Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 4x03 - A nap, amikor Agila végre tüzet gyújtott

2018. szeptember 27. 18:00 - Dzsudibí

Harmatos reggel, a szigetlakók az egymás szájszagából összeállt masszív felhő elhessegetése után máris viccelődnek, Kitti leveszi a kötést is, mert bátor, majd Nincs ennek semmi baja! felkiáltással bizonytalan mozdulatokkal odébb sántikál. Alexandra, aki gyógyszerész ÉS magántanár is, a banánérlelés Zámbó Jimmyje, ezért tudja, hogy az érlelés etilén növényi hormonnal történik, ami azért kell, hogy több szénhidrát legyen a gyümölcsben, így vállfára akasztja a fürtöket, esőkabátból üvegházat csinál, és büszkén vár, hogy a banánok megérjenek. Hogy ezt most azért tudta, mert gyógyszerész, azért, mert magántanár, vagy csak végre valaki vette a fáradtságot, és minimálisan felkészült erre a versenyre, az egyelőre nem derül ki. Reggeli közben nagy taktikai megbeszélés, Kitti őrült furfangos, és már bedobja, hogy ő erős, de veszélyben érzi magát, ami kivétel nélkül minden valóságsóban pirosan villogó bannereként ugyanazt jelenti: baszasd rám a jeledet tesó, velem úgyis csak eggyel többen vagyunk. Vera fel is hívja rá a figyelmét, hogy ne legyen már ekkora taktikus, mert aztán tényleg húzhat haza a picsába hamarost.

Mosogatás a'la Gagamba: "Még van benne egy pici homok, de a rizs (AZ LEGALÁBB) kijött belőle."

1_8.png

2_9.png

3_9.png

Agiláéknál Bence (AKI ÓVÓBÁCSI, beszarsz) máris 6 szobás luxusapartmant vízionál a partra jakuzzival és könyvtárszobával, mindezt kövekből meg a hajóroncsból (hajóroncs a faszomat bazdmeg), szét is osztja gyorsan a feladatokat, ki mit gyűjtsön. A fiúk feszítővassal (wtf???) szedik darabjaira a roncsot, mialatt a lányok még nagyítóval is csak nehézkesen gyújtanak tüzet, de megállapítják, hogy nem bennük a hiba, hanem "nem jó a Nap", ezért inkább áztatják egy kicsit bikinibe csomagolt seggeiket a vízben. Mikor aztán a fiúk feltűnnek a horizonton a tetőt cipelve, gyorsan a kezüzkbe kapnak egy-egy követ, ezzel prezentálva, milyen kurva keményen melóznak itten ők is. A fiúk persze hamar átlátnak a szitán, nem történt itt lófasz se, amíg ők keményen keccsöltek a hajó módszeres szétbaszásával, Bence sem nagy pókerjátékos, az arca percekre klasszikus facepalm helyzetben rögzül, csak éppen kéz nélkül, de így is látom, ahogy a szemében az édes faszom felirat villódzik.

A lányok végül nagy nehezen elindulnak kövekért, de nem kapkodnak, hamar munka ritkán jó, mondogatja mindig drága nagyanyám, ezt ők is tudják, ezért három perc melót 10 perc pihenéssel ellensúlyoznak minden alkalommal, még egy újabb fürdőzés is belefér, mialatt a fiúk a dzsungelben kupaktanácskoznak arról, hogy hogy fogják egyenként kibaszarintani a semmirekellő fehérnépet az első adandó alkalommal.

10_8.png

11_9.png

 Gagambáéknál sem jobb a helyzet, Kitti (elnézést, KittY) népszerűségi indexe gyorsabban hanyatlik, mint a nokia telefonoké 2010 után, és ezen az sem segít túl sokat, hogy kétségbeesetten próbál csapódni emberekhez, miközben az esti tanácsra gondolva dinnye nagyságú izzadtság cseppek csordulnak le egymás után halántékán. A fiúk bambusz aprítás közben a dzsungelben próbálnak Beniből (aki térképész hallgató, mi lett a régi jó focista-bártender-hostess szentháromsággal könyörgöm???) valamilyen választ kicsikarni, hogy kire adja este a voksát, igen kevés sikerrel, térképész barátunkból még vagy nem tisztult ki az otthon bevitt cucc, vagy valamennyit átmentett a szigetre is kabátujjban, nem tudjuk, mindenesetre lassabb, mint az explorer három lap egyidejű használata esetén. Beni nem akarja, hogy befolyásolják, és ő sem akarja befolyásolni a többiek választását, már megint egy eltévedt lófaszjóska, akinek fingja nincs, milyen rendezvényre érkezett. Dávid, aki hivatásos sportoló (tehát nem focista, de én már ennek is örülök, nem akarok telhetetlennek tűnni, de amúgy valaki mondja már meg, hogy mi a véreres lófaszt jelent, hogy hivatásos sportoló??), felajánlja Beninek, hogy bármikor kérdezzen bátran, és majd Értékesítési Vezető Gáborral ők nagyon szívesen megmondják, kire adja voksát.

13_9.png

12_9.png

Nagyon vicces jelenet következik, Dávid lélekbúvár vadászkutya üzemmódba kapcsol, szigorú tekintettel méregeti csapattársait, és abból próbál meg messzemenő következtetéseket levonni, hogy ki hogyan tömi magába a rizs fejadagját, miözben vészjósló háttérzene szól. Hivatásos Spori egyébként olyan kemény lett az elmúlt három napban, hogy már baltával vakargatja cserzett orcáját. Taktikai brainstormingra félrevonja Insta-Vikit (BESZARSZ BAZDMEG), akinek sok saját gondolata nincs egyelőre, így Dávid meggyőzi, hogy Feribarátjasanyi felesleges elem itten a nagy túlélősdiben, Insta-Viki meg totálisan meg van róla győződve, hogy ők milyen kurvageci erős szövetséget alkotnak legjobb barátjával, Dáviddal, aki az első adandó alkalommal úgy küldi majd haza instázgatni kis barinőjét, hogy a szelfikamera adja a másikat. 

Agiláéknál áll a bál, a lányok egy része megint a vízben bassza a rezet, amikor megérkeznek egy újabb adag építőanyaggal a kanok, de mostmár borul a szaros bili. A lányok magyarázzák a bizonyítványt, hogyha sok követ akartak egyszerre hozni, az kurva nehéz volt, ha meg keveset, az sokáig tartott volna, így az volt a leglogikusabb, ha nem csináltak lófaszt se, hangzik az indoklás. Pontosabban de, mert azt a kurva tüzet próbálták meggyújtani, mert kapaszkodjatok meg kedves feleim, ezeknek a szerencsétlen nyomorultaknak azóta sincs tüze, a műsor készítői ennél a pontnál már válságstábot hívtak össze, hogy akkor most valaki random dobjon be közéjük egy égő fáklyát, de aztán ezt elvetették, mert a lányok még a végén nem veszik észre, ha kisebb egy hajóroncsnál és rátelepszenek pihenésképp. Fitneszanyu egyébként a fiúkkal ért egyet, az a Fitneszanyu, aki elsőként vetette magát a habok közé minden alkalommal, amikor azok hátat fordítottak nekik. A fiúk felmérik az eddig elvégzett munkát, és jobb híján oltári röhögésbe torkollik az inspekció: a képek tanúsága szerint a lányok megkeresték a legnagyobb lóbaszó sziklákat a parton, rátették a ponyvára, legalább másfél méteren próbálták odébbcibálni őket, majd feladták, és otthagyták az egészet, mint Lőri a gázszerelést. Jérémy össze is foglalja nekünk, amit eddig megtudtunk, és azt hiszem ebben az esetben a nyelvi korlátok csak előnyére váltak mondandója magvasságának:

"Az a baj, hogy ezzel a Fannival ha leülsz beszélgetni okosan, nem lehet, mindig fog beszélni, mindig ki fogja nyitni a száját. Azt hiszi, hogy ő Madonna, vagy Britne Szprész."

Gyógyszerész Alexandra és Értékesítési Vezető Gábor különvonulnak a vízbe nagy taktikai megbeszélésre. Eleinte a hajón ülnek, de annyira életképtelenek, hogy pár perc után valahogy sikerül teleevezniük vízzel, így kénytelen kelletlen ezután a hajót markolva a vízben ülve folytatódik a diskurzus. Alexandra nem érti, hogy akkor most a trió pontosan hány főből is áll, Gábor nehezményezi, hogy Alexandra másokkal is beszélget, illetve hogy 3 nap után még mindig nem bízik benne száz százalékosan.

 "Teljesen egymás seggében volt a Kitti veletek." Gyógyszerész Alexandra

24_7.png

25_7.png

Dávid és Feribarátjasanyi is randira mennek, Feribarátjasanyi még nem tudja, hogy Dávid már a fél csapatot rávette, hogy küldjék haza Ferihez Feribarátjasanyit, Feribarátjasanyi úgy beszél Dávidhoz, mint egy joviális, rövid szakállas Télapó. Feribarátjasanyi úgy zárja a beszélgetést, hogy akkor még dumálunk, Dávid meg somolyog, hogy nem, kurvára nem barátocskám. 

26_6.png

A válságstáb eközben több oldalas, részletes összefoglalót írt Bártender Robinak, hogy hogyan kell egy nagyítóval tüzet gyújtani, akinek ezek után végre sikerül, Agilának van tüze! Bártender Robi nem akar nagyképű lenni, ami óriási szerencse, mert magát még így is Prométeuszhoz hasonlítja, kíváncsi lennék, mi lett volna, ha a szerénység nem tartja vissza szárnyaló képzeletét. Eközben megérkezik a hajóroncs teteje, kövek is vannak már, így nem marad más hátra, mint a parti villa összetákolása, a gyakorlai része a dolognak azonban most kezd izgalmas lenni. Felvetődik ugyanis, hogyha a kövekte rábasszák a deszkákat, az hogy lesz kiegyenlítve, hogy ne billegjen (homokkal, pl). Meg kemény is lesz. Ez az a pont, ahol az eddig a munkálatokat fennhangon irányító Óvó Bence megvallja nekünk, hogy valójában ő a kétkezi dolgokhoz kurvára nem ért, jó lenne, ha valaki a kezébe venné a dolgokat, a stáb ennél a pontnál dönt úgy, hogy többé nem avatkozik be az Agila életébe, mert ezek ígyis úgyis el fognak hullani pár napon belül, akkor meg minek erőlködni. Bártender Robi mindenesetre a ponyvát jó 3 méter magasan feszíti ki, hogy mindegy melyik szögből esik az eső, mindenképp beessen alá is. Annyit egyébként szerintem a javukra fel kell írni, hogy a magyar munkamorált ide is hozták magukkal: egy ember dolgozik, a többi pedig az állát vakargatva csóválja a fejét, hogy ezt kurvára nem így kéne gyerekek. 

27_6.png

28_5.png

29_5.png

30_4.png

Elérkeztünk végre a lényeghez, annyi tűz van Bencus körül, hogy Agila itt helyben kapna agyérgörcsöt. Dávid szerint azért vannak most itt, mert nem tartottak a csórók erejétől és kitartásától, pedig kellett volna. Bencus finoman felébreszti a levelek hajlongását tanulmányozó Benit, aki csak most eszmél fel, hogy baszki, hogy kerültünk ide a partról. Nem, ő nem próbált meg barátkozni, ő csak úgy elvan itt. - Hogy élted meg ezt a három napot Beni? - kérdi Bencus, Beni arcára pedig őszinte döbbenet ül ki, basszameg, már 3 napja itt vagyunk, nem tűnt fel, de amúgy ja, fasza minden, nyaralgatok. Feribarátjasanyi következik, Bencus az összes szofisztikált jelzőt ellövi arra, hogy Feribarátjasanyi öreg, mint az országút, instalány oldalhája szolidan ficcen ki a háttérben a haspóló alól. Egyenként szavaznak, Feribarátjasanyi KittYre, KittY instalányra, Beni Dávidra, a többiek mind Feribarátjasanyira szavaznak, Feribarátjasanyi így húz máris haza Ferihez. Beni most először mutat bármiféle érdeklődést a játék iránt, azért szavaz Dávidra, hogy amaz szarjon be jól, ki nem akarja őt a szigeten látni, mondjuk szerintem nem fog sokáig tartani neki kitalálni, kitől érkezett a szavazat. 

31_3.png

32.png

Feribarátjasanyi fáklyája kialuszik, én nem akarok érzelgős picsának tűnni, de basszameg esküszöm kicsit megsajnálom az öreget, kurva szar lehet így kiesni elsőnek. Feribarátjasanyi az utolsó szó jogán figyelmezteti a többieket, hogy vigyázzanak Sportoló Dáviddal (ilyen korábban is volt?), Dávid bólogat, Bencus dicsér, hogy milyen ügyesek vagytok Gagamba, hamar rájöttetek a játék csínjára, Gyógyszerész Alexandra tudálékosan vigyorog, hogy hát igen, ezek vagyunk mi. 

33.png

Címkék: rtl klub survivor
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lynette21 2018.09.27. 18:37:18

Nektek ez a Beni nem hasonlit a Hajdú Balázs nevú stand up-os csavora? Csak nagyobb a szakalla, de eskuszom meg ugy is beszel, mint o...

Lynette21 2018.09.27. 18:46:54

Dzsudibi! Nekem tegnap valaki azt irtq, hogy a hivatasos soortolo David, lebteniszezo...Nektek ez a Beni nem hasonlit a Hajdú Balázs nevú stand up-os csavora? Csak nagyobb a szakalla, de eskuszom meg ugy is beszel, mint o...

J 79 2018.09.27. 18:59:41

:D ez nagyon jó lett, gratula!

rgs 2018.09.27. 19:45:37

OMG ilyen sorozat létezik? miért? eszem-faszom, ez már a negyedik évad? a konzerv nem áll el ilyen sokáig, baszki.

Chuck Νorris 2018.09.27. 19:53:43

fu ez a tüzgyujtó Robi de igesitö, állandoan rinyál, mint egy kis picsa, remélem repül hamar, aztán busonghat a szállodában.
Azt meg már most megmondom hogy a nagy lelkizös "én soha nem fogok rád tenni" csajgittegylet lesz az elsö aki hátbaszurja egymást :)

Chuck Νorris 2018.09.27. 20:00:09

A dávid gyerek föcsicskája, ráhajtott az ügyeletes jócsajra, az elhajtotta, most meg láthatóan vérig van sértödve, na ezt is lapáttal b@sznám pofán két perc dumcsi után :))

etikette 2018.09.27. 20:12:44

Jò lett a poszt bravo

bElannaTorres 2018.09.27. 20:13:37

Nagyon vicces volt ez a rész meg az öfi is.

Legjobb a csórók tábora :) Robi meg jeremy teljesen hülye, a lányok iszonyatosan lusták, de viccesek ahogy egyetértenek mindig a fiúkkal, hát kiváncsi leszek de szerintem fiú fog átállni a lányokhoz ha szavazásra kerülne sor.

Másik táborban meg nemcsak Benike nem tudta hová jön, hanem Kitti és Sanyi sem. Pedig őt kiokosította a Feri :D

Berborosz 2018.09.27. 20:23:40

Bártender Robi! Iszonyat! Mindig az ötlik fel bennem, hogy talán mongol-idióta.
De a szerkiknek tetszik, ő szerepel legtöbbet.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2018.09.27. 20:27:05

nekem eddig fényérzékeny robi a kedvencem

Berborosz 2018.09.27. 21:17:03

@PeniValdes: Mivel csak egy Robi van...
...akkor a te Robid ugyanaz, mint az enyém!
Direkt szívatsz, tudom ám...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.09.27. 22:05:42

@Chuck Νorris:

Elég nagy primadonna ez a törpe gyerek, kb Dávid csöcséig ér ez a karonülő :)
Hogy előadta a dialógust fegyvertársának, csak azt felejtette ki hogy az esti beszélgetés miatt ő rinyált, és nem a csajszi erőltette.
Sztem a 4 csaj kidobja a teamből ezt a Gábor gyereket.
Óvóbácsi megint nem adott hozzá semmit, ennek csak szakálla van azt kész, nulla izom.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.09.27. 22:08:14

Bártender Robi úgy örül a főművének mint ha végzett volna a Sagrada famíliával egymaga, pedig csak oda lett döntve az a faizé :)

enzo23 2018.09.27. 22:09:57

"Bencus finoman felébreszti a levelek hajlongását tanulmányozó Benit, aki csak most eszmél fel, hogy baszki, hogy kerültünk ide a partról. Nem, ő nem próbált meg barátkozni, ő csak úgy elvan itt. - Hogy élted meg ezt a három napot Beni? - kérdi Bencus, Beni arcára pedig őszinte döbbenet ül ki, basszameg, már 3 napja itt vagyunk, nem tűnt fel, de amúgy ja, fasza minden, nyaralgatok. "

:DDDD sírok :D

"instalány oldalhája szolidan ficcen ki a háttérben a haspóló alól" ez amúgy rohadt feltűnő volt, majd lehet csekkolni a difit, hogyha Viki valahogy kihúzná a játék felénél tovább mondjuk...

bElannaTorres 2018.09.27. 23:20:56

@szociál: :D az a baj, hogy ő az ész a csapatban, meg is mondta magáról :)

woofesz 2018.09.27. 23:43:06

Amúgy a Csóróknál tényleg Robinak vannak a leghasználhatóbb ötletei csak a birka többség elnyomja és nem tud kiállni magáért. Mindenki mondja a saját hülyeségét és nem lesz semmiből semmi ráadásul a lányok még iszonyat lusták is.
A kókuszdobálást is megnyerhették volna ha nem úgy dobnak mint akik tesiórán megbuktak kosarazásból de persze a taktikázásnál a fiúk nem gondoltak arra, hogy hiába a lányoké a könnyebb feladat ha ahhoz is bénák.

SOPIANAE 2018.09.28. 00:16:29

Kiváncsiságból megnéztem 1,5 adást, de nagyon gyengének tartom. Millió forintokat adtak ki a semmiért. Ezt meg lehetett volna csinálni Magyarországon is, elég sok ma már itt is az elhagyatott hely. Még a folyóinkban is találhatók "lakatlan" szigetecskék. A két csatorna állandóan túl akarja licitálni egymást a sok pénzért megvásárolt licencekkel. Új magyar "játék" nincs? Miért? Azt az egy-kettő régit már unalomig ismétlik, ezekért nem kellene új csatornákat indítani! Vagy ez is elég a magyar embereknek?!

Sanda.Ipse 2018.09.28. 07:37:46

A lehető legrosszabb játékosválogatást sikerült összehozni a reteknek. Lehet, hogy tudatosan szedték össze a legbénább jelentkezőket? Hmm... Érdekes lesz:)

undibajsz 2018.09.28. 08:26:34

Csak úgy a miheztartás _végett_, hogy mekkora a különbség a valóság meg az insta között InstaViki esetében: www.instagram.com/viki.dkny/

Chuck Νorris 2018.09.28. 08:35:28

@undibajsz: én kis naiv meg még azt gondoltam, tudatosan növesztette meg az irdatlan seggét, hogy legyen tartalék, éhezés esetére. de ugy tünik neki ez a védjegye, a seggfétisesekre (vagy hogy hivják akik a drabál seggeket csipik) épitette fel az insta imageját :)

panamcat 2018.09.28. 08:54:41

Dávid a nagy arcával előbb -utóbb csak kitaktikázza magát a játékból...

Berborosz 2018.09.28. 09:01:03

@undibajsz: A Survivor valóságában nem nagyon mutogatja a seggét, inkább takargatja. Ha bikiniben van, akkor is a derekára köt valami kendőt.
Kár pedig, én szívesen nézném...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.09.28. 09:28:03

@enzo23:

dzsudibi se xarral gurít :))

@woofesz:

Az hogy a csajok lusták szerintem ki van adva parancsba az RTL-től, ez már olyan mint egy ÉNBP, bár azoknak az előzetesét látom, de sztem a csajok ennyire nem idióták hogy 3765938 mázsa követ elhúzzanak a ponyván a táborig, 2 méter húzás után bementek a tengerbe locsizni, ez annyira átlátszó, teljesen hülyének nézik az embereket az RTL-nél.
Faktor is éppen ilyen lesz, néztem az előzetesét egy csaj mikrofonnal dobálózik, elég elolvasni a tegnapi indexes riportot a Balázs shows csávóról, minden meg van rendezve, minden kamu ezekben a műsorokban, egyébként nézhetetlen lenne.
Ezért nem mernek rámenni a véletlenekre, hogy sorshúzással dőljenek el dolgok, RTL mondja meg ki melyik csapatban tolja.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.09.28. 09:33:43

@Sanda.Ipse:

Az RTL már teljesen elment a vállalhatatlan kategóriába, leelőzték a tv2-t, most nem a survovorra gondolok mert ez még nézhető, de ha megnézed kiket válogattak az új VV-be, és mennyire belexartak a faktorokba, mint ha azt mondanák ez elég ennek az országnak, ahol OV a főni, ott jó ez a bullshit, pedig a VV az 5. szériáig elég vállalható volt, és a faktor is kb a 3.-ig.

chilii · http://chilii.blog.hu 2018.09.28. 10:00:16

Technikai jellegű kérdésem: eddig a reggeli kávémhoz kaptam a hogyvoltot, de úgy látom most mindig késő délután jön. Ez végig így lesz?

2018.09.28. 11:58:02

Köszi Dzsudibí, ez jóóól esett ! :)))

@Chuck Νorris: ez a PincsiGábor tényleg idegesítő és tenyérbemászó, a csajok hamarosan leválasztják majd a gazdatestről

2018.09.28. 12:05:19

@undibajsz: asszzztttttakuuurv@@@@!!
persze mindjárt más, ha nem tudja alakformáló bugyingóba önteni azt a potrohot :)))

Ízlések és pofonok ugye... Személy szerint leginkább Vera lapos hasáról és kőkemény seggéről zabálnám a cupákos körömpörköltet... :)))

Még tiszta szerencse, hogy nem egy lábszag fetisizmust kiszolgáló érkezett a csapatba...

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2018.09.28. 12:32:40

Instalanynal zavarban vagyoj a testet illetoen

2018.09.28. 12:42:32

Agymenés:

- Prométeusz Robi, nem tudom eldönteni, hogy retard a gyerek, vagy korszakos zseni… Leginkább egyik sem, csak simán szerencsétlen.

- Viking (haha) Bence, viking testbe zárt óvodás, nem hiába foglalkozik gyerekekkel. A férfi nem szégyene. Nem a foglalkozása miatt !!!

- Füves Beni, jó arc, csak fogalmam sincs, mit keres egy ilyen műsorban. Mondjuk, még neki sincs semmi fogalma…

- BanánTudós Alexandra (aki egy Vajna Tímeába oltott Terry Black), ha nem nyomja fullba a kretént, még okosakat is mond, de ez sajnos ritka

- InstaPotroh Viki, a hideg borzongás jön rám ettől a lénytől.

- HarciMutter Nóri, néha több esze van, mint az összes fiúnak együtt. Ugyanakkor vmiért nem szimpatikus

- SzüziEszti, gondolom feladós játékosnak castingolták, hogy lehessen a helyére hozni vki olyat, akitől a csajok is állva fognak hugyozni…

- Jeremiás, néha (mindig) túltolja a szerepét. És teljesen nyilvánvaló az is, hogy előre megírt szerepet játszik.

- PincsiGábor, a végére hagytam a legrosszabbat. Undorító kis kombináló seggdugasz. Ha lenne szerencsém vele összefutni, csak annyit kérdeznék: Fej vagy gyomor ?!

etikette 2018.09.28. 12:43:41

Robi/bartender/csikszem csorit nem tudjak arnyekos helyen meginterjuvolni? Vagy adjanak be neki egy napszemcsit. Irrital ahogy allandoam steviewonderozik beszed kozben

etikette 2018.09.28. 12:45:53

@mentolos lecsó: na ugyehogyugye alexandra tuti alexander volt valaha?? Ez a hang...

2018.09.28. 13:02:54

@etikette: hihihiííí.... ezen jót röhögtem ! :)))))

etikette 2018.09.28. 13:18:42

Most Gabor komolyan felkerdezi Alexandrat 3 nap utan?! : ha nem porogsz akkor itt fogsz elpusztulni

2018.09.28. 13:23:59

@etikette: megvizsgáltam a kérdést több szempontból is... :)))

- Nincs kiemelkedő gégeporc (persze létezik már gégeporc plasztika is)

- Tipikus női pocak a méh elhelyezkedése miatt (erre is létezik plasztika)

- A bolti csöcs / segg nem releváns (minden 3. csaj ilyenekkel mászkál)

- Alexandrában az arca gyanús... Nem kicsit, hanem nagyon... Vmi egyszerűen nem stimmel...

- igazi bizonyosságot, csak a "műveleti terület" alapos feltérképezésével lehetne szerezni :)))

Ellenpéldák:

- pl. Erős Antónia búgó hangját nagyon szeretem, de fel sem merült bennem a gyanú, hogy nem gyári az alváza (és korábban Antalnak hívták)

- itt van nekünk most Szörvájver Eszti, imádom... Rekedtes hang, lapátfülek, szép karosszéria, eszes, okos... Abszolút csajos !

Még mielőtt az LMBTQ összes élharcosa rám zúdul, kijelentem, hogy ez egy játék a fórumon és nem célom senkit sem bántani, sem emberi méltóságában, sem a jogaiban. Pont.

2018.09.28. 13:54:44

@Sanda.Ipse: ebben az évadban (idáig !) az egyetlen meghatározó pozitívum (legalábbis az XY kromoszómás nézők részére) az, hogy sikerült az összes női hátsót (gondolom szerződés szerint) tanga vagy tangaszerű bugyingóba bújtatni !
Az XX kromoszómások igényeivel nem foglalkoznak, sikerült férfiúi nem szégyeneit összeválogatni.

Az InstaLány potrohára még a Fülöp-szigeteki tanga boltok sem voltak felkészülve, így szerencsére nem hagyják 3cm vastag zsírrétegbe burkolni szigeteket. Nehezebb lenne a szigetek kármentesítése, mint a Csernobili baleset utáni talajcsere a 30km-es Zónában.

Sanda.Ipse 2018.09.28. 14:27:20

@mentolos lecsó:
Lehet, hogy ez volt a koncepció a válogatásnál. Férfias nőket és nőies férfiakat kerestek. Ebben az esetben gratulálnunk kell a castinghoz. Jól sikerült!

Sanda.Ipse 2018.09.28. 14:31:41

@szociál:
Őszintén szólva a legutóbbi X-faktort már egyáltalán nem néztem, a VV-t is csak hellyel-közzel a neten. Jóllehet nem véletlen, hogy a győzteseknek szinte nincs is utóéletük, míg a régiek jobban maradtak látótérben.

bElannaTorres 2018.09.28. 14:38:16

Nem látják, hogy Dávid a legveszélyesebb, ügyes, erős és szimpatikus. Én őt szavaztatnám ki. Gábor veszélyes, de inkább vele mennék a döntőbe, egy szimpátiaszavazáson elbukna

2018.09.28. 14:42:49

@Sanda.Ipse: akkor ez most, a színtiszta képernyőn is megvalósuló genderizmus ?!? :)))

2018.09.28. 14:58:39

@etikette: filozofikus kérdés: Miért ért ennyire jól a banánokhoz ?!? :)))))

(mondjuk, az etilén felszabadulással járó növényi rothadás, ált.isk 7-8 vagy középsuli 1-2 tananyag, már nem emlékszem régen volt..., de emlékszem rá)

etikette 2018.09.28. 15:00:58

@mentolos lecsó: koszonom a reszletes levezetest

2018.09.28. 15:06:44

Vessetek rám nem elhurcolt köveket, de akárhányszor előkerül a feszítő / ládabontó vas, durván Half-Life fillingem támad... :))))))

Vmelyik kókusz leverős epizódban aszzzonygyja az egyik gyógyegér: "SSSPÁJSZER" ! :))))
Azt hittem kínomban beleharapok az LCD egyik sarkába....

etikette 2018.09.28. 15:10:30

@mentolos lecsó: instalany=szegenyember kardashianja! Btw megneztem az insta oldalat es nahat khm öhm bp-en raversz es meg nagyhodoson is reng...van aki kedveli

gróf Kéteffy Pszilon 2018.09.28. 15:22:41

@etikette: Nem lepődnénk meg. Tökéletes nő. Talán a legjobb nő a nyolc között.

etikette 2018.09.28. 15:30:28

@gróf Kéteffy Pszilon, @mentolos lecsó : Úristen most jöttem csak rá! Alexandra egy robot!! Tökéletes alak tökéletes arc gyönyörű fogak szép haj és körmök tiszta Westworld

2018.09.28. 15:46:24

@chilii: Teljesen jogos kérdés !
Ugyan én nem kávézom, de jól esett eddig a reggeli mellé néha felvihogni is... :)
Én sem tudom, hogy illendő-e hozzászólni a leadott epizódhoz, vagy csak az aktuális poszthoz...

Chuck Νorris 2018.09.28. 16:11:27

bóti csecsü ExSanyi szerintem sem rossz nö most, a multba meg nem szokásom merengeni :)

2018.09.28. 16:47:15

@etikette: "Tökéletes alak tökéletes arc gyönyörű fogak szép haj és körmök"

Ha már Westworld, akkor kizárólag (!) Michael Crichton és 1973 !!! !!! !

Alexa nem AI robot... (Alan Turing forogna a sírjában! :) )

Alexa = "gyíkember", de a gyíkot a tangájában kellene keresni ! :)))))

Igazi X-akta a "csaj"... :))))

Berborosz 2018.09.28. 17:43:58

@PeniValdes: Én nem jönnék zavarba a testétől. Téged mi zavar?

Sanda.Ipse 2018.09.28. 17:55:57

@mentolos lecsó:
Eztet én nem tudhatom. Majd a Magyar Idők megírja:)

2018.09.28. 18:04:46

@Berborosz: Peni-t csak az zavarja, hogy hasonló adottságokkal rendelkezik és bottal sem piszkálják meg...

De amit nem tud felfogni, hogy nem az alakjukkal (Peni / InstaLány) van a baj, hanem a fiúkhoz való hozzáállásukkal... Megbántották 1X-2X-3X, és fogalmuk sincsen, hogy léteznek rendes pasik is a világon...
Nem is engednek az általuk vélt igazságból, képtelenek új barátságokat / ismeretségeket kötni...
Peninek nagy a segge / kicsi a melle ezért komplexusokkal küzd... Ergo = minden fiú szemét/gyökér a szemében... Mindenkit azonnal beskatulyáz... Ennyi !

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2018.09.28. 18:52:08

@Sanda.Ipse: hát nem az amit lecsó ír....a többit meg megtartom magamnak...
egyébként az instaképek alapján úgy érezheted hogy a csaj keményen edz fenékre, de a survivor képeken meg nem ez látszik..tehát most mégis mi van?

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2018.09.28. 19:02:48

bocs ezt az oroszlánnak szántam csak ezt is elbénáztam

Chuck Νorris 2018.09.28. 19:03:15

kezdödik a mai nagy izgalom.
most jutott eszembe egy fasza agila csatakiáltás -Gagamba, Gagamba, bujjatok a valaga gamba!

Chuck Νorris 2018.09.28. 19:05:30

okosok, kiszáritják a sünt, pedig az nyersen kell :)

Chuck Νorris 2018.09.28. 19:08:20

fogtak 1 db paptetüt a szaros hálojukkal :D

Chuck Νorris 2018.09.28. 19:18:04

jobb lett volna olyan feladat hogy a 100 számbol 10 primszámot kell kirakni, ez igy elég ovis

Chuck Νorris 2018.09.28. 19:32:34

a 14 emberböl egy csomonak , föleg a csajoknak, még a nevét se tudtam megjegyezni annyira keveset szerepelnek, ellentétben pld a seggessel, meg a fiuvoltáljocsajjal.
A fiuknál meg benit még nem is láttam, tuti talált egy eukaliptuszfát, és valami bokor alatt boldogan rágcsálja a leveleket :)

Berborosz 2018.09.29. 09:57:49

@PeniValdes: Aha, most már értem.
Valóban, a survivorban sokkal löttyedtebb a csaj, mint az instán.
@mentolos lecsó: pedig fulladjon bele egy nagy adag lekváros gombapörköltbe.

Costanza 2018.10.05. 09:40:58

K vicces volt. Nezni is jo volt meg olvasni is.

Kedvenc mondatom: Nem jo a Nap :D
süti beállítások módosítása