Morgan nem találja Aliciát a viharban, talál helyette egy kamiont, aminek a vezetőfülkéjét ugyan nem tudja kinyitni, de a hátulját igen: tele van a két résszel korábban már látott „Vidd el ami kell, hagyd itt ami nem” dobozokkal. A boxok minden földi jót tartalmaznak, van víz, proteinszelet, vaníliás is, csokis, így miután emberünk meguzsonnázott, leheveredik ejtőzni kicsit – álmából aztán egy hörgéssel kísért kaparászás riasztja fel. Ajtó kinyit, szúrás a fejbe, körülnézés, anyádhogykerülök ide – de nem élete top3ban lévő másnapjainak egyikén vagyunk, hanem Mississippiben egy benyakúton. Jó messzire fuvintott az a tornádó, apukám.
Kopkop, senki sincs itt – gondolná az ember, de a bekapcsolt kávéfőző nem csak hogy emberi jelenlétről, de másról is árulkodik: villanykapcsoló fel, bizony, a neon reklámtáblák csak úgy izzanak a űrhajós világításban. Morgannek álmélkodni sincs ideje, mert a berendezett adóvevő fészekből megszólal egy hang: hé, Jegesmedve, veszed az adást?
Őőő.. háló, én véletlenül keveredtem ide – mondja a feka, a recsegő női hang erre biztatja, hogy akkor érezze otthon magát, tudja, hogy van a jelszó, vidd el ami kell, hagyd itt ami nem. További kérdésekre nem kapván választ Morgan ki is maxolja az utasítást: iszik egy jó feketét, majd annak rendje és módja szerint beül kulázni.
Ezen a hihetetlen helyen nem csak hófehér, bársonypuha klozetpapír van, amiről az apokalipszis túlélői évek óta maximum álmukban láttak, de még kiskutyás újságok is oda vannak készítve mellé, így Morgan már teljesen belefeledkezett az örömökbe, mikor kattan a pisztolykakas az ajtó mögött.
- Nincs fegyverem.
- Jöjjön ki!
- Kérem.. várna egy kicsit?
De még nincs vége: az ajtó mögött egy kerekesszékes úriember ül, aki a 10 things I hate about you-ban volt Heath Ledgerék irodalomtanára, és számonkéri a férfit, ugyan árulja már el hogy miért a roki wc-be fáradt be.
- Tudja, őszintén szólva, mert olyan mint egy kis lakás.
True story. Emberünk a mozgássérült, egyébként ugye szintén fekete férfivel tárgyal az adóvevős esetről, mikor befut egy fehér, szőke nő, elnézést kérve a bátyja nevében.
- Testvérek?
- Ikrek vagyunk.
Elmesélik hogy mivel tudják, hol vannak a nem feltétlenül ismert raktárak, most ők itt az élet császárai, napelemmel és vízszivattyúval megoldanak mindent, esténként még a Lettermant is pörgethetnék, ha valaki még sugározna valamit a tv-ben. Morgan hogyvoltozik egyet az eddigiekről, szeretne visszamenni Alexandriába, de ahhoz előbb csak össze kéne szedni a többieket, semmi vész, mondja a furcsa páros, majd megpakolnak neki egy kocsit az úthoz, ami szerintük sikerülhet, ha megvan még egy bizonyos híd. A feka útra kel, meg is találja a hidat ami áll még ugyan, ő viszont Strandék szavaival a fejében ugróiskolázik egyet rajta oda-vissza, majd átköhög egy kamut az adóvevőn a testvéreknek: neeem, nincs híd, úgyhogy visszaindulok – van még esetleg hasonló hely a környéken? Nincs, úgyhogy használd ki a wcnket rendesen, mielőtt újrakezdődik a gödörbeszarás időszaka, tali a 64-es mérföldkőnél.
Morgan a környéken van már, mikor a kocsiból kipillantva látja hogy valaki a fején egy zsákkal fogócskázik a zombikkal. Odarohan segíteni, addig a csávó elég jó breaket nyom a földön különben, majd mikor a feka legyakta a zombikat, lecseszi hogy miért nem volt gyorsabb. Kiderül, hogy elrabolták az embert, aki egyéni vállalkozásban folytatja a kézműves söröket az apokalipszis ideje alatt is, és hiszi hogy egyszer még meggazdagodik, ha az emberiség kihúzza magát a szarból.
Megérkeznek a kamionhoz, rövid úton megkötözve ülnek mindketten a hátuljában, ekkor derül rá fény hogy ja, a páros rabolta el az embert, az asszony nagyon szereti a sört, persze az összes többi is kamu volt – a kamion lopott, akié volt azt kirakták Texasban, egyébként ő volt aki minden négyes végződésű táblához rakott a help boxokból – most pedig jobb lesz, ha Morgan szépen elcsicsergi, hol van az emlegetett virginiai fészke. A férfi nem árulkodik, viszont így is elindulnak, út közben Sörös Jim győzködi, hogy nem is hülye ötlet ez az egész, itt van a teljes szett a sörfőzéshez, majd elsírja hogy bezzeg mielőtt kitört a kurva apokalipszis, gazdag lehetett volna.
- A történelem a sörre épült.
Olyan ez kicsit, mint éjféltájban egy fesztiválon: minket sem szokott más érdekelni, csak hogy hol van a sör, és ha nincs, mennyi sorban állás után lesz az, amikor megint van.
„Az úton akkora kátyúk vannak, hogy belefial a disznó” mondta egy haverom egyszer, itt is így áll a széna, nem is tudnak kimászni az egyikből. Kipakolnak, Jimet a nő megszabadítja a csuklózártól, de jönnek a járkálók, úgyhogy iszkolnának vissza a kamionba, de Jim a hűtője nélkül nem megy sehová, úgyhogy a nagy kapálózásban belöki Morgant a patakpartra a holtak közé. A feka polkát lejtve felvergődik egy kocsi tetejére, a többiek a helyzetet kihasználva kiszedik belőle a koordinátákat, majd otthagyják a francba. Estig ül az autó tetején az adóvevőn sztorizva a cserben hagyóinak, majd egy ugrással lent terem az egyik otthagyott helpbox mellett, kiszabadítja magát és a zombikat kiiktatva utánuk ered. Másnap beéri a társaságot, hát nincs is olyan lehajtó az úton, amit mondtál, apafej – mondják, mire Morgan hegyi beszédet tart a kamion előző gazdájának jócselekedeteiről, igenis hasznosak, ő is ennek a segítségével került ki a pácból, úgyhogy oké, menjünk együtt Virginiába, de út közben felveszünk még egy-két embert. Deal, úgyhogy pár perc múlva Morgan már beszél is az adóvevőn a világba: ha halljátok, ha nem, peace yourself, jövünk!
Visszafelé az úton a helyükre pakolják az elvett helpboxokat, nem is sejtve hogy valaki valóban hallotta őket: egy nő, aki egyébként maga is hasonlít kissé egy zombira, épp egy falhoz szögezett járkálóra írja fel a dobozos mottót, odasúgva neki:
- Nos, Purvis, hamarosan folytatjuk az utunkat. Texasba megyünk!
Facebook kommentek