Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Walking Dead 7x04 - Szolgálat

2018. szeptember 18. 10:00 - hektor_

Michonne titkos gépfegyvereket rejteget a kandallóban, Rositáék épp beszerző körútra indulnának, amikor megjönnek Neganék egy csapattal, a hátsó sorban Daryllel. Rick érdeklődne a srác sorsa felől, de a főnök rövid úton lekapcsolja: nono, miszter, ő már velünk van, nem beszélsz hozzá, és akkor semmijét nem kell levágnod, inkább vezess körbe szépen - majd a kezébe nyomja Lucillet. A Megmentők nekiállnak a begyűjtésnek, Dwight meg Rositáékat kezdi basztatni, kezdve azzal hogy elveszi a összes fegyverüket, a csaj sapkáját, ráadásként pedig kiönti a vizüket a földre, a szörnyen gyerekes, egyoldalú faszméregetés példáját mutatva - ezzel el is ment az első 12 perc.

w1.jpg

Michonne annyit ücsörgött a mezőn, hogy vagy elfelejtette hogyan kell lőni, vagy pedig sosem tudta. Mindenesetre kb tíz töltényt pazarol egy zombira, amit végül a kardjával kell kettészelnie ; viszont hazafelé talál egy döglött őzet az erdőben, valszeg ő lőtte le, szóval az üzlet mégsem volt szar - Apokalipszis utáni időkben az 1 őz/tíz töltény kb egy árfolyamon váltható. Mindeközben a Megmentők foteleket és ágyakat cipelnek ki a házakból, egyikük talál egy videokamerát, a rajta lévő felvételen Rick télapó szakállban pompázva beszél a zombikról, Negan meg tovább bosszantja a tehetetlenségében kussoló seriffet, látod, ezzel a sráccal sosem baszakodtam volna, amugy mi újság a kettes csajával, Maggievel? A szitut Gabriel Atya, A Rest menti meg élete első hasznos húzásával: a temetőbe vezetik a vezért, Maggie kamu sírjához, míg a lány ugye vígan üdül Jézusékkal a Hilltopban.

w2.jpg

Lövés dörren, az egyik házban Carl épp szarba keveri egész Alexandriát, amikor pisztollyal fenyeget két férfit, hogy ne húzzák le az összes gyógyszerüket. Negan lekapcsolja a pattogó kissrácot, cserébe az incidensért elviszi Rickék ÖSSZES fegyverét. Olivia megmutatja a fegyverraktárat, Negan közben biztosítja Ricket, hogy a kajájukat ezúttal nem viszik el, de amennyiben nem adják oda az összes fegyvert, arra később nagyon ráfáznak, majd megcsillogtatja elmés humorát, miszerint ha alig van mit enniük, talán nem egy kövér nőre kellene rábízni az élelmiszer felügyeletét. Micsoda viccek, standupolhatna is a csávó, már amikor épp nem a szomszéd településeket terrorizálja.

w3.jpg

Negan egyik szolgája, egy csaj kirángatja Oliviát a főnök elé, hoppá, hiányzik 2 (kettő) fegyver a több százból ami a leltárban fel van sorolva. Ohó, mondja a Megmentők vezére, akkor mondom, mi van: vagy meglesznek, de sürgősen, vagy megölöm Oliviát. Rick nem tudom, hogy tudja-e, vagy nem, hol vannak, az utóbbit játssza elég hitelesen, még gyűlést is tart róla az alexandriaiaknak, bárkinél van srácok, adja elő most. Aaron csávója felugrik, oké, de ha meglennének, akkor is: hogy kecmergünk ki ebből, Rick? A lehanyatlott fejedelem beismeri, hogy az uralkodás napjai részéről leáldoztak, Negan inasai vagyunk, mondja, a megtörő projektje kasszasiker lett.

Mindenközben Rosita Spencer, A Pucu társaságában keríti elő Daryl motorját az erdőből Dwight kérésére, a csávó közben megint Rick ellen lázít. A lány mintha nem is hallaná, sőt, szó nélkül lelép az erdőbe, ahol előkerülnek azok, akik megölték Deniset, de már zombiként. Legyakja mind a hatot és elszedi a fegyvereket, jó lépés lett volna, ha nem lenne full üres bennük a tár. Spencer, A Fallosz továbbra is vinnyog, de süket fülekre talál, így aztán otthagyja a lányt az erdőben. (Alább a zombi fogsora, mintha gyerekrajz lenne.)

w12.jpg

Gabriel Atya, A Volt Mihaszna valahonnan tököket növeszt, és míg Rick felborítja a teljes háztartást a hiányzó fegyverek után kutatva, próbál lelket önteni a koronafosztott királyba. A próbálkozás sikeres, Rick percekkel később megvilágosodik: rálel egy titkos helyre a padlóban, ahol egy fél üveg pia és pár walmartos babkonzerv társaságában időznek a fegyverek. Negannak átadva minden holmi, búcsúzkodásnál azonban épp megérkezik Michonne, így Rick kér egy percet a főnöktől, hadd beszélhessen a csajával. Igen, a beszédnek az a vége hogy a seriff elkéri tőle a puskát, hogy leadhassák a Megmentőknek, a lány nagy nehezen belemegy, de szerintem ennek az lesz a vége hogy mikor kivonulnak, a kardját is elveszik. Negan gratulál, amiért Alexandria végre megértette a szabályait, Rick ezt kihasználva megkérdezi, Daryl nem maradhatna-e, a válasz természetesen egy óriási nem, de azért megkérdezik Darylt, szeretne-e maradni. Daryl hallgat.

w5.jpg

w6.jpg

w8.jpg

Michonnetól a kardot nem, az őzet viszont elveszik. Párbeszéd:

N: Hadd kérdezzek valamit. Szeretnéd ha elmennék?
R: Nem lenne rossz.
N: Akkor csak mondd ki azt a szép varázsszót!
R: (fogcsikorgatás) Köszönöm.

A főnök erre visszakéri a baseball ütőt, ami egyébként az egész látogatás alatt Rick kezében vesztegelt, sokan oltják a készítőket amiért "feleslegesen" szájbarágós Negan karaktere, de én csípem, a búcsú is hibátlan:

Épp lenyomtam farkam a torkodon, és te megköszönted nekem.

w9.jpg

Rick később elkapja Spencert, A Péniszt, és lekúrja a kicsinyességéért, amiért piát és ételt rejtegetett, majd otthagyja, de a gyáva féreg elkezd kiabálni utána, Abrahamék esetét elővéve, mire a seriff befenyíti, ő meg szokás szerint becsicskul. Az ágyak újratervezése közben Michonne lázad Ricknek, hogy miért hagyja ezt az egészet, mire a férfi coming outol a Shane-sztorival, illetve hogy Judith nem is az ő lánya, utalva rá hogy vannak dolgok, amiket el kell fogadni és kész.

w11.jpg

Záró képkockákban Rosita kopog be a Hajpápához: Eugene, csinálj nekem töltényt!

Címkék: 18+ twd
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lily1218 2017.10.24. 13:30:03

Hiába írnak jó beszólásokat Negannak, nem teszi jóvá a hihetetlenül ostoba hibákat. Fegyvernyilvántartást írni és elöl is hagyni, amikor tudják, hogy bármikor jöhetnek a Megváltók, ehhez elképesztően ostobának kell lenni, egyáltalán nem vall az eddig látott dörzsölt, sokat megélt, találékony csapatra.
süti beállítások módosítása