Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 4x25 - A banánokból még jó is kisülhet

2018. október 27. 13:35 - Hoppancs

Alexandra átöltözik „kényelmesbe” miközben Gábor szolidan pillog irányába (vagy egy makákóra, csak így vágták össze). Fanni azonnal felfigyel kolléganője impozáns kebl…épességeire, amelyek jól jöhetnek még taktikailag.

„Tud mozgósítani pár embert, hatással van a férfiakra…mi kell még?”,

kérdi, majd félrevonja kiszemeltjét, hogy ráébressze: itt lányoknak lányok ellen van esélyük, szóval pokolba a feminizmussal, ideje ennek szellemében csoportosulni. No, persze nem feltűnően, nehogy valaki lefotózza őket, mint az S. Lajos konspirációs hajója mellett elsétáló V. Gábort.

bscap0000_2.jpg

bscap0001_3.jpg

Az itteni Gábornak ráadásul már így sem tetszik, hogy Szandi ennyit „barátnőzik” a szőkével. Állítólag csak pillákról és szemöldökökről beszélnek, de hát ki hiszi azt el?  Mulder ügynök elhinné a Cigarettással sutyorgó FBI-fejesnek, hogy csupán a dohányzásra vonatkozó legújabb jogszabályokról értekeztek? Szóval Fannival tárgyalni kockázatos, Gáborral pedig nagyon-nagyon vigyázni kell, aminek alátámasztására a Dávid társaságában eszegető férfit mutatja a kamera: aki ilyen fenyegetően kanalazza a rizst, az bármire képes.

bscap0002_3.jpg

„Gábor felé nincsenek érzelmeim”

mondja ki Szandi a megsemmisítő szavakat. Férfinak aztán pláne nem nézi, max. szövetségesnek, aki eljuttathatja kettejüket a legjobb négy közé, sőt, akár meg is nyeretheti a játékot valamelyikükkel. Fanni ez utóbbit nem tudja elképzelni, de a barinő felvilágosítja: ha mindig úgy voksolnak, ahogy a taktika helyi istene kívánja, az egyszer csak ott áll majd a döntőben egy csaj ellen, és akkor esélye sem lesz, hiszen….komolyan… ki szavazna rá? Na, ezekkel a gondolatokkal kell csínján bánni, nehogy aztán valaki a Survivor Hillary Clintonjává avanzsáljon. Ez itt a legnagyobb játék, mondja Szandi, jópofizni azokkal, akiktől a hétköznapi életben sugárban hánynál.  Na, persze Fannira ez nem érvényes. (Abban a nem várt esetben, amennyiben neki is vannak érzései,  most nem lennék a tévé előtt üldögélő Gábor helyében.)

bscap0003_2.jpg

Eljön a következő zsákmányszerzés, Bence a törzsi tanács tapasztalatairól érdeklődik. Robi szerint nem kizárt, hogy itt valakinek az ördögi elméjében már kész forgatókönyv alakult ki az összes későbbi szavazással kapcsolatban. No, de azért mégis van itt egy amulett, amelynek jövendő(?) birtokosa Szaniszló Ferencként szállhat szembe a szálakat mozgató rejtélyes háttérhatalommal. Vagy Gáborral…aki bölcsen rámutat a mágikus tárgy kettősségére: „mázli és teher” egyben, aki nem jól használja, az megszívhatja.  Bencus az aktuális jutalom felfedésével borzolja tovább a kedélyeket :ez ugyanis egy nyom, amely segít meglelni a cuccot. Vagy hűlt helye láttán hisztérikus Jumurdzsákká változni, éjjelente felriadni és habzó szájjal kutatni a többiek holmijai között.

bscap0004.jpg

A játék lényege, hogy a szereplők neveivel ellátott csöveket vízzel töltsék meg, így kiejtve egymást. A vizet a tengerből kell hozni, kétoldalt nyitott bambusztartályban, akadályokon keresztül egyensúlyozva. Hasonló az elv, mint a nyilazásnál, a végére bent maradó győz, az első két kihulló veszélyzónás lesz.

bscap0005_2.jpg

Gábor és Dávid célpontja Fanni és Emese, Robi Dávidot támadja, miközben túl sokan vesztegetik az energiájukat  beszólogatásra, Bencus pedig irritálóan kiabál

Emese egyszerűen nem tud végigmenni a pallón!

Az érintett bizonyára éppen most képzeli el őt, amint valamelyik csőre felhúzva hever. Szandi kevésbé ideges, viccesen bénázik, kamera előtti vallomása szerint direkt, hogy senki se haragudjon meg rá. Emese nagy kínlódva eljut a csőig, de totál kivan, rossz nézni is. Szandi Chaplin biztatja, hogy nyugi, alig öntök a tiédbe, csak játszom itten az agyamat. Ez most annyira érdekli Emesét, mint Dr. House páciensét a tény, hogy ő amúgy tök jó orvos, csak imád bunkózni. Dávid hiába ügyes, Robi végső döfésének köszönhetően elsőként pereg ki. A második Emese. Gábor megint a sértődésre összpontosítja ereje 95%-át, ami már Tamásnak is feltűnik.

Én nem gondolom, hogy itt egymásnak kéne feszülni azért, mert töltünk egymás csövébe vizet.

bscap0008_1.jpg

bscap0006_1.jpg

Márpedig Gábor igenis felhúzta magát, mint Ross Geller, amikor kidobták a szendvicsét. Dávid távozta után Robi felismeri saját esélytelenségét és „hagyja nyerni” a komoly harci kiáltásokkal dolgozó Tamást. Utóbbi ezt nem támogatja, arra hivatkozva, hogy e viselkedés nem sportemberhez méltó. Ááá, ez nem sportember, durcimorcizza Gábor. Tamást már semmi sem menti meg a győzelemtől. Fanni nem szívesen gondol bele, milyen következményekkel járhat, ha egy ilyen labilis személy ennyire fontos információhoz jut, pedig még nem is tudja, mit csinált Demeter Márta iratbetekintés után. Emese nem ideges, amiért Dávid ellene fordult, Dávid nem ideges, amiért kiejtették, tényleg, mindenki tök nyugodt, mint  az „állatorvoshoz menős” hordozót megpillantó macska.

Láttam, hogy eldobtad a bambuszodat,

céloz a valós helyzetre Bencus. Csak a játék heve, közli a Hulkká változás előtti utolsó fázisban járó Dávid. Gábor még mindig nem tudja feldolgozni, hogy Robi „folyamatosan locsolta”.

bscap0009_1.jpg

A Holtak Szigetén Jérémynek rengeteg mondanivalója van, bele is ad apait, anyait, mint egy először és utoljára felszólaló független képviselő. Nyelvi nehézségeit enyhítő körülménynek tekintem, így nem kezdek el sikítani, amikor még a nála lévő hátrány felhasználására is a „rá kell raknom valakire” szöveget alkalmazza. Ez a kifejezés sajnos már kiirthatatlan a valóságshow-szótárból és egyre csak terjed. Előadásának lényege, hogy itten vele senki sem volt őszinte, ráadásul a barátnője is megmondta, hogy ne bízzon a lányokban (ehm). Ja, és senki sem hülye, mindenki tudja, hogy ez egy játék, beleértve saját magát is. Aki egyébként nem csak kicsit okos, de nagyon, ami veszélyessé teszi. Ekkor érkezik meg Beni, a "jó reggelt Vietnam" és a "halihó hullák" köszöntéssel szellemeskedve, hogy aztán középsúlyos általános punnyadás közepébe csöppenjen. Nóri biztosítja arról, hogy itt aztán bőven van idő semmit sem csinálni, aztán megmutatja a citromnarancslájmokat.

bscap0010.jpg

bscap0011.jpg

Bencus veszélyzóna-ismertető beszéddel készült a Bayaniknak, bele is csap rögtön. Párbaj lesz, aki nyer, az marad, aki nem, az megy a Holtakhoz, de fürgén. Evezős, víz alól ötkarika-begyűjtős, majd a parton utóbbiakat karóra dobálós kihívás jön, és szegény Emese még el sem indul, amikor Dávid már majdnem megteszi a  fél távot odafelé.

 Dávid egy kicsit gyorsabban tolta be a csónakot,

kommentál Bence. De hátha megint begörcsöl a lába, utal az előzményekre később, nehogy Emese idő előtt feladja. Nem teszi, a hátúszással viszont „eltaktikázza magát”, ahogy Bence fogalmaz, magyarul elfelejti, hogy úgy nehezebb belőni a helyes irányt. Így aztán teljesen rossz irányba halad, azt sem tudja, hol van, mint a süni, amelyet apukám mentett ki idén a Balcsiból.  Még akkor is  vízben van, amikor Dávid már megfáradva, de győzelmesen piheg a rúdra varázsolt karikái mellett.

bscap0014.jpg

bscap0012.jpg
bscap0015.jpg

A vereség kihozza belőle azt a jól ismert „nem baj, hát ez van” állapotot, amelyben nem tudható, mikor fogja  idegből lefejelni a neki kórusban gratuláló, "ügyesvoltálmegcsináltadozó" társakat. Aztán menekül is a helyszínről, még éppen azelőtt, hogy kifutna az agyvize. Jókor jön a Holtak Szigete, állapítja meg, mert ha marad, akkor egyeseknek jól be...olvasott volna.  Na csá mindenki, örülök, hogy megismertelek benneteket,különösen titeket,  Gábor és Dávid, hogy dögölnétek már meg. "Ne bízzatok senkiben", üzeni a lányoknak.

bscap0013.jpg

"Bízhatok benned?", kérdi nem sokkal ezután Szandi Tamástól, akivel szintén nem szabad együtt mutatkoznia, de majd kitalálnak valami X-aktás megoldást. Tamás elolvassa az ajándéklevelet, amely felfedi, hogy az amulett a fürtök között lóg valahol, hacsak valamelyik Viki szellemétől megszállt törzstag le nem nyelte véletlenül egy banánnal. Mindezt meg is jegyzi (wow), mert mindig gyorsan tudott „verseket tanulni”. Robi is az irodalom környékén tapogatózik: szerinte Tamás úgy viselkedik, "mintha A walesi bárdokat olvasta volna". (He?) Fanni hirtelen okkult képességekről tesz tanúbizonyságot, ugyanis ellenállhatatlan vágyat érez a banánszüretelésre. És csodák csodája, pont azt a fürtöt akarja leszedni, amelyikből már kifigyel az amulett. A sokkos Tamás erre azt a módszert alkalmazza, mint a szerelmes, aki beelőzi vele szakítani készülőt, hogy figyu, akkor én elhagylak. Benyögi, hogy ő már tudja, hol  cucc, hogy akkor inkább találják meg együtt. Kicsit meseszerű az egész, Fanni csodálkozik, hogy váááááá, pont ezt fát bámulom két napja. Újra reménykedni kezd egy számára kedvező szövetségben, csak attól fél kicsit, nehogy végül Tamás mégis Dávidnak adja a kincset. 

91 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

verkli 2018.10.27. 14:18:12

Az Emese-Dávid párbajt nézve ez ugrott be, Bence közvetítése is ennek megfelelő volt.:

www.youtube.com/watch?v=3UXOR00Gvmg

MegaTron963 2018.10.27. 14:32:24

Mióta megvolt Nóri kiszavazása...annyira erőltetett és átlátszó ez...főleg azzal az elcsépelt szöveggel "megindokolva", hogy "Itt bármi megtörténhet". Nos itt azt történik meg amit az egyébként unalomba fulladás helyett megtesznek. Volt egy 6-4 felállás, teljesen mindegy hogy védettségi amulett vagy sem...sorban kiszórták volna őket, de hát akkor...ki nézi ha kiszámítható...szóval így belenyúlni, hogy legyen esély, most meg ismét megfordítani hogy ne billenjen át oda sem a mérleg nyelve..."Kenyeret és cirkuszt a népnek" :)

Nem Penny hajója 2018.10.27. 14:56:43

Az RTL-es Survivor oldalon már fent van a friss kibeszélő.

Folliot 2018.10.27. 15:20:56

@MegaTron963: Hát igen. Bár a Kibeszélőben lelkesen igyekeztek cáfolni, de minden arra mutat, hogy erősen belenyúlnak, annyira átlátszó. Ezzel teszik tönkre az egészet. Persze ha ilyen Dávid, Gábor karaktereket válogatnak, akkor mire is lehet számítani. Belenézve az amerikai változatokba, sokkal nagyobb a szórás, többféle ember - akár 60 év körüliek is! - beválogatnak. Talán nem kellene napi műsort csinálni, akkor a természetes folyamatok is adnának elég fordulatot, a játékok töltenék ki az időt, nem a VV agyalgás.

MegaTron963 2018.10.27. 15:35:17

Fordulat szó helyett ugye nem lenne szerencsés azt használni, hogy irányított műsor...mert hát...s most nem karakterek miatt, mert az ízlés válogatja ki kivel szimpatizál...de ez az 1 bites szintű forgatókönyv, hogy hihető aki 1 nappal előtte még x dolgot csinált volna a másikkal az most bízik benne...:) Pár műsorra korábban ennek pont ellentétét állította. Példa: Fanni ha életszerű lenne ez akkor egy hete nem lenne játékban, ehelyett már ott tart, hogy lassan ő dönti el ki kerül döntőbe :)
Az meg hogy pár nap után "úgy érzem barátok" lettünk...hát nem tudom ki milyen világból érkezett, de ahhoz évek kellene és nem ilyen külső kézzel erőltetett környezet.
Az meg hogy Survivor...legkeményebb megpróbáltatások...Fülöp-szigetek...lassan minden második nap étellel kapcsolatos feladat van, alapból sem fogyott szinte senki, ruha is rendben, nem tűnnek elnyűttnek itt 3 hét után...Blahán kevesebből megvannak az emberek, mégsem kapnak esélyt, hogy bő egy hónap alatt x milliót nyerjenek. Ehhez tényleg kár leutaztatni egy stábot Ázsiába. Farm szinten megoldható és hihetőbb, mint itt...(hirtelen a semmiből előkerülő szárnyasra már nem is célzok, előtte 20 napig semmi hasonló). A ál-feszültségek meg...hát tényleg...de persze mindezzel elérik amit akarnak, nézőszám megvan, utána senkit nem érdekel :)

bElannaTorres 2018.10.27. 16:40:30

@MegaTron963: ezek tényleg nagyon zavaróak. Több olyant raknának bele aki nyerni is akar és tud is játszani nem nekik kéne belenyúlkálni. Akkor nem lenne kérdés egy hat négyes felállással, simán fordulhatna magától is, mert azt kezdenék kirakni aki erős, most meg repültek a lányok, meg úgy repült Beni, hogy nem sokon múlott , két másodpercen. Már rég kint kéne lennie Dávidnak meg Tamásnak is és ebből a szempontból Emese még maradhatott is volna, már elfáradt

woofesz 2018.10.27. 16:51:45

Inkább adásidőn kívül tömjék tele őket kajával. Mert lehet hogy valós időben nem tűnt gyakorinak de az adásidővel nézve igen az hogy wellnessezni mennek, pizzát zabálni most meg hotdog evő versenyt tartanak. Ez a survivor??? wtf
A kamu kacsavadászat is jobban beleillik a műsorba mint az evőverseny. És az legalább vicces is volt.

etikette 2018.10.27. 17:29:35

Az elejen mikor egyutt allt a csapat tunt fel hogy milyen aprolab ez a Gabor! De dobbenetesen pottom...ehhez meg rosszindulatu is...hat nem eppen az idealis vojelolt

tar 2018.10.27. 17:59:47

Gáborban nem az a gond, hogy játszik (vagy próbál játszani) - ez inkább javára írandó.
A probléma az, hogy ő - aki folyamatosan támadó játékot játszik - valahányszor egy icipici mértékben is célkeresztbe kerül valakinél, akkor ahelyett, hogy kussban, méltósággal tudomásul venné, hogy végre neki is helyt kell állnia és állni egy "támadást", felesleges sértődött beszólogatással és totál férfiatlan sértődött hisztivel fogadja.
Röviden ő az a típus, aki csak adni szereti a pofonokat, de amikor kap, azt már nem képes elviselni :/

bElannaTorres 2018.10.27. 18:03:40

Megnéztem a kibeszélőt, megint nagyon jó lett :) jó volt látni Klaudiát, egyik kedvenc játékosom volt. Meg jók ezek nagyon, így Esztert is meg lehet érteni, hogy nem tudott játékra kapcsolni, csak én neki is drukkoltam :/

Na akkor kiderült, az egyenruhák azért vannak hogy jól látszódjon ki melyik csapatba tartozik, következő évadra elég lenne csak a játék előtt rájuk adni, de lehet nem is kell, napi adás miatt úgyis jobban meg tudjuk jegyezni, Bencus meg belejön úgyis, most nemsokára tökön melegített medált kell átvennie, hozzáedződik a dolgokhoz :D
Nekem lehet fürdőruhának tűnt a kis fekete top is eszteren, meg az az egyenruhás top is kicsit olyan, és mikor egyesültek az már a második volt, még elrongyolódni se tud ennyi idő alatt. Holtak meg a harmadik ruhát kapják, de tőlük nem sajnálom mert az ott tényleg kemény, főleg hogy menedék sincs :D

tar 2018.10.27. 18:05:14

Fanni, aki sokkal keményebb szitukba került Gábornál (mert az azért, hogy 1 napon keresztül Eszterrel totál kiközösítve várták az elkerülhetetlent, az egész törzs hivatalosan kijelölt "legaljaként", szembesülve azzal, hogy szó szerint mindenki ellenül fordult az előző játékban, lelkileg igencsak megterhelő lehetett), ezerszer férfiasabban és méltóságteljesebben viselte a megpróbáltatásokat.
Kíváncsi vagyok, hogy ugyanebben a szituban Gábor milyen viselkedést tanúsított volna (tipp: férfiatlan, sértődött hiszti és látványos kiborulás)

bElannaTorres 2018.10.27. 18:07:50

@tar: igen, mert amúgy a játékos része nekem is tetszik, de egyébként nagyon jó karakter
Több hasonló küzdőtípus is elfért volna mondjuk egy oviapu vagy Eszti helyett

Berborosz 2018.10.27. 18:18:58

A 4-es kibeszélőben Eszter. Nagyon csinos.
És Klaudia tavalyról. Ő - már RTL alkalmazottként - castingolta az ideieket.

tar 2018.10.27. 18:26:24

@bElannaTorres: Igen, ha Gábor csak tényleg egy fokkal elviselhetőbb karakter lenne, nem lenne rossz játékos (mmint magyar Survivor színvonalon), de az, hogy hímneműként ennyire nem képes férfiként viselkedni és méltósággal beleállni a "küzdelembe" és állni a vele elkerülhetetlenül együttjáró "pofonokat" sajna a "valódi" a játékra való alkalmatlanságát tükrözi. Kár.

Ami a másik, hogy sajna ez a napi adás egyszerűen kinyírja ezt a formátumot. Folyamatosan mesterségesen KELL generálni a tartalmat és nincs idő HAGYNI, hogy maguktól mintegy "természetes" módon alakuljanak a játékosok közti viszonyok, ezért az egészből egyfajta mesterkéltség és muszáj érzés árad, ami pont a lényeget nyírja ki. Ezért is kár :/

Sanda.Ipse 2018.10.27. 18:34:24

@tar: Sírás. Ha jól láttam az előzetesben, ahol Alexandrával konfrontálódik, ott bőg, mint egy ovis.

bElannaTorres 2018.10.27. 18:41:59

@tar: még az is lehet, hogy valahol direkt nem is fogja vissza magát, és nemcsak az hogy nem tudja - lehet kicsit megfélemlíti a többieket ezzel, hogy ő ellene ne forduljanak mert hamar kint találják magukat

Szandi nálam nagyon feljött a múlt adásban, jó rész volt csak kár hogy emesét így ejtették ki, mint Esztert is és nem a tanácson.

Folliot 2018.10.27. 19:13:12

@bElannaTorres: Én is sajnálom, Emese most lett volna érdekes, így maradnak a Holtak, az érdekesebb figurák ott gyülekeznek. A Dávid, Gábor vonal nálam felejtős.

tar 2018.10.27. 19:18:07

@bElannaTorres: Hümm ... ez akár még lehet is, de ha így van, akkor sajna nem hosszú távon gondolkodik (ergo: nem igazán jó játékos), ui. sajna ez a fajta "megfélemlítő" - "nem merjetek rám rakni, mert megbánjátok" - "egész pályás letámadós" taktika ebben az alapvetően szociális játékban nagyon-nagyon kontraproduktív (amint azt Russel Hantz nevezetes esetei bizonyították).
Egy darabig el lehet vele lavírozni (akár a döntőig is), viszont a végső győzelemre vajmi kevés esélyt ad, mert azoknak, akiket folyamatosan nyíltan vagy fű alatt fenyegettél, megfélemlítettél, bullyztál eszük ágában sem lesz rád szavazni.
Tehát a fent vázolt taktika inkább rövidtávú (és csak csatákat lehet vele nyerni), mint a végső győzelemmel kecsegtető (megnyerni a háborút).

Igen, Szandi mintha végre elkezdett volna játszani és mintha felmerült volna benne, hogy nem csak Gábor és Dávid csatlósaként lehet létezni ebben a játékban, de vérmes reményeim valahogy nincsenek vele kapcsolatban. Meglátjuk.

Ami még nagyon zavaró számomra az, hogy úgy esnek ki játékosok, hogy nem a többiek szavazzák ki őket - ez pedig a Survivor legalapvetőbb elvének mond ellent. Az alapszabály: akkor esel ki, ha a játékostársaid kiszavaztak. Nem véletlenszerű játékokon vagy 1(!!) ember döntése alapján vagy hasonlók. És ez az alapszabály rohadtul nem véletlenül van benne egy szociális játékban - e szabály alapján egyszerűen MUSZÁJ ügyes szociális játékot játszanod, tehetségesen manipulálnod a játékostársaidat, akiknek a kezében van a sorsod és ez alapján jutsz előre. Ez meg itt ( a magyar Survivorban) sajna nagyon nem így van - itt egy szimpla játék során kieshetsz, ha nincs szerencséd, mert a győztes kezébe adják a sorsod - nincs egységes törzsi kiszavazás, nincs esély, semmi... :/

Sanda.Ipse 2018.10.27. 19:31:12

Én is megnéztem a kibeszélőt. Eszter nagyon cuki! Én a hangját is bírom. Olyan szexy.

jóképűkirály 2018.10.27. 19:50:07

a kibeszélőben csak erőltették ,hogy ez a Fanni-banán story-t az élet hozta.Hagggggggggyjuk már.

katalin 2018.10.27. 19:50:22

jó kis fordulat lenne,ha elcseréltetnék a szigeteket, a Holtaknál sokkal több potenciális győztest látok,mint a Bayanin, csak a sunyi-hazudós-csicskák maradtak,tisztelet a kivételek,mondjuk Tamásnak egy leheletnyi kombinációs képessége sincs, a Robi se szellemi szabadfoglalkozásu,mondjuk azon csodálkoztam,hogy behozta a walesi bárdokat, de miért is? Sajnos Szandi vicsorgását nem tudom tolerálni, Gábor meg a tipikus Biberach/ Jágó, remélem hamar eloltja a fáklyáját a Bencus. Továbbra is Benjinek drukkolok.

Ryze 2018.10.27. 19:57:03

A kibeszélőben mondták, hogy olvassák a kommenteket, szóval ebből kiindulva kérdezem, hátha erre is lesz válasz: Az idei évadban miért van ennyi kajálós dolog? Az előzőben nyers tintahalat turmixoltak, meg sült bogarakat kaptak, most meg hotdog evő verseny, komolyan? Meg érzésem szerint sok az olyan vágókép, amiken azt látjuk, hogy esznek. Eszik az ananászos rizst, meg mindenféle gyümölcsöket. Oké. tavaly is volt zsákmenyszerzés browniért meg gyrostálért, de látszott rajtuk, hogy éhesek, fogynak. Most meg hálóval megfogott ráját Az előző évadban ketten is feladták a játékos éhezésre és fizikai leépülésre hivatkozva, most meg egyik játékost se nagyon hallottam panaszkodni, hogy milyen éhes lenne, nem látszik pl. egy Tamáson olyan szintű leépülés izomban, ami mondjuk Ferivel történt.

jóképűkirály 2018.10.27. 19:59:43

@Ryze: Nekem azok a képek beszédesek amikor kaját kapnak extraként.Hotdog,hambi,pizza.Tehát ha x napja nem eszek és odba.nak elém ilyen kajákat akkor habzsolom, két pofára mint egy disznó , Fannika meg Esztike úgy ette mint egy vasárnap délutáni pizzázás amikor igazából nem vagyok olyan nagyon éhes de azért együnk.

Ryze 2018.10.27. 20:24:24

@jóképűkirály: Igen, és szerintem ez sokkal jobban illúzióromboló, mint azt, hogy milyen ruha van rajtuk, meg milyen ruhát kapnak

mézescsók 2018.10.27. 23:21:14

Sok lehet a gyümölcs a szigetükön, vagy több, mint a korábbi survivorokban volt- Szinte mindig rágcsálnak valamit. Nem kell feltétlenül etetniük őket az adás után. Viszont tényleg sok a kajanyerős feladat.
Én nem látok rajtuk annyiféle cuccot és állandóan szárad is valami.
Gábor a beszólásait szerintem "pszichológiai hadviselésnek" szánja.
Hogy tudnak megbízni egymásban azok, akik tegnap még ellenségek voltak? Sehogy. Ez csak duma. Ez a játék nem a bizalomról szól, hanem éppen ellenkezőleg.

csillagporszem 2018.10.28. 06:42:34

@Ryze: haljanak éhen vagy mi? :) Gyümölccsel egyébként nem igazán lehet jól lakni és gyors felszívódású szénhidrát, ami jobban hízlal mint a lassú, szóval ez is benne lehet abban, hogy nem fogynak olyan mértékben. Ha csak zöldséget ennének rosszabbul néznének ki, de miértne ehetnének gyümit ha találnak vagy halat ha sikerül kifogniuk?

Kameleontiná 2018.10.28. 08:15:29

@Ryze: ez az egy darab fürdőruha egy nagy hazugság. Ott volt például Kittike, a pusztító fekete rácsos fürdőruha borzalmában, de volt neki egy kétrészes is. Vagy csak neki adtak egy váltóruhát, amikor már a stáb sem tudta tovább tolerálni a rettenetet a bájos testén? És Szandrának is kettő van. Neki is van a fekete rácsos szörnyedelem, amiben pont nem látszik, milyen szép bóti csöcse van és van neki az a terepszínű, amibe 2 napja nagy szexin átöltözött. Amikor Fíreg úrnak kimeredt a szeme, úgy bámulta a vetkőzést ( hozzáteszem, csini volt Szandra, jó teste van)

karoton 2018.10.28. 12:15:39

@tar: "Ami még nagyon zavaró számomra az, hogy úgy esnek ki játékosok, hogy nem a többiek szavazzák ki őket - ez pedig a Survivor legalapvetőbb elvének mond ellent. Az alapszabály: akkor esel ki, ha a játékostársaid kiszavaztak. Nem véletlenszerű játékokon vagy 1(!!) ember döntése alapján vagy hasonlók. És ez az alapszabály rohadtul nem véletlenül van benne egy szociális játékban - e szabály alapján egyszerűen MUSZÁJ ügyes szociális játékot játszanod, tehetségesen manipulálnod a játékostársaidat, akiknek a kezében van a sorsod és ez alapján jutsz előre. Ez meg itt ( a magyar Survivorban) sajna nagyon nem így van - itt egy szimpla játék során kieshetsz, ha nincs szerencséd, mert a győztes kezébe adják a sorsod - nincs egységes törzsi kiszavazás, nincs esély, semmi... :/"

Nemcsak neked zavaró, már Eszter kapcsán is ezen háborogtam :) Ráadásul ezzel az körön kívüliek egyetlen bennmaradási esélyét is elveszik, a sorozatos védettségszerzés lehetőségét. Mert elég egy ilyen játék, ott rádszáll mindenki, majd egy ember közülük hazaküld, ez így vicc...
Nem véletlen, hogy kint minden védettségi játék kimenetele kizárólag a saját teljesítményedtől függ.

karoton 2018.10.28. 12:17:16

@tar: "Ami a másik, hogy sajna ez a napi adás egyszerűen kinyírja ezt a formátumot. Folyamatosan mesterségesen KELL generálni a tartalmat és nincs idő HAGYNI, hogy maguktól mintegy "természetes" módon alakuljanak a játékosok közti viszonyok, ezért az egészből egyfajta mesterkéltség és muszáj érzés árad, ami pont a lényeget nyírja ki. Ezért is kár :/"

Újra egyetértek, ezek a Bence féle folyamatos provokatív kérdések nagyon nem hiányoznak nekem.

karoton 2018.10.28. 12:20:14

@tar: Fanny megmutatta Nóri és Eszter kiesése után, hogy kell játszani teljesen kívülállóként, érdemes Balázs "teljesítményével" összehasonlítani :)

Ryze 2018.10.28. 12:59:50

@csillagporszem: Nem azt mondom, hogy haljanak éhen, és azzal sincs feltétlenül baj, h mennyi gyümölcs van a szigeten meg hasonlók, hanem inkább én azt érzem soknak, hogy folyamatosan mutatnak olyan képeket, hogy esznek. És persze nyilván szar rizs-bab-gyümölcs-kevéske tengeri élőlény étrenden lenni hosszú hetekig, a 40 fokban, csak abból, hogy folyton azt látjuk, hogy esznek, nem feltétlenül jön át az az érzés, hogy ők itt amúgy most éheznek, és túlélnek.

Bár az kevésbé zavar, hogy mi van a szigeten, meg mit fognak és készítenek el (még bántam is, hogy nem sikerült elkapniuk a varánuszt :D ), inkább az zavar, hogy hotdogevő versenyeznek és hasonlók. Oké, nyilván ki kell találniuk egy rakat feladatot a napi formátum miatt (ami egyébként eleinte tetszett, de mostanra egyre kevésbé), de nem értem, hogy ha tavaly még sikerült is kitalálniuk olyan nyers tintahalas feladatot, akkor idén miért nem? Miért hotdog? Egy túlélésről (is) szóló játékban nem feltétlenül azt szeretné látni a néző, hogy hány hotdogot tudnak megenni a lakatlan szigeten :D Mármint érted, sztem ez így tökre illúzióromboló.

Jó, nem akarok kukacoskodni, meg belekötni a dolgokba, biztos nem egyszerű egy ilyen műsort megszervezni és végigcsinálni, meg gondolom fog ez még fejlődni későbbi évadokban, most is voltak azért szerintem jó és ötletes előrelépések. Pl. a "wellnesst" egészen jól megoldották a tavalyi hoteles dologhoz képest.

Amúgy évad végén szívesen megnéznék 1-2 behind the scenes részt, mert önmagában rohadt érdekes ez az egész, már önmagában az is, amiket a Kibeszélőkben elmondanak

csillagporszem 2018.10.28. 13:34:26

@Ryze: elég szar lehet csak rizs, bab, gyümölcs-kombón élni :D Én 1x csináltam egy barnarizses méregtelenítő kúrát és mikor 3.nap is csak barnarizst ehettem akkor már a látványától is majdnem hánytam. Persze az ember nem lesz olyan éhes mert eszik rizst, de attól még elég rossz lehet mindennap ugyanazt enni. És mikor összeszűkül a gyomra az emebrnek akkor már nem tud annyit enni hiába szeretné. Ezekután egy ilyen zabálós verseny totál kicseszés velük, mert oké hogy örülnek a kajának de úgy megterhelik majd a gyomrukat, hogy tuti rosszul lesznek utána.

Ryze 2018.10.28. 13:37:38

Jó, a feladattal nincs baj, csak érted, lehetne a hotdog helyet mondjuk sült hal, vagy valami hasonló, amit kicsit jobban illik a lakatlan szigetes témához :D

A riszt ne is mondd, edzés miatt nagyrészt rizscsirkét tolok, évek óta (jó, nyilván változatosan, amennyire lehet, sok zöldség stb), és már a rizs gondolatától is szarul vagyok, szal ja, szörnyű lehet magában enni a rizst nap mint nap, úgy, hogy nincs hozzá kb. semmi más, még só se nagyon

csipcsiripp21 2018.10.28. 14:16:14

@tar: igen, Fanni tök karakán csajszi, jelen állás szerint neki drukkolok, no meg Robinak, ő viszont kérdéses, hogy képes-e stratégiai döntéseket hozni, egyszer próbált meg taktikázni, kis is golyózta vele magát. Gábortól irreális elvárás a férfias viselkedés, ő sajna nem ment végig a férfivá/felnőtté válás rögös útján, hanem megrekedt a sértődős kisfiú szintjén. :) pedig jó karakter lehetne a játékban, így viszont egy utálatos pukkancs.

bElannaTorres 2018.10.28. 14:26:49

@tar: tényleg nem jó hosszú távon, valószínűleg csak bunkózik, úgy érzi ő irányítja a játékot.

Nagyon rossz ez a hirtelen kiesés, sajnálom emesét, még Eszternek is több esélye volt. Dávid a kedvencük, de nekem már az is csalódás volt hogy illiász nyerte az előzőt, mondjuk ott esély sem volt kirakni az erőseket mert a fittneszből válogatták a jelentkezőket egyikkel találkoztam is a konditeremben végig magát nézte a tükörben. Szandinak meg az erőltetett mosolyú erobikedző stílusát alig bírtam nézni. A mostaniak ebből a szempontból jobbak, de nem kéne ilyen sok fiatal, pl. Fanniban azt is szerettem, hogy neki egy pillanatig sem volt gond megtalálni Emesével a hangot.
Meg tudom, hogy valószínűleg a sérülésektől félnek, de nem gondolom hogy annyira kondis-izmos emberek kellenek az ügyesség sokkal fontosabb.

Berborosz 2018.10.28. 14:40:03

@bElannaTorres: Nem hiszem, hogy Dávid a kedvencük. Inkább afféle félelmetes mumus.

bElannaTorres 2018.10.28. 14:53:18

@Berborosz: a szerkiknek, a törzsben nem, remélem hamarosan kiteszik, és remélem előbb mint Gábort :D

Berborosz 2018.10.28. 15:01:04

@bElannaTorres: Úgy legyen!
Állítsák meg Arturo Ui-t.

Nevem senki. 2018.10.28. 15:57:57

Ennyi babevéstől sokat finghatnak.

woofesz 2018.10.28. 16:05:59

Kíváncsi leszek ha a dávid vagy a gábor közül az egyik bejut a döntőbe addigra a sok mentálisan zombi emberből hány fog rájuk szavazni.

Folliot 2018.10.28. 16:30:03

@bElannaTorres: Utóbbiban teljesen igazad van. Az amerikai 32. évadban egy 71 éves ! résztvevő a top ötben kellett hogy feladja. És miért? Mert megnyerte a zsákmány szerzést !, túlette magát, rosszul lett. Nagyobb önfegyelemmel menetelhetett volna tovább.

2018.10.28. 16:32:02

A képek miért nem nagyíthatók most a posztban ?! :))) :P
De legalábbis az első ?!? :))))

csillagporszem 2018.10.28. 18:55:10

@bElannaTorres:
Miért lett volna Eszternek több esélye? Emese döntött és kipottyant. Itt legalább Emese küzdhetett a bentmaradásért és ha nem bénázza el az úszást meg az evezést akkor simán nyerhetett volna, mivel Dávid megint bénázott a feladatban a karikáknál. Eszter szerencsétlen meg csak várhatta hogy dönt egy ember a sorsa felett. Ez aztán igazán fair...

bElannaTorres 2018.10.28. 19:38:17

@csillagporszem: neki se volt valami sok esélye:( épp abban a pillanatban jobban kedvelte őt a törzs Fanninál, picike esély volt, talán igazad van semmivel nem több

KékFény6 2018.10.29. 00:25:22

Az adás elején, az első néhány másodpercben egy pillanatra Benit is bevágták, aki már rég nincs a törzsben. Ez nem tűnt fel senkinek? :)

tar 2018.10.29. 06:24:22

@karoton: Balázs esetében sajna Kamiko véleményén vagyok - annyira ótvar módon fogadták, hogy arra én is az egyetlen válasznak, a legemberibb reakciót tartottam: a "csakazértsem" dacot.
Ha engem így fogadnak, valszeg én is kb. ugyanezt csináltam volna - na jó, miután bebizonyítottam, hogy "nem szartam be tőletek, ***-k és nem hagyom magam elnyomni", azért - ha lett volna lehetőség - valszeg nyitottam volna, de Balázst is teljesen megértettem, hogy ő inkább maradt a "kapjátok be, ha így fogadtatok" verziónál. Engem nézőként felbaszott az a mocskos bullyzás, fenyegetőzés és kvázi "parancsolgatás" ("így és így játsszál, különben..."), amivel egy tök új játékost "fogadtak". Hát, kösz... :/
Azt sem tudom, hogy Balázsnak egyáltalán volt-e ilyen nyitási lehetősége.

Sanda.Ipse 2018.10.29. 07:00:00

Ugyan már! Balázson nincs mit fényezni. Ő is tudhatta előre, hogy hátrányos később bekerülni a játékba, mentálisan felkészülhetett rá. Egy puha pöcs volt, hogy feladta.

tar 2018.10.29. 07:06:56

Ezen nem fogunk összeveszni - főként, mert amúgy részben igazad van: valószínűleg csinálhatta volna másképpen, de én ebben az esetben Kamiko pártján vagyok - megértem, hogy miért így csinálta.

Sanda.Ipse 2018.10.29. 07:09:22

@tar:
Ráadásul éppen egyesülés előtt adta fel. A továbbiakban már önmagáért küzdött volna, nem a csapatért és éppen olyan új lett volna ő is a másik bandának, mint a saját addigi társai.

Folliot 2018.10.29. 08:28:17

@Tesztelo.hu: De igen, ezért is mondom, hogy vastagon forgatókönyv szerint megy az egész. Most kezdtem el nézni az amerikai változatokat, szerintem sokkal jobb. Ott is tetten érhető egy szerkesztői koncepció, de a résztvevők dinamikája adja a "műsort". A játékok sokkal kiegyensúlyozottabbak, az ügyességi feladatokat férfiak nők egyformán teljesíthetik, az erőnléti feladatot mindig kombinálják valami logikai feladvánnyal.

tar 2018.10.29. 08:37:29

@Sanda.Ipse: Igen, talán ezért az egyért még én is kárhoztatom (főként mert én láttam fantáziát a srácban - pláne az 1. úszóteljesítménye után) - szar és nagyon nehéz kiközösítettnek lenni, de azért az egyesülést tényleg bevárhatta volna :/

Sanda.Ipse 2018.10.29. 09:37:35

@tar:
Amikor feladta éppen, hogy nem volt már kiközösített.

bElannaTorres 2018.10.29. 10:48:26

@Sanda.Ipse: még az is lehet, hogy nem bírta az éhezést, a többi meg csak mellébeszélés :))

karoton 2018.10.29. 12:14:45

@tar: A megértéssel nincs is gond, végig levehető volt, hogy a saját szemszögéből miért úgy cselekszik ahogy, csak ezt a mentalitást nem tartom alkalmasnak egy tartós közösségi együttélés megalapozására, de ez már lerágott csont :)

tar 2018.10.29. 12:20:04

@karoton: vili, én sem akartam tovább rugózni rajta :)

Kamiko555 2018.10.29. 15:28:27

@tar: Nahát, ez most meglepett, hogy valaki értette, hogy miről beszéltem!!! :)) Hálásan köszönöm!!!!!!!:))

Sir Gombóc 2018.10.29. 19:14:54

Ez az evős játék egész vicces lett.. :-)))

Sendmailto 2018.10.29. 19:43:23

Ujra beigazolodott hogy paran felmentest kaptak tesibol.

Sendmailto 2018.10.29. 20:04:54

A Vera egy olyan nő aki nem szeret gondolkodni. Klaszik by Jeremy

Sir Gombóc 2018.10.29. 20:10:21

@Sendmailto: nagyon unszimpatikus Vera puffogása a hátrány miatt. Nem mintha nagyon akadályozta volna. Tiszta Gábor2..

csipcsiripp21 2018.10.29. 20:10:23

Emese vajon miért rágott be Dávidra, mi volt a deal, amire kezet ráztak? én nem emlékszem ilyenre.

Berborosz 2018.10.29. 20:25:14

@Sir Gombóc: Szerintem meg egy idétlenség volt, már azért is, mert csak fiú nyerhetette meg.

Sir Gombóc 2018.10.29. 20:40:54

@Berborosz: ehhez képest Szandra egész jól szerepelt, míg Robi alig bírta.
Ettől még vicces volt, azok a fejek..:-)

csipcsiripp21 2018.10.29. 20:41:09

ez egy koedukált survivor, szóval nem értem, miért akad ki Vera, ha őt választják ki a hátrány címzettjeként.

Berborosz 2018.10.29. 21:28:16

@Sir Gombóc: Na igen, és nekem Fannika volt a legviccesebb.. Esélyeit felmérve inkább csak a husikát ette, és kikaparta a majonézt azokból a darabokból is, amiket nem szándékozott elfogyasztani.

woofesz 2018.10.29. 21:36:11

Gábor megint alakított. Úgy akar beállítani mindent hogy ő csupa jóság, hibátlan ember eközben mindenki más rosszabb nála. Annyira beleéli magát a kitalált világába hogy el is hiszi.

tar 2018.10.29. 21:54:11

Vera már a legelejétől ellenszenves volt nekem a végtelen önfényezésével, a nagy hangjával, a "ha kell-ha nem" beszólogatásival és a többi passzív-agresszív megnyilvánulásával, de most már igazán eldönthetné, hogy mit hirdet végtelenül kellemetlen stílusban magáról: ő most az erős, überfasza nő, aki mindent kibír vagy pedig a kis nebántsvirágszál, akinek rosszul esik (te jó ég!), ha hátrányt kap.
Ez a nő sem bírja, ha csak egy kicsit is szembesítik a tettei következményével és ennek kapcsán esetleg véletlenül célponttá válik, hanem rögtön látványosan és hangosan megsértődik és el sem gondolkodik, hogy vajon miért ő a célpont. Pontosabban kb. addig jut el a khm... fogalmazzunk úgy, hogy "nem túl szofisztikált" gondolkodásával, hogy az "azé' me' én erős vagyok" .
Jeremy tök logikus döntést hozott: ez a bige szavaztatta kis egymás után a csapattársait, játszott folyamatosan nagy hangon ellenük és most, hogy valakit választania kellett teljesen érthető, hogy nem Nórit (aki a csapattársa), nem Emesét (aki egyrészt csöndes, másrészt 49 éves, harmadrészt most érkezett) vagy Benit (aki szintén csöndes, nyugis gyerek) választotta, helyette a nagyhangú, mellverő, folyamatosan ellenük játszó és ezt nagy pofával hangoztató Verát.
De hát ez persze a nő eddigi viselkedésének a KÖVETKEZMÉNYE, amivel szar dolog szembenézni (meg nehéz is, hiszen csipetnyi empátiát, önismeretet és önmagaddal szemebni őszinteséget igényel), ezért egyszerűbb mindenféle elgondolkodás helyett, agyatlanul nekiugrani a döntéshozónak, belevágni a szavába amikor elkezdi magyarázni az OKOKAT és ismét nagy hangon leugatni. Ennek a nőnek ez az egyetlen módszere vitában, nem csodálom, hogy Jeremy nem ment bele és inkább befogta. A probléma, hogy ez a nő ezzel a végtelenül primitív taktikával nyer :/

ewita 2018.10.29. 22:54:04

a csajok helyében ezt a CSICSKA gábort megcsapkodnám a lapáttal, azzal amivel a sz@rt szokták elásni! :P Tamás nem egy észlény, mégis megjegyezte, milyen stílusban kommunikál a lányokkal!
ez a rizsevős cirkusz már megint...

Mizse515 2018.10.29. 22:56:41

@tar: Jeremy döntésében benne volt, hogy tart Verától. A többi mese. :D

Mizse515 2018.10.29. 23:08:40

@ewita: Alexandra tudja hogyan kell provokálnia Gábort. Nincs nehéz dolga. :D Utána meg négyszemközt bocsánatot kérni. Kis sunyi. :P

bElannaTorres 2018.10.29. 23:10:16

Kajás feladat, alexandra 8 banánt nyomott előtte.. ezért nem fogynak

Berborosz 2018.10.29. 23:33:32

@bElannaTorres: Aztán mikor visszatértek a táborba, a fiúk döglötten hevertek a matracokon, ők meg ettek egy kis rizst Faanikával...

Berborosz 2018.10.29. 23:36:00

@Mizse515: Így volt. Ugyanakkor joga van hozzá, hogy emiatt döntsön így.

Berborosz 2018.10.29. 23:43:35

@Mizse515: Sunyinak is kell lenni. Kíváncsi vagyok, hogy Alexandra kétkapus játéka hova fog vezetni.

bElannaTorres 2018.10.29. 23:47:15

Egyértelmű hogy nem Gábort kell kidobni, hanem Dávidot. De ha most kéne dönteniük Gábor menne, Tamástól ugye nem várhatunk gondolkozást, Fanni talán mindennek örül ami nem ő, talán Robi is.
Engem még az is zavar, hogy unalom ellen szandi seggén időzik a kamera. Inkább lennének olyanok, akik ilyenkor már azt nézik, hogy ki kell dobni aki sorban védettséget nyerhet, meg azt hogy az a másik hogy akarja megakadályozni.
Szegényeket ha az éhezés miatt nem is, de a sok fosás miatt lehet sajnálni :D

_Myers 2018.10.30. 00:03:02

Remélem SáraKonnor fog menni legközelebb a Holtak szigetéről...

Kamiko555 2018.10.30. 00:33:30

@bElannaTorres: előbb nézegetem Szandi seggét,mint bármelyik fiú fejét...:-D (már bocsánat :))

tar 2018.10.30. 07:17:26

@Mizse515: Akár még igazad is lehet. Okoktól függetlenül számomra nagyon ellenszenves, ahogy ez a nő (tényleg Gáborhoz hasonlóan), ha ő maga támad másokat falkában azt "okos döntésnek" minősíti, bezzeg ha ő kap valami minimális "visszavágást", akkor égreszóló hisztit és felháborodást vág le.
Basszus, Vera egyetlen(!!) embertől kapott végre egy kis nehézséget és ezt ilyen kellemetlenül hülye,erőszakos, nagypofájú, mellverő hőzöngéssel reagálja le.
Fanni és Eszter mennyivel szimpatikusabban és kulturáltabban reagálta le, amikor 10 ember (azaz a törzs ÖSSZES TÖBBI TAGJA KIVÉTEL NÉLKÜL) "támadta be" egyszerre, kellemetlen beszólogatásokkal fűszerezve - hozzáteszem: ott Verát egyáltalán nem zavarta az, hogy vele együtt 8-an "támadják be" a 2 leggyengébb helyzetben lévő játékost (ráadásul nőt) - az ott nem gond, nem "férfiatlanság", bezzeg ha ő kap egyetlen(!) embertől valami hátrányt azt világraszóló balhé kiséri. Röhej :/
Fanni és Eszter helyében Vera ott helyben kapott volna idegbeteg bőgő/düh rohamot.

Sanda.Ipse 2018.10.30. 07:41:18

@csipcsiripp21:
Azért, mert a jelek szerint Verának még mindig nincs fogalma, milyen játékra jelentkezett. Amúgy Jérémy meg is indokolta, hogy őt tartja a legerősebbnek, tehát logikus, hogy meg akar szabadulni tőle. Itt nincs lovagiasság és nincs barát. Amúgy tényleg Gábor reciproka nőben. Rosszul viseli, ha nem ő irányít.

Sanda.Ipse 2018.10.30. 07:43:26

@Mizse515:
Nem is titkolta. Jól döntött.

Post Modern Prometheus 2018.10.30. 07:55:47

Az X-aktás utalásokkal ugy megvettél kilora, hogy nem igaz :D

Berborosz 2018.10.30. 08:09:45

@bElannaTorres: Nem hiszem, hogy Dávidot, az ordas rókát ki tudják dobni. Az előzetesben látszott, hogy éppen Szandit győzködi. Félek, hogy sikerrel.

Sanda.Ipse 2018.10.30. 08:24:11

@Berborosz:
Sajnos Szandi labilis. Igazán senki sem bízhat benne.

Nevem senki. 2018.10.30. 11:21:03

@Sanda.Ipse: Viszont Verának még mindig jobban áll a hiszti, mint Gabcsicskának.

bElannaTorres 2018.10.30. 13:13:43

@Kamiko555: :D
Csak nekem ez olyan olcsó, látszik, hogy direkt emiatt került be a lányok egy része, másik része sportoló. ha vegyes lenne a válogatás, mint mondjuk akiket látok mikor lemegyek a boltba, akkor nem nagyon tudnának tangás seggeket mutogatni :D De biztos hogy jobb lenne a játék :/

bElannaTorres 2018.10.30. 13:14:53

@Berborosz: persze mert tőle már félnek, amióta a véletlenek úgy hozták hogy tanács nélkül repült aki ellene fordult volna :D

pillehopp 2018.10.30. 13:37:22

@tar: Nagyon Vera ellenes vagy , mondhatnám elfogultan utálod:) De azért utálod, mert nyilazta Fanniékat ??? Akkor ellenszenves kellene legyen minden nyilazó , főleg Robi meg Tomi akik ráadásul egy szövetségben voltak velük...Különben szerintem jogosan háborodott fel Jérémy döntésén (bár túl tolta azt) , hiszen alapból hátrányból indult ő is és Nóri is , mivel alacsonyabbak,így a többiek könnyebben elérték a zászlócskát és igen férfiatlan volt, de mit várunk egy olyantól aki tüzet gyújtani sem tud. Ha tökös gyerek akkor tényleg Benit választja ,süket duma h. csendes és azért nem választom...Viszont tényleg nem kellet volna Verának hisztizni ,főleg hogy megint legyőzte a csokispalacsinta zabálót:)))

Kamiko555 2018.10.30. 15:10:47

@bElannaTorres: ebben teljesen igazad van!Mondjuk InstaViki se tolta fullba a tangát...:-D De szép lett volna pedig! :-D

tar 2018.10.31. 10:58:36

@pillehopp: Verának a végtelenül primitív viselkedése és gondolkodása az, ami miatt feláll tőle a szőr a hátamon
süti beállítások módosítása