Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Bejegyzés típusa Minden fontos tudnivaló a Walking Dead S09E03-ből

2018. október 23. 17:00 - Sick Rhymes

www2.jpg

Az első két epizódhoz képest a harmadik talán az eddigi legjobb, már most választ kaptunk pár olyan kérdésre, amelyekre máskor hónapokat kell várni. Ráadásul volt pár olyan momentum is, amikor a készítők elég feltűnően kikacsintottak jóval korábbi részekre, sőt, szereplőkre. Itt van minden olyan infó, ami mellett a kevésbé szemfülesek simán elmehettek.

Rick és Michonne

www.jpg

Bájosan, de kissé idétlenül cuki volt Michonne és Rick közös gyereknevelős jelenete, amelynek a végén Rick elszólta magát, hogy igazából gyereket akar Michonne-tól. Ki tudja, mi lesz ebből, ugyebár Rick nemsokára eltűnik valamilyen módon a sorozatból, de mindenképp érdekes lenne, ha Michonne-t terhesen hagyná. Ebben az esetben mondjuk kizárt, hogy ne csak kiírjak, hanem ki is nyírják majd. Lelki szemeim előtt simán látok egy pár évtizeddel később játszódó spinoffot, amelyben Rick "két" gyereke lesz a főszereplő. És hát valljuk be, Judith és egy potenciális Michonne-Rick-baba aztán tényleg elég kemény túlélő géneket örökölne.

Kemény csajok

www6.jpg

Nagyon hamar kiderült, hogy miért tűnnek el a Saviorök, és mi történt Justinnal. Utóbbit láttuk, ahogy meglöki valami, de kiderült, hogy az Oceanside tagjai egyszerűen lelőtték. Sőt, nem csak őt, hanem célba vették az összes olyan saviort, aki részt vett abban, hogy Simon vezetésével megöljék az összes fiút és férfit Oceanside-ban. Mielőtt még kiderült volna, ebből már elég nagy konfliktus lett, azonban Maggie és Daryl tettek róla, hogy ez akár még nagyobb is lehessen. A rész végén hagyták, hogy a nők leöljék a festett szőke, rövid hajú saviort, amiért többek között megölt egy 11 éves gyereket is. Rick többször is elmondta a részben, hogy minden élet számít (még a Carol életét fenyegető seggfejé is), de Maggie és Daryl már az évad kezdete óta feltűnően más véleményen van. Ezért is volt annyira zseniális, hogy hagyták, hogy az Oceanside végezzen az elrabolt saviorrel, amiért segített kiírtani a település hímnemű tagjait. És őszintén szólva, a Walking Dead világában minimum halált érdemel, aki mosollyal a fején meggyilkolt egy 11 éves gyereket.

A helikopteresek

www4.jpg

Jadisről kiderül, hogy kapcsolatban van a helikopteres brigáddal, és azt mondják neki, hogy csak úgy viszik el a géppel, ha hoz nekik egy A-t, nem pedig egy B-t. Az A betű szerepéről elképesztő sok teória létezik, és itt egyértelműen erre utaltak a készítők. Én is írtam már arról, hányszor bukkant már fel érdekes helyzetben a betű, például amikor Jadis bezárta Ricket, vagy a vagon falán, ahol a Terminusnál voltak. Vajon csak férfit és nőt visznek magukkal, ezért mozdult rá teljesen váratlanul Jadis Gabrielre, majd ütötte le, amikor lebukott a rádióval? Vajon milyen lehet egy A és milyen lehet egy B? A suttogók között vannak alfák és béták is, de ők egy nomád frakció ebben a világban, nem hogy helikopterük nincs, de rendes ruhájuk sem. Az is érdekes, hogy Jadis Gabriel leütése után azt mondja, hogy mindig B-nek hitte a papot. Vajon az A feláldozhatót jelent, a B meg nem? Akkor mégsem érdekből mászott rá Gabrielre? Tudjuk, hogy Rick és Negan is A, akkor lehet egy A csak szimplán erős, vezető képességekkel megáldott személy? Ilyen minek kell bárkinek? És Gabriel mitől lett olyan, mint Rick és Negan attól, hogy jelezte Jadisnek, el kell mondania a titkát?

A Commonwealth árnyéka

www3.jpg

A képregények alapján a helikopteresek a legnagyobb, legmodernebb településhez, az 50 ezres Commonwealth-hez tartozik, ahol kétféle társadalmi osztály van aszerint, hogy az ott élők milyen munkát végeztek az apokalipszis előtt. A felső osztályba tartoznak azok, akik korábban politikusok vagy ügyvédek voltak, az alsó osztályba a pékek, hentesek, kertészek és hasonlók. Gabriel mondjuk egy pap, ami inkább alsóbb osztályhoz tartozik, meg hát miért lenne attól B-ből A, hogy ráijesztett Jadisre? Arról nem is beszélve, hogy Rick rendőr, Negan pedig tesitanár volt egy iskolában. Egyik sem ügyvédi vagy kormányzói szintű munka. Megőrülök, mire ez kiderül!

Maggie, Maggie, Maggie...

www7.jpg

Ugyebár Rick mellett Maggie is biztosan távozik a sorozatból, és azt is látjuk már, hogy kialakult egy Maggie-Darryl és egy Rick-Carol tengely, amely nagyon nem ért egyet Negan embereinek sorsával. Maggie a Hilltop vezéreként azzal kezdte az első részt, hogy felakasztotta az őt megölni próbáló Gregoryt, és jelezte, hogy ő nem Rick. A mostani részben megint erről tett tanúbizonyságot a savior meggyilkolásának engedésével még úgy is, hogy Cindy az Oceanside-ról bevallotta, Gregory felakasztása bátorította fel őket ennyire. Ha Rick fülébe jut, hogy Maggie miatt kezdődött el a vérbosszú a települések között, biztosan komoly balhé lesz. És vajon miért akarhat Negannel beszélni ő és Daryl? Van egy tippem, hogy nyilvánosan ki akarja végeztetni, teljes joggal.

Negan csicskái

www5.jpg

A saviorök hiába vannak többen a hídépítésnél, biztonsági okokból nem lehetnek lőfegyvereik. Azonban az eltűnő társaik miatt kezdenek berágni, amiből balhé lesz, páran még baltát és más fegyvert is fognak, hogy aztán újra jelezzék nekik, hogy lehetnek többen, ha mindenki másnál pisztoly van, ameddig botokkal hadonásznak. Az egyik Carolra rátörő csávó majdnem meghal, amikor Carol önvédelemből leszúrja, de Rick ragaszkodik az elveihez, és orvosi ellátást ígér neki, mert mindenki számít. Ettől a húzástól valószínűleg rövid időre lenyugszanak a saviorök, de kérdés, hogy mikor derül ki, hogy az Oceanside tagjai vadásznak azokra, akik részt vettek a népírtásban. Ha egyáltalán Maggie és Daryl ezt elmondja bárkinek. Mindenesetre lehetséges, hogy a suttogók mégsem most bukkannak fel, hanem ebben az évadban tényleg a Commonwealth lesz az új frakció.

Csatlakozz a Hogyvolt Walking Dead csoportjához, ahol meg lehet beszélni a legvéresebb részleteket, a legforróbb pletykákat, és szembe jönnek a legizgalmasabb viceók és a legviccesebb mémek!

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása