Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 4x14 - Kegyetlen gyomros, vérfagyasztó dráma

2018. október 12. 10:00 - Chat Géza

ke_pernyo_foto_2018-10-12_8_25_16.png

A fenti cím nem irónia, nem gúnyolódás a súlytalan túlélőrealityn, hanem konkrét ténymegállapítás azzal kapcsolatban, amit az epizód nézése közben éreztem. Adott ponton a hogyvoltozó szerepből ki is esve leírom, hogy miért is, de egyelőre vegyük fel a történések cselszövésből és taktikázásból szőtt fonalát.

Szóva megvolt a big szüpríz, hogy Gagambáék nem úgy teccettek szavazni, ahogy az előre meg volt beszélve. Dr. Csöcsi Alexandra kapott hármat, meg Viki is ugyanannyit, így párbajoztak, amit Viki bebukott. Na, a készítők biztos örültek, hogy a jócsaj maradhatott a szigeten, így Gábor PUA akadémiás próbálkozásaira is lehet számítani a jövőben, mint lehetséges hasznos nyersanyag. Nade, hogy göthös atyaúristenbe alakult ki ez a mexikói felállás? Valljunk színt tesvírek! A gitározás nélküli tábortüzezésnél Beni bevallja, hogy ő kavart egyet szaron, aztán Emese is kiböki, hogy Vera addig stuffolta, míg nem ő is Vikire pakolta. De álljunk meg egy kósza pillanatra! Nem úgy volt, hogy én nem kapok egy szavazatot se? - kérdezi műkörmös Emese Verát. Vót olyan, de én végül rád szavaztam, mert elszámoltam magam. Első körben itt most reál tárgyakból felmentést kapott a tesi tanárnő, mert most a szavahihetőség került terítékre, hogy nem ez lett mondva, ígérve, oszt tessék. Persze, ha a fíregség a taktika része, akkor oké. Eközben Alexa csak nagyban legyez a gigászi műszempilláival, hogy végre nem ő hajtja páros lábbal a szopórollert tátott szájjal a faszerdő közepén.

Másnap reggel se jobb a helyzet. Mindenki úgy néz ki az okos kis fejéből, mintha csak egy brutális bukakegangbang  party vágott volna gerincre a bánat. A gyászos hangulaton segít a lövéééél meg a zsákmányszerzés. A tét pár előre feldarabolt fa, amit prímán el lehet égetni. Nem érzem túl nagy segítségnek, de ettől még le kell tolni a feladatot. A vízen felállított játék lényege, hogy két ember beül egy kis kádnak kinéző ladikba, amibe az ellenség csapata oldalról locsolja a vizet. Ez egy ilyen falusi húsvéti locsolást idéző Titanic-szimuláció, amit első körben a lilák nyernek. És itt vége is a játéknak, mert Balázs elájul. És ez nem vicc. Gyorsan itatnak vele egy kis vizet, leöntik, megmérik a pulzusát, vérnyomását, úgy néz ki, hogy minden oké. Feláll, Bence oldalán megpróbál kistálni a partra, de majdnem összeesik, mondja, hogy nem mozdul a lába. A partra kiérve sokkot kap. Fekszik a földön, tágra nyílt szemekkel néz maga elé. Úgy látszik, mintha teljesen önkívületi állapotban lenne. Próbálják szóval tertani. Ki vagy, mi a te neved? Látszik Balázs fején az erőlködés, de nem tud válaszolni. Ilyen brutális jelenetet én még életemben nem láttam realityben. Az orvosok is mondják, hogy Balázs nagyon durván kiszáradt. Ez pedig nem vicc. El is viszik a helyszínről, a játéknak vége, mindenki megy vissza a maga szigetére. És itt eszembe se jut, hogy nyilván nem mutatták volna, ha ezek után valami komoly baja történt volna Balázsnak, mert annyira beszippantott az igazi dráma. Ezért is basztam föl magam az égig azon, hogy a lila törzs tagjai bele se gondolnak abba, hogy ha a csávó kiszárad, és nem marad meg benne a folyadék, akkor konkrétan károsodhat az agya. Nóri, Tomi, Eszti és a többi két lábon járó érzelmi intelligencia még el is kezdték magukat mosdatni, hogy ők szóltak neki, hogy igyon, illetve áldozathibáztatás deluxe: Balázs ezt magának köszönheti, sőt, már az elején se volt jól. És persze a két bélpoklos, a pizzazabáló Esztike meg a hamburgerfaló Fannikám is ezt a passzátszelet fújja. Itt jut eszembe: nem tudom, hogy ők miként oldották meg a wc-dolgot, de én az ilyen "feladatok" után azért megnézném, hogy ki szart szilárdat a pöcegödörbe. Egyből le lehet bukni. Mivel (talán mondták is a tavalyi játékosok), hogy azért x nap kókuszozás után elég híg az ember széklete. Egy ilyen hamburgeres kalóriabombától meg olyan picsarepesztő szikla kemény féltéglákat lehet fektetni, hogy na.  Visszatérve, ha esetleg elhozták volna a krumplit, akkor lehet, hogy a csávó nem szárad ki. Ha főtt krumplit csinálnak, akkor azért, ha héjában sültet, akkor meg azért (mert jobban megkívánja a folyadékot). Szerencsére Balázs feltámadt poraiból, ivel intravénásan kapott 2,5 liter vizet, meg szájon át is ugyanannyit. A táborba visszatérve máris megy az instant örömködés, de csak visszafogottan, holott Zseremí fejben már el is kapálta a gyereket. De Balázs levonta a konzekvenciát, ami  Tibi atya mottója is lehetne, miszerint:

Mindig inni kell! (Dícsértessék!)

A nyomorúságos másnap reggelen is hamar tova lendülünk, mert jön egy újabb feladat. Itt is előre lehet tudni, hogy búvárkodni kell. Így elég könnyen fel lehet készülni abból, hogy kit érdemes küldeni és kit nem. A sárgáknál Vera megint menne, de igazából át is passzolná a lehetőséget. Dr. Csöcsi Alexandra rájön, hogy most már elég lesz az alibizésből, így kijelenti, hogy ő megy, vízálló a műszempillája, de azt azért mindenki rögzítse a jegyzőkönyvbe, hogy nem garantálja a győzelmet. Ja, ha így, akkor Kitti is benne van a buliban. És életében először megnézi, hogy egyáltalán ki tudja-e nyitni a szemét a víz alatt. Oké, a H2O sótartalma kicsit nehezítő körülmény, de szpojler: nem ezen fog múlni, merthogy ez még csak-csak megy neki. A liláknál Balázs megy bizonyítani meg a szintén nem éppen egy ebihal Fannikám. Bence vázolja a feladatot: különböző mélységekben el vannak helyezve különböző színű párnák, ami különböző pontokat érnek. Igen, a legtöbb PONTOT szerző csapat fog nyerni egy kis hagymát, fokhagymát, erős paprikát és étolajat. A tét tehát nem kicsi, hanem nagy, hisz valamelyik törzs tagjai ma este egymás büdös pofájába lihegve hajthatják álomra a fejüket. A versenyzők kaptak bűvárszemüveget, úgyhogy így még könnyebb, mint amúgy.

ke_pernyo_foto_2018-10-12_8_38_22.png

Mintha magamat látnám, amikor óvodásként Józsi bácsi leküldött a medence aljára, hogy hozzam fel a 20 forintost. Csak én nem voltam annyira deltás, mint Balázs. Ő az, aki 10 másodperc alatt lemegy a legmélyebben lévő párnácskáért és megy is vissza vele. A másik csapatnál Beni sem akkora határ nagy balfasz, de Kitti produkciója akkora fos, hogy még a Szenzációs Négyesbe se mehetne el vele. Bence is basztatja a sportriporteri állásból, hogy 

Kitti lemegy a víz alá, 3, 2, 1 és már vissza is tért a 15 centis mélységből.

Talán nem most kellett volna eljönni kipróbálni, hogy milyen a víz. Azt a napsugár csoporttal is megtehette volna a felkészítő időszakban. Egyértelműen a lilák viszik a zsákmányt. Beni és Kitti kullognak haza, hogy elújságolják a rosszabbnál rosszabb híreket, hogy egyrészt nincs hagyma. Jóvan, nem köll, kitizgat, mondja Vera. Másrészt Balázs él és virul. Hát ezt nem hiszem el, bazmeg, tegnap meg volt halva az ember, most meg itt búvárkundozik? Aki szarul van, elájul, az menjen haza! Így fakadt ki Vera, aki valamiért a magyar kormányhoz hasonlóan egy kreált ellenséget szapul, üldöz, amikor Kittit teljes joggal elküldhetné a sündörgős faszba, amiért megint nem csinált semmit. De Vera szerint itt most nagyobb családi erő van, mint a Halálos Iramban-filmekben összesen. Lol, mondja magában Alexandra, majd meg is osztja ezt a magvas gondolatot Gáborral a dzsungel sűrűjében egy rapid randira összefutva.

Ennyi. Az előzetesből kiderül, hogy Balázs megint szar arc a többiek szerint, illetve kötélhúzós védettségi játékon dráma várható.

Apró érdekesség: még a nagy berosszulást megelőzően Balázs segített Tominak összetákolni egy bambuszokból készült padot, hogy legyen, min mereszteni a picsájukat. Illetve megnézték, hogy a hálójukba bele akadt-e bármi. Igen, egy-két kisebb hal, aminek megint úgy örült Eszti, aki 24 órával korábban hülyére zabálta magát, mintha sose látott volna még kaját. 

Nagy állatbarát vagyok, otthon is van kutyusom, így oda se mentem, amikor kioltottak szegény halacska kis életét, de amikor megsült, az nagyon finom volt.

Egyrészt: mi már ez a duma? Másrészt: én a többiek helyében megkérdeztem volna már tőle, hogy nem rokona-e véletlenül ez a gyerek.

 

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BBrigusz 2018.10.12. 10:13:17

Nem tudom feldolgozni, hogy a vizes feladatok hallatán mindenki olyan drámát vág le, mintha azt kérnék tőlük, hogy tüzes karikákon át ugrándozva egyék meg egymást. Ez nem ilyen basic survivor skill?!

Timi1983 2018.10.12. 10:13:31

Alexandra tök hálás Verának, hogy bent tartotta :DDD Amúgy a csaj kezd szimpi lenni, eddig utáltam.

Kár, hogy Balázs megint konfliktusba kerül, mert az egyesülés után az egyénikben igencsak jól teljesítene. Szegényt rettentően sajnáltam. Biztos nem engedtem volna a többiek helyében versenyezni másnap

Timi1983 2018.10.12. 10:14:22

@BBrigusz: Jaja, tök meglepő, hogy ennyi vizes feladat van :DD A tenger csak dekoráció

Sanda.Ipse 2018.10.12. 10:24:16

@Timi1983:
Erre szokták mondani, hogy aki hülye haljon meg. Egy sportembernek hogy nincs annyi sütnivalója, hogy a hőség vízmegvonással jár és a szervezet kiszárad. Kánikulában még itthon sem győzik hangsúlyozni a folyadékfogyasztás fontosságát. Akár a sziesztázásai is a rosszúllét előjelei voltak.

mindenévfoglalt 2018.10.12. 10:25:55

Szerintem Vera azért kavarta meg a dolgokat, mert biztosra akart menni, hogy párbaj legyen. Azt akarta, hogy Alexa dolgozzon meg a bent maradásért.

Az biztos volt, hogy Viki-Dávid-Gábor Alexandrára tesz.
Beni teljesen kiszámíthatatlan, ezért el kellett intéznie, hogy 2-2 menjen Emesére és Vikire is, így Beni bárkire tesz, azzal megy Alexandra párbajozni. Valamiért azt kizárhatta, hogy Beni Alexandrára biztosan nem tesz. Talán mert sejti, hogy mindenképpen Dávid ellenében megy, mint a múltkori szavazásnál is.
De a nagy tetemrehívásnál csak nem mondhatta Emesének, hogy simán beáldoztalak volna téged is egy párbajra, mert az még rosszabbul jött volna le.
Más logikus magyarázatot nem tudok elképzelni, és ostobának nem feltétlenül mondanám Verát.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 10:26:07

@BBrigusz:

Én se értem miért ilyen szemetek hogy vizes feladatot adnak ezeknek :))))))))))
Mit akarnak ezek kókuszevő versenyt ? :)

@Timi1983:
Tamásék azért engedték Balázst újra a vizes feladatra, hogy hátha megdöglik :)
Minek ellenség ha ilyen haverjaid vannak :P

Hogy kerültem én ide? 2018.10.12. 10:26:22

Az utóbbi két részben elég sokat beszéltették azt az egérfejű csajt (Eszter, talán?). Könyörgöm, valakivel szinkronizáltassák le, mert legszívesebben forró ólmot öntenék saját fülembe, hogy ne kelljen hallani!

Nem Penny hajója 2018.10.12. 10:29:23

Itt mutatják a kulipintyót, ahol kúrálták Balázst:
rtl.hu/rtlklub/survivor/amit-az-adasban-nem-lathattal-elkisertuk-balazst-az-orvoshoz

Az kimaradt a hogyvótból, hogy Balázs levelet kapott (vett elő?) a párjától és valami gyerekével való kapcsolatot is emlegetett, majd elbőgte magát.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 10:30:00

@mindenévfoglalt:

De Verocska Sara Connor a megmondóember, ilyet miért nem mert kinyilatkoztatni hogy azért alakult így hogy dolgozzon meg Alexa a továbbjutásért ?
Bár azt nem tudtuk milyen párbaj lesz, Viki kétszer annyit nyom mint a csontkolleksön Alexa, már olyan csontos a segge mint egy etióp maratonistának.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 10:31:45

@Hogy kerültem én ide?:

Bármelyik egeres rajzfilmbe beférne szinkronhangnak, legalább felfedezi a cartoon network :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 10:33:28

@Nem Penny hajója:

Azért bennem nyomot hagyott volna ez a levertség, vizes feladatoktól rám jönne a para egyből, nem is értem hogy tudta ilyen gyorsan feldolgozni agyban a csávó.

bElannaTorres 2018.10.12. 10:34:50

@Timi1983: Balázs úgy keresi a konfliktust mint egy durcás gyerek, állandóan megsértődik, beleáll. Ha így folytatja nyugodtan nyerhet védettséget magának a döntőig egy szavazatot nem fog kapni :D Igazából nekem is fura hogy egy sportoló nem tudja hogy inni kell

mindenévfoglalt 2018.10.12. 10:35:01

Jól láttam, hogy Nóri volt a legempatikusabb a liláknál?
Kb. jó hogy nem azt mondta a csapat, hogy úgy kell neki, hogy rosszul lett...

Azt lehet tudni, hogy ezt a 18 embert mekkora merítésből sikerült kiválogatni? Annyira semmilyenek (a nagy részük legalábbis)...

Sanda.Ipse 2018.10.12. 10:36:51

@Timi1983:
Balázsnak azért nincs esélye megnyerni a játékot, mert egy rendkívül kiegyensúlyozatlan személyiség. Ide a nyers erő önmagában nem elegendő. A kompromisszumkészség, alkalmazkodás is része a taktikának. Vera valószínű ugyanezen fog elbukni, hiába teljesít jól a feladatokban. Meg fogják unni a hatalmaskodását a többiek felett és egyhamar kirúgják.

mindenévfoglalt 2018.10.12. 10:43:38

@szociál: de mondott egy ilyen mondatot Vera, hogy azért tett Emesére, hogy egál legyen, mert tudta, hogy nem lesz máshogy szavazategyenlőség, de valamiért nem hallják egymást ezek az emberek.
Amúgy Kitti sem Szandrára rakott, hanem Emesére, és ezt érdekes módon senki nem firtatta, pedig ő is tolta a babán-gate szekeret rendesen...

bElannaTorres 2018.10.12. 10:44:27

@szociál: Veránál én sem értettem ezt, ki kellett volna ejtenie vikit simán, jobb helyzetben lenne mint így. Valami igazságot akart így, hogy továbbra is együtt szavazzanak majd, most nem tudok bele többet látni. Mivel nem állt alexandra mellé szavazás után sem, neki szerintem a következő kieső Alexandra vagy Emese lehetne

BBrigusz 2018.10.12. 10:46:04

@mindenévfoglalt: ugyanezen gondolkodtam. Lásd KittY, aki ronda, buta és szerencsétlen.

Sanda.Ipse 2018.10.12. 10:47:59

@mindenévfoglalt:
Márpedig beáldozta volna simán. Emese sem hülye. Műkörmös ipara előtt mérnök volt vagy mi a kő. Tisztában van vele, hogy ha a kiszámíthatatlan Beni is őrá tesz, akkor párbajon találja magát úgy, hogy Verocska biztosította arról, hogy nem kap egyetlen jelet sem.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 10:49:18

@mindenévfoglalt:

De Kitty volt a legjobban felháborodva.
Remélem néhány nap múlva már csak HelloKitty :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 10:50:09

@Sanda.Ipse:
Emese egy szellem, egy szó nem sok, annyit nem vágnak be belőle :))

mindenévfoglalt 2018.10.12. 10:56:35

@BBrigusz: "ronda, buta és szerencsétlen" - pontosan, és ez csak a jéghegy csúcsa. És nem degradálni szándékoztam, de azért pl. egy jó adag rosszindulat is van benne.

Nagyon kevés az, akire azt tudnám mondani, hogy leülnék sörözni vele szívesen, vagy megnéznék egy interjú vele, mert van benne valami icipici, amit érdekesnek találok.

chilii · http://chilii.blog.hu 2018.10.12. 10:57:18

Klassz lett a hogyvót, köszi! Én a hamburgarfaló Esztike affektálásától vagyok rosszul, haza küldhetnék már!

Sanda.Ipse 2018.10.12. 11:03:54

Én eddig egyetlen egyet sem találtam köztük, akinek jó szívvel tudnék drukkolni.

bElannaTorres 2018.10.12. 11:04:09

el tudom képzelni, hogy Emese és Beni között alakulóban valami kis csendes szövetség, és Beni és alexandra között is

mindenévfoglalt 2018.10.12. 11:04:51

@Sanda.Ipse: persze, simán beáldozta volna Vera Emesét, Benin múlott, hogy kivel párbajozik Alexandra.
Nekem a mérnökből lett műkörmös eléggé sántít, hogy csak azért váltott, mert a maga ura akart lenni, pláne, hogy a számolós feladatnál nem jelentkezett, hogy jó matekból, ezért beállna kötelet húzni. És a tegnapi vitában sem éreztem az érvelésén, hogy mekkora agytröszt lenne, de lehet, csak nem lett bevágva az érvelésének a logikus része.

@szociál:
"HelloKitty" :D :D :D Hogy ez eddig nem jutott eszünkbe...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 11:08:26

@Sanda.Ipse:

Jah tegnap megszólalt, fel is sóhajtottak az RTL-nél, már azon agyaltak kivágják hát ha nem veszik észre hogy egy emberrel kevesebben vannak ezeknél :))

@mindenévfoglalt:

:meghajol :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 11:09:53

@mindenévfoglalt:

Pedig Kittyvel lehet hogy fogsz találkozni sörözőben, csapos a szentem :)

Hogy kerültem én ide? 2018.10.12. 11:25:53

Nóriból meg előbukott a szabolcsi/borsodi vérvonal: alig győzött korrigálni valamelyik mondata végén. Nem emlékszem mi volt konkrétan a szó, de kb. izzadol… ööö… izzadsz.

Sanda.Ipse 2018.10.12. 11:29:53

A pillanatnyi állás szerint egy Dávid-Gábor-Emese-Alexa szövetség simán meg tudnának szabadulni a domináns Verocskától. Én biztos azt tenném a helyükben, mert Vera egy nagyon erős ellenfél a végjátékban. Én mondjuk ezt a rettegést tőle a mindennapokban a többiek részéről nem értem.

mindenévfoglalt 2018.10.12. 11:34:23

@szociál: hogy te miket nem tudsz... :)

Sanda.Ipse 2018.10.12. 11:45:17

@bElannaTorres:
Beni és Alexandra együtt készítettek vízlepárlót, az összehozta őket. Szerintem ez a két nő, akivel Beni egyáltalán szót vált. Beni a csendes szemlélődő, aki előtt mindenki szabadon beszél, a háttérben ő meg szépen tudja keverni a kártyáit és befolyásolni a szavazások végeredményét. Ő a legjobb taktikus.

Timi1983 2018.10.12. 11:46:31

Nektek nem volt undorító, ahogy a szavazás után Vera egyfolytában cuppogott valami kaján..blőőő

Sanda.Ipse 2018.10.12. 11:48:22

@Timi1983:
A sárga gyümölcsöt szopogatta:)

jóképűkirály 2018.10.12. 11:56:14

@Hogy kerültem én ide?: azaz pontosan az volt, izzadol- izzadsz.Nem is értettem,hogy hogy jött ez a szó neki de , így már világos.

Érdekes volt a részben ,hogy bár tudjuk ,hogy a víz (folyadék) milyen fontos a szervezet számára de mindig a kajáról van szó, hogy jaj alig ettem blablabla. Ma szót kért a víz és jelezte ,hogy ki az úr a háznál.Több tiszteletet a folyadéknak a mi mindennapi életünkben is! :)

HufnágelSteve 2018.10.12. 12:34:53

@Hogy kerültem én ide?: Nekem az 1. rész óta irritáló a hangja, valamint Montágh Imre szónokokról szóló kabaréműsora járt a fejemben Eszter kapcsán, így rákerestem: www.youtube.com/watch?reload=9&v=y4Cq-7QLgb0
4:57-től jön az ideillő rész, úgy tűnik eléggé "garatból beszél"
@mindenévfoglalt: Emese nem tűnik teljesen hülyének, hisz eddig az új, csendes "kislányt" játszotta, nem állt bele mindenkibe úgy, mint Balázs, de igazán taktikázni az előzetes alapján csak most kezd majd, kiderül majd mennyire jól.

Voyoshka 2018.10.12. 12:43:50

Az nem tűnt fel senkinek, hogy a sziget-csere után, amikor Alexa és Viki elmentek beszélgetni, hogy "biztos elmentek a csapra....ööööö... vízért"??? (Mert sem hogyvótban, sem kommentben nem olvastam). De azt - gondolom - mindenki látja, hogy olyan ballonból töltik meg a kulacsokat, amik a munkahelyeken is vannak, csak ilyen fadobozt építettek köréje... :D

Niké88 2018.10.12. 12:44:08

@Nem Penny hajója: Tényleg, volt az a rövid jelenet a levéllel, hogy a szerelme, a gyereke, stb... - tiszta VV:)

karoton 2018.10.12. 12:49:56

@mindenévfoglalt: ez már a sokadik verzió, hogy valaki megmagyarázza miért is nem volt hót' hülye Vera a szavazáson :) Ahogy a többi ez is teljesen logikus, de ugyanazon bukik, a mindenki elmarásán és az azonnali nyilvános lelepleződésen. Nem hiszem, hogy ha valaki nem akar biztos kiesőjelölt lenni, akkor ilyet tenne szándékosan. De Verából pont kinézem ezt :) kitalálta ezt a papíron nagyszerű tervet :) a következmények felméréséig meg már nem jutott el.
Úgy általában azért jegyezzük meg, hogy bő két hét ilyen körülmények között mindenki agyműködésére hatással lenne.

HufnágelSteve 2018.10.12. 12:52:24

@Voyoshka: Mindkét szigeten ott a csap körbedeszkázva, abból töltögetik a felcímkézett kulacsokat, csak a Szegények szigetén nem túl sűrűn mutatták. Honnan lenne egyébként édesvizük, hisz alig mehetnek messze a tábortól. Amúgy a lepárló sem a víz, hanem a só miatt készült volna.

Ryze 2018.10.12. 12:53:12

@mindenévfoglalt: Én Dáviddal ülnék le szívesen, vagy néznék meg valami interjút. Eléggé tudok azonosulni a személyiségével.
Esetleg még Gábor ilyen, akit bírok, de az egész idei survivorból ők ketten azok, akik nem irritálnak semennyire sem

karoton 2018.10.12. 12:53:37

Kicsit túltoltnak érzem az öfi kirohanását a törzsre. Mégis mit tegyenek egy olyan emberrel, aki minden tanácsukra-kérésükre magasról sz*rik, mindezt agresszív stílusban? Elmondták ők is, Balázs is visszatérve, hogy folyamatosan mondták neki, hogy igyon. Emellett ott van folyamatosan egy teljes stáb a szigeten, a feladatoknál orvosi is. Mit kellett volna még tenniük, fogja le a két fiú míg a lányok feltöltik?

Voyoshka 2018.10.12. 12:56:41

@mindenévfoglalt: Mi éppen tegnap állapítottuk meg Emberemmel, hogy Beni lehet a legszínesebb egy sörözéskor! :)

karoton 2018.10.12. 12:57:28

@Ryze: Dávidban kicsit csalódtam a kiszavazás kapcsán. Senkinek sem volt a két törzsben egy ilyen feltétlen hű támasza, mint neki Viki, amedig lehet be kellett volna védenie, ehhez képest Benit voltak képesek 4. embernek beszervezni? Miért nem Kittyt, utálja Alexát, Vikivel összehaverkodtak, biztos Alexaszavazat lett volna, a nagy taktikusi képén nálam egy komoly repedés lett :)

Kamiko555 2018.10.12. 12:58:13

@HufnágelSteve: álmomban sem gondoltam volna, hogy valaki egy hogyvolt blog alatti kommentben fog Montágh Imrével példálózni 2018-ban!. :)) Meg merem kockáztatni, hogy ezek szerint Hufnágelsteve úr nem a 20 évesek korcsoportjában tartozik...:)De én ennek most annyira örülök, hogy külön megköszönöm ezt! :) Köszönöm és Respect!

Voyoshka 2018.10.12. 13:00:28

@Kamiko555: Vagyunk páran szerintem, akik nem a 20-as korcsoportban vagyunk! ;)

karoton 2018.10.12. 13:03:49

Összefoglalva a tegnapi napot Vera ihatja a levét a kavarásának, érdekes lesz látni az erejét érzik-e szükségesebbnek, vagy a jelenlétét terhesebbnek a köv. kiszavazáskor, előbbi esetben Emese-Kitty érzem esélyesnek a kiesésre. Gábor nekem még mindig nagyon jó meglátásokat hoz, de félek javuló kapcsolata Alexával megint kihozza a rosszabbik énjét.
A liláknál Eszter egyre több szereplése egyre szimpatikusabbá tesz - a hangja olyan-amilyen :) -, Balázsnál hullámzóbb személyiséget ritkán látni, ahányszor egy kicsit szimpatikusabb lenne, mindig elborul, nem igazán látszik alkalmasnak a tartós közösségi létre.

Berborosz 2018.10.12. 13:06:18

@Ryze: Na én meg mindenkivel szívesen leülnék, csak a fapofa Dáviddal nem.

Ryze 2018.10.12. 13:11:24

@karoton: Szerintem úgy kalkulált, hogy KittYke majd biztosan Szandira tesz, pont az említett utálat miatt, és ezen biztosan meg is lepődött. kíváncsi vagyok, hogy ezek után mit fog lépni, mert elveszítette az egyik fontos szövetségesét a kavarodásban, biztosan érdekes lesz hogyan alakul a továbbiakban.
Ott bukhat el viszont, hogy ő, meg Gábor is megbízik Beniben. Bár valószínűleg fel fog tűnni, hogy direkt ellenük tett eddig 2x is már

Ryze 2018.10.12. 13:14:40

@Berborosz: Érzésem szerint ez szándékos. Direkt félre áll, és csak figyeli ahogy kibontakoznak a dolgok

Voyoshka 2018.10.12. 13:15:02

@karoton: Az utolsó mondatod miatt érkeztem el arra a pontra, hogy leírjam ide Nektek: én nem hiszem, hogy Balázs magától ilyen. Hogy egyik percben tevékeny, a másik percben undok egoista. Azt sokkal inkább hiszem, hogy instrukciókat kap. (És persze nem ő az egyetlen.) Gyerekek, különben mi a pék faszénnel tüzelt sütőjéből csinálnának műsort?
Már másnál is olvastam, hogy "többször vehették fel". Én RENGETEGSZER érzem, a "figylej.... Most indulj el/most mondd azt, hogy... , stb. Annyira átlátszó.

HufnágelSteve 2018.10.12. 13:22:30

@Voyoshka: Alakul Beni szurkolótábora lassacskán ;)
@Kamiko555: Nincs mit. Amúgy a választott nickem alapján már valószínűsíthető volt, hogy nem a 90 után születettek közé tartozom és a blogra írók többsége sem, hisz a fiatalok többsége manapság megelégszik pár twittel, vagy emojival.

karoton 2018.10.12. 13:28:04

@Ryze: Igen, de ha úgy kalkukált, ahogy írod - Kitty tuti Alexára - akkor az 4. szavazat Alexára, mivel Emese magára nem rakhatott, Vera ha fejreáll sem hozhatott volna ki döntetlent, azzal hogy így ő Emesére rakott mindkét oldalnál komoly célpont lett, akár marad Alexánál akár Vikire rak ennél jobban jött volna ki, de ezt már tegnap túlragoztuk, szerintem ennyi elég - sok is :) - Verából.

rathia 2018.10.12. 13:33:56

Nem értem, Balázs miért cseszi el a saját játékát, amikor igencsak megy neki amúgy a feladatokban. A lilák összetehetik a kezüket, hogy két fontos játékot már megnyert nekik és odateszi magát mindig. De az idióta nem méri fel, hogy a végén szimpátiaszavazat van, így ha bejutna a döntöbe se nyerne. Erre amúgy sokszor úgy érzem senki se gondol. A banán gate miatt Szandra se nyerne, Vera szeret keverni meg fönökösködni azért se bár a feladatokban erös, megint megnyeri egy Dávid féle aki nem sokat tesz le az asztalra csak azt hogy jól keveri a lapokat, már ha Vera hagyja. Eskü én Beninek drukkolok. Ö se csinál semmit, de azt legalább jól.

Azt viszont egyszerüen nem tudom felfogni hogy Kitty mit keres még a játékban és miért nem kezdik ki öt. Azért amit Szandi kapott (nem szimpi) annak felét Kitty is megkaphatná - tök jogosan. Azt sem értem, miért nem Szandrára rakott és miért akadt ki ennyire, ha Szandira rak repül haza... nem értem hogy került ö oda, hogy Emesére rak, vagy ott is Vera keze van a dologban? Rakjunk mi Emesére Kitty, az a tuti és Vera tudta, hogy akkor 3-3 lesz a vége?

karoton 2018.10.12. 13:36:30

@Voyoshka: Rengeteg fanatikus összeesküvés hívő van, én kb. ugyanilyen fanatikusan nem hiszek bennük :)) Ha arra vitték ki: "figyelj menet közben majd berakunk, ne izgulj pár napot kell csak kibírnod, addig csináld a feszkót, hogy legyen anyag", akkor a másik törzsbe miért egy "szellemet" raktak, miért nem egy hasonló kavarót? Ha meg ilyenre jön egy ájulás után tuti dobbantana, annyit szerintem neki sem ér egy pár napos szerep.
A megrendezettség érzetén meg nem kell csodálkozni, alapból jelezni kell ha fontos dumára vonultok el, így rákészülve meg ki tudna teljesen természetesnek látszani? Egyes vágóképeket, megtörtént de valahogy rögzítetlen jeleneteket meg akár újra is vesznek velük. Minden külső helyszínes reality így dolgozik.

mindenévfoglalt 2018.10.12. 13:49:54

@karoton: a korábbi logikus magyarázatokat nem olvastam, és azt sem mondtam, hogy Vera a legokosabb, de nem is mondanám butának.
Szerintem simán megmagyarázza külön vonulva a fiúknak, hogy csak egálra akarta kihozni a szavazást, mert mégiscsak Viki is ludas volt a banán ügyben, hiszen végtére is ő ette meg, és ő sem csinál semmit a csapatban, nem látta igazságosnak, hogy harc nélkül maradjon itt bármelyik is. A léc egyedül Emesénél rezeghet.
Szerintem Kittit is Vera vette rá, hogy Emesére szavazzon.

@Ryze: @Voyoshka: Ha választanom kellene, akkor én is pont Dávidot és Benit választanám, esetleg Balázs is szóba jöhet, mert embert nem láttam még, aki ennyire képes szempillantás alatt egy jó teljesítménnyel a csúcsra jutni és azzal a lendülettel elcseszni az egészet és közellenséget csinálni magából. Vagy szociopata a srác vagy nagyon tehetségesen önsorsrontó.

Ha jól emlékszem, azt tavaly a nagy összefoglaló beszélgetésnél elmondták, hogy ha valami érdekes beszélgetést hallanak, akkor megkérik őket, hogy játsszák el a jelenetet újra, hogy fel is tudják venni, mert nem mindig van kamera mindenki fenekében. Ezért tűnik olykor egy-egy jelenet/beszélgetés kifejezetten mesterkéltnek.

doktor faktor 2018.10.12. 13:57:22

Szerintem nem feltetlenul baj, hogy Balazs nem akarja megkedveltetni magat. Azok az eros ferfiak, akik nepszeruek, hamar messias szerepbe kerulnek es olyan itt meg sosem nyert. Neki el kell jutni az egyesulsig jelenleg. Raer ott szovetsegeseket szerezni. Ha megnezett mar 2+ evadot, akkor rajot, hogy kb harom ora alatt el lhet jutni a nepszerusegbol a kupac aljara, lasd Szandra most. Felfele viszonylag nehezebb, am Balazs kovetkezetesen belotte magat egy savba, nem kiszamithatatlan, de hasznos, megbizhato tag, csak egy paraszt, innen siman vezethet felfele az ut, ha az egyesules utan elkezd az okosan kivalasztott emberek fele nyitni.

karoton 2018.10.12. 14:04:43

@rathia: ahogy már többször is írták itt is, szimpátiaszavazás csak az egyesülésig eljutott játékosok között van - ott sem mindig mindenki szavaz, létszámtól függ. Ha páran még kiesnek a lilákból, a többek már nem olyan súlyúak. És addig még 10x kibékülhetnek, összebútorozhatnak, simán lehet, hogy a vetélytársad a szavazásnál egy még nálad is nagyobb szemétláda lesz stb, szóval sok van még addig, persze azért abban teljesen igazad van, hogy már ilyenkor el kell kezdeni kiépíteni a szövetségedet.

Nem Penny hajója 2018.10.12. 14:09:26

@doktor faktor: Valahogy nem hiszem, hogy Balázs fejében ilyen kimunkált stratégia lenne. Egyszerűen ő ilyen: meglehetősen antiszociális és nem igazán érdekli, hogy mi másoknak a véleménye róla. (Ha érdekelné, akkor nem melegpornózott volna). Ő ebben a fizikai erőpróbát látja és őszinte értetlenkedéssel figyeli, hogy ha egyszer ennyire jó a játékokban, akkor a többiek miért nem kedvelik. Szerintem ő nem igazán vágja ennek a játéknak a taktikai, stratégiai részét.

rathia 2018.10.12. 14:10:04

@doktor faktor: Ez is jogos, lehet igazad van. De nem látom benne, hogy megnyerné, bár most még egyikben sem látom az S-Faktort :D

bElannaTorres 2018.10.12. 14:10:40

Várhatunk keményebb körülményeket mikor még ez is sok. Balázs direkt nem ivott még úgy sem hogy többször szóltak neki.
Mondjuk a tiszta ruhákat elfelejthetnék , tényleg a két két lány milyen szép vasalt gatyában ment Bencéhez.

doktor faktor 2018.10.12. 14:13:42

@Nem Penny hajója: Ezt en kizartnak tartom a Robi hadovalsi kiserlete elleni fellepese ota. Az ott annyira zsenialisan megtervezett, kimunkalt, tutira optimalizalt reakcio volt, hogy bele lehetne irni a nagykonyvbe. Biztos illeszkedik a szemelyisegehez, de szerintem o kozel sem egy Tamas, hanem ngyon is gondolkodik.

karoton 2018.10.12. 14:16:13

@mindenévfoglalt: én sem hiszem, hogy Vera hülye lenne, ez a lépése volt az :)
De ki merné kijelenteni, hogy ő hasonló körülmények között nem csinálna semmi hülyeséget. Itthon a fotelből látva sok mindent amit ők nem, mi könnyen okoskodunk, ítélkezünk, nézőként persze ez is a dolgunk :), de én biztos nem fogok olyat írni, hogy bezzeg én mennyivel jobban csinálnám kint, simán lehet, hogy ott én látszanék a törzs hülyéjének :)))

doktor faktor 2018.10.12. 14:16:56

@rathia: En sem, akikben latni valamit, na azokat szoktak kilencven szazalekban kivagni a francba az egyesules utan, szoval tartozkodom egyelore. Azt a kepzetet dedelgetem magamban, hogy Beni rajatszik arra, amilyen es tole meg fogunk latni nagy villanasokat. En Veratol is sokat varok, de o tipikusan az a tipus, akit bedaralnak, ha egyszer fel masodpercre nem figyel.

HufnágelSteve 2018.10.12. 14:17:20

@Nem Penny hajója: Vágja ő, csak az sem érdekli. Valamiféle belső kényszer hajtja, ami egyből előjött amikor az "új fiút" a srácok csicskáztató-számonkérő módon letámadták. Van benne egy bizonyítási vágy és az autoriter effektekre daccal válaszol.

Chuck Νorris 2018.10.12. 14:23:22

lehet egyszerü oka volt ennek a tanácsi kavarásnak - igy volt instruálva az egész,
Beni még picit le is bukott a hazaküldö szöveggel, honnan tudta? bár lehet a jelenetét a törzsi tanács után vették fel.
Balázs haláltusája, rendben legyen igazi, mindenesetre furcsa hogy 1 a vizben halodik ás egy méterröl veszi a kamera, ahelyett hogy segitene, 2 ilyen gyorsan felépül, másnap már uszkál mint egy gyöngyhalász. több sebböl vérzik ez a történet, de ti csak higgyétek hogy minden valodi amit egy rtl klub müsorban leadnak :)

HufnágelSteve 2018.10.12. 14:27:27

@karoton: Akar valaki ingyen néhány napot nyaralni a Fülöp-szigeteken? Mert én igen, így írhatok olyat, hogy jobban csinálnám, mivel kivitetném magam ingyen repülővel, nyaralnék pár napot, fogynék pár kilót, ami nem árthat, közben felhúznám pár ember agyát, amivel kicsit javítanám is a műsort és szépen hazaküldenének ingyen. Ha Balázs most nem jött volna vissza a rosszullét után, akkor azt hinném pont ezért volt ott :)

rathia 2018.10.12. 14:32:18

@doktor faktor: Ugyanez a félelmem Verával kapcsolatban, ha a VV-ben lennénk azt mondanám el fogja taktikázni magát (bár ennyi hülye között nem nehéz Gábor, Dávid) de azért bízom abban hogy eljut az egyesülésig és ott okosan megy tovább, nem fárad bele az egészbe... meglátjuk :)

karoton 2018.10.12. 14:38:59

@HufnágelSteve: Ja, így én is ki merném jelenteni :)
De negyven napra valódi téttel csak remélni tudom.

Nem Penny hajója 2018.10.12. 14:43:09

@doktor faktor: a híres Robi-Balázs párbeszédet lehet úgy is értelmezni, hogy mekkora zseni a Balázs, meg mennyire nem szereti a mellébeszélést. Viszont szerintem meg pont azt mutatta, hogy Balázs mennyire nélkülözi a legminimálisabb empátiát, nem igazán érti a hétköznapi kommunikációs játszmákat, (kicsit olyan, mint azok, akik pl. nem értik az iróniát egy párbeszédben, ha van ilyen ismerősöd, akkor tudod, hogy milyen pokoli dolog vele beszélgetni). Balázs nem igazán látta ezt át, leragadt Robi felvezető monológjánál és egyből támadással reagált.

Pedig Robi alapvetően egy olyan stratégiát vázolt fel, ami jó lett volna neki: fogjanak össze, rúgják ki Nórit, mert különben nőuralom lesz. (Vicces volt, hogy a kiszavazás előtt Balázs is rájött erre, de akkor már késő volt).

Lotyóbridzsida 2018.10.12. 14:47:36

@Chuck Νorris:

Katarsztrófa turizmus - Éjjeli féreg c. film - szindróma
Ebben az évadban tökélyre fejlesztették a semmit ragozni 1 órán át.
Valamivel ki kell tölteni az adásidőt.

2018.10.12. 14:52:55

@HufnágelSteve: Hidd el, ha valódi(!) túlélésről lenne szó azonnal jelentkeznék !
De ez a VV szintű taktikai-agyf@sz-katyvasz nekem nem kell és nem is menne... :(

Már az első napon biztos elküldenék egy-két embert a mamája szülőcsatornájába !
Nem azért mert egy alfa/vezérhím/Übermensch lennék, hanem mert halálosan idegesít a gyakorlatiasság teljes hiánya, élhetetlenség, stb...

elektro013 2018.10.12. 14:55:49

@Chuck Νorris: Ez számomra pont hihető. 1. A stábtagok egy ilyen műsornál csak felkészültek, föl tudják becsülni, hogy kell-e kamikaze akció vagy pár másodperccel később a megfelelő ember férjen hozzá a sérülthöz. 2. Se az agyát nem kellet használni, se az izomzatát nem kellet nagyon terhelnie. Nagyon jó technikával merült és a feljövetelnél is a felhajtóerővel együtt nem kellett nagy erőt kifejtenie.

2018.10.12. 14:55:57

@Lotyóbridzsida: az egy nagggggyyyon jóóóó film ! :)

2018.10.12. 15:00:13

@elektro013: azért az tetszett, hogy a többieket addig otthagyták aszalódni a tűző napon !
Hátha vki még beájul... ha már úgy is ott volt Mágenheim doki a csapatával...

elektro013 2018.10.12. 15:02:11

@mentolos lecsó: Napernyőt azért raktak föléjük, ha nem is mindenki fért teljesen alá.

Lotyóbridzsida 2018.10.12. 15:02:26

Az empátia totális hiányát láttam a játékosokban, a szerencsétlen kiszáradóval kapcsolatban. Még jó hogy nem basztál le, hogy mekkora idióta volt, és igazából haza is küldhetnék, mert csak gyengíti a csoportot a baromságaival.

2018.10.12. 15:05:35

@elektro013: ha nagyon gonosz akarnék lenni, azt is írnám, hogy Balázs ezt a "műsort" SZÁNDÉKOSAN is elő tudta idézni... ehhez semmi más nem kell, csak hogy tengervizet igyon...

elektro013 2018.10.12. 15:11:27

@mentolos lecsó: Ez bennem is felmerült, hogy akár az ivás hiánya is utasításra történt :(

2018.10.12. 15:27:02

@elektro013: ha nem is utasításra, de egy vastagabb csekk hatására a szerződése végén ! :)))

A mondókája is sántít ! 5 liter víz pár óra alatt... 2,5l intravénásan (fiziológiás sóoldat+ionok), és 2,5 liter szájon át... Erre szerintem meg a veséi mondták volna azt, hogy "na hagyjál békén" és egyedül felszálltak volna a hazatartó repülőre ! :)))))

csillagporszem 2018.10.12. 15:30:57

Durva volt ez a tegnapi összefoglaló. Örülök, hogy nem lett baja Balázsnak, de még így se szeretném senki ilyen szintű szenvedését látni egy műsorban sem. Egyébként vannak ilyen emberek akik tényleg sosem szomjasak. Ilyen volt apósom aki után után óránként menni kellett és itatni, mert képes lett volna egész nap nem inni és idős ember lévén elég hamar kezdett furcsán viselkedni ha nem ivott egy fél napig. Szegény mindig értetlenkedett miért igyon amikor nem is szomjas. Szinte sosem érezte magát szomjasnak. A fiammal szintúgy kifogtam, ő se szomjas sose és estig szintúgy kibírná ivás nélkül, max pár korttyal. Szintúgy azt mondja nem szomjas, őt is emlékeztetni kell mindig, hogy igyon.
Egyébként az rtl csinálhatna valamit a csicska rtlmost-os alkalmazásukkal. Természetesen pont Balázs szenvedéseit kell megszakítani reklámmal ami után az egész epizód újraindult... 5x kellett azt a cseszett reklámot újból megnéznem mire végre sikerült rajta áttekernem.Szuper egy app.

Kezdem unni a sárgákat. Az elején ők voltak a szimpik, de kezd egyre fárasztóbb és unalmasabb lenni, hogy állandóan azon kattognak, hogy kit kellene hazaküldeni. Kicsit túltolják a taktikázást. Visszavehetnének ebből és odatehetnék magukat a játékokon igazán. Remélem mai részben már így lesz.
Lilák... hihetetlen unszimpik voltak eddig is, ezután is úgy néz ki azok lesznek. Amiket Balázsról mondtak, nekem is kb. ez jött le, hogy megérdemelte hogy rosszul lett, miértnem ivott... Bárki követhet el hibákat az életben, egy kis sajnálatot igazán mutathattak volna irányába. Fura.
Nem tudok kinek drukkolni, így nem olyan izgi a műsor.

2018.10.12. 15:36:51

@csillagporszem: "Egyébként az rtl csinálhatna valamit a csicska rtlmost-os alkalmazásukkal. "

Hát, jahh.... Mondjuk, leállíthatná örökre !!! :)))
Ennyire minősíthetetlen szolgáltatást régen láttam... Tán vmikor a 2000-es évek elején...

csillagporszem 2018.10.12. 15:42:39

@mentolos lecsó: Azt ne, én szeretem hogy csak rányomok az appra és az epizódra és már indul is, csak reklámok ne legyenek. Vagy legyen az elején több, vagy oldják meg hogy ne ugorjon az elejére az adott rész a reklám után. Elég idegesítő hogy azt kell néznem hol kell áttekernem rajta hogy ne induljon el a reklám :)

Sanda.Ipse 2018.10.12. 15:43:14

@doktor faktor:
Balázs annyira kiegyensúlyozatlan, labilis személyiség, hogy az sem lepne meg, ha feladná.

Sanda.Ipse 2018.10.12. 15:55:07

@Lotyóbridzsida:
Akár le is cseszhették volna, mert tényleg akkora barom volt.

Sanda.Ipse 2018.10.12. 15:58:06

@mentolos lecsó:
LOL Vagy két luftballon lett volna a lábfeje helyén. Láttam ilyet kórházban infúzióra kötött ismerősömön. Papucsot nem tudott húzni két napig akkorára dagadt a lába,

Sanda.Ipse 2018.10.12. 15:59:51

@elektro013:
Ezt kizártnak tartom. A kiszáradás komoly következménnyel járhat, ilyennek egy játékost sem tennének ki.

doktor faktor 2018.10.12. 16:03:28

@mentolos lecsó: Nem irrealis ez a vizmennyiseg, akar a ketszerese sem, ha ennyire kiszaradt, raadasul egy fel naprol beszelunk minimum.

doktor faktor 2018.10.12. 16:05:10

@Sanda.Ipse: En is el tudom kepzelni, nagyon nagy adag inamizmus/kirdaban tartott agresszio hajtja, ha sarokba szoritjak, szerintem is benne van.

karoton 2018.10.12. 16:16:47

@Nem Penny hajója: pontosan így láttam én is azt a szitut, önmagában a leoltás tényleg nagyon nagy jelenet volt, de mindkettőjüknek ártott vele, ráadásul ösztönből jött.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 16:18:29

@Voyoshka:

" Az utolsó mondatod miatt érkeztem el arra a pontra, hogy leírjam ide Nektek: én nem hiszem, hogy Balázs magától ilyen. Hogy egyik percben tevékeny, a másik percben undok egoista. Azt sokkal inkább hiszem, hogy instrukciókat kap. (És persze nem ő az egyetlen.) Gyerekek, különben mi a pék faszénnel tüzelt sütőjéből csinálnának műsort?
Már másnál is olvastam, hogy "többször vehették fel". Én RENGETEGSZER érzem, a "figylej.... Most indulj el/most mondd azt, hogy... , stb. Annyira átlátszó. "

Ezt pofázom én is már sokadszorra, ezek a műsorok meghalnának ha nem lennének vezetési tanácsadók , dramaturgok a stábban, ez olyan kint az Éjjelnappalbp, csak egy szigeten játszódik.
TV2-es Legfaszább páros is így működik, és az RTL-es Nyerő páros is, a generált konfliktusok nem véletlenek egy ilyen műsorban, ezek kerülnek másnap a címlapra, ebben van pénz, minden a lóvéról szól.
De a Balázs rosszulléte pont jól jött nekik, mert az tisztán látszott hogy nem kamu.

karoton 2018.10.12. 16:22:20

@csillagporszem: Csak megerősíteni tudom, egész nyáron pereltem szülővel-nagyszülővel, pl. meló egész du. tűző napon nulla folyadékkal, és hiába mondod folyamatosan, hogy inni-inni nem igénylik-elfelejtik stb. Egyet lehetett tenni kivinni nekik rendszeresen az orruk alá tolva.
Ezt a szeretteimért gond nélkül megteszem, de egy olyan stílusban visszaszólogató minket magasról lesz*ró figuráért, mint amit Balázs nyom, az x. figyelmeztetés után rántanék egyet a vállamon és azt mondanám: akkor csinálj amit akarsz...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 16:25:54

@csillagporszem:
Azért taktikáznak a sárgák mert még mindig jóval többen vannak mint az újpestiek, mindig ki kell állítani valakit a játékból, bár ilyenkor mikor lesérülnek, meg bogárcsípésre kapnak rokikártyát jól jön a plusz néhány fő.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 16:28:55

@mentolos lecsó:

Linkelné valaki az instaViki isnta oldalát végreh ?

mindenévfoglalt 2018.10.12. 16:37:57

@mentolos lecsó: de genyó vagy! :)

A face oldalát megnéztem, hát van gond a csajjal.
Az oldala tele van pöpecre photoshoppolt fotókkal. Még a Survivoros fotóin is úgy néz ki, kb. mintha Alexa teste lenne az övé helyett...
Hozzá hasonló agyatlanok meg dicsérgetik a manipulált képeket.
Nagyon gáz.

2018.10.12. 16:41:10

@szociál: @mindenévfoglalt: tényleg elnézést kérek!... de belülről feszített, nem tudtam tovább magamban tartani...

Nevem senki. 2018.10.12. 16:49:43

Eszterrel nincs semmi bajom. Az hogy ilyen hangja van arról ő nem tehet.
Fannika eleinte nem volt szimpatikus, de már kezdem őt is megkedvelni.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 16:50:06

@mindenévfoglalt:

Mijanevenekije ?
Titokzatoskodtok itt :)

@mentolos lecsó:

De legalább kigyütt aminek kikellett gyünnie :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 16:52:45

@mentolos lecsó:

Mondom hogy nem dagadt.
Akkor lenne malacka ha belet is eresztett volna, de van dereka, tisztán kivehető :)
Szerintem jó alakja van, inkább ő mint a két pálcás Alexandra.

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy:
Fannikába szerelmes vagyok :)

2018.10.12. 16:56:17

@szociál: tudom, hogy nagy segg fétised van ! :)))) Tényleg vonzó is lehetne a csaj....
Alakja van, csak esze nincs ! Én ezt figuráztam ki !

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 16:59:39

@mentolos lecsó:

Kányaveszt vagy melyik az a mankee aki döglik a nagy seggért, lehet dobná a kardasiant ha meglátná Vikikét :)
De nekem is bejönnek ;)

2018.10.12. 17:04:07

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: Esztert hurcolnám legelőször a vackomra az összes "lány" közül !!! De térden állva könyörgök, ugye neki nem bóti csöcsei vannak ??!
Nem egy Nastassja Kinski. Éééésss ? Ugyanakkor az egész "csomag": picit suta, picit lapátfülű, rekedtes hangú, DE ESZE NAGYON VAN amikor kell... SZERELMES VAGYOK !!! :)))

HufnágelSteve 2018.10.12. 17:06:10

@mentolos lecsó: Hát a mondás úgy tartja, hogy "Nagy kufferba jó pakolni" :). Kardash-híján szegény ember pótléka InstaViki. Mocskos férfiállatként azt mondanám "egy patront megér" :)
@szociál: Fannikának helyenként elég érdekes bajsza volt, mivel a barna bőrön a szőke bajuszka elég jól látszik (mondjuk ez valami borotvát feltételez, mert nem minden adásban látom).

mindenévfoglalt 2018.10.12. 17:06:11

@szociál: facebook oldala (is).
Én sem mondanám kövérnek, persze, és nekem tök mindegy, hogyan néz ki. Engem, mint nézőt a szennyes belsője taszít, bárki más esetében is így lenne, nemtől függetlenül.
Az meg megint más kérdés, hogy mennyire nincs rendben magával, máskülönben nem tolná fullba a manipulált képeket.
De ha ennyire nem elégedett magával, akkor meg miért nem tesz ellene...ja, mert pl. a parton napozni egyszerűbb.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 17:11:42

@HufnágelSteve:
Fanniknak szakálla is lehet, úgy is kell a szöszi :)

@mindenévfoglalt:
Instant oldalan vannak guggolos képek is néha lejár a gymbe :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 17:13:50

@mentolos lecsó:
Egerbe vagy szerelmes?
Kototuvel atszurnam a fülem, úgy esetleg.

doktor faktor 2018.10.12. 17:14:37

@mentolos lecsó: Waaaa, azt hittem, csak szemetkedtek, mikor mondjatok, hogy csak a segget fotozza.. :-o

Nevem senki. 2018.10.12. 17:16:47

@mentolos lecsó: Nem dehogy.
@szociál: Nekem az Esztike volt a nagy szerelmem. :) Kár hogy úgy távozott ahogy... Meg kellet volna kérnie a többieket hogy szavazzák ki. Mint ahogy azt egyszer már felvázolta oviapunak is. :(

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 17:21:34

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy:
Jah Esztike szép volt.
Mi a neve a karkogo egérnek,aki burgert evett Fannival?
Na őt bottal sem, meg Hellokittyt se zaklatnam szexuálisan.

HufnágelSteve 2018.10.12. 17:28:58

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: Igen, a vörösesszőke bájos Esztike volt a leghelyesebb, de még nagyon "gyerek" volt. Szerintem kell neki egy nagy pofon az élettől, hogy ő fel tudjon nőni és nagybetűs NŐ-vé váljon.

Nevem senki. 2018.10.12. 17:38:29

@szociál: Ő Eszter. Kittyt én se zaklatnám nagyon fiús feje van. Nem lepne meg ha kiderülne hogy leszbikus.

2018.10.12. 17:41:12

@szociál: kötőtűvel a füledben is úgy alád kavarna, hogy a szemeden át vennéd a levegőt 1 hétig...
meggyőződésem, hogy egy "vadmacska"... ááááhhh... megyek és kiverem....
A balhét a Zasszonynál, mert látta mikek írogatok ide, és ütötte közben a fejemet :))))))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 17:45:40

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy:
Jah volt Eszti és van Eszter,már vágom.

@mentolos lecsó:
Túl egér feje van Eszternek, akkor inkább Sára Konor.

2018.10.12. 17:47:42

@HufnágelSteve: vallási meggyőződésből, kizárólag olyan seggben hiszek, amit félpofánként is egy tenyérrel irányítás alatt tudok tartani ! :)))))

Ha jól emlékszem:
Jónás de genere Botsinka 1. könyv, 4. vers, 2. versszak

doktor faktor 2018.10.12. 17:49:47

Rohogok, hogy az ultimate jononek bekuldott DrBotoxot senki sem emlegeti.

Nevem senki. 2018.10.12. 17:49:56

@HufnágelSteve: Szerintem meg nem volt neki való ez a játék. Fogalma se volt hogy hova jelentkezett. Tipikus jólelkű csaj. (még van ilyen) Képtelen lett volna hátba döfni, szart kavarni, taktikázni, meg a többi negatív szart végigcsinálni amit ez a játék kihoz az emberből. Itt ha kell patkánynak kell lenni hogy "életben" maradj. Ő erre képtelen lett volna. Egy "taktikai húzása volt," mikor elmondta Zsérémynek mire készülnek a csajok. Jaj szegény olyan őszinte volt. :)))) Nem kellett volna. Bár végül a szavazást nem befolyásolta semennyire. :)

2018.10.12. 17:50:52

@szociál: Sára Konor fenekének/testének minden útikönyvben szerepelnie kellene (főleg a Galaxisban utazók részére), de a szoftvert lehetne azért néha frissíteni nem ?!

Nevem senki. 2018.10.12. 17:53:16

@doktor faktor: Alexandra? Gagamba legjobb nője. Mondjuk olyan felhozatal mellett nem nehéz. :)

Nevem senki. 2018.10.12. 17:54:51

Sára konor kockásra dolgozott hasa már kicsit sok(k).

csillagporszem 2018.10.12. 17:55:04

@szociál:
“Azért taktikáznak a sárgák mert még mindig jóval többen vannak mint az újpestiek, mindig ki kell állítani valakit a játékból, bár ilyenkor mikor lesérülnek, meg bogárcsípésre kapnak rokikártyát jól jön a plusz néhány fő.”

És? Miért baj hogy többen vannak? Nincs előírva, hogy mindkét csapatból felváltva kell kiesniük :)
Van egy olyan érzésem, hogy azért túlják tol, mert az rtl beleverte a fejükbe, hogy a taktikáról szóljon a műsor és ne az erőről. Így most kavargatnak összevissza :D

2018.10.12. 17:55:45

@doktor faktor: mert az Ő eredeti foglakozását tekintve SÁNDOR !
Ez már minden férfiember számára világos a Hogyvolton...

Olyan, mint a zsiráf és az egyszeri parasztember:
"Szép... szép, de azért otthonra nem kellene..."

csillagporszem 2018.10.12. 17:58:58

@karoton:
“Ezt a szeretteimért gond nélkül megteszem, de egy olyan stílusban visszaszólogató minket magasról lesz*ró figuráért, mint amit Balázs nyom, az x. figyelmeztetés után rántanék egyet a vállamon és azt mondanám: akkor csinálj amit akarsz...”

Én se itatnám, de azért ha látják szerencsétlen megszívta mert nem ivott akkor legalább egy kis empátiát mutathatnának irányába és sajnálhatnák picit :)

2018.10.12. 18:00:15

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: Hát már, milyen szusi vacsorát lehetne feltálalni azokon a kockás hasizmokon ??! :)))))))

2018.10.12. 18:04:15

@szociál: "Túl egér feje van Eszternek, akkor inkább Sára Konor. "
Sára Konort szerinted ki meri "megugrani" ???
Ha rossz napja van ledarál és megkajál reggelire... :)))))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 18:05:27

@mentolos lecsó:

Látod ezért válaszd inkább Sára Konort egérfej helyett, tuti levinne földre mint az MMA-s csajok ;)
Nekem marad Fanniszpirsz, kis bajuszkájával ;)

@csillagporszem:
Mondjuk az eléggé visszatetsző mikor Gábor a játékok előtt megkérdi Dávidot hogy most nyerjenek e vagy ne harcoljanak :)
Túl lazázzák ezzel a nincs vesztenivalónk taktikával, díjaznám ha nem Kitty repülne hanem a túltaktikás Gábor vagy Dávid, nagyon biztosnak érzik a helyüket.
A játék melyik szakaszában volt tavaly játékos csere ?
Tudjátok mikor Ferit áttették a másik csapatba.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 18:07:35

@mentolos lecsó:
:)
Képzeld el azt a hete amikor menstrizik Verocska, bár lehet hogy ő nem mert kemény :))

Nevem senki. 2018.10.12. 18:09:48

@mentolos lecsó: a kockás hasizom annyira nem nőies. Amúgy megnézném a Vérát szépen csinosan felöltözve. biztos nem nézne ki rosszul. :)

doktor faktor 2018.10.12. 18:15:14

@szociál: Az sztem nem torvenyszeru, de Ferivel az elso torzse zsinorban negy vedettseget nyert, vagy mennyit. (aztan atraktak es onnantol meg azok nyertek..)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 18:17:31

@doktor faktor:
Balázs Vera csere kéne szerintem.
Zseremit gatyába rázná Sára Konor :)

bElannaTorres 2018.10.12. 18:18:13

@csillagporszem: sajnálták azért, végiggondolták az egészet, eszükbe jutott hogy szóltak neki, hogy igyon, plusz látták is hogy jó kezekbe került, ott van orvos.

Ha nem lett volna akkora bunkó , lehet lett volna olyan is aki sír

2018.10.12. 18:19:44

@szociál: Nem akarom elképzelni Verocskát így !
Részben azért, mert megint látja a Zasszony, hogy miket írogatok... :)))
Részben azért, mert néha szeretem, ha én győzök !!! :))))))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 18:24:15

@mentolos lecsó:

Jobb ha azért tud lebirkózni mert erős, és nem azért mert 200 kiló :)
Válassz, instant Viki vagy Sára Konor McGregor :))

csillagporszem 2018.10.12. 18:27:54

@szociál:
“Túl lazázzák ezzel a nincs vesztenivalónk taktikával, díjaznám ha nem Kitty repülne hanem a túltaktikás Gábor vagy Dávid, nagyon biztosnak érzik a helyüket..”

Én meg szeretném ha nem fulladna unalomba a műsor, úgyhogy először inkább Emese húzzon haza :D Nem jó az ha az érdekes karaktereket küldik haza, akkor mit nézünk majd? :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 18:34:57

@csillagporszem:

Nem tudom miért mondod ezt, Emese nagyon színes, mindig pörög....., alfája és omegája a műsornak :)
Emese télleg elhúzhatna :)

csillagporszem 2018.10.12. 18:36:22

@bElannaTorres:
“ sajnálták azért, végiggondolták az egészet, eszükbe jutott hogy szóltak neki, hogy igyon, plusz látták is hogy jó kezekbe került, ott van orvos.

Ha nem lett volna akkora bunkó , lehet lett volna olyan is aki sír”

Bunkó? Hát nem tudom, szerintem eddig nem volt bunkó, legalábbis nem vészesen. Megérkezett a csávó a lilálkhoz ugye lelkesen. Tett-vett, halat nyert nekik, lakhelyet épített és mi volt a köszönet? Kiakarták szavazni. Ezekután én sem lennék lelkes. Mit csináltak a lilák kb 1 hétig? Vagyis a lila csajok? Semmit. És még röhögtek is rajta hogy ők semmit nem csinálnak. Majd most mikor Balázs ugyanezt csinálja akkor kollektívan nekiesnek mind. Csak egy baj van Balázzsal. Későn jött és nincsenek mellette szövetségesek. Valószínűleg akkor sem lenne ha a szívétlelkét kiteszi, mert ezek összezártak, megvannak már a klikkel. Jót tenne neki egy játékoscsere.

Chuck Νorris 2018.10.12. 18:48:50

ekkora hájas valagra hogy birja bárki is mondani hogy nem dagadt :)) ha mindene csontváz lenne a seggén kivül akkor is tulsulyos lenne

Chuck Νorris 2018.10.12. 18:52:13

ezt a müsort már csak az birná feldobni ha betennék farm atit, örökké szerelmes Éden gyulát, kacskaszáju veronkát, meg a manuperálo noémit :) meg Pákót hagy legyen ázsia királya (is).

mindenévfoglalt 2018.10.12. 18:52:38

@szociál: "Instant oldalan vannak guggolos képek is néha lejár a gymbe :)"

Nem vagyok elég bátor, ahhoz hogy megnézzem. :)

2018.10.12. 19:02:51

@szociál: erősen sajnálnám..., de sajnos kinézem belőle :((((
Annyira teljesítmény és bizonyítás orientált a csajszi, hogy valóban a nőies vonásai rovására megy...
Az hogy, nekem tetszik a gondolkodása, hogy szálkás, izmos, számomra baromi vonzó... de nem tudnám elképzelni a gyermekeim anyjának...

Gyermekeim anyja mégis "amazon" típusú csaj... Meg tudná magát védeni... Mégis, aki ferdén néz rá, azonnal kiharapom a gégéjét és kéjesen cuppogva elfogyasztom, pirított hagymával!

Rakjátok össze a mondanivalómat b@zzzzmeeg !

Sanda.Ipse 2018.10.12. 19:07:29

@csillagporszem:
Lehet, hogy elfogult vagyok. Egy fiatalember hatalmas egója és önérzetessége - aki akár kiemelkedő lehetett volna sportban, munkában tanulásban , de a leggusztustalanabb utat választotta az érvényesüléshez - számomra hiteltelen.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 19:09:03

@mentolos lecsó:
Tudom ám hogy ezt az asszony diktálta le neked :))
Különben egy hétig semmi keksz :)

Chuck Νorris 2018.10.12. 19:11:33

képzelt riport egy magyar survivor nélkülözövel
- szia elmesélnéd hogy birtad ki a hányattatásokat?
- huu nagyon kemény volt, hazaérkezés után elsö dolgom a konditerembe vezetett, de csak másfél honap alatt tudtam leadni az uszogumim.

bElannaTorres 2018.10.12. 19:11:42

@csillagporszem: nem így látom, Balázs úgy is tehetett volna mintha elfogadná a fiúk szabályait, aztán kitapasztalja hol a jobb neki a lányok mellett vagy a fiúknál. Ehelyett durcáskodott fagyasztotta a levegőt. Másnap halat nyert, de akkor más látszott, hogy mivel szocális játék a halnál többet ér ha valaki szimpatikus is tud lenni, vagy könnyű vele kijönni.

Lányok nagyon sokat tettek játék szempontjából először volt 4-4 megcsinálták, hogy ők kerüljenek többségbe, Eszti lelépése után a lányok lettek kevesebben ezt tudták fordítani úgy, hogy próbálták “édesgetni” az egyébként egyáltaán nem szociális Balázst. Legalább a lányoknál látok játékot, aki csak az ügyessége miatt megy arra vannak más játékok is. Utána esélye lett volna a lányok szövetségében maradni, de már megint mindent borítania kellett, és ezt addig folytatja, amíg a három lány a két fiúval már egész jól kijön és ő marad egyedül.

Másik oldalon Emese sokkal könnyebben boldogul, pedig ő is beugrós volt, ott volt a célkereszt a hátán sokáig

2018.10.12. 19:23:04

@szociál: átlátsz rajtam, mint a homályüvegen... :))) :D :D

Hori1 2018.10.12. 19:37:01

Mekkora kukker ez a Balázs istenem. :D

Chuck Νorris 2018.10.12. 19:41:26

vera és balázs ideális pár lenne

HufnágelSteve 2018.10.12. 19:54:31

@Chuck Νorris: Te is túl válogatós vagy. InstaViki egész estét (meg szobát) betöltő feneke vagy székely MMA-s kockahasa alatt is csak van luk.
Amúgy Balázs mégis azért ment ki, amiért én is kimentem volna.

csillagporszem 2018.10.12. 19:54:32

@Sanda.Ipse: elfogult? Én ezt inkább előítéletességnek hívnám.

Niké88 2018.10.12. 19:58:02

Ez jó volt:)) : Mit keresel Balázs?? - Kötelet - Mit akarsz csinálni? :)

Chuck Νorris 2018.10.12. 20:06:32

kemény ez a nélkülözés, egész nap henyélni, hereverészni, lubickolni, meg süttetni a segget, kevés ember birná ki :) és ezek a köcsög tévések, mindenféle faszombaszom feladatokra is elcitálnak, nem hagynak nyugodtan szenvedni

csillagporszem 2018.10.12. 20:18:38

Szomorú hogy ezért esett ki Robi aki számomra szórakoztató volt, hogy Balázs pár nap után feladja. Nem bánnám ha őt hoznák vissza :D

HufnágelSteve 2018.10.12. 20:23:16

Nem látszott az előzetesben, de gyanítom Robi jön vissza, majd jön a merge, és a látottak alapján már egyéni küzdelemmel.

jóképűkirály 2018.10.12. 20:25:56

Nálam ez a Fanni lány az abszolút top a szigeten.Ahogy ,hogy hasalt ááááááááááááá.
Ránéztem a face-re , most is jó de ott 5-7kg-mal könnyeb.full.

Berborosz 2018.10.12. 20:26:16

@csillagporszem: Hát ... mikor Viki kiesett, ő várta a szállodában. Tehát nem küldték még haza.
Én viszont bánnám, ha ő lenne az "új".

csillagporszem 2018.10.12. 20:31:00

@Berborosz: ő legalább vicces, legalábbis számomra :D Az mennyivel lenne jobb ha behoznának egy másik Emesét? Az újat simán kiszaváznák, akár egyéniben akár törzsben tolják tovább mert nincsenek szövetségesei, Robinak több esélye lenne, egy kicsivel legalábbis biztos :)

Sanda.Ipse 2018.10.12. 20:36:01

Két napja írtam ide, hogy Balázs olyan labilis és kiegyensúlyozatlan személyiség, hogy várható, hogy a közeljövőben feladja a játékot. A lottó ötösöm jönne így be!
A másik csapatnak, ha egy csepp esze van Verát küldi haza. Ő a legnagyobb ellenfelük a végjátékban.

Sanda.Ipse 2018.10.12. 20:36:55

@csillagporszem:
Robicsek jöhet! Sajnáltam, mikor őt zavarták haza.

Sanda.Ipse 2018.10.12. 20:39:52

@csillagporszem:
Nyugodtan hívd annak, aminek akarod. Sem férfiben, sem nőben nem csípem a fajtáját.

csillagporszem 2018.10.12. 20:51:53

Tuti Robi jön vissza :) Megnéztem az rtl-re felrakott előzetest és ott mutatják a többiek reakcióját mikor meglátják az új játékost és néhányan nevetnek, Nóri meg fogja a fejét :D Már ezért a reakcióért megéri az egész, nagyon nem bírom a nőt :(

Niké88 2018.10.12. 21:00:21

@Sanda.Ipse: Eszembe is jutott, hogy valamelyikőtök írta...

,, 2018.10.12. 21:52:37

@mindenévfoglalt: azt láttad hogy 1-2 éve kb 45 kiló volt?

bElannaTorres 2018.10.12. 21:54:52

Balázs húzzon is haza, nem is értem , úgy játszott mint aki szívességet tesz, mint akinek könyörögtek bírja már ki a szutykok közt pár napig.
Nagyon nem hiányzik a játéka, de még mindig inkább mint a feladás.

Nóri most szimpatikusabb lett mint eddig, meg Jeremy is akivel amióta éhes annyira könnyű kijönni.
Ha robi jönne vissza annak annyira nem örülnék, mert csóró lányokat már az ág is húzza, eszti is feladta, kaptak egy ilyen idiótát a csapatba, aztán visszajön Robi egyértelműen azzal hogy kirúgja nórit. De ő legalább ő vicces volt

Nem Penny hajója 2018.10.12. 22:23:55

Mi van, ha azt küldik át Aligára, akit a sárgák kiszavaznak?

Chuck Νorris 2018.10.12. 22:26:32

lehet az elözöben látott vikinget hozzák megint, aki nem tudta merre kell szaladni :D

mindenévfoglalt 2018.10.12. 22:32:55

Ez úton szeretnék gratulálni az RTL Klub - Survivor műsorának szereplőválogatásban részt vevő dolgozóinak, hogy a pótjátékosokat (is) kifejezetten nagy sikerrel válogatták össze, tavaly is és idén is.

karoton 2018.10.12. 23:05:25

@mindenévfoglalt: csatlakozom. Jó hogy azzal kezdtük az évad beharangozónál a "szomszédban", hogy reméljük a tavalyi castingbakik nem jönnek elő. Ha jól számolom 5-nél tartunk 2 évad alatt, tényleg meg kellene néznem, hogy a 30 körüli amcsi survivor évadban amit láttam, volt-e ennyi összesen...
De remélem a következő évad előtt is megmutatják, milyen komoly fizikai kiképzést kaptak a versenyzők a kiutazás előtt, az hogy eddig az összes kieső a mentális kihívást tartja komolyabbnak továbbra se zavarja a készítőket, csak így tovább...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.12. 23:35:26

Ez a Nóri férfiasabb mint Steven Seagal, ahogy ott ült a padon és dagadtak az erei mikor beolvasott Balázsnak.... :O

Bízzunk benne hogy Kittyt csapatják ki, és nem lesz valami csavar a történetben.
De akkor Vera kivel fog kéz a kézben sétálni ???

Robika mit fog hozzá tenni a játékhoz, bártenderkedni fog, vagy mi a túrót ?
Mert máshoz nem igen ért, csak szerencsétlenkedett míg ki nem "savazták" :)

woofesz 2018.10.12. 23:52:21

Nagyon esélyes hogy Vera megy. Most lenne jó ha lenne fordulat benne. Például amit írt valaki itt, Verát kiszavazzák de mivel Balázs lelép ott be kell tölteni a helyet és átmegy oda Vera.

Nevem senki. 2018.10.13. 00:49:07

@Chuck Νorris: + Benkő Danit meg Sebeők Ferkót. :D

Nevem senki. 2018.10.13. 01:09:29

Balázst erre szerződtette a retek? Meg különben is mi az hogy feladja! Milyen szerződést írt ez alá hogy fel lehet adni!?! Én Sanyit tenném a helyére.
Azt meg felejtsétek már el hogy Robi vicces volt. Benin kívül itt nem tudtam még senkin röhögni. Robi egy idióta szerencsétlen pancser volt semmi több. Remélem nem hozzák vissza. Ha meg igen, addig nem nézem amíg ott van. Tavaly sem néztem amikor a kis hülye Nóri meg az a másik szerencsétlen visszajött, csak a holtak szigetétől.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.13. 07:07:53

@woofesz:

Sztem ilyen csavart azért nem visz bele az RTL hogy Vera Konort kiszavazás esetén egyből átpakolják Zseremiékhez.
Előttem a kép ahogy a két rivális (Vera és Nóri) nyelves tsókkal köszönti egymást , és ezt Tamás megkönnyezi, Fanni pedig ledob mindent magáról örömében és hosszú másodpercig mutatják és én akkor boldog leszek :szerelem

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.13. 08:22:36

Hagyjátok meg nekem Fannikát, hisz szerelmes vagyok beléje :)
Osztozzatok Bonecollector Alexen ;)
Vagy Sára Konor Mekgregoron :)

Sanda.Ipse 2018.10.13. 10:04:16

Ha csepp esze lett volna Balázsnak, kihasználja a rosszullétét és akkor lép le. Megúszhatta volna arcvesztés nélkül. Így csak egy gyáva pöcs.

doktor faktor 2018.10.13. 10:40:09

Ha en lennek a retek, tuti hagynek magamnak dontesi szabadsagot es egy kis teret, es mivel Balazs elore bejelentette, hogy lelep, nekem realis, hogy ok mondtak neki, hogy varjon meg egy napot, ami lehetoseget ad egy esetlegesen a sargaktol kiszavazott, am erdekes jatekost benttartani. Ha meg erdektelen hullik, max visszajon Robicsek ( de nincs ketsegem, hogyha Viki helyett Szandra megy, akkor ot is visszahoztak volna). Ennek menten azt is el tudom kepzelni, hogy Balazs feladta volna mar a panikroham utan, de vegul igy egyeztek meg, epp emiatt.

bElannaTorres 2018.10.13. 10:56:44

@doktor faktor: vagy nem volt jobb jelentkező, vagy tényleg azt hiszik ez a műsor az izomagyúakról szól. Vagy félnek a sérülésektől ezért vesznek be még idősebbe is konditeremben járót, meg ha már idős nő akkor legyen szilikonja legalább, mert még kihánynák a belüket a férfiak ha csúnya, öreg nőt kéne nézni fürdőruhában. Azt sem tudom a strandok hogy tudnak működni, de ők bevállalják azt a kockázatot hogy mindenkit beengednek :D

2018.10.13. 13:23:59

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: már a múltkor is javasoltam, hogy a feladós játékosokkal az RTL fizettessen kötbért ! (kifizeti az út minden forintját)
De élek a gyanúperrel, hogy SZÁNDÉKOSAN FELADÓS casting illetve szerződés is van.

Nevem senki. 2018.10.13. 14:16:55

@mentolos lecsó: Szerintem is. És így visszatudnak hozni olyan kiesetteket, akik szerintük növelné a nézettséget.

Nevem senki. 2018.10.13. 14:26:21

Amcsi változatban is volt aki sérülés miatt kieset, de nem hoztak vissza játékosokat. Megoldották úgy hogy 3-as döntő helyet 2-es döntő lett, vagy kihagytak egy védettségi játékot. Csak ezek a retkek nem olyan rugalmasak hogy ezt így megoldják. A nézettségért inkább csalnak valaki javára valaki kárára. :( Az a legdurvább ha még védettséget is kap ez a felhizlalt visszatérő. :/

Nevem senki. 2018.10.13. 14:28:35

Undorító hogy ez a téma, és nem az hogy ki fog menni Gagambáéktól. :(
süti beállítások módosítása