Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A legbátrabb páros 1x03 - Tenya, az ember aki hülye, és büszke rá

2018. október 25. 11:00 - BBrigusz

Indul a mandula, tipikus reggel a celebecskéinknél, Singh Viki bőgésével remek kontrasztot képezve  Tenya énekel a zuhany alatt, ami a csaját épp csak annyira tudja lenyűgözni, hogy egy „Tudnál sietni egy kicsit?”-tel nyugtázza a szokásos reggeli rutint. Palácsikék megállapítják, hogy Kertész Géza már a Bariköztben is egy  geci zsivány volt, és ez a valóságban sincs másképp, eközben Ápdéték a vének szövetségére való tekintettel a fiatal párosok egyikének kibaszarintásán ügyködnek. Zsa mindenki a következő feladathoz, útközben Tenya gyorsan irányba állítja mátkáját, nincs már Tóth Andika, nincs már feladat passzolás, értem? Jóbarátok-fanatikusoktól kérdezem, hogy akkor most ez olyan mint az „elMonicázás”? Eltóthandikázás?

1.jpg

2.jpg

3.jpg

Majka és Tilla a 2018-as Animal Cannibals-nek öltözve ismerteti a feladatot, magasból lemászás, közben korongok összegyűjtögetése, kódösszerakás, széfkinyitás, és a végén az elengedhetetlen csókcsata. Kertész Gézáék kezdenek, ebben a feladatban úgy tűnik ő az aktuális dráma-felelős, tele is a pelus rögtön. A szerkik nagyon próbálják nekünk akciófilmes zenékkel fokozni az izgalmakat, de ott dől meg ez az egész, ahogy bevágják Tilla halálra unt fejét, aki valószínűleg épp azon bánkódik, hogy miért nem tolt be még egy plusz virslit a svédasztalos reggelinél. Németh Kristóf kissé sem hatásvadász módon gyerekszületéshez vagy egy szeretett ember halálához hasonlítja ezt a feladatot, engedjük is el, mert menten lefejelem a képernyőt. Palácsik férje még indulás előtt próbálja aráját bevezetni a gimis matematika rejtelmeibe, de a csaj éppen parázik, mert ő nem tud ilyen sok dolgot egyszerre fejben tartani. A játéknak azon pontja, hogy össze kell szedni három kétjegyű számot a végső kód megfejtése érdekében ott veszíti értelmét, hogy még az első lépés előtt a műsorvezetők elárulnak egy hatjegyű kombinációt, ami biztosan nem nyitja a széfet, tehát egy gyors csavarral rá lehet jönni a három kérdéses számpárra. Timike valószínűleg már rég kitagadta a családi örökségből a szerencsétlen sógorát, aki fél óra szenvedés után sem hajlandó megmozdulni a sziklaszirtről. Hopp, ismét egy feladás, jön is a felmentő-sereg, és épp úgy hozzák le a falról a kis gyökeret, mint ahogyan a feladatot teljesíteni kellett volna, ergo ugyanazt a mozdulatsort csinálja végig az idiótája.

4.jpg

5.jpg

Tenyáéknál is áll a bál, a hölgyike már indulás előtt sértődött és durcás, nem érti, miért nem tudja a csávó egyedül megoldani a feladatot. Gyors összeveszések közepette azért végig csinálják a próbát. Fitneszék is gyorsak, én meg már lelkiekben Viki sírógörcsére trénelem magam. Pár képkockával később jön is a sikítófrász, de végeredményben lejutnak ahogy azt kell, csak a széfet nem sikerül kinyitni. Hazafelé a buszúton Palácsikék lelki fröccsöznek egyet az ősellenség Kertész Gézáékkal, gondolom a húsvéti nyuszis szalvétába csomagolt szottyadt szalámis szendvicsek megosztásán már túl vannak. Hazaérve a luxuserődbe mindenki rohadt büszke magára, ők az élet császárai, akik már minden nehézséggel szembesültek, ami evör létezett, az éhező etiópiai kisfiúk remélem ezt nem nézik. Norbi szolidan „csendes gyilkosnak” titulálja Palácsik Lillát, én meg életemben először tudok azonosulni a mondanivalójával. Tenya felveti Kristófnak, hogy Mr. Palácsik érdekből közeledik hozzá, így a mastermindok arra jutnak, hogy jobb lesz itt résen lenni a továbbiakban.

A következő napot azzal nyitjuk, hogy Kertész Géza meztelen felsőtestét látjuk, amint a budin ülve magyaráz a csajának. Mivel nem mutatják az alsó fertáját (köszönöm utólag is), így a fantáziákra van bízva a többi, és én naivan el is hiszem, hogy tényleg csak ülő alkalmatosságként használja a budit. Ekkor azonban a csaj előkap egy budipapír-gurigát, nekem pedig isti-bizti leáll pár másodpercre a szívverésem. Hogy egy klasszikust idézzek: Mi ez te, Móni? A kínos jelenet orrfújással végződik, így én is visszatérek az élők sorába. Újabb átlagos reggel Tenyáéknál, aki énekelve-gitározva köszönti kedvesét, aki ezúttal is egész kifejezően ad hangot nemtetszésének, minekutána egy rutinos mozdulattal fogja be a faszi száját, és veszi ki a kezéből a hangszert. Szerintem ők ezt tényleg minden egyes nap eljátsszák otthon is.

8.jpg

6.jpg

7.jpg

Az aktuális játékot nehezen tudom leírni egyébként, egy úszó banánon ülve kell pontokat gyűjtögetni, nem tudom mihez lehetne hasonlítani, meg amúgy sem tudok túllépni azon, hogy Norbinak van a legnagyobb csöcse az egész mezőnyben, úgyhogy maradjunk is ennyiben. Tenyáék kezdenek, ügyesek, haladjunk. Norbi elpanaszolja élete problémáját, miszerint túl nagy a riszpektje, és hiányzik neki, hogy küzdenie kelljen valamiért. Hát apám, küzdhetnél a kilókkal, stílszerű lenne. Mindenesetre nem igazán fekszik nekik a feladat, a.k.a bénák. Vikiéknek legalább sikerül picsogás nélkül megoldani egy feladatot, Kristófék pedig behúznak egy max pontszámot, így kapunk is pár érzelmes barokkos körmondatot. Palácsik férjébe annyi férfiasság sem szorult mint a müzlis tálamra festett unikornisba, de ő szerencsére ő így is maradéktalanul büszke a teljesítményére. Ennek a balfasznak köszönhetően Úszógumis Norbert megússza a párbajt, Kristófék pedig védettek.

Norbi önként magára vállalja az első az egyenlők között szerepét, és levezényel egy semmitmondó taktikai megbeszélést a buszon. A triumvirátusnak végre leesik a tantusz, miszerint ha ismét Vikiéket küldik párbajra, hatalmas előnyhöz segítik őket hozzá a végeredmény tekintetében, így felmerül az ötlet, hogy kiküldjék a legerősebbet maguk közül, alias Tenyát. A szavazás előtti utolsó pillanatban mégis mindenki hezitálni kezd, mondván mi van akkor ha nem a Zs-kategóriás félisten fizikumára épül a feladat, hanem a lányok kerülnek főszerepbe, így végül ismét Vikiék párbajoznak.

9.jpg

10.jpg

11.jpg

A párbajfeladat első részeként egy 3*3-as négyzetet kell úgy kirakni, hogy minden sorban 15 legyen a számok összege, ami bazira kreatív és izgi, kár, hogy 2 hete ugyanezt már lelőtték a Survivorben. Mr. Közgazdász Palácsik fénysebességgel oldja meg a feladatot, így előnyt kapnak a nyilazásnál. Tenya eközben a világ legbüszkébb embere, mivel igaza lett, hiszen a logikai feladatban úgy hasalt volna el, mint Jennifer Lawrence a 2013-as Oscar-on. Ugyanaz a lufira célozgatós játék, mint Táncoséknál volt, nem részletezném hosszabban, hisz úgyis unalmas. A lényeg, hogy Palácsikék nyernek, Vikiék húzhatnak haza, kövi héten folytatjuk, addig igyekszem kiheverni a látottakat.

12 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.25. 11:36:19

" Németh Kristóf kissé sem hatásvadász módon gyerekszületéshez vagy egy szeretett ember halálához hasonlítja ezt a feladatot "

Azt a riadt fejszerkezetet vétek volt kihagyni a galériából.

nyúúúlacska 2018.10.25. 14:35:54

Tilláék egy cseppecskét csalódottak voltak, hogy nem a buznyákexrendőr meg ló a biztos párbajozó. Gondolom "szeretik" őket.

etikette 2018.10.25. 14:48:33

Azert le a kalappal azok elott akik vegigcsinaljak a feladatokat! Bar penzt egyiknek sem adnek...nem gondolom hogy barmelyikuk is raszorulna

Sanda.Ipse 2018.10.25. 16:46:30

Ehhez a pár szál játékoshoz minek két műsorvezető? Egy is sok lenne.

Picur87 2018.10.26. 00:00:18

Bennem az a gondolatmenet ragadt meg Norbinál,mikor kifejti hogy szándékosan (!!!) marad a középmezőnyben(!!!),mert veszélyes rögtön a legjobbnak lenni,mert akkor rögtön őt akarnák kigolyózni xD. Annyira kellett röhögnöm. Ő gyakorlatilag max túlélte a feladatokat (ahol a szokásosnál is rosszabbul teljesített,ott mindig a véletlenek komisz összjátéka volt a ludas vagy a feladat volt szar természetesen). Réka legalább teljesített (neki az interjúk alatti arcán tudok megborulni..mint aki elfelejt koncentrálni,h a fogsora ne csússzon ki,emellé egy őskétségbeesés,hogy “mi a tökömet keresek itt?”),Norbi meg csak kifogásokat meg magyarázatokat talál...max életkor jogán tagja ennek a “hatalmas” triumvirátusnak

Sanda.Ipse 2018.10.27. 16:33:13

@Picur87:
Persze, hogy! Meg szándékosan lógott fejjel lefelé a falról percekig, hogy a többiek elől elrejtse alpinista tudományát:)
A végén kíváncsi vagyok, hogy harcol meg egymással a 3 ripacs. Németh legalább érthetővé tette, hogy miért nem jöttek ki vele vezetőtársai a színházban. Ritka undormány a pasi.

Sanda.Ipse 2018.10.27. 16:39:23

@etikette:
Túl akartak tenni az RTL páros műsorán.
Eddig nem sikerült nekik. A nehéz feladatokon kívül egy unalmas műsor.

Sanda.Ipse 2018.10.31. 08:56:52

Lepörgetve, reklámokat kihagyva csupán a játékokat megnéztem. A csapatjáték egyértelműen Németh Kristóf rossz instruálásán ment el, holott Tomi javasolta neki a busz belsejében a hordágy ésszerűbb kivitelét.
Nagyon örültem, hogy kiesett a párbajon, viszont attól a tekintettől, ahogy a nyertesekre nézett, a hideg kirázott. Ez a jobb sorsra érdemes leányzó jobb, ha menekül tőle.

slara 2018.10.31. 10:53:54

@Sanda.Ipse: Undorító egy agresszív fószer, örültem h mentek a levesbe. A tegnapi műsorban jól kivehető volt, hogy Tillåék sem zárták a szívükbe a furcsa nevű és fejű bio robotjával együtt. :) Amúgy a műsor olyan tv2-ös....unalmas már ez a sok lestrapált ezerszer kiköpött celeb:)

Sanda.Ipse 2018.11.07. 07:07:21

Sűrűn kellett használnom a gyorsítógombot lejátszáskor és nem csak a reklám alatt a tegnapi, utolsó részben. A TV képernyőjéről már törölgetni kellett a nyálcunamit, amit a fitnesz guru és neje oda ontott. Mély érzelmek, elkötelezettség egymásnak szólnak és nem a kirakatnak. Az embernek olyan érzése támad, hogy nagyon szar lehet a házasságuk, hogy ennyire szükségét érzik az ellenkezője bizonyításának. Sajnos már kevesen voltak és túl sok idő volt rájuk.
A végeredményről: a kis ismeretlen új házasokat szerettem volna nyertesnek látni, mert a két ismert párt nem kedvelem. Mikor ennek az esélye elment, azon vettem észre magam, hogy Pintérének drukkolok és elégedettséggel töltött el, hogy lealázták a guruékat és vitték a 10 millát.
Mondjuk Rékának sikerült derűs pillanatot is okozni, mikor a tányérok tartása közben odahörögte az urának, hogy "te visszajöttél a halálból". Ez kellett volna, hogy inspirálja? Hmm...
Végülis 20 perc zanzásítva, lepörgetve elegendő volt a megnézéséhez.

Chuck Νorris 2018.11.07. 08:07:56

tegnap láttam belöle 10 percet (annyit birtam) de ez alatt is feltünt milyen undorral bámulja tenyát az állitolagos csaja. Mondjuk megértem engem a hideg ráz ki ettöl a majomtol.
a másik amin röhögtem Updatené fogsora.

Sanda.Ipse 2018.11.07. 09:03:49

@Chuck Νorris:
Én mindig attól tartok, hogy egyszercsak kiesik a szájából. Én sem bírom amúgy Tenyát, tegnap a végén mégis nekik drukkoltam, annyira sok volt nekem Mr és Mrs Update. Ráadásul már a zsebükben érezték a főnyereményt
süti beállítások módosítása