Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Új állandó szereplő a Szolgálólány Meséjében

2018. október 10. 15:33 - Dzsudibí

bradley-820x500.jpg

A Szolgálólány Meséjének harmadik évada még egészen biztosan rengeteg meglepetést tartogat számunkra, eggyel azonban már tuti kevesebb maradt. Bradley Whtiford, aki a második évad utolsó két részében tűnt fel Commander Joseph Lawrence szerepében aláírt ugyanis egy egy éves szerződést, vagyis visszatérő szereplőként állandó karakter lesz a jövőben. Kapcsolata June-nal és hozzáállása a rezsimhez mindenesetre érdekes események láncolatát indíthaja be a harmadik évadban. Már eddigi rövidke szerepe a második évad végén is kiemelkedő volt, a sorozat egyik alkotója, Bruce Miller pedig már akkor elhintette, hogy Whitford valószínűleg visszatér majd. 

Whitford egyébként mostanában írt alá szerződést két másik hamarosan készülő filmhez is. A Call of the Wild egy klasszikus Jack London regény feldolgozása, melyet Chris Sanders rendez, a Sergio pedig egy igaz történeten alapuló film, mely a brazil származású Sergio Vieira de Mello ENSZ nagykövet életét dolgozza fel. Ezen kívül ő szerepel majd a hamarosan vetítésre kerülő minisorozatban, a National Geographic gondozásában készült Valley of the Boom című műben, mely a Szilikonvölgy robbanásszerű fejlődésről történetét örökíti meg.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása