Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 4x18 - Okosan és férfiasan

2018. október 18. 12:07 - Dzsudibí

Bulika. Az egyesült törzsben mindenki kacag, telezabálta és itta magát, van zuhany, szappannal, édes vízzel, meg törcsivel, és ha ez nem lenne elég kedves feleim azok számára, akik azért kapcsoltak erre a műsorra, hogy valódi szenvedést, vért és verejtéket lássanak, akik kíváncsiak voltak az emberi tűrőképesség határaira, akik tudni akarták, hol van az a pont, ahol előbújik az emberből az állat, és az éhségtől megborult elmével a leggyengébb törzstag torkát versengve tépik fel fogaikkal a játékosok, na azok kedves feleim kurva szar helyen járnak, mert kapaszkodjatok meg, hangfal is van zenével, meg habfürdő kismedencében, én meg hiába mordulok fel kissé elégedetlenül, hogy na elmentek ti a jó kurva anyátokba, ez attól még a magyar szörvájvör. Gábor szerint az este ekkor jutott el abba a fázisba, hogy aki megitta magát, az megitta, így felelj vagy mersz-et játszanak mersz nélkül, záporoznak a kire fogsz rakni-k, Vera szerint azért mégiscsak látszik, hogy most a játékban vannak, nem odahaza, mert őnáluk, a vadregényes Székelyföld legbujább szegletében nem ilyen kérdésekkel játszák ezt a játékot. Mondanom sem kell, Beni sehol, bizonyára valamelyik fán csimpaszkodva kutat eukaliptuszlevelek után, vagy a jóisten tudja, de ő csinálja jól, még mindig messzebb jutott, mint franciahon leendő Zidane-ja, aki szarik a babra azóta is.

1_11.png

2_12.png

Egy kicsit belepisiltem a vízbe fej.

3_12.png

Felmerül az Értékesítési Vezető és AlexaSándor közötti konfliktus is, Értékesítési Vezető nagyon taktikusan azt az érzést kelteti, hogy az I. Nagy Sales-Pharmacy Szövetség megbomlott, mint haltetem a 45 fokos tűző napon 3 nap után, és eme fondorlatos lépésére marha büszke a külön riportban is. Beni végre előkerül, rögtön ráugranak az éhes vadak, Fanni kérdezi fel, hogy neki mégis hogy csapódik le az, hogy lógatja itt 3 hete a lógatnivalót, nyaralgat meg kavicsokat gyűjt a tengerparton, miközben ábrándos tekintettel sanzonokat dúdol és kedvenc cefrefokolójára gondol, ezalatt a többiek meg küzdenek a túlélésért, minden napjuk egy végtelennek tűnő harc az elemekkel, saját határaikkal és a gyötrő éhséggel, és én már majdnem meg is sajnálnám az ú.n. többieket, ha Fanni eközben nem azon dolgozna épp, hogy óvatosan odébbúsztasson egy hatalmas habszigetet a medence vízén. Beni válasza ködös, mint a Széchenyi kinti medencéje mínusz húszban, de valami olyasmi, hogy szarok én a farmra, olyannyira, hogy amikor következő körben neki kéne kérdeznie Értékesítési Vezetőt, kerek perec közli, hogy ugyan kérdezhet ő, csak éppen a válasz nem érdekli. Bártendör vállalja a Beni fanklub tiszteletbeli elnöki címét, annyira odavan, Fanni viszont aggódik, hogy Beni anyira beleszarik mindenbe, hogy a végén csak az ő kezében landol majd a trófea, amit tuti a pálinkafőzéshez használ majd fel. A buli a tetőfokára hág, és ezeknek van pofája elénekelni az egy szál bikinit hoztam el az útra című örök slágert, úgy, hogy a calzedonia teljes nyári kollekciója körbement már a sziget lányain.

4_12.png

5_12.png

6_12.png

Átugrunk a Holtak Szigetére, hogy megmutassák, Zsérémi még él, kellemetlenül sok vágókép a tengerről meg sziklákról, hiszen mi a jó életet mutassanak. Zsérémi a kamerának úgy kezd, hogy az "az első éjszaka ezen a csodálatos szigeten...", és én már azt hiszem hirtelen, hogy az egyedüllét, meg hogy kikapott Székely Sarah Connortól jó hatással volt az örökké elégedetlen kis lelkére, de lófaszt, ironizál a kis csigaevő, mert a szúnyogok is megették, meg az esőkabát is lyukas, meg nem evett semmit, de semmit, de tényleg, SHEMMIT az elmúlt 24 órában, de - és itt kihúzza magát- majd valahogy kibírja ezt is, és megoldja férfiasan és okosan. A következő vágókép stílusosan, ahogy férfiasan és okosan egy fürt banánt próbált meg a fáról leverni EGY KURVA BANÁNLEVÉLLEL, gyerekek, én ennél a pontnál egy nagyon kicsit összefostam magam a röhögéstől. Ez az életképtelen odáig nem jut el, hogy tüzet úgy tudna gyújtani, ha valamit gyújtósként az ujjnyi vastag fadarabok közé dugna, nem baszdmeg, ez a szerencsétlen tényleg azt várja, hogy a szikrák majd lángra kapnak így is, de szürpríz, kurvára nem, így káromkodva odébbáll, se banán, se tűz, csoda, ha a következő játékos érkezéséig életben marad, Drjúdásdrpanyikanitának meg ottohn már görcsbe állt a keze a sok facepalmtól.

7_12.png

8_12.png

A buli másnapja eközben a top 11-et is megviseli, Fanni lába belelógott a tengerbe alvás közben, Eszternek melege volt, Fitneszmami meg most jött rá, hogy basszameg a kurvaanyját, itt még mindig vannak 10-en rajta kívül. Óriás matek, hogy két pohár rizst hogyan felezzenek el, ha vacsorára is meg reggelire is, elég sok megoldás születik, de aztán a végén csak kihozzák, hogy 100 forintnak mennyi a fele. Székely Sarah Connor színt vall Tamásnak, Zsérémi jól van, a Holtak Szigetén dekkol, és csak azért tartotta ezt az infót vissza eddig, mert nem akarta elbaszni a bulit azzal a képpel, hogy Zsérémi egyedül kuksol a sötétben a parton, de senki ne aggódjon érte, mert kemény ez a legény, mint a fagyott kutyaszar, szerintem itt kellett volna egy vágókép, ahogy Zsérémi banánlevéllel akarja leverni a fáról a banánt. Tamás felkészülten jött, van Holtak Szigete?? Löevél, védettségi játék, mindenki pakoljon, Székely Sarah Connornak jó az előérzete, Emese a realitásOK talaján maradva úgy gondolja, ma nem ő szerzi meg a védettséget jelentő nyakláncot, de az utolsó sem ő lesz, aminek nincs jelentősége, de azért mégis van, nekem meg rögtön felcsendül a fülemben Palik Laci klasszikusa, ilyen nincs, ilyen nincs és mégis van. 

9_12.png

A védettségi játék első ránézésre kurva jó, egy nagyon faszán felépített pálya, a játékosoknak 3 deszkát kell összeszedniük meghatározott sorrendben, mert csak azoknak a segítéségvel tudnak átjutni a pályán, ami után egy képet kell kirakniuk, az első, aki kirakja a képet nyeri el a védettségi nyakláncot. Robi egy igen fárasztó, ám annál kevésbé hatékony technikát választ az első deszka megszerzésére, az elsők között Értékesítési Vezető, Spori Dávid és Székely Sarah Connor. Az építményen fej-fej mellett haladnak a játékosok, egyedül Tamás marad le egy kicsit, akinek sikerül elhagynia az egyik deszkát, így mászhat le érte, és kezdheti előlről az egészet. Ugyan Spori Dávid mászik le először a pályáról, de végül Beninek sikerül először kiraknia a képet, így övé a védettség, nohát, micsoda meglepetés. Spori Dávid csak nekünk bevallja, hogy igazából ő direkt nem nyert, ez a taktika része, mert nem akarja, hogy a többiek erősnek gondolják, majd a végén, na majd a végén odabasz rendesen. Hogy akkor mégis miért rohant annyira az elején, hogy a pályával ő végzett először, az rejtély, lehet, hogy csak a képkirakásnál jutott eszébe, hogy ő nem csak össze-vissza játszik itten, hanem nekije taktikája is van ám. 

 

Visszaérve a táborba Beni gyanakvó tekintetek kereszttüzében, mint a sánta, aki eddig bottal járt, de amikor hirtelen érkezik az autó a zebránál, hirtelen megtanul futni is, Beni azért örül, azzal már nem is idegesíti a többieket feleslegesen, hogy szerinte ez egy könnyű feladat volt. Mindenesetre az új közellenség ezzel egyértelműen Beni, aki eddig eljátszotta, hogy nyaralgatunk, most meg hirtelen védettségi játékot nyer, mégis hogy képzeli. Ezek után beindul a taktikai bulldózer kíméletlen gépezete, Fitneszmami Eszterrel, majd Gáborral tárgyal, fiúk külön, fiúk egyben, Értékesítési Vezető önmagát vezetőedzőként aposztrofálja szerényen, mely szerep egyébként úgy gondolja passzol a játékához, és jól is áll neki. Dávid egója szintén a pofátlanul magabiztos tartományban mozog, ő neki itten kurvára mindegy, melyik szigeten kell túlélni, mert a kisujjából rázza ki ezt az egészet, és amúgy is minden a terve szerint halad. Ex-Gagamba megtanítja Ex-Agilát a banánok nyelvén beszélni, akik tátott szájjal figyelik a tudományt, hát mi itten csak kibasztuk a napra, mint az egyszeri paraszt, had' érjen, ti meg művészetet csináltok belőle, Dávid szerényen kihúzza magát, hogy hát igen, azt speciel véletlenül elfelejti megemlíteni, hogy a kabátolás nem az ő, hanem banánérlelő AlexaSándor ötlete volt. És ha valakinek nem lenne még elég a játékot bábszínházként üzemeltető vezető személyiségekből, akkor kapunk a végére egy kis Bártendört, aki szerint most a játék az ő kezében van, hiszen ő a két törzs felett áll, ami egyébként tök jól hangozhatna, ha hirtelen most tévednénk ide először, és at hinnénk, hogy erkölcsileg vagy fizikálisan, vagy ilyesmi, és nem arról van szó, hogy az egyik helyről már kiutálták, a másikról meg majd most fogják. Reméljük Zsérémi kihúzza a következő részig.

16_13.png

17_12.png

Címkék: rtl klub survivor
83 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hogy kerültem én ide? 2018.10.18. 12:22:40

Ahogy nézem a 3. képen, Nórinak kár a bajuszt erőltetnie; a körszakáll sokkal jobban állna neki. :-D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.18. 12:31:34

Jó lett Dzsudibeee.

Félek Tamás már nem is barátként szereti annyira Zseremit, hanem még egy picit jobban is ode dörgölőzne a szőrös franciához ;)
Még készakarva kikap hogy együtt szaladgáljanak a holtak szigetén Zseremiásch haverjával/szerelmével :táncitánci

Emese képe direkt ilyen szopásra formáló ajkas, vagy véletlenül ? :))

Dávid alibi szövege hogy direkt nem nyer semmit egy vicc category :))
Akkor direkt fogyjál le egy kicsit mert még túl izmos vagy öreg, és attól hogy nem nyered direkt még kitehetnek azért mert majd fogsz :P

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.18. 12:32:33

Valaki szerezzen nekem egy HD háttérképet Fannikáról, kitapétázom vele a szobát :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.18. 12:35:49

Benit lehe hogy eddig szerették de most tényleg egy bazi nagy célkereszt van a valagán, ha lehullik a védettségi nyaklánc a nyakából ,akkor lehet megszórják páran Benikét, de addigra már stratégiát vált és keres magának partnereket, nem hülye.

Timi1983 2018.10.18. 12:37:23

Valahogy az előző Survivorban több volt a "túlélés"...itt valahogy átvergődtek az első etapon. Nem nagy megerőltetéssel. Csomó "veszítsük el a játékot" bohóckodással :(((

rathia 2018.10.18. 12:39:36

Lassan tényleg a VVben érzem magam, mintha nem is túlélnének a szigeten. Kár.

Dávid és Vera mindenkinek nagy konkurencia, de én tuti Dávidot raknám most ki, aztán a Holtak szigetén majd eltaktikázhatna, ott hoznia kellene a feladatokat, meglátnánk, hogy megy ez... én kíváncsi lennék rá. Aztán mehetne Gábor, és utána a lányok, mert addigra már jól kiutálnák egymást.

Remélem Beni nyeri. Nehéz dolga van, de én bírom.

Hogy kerültem én ide? 2018.10.18. 12:48:25

Remélem Jeremy sokáig marad, mert a banánleveles próbálkozás után szívesen megnéznék tőle egyéb talpraesett technikákat mondjuk a pókhálóval történő halászásról, vagy arról, ahogy egy adag zselével próbál beverni egy szöget, esetleg ahogy egy kihegyezett madártollal a kezében szembeszáll egy tigrissel. Nagy túlélő a srác, de drukkoljunk, hogy a stáb ne hagyja magára.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.18. 12:57:20

@Timi1983:

Azért a holtak szigetén lesz szoptatásch.
Emlékszel Dr. Júdás homokban kúszós feladata, mikor minden bőr lejött róluk.
Mekkora germó feladat volt az bakker, csoda hogy nem rohadt le a karja :O

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.18. 12:59:03

@Hogy kerültem én ide?:

Sztem a stáb megsajnálja és hozzávágnak néhány szendvicset, mert rossz nézni ahogy ott szenved egyedül :))

mindenévfoglalt 2018.10.18. 13:09:29

Jeremiás nagy tehetség, mert még képernyőn keresztül is látszott, hogy izzik a gally, kicsit kitartóbb, tuti lángolt volna. Vajon hány percig próbálkozhatott ezzel? Nekünk kb. fél percet vágtak be, egyszerűen nem hiszem a fizika törvényeit ismerve, hogy a tűzgyújtó eszközzel hosszas próbálkozás után sem sikerült volna neki tüzet varázsolni.

Lynette21 2018.10.18. 13:30:19

@Hogy kerültem én ide?: Az ofiknel mar csak az ilyen, es ehhez hasonlatos kommenteket imadom jobban!!! :D Koszi szepen feldobtad a napomat! ;)

bElannaTorres 2018.10.18. 13:32:20

Nem biztos hogy tudnám nézni a műsort a hogyvolt nélkül , sőt biztos hogy nem

bElannaTorres 2018.10.18. 13:38:29

@Hogy kerültem én ide?: :D

Amúgy Gábor egészen survivorös volt, tényleg ügyes, minden infót beszerez, de csak keveset ad ki, közben egész jó kapcsolatokat alakít ki.

rathia 2018.10.18. 13:41:44

@bElannaTorres: én sem, ez a napom egyik fénypontja, hogyvoltot olvasni :D

bElannaTorres 2018.10.18. 13:45:30

Nekem is azt tetszene ha nem kapnának ennyi új ruhát, miért nem koszosodnak, mindenki azt látná szívesebben, úgy túlélősebb lenne, nem pedig nyaralgatásnak látszana. Aztán nem győznek magyarázkodni milyen meleg van kint, meg kövér fejű volt survivor szereplők magyarázzák hogy igen fogytak tíz kilót csak nem látszik. Persze :D de azért mi sajnáljuk őket milyen nehéz? :))

Szegény Beni nem tudta eldönteni Vera most dícséri vagy kritizálja mikor azt mondta, hogy neki hosszú végtagjai vannak :D :D

wanderlust13 2018.10.18. 13:51:16

Jó lett a poszt Dzsubidí, párszor nagyon felröhögtem, de azért van egy kis hiányérzetem is. Pl. azt nem említetted, hogy Dávid úrifiú módjára sokáig nem ereszkedett le a plebshez a mödansziéba, illetve, hogy Emese számára a visszafogott diszkózást az jelenti, hogy úgy táncol mint egyszeri ZimányLinda ha meglátja JudeLawt a Kolorban (a hasonlatért a fo kredit az öribarimnak jár bevallom).
És az nektek feltunt-e már, hogy AlexaSanyi igazából Emese eltitkolt lánya? Tegnapi egyik jelenetnél amikor egymással dumáltak, nekem kicsit szembeötlo volt a hasonlóság. :D

HufnágelSteve 2018.10.18. 13:58:36

Felbosszantott ez a csigát sem zabáló agyhalott. A stáb helyett én vágnék Jeremyhez pár "szendvicset", vagy inkább "lepényt", de a többiek által előemésztett fajtát, most a habzsi-dőzsi után biztos lenne mit. Azt nem értem miért nem képes némi gyújtóst összeszedni. A fák elhalt ágainak külső kérge alatti belső kéreg az esetek többségében jó erre, kisebb száraz káka, fűcsomók, amiket a napon még száríthatna ha nedves. Kapott tűzgyújtót is, amely simán produkál szikrákat, csak közelebb kellene vinnie a gyújtóshoz, amely elég gányul néz ki, hisz az ilyet kicsit jobban ésszerű összemorzsolni. Ha már nem építette be azokat a bambuszokat, miért nem használja banán leverésre. A banánlevéllel integetni akart csak, hogy mutassa ő is világbékét és szépségkirálynői címet akar? Azon már ki sem akadok, hogy a menedék építése nem jött össze, mert az egész törzsével együtt hülye volt hozzá, amíg Balázs nem jött. Ha ezt az egyedet most otthagynák 1 hónapra, akkor simán éhen halna, ha nem ennék meg előbb a szúnyogok és a hangyák.
Beni ugyan ritkán mond valamit, de arckifejezésein és flegmának tűnő beszólásain én dőlök a röhögéstől. Nóri mellett Fanni is növeszt némi bajuszkát a képek szerint. Emese képe meg egy kacsacsőrű "emlősre" emlékeztet (főleg ha neki is boltiak vannak).

chilii · http://chilii.blog.hu 2018.10.18. 14:36:45

Remélem villám törzsi tanács lesz, vagy soron kívül kiutalnak valakit a csigaevő mellé, netán a stáb hamburgerrel dobálja a forgatási szünetben, mert különben ez az agyhalott tényleg holt lesz... A bulikát meg tényleg kikérem magamnak... elve három hete egy szál szőr ki nem nőtt se fiún se lányon, a hajuk csillog a napfényben, és nem fogyott senki egy dekát se, erre most bulika... mi a jó franc ez? Bear Grylls telesírja a párnáját...

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.10.18. 15:08:38

@HufnágelSteve: ne bántsd Fannit... nekem ő a favoritom meg Beni! Na jó, a Robin beszarok a röhögéstől, de szerintem Gábor vagy Beni fog győzni...

Niké88 2018.10.18. 15:20:37

@chilii: Tényleg gáz, mint egy kitelepült VV, felező buli, pffff....

Kamiko555 2018.10.18. 15:24:11

@chilii: mondjuk Esztikének igen komoly hónaljkutyája volt,amikor felébredt és összefogta a haját, akkor látszott...ott egy kicsit vissza is hőköltem a képernyőtől....

Nevem senki. 2018.10.18. 15:28:45

@bElannaTorres: Attól félnek, ha nem kapnának tiszta ruhát még többen feladnák a játékot.

HufnágelSteve 2018.10.18. 16:02:22

@Brigante: Nem bántom, csak tényt állapítottam meg. A kinézetével, főleg az idomaival semmi bajom. Nem csodálkozom ha "hátsó" gondolata támad valakinek :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.18. 16:37:30

@HufnágelSteve:

Valóban az építőanyagként funkcionálni vágyó bambuszokkal lelehetne bontani egy egész esőerdőt, ez meg legyezi a levéllel, neki nem az izma sorvad a fogyástól ,hanem az agya :simi

@chilii:
Olyan a frizurájuk mint a magyar válogatottnak mikor pályára lépnek, belőve, bezselézve, be Hajas Lacizva, ez nem spártai körülmény, ez nem survivor, ez nyaralás babbal és rízzsel...és kókusszal meg banánnal....és néha teliberakott hamburgerrel, pizzával............. aztán svédasztallal, sörökkel, mi eeeeeeeeez ?????

Lynette21 2018.10.18. 19:04:57

Eljen! Van tuze Jereminek! Mar annyira aggodtam erte!

Lynette21 2018.10.18. 19:05:57

A hulye hatterzenetol meg kabocazizegestol alig hallottam valamit abbol, amit Jeremy magyarazott a kameranak.

Chuck Νorris 2018.10.18. 19:06:20

A Jeremy szigeten kitört az ipari forradalom, megvan a tüz. ezek után már nem sok hiányzik és a vájlingjábol vashajót épit és körbehajozza a világot

Chuck Νorris 2018.10.18. 19:09:54

ezek mit épitenek? ruhaszáritót?

Lynette21 2018.10.18. 19:12:28

@Chuck Νorris: Bartender Bobra gondolsz? O asztalt epit paddal.

Lynette21 2018.10.18. 19:14:13

Annyira idegesito Nori rekedt hangja! Ez meg a bulika miatt van vajon? Vagy? Persze amikor Nori beszel, vagy suttognak, akkor is felhangositjak a kabocakat...

Chuck Νorris 2018.10.18. 19:16:37

ja látom padot,
hát biztos kurva nagy szükség van egy padra, mert nincs hova leülni :)

Lynette21 2018.10.18. 19:17:08

Hahaha! Es tenyleg hagytak Jeremynek egy kokuszt a szerkik!

Lynette21 2018.10.18. 19:18:32

@Chuck Νorris: :D Ugy gondoljak, hogy ott feltunes nelkul konspiralhatnak.

Chuck Νorris 2018.10.18. 19:19:20

az öreg Mekk Elek Jeremy kastélya =négy bambusz a földön keritésként oszt jovan, megvagyunk :)
lehet fetrengeni a homokba :)

Chuck Νorris 2018.10.18. 19:23:48

már csak egy rövidebb botkerités kéne a kastény mellé, középen ásni egy gödröt oda lehet szarni, jöhetnek az elsö alattvalok a birodalomba :)

Chuck Νorris 2018.10.18. 19:32:04

Értékesitö Gábor matekja, 100% Vera 75% Dávid... he?

Lynette21 2018.10.18. 19:33:22

Azert Vera okosan odadugta Emese szajaba azt a citromot amit talalt.

Chuck Νorris 2018.10.18. 19:36:38

Érzem itt RTL csavar lesz, és a NagyTervLétrehozó Nóri ellen összefognak a prolik

Chuck Νorris 2018.10.18. 19:37:35

@Lynette21: ja meg se mossák, ki tudja hány varánusz pisálta le a földön

Lynette21 2018.10.18. 19:43:28

@Chuck Νorris: :D En is nagyon varom az RTL csavart! Sok a duma. Szavazzatok mar!

Chuck Νorris 2018.10.18. 19:51:26

@Lynette21: na tessék. minden "zsarnokot" utolér a nép haragja. :)
mondjuk Nori jo hülye volt hogy robinak meg a dávidspan gábornak puncsolt :)

Lynette21 2018.10.18. 19:54:08

@Chuck Νorris: Igen! Inkabb Emesenek kellett volna, vagy Szandinak. Nem is ertem o hogy aradt ki a szorasbol...hisze Szandi lvileg titokban Gabor csatlosa, nem? Kivancsi leszek ki az atszavazo? Bartender Bob, vagy sales Gabor!?

Chuck Νorris 2018.10.18. 19:56:42

@Lynette21: simán kinézném hogy mind2, és a másik teambol tettek verára.

doktor faktor 2018.10.18. 20:04:47

"sokkal gyorsabban jonnek majd a fordulatok" -jaaajb+, nem fordulatokat akarunk, meg zabat, meg tiszta ruhat, hanem vert es verejteket. :D

doktor faktor 2018.10.18. 20:08:11

Gabor azt hogy gondolja, hogy ez igy fenntarthato, hogy benne mindenki megbizik? Most b@szott at a palankon negy embert es irta ala a halalos iteletuket. Persze torvenyszeru volt, hogy bedaraljak oket, de ezt jol elszurta, egy toklogikus taktikabol az lett, mivel elkotelezodott, hogy megbizhatatlan. Tultolta, mert criminal matermindnak erezte magat a kis narci.

Lynette21 2018.10.18. 20:12:37

@Chuck Νorris: Jol gondoltuk azt a csavart! Kicsit gyanus volt, hogy a sargak osszefogasat nem mutattak a szavazas elott... Ebben az adasban mar nem is ert oda Nori szegeny Jeremyhez?

Sir Gombóc 2018.10.18. 20:14:57

@doktor faktor: azt nem láttuk, hogy ki tette a 6. szavazatot Nórira. Bár Robitól ez logikus lenne, de az ő szavazatát és az ex agilásokét sem láttuk, Nóri kivételével.

doktor faktor 2018.10.18. 20:27:10

@Sir Gombóc: A megbeszelesbol utana kiderult, hogy Gabor volt.

doktor faktor 2018.10.18. 20:27:41

@Sir Gombóc: Marmint a tobbiek szamara is. A focim alatt mi amugy mindig latjuk.

bElannaTorres 2018.10.18. 20:30:48

Szomorú kép: jeremy ül a háza előtt az eső esik :D

Chuck Νorris 2018.10.18. 20:33:19

van egy jo játékötletem az RTl klubnak a 2019-es survivorba.
sörvirsli!
megmérik a játékosok aktuális sulyát, és minden 6 kilo után 1 db virslit és 1 deci sört kell meginniuk. vagyis pld egy 60 kilos nőnek 10 virslit és 1l sört kell ledöntenie, egy 80 kilos fiunak ugyanez 13/1.3. a gyöztes védettségi virslikoszorut kap, a vesztes meg huzhat a picsába a Hóttakra.
lehetne nehezités is, ha valaki elhányja magát, ujra kell kezdeni az eredeti adaggal :)

Chuck Νorris 2018.10.18. 20:34:01

@Chuck Νorris: söt lehetne a játék neve survivorsli

Berborosz 2018.10.18. 21:07:14

Valahogy nem éreztem, hogy Nóri olyan erős játékos lett volna, hogy ennyire meg kellett tőle szabadulni.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.18. 21:25:05

@Berborosz:
Nem volt ő erős, csak így lett csavar a végén.
Dávid csak feküdt, Verahoz se ment senki, közben meg de.
Ezt Fanniek nem vették észre hogy Dáviddal is beszél és Veraval is?
Gábor még nincs veszélyben, de már kiderult hogy benne nem bízhat senki.

Lynette21 2018.10.18. 21:34:49

@Berborosz: Taktikailag eros volt Nori. O mozgatta a regi agila torzset. Jol mondtak, lefejeztek az agilat ezzel a lepessel a regi gagambasok. Tamas , Eszter, Fanni, es Nori mehet egymas utan a levesbe hacsak nem nyer valamelyik vedettseget, (amire nem sok eselyuk van) vaaagy meg az au eselyuk ha szovetkeznek valamelyik ex gagambassal, aki nem eros aki pl. Emese?!

bElannaTorres 2018.10.18. 21:39:47

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: lehet nem főleg olyanokat kéne beválasztani akiknek a külsejük a legfontosabb nem kéne annyi új ruha :D Jeremyt is jó volt egy pillanatig hajzselé nélkül látni :)))

Nóri megérdemelte, elbízta magát , inkább Verát kellett volna megközelíteni senki nem várta vissza, azt is tudták hogy többször kavart már.

bElannaTorres 2018.10.18. 21:46:55

Most ha van eszük Tamást teszik ki, kedves figura, izmokkal, még nem jött el az idő hogy egymás ellen forduljanak szerintem. Vagy Robit mert veszélyesen hülye

Nem Penny hajója 2018.10.18. 21:58:28

Elképesztő, hogy az exgagambások mennyire nem látják át, hogy nem a volt törzsükben kell gondolkodniuk, hanem Dávidot meg a csicskását kivágni...

Berborosz 2018.10.18. 22:14:57

@Nem Penny hajója: Legfontosabb lenne Dávidot. Egy szavazatot se kapott. Senki nem veszi észre, hogy ő a főellenség?

Berborosz 2018.10.18. 22:23:53

@bElannaTorres: "Egymás ellen" fordulnak akkor is, ha Tamást teszik ki.

bElannaTorres 2018.10.18. 23:02:52

@Berborosz: a sárgáknak kéne azt nem írtam, még a lilák közül kéne kiejteniük legalább egyet utána maguk közül is mehet az akit veszélyesnek gondolnak.

Fanni és Eszter jól belekényelmesedett abba, hogy majd Nóri intéz mindent, ez nagy hiba volt.

elektro013 2018.10.18. 23:12:57

Szerintem teljesen logikus lépés volt Nórit kirakni volt neki 3 biztos csatlósa és Robi se nyerte el az exgagambások kegyét. Az exgagambásoknál gyakorlatilag mindenki taktikusnak érzi magát, így kézenfekvő, hogy ha kirakják a bábmestert van négy ember akikre le lehet csapni. Közben az exgagambánál tényleg nincs összetartás, így bárki számolhat azzal, hogy összeáll pár exgagambással és lecsap pár exagilásra. Utána masírozhat előre, kérdés kinek sikerül majd jól mozgatni a szálakat.

Nevem senki. 2018.10.18. 23:24:18

Ez a Gábor, a Dávid kutyája most az Agilánál és Veránál is jól elásta magát. Közben Dávid átfordul a másik oldalára majd Gábor ébreszti forró kávéval. A Gábor most azt hiszi mozgatja a szálakat közben meg Dávid irányít úgy hogy nem is csinál semmit. :) Valójában ez a Dávid a Gábort csak kihasználja. A Gábor csak egy koszos csicska. :D

Nevem senki. 2018.10.18. 23:26:59

Nórinak kell felépíteni a sátrat. Tiszta szégyen. :DDDD

Nevem senki. 2018.10.18. 23:29:33

@Chuck Νorris:
"Értékesitö Gábor matekja, 100% Vera 75% Dávid... he?"

Már ott le kellett volna esni Agiláéknak, hogy valami nem stimmel.

Nevem senki. 2018.10.18. 23:31:23

@Lynette21:
"Azert Vera okosan odadugta Emese szajaba azt a citromot amit talalt."

Igaza van. A földről szedte mindenféle állat ráhugyozott szart ne ő egye már meg. :)

Nevem senki. 2018.10.18. 23:39:34

@Lynette21: Az még esély lenne, ha találnának egy rejtett védettségi totemet. Megmutatnák hogy van, de nem árulnák el hogy kinél. Gagambások hirtelen össze is szarnák magukat.

Nevem senki. 2018.10.18. 23:47:47

Gábornak nagyon simulékony természete van. Pedig csak egy kis csatlós genyó . A vacsoránál Eszter majd elolvadt tőle mikor tósztot mondott. Meg most is "legyen úgy ahogy ő akarja, elvégre jobban ismeri őket".
Sztem az rtl nem fogja hagyni hogy az Agilát lenullázzák.

p44 2018.10.19. 00:16:58

Az ilyen nincs és mégis van szöveg az nem Palik hanem Vitray, Egerszegi barcelonai úszása... Megfogtam a lényeget, ugye? :)

p44 2018.10.19. 00:20:08

Korrigálok, Török László... (meg voltam győződve róla, h Vitray, de nem).

enzo23 2018.10.19. 02:22:48

Na, ennek nagyon örültem. Meglepő volt ennyi Nóri-szavazat, mert a szervezkedésben én nem láttam ilyet - hát ki is derült, hogy miért, bejön ez a flashbackes formátum, és most a tartalma is tetszett, egyrészt az Agila lefejezése miatt (Fanniéknak most el kell kezdeni játszani keményen), másrészt a "küldjünk minden erőst a HSz-re" ötlet miatt. Dávid(?) szavazat közbeni szövege hatalmas, hogy "Jeremy biztos magányos a szigeten, kell mellé egy anyuka" :DDD Szóval örülök, hogy Vera bennmaradt, Beni továbbra is hatalmas fazon, hajrá neki, és hát ez a Dávid-Gábor tandem is nagyot megy, csak senki nem fog bennük bízni úgy kb mostantól.

Ja és adom, hogy itt kicsit megengedőbbek a vágók a kikockázásokkal, most pl. egy jó kis Szandi-öltözésbe pillanthattunk bele (hint: 26:20), kintiben ezt már rég blőrözték volna, pedig nem sokminden látszott.

HufnágelSteve 2018.10.19. 07:17:10

@enzo23: Már a 70-es években készült Jancsó filmekben 100-szor több mell látszott, mint a mostani sejtetésben, az amcsik hozzád hasonlóan meg túl prűdek és képmutatóak (mert ki a franc nézi vissza és jegyzi fel az időpontot csak azért, hogy "reklamáljon"). A becsúszó, tangaként viselkedő fürdőnadrágokkal nincs bajod?

Sanda.Ipse 2018.10.19. 07:47:49

@doktor faktor:
Én sem értem Gábor logikáját, hogy azt hiszi a továbbiakban is kavarhat mindkét ex-csapatban. Itt kiderült, hogy átvágta a lilákat, ennyi volt. Ráadásul Verában is kételyeket ébresztett, hogy ő kereste-e meg az ajánlattal Nórit vagy fordítva történt? "Nóri miért nem engem keresett meg," kérdezte enyhe gúnnyal.
A nyilazós játékra kíváncsi leszek. Abban akár egy lány is érvényesülhet, ha célozni tud és némi fizikai ereje is van.

Sanda.Ipse 2018.10.19. 08:01:34

@enzo23:
Nem sok minden látszott... Leginkább a háta.

Hogy kerültem én ide? 2018.10.19. 09:15:21

@enzo23: Nincs min csodálkozni: Sándor csöcsében annyi műanyag van, hogy helyette akár egy mosószeres flakont is mutathatnának, és szerintem azt sem blőröznék.

jóképűkirály 2018.10.19. 10:52:52

@Chuck Νorris: speciel a pad jogos.Ha strandon vagyunk és x órája csak a földön ülsz vagy fetrengsz a törölközőn akkor egy pad vagy kisszék úgy hiányzik mint egy falat kenyér.

bElannaTorres 2018.10.19. 11:18:30

@Hogy kerültem én ide?: lassan több a szilikonos mint a személyi edző :D

Sir Gombóc 2018.10.19. 13:07:02

@Sanda.Ipse: az íjhoz nem elég, hogy célozni tudj, az erő pedig másodlagos (főleg ebben a műsorban, nem hinném, hogy 40 fontos íjat adnak a kezükbe). Az íj jó megfogása, tartása a legfontosabb.

Perah 2018.10.19. 16:37:41

@Hogy kerültem én ide?: Engem is szórakoztat Jeremy "talpraesettsége", szerintem vicces volt a házépítési technikája is, a zselével való szögbeverést pedig azonnal elképzeltem :))). Az akcentusát én kifejezetten szeretem hallgatni, szerintem cuki :). Amúgy meg olyan, mint egy nagy óvodás (legalábbis szellemileg), mert fizikálisan azért ügyes szokott lenni.

@szociál: Ja, végül megszánták a stábtagok, mert letettek neki a földre egy kókuszt :D.

enzo23 2018.10.19. 20:16:17

@HufnágelSteve: hogy sikerült azt kihoznod, hogy bajom van a jelenettel?? :D hát pont azt pofázom, hogy tetszik :D (jó, nyilván semmi, csak a kintihez képest mondom, hogy meglepő =~ Survivor-szinten ez már valaminek számít)

bElannaTorres 2018.10.19. 22:41:43

@enzo23: persze mert nálunk fő szempont a castingnál, hogy hogy mutat a seggük tangában :D
süti beállítások módosítása