Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 4x01 - El kell dönteni, hány pöcegödröt ásunk!

2018. szeptember 25. 14:23 - sixx

7_17.jpg

Naszóval. Az RTL szeretné, ha az első két szigetes kalandra nem úgy gondolnánk, mint a mostani előzményére hanem mint az érdekes arcú rokonra, akit nem nagyon mutogatunk, amikor kisgyerekkel jönnek látogatóba hozzánk. Mi ettől még ezt a mostanit a negyedik évadnak tekintjük. És nem bírom ki, és kurvára semmi köze nincs semmihez, de ezt a posztot egy hétéves x220-as Thinkpaden írom, és annyira jó írni ezen a billentyűzeten, hogy szerintem kevesebb lesz az elütés, mint valaha. Na jó, csak vicceltem.

A helyszín ismét a Fülöp-szigetek, és ellenfény/drón/szoció/utcagyerek/sántakutya-pornóval nyitunk, meg ugyanazzal a rémes zenével, amit az első évadban is szerettem volna kitörölni a fülemből, és innen üzenem a pánsíp feltalálójának, hogy egyszer úgyis összefutunk, de ennek ne örüljön annyira. Szakállas kopaszember ébred, mintha a A Part 2: A diszkontnyaralás című flmben lennénk, nagydarab faszi és nem tetovált, ami a mai kertévés világban megsüvegelendő. Óvóbácsi, rácsodálkozik a világra és a gyengébbik oldalára kíváncsi, jelentsen ez bármit is. Kutya/macska/banán/dzsipi/utcakép. Aztán Sanyi, aki tavaly Ferit nevezte be a tudtán kívül, most meg vele baszott ki Feri ugyanúgy. Barátok, na. Sanyi nem egy Feri, bár a letépett ingujj stimmel, de valahogy nem tűnik olyan határozott egyéniségnek, vagy hogy is eufemizáljam az erőszakos gyökér szóösszetételt. FeribarátjaSanyi műszaki vezető.

Ugrunk egy szőkenőre, aki szeret játszani az emberekkel, mert ő ismeri őket. Ezért azt is tudja, hogy az a mondat, hogy nem azért jöttem, hogy szeressenek/barátkozzak, az úgy hozzánőtt a valóságshow-khoz, mint VV Aurelióhóz a faszhelikopter, és pont annyira nem jelent semmit. Hostess, jónőnek tartja magát és szarik a többi nőre. Ha ebben az ütemben mutogatják a többieket is, Bencéig a harmadik részben jutunk csak el. Két csaj jön, Eszti, a sminkes, ártatlan arcú, az életéből kitörni igyekvő, egy kakasra is rácsodálkozó naiva, akinek vagy az lesz a története az évadban, hogy megkeményedik, vagy ő lesz az első, aki feladja. Elkényeztetett picsaként jellemzi magát. A másik csajt most nem mutatják meg, inkább ugrunk egy székely tornatanárnőre, Verára, aki remek tájszólással beszél, remélem ő fogja narrálni innentől az összes RTL-műsort. Ő kemény. Ennyi. Katonai póló van rajta, zöld, rangjelzéssel, asszem őrvezető a lelkem. Ő hajóval érkezik, többedmagával.

kepernyofelvetel_125_1.png

Főcím, Bencus valami sziget tetejin, kilő egy jelzőrakétát, amitől láthatóan kis híján elesik, indul a Szörvájvör, mondja, az eddig mutogatott játékosok meg a többi, akiket eddig nem láttunk elindul tökönpaszujonárkonbokronfaszomon át valami mocsárban/erdőben, Bencus felé. Köztök van az ország első fitnessanyukája, aki ezt remélem nem gondolta komolyan; Jeremy, a férfias neveltetésben részesített franciamagyar futballista, és még vagy három bajuszos-körszakállas fazon, akiket nem nagyon lehet megkülönböztetni egymástól; de van egy magas, szakállas, mindenhonnan azonnal kilógó geek forma, az első kiesőnek tippelném. Két törzs lesz, nahát, a sárga Pók, meg a lila Madár, mindezt bokáig a sárban állva tudják meg a játékosok, bezzeg Bencus (aki remekül fest, kicsit hízott és ez jól áll neki) nem, neki jutott valami dobogó. Elosztják a népeket, a végére ketten maradtak, Bencus érdeklődik, na, oszt hova akartok kerülni, ez csapda, baszki, ilyenre SOHA nem válaszolsz őszintén, meg sehogyse, de ezek rutintalanok, az egyik mondja is, hogy amoda, mert ott szimpik vannak, hát jóhogy nem oda kerül. Szopó.

A két törzs egy kötélhúzásszerű erőpróbával nyit, a helyszín a sár, a szabályok egyszerűek, addig köll húzni, míg el nem érjük a hátunk mögött a sárba betűzött zászlót oszt kalap. Több kör lesz, csoportos és egyéni is, és érdemes nem leszarni a dolgot, mert aki nyer, az megy a Burzsuj szigetre, a másik meg a Csóróra, ahol istenbizony nincs semmi, remélem azért homok meg ilyesmi igen, és nem a vízben állva kell senyvedni. Húznak. Lassítva, sárban, Bence üvöltözése mellett, és van izgalom, meg fogaknak csikorgatása, izmok feszülnek és nyál fröccsen, ember embernek a farkasa 4 négyzetméteren, a tét, gondolom, ha már luxy, a Nespresso gép és a szüntelen, 4K-s Netflix, én a szakállas kopasz gigáját is kiharapnám ennyiért. A csapatos odabaszást a sárgák viszik, majd egyénire váltunk, FittMuter vs. Vera, ennek így köll lennie, hardbody versus hardbody.

- Simán odavered, a kisfiadra gondolj!
- Meg a kajára!

X lesz, mert időre megy, gondolom a stáb nem akart estig a sárban állni 46 fokban. Faszik jönnek, Tamás az egyik, a nagydarab sárga, aki kb. 5 mp alatt nyer is, Óvóbá annyit sem tud mondani, hogy vegyük elő a tisztasági felszerelést. Két csaj ikszel megint, majd jön Dzserémi, a fodballista, és behúz egyet a liláknak, FeribarátjaSanyi a vesztes, Feri szerintem ezen a ponton baszta be a tévét egy téglával otthon. A sárgák a végén nyernek, a sok körszakállas egyforma ember közül náluk volt több ügyesebb, ők mennek a Burzsujszigetre, a többiek meg a pokolba.

DEÁMAZOMBAMHABÁR

Ez a Survivor, amiben bármi megtörténhet, mondja Bencus, ami eddig a VV szlogenje volt, ez mindenhová követni fogja innentől fogva? Tamás és Gábor kilép, mert mondják nekik, Tamás az az izmos faszi, Gábor meg nem, és cserélnek törzset. Mert csak. Tamás legszívesebben belehányna a kreatív stáb arcába, hiszen a belét kihajtotta, hogy nyerjen, oszt mégis szopott. Irány a két sziget. A Burzsujok között van egy műszempillás, tetovált szemöldökű, bóti csöcsök felett műtöttnek tűnő orrt villantó nő, aki amikor megszólal, kajakra faszinak tűnik, ő valami magántanár, és örül a pálmáknak. Vera szerint Ádám és Éva is így érezhette magát, ja, oszt abból is mi lett. Mosakodnak, ismerkednek, a sár alól horzsolások bukkannak elő, a bokorból kókusz és ananász, amin egy Kitty nevű lány nagyokat nevet, majd amikor találnak az erdőben egy kis stéget és egy pocsolyát, kis híján elélvez.

Az otthoniak is ilyen fürdőszobáról álmodnak. (Vera)

A Csórószigeten semmi nincs. Ennek Bence, a bártendör nem örül, de aszongya, paznakómitszja, ami az ismerkedjünk oroszul. A SEMMITEK NEM LESZ azt jelenti, hogy kaptak petróleumot, ásót, madzagot, ponyvát, kötelet, de kaját nem, amitől Dzséremy teljesen kiakad, első nap és éhezek? Miafasz? Tűz kellene, de senki nem ért hozzá, így inkább azon vitatkoznak, hogy egy nagy gödörbe szarjanak-e vagy sok kicsibe. Ez egyébként a túlélés egyetemes kézikönyvében nem szerepel, ott a "szarj a tábortól messze" tanáccsal beérik, de ez egy másik balett. Ebben nem lényeg a tűz, a víz és a fedél a fej fölé, bár igaz, ami igaz, közművesítés előtt nem érdemes falakat húzni. Bártendörnek TÉNYLEG a szarás a legnagyobb baja.

kepernyofelvetel_157_2.png

Burzsujéknál építkezés folyik, vagy annak látszata, az ő kincsesládájukban sok minden van, építőanyag is, szerszám, stb. Beni, a magas szakállas térképészhallgató otthon sört csapol és pálinkát főz, és pont úgy beszél, mint Fekő Ádám haverom, így máris röhögök rajta. Az építkezés közben Gábor és egy másik szakállas, akinek kockahasa van, elmegy vízért, Gábor meg útközben aszongya, hogy

Mit szólsz Alexához? Jó kis adottságai vannak.

Ami, ha valakinek kétségei lennének, a sunáznám 12-es korhatárkarikás verziója. Gábor a Creep, nem vonul majd háttérbe, máris elkezd a másik faszival szövetezni, együtt szavazunk, geci. Lakhely még sehol, persze. Csóróék a parton és a bokrok között keresnek kaját, amit lelnek, nemigen szabad megenni, de ez nem zavarja őket, MERT MÁR ELTELT HAT ÓRA, ÉS NEM ETTEK SEMMIT. FittMuter a vízhordás és a menedéképítés irányába terelgetné AZ ÉHSÉGTŐL SZÉDELGŐ LAKOSSÁGOT, de jószívű ember és fog nekik egy db. imádkozó sáskát proteinforrásnak. Bártendör rákap a tűzrakásra, azaz próbálkozna.

Az íjas módszerrel akarok.

Óvóbácsi szerint itt nem lehet hol aludni, építőanyag a fasorba' se, #mindmeghalunkbazmeg. Sanyi nem petróleummal, hanem tamponnal fűti a tűzet, miket mesélhetett Feri, baszki, bele sem merek gondolni. Nahát, mutatnak még két csajt, akiket nem is láttam még, az egyik Viki, aki instalány, ez nem tudom mi, vagy azonnali lány, ilyen vízben oldható, vagy az Instagramon pucsító fajta, még nem döntöttem el. Na, ő az, aki a macsete és a balta között állva megkérdezi, mivel kell elvágni a madzagot, mire Vera úgy szorítja az időközben felállított menedéket tartó oszlopot, hogy majd' kettéroppantja, és látszik a fején, hogy ha lenne egy kalapácsa, nem lennének a világban instalányok. Csóróéknál a nők fürdenek, a faszik meg az erdőben puffognak, hogy faszom, mit meresztik ezek a picsájukat a vízben, és hoznak egy rakás fát a firestarternek.

Ezek a lányok nem tudják hová jöttek. Túl sokat beszélnek. (Dzserémy)

Tamás a parton szétnéz, hát faszom, a naptej meg mit keres ott? El kell pakolni, MERT A VÉGIN MÉG ELKEVEREDIK. Tamás, egy szigeten vagy. Hová keveredik el??? Mitől??? Már asztalban gondolkodnak, meg vitrinben, illetve kókuszban, ami magasan van, de hát az ember találékony típus, majd megoldják. Óvóbá, aki két lányt nevel, magára vállalja azt a feladatot, hogy a nőknek elmagyarázza, hol a helyük, biztos épületes lesz. A nők a parton, az előbb naplementében fürödtek, most délelőtti napban beszélgetnek, a napszakok ki tudnak baszni a vágókkal alaposan, na. A téma a faszik, és máris alakul egy női védegylet.

A csapatnak szüksége van a fiúkra, mint csapat. Egyénileg nem.

A dumaparty végén felmennek a partra, a fák alá, és megkérdik, miben segíthetnek, Óvóbá meg megmondja:

Ki kell takarítani.

Miközben FittMuter takarít, a faszik nézik, majd úgy döntenek, hogy ahol takarít, ott nem lesz alvás, mert bogár, alvás az lent lesz a parton. A dagályban, kérdezném, de nem vagyok ott. Bártendör egy kötél kifeszítésére sarkallja a nőket, és az ún. íjas módszerrel akar tüzet gyújtani. Soha nem fog sikerülni.

Címkék: rtl klub survivor
61 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mizse515 2018.09.25. 17:19:01

Nézem. Érdekelnek az emberkísérletek. Jó lett a leírás, ahogy megszoktuk. :) A nevek említésekor még nem ugrik be az arc. Lassan megismerjük őket. Vajon ki lesz az első kieső és miért? :D

További magyar hang 2018.09.25. 18:08:39

A tűzgyújtási képesség hiánya teljesen érthetetlen számomra. Nem tudták hová jelentkeznek? Egyetlen rendes Probst-os Survivor évadot nem láttak még? Alap, hogy úgy mennék oda, hogy otthon megtanulok tüzet gyújtani és hálóval halászni.

tamask 2018.09.25. 18:51:31

A poszt alapján mamlasz pasik dolgoznak, a parazita nők meg meglovagolják a munkájuk gyümölcsét. Mint a való életben.

hereverő heverő 2018.09.25. 18:51:59

Vera tizedes, de a rendes rangjelzés felfele mutat (lásd:chevron) - de ennek semmi köze nincs a survivorhoz.
Személyes véleményem, hogy ezek a túlélők esténként átbattyognak egy előre megépített, berendezett kunyhóba, és kurvaanyáznak amikor éjjeli felvételekre ki kell menni a szomszédos "vadonba" a hálózsákban ugytenni-mintha-túlélnének. Persze lehet, hogy nem, de Bear Grylls kínjában már háromszor leszopta saját magát egy döglött kecskén lovagolva amikor megnézte ezeket a balfaszokat. Szokni kell, na :)

És ezeket a sorokat egy 6 éves ThinkPad W520-on írom, aminek valóban remek a billentyűzete :P

szebeee 2018.09.25. 19:00:04

@További magyar hang:
Bevallom őszintén, a Survivor-öket nem követtem, de több másik reality-ben (a nagyon sokadik évadokra) is sikerült olyan embereket beválogatni, akik mintha lyukban éltek volna előtte, és még véletlenül sem nézték meg az adott műsor korábbi epizódjai/évadjait.
Nem tudom hogy csinálják...

HufnágelSteve 2018.09.25. 19:01:40

Elkezdték újra. Hmm... a komment tetszett, de vitatkoznék: azért a "műnő" ruganyosságát szerintem a férfiak többsége kipróbálná :)
@Mizse515: Miért esik ki az elején bárki? Mert Fluimucul, vagy régebbi válasz mert Mirr-murr. Aki kevésbé szimpatikus, vagy valaki szerint nagyot hibázik, vagy mert akkor épp jó ötletnek tűnt.

tamask 2018.09.25. 19:04:37

@További magyar hang: ott van egy komplett stáb mögöttük, ahol mindenkinél ott van a Marlboro Light meg az öngyújtó, szerintem ha sokáig szerencsétlenkednek az íjas tűzgyújtással, de kell az esti tábortüzes kép az operatőrnek, akkor meggyújtják nekik a stáb tagjai. Egy bérelt, erre a célra kialakított helyszínen forgatnak, nem lehet csak úgy lehalászni minden halat, majmot lőni a dzsungelben, mert azért a Fülöp-szigeteken is minden talpalatnyi területnek van gazdája már. Ráadásul ez a terült abból él, hogy ott nyugati tévéstábok forgatnak minden évben többször, akár párhuzamosan is. Ha minden amerikai, holland, lengyel csapat legyilkolná a helyi álltvilágot, akkor semmi se maradna ott.

tamask 2018.09.25. 19:10:18

@hereverő heverő: Bear Grylls nevét Szörvájvörrel kapcsolatban emlegetni eleve vicces. Ő volt az, aki azzal tette tönkre a gondosan felépített személyes brandjét, hogy kiderült róla, hogy luxushotelekben lakott a túlélő showjainak forgatása alatt. És annyi életveszélyes, dilettáns ötletet sehol se mutogattak, mint az ő műsoraiban.
Viszont jóképű gyerek. Úgyhogy a népek zabálták a termékeit. Kínai késekre rátette a nevét, rögtön el tudta őket adni 150 fontért.

Chuck Νorris 2018.09.25. 19:11:44

a leggyengébb láncszem az "insta lány" a legidegesitöbb meg a Fitness Mami :)

tükörfúró 2018.09.25. 19:13:25

Grillezettmedve kussoljon, mert 222x lebukott, hogy puhaágyból dzsippel viszik 1-2 óra anyagot felvéve "aznap túlélni", mikor beleugrik "a zismeretlenbe", előtte több körben komplett biztonsági szakértő csoportok mérik fel jóelőre centi pontosan az útvonalakat és a lehetőségeket.

Amikor "liánon ereszkedik", akkor vagy van rajta biztonsági kötél, vagy nem, utóbbi esetben a helyzet és a magasság egy gyakorlott felkészült kipihent mászónak messze nem veszélyes.Legfeljebb annak tűnik adott szögből a kész anyagban.
Plusz mindig profi mentőstáb, orvosok, biztosítóemberek, készenlétben autók és helikopterek, és karnyujtásnyira több 100 kg felszerelés is van.

Nem egy esetben az aktuális snitt szélétől 50 centire 8db terepjáróval érkezett japánturista csoportok lengették csodálkozva a szelfibotjaikat a kifogástalanul karbantartott 2 sávos aszfaltút szélén, a sorozatban feltüntetett "semmi közepén"

Chuck Νorris 2018.09.25. 19:22:52

insta lányt hamar lehuzta a tompora

Öribari Szerivan 2018.09.25. 20:20:34

Tetszettek a vastag habszivacs-matracok, a "szegény" sárgáknál kétszer is lehetett látni.

Lynette21 2018.09.25. 20:42:24

Jeremi mar a taskas jatekban is nyomult Gundinal a tv2-n. Es szerintem az ovobacsit is lattam mar valamelyik jatekban vagy valosagsoban szerepelni...

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2018.09.25. 20:50:01

Na, ez jó volt, most megyek megírom a mait. :)

enzo23 2018.09.25. 21:26:44

Jaj, már vártam a hogyvoltot eléggé :D
Kétszer röhögtem fel nagyon:
"az egyik Viki, aki instalány, ez nem tudom mi, vagy azonnali lány, ilyen vízben oldható, vagy az Instagramon pucsító fajta, még nem döntöttem el" :DD
meg a "Tamás a parton szétnéz, hát faszom, a naptej meg mit keres ott? El kell pakolni, MERT A VÉGIN MÉG ELKEVEREDIK. Tamás, egy szigeten vagy. Hová keveredik el??? Mitől???" :DDD

Nem volt rossz amúgy...hogymondjam, ha egy mondatban kéne összefoglalni: a készítők még mindig baltával nyúlnak ahhoz, amit finoman, érzéssel is meg lehetne oldani. A lila csapatos lányok meg ahogy a henyélés közben beszéltek a fiúkról, az egész felháborító volt, remélem pofára esnek.
Vera jó arc, vicces tájszólással, Sanyi tényleg Feri námbör tú, Beni is szimpatikus, BartenderRobi nagyon gyorsan el fogja ásni magát, így kb ennyi egyelőre, a mai részt meg még nem láttam.

Remélem idén is lesz ilyen fasza sokemberes kibeszélés, mint tavaly.

Nem Penny hajója 2018.09.25. 22:36:15

Prognózisaim:
- Az Év Fitnesz Anyuja az erős kezdés ellenére 1-2 hét után idegileg ki fog készülni. Még az idő előtti feladást is kinézem belőle.
- Jócsaj Alexandra előbb-utóbb dugni fog valakivel. Továbbá valamilyen szinten ő lesz az új széria dr. Panyik Anitája. (Kavarni fog, de bénán és visszahullik rá a szar).

sixx · http://comment.blog.hu 2018.09.25. 23:14:11

@hereverő heverő: (OFF: most keresek egyet fhd kijelzővel, 16GB ranmmal, ha látsz, sikolts. leváltanám vele a t420-as munkahelyi gépet. a daily driver egyébként egy x270, és ami a röhej az egészben, hogy egy retinás 15-ös MBP eladásából származik mindhárom, plusz gyári nagy akku és plusz bill a 270-hez és egy 9 cellás böszme a 220-hoz. És még maradt is doktorpepperre valamennyi) ON: nem, nem, tényleg kint alszanak a szigeten, voltam kint a forgatáson, láttam.

index.hu/kultur/media/2017/08/23/survivor_rtl_reality_sziget_tv_valosagshow/

KékFény6 2018.09.25. 23:37:45

Nekem fura volt, hogy a csapatokat előre a szerkesztők állították össze, és nem húztak véletlenszerűen. Mintha az amerikaiban utóbbi szokott lenni, de már régen láttam. Aztán a gyengébben játszó csapat került a csóró szigetre. Ettől még gyengébbek lesznek... Ebben nem látom a szerkesztői logikát.

bElannaTorres 2018.09.25. 23:47:27

Jó rész volt, tetszett. Tetszik, hogy gondolkoznak a lányok, aztán majd később kiderül mennyire, de érdemes tényleg kiejteni a fizikusokat a vége előtt, mert túl sok egyéni kihívást nyerhetnek.
Ez a Jeremy tényleg jó kemény, azt mondja olyan kemény ellenfél lesz mint a fa.. l. Na meglátjuk :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.09.25. 23:54:15

"Burzsujék"csapatából Verocska szimpatikus elsőre, ő a Feri női változata, odab*szik ha kő majd, és kitartó, elvégre tornatanár, gondolom erdélyben nem csak kislabdákat dobálnak, meg távolt ugranak, ott medvével birkóznak még a nők is.
Dzserémi honnan ismerős, játszott valamiben, vagy ő már celeb és főzött már az egyik csatornán ?
Kopinger Viking arc rendre beszopja a feladatokat, nem sok haszna van eddig.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.09.25. 23:57:26

@bElannaTorres:
Nem Jeremiást fogják felkérni a metoo mozgalom élére, elég erősen kritizálja a csajokat, légiós apától biztos tanult egy kis morcit.

enzo23 2018.09.26. 00:08:28

@szociál: állítólag az Áll az alku-ban szerepelt Jeremiásunk. Amúgy jó arc ő is :D

Gábor kavarása nem tetszik, szerencsére Alexandra amellett, hogy jól néz ki, nem teljesen hülye. (Ne dobják má' ki Sanyibát)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.09.26. 08:24:27

@enzo23:

Tényleg baszki, az állazalkuban volt ! :O

Jah Gábor túlkavarja, sztem ő fogja meginni a levét a dolognak, bármit is nevezünk dolognak :)

Baaden 2018.09.26. 08:46:36

@Tesztelo.hu: En sem ertettem, miert nem veletlenszeruen dolt el.

Öribari Szerivan 2018.09.26. 08:58:07

Azt az egyet nem hiszem el, hogy nincs valahol a közelben egy budi. Hogy az egymást követő szereplő-csoportok tényleg körbetojhatják a szigeteket.

É2I 2018.09.26. 09:37:11

Az nekem is adott okot némi gyanúra, hogy Bencus hívta be a tagokat a csoportokba. Némi profilozás után - ami tuti megvan a rtl-nek - már azonnal manipuláltak is. Nagyon nem baj, csak inkább fura, hogy már az elején belenyúltak elég átlátszóan.

@sixx: Jó lett ez is, szokás szerint! Köszi!

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.09.26. 10:08:24

Jó volt az összefoglaló, de munkahelyen veszélyes olvasni :)

Void Bunkoid 2018.09.26. 10:16:37

Az egész megrendezett cirkusz. Már csak abból kiindulva, hogy pl a tegnapi pallóról leesős mókánál PONT a sorsdöntő leesésnél valahogy pont időben pont oda fordult és közelített a kamera. Nem hiszem el, hogy nem volt előre megbeszélve, próbálva vagy instruálva. Véletlenül nem lehet elkapni...

Void Bunkoid 2018.09.26. 12:25:41

@tükörfúró: ez MINDEN esetben így van. A mindenféle szabadban-erdőben főzőcskéző youtube-csatornák is gyanúsan túl jól bevilágított helyszíneken, túl jó eszözökkel, a valódi körülményekhez képest lehetetlen minőségű cuccokat állítanak elő, ott is gyanítom, hogy a kamerák mögött ott virít kint a generátoros kamion egy fullosan felszerel konyhával, már ha nem egyenesen valami városi Michelin-csillagos étteremben készít elő mindent egy profi szakácscsapat és a reklámarc csak odaviszi arra a hat percre, amíg megmutatja, hogy hogyan "szakácskodik".

A média világéletében manipulált volt, és ő maga is tömegeket manipulált - lásd William Randolph Hearst, aki képes volt addig manipulálni a közvéleményt a 19. század végén az újságján keresztül (nem kell ehhez tévé meg internet, ugye), hogy 1898-ban jórészt ennek a következményeként az USA hadat üzent Spanyolországnak.

nicu71 2018.09.26. 14:46:39

@szociál: szerintem a "viking" nem lesz hosszú életű,mint ahogy Beni meg a Robi bártender is.Sanyit elsőnek golyoznám ki annyira unszimpi,de gyanitom hogy nem igy fogják szerkeszteni az eseményeket.Az INSTA-lány meg annyira gusztustalan kinézetű hogy én biztosan nem lennék a követője,ráadásul annyira naiv,butuska...

2018.09.26. 15:00:43

Mi, a habosra köpült, bádogdobozba tekert, éjféli vadászpillangó az, hogy "insta-lány" ?!
Álmatlanul hánykolódóm emiatt... Valaki gyújtson világot a korlátolt agyamban.

Külön tetszik, hogy Feri v2.0-ból rögtön 2 darabot is kaptunk, ráadásul más alvázakra szerelve.

Érdekes kis csapat ez (idáig, nagyjából jónak tűnik a casting).
Mintha kicsit a vágások is feszesebbek lennének. Érdekes ez a Burzsuj / Csóró felosztás, sok benne a lehetőség, lássuk tudnak-e élni vele.

,, 2018.09.26. 15:19:53

Instalány bemutatkozó videó: "analizálni fogok az első napokban, az biztos"
Következő snitt: Viki feneke.

Nem tetszik ez a csapat, kérem vissza az előzőt.

,, 2018.09.26. 15:21:30

@,,: (viki=instalány)

2018.09.26. 15:31:32

Az anyagcsere melléktermékek elhelyezésének témájához:
Józan paraszti ésszel ki kell jelölni egy területet, ami mondjuk vmennyire "intim" (bokrokkal elzárt, a "sétáló útvonalaktól távolabb esik, stb.). Ilyen homokos területen teljesen felesleges közös latrinát építeni, egyszerűen nem kivitelezhető.
Annyi az egész, hogy a szertartás végeztével, az "újszülöttet" halk imával elhantoljuk, és a sírját egy földbe szúrt bottal megjelöljük az utókor számára.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.09.26. 15:39:29

@Void Bunkoid:

A pallós a következő posztban lesz benne :)
Bence szinte sorra mondta be ki fog leesni, és úgy is lett :)
-Sanyinak csúszik a lába, lassan leesik, már alig bírja ! Mondom ALIG BÍRJA !!!
:)

@nicu71:
Insta lány szerintem feladja a játékot, helyébe jön egy új játékos, valami triatlon bajnokcsaj amitől lemennek hídba a versenyzők :)

2018.09.26. 15:41:31

@,,: nálam, Feri v2.0:

- Vera
- Sanyi, aki tamponnal gyújt tüzet :) (hozzáteszem teljesen logikusan, mert minek pazaroljuk a petróleumot, még ha a Burzsuj szigeten vagyunk is)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.09.26. 15:42:02

Dávid és Zseremi fog döntőzni szerintem, és a csajok közül Verocska jut el legtovább.

2018.09.26. 15:50:10

Hülye kérdés:
Az ilyen reality-k szereplői nem kapnak vmennyi kotont ? Vagy az csak a VV és BB műsorban jár ?

Mert kotonnal és vízzel lehet ám tüzet is gyújtani...

Berborosz 2018.09.26. 15:57:39

@mentolos lecsó:
azok, akik az Instagramon élik az életüket, mindig jólöltözöttek és jólfésültek, szuperizgalmas helyekre járnak, és természetesen szép dolgokat fotóznak – esetleg önmagukon kívül is
Részletesebben itt:
wmn.hu/zizi/46957-dramai-emberkiserlet---igy-lehetsz-insta-csaj-13-fenyuzo-lepesben

2018.09.26. 16:06:48

@Berborosz: szívből köszönöm ! Ma már nyugodt lesz az álmom :)

Ez egy foglalkozás, van TEÁOR száma is ? :)
Elrohant mellettem a világ, pedig még csak 40+ vagyok... :(((

Berborosz 2018.09.26. 16:46:25

@PeniValdes: Sőt, az is lehet, hogy csak hazudják.
Pl. erről a Vikiről nem tudom elképzelni.

Berborosz 2018.09.26. 17:04:42

@mentolos lecsó: Ez csak mellékfoglalkozás, kell mellé egy jó megélhetést biztosító igazi is.
Ami pédául a mi Vikinknek az, hogy (nyilván menő) belsőépítész,
vagy Vajna Tímeának az, hogy...

2018.09.26. 18:33:28

@Berborosz: ahham, leesett... köszi...

"vagy Vajna Tímeának az, hogy..."

hogy Sugar Daddy-re vadászó, seggmutogató, pénzéhes kurv@ ?!?

A Zasszony itthon nagyságrendekkel jobb NŐ ! Két gyerek után is minden nap ráküzdeném magam... Ha nem nézne csúnyán ! :))))) Imádom...

A fitnesz anyut (FittMuter, Nóri)) bottal sem piszkálnám meg, annyira irritáló a viselkedése...

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2018.09.26. 20:03:47

@Berborosz: nem feltétlen kell, csak ott van hiba hogy az nem úgy müködik,hogy én innentól influencer vagyok hanem el is kell hitetni,hogy az a cipő a legjobb,mert én már annyiszor futottam le a maratont,hogy mindenkinek egyértelmű legyen hogy a pipás cipő a legjobb a világon. érted na!

Sanda.Ipse 2018.09.28. 06:44:51

Fitnessmaminak bajsza van?

Void Bunkoid 2018.09.28. 09:17:42

@szociál: azt várom már, mikor lesz végre igazi Menekülő ember valóságshow.

2018.09.28. 14:07:28

@hereverő heverő:
OFF:
Szia Heverő !
Vannak ötleteid esetleg, Pioneer CT-506 teljes szíjkészlet fronton ? Eddig sajnos nem jártam sikerrel... A lendkerék hajtó lapos szíj már meg is adta magát...
Előre is köszönettel !
ON:

2018.09.28. 14:12:23

@Sanda.Ipse: nem gyenge bajusz lakik ottan !!!! :))))
Sőt a pin@izgató körszakáll neki jobban is állna, mint egyes álhímeknek :)
Conchita Wurst rulezzz ! :)

Sanda.Ipse 2018.09.28. 14:24:27

@mentolos lecsó: lehet, hogy megérjük, hogy az is kinő neki:)

2018.09.28. 14:39:15

@Sanda.Ipse: Képmutató, aljas szemét vagyok !!!
A Zasszonynak is van bajuszkája... És néha tényleg Ő az úr a háznál. Főleg, amikor gyereknevelési Gestapo üzemmódba kapcsol... Ekkor rémülten, bekucorodok a dolgozóba... :))))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.09.29. 09:50:03

@Void Bunkoid:

Már előre vetíti mennyire gáz lesz az új VV azzal hogy Puskás Petit kérték fel a műsorra, szóval nem lesz itt Attilás, Alekoszos, Aurelios VV, amiben szinte az összes karakter jól tolta, hozni fogják az utolsó kettő VV színvonalát amiben egy karakternek se tudtál szurkolni, hihetetlenül gáz játékosokat válogattak be , a trashre mentek, és az RTL eldöntötte nem feccöl bele energiát.

Costanza 2018.10.05. 05:21:20

@mentolos lecsó: gondolom fel sem merul hogy a felig halott oregemberek vadasznak a fiatal libakra ketsegbeesve, es nem egyontetuen forditva

2018.10.05. 15:49:22

@Costanza: jól gondolod, valóban fel sem merült bennem...
mert szerinted minden "ilyen" csajnak fegyvert nyomtak a fejéhez, hogy kitartottságért, lakásért, kocsiért, külföldi utakért árulja a seggét... ?!?
16 éves lányok már egy mobiltelefonért önként és dalolva seggbekuratják magukat...
Inkább csukd be a mesekönyvedet és hagyjuk egymást békén ! Köszönöm !

Costanza 2018.10.05. 19:15:57

@mentolos lecsó: gyerekektol varsz felnott donteseket? :D remelem lanyod azert nincs. Es ha van es seggbekuratja magat 16 evesen, akkor az ugye tudjuk kinek a felelossege. A vajna timeas torteneted meg a te feltetelezesed a te szemszogedbol, en nem gyozkodlek, Isten ments, csak szolok hogy amugy meg van egy par perspektiva. Ne kurvazd a noket, es beken leszel hagyva. A mesekonyvem mar reg csukra btw
süti beállítások módosítása