Hogy volt?

Survivor 4x17 – Kell a halálnak ez a bab!

2018. október 17. 16:28 - Bruti

Új nap, új remények, kivéve persze Kitty32-nek, aki tegnap még magabiztosan nyilatkozgatott, aztán este meg csak lesett, mint Zorro a white party-n. Mondjuk a kiesése Verán kívül sok embert nem rendített meg, de így már biztos nem lesz belőle egy Barbi 2.0, aki ugyanezzel a Survivorra teljes mértékben alkalmatlan anyutesttel, és ide-oda csapódós taktikával, tavaly benne volt a Top 3-ban.

vlcsnap-00002_1.jpg

No, de költözünk az új szigetre, hiszen lenni mától új törzs: a BAYANI. Ennek Szandi örül legjobban, így hátha lekerül a célkereszt a szilikon csöcseiről, mielőtt még szivárogni találnának. Ébredés után a csapat nekiáll csomagolni. Székelyföld Hasizma ezt imádja, mert amit becsomagol, azt valahol ki is kell csomagolni. Ok, ezekkel a keleti bölcselkedésekkel nehéz vitatkoznom. Szegény próbálja azt játszani, hogy nincs semmi baj, de belül nem tudja nem észrevenni, hogy baszták át tegnap a törzsi tanácson. A két stratéga, Dávid és hű csatlósa Igazmondó Gábor még azt se tudják, eljutnak-e az egyesítésig, de már azt tárgyalják, kit kéne átbaszni a másik csapatból. Vera motivációs beszédet tart, leginkább magának, mert a többiek csak rezignáltan rágcsálják azt a fura narancs színű cuccot, és azon gondolkodnak, hogy talán mégis jobb lett volna Kitty32-t bent tartani, az legalább nem pofázott ennyit.

"Gyerekik hajrá, mindenkinek sok sikert, figyeljünk oda, tegyük oda a csontot!"

- pörög Vera 200%-on, aztán a riportban már árnyal kicsit, mivel tudja magáról, ha kell, elszaggatja a hámot, de egyébként nem ő a legfényesebb izzó a csillárban. Pedig lelkem, itt most inkább az észre lenne nagyobb szükséged.

vlcsnap-00005_1.jpg

Mielőtt egyesülnének, ők is lenyomják a „Golyó” játékot. A szabályok nem változtak tegnap óta, egy cápát kell kirakni, amíg a vasgolyó bóklászik a bambuszpálcikák között. Kezdődik a bénázás. Persze Vera az első, akinek leesik a golyója, így veszít húsz másodpercet, de ő csak bambul, és eszébe nem jutna addig a puzzle-t nézegetni. Bencének kell rászólnia, hogy hasznosabban is tölthetné az idejét, ha már idereptették. Szandi konkrétan kidobja a keretből a vasat, így megy keresgélni a sziklák közé, miközben Emesének többet van lent a golyó, mint fent. Aki viszont rohadt jól áll, az Beni. Pillanatok alatt végez a feladattal, de úgy, hogy perceket ver rá a többiekre. Messze lemaradva, végül sikerül Értékesítő Gábornak és Szandinak a feladat. A többiek még szenvednek egy darabig, majd befut Dávid, így marad még egy hely, amit a játék eleje óta három kockával szenvedő Emese szerez meg, jelentős vérveszteség árán. Verát igazából nem tudom bántani, mert Erdélyben viszonylag kevés a cápa, talán ha medve lett volna a képen... Most mindenesetre vigasztalhatatlan, de tud önkritikát is gyakorolni, amiért én nyomok egy piros törpét az ellenőrzőjébe. A többiek jobbra el, Vera viszont kap még egy esélyt. A franciával kell megküzdenie, ha nyer, mehet vissza a törzsbe, ha veszít, irány a holtak szigete, ahol nincs semmi csak az enyészet és örök harc.

vlcsnap-00007_1.jpg

A Gagamba megérkezik az új szigetre, közben kiderül, hogy ki mire van rápörögve. Benit pl. kurvára érdekli, hogy mekkora lesz az árapály, míg a többieket inkább az izgatja, kik vannak a szigeten. Összebandáznak és amíg a lilák rácsodálkoznak Vera hiányára, ők azon törik a fejüket, hogy lehet eggyel több Robi a szigeten, mint normális esetben lennie kéne. Miután kisakkozzák, hogy Vera és Dzseremi valószínűleg még megküzdenek, kiderül, hogy inkább a franciát várják vissza, mint a székelyt. Eszternek - akinek olyan a hangja, mint aki szülinapján megette az összes héliumos lufit - sajnos "frusztrációi lettek" a sokaságtól, de megpróbál majd ő is begyorsulni, jelentsen az bármit is. A csajok susmognak, a fiúk meg arra gondolnak, ha Vera jön vissza, akkor túlerőben lesznek a nők. „EZ VESZÉLYES! NE HAGYJUK!”

vlcsnap-00010_1.jpg

És akkor jöjjön a párbaj. Erdély és Trianon küzd ma a bent maradásért. Bence előadja a tervet: a két cickány felmászik egy-egy kötélre és addig kapaszkodik, amíg bír. Észre itt nem lesz szükség, a nem bántóan bonyolult, de erős lelkek csatája ez, és ennek megfelelően igen jól is teljesítenek. Az első kör félperces, meg se kottyan nekik, a második, egy perces kör se okoz problémát, de a másfél perc már sokknak bizonyul, így a Zseremi feladja. Vera örvendezik és visszatér a bandához, a franciának meg szólnak, hogy a vágókép kedvéért sétáljon már a tengerparton vagy száz métert bele a naplementébe, majd, ha ráunt jöjjön vissza, mert egyébként csónakkal fogják vinni.

vlcsnap-00011_1.jpg
vlcsnap-00012_1.jpg

Vera megérkezik a Bayani törzsbe, mindenki vigyorog, közben meg küldenék vissza az anyjába, de hát ez egy ilyen játék. Előadja a párbajt, de kihagyja a holtak szigete sztorit. Állítása szerint kíváncsi, hogy reagálnak a társai, de ennek sok értelmét én nem látom. A legviccesebb, mikor Igazmondó Gábort kérdezi:  - Mennyire vártatok? - Hogy mennyire?!? Nagyanyám a nyugdíját nem várja így, mint mi téged - esküdözik neki emberünk, majd a riportba közli, hogy egy cunaminak is jobban örült volna, mint Veronkának. Most megint hallgathatja minden este a Bogyó és Babóca legújabb epizódjait.
Levél gyün, hogy asszongya MA ESTE BULIKA! Lesz kaja, szponzorpia, villanycigány, meg habfürdő, mert büdösek vagytok.

vlcsnap-00013_1.jpg

Dzseremi megérkezik a Holtak szigetére, és egyáltalán nem zavarja, mert itt legalább nem kell taktikázni. Ráadásul kinézetre tiszta Normandia, szóval otthon fogja magát érezni. Ennek én szívből örülök, csak hát a Survivorok történetének egyik legbénább játékosáról beszélünk, aki akkor lépett le utoljára az aszfaltról, mikor felment a focipálya füvére. Félóra téblábolás után, aztán ő is rájön, hogy fingja sincs, mit kéne ácsolni a bambusz rudakból, és a ponyvából. Egy darabig tanácstalanul forgatja a pálmagyékényt, mint a vak a bűvös kockát, majd

„Simogatom ezt a kibaszott homokot félórája”

- felkiáltással lekúrja a fóliát, körbekeríti a rudakkal, és késznek nyilvánítja a felépítményt. Bravo charpentier! Mivel kész a biztonságos menedék, jöhet a jól megérdemelt meleg vacsora, amit ugye tűzgyújtással illik kezdeni. A stáb most nem volt geci, vagy csak ismerték a srác képességeit, így adtak neki egy tűzgyújtót. Arra viszont már ők sem számítottak, hogy hősünk, aki már simán eljátszhatná a Nyomorultakból Jean Valjeant, még ezzel, és egy halom száraz kókuszhéjjal sem képes tüzet csiholni. Némi próbálkozás után közli:

„Kell a halálnak ez a bab! Úgy is szerettem volna egy pofont az élettől, most megkaptam. Páfff!”

vlcsnap-00014_1.jpg

Amíg a francia álomba sírja magát, a Bayani törzs belecsap a lecsóba. Pontosabban a Csapos Robi szerint a „Gordon blőbe”. Lehet, a szerencsétlen azt hiszi Gordon Ramsay találta fel a sonkával kitömött húst, így valahol érthető, de másrészről meg állítólag vendéglátós a lelkem… na, mindegy. Elkezdik tömni a bucit, majd Igazmondó Gábor, bár senki nem kérte (hacsak nem a stáb), csöpögős tósztot mond a barátságról, játékról meg arról, hogy jó így együtt. Ja…

Címkék: rtl survivor
116 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szociál 2018.10.17. 17:08:05

@hereverő heverő:

egész nap tolnád neki ? :))
ennyit nem ér az egész.

BBrigusz 2018.10.17. 17:10:31

Eszter egy átlagos magyar éves krumplipüréfogyasztásának megfelelő mennyiséget gyorsan ki is porciózott magának, mintha nem zabálta volna tele magát két napja:D

szociál 2018.10.17. 17:24:57

@BBrigusz:

Sztem Fanni azóta még nem bír kajára nézni, mert annyira rosszul volt utána, Esztike meg púpozza a tányért, ráadásul pürével amiben sok a fehérje....ja nem :))
Húsban van az energy te Eszter.

bElannaTorres 2018.10.17. 17:25:46

Lilák kicsit több infót adtak át mint a sárgák, Tamás is jobban járhatna ha a lilák mellett marad, több esélye lenne mint dávid gábor mellett

bElannaTorres 2018.10.17. 17:26:53

Megint kaptak tiszta ruhákat, hát így hogy érezzük át hogy milyen rossz is nekik? :D

2018.10.17. 17:30:22

@Bruti: Bruti b@@@zmeg ! :)))) :D :D :D

"Lesz kaja, szponzorpia, villanycigány, meg habfürdő, mert büdösek vagytok."

Az ölembe köptem a melegszendvicset, a Zasszony meg megint sápítozik, hogy összedisznóztam a pólómat... :)))

2018.10.17. 17:33:46

@szociál: és a környező bokrok is megkönnyezik a rájuk váró "áldást"... :))

HufnágelSteve 2018.10.17. 17:34:53

@BBrigusz: VarjúEszternek pont ezért volt hely, mert ő tágította pár napja :)
@Bruti: Késve bár, de röhögve. A poszt jó lett, akik meg eddig húzták azoknak Eszter "csicseregjen" a fülükbe ennyi ideig minden nap, mint az ébresztőóra!
@hereverő heverő: Jeremy a francia megyei bajnokság kispadosa a hírek szerint azért tért haza, mert a pad csavarjai kilazultak és egyetlen focista sem értette, hogy nem az arra járó kismamákat, hanem az anyacsavart kell meghúzni ;)

2018.10.17. 17:36:31

@Kamiko555: Eszternek is bóti csöcse van ?! Tuti biztos ???
Egy világ omlik most bennem össze...

2018.10.17. 17:41:40

@bElannaTorres: tiszta ruhák ?!?
SzandiSanyi emlőkosara úgy nézett ki, mint akit nem régen tisztelt meg Bill Clinton...

bElannaTorres 2018.10.17. 17:43:36

@mentolos lecsó: kaptak valami új felsőket a kék kendő mellé:)

De a nagy kérdés az igazából, hogy Robi hová fog tojni?

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2018.10.17. 17:44:01

@Kamiko555: Szerintem Robinak is bóti csöcse van. :D

2018.10.17. 17:47:15

@hereverő heverő: "Komolyan, ha éjjel leszarja egy lepke abba is bele fog halni."

Hova gondolsz ?!? Ez a kíméletlen túlélésről szól !
Hiszen a Fülöp-szigeteken minden lepkefaj szárnyfesztávja minimum 1,5 méter. Emberhússal táplálkoznak és szabadidejükben, hobbiból csecsemőket rabolnak, akiket később saját képmásukra nevelnek fel !

Berborosz 2018.10.17. 17:47:48

@Kamiko555: Bennem pedig akkorát reccsentett valami...
Inkább nem is hiszem el! Alexandráét sem!

2018.10.17. 17:50:21

@bElannaTorres: bocsánatot kérek ! Ruházkodás tantárgyból mindig is megbuktam...

2018.10.17. 17:59:29

Közösségileg érdekel a véleményetek !
Vajon mikor jut eszébe vmelyik szerencsementesnek, rejtett védettségi totemállatot keresni ?

Vagy ezt is majd Bencusnak kell a szájukba rágni ? ? ?

Ha idén ilyen a Szörvájver, milyen lesz a VV ? :D :D :D

Kamiko555 2018.10.17. 18:04:08

@Bruti: igen,az övére is gyanakodtam... :D

Berborosz 2018.10.17. 18:07:37

@bElannaTorres: Te még mindig úgy gondolod, hogy nincsenek budik? Hogy körbecsinálják magukat? Ők, meg a stáb?
Ha így lenne, Robi első kérdése valóban ez lett volna az új szigeten.

szociál 2018.10.17. 18:35:25

@Berborosz:
Robi negreccsenne ha nem lenne budi az új helyen :)

J 79 2018.10.17. 18:43:17

Zsöremi, szegény, tegnap este teljesen olyan volt mintha a Borat-ot forgatták vele :D

HufnágelSteve 2018.10.17. 18:47:17

@bElannaTorres: "A kendője 4 sarka, tele van az mind sz..va, Mind a 4 sarkába bele van rohadva, Egyik kemény, másik hígabb, a harmadik csúszik még"

Chuck Νorris 2018.10.17. 19:08:26

most lehetne játék - zabálás, közös jakuzzi és ki birja ki utoljára fingás nélkül.

Chuck Νorris 2018.10.17. 19:09:53

rossz volt a szervezés, szegény dávid már nem fért el. szegényke milyen szomoruan pislog
+

Chuck Νorris 2018.10.17. 19:14:45

és itt a spontán táncikálás, már hiányoltam :)

doktor faktor 2018.10.17. 19:17:21

Dr judas tavaly kezikameraval tolta, ha jol remlik

Sir Gombóc 2018.10.17. 19:36:05

miért mondták el nekik, hogy van Holtak szigete? Vagy lesz ezzel még valamilyen csavar?

2018.10.17. 19:39:23

@hereverő heverő: @szociál:
Elméletileg, a "focizmus" egy központi idegrendszeri betegség és a legfőbb tünete a szobahőmérsékletű intelligencia hányados.
Az elmélet szerint, az agyban lévő speciális sejtek (gooal focicus) kóros túlburjánzása okozza a betegséget. Még lehet nem tudni, hogy örökölt vagy környezeti hatásra alakul ki a tünetegyüttes.

Még nem bizonyított tudományos tétel, de a brit tudósok dolgoznak már rajta.

Népi megfigyelések alapján, a jelenség valóban létezik !

2018.10.17. 19:41:10

@Sir Gombóc: Nanááá, hogy lesz csavar ! Hiszen már volt is tegnap (Vera kamuja + előzetes).

doktor faktor 2018.10.17. 19:42:47

Szegeny Beninek annyi, mert rajonnek a tobbiek, hogy halalosan veszelyes, de nincs lojalia szovetsegese. Pedig neki drukkolok. :(

Hori1 2018.10.17. 19:43:54

Beni feje, Dávid "Mindenki veszélyben van" bemondására priceless. :D

2018.10.17. 19:44:15

@doktor faktor: amit ÁLLÍTÓLAG majd minden SzégyenSzigetes megkap majd.
Aztán az adásokban ezekből semmit nem láttunk ! Mert nem is volt igaz...

bElannaTorres 2018.10.17. 19:51:39

megnéztem Balázs videóját miután feladta, hát ő is azt mondta - nem meglepő - hogy mentálisan nem volt elég.
Zoli is a fenti videóban amit beraktam azt mondta, hogy a fizikai része az ment neki a legjobban, utána még beszélt arról hogy mindenki személyi edző volt ő volt aki nem volt annyira sportos. Én azt látom túltolják a fizikai állóképesség követelményt, és az eléggé leszűkíti a jelentkezőket :)
Ezért nincsenek idősebbek

HufnágelSteve 2018.10.17. 19:52:24

@doktor faktor: Alakul már Beni szurkolótábora :), amúgy ebből a győzelemből sajnos tényleg rájöhettek, hogy veszélyes.

2018.10.17. 20:04:23

@HufnágelSteve: Beni attól a pillanatól volt gyanús, hogy értette SzandiSanyi lepárlós ötletét...
Épít, szögel de csak a kellő mértékben.!. Mindenhol ott van, mindent hall, de nem szól be senkinek.

Nálam a titkos favorit Beni !

Sir Gombóc 2018.10.17. 20:11:13

@mentolos lecsó: csak ezzel a győzelemmel felhívta magára a figyelmet, szövetségesei pedig nem nagyon vannak.

Lynette21 2018.10.17. 20:12:48

Szegeny Jeremy! Nem is mutattak mert nem volt mit...

HufnágelSteve 2018.10.17. 20:12:58

@mentolos lecsó: Régóta az én kedvencem is, de titkossága megszűnt, mert sokan rájöttek, hogy van esze, ügyes és elég erős is, aki simán "benyaralja" magát a döntőbe.

Berborosz 2018.10.17. 20:19:36

@bElannaTorres: Nem hiszem, hogy volt felhatalmazása elmondani az igazat.

Berborosz 2018.10.17. 20:21:49

@Chuck Νorris: Szerintem pedig Dávid nem ereszkedett le a plebshez.
Viszont kétszer mosolygott.

Ryze 2018.10.17. 20:23:24

Vera húzása eléggé meglepett, nem gondoltam volna, h pont ő képes lehet ilyenre :D

A párbaj nem volt túl fair szerintem, tekintve, h egy tesitanár vszeg tudja a kötélmászás technikáját, míg a franciánkról már távolról sem ír le túl sok ész, és látszott is, h főleg kézből tartotta magát a kötélen, ami nyilván előbb elfárad, mint a láb, így eléggé borítékolható volt Vera győzelme, bár nem örülök neki

Amúgy mikor a kamerába beszélnek, akkor kérdeznek tőlük, vagy mondhatnak, amit csak akarnak?

2018.10.17. 20:23:42

@Sir Gombóc: @HufnágelSteve:
Még nem láttam a mai epizódot. Soha nem nézem élőben...
Szóval ma nyert ?
A mai adás megnézése után tudok nyilatkozni... :)))

Sanda.Ipse 2018.10.17. 20:25:22

Ha Benin múlna, nem volna műsor. Még a kérdezős játékban sem volt hajlandó részt venni a többivel. Jó fizikai adottságai vannak és mivel térképész, megy neki a puzzle. Több sajnos nincs a pasiban. Unalmas.
Még mindig nem tudok senkinek drukkolni.
Jeremy már lehet, hogy éhen halt a hóttaknál.

2018.10.17. 20:26:57

@Lynette21: Jeremiás, gondolom ismerkedik a kalapács, szög, bambusz, pálmalevél, vízhatlan ponyva, kova kő, fogalmakkal és eszközökkel... Nem kár érte ! :))))

doktor faktor 2018.10.17. 20:28:44

@Ryze: Az ilyen interjuknal elokerdeznek, van rendezo is (ez oke, barmilyen tvinterjunal van). O mar fejben tufja, kb hogy halad a sztori, hogy lehet vagni, stb.

bElannaTorres 2018.10.17. 20:34:06

@Berborosz: igen ez benne van, de kamusztorinak kicsit részletes, plusz robi is egy egész napig kereste hova WC-zen, ha egyértelmű lett volna reggel nem tér vissza rá ebből gondoltam hogy ez a része igaz lehet

Ryze 2018.10.17. 20:35:35

@doktor faktor: Mondjuk ez logikus, köszi szépen! Én is erre tippeltem, de ott tűnt fel legjobban, mikor Tomi beszélt Robival, h persze papi minden oké stb, aztán egyből jön a bevágás, és mutatja, h mennyire nem bízik benne :D

Kamiko555 2018.10.17. 20:37:08

Robi hunyorgásán kívül, már csak a szája szélén meghúzódó folyamatosan odaszáradt fehér nyál az idegesítőbb... Mindig amikor a szájához ér, drukkolok, hogy letörli, de a széle valahogy mindig kimarad... Illetve nagyon gázul tolja Esztinek az udvarlást... :-/
És csak ma jöttem rá, hogy Nóri lehet, hogy azt hiszi, hogy a hangot nem rögzítik, és ezért kell olyan nagy szájmozdulatokkal beszélnie, hogy fél méterről is leolvasható legyen amit mond. Nóri szájmozgása, Eszti hangja, Robi nyála engem kikészít!!!!

2018.10.17. 20:42:58

@Ryze: azért azt ne feledjük, hogy nő / férfi ERŐ párbaj volt !
(Jeremiás is ugyanúgy kulcsolta a lábát a kötélen, mint a tesitanárnő)
Mit tartottál volna igazságosnak ?
11-es kapura rúgásokat ?
Népi, magyar szavaló versenyt ?

Talán egy jó kis logikai ördöglakat... Mert a Google egyiküket sem fogja felkérni logikai hibakeresésre az Androidban.

Ryze 2018.10.17. 20:47:17

@mentolos lecsó: Jó, ez igaz, vszeg ha nem az erdélyi titán van ott, akkor vszeg a magyar Zidane nyer. Mondjuk én úgy láttam, hogy ő nem olyan technikásan kulcsolta a lábát, de mindegy, lényeg, hogy kiesett végül.

:DDDDDDDDD
a survivor után jeremiás mehetne az új coelhonak, tancsinéni meg írhat majd pár gyermekkönyvet

adamsäpfel 2018.10.17. 20:53:26

Na ezen behaltam: "A stáb most nem volt geci, vagy csak ismerték a srác képességeit, így adtak neki egy tűzgyújtót". Ezért érdemes nézni a survivort! Sajnálom, hogy Beni kiesett a szerepéből. Pedig lenyomja az összeset észben főleg, de fizukumban is.

mézescsók 2018.10.17. 20:59:02

Eddig azt hittem, hogy egyedül én látok fantáziát Beniben.
Azóta figyelem és drukkolok neki, amikor megtalálta azt a francos fűszernövényt még nagyon a játék elején. Reménykedek benne, a többiek annyira el vannak telve önmagukkal, hogy ezt nem veszik időben észre, ám elég halvány a remény.

bElannaTorres 2018.10.17. 21:45:33

@Kamiko555: :D :D én is azt nézem mindig :)))

Szerintem lila megy, mert az RTL azt vágta be hogy gondolkoznak hogy dávid vagy Vera, uh volt lilák megy :D

Hétkilenced 2018.10.17. 22:16:47

@bElannaTorres: Jó estét kolléganő! :) Nekem ez a széria nem tetszik, tök random teszegetnek ki embereket, és senkinek nem tudok drukkolni. DrJudásDrPanyikAnita bezzeg milyen jól elvolt egyedül, ez a Dzseremi meg egy balfasz, képes éhen dögleni. #minekmentoda. A hv öfik legalább jók.

Kamiko555 2018.10.17. 22:30:09

@bElannaTorres: örülök,hogy nem vagyok egyedül a nyálnézéssel.. :-DD

Nem Penny hajója 2018.10.17. 22:54:05

Beni a Survivor Kimi Raikkönenje. :)

Nekem az a fura, hogy abszolút nincsenek férfi-női közeledések. Nem taktikailag, hanem dugásilag.

elektro013 2018.10.17. 23:09:48

Remélem Nórit rakják ki, szívesen megnézném ki adná előbb kannibalizmusra a fejét, Jeremy vagy Nóri :D

2018.10.17. 23:26:39

@Nem Penny hajója:
eddig, csak a kiesett Viki próbálta felfűzni Dávidot...
PincsiGábor 2 napig hajtott SzandiSanyira... aztán belátta hogy nem egy súlycsoportban játszanak

40 fokban, 85% páratartalom mellet mégis kinek lenne kedve dugni ?!? :)))))

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.17. 23:41:18

Még Dávid mondja, hogy Beni üti a szöget a koporsójába. (Van benne igazság) Majdnem megnyerted a játékot ember! Céltábla vagy a többinek vedd már észre!
Sebaj legalább majd dávid összetudja rakni a vitykót Jeremiásnak. :D

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.17. 23:43:13

@Nem Penny hajója:
"Beni a Survivor Kimi Raikkönenje. :)"
Nagyon jó meglátás! +1 :)

szociál 2018.10.18. 07:06:22

@Nem Penny hajója:

:))

Dávid meg a survivor Humphrey Bogartja a búskomor fejével.

Idén nincs "úgymond", viszont van helyette megreccsentem :)

szociál 2018.10.18. 07:09:49

@Sanda.Ipse: @Hétkilenced:

Erről szól a survivor, ha a holtak szigetén becsavarod magad a vízhatlan fóliába akkor te nem survivor vagy ,hanem egy balfék.
Zsereminek helye nincs a szigeten, másik nélkül elpusztulna szerencsétlen.

szociál 2018.10.18. 07:12:14

@elektro013:

Nóri nézne hogy ez a kretén francia ott ül a homokban és csak putá-zik :))

Sanda.Ipse 2018.10.18. 07:39:13

@szociál:
Elpusztul ez a szerencsétlen a való életben is, ha ennyire béna. Mit fog csinálni, ha vége lesz az alibifutballnak? Esze nincs, minden kétkezi munka elsajátíthatatlan számára.
Szegény, jó Zseremi!

szociál 2018.10.18. 07:40:40

@Sanda.Ipse:

úgy tudom az állazalkuban játszott ?
nyert ott valamit ?

Hogy kerültem én ide? 2018.10.18. 08:08:41

@Kamiko555: "Nóri lehet, hogy azt hiszi, hogy a hangot nem rögzítik, és ezért kell olyan nagy szájmozdulatokkal beszélnie..." Ezen hangosan felröhögtem, úgyhogy nesze egy vállveregetés a virtuális térben.

Lynette21 2018.10.18. 08:15:46

@szociál: Ha jol emlekszem, akkor nyert penzt, eleg sokat. Osszejott ott egy csajjal is, es akkoriban kapott valami foci szerzodest is merthogy az is tema volt, hogy a csajjal egyutt mennek vagy nem. Talan valami arab orszagba, de erre nem tennem le a nagy eskut.

mindenévfoglalt 2018.10.18. 08:16:42

@Sanda.Ipse: Modellkedik. Aztán, ha kiöregedik belőle, kér Balázstól egy-két elérhetőséget másfajta modellügynökségekhez. Ha az sem megy már, akkor személyi edző lesz, mert az menő mostanában. Én nem féltem a ma felszínes világban, csak a szigeten ne halljon éhen, bár nem vennék rá mérget...

szociál 2018.10.18. 08:25:59

@Lynette21: @KapitányG: @mindenévfoglalt:

Szép csajjal jött össze, csaj is nyert valamit, vagy csak a 10 milla miatt csapódott Zseremihez ? :)
Survivorban addig jó amíg mutogathatja a felsőtestét, de ha már valami feladat van akkor megáll a tudomány :simi
Ha Vera került volna a holtak szigetére tuti belőle tudnának csinálni anyagot, Zserimből nem lehet, vagy ücsörög, vagy pálmalevéllel legyezgeti a banánt a fán :)

Lynette21 2018.10.18. 08:26:37

Na tevedtem, Thaaiföldre költöztek a műsor után Tóth Jeremy Janosek! :D
supertv2.hu/musoraink/all_az_alku/27103_all-az-alku---21.-adas.html

hereverő heverő 2018.10.18. 08:32:33

@mentolos lecsó: Lehetne a tengerben is, az oooolyaaaaan romantikuuuus. És utána egyből van egy kis csali a tengerben a halaknak, lehet halászni.

@Lynette21: Ezek alapján még van is mit a tejbe aprítania, ha már minden másban tehetségtelen (amint azt látjuk is).

@bElannaTorres: Tuti van valami hely nekik kijelölve. Gondold el, ez a sziget ebből az iparágból él, havonta váltják egymást a stábok és a túlélők. Nem hiszem, hogy két turnus között jönnek a helyiek és összegereblyézik a szétszó(a)rt barnamacikat. Már amelyiket lehet gereblyével terelgetni, ugyebár.

Lynette21 2018.10.18. 08:33:57

@szociál: A csajszi 600 000 lefeleztetett az utolso jatekban. De mar korabban osszejottek, minthogy Jeremy jatszott volna. Abban a musorban kifejezetten vonzo es kemeny pasinak tunt Jeremy, es a csajszi tobbszor el is mondta, hogy nem baj ha csak ennyi penzt visz haza, ove a legnagyobb nyeremeny.

hereverő heverő 2018.10.18. 08:37:00

@Lynette21: Ebben a nadrágban nem is tűnhetett másnak csak keménynek.

szociál 2018.10.18. 08:44:37

@Lynette21:

Nagy dilemma elé nem állították, vagy 10 misit nyer vagy 15-öt, neki mákja volt.
Pár műsort látta, volt aki nagy mellénnyel tolta hogy ez csak játék, és dobálózott a milliókkal, a végén meg nézett ki a fejéből.

Kábel Barát 2018.10.18. 08:50:04

Bruti a Te hogyvótjaidat várom a legjobban. Munkahelyen olvasni tilos, mert fuldoklás, könnyek, elfojtott hangok törnek ki az emberből, amit nehéz eltitkolni, még nehezebb megmagyarázni!

Lynette21 2018.10.18. 09:00:17

@hereverő heverő: :D Pedig most nincs is rajta gatya, ugyhogy emeletileg most kemenyebbnek kellene tunnie, de sajnos kiabrandito lett.

Lynette21 2018.10.18. 09:03:38

@szociál: Na igen. Jeremynek szerencseje volt a csajnak nem. Ebben az idoben rendszeresen neztem az emberek es Gundi miatt, de az utolso evadot mar nem, mert total ellaposodott. Es amikor itt feltunt Jeremynk nagyon megorultem neki, de nekem nagy csalodas. :(

Sanda.Ipse 2018.10.18. 09:14:27

@szociál: Nocsak-nocsak. Ki sem néztem volna belőle:)

Sanda.Ipse 2018.10.18. 09:19:19

@Lynette21:
Kösz, hogy feltetted. Nem néztem soha. Azt hittem, hogy a lepotyogós szellemi vetélkedőben remekelt, már éppen csodálkoztam:)

Timi1983 2018.10.18. 09:52:17

Tényleg Való Világ fellingje volt az egész résznek. A hang borzalmas volt. A medencés lubickot áttekertem. Tavaly a két banda harca fantasztikusan izgalmas volt. Most unalomból...unalomba. Beninek drukkolok, de most szerintem is nagyot hibázott. Ellapíthatta volna az egészet. Ami amúgy fura, mert neki soha nem mondta senki, hogy lusta és nem csinál semmit.

Berborosz 2018.10.18. 10:10:19

@Kamiko555: Nem csak a nyála, az egész valója, a csöcsei, a beszédje, mindene gusztustalan.

Kamiko555 2018.10.18. 10:30:15

@Berborosz: nehezen tudom elképzelni,hogy még sokáig bent fogják tartani...Lehet,hogy most az összefoglalóban azt akarták "sejtetni",hogy vagy a Vera vagy a Dávid megy,de nem lepődnék meg ha végül Robira esne a választás...Gábor nyilván nem fogja hagyni,hogy a kis szövetségesét kitegyék, Verát meg nem küldik a Holtak szigetére, ahol a mazsolává aszott Jeremiás ellen ismét megküzdjön... Azért ennyi logika csak van bennük...Remélem....

Sanda.Ipse 2018.10.18. 10:48:38

Robi jó nekik bármikor feláldozható kiesőnek. Szerintem most erősebb játékost fognak kitenni.

bElannaTorres 2018.10.18. 10:52:50

@Hétkilenced: szia Hetes:) most talán kevesebb a harcos, de az nagyon nem tetszik, hogy nagy taktikusnak olyat tettek be, aki már csak a kinézete miatt is kidobnék jó hamar - Dávid.
Az a terve, hogy majd nem nagyon nyer védettséget hogy elbújjon? Rá kell nézni, nem tud elbújni személyi edzőként.
Remélem Gábor - egész jól játszik meglepődtem - azért rájön, hogy dávid sorban tudna védettséget nyerni a végén és még simulékony, megbújós is, időben ki kell tenni.

@hereverő heverő: ebbe bele sem gondoltam, de most elképzeltem :D :D

Kamiko555 2018.10.18. 11:11:52

@Lynette21: most már akkor kezd összeállni a kép, hogy akkor ez most úgy van,hogy van egy sok fős állományú statiszta gárda,akiket különböző műsorokba beleraknak, kinek mihez van kedve...?! Balázs is szerepelt már valami másik müsorban...Szóval a Survivorba is statisztákat castingoltak és nem az utcáról estek be...Ezért kerülehetett be Kitty,aki még úszni se tud normálisan...Mondjuk így már megértem,hogy miért ilyenek a szereplők....

Hogy kerültem én ide? 2018.10.18. 11:32:09

@Sanda.Ipse: olyannyira, hogy szerintem Verát szavazzák ki. Logikus is lenne, de Bencének is volt az előzetesben valami olyan mondata, hogy "meglátjuk, hogy olyat raknak-e ki, aki taktikázik, vagy olyat, aki csak sodródik", és - legalábbis a tegnapi műsor alapján - Vera most az, aki talán a legkevésbé* pörgött azon, hogy hogyan tovább, a többi "esélyes" (= akiről az itteni közösség feltételezi, hogy elmenetelhet a döntőig) már mind matekozott, hogy kivel is érni meg együtt szavazni.
* Meg persze Beni, de ugye neki ott lóg a nyakában a lánc, tehát rá nem gondolhatott Bence.

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.18. 11:48:44

@Kamiko555: Tomin és Nórin kívül más nem tudja hogy van holtak szigete.

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.18. 11:51:30

@bElannaTorres: Nem elég nem meg nyerni, nem szabd a védettségi játékon végig vezetni majd az utolsó pillanatban elbukni.

Kamiko555 2018.10.18. 11:57:40

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: ...és ez az info nyilvánvalóan nem is megy tovább,ugye? :)

mindenévfoglalt 2018.10.18. 12:01:50

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: szerintem tudják a többiek is, csak nem vágtak be erről szóló jelenetet, mert Dávid riportjában elmondta, hogy neki mindegy melyik szigeten tartózkodik, az egy mellékes történet, ez nem fogja felborítani az eddigi rendjét, megvan a taktikája. Nekem az volt az érzésem, hogy arra utal, hogy mindegy hogy a hősök között vagy a holtak szigetén folytatja. De simán tévedhetek is.

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.18. 12:20:33

@Kamiko555: Mikor a háttérben elment szandra, Vera épp arról beszélt hogy jeremi ott van egyedül. Valamit biztos hallott. De akkor mért nem mutatták nekünk hogy már Gáborral susputol?

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.18. 12:23:50

@Kamiko555: @mindenévfoglalt: Valószínű hogy Nóri elmondja Eszternek, Eszter meg Fanninak, és így tovább...

Kamiko555 2018.10.18. 12:24:12

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: mivel ma lesz a kiszavazós este, valszeg elég nagy kavarások lesznek,amit nem hiszem,hogy az előzetesben akarnának ellőni...:) Szóval estig várhatunk...;)