Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Ők lesznek az új vendégszereplők a The Walking Dead 9. évadában

2018. augusztus 30. 14:00 - Dzsudibí

ryan-hurst.jpg

Újabb részletek kerültek nyilvánosságra a The Walking Dead október 7-én startoló kilencedik évadával kapcsolatban, és ahogyan az lenni szokott, egyre relevánsabb és érdekesebb információk szivárognak ki, ahogyan közelít a nagy dátum. Ezúttal ugyanis fény derült jó pár olyan új szereplő kilétére, akik vendégszereplőként színesítik majd a következő évadot. Az első, és tán legnagyobb durranás  Ryan Hurst, aki a Sons of Anarchy Opie-jaként lett igazán ismert, de szerepelt a Remember the Titans-ben is. Hurst a Whisperer-ek közé érkezik és Beta szerepét játssza majd,  így a megszokott cut valószínűleg lekerül róla, és azt is tudni lehet már, hogy több részre szerződtették. 

Az új szereplők között lesz még Nadia Hilker Magna szerepében, aki egy másik csapat vezetője, a csapat tagjai közül pedig eddig Lauren Ridloff és Eleanor Matsuura személye ismert. Lydia, Alpha lányának szerepére Morton és Cassidy McClincy érkezik. 

Csatlakozz a Hogyvolt Walking Dead csoportjához, ahol meg lehet beszélni a legvéresebb részleteket, a legforróbb pletykákat, és szembe jönnek a legizgalmasabb viceók és a legviccesebb mémek!

 

Címkék: hír
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása