Hogy volt?

Survivor 4x13 - Varánusz iz bekk

2018. október 11. 10:00 - Dzsudibí

Exgazdag-neocsóró Gagamba a luxus maradékának utolsó morzsáit is elkótyavetyéli: Értékesítési Vezető Gábor nem gondolta végig, hogyha egy mozgásban lévő víztömegben nem két kézzel és 42 foggal szorítja az egyetlen szappandarabkájukat, akkor az bizony könnyen elúszik a picsába, mely ezek után természetesen valóban be is következik. Én már dörzsölném a markom az első nagy magyar Szappan-Gate kirobbanásának alkalmából, ámde Székely Sarah Connor elégedetlen arcán kívül igazából semmi izgalmas nem történik, jó, igazából még az ő arca is elég unalmas. Újpuna Emese konkrétan annyira elnéző, hogy őt egyáltalán nem zavarja a testhajlataiből feltörő izadtságszimfónia, és ő egyébként sem tervezte használni a szappant. InstaViki instant insta pózba vágva panaszolja a kamerának, hogyha ezt a végtelenül ostoba tettet nem Értékesítési Vezető követi el, akkor persze állna a bál, és végtelenítve kapnánk az arcunkba a vigyélkipárbajoznitekutya-t meg a kihaénencsicskagecii-t, így meg marad a nihil és a zavart kacarászás, hogy kinek kell a szappan, nekünk ugyan nem. 

1_10.png

2_11.png

A nagy izgalomra mindenki szunnyant egyet, így AlexaSándornak és Instának van ideje a dzsungelben hadtanácskozni. Insta még egy ölelést is kezdeményez, AlexaSándor arca reménykedve derül fel, hogy itten a pálmafák alatt megalakul az első nagy Banán-Gate utáni Vagina Magna szövetsége, azonban csalódnia kell, mert Insta csak azért jött, hogy elmondja, ő a becsület és a szóbeli megállapodások nagyköveteként KÖTELES AlexaSándorra szavazni, hiszen megígérte Értékesítési Vezető Gábornak. AlexaSándor megérti, hát hogyne értené, Insta meg már szalad is Dávidhoz, hogy selymes búgóhangon biztosítsa Hivatásos Sporit, hogy benne mindig megbízhat, és ő AlexaSándorra teszi a voksát este. Spori a kamerának elárulja, hogy tisztában van vele, hogy Insta már a jövendőbeli instakölykeikről álmodik egy napraforgó mező közepén pózolva, de nem akarja letörni a lekesedését, mert amíg Instában él a remény, addig neki nem kell tőle tartania. 

 

Excsóringer-újgazdag Agilára levél érkezik, Eszter és Fanni azonnal kapják össze magukat, és járuljanak Bencus elé. Kár izgulni, mondja az érkező csajoknak huncut mosollyal Bencus, mert jó dolgok következnek. Két dolog közül választhatnak a lányok, egyelőre mindkettő letakarva. Bencus először csak az egyik asztalt fedi fel, krumplik vannak rajta, de olyan kurva kevés, hogy az még egyedül nekem is csak egy fél vacsi lenne, na ez az a cucc, amit az egész törzsnek elvihetnek. Ámbátor van itten ez a másik asztalka, ami ezen van, azon nem kell osztoznotok a többiekkel, mondja nekik Bencus, lepel lehull, és nagyjából 40 hamburger, és ugyanennyi pizza meg hotdog tárul a szemünk elé - Na ez az asztal csak a tiétek. Illetve, mivel a stáb elfelejtette reggel bepakolni a villogó "A HAMBURGERT VÁLASSZÁTOK" transzparensüket, ezért Bencus még hozzábasz egy kis zsák lencsét a hamburgerekhez, hogy ezt viszont elvihetitek a törzsnek. Fanni és Eszter nyála ennél a pontnál kezd el patakokban ömleni a szélrózsa minden irányába, Fanni meg is hozza a döntést, NYILVÁN a burger, hát hülye lenne mást mondani, Eszter még hezitál pár másodpercig, mert ha hazamennek a krumplival és elmesélik az egész sztorit, akkor majd mekkorát nőnek a többiek szemében (NOT). Száz szónak is egy a vége, ennek a történetnek meg nyilván az, hogy a lányok párosával kezdik el betömni a szájukba a pizzaszeleteket. 

Gagambán AlexaSándor egyedül rója a köröket a parton, de nem búsul, hanem búcsúzkodik minden parti kavicstól és homokszemtől, mert ő azért jött a játékba, hogy magának bizonyítson, nem azért, hogy másnak, ilyetén módon tulajdonképpen levezeti nekünk, hogy a mai hazamenetel nem a törzs döntése, hanem az övé. Mindeközben Értékesítési Vezető Gábor elégedett fejjel éppen hazafelé tart egy kiadós szarás után, amikor a susnyásban megpillant egy kurva nagy varánuszgekkógyíkot. Minden bizonnyal azt a varánuszgekkógyíkot, amit Mandirigma hagyott itt tavalyról, mert már ők is akkora túlélők voltak, hogy asszem botokkal dobálták, vagy valami ilyesmi, oszt varánuszgekkógyík barátunk meg apró kezeivel a hasát fogta a röhögéstől, miközben szép komótosan odébbaraszolt. Értékesítési Vezetőnk rohan Sporinak és Instának leadni az infót, akik különösebben nem jönnek izgalomba a hír hallatán, Spori egyetlen értékelhető kérdése az üggyel kapcsolatban:

- És látszik?

10_10.png

Nem baszdmeg, csak a jelenlétét éreztem, szemei parázsló tüzét a magyar címer tetkóm felett, a langyos lehelletét a nyakamon, az aurájának gonosz energiái meggörbítették a teret, és onnan tudtam, hogy ott van, de LÁTSZANI KURVÁRA NEM LÁTSZOTT BASZDMEG - legalábbis ha Értékesítési Vezető Gábor lettem volna, valahogy így válaszolom meg ezt a kérdést, ehelyett Gábor csak úgy simán megerősíti, hogy igen, látszik, nem átlátszó. A vérbeli vadászok egy kis taktikai megbeszéléssel készülnek rá a zsákmányszerzésre, Insta szerint egyértelmű, hogy AlexaSándor monnyonle, a fiúk nem mondanak semmit. Eközben a táborban a többiek is az esélyeket latolgatják, Székely Sarah Connor szerint kurvára nincs itt még eldöntve semmi, Újbula Emese is bólogat, nem tudja még este kit fog megcetlizni. Onnan tudjuk, hogy Beni is itt van, hogy feliratozzák, hogy fingja nincs mi van, valószínűleg az is meglepetésként érte, hogy ma este megint hazamegy valaki, de a kamera sajnos nem találja meg végül, annyira nem mozdul, mindegy, legalább tudjuk, hogy él még. 

11_11.png

12_11.png

Eszter és Fanni gurulnak hazafelé a parton, Eszter osztja az ukázt: hasat behúzni, éhes szemekkel nézni előre, és próbálják meg nem körbeböfögni a tábort kolbászszaggal, neadjisten visszahányni a burgerhúst Zsérémi cipőjére, mert akkor lesz mit magyarázni. 

 - "Ne bonyolítsuk túl, mert abba könnyebb belebonyolódni." (Fanni)

Színes mesét adnak elő a többieknek fára mászásról, meg összetartásról, meg nehézségekről, Fitneszmami óvó anyai öleléssel bátorítja a lányokat, Most lett kész a bab! felkiáltással, Fanni és Eszter feje ennél a pontnál kezd el átváltani szürkészöldre. Tamás örül a lencsének, és ő látja Eszteren, hogy mennyire örül, hogy a csapatnak ilyen örömet szereztek, jaj drága Tamás, aranyos vagy, tegnap remélem nézted az adást. Eszter és Fanni fújtatva, a szemeket külön szétharapva gyűri a babot, Eszter ezzel a hassal simán mehetne kismamatornára rögtön.

Gagambán Insta vígasztalja AlexaSándort a parton - Nagyon bánt a dolog Szandikám, nem tehetek semmit, rád kell tennem, KÖTELEZŐ, ejj de sajnálom. Eközben Székely Sarah Connor szénnel sminkeli KittYt, édesfaszomatmár. Újbula Emese nem izgul, KittY sem az új szemöldökével, Insta elégedetten dörzsöli a markát, hogy itten mindent ő irányít. Ugrunk a tanácsra, Bence vezényletével újra végigrágjuk a Banán-Gate legizgalmasabb pillanatait, majd egyenként szavaz mindenki. Két szavazat Emesére, három AlexaSándorra, és szintén kettő Instára, aki ennél a pontnál klasszik #wokeuplikethis fejet vág, egy szavazat maradt a végére. Itt visszaugrunk az időben, hogy a gyengébb képességű nézők is megértsék, mi történt, Székely Sarah Connor parasztfelkelést indít Spori ellen, nehogymá mindenki úgy ugráljon, ahogy ő mondja, és igyekszik rávenni Újbula Emesét, hogy hárman AlexaSándorral Instát cetlizzék meg, majd ahogy Székely Sarah Connor is fogalmaz, van még Beni, aki egy külön kis lakatlan sziget a játék óceánjának végtelenjében, azt, hogy ő kire rak, a jóisten nem tudja előre megmondani.

17_11.png

18_11.png

19_11.png

Ugrunk vissza a szavazásra, utolsó cetlin Insta neve, Bencus felállítja a két lányt, hogy álljanak be a kezdő pozícióba, majd ezek ketten felállnak egymással szemben. Nekem már kerekedik a szemem, hogy akkor ezek most verekedni fognak, és a játék nevéhez hűen az marad a szigeten, aki túléli, a másik megy a cápáknak, de nem. Csak egy kést kell egyensúlyozniuk a kézfejükön, ejj, uncsi. Insta keze a nyolcadik percnél már remeg, néha vagy elalszik, vagy koncentrál, ebben nem vagyok biztos, AlexaSándor pókerarccal rezzenéstelenül szemléli Insta szánalmas küzdelmét, miközben a háttérben Dávid és KittY olyan erőt adó örök igazságokat hangoztatnak, hogy nem szabad feladni, meg túl kell esni a holtponton. Nyilván Insta adja fel, Bencus eloltja a fáklyáját, a törzs döntött, húzzál haza szelfizgetni, Insta gondolatai a végére, hiányozni fog neki Dávid, mert az ő kapcsolatuk különleges, meg persze a többiek is, de Dávid, Dávid nagyon. A végén szokás szerint láthatjuk, hogy ki kire szavazott, és meglepi, mert Székely Sarah Connor Emesére, mint ahogyan Kitty is, Beni, Emese és AlexaSándor pedig Instára, úgyhogy így lett egál, Beni búcsúja fergeteges. A holnapi játékon dráma lesz, Balázs fekszik az orvosi különítmény gyűrűjében, jajjmileszitt kéremszépen.

Címkék: rtl klub survivor
135 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karoton 2018.10.11. 13:57:19

@szociál: Az a baj, hogy a survivorveterán nézők már abból is sok mindent kiolvasnak, kiket és hogy mutatnak a szavazáskor. Kint ugyanígy szokták leleplezni a dolgokat, ez nem csak magyar baki.
Előzetest nem néztem, de mivel pont annak a 3 embernek a szavazatát mutatták, akiknek megbeszélését előtte is, egyértelmű volt, hogy valakik borítani fognak, bár az Emese szavazatoknál így is felszaladt a szemöldököm, szóval azért olyan rossz nem lett ez így.

mentolos lecsó 2018.10.11. 13:57:45

@szociál: szerencsére a Fülöp-szigeteki vizekben, relatíve kevés a mérgező állat. Halálosan toxikus idegmérgű fajta pedig, még annál is kevesebb, ha jól tudom.

bandido 2018.10.11. 14:01:26

@mentolos lecsó: Van ott azért kőhal pl. Én arra tippelek, hogy rálépett egyre.

karoton 2018.10.11. 14:02:02

@mentolos lecsó: Én a párbaj utáni ölelésnél "izgultam", hogy Viki nehogy Alexa hátába döfje a kezében tartott kést, Bence gyorsan el is kérte azokat, de azért Alexa helyében a táborban eldugnám a baltát Kitty elől :D

mentolos lecsó 2018.10.11. 14:03:46

Azért ezen az epizódon tényleg jól szórakoztam.... Jól volt összerakva, volt benne minden.

A Két Kicsi Haspók arca hogy megnyúlik már, amikor telezabálva "hazaérkeznek", erre nagy hangon felkiált vki, hogy "kész az ebéd, kész a BAB"... :))))

szociál 2018.10.11. 14:04:33

@karoton:
Az Emesés szavazatokat direkt az izgalom végett tették be, hogy egál legyen, és legyen szórás, mint egy VV kiszavazásnál :)
Majd következő körben Emesére pakolnak 6-ot és az izgalommentes lesz :)

@mentolos lecsó:
Apropó veszélyes állatok, Gáborka pont egy varánuszt szeretett volna levadászni valami bottal :)))
Aminek a harapása kb annyit jelent hogy lerohad a lába a fiúnak ha nem kap elég célzott antibiotikumot a harapásra, mert ami annak az állatnak a nyálában van.....
El is sikkadt a vadászás gondolata, biztos mondták neki hogy hülye vagy, engedd el :)

bElannaTorres 2018.10.11. 14:14:08

@mentolos lecsó: “savanyú Jeremiás ábrázatot máskor vették fel” ez jó XD
Balázs túltolhatta a kihívást, mert azt hiszi elég ha ő a legjobb, és közben akárhogy viselkedhet, egy játékban amiben az információ és a bizalom a legfontosabb... most én is azt gondolom hogy nem lesz nagyobb baj, nem emelik ki

Kést szerintem kitartották olyan sokáig, múlt évadban is volt egy csaj akire rápakoltak száz kilót és tartotta (nem szandra)

Berborosz 2018.10.11. 14:15:22

@szociál: Nem minden kiesett játékos szavaz. Csak azok, akik kiesés után nem hazamennek, hanem a Holtak Szigetére.

mentolos lecsó 2018.10.11. 14:17:16

@bandido: ok, értem... a látott tünetek mentén gondolkodtam...

este kiderül hogy a Kőhalasok vagy az Emboliások győztek-e !? :))))))

Én kérek elnézést ! :)))

mentolos lecsó 2018.10.11. 14:22:01

@szociál: azért az mégsem volt egy Komodói sárkány... :)))
másképp a terrárium tulajdonosok is évente ezrével halnának, aki vmilyen varánuszt tart... :))))

doktor faktor 2018.10.11. 14:22:13

@szociál: Viki senkire sem szavaz, mert csak az egyesules utani jatekosoknak (utolso 10) van voksa. Ezt a retek tavaly felrugta, mert nem akartak veszi hagyni drjudast, gyorsan kitalaltak, hogy menjen a holtak szigetere.

mentolos lecsó 2018.10.11. 14:31:58

@karoton: ez is epic jelenet volt ! :D
Bencus estére általában elfárad, ez látszik az ábrázatán is :)
Most viszont baromi gyorsan kikapta a kést a csajok kezéből, mert nem akart a Fülöp-szigeteki Hasfelmetsző következő epizódjának statisztája lenni ! :))))

bElannaTorres 2018.10.11. 14:37:19

@doktor faktor: pedig veszni kellett volna hagyni, és visszahívni pár évad múlva. Remélem most nem lesz holtak szigete?

Mit gondoltok amúgy tilos beszélniük az előző évadról?

Berborosz 2018.10.11. 14:50:47

@bElannaTorres: Biztos, hogy lesz, ez a formátum elengedhetetlen része.
A kérdés csak az, csalnak-e vele most is, mint tavaly.

doktor faktor 2018.10.11. 14:57:54

@Berborosz: Nem, ez nem igy van. Egymillio evadig nem volt, aztan kiprobaltak es amugy nem jott be, ezt a keszitok nyilatkoztak. Nem resze a foematumnak, alapbol megy mindenki a levesbe, aztan az egyesules utani kiesettek minden torzsi tanacsra beulnek es kerdezhetnek a jatekosoktol, igy alakul ki a vegere a velemenyuk. Ez a death island egy egeszen uj dolog volt, mint ahogy tobb uj probalkozas is es hagytak is a francba.

doktor faktor 2018.10.11. 14:59:43

@bElannaTorres: Szerintem van szerzodesuk es van, amirol nem beszelhetnek. Nekem egy ismerosom a regi masodik evadban volt, o is csak soooook evvel kesobb engedte el magat annyira, hogy konkret kulisszatitkokrol beszeljen.

bElannaTorres 2018.10.11. 15:05:45

@doktor faktor: arra gondoltam, hogy a mostaniak beszélhetnek e arról amit leadtak a múlt évben, hogy pl. Szandi nutellát zabált titokban ilyesmi :)

HufnágelSteve 2018.10.11. 15:06:23

@mindenévfoglalt: Én a két "aligai" liba helyett azt mondtam volna, hogy gilisztakoktélt kellett inniuk és nagy kókuszférget kellett enniük, hogy lencsét kapjanak, hasonló mennyiségű krumpliért pedig még kecskeszemet is, de az már nem ment, így nem kellett volna magukba tömniük a babot.
@mézescsók: Beni szerintem is csúcs. Annyira nem tesz semmit és nem áll bele a vitákba, míg ha nagyon kell és épp látható szótlanul bármit elvégez, hogy így a többiek lassan stábtagként, vagy biodíszletként fogják kezelni, azaz eszébe sem jut rá szavazni senkinek.

Berborosz 2018.10.11. 15:13:34

@doktor faktor: Akkor valamit félreértettem tavaly.
Ezután méginkább kíváncsi vagyok, mi lesz most.

bElannaTorres 2018.10.11. 15:20:19

@HufnágelSteve: vagy eleve lehetett volna ez is a feladat :))) megteszik -e egy közös plusz kajáért? :)

Mondjuk annyiból örültem hogy Viki ment, hogy nem játszott jól. Azt meg főleg nem értettem, hogy minek megy oda alexandrához bocsánatot kérni, nem erről szól a játék, először azt hittem átáll azért nyomul annyit. De csak megint egy aki félreértette a lényeget, amúgy is csak koslatott Dávid után. Alexandra azért jobban játszik, nagyon nem nyomulgatott, most kis alázatossággal elérte hogy Vera végül nem fordult ellene

bandido 2018.10.11. 15:40:21

@mentolos lecsó: Én úgy tudom, hogy a keszonbetegség CSAK a palackos búvárokat veszélyezteti. Ők ugyan is sűrített levegőt szavnak be a palackból. Szabadtüdős merülésnél nincs ilyen probléma.

HufnágelSteve 2018.10.11. 15:40:33

@bElannaTorres: Azért nem játszik jól sem, mert Vera nem is állt teljesen mellé. A banán-gatenél is mondhatta volna, ha kicsit jobban figyel, hogy Tumixgnóm Gábor 6-7 érett banánról beszélt, ő meg csak egyet mondott InstaVikinek és most egy sincs, tehát vagy gnóm lódított egy nagyot, vagy valaki még betolt egy csomót.

HufnágelSteve 2018.10.11. 15:43:10

@bandido: Én se keszonbetegségre, inkább valami csípésre gondolok (medúza, rája).

bElannaTorres 2018.10.11. 15:54:34

@bandido: én oxigénhiányra gondolok, az is okozhat ilyesmit, csak ijesztően néz ki

bElannaTorres 2018.10.11. 16:03:58

@HufnágelSteve: igen ő se játszott jól, valamennyit sikerült mentenie, mondjuk őt se sajnálnám nagyon ha kiesne

Timi1983 2018.10.11. 16:05:09

@szociál: már nyáron meglett, hogy ki a győztes :)) hiába látja most Viki

etikette 2018.10.11. 16:07:22

igyekszem egy kedvenc játékost találni de semmi...talán a varánusz. na ő meggyőzött, jól játszik! és miért csak Alexandrán látszik hogy fogyott? a többiek meg esk mintha híztak volna.a babtól és a kókusztól?vagy a zöldbanán?

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.11. 16:14:25

@karoton: Vera kibaszottul átlátja az egészet és nagyban gondolkodik. Tudja hogy a gyengéket kell vinni minél tovább és bombát kell dobni Gábor és Dávid közé. Tudja hogy nem juthat el mind2 az egyesülésig. ÉÉéés ami a legnehezebb, mindeközben saját magát is gyengének mutatni.

Berborosz 2018.10.11. 16:20:35

@HufnágelSteve: A banángate-nél egyszerűen meg kellett volna mondania, hogy Viki ette meg, az ő tanácsára.
Csakhogy ez árulás lett volna, ami neki nem megy. Ahogy a hazudozás se...

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.11. 16:21:15

Olyanok vagytok mint az 1x1-ek. Én is vinném tovább Alexát egészen a döntőbe! Ott meg megnyerném ellene. Ennyi.

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.11. 16:25:51

Az Emesére szavazás kamu voks volt. Nem akarták szembeköpni egyértelműen a két vezér ürüt. Vera fogja átvenni az irányítást Gáborka meg majd megy a lecsóba. :D

mentolos lecsó 2018.10.11. 16:26:28

@bandido: @HufnágelSteve: oké, értem mindkettőtöket ! Mindhármunkat velem együtt (+akik még hozzászóltak a témához), pár másodpercnyi előzetesből agyalunk itten ! :))))
Este megtudjuk (remélem) !
Ez nem verseny, hanem számomra szórakozás, kikapcsolódás ! Értelmes emberekkel beszélgetek, mindenféle témáról egy közepesen sz@r TV műsor kapcsán.
Ennyi és semmi több ! :))))

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.11. 16:28:12

@Berborosz: Itt nem lesz holtak szigete. Egyesülés után a kiesettek ülnek be a zsüribe. :)

Berborosz 2018.10.11. 16:31:35

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: Akkor inkább Dávid, a görcsösen kőkemény alfahím menjen...

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.11. 16:35:55

Egy szónak is száz a vége, a lényeg ami lényeg, hogy Beni a legsirályabb csóka a szigeten. :)

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.11. 16:40:21

@Berborosz: Ha én ott lennék küldeném haza őt is. Egyesülés után esélyes folyamatos egyéni védetség nyerésre, nem genyó senkivel, egy rossz szót nem tudok rá mondani. A döntőben meg az egyik toronymagas esélyes.

mentolos lecsó 2018.10.11. 16:41:29

@HufnágelSteve: Ezt az "egy banán / sok banán" dolgot én sem értettem
Most akkor mennyit zabált fel ŐfényességeValaga ?!?
Nem mintha ez ma már bármit is számítana...

A Két Kicsi Haspók mikor ereszt meg egy jóízű, ketchupos hagymás büfit (elszólást) ?

Csak hogy legyen egy új, 45 perces semmitmondó összefoglaló, mert vki látta hogy az "izécske" akkorát sz@rt a bozótba, ami bizony még a Burzsuj szigeten sem indokolt...

HufnágelSteve 2018.10.11. 16:47:20

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: Egyetértek. Műsorként csak monoszkóp helyetti nyári háttérképként menne el ha csak őt látnánk ott, de az a néhány megnyilvánulása fergeteges. Beni az antimedve, aki nyári álomra vonult el barlang helyett egy szigetre :).

zuhanorepulesss 2018.10.11. 17:02:19

Gáborról, amikor nevet, mindig Majka jut eszembe. A való világban neki is legalább ennyi foga hiányzott oldalról. Nem értem, miért merül le ennyire valaki az igénytelenség mocsarába, főleg, ha emberekkel dolgozik, értékesítésből él. Nekem is sok gondom van a fogaimmal, de ha kikerült a számból, pótoltattam. Így ha nevetnék, nem a foghíjam kell bámulni másoknak. Hanem a fogkövem :P

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.11. 17:02:42

@mentolos lecsó: @HufnágelSteve: Hetente csak egyszer szólal meg, de akkor borulok a röhögéstől. :D
Ha majd csak 4-en lesznek a szigeten és ő még mindig ott lesz, kíváncsian várom mit tud kihozni belőle az rtl.

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.11. 17:10:24

Még 1 dolog!
Zsérémy szerintem se hitte el a mesét, de itt most időhiány miatt nem tudta a ReTek ezt a szálat jobban bemutatni, (és ennek utóhatását) hisz a sárgáknál nagyban zajlottak az események.
Talán ha 6 krumpli helyett 16-ot hazudnak, hihetőbb lett volna.

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.11. 17:18:46

Kezdem azt hinni hogy a múltkor a Vera direkt futott arra az oldalra ahol már nem volt sárga zsák. Így sajnáltatva magát a törzs előtt, meg hogy ő nem is annyira jó ezekben a játékokban, ne is látszódjon ő veszélyesnek... Áááhhh!

exterminador 2018.10.11. 18:09:56

Ezt még mindig nem a kelet-antarktiszi jégtakaróról nyomják?

Sanda.Ipse 2018.10.11. 18:42:37

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy:
Vera addig kombinálgat, míg túl fogja magát kombinálni. Látszik, hogy a célja az erős fiúk gyengítése. Most nekik egy szövetségessel kevesebb.

szociál 2018.10.11. 18:55:44

Díjaznám ha Benike besétálna a döntőbe a kis sanda vigyorával, kópé a csávó :))

bElannaTorres 2018.10.11. 19:02:50

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: ő elég büszke volt még akkoriban hogy jó a kihívásokon, most is inkább kiállt minthogy megpróbáljon veszíteni.

Tulazon 2018.10.11. 19:04:56

a két bélpolklos csak annyit mondott volna: választhattunk, hogy eszünk egy csomó hambit, vagy kapunk valamit, ami az egész törzset jóllakatja. Íme a lencse. Szívesen... ÉÉÉS még csak nem is hazudnak.

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.11. 19:27:59

@bElannaTorres: Van benne igazság! Bebizonyíthatta volna, hogy nem is olyan ügyes.

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.11. 19:35:52

@Tulazon: Ja ja!
Amúgy az rtl részéről ezt egy ostoba belenyúlásnak tartom a játékba. Az rtl-nek nem kéne kavarni az állószart, hagyni kell a játékosokat hadd csinálják ők a műsort.

Chuck Νorris 2018.10.11. 19:39:36

micsoda dráma, csak azt nem értem hogyan került a vizbe?

Hori1 2018.10.11. 19:40:30

Én most nem vágom.
Tegnapi végén valami búvárkodós játékot mutattak.

Sanda.Ipse 2018.10.11. 19:40:41

@szociál:
Hát mondjuk műsort nem tudnának belőle csinálni. Balázzsal szépen elsziesztázhatnának órákon keresztül egy szó nélkül.

perszepolisz 2018.10.11. 19:40:54

Nagyobb volt ennek a füstje, mint a lángja. Mondanám szofisztikáltan.

Chuck Νorris 2018.10.11. 19:41:43

ahhoz képest hogy visszajött, nem volt kitörö öröm hogy semmi baja, elég fura

perszepolisz 2018.10.11. 19:43:25

Az az érdekes, hogy akkor jött, amikor a többiek konkrétan még arról beszélgetek, ohgy visszajön-e? Kb 10 percet töltött távol.

Chuck Νorris 2018.10.11. 19:44:03

drámai percek háziasszonyoknak

Chuck Νorris 2018.10.11. 19:46:43

@perszepolisz: a kigyomarást már kipipálták tavaly, idén a dehidratálás jött, jövöre meg varánuszharapás jöhet, vagy ráesik vki fejére egy kokuszdio, és ott kamuszenved a susnyásban.

Niké88 2018.10.11. 19:48:07

Nnna, egyikünk tippje se jött be:) - se kőhal, se keszon...

szociál 2018.10.11. 19:48:08

@Hori1:
Lehet a buvaros reklám után jön, ha nem akkor bekaphatjak.
Mindig felveszem de most kíváncsi voltam mitől lett rosszul.
Nagyon nem ugrottak a nyakába hogy hogyan érzi magát, empatikus társaság :))))

Chuck Νorris 2018.10.11. 19:54:17

na akkor most lesz a haláltusa 2.?

Chuck Νorris 2018.10.11. 19:55:57

sanya és emese ne buvárkodjon, mert a szilikon komoly felhajtoerö

perszepolisz 2018.10.11. 19:57:08

Kitty kamuzással vádolja Szandit, majd PONTOSAN ugyanazt a kamut adja elő kb 6 mp-vel később. Ez nekik ott nem tűnik fel?

Chuck Νorris 2018.10.11. 20:00:16

bence lesz a vizimentö ha gáz van? :) sehol egy biztositoember :)

Chuck Νorris 2018.10.11. 20:01:03

csajok csak lubickolnak...

perszepolisz 2018.10.11. 20:04:46

Pont ezért kellenének keményebb körülmények, mert most se számít semmit az, hogy nem nyert a Gagamba. Semmi jelentősége.

Chuck Νorris 2018.10.11. 20:05:10

na most nagy zaba jön a liláknál, igazi survivor salsa, bab, hagyma, chili, rizs, banán, ananász, kokusz, piritott kabóca.

Chuck Νorris 2018.10.11. 20:06:49

a kárpátok lara croftja egyre ostobább

Chuck Νorris 2018.10.11. 20:12:51

hu holnap mekkora dráma lesz, kinek a lába ért talajt? lesz célfoto meg minden, talán puhl sanyi bát is elhivják elemezni

szociál 2018.10.11. 20:13:23

Kárpátok Ellen Ripleyje kezd szétesni fejben, nem egy póker játékos :)

Sir Gombóc 2018.10.11. 20:13:31

@Chuck Νorris: ez láthatóan nem kamuszenvedés volt.
Viszont láthattuk, mekkora stábbal dolgoznak.

szociál 2018.10.11. 20:14:37

@Chuck Νorris:
Balázs megint a lexarom stílust képviseli a holnapi adásban :)
De most nem azért ,de minden játékot megnyer ezeknek.

Chuck Νorris 2018.10.11. 20:22:26

@Sir Gombóc: ugyanmár, eleve mit keresett a vizbe? vedres volt nem csonakos. nyilván azért hogy nagyobb legyen a drámai hatás. minimális szinészi képesség kell csak. egy gyenge haláltusához. :) megjegyzem tuti van beépitett ember a csapatban, feszkot, meg drámát csinálni, miért ne lehetne Balázs az? :)

karoton 2018.10.11. 20:25:19

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: "Vera kibaszottul átlátja az egészet és nagyban gondolkodik. Tudja hogy a gyengéket kell vinni minél tovább és bombát kell dobni Gábor és Dávid közé. "
Igen a bomba robbant, csak épppen öngyilkos merénylet volt, mert kb. mindenki előtt hiteltelenítette magát.
Következő lehetőségei voltak:
- eleve nem csinál semmit, marad Alexa kiszavazása és a status quo
- megszervezi és végigviszi Viki kirakását, az ő szavazatával párbaj nélkül ment volna, a robbantás megtörténik, de Emese és Alexa továbbra is mellette, Beni ?, a két fiú és Kitty inkább ellene
- miután nem látszik biztosnak Viki kiejtése, visszaáll a fiúk mellé, velük és a Kitty-Viki párossal nem lesz konfliktusa, ha időben jelez Emese-Beni párosnak velük sem, ha nem, akkor sem vészes a dolog mivel nem rájuk tett, így utólag kimagyarázható
- ehhez képest a "nagy' taktikája ez lett: a fiúkat és Kittyt átejtve nem szavazott Alexára, ráadásul mivel az egészet ő szervezte, a szemükben ő lett Viki kiejtésének fő felelőse. Mivel beijedt, Vikire sem mert rakni, hanem a saját maga által átszavazásra rávett-szövetségesnek beszervezett emberek egyikére rakott, ezzel Emesénél is elásta magát, Alexa bizalmát sem nyerte el teljesen, Benin nehéz kiismerni, de gondolom ő sem repesett az örömtől.
Jelenleg - a mai adást még nem láttam - nem látom be, hogy ezzel a romboláson kívül mit nyert, kit állított maga mellé, azt annál inkább kiket vesztett el ezzel.

szociál 2018.10.11. 20:28:41

@Chuck Νorris:

Haláltusát el lehet játszani, de nem Stohl Buci, vagy Kamarás Iván szintű színész hanem egy Joachim Phoenix szintű , Balázs meg egyik sem.
Én hiszek a kiszáradásos sztoriban, a fura az volt hogy túl gyorsan visszaért, két palack infúzió kurva lassan megy le.

perszepolisz 2018.10.11. 20:37:35

Végiggondolva újra, és újra nézve (igen túl sok időm van) úgy látom, hogy a szenvedés nem volt kamu, viszont Baláz megérkezését többször is újraforgathatták. Balázs órákat is távol tötlthetett, de mégis úgy csináltak mintha a törzs többi tagjának táborba való megérkezése után pár perccel történ volna.
Még azt nem tudom, hogy erre mi szükség volt

szociál 2018.10.11. 20:44:34

@perszepolisz:
úgy lett volna korrekt ha besötétedik, ezek tesznek vesznek és akkor érkezik meg Balázs, de ez így tényleg pont a hitelét veszti el.

Sir Gombóc 2018.10.11. 21:20:31

@Chuck Νorris: beleesett/szédült a vízbe, lehetett látni.

Sir Gombóc 2018.10.11. 21:25:40

@szociál: több óra is eltelhetett, csak így vágták meg.

nicu71 2018.10.11. 21:26:24

@szociál: én elhittem mindent ,mert jófej vagyok ;)) viszont a szenvedést én is valódinak látom,erősen figyeltem.

szociál 2018.10.11. 21:32:32

@Sir Gombóc: @nicu71:
RTL cseszte el a vágást, úgy tűnt mint ha percekre rá érkezne meg.
Tuti valódi volt az agonizalasa.

jóképűkirály 2018.10.11. 21:39:22

Aki látta a Philips kapitány című filmet az emlékezhet rá mit művelt a végén Tom Hanks. Ha ez a mai színészet volt Balázs részéről akkor az előbbi úriemberrel van egy szinten.

mehetgomb 2018.10.11. 21:49:21

Bizoy a kiszáradás életveszélyes állaot. Ott ahol nincs víz, sem infúzió, nem kevesen halnak meg a kiszáradásban. Balázson látszott, hogy azt sem tudja hol van, menni is allig tudott.Ráadásul mindig túlhajtja magát. Talán most megjön az esze. A szomjúság érzet, már baj jelent-de neki nem volt. Gondolom, most azért már sűrűn bele húz a flaskába, de a kókusztej is jó lehet.

Nem Penny hajója 2018.10.11. 22:06:20

Néztem most a játékosokat és egyedül Alexandrán látszik, hogy fogyott. Ami azért vicc, mert amúgy is ő volt a legsoványabb.

bElannaTorres 2018.10.11. 22:07:52

Ez az érthetetlen kitty meg másik oldalról Balázs igazából a VV-re készültek. Balázs felkészítése a játékra nem igazán sikerült :D még hogy egy-egy bekerül aki nem tud vagy nem is akar játszani az oké, de itt kicsit több van :D
Verát sem értem elleneszavazott Emesének, meg kiderült hogy benne volt a keze Viki kiesésébe azt hittem világos neki, hogy így már nehéz lesz Dávid meg Gábor mellé állnia.
Alexandra jó hogy bentmaradt, még ő aki gondolkozik a lányok között a sárgáknál, Emese még kérdőjel.

bElannaTorres 2018.10.11. 22:10:47

@jóképűkirály: szerintem is igazán rosszul lett.

Más kérdés, hogy nem fogja fel ekkora arca annak lehet aki mögött ott áll a többség :D Nagy hiba lenne elvinni az összevonásig, de ha elviszik meg is érdemlik hogy átálljon.

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.11. 22:17:52

@karoton: kicsit úgy érzem hogy kapkod. Az viszont tisztán látszik, hogy a gyengékkel akarja magát körül venni. Éés még egy hibát fedeztem ma fel, azt hogy nem veszi észre hogy Alexa újra erősödik és a háttérben már Gáborral susmutol.
Az igaz hogy a fiúkat átejtette, de Kittyit nem hisz ő is magánakcióba kezdett és Emesére szavazott. Valójában meg egyikük se akarta Emesét kiejteni, de valakire tenni kellet. Talán ha Vera és Kitty megbeszélték volna hogy egymásra tesznek kamu szavazatokat, akkor Emese még a zsebükben lenne.
A legdurvábban viszont Beni döfte a nagy kést a két vezér ürü szívébe, és a legnagyobb csapásokkal ütötte be a szöget Viki koporsójába. (Nem kamuzott mint az első szavazásnál.) De ezt senki nem akarja észre venni. Tényleg mintha ott se lenne.

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.11. 22:25:25

Mikor Bence kérdezte Tamást, hogy mit szól hogy a lányok vittek haza lencsét és ez elkezd ott valamit papolni a becsületről, háát nem is értem hogy bírták ki ezek röhögés nélkül. :D

karoton 2018.10.11. 22:36:00

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: a kapkodásban egyetértünk. Az ötlet jó volt, vsz ez vitte félre.
A gyengék vegyenek körül az jó taktika, ha azok - vagy egy részük - velem vannak. De Emesénél elásta magát, Kittyt ugyan nem verte át, de Viki barátjaként ő neki tulajdonítja a kiesésének megszervezését, így jóra tőle sem számíthat. Marad Beni, akit szintén átejtett és Alexa, aki mellett a végén mégsem mert 100%-osan kiállni így fene tudja mit gondol most róla, a két erős fiú meg ugye alapból megorrolt rá. Ez így azért nem néz ki jól.
Beni eddig zseniális, amcsiknál persze könnyen bajba kerülhetsz, ha senki sem bízhat benned-számíthat rád, itt majd a további erőviszonyokon fog múlni kell-e valamelyik oldalnak.

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.11. 23:26:56

@karoton: Amcsiknál láttam olyat hogy aki középre pozicionálja magát, az remekül átlátja a dolgokat és még a piszkos munkát is az alattvalóival végezteti, így tiszta kézzel meglehet nyerni a játékot. Itt Vera is próbált középre helyezkedni és azt látom hogy az ellen oldalak Szandra Emese illetve Dávid Gábor akár még nagykoalíciót is köthet és akkor Vera két szék között a földön végezheti. Abban reménykedhet hogy Kittit hamarabb kirakják, vagy nyerik a védettséget, eljut az egyesülésig és néhány Agilással újragondolja az egész játékmenetet.
Igazából nem akart átejteni senkit fullba, csak egy kicsit. Próbált mindenkinek megfelelni, hogy a kecske is jól lakjon, meg a káposzta is megmaradjon, de nem lett igazán tökéletes a kivitelezés.

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.11. 23:36:53

@karoton: Ez a Viki Kitty barátság is megér egy misét. Nem vagyok benne biztos, de ha jól emlékszem az első szavazáson Viki Kittyre tett. Kitty a kis riportokban mindig kritizálta Vikit, ha nem lett volna banán ügy ki is rakta volna. Amúgy meg egymásközt úgy viselkedtek mint a legjobb barinők.
Érdekes érdekes.

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.11. 23:44:20

@karoton: Persze hogy nem állt ki 100%-osan Alexa mellet. Nem akarta magát a fiúknál elásni, de Alexánál sem, sőt Emesénél sem. De egy kicsit mindenhol sikerült. :/ Így utólag azt mondom neki is Vikire kellet volna raknia és akkor csak a két fiúnál ásta volna el magát és akkor azokat könnyebb lehetett volna utána kiraknia. Mert ez lett volna neki a cél.

Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy 2018.10.11. 23:55:17

Már várom a szombati kibeszélőt. Ez a hét eseménydús volt és még nincs vége. :)

karoton 2018.10.12. 00:11:17

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: "középre pozicionálja magát" "piszkos munkát is az alattvalóival végezteti"
Igen, van ilyen taktika csak Verának ez nagyon nem jött össze, mert az Emese szavazata mindkét feltételt buktatta. Egy kiszavazáson sikerült mindkét oldalt cserben hagynia, ráadásul a teljes törzs előtt lelepleződött az egész kavarásban játszott vezető szerepe. Innentől a középről csendben manipulálok szerep bukott. Ahogy a szavazattal a potenciális "alattvalóit" is bukta, elsősorban Emesét, Benni eleve ?-es lett volna később is, Alexa még lehet az. Ha Vikit ír a két lány "biztos", Beni legalább nem csalódott szövetségese.
Arra, hogy csendben manipuláljon 2 esély lett volna, marad a fiúkkal és később lép, vagy egy Emese-Alexa párbajt matekozik ki, de oda meg érthetetlen módon nem szervezte be Alexát.

A jövőbeli esélyeit én is úgy látom, ahogy írtad.

karoton 2018.10.12. 00:16:00

@Slépörskyvischoowskischowaciszkisöinsklein Slepy: Szerintem meg ha a csendes középen manipulálásra játszott volna, akkor Emese projektet kellett volna vinnie, mondjuk ez nem lett volna egyszerű, mert Benin kiigazodni... :)

Sir Gombóc 2018.10.12. 09:59:21

@Nem Penny hajója: azokon, akiken nincs felesleg, látszik meg leghamarabb ha elkezd fogyni. A jó húsban lévőknek ennyi idő még kevés ehhez.