)

Hotdogevő verseny lesz, aki nyer, kap előnyt a következő védettségi játékra. 20 perc alatt ki tud minél többet betolni, ez a történet, tíz dog van mindenki előtt, egy szabály van - ha hánysz, kiestél. A versenyjelleget Tamás és Dávid vette komolyan, a többiek komótosan esznek, AlexaSándor tesz egy tétova kísérletet arra, hogy tartsa a lépést a faszikkal, de aztán inkább csak jóllakik. Bártendör egyébként egy hot dog után már kikészült, Fanni szerint azért, mert vigyáz az alakjára. Bencus megjegyzi, hogy baszki, Tamás ötöt nyomott be fél perc alatt.

Na ja, de Tamás egy vadállat, én meg csak egy szörfös fiú vagyok. (Bártendör)

A végén Dávid nyer nyolc hot doggal, okádni nem sikerül senkinek, pedig a super slo-mo kamera tuti ott volt a szigeten. A nagy zabálás végén a táborban kajakóma jön, Bártendör attól a két dogtól is a hányinger szélére kerül, amit nagy nehezen lenyomott, Tamás elájul, Dávidnak a megfordulás is nehezére esik, de felkel és elmegy az erdőbe. Gondolom, szarni. AlexaSándor egy hintán ülve és egy interjúban cáfol rá az előző kibeszélőben említett, "egy embör, egy bikini" tételre, de szarok én már ebbe, legközelebb be kell rántani szponzornak a Devergót, oszt hipómosott farmerben parádéztatni a népet. AlexaSándort és Fannit nem abból a fából faragták, aminek odvát virslivel meg szottyadt zsemlével csurig lehet tömni, kicsit ülepedett a kaja és menten rákaptak a főtt babra, fene a gusztusukat. Ebből lesz egy kis passzív-agresszív odavissza baszogatósdi, Gábor, a fíreg úgy tesz, mint aki meg van sértve, hogy nem tették a fejébe a babot a fehérnépek, a gibbonpózban falatozó nők meg úgy vannak vele, hogy néma gyereknek anyja veri a faszát, szólj, ha éhes vagy.

Délután vagyunk, a kajakóma elmúlt, mindenki él, a téma a kibaszott kaja, bab lesz? Bab. Banán lesz benne? Nem lesz. Miért nem, kérdezi AlexaSándor, aki banánnal eszi a rizsát, mer úrinő. Mert telefosom tőle a partot, mondja Gábor, a fíreg, csak cizelláltabban, rossz lesz a gyomrom, ha ilyet eszek. Jó, akkor nem lesz, mondja AlexaSándor, és lesz belőle egy kisebb perpatvar, ami tisztán jelzi, mennyire el vagyunk rugaszkodva a nemszigeti hétköznapoktól, hiszen egy marék babon esnek egymásnak kis híján. Gábor, a fíreg látványosan duzzog és elvonul a sziget túlsó felére, a mellben redőnnyel megtámogatott fürdőruhájú AlexaSándor meg utánamegy, mer' ilyen vajszíve van. Vitatkoznak, Gábor, a fíreg felszegezi magát az Emese hajából font keresztre és mártírt játszik, pont olyan átéléssel, mint Pintér Tenya Kincsemet, én miattatok kockáztattam mindent! De AlexaSándor egy hazug ribanc, és bekaphassa.

Isla ng mga patay

Nem szarakodunk, emberkedéssel kezdjük, jönnek a purgatórium lakói, kiegészülve Benivel, akiből kábé mostanra ment ki a meszkalin utolsó molekulája is, és láthatóan riadt tekintettel néz körbe, hogy édes istenem, mégis, hol a faszomba vagyok én? Egy kis szigeten, Beni, a szegény ember Jeff Probstjával, egy szálkásításból diplomázó anyukával, egy fodballistának hazudott franciával, a székely Sarah Connorra és a helyszínre jobbról a dűnék mögül előkerülő műkoromépítő multielhagyóval, aki nem mellesleg ezerszer jobb formában van a többieknél, legalábbis látszólag. És nem, Beni, ez már nem az anyag, TÉNYLEG itt vagy.

1_40.jpg

És ha már, akkor küzdés. A jókedvű producerek rajzoltak egy kört a homokba, adtak neki pofát cölöpökkel és az azokat összekötő kötelekkel, ide mennek be a zombik párban, a cél: megszerezni az ellen gatyájának korcába hátul beletűzött zászlót. Három pont, oszt örülünk, aki a végére szív, az megy is haza menten. Nehezítés: be van kötve a szemed. DE kapsz csengettyűt magadra, oszt csörögsz-morogsz, mint Vidrócki híres nyája a Mátrában. Na, mivel Jereminek van egy előnye (ami tul.képp hátrány) lesz egy kis dráma: Vera kapja a hátrányt, aki aszongya, leszarja, DE úgy megsértődik, mint Benedek fiam, amikor lefekvés előtt elveszem tőle a lostos Sawyert ábrázoló eksönfigurát, csak éppen Benedek még nincs hároméves se.

Vera hátránya mínusz egy pont, ami nem akadályozza meg abban, hogy villámgyorsan összeszedjen négy zászlót, és nyerjen. A végén Beni párbajozik Emesével, a komló meg legyűri az akrilt, és Emese szív. Ideges lesz, vagyis inkább háborog neki a kis lelke, mert - és most tessék megkapaszkodni valamiben, de erős legyen, annál is erősebb, mint amelyik a vasárnapi Szenzációs négyes eredményhirdetésén sem roppant össze, amikor kiderült, hogy az év szórakoztatóipari dolgozója ÉNBP Lala lett - DÁVID ÉS GÁBOR, A FÍREG HAZUDTAK NEKI. Szomi zene hangjaira halkan hüppög hazafelé: ha hatalmasat harap hajcsárok halántékába; ha harcosabb, határozottabb, hamisabb, hajaj... Hatalmas haszon, héder, hejehuja, hesszelő, hódoló hímek husángjai huppannak hétköznapjaiba.

Ehelyett meg mehetett hazafelé, azaz az üdülőfaluba, ahol az utolsó törzsi tanácsig héderezik a többi kiesettel.

A szigeten Verából is előjön az igazságérzet, ez a Jeremiás, ez nem egy megbízható egy valaki, hát hátrányba hozott engem, dünnyög maga elé. Aztán mondja ezt hangosan is.

Egy férfi akkor igazán férfi, ha egy másik férfival akar kiállni.

18_5.jpg

Fodballista barátunk erre vesz egy nagy levegőt, de hát kiszavaztad eccer Fitnesszmamit, eccer Tamást, és engem is kicetliztél volna, ha van rá érkezésed, szóval kuss. Beni nyaralni van itt, rá nem teszek. Fitnesszmami haverem. Emesét akkor láttam először. Ki a pöcsömre tegyem a hátrányt?

Nem tudom, ki vagy nekem, hogy mondod, hogy nem férfias volt a viselkedésem. Ilyen példát akarsz adni az összes nőnek? A fiadnak? A családodnak? Hát akkor mondok valamit: szégyen rád. (Jeremy)

17_4.jpg

És még aszongyák, a fodballisták nem a szavak emberei. A végén Vera meg Fitnesszmami a patakparton zabálnak, A Nő, Akinek Soha Nem Hazudtak Gyerekkori Haverjai, A Medvék megfogadja erős esküvéssel, hogy Jeremy fitymájából csákót készít, olyan kis franciásat, és azt húzza majd a fejire, ami, ahogy ő fogalmazott,

célkereszttűzbe

került. Ha tudnék rajzolni, már lenne ábra itten erről, de nem tudok.

Címkék: rtl klub survivor
205 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kameleontiná 2018.10.30. 08:17:32

Jajj, Sixx, a reggeli teám a gyomrom helyett a klaviatúrán landolt, annyira röhögtem a kis szösszeneten, amit írtál. “A komló legyűri az akrilt... “ de idézhetném szinte minden mondatod, annyira ütnek. A blogon már többször figyelmeztettek, hogy veszélyes kaja és munka közben hogyvoltot olvasni. Tényleg az. Azért köszi az élményt, most megyek, kitakarítom a billentyűzetet

tar 2018.10.30. 08:27:07

Elnézést, hozzászólás-ismétlés, de Itt már inkább releváns, mint az előző post alatt:
Okoktól függetlenül számomra nagyon ellenszenves, ahogy Vera (tényleg Gáborhoz hasonlóan), ha ő maga támad másokat falkában azt "okos döntésnek" minősíti, bezzeg ha ő kap valami minimális "visszavágást", akkor égreszóló hisztit és felháborodást vág le.
Basszus, Vera egyetlen(!!) embertől kapott végre egy kis nehézséget és ezt ilyen kellemetlenül hülye,erőszakos, nagypofájú, mellverő hőzöngéssel reagálja le.
Fanni és Eszter mennyivel szimpatikusabban és kulturáltabban reagálta le, amikor 10 ember (azaz a törzs ÖSSZES TÖBBI TAGJA KIVÉTEL NÉLKÜL) "támadta be" egyszerre, kellemetlen beszólogatásokkal fűszerezve - hozzáteszem: ott Verát egyáltalán nem zavarta az, hogy vele együtt 8-an "támadják be" a 2 leggyengébb helyzetben lévő játékost (ráadásul nőt) - az ott nem gond, nem "férfiatlanság", bezzeg ha ő kap egyetlen(!) embertől valami hátrányt azt világraszóló balhé kiséri. Röhej :/
Fanni és Eszter helyében Vera ezzel a kellemetlen természettel ott helyben kapott volna idegbeteg bőgő/hiszti rohamot ilyen mértékű "betámadást" tapasztalva .

Chuck Νorris 2018.10.30. 08:29:24

bennem az ragadt meg, mikor visszajöttek a hotdogzabálásbol, Alexa vmi ilyet mondott -ha nem ettem volna meg délelött 13 banánt, lett volna esélyem :)

Kamiko555 2018.10.30. 08:37:06

@tar: nekem ez kicsit ilyen "műbalhénak" tűnt Verától...Szerintem büszke rá,hogy erősnek tartják (mi másnak tarthatnák még?!) csak láthatóan nem szimpatizál Jeremyvel és valakin le kell vezetnie a frusztrációját...

Kamiko555 2018.10.30. 08:45:57

Egyébként Jeremynél és Beninél nem nagyon van irritálóbb férfi...(najó,talán csak Gábor) ...Egy ideig azt hittem,hogy Beni biztos jó fej csak titkolja,de most már egyre több megnyilvánulása van,amitől csak simán azt gondolom,hogy nem titokzatos ő,hanem csak egyszerű,mint a faék...:-/

takacs 2018.10.30. 08:48:46

Van lostos Sawyer babád? Nekem is kell

Varpi 2018.10.30. 09:11:16

Sixx! A szerkesztöktől kérdezd meg, hogy a törzsi tanács cetlijeit Bencének sorba rakják, és úgy húzza ki, hogy izgalmas legyen?
Köszi!
A hogy voltok szórakoztatnak. Azt is köszi!

Sanda.Ipse 2018.10.30. 09:14:50

Az igazi kicseszés az lett volna, ha a junk food (hotdog) után egy órával viszik őket párbajozni.
Megnéztem volna Dávid teljesítményét!

Sanda.Ipse 2018.10.30. 09:17:55

Vera éppen olyan irritáló, mint ex-haverjai: Csicska-fíreg és Dávid.
Unalmas már, hogy mindenkinek meg akarja mondani a frankót.

Sanda.Ipse 2018.10.30. 09:30:22

Szandi rendesen rávilágított a fíregnek, hogy semmi értelme nem volt a szövetségének az ex lilákkal az első közös kiszavazás előtt, hiszen ők voltak létszámfölényben. Csicska-fíreg rezzenéstelen arccal hazudta, hogy Alexa érdekében tette, mert őt akarták kiszavazni.

tar 2018.10.30. 09:45:58

@Sanda.Ipse: abszolút szívemből szóltál
@Kamiko555: Az a baj ezzel, hogy októl függetlenül ez nagyhangú, melldöngető, agresszív, önfényező, "mindenkinek ha kell-ha nem frankómegmondó" típus engem kifejezetten zavar.
Bosszant amikor a határozottságot és a valódi "erőt" összekeverik az "agresszióval"és az "erőszakkal" (legyen az testi/lelki/verbális/stb.)
Az a kettős mérce is zavar, amit a csaj a saját tettei és a többiek cselekedetei összehasonlításakor használ. Ő "okos döntéseket hoz", amikor falkában támad, a többiek "fírgek meg hátbaszúrók". Eh...

mindenévfoglalt 2018.10.30. 10:28:45

Nekem eddig ez a poszt tetszett a legjobban, nagyon jót nevettem.
A másik, amint nevetek kvázi folyamatosan, amikor olvasom a "Gábor a fíreg" kifejezést, hogy elképzelem, Gábor mennyire nem tudja elviselni, elfogadni, hogy róla milyen rossz véleménnyel van a kommentelő állomány egyöntetűen, és vajon van-e a közelében még ép dolog, amit enyhébb idegrohamai következtében nem tört még porrá.

Vera és Gábor nem véletlenül volt jóban, mindkettő gerinctelen és agresszív.

Milyen vicces volt, hogy Gábor, a fíreg próbálta győzködni Alexandrát, hogy megmentette a kieséstől, többször is, mikor egyszer volt csak bajban Alexa, amikor a Vikis párbajra került a sor, és basszus Gábor, a fíreg is Alexandrára szavazott akkor.
És nem érti, miért volt tök felesleges az Agilát az első törzsi tanács előtt megkörnyékezni. Akkor még biztosan nem állt volna át sem Emese, sem Vera. Ráadásul, ha tényleg így lett volna, akkor a legnagyobb bizalmasainak elmondhatta volna, hogy bebiztosítsa magát, pl. Dávidnak meg Alexandrának. De nem tette, mert ez is kamu volt. Szánalmas az az ember...

Kamiko555 2018.10.30. 10:33:42

@tar: én egyáltalán nem bírom Verát, úgyhogy értem miről beszélsz. De Gábor is, Vera is, Jeremy is nagyon súlyosan kisebbségi komplexusos emberkék, akik csak ezzel a fajta viselkedéssel ás agresszív hozzáállással bírják magukat "megvédeni". Akinek van kellő önbizalma, az nem kezd el pattogni soha feleslegesen. Na ők pont nem ilyenek...

Nem Penny hajója 2018.10.30. 10:47:56

Én szartam volna a hot dog evős versenyre, szépen kiszedegettem volna a virsliket a hot dogból és megettem volna natúrban. Tízet simán meg lehet enni kényelmesen, nem telítődtem volna, de bevittem volna némi fehérjét, hogy legyen erőm a másnapi játékra.

S itt említeném meg a nagy szívfájdalmamat: ezek a kurva félbevágott kiflis hot dogok teljesen kiszorították a '90-es évek elejei, igazi békebeli - nagy kiflibe lyukat fúrnak és abba dugják a virslit - hot dogot. Lehet egyáltalán még olyant kapni?

A Sawyer figura valami ilyesmi?
www.amazon.ca/Lost-2-Sawyer-Action-Figure/dp/B000QJ5Q9K

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.30. 10:54:25

Jól mondja Zseremi, szégyen rád Sara Konor !

Berborosz 2018.10.30. 11:10:20

@Nem Penny hajója: Fannika így csinálta. Még a majonézt is kikapirgálta azokból a kiflikből, amiket nem akart megenni.
Bence rá is szólt, hogy így nem érvényes. Erre Fannika: tudom.

Sanda.Ipse 2018.10.30. 11:17:11

@Berborosz:
Nem is feküdt ki, mint egy vemhes elefánt, szemben a faszikkal.

Sanda.Ipse 2018.10.30. 11:18:59

@szociál:
Ha Gábor, a fíreg vagy Dávid és Vera között dől el a végső győzelem, bajban lesznek a játékostársak a szavazásokkal.

bElannaTorres 2018.10.30. 11:27:49

Nagyon jó öfi lett :) pedig nekem ez a tegnapi rész kicsit laposabb volt. Amúgy meg sejtettem, hogy ez a baywatch, és nem a survivor :D
Egyedül a holtaknál a verseny volt izgalmas, mindenki nyerni akart, Nóri nagyon ügyes volt. Jeremy többször lefogta mindkét kezét, de megoldotta.
Zabaversenyen egyedül Tamás és Dávid akart nyerni, többiek miért is próbálnák. Legközelebb azt is el kéne magyarázni, hogy az erősek kirakása nem azt jelenti hogy kirakjuk Nórit és Verát aztán hátradőlünk hátha lesz valaki akit mindenki jobban utál. Erőseknek meg azt hogy ezt szövetségekkel meg kéne akadályozni, egyedül Dávid fogja fel, de ő is elfogyott, mert úgy látom biztos benne, hogy Gábor és Alex mellette áll, az neki elég. Gábor is milyen hisztis, a nagy taktikus, ott tart hogy “nem érdekel megyek a holtakra”

tar 2018.10.30. 11:33:18

A másik problémám az, hogy Eszter után Emese személyében már a második olyan játékos esett ki, akit NEM a többiek szavaztak ki, hanem szimplán elvesztett egy párbajt, amin ráadásul esélye sem volt. Esztert ugye a többiek lődözték ki, így bele sem szólhatott (no, ez az igazi röhej!), Emesét meg ugyanúgy 2 ember (nem a törzs, hanem 2 ember!) "vizezte ki" (tehát ő sem szólhatott bele!) aztán párbajozhatott 49 éves nőként egy 26 éves személyi edzővel fizikális feladatban - sok sikert :/ Egyik esetben sem volt esély védettség megszerzésére vagy arra, hogy legalább a saját teljesítményed irányítsa a sorsod. Nem csoda, hogy Emese begurult - a hülye szabályoknak köszönhetően esélye nem volt beleszólni a saját sorsába, hanem passzív szemlélőként nézhette, ahogy 2 ember dönt róla egy feladat során (nem kiszavazásnál, hanem egy szipmla feladatban). Ennek így nincs értelme...
Ez így egyszerűen kinyírja ezt a formátumot, ami alapvetően a szociális taktikázásra épít(ene), (ha az eredeti formátum lenne, amihez ennek sajna már nem sok köze van)

bElannaTorres 2018.10.30. 11:37:32

@tar: egyetértek, kicsit azt az üzenetet küldi, hogy ne fordulj a kedvenc legerősebb játékosunk felé, mert elintézzük, hogy menj. nem csoda, hogy félnek dávid ellen fordulni, aki megtette, az kiesett, úgy hogy tanácsra se ment

Timi1983 2018.10.30. 11:40:53

Nekem furi, hogy elvileg éheznek, ennyi hotdogtól nem lesznek rosszul és még veszekedés van a rizsen

tar 2018.10.30. 11:50:24

@bElannaTorres: Pláne, hogy ugye Dávid(/Gábor) egy elég valószínű célpont lett volna a köv. törzsi tanácson és az akkori erőviszonyok alapján valószínűsíthető volt a 4:3 arányban történő kiszavazása.
De hát ugye így, hogy a 4-ből valaki kiesett a törzsi tanács előtt, egy játékban...

Nevem senki. 2018.10.30. 11:51:14

@Sanda.Ipse: Egy esetleges Dávid - Vera döntőben Dávid biztos 6 Vera biztos 2 szavazatot kapna. Alexandra és Robi szavazatában nem lennék biztos, de nem is osztana nem is szorozna.
Max 6-4-re kozmetikázná az eredményt Vera.
Gábor csak Dávidtól várhatna szavazatot. :D Gábor egy lúzer. :)

MegaTron963 2018.10.30. 12:01:28

Ha már többször is elhangzott az a megállapítás, hogy "nem éppen ő a legélesebb kés a fiókban..."
Jeremy szájából mikor elhangzik, hogy ő ám okos és ravasz és joggal tart tőle mindenki...ha tényleg hisz benne akkor egy hazugságvizsgáló sem lehet neki akadály. Külső segítség nélkül első pár napban a Holtakon lényegében éhen pusztult. Ez a sokadjára ismételt szövegkörnyezet "úgy érzem így barátok lettünk és teljesen megbízunk egymásban" valahol dekódolja, hogy szájukba adták és ebből jön majd valami kamu konfliktus. Nóri vs Vera, Gábor vs Szandi. Teljesen ellaposodtak a dolgok. Gondoljunk bele, hogy ilyen Robit kellet visszahozni aki több, mint alpár, Tamás egy naivitás maratonon is indulhatna, mert ő inkább az izomtömeg sorba állt, mint az észosztóba. Gáborról meg valóban egy csivava jut az ember eszébe: amit ő gondol az úgy van, ha bárki másként látja és ezt még el is mondja: áruló, hálátlan, sz...házi, és így fokozódva. Más kérdés való életben ilyen Szandi sem menne hozzá, mástól meg kapna egy pofont és nyugton maradna. Itt tényleg kiélheti magát. Benit kár volt kitenni a Holtakra bármennyire is nem csinált semmit. Inkább ő, mint ez a pattogó labda.

Magentax 2018.10.30. 12:35:52

Csak azt nem értem, mit képzelnek ezek az észlények, hová jelentkeztek? Emese hogy verte a mellét, hogy ő milyen egyenes ember, mindig azt mondja, amit gondol, sose ver át senkit, Vera is totál kiakad, ha valaki taktikázni próbál - pláne ellene - és úgy általában, mindenki mennyire elítéli a taktikázást, tudják egyáltalán ezek a szerencsétlenek, milyen játékra jelentkeztek?

tar 2018.10.30. 12:50:08

@Magentax: " tudják egyáltalán ezek a szerencsétlenek, milyen játékra jelentkeztek?"
Tudják a frászt, de ezt a kérdést szerintem engedd el - főként, mert EZ a műsor sajnos igazából tényleg nem az a Survivor, amire sztem te gondolsz.
Egyszerűen kár az eredeti formátum (és az abban rejlő lehetőségek és szórakoztató faktor) szerint mérni ezt - ez egy kicsi, savanyú, magyar "survivor", sajna :/

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.10.30. 12:54:41

Jó lett az öfi nagyon!

Marha kíváncsi leszek, hogy mi lesz a kiszavazáson. Alexandrának ki kell csinálnia Gábort, különben nem fog tudni a legjobb 4-be bejutni.
Ha ő megvan, akkor Robi, fog menni, majd lehet, hogy Dávid és akkor már meg van a top 3. Alex, Fanni, Tamás. Onnan meg a két lány közül az egyik esne ki.

Ha bent marad Gábor, akkor Robi fog most menni. Utána Alex....

vladx 2018.10.30. 12:58:18

Sixx összefoglalója mérföldekkel ver a műsor színvonalára :) ne is nézzetek , csak ezeket olvassátok és akkor a sötétség talán nem jut be az agyatokba :)

bElannaTorres 2018.10.30. 12:59:32

@tar: nagyon átlátszó, pedig ha valaki elrontja, mint pl. Dávid, mert szerintem ráértek volna emese ellen fordulni, akkor essen ki, felesleges megvédeni, annyira nem játszik jól és nem is jófej. Legnagyobb célkereszt van a hátán, erős, ügyes, visszafogott, ahhoz képest megvan azzal hogy van két szövetségese, akik közül csak Gáborral beszél taktikáról.
@Magentax: nem ők tehetnek róla, hogy őket választották be, túl sok a sportoló, tőlük ennyire telik, meg pár semmilyen mint kitty, oviapu, beni.

karoton 2018.10.30. 13:03:49

@tar: Én szinte megsajnáltam a kiesés után, amikor arról kesergett, hogy biztos rosszul taktikázott. Pedig nem, jókor robbantott, sikerült a törzsön belüli fölény megszerzése, neki(k) állt a zászló, csak akkor megint belenyúlt az rtl...
Még Eszternek is több sansza volt, mert pont ugyanannyi esélye volt meggyőzni Emesét a benntartásáról, mint Fannynak, neki egy fele olyan idős, sportos férfiaval szemben, egy rosszullét után, fizikai játékban sokkal kevesebb.
De nem is az esély mértéke a lényeg, hanem hogy az ilyen kiesések teljesen idegenek a Survivor filozófiájától.

enzo23 2018.10.30. 13:03:51

Hú, az utolsó 2 bekezdés hatalmas :DDD

"Beni nyaralni van itt, rá nem teszek. Fitnesszmami haverem. Emesét akkor láttam először. Ki a pöcsömre tegyem a hátrányt?" :DDD

"A Nő, Akinek Soha Nem Hazudtak Gyerekkori Haverjai, A Medvék" :DDD sírokbazmeg

Timi1983 2018.10.30. 13:06:15

@tar: tavaly nem is volt ilyen, vagy de? Nem emlékszem

Sir Gombóc 2018.10.30. 13:07:34

@Timi1983: nem tudom mit néztél, mert látszott a fejükön a sokat evőknek, hogy nincsenek jól. A posztban beszúrt képen nézd csak meg Dávid fejét, Bártendör meg épp hogy nem okádott már egy hotdogtól.

2018.10.30. 13:10:43

Köszi az öfit Sixx, nagyon jóóóó ! :))))

"Hatalmas haszon, héder, hejehuja, hesszelő, hódoló hímek husángjai huppannak hétköznapjaiba."
Stanislav Lemnek volt egy versíró automatája az egyik novellájában. Az tudott még hasonlókat írni ! :))))) #tapsvihar

Berborosz 2018.10.30. 13:11:00

@bElannaTorres: Dávid nem játszik, hanem élet-halál harcot vív. Olyan görcsösen akar nyerni, hogy akár társainak a belét is kitaposná.

Sir Gombóc 2018.10.30. 13:13:09

@karoton: ehhez képest Emese azt mondta, épp tegnap, hogy a feladat, amin Dáviddal szemben kiesett, nem volt nehéz. Csak elszabta.

tar 2018.10.30. 13:14:43

Azok kedvéért, akik esetleg szeretnék érteni, hogy miről van szó: az eredeti formátum lényegének rövid ismertetése, ahogyan én látom:

Elöljáróban: az ügyes sakkozó nem egy becstelen gyökér csak azért, mert okosan játszik és ügyes cselekkel, félrevezetésekkel, gondosan előre kigondolt stratégiával szép sorban leszedi az ellenfele tisztjeit és mattot ad neki, mert EZ A SAKK JÁTÉK LÉNYEGE.

A többség sajnos nem fogta fel, hogy A SURVIVOR EGY SZOCIÁLIS SAKKJÁTSZMA, aminek a lényege, hogy minél ügyesebben, ravaszabban és izgalmas cseleket bevetve mattot adj a többi 15 játékosnak. Ezek a szabályok, amik izgalmassá teszik a játékot. Attól még az ügyes, ravasz játékosok nem becstelen rohadékok, mert EZEK A JÁTÉK SZABÁLYAI, ERRŐL SZÓL A JÁTÉK, EZ A JÁTÉK CÉLJA, ETTŐL LESZ IZGALMAS A JÁTÉK.

Az eredeti műsorba 16-20 mindenre elszánt „sakkozó” jelentkezik azzal a szilárd elhatározással, hogy ezt a játszmát a lehető legfurfangosabb módon, a legnagyobb cseleket és mesterfogásokat bevetve, mindenképpen megnyeri és mattot ad a másik 15-19 versenyzőnek. Ami itt magyarban – baromi tévesen -„fúj-fúj tattika” meg „mocskos hátbaszúrás és árulás”, stb. az ott ügyes csel, amivel JÁTSZOD A JÁTÉKOT. Ügyes cselekkel leveszed az ellenfél futóját, bástyáját, vezérét és mattot adsz neki (= a többség kiszavazza).
Most ezzel szemben az ún. „becsületes” játékosok „sakkjátszmája” úgy zajlik, hogy minden egyes bábuval (lóval, futóval, bástyával is) mindig 1-et lépnek előre. Amit ők csinálnak az nem ez a játék. Unalmasak, fantáziátlanok, gyávák vagy fantáziátlanok a bátor és ügyes húzásokhoz, nekik nem egy szociális sakkjátszmában a helyük, nem ide valók.

Még valami: az eredeti formátumban a végső győzelem meghozatalakor már egyvalami a fő kérdés: milyen nagy húzást, meglepő, ravasz fordulatot csináltál, amiért megérdemled a győzelmet?
Az ún. „becsületes”, passzív utánfutóknak, akik semmit nem csináltak, nem játszották a játékot, gyáván meghúzódtak a háttérben és a többi, bátran és ügyesen játszó játékos hátán jutottak be a döntőbe, a kinti formátumban semmi esélye. Ott azok nyernek, akik elég bátrak voltak hozzá, hogy játsszák a játékot és felvállalják az ezzel óhatatlanul együtt járó konfliktusokat.

Sir Gombóc 2018.10.30. 13:16:00

@Berborosz: viszont láttuk mosolyogni (valaki hiányolta minap) még az evős játék elején. Utána már nem bírt..

2018.10.30. 13:16:12

Aztán csiganyálban eltett, savanyított, édes-keserű gyíkhere evő kihívás lesz e ???

Banános-csokis csintalanpics@ meg hot dog az van. Ahham értem... Ja nem.

karoton 2018.10.30. 13:18:41

Sixx összefoglalójának a végén könnyezve röhögtem :)
Két nagy jelenet volt nekem tegnap az egyik a Gábor-Alexa párbeszéd.
Végre megtudtuk Csivava motivációját a beépülésre. Mondanám, hogy az amcsikat megszégyenítő zseniális húzás volt, ha nem maga hajtottav olna végre, hanem mondjuk Alexa végezte volna ezt a piszkos munkát. Így ha Dávid intézte, akkor neki hatalmas like, Gábor meg megint a csicskája volt. Ha csapatjáték lenne OK, de így a fél "szavazóbázisa" odalett., a csapat jól járt, ő nem.
Alexa meg ezt fel sem fogta, ellenben tökéletesen levette, hogy Gábor akkor van elemében, ha teljes kontrollt gyakorol az események felett, ahogy ez elvész megzuhan ill. jön az agresszív beszólogatás. Most kellene neki egy biztos támasz Alexa személyében, csakhogy ő már a leválási szakaszba lépett és hogy ezt a törzs előtt is prezentálja valóban folyamatosan szívja Gábor vérét, akit ha nem lenne kőbunkó Fannytól Robiig szinte mindenkivel, még meg is sajnálnék :)
A másik nagyjelenet meg Emese reakciója volt, amikor a lelkendezését a hazamenéséről Bence egy maradsz a törzsi tanácsig megjegyzéssel romba döntötte :))
Verától meg szimplán rosszul vagyok, tar mindent leírt róla, amit én is gondolok.

Berborosz 2018.10.30. 13:30:51

@tar: És ott is van lelki terror? Kiközösítés? Hogy valakivel napokig nem állnak szóba?

2018.10.30. 13:33:55

@tar: Minden szavad tökéletesen IGAZ ! És egyet is értek vele maximálisan !

De attól hogy vki profi sakkjátékos, akkor való életben is ugyanazokkal a húzásokkal kell operálnia mint játék közben ?

A Hogyvoltozók nagy többsége azon vekeng (közöttük én is), hogy Gábor és Vera IRL is ilyen személyiségek lehetnek. Mert azért tisztán látszanak már ennyi idő után is a "valós" személyiségjegyek. Tehát azok, amik nem csak a játékbeli taktikáról szólnak. A jó sakkozót nem szólják meg egy győztes mérkőzés sorozat után, hogy "kis fíííreg vagy...", ha ugyanakkor IRL normális emberként viselkedik...

Nevem senki. 2018.10.30. 13:34:26

@Brigante: Ha Dávid védettséget szerez, akkor szerintem rámennek Tamásra, aki kijátssza az amulettet és így majd a második legtöbb szavazatot kapó Gábor fog menni.

bElannaTorres 2018.10.30. 13:35:55

@mentolos lecsó: azért mert lehet ezt szimpatikusan is játszani, pl. Ha Vera felvállalta volna, hogy taktikázik velünk szemben, a riportban, akkor másképp néznénk rá, így viszont csak az derül ki, hogy nem ismeri magát :))) neki lehet valamit másnak meg nem

nick papagiorgo 2018.10.30. 13:36:12

"bárcsak Russell Hantz hozzánk is beugrana haknitúlélni egyet az ausztrál évad után, az 3,5 perc alatt találna kettőt."

Kieg: ő nem találna kettőt, hanem találna kettőt ÉS még kettőt adnának neki az empatikus sporttársak, maguktól, mert "látják, hogy veszélyben van".

Ez a különbség aközött, meg ez között. Mi ez már? A sok személyi edző meg fitneszbajnok, aztán a próbákon nem tud végigmenni egy pallón, a szigeten meg nehezéri esik effektíve felkelni a homokból (kb mint egy partravetett bálna, jobb esetben fóka). Aztán" ha tudtam volna, hogy hotdogozás a feladat, nem eszek meg előtte két banánt" stb. A szociális rész meg annyi, hogy "utálom XY-t, mert büdös a lába, vagy azért, mert túl ügyes". Vera meg elvárta volna, hogy kb Jeremy, ha nem lett volna ott Beni, kb. magára rakja a hátrányt, mert "csak úgy férfias" - szerintem, ha elég sokáig dekkolnának aszigetükön, pöcsöt is növesztene.

Nevem senki. 2018.10.30. 13:42:16

@karoton: @Timi1983: Tavaly tényleg nem volt ilyen. Ez a mostani évad jobban is feküdne Gerinek, mert nem biztos hogy egy cetli fog dönteni a sorsáról.
Ugye emlékeztek még hogy fel volt háborodva ezen? :))

karoton 2018.10.30. 13:44:58

@tar: Pontosan.
Viszont az utolsó soraidon survfanént már sokat agyaltam. Szerintem kint is túltolták ezt a "csak az érdemli meg aki több nagy húzást csinált, de azért nem volt mellette Hantz-féle fíreg" hozzáállást.
Pedig a Survivor szépsége pont az lenne, hogy számos út áll rendelkezésre a győzelemhez. Ha pl. 40 kilós lányként-idős emberként stb. védettséget nem igen tudsz szerezni, és vezérbika sem lehetsz egy egotúltengéses csapatban, akkor az is egy taktika, hogy meghúzódva, jelentéktelennek látszódva belavírozzak a döntőbe. Más jellegú taktika, más képességek kellenek hozzá mint a kavaráshoz, de biztos, hogy értéktelenebb?
Vagy a ritka esetek, amikor tényleg erőből, sorozatos védettségszerzéssel, a lehető legkevesebb taktikázást vállallva jut el valaki a döntőig, az kevésbé érdemel győzelmet, mint a hátbaszúrós ellenfele?
Kint valamiért mégis szinte fetisizálva lett a hátbaszúrásos taktika, visszatérő érvként megtámgatva, hogy minden más taktikát játszó kevesebbet tett a győzelemért, így azt meg sem érdemli. Biztos? Nehéz ügy...

2018.10.30. 13:47:54

@bElannaTorres: igen, ez lett volna a mondanivalóm lényege ! :)))
ott van pl. Fanni, belejött a taktikába ügyesen játszik, mégsem tartja senki sem fíííregnek... Pont.

tar 2018.10.30. 13:48:23

Huh, igen, sajna elfelejtettem, hogy konkrétabb legyek. Az eredeti formátumban a játszma lényege a szövetségek kialakítása és az, hogy minél ügyesebben helyezkedj az éppen meglévő szövetségek között vagy minél ügyesebben alakítsd a meglévő szövetségeket ÉS EZZEL MINDEN JÁTÉKOS TISZTÁBAN VAN. Tehát, ha érdekeid úgy kívánják nyugodtan állj át, alakítsd át a meglévő szövetségeket, stb - tehát taktikázzál. Nagyon-nagyon izgalmas játszmák alakulnak így ki.
A másik nagyon fontos: CSAK ÚGY ESHETSZ KI, HA KISZAVAZNAK (ha egy kicsit végiggondoljátok rájöttök, hogy ez nagyon sok mindent befolyásol)
Még egy nagyon fontos: az, hogy ügyes játékos vagy az nem azt jelenti, hogy egy erejével vagy taktikai érzékeddel állandóan kérkedő, agresszív, mellverő, nagyhangú fasz vagy - ezek szinte azonnal kiesnek.

@Berborosz: nem, amennyire én emlékszem lelki terror nincs, a szándékos kiközösítés sem jellemző. Az előfordul, hogy valaki életkorából, érdeklődéséből vagy szimplán az eltérő személyisége miatt kívülállóvá válik, de ez sajna természetes folyamat. Ugye szociális játék, így nyilvánvalóan azok alakítanak először szövetséget, akikben van valami közös.

@mentolos lecsó: a való élet az teljesen más. Én egy a becsületére nagyon-nagyon érzékeny embernek tartom magam, de ha bekerülök egy stratégiai TÁRSASJÁTÉKba, amelynek a LÉNYEGE az, hogy átverd a másikat, akkor szívvel-lélekkel próbálom játszani azt a játékot.

karoton 2018.10.30. 13:52:25

@Sir Gombóc: Nem ez a lényeg. A valódi Survivor kiesési filozófiája ez:
Védettségi játék, ahol kizárólag a saját erődön, ügyességeden, iq-don stb. múlik, hogy szerzel-e védettséget. Ha nem, akkor még mindig lehetőséged van úgy taktikázni, hogy más kapja a szavazatokat. Rajtad múlik minden.
Vs. nálunk hiába van erős szövetséged, akár bálványod, ha jön egy ilyen rászállós játék, akkor tehetetlenül nézheted, hogy kiejtenek, aztán egy ember, vagy egy párbaj hazaküldhet. A sorod mások kezében van.

2018.10.30. 13:53:19

Apropó...
A végleg kiesett játékosok (akik a végén cetlizhetnek), látják a további történéseket ?
Vagy csak annyi info adagjuk van, amit a kiesésükig megszereztek ?

tar 2018.10.30. 13:54:30

@nick papagiorgo:
"bárcsak Russell Hantz hozzánk is beugrana haknitúlélni egyet az ausztrál évad után, az 3,5 perc alatt találna kettőt."

Kieg: ő nem találna kettőt, hanem találna kettőt ÉS még kettőt adnának neki az empatikus sporttársak, maguktól, mert "látják, hogy veszélyben van".

:DDD
hajh , a jó öreg JT.

Nevem senki. 2018.10.30. 13:57:58

@bElannaTorres: Szerintem a riportban nem mernek a taktikai húzásaikról beszélni. Nem bíznak még a "riporterben" sem. Tartanak attól hogy elárulja őket.

2018.10.30. 14:03:06

@tar: értelek... értelek !!!! De, te amikor befejezted/megnyerted a TÁRSASJÁTÉKOT nem úgy tereled haza a családodat a barátoktól, hogy "gyerünk haza vesztes szutykok... Pistike, te meg beszóltál anyádnak, nem kapsz vacsorát".

De sajnos elbeszélünk egymás mellet ! :(
Én arról próbáltam írni, hogy pl. Gábor viselkedésén mennyire átüt a valós személyisége, ami nem a játék része. A nézők és Hogyvoltozók ezt a nemtetszést fejezik ki a hozzászólásaikkal.

Fredo78 2018.10.30. 14:04:27

@tar: Érdekes dolgokat írsz. Ami nekem csípi a szemem az Robi. Ő milyen okból legitim? Mert valaki hazament és őt rakták vissza? Ilyen van az eredetiben, hogy kiszavazott játékost csak úgy visszaraknak?

woofesz 2018.10.30. 14:04:35

Túlzás Verát Gáborhoz hasonlítani. Verát elragadják az érzelmei és azok beszélnek helyette. Gábor meg egy mocskos fíreg.

tar 2018.10.30. 14:06:39

@Berborosz: "És ott is van lelki terror? Kiközösítés? Hogy valakivel napokig nem állnak szóba?"
Még valami: taktika alatt hangsúlyosan nem a másik testi-lelki bántalmazását és kiutálását értem, hanem a szövetségek ügyes megkötését. pláne, hogy az agesszív bullyk és kegyetlen férgek nem győzhetnek a játék hangsúlyosan szociális jellege miatt. De ezt a kinti játékosok már nálam sokkal jobban vágják :)

Berborosz 2018.10.30. 14:15:00

@tar: Mert az agresszív és kegyetlen személyiségeket nem veszik be a szövetségekbe?

bElannaTorres 2018.10.30. 14:18:09

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: igazuk is van, a sok belenyúlkálás miatt félnek. De emiatt a legjobb része hiányzik a műsornak

karoton 2018.10.30. 14:20:26

@Fredo78: Nem legitim, sőt kint ha jól emlékszem, az eü okokból a szigetet időlegesen elhagyók - mint idén Balázs - sem jöhetnek vissza.
Robi visszaküldésének az indoka is vicc. Elsőre én is bekajáltam "a napi formátum miatt nem fért bele a kieső ember miatti ütemtervborulás" szöveget, de akkor még nem tudtuk, hogy random kiejtések is lesznek. Ha az Eszter-Emese-féle kiejtetések helyett normál mentrendet csinálnak, lett volna elég adásidő, csak ahhoz persze módosítani kellett volna a forgatókönyvön, így viszont nem volt pluszmelójuk...

jóképűkirály 2018.10.30. 14:22:28

Ezt a Robi gyereket folyamat nappal szemben interjúztatják ,hogy állandóan hunyorog?

tar 2018.10.30. 14:35:42

@Berborosz: "Mert az agresszív és kegyetlen személyiségeket nem veszik be a szövetségekbe?"

Nem, hanem a játék szociális jellege miatt, ahol emberekkel kell együttműködni és együtt élni.Az ilyen személyiségek, ha véletlenül el is jutnak a döntőig (ált. nem szoktak, mert előbb elege lesz belőlük mindenkinek - igen, még a szövetségeseiknek is, akik az első adandó alkalommal kivágják őket) addig olyan sok lábra kellett kegyetlenül rátaposniuk (tehát nem finoman, hanem durván), hogy ott már senki nem szavaz rájuk.

tar 2018.10.30. 14:37:39

tehát nem elég, hogy eljutsz a döntőig, hanem az is számít, hogy HOGYAN jutsz el oda. Ha túl direkt és geci vagy, nagyon csökkenek a győzelmi esélyeid. A taktikusokat kint elismerik, a rohadékokat nem kedvelik. A 2 nagyon nem ugyanaz.

Nevem senki. 2018.10.30. 14:41:56

@Berborosz: Kint az egyik jubileumi évadba összeválogatták a jó és gonosz játékosokat és külön törzsbe tették őket. A gonosz törzsön belül, miután elsőként kiszavazták közösen Jonny Fairplay-t, volt még két játékos akiktől be voltak szarva és kiközösítették őket. Ebből a kettőből az egyik asszem a legjobb 4-ig jutott, a másikat, úgy hívták Parvati és a döntőig jutott ahol alulmaradt.
Ezek megennék reggelire a tavalyi évaddal együtt az ideit is Gáborostul Dávidostul. :D

bElannaTorres 2018.10.30. 14:43:28

Még új ez nálunk, de így ahogy most van, azt mondom inkább Éden hotelt kéne csinálniuk, vagy változtatni a castingon még jobban. Látszik, hogy szeretik a fiatal, izmos testűeket, szeretik mutogatni is nekünk, szeretnek belenyúlkálni = Éden hotel

Nevem senki. 2018.10.30. 14:43:48

@bElannaTorres: és ez az rtl bűne nem a játékosoké. :/

nicu71 2018.10.30. 14:45:43

Robi /a bártendör/ süket szövegein én akkorákat nevetek ,egyre jobb

2018.10.30. 14:48:35

@tar: ezért nem szeret velem a baráti társaságom snapszerezni / pókerezni... :)))
Mert egy fííííreg vagyok JÁTÉK közben ! :)))
Gábor a "hétköznapi" viselkedésével vívja ki az ellenszenvet.

Hegylakóból, Kurgan után szabadon: "Bocsásson meg Atyám... Féééreg vagyok." :)))

Fannit, Robit és pl. AlexaSándot senki nem támadja a játéka miatt. Na jó egy páran vannak...
De még ők sem nevezik őket fííííregnek.

A hozzászólások csak arról szólnak, hogy nem szeretnénk pl. Gábor szerű lények közelében élni az életünket...

Nevem senki. 2018.10.30. 14:52:53

@bElannaTorres: Pontosan!
Emlékszel a szlogenre? "Ez az Éden Hotel ahol bármi megtörténhet"
Ezt nyúlta le a Survi és egyre többször hallani Istenbencétől. Pedig a Survivor-nek pont nem erről kell szólnia hogy kintről mozgatják a szálakat, hanem bentről a játékosok.

2018.10.30. 15:01:18

@jóképűkirály: elég hozzá az, ha kicsit fényérzékeny a szeme... sokszor látni, hogy soft-boxokkal is rásegítenek a bevilágításra interjúk alatt
Mondjuk ez meg szegénységi bizonyítvány az RTL részéről! Azért vannak már a piacon, közember számára is megfizethető és fényérzékenységű kamerák 4k felbontással, IP68 védettséggel.

tar 2018.10.30. 15:06:37

@mentolos lecsó: Gáborról a véleményem, idézem:
"Gáborban nem az a gond, hogy játszik (vagy próbál játszani) - ez inkább javára írandó.
A probléma az, hogy ő - aki folyamatosan támadó játékot játszik - valahányszor egy icipici mértékben is célkeresztbe kerül valakinél, akkor ahelyett, hogy kussban, méltósággal tudomásul venné, hogy végre neki is helyt kell állnia és állni egy "támadást", felesleges sértődött beszólogatással és totál férfiatlan sértődött hisztivel fogadja.
Röviden ő az a típus, aki csak adni szereti a pofonokat, de amikor kap, azt már nem képes elviselni :/"
Tehát értem én mire gondolsz és igen, az hogy valaki TAKTIKUS, az nem jelenti azt, hogy ELLENSZENVES alaknak kell lenni (vagy hogy ismét magamat idézzem: "A taktikusokat kint elismerik, a rohadékokat nem kedvelik." és ebben én is hasonlítok hozzájuk :) Bár a "rohadék" jelző azért szegény Gáborra nagyon erős lenne. Mondjuk úgy, hoyg a játékban tanúsított viselkedése alapján tényleg nem tűnik egy megnyerő személyiségnek.

Sir Gombóc 2018.10.30. 15:08:55

@karoton: részben igazat adok. De. Az is kíván némi taktikai érzéket, hogy úgy lavírozz a törzsben, hogy egy ilyen játékon fel se merüljön, hogy elsődleges célpont legyél. Folyamatos taktikázást igényel, nem kényelmesedhetsz el. Gyakorlatilag olyan ez, mint egy törzsi tanács, csak nem cetlivel, hanem "rászállással" szavaznak. És a kieső jelölt játékosoknak van még lehetősége kikerülni azt. Így volt ez az első esetben is, mikor Emesét lehetett meggyőzni (a hiányolt szociális játék). Fanni ezt felfogta, sikerrel is járt. A versenynél sem volt ez másként. Nyilván szokatlan ez a formátum szempontjából, de, szvsz, az alapelveivel nincs ellentétben.

Sir Gombóc 2018.10.30. 15:15:17

@karoton: a szerkesztők nagyon is tudták, hogy lesznek "random" kifejtések, hisz a műsorterv része volt. A játékosokat is folyamatosan figyelmeztette erre Bence, csak az elején senki nem vette komolyan. :-)

2018.10.30. 15:15:44

@tar: "Mondjuk úgy, hoyg a játékban tanúsított viselkedése alapján tényleg nem tűnik egy megnyerő személyiségnek."

Te mondtad ki, nem én ! :)))))

A Hogyvoltozók többsége nem a személyes ellenszenvét fejezi ki, hanem egyfajta közös "társadalomkritikát" gyakorol az érintett felé. És ugye Gábor "fíííreg" mivolta sokkal előbb terítéken volt itt a fórumon, mint a műsorban. És nem a játéka, hanem a felismerhető(!) SZEMÉLYISÉGE miatt !

Sir Gombóc 2018.10.30. 15:21:32

@tar: nagyon vékony a határ a kettő között, teljesen szubjektív, hogy valaki taktikus viselkedett vagy rohadék volt (függ attól is, hogy a szerszám melyik végén voltál éppen). Erre jó példa AlexSándor és a fíreg esete, míg előbbinek érdeke volt a szövetség, addig taktikusnak gondolta a másikat, míg most...

Sir Gombóc 2018.10.30. 15:26:17

@mentolos lecsó: ha nem ismered személyesen az illetőt, akkor nem gondolom, hogy egy műsorban látott, szerkesztett tartalom alapján el lehetne dönteni, hogy valaki milyen a való életben. Pedig könnyen lehet, hogy az egész csak a szerkesztők által van így mutatva.

Hogy kerültem én ide? 2018.10.30. 15:44:03

Annyira megnéznék egy olyan évadot, ahová annyi lenne az RTL castingja, hogy a hogyvoltos hozzászólókat egy éjszaka begyűjtenék, aztán irány a túlélés. Itt szakértünk, fikázunk mindenkit, meg morgunk, mint a bolhás kutya a szerkesztők belenyúlására, de ott aztán mehetne, ami a csövön kifér. Mondjuk egy előnye lenne egy így verbuvált brigádnak: a résztvevők - a mostaniakkal ellentétben - legalább tudnák, hogy milyen játékra is indultak el.

2018.10.30. 15:55:50

@Sir Gombóc: kérlek, ne haragudj, de nem értek veled egyet !
Hiába van megszerkesztve (mint a tegnapi... az időrend is borult az adásban pl.), a metanyelv nagyon sokat elárul... Az akaratlan arcizom rándulások, mozdulatok, akaratlan hanghordozás / hanglejtés változások még a sok csillió dolláros hollywood-i produkciókban is lebuktatják a hiteltelen színészeket. És úgy jössz ki a moziból, hogy ez egy sz@r film volt...
Nem különben lássuk be, hogy nem agytröszt szerkesztők ülnek az RTL vágószobákban.

2018.10.30. 16:00:35

@Sir Gombóc: :))))))) Erre lesz jó a konkurencia (TV2) Exatlon c. műsora... Remélem...
De gyanítom, hogy ebbe is kerülni fog némi magyar csavar... :)))))

2018.10.30. 16:03:47

@nicu71: annyira, hogy 20 megaforintot is megérne ?!? :))))))))

tar 2018.10.30. 16:13:39

@Sir Gombóc: " nagyon vékony a határ a kettő között, teljesen szubjektív, hogy valaki taktikus viselkedett vagy rohadék volt"
Ha a magyar verziót vezsed alapul, akkor igazad van - itt még nincs kialakult kultúrája a szociális sakkjátszmának. Az amerikai verzióban az, hogy szövetséget váltasz és átsorolsz a másikba az teljesen legitim taktika, mindenki így csinálja - legfeljebb szarul választja meg az akruális oldalt és ráfarag. Ha a sakkos példánál maradunk, akkor mondhatjuk, hogy ez egy teljesen "megengedett" lépés, a játék szerves része. Senkit nem bántasz vele emberileg, legfeljebb az érzékenyebb lelkűek rosszul érzik magukat, de ez esetben igazából ők sem valók egy szociális sakkjátszmába, mert nem "bántották" őket.
A rohadék az, aki - ahogy Berberosz is utalt rá - a másikat emberi mivoltában megalázza, lelkileg bántalmazza, idegileg kikészíti, stb.. Tehát aki bántja a játékostársat. Sakkos példánál maradva, felállsz a táblától és lekeversz egy pofont az ellenfelednek.

woofesz 2018.10.30. 17:07:45

rtl.hu/rtlklub/reggeli/survivor-alexandra-david-elozetes-exkluziv?fbclid=IwAR2B5iAUVd7sdb4c-dCLXhWDWxP5SXsuxgqYQTO195Ad-ZxRP-4EuQswaUs

Ha ezután a beszélgetés után Dávid meggyőzi Szandit én lehidalok. Teljesen egyértelmű hogy Szandinak több esélye van Fanni, Robi ellen. És pont ez a taktikai játék, amit Dévid mond bullshit.

Kamiko555 2018.10.30. 17:26:07

@Hogy kerültem én ide?: jó ötlet...főleg arra a pillanatra lennék kíváncsi,amikor bemutatkoznánk egymásnak a hogyvoltos neveinkkel... Bár én a hozzászólásokból ítélve tuti úgy járnék,mint Balázs...ha ha

karoton 2018.10.30. 17:45:33

@Sir Gombóc: Mégis hogy taktikázzon így, ha azt sem tudták, hogy lesz ilyen? Ezzel az erővel bármilyen kiejtési módszert kiagyalhatnak, majd utólag elmondják, hogy ha erre számítva máshogy taktikáznak, nem estek volna ki, tehát az esélyük megvolt...
Ez kb. olyan mintha elindulna egy hagyományos 800m síkfutás, aztán verseny közbeni szabályváltoztatással az élboly végén haladó és a hajrára építő futónak szólnának az első kör végén, hogy ahol ő van onnantól mindenki kiesett, majd utólag elmondanák, hogy lett volna esélye jobb taktikával bennmaradni :)

karoton 2018.10.30. 17:54:48

@Sir Gombóc: persze, hogy tudták, erről beszéltem az előre megírt forgatókönyv kapcsán. A folyamatos figyelmeztetés meg semmit sem jelent, mert ez a "lesznek meglepetések, csavarok, kemény lesz" típusú beszólásokkal nem lehet mit kezdeni. Mivel fogalmuk sem volt, hogy mit takarnak ezek a kijelentések, így taktikát sem lehet erre építeni, amíg ezeket meg nem ismerték.

karoton 2018.10.30. 18:09:09

@mentolos lecsó: Egyetértek, lassan mindenkiből kibukik a valós személyiségének egyre nagyobb darabja. Néha elég egy-egy elszólás - Kitty fejszés-fejes mondata :) - mások meg szinte rögtön bemutatkoznak: Balázs, Gábor stílusa, Jeremy, Tamás mentalitása pl. egyből lejött.
Ahogy tar írja, az nem mindegy, hogy a játékban vagyok gátlástalan, vagy a játékostársaimmal viselkedek emberileg vállalhatatlanul. Nálunk a játékosok-újnézők a kettőt sajnos gyakran keverik és a játékbeli gátlástalanságot egyben jellemhibának is tekintik.

CEU Hajléktalantudományi Szak 2018.10.30. 18:30:43

Vera dermesztően szexista kijelentése vállalhatatlan. Az RTL Klub azonnal határolódjon el.

Nekem csak az furcsa az egészben, hogy a csajok néha új, sosem látott bikinit vesznek elő a sublótfiókból. Nem értem, hogyan lehetséges, miközben tök egyedül tengődnek egy lakatlan szigeten.

Puncylla 2018.10.30. 18:33:07

Ez egy olyan Magyar Survivor. Magyar szerkesztőkkel, magyar szereplőkkel, akik között akadhat fíreg is. Ezt kell szeretnünk.
Én el is fogadom a hibáival együtt, egyetlen kivétellel:
Kiszavazott szereplőt ne lehessen visszahozni.

tar 2018.10.30. 18:37:11

@karoton: "Viszont az utolsó soraidon survfanént már sokat agyaltam. Szerintem kint is túltolták ezt a "csak az érdemli meg aki több nagy húzást csinált, de azért nem volt mellette Hantz-féle fíreg" hozzáállást.
Pedig a Survivor szépsége pont az lenne, hogy számos út áll rendelkezésre a győzelemhez. Ha pl. 40 kilós lányként-idős emberként stb. védettséget nem igen tudsz szerezni, és vezérbika sem lehetsz egy egotúltengéses csapatban, akkor az is egy taktika, hogy meghúzódva, jelentéktelennek látszódva belavírozzak a döntőbe. Más jellegú taktika, más képességek kellenek hozzá mint a kavaráshoz, de biztos, hogy értéktelenebb?
Vagy a ritka esetek, amikor tényleg erőből, sorozatos védettségszerzéssel, a lehető legkevesebb taktikázást vállallva jut el valaki a döntőig, az kevésbé érdemel győzelmet, mint a hátbaszúrós ellenfele?
Kint valamiért mégis szinte fetisizálva lett a hátbaszúrásos taktika, visszatérő érvként megtámgatva, hogy minden más taktikát játszó kevesebbet tett a győzelemért, így azt meg sem érdemli. Biztos? Nehéz ügy..."

Nagyon jó a kérdés, én is sokat agyaltam ezen :)
Arra jutottam, hogy a "hátbaszúrás" azért "értékesebb" taktika, mert sokkal komolyabb konfliktusokkal jár - ergo sokkal nagyobb bátorságot igényel.
Ha csöndesen meghúzódsz a háttérben, mindig a többiekkel szavazol, sosem állsz elő valami fasza ötlettel, csellel, stb. igazából nem kockáztatsz semmit - biztonsági játékot játszol.
Sokkal kockázatosabb az előre megbeszéltektől eltérni, átállni, "tattikázni" hiszen akkor azokkal, akiket átvertél óhatatlanul is konfliktusod lesz - és te ezt bátor módon előre bevállalod, sőt... talán hasznodra fordíthatod (legalábbis kint, ahol a bátor húzásokat még azok is értékelik, akiknek hátránya származott belőle)
Úgyhogy igen: én magam úgy vélem, hogy a taktikus játékos sokkal bátrabb játékot játszik, sokkal többet kockáztat és a saját erejéből jut előre, mint háttérben csöndben meghúzódó, a nála bátrabban játszók hátán előrejutó "becsületes" utánfutó, ezért jobban megérdemli a nyereményt.

Chuck Νorris 2018.10.30. 18:52:38

Én a firegnek szurkolok, a többi olyan semmilyen karakter, neki van szüksége legjobban a nyereményre, kikezeltetni a flusztrácioját :)

Sanda.Ipse 2018.10.30. 19:06:52

@woofesz:
Dávid érvelése több sebből vérzik. Akkor magyarázza meg, hogy miért a gyengének tartott Emesére szálltak rá legutóbb a fíreggel?

karoton 2018.10.30. 19:10:02

@tar: Igen ezzel egyetértek, amíg 16 vérprofi pókerest raksz össze, győzzön a legnagyobb kavarógép.
A problémáim ott kezdődnek, ha olyanok is bekerülnek, akik a döntőbe jutásnak erre a módjára alkalmatlanok.
Van a 40 kilós tündi-bündi lány, aki tudja, hogy nem nyerheti a védettségek sorát, nem tud szövetségeket szervezni, de tud megbízhatónak, jó szövetségesnek tűnni, hallgatni amikor kell, konfliktust kerülni stb., van a sportos és egyenes, de kicsit egyszerű ember, aki sorra szerzi a védettségeket, szavát tartva támogatja a szövetségeseit, és van a harmadik, aki se nem túl szimpatikus személyiség, se nem túl fizikális, de taktikában kiváló és ők döntőznek.
Mindhárom a meglévő erősségeire építve döntőbe jutott, következetesen hozták a saját játékstílusukat, a másik két döntős taktikája nem is feküdt volna nekik, mégis szinte minden ilyen esetben a taktikázó nyer, mert ő volt a "legbátrabb", "legtöbb" munkát beletevő. És ez talán igaz is, de ezen az alapon csak ilyen típusú játékosokat kellene beválogatni.
Ahogy kint látszik két esetben nyerhetnek a fenti nem taktikázós emberkék, ha időben önálló pályára állnak és bizonyítják, hogy képesek maguktól lépni - kb. ezt próbálgatja Alexa -, ill. ha a taktikázó túltolja - de nagyon - és a törzs nagyja olyan személyes ellenszenvet érez iránta, hogy bárkinek inkább adná, de kint már e téren is nagyon elnézőek, ez inkább nálunk opció.

karoton 2018.10.30. 19:20:04

@tar: ja és még a mi évadunra lefordítva, Gábor esetében valóban ott van a beleállás, konfliktus felvállalás stb. de Dávid pl. teljesen más megközelítéssel játsza a taktikai játékát, azaz még a taktikázós stratégiákon belül is számos eltérő taktika létezik :)

vladx 2018.10.30. 19:35:51

Revelaciom volt. Ez a survivor olyan mintha pavianokat néznék az állatkertben :)

csipcsiripp21 2018.10.30. 19:47:23

szegény Tamás még most sem tudja, milyen rendezvényen van. "a szemembe hazudott, hüpp-hüpp, hogy merte ezt megtenni?" remélem, nem lesz vmi csavar, és rtl nem menti meg dávidot.

csillagporszem 2018.10.30. 19:53:41

Szandra nem értem minek örül... a döntőben nagyobb esélye lenne egy Dávid ellen nyerni mint egy Tamás ellen. Valahogy nem jut el az agyukig, hogy olyan embert ne vigyenek magukkal tovább, aki a bolhábak se ártott és nagy esélye van sok szavazatot kapni.

MegaTron963 2018.10.30. 20:10:02

Belenyúlás level x+1...

Berborosz 2018.10.30. 20:10:53

Hát ezt elbaszták.
@csipcsiripp21: Úgy látszik, megmenti.

csillagporszem 2018.10.30. 20:11:41

Vera totál bekattant és rántja magával Nórát is... Mostmár azt mondom bármelyik srác megérdemli a Holtak szigetéről a végső győzelmet ha képesek elviselni ezt a megzakkant nőt még ebben a pár napban :D

MegaTron963 2018.10.30. 20:15:38

"Minket senkit nem állít át. Hiába próbálkozik bármivel is". Ha adásban bemondták egyértelműen a nevet akire szavaznak abból egyenesen jön, hogy végül nem lesz lesz és jön az "itt bármi megtörténhet" avagy érzelmi zsarolás jelen esetben. Igaz előtte elmondta, hogy elvek és őt aki így hátba meri szúrni azt soha nem feledi, aztán püff...erős jellemek vannak itt kérem.

Vera "logika" - ha most 3in1 mennek J ellen utána a 2 lány ellene akkor mennyivel van előrébb? Így is ha akar megnyerhette volna B a végén, úgy meg eleve kiesik harmadiknak...V ugyanaz a kategória mint Gábor (aki a ládánál megint elemében volt hogy ő dönthet és nincs kiszolgáltatva) ha ellene történik valami az maga a főbűn, de ha ő szervez hasonlót az "okosság és taktika" vagyis elfogadható.

Kamiko555 2018.10.30. 20:16:10

Szép kis trükk,hogy Tominak adják majd oda egyedül a levelet! Azért csak mentik a Dávid seggét ezerrel!

csillagporszem 2018.10.30. 20:16:19

@MegaTron963: nem ez az első belenyúlás. Mikor Tomit akarták kirakni a többiek akkor Fanni révén megmentették a medállal. Én örülök neki. Nem jó az amikor egy törzsi tanács ennyire egyértelmű és jó látni mikor az elbizakodottak padlót fognak. Remélem Dávid marad, hajrá :D

artax 2018.10.30. 20:19:41

Felbaszom magam az rtl Dávid közlegény megmentése projektjén

Kamiko555 2018.10.30. 20:20:32

@csillagporszem: attól még,hogy Vera behülyült, Jeremy és Beni a férfiak szégyene marad...

MegaTron963 2018.10.30. 20:21:08

@csillagporszem: Feltűnt...már számolni is nehéz hány belenyúlás volt és még lesz is. Ezek a napi szintű pálfordulatok is...várják már nagyon a végét, mert a 30 + napból 10 % ha volt értékelhető. Ez a napi szintű adás tényleg nem kifizetődő ha hagynák magára a dolgokat. A belenyúlással inkább az a gond, hogy ezt tagadják és lényegében hülyének nézik a nézőt. Meg ha belenyúlás akkor már ne beszéljünk játékról..játékban az nyer aki (legerősebb, legtaktikusabb, legjobban simul)...nem egy külső tényező dönt róla. Amúgy ez a "legerősebb vagy erős" játékos nem tudom mi alapján alakul ki a fejekben, mert játékot alig nyer aki magáról azt állítja :)

csillagporszem 2018.10.30. 20:21:25

@MegaTron963: Vera totál hülye... vagy okos? :D Kb most az a harci mondata, hogy ő nő és anya és emiatt a srácoknak hagyniuk kell őt mindig nyerni, miközben bakker ő a legerősebb :D Ügyes, kicsinálja szerencsétleneket idegileg :D Eljut arra a szintre, hogy már egy Gábornak is drukkolok ellene :D

Berborosz 2018.10.30. 20:22:26

Ha nem adják át az összes levelet, akkor jellemtelenek.
Ezt persze eddig is tudni lehetett.
@csillagporszem: Nyugodj meg, Dávid marad.

bagolymaki 2018.10.30. 20:24:12

Hát ez már elég szánalmas :D A játékok többsége gagyi, sehol egy jó kis trutymó/rovarevés vagy valami kreativitás.. folyamatos kajanyeremények.. ráadásul ezek a belenyúlások baromi feltűnőek.
Tomi meg jó nagy gyökér, ha enged Dávidéknak egy szaros levélért, amikor nem egy év múlva megy haza..

csillagporszem 2018.10.30. 20:25:02

@Berborosz: jaj hagyjuk már, nem a szeretetszolgálatnál vannak. Ez egy cseszett taktikai játék ami arról szól, hogy mindig juss tovább mégegy kört. Nekik is jó lenne olvasni a saját leveleiket, de itt az a lényeg hogy éld túl a törzsi tanácsot. Kapott egy esélyt, hülye lenne nem élni vele. Ne egy ilyen műsorból állapítsuk már meg ki jellemtelen és ki nem.

Folliot 2018.10.30. 20:28:19

@artax: Én kulturáltabb lennék, de totál igaz. Ki ez a Dávid amorozó, hogy állandóan meg kell menteni.

csillagporszem 2018.10.30. 20:30:24

@Folliot: állandóan? Mikor mentették meg Dávidot eddig?

Berborosz 2018.10.30. 20:30:27

@csillagporszem: Az miért taktikai elem, hogy nem adják át a leveleket?

sixx · http://comment.blog.hu 2018.10.30. 20:33:16

@mentolos lecsó: vannak hát. meg be is szarnak 40 fokban, 100%-os páratartalomban. XD lemezre forgatnak, a holland hub olyan kamerákkal dogozik, amik bírják a gyűrődést.

csillagporszem 2018.10.30. 20:33:35

@Berborosz: mert bakker az a szerencsétlen Tomi örülni fog ha ő kap levelet. Ha mindnek odaadják Szandit/Fannit totál hidegen hagyja hogy Dávidéktól kapta. Valószínűleg Robit is de Tomi a kis jólelkű egyszerű srác nagyon hálás lesz. Figyi mondhatják azt is bakker csak egy levelet választhattunk ki alapból is és az te lettél Tomi, nem kell a többieknek tudniuk hogy mindenki megkaphatta volna :D

Kamiko555 2018.10.30. 20:33:35

@Berborosz: mert Tomit meg tudják vele venni...és valószínű,hogy akkor úgy fog szavazni,hogy olyan ember ellen megy majd Dávid,aki ellen megnyerheti a párbajt...A fejekből ítélve pedig valamelyik lány lesz...

2018.10.30. 20:38:30

Na, azt hiszem, nekem ennyi elég is volt ebből a fosból.

Kedves RTL szerkesztők! Tudom, mindenki magából indul ki, de azért ennyire talán mégsem kéne hülyének nézni a népet.

jóképűkirály 2018.10.30. 20:40:14

Ez már tényleg tiszta Éden Hotel.Ott vannak ilyen csavarok meg kiesések.A kiesést én is csak és kizárólag a törzsi tanácsra bíznám,ha már orrba szájba arról papolnak ,hogy taktikázz, szövetkezz, okoskodj.Számomra döbbenet volt, amikor kiderült ,hogy a castingot ami egy az egyben meghatározza az egész sztorit, hogy szenvedés e lesz összerakni 1 órát naponta vagy nem azt a Klaudia meg még ki tudja ki intézni.Nem akarom elhinni ,hogy nincs lóvé x szakemberre akik felállítanak egy profilt és az alapján válogat az rtl.Tegyük fel jelentkeztek mondjuk 800an a műsorba.Tisztelettel kérdezem az a Kitty nevű csajnak mi volt az extra skill-je ami a többi fölé emelte.Mert ha nem valakinek a valakije akkor ez a casting nekem atomrandnomnak tűnik, ami viszont megszabja a műsor fazonját.

BlaBlaBla001 2018.10.30. 20:42:30

Ebben a műsorban mára sajnos annyi spontaneitás sincs, mint annó egy Győzike showban. Kár érte... Amatőr színészek vannak, akik eljátszák a nekik szánt szerepet. Teljesen nyilvánvaló, hogy forgatókönyv szerint zajlanak az események. Miután "semmi sem az, aminek elsőre látszik", könnyen lehet, hogy az előzetes is csak beetetés. Elhitetik, hogy Tamás prostituálódik egy szánalmas levél miatt, de ténylegesen mondjuk Szandi szavaz át. Így még Tamás is párbajozhat és utána leget balhézni azon, hogy ki volt a spion. Nem lenne eztel gondom, ha nem állítanák azt, hogy ez egy reality. Túl sok a hihetetken, életszerűtlen elem.

Kormanyos 2018.10.30. 20:44:21

@Kamiko555: "attól még,hogy Vera behülyült, Jeremy és Beni a férfiak szégyene marad..."
Ugyan miért is?

Berborosz 2018.10.30. 20:47:06

Nem figyeltem. Nem vettem észre, hogy a "kávé + 1 levél" is opció.

jóképűkirály 2018.10.30. 20:47:13

Vera hisztijét nem teljesen vágtam.Azt szerette volna, hogy a feladatot látván a fiúk feladják? vagy mit szeretett volna?

Kamiko555 2018.10.30. 20:47:20

@Kormanyos: :-D remélem,ezt nem komolyan kérdezted....

MegaTron963 2018.10.30. 20:47:35

Ha az lesz amire gondolok...márpedig elég sokat bevágtak belőle...akkor részemről is itt van vége ilyen formában. :) Van elég vígjáték még az univerzumban.

Másrészt ez az anya-nő-hiányzik a család kifogások vagy indokok...tudtommal egyik fejéhez sem szorítottak fegyvert jelentkezéskor vagy nem mondták hogy ha nem nyered meg akkor halálbüntetés lesz. Bő egy hónap, x millió forint. Férfiak nők ellen, erősebbek gyengébbek ellen. Semmi lutri. Erre jönnek ezzel a szöveggel...de persze mikor megvan a nyeremény akkor már senkivel nem osztoznának, így meg a világ fájdalmat rászabadítják mindenkire.

Tényleg idén nincs semmi olyan mint tavaly: gusztustalan rovarok, trutyiivás...napi 1 feladat ami ilyen fél óra és amúgy fekvés és bab-rizs-banán-kókusz meg ugye zsákmányszerzésnél hot-dog és társai...Csodálom a jogokat adó nem szólt le, hogy gyerekek ez k...ra nem az ami eredetileg :)

Chuck Νorris 2018.10.30. 20:47:49

Vera amilyen pozitiv volt elején akkora segg lett a végére.
hányszor fogja még elsütni hogy - te miért a nök ellen mész?

artax 2018.10.30. 20:49:32

Gondolom ha lány ellen párbajozik Dávid, az lesz a feladat ki tud jobban"helikopterezni". Vajon mit találnak ki ha azt is elveszíti?

Kormanyos 2018.10.30. 20:52:07

@Kamiko555: De. Én azt remélem nem az a válaszod hogy azért mert összefogtak a lányok ellen mert ha igen neked sem sikerült felfogni a játék lényegét...

Kamiko555 2018.10.30. 20:56:54

@Kormanyos: teljesen független a mai játéktól. Az eddigi viselkedésük alapján mondom ezt.

Chuck Νorris 2018.10.30. 21:02:31

én tudom mi lesz a párbaj. betütésztábol kell kirakniuk egy értelmes mondatot ugy hogy szerepeljenek benne a szar, casting, kamu, tulélés szavak.

sixx · http://comment.blog.hu 2018.10.30. 21:05:01

@tar:
Naszóval. Amit írtál, abban sok igazság van, és persze ez egy nézőpont, ahogy írod is, de kinyilatkoztatás jellegű, és sztem árnyalni kellene, szóval, ha megbocsájtasz, megtenném. Lesz egy nagy posztom majd az évad végén arról, hogy mit kellene szerintem másképp csinálni, miben szarabb és miben jobb a magyar survivor az amerikaihoz képest, ez most csak pár gondolat.

"Elöljáróban: az ügyes sakkozó nem egy becstelen gyökér csak azért, mert okosan játszik és ügyes cselekkel, félrevezetésekkel, gondosan előre kigondolt stratégiával szép sorban leszedi az ellenfele tisztjeit és mattot ad neki, mert EZ A SAKK JÁTÉK LÉNYEGE."

Alapvetően és elméletben igen, a Survivor gyakorlatában viszont ne teljesen. Az igaz, hogy több "egyenes" vagy éppen ügyes, és stratégiailag összeszedettebb nyertes volt 36 évad alatt, de akadt geci is. Hatch (s1), Tina (s2), Brian (s5), Parvati (16), Rob (22) sok minden volt, csak nemgyökér nem.

"A többség sajnos nem fogta fel, hogy A SURVIVOR EGY SZOCIÁLIS SAKKJÁTSZMA, aminek a lényege, hogy minél ügyesebben, ravaszabban és izgalmas cseleket bevetve mattot adj a többi 15 játékosnak. Ezek a szabályok, amik izgalmassá teszik a játékot. Attól még az ügyes, ravasz játékosok nem becstelen rohadékok, mert EZEK A JÁTÉK SZABÁLYAI, ERRŐL SZÓL A JÁTÉK, EZ A JÁTÉK CÉLJA, ETTŐL LESZ IZGALMAS A JÁTÉK."

Word.

"Az eredeti műsorba 16-20 mindenre elszánt „sakkozó” jelentkezik azzal a szilárd elhatározással, hogy ezt a játszmát a lehető legfurfangosabb módon, a legnagyobb cseleket és mesterfogásokat bevetve, mindenképpen megnyeri és mattot ad a másik 15-19 versenyzőnek. Ami itt magyarban – baromi tévesen -„fúj-fúj tattika” meg „mocskos hátbaszúrás és árulás”, stb. az ott ügyes csel, amivel JÁTSZOD A JÁTÉKOT. Ügyes cselekkel leveszed az ellenfél futóját, bástyáját, vezérét és mattot adsz neki (= a többség kiszavazza)."

Mint minden tévés produkcióban, a casting a survivorban is eldönti, milyen évadod lesz. A fenti castingálom jellemzően az all star-évadokban sem jött össze, nemhogy a simákban. Az első 10 évadban mindenki tanulta ezt a játékot, a nézők és azok is, akik jelentkeztek. Ahhoz, hogy egy évad működjön, kell a szociálisan érzéketlen barom (rtl előző évad baltás Bálint), az izomagy, az okos, de fizikálisan lófasz játékos és így tovább. Nem azt mondom, hogy le vannak fektetve a szerepek, de az igen, hogy 16 főből hány ilyen vagy olyan karaktered legyen. Nem vihetsz 16 alfahímet és 16 filozfust sem. És igenis, az amerikai évadok is tesznek be olyan reszli játékosokat, akiket kb. meghalni visznek, hogy stimmoljon a pc kvóta, és mert ebben is van egy bikicsunáj kör - akit ki akarsz emelni, azt a legjobban úgy erősíted, hogy körbepakolod faszokkal. Lásd még Ozzy Lusth pokoljárását aki 4 évadot nyomott le, és akivel mindegyiket meg akarták nyeretni.

"Még valami: az eredeti formátumban a végső győzelem meghozatalakor már egyvalami a fő kérdés: milyen nagy húzást, meglepő, ravasz fordulatot csináltál, amiért megérdemled a győzelmet?
Az ún. „becsületes”, passzív utánfutóknak, akik semmit nem csináltak, nem játszották a játékot, gyáván meghúzódtak a háttérben és a többi, bátran és ügyesen játszó játékos hátán jutottak be a döntőbe, a kinti formátumban semmi esélye. Ott azok nyernek, akik elég bátrak voltak hozzá, hogy játsszák a játékot és felvállalják az ezzel óhatatlanul együtt járó konfliktusokat.

Igenis lehet erőből is nyerni, csak nehezen. Ethan (s2), Tom (s10), Aras (s12), Earl (s14), JT (s18), vagy Mike (s30) inkább a fizikummal nyert és nem aggyal vagy social game-mel. Hatch (s1), Sandra (s7, s20), Parvati (16), Rob (s22) vagy Chris (s9), viszont aggyal nyert, úgy, hogy őket általában félték és rühellték is egyszerre, csak nem elegen ahhoz, hogy kibaszarintsák őket. És lehet nyerni úgyis, hogy a döntőbe bevisznek áldozati báránynak, pl Jenna (s6), Amber (s8), Bob (s17) vagy Natalie (s19), de a többieket nálad is jobban rühellik. Natalie ennek az eklatáns példája, vagy a Parvatit elverő Sandra, akik csak azért nyertek, mert Russell ült mellettük a zsűriben, aki a Survivor valóban egyik legjobb játékosa, de annyira rühellték, hogy nem nyerhetett.

Mondom, lesz egy baszott hosszú elemzés majd az évad után, ott bővebben.

ewita 2018.10.30. 21:21:01

rubint kristóf bekaphatja!!! Eddig a védettség az védettség volt , annyira kilóg a lóláb, hogy ez má nem is láb, ez ló bazdmeg!
Verának meg szóljon már valaki, hogy ez már EGYÉNI JÁTÉK babám! tt már szövetségesek sem kellenek, még annyira sem mint amott! Ha nem tetszik hogy fiuk lányok ellen erő feladat van, lehet bencuskánál panaszt benyújtani... :P

2018.10.30. 21:28:53

@sixx: ok, értelek! Köszönöm a választ! Láttam az idevonatkozó Kibeszélőt.
Fel kell akkor kötni a sz@ros alsóneműt a Rötéelnek, hogy a reklámbevételekből teljen legalább egy szájbahunyorított, hollandusok is által használt kamerára. :)))
A Vaterán nincs ilyen ? Hardverapró esetleg ??? :)))

Kamiko555 2018.10.30. 21:31:26

@sixx: Kedves Sixx! Ezekben teljesen igazad van,amiket írtál, de én például nem az amerikaihoz képest mondom,hogy sokkal rosszabb lett az idei,hanem a tavalyi magyar verzióhoz képest... És egyértelműen sokkal rosszabb lett a szereplőválogatás,pedig elvileg már volt benne tapasztalatuk...
Tavaly is voltak idegesítő emberek,de valahogy mégis több érdekesebb és szerethetőbb karakter volt...Volt akivel lehetett azonosulni,több mindenkinek lehetett drukkolni,aki megérdemelte volna a győzelmet...
A mostaniban meg valahogy...olyan...kényelmetlen nézni a játékosokat...És inkább mondanám vergődésnek és nem versenyzésnek az egészet.
De nyilván ez csak az én véleményem, és ettől függetlenül is már nézni fogom a végéig,de azt mindenképpen el akartam mondani,hogy szerintem az idei műsor egyáltalán nem sikerült jól.

Sendmailto 2018.10.30. 21:32:40

Vera nagyon kemenyen nem tudja milyen musorban van?Azt hiszi hogy a noknek elonyt kell adni mert nok?

bElannaTorres 2018.10.30. 21:35:33

Pepita alsó szandin. Gondolom ennyire igaz az is hogy nem nyúlnak bele. Iliász 1.0 nem volt ennyi “csavarra” rászorulva, 0.0 meg meg nem is Dávid hanem Góliát annyira szerencsés.
Értem hogy azt gondolják a magyar néző naivabb, de mi van akkor ha pont azok a kevesek elpártolnak a műsortól, viszont sokkal több új nézőt vonzana be. szerintem így lenne, ha izgalmas lenne. És majdnem ott voltam hogy nem is nézem tovább mikor megint ezek ketten kaptak újabb esélyt....

Berborosz 2018.10.30. 21:39:20

@artax: Megnyeretnek vele mindent a holtak szigetén, és visszahozzák a döntőbe.

bElannaTorres 2018.10.30. 21:43:07

@vladx: legendás állatok és megfigyelésük, heti ajánlóban írták is hogy lesz :D

2018.10.30. 21:46:11

@Kamiko555: +1 !
nem csak a te véleményed ez !

csillagporszem 2018.10.30. 21:56:56

@bElannaTorres:
Az rtl állandóan belenyúl és változtatgatja az erőviszonyokat. Mikor látták Dávidék kiejthetik Tomit akkor megmentették Fanni által. Fanni így jó pozicíóba került, mert lett egy Tomija aki onnantól hű társa lett. Ha nincs ez, akkor most valószínűleg nem ott tartanánk, hogy Dávid kiesésre áll, hanem se Tomi és valószínűleg Fanni sem lenne már. Persze alakulhatott volna akkor is így hogy most Dávidot akarnák kiejteni, de nem ezek az emberek. Szóval fair ez, hogy Tomit megmentették? Fair hogy akkor belenyúltak és nem hagyták hogy maguktól alakuljanak a dolgok?

bElannaTorres 2018.10.30. 22:00:22

@csillagporszem: az is belenyúlás volt, de előtte pont őket gyengítették az eszter féle belenyúlással. Arra se lett volna szükség. Dávidot meg egyfolytában mentegetik, ott volt az eszter féle csalás, Emese féle csalás, meg most az előny

csillagporszem 2018.10.30. 22:15:25

@bElannaTorres: ezért mondom hogy folyton belenyúlnak, nem értem miért most háborog csak mindenki. Engem már az felcseszett mikor Fanninak azt mondták megmenthet valakit egy védettségi nyaklánccal. Mivel érdemelte ki Fanni? Mivel érdemelte ki Tomi hogy akkor bentmaradhatott és nem esett ki simán? Azt viszont nem gondolom hogy Dávidot ezenkívül bármikor is próbálták volna menteni. Emesének volt esélye nyerni ellene. Eszternél nem tudhatták, hogy pont 2 ex-agilás közül kell majd választania Emesének. Ha akkor ott Dávid-Eszter közt kell döntenie akkor simán kiejthette volna Dávidot. Ezek mind olyan szituk amiket előre nem lehet látni, de ezzel az rtl mégis izgalmasabbá próbálja tenni a műsot, pedig lehet anélkül is érdekes lett volna ha nem csinálnak semmit, de ez sose derül már ki.

Nem Penny hajója 2018.10.30. 22:18:11

A Való Világról két dologgal szoktatott le az RTL: 1. megszüntették az online streamet. Pedig az még kiherélt változatban is adott egy kis pluszt a műsorhoz 2. a folytonos és tök nyilvánvaló manipulációjukkal. Értem én, hogy ezek nem színtiszta laboratóriumi kísérletek, de miért kell ennyire ordító módon belenyúlkálni a játékmenetbe?

A Survivorból ezt a három adást már végignézem, de a jövő évit hagyom a fenébe szerintem. Hasonló okokból, amiért a Való Világ sem érdekel már...

bElannaTorres 2018.10.30. 22:22:12

@csillagporszem: Tomi amúgy se hű társ, annyira naiv, hogy mindig annak hisz aki utoljára beszél vele, vagy tesz érte valami apróságot, könnyű megszerezni a szavazatát. Fanni megmentette a seggét, de nem vagyok benne biztos, hogy most majd nem pont Fanninak kell párbajoznia.
Amúgy meg Esztert azért ejtették ki, mert féltek hogy valamelyik átáll és akkor mehetnek a sárgák. Ez benne volt. Ha akkor nem nyúlnak bele nem kell megmenteniük egy lilát, mert emiatt a belenyúlás miatt a lilák kb. Sorban estek volna ki. Itt segítettek dávidéknak, aztán emese is egyértelműen ellenség lett, akkor meg volt egy fizikai feladat, egy fele annyi idős sportoló meg közte. Kiszámítható. Most meg mindenki tudta hogy Dávid menne, nem is játszott túl jól, mert Robit vagy Tamást már rég maga mellé kellett volna állítania, de ezt is csak egy nem kis segítséggel tudja.

Chuck Νorris 2018.10.30. 22:28:09

A kibeszélökben többször boldogan emlegetett, hihetetlen fordulatokat, szinte minden esetben valami orbitális belenyulás elözte meg. ezt még az egybites közönségréteg is látja, nemcsak a komolyabb konteogyártók :)
A casting: a lábfátispornós Klaudia biztos aranyos lány (meg jól cumizik vkinél), de kétlem hogy érdemleges castingolásra képes lenne.
persze minden probléma mögött a napi formátum áll, minden napra kell vmi, hogy a nézö ne csak hereverést, meg muffvakargatást nézzen.
Gondolom ha átállnának heti formátumra, akkor nem 40 hanem több napot kéne kinn lenni, ami nagyobb költség, komolyabb stáb stbstb.
komolyan mondom visszasirom az utolsó Édent vagy a Farmot, azok sem voltak vmi nagy eresztések, de ettöl fényévekkel jobbak, még most is nosztalgiával gondolok néhány szereplöre, de ebböl kire fog vki emlékezni és miért? :)
hozzáteszem a tavalyibol se tudok mondani 6nál több nevet.

Berborosz 2018.10.30. 22:34:15

@csillagporszem: Nem. Nov. 9-én, pénteken lesz a döntő.

csillagporszem 2018.10.30. 22:34:44

@bElannaTorres: szerintem ott jobban bíztak abban hogy Emesének egy lila és egy sárga emberke közül kell választania, csak épp nem jött össze ugye. Az jobban felkavarta volna az állóvizet, minthogy Fanni és Eszter közül kellett valakit elküldenie.

csillagporszem 2018.10.30. 22:35:33

@Berborosz: ohh köszi. Kezdtem örülni hogy pár nap és kiderül ki nyert :)

bElannaTorres 2018.10.30. 22:44:09

@csillagporszem: akkor még emese biztos hogy sárgát választott volna, alig ismerte a lilákat. Így biztosra mentek a belenyúlással :D

csillagporszem 2018.10.30. 22:56:38

@bElannaTorres: biztosra nem mehettek, alakulhatott volna úgy is, hogy Emesének 2 volt csapattársa közül kell választania. Már belezavarodtam melyik csapat volt a sárga, melyik a lila :D

ortiva 2018.10.30. 22:57:25

@mentolos lecsó: azokhoz az ulos riportokhoz se 4k nem kell, se ip68.

bElannaTorres 2018.10.30. 23:05:08

@csillagporszem: hát arra nem sok esély volt, épp ünnepelték a sárgák, hogy milyen jól összetartottak és sorban kidobhatják a lilákat, nagy volt a harag a tanács után is, egyértelmű volt hogy lilákat fognak nyilazni, ha Tamás és robi a két lány mellé áll, ugye akkor volt 4-6-os felállás a sárgák javára, akkor ha ügyesen lőnek esetleg mehetett volna Gábor veszélyzónába, de akkor is őt választja emese, szerintem kiszámítható volt, Emesének a veszélyzónások közül kellett választania, ekkor lett 3-6 a sárgáknak és úgy döntöttek kicsit bevédik őket ha már ilyen helyzetbe hozták a szövetséget, de dávid még mindig nem kellett féljen. Viszont két lány is kiesett aki nyíltan a dávid-gábor páros ellen fordult, erre írtuk korábban, hogy már a kamerásnak se merik nyíltan elmondani, tessék most szandi elmondta, és hogy-hogy nem előkerült egy ilyen kis plusz dolog.
Ennyire tolni valakit aki amúgy is fizikailag erősebb és ügyesebb is mint a többi, én nem tudok neki drukkolni.

Nem Penny hajója 2018.10.30. 23:13:41

@csillagporszem: bocs, benéztem, tényleg még lesz a jövő hét is...

Nem Penny hajója 2018.10.30. 23:20:21

@Chuck Νorris: "Gondolom ha átállnának heti formátumra, akkor nem 40 hanem több napot kéne kinn lenni, ami nagyobb költség, komolyabb stáb stbstb."

Szerintem nem az összköltség lenne nagyobb a heti formátumnál, hanem az egy adásra jutó. Nem mindegy, hogy az X költség 12 epizódra oszlik, vagy másfél hónapig van belőle nekik 1 óra főműsoridős tartalom.

csillagporszem 2018.10.30. 23:43:21

@bElannaTorres: mindegy, ez már túl bonyolult hogy mi lett volna akkor ha akkor... :D Annyi a lényeg, hogy én meg úgy látom Dávidot túl erősnek gondolták taktikailag és emiatt nyúltak bele korábban a játékba. Egyébként fizikailag nincs a toppon szerintem, többen is jobban állnak nála vagy vele egy szinten vannak és ha kiesik akkor a Holtak szigetéről már nem jön vissza, márcsak azért sem mert ha nem lesz egy logikai feladat sem akkor onnan csak Vera térhet vissza :) Amúgy drukkolok Dávidnak, de ha kiesik akkor se vágom fel az ereimet, csak annyira szép lesz ha egy levéllel sikerül Tomit meggyőzniük és emiatt megússza :D Én azt nem értem miért utálják itt a hozzászólók annyian Dávidot. Taktikázik, próbálja kézben tartani a szálakat de hogy emiatt miért ennyire közellenség itt? Nem rémlik hogy csinált volna olyan rossz dolgot ami miatt ennyire utálni kellene hogy mindenki arra vár kiessen.

_Myers 2018.10.31. 00:01:28

Azon gondolkozom hogy a SáraKonnoros részeket továbbtekerem,már elviselhetelenebb mint a fíreg

bElannaTorres 2018.10.31. 00:05:03

@csillagporszem: nem bonyolult az, 6-4-ből gyorsan 6-3-at csináltak, akkor azért nyúltak bele, hogy ne fulladjon unalomba, míg ezek a max. 5 perccel előre gondolkozni tudó taktikusok sorban kiraknák a lilákat.
Bence nem is egyszer izzadva mondta, ez egyéni játék ne felejtsétek el, nehogy kigolyózzák kényelemből a lilákat.
Ha nem kapott volna olyan segítséget dávid, hogy bárki aki ellene fordult hirtelen a belenyúlások miatt kiesett, akkor még nem lenne vele semmi bajom, max az hogy nem tud mosolyogni, meg nem jófej :) de nem utálnám, így sem, csak szeretném ha kiesne :D
Tomit azért elég könnyű meggyőzni, mivel nemrég ott bőgött hogy neki a család a mindene, meg faék.
Amúgy ez az egész nem dávid hibája, hogy ennyire tolják, csak szerintem most már tényleg kiesne az átlátszó levél húzás nélkül. Ha emese nem lesz egy csavar áldozata, ő is megmondta hogy dávid ellen fog szavazni, inkább megnéztem volna dávid hogy ügyeskedi ki magát önerőből.
Azt meg nem is értettem emesére miért raktak, emese se értette, becsapva érezte magát. ráért volna még egy szavazásig, vagy kettőig, mert szövetségesük volt.

woofesz 2018.10.31. 00:05:12

Még nem 100% h Tomi szavazott át de nagyon valószínű és ha így van akkor ő egy balfasz nem lehet mást rá mondani.
Ott van a döntő előtt és az alapján dönt hogy kitől kapott levelet és meg se fordul a fejében hogy egy gyenge ellenfelet tetet ki Dávid helyett, mert fogadni mernék hogy a párbaj Dávidnak lesz kedvezőbb tudjuk kik miatt.

woofesz 2018.10.31. 00:09:42

RTL bent tartja, újabb esélyeket ad Dávidéknak gondolom mert ők a "taktikusok" velük izgalmasabb a játék. Szerintem sokkal jobb végjáték lett volna ha a 4 jelenleg egy csapatban játszó a végén összekap a döntős helyekért.

Berborosz 2018.10.31. 00:33:13

@csillagporszem: Dávid? Nem veszi emberszámba a társait, lenézi és megfélemlíti őket, közben alig áll szóba velük, állandóan sértődött pofákat vág, már a bemutatkozó kisfilmjében kijelentette, hogy ez a játék neki van kitalálva, nem játszik, hanem túl görcsösen csak nyerni akar, stb. stb.
Nem emlékszem, hogy láttam volna bármelyik reality-ban olyan valakit, aki ennyire ellenszenves volt.

ortiva 2018.10.31. 00:41:13

@mentolos lecsó: es @sixx : a hunyorgas nem kamera vagy softbox stb fuggo. Hunyoroghat valaki softbox-szal is meg anelkul is. Robi lehet csak Clint Eastwoodnak kepzeli magat. A "lemezre" rogzitesnek az idojarashoz ugyancsak keves koze van. Az a bitrate es subsampling miatt van. Fogalmam sincs kigyartja a magyar verziot, de szakmailag botranyosan szar, bar ismerve nehany RTL-nel dolgozo operatort ez nem meglepo. Ez a musor 3-4 hozzaerto ember munkajaval teljesen kivitelezheto. Elbaszott expoziciok, meg digitalisan sem stabilizalhato kepek, a stab munkaja es foleg kreativitasa semmivel nem jobb a casting csapatenal, vagy a forgatokonyvirokenal. Az unalomig futattot dron felvetelek, szarul pozicionalt goprok, klisek szarasig. Kreativitas nulla, nincsenek slide-ok, crane-k, de meg egy nyomorult operator sem kepes mondjuk a mai ugralos-vizesjatekot gimballal a versenyzok mellett azonos sebesseggel kovetni. Szoval fos-szar az egesz kivitelezes, bar ahogy irtam tokeletesen passzol a hasonlo szinvonalu tartalomhoz.

Jóska Pista 2018.10.31. 01:10:16

Viszlát Alexasándor, holnap már a székelyszuka agybaját hallgathatod.

sixx · http://comment.blog.hu 2018.10.31. 01:55:05

@ortiva: hát, a lemezre rogzitest a hollandok dontottek el, es ok mondtak, hogy ez a formatum birja az idot a legjobban. A hub adja a cuccokat az eng stabnak is, csak a csipit meg a mobilkeverot nem, azt az rtl vitte, mert a hub azt nem biztosit. A slide es a crane, a jatekok f3lvetele, stb, ehhez semmi koze a magyar stabnak, ok azokban csak egy plusz kameraval vannak ott, ami fixen bencust veszi. Azt hogy mi mennyire fantaziatlan, hat, az amerikai survivor kb a 7. evadra allt be kepileg, azota ujitas a dron, egyebkent minden epizod es evad ugyanolyan.

Sanda.Ipse 2018.10.31. 06:58:55

Megnéztem zanzásítva a tegnapi adást. Az előzetesből úgy tűnik, hogy Dávid hátsóját mindenképpen be akarja védeni a csatorna, pedig már legszebb ideje, hogy kipotyogjon.
Nyilván a ládából a kávé, cukor, 1 levél kombót választja, a levelet Tamás kapja, aki a meghatottságtól sírva fakad és máris megvan a szavazata. Nekem Alexa is labilisnak látszik.
Vera a kötélhúzós megmérettetésnél Nórit abba a helyzetbe hozta, hogy mindig közelebb legyen a sárgödörhöz, mint ő. Vera hozzáállása bizonyítja, hogy szükség van a gender szakokra. Fogalma sincs pl. arról, hogy egy ilyen játékban nincs jelentősége a résztvevők nemének, fogalma sincs arról, milyen műsorba jelentkezett. A lehető legdurvábban játszik, de elvárja, hogy a pasik udvariasan, nőként bánjanak vele a feladatokban. Rosszul vagyok ettől a némbertől.

Sanda.Ipse 2018.10.31. 07:02:09

Dávid szépen kifejtette Alexnek, hogy azért van Gáborra szüksége a a döntőben, mert az nem kapna a játékostársaitól egy szavazatot sem. A lányra meg csak azért van szüksége, hogy biztosítsa a döntőbe jutását. Ha ezek után nem Dávidra szavaz, akkor igazi hülye. Sajnos sejteni lehet, hogy nem úgy lesz. Tamás és Alexa át fog állni.

csillagporszem 2018.10.31. 07:07:10

@Berborosz: értem :) Én nem érzem így, hogy nem veszi emberszámba őket vagyhogy lenézi a társait, egyszerűen csak játszik. A magyarok valahogy nagyon utálják ha valaki taktikázik egy játékban és mindig a jólelkű kis cukimuki embereknek drukkolnak :D

tar 2018.10.31. 07:07:59

@sixx: Köszönöm a reakciót és az árnyalást és nagyon várok már végre egy átfogó elemzést főként az amerikai survivorról (őszinte leszek: a magyar survivor nézését ezzel az epizóddal befejeztem); kíváncsi leszek mennyiben egyezik az én gondolataimmal.

Viszont egy kicsit még tovább árnyalnám az általad mondottakat, hogy legalább részben alátámasszam az általam - utólag olvasva - valóban kissé sommásan és kinyilatkoztatás jellegűen megfogalmazottakat.

tar: "Az eredeti műsorba 16-20 mindenre elszánt „sakkozó” jelentkezik azzal a szilárd elhatározással, hogy ezt a játszmát a lehető legfurfangosabb módon, a legnagyobb cseleket és mesterfogásokat bevetve, mindenképpen megnyeri és mattot ad a másik 15-19 versenyzőnek. "

sixx: "Mint minden tévés produkcióban, a casting a survivorban is eldönti, milyen évadod lesz. A fenti castingálom jellemzően az all star-évadokban sem jött össze, nemhogy a simákban. Az első 10 évadban mindenki tanulta ezt a játékot, a nézők és azok is, akik jelentkeztek. Ahhoz, hogy egy évad működjön, kell a szociálisan érzéketlen barom (rtl előző évad baltás Bálint), az izomagy, az okos, de fizikálisan lófasz játékos és így tovább. Nem azt mondom, hogy le vannak fektetve a szerepek, de az igen, hogy 16 főből hány ilyen vagy olyan karaktered legyen. "

Igen itt tényleg kicsit félreérthetően fogalmaztam: a "sakkozó" helyett inkább "sakkozni akaró"-t kellett volna írnom, mert az általam leírtak, így valóban azt a benyomást kelthették, hogy nagymesterekre gondolok. Tehát:

Igazad van abban, hogy vannak előre lefektetett karakterszerepek, de az újabb epizódokban már minden karakterre/játékosra kivétel nélkül érvényesnek érzem azt a jellemzésemet, hogy "mindenre elszánt „sakkozó” (=pontosítva: sakkozni akaró) azzal a szilárd elhatározással, hogy ezt a játszmát a lehető legfurfangosabb módon, a legnagyobb cseleket és mesterfogásokat bevetve, mindenképpen megnyeri"
Aztán persze az egyes alapkarakterek között nyilván van tehetségesebb és kevésbé tehetséges "sakkozó" (ill. néha 1-1 igazi "sakkmester"), de az általam írt elszántság, céltudatosság ill. a módszer (mmint a minél hatékonyabb szövetségek megkötése) már mindegyik alapkarakternél/játékosnál adott - ebből a szempontból már nincsenek töltelék játékosok, akik csak lézengeni mennek (aztán persze vannak akik előbb-utóbb belekényszerülnek ebbe a szerepbe).
Már minden egyes évad úgy indul, hogy mindegyik játékos kivétel nélkül akinek a legkisebb esélye van rá, az már az első nap köti a szövetséget nagyjából mindenkivel, aki a környékén van.

Újabb szükséges árnyalás
tar: "Az ún. „becsületes”, passzív utánfutóknak, akik semmit nem csináltak, nem játszották a játékot, gyáván meghúzódtak a háttérben és a többi, bátran és ügyesen játszó játékos hátán jutottak be a döntőbe, a kinti formátumban semmi esélye. Ott azok nyernek, akik elég bátrak voltak hozzá, hogy játsszák a játékot és felvállalják az ezzel óhatatlanul együtt járó konfliktusokat."

sixx:
- "Igenis lehet erőből is nyerni, csak nehezen. Ethan (s2), Tom (s10), Aras (s12), Earl (s14), JT (s18), vagy Mike (s30) inkább a fizikummal nyert és nem aggyal vagy social game-mel. "
-"És lehet nyerni úgyis, hogy a döntőbe bevisznek áldozati báránynak, pl Jenna (s6), Amber (s8), Bob (s17) vagy Natalie (s19), de a többieket nálad is jobban rühellik."

Ha megnézed az általad felsorolt példák (Mike kivételével aki viszont olyan teljesítményt nyújtott, és halálvágtát futott végig - ha jól rémlik min. 6 adáson keresztül - hogy nem lehetett nem neki adni a nyereményt) mind-mind a 2. évad előttről származnak, ahol még, ahogy te is írtad inkább tanulták a játékot. Biztos lehetne még felhozni az újabbakból is néhány példát (pl. Jeremy és Wendell, akiket én tipikus utánfutóknak éreztem), de úgy érzem az újabb epizódokban már jellemzően és többségében az ügyes, ravasz és gátlástalan játékosnak adták a jutalmat (pl. Tony vagy Sarah, aki azért ejtette ki Sierra-t, hogy megkapja az előnyét)

csillagporszem 2018.10.31. 07:09:39

@Sanda.Ipse: szerintem nem áll át Szandra. Döntetlen lesz és párbaj, szóval valószínűleg Tamás Dávidékkal szavaz, míg SzandraFanniRobi tartja magát a tervhez :)

Sanda.Ipse 2018.10.31. 07:15:39

@csillagporszem:
Taktikáznak Fanniék is, mégsem undorító amit és ahogy csinálják.
Dávid és Gábor pressziót gyakorolnak Alexára és Tamásra, ez, ami visszataszító.

Sanda.Ipse 2018.10.31. 07:23:52

Verának a mániája nőkkel kézen fogva sétálni? Tegnap Nórival tette.

csillagporszem 2018.10.31. 07:39:50

@Sanda.Ipse: nyomást gyakorolnak? Azért mert elmondja Szandrának hogy jobban járna ha Tomit szavazná ki? Ebben mi volt az undorító? Menti a bőrét bakker. Ennyi erővel mondhatnánk hogy Szandi undorító, mertcsak érdekből barizott Gàborékkal és azért hogyne essen ki, deaz első adandó alkalommal hátbaszúrja őket :D De ez sem elítélendő, mind a túlélésre játszanak és a végső győzelemre hajtanak :) Tomit meg mindenki megvezeti szegényt, kezdve Fannival aki elhitette vele hogy Szandi szavazott rá az amulettes törzsi tanácsnál és nem ő :D Ez nem undorító hogy hazudott neki? :D

Berborosz 2018.10.31. 07:47:36

@csillagporszem: Ugyanazt nézzük, de mást-mást látunk. Van ez így.
Én azt látom, amit @Sanda.Ipse: írt. Bár presszió helyett a terror szót használnám. És ami még szomorúbb: a retek adja alájuk a lovat.

csillagporszem 2018.10.31. 07:52:54

@Berborosz: igen, van ez így. Ha az ember utál valakit, akkor képes a tetteit csak rossz színben nézni, míg ha kedvelünk valakit akkor annak elnézünk bármit :) Valószínűleg senki nem marad pártatlan :)

Sanda.Ipse 2018.10.31. 08:12:16

@csillagporszem:
A két pasin kívül senkinél nem érzed, hogy az sugallják "jár" nekik a döntő, a fődíj.

Kameleontiná 2018.10.31. 09:36:33

@woofesz: egyetértek.egyébként én már azt sem értettem, miért kellet az egyesítés után a volt agilásokat bevédeni, hogy ne hulljanak ki sorban. Lehet, sokkal érdekesebb lett volna a műsor, ha csak a Pókok maradnak, és megnézni, hogy fordulnak egymãs ellen a régi “barátok”

Berborosz 2018.10.31. 09:50:05

Most egyszerűnek látszik minden:
- Tamást a levéllel Alexa ellen fordítják (Fanni ellen nehezebb lenne),
- A négyes három tagja tartja a szavát, és Dávidra szavaz,
- Alexa-Dávid párbaj lesz, amit Dávid - természetesen - megnyer.
Ennyire primitíven is lehet?.

bElannaTorres 2018.10.31. 09:51:18

@Kameleontiná: csak azért mert az előtte lévő belenyúlás miatt kerültek lehetetlen helyzetbe a volt lilások.

Dávid Gábort már háromszor tolták kívülről miközben a volt lilák mikor hála az RTL nek hirtelen hárman lettek kaptak egy szavazásnyi segítséget, vagy úgy jobb lett volna ha nem kap medált és a belenyúlás miatt egyből két lila esik ki? Egyszer sem kellett volna belenyúlni, anélkül érdekes a játék plusz elég nehéz is. De így ahogy most van kb az Rlt t is be kéne csapniuk, meg a társaikat is. Kiváncsi lennék ha szandi nem mondja el a tervüket csak jelekkel lebeszélik, akkor is lett volna plusz jutalom gaboréknak? Jövőre kinek lesz kedve így igazán játszani

Sir Gombóc 2018.10.31. 10:35:55

@Berborosz: nincs semmiféle terror, ne essünk már túlzásba.

Sanda.Ipse 2018.10.31. 11:19:56

Tamás egyszerű, mint a faék. A döntése attól függ, ki gyakorol rá hatást utoljára.

ortiva 2018.10.31. 12:24:42

@sixx: SSD minden korulmeny kozott a legbiztonsagosabb, kisebb az adatvesztes eselye, ez teny. Bar azert azokat ahogy irtam azert hasznaljak, mivel tobb informaciot kepes rogziteni a sok kamera eseteben. Az meg jol jon az utomunkalatokatnal, bar color gradeinggel nem sokat szaroztak. Persze ez mas mufaj, itt nem 24fps-es cinematic look-ot csinalni, de a szemnek bantoak a technikai hibak.Mult heten peldaul borzasztoan bantotta a szemet, amikor a bokrokbol hatulrol vettek ket cickanyt, amit a tengert nezve beszelgettek. A kamera kozben felmetereket mozgott fel-le, a cickanykak meg ki-be ugraltak a framebol. Mivel a hang kulon van rogzitve, barmi mast is vaghattak volna B-rollrol, szoval a vagot se nagyon erdekelte az egesz. Persze nem szupermuveszi produkciot var az ember, mert nem is az illene a termekhez. Ez kb a szobafesto-festomuvesz kulonbseg, de azokkal a szobafestokkel akik ezt csinaltak, maximum a pottyantos budit meszeltetnem ki.

Nevem senki. 2018.10.31. 13:55:59

@Sanda.Ipse: Azelőtt meg Kittivel. Lehet tényleg van benne leszbi hajlam.

2018.10.31. 14:12:03

HAAAHÓÓÓÓ ! A 4X27 posztot csak a főoldalról lehet megtalálni !!!
Hiányzik a végéről az "rtl" és "survivor" tag.

sixx · http://comment.blog.hu 2018.10.31. 15:22:17

@ortiva: azért az okfejtesedet hogyismondjam, fenntartasokkal kezelem, mert hat kifogasoltad a gimballal a keziben a jatekosok mellett vizben rohangalo opcsit, oszt pont volt, te meg vagy nem vetted észre, es akkor csak nem vagy akkora majer, mint hiszed, vagy csak leszarod.

fujimo 2018.10.31. 17:52:27

@csillagporszem: "Én nem érzem így, hogy nem veszi emberszámba őket vagyhogy lenézi a társait, egyszerűen csak játszik. A magyarok valahogy nagyon utálják ha valaki taktikázik egy játékban és mindig a jólelkű kis cukimuki embereknek drukkolnak :D"

...pedig erről van szó... az ember gusztustalan, nem a taktikája... ami mondjuk érdekes, mert mondjuk tavaly meg feri volt gusztustalan, mégis valahol szerethető volt... :))

...ezzel szemben dávidnál tényleg csak gábor nagyobb hányinger emberileg... :)

...lekezelő, fensőbbséges... végtelenül műen atyáskodó magyar coelho... "nézz a szemembe" önjelölt kócstícsör... blöeee... és mennyire kiviláglik, h ő sem tud veszteni... vagy nem viseli jól, ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja... kicsit száni... :D

fujimo 2018.10.31. 18:02:03

@tar: kicsit ez a parttalan árnyalás nekem úgy tűnik, mint egy natúr mmo rpg játékban a kasztok vitája...

...a varázsló sokkal jobb mert... nem mert a harcos jobb mert... ááá dehogy a tolja a jobb mert...

...!számodra! azért tetszik a "kockázatosabb" és "bátrabb" játékstílus, mert gyaníthatóan ez áll közelebb... de ez csupán számodra hordoz értéket... más számára a kompromisszumkészség... az abszolút sportteljesítmény vagy éppen a puppetmaster - dr lecter szintű megjelenése adja az értéket...

...szeretném azt hinni, hogy a survivor valamikor hajazni akart az igazi túlélés versenyére... ami bizony nem feltétlenül szociális sakkjátszma...

...javaslom jó példaként jack london - tengeri farkas című regényét...

...így én maradnék valahol azon a középúton, hogy bizony a játékot megannyi módon meg lehet nyerni és mind "ugyanolyan értékű"... mindegyik utat mesteri módon kell járni... és adott körülmények között mindegyik lehet módfelett hatékony...

...ne akarjuk megszakérteni szerintem, h melyik a legjobb harcművészet - küzdősport... lehetetlen... :))

tar 2018.10.31. 20:30:11

@fujimo: @karoton:

Igazából én karoton azon kérdésére kerestem egy lehetséges választ, hogy

"Kint valamiért mégis szinte fetisizálva lett a hátbaszúrásos taktika, visszatérő érvként megtámgatva, hogy minden más taktikát játszó kevesebbet tett a győzelemért, így azt meg sem érdemli. Biztos? Nehéz ügy..."

Erre hoztam fel egy lehetséges válaszként, hogy ez a kavarós taktika azért inkább jutalmazott, mert ez látványos, kockázatos és izgalmas.

Én teljesen elismerem a más fajta taktikát (bár tény, hogy a beleállás és a konfliktusvállalás inkább az én műfajom) és nem értéktelenebbnek, hanem kevésbé hatékonynak érzem (én, személy szerint), pontosan azért, mert ezek ált. nem elég látványosak, nem elég feltűnőek, így azt a hatást kelthetik, hogy alkalmazójuk nem tett annyit a döntőbe jutásért, mint a látványos hátbaszúró; mondjuk konfliktust valószínűleg tényleg kevesebbet vállalt - hogy ennek aztán van-e relevanciája a végső értékelésnél az, ahogy ti is írtátok nyilván egyéni habitus kérdése is.

"...szeretném azt hinni, hogy a survivor valamikor hajazni akart az igazi túlélés versenyére... ami bizony nem feltétlenül szociális sakkjátszma..."
Ez szinte biztos, de már rögtön az elején megdőlt azzal a szabállyal, hogy a játékosok szavaznak ki maguk közül valakit. Itt egyből belépett a szociális sakkjátszma faktor. Ha mondjuk különböző kiesési versenyeket tartottak volna (nem feltétlenül csak fizikálisakat, hanem puzzle-k, stb. is, hogy a fizikálisan gyengébbeknek is legyen valami esélye), amin az utolsó helyezett kiesik a játékból, akkor ez a szociális tényező nem lépett volna be és maradt volna "igazi" túlélőjátszma. De hát nem ez történt.

Costanza 2018.10.31. 20:54:08

@tar: ezert szuntem meg nezni ezt a nagy magyar fost, thank u

Costanza 2018.10.31. 21:01:31

@sixx: ez mind tok jo, csak kar hogy ebbol egy atlag magyar semmit nem ert, mert nem latott eredeti survivort soha

tar 2018.10.31. 22:42:23

@Berborosz: "És ott is van lelki terror? Kiközösítés? Hogy valakivel napokig nem állnak szóba?"
komolyan elgondolkodtam és 2 példát találtam a fenti viselkedésre, mindkettőnél ökölbe szorult a kezem a képernyő előtt (piszok érzékeny vagyok arra, ha a gyengébbet és kiszolgáltatottat bántják akár testileg, akár lelkileg)
Egyik sem taktikai okokból történt (olyan esetre nem emlékszem, hogy ez a fajta lelki bántalmazás mint a játékban való előmenetelt elősegítő "fegyvert" használták volna).
A 2 konkrét eset:
14 évad, Fiji: egy (ha jól rémlik) Anthony Robinson nevű fiatal nerd srác bekerült 5 db menő (tudod: jóképű, izmos, faszagyerek) közé és tipikus középiskolai osztálybeli kiközösítés történt: a menők egyszerűen nem közösködtek a nerd sráccal. 5-en elmentek csavarogni, Anthonyt otthagyták tüzet őrizni és a többi megalázó, kirekesztő gyökérség. Kellemetlen volt nézni is, szegény srác küzdelmét és önbizalma utolsó szikráinak a fokozatos távozását :/

A másik viszont a tudatos, rohadék szemétség volt, 2 nagydarab faszfej bully ( azegyik hozzáteszem azt hiszem hivatásos sportoló, talán kosaras volt) folyamatosan szemétkedett egy szerencsétlen 50 kilós szőke csajjal "poénból" - no, ezt viszont nem kellemetlen, hanem hányinger volt nézni.

32. évad Kaoh rong, "brains" vs. "brawn" vs. "beauty": Ez viszont a tudatos, rohadék szemétség volt, 2 nagydarab faszfej bully folyamatosan szemétkedett egy szerencsétlen 50 kilós szőke csajjal "poénból". Folyamatosan éreztették vele, hogy lenézik, semmibe veszik, hülyének, utolsó senkinek tartják, gúnyolódtak, hangosan kiröhögték, stb. - no, ezt viszont nem kellemetlen, hanem hányinger volt nézni.

tar 2018.10.31. 22:44:07

Bocs, a középső bekezdés véletlenül maradt benne.

fujimo 2018.11.01. 00:17:49

@tar: "így azt a hatást kelthetik"

...igen, ezt megértem... csak hogy ez a "látszat"... és ettől még a hatékonyság pont hogy kontraproduktív is lehet a látszattal szemben... miközben valakit lesajnálnak, az meg a bajsza alatt mosolyog... :))

" Itt egyből belépett a szociális sakkjátszma faktor. Ha mondjuk különböző kiesési versenyeket tartottak volna (nem feltétlenül csak fizikálisakat, hanem puzzle-k, stb. is, hogy a fizikálisan gyengébbeknek is legyen valami esélye), amin az utolsó helyezett kiesik a játékból, akkor ez a szociális tényező nem lépett volna be és maradt volna "igazi" túlélőjátszma. De hát nem ez történt."

...igen, jogos... ezen én is tűnődtem... de hosszasan gondolkodva rajta az jött ki nekem valahol végül, hogy igazából annyival nincsen kevesebb út, "csupán" bizonyos nagyon hardcore ellenséges fellépést nem lehet már játszani... (nem foghatsz egy husángot, tekerheted körbe szögesdróttal és mondhatod, h mostantól mindenki lucille-nak engedelmeskedik :DD)

...és itt ahogy már fentebb megjegyezték... jön az a végtelenül szubjektív mérce, hogy kinek meddig tart a taktikázás és meddig tart az etika... (amúgy ez a "taktikázás" iszony tényleg tréfás... hiszen mindenki taktikázik... van akinek az a taktikája, h egyenes és ember akar maradni magához képest... stb)

tar 2018.11.01. 00:49:37

@fujimo: "jön az a végtelenül szubjektív mérce, hogy kinek meddig tart a taktikázás és meddig tart az etika"

Eh, itt most kicsit szándékosan fafejű leszek, mert alapjában értem mire gondolsz, de ezzel egyszerűen nem tudok egyetérteni.
Azt már mindenki tudja, hogy azoknak, akik az éppen aktuális szövetségükön belül az utolsó helyeken vannak, ha játékban akarnak maradni egyszerűen MUSZÁJ időben átállniuk vagy másik szövetséget alakítaniuk, mert egyszerűen nincsen más lehetőségük. Ha nem teszik meg, akkor az ellenséges szövetség összes tagjának kiszavazása után ők (a győztes szövetségen belül leggyengébb helyzetben lévő tagok) következnek a kiszavazási sorban.
Egyszerűen a játék szabályai által rá vannak kényszerítve arra, hogy a bennmaradásuk érdekében előbb "árulják" el szövetségeseiket, mint hogy azok (amúgy szintén "áruló" módon, hiszen ugyanabba a szövetségbe tartoznak) szép sorban kiszavazzák őket is.
Ugyanígy a játék szabályai kényszerítik rá a győztes szövetség elől lévő tagjait, hogy "áruló" módon kiszavazzák addigi szövetségeseiket, hiszen valakire muszáj szavazniuk és ha az ellenséges szövetség tagjai már mind kihullottak, akkor egyszerűen nem marad más, mint az eddigi szövetségesek.
Tehát valakinek a játék szabályai miatt muszáj "elárulnia" az addigi szövetségeseit: a gyengébbnek azért, hogy az erősebbek később ne szavazzák ki őket, az erősebbeknek azért, mert egy idő után (miután az összes ellenfél kihullott) egyszerűen nincs más akire szavazzanak csak a saját (a szövetségen belül náluk gyengébb pozícióban lévő) szövetségeseik.
Akár akarják, akár nem a szabályok miatt előbb utóbb muszáj egymás ellen fordulniuk.
Na most, ilyen extrém körülmények és szabályok mellett elég nyilvánvaló, hogy a való életben alkalmazható (sőt: alkalmazandó és betartandó) etikai szabályok, miszerint "ne állj át", "maradj hű a szövetségedhez", "ne fordulj a társaid ellen" és hasonlók egyszerűen működésképtelenek, mert hiába vagy a legjóindulatúbb és leghűségesebb társ, előbb-utóbb nincs más választásod, mint az addigi szövetségeseid ellen fordulni = MUSZÁJ TAKTIKÁZNOD ÍGY VAGY ÚGY, minden erre a helyzetre vonatkozó belső/külső etikai kódexedtől függetlenül!
Ebből egyenesen következik, hogy ebben a játékban az átszavazás és átsorolás másik szövetségbe még csak nem is feltétlenül taktika, hanem a szabályok miatt előbb-utóbb elkerülhetetlenül bekövetkező esemény - ergo, a kényszerítő erejű szabályok miatt, itt a hagyományos etikának nem sok szerepe van.

Még tényleg azt tudom betartandó etikai szabálynak tekinteni, hogy a taktikázás során ne okozz lelki sérelmet a játékos társaidnak (testit amúgy is tilos). Tehát ne alázd meg, ne tipord le, ne zúzd szét lelkileg csak azért, mert az segít neked játékban maradni. Talán ez az egyetlen etikai jellegű választóvonal, amit el tudok képzelni egy ilyen, az "árulásra" és "taktikázásra" feltétlenül rákényszerítő szabályokkal operáló játékban.

fujimo 2018.11.01. 02:38:55

"akik az éppen aktuális szövetségükön belül az utolsó helyeken vannak, ha játékban akarnak maradni egyszerűen MUSZÁJ időben..."

...cselekedniük! ...vagyis pontosabban az erőegyensúly elmozdítása ...ami bármi lehet... homokozólapáttól az atombombáig... sugallani, elásni valakinek a mackóját, valakit bemártani, összekuszálni, szimulálni - rosszul lenni... csak hogy a közhelyesebbeket nézzük... és megannyi dolgot csinálhat még azon túl, h csak úgy natúr átáll... (ami egyébként tényleg a legsztenderdebb :) )
...magára gyújthatja az erdőt és megment mindenkit... :) (bocsánat, szeretem a sarkos példákat... :D)

...de ezen cselekedeteknek is megannyi vetületük van morális - etikai oldalról és a szituációhoz kapcsolódó "hatékonysági szint" szemszögéből is... meg még biztosan rengeteg nézőpontból... :)

...a morális - etikai koordináta rendszer szerint gondolunk bizonyos átállásokat "árulásnak" vagy nem... erre mondom, hogy ezen a viszonyítási rendszeren mindenki másképp helyezi el a határokat... (játékon belül és kívül is) ...így egy átállás sem feltétlenül árulás...

...amúgy ez a játékrendszer nincs is nagyon messze a valódi túléléstől... zombi apokalipszistől... :D ...így is úgy is fogytok... ha korrektek vagytok egymással, ha etikett szerint előzékenyen kitessékelitek egymást... ...ám mégis mennyi féle "átállás" és "árulás" lehet... :)

...egyébként én is azt mondom, h mindenki így is úgy is taktikázik... a "nem taktikázás" is egy "taktika"... (definiálni kéne :D)

"minden erre a helyzetre vonatkozó belső/külső etikai kódexedtől függetlenül!"

...és ezen a ponton is visszaköszönnek a játékról alkotott elképzelések közötti különbségek, hiszen simán lehet valaki számára az egyenes versengős túlélés a cél a játékban... pl feri, aki szerintem annyira tökös gyerek, hogy tavaly míg az egyik tábor még a kőbaltát és a tüzet szelidítette, addig a "feri törzs" már a második műholdját lőtte fel a metropolisából...

...talán az a nem mindegy, hogy a végén a játékosok, akik kiestek, ŐK mit tartanak értéknek a survivorban eltöltött játékidő alatt és az alapján szavaznak... ami nyilván aztán még inkább szubjketív... :D

...és igen, látod nálad is van határ, mindenkinek van valahol határ... hogy kit mennyire vagy hajlandó eszközként használni, feláldozni, megvezetni, segíteni és tisztességesen legyőzni, együtt menetelni - szenvedni vele (miközben mondjuk ki nem állhatod)... naaaaagyon messzire vezet ez... :))

ortiba1 2018.11.10. 07:24:59

@sixx: Nem volt. Az a te bajod, hogy amellett, hogy ketsegkivul jol irsz, minden masban is kurva okosnak erzed magad.

ortiba1 2018.11.10. 10:08:45

@sixx: mondom en, te meg mondjad a timecode-ot ahol szerintem gimbalos ember szaladt a vizben mellettuk.

sixx · http://comment.blog.hu 2018.11.10. 10:18:48

@ortiba1: nem tudom a timecode-ot, nm fogok minden kurva epizodot visszanezni egy sértett egoju operator vagy magat annak kepzelo kommentelo faszsagai miatt. Megkerdeztem a stabot, en magam odakint is lattam hogy dolgoznak, nekem ez eleg. Teged meg, hogyismondjam, nem ismerlek, nem tudom ki vagy.

ortiba1 2018.11.10. 10:46:04

Miert lennek sertett egoju? Faszsag az, hogy ott hasznaltak gimbalt. Megkerdezhetted oket, kb annyira igaz a valasz, mint pl az egy szett bikini. Az eredeti hozzaszolas lenyege meg annyi volt, hogy a kameramunka annyira volt profi, mint a musor osszes tobbi szegmense. Ismerned meg nem szuksges a kommentelot, netes ismerkedesre ott a tinder. Na minden jot.
süti beállítások módosítása