Hogy volt?

Robin Wright mentette meg a House of Cards-ot

2018. szeptember 05. 18:00 - Dzsudibí

rexfeatures_8818443h.jpg

Arról mindannyian értesülhettünk, hogy a House of Cards-nak kis híján befellegzett, amikor Kevin Spacey zaklatási botránya kirobbant, azt azonban egy Robin Wright-tal nemrégiben készült interjú fedte fel, hogy valójában mennyire rezgett a léc. Az első reakciók szinte mindenhol megegyeztek abban, hogy az összes olyan produkciót, sorozatot és filmet lekapcsolták, amit bármilyen formában összefüggésbe hozhattak az egyre szélesedő botrány valamely vádlottjával, és Spacey igencsak az elsők között szerepelt. 

Wright most egy interjúban vallott arról, hogy a kirúgása óta egyáltalán nem tartja a kapcsolatot Spacey-vel, és hogy a színészt ért vádak után tulajdonképpen ő mentette meg a show-t a kevésbé happy endingtől. A sorozat egyik producereként ugyanis felelősnek érezte magát a rajongókért, illetve azért a közel 2500 ember munkájáért, akiknek a sorozat adott munkát és kenyeret, és akiknek igencsak kellemetlen lett volna a hirtelen befejezés. Wright rávilágított, hogy ez a 2500 ember nem bűnhődhet egyetlen ember vétkéért, mint ahogyan maga a sorozat sem szabad, hogy bemocskolódjon Spacey múltban elkövetett hibái miatt. Így a hirtelen befejezés helyett végül sikerült mindenkit meggyőznie, hogy the show must go on, még ha egyetlen évad erejéig is, és legalább megkapja a méltó befejezést. Habár Wright nylatkozata könnyfacsaróan megható, én azért vagyok akkora geci, hogy azt mondjam, nyilván neki is megérte folytatni, és nem a csóró szekus brigád miatt forgolódott éjszakánként az ágyban kialvatlanul, az mindenesetre tényleg fair votl részéről, hogy az interjú végén úgy nyilatkozott, hogy minden emberi lény képes a fejlődésre, és mindenki megérdemli a második esélyt, így maga Spacey is.

A sorozat nyolcadik évadának premiere november másodikán kerül adásba.

Csatlakozz a Hogyvolt Walking Dead csoportjához, ahol meg lehet beszélni a legvéresebb részleteket, a legforróbb pletykákat, és szembe jönnek a legizgalmasabb viceók és a legviccesebb mémek!

Címkék: house of cards
2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2018.09.06. 08:39:36

"the show must go on, még ha egyetlen évad erejéig is, és legalább megkapja a méltó befejezést. "

A méltó befejezést a harmadik évadban kellet volna megejteni, hiszen addigra a "főhős" már mindent elért, amit el lehetett volna érni. Onnantól már elég komolyan esett a színvonal.

mufuvecske 2018.09.08. 18:15:29

“A sorozat nyolcadik évadának premiere november másodikán kerül adásba.” Hatodik évad...;)