Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Lucifer - Once Upon a Time (3x26)

2018. október 17. 15:00 - Szencsike

A második bónusz rész több szempontból is különleges lesz, ugyanis a rendezője Kevin Alejandro, a drága Dan barátunk alakítója. A híres vendégszereplő, jobban mondva hang, Neil Gaiman lesz, Lucifer mint képregényhős  teremtője, aki itt most Isten hangja lesz. A Teremtő ugyanis egy alternatív jelenbe vezet minket, ahol a főszereplők  másképp részei egymás életének, mint ahogy megismertük. Egészen egy bizonyos eseményig. Az epizód egy üldözéssel nyit, ahol a rendőr Chloe akarja elkapni a rosszfiút. Ő becsalja Chloét egy zsákutcába, a kijáratot elállja egy fekete furgon, ebből fegyveresek pattannak ki és nyitnak tüzet Chloéra, aki vérben fetrengve elterül a földön. A fegyveresek elhúznak, majd megszólal Isten, aki elmondja, hogy változtatott néhány dolgon. Chloéhoz rohan a partnere, hagynia kellett volna a gazfickót, de ismerjük Chloét, ő nem hagy futni senkit. A partnere Bonnie-nak szólítja őt, a lány vért köhög fel, majd felhangzik a „Csapó!” kiáltás, vége a jelenetnek. Vagyis Chloe színésznő, kitört a gagyi meztelenkedős tini vígjátékokból és egy népszerű zsarufilmben játssza a főhőst, és talán most már kapnak egy díjat is érte, ha jól sikerül a másnapi az autós üldözéses jelenet felvétele. Chloe kaszkadőrhaverja viszont már nem lesz itt akkor, ha eljön vele bulizni, akkor elmeséli miért. A lány aggódik, hogy másnap kába lesz és nem tud majd koncentrálni, de végül beleegyezik az estébe. 

1.png

A Luxban is zajlik a parti, Lucifer énekelget a zongoránál, ez mit sem változott, a bárpultnál viszont egy kétarcú Mézi áll. A démonka arcának egyik felét egy fehér álarc takarja. Lucifer később a lépcsőnél álldogál, mintha a szokottnál is jobban unná magát, de feltűnik a nagyon csinos és mosolygós Chloe, aki integet, de nem neki, hanem a Kaszkadőr haverjának, és egy öleléssel üdvözlik egymást. Lucifernek feltűnik a lány, de ő úgy megy el mellette, mintha sose ismerték volna egymást. Teremtő meg is magyarázza, hogy ehhez elég volt ehhez egy apró változás, hogy jó barátokból tökéletes idegenek legyenek. Feltűnik a színen Charlotte Richards is, ő Lucifer ügyvédje, elhozta a Lux Las Vegas-i indításához szükséges papírokat. Rá is érvényes a változás, hiába halt meg, vagy épp birtokolta a testét a Teremtés Istennője. A penthouseban átbeszélik az uncsi részleteket, de csak azután, hogy lefeküdtek egymással, hiába, a rossz pénz itt sem vész el, igaz, ez lesz az első közös akciójuk. Viszont hiába minden, Lucifer most mintha nem lenne bujálkodós hangulatban, ám mindkettejüknek ez az első, kellemetlen  „nem akarok szexelni veled” tapasztalat. Charlotte nem veszi zokon, inkább mondja, mi a gondja? Lucifer túl régóta él Los Angelesben, talán valami másra vágyik. Las Vegas pont jó erre, írja alá a papírokat, fizesse ki a foglalót és Lux 2.0 építése el is kezdődhet, ő pedig költözhet és szórakozhat. Ez már sokkal jobban hangzik, Lucifer készpénzben most azonnal tud fizetni, Charlotte előtt nyitja ki a széfét, amiben hegyekben állnak a pénzkötegek és az aranytömbök.

Nézzük Lindát, itt is terapeuta, sőt, Chloe is a páciense, aki neki önti ki a szívét. Hiába sikeres a filmje, már ötödjére játssza el a zsaru Bonnie-t, talán már ő maga is unja a szíve mélyén, hiába lubickol ebben a szerepében. Linda viszont emlékezteti őt arra, hogy Chloe nem csak színésznő, hanem példakép is rengeteg fiatal lány számára. Chloe megnyugszik, majd jót nevet, tulajdonképpen ez az ülés nem is valódi terápiás ülés volt, hanem csak egy jó beszélgetés. Ugyanis Linda nem pusztán egy hétköznapi terapeuta, hanem ő a híres Doktor Linda, a hírességek terapeutája, akinek egy saját tévéműsora is van. Mindezt szintén Chloénak köszönheti, hiszen ő inspirálta arra, hogy belevágjon ebbe a tévés karrierbe. Lux, Lucifer elégedetten sétál le az üres klubba, megvolt a szex Charlotte-tal, és maga Isten is bevallja végre, hogy a normális életben szándékosan vezette Lucifer útjába Chloét. De mi van akkor, ha nem szól bele az életükbe, így is találkoztak volna vajon? Lucifer észrevesz valakit a díványon, fel se kel, hiába szólongatja, de mikor odamegy hozzá, azt látja, hogy a fickót, aki pont Kaszkadőr, megölték, mellkason szúrták. Isten pedig nagyon elégedett magával, hiszen ő tudja a saját kérdésére a választ.

4.png

A család mindig is fontos az ember számára, hát még akkor, ha annak hiánya alaposan felforgatja az embert. Így történt a mi Dan Espinozánkkal is, egy igazi seggfej nyomozó ebben a világban. A partnere ismerteti vele az ügy részleteit és ellopta Kaszkadőr zsebében talált pénzt is. Dan óvatosságra inti, rakja el, most túl sokan figyelik őket… hát igen, a becstelen zsaru… A gyilkos fegyver nincsen meg, az áldozatot pedig Lucifer találta meg. Dan és Lucifer kapcsolatának a darabkáit valahol a Marianna-árok mélységeiben kell keresni, kölcsönösen rühellik egymást. Lucifer felrója neki a sok befejezetlen ügyet, köztük Delilah esetét (a sorozat pilot epizódjára utal). Dan szerint egyszerű volt, hát igen, Dan mindig az egyszerű megoldásokat kereste, hogy hamar végezzen, talán most is sima kocsmai verekedést fog jegyzőkönyvezni, de Lucifer se adja könnyen magát. Emiatt a gyilkosság miatt jegelte a hatóság a vegasi építkezést, úgyhogy neki is érdeke, hogy megtalálják a valódi gyilkost és mivel a korrupt rendőrség eléggé béna, hát lehet a saját kezébe veszi a dolgokat. Dan rossz néven veszi, hogy sértegetik, Istenre esküszik, hogy... Ja, Apuka és Dan jól kijönnének Lucifer szerint… Isten is elismeri, hogy mindig is bonyolult volt a kapcsolatuk.

5.png

A szülők mindig is hatást gyakoroltak a gyerekeik életére, így volt ez Chloe esetében is, akinek ugye az apja meghalt, és ő emiatt lett rendőr. De itt nem, John Decker hadnagy él és virul, hiszen a lövöldözés ugyan megtörtént, de a golyó nem találta el őt. A rendőrségen találkozik apa és lánya, a kollégák barátságosan üdvözlik Chloét és apuval is vidáman ölelik át egymást. Átad egy üzit anyutól, ha fotózásra megy, akkor a jobbik profilját mutassa, de a lány már rutinos, tudja mit kell tenni. Viszont nem ezért jött, hanem segítség kell. Apu egy drogos sztárkollégára gyanakszik, de most nem tudja kihúzni az illetőt a szarból. Nem erről van szó, megölték Kaszkadőrt, apu vigasztalóan öleli meg a gyermekét. Kocsmai verekedés a legjobb nyomozója szerint, de Chloe cáfol, Kaszkadőr sose kereste a bajt, sőt, most épp ünnepelt valamit. Este együtt buliztak, hogy megünnepeljék az új állását, NASCAR versenyző lett belőle, ezt sose kockáztatta volna. Apu legyint, talán nem ismerte őt igazán, de a nyomozója azt mondja, biztos a dolgában. Akkor Chloe beszélne vele, de nem, maradjon szépen ki ebből, mert a valóságban másképp zajlik egy gyilkossági nyomozás, mint a filmekben.

6.png

Lucifer útja egy autószerelő-műhelybe vezet, ő egyébként most nem fekete, hanem piros Corvette-et vezet. A műhelyt a pin up girl-nek felöltöztetett Ella vezeti, ebben a világban ő egy igazi kemény csaj, még egy jókora fegyvere is van. Lucifert se kedveli túlzottan, főleg azért, mert egy ilyen tökéletes autónak egy ilyen bunkó a gazdája, már rég el kellett volna lopnia tőle.  Nem igazán segítőkész, de Lucifer nem ijed meg tőle, ami bosszantja is a csajt. Lucifer lopta el a gyilkos fegyvert, amivel Kaszkadőrt leszúrták. Ella felismeri, T alakú imbuszkulcs, formára hegyezve. Igen, megöltek vele valakit, na ezt nem kellett volna, mert Ella már el is zavarná, ne keverje őt bele semmibe! Nem fogja, csak akkor, ha nem segít, mert akkor a rendőrség tudni fog az illegális műhelyéről. Ez hatott, a szerszám elég különleges darab, ugyanis sorszámozott, formára hegyezett, hiszen ilyesmit használnak a NASCAR versenycsapatoknál. Van valami még rajta, most nem tudja beazonosítani, de utána néz. Remek, Lucifer elmegy a pályára, Ella csak dolgozzon. Fog is, csak nem ingyen, úgyhogy Lucifer megszabadul néhány száz dollártól.

7.png

Lucifer megérkezett a NASCAR pályára, épp zajlik a verseny, de könnyen be tud jutni, elég volt csak annyit mondani a kapunál, hogy gyilkossági ügyben nyomoz. A szekus odakíséri egy másik nyomozóhoz, de nem ostobenkó Dan az, hanem Chloe. Lucifer mintha felismerte volna őt, aki a filmes nevén, Bonnie Gennaro-ként mutatkozik be. Igen, a nagyszerű nyomozó, aki még a jakuzát is leverte, vagy az örmény maffiát Rómában, de a város feltűnően Vancouverre hasonlított. Ennyi, Chloe lebukott, Lucifer még a Gimis Jacuzzi című örökbecsűt is emlegeti, de Chloe ezzel a filmmel nem szívesen dicsekszik. Lucifer nagy csodálója a munkásságának, a meztelenkedősnek különösen, de mit keres itt? Nyomozni jött, Kaszkadőr miatt, hűha, akkor lehet kamerák is vannak, élőben nyomja? Nem, semmi ilyesmi, csak biztos, hogy nem kocsmai verekedésben halt meg. Egy másik, rutinos NASCAR-róka, Rex Wilson helyét vette volna át a mostani versenyen, de Kaszkadőr meghalt, és minden maradt a régiben, Rex indult a versenyen. Lucifer köszöni az infót, sima ügy lesz, de Chloe megállítja, ő amúgy kicsoda? Lucifer Morningstar, aha, Lux tulaja, hát majd pont ő, az iszákos bártulaj fogja megoldani az ügyet, inkább bízza rá, neki még jelvénye is van. Ja, rajta a Warner emblémájával, de mit számít, Chloe nem csak a filmekből ismeri a zsarukat, ő maga is rendőrcsaládból származik. És lám, a szekus Gennaro nyomozót hívja, kapott egy belépőt is, ám ez se szegte Lucifer kedvét.

8.png

A rendőrségen Dan épp a bizonyítékraktárból lop néhány dollárt, jövedelem kiegészítésként. Sajnos lebukik, Charlotte füleli le, de úgy látszik a nőt nem zavarja a piszkoskodás, ha ő maga is piszkos, hiszen elég veszélyes bűnözőket véd. Sőt, mi lenne, ha együtt piszkolnák be a kezeiket, ha kirabolnák a Lux tulaját? Charlotte tudja a széfkódot, dollárszázezrek várják őket, csak be kéne jutni a lakásba. A Lux gyilkossági helyszín, így rengeteg a rendőr, de Dan bejuttathatná őt. Dan benne van a dologban, legalább keresztbe tehet a seggfejnek, de Charlotte ne lógjon meg előle. Mert hiányozna neki? Talán igen, szóval a vonzalom már itt is megvan köztük. Nézzük az álnyomozónkat, bejutott Rex csapatához, aki épp nincs a boxban, hanem kint vezet a pályán. A pályán viszont Rex hiába nyomja tövig a gázt, feltűnik előtte Lucifer, a pályabírók észreveszik az őrültet a pályán, aki bőszen imádkozni kezd. Az idő lelassul, és itt van Ámenka. Ugyanolyan zord, mint amilyennek a legeslegelső részben megismertük, ezúttal nem egy orgia elnyújtása miatt kellett megállítani az időt, hanem az autóversenyzés miatt. Lucifer örül, hogy ilyen gyorsan jött, Ámenka egész egyszerűen csak vissza akarja küldeni őt a Pokolba, ami egy elég régi projekt lehet, hiszen folyton kudarcot vall benne. Azt se tudja, mi van otthon, hajléktalanként él az emberek között, Lucifer jót röhög rajta. Ámenka nem tud a család szemébe nézni, Apuról meg ne is beszéljünk. Ne legyen ennyire gőgös, de ha már itt ragadt, vegyüljön a halandókkal. De az tilos, viszont Lucifer bírja őket, bolondok, de meg tudják lepni őt. A csevegés közben ki tudja szedni a kocsiból Rexet, elküldi Ámenkát, ismét újra normális lesz minden. Rex azt se tudja mi történt vele, közben a pályabírók és a szekus is odaért hozzájuk. Rexet elviszik Lucifer mellől, aki azt látja, hogy Chloe gúnyos mosollyal az arcán integet neki, mellette ott sétál Rex.

9.png

Chloe belökdösi Rexet a lakókocsijába és minden színészi képességét beveti, hogy kiszedje belőle, mit tud Kaszkadőr meggyilkolásáról. Annyira kemény csaj, hogy még a tökét is megragadja a faszinak, hogy így bírja vallomásra őt. Lucifer is megjelent, gratulál neki, igazi Bonnie volt most, és végre Rexnek is beugrik, hogy a zsaru valójában Chloe Decker színésznő, a pöcsmarkolás jellegzetes Bonnie-féle kihallgatási eszköz. A páros elveszekszik azon, hogy kinek a módszerével dolgozzanak, Lucifer nyer, beveti a trükkjét és Rex vall. Kaszkadőr apja híres versenyző volt, Rex-szel vetélytársak voltak, jó pár éles csatát vívtak, ám mára Rex csillaga leáldozóban van. Kaszkadőr feltűnése az ő hírnevét újra bedobta a köztudatba, de a halálával nem nyert semmit. Egy éve alapított egy céget, ő maga kereste meg Kaszkadőrt azzal, hogy helyettesítse és Kaszkadőr is kapva kapott az alkalmon, mert pénzügyi gondjai voltak, valakivel összeveszett. Később Chloe rákérdez, mi volt ez a trükk odabent, és pont ugyanaz a párbeszéd zajlik le köztük, mint a pilotban, Lucifer nem Jedi lovag, egyszerűen csak az emberek szívesen beszélnek neki a vágyaikról. Chloe társulna, Lucifer örömmel fekszik le vele, csak előbb oldják meg a gyilkossági ügyet. Nem, szexről szó se lehet, dolgozzanak együtt. Lucifer magányos farkas, viszont Chloe tudja, hogy Kaszkadőr kivel veszekedett. Így már mindjárt más, Lucifer rááll a közös melóra.

10.png

Nézzünk be egy forgatásra, Doktor Linda épp egy híres, ám meleg színésszel ülésezik, aki nemrég házasodott meg másodszor. A reklám után folytatják, de Linda nem pihenhet igazán, ugyanis a menedzserasszony azt kéri tőle, hogy említse fel a színésznek, hogy az új férje is megcsalja. Linda szerint ez etikátlan, de a főnéni szerint ez kit érdekel, a nézőknek dráma kell, nekik pedig a közönség, hiszen alacsony a nézettségük. Linda nagyon kellemetlenül érzi magát, de se igent, se nemet nem mond. Lucifer és Chloe visszatértek a stúdióba, ahol épp a másik főszereplő, Erika gyakorolja az edzővel a mozdulatokat. Kaszkadőr és Erika korábban összekapott, a csaj most is idegesen viharzik el. Chloe dumcsizni kezd az edzővel, ártatlanul felhozza, hogy valami baja van Erikának, hát igen, Kaszkadőr halála őt is megrázta, és most a csapaton veri le a gondjait. Az edző el, Lucifer az infókat kéri, Erikának korábban volt egy sérülése, amiért járna a kártérítés. Az eset egyetlen tanúja Kaszkadőr volt, de ő megtagadta a vallomástételt. Vagyis Erika bosszúból megölte, lehet egy szemtanú nélkül egyszerűbben megnyerte volna a pert. Valahogy ki kellene szedni belőle mi történt, és Chloe Lucifernek adja a feladatot, ha már ilyen zseniálisan szed ki infókat az emberekből, Lucifer készséggel vállalja a feladatot. Chloe később Erika lakókocsija előtt várakozik, ám nem sokáig lesz egyedül, ugyanis eljött a drága apukája. Meghallotta, hogy a lánya rendőrnek adta ki magát, sőt ami még rosszabb, összeállt azzal a zakkant bártulajjal is. A lakókocsiból közben a szex élvezetes hangjait hallják, szegény Chloe most szégyenült meg csak igazán.

Nézzük meg Charlotte-tot, bejutott a penthouse-ba, sehol senki, nyugodtan mehet lopni, valaki viszont mégis ott áll mögötte. Később Charlotte a kétarcúak társaságával találja magát szembe, az élükön Mézi áll, elég félelmetesnek tűnnek. Charlotte magyarázkodni kezd, de Mézit csak az érdekli, hogy mire akarja felhasználni a lopott pénzt. Először a Vegas-i üzletet emlegeti, arra vinné el, de Mézi nem hisz neki, így Charlotte megmondja az igazat: megérdemli, jár neki ez a pénz, megdolgozott érte. Legyen, vigye csak, élje ki a legsötétebb vágyait, vétkezzen csak minél többet, hiszen hamarosan úgyis találkozni fognak egy sokkal forróbb és kínzóbb helyen. Vigye a pénzt, de se őt, se a szeretőjét meg ne lássa újra L.A.-ben, mert akkor igazán bajban lesz, hiszen az Ördögtől nem lehet lopni. Nem lett volna rossz egy ilyen Mézit látni korábban. Vissza a stúdióhoz, Chloe kitart amellett, hogy talált valamit, de az apja nincsen magyarázkodós kedvében. Lucifer is végzett, semmi infót nem szedett ki Erikából, de dugtak egy jót. Chloe apja pontosan olyan szülő, aki mellett újra bűntudatos gyerek lesz a felnőtt utódból, hogyha lecseszi őt és apuka ezt teszi. Ehhez viszont Lucifernek is lesz egy-két szava, sikerült egy értelmes, talpraesett személyt nevelnie Chloéból, hagyja csak békén. Apu nem kér többet belőlük, Chloét egyszerűen hazazavarja. Szegény Chloét alaposan fejbe kólintotta a dolog, Lucifer ismeri az érzést, hogy milyen csalódni egy szülőben. Chloe átgondolta a dolgokat, tényleg nem nyomozó, csak egy színésznő, nem tud semmit a nyomozói szakmáról. De együtt sikerülhet, Lucifer szerint tovább kell menni, mert Erika sérülése úgy tűnik hamis. A színésznő több mint kielégítő partner volt, és ha tényleg komolyan megsérült volna, akkor nem ment volna ennyire a lepedőakrobatika. Vagyis hazudott a sérülésről, Erikának egyszerűen csak pénzre van szüksége. Kaszkadőr megtagadta ugyan a tanúzást, de talán később felajánlotta a segítséget valakinek, ellophattak volna valami értékeset a forgatásról. Viszont Kaszkadőr dobbantott a NASCAR miatt, így a partner dühös lett, őt kell megtalálni, ráadásul  gyilkos fegyver is megvan.

13.png

Luciferék elmentek Ellához, jutott is valamire meg nem is az imbuszkulccsal, de  most épp elfoglalt egy másik kocsi miatt. Az se igazán tetszik neki, hogy valakit idehozott az engedélye nélkül, de mikor meglátja, hogy a nagyszerű Chloe Decker a vendég, máris békülékenyebb lesz. Imádja Bonnie karakterét, aki szélvészként száguldozott a filmjeiben, igazi példakép. Chloe kissé megdöbben, hogy egy autótolvajt inspirált, de Ella nem jutott el addig, hogy Bonnie végül csatlakozott a rendőrséghez. Lucifer véget vet a csacsogásnak, mi van a szerszámmal? Ella egy azonosítót talált rajta, ami egy másik filmhez kapcsolódik, és Chloe megerősíti, hogy a kaszkadőrök vezetője, Rogers edző dolgozott ebben a kérdéses filmben. Vagyis Kaszkadőr és Rogers együtt terveltek ki valamit, de Kaszkadőr kiszállt, akkor Rogers a tettes. Megy mint a karikacsapás, Ella ismét szép összeggel gazdagodik, de Chloénak jobban örült. A páros az ikonikus Los Angeles-i csillagvizsgálóhoz megy, ott zajlik a forgatás, egy asszisztenstől kérnek infót hol lehet Rogers, de nem kapnak választ, annyira siet a srác. Mit lehet ellopni egy forgatásról vajon? Eszközök, ruhák, vagy épp azt a hatmillió dolcsit érő kocsit, amivel Rogers most hajt el.

14.png

Chloe vezetésével elállják Rogers útját, aki nem akarta ellopni, csak épp Chloe számára készítette volna fel a kocsit, hogy később vezethesse a forgatáson. Megtalálták az ujjlenyomatait a gyilkos fegyveren is, Rogers meglepődik ezen, Lucifer is, ő nem is tudott erről, de Rogers a kezükben lenne, ha nem futna el előlük. Az improvizáció sikeres volt, most csak üldözni kéne őt, szétválnak. Lucifer éri utol a pasast, akinél fegyver is van és beismeri, hogy megölte Kaszkadőrt. Kihátrált a melóból, hiába kérte, hogy ne tegye, nem volt választása, és Lucifert is kész megölni. Rá is lő, ám a golyó lepattan róla, de lett egy lyuk az ingén. Rogers nem is érti, hogy mi az ördög folyik itt, pont az, hátrálni kezd, közben folyamatosan sorozza Lucifert, akinek vörösen villognak a szemei, de semmi. Hátulról Chloe üti le a pasast egy golfütővel, Lucifer gyorsan begombolja a zakóját. Vagyis Lucifer sérthetetlen Chloe közelében, régen ez nem így volt. Bár lehet simán csak Chloe felismerte, hogy a pisztolyban csak vaktöltények voltak. Később Lucifer és Chloe újból találkoznak apuval, immár ő is elismeri, hogy a lánya igazán bátor tettet hajtott végre. Eljött az igazság pillanata is, Decker apu attól félt, hogy az okos és talpraesett lánya egyszer azt mondja, hogy rendőr lesz, ezért hajtotta el mindig őt, ha szóba került ez a téma. Mi van akkor, ha ezek után mégis az akar lenni? Decker apu rengeteg veszélyt átélt, de a lányának sose kívánta ezt. Tudja ugyan, hogy Chloe megbirkózna vele,  de ő nem tudná elviselni ezt az érzést. Szerencsére mindketten nagyon szeretik a másikat, viszont most Decker apunak dolgoznia kell, ideje lezárni ezt a nyomozást. Lucifert meglepte Decker apu, Chloét is, de a jó értelemben, talán Lucifer apja is tud ilyet. Erre Lucifer nem venne mérget.

A lezárást ismét a Teremtő vezeti fel, sokféle döntést lehet meghozni, aminek sokféle eredménye lehet. Ott van Ella, egy másik utat járt be, de a lelke mélyén ugyanaz az ember. Ella egyébként kapott egy dedikált filmes posztert Chloétól, amit nagy becsben tart. Nézzük Mézit, ő épp egy új Kétarcút avat fel, a maszkot előbb felforrósította, mielőtt rátette volna a fiatal lány arcára, borzasztó. Ez sokkal sötétebb út, mint ami volt, pedig lenne más is a számára. Ez a Mézi rémisztőbb mint a normális Mézi... Linda, nos, hiába a sok kétely, mégis rákérdezett a műsorában a szeretőre. De vajon mi lesz a lelkiismeretével, hallgatni fog rá később? Ámenka, átöltözött, rászánta magát, hogy vegyüljön az emberek között, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Talán nincs itt az ideje, hogy ezt tegye. Lássuk Dant és Charlotte-tot, a legfurább körülmények között találtak egymásra és pont ezért lesznek igazán boldogok egymás mellett. Lássuk Lucifert és Chloét, átbeszélik a tanulságokat, egy színésznő és egy bártulaj, fura páros. Ez a nyomozósdi meghozta Chloe kedvét ahhoz, hogy pályát váltson, rendőr akar lenni, és akár Lucifer is csatlakozhat hozzá. Kösz, de eddig még nem süllyedne. A vidám beszélgetés folytatódik, a Teremtő pedig elismeri, hogy hiába csavarta a dolgokat, akiknek meg kell találniuk a másikat, azok megtalálják egymást, bármi is történjék, és így is jól alakult minden. Viszont vajon mi hogy döntöttünk volna? Hiszen a szülők a legjobbat akarják a gyerekeiknek... Ennyi volt a harmadik évad, köszönöm a figyelmet, jövő év elején folytatás a Netflixen!  Zenelista.

Címkék: lucifer
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása