Tegnap végkép kiderült, hogy Székelyföld Hasizma sokkal több időt tölthetett konditermekben, mint stratégiai tárgyalásokon, mert Fanni nagy csele után úgy kiszavazódott, hogy azt kívánta, bárcsak ne szavazódott volna úgy ki. A szerencsétlen még a riportban is azt motyogta könnyek közt, hogy a csapatából max. Dávid tehette rá, a többiek tuti nem. Egyem a szívét, de nem vág ez semmit.
Tamás, ízig-vérig becsületes, egyszerű csóka, de a fióknak nem a legélesebb kése. Tanulmányt lehetne írni a fejéről, mikor próbálja kideríteni mi is történt a törzsi tanácson. Persze társai sem segítenek sokat, mindenki hazudozik összevissza, aztán Dávid félrehívja és elmagyarázza neki, hogy az életben nem minden fekete, avagy fehér. Úgy beszél vele, mint édesapa a hülye gyermekével: „Látom segítségre szorulsz, elmagyarázom! Pont rossz helyen kaptál idegösszeroppanást, mert ÉN örülök, hogy te maradtál. Ok, rád szavaztam, de csak azért, mert tudtam, mit tudtam, ÉN JAVASOLTAM (!), hogy te kapd meg a védettséget! Érted már Bumburnyák?” És Bumburnyák érti, sőt Bumbit innentől kenyérrel lehet kenni. Csudálatos!
Szandi és Harcicsivava megbeszélik, hogy került Fannira jel. Hát úgy, hogy Csivava rátette. Majd mocskosul átlátszóan elkezdi dicsérni az aszpirinárust, hogy milyen megbízható és ügyes, de olyan formában, hogy elöntött a szekunder szégyen. Szandi persze nem egy Robi-Tomi szint, simán átlát a folpackon, de a Csivava még ezt is tudja fokozni: „Majd Dávidot is kivágjuk Emese segítségével, és kézen fogva sétálunk a top 3-ba.” Szandinak valahogy sikerült a riportig visszafojtani a röhögést, de ott rögtön kitört belőle. "Ehhez nekem is lesz pár szavam" – mondja, miközben sejtelmesen kémleli a horizontot, ahogy arra az operatőr nyomatékosan kérte. A 25. nap gyönyörű naplementével ér végett, amit tátott szájjal bámulnak, kivéve Robit, aki inkább a szaros lapátra támaszkodva mereng az élet dolgain.
Reggel Fanni korán ébredt, ami amúgy nem szokása, mióta nem kell járnia a nagybanira, de most az idegtől nem bír aludni. Hisz hiába mentette meg Bumburnyákot, az a hálátlan még fel sem kereste, és kurva nehéz konspirálni olyannal, aki nem szól hozzád. De csak azért nem kereste még fel, mert még nem egyeztetett stratégiai partnerével, Robival. A két hideg fejű stratéga végül arra jut, hogy meg kell bízni a szőkében, mivel lenni neki 180 fokos fordulat a megítélésében, és amúgy is Bumburnyák most rájött, hogy is kell játszani ezt a játékot. Akkorjóvannakor! Megy is Fannihoz, hogy kifejezze háláját. A debreceni szőke továbbra is azt sulykolja, hogy Verára rakott, hiszen mi értelme lett volna másra tenni. Nem? De! Ez logikusnak tűnik, még, ha csekély is az valóságtartalma, így Bumbi maradéktalanul elhiszi. Aztán vízhordás címén Szandi is beszél az emberünkkel, miközben próbálja megértetni vele az igazságot, de Bumburnyák flopy méretű tárhelye mára betelt, nem tud fogadni semmilyen információt, így marad a Fanni ápdétnél.
Az elhunytak szigetén Zseremit tényleg ki kéne találni, ha nem volna. Eszterrel főznek, de az összes füst erre a nyomorultra száll, aki ahelyett, hogy arrébb ülne, inkább folyamatosan értetlenkedik és durrog. A héliumhangú törpilla először közmondásokkal igyekszik segíteni rajta, de látszik, hogy legszívesebben felgyújtaná a gecibe, csak hát ott a stáb. Kijelenthetjük, hogy gall kakasunk gyakorlatilag életképtelen, még jó, hogy a trópusokon vannak, mert máshol simán elvinné egy talajmenti fagy. Éppen leégeti azt a kevés rizsát amit kaptak, mikor érkezik a Veronka. A mosolyok nem őszinték, de majd megenyhülnek- gondolja. Főleg, ha előadja nekik milyen fasza, egyenes csaj, aki nem dörgölőzik, meg nem susmog, mert ő nem ilyen! A csajok két perc alatt kisakkozzák, hogy a Harcicsivava egy
„Egy kétszínű, rohadt fíreg!”
és ezzel az egyszerűsítéssel közös nevezőre is kerültek. Fitneszanyut meg úgy felkúrta az ideg, hogy, ha itt lenne az a kis gnóm, tuti nem érné meg a reggelt.
A mai játék zsákmánya: egy félnapos wellness hétvége a festői filippínó tengerparton. A csajok értelemszerűen sipákolnak örömükben, de Beni konkrétan nem akarja elhinni, hogy ezért a szarért kellett ma felkelnie. A játékhoz ma se ész, se erő nem kell, ugyanis kártyavárat építenek falapokból. Akié hamarabb eléri a 2 métert, az nyer. Úgy látom egyedül csak az aszpirinárus unatkozott otthon sokat gyerekkorában, vagy egyszerűen csak nem játszott vele senki, mert ő építi a legstabilabb várat. Beni egy hosszú, vékony toronnyal próbálkozik, és már majdnem megnyeri, mikor ledől az egész. A többiek teljesítménye szóra sem érdemes, így Szandira koncentrálunk, aki erős alapokkal kezd, majd szisztematikusan, szintről, szintre haladva nyer.
A táborban Harcicsivava már azon gondolkodik, hogy fogják ezt a nyereményt taktikára használni, Fanni meg kijelenti, hogy azt se tudja mi az a wellness. Csivava és Robi egyből betalálja: „Se nyaralás, se wellness, se tenger? Mi a lófaszt csináltál te 24 évig?!?” Fanni ecsetelni kezdi a gyufaárus lánykát és Natascha Kampusch-t megszégyenítő, igen szomorú gyermekkorát. Neki a piacozás volt a wellness, meg olyan szegények voltak, hogy kő alatt laktak és egymást ették. Néha, ha szerencséje volt, kiküldték a 4-es főútra labdázni a kedvenc tejeszacskójával.
Bumbi és a Róbert tutajt építenek. Ok, de hogy állunk a minekkel? - kérdezhetnénk, de minek? Mindenféle bambuszt gyűjtenek, majd jön a tervezés fázis. Fanni finoman közli, hogy ehhez nem kell MTA tagság, ő is csinált már ilyet, csak azt mondjuk traktorbelső tartotta fenn abban a szennyvízcsatornában, ahová őt küldték játszani gyermekkorában. Persze szigorúan csak azután, hogy mosolyogva felszedett két hold krumplit, hogy hajnalban tudjon mit árulni a nagybanin. Erre Robi megint felkúrja magát, de hát min nem? Míg a srácok építenek, Szandi nyilatkozik a wellnessről: Csivavát nem viszi, Dávidot, Emesét és az egyik hajóácsot viszont igen.
Elhunytak: Vera úgy döntött, hogy őt már befogadták a többiek, ennek örömére felbont egy kókuszt, és azzal fárasztja a többieket, milyen fasza kis csapat lettek ők itt. Az elmúlt három órában… Aztán rátér saját maga ajnározására, ami végül egy kiadós sírásba torkollik, magával rántva Fitneszanyut is. Amíg egymást túllicitálva bőgnek, hogy kinek hiányzik jobban a gyermeke, én kentem magamnak egy vajas kenyeret, és mire visszaértem látom, hogy kész az új tutaj. Mondjuk, el nem bírja őket, de legalább elütötték az időt. Egy gyors visszakapcsolás a Holtakhoz, ahol Vera-Nóri duó még mindig rí, de olyan keservesen, hogy Zseremi azon gondolkodik, inkább visszaül a füstbe, vagy egy kagylóhéjjal felvágja az ereit. A vágószobában is rájöhettek, hogy a két vonyító amazonnál bármi jobb zárásnak, mert fejvesztve kapcsolnak inkább a két tutajos unalmas társalgására. A tervük, hogy erős szövetséget alkotnak Fannival, mivel ő az, aki a színtiszta igazságot mondja, és csakis azt.
Facebook kommentek