Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 04X02 – Éhezők első viadala!

2018. szeptember 26. 17:00 - Bruti

Yihaaa! Elindult a Survivor negyedik évada, így mi összegyűltünk vagy öten, hogy lekísérjük hogyvoltilag. Sixx már meg is alapozta a hangulatot tegnap, én meg a keddi részeket fogom vinni, bízva abban, hogy jó móka lesz.

0.jpg

Az Aliga Agila csapatból Csapos Robi ébredt először és szomorúan konstatálta, hogy a homok karcolja a bőrét. Láthatóan nem jött be neki ez a homeless tempó, és ezen még a napfelkelte se segített sokat. De annak örült, hogy legalább nem egyedül szopott a parti fövenyben, mert a többiek is szarul néznek ki. A francia idegenlégiós teljesen kiakadt a csajokra, akik befeküdtek középre és csak pisilni keltek fel. Neki bezzeg kettővel arrébb kellett aludnia, ami igaz még a ponyván volt, de csak a lélekjelenlétének köszönheti, hogy nem esett le róla álmában, egyenesen a gyilkos hangyák csáprágói közé. Robi nem tágít, újra a tegnapi témát feszegeti: most aztán már tényleg beszéljék meg, hogy ki hová kullant a szigeten, mert neki lassan már időszerű lesz a téma. Félek, ha nem lesz konszenzus az ügyben, egyszerűen be fog szarni. De a csapat megint ignorálja, mivel figyelmüket egy arra bóklászó rák köti le. Már többen nyalogatják a szájuk szélét, aztán tűz hiányában inkább elengedik.

3.jpg

Az élet de luxe oldalán viszont le se szarják a rákokat. Ott kókuszt törnek, meg ananászt szüretelnek, kijelenthetjük, hogy általános a jó hangulat. Egyedül Dávid Hivatásos Sportolót ültette fel a stáb egy böszme nagy sziklára, ezzel is jelképezve, hogy ő már töri valamin a fejét. Össze is áll Rendezvényszervező Gáborral és megkezdődik a taktikázás. Nem szeretnének négyes csapatot, aminek kissé ellentmond, hogy egy-egy lányt akarnak maguk mellé állítani. Ok, a matek nem oszt, nem szoroz... vagyis... eh, mindegy. A Gábor Alexandrát környékezi meg, Dávid Hivatásos Sportoló pedig minden bizonnyal Vikire csap le.
Megismerkedünk Benivel, a kicsit kótyagos szeszfőző térképésszel, aki a vágókép kedvéért éppen egy pálmafa szakszerű metszését mutatja be nekünk. Majd kiderül, hogy többször is olvasta a Dzsungel könyvét, ami arra predesztinálja, hogy megetessen a többiekkel egy földben talált gyökeret. Állítása szerint nem a stáb szólt neki, hogy „azt ásd ki bazmeg”, hanem otthon sokat kirándult, meg olvasgatott a hintaágyában. Engem meggyőzött!

4.jpg

Csóróéknál nem ilyen szép az élet. A francia, meg a szerencsétlenségére ebben a törzsben vegetáló Tamás, éppen egy fürt kókuszdiót próbál lepiszkálni a fáról, de egyrészt éretlen, másrészt meg kurva magasan van. Fanni szerint hagyni kéne a picsába, mert, ha leesik agyonbassza őket. Ő mindenesetre előrelátóan odébb sétál. A francia ezen is puffog egy sort: - Miért kéne feladni, hisz ezért vannak itt, hogy ne adják fel! Majd úgy döntenek Tamással, hogy feladják. Már csak azért is, mert érkezik a levél, hogy ma lesz az első védettségi párbaj.

1.jpg
Máris egy tó közepén vagyunk, ahol Bence várja őket, aki kezében a harci totemmel úgy néz ki, mint a Mad Max kellékese. Elmagyarázza a pofonegyszerű szabályokat. A plató, amin állnak, ék alakban emelkedni fog és egyre meredekebb lesz. Nekik csak annyi a dolguk, hogy egy kötélbe kapaszkodva minél többen maradjanak fent. Értelemszerűen az nyer, aki tovább bírja. Indul a játék, ami először nem tűnik nehéznek, de aztán sorra hullnak le a cickányok. Először a gyengébbje, aztán a nehezebbje, végül csak a könnyű sportosak maradnak fent. Burzsujéknál Vera és Dávid, Csóróéknál Nóri tartja életben a reményeket. Aztán Dávid megcsúszik és egyenesen ráül Vera fejére, ami igen paraszt dolog, de az erdélyi lány hősiesen tartja még ezt a mamlaszt is. Majd Dávid is kiszáll és húsz perc elteltével csak a két csaj marad a platón. Végül hősies küzdelemben Nóri nyeri a játékot, és ezzel a védettséget is. Szép munka!

2.jpg

Míg Nóri a Csóróknál mennybe ment, a De Luxe táborban máris farkastörvények uralkodnak. Mindenki azon gondolkodik, hogy holnap kit vágjanak haza, és többen sandán méregetik a bokáján sérült Kitty-t. Én mondom szerencséje, hogy nem a Csórók szigetén sérült le, mert ott lehet meg is ennék az éjjel. Nyersen, mert tüzük azóta sincs.

Aligán jó a hangulat és még jobb lesz, mikor a fiúk találnak egy hajót. Ami a furcsább, hogy van vagy nyolc méter, és rohadtul nincs eldugva a parton, Eszterék meg előző nap már körbejárták a szigetet, és valahogy sikerült elmenniük mellette. Lehet pont akkor pislogtak, vagy nem tudom. Na, mindegy, a csapat átkutatja, és mit találnak benne? Egy nagyítót, érted?!? NAGYÍTÓT! A Fülöp-szigetek félreeső sarkában, egy szétrohadt hajóroncsban. A hiszékenyebb nézők kedvéért elárulom, hogy a stáb tette oda, mikor rájöttek, hogy ezeknek a nyomorultaknak legközelebb akkor lesz önerőből tüzük, mikor valamelyikbe rőzseszedés közben belebasz a villám. Persze Csapos Robi (akinek a szarás mellett, a tűzgyújtás a másik hobbija) egyből kapcsol és büszkén meséli a riportban, hogy ő bizony ezzel (is) tüzet fog gyújtani. Ja, mint az íjjal. Ott helyben ki is próbálják, csak éppen a napnak is annyira átlátszó a sztori, hogy szégyenében inkább behúzódik a felhők mögé.

6.jpg

Burzsuj-szigeten a két éles eszű stratéga, Dávid Hivatásos Sportoló és jó barátja Rendezvényszervező Gábor, már megint konspirál. Most azt találták ki, hogy valamelyik erősre kéne rámenni, így konkrétan FeribarátjaSanyit szemelik ki áldozatnak. Gábor gyorsan megosztja az ötletet Szandival, akinek azért vannak kétségei, hiszen max négyen fognak Sányira szavazni, és ha nem esik ki, akkor lesz itt kutyapicsázás. De Gábor sakknagymester szerint fölösleges két lépéssel előre gondolkodni… Mit is mondhatnék erre? Okos?

Címkék: survivor
33 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.09.26. 18:38:23

Hát igen ez a Bear Gryllses melyik gyökér ehető téma elég édesélet szerű , RTL kottából játsszatok kedves survivorok különben ki lesztek vágva :)
Biztos itt is lesz majd dugi mogyorókrém dézsmálás, lehet az insta lány kapja meg hogy még jobban utálják a nézők (szegényt) :)

2018.09.26. 18:48:54

Bruti, mi van veled ?!? Leültél mint a nemes iszap !
Hol marad a posztból a pin@, f@sz, kurv@ és egyéb jelzős szerkezetek ?!
Látszik, hogy még nem vetted fel a fordulatot "de ami késik az még nincs itt..."

Bocsánatot kérek a széles olvasó / kommentelő közösségtől, de tegnapi kérdés (CTRL+V / CTRL+C) kérdés, némi módosítással:

Mi, a habosra köpült, bádogdobozba tekert, éjféli vadászpillangó az, hogy "hivatásos sportoló" ?!
Álmatlanul hánykolódóm emiatt... Valaki gyújtson világot a korlátolt agyamban.

2018.09.26. 18:53:32

@szociál: Csóróéknál azt a talált, piros gyümit nem zabálták fel. Legalább is nem mutatták...
Gondolom szóltak a szerkik, hogy nem kéne megenni, ha nem fekete nájlon zsákban akarnak kétes dicsfényben hazatérni...

Chuck Νorris 2018.09.26. 19:09:38

ez az irdatlan seggü insta lány kezd egyre ellenszenvesebb lenni.

Chuck Νorris 2018.09.26. 19:15:00

cseppet sem volt feltünöen instruált ez a köhuzás és utána a pancsikolás

Chuck Νorris 2018.09.26. 19:22:22

jeremyt mutatják, mindig a vogás névtelen nulla parodia csendül fel bennem, - Jeremy na ne izééélj mááár :)

enzo23 2018.09.26. 19:28:46

"Én mondom szerencséje, hogy nem a Csórók szigetén sérült le, mert ott lehet meg is ennék az éjjel. Nyersen, mert tüzük azóta sincs." :D :D

"ezeknek a nyomorultaknak legközelebb akkor lesz önerőből tüzük, mikor valamelyikbe rőzseszedés közben belebasz a villám." :DDD kész

enzo23 2018.09.26. 20:03:06

Hát meglepődtem, hogy tényleg kiszavazták az öreget, pedig szerintem elkélt volna a továbbiakban. Az poén, hogy a legeslegelső kiszavazásnál már úgy csinálnak, mintha legalábbis merge előtt állna a csapat... és még Vera is rászavazott, fura. :D De Beni céltudatos káosz-szavazatát azért adom :D

Robi meg nem akar felvágni a tűzzel, de... sikerül neki.

Berborosz 2018.09.26. 20:28:54

@mentolos lecsó: A "hivatásos sportoló" Bruti által kreált kategória. Dávid személyi edzőnek vallotta magát, aki versenyszerűen sportol.
Mi van, én vagyok itt az ügyeletes zseni? Aki világot gyújt?

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2018.09.26. 21:09:19

@mentolos lecsó: Igazából soha nem használtam az általad írt jelzőket, vagy csak elvétve.

Lynette21 2018.09.26. 21:14:13

David neve mellett valoban a hivatasos sportolo szerepel, es Tamas neve mellett pedig a szemelyi edzo. Engem is elgondolkodtatott melyik az a sport, amit nem irnak ki...es csak siman hivatasos.

Lynette21 2018.09.26. 21:14:59

Vera vajon miert szavazott Sanyira? Meghallotta a szervezkedest, vagy magatol volt ilyen okos?

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2018.09.26. 21:21:11

@Berborosz: Nem én találtam ki. Ott van a neve alatt :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.09.26. 22:21:41

instant Viki kimutatta a foga fehérjét, kis goni a lány.
Hivatásos sportoló meg lehet zsebben érzi az aranyat, lehet az RTL is tudja már ki nyeri :)
Sanyit kitették mint macskát xarni, nem akartak maguknak apafigurát a tinédzserek :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.09.26. 22:27:30

@enzo23:
Róbert picit elszállt magától hogy sikerült tüzet gyújtania egy kanna petróleummal :)

@mentolos lecsó:
Lehet csak fostak volna egy jót ebben a melegben :)

@Chuck Νorris:
tavaly is sok volt az instrukció, az ideibe hatványozódni fog mert elég amatőröknek tűnnek a játékosok :)

Fanni feje mindent elárult mikor azt a faszerkezetet neki döntötték a két fának :)))))))))))
Most kéne egy Feri oda, az csinálna egy faházat negyed óra alatt.
Ezek még egy ikeás bútort nem tudnának összerakni.

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2018.09.27. 00:03:09

@Berborosz: A második rész alatt végig ez volt kiírva a neve alá: Dávid (28) hivatásos sportoló

@szociál: Ja én is azon röhögtem, hogy ez a bárány, hogy fényezte magát, pedig éppen csak nem adott tüzet neki a stáb.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.09.27. 06:36:03

@Bruti:

És még hányszor az orruk alá fogja dörgölni, .......ha én nem csináltam volna tüzet már megfagytatok volna éjjel , ezért rám nem szavazhat senki :)

Berborosz 2018.09.27. 07:37:16

@Bruti: Ezt észre se vettem. De pl.@mentolos lecsó: igen.
Így nem te vagy a hunyó. Bocsánat!

szde 2018.09.27. 08:45:44

@Lynette21: A rtl-s bemutatkozó videón elhangzott név alapján ő lesz a mi emberünk: rangado.24.hu/hirek/2017/07/03/tomboly-david/

Szóval válogatott lábteniszező az a hivatásos sport.

2018.09.27. 09:08:19

@Bruti: arra céloztam mindössze, hogy Tőled "vaskosabb" írásokat szoktunk olvasni. A habkönnyű sárba tiprást hagyd meg a többieknek. Tőled azt szoktam meg, hogy kénköves meteorzáport zúdítasz a szerencsementesek nyakába... :)
Változatlanul tisztellek és imádom a humorod !

mézescsók 2018.09.27. 10:17:54

@PeniValdes: Kb. én is rászavaztam volna. Feri barátjától - a barátság, közös múlt, stb. okán - többet vártam, hozzá képest a kanyarban sem volt. Simán beolvadt az amúgy elég málészájú társaságba. Feri azonnal feltalálta magát, fúrt, faragott, szervezett és szövegben is erős volt.
Sanyin nem volt mit respektálni.Szerintem.

@Lynette21: Nem tudom, hogy okos-e Vera, de első benyomásra agresszív nőnek tűnik. A tegnap előtti adásban erőszakosan, már-már durván faggatta (inkább vallatta) Benit a családjáról (miből élnek, ha nem dolgoznak, stb.), mert ahhoz semmi köze. Esetleg irigy?

@szociál: El tudom képzelni az RTL-ról, hogy a játékosok forgatókönyv alapján "játszanak", volt már rá példa. Halkan azért megjegyzem, hogy ha én keverednék hasonló helyzetbe- utána néznék, olvasnék, hogy hova is megyek, mire lehet számítani. Azt is megnézném, tudva, hogy az étkezés főleg babra és rizsre épül, akad-e arrafelé vadon termő, ehető növény, az ananászon és banánon, kókuszon kívül más fogyasztható gyümölcs, stb.

KapitányG 2018.09.27. 10:52:54

@mentolos lecsó: FEOR (Foglalkozások egységes Osztályozási rendszere) 3721
www.ksh.hu/docs/szolgaltatasok/hun/feor08/3/3721.html
(Hivatásos sportoló az, aki nem kedvtelésből űzi az adott sportot, hanem főfoglalkozásként. Abból él, azért kapja a fizetését)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.09.27. 11:16:03

@mézescsók:

Múltkor elkaptam egy beszélgetést az RTL reggeli műsorában, régi Survivorosok voltak a vendégek, a szakállas Beni azt nyilatkozta hogy ő úgy jelentkezett hogy azt hitte rájuk kész fakunyhók várnak meg wc, nekik csak túlélni kell, semmi farigcsálás meg sátorállítás :)
Az előző évadból tanulhattak volna a mostaniak táborépítés ügyben.

Szerintem Vera egy egyszerű csaj Erdélyi, náluk egyenesen belekérdeznek a dolgokba, szerintem is parasztság volt tőle ez a vallatás, de ő nem savazásból tette .
Én csípem Verocskát egyenlőre.

bElannaTorres 2018.09.27. 13:59:10

@mézescsók: lehet kicsit durván bekérdezett Vera, de néha nem árt egy kis kritikát kapjanak az elkényeztetett 28 éves gyerekek :))))

Nagyon spontán a srác, mikor megpróbálták egy kis szövetségbe bevenni, kire szavaz, majd ő akkor eldönti, ekkor még azt gondoltam, van egy kis megegyezés a másik csapatban is, de nem a Sánta lány felé, hanem észrevették, hogy alakul egy szövetség a csini csaj körül. De nem. Tényleg akkor döntötte el kire fog szavazni, nem tudom tudja e milyen játékba jött, bár azt hiszem, neki ez is csak egy jó buli, hogy itt van.

Alexandra meg egyelőre jól játszik, gondolkozik, nekem csak az nem volt szimpi benne, mikor azt mondta, hogy ő valamiért a fiúkkal szokott kijönni. Fiúkkal könnyű kijönni amúgy. Félek az lesz a taktikája, hogy ő legyen az egyetlen nő a végére. Szerintem nőknek a legjobb nővel a döntőbe menni :)

mézescsók 2018.09.27. 14:33:38

@szociál: Nem láttam a műsort a játékos - vendégekkel, de kétlem, hogy a Beni fiú igazat mondott.
Nekem Vera nem szimpatikus, de meglátjuk, mi lesz még.

mézescsók 2018.09.27. 15:15:25

@bElannaTorres: Ez a spontán magatartás még a veszte is lehet, mert nem biztos, hogy szövetségesnek fogja tekinteni bárki is, megbízható társnak, akinek lehet számítani a szavazatára. Egyedül meg nem megy semmire.
Azt meg egyszerűen nem hiszem el, hogy fogalma sem volt a játékról, láthatott magyar és külföldi survivor-t párat az elmúlt években, hallhatott is róla.Azt sem hiszem, hogy amikor kiderült, hogy a játékosok között van, akkor senki sem mesélt a megpróbáltatásokról. Nyilván jelentkezett is és nem meghívásos alapon került a játékosok közé. Szóval, hogy abszolút "szűz" túlélő jelöltként csöppent a világ túlsó felére, hogy egy átbulizott nap és éjszaka után reggel a szigeten találta magát és nagyon meglepődött, azt egyszerűen nem kajálom be.
Hogy bulinak tartja az egészet, az valószínű. De taktikának szerintem nem a legjobb.
Amúgy meg, ha berendezett, esetleg angol WC- vel ellátott házacskákban, egyebekben kellene héderelni pár napig, akkor mit kell túlélni? Mi a kihívás, a játék?

Alexandra nekem szimpatikus, elég fifikás csajnak tűnik. . Az sem zavar, hogy a férfiakkal jobban kijön, mert a nőkkel tényleg nehezebb kijönni. Valami ilyesmi volt a taktikája az előző széria legtovább bent maradt női játékosának is, akinek most nem jut eszembe a neve (a 3. lett a végére).Amúgy meg az a taktika jó, amelyik nyer.

Lynette21 2018.09.27. 18:39:46

@szde: Lábteniszezo?! Uuuu! Koszi. Azt sem tudtam hogy van ilyen.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2018.09.27. 20:24:42

@mézescsók: azon gondolkodám hogy mi van ha akkor is kiszavazták volna ha ö lett volna Feri2

mézescsók 2018.09.27. 23:33:34

@PeniValdes: Akkor ugyanott lennének, ahol most, de szerintem nem szavazták volna ki, ha ő Feri2. Feri ahogy elfoglalták a helyüket, kezébe vette az irányítást (terep felderítése, szerszámok számba vétele, tűzgyújtás, feladatok elosztása). Emlékszem, hogy mondott valami olyasmit, hogy nem vágyik a vezető szerepre, de valahogy mindig úgy alakul elfogadják, amit mond. A stílusában is határozottabb volt.
Bár ki rudja.... ez a csapat van annyira életképtelen, hogy ne ismerje fel, kire van szüksége a dolgok aktuális állása szerint,, és valamennyinek hatalmas az egója.

szde 2018.09.28. 09:12:01

@Lynette21: Nincsmit :) Én tudtam, hogy van ilyen sport, azt viszont nem, hogy válogatottunk is van belőle...
süti beállítások módosítása